Sóhajtva dobom a perselybe mai béremet, amit Kofuku-sanéknál kerestem. Persze elõre tudom, hogy csak úgy nem fogja elfogadni, de majd kitalálok valamit, viszont mindenképp neki szeretném adni. Ezért is dugtam el olyan jól… mert ugye nem lenne az igazi, ha fogná és elvenné, ahogy már eddig is tette. Mert megtenné, ha meglát valami hülyeséget, akkor megkeresi rá a pénzt – ha máshogy nem, akkor nálam. De az is tény, hogy kevés felkérés érkezik hozzá mostanában. Valaki ellopta az ötletet és állítólag Yami néven keresi fel Yato régebbi ügyfeleit Persze mindig kap is valami melót. Már egy ideje keressük ezt a Yamit, õ jelenleg is ott van. Én félek, hogy Nora keze van a dologban, de nem tudom, mit gondoljak. Legutóbb csak úgy eltûnt és azóta nem is láttuk. Bár azóta viszonylag nyugodtan élhetünk, hála az eltûnésének. Hónapok óta ez a Yami-eset az elsõ, ami komolyabb utánajárást igényel. Most mondjuk kicsit összekaptunk mielõtt elment, én ugyanis szerettem volna vele menni,mégis jobb, ah vele vagyok, ha esetleg harcba keveredne, de õ nem akarta, és bár elfogadom az akaratát, aggódom érte. Voltak idõk, amikor annyira nem érdekelt volna, hogy mit tesz, de a szertartás óta nem tudok rá rossz szemmel nézni. Sõt hát… azóta valami teljesen más szemmel nézek rá. Mármint ezt persze senkinek nem mondom el, de néha még menõnek is látszik. Amikor elkaptunk legutóbb is egy szörnyet, olyan menõ volt a harc közben. Még az illata sem olyan kellemetlen mint volt. Mármint nem mindig. És valahogy furcsán jó ránézni. Fogalmam sincs, hogy mi ez, talán a szertartás miatt van, de mivel nem ismerek mát, akinél ezt megtették volna, még csak megkérdezni sem tudom senkitõl. Bár… így belegondolva… igen. Õ talán tud mondani valamit.
- Kofuku-san, elmegyek, kérdezni szeretnék valamit Tenshin-samától, ha nem gond – lépek ki, de õ csak nevetve leokézza, így megrántom a vállam és elindulok. Lehet, hogy Hiyori is tudna valami okosat mondani, de nem érzem, hogy tõle kellene megkérdeznem. Valahogy Tenshin-sama tûnik a legjobb megoldásnak a kérdésemre. Talán ez megint valami betegség vagy rossz dolog, ami ellen jobb már most tenni, és ha megtudom, akkor el tudom mondani Yatónak. Mert most még hiába mondanám, egyelõre azt se tudom, hogy mi a baj, nemhogy azt, hogy mit is mondjak… nem terhelhetem butaságokkal, amikor most is dolga van.

A szentélynél Mayu-san jön elém.
- Mit keresel te erre? – kérdezi az üdvözlés után.
 - Én… szeretnék valamit kérdezni Tenshin-samától, ha most zavarhatom – mondom, mire meg is jelenik az említett és int, hogy kövessem. A kert egy eldugottabb részébe vezet és int egy padnál, hogy üljek le én is.
- Tudod, Yukine-kun, én szívesen segítek, de talán a mesteredhez kellene fordulnod a problémáiddal – néz ám kedvesen. Lehajtom a fejem és felsóhajtok.
- Az az igazság, hogy miatta vannak a problémáim. – Ahogy kimondom látom, hogy megfeszül, biztosan az emlékek, így gyorsan folytatom is. – Nem olyanok, mint régen, teljesen más. Most… nem is tudom, hogy hogy mondjam el.
- Ha tudok, segítek, de ehhez tudnom kell mindent – mondja, de még mindig feszült a hangja.
- A múltkor harcoltunk egy szörny ellen és akkor én… menõbbnek láttam õt, mint elõtte bármikor. Ha mostanában megérzem az illatát, akkor nem fog el az az undor, mint korábban, de nem is olyan semleges érzés, mint a szertartás után volt. Most valahogy… tetszik azt hiszem. Meg az arca is, mintha valami történt volna vele és szebb lenne. És sokkal többször jut eszembe, mint eddig bármikor. – Tenshin-samára nézek, akinek az ajkán halvány mosoly jelenik meg. – Ez nagy baj? Már megint valami rossz dolgot készülök tenni ellene? – kérdezem szomorkásan.
- Nem, ne aggódj, ez nem rossz dolog, sõt – karolja át a vállam. – De azt hiszem, hogy az lenne a legjobb, ah ezt magának Yatónak mondanád el és vele beszélnéd meg. Tudod, te nagyon fiatal vagy, így sok mindent nem tudsz még, de azt hiszem ez olyan dolog, amiben tõle kell tanácsot kérned.
- De mit mondjak el neki? – kérdezem.
- A legfontosabb, te is tudod, hogy ne hazudj neki. Ha ezt nem mondod el, talán elõbb-utóbb valami rossz lesz belõle. Ezért minél elõbb beszélj vele. – Bólintok, majd elindulok visszafelé. Mivel Mayu-san elfoglaltnak látszik így nem zavarom, hanem visszafelé indulok.

ár majdnem haza is érek, amikor meghallom, hogy utánam kiabál, így rögtön megállok.
- Yukine, te merre jártál? – kérdezi gondtalannak tûnõ hangon.
- Én csak… - Nem. Nem hazudhatok neki, azt tilos! – Tenshin-samánál voltam. – Megáll, majd elém lép.
- Történt valami? – kérdezi.
- I… igen. És Tenshin-sama szerint neked is el kell mondanom, bár félek, mert nem tudom, hogy ez mit jelent és ha valami rossz, akkor… - Hirtelen egyik ujját a szám elé téve hallgattat el.
- Nyugodj meg, és próbáld meg lassabban elmondani, hogy mi a baj – kér, de a hangjában mintha aggodalmat éreznék. Nem is csodálom, eléggé furcsa lehetek most.
- Én szerettem volna megtudni Tenshin-samától, hogy mi ez, és csak utána beszélni veled, de õ azt mondta, hogy veled kell errõl beszélnem. – Bólint. – Mostanában… te… menõbb vagy. Harc közben. És nem tudom mi történt, de jobb érzés nekem rád nézni és jobb az illatod, mint korábban, és nagyon sokszor jutsz az eszembe… és félek, mert nem tudom, hogy ez mi, és hogy mekkora bajba kerülhetek most – hajtom le a fejem.