|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Shayola | 2015. 04. 12. 17:28:43 | #32748 |
Karakter: Liu Meylong
Várom hogy megérkezzen ám mindhiába. Nem lép be az ajtón, és nem láthatom kék fürjeit. Az Istenekre hol késlekedik hát ez?
- Hívják ide Ria-t, hogy nyugodtan jöjjön az asztalhoz.
Bevezetik. Még a levegőt is elfelejtek venni mikor meglátom. Olyan csodaszép ezekbe a drága ruhákban.
- Fenség... - hajol meg előttem. Kecses tartása van, még így gyermekként is.
- Kérlek, foglalj helyet mellettem kedvesem.- mosolygok, és magam mellé mutatok.
Szó nélkül teljesíti parancsom.
- Nagyon hálás vagyok amiért, megmentett. Hogyan tudnám viszonozni, én mint egy egyszerű parasztlány?
- Légy a feleségem, és álld meg családom egy férfiúval. Ennyit kérek tőled. Se többet se kevesebbet.
- Igenis, felség.- hajol mélyen meg. - Köszönöm felség.
- Hamarosan összeházasodunk, és asszonyom leszel. Addig lesz egy dadád aki megtanítja neked hogyan kell viselkednie egy igazi nőnek.
Szemeit lesüti, és némán hallgatja szavam. Gyengéden felemelem állánál fogva hogy szemembe nézzem. Azok a csodálatos gesztenyebarna szemek. Ott csillog benne a gyermeki világ minden egyes szépsége, mellette a nő csodálatos elméje. Arca szép, és ovális. Bőre akár a hamvas baracké. Nem is hiszem el, hogy ő egy egyszerű parasztlány lenne. Pillái hosszúak, ajka pedig vörös és lédús. Hollófekete haja feltűzve pihen fejdísze mögött.
- Most pedig egyél kérlek. Minden erődre szükség lesz, fizikailag és szellemileg is. Remélem felkészültél, Ria.
- Bármire felség, hogy kiengeszteljem vágyát.
Édes mosollyal nyugtázom, majd nekilátunk az étkezésnek. Még a végére sem ér be az a személy akit iderendeltem. Hol késlekedik? Nemtetszése látszik rajtam , hiszen a szolgák azonnal kimennek a helyiségből. Fagyos a hangulat. Ekkor elhatározom, hogy étkezés után, azonnal megkeresem személyesen, hogy mit csinál. Nem tűröm azt, hogy valaki így viselkedjen. Megparancsoltam neki, hogy jelenjen meg, és nagy ívben nem érdekli. Hogy képzeli?! Hogy engedheti meg magának?
Mikor felkelünk az étkezésből, én már elviharzok onnan. Végigjárom a lehetséges lelőhelyeit, a szobáját, de végül a kiképzőtéren találom meg. Egyik katonámmal beszél a küzdőtéren.
- Vártalak, de nem jöttél.. mégis mi járt a fejedben?- kérdezem messziről megvetően tőle. A katona meghajol és elmegy.
Ekkor Kento megfordul és elrakja kardját. Aha szóval harcolunk is mi sebesülten?
- Nem voltam éhes, fenség. Gondoltam, ha már olyan hamar ott hagyott, többet nem óhajt tőlem és nem kíváncsi rám. Idekinn nagyobb hasznomat látják mint az asztalnál.
S még mosolyog hozzá. Mosolyog rám... a gúny az arcán.
- De felbátorodtál, Kento... - vonom fel szemöldököm. - csak tudd, hol a helyed!
- Pontosan tudom, hol a helyem... Kettőnk közül talán jobban is... - hátat fordít, és elindul. Hátat fordít! Ráadásul szégyenbe akar hozni engem? Engemet aki itt a helytartó? - ami pedig a reggeli kis játékot illeti- fordul vissza- még koránt sincs vége!
Én ezt nem hiszem el. Felnevetek.
- Fenyegeted a helytartót? - kérdezem tőle gúnyosan.
- Nincs eszem ágában ilyet tenni, csak az igazságot mondom. - fordít újra hátat nekem.
- Megállni! - kiálltok fel, de mint aki meg se hallaná tovább megy. - Hogy merészelsz hátat fordítani a helytartónak? Elfogni!
Különösképp, ahogyan a szája járt, most egyáltalán nem ellenkezik, sőt megadóan a kardját is a fölre dobja.
- Vigyétek a tömlöcbe, majd még gondolkozom mi legyen a büntetése. – intek és elvitetik.
- Ne legyél szigorú hozzá, kérlek helytartónk, és testvérem. Szegénynek a feje nincs jól, és ahogy halottam egész erős még így is , szóval…
- Seijo! Tudom, hogy most gyógyul fel, nem akarok semmi olyat tenni vele, csak megtanulja a helyét. Te mivel szoktad büntetni a katonáidat, ha nem teljesítik parancsodat? – fordulok hozzá . – Ne hívj testvérnek, azt hittem már megbeszéltük ezt.
- Elnézésedet kérem Liu, de tudod hogy…
- Apánk törtvénytelen gyermeke tudom. – mosolygok rá kedvesen. – De ez nem a kérdésemre a válasz.
- Nos nád pálcával szoktuk megveretni, de nem tudom neked miért fontos ez.
Gonoszan elmosolyodott.
- Az legyen az én gondom. Adjatok neki enni, inni majd én elintézem a büntetését. Úgy is csak felém nagy a szája nem fogja megérteni azt, ha más bünteti meg. Azt akarom, hogy féljen tőlem. Hogyan érhetném el még könnyebben, ha saját két kezemmel büntetem meg?
- Leleményességed mindig elkápráztat. – hajol mélyre.
- Most pedig menj, sok a teendőm és gondolom neked is.
- Felség. – hajol meg újra és elmegy.
A nap folyamán még el kell intéznem pár fontos ügyet, most készült el az építészünk az új malmok tervrajzaival. Számos dolgot újítunk benne - persze nem gépekkel- , amivel sokkal több gabonát tudunk elkészíteni kevesebb energiával és természetesen időt is spórolhatunk vele. Jutalmát majd megkapja azután miután ezt a gyakorlatban is sikeres lesz. Nem adok előleget habár sose kérnek tőlem. Tudják ha sikerrel végezték küldetésük akkor bőségesen megjutalmazom őket.
- Fenség. – lép közelebb egy szolga és a fülemhez hajol. – A fegyencet megetették ahogy óhajtotta. Mit tegyünk vele?
- Láncoljátok ki, és rakjatok oda egy nádpálcát. Ha kész vagytok szóljatok.
Mélyen meghajol és elmegy. Hamarosan visszatér, hogy elvégezték feladatukat. Remek! Azonnal felkelek, és a börtön felé veszem az irányt, ám mielőtt belépnék, megállok.
- Az őrség elmehet, nem kellenek. Amíg én nem jövök ki innen nem óhajtom, hogy bárki is idemerészkedjen, és zavarjon érthető?
- Igenis felség. – hajolnak meg és elmennek.
Megint csak te meg én Kento… Emlékeztetnem kell téged, ki is az úr kettőnk közül. Ki az aki vezet ,és ki az aki szolgál.
- Jó újra látni téged, milyen kár hogy most meg kell, hogy büntesselek, pedig azt hittem engedelmes szolga leszel. – mondom neki miközben felvettem a nádpálcát, és játszok vele. – Ha most bocsánatot kérsz, és megígéred, hogy nem teszel ilyet többet nem foglak bántani. Ellenkezőleg. – hangom hideg lesz. – Nem fog nagyon örülni neki, ahogyan én sem. Kár lenne ezért a szép egzotikus bőrért.
|
| Sado-chan | 2014. 12. 06. 17:38:08 | #32046 |
Karakter: Zakuro Kento
Fogai a bőrömbe mélyednek.
- Oh istenem!- nyögök fel az élvezettől.
- Ne vedd szádra őket!- dünnyögi halkan mikor elereszt. Vissza zuhanok a párnák közé és onnan, résnyire szűkült szemeimen keresztül nézek fel rá.
Újra mozogni kezd, de kínzóan lassan... hogy lehet ennyire kegyetlen? Minden porcikám robbanni készül, szemeim már szinte könnyesek.
- Kérlek, gyorsabban!- préselem ki fogaim közül. Megdöbbent, de megadja amit kérek. Fokozatosan gyorsít a tempón, a végén már olyan szinten gyors, hogy bele nyögök a fájdalomba.
- Kérlek, még!
- Ne légy ilyen kis mohó!
Testem lángol a vágytól, légzésem hangos és egyenetlen...már nem bírom sokáig...egyszerűen szétfeszít a gyönyör.
Még egy utolsó döfés, egy nyögés és egy sikoly, majd erőtlenül merülök a párnákba, átadva magam az élvezeteknek.
Üveges tekintettel nézek Liura, majd nyögök fel mikor kicsúszik belőlem
- Elragadó volt ez az utolsó nyögésed.- hangja érdes, akár a dörzspapír- de amint látod az én kis barátom, még szeretné a kényeztetést tőled. Megteszed?
- Felség…- nyögök fel erőtlenül
- Szóval nem teszel eleget a kérésemnek?- egyetlen szóval sem mondtam ezt...
- Azonnal, csak egy kis türelmet kérek öntől.
Igyekszem lecsendesíteni szívverésem és erőt gyűjteni, leküzdeni a mámor édes utórengéseit, de alig bírok velük. Végül magamhoz térek annyira, hogy fel tudjak kelni és elkússzak hozzá. Feltérdelek és a kezembe veszem, mire felszisszen.
- Akkor most ön lazuljon el felség…- felnevet, de többre nem telik neki, a mámor ugyanúgy átjárja mint engem és hátra hajtott fejjel, behunyt szemekkel élvezi kezem munkáját.
Míg kezem ágyékán kényezteti, ajkaim a nyakán táncolnak. Finom harapásokkal kényeztetem, de vigyázok, hogy ne maradjanak nyomok. Neki sem tart sokáig, hamar megadja magát az élvezeteknek és kimerülten dől az ágyba.
- Ügyes vagy.- suttogja mikor fölé hajolok.- Most pedig biztos már keresnek engem. Ideje menni nem gondolod?
- Igen felség.
- De mielőtt annyira sietnénk…- indulnék is, de vissza tart- piszkosan és izzadtan nem fogok kimenni. Ha már van fürdőhelyiség használjuk.- széles mosollyal az arcomon indulok el a fürdő felé, mozgásom akár egy macskáé.
- Ne csináld mert ha még egyszer begerjedek jobban meg foglak döngetni… de ma már eleget kaptál nem?
-Felség magából sose elég.- lesek és a vállaim fölött
- Kis pimasz. Készítsd elő inkább a fürdőt, mint hogy itt hízelegj nekem.
Belépek a fürdőbe majd behúzom magam mögött a toló ajtót.
Ez képtelenség... mégis megtörtént...én és ő...
Nekiállok a fürdővíz készítésnek, közben legalább kitisztul a fejem is. Hamar kész leszek, a hőfok pont jó, a levegő pedig olajoktól illatos. Készen áll a fogadására.
- Kész a fürdő felség.-lesek ki a fürdőből. Mire beér én mér a fürdő sekélyebb részén üldögélve várom őt. Bemászik majd kényelmesen elhelyezkedik.
- Mosdass meg!- szivaccsal a kezemben elkezdem lemosdatni, a kis kényes, fel is szisszen pár mozdulat után.
- Gyengébben!
- Elnézést.- legszívesebben eljátszanám még párszor vele, vagy lenyomhatnám... az erőviszonyok nagyjából egyenlőek, de nálam van a több tapasztalat harc téren...
Amint befejezem kiszáll a vízből, meg se várja, hogy megtöröljem
- Addig te is fürödj meg, majd menj az étkezőbe. Én nem várlak meg, ha nem tudod az utat kérdezz meg egy szolgálót.
- Miért nem vár meg felség?- kérdezek rá
- Feltűnő lenne ha egy helyiségből jönnénk ki. Nem tenne jót a hírnevemnek.-magára kapja a ruháit és el is megy. Kedves...azok után, amit nem is olyan rég történt... bár őszintén nem vártam tőle többet.
Lemosakszom, majd ruháim romjaiból elő ások egy kis üvegcsét, amiben van még egy kis festék. Miután befestem a hajam a szemkötőt is a helyére illesztem és elindulok kifelé, de eszem ágába sincs az étkező felé menni. Még mit nem. Még ha ő is a helytartó, nem hagyom, hogy csak úgy, kénye kedve szerint játszadozzon velem...nem, annál sokkal jobbat találtam ki neki.
Kardomért és páncéljaimért megyek, majd ki a küzdőtérre ahol a katonái edzenek éppen. Kis rábeszéléssel megengedik, hogy csatlakozzak hozzájuk és megmutassam mit tudok, persze a legerősebbet küldik, hogy majd jól ellátja a bajomat...hát, rosszul hitték.
Egymást méregetve állunk a tér két oldalán, körözve, de megtartva a távolságot. Ő támad először, oldalirányból, de persze kitérek előle. Röhej...ha sérülten is leverem legjobbját, milyen leget a leggyengébb?
Gondolataimat megzavarva sikerül kissé megvágnia a lábamon, nem nagy a seb, épp csak súrolta a combom. Vissza verem a támadását és ezúttal én lépek, mattot adva neki. Hitetlenkedve, zsörtölődve néznek össze, majd lépnek felém támadólag, de az előttem térdelő int nekik.
- Ki vagy te és honnét jöttél, idegen?- kérdi mikor feláll
- A nevem Kento...legyen annyi elég, hogy messziről, egy ehhez hasonló helyről ahol szamurájnak neveltek, ahogyan téged.
- Szamurájnak, mi?- veti oda sanda tekintettel.
- Vártalak, de nem jöttél.. mégis mi járt a fejedben?- távolból hallom közeledni Liu hangját, mire az előbbi férfi meghajol, majd távozik. Hüvelyébe csúsztatom kardom és megfordulok, hogy láthassam kissé bosszankodó, kíváncsi és talán kissé megvető tekintetét
- Nem voltam éhes, fenség. Gondoltam, ha már olyan hamar ott hagyott, többet nem óhajt tőlem és nem kíváncsi rám. Idekinn nagyobb hasznomat látják mint az asztalnál.- vetem oda egy fél mosollyal. Nincs kedvem jópofizni, vagy játszani a meghunyászkodott ölebet. Majd eldől, hogy ki lesz közülünk a főnök...majd négyszemközt, ahol egyenlőek vagyunk és nincs előjog...
- De felbátorodtál, Kento...-vonja fel a szemöldökét- csak tudd, hol a helyed!
- Pontosan tudom, hol a helyem...kettőnk közül talán jobban is...- nem fejezem be a mondatot, csak hátat fordítok neki és elindulok a számomra kijelölt szoba felé- ami pedig a reggeli kis játékot illeti- fordulok meg bosszús tekintettel- még koránt sincs vége!
Talán túlságosan is felhúztam magam...nem tudom, de most már nincs mit tenni. Ha meg akar büntetni, hát tegye. Ketten vagyunk nyakig sárosak, és ha én bukok, rántom magammal őt is.
|
| Shayola | 2014. 11. 17. 15:23:15 | #31890 |
Karakter: Liu Meylong
- Igen... mindennél jobban... azt akarom, hogy ajkaid járják be testem minden pontját... hogy magamban érezhesselek... tudni akarom milyen érzés...- oh mond ki az összes vágyad kedvesem. Mondd el mi az ami óhajod s sóhajod. Megteszem.
- Hát jó – sóhajtok fel, elmosolyodok sötét kis titkain - megadom, ha ennyire vágysz rá, de nem ingyen. Ha megteszem, utána akkor és ott teszem meg amikor én akarom, és amikor megkívánlak... nincs kifogás, se ellenkezés. Értve vagyok?- megfogom fejét és a magam felé fordítom. Mélyen a szemébe nézek. Az igazat akarom hallani. Azt hogy akarja e. Azt hogy szolgám lesz e.
Türelmetlenül bólogat. Akárcsak egy kiskutya. Milyen édes vagy… becsukja a szemét. Ennyire nem lehet állni tekintetem? Vagy inkább rákészült arra a mi következni fog?
Lejebb csúszik kezem, a hídra Minden férfi kényes kis része ez. Amint végigsimítok rajta hatalmasat, nyög. Ez még új neked? Nem éreztél ilyet ezelőtt? Végighintem apró kis csókokkal mellkasát. Egyik sebről a másikra vándorlok.
- Lazulj el szépen- suttogom neki. Feszül itt nekem mint a cölöp. Nem is érti miről beszélek. Hát mutassam meg? Rendben te akartad. Finoman beléje helyezem egyik ujjam. Felnyög, oh de még mennyire! Mikor megmozdítom majdnem leszédül az ágyról. Szájához kapja a kezét. Enye…
- Ne fojtsd vissza...hallani akarom- megint orvul letámadom, egy újabb új csusszan be. Újra benne marad a levegő. Nem tudok betelni vele.
- Ne... ne hagyd abba...- nyögi ki nagy nehezen.
Elmosolyodok kérésén. Igaz lehagyta a végét hogy kéri de nem gond. Mást szeretnél érezni igaz? Kiveszem ujjait. Ekkor kipattannak szemei, de nem engedem hogy megszólaljon. Benne is akad a szó. Szeme kitágul és réved a semmibe. Hozzá dörzsölöm ékességem. Nagyon tetszik a kicsinek, majd beléje helyezem szépen lassan. Már levegőt is efelejt venni, összes izma megfeszül, majd amikor megállok erőtlenül elernyed. Várom hogy megszokjon. Nem szabad elsürgetni a dolgot. Majd lassan mozogni kezdek.
- Felség...- nyögi ki. Ne beszélj…a szavak itt már nem használnak. A szavak itt már feleslegesek.
- Olyan szűk... és forró. Én vagyok az első...aki ilyen helyeken érint meg téged?- kérdezem meg miközben érzem hogy nem tudom kontrolálni magam. Akaratlanul is beljebb tolakodok benne.
Ekkor egy igazán jó kis ötlet rajzolódott ki fejembe… eloldozom és ölembe rántom. Teste ívben megfeszül fejét hátrahajtva. Minden kis ín és izom megfeszül rajta. A fájdalom éleset átmegy testén. Fogaimmal karcolgatom édes bőrét.
- El sem tudod képzelni, mióta vágyom egy ilyen játékszerre...
Ő pedig hallgat, nem válaszol. Nem is kell. Mélyen beleharapok bőrébe.
-Oh istenem!- csuklik össze a hangja.
-Ne vedd szádra őket!- mondom neki, mikor eltávolodok mellkasától.
Megvárom míg újra a párnák közé visszahelyezkedik. Mosolyogva újra elkezdem a ritmust diktálni. Természetesen lassan. Igaz alig tudom megállni hogy ne gyorsítsak… minden egyes kis porcikám üvölt hogy gyorsabban add meg neki ami jár , de még nem…
-Kérlek, gyorsabban!- sikkantja ki nagy nehezen. Ahogyan én is szenvedek ő is szenved tőle.
De legalább kimondta erre vártam. Ekkor gyorsabb tempót vettem fel, de addig nem gyorsítottam vagy lassítottam míg nem kérte. Igaz az én kezembe van az irányítás, de mégis jó hallani, hogy könyörög. Azért hogy tegyem meg.
-Kérlek, még!
-Ne légy ilyen kis mohó!- mondom zihálva.
De nem tudom megállni ne adjam meg neki azt amit kér. Főképpen ha ilyen szépen kéri. Egyre gyorsabban és gyorsabban diktálom a tempót. Ő is egyre jobban zihál és érzem hogy teste már ég a vágytól. Érzem hamar elfogom vezetni őt a gyönyörök kapujába….
Ami be is következett. Teste összerezzen, izmai újra megfeszülnek, pupillája kitágul, és görcsbe rándul. Még egy lökés, és egy nagy nyögéssel édesen elmegy. Erőtlenül elterül a párnák közt, és rám néz. Én kiszállok belőle de nekem még ez nem elég. Sajnos az én problémám az hogy még mindig állok.
-Elragadó volt ez az utolsó nyögésed.- mondom rekedten.- de amint látod az én kis barátom, még szeretné a kényeztetést tőled. Megteszed?- mutatok lefele.
-Felség…- mondja erőtlenül.
-Szóval nem teszel eleget a kérésemnek?
-Azonnal, csak egy kis türelmet kérek öntől.
Miután kicsit feleszmélt az élvezettől, azonnal mászik felém. Kezébe veszi, és én azonnal felszisszenek.
-Akkor most ön lazuljon el felség…
Felnevezek, de belészorítja a szót amikor gyorsan elkezdi dörzsölni ékességem. Azonnal felnyögök, becsukom szemem és hátrabillentem a fejem.
Érzem a duruzsoló vérem hangját, érzem kezének és nyelvének a melegét. Ahogyan kóstolgatja nyakam. Érzem nem kel sok nekem. Pár húzás s egy két kicsi csók és harapás, és megérzem a gyönyört. Végigborzadok és élvezettel elmegyek.
Visszadőlök és szemébe nézek.
-Ügyes vagy.- súgom fülébe, és megcirógatom.- Most pedig biztos már keresnek engem. Ideje menni nem gondolod?
-Igen felség.
-De mielőtt annyira sietnénk…-fogom meg csuklóját.- piszkosan és izzadtan nem fogok kimenni. Ha már van fürdőhelyiség használjuk.
Gonoszkás mosolyyal elindul és libegteti magát.
-Ne csináld mert ha még egyszer begerjedek jobban meg foglak döngetni… de ma már eleget kaptál nem?
-Felség magából sose elég.- fordítja hátra fejét.
-Kisz pimasz.- mosolygok rá.- Készítsd elő inkább a fürdőt, mint hogy itt hízelegj nekem.
Addig én ott maradtam az ágyba és vártam. Körbenéztem, és rájöttem hogy ez a helyiség ami ilyen szépen be van rendezve az eljövendő ágyasom helye. Milyen elragadó hogy itt tettem őt magamévá. Felsóhajtottam. Hamarosan kilépek innen és rám zúdul az a sok munka. Az ország karbantartása. Ekkor eldőlök az ágyon. Nem akarok kimenni innen. Gondtalanul itt szeretnék maradni. Ahol semmi kötelezettség nincs.
-Kész a fürdő felség.- szakítja meg gondolatmenetem.
Ekkor felkelek és bevonulok. Kényelmesen elhelyezkedek a kádba.
-Mosdass meg!- parancsolok rá.
Előveszi a szivacsot, és az illatszeres folyékony szappant. Ráteszi, és a hátamtól kezdve elkezdi dörzsölni.
-Gyengébben!-sziszegek rá. Nem szeretem ha durván érnek hozzám.
-Elnézést.- majd gyengébben folytatja.
Végül párperc múlva patyola tiszta vagyok. Lemossa rólam a maradék szappant én pedig azonnal kifele megyek. Úgy is megszáradok mire felveszem a ruhám.
-Addig te is fürödj meg, majd menj az étkezőbe. Én nem várlak meg, ha nem tudod az utat kérdezz meg egy szolgálót.
-Miért nem vár meg felség?- kérdezi szomorúan, s egyben kiváncsi hangon.
-Feltünő lenne ha egy helyiségből jönnénk ki. Nem tenne jót a hirnevemnek.- mondom hidegen, majd felöltözök és otthagyom.
Nem láthatnak meg együtt most meg. Majd az étkezőben helyet foglalhat mellettem, mivel vendég. De nem tehetek többet. Nem mutathatom ki az érzelmeimet nyilvánosság előtt. Lehet hogy most szívébe gázoltam, mert csak úgy faképnél hagytam de sajnos nem tehettem mást. Nekem egy országot kell irányítanom, és ez a viselkedés amit mi tettünk tiltott. Még akkor is ha én adom a törvényeket, ez nem helyes.
|
| Sado-chan | 2014. 11. 11. 19:35:36 | #31847 |
Karakter: Zakuro Kento
Beleremeg érintésembe, de nem ellenkezik, nem is próbál tiltakozni. Mikor a nyaka hátra feszül ajkaimat tapasztom rá, csókolgatni, gyengéden szívogatni kezdem.
Bele túr földöntúli tincseimbe...olyan, nem is tudom... ő az első akinek élvezem az érintéseit. Tincseimbe fonja ujjait és finoman jelezve magához húzza a fejem, majd megcsókol, nyelve ajkaimat cirógatva csúszik a számba. Szívogatja, játszadozik a nyelvemmel majd én is bekapcsolódok a keringőbe. Behunyom a szemeim, csak rá akarok koncentrálni, és merev ágyékára melyet még mindig a kezemben tartok, egyre gyorsuló tempóban masszírozom. Hirtelen erősebben markolok rá amitől édesen felnyög. Remegő légzéssel, élvezettől részeges tekintettel szakadunk el egymástól, majd sziszegi:
- Te álnok kígyó!
- Vallja be fenség, élvezi amit teszek önnel…
Csak kuncog...vajon mi lelte?
- Fordulj meg!-hangja rekedt, mégis magabiztos. Értetlenül fürkészem szemeit
- Azt mondtam, hogy fordult meg!- határozott...szinte már kiáltja. Részben a kíváncsiság hajt, részben a félelem és tisztelet, végül engedelmeskedem és megfordulok. Vállaimon lógó köntös egyik széle lejjebb csúszott, így kivillannak hófehér vállaim, hosszú, áttetsző tincseimet félre húzom, hogy többet engedjek látni neki. Végig mér rajtam, majd az ágyra lök és a leesett övem egyik darabjával kötöz az ágyhoz.
- Tudod..- dorombolja - itt hagyhatnálak, hogy a szolgák találjanak meg így, de meggondoltam magam. Inkább szórakozok veled egy kicsit…
Maradék ruháimtól is megszabadít, majd felnevet. Hegyes fogait a nyakamba vájja, mire felnyögök. A fájdalom a kínzásokra emlékeztet, és emellett valami új, eddig ismeretlen érzést kelt bennem iránta. Erősen szívja ki a nyakam, majd hirtelen elereszt és felül. Elégedett tekintettel néz végig a foltra és a kiserkenő vérre...óóóh, szóval ez izgat fel? Kis mazochistám...
- Ugye nem fáj nagyon?- hangja lágy és édes, szinte már émelyítő...csókot nyom a sebre majd folytatja - Gondozásba vegyem? Vagy te inkább máshol szeretnéd?
Keze végig siklik verejtéktől síkos testemen majd ágyékomnál áll meg. Óóh, igen...hála neki, és amit még magamban fantáziáltam róla, már teljesen merev. Felnyögök, mikor ujjait megmozdítva végig simít ratja.
- Igen felség... kérlek.- zihálom.
- Mond hangosabban.- tincseimbe markol majd hátra feszíti a fejem - Szeretnéd ha kényeztetnélek?
- Kényeztess felség.
- Nem hallottam kristálytisztán!
- Kérlek..
Perverz mosolyra húzza ajkait, majd teljesíti kérésem. Először lassan, majd egyre gyorsabban és erőteljesebben...egyszerűen nem elég! Még... ne hagyd abba!
Újra nyakam fölé hajol és ajkait a kulcscsontomra tapasztja. Szívogatja, csókolgatja, én pedig élvezettől ködös tekintettel kérem, hogy ne hagyja abba.
- Kérlek felség…- nyöszörgöm
- Igen kis madárkám?
- Ne kínoz tovább, kérlek! Tégy magadévá!
- Élveznéd?- ilyen kínos kérdést...de legyen...ha hallani akarja..
- Igen... mindennél jobban... azt akarom, hogy ajkaid járják be testem minden pontját... hogy magamban érezhesselek... tudni akarom milyen érzés...- olyan kínos... elmondani legbelső vágyaim, tudtára adni, hogy nem volt még senkim... hogy ő az első és egyetlen... ő az én hercegem...
- Hát jó - sóhajt fel kéjes mosollyal az arcán- megadom, ha ennyire vágysz rá, de nem ingyen. Ha megteszem, utána akkor és ott teszem meg amikor én akarom, és amikor megkívánlak... nincs kifogás, se ellenkezés. Értve vagyok?- markába fogva fordítja maga felé a fejem és mélyed a tekintetembe.
Türelmetlenül bólintok majd behunyom a szemem.
Ágyékomat kényeztető keze lejjebb csúszik, majd egy még kínosabb helyen kezd kényeztetni. Belenyögök az érintésbe... ez új... ilyet még nem éreztem.
Duruzsoló hangja visszhangként kísért a fejemben, ahogy forró ajkai is, ahogy mellkasomon játszadoznak.
Egyik sebhelyet fedezik fel a másik után, majd borítják finom csókokkal.
- Lazulj el szépen- suttogja. Először nem értem, de végül rá jövök, mikor ujját finoman belém csúsztatja. Felnyögök az érzésre, mikor pedig mozogni kezd bennem fulladozva kapok a számhoz.
- Ne fojtsd vissza...hallani akarom- újabb bénító mozdulatot tesz, majd még egy ujját belém vezeti
- Ne... ne hagyd abba...- nyögöm.
Édesen elmosolyodik, majd kihúzza ujjait. Szemem kipattan és az övét keresi, de mielőtt megtalálhatná egy újabb lökettől kikerekedve mered a semmibe.
Merev ágyékát a lyukhoz dörzsöli, majd mikor már megszoktam lassan csúsztatja egyre beljebb.
A lélegzetem elakad, az izmaim megfeszülnek, majd ernyednek el erőtlenül mikor megáll. Egy kicsit vár, talán erőt gyűjt, majd mozogni kezd.
- Felség...- nyögöm. Minden mozdulatnál egyre beljebb döf, egyre apad a fájdalom és nő az élvezet... csodás érzés...mámorító...
- Olyan szűk... és forró. Én vagyok az első...aki ilyen helyeken érint meg téged?- csak rábólintok, képtelen vagyok kinyitni a szemem vagy megszólalni. Hirtelen eloldozza a karjaim majd az ölébe ránt. Testem szoborként feszül meg a fájdalomtól, ahogy a súlyomat kihasználva tövig nyomja magát. Nyakamon kidagadnak az inak, fejem hátra bicsaklik. Az ő fejem a mellkasomnak feszül, majd kezdi fogaival karcolgatni az érzékeny bőrt.
- El sem tudod képzelni, mióta vágyom egy ilyen játékszerre...
|
| Shayola | 2014. 11. 10. 14:29:01 | #31842 |
Karakter: Liu Meylong
- Ezer örömmel... felség- széles és pimasz mosollyal hajol fölém, és apró édes csókokkal borítja nyakam. Becsukom a szemem és érzem, ahogyan lassan halad lefele, és oldozza le rólam a ruhákat. Hagyom hadd tegyen azt amit óhajt. Most az egyszer jót tesz szájával. Nem beszél vissza és néma engedelmességgel kényeztet.
Mellkasomon érzem forró ajkát, nyelvével és fogaival ízelget. Fejemet hátra döntöm hogy jobban élvezhessem amit tesz.
- El sem tudja képzelni mennyit fantáziáltam ezen...- szemeim kipattantak, és ránézek. Mi az hogy rólam ilyen bűnös dolgokról fantáziált. Mikor szólhattam volna, ajkait érzem az enyémen. - most én játszadozom veled...- suttogja nekem és újra megcsókol. Megemlegeted, majd amit tettél.
Nyelvünkkel édes táncot járunk miközben keze játékosan egyre lejjebb, és lejjebb csúszik. Levegő hiány miatt szakítjuk meg ezt a forró csókot.
- Honnan tudtad, hogy én... szóval hogy nem vonzanak a nők?- kérdezi halkan, miközben újra a nyakamat veszi kezelésbe. Ravaszan hasam alját simogatja.
- Sejtettem...voltak árulkodó jelek...- nyögök fel halkan. Igazán jól csinálja a kis kígyó.
- Szóval árulkodó jele...hmmm? – ujjai egyesével kúsznak le ruhám alá, s kezdi el ékességem masszírozni.– ugye jó érzés?
Beleremegek az érzésbe, és egy nyögés csúszik ki számon, s fejemet hátrahajtom. Ő kihasználja gyengeségem, azonnal lecsap nyakamra. Vérbeli profiként lecsapott rám. Vagy csak azért érzem ilyen jól magam, mert ő most új? Minden esetre megtartom… Majd meglátjuk, hogyan szolgálja majd urát.
Beletúrok a hajába, azokba a hófehér tincsekbe. Gyengéden magamhoz húzom, és ajkaink összeérnek. Bebocsátás kérek nyelvemmel amit meg is ad nekem. Nyelvünk vad táncra perdül, érzem hogy testem lángol a vágytól. Érezni akarom minden kis porcikáját… Vad felfedezőútra indult nyelvével, minden kis zugot átjárt vele. Csókunk mézédes perceiben légzésünk gyorsult és ő pedig egyre gyorsabban masszírozta férfiasságom. Akaratlanul is belenyögök a csókba amikor aljasul kicsit megszorítja szervemet. Mikor már alig kapunk levegőt, elválunk egymástól. Én zihálva s sziszegve megszólalok
-Te álnok kígyó!- csúszik ki a számon.
-Vallja be fenség, élvezi amit teszek önnel…- mondja büszkén.
Ekkor kuncogok. Milyen kis beképzelt! Az hogy tudja mit hogyan kell nem jelenti azt hogy már jó is.
Meg kell leckéztetnem és már tudom is hogyan.
-Fordulj meg!- mondom kicsit rekedt hangon.
Ő érthetetlenül néz rám.
-Azt mondtam hogy fordult meg!- mondom határozottabban és hangomat is felemelem.
Ekkor, mint a jó gyerek megfordul és kínálja magát. Oh milyen hízelgő ajánlat, de majd később fogadom el. Felvettem a földről a szétvágott fűzőjének egy darabkáját, majd odakötözöm kezét az ágy széléhez.
-Tudod..-borombolom fülébe.- itt hagyhatnálak, hogy a szolgák találjanak meg így, de meggondoltam magam. Inkább szórakozok veled egy kicsit…
Leveszem róla a maradék ruháját. Vérpezsdítően csodálatosan néz ki a vörös kasmíron. Mint egy élethű remekmű. Gonoszan felnevetek, majd beleharapok a nyakába. Ő a fájdalomtól felnyög, vagy csak ennyire élvezi? Talán mindkettő? Mikor végeztem, megnézem művemet. Vörösen izzik, és egy kis vér is kibuggyan belőle.
-Ugye nem fáj nagyon?- kérdezem tőle cirógató hangon, majd megpuszilom.- Gondozásba vegyem? Vagy te inkább máshol szeretnéd?
Kalandozik le testén kezem, és megfogom ágaskodó problémáját. Ő felnyög a vágytól.
-Igen felség... kérlek.- mondja zihálva.
-Mond hangosabban.- túrok tincsei közé és hátrahúzom a fejét.- Szeretnéd ha kényeztetnélek?- kérdezem miközben megmozdítom kezem ékességén.
-Kényeztess felség.
-Nem halottam kristálytisztán!
-Kérlek..- mondja erőtlenül.
Elmosolyodok és teljesítem kérését. Ő édesen kéri sőt sóvárog a folytatásért. Nem tudom megállni, hogy ne szívjam ki ezt a tökéletesen fehér bőrt. Kérve nyög hogy folytassam a kínzását. Igazán ízletes darab. Rég nem kóstoltam ilyet…
-Kérlek felség…- nyögi ki nagy nehezen.
-Igen kis madárkám?- búgom a fülébe.
-Ne kínoz tovább, kérlek! Tégy magadévá!- oh szegény lelkem ennyire szeretnéd?
-Élveznéd?
|
| Sado-chan | 2014. 10. 31. 18:08:53 | #31767 |
Karakter: Zakuro Kento
- Nem ölök ártatlant, az én országomban az vagy. Nem érdekel, hogy azok a senkik mit mondtak rólad. Nem érdemeltek meg téged… de itt- ravaszul elmosolyodik- Itt, jó helyed lesz.- suttogja majd lesújt.
Azt hittem a szívembe mártja a kést, ehelyett az övemet vágta ketté. Halkan oldódik le a derekamról majd hull a földre. Értetlenül nézem a szemeit, de ő csak az ágyba lök. Nem ellenkezem. A párnák közt elmerülve nézel ahogy a kést a földre dobja, az pedig tompa hangot hallatva a padlóba mélyed.
- Az enyém vagy…- suttogja majd rám mászik. Mohó tekintettel néz rajtam végig majd húzza arrébb a ruháim. Puha kezei a sebeken simítanak végig, forróság fut végig a testemen az arcom pedig elvörösödik.
- Felség.- nyöszörgöm
- Shh – ujjával int csendre- A helytartó beszél.- még közelebb hajol, tisztén érzem teste melegét- És te mostantól az én birtokom vagy.- duruzsoló hangon suttog, majd a nyakamat kezdi csókolgatni. Ajkai nyomán forróság önt el mely végül kellemes borzongásba vált át. Mikor a sebet kezdi nyalogatni enyhe fájdalom nyilall belém majd egy eddig ismeretlen, csodás érzés jár át. Bár próbálom vissza fojtani, halk nyögés szabadul a torkomból...ez annyira zavarba ejtő...
- Tetszik?- kérdi
- Igen…- nyöszörgöm
- Nem hallottam a végét. Mond még egyszer.
- Igen felség…
- Folytassam?
- Kérlek… felség.
- Milyen jól áll neked az illem.- vissza hajol és folytatja, új, ismeretlen helyeket felfedezve rajtam. Csodás érzés, mégis kínok járnak át amiért ilyen lassan csinálja. Nyöszörögve kérem, hogy hagyja abba a kínzást... végül meg is teszi.
Hirtelen abba hagyja és elterül mellettem az ágyon. Felkelek és értetlenül nézek rá. Most mi van? Valami rosszat mondtam?
Közbeszól, mielőtt rákérdezhetnék - Most te jössz! Kényeztess!-parancsol rám. Én elmosolyodok és fölé hajolok
- Ezer örömmel... felség- mosollyal az arcomon hajolok fölé majd kezdem a nyakát csókolgatni. Lassan csúszok lejjebb, majd a számmal kezdem leoldani róla a ruhákat, közben néha felpillantok rá. Behunyt szemekkel fekszik és hagyja, hogy játszadozzak rajta... hmmm... ezek szerint szabad kezet kapok?
Mellkasát kezdem csókolgatni, nyalogatni, néha finoman össze csipem a feszes bőrt. Gyorsuló légzésén látszik, hogy élvezi, ezen én is felbátorodok.
- El sem tudja képzelni mennyit fantáziáltam ezen...- kipattannak a szeme, felém kapja a felét de mielőtt megszólalhatna ajkaim az övére tapasztva intem csendre. - most én játszadozom veled...- suttogom, majd újra megcsókolom. Nem hittem volna, hogy ezt megteszem, de nem bánom. Ha ezek után meg is büntet...tegye csak!
Mézédes csókjáért bármit! Nyelvemmel simogatom ajkait, kezem felsőtestén táncolva csúszik egyre lejjebb..Levegő után kapkodva szakítjuk meg a csókot - Honnan tudtad, hogy én... szóval hogy nem vonzanak a nők?- kérdem halkan, közben nyakába fúrom a fejem. Ajkaim a nyakán táncolnak, míg kezemmel hasa alját simogatom
- Sejtettem...voltak árulkodó jelek...- halkan felnyög. Olyan jó hallani a hangját...olyan furcsa, nem is olyan rég egy hatalmas helytartóként állt előttem, de most csak egy játékszer aki élvezettek nyöszörög alattam.
- Szóval árulkodó jele...hmmm? - ujjaim egyesével csúsznak a ruhája alá és kezdik ágyékánál simogatni – ugye jó érzés?- nyalok végig ajkaimon
|
| Shayola | 2014. 10. 27. 14:05:24 | #31728 |
Karakter: Liu Meylong
- Ami azt illeti igen, de nem itt- körbe néz- valami olyan helyen, ahol kettesben lehetünk, ne haragudj, de rajtad kívül itt még nem bízom senkiben-kettesben?
Egyedül? Mit akar nekem mutatni? Mi ennyire titokzatos benne, amiért ilyen elővigyázatos? Egyre jobban érdekel… tudni akarom. Látni. Biccent és elindul. Felvont szemöldökkel követem. Mi az hogy én kövessem? De sajnos most, muszáj megtennem mert nem tudom mit szeretne mutatni nekem. Mikor elértük a kijelölt épületet, megáll előtte. Felém fordul.
-Nem tervezek semmi merényletet, okom sincs rá, csupán amit mondani és mutatni fogok, azt nem akarom, hogy bárki más megtudja
Merénylet? Ugyan már ne szórakozzunk! Nem vagyok annyira gyenge, hogy egyhamar megölhessen. Meg ha tényleg annyira meg szeretne ölni megtette volna. Valljuk be nincs semmi bajom vele sőt igazán egzotikus darab... Megtartom. Kinyitja az ajtót, és legalább engemet most előre enged. Szerintem is! Én mint királyi vérből származó menjen elől. Igaz nem tudom mit akar. Vonakodva bár de bemegyek. Nem szólok semmit. Felesleges. Én elhelyezkedek a párnák közt kényelmesen. A lámpákban a gyertyafény világított.
- Szóval?...- fonom össze a karjaim- mit akartál mutatni?
- Valóban tudni akarja ki vagyok? Hogy miért hordok kontaktlencsét...hogy miért nem beszélek a múltamról? Hát legyen...- kifújja a benn tartott levegőt, majd elindul a mellékhelyiség mellé.
Pár perc leforgása alatt visszajön, de nem ugyan az a kép fogad, mint amikor elment. Mintha egy teljesen más férfi állna itt előttem, mint az akit megmentettem. Hollófekete haja hófehér, akárcsak a bőre. Elcsodálkoztam. Sose láttam még ilyet. Vagyis ilyen testközelbe nem.
- Ez az igazi kinézetem... fenség- milyen elragadóan illedelmes, s milyen egyedi. Olyan amit nem minden nap lát az ember. Ritka akár a fehér holló. Nézem szemeit, az egyik teljesen fehéren szikrázik míg a másik akár a tiszta vizű kék forrás. Megfogom fehér tincseit.
- Mi vagy te?- kérdem halkan
- Azt hiszem... a kintiek ezt albínónak hívják, ahonnan én jöttem szellem gyermeknek neveztek születésem óta.- lejjebb húzza ruhájának úját.
Ekkor látszik mellkasa, amin egy régi mély seb éktelenkedik. Mi ez a bánásmód? Mi ez a kitaszítottság? Hogy lehet egy embert így megnyomorítani mert más mint a többi?
- Ki akarták vágni a szívem, csak mert más vagyok mit a többi ember. Nem sokkal azelőtt szöktem meg fogva tartóimtól, hogy ide kerültem... száműztek otthonomból, csak mert visszautasítottam a számomra kijelölt menyasszonyt...ez minden, amit tudnia kell rólam
Hátrébb lép tőlem, és visszaveszi a ruháit. Szemembe néz. Próbál rájönni mit is gondolok. Mit is érzek. Igazából én sem tudom… de tudni akarom. Látni, érezni. De mit? Fogalmam sincs. Ruhája zsebéből előhűz egy tört. Szóval nem akart megölni engem mi? Akkor miért van nála ez a tőr? Mit akar vele? Mit akarhat velem? De a szúrás elmaradt… felém nyújtja a tőrt.
- Minden jogod megvan arra hogy végezz velem, de látni akarom a szemeidet mikor megteszed!- kezembe nyomja a kést- Nekem már réges-rég meg kellett volna halmon...
Lép közelebb hozzám. Csak közelebb és közelebb. A kés a markomban és ő várja a megváltó vérfolyamot. Minek ontsam ki vérét? Mi jó származhat belőle nekem? Semmi.. de most erre eszembe jutott egy jó dolog.. A kést megszorítom, és várok.
-Nem ölök ártatlan, az én országomban az vagy. Nem érdekel hogy azok a senkik mit mondtak rólad. Nem érdemeltek meg téged… de itt- húzom félmosolyra a szám.- Itt, jó helyed lesz.- suttogom, és a késsel vágok.
A ruhájának a kötője halkan leesik a földre. Én gyengéden de parancsolóan, belelöktem az ágyba. Miután már a párnák közt feküdt, a kést a padlóba dobtam, az pedig beleállt a fadeszkákba.
-Az enyém vagy…- suttogom, és rámászok. Szétveszítem ruháját, hogy láthassam a sebet. Végigsimítok rajta. Ő pedig vérvörös, meglepődött arccal néz felém.
-Felség.
-Shh- rakom ujjbegyem az ajkaira.- A helytartó beszél.- Húzódok közelebb hozzá.- És te mostantól az én birtokom vagy.- suttogom fülébe, majd elkezdem csókokkal elárasztani a nyakát. Majd amikor leértem a válláig, lecsúsztam a sebéhez, és nyelvem hegyével végigszántok rajta.
Akaratlanul kijön belőle egy nyögés. Nem a fájdalomé, hanem a vágyé. A kéj gonosz kis játéka.
-Tetszik?- kérdezem tőle.
-Igen…- nyögi ki.
-Nem halottam a végét. Mond még egyszer.
-Igen felség…
-Folytassam?- mosolygok rá.
-Kérlek… felség.
-Milyen jól áll neked az illem.
Majd folytatom kényeztetését. Ő édes hangján nyög, s kéri a folytatást. Én direkt kínzó lassan teszem meg. Milyen elragadó, amikor könyörög hogy gyorsabban csináljam. Igaz nem tudom állni hogy meg ne adjam neki óhaját.
Hirtelen abbahagytam, és elterülök mellette. Ő felül és nagy szemekkel néz rám. Látom nyitná ki a száját, hogy mondjon valamit, de közbeszólok.
-Most te jössz! Kényeztess!-parancsolok rá.
Vajon meg fogja tenni?
|
| Sado-chan | 2014. 10. 15. 15:42:15 | #31614 |
Karakter: Zakuro Kento
- Nos Kento, nem tudom miket mondott drága Seijo, de nem kell elhinned neki minden egyes szavát. Néha csak beszél, hogy halhassa a hangját. Nem kell nagyobb ügyet szentelni rá. Ha zargatja, szóljon. Elintézem, saját kezűleg.- hirtelen fogja meg a vállam, először fel sem fogom, de mikor a tenyere hője a ruhán keresztül elér a bőrömig az arcom vörössé válik. Mégis mi bajom? Ennyitől zavarba jöttem volna?...
- Oh elnézést gondolom nem szokott hozzá hogy egy ilyen magas rangú ember mint én kezet emelek magára. Igaz?
- Igazán… én…- zavaromban, és talán hogy a belső, piszkos gondolataim ne szökjenek ki csak ennyit nyögök ki, de úgy tűnik megértette... azt hiszem. A pár pillanatig tartó kínos csöndet végül az ő nevetése szakítja félbe.
- Komolyan rosszabb vagy néha, mint én! Ennyit titkolózni. Ugyan kit bántanál meg itt?- széttárt karokkal néz körbe - Csak az érdemelne büntetést aki ezt tette veled. Mond mindig nem akarod megmondani mi történt veled valójában?
- Nem…- csak elfordítom a fejem.
- Rendben ahogy akarod..- hirtelen hangszínt vált. Mintha megállt volna bennem az ütő- De hidd el fogy a türelmem. Tudok várni, egy darabig.- Felé fordulok. - Értette? Nem ezt várom magától! Értette?- emeli meg a hangsúlyt.
-Igen értettem, fenség.- meghajolok, már amennyire a törött bordáim engedik
-Legalább tisztelettudó vagy.- mosolyodik el.- De amíg nem leszel rendben elég a biccentés is. Utána hajuldozhatsz eleget.
- Fenség! Fenség!- éles, zaklatott női hang... hirtelen egy kép ugrott be, még otthonról, mikor anyám próbál utánam futni, nemsokkal azután hogy apám száműzött... szörnyű volt őt így látni....
- Mi olyan fontos hogy megzavard nyugalmamat?
- Bocsásson meg!- egy falusi lány, kis híján térdre borulva áll meg a helytartó előtt - Az apám…
- Elfogni! - két talpig felfegyverkezett őr ragadja meg a lányt, majd egyetlen parancsszóra később el is engedik. - Elengedni! - hátrébb álltak az őrök. A lány könnyes szemmel a padlón fekszik, én pedig képtelen vagyok bármit is tenni, olyannyira felelevenedett előttem a véres múlt.
- Ne félj,- Liu gyengéd hangja ránt vissza a valóságba. Tudom, hogy nem hozzám beszél, mégis... valahogy melegséggel önti el testem minden pontját.- hogy hívnak?
- Ria. Ria Shun.
-Ria. Értem. Üdvözöllek a palotában.- gyengéden felsegíti, majd végig néz rajta, de mindezt úgy, hogy a lány ne érezze zavarban magát.... micsoda gyengédség... de.. mért érzek féltékenységet?- Most már hozzám tartozol. Szolgák! Fürdessétek meg és adjatok rá új ruhát, majd vezessétek be hozzám.
Egy csapat szolga, fehércselédek, talán még gyerekek. Körbe állták a lányt, majd elvezették. Értetlen tekintettel nézek Liura.
- Milyen nemes lélek vagy!
- Nemes?- felnevet.- Sosem voltam az.
- Miért becsüli alá ennyire magát?
- Bátor vagy. De köszönöm a kérdést. Nem becsülöm alá magam. Csak tudom az igazat.
- Tudja magáról milyen csodálatos?- talán ezt nem kellett volna...
- Csodálatos? És miben? A szigorban? A nevelésben? A Viselkedésben vagy ön másra céloz, ami csodálatos…-mosolyával leplezi szándékát, és kihasználva, hogy arra figyelek közelebb lép, hátrálásra késztetve egészen a falig.
- Tudod nem szeretem a haszontalan embereket. Ugye te nem vagy az?-fülemhez hajolva suttog, még a lélegzetem is megakad.
- Miért burkolózol a csendbe, hmm?- a vállamon érint meg, kellemes bizsergés szántja végig a testem. Még közelebb lép. Lassan, gyengéd mozdulatokkal húzza le a vállamról a ruhát, majd apró, mégis kínzóan forró csókot nyom a csupasszá vált bőrömre. Ha bárki is, ő biztosan képes lenne egyetlen csókkal gyilkolni.
- Felség…- végül csak ennyit tudok kinyögni.
- Hallgatlak…- Hangja még mindig suttogó. Lassan húzza végig rajtam az orrát, végig a nyakamon, egészen a fülemig. Előtörni vágyó hangom végül csak egy hóhajjá csökevényesedik.
- Hisz a lány…-suttogom.
-A lány csak eszköz. Szerinted hogyan lesz utód nő nélkül?-hirtelen elenged, majd hátra lép. Valahogy egyszerre lélegzek fel és érzem úgy, hogy össze szorul a szívem... de miért?
Amilyen gyorsan jött ez a közelség, most olyan könnyedén illan is el. Hátat fordít, majd elindul másfelé, vissza se néz... és ez fáj a leginkább. Fáj... talán még dühít is, nem tudom. Csak nézem ahogy befordulva a sarkon eltűnik... mintha az életemből tűnne el. Néha nem értem magam. Arra már rájöttem, mért gyűlöltem meg a gyengébbik nemet, hogy mért nem bennük lelem örömöm, de mért pont ő? Mért egy jóval fölöttem álló személyben láttam meg mindazt, amire eddig vágytam? Az életemmel játszom, ha bele szeretek, vagyis... ha ő ezt megtudja. Bár nekem már oly mindegy... hisz így is halott vagyok már.
A vállamra teszem a kezem, hogy vissza húzzam a ruha ujját.. istenem, még mindig érzem ajkai érintését...
Nem hagyhat itt, így nem! Utána megyek, kicsit gyorsabb tempóval be is érem őt, éppen a szobája ajtajánál.
- Miért követett eddig Kento? Valami érdekeset szeretne velem közölni?- nem tűnik haragosnak, a hangjában mégis ott az az éles tartás...
- Ami azt illeti igen, de nem itt- körbe nézek- valami olyan helyen, ahol kettesben lehetünk, ne haragudj, de rajtad kívül itt még nem bízom senkiben-biccentek, majd elindulok egy másik, tudtommal üres épület felé. Felvont szemöldökkel, de szótlanul követ. Mikor elérünk az épülethez megáll. Felé fordulok.- Nem tervezek semmi merényletet, okom sincs rá, csupán amit mondani és mutatni fogok, azt nem akarom, hogy bárki más megtudja- kinyitom az ajtót, majd előre engedem őt. Vonakodva lép be, de nem szól egyetlen szót sem. Még egy utolsó pillantást vetek minden irányba, és miután nem látok senkit belépek én is majd becsukom az ajtót.
Liu a tatamin elhelyezett párnák közt ül, a lámpás halvány fényében még fenségesebbnek látszik mint eddig.
- Szóval?...- fonja össze a karjait- mit akartál mutatni?
- Valóban tudni akarja ki vagyok? Hogy miért hordok kontaktlencsét...hogy miért nem beszélek a múltamról? Hát legyen...- kifújom a benn ragadt levegőt, majd elindulok az épülethez tartozó fürdő felé.
Kiveszem a lencsét, majd a szemkötőt is leoldom magamról. A növényekből készült festék nem túl tartól, így a forró gőz és a ráöntött víz feloldja, ezzel láthatóvá téve szinte hófehér hajamat. Vissza megyek. Ott ül, továbbra is nyugodt, kényelmes helyzetben, de mikor meglát elkerekedik a szeme.
- Ez az igazi kinézetem... fenség- feláll, majd végig néz rajtam. Először a szemeimen, hisz az egyik vak, szinte teljesen fehér, a másik pedig olyan világos kék mint a tiszta víz. Aztán a nyirkos hajamba túr bele kicsit.
- Mi vagy te?- kérdi halkan
- Azt hiszem... a kintiek ezt albínónak hívják, ahonnan én jöttem szellem gyermeknek neveztek születésem óta.- lejjebb húzom a ruhám úját, így láthatóvá téve számára a mellkasomon ejtett sebet, melyet pár éve szereztem.- ki akarták vágni a szívem, csak mert más vagyok mit a többi ember. Nem sokkal azelőtt szöktem meg fogva tartóimtól, hogy ide kerültem... száműztek otthonomból, csak mert visszautasítottam a számomra kijelölt menyasszonyt...ez minden, amit tudnia kell rólam- hátrébb lépek majd eligazgatom magamon a ruháimat. Szemeibe nézek, de nem tudok rájönni mit takar a látszólag érzéketlen arckifejezése. Tudtam... nem kellett volna elmondanom neki, most ő is egészen biztosan a pokolra kíván, mint ahogy egy ártó szellemet szokás... hát legyen, de látni akarom az arcát mikor szíven döf!
Ruhám rejtett zsebéből elő húzok egy kést, amit még a fürdőben találtam majd közelebb lépve felé nyújtom
- Minden jogod megvan arra hogy végezz velem, de látni akarom a szemeidet mikor megteszed!- kezébe nyomom a kért- Nekem már réges-rég meg kellett volna halmon...- egyre közelebb lépek hozzá, magam sem tudom miért. Talán hogy hergeljem, talán egy belső késztetés miatt... mikor észbe kapok már egy csöpp hely sincs köztünk, a testem az övének simul, épp úgy mint odakinn, a kés a markában, én meg a csuklójánál fogva szorítom a mellkasomhoz. A fejem enyhén oldalra billentve, az övétől alig pár centire... nem látok rajta ellenkezést, se dühöt, csak döbbenetet és még valamit amit nem tudok megfejteni.
|
| Shayola | 2014. 10. 13. 13:25:50 | #31599 |
Karakter: Liu Meylong
Minden nap ellenőriztem az állapotát. Egészen jól halad hogy lassan lábra álljon. Természetesen a legjobb gyógyítóink mindent tőlük telhetőt megtettek érte. Az én személyen orvosaim látták el sebeit, és ők nem hibáznak. Ezért választottam őket. A legjobbak szolgálnak engemet. Mindenhol a legjobb. A legjobb harcos, szakács vagy takarító, bármi. Ami körülvesz a sokat ér. Legyen tárgy vagy személy.
Ebben az idegenben van valami hasonló. Nem tudom micsoda, de valamit érzek. Egy furcsa bizsergés egy régi emlékfoszlány, ami már csak elmosódva található meg elmémben.
Milyen kitartó és erős. Amint lábra állhat, nem hagyja ki az alkalmat, talpra áll. Kiviszem a kertbe, és leülünk a cseresznyefák alatt. Olyan békés minden. Mintha nem változott volna semmit az idők alatt. Ugyan olyan szép maradt, mint amilyen volt. A kis rózsaszín virágok lassan hulladoznak a fáról, s az emberrel elfelejtetik, hogy van egy sokkal rosszabb világ is ami kint fogad. Leülünk a fák árnyékában.
- Mond, honnan jöttél- kérdezem tőle újra.
- Egy ehhez hasonló helyről. A hegyeken túl, messze...
- Értem...szóval továbbra sem akarsz semmit elárulni a múltadról...
Mitől fél ennyire? Mi olyan rossz abban, ha elmondja? Talán ha akarja, megbüntethetem azokat a semmirekellőket, akik ezt tették vele. Nem akar bosszút? Nem akar megtorlást? Hagyni, hogy ezt semmissé tenni? Valóban más ember, mint én. Ilyet sose tűrnék.
- A múltam...olyasmiket tettem, és olyanok történtek velem, amiket jobban szeretnék inkább elfelejteni.- rám néz Azzal a hamis sárga szemekkel.
Furcsa de mégis olyan mintha a sajátja lenne. Mindenki hibázik életében, s nem is egyszer. Én is ártatlanul ítéltem el pár embert. Elvitték őket a kivégzésre és meghaltak. Mind… de később fény derült a szörnyű igazságra. Ártatlanok voltak. Akárcsak a kisgyermek, aki játszik lovával. És mégis megölettem őket. Vér tapad kezemre, nem is egyé. Dinasztiák mocskos vére. Generációk kihalása, megcsonkítása. Ez volt a feladat meg kellett tenni.
Nem szól hozzám, s én sem akarok. Valahogy mindig éreztem hogy valami baj van vele, vagy inkább velem? Ki tudja ezt… senki. Mindenki merengett a gondolataiba. Vagyis csak én. Oh ha tudnád mennyi mindent tettem… te se kedvelnél engem. De nem érdekel téged így nem mondom, sőt nem is kell mondanom. Mindenkinek megvan a maga bűnös csendes mocskos titka. Nem kell tudnia több embernek, mert ha többen tudják, mint egy ember, híre kél neki. Előbb vagy utóbb.
- Mik a terveid velem?- töri meg a csendet, halkan a kis kérdésével.
- Egyenlőre még nem tudom, neked most az a dolgod hogy helyre jöjj- állok fel mellőle és visszamegyek a házba.
Magam sem tudom miért osztom meg vele ezt mikor egyáltalán nem tartozik őreá mit szeretnék. Majd meglátjuk de így nem tudom megmondani mi az óhajom tőle. Gyenge és esetlen. Nem kell nekem ilyen ember. De ha mégse az hanem erős és kitartó, talán ha jól megy neki pár éven belül hadvezér is lehet belőle. Talán még ágyas is lehet belőle. Kedvelnivalón néz ki. Egzotikus, s egyénisége ordít belőle. Titokzatos vagyok… Meg kell ismernem mit tett, ha nem szép szóval, akkor másképp fogom kivenni belőle. Előbb vagy utóbb válaszolnia kell kérdéseimre. De ez még ráér.
A mai gyűlés unalmasabb volt a szokottnál. Kívülről mondhatnám az összes kérdést és választ rá. Hihetetlen hogy ennyit kell szenvedni egy nyamvad szállítmánnyal. Ugyan már! Azoknak minden féle kacat van és mi szekérrel, öszvérrel vagy lóval előbb odaérünk mint ők? Ne nevettess már! Mindenki tudja, hogy az a sok vacak amit egy gépezet hajt százszor erősebb és gyorsabb. Egyszerűen nem akarnak kereskedni, nem akarnak. És én ne legyek mérges és várjak türelemmel. Türelmem van csak az idő fogytán. Kértem tőlük és két hete sem jött meg. Pedig nem nagy dolog… csak selyem, és pár luxuscikk, meg élelem amit nem termeszthetünk meg.
Mikor kiérek a tárgyalóteremből, látom hogy drága hadvezérem odaszorítja az újdonsült vendéget. Téged sem lehet egyedül hagyni mi?
-Seijo! Mit keresel itt, ugye nem megint bogarat ültetsz más fülébe?!- amint meghallotta szavam, hozzám fordul és igazán széles mosollyal meghajol hogy üdvözöljön.
- Ááh....uram! Neem, dehogy ültetnék én bogarat a fülébe, csupán üdvözöltem és minden jót kívántam neki, a gyógyulást, meg a többit illetően- hajol mélyebbre. Már így is a padlót súrolod. Szánalmas.
- Ne is törődjön vele. Csak azért tűröm meg magam mellett, mert a rokonom, különben már rég repülne – vállánál megfogom és elterelem drágalátos kuzintól.
- Jut eszembe ,még a nevedet sem tudom...azt igazán elárulhatnád.
- A nevem Kento....- látszik rajta hogy zavarban van.
-Nos Kento, nem tudom miket mondott drága Seijo, de nem kell elhinned neki minden egyes szavát. Néha csak beszél, hogy halhassa a hangját. Nem kell nagyobb ügyet szentelni rá. Ha zargatja, szóljon. Elintézem, saját kezűleg.
Mikor megfogtam a vállát, megrezzen és az arca vörösben úszott. Nem tudtam hova rakni ezt a reakciót. Egy érintéstől nem kell ennyire megbotránkozni.
-Oh elnézést gondolom nem szokott hozzá hogy egy ilyen magas rangú ember mint én kezet emelek magára. Igaz?
-Igazán… én…-Rám nézett, valahogy nem is kellett neki mondania semmit. Megértettem egyben és nem is.
Ekkor felnevettem.
-Komolyan rosszabb vagy néha, mint én! Ennyit titkolózni. Ugyan kit bántanál meg itt?- tárom szét a karjaimat.- Csak az érdemelné büntetést aki ezt tette veled. Mond mindig nem akarod megmondani mi történt veled valójában?
-Nem…- válaszol és elfordítja a fejét.
-Rendben ahogy akarod..- majd váltok hangszínt.- De hidd el fogy a türelmem. Tudok várni, egy darabig.
Ekkor kicsit félénken úja a szemeimbe néz.
-Értette?
Bólint.
-Nem ezt várom magától! Értette?- emelem meg a hangsúlyt.
-Igen értettem, fenség.- hajol meg egy kicsit.
-Legalább tisztelettudó vagy.- mosolyodok el.- De amíg nem leszel rendben elég a biccentés is. Utána hajuldozhatsz eleget.- legyintek.
-Fenség! Fenség!- hallom magunk mögött a hangot.
-Mi olyan fontos hogy megzavard nyugalmamat?- mondom ridegen, miközben megfordulok feléje.
-Bocsásson meg!- hajol mélyre. Egy egyszerű leány volt. Szakadt foltos ruha.- Az apám…
- Elfogni!-sietett be két őr és lefogták.
-Elengedni!- harsan hangom, s azonnal elengedik. Félve hátrébb álltak az őrök. Ő csak ott maradt a földön s várt. Sírt. Könnyei pötyögtek a padlón. Szegény pára. Gyermeki szépsége így is felülmúlta bárkiét.
-Ne félj,- mosolygok, és feléje emelem kezem.- hogy hívnak?
- Ria. Ria Shun.-mondja félénken, és rám néz.
-Ria. Értem. Üdvözöllek a palotában.- megfogom a kezét és felemelem. Nem kell nekem más nő. Gyönyörű, gyermekáldásra tökéletes.- Most már hozzám tartozol. Szolgák! Fürdessétek meg és adjatok rá új ruhát, majd vezessétek be hozzám.
Kis szolgák serege beviharzott és el is vitték a leányt. Mellettem lévő Kento csak nézett rám.
-Milyen nemes lélek vagy!-csodálkozott.
-Nemes?- felnevetek.- Sosem voltam az.
-Miért becsüli alá ennyire magát?
Elcsodálkozok. Nem sokan merik kétségbe vonni a véleményem, vagy egyáltalán kérdezni.
-Bátor vagy. De köszönöm a kérdést. Nem becsülöm alá magam. Csak tudom az igazat.
-Tudja magáról milyen csodálatos?- hallatszik szájából, és azonnal be is fogja.
-Csodálatos? És miben? A szigorban? A nevelésben? A Viselkedésben vagy ön másra céloz, ami csodálatos…- mosolygok csalfán és közelebb lépek. Ő azonnal hátrálni kezd, amíg a fal engedi.
-Tudod nem szeretem a haszontalan embereket. Ugye te nem vagy az?- hajolok közel hozzá, és a fülébe súgom.
Nem válaszolt, rendben kihúzom másképp.
-Miért burkolózol a csendbe, hmm?- érintem meg vállait. Érzem, ahogyan összerezzen érintésemre. Én csak mosolygok és közelebb lépek. Már a falhoz van szorítva nem tud arébb menni. Jobb válláról lassan lehúztam a ruhát, hogy lássam fehér bőrét. Még mindig olyan érdekes és szép mint amilyen volt. Makulátlan és tökéletes. Mosolyogva egy csókot nyomok a bőrfelületre.
-Felség…- nyögi ki nagy nehezen.
-Hallgatlak…- súgom neki, miközben orrom hegyével végigmegyek a nyakán. Olyan jó illata van.
-Hisz a lány…-suttogja meggyötörten. Mintha valami kínzáson lenne… pedig csak játszok.
-A lány csak eszköz. Szerinted hogyan lesz utód nő nélkül?- engedem el majd hátrébblépek.
Ezennel befejezettnek nyilvánítottam a beszélgetést. Gondolkodjon, ha szeretne. Elfordulok tőle és irányomat a hálószobám felé, viszem, ahol leendő mennyasszonyom pihen, s sóvárogva várja kéréseimet.
Lehet hogy nem jó ötlet, de most már gondolnom kell rá. Egyre több az akadékoskodó ember aki el akarja venni tőlem a helyem. Már rögtön tudok egyet mondani, Seijo. Már felesége terhes, és hamarosan ha nem lépek annak a kotnyeles kölyke lesz az én utódom. Ezt pedig nem hagyhatom. Nem fognak engemet megkérdőjelezni. Azt teszek, amit akarok, és ha én azt mondom ez a nő a feleségem lesz, akkor az lesz. Nincs apelláta, vagy ellenkezés. Enyém lesz e gyöngyszem. Nem fogja más birtokolni csak én. Ez a szépség, hozzám lesz láncolva. Igaz szeretni nem kell, sőt csak azért kell hogy legyen gyerek és lehessen mit mutogatni. Bájával sok nemest meg fog nyerni és támogatni fognak. Más helyzetekre, meg majd lesz más kivel megoszthatom szerelmem. Ha pedig szeretni fogom hát istenem, akkor az lesz! Nem fogok sírni mert nem érzek gyengéden iránta. Habár, ez a Kento… nagyon érdekes személyiség. Olyan furcsa érzés, ami vibrál bennem amikor vele vagyok. Miközben hálószobám felé vettem az irányt, hallottam hogy valaki követ. Mielőtt beléptem volna, megálltam az ajtó előtt.
-Miért követett eddig Kento? Valami érdekeset szeretne velem közölni?
|
| Sado-chan | 2014. 09. 07. 08:40:52 | #31258 |
Karakter: Zakuro Kento
Mindenem sajog, és mintha ólomba öntötték volna. Mozogni is alig bírok, nem hogy felkelni...még a légzés is fáj...
-Hol.. hol vagyok? - kérdem rekedt hangon
- Biztonságban nálam. A helytartónál. Nem tudom honnan jöttél, de majd úgyis elmeséled. De most pihenj.
- Miért mentettél meg?
- Nem tudom… talán mert a kertembe jöttél haldokolni, és nem illene a virágok közé egy holttest.
- De mindenesetre , nem szeretem ha ártatlanul hal meg valaki.- megfordulok, hogy végre megmentőm arcát is láthassam, ne csak a falat. Izmos, hibátlan bőrű férfi, talán egy-két évvel ha fiatalabb lehet. Mély, szürke tekintete mintha a lelkemig hatolna. Úgy érzem megbénít.
- Kontaktlencse?- morcosan felhúzza szemöldökét. Igaz, én sem rajongok az ilyesmiért...
csak bólintok, mire vállat ránt
- Igaz, te hordod engem nem zavar, de mond, hogy kerültél ide?- puhatolózik tovább
- Nem tudom.. két hete gyalogolok.
- Gyalogoltál ennyit és honnan?
- Messziről - csak hümmög, fejét csóválva, gondolom bosszantja, hogy nem tud kiszedni belőlem semmit. Ő csak feláll és kifelé veszi az irányt
- Várj..-szólok utána. Megfordul és rám néz. A tekintetéből nem tudom kiolvasni mi ját a fejében.- Mi a neved?
-Liu.- elmosolyodik- De neked most a legnagyobb feladatod az hogy pihenj.- halkan csukódik be a tolóajtó, majd a papírfalon átszűrődő fény kirajzolja távozó alakját.
.oOo.
Napokig fekszem így, mozdulatlanul mire annyira rendbe jövök, hogy talpra álljak. Addig szinte minden nap meglátogat és beszélget vele. Jó is, különben a plafon bámulásában begolyóznék.
Mikor már képes vagyok lábra állni kivitt a kertbe is. Az egyik cseresznyefa alatt üldögélünk és beszélgetünk.
- Mond, honnan jöttél- kérdi újra
- Egy ehhez hasonló helyről. A hegyeken túl, messze...
- értem...szóval továbbra sem akarsz semmit elárulni a múltadról...
- a múltam...olyasmiket tettem, és olyanok történtek velem amiket jobban szeretnék inkább elfelejteni.- rá nézek. Hosszú, fekete hajába apró rózsaszín szirmok ragadtak amik a fáról hullottam alá a lágy szellőben. Arca szomorkásnak tűnik.
.oOo.
- Mik a terveid velem?- nyögöm ki végül, megszakítva a kínos csendet
- Egyenlőre még nem tudom, neked most az a dolgod hogy helyre jöjj- feláll és vissza indul a házba. Le se tagadhatná, hogy uralkodó. A vérében van, minden cseppjében...minden porcikájában...a mozdulataiban
kinn üldögélve elmélkedek azon, hogy mihez is kezdjek az életemmel. Haza nem mehetek, nincs is hová...nincs semmim és senkim. Talán ha itt maradhatok...a helytartó mellé szegődnék mint testőr...újra lenne értelme az életemnek. Érdekes fickó, emellett van benne valami, pontosan még magam sem tudom mi, ami miatt nem tudom róla levenni a szemeim. A modora, a vonásai, olyan...egyenlőre nem találok szavakat sem erre, sem az érzésre ami ilyenkor átjár.
.oOo.
Lassan, sántikálva indulok vissza a számomra kijelölt szobába mikor egy magas rangú tiszttel találkozok. Illően köszönök neki majd meghajlok, már amennyire a három törött bordám és a sajgó mellkasom engedi.
- ááh, látom magához tért uram. A nagyúr különös gondot fordított az ön ápolására, és a szolgáknak is meghagyta, hogy bánjanak magával úgy, mintha őt magát ápolnák- a hangja baráti, de a tekintete, a mozgása...meg sem próbálja leplezni, hogy kedves szavai mögött harag és mély megvetés tombol.
- uram...ez igazán rendes tőle...nem tudom, képes leszek-e valaha is meghálálni, hogy megmentette az életem- szúrós tekintettel nézek rá, ellensúlyozva a belőle áradó negatív aurát.
- hát, reméljük a legjobbakat...itt már mindenki tudja, de magának, mint új lakónknak elmondom egy titkot- közelebb lép, ezzel az egyik oszlophoz szorítva- a mi urunk nem szereti a haszontalan dolgokat, és ez vonatkozik az emberekre is. Tehát ha maradni, vagy egyszerűen életben maradni kíván, ajánlom hogy tegyen meg mindent amit kér, járjon a kedvében, elégítse ki minden óhaját, különben elég hamar kieshet a kegyeiből.
-Seijo! Mit keresel itt, ugye nem megint bogarat ültetsz más fülébe?!- a nagyúr hangja, mit villámcsapás érte a férfit, aki fülét farkát behúzva, mint egy igazi talpnyaló, fordul felé és széles mosollyal, mélyen meghajolva üdvözli a helytartót.
- ááh....uram! Neem, dehogy ültetnék én bogarat a fülébe, csupán üdvözöltem és minden jót kívántam neki, a gyógyulást, meg a többit illetően- széles vigyorral hajol még mélyebbre, mikor a férfi elhalad mellette.
- Ne is törődjön vele. Csak azért tűröm meg magam mellett, mert a rokonom, különben már rég repülne – vállamnál megfogva finoman terelgetni kezd. Az érintése...olyan...még a vékony vászon ruháimon keresztül is érzem puha kezének tapintását.
- jut eszembe...-szakítja meg a gondolataimat- még a nevedet sem tudom...azt igazán elárulhatnád.
- a nevem Kento....- próbálok nem rá gondolni, de az érintése nyomán valahogy forróság önti el a testem...ugye nem? Őt nem lenne szabad...bárki mást csak őt nem...
Szerkesztve Sado-chan által @ 2014. 09. 07. 08:41:43
|
|
