Karakter: Xuan Yuan Jing
Rezzenéstelen arccal figyelem, ahogy rám mosolyog, majd belép az egyik férfi, aki Xiao Yue-t cipelte, s finoman kiterel a házból.
Nem nyúl hozzám, mintha tilos lenne most, hogy a vezér kijelentette, hogy a tulajdona vagyok. Örömmel nevetnék az ostobaságukon, de azzal elrontanám a saját szórakozásom.
- Erre jöjjön úrnőm, aztán mindent hozunk ami csak kell. – vigyorog rám, majd bekísér egy másik házba.
A berendezés szerény, szinte minden fából készült. Sehol nem látok semmi értékes, vagy nőis dolgot sem.
Bezárják mögöttünk az ajtót, leülök az egyik székre és elégedett mosollyal pillantok a kísérőmre.
- Felség, meddig kíván maradni?
- Még nem tudom. Az éjjel biztosan. – mosolygok rá, a kezemet a rendezett ágyra simítva.
- De hát…
- Ne aggódj Xiao Yue, jól fogom érezni magam. Kicsit megbüntetem ezt a nőrabló haramiát, aztán visszamegyünk Jingnanba. Addig bújj el arra amerre jöttünk, majd ott találkozunk. – utasítom mosolyogva.
Nincs szükség arra, hogy tovább itt legyen. Hamar el is tűnik az ablakon át, képzett kung fu harcos, nem fogják észrevenni.
Éppen hogy eltűnik a látóhatárból, mikor visszatér az a férfi egy fiatal nőt terelve maga előtt. A lány aggódó arccal pillant rám, nyilván azt hisz én is az ő szomorú sorsára jutok majd, de biztos lehet benne, hogy a mai éjszaka után a Sas nem fog többé ártatlan nők körül röpködni.
- Segít neked, mindenben. – közli a férfi, majd egy mosdótálat helyez el az asztalon amit feltölt meleg vízzel.
Amint kettesben maradunk, alaposan felmérem a lányt, de nem látok rajta sebesülést. Ezek szerint nem bántották, de attól még szégyenletes, hogy ennyi nemes hölgyet raboltak el.
Visszautasítom a segítségét, hisz rájönne, hogy férfi vagyok. A paraván mögé sétálva lassan lemosom magamról az út porát, hogy felfrissülve fogadhassam a férjemet.
Kuncogva tűröm el a hajam a nyakamból, egy fürdő jobb lenne, de most ez is megteszi. Mikor készen vagyok ismét felöltözöm, a ruhám alá rejtett kis erszényt az ágy alá rejtem, hogy ne vegyék észre. A sötét takarón már ott pihen az összehajtogatott fehér anyag.
Mulatságos, hogy egy banditának számít a felesége szüzessége. Sajnos azzal már régen elkésett.
Eligazítom a hajamat, feltűzöm a fátylat az arcom elé, s az ágy közepére ülve várom, hogy megérkezzen a vezér.
Már éppen kezdem elunni magam, mikor lassan nyílik az ajtó, s megjelenik előttem. Csendesen csukja be, lassan mozog, mintha csak nem akarna megijeszteni. Különös.
A fátyol mögül látom, hogy engem néz, hosszan csodálja az arcomat, majd lejjebb siklik a pillantása. Várakozón feszül meg a mellkasom, de türelmesen várok míg közelebb jön. Ez a játék végtelenül izgató, a ruhám alatt a férfiasságom máris kemény, tudva, hogy milyen szórakozás elé nézek.
Hirtelen pirul el az arca, mire azt kívánom bár a fejébe láthatnék, hogy mire gondol, de azonnal el is felejtem ahogy közelebb sétál. A termete magas, kicsit nálam is magasabb és férfias, széles vállai, erős karjai a ruháin át is láthatók.
Ujjai közé csippenti a fátylat és óvatosan lefejti az arcom elől. Ismét találkozik a tekintetünk, de mint mindig, most sem hagyom kiülni az érzelmeim.
Lehajol hozzám, az ajkai alig érintve találkoznak az enyémmel, de túl rövid időre.
Meg kell majd mutatnom neki milyen egy valódi csók.
– Olyan gyönyörű vagy…
A kezemet ismét az övébe fogja, gyengéden bánik velem, pedig elrabolt és most éppen arra készül, hogy akaratom ellenére az asszonyává tegyen.
– Későre jár. Pihenjünk le.
Maga után vonna, de nem mozdulok, s egy hirtelen rántással változtatok a helyzeten. Elkapom a csuklóját és nem is eresztve az ágyra lököm, arra a helyre, amit nekem szántak. A szemeiben értetlenség, zavar, mintha egy ártatlan bárányka lenne, holott egy hegyi ragadozó.
- Nem nézel ki olyan rosszul!
Elkerekednek a szemei a hangom hallatán, s még inkább próbálja kiszabadítni a csuklóit. Nem lehet olyan nagy harcos, ha felülmúlom őt. A testi erőm nem olyan nagy, mint az övé, de wulin mesterként könnyedén lefogom.
- Ki vagy te?! – kiabálja indulattól fortyogva.
A nyakán csábítóan megfeszülnek az izmai, finoman végigsimítom a hevesen lüktető vonalat, majd le a mellkasára, ahol szétnyitom a ruháit. A csuklóit könnyedén szorítom az ágyra, hiába rángatja nem tud szabadulni a szorításomból, de szükségem van a kezeimre. Egy kötővel az ágyhoz rögzítem mindkét karját, így a teste teljesen megfeszül.
- Mit csinálsz?! – rángatózik hevesen, de csak azt éri el, hogy a haja teljesen kibomlik, s a hosszú fürtök mindent beterítenek.
A szemébe nézve húzom ki én is a hajamból az arany fejdíszt, hogy a selymes tincseim szabadon omolhassanak végig rajta.
– Te! Ki vagy te?! Mégis mit gondolsz, mit csinálsz?!
Kegyetlen mosoly szökik az ajkaimra a pánik kezdete láttán. Egészen közel hajolok hozzá, a friss tavaszi virágok illata árad belőle, valami férfias illattal keveredve. Az ujjaim közé fogom az állát és kényszerítem, hogy a szemembe nézzen.
– Drágám… természetesen megpecsételjük a házasságunkat! – megtudja milyen az, ha erőszakkal veszik el, amit akarnak.
Nagyon fogom élezni, hogy megtörhetem őt.
- Miféle ostoba vicc ez? – bámul rám komoran, fenyegetően, de több kell ahhoz, hogy félelmet keltsen bennem.
Ettől a makacsságtól csak még kívánatosabb számomra.
A ficánkolásával mit sem törődve a nyakához hajolok. Magamba szívom az illatát, közben az ujjaim rátalálnak az egyik barnás mellbimbójára. Keményen az ujjaim közé csippentem, a nyelvemmel a nyaka vonalán haladok végig.
Egyáltalán nem olyan koszos korcs, mint a többi. Rendkívül élvezni fogom a nászéjszakámat!
- Én férfi vagyok! – hadakozik tovább.
Szerinted nem tudom?
- Én is az vagyok – mosolygok rá nyugodtan, kezemet a felhúzott térdeire simítom.
Összeszorítja őket, de az erőmmel nem tud mit kezdeni, így egy pillanat múlva teljesen kitárulkozva fekszik előttem, mint egy szajha. Egy igen kívánatos szajha.
Undorodó arckifejezéssel szorítja össze a szemeit, a keménységemet az ő forró öléhez dörzsölöm, hogy érezze mennyire felizgatott. - Szóval érted, hogy mit fogok tenni, igaz?
Elmondani akkor sem fogom ha nem tudja, de a kitágult rémült tekintetét látva átjár a kaján elégedettség. Ó, nagyon is tudja ő, és… nocsak!
A ruháit letépve egyáltalán nem azt látom amire számítok. Ellenkezik, pedig ugyanolyan kemény itt lent, mint én. A férfiassága csúcsán apró cseppecske gyöngyözik, amin szintén engem igazol. Ellenáll, de vágyik rám.
Tudtam amint megláttam és ő is engem.
– Ne! Ne! Ne! Ne! Ne tedd! – elvörösödve ficánkol tovább – Ne tedd!
- Az ember valóban nem sejtheti, hogy közönséges banditáknak ilyen szép teste van… - sóhajtom miközben lesöpröm róla az utolsó ruhadarab sarkát is.
Erős rángatózásba kezd, még megrúgni is próbál, de minden hiába. Úgy is az enyém lesz.
Bosszúból megragadom a férfiasságát, erősen tartom, épp hogy nem fájdalmasan, mégis forrón lüktet a kezemben. Összeszorítja a szemeit, az édes nyögések megállíthatatlanul törnek fel az ajkai közül, majd a teste nagyot rándulva szabadul meg a magjától, összekoszolva a mellkasát és a kezemet is.
Ez gyors volt. Mint egy szűz fiú, aki nem bírja visszafogni magát. Vagy csak ilyen erős hatással vagyok rá?
Felemelem a kezem, halvány elégedett mosollyal, bűvölöm a fehér, kissé ragacsos nedveit.
Nem is baj. Ha még nem volt férfival, lehet, olyan szoros, hogy belé sem tudnék hatolni.
A nedves kezemet lassan lejjebb csúsztatom a fenekéhez, mikor megérzi hol kalandozom őrült módjára tekeregni kezd alattam, mintha bármit is tehetne.
– Mit csinálsz?! Szállj le rólam!
Hirtelen belé nyomom az egyik ujjam.
– Ez fáj!
Valóban? Fog ez még jobban is fájni.
Kirántom, bár még koránt sem készült fel a befogadásomra ez most nem kell hogy tetsszen neki. A büntetése elől nem menekül bármilyen szép is a teste.
Lelököm a vállamról a kioldott ruhám, majd fölé hajolva egy pillantást vetek a megkönnyebbült arcára, de a kifejezés azonnal el is illan, amint megérzi a bejáratának feszülő vastag rudat.
Nem hagyok időt a tiltakozásra egy mozdulattal teljesen belé hatolok, a forrósága úgy vesz körül, mintha örökké magában akarna tartani. Szinte égeti az érzékeny bőrömet.
– Aaaah!
- Milyen csodás érzés! – sóhajtom mosolyogva a könnyes szemeit pásztázva mikben fájdalom és szégyen ül.
Érzed már vezér? Ilyen mikor erőszak ér…
Félig kihúzódom belőle, olyan erősen szorít, annyira szűk, hogy nehéz benne mozogni is. Egy erőset lökök rajta, minden apró mozdulat kiáltást csikar ki belőle.
– Mersz még lányokat rabolni?
- Kegyelmezz! Nem fogok többé ilyet tenni! – ordítja kínlódva a heves mozgásom közben – Aaah!
Nem hat meg, egy csöppet sem ébreszt szánalmat a könyörgése. Az arckifejezése még inkább felizgat, sebes mozgásra ösztönöz, mégis a gyönyör mintha soha nem akarna véget érni.
- Kérlek, hagyd abba! – sikoltja a csuklóit tartó anyagot markolva.
Meg sem hallom a szavait, szinte iszom magamba a testének látványát, ahogy a veríték izgatóan végigcsordul a combja belső oldalán le a véráztatta fehér kendőig.
Gonosz mosollyal pillantok oda, ahol a testünk összeforrott, úgy tűnik valaki ma tényleg elvesztette a szüzességét és ennek megmarad a bizonyítéka.
Nem tudom mennyi idő telt el már az éjszakából, de érzem, hogy a testem kezd fáradni, ahogy a kéj ismét végigáramlik a rajtam.
A vezérem csípőjét szorítva döfök előre, már nem is ellenkezik, nincs hozzá ereje.
– Nnn… Aaah… Nnnn…
Ha a testem nem fáradna el, egész éjszaka a kedvem lelném benne. Megérdemelné, nekem pedig hihetetlen gyönyört nyújt a kifejező arca és ez a férfias test… maga a csábítás. Kedvem volna minden izmot és apró sebhelyet megízlelni, de most inkább megbüntetem, még egyszer utoljára.
Még egyet lökök rajta, majd megfeszülve engedem belé a nedveimet, teljesen megalázva hagyom magára a testét. Kielégülten, levegő után kapkodva húzódom el tőle, mélységes elégtétellel tölt el a látványa.
Olyan gyönyörű most. Ez az erős férfi kitárulkozva, megszégyenítve előttem, mint egy mocskos szajha. A fenekéből lassú patakocska folyik le a combján, a vére és az élvezetem keveréke. Nem kellene néznem, mert ismét fel fog izgatni a testével…
Most túl fáradt vagyok, de… igen, máskor miért ne használhatnám? Kedvemre való, és akár beismerné, akár nem ő is élvezte először.
Megragadom a térdét és a hátára fordítom. Kétségbeesett tekintettel, könyörgőn mered rám.
– Már ötször megtettük! Nem tudom elhinni, hogy még képes vagy…
Elhal a kiáltás, közben végigmérem minden porcikáját, de a hegeken kívül a bőre hibátlan. A kék foltok és zúzódások pedig idővel el fognak tűnni.
– Ah… Tch, miért nincs semmi szeplő vagy anyajegy a testeden? Így hogy fogok emléket hagyni arról, amit most tettünk?
Márpedig ő az én szajhám lesz és meg akarom jelölni valahogy!
Ekkor eszembe jut a kis erszény, amit magammal hoztam és az, hogy mi lapul benne.
Lehajolok és előeszem az arany császári pecsétet. Tinta ugyan nincs, de az nem is lenne jó, mert lekopik.
Megfogom a végét és a kis szekrényen lobogó gyertyaláng fölé tartom míg a vége forrón izzani nem kezd. Mikor elég tüzes elhúzom és erősen a vezér combjára szorítva tartom egy helyben.
– M-mit gondolsz, mit csinálsz?! – nem felelek, helyette erősen a combja puha bőrére szorítom a tüzes fémet – Aaaaah!
Ordít, a teste majd ketté szakad úgy megfeszül, a bőre sistereg.
- Ne, hagyd abba!
- Mostantól az enyém vagy! – suttogom az ajkaira, halvány gonosz mosollyal. Nem fogom elereszteni örökre, csak kap egy kis időt még a sebei begyógyulnak. Így nem tudnék mit kezdeni vele, a végén még megölném és csak élve lelhetek örömöt benne.
Elteszem a pecsétet, a combján ott maradt az országom jelképe és a nevem is. A tulajdonom. A császár tulajdonát pedig senki nem veheti el.
Tényleg! Az orvosság…
Ismét lehajolok a kis erszényhez, előhúzom a kicsi dobozkát, benne az apró, puha gyógynövényből készült golyócskák.
– Majdnem megfeledkeztem erről. - Egyet kiemelek és mosolyogva belehelyezem a vezérem testébe. Minden ellenállás nélkül sikerül, a bejárata csúszós, a golyócska pedig azonnal feloldódik majd benne, de egyenlőre elrejti majd a hatását.
– Ha nem akarsz egy olcsó szukává válni, akinek szüksége van arra, hogy tíz férfi tartsa a karjaiban mindennap… - mondom komolyan, közben felállok és öltözni kezdek, amit kimerülten követ a tekintetével – … akkor a következő hónap tizenötödik éjszakáján gyere a fővárosba, a Yue Long hídhoz az ellenszerért!
Lecsukódnak a szemei, azt hiszem eszméletét vesztette, de remélem nem felejti el amit mondtam. Ha igen, nos az neki fog fájni, nem nekem…
Visszaveszem a ruháim, a kis erszényt gondosan elrakom, majd az ablak felé megyek, hogy észrevétlenül eltűnjek, de megakad a szemem egy a szobában elhelyezett tárgyon.
Egy faragott ládika, festett aranyszínű liliomokkal a fedelén. Egyszerű, mégis aprólékos készítést igényel.
Kinyitom, hogy megnézzem mi van benne. Kiveszem a nehéz bőrt és szétgörgetem az asztalon. Különféle dobótőrök vannak benne, mindegyik markolata fehér csontból készült, s egy-egy állat fejét formázzák. A tapintásából faragott munkának tűnik, csakúgy, mint a doboz. Vajon a vezér készítette?
Rápillantok az összetört testére, majd vissza a dobozra. Ha ilyen gondosan becsomagolta, biztos fontos lehet neki.
Visszarakom a helyére a dobozt, de a tartalmát az erszényemmel együtt elteszem. Még jól hasznát vehetem valamikor…
***
Jingnan
Elgondolkodva piszkálom a kőmedencékben úszkáló tavirózsákat, azon merengek, hogy mivel töltsem a következő napjaim.
Az öcsém rendre kitalál valamit, de nem hibáztatom érte, hisz ritka alkalom mikor hajbókolás nélkül beszélhet velem. A palotában túl sok a rituálé és régi szokás, itt viszont szabadon tehetek amit akarok.
Talán el kéne látogatnom ismét egy bordélyba, vagy megnézhetném a mutatványosokat is.
Valójában semmihez sincs kedvem igazán, míg meg nem érkezik a tábornokom.
- Felség a hajó készen áll.
- Igazán? És megtetted amit kértem? – állok fel a virágok mellől, hogy felpillanthassak.
- Igen felség. A hídhoz legközelebb lévő előkelő házat vásároltam meg, ahogy parancsolta.
Helyes. Az öcsémhez nem hozom a vezéremet, sokkal jobb lesz egy saját ház, ahol annyiszor ölelhetem, ahányszor csak akarom.
Mióta megtapasztaltam milyen érzés vele lenni, a makacs ellenkezése, a sikolyai… olyan kívánatos, mint egyetlen nő sem. Addig akarom őt a magaménak tudni, míg meg nem unom, s erre megvan a megfelelő módszer. Az orvosság száz napig hatásos, kicsit több mint három hónap. Ha nem akar valóban a banditák szajhája lenni, akkor eljön hozzám. Az a szer nagyon drága és nagyon erős orvosság.
***
A hold már magasan jár az égen mikor a híd felé indulok. Kíváncsi vagyok vajon hallgatott-e rám és eljött-e, vagy hamarosan kínok között fog vonaglani valakin Hangzou-ban. Ami engem illet nagyon nem szeretem, ha nem azt kapom amit várok és biztos vagyok benne, hogy a bosszúságom is utolérné őt.
A házak mellett elhaladva először nem látok senkit a hídon. Egy pillanatig átfut rajtam a gondolat, hogy talán valóban nem jött el, de pár lépés után meglátom a híd árnyas felénél a vizet kémlelve.
Elmosolyodom a látványán, mégsem olyan ostoba tehát mint először hittem. Hangtalanul közelebb sétálok hozzá, a csendben csupán a víz folyását hallani és néha a gyenge szellő surrogását. A vezérem büszke egyenes tartással mered maga elé, a gondolataiba feledkezve. Igen csak óvatlan, de egyszer csak hirtelen felém nem fordul.
Halványan rámosolygok, a döbbenete azt sugallja, hogy nem számított rám, pedig tudhatta volna, hogy biztosan itt leszek.
- Szóhoz sem jutsz vezér? Azt hinném, láttál már belőlem eleget, de még mindig elbűvöllek?
Lassan felé sétálok, figyelmen kívül hagyva a kemény vonásait, amik hamarosan úgy is eltűnnek.
- Csak add ide az ellenszert! – morran rám haragosan.
- Hová sietsz? – éppen előtte állok meg, csak előre kellene hajolnom, hogy megcsókoljam.
- Haza. Nem érek rá veled játszadozni.
Milyen goromba…
- Szerintem csak én játszadoztam, te pedig tűrted. Nemde? – ingerlően közelebb simulok hozzá, magamba szívom az ismerős illatot, a kezeimmel a derekára simítok.
- Hagyd abba! – sziszegi.
A szemében szikrázik a harag és még valami, a zavar és a gyűlölet keveréke, de nem húzódik el. Furcsa, hogy a szavai nem egyeznek a tetteivel.
- Vagy mi lesz? – erősem belemarkolok a kemény fenekébe, mire elkerekednek a szemei. Hogy tovább feszítsem a húrt még magamhoz is húzom a testét.
Csak egy kicsit kell rá felnéznem, de még ez is izgató. Fizikailag erősebb nálam, mégsem tud legyőzni.
- Ha az ellenszert akarod, gyere velem. – suttogom a fülébe, picit megnyalintva a karimáját mielőtt elhúzódnék.
Könnyed ugrással elrugaszkodom a földtől, fel a legközelebbi teraszra, onnan a háztetőre, ahonnan könnyedén és gyorsan eljuthatunk az új házamhoz. Valamennyire azért jártas a kung fu-ban, ha ismeri a repülés technikáját, de távol áll attól, amit a pletykák terjesztenek róla.
A ház, amit a tábornokommal vásároltattam meg, fényűző és hatalmas, minden kényelmet megad amit szeretek. Körülöttünk nincsen másik ház, így senki sem hallhat meg semmit.
A hálószobában elfoglalom a helyem az ágyon, kényelmesen mustrálom a belépő férfit, aki zavartan, kissé ingerülten pillant rám.
- Most már add ide az ellenszert!
- Rendben. Vetkőzz!
Megdöbben, önkéntelenül is hátrál egy lépést.
- M-mi?! Nem! Csak az ellenszerért…
- Addig nem tudom beadni, míg rajtad vannak a ruháid. – sóhajtom unottan.
Miért ellenkezik ennyit, ha egyszer ő is élvezte? Csak a makacsságának köszönheti, ami aztán történt.
- Túl messzire mész! Ezt nem teheted velem! – kiabálja ökölbe szorult kezekkel.
Vajon meg fog támadni? Érdekes lenne leküzdeni, aztán darabokra szaggatni a ruháit és beborítani a harapásaimmal az egész kemény testét…
- Ha nem veszed le a ruháid, nem tudom beadni az ellenszert. Ha pedig nem kapod meg, pár nap múlva belülről fog viszketni a tested és te magad nyársalod fel magad a legelső szemben jövő férfira, hogy elmúljon az érzés. De nem fog. Csak ha már megmozdulni sem tudsz majd a fájdalomtól és a kimerültségtől. Ezt akarod, hm?
A győzelmem teljes tudatában mosolygok rá, miközben a vezérem nekiáll kikötözni a ruhái kötőit, a kezei remegnek a visszafojtott indulattól. Felizgat ez a tekintet, mintha a puszta kezével akarna megfojtani, mégis az enyém lesz, én fogom igába hajtani ezt az erős férfit.
Feltárul előttem a napbarnított bőre, mire közelebb lépek hozzá. Bejárom az izmos vállait, az ujjaimmal tapogatom ki a sebes szívverését.
- Most had adjam be az ellenszert. – súgom a nyaka bőrébe – Utána siránkozhatsz, vagy bosszút is állhatsz rajtam, ha nem tetszik.
- Persze hogy nem tetszik, te kegyetlen szörnyeteg! – fröcsögi gyűlölködőn.
Majd meglátjuk drága férjem, majd meglátjuk…
Ledöntöm az ágyra magam alá, engedelmesen tűri az érintésem, nem kell most megkötöznöm. Az ajkaim közé fogom a mellbimbóját, erősen megszorítom, a nyelvemmel ingerlem a hegyét, láthatóan érzékeny terület ez a számára. A fogaimmal is meggyötröm kicsit, ráharapok, éppen annyira, hogy ne fakasszak vért, de a teste máris elemelkedik az ágyról.
Elégedetten simítok le a hasán, a kemény izmai hullámzanak az ujjaim alatt, mint a hajó a fodrozódó tengeren. A férfiassága kőkeményen simul a hasához, hiába minden ellenkezése, tiltakozó szó, de a teste tudja mit akar. Engem…
Erősen simogatom, úgy tűnik a gyengéd kéznél sokkal inkább élvezi, de bosszant, hogy nem hallom a hangját.
A csuklójára markolok, s elhúzom az öklét az ajkai elől.
- Ne fojtsd el a hangod…
A lábai közé térdelek, a tekintetét magamon érzem miközben megszabadulok a selymektől, most csupán akadályoznának. A csípőmet az övének simítva ingerlem, majd az egyik ujjam céltudatosan indul lefelé, a forró feneke felé. Amint megérzi, az egész teste görcsbe rándul.
- Ne! Ezt ne csinált! Ott ne!
- Dehogynem! Tudom, hogy akarod. – vetek ellent, hisz a vágya szinte lüktet a szorításomban.
- Ne…
Teljesen belé nyomom az ujjam, ha ennyire tiltakozik egy kis lecke nem fog ártani neki.
- Ne! Ez fáj, könyörgöm… fá… Áhhh!
Egymás után többször megrándul a markomba, ahogy a ragacsos folyadék beteríti a mellkasát. Kimeredt szemekkel liheg a mennyezetet bámulva, míg én elégedett vigyorral gyönyörködöm benne.
Na ugye, hogy megint igazam volt? Csak meg kellett keresnem a legérzékenyebb pontját és máris nem tiltakozott többé.
Ez az arc maga a csábítás, a kielégültség és a szégyen elegye ragyogóvá teszik őt.
- Ugye milyen jó érzés vezér? Készen állsz a többire?
Szerkesztve Moonlight-chan által @ 2015. 01. 20. 11:49:32
|
