|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| darkrukia | 2012. 04. 04. 16:46:30 | #20232 |
 Karakter: Lina Ismael
Megjegyzés: (csajszimnak)
A parkban sétálgatunk, miközben semleges dolgokról beszélgetünk. Egy padra ülünk le, ahonnan nagyon szép rálátás van a csillagokra. Ezen a részen még nincsenek hatalmas, zöld lombú fák, még a szabad ég alatt van.
- A te szüleid milyen kapcsolatban vannak? – kérdése meglep, és egyben elszomorít.
- Semmilyenben – mondom tömören, mire látom, hogy meglepődik.
- Hogy-hogy? – néz értetlenül. Nagyon édes így, de most a kedvem is elment. Nagyot sóhajtok.
- Édesapám tüdőrákban halt meg amikor elkezdtem a középiskolát – mondom halkan.
- Részvétem.
Ennyi éven keresztül sem tettem túl apám halálán. Azt hittem, hogy már képes vagyok legalább beszélni róla, de nem, még most is úgy érzem, hogy megforgatnak egy tőrt a mellkasomban. Sós víz gördül végig játszikönnyedséggel arcomon. Egy kar húz magához közelebb, Leona magáhozölel és a vállam kezdi simogatni, ami kissé megnyugtat.
- Nekem a szüleim nem jönnek ki jól. Sőt teljesen két külön világ – kezd el mesélni, mire rá figyelek. – Anyám az éli a saját kis világával a férjével együtt, aki annyira el sem fogad engem, csak eltűr, mert el kell tűrnie. Apám ő megért engem. Igaz nincs sok ideje rám a munkája miatt, de mindent meg tesz, hogy velem legyen, amikor tud.
- És lehet, hogy a nevelő apám lesz. – Kétségbeesett hangom szinte koppan gondolataim közt.
Leona arcomot fordítja magafelé, hogy letörölje könnyeimet. Kellemes az érintése.
- Nem. – Heh? Ezt hogy érti?
Meglepetten pislogok rá.
- Papíron lehet, hogy a nevelő apád lesz, de soha nem fogja és nem is akarja átvenni apukád helyét.
- Ezt honnan veszes? – nézek rá kételyekkel telve.
- Onnan, mert édesapám is elvesztette az apukáját, de az anyukája újra házasodott és a férfi át akarta venni nagyapja szerepét, de apám nem engedte. Nagyon jól tudja, hogy milyen érzés. Csak a barátod akar mej lenni és ezért mindent meg fog tenni, hogy te is elfogadd őt, csak engedd neki, hogy bebizonyítsa. – A hangja megnyugtatóan hat rám.
- Rendben, de nem ígérek semmit – mosolyodom el még kicsit szomorkásan, aztán valami az ajkaimra tapad. Nem kell sok idő, míg észlelem, hogy Leona az.
Eltaszítom magamtól és gyorsan pillantok körbe.
- Leona, hiszen nyílt utcán vagyunk – világosítom fel felháborodva, de ő csak kuncogni kezd.
- Ne aggódj. Rólam itt tudja mindenki, hogy milyen beállítottságú vagyok. Úgy hogy ne aggódj. Holnap be foglak mutatni a csapatnak is.
Mosolya melengeti mellkasom, meg a szívem is gyorsabbra kapcsol, mikor ismét közelíteni kezd ajkaival. A csók elejébe sietek, és finoman harapdálom meg alsóajkát. Végül elkapja derekam és ölébe húzva kapok szenvedélyes csókot, amit alig bírok viszonozni.
- Nagyon... mohó... vagy... – suttogom ajkaira pihegve, minden egyes szónál végignyalintva száján.
Szemébe nézek, majd pirult arcom elfordítom, ahogy pillantásom is arrébb szegezem. Ujjai arcomra csúsznak, visszafordítva arcom, majd tekintetem is, ahogy ismét megcsókol. De inkább behunyom a szemem, hogy jobban elmerülhessek a gyönyörben. Tenyere oldalamon siklik végig, majd fenekemen, de mielőtt még a gondolat megfordulna a fejemben, hogy kipattanjak öléből, ismét hátam kezdi el simogatni.
Nem tudom meddig lehetünk kint, már teljesen elvesztettem az időérzékem. Pihegve dőntöm homlokom vállának, miután ajkaimon siklatom végig nyelvem, mint egy elégedett macska. Azonban az itt mégjobban érzem finom illatát, és az a gondolat kering a fejemben, hogy vajon milyen íző lehet a bőre. Nem sokáig gondolkozok ezen, nyakára marok, majd egy apró csókot hintek rá. Hmm... ennél finomabbat el sem tudok képzelni.
- És még én vagyok a mohó – kuncog fel, mire én is elmosolyodom. Odabújok hozzá és élvezem, ahogy tincseimet forgatja, kergeti ujjai között. Szinte dorombolok ölében.
- Vissza kéne mennünk – rántom vissza magunkat a valóságba. Még pár percig pihenteti rajtam tekintetét, majd bólint.
- Mehetünk.
A visszaút kellemes feleslegéssel telik. Amíg én kiszedek belőle minden engem érdklő dolgot – milyen zenéket szeret, a kedvenc színét, filmjét, stb. –, addig ő szórakozottan válaszolgat nekem.
Mikor visszaérünk az édesapja lakására ijesztő sötétség fogad. Este van, nem ég egy villany sem. Közelebb húzódom kicsit Leonához, aki elmosolyodva fogja meg a kezem. Nem látom, de valahogy érzem. A nappali felé haladva fényt látunk kiszűrődni onnan, ezért oda vesszük az irányt. Anyáék a kanapén bújtak össze, a hangulat meglehetősen kellemes.
- Bocs, nem akartunk zavarni – mosolyodom el, mire anya rám néz.
- Semmi baj, kincsem. Lassan úgy is menni kéne. Köszönünk mindent, Dave – ad egy puszit a férfi arcára, de előtte mindketten felkuncogunk a becenév hallatán.
Mivel én kész vagyok, anya elkészültével mennénk is ki. Leona azonban megragadja a derekam és magához ölel, mire belepirulok a bőrömbe.
- Most nem csókolhatlak meg, de remélem holnap a suliban az ebédet velem töltöd – suttogja a fülembe mosolyogva. Szerencsére anyuék is jól el vannak a sutyorgásukkal.
Mosolyogva biccentek Leona felé, hogy oké, míg gyorsan hozzábújok egy pillanatra, majd már kint is vagyunk a házból. Elköszönve tőlük beülünk az autóba, amit most anya nem enged vezetni. Nem baj, amúgy se tudnék most másra gondolni, mint szőke fürtökre, és egy huncutan csillogó smaragdzöld szempárra.
|
| oosakinana | 2012. 04. 02. 19:36:15 | #20211 |
Karakter: Leona Yamato
Megjegyzés: (Kiámnak)
Érzem, hogy ledermed, de nem fogom abba hagyni. Tovább csókolom, majd egyszer csak azt veszem észre, hogy az ajkaimba hara kezd el szenvedélyesen csókolni. Annyira jól esik, hogy nem csak én érzek így iránta, hanem ő is irántam még akkor is ha csak most ismertük meg egymást. Remélem itt fogna maradni jó sokáig, bár ha összeházasodnak akkor nem lehetünk ennyire nyíltan együtt, de nem érdekel. Akkor viszont nagyon sokáig és sűrűn leszek vele. Még azt is megkockáztatom, hogy apámhoz költözök örökre, hogy együtt lehessek Lina-val.
Egyik kezemet az arcára simítom, míg a másikkal derekánál húzom magamhoz. Testünk teljesen összeér, ami annyira felhevít, hogy mindjárt itt fogom letámadni. Karjait ő is a nyakam köré fonja, amivel még jobban csökkenti a távolságot köszöntünk és ez csak jót jelent minden féle képpen.
Levegőhiány miatt válunk el egymástól. Kipirult arccal és lehunyt szemmel marad még, a kábulat miatt gondolom én. annyira szép, hogy szavakat nem találok rá. Egyszerűen csodálatos. Ennél szebbet, ha akarnék, se tudnék kívánni.
Lassan kinyitja a szemét, én meg elmosolyodva pillantok rá. Tetszik, hogy ennyire zavarban van, de az is, hogy ennyire el van kábulva.
- Lina – suttogom nevét, majd mint akibe a villám csapott bele kipirul és kipattan a karjaimból.
Ooooh. Pedig olyan jó lett volna, ha még itt marad egy jó ideig. De nem baj sokat fogom még a karjaimban tartani. Addig is elkuncogom magam, majd végig simítok az arcán.
- Jól áll rajtad ez a ruha, igazán szexi vagy benne – húzom végig kezemet a felkarján.
- Kö… köszönöm… te is nagyon… csinos vagy – motyogja zavarában, majd látom, ahogy alaposan végig néz rajtam megint. Ez nagyon jót tesz az egómnak, ami már így is olykor elég nagy.
- Köszi. Van kedved valahová elmenni. A szülők ellesznek kettesben – kacsintok rá, amire elkezd kicsit mosolyogni.
- Oké, mehetünk.
- Mihez lenne kedved? – kérdezem tőle, miközben bemegyünk a nappaliba. Ám elég érdekes látvány fogad. Apám éppen a nő torkáig dugja le a nyelvét. – Khm… mi elmentünk, nemsokára jövünk – intek nekik, majd meg fogom Lina kezét és elkezdem húzni az ajtó felé, hogy menjünk.
Amint felöltözünk, már megyünk egy kicsit más fele. Elkezdünk sétálni és az egyik parkba megyünk, miközben kicsit beszélgetünk, de inkább semleges dolgokról, majd ahogy az egyik padnál leülünk, és a csillagokra nézek.
- A te szüleid milyen kapcsolatban vannak? – teszem fel a kérdést, amire látom, hogy elszomorodik.
- Semmilyenbe. – mondja tömören, amin meglepődök.
- Hogy hogy? – nézek rá értetlenül, amire nagyot sóhajt.
- Édesapám tüdőrákban halt meg amikor elkezdtem a középiskolát. – mondja szomorúan. Basszus ebbe bele találtam pedig nem akartam.
- Részvétem. – mondom halkan, de látom, hogy erre csak kicsit kiakad és potyogni kezdenek a könnyei. Közelebb csúszok hozzá, majd magamhoz ölelem és elkezdem a vállát simogatni, miközben bele kezdek az én mondókámba is.
- Nekem a szüleim nem jönnek jól. Sőt teljesen két külön világ. – kezdem el mesélni. – Anyám az éli a saját kis világával a férjével együtt, aki annyira el sem fogad engem, csak eltűr, mert el kell tűrnie. – magyarázom. – Apám ő megért engem. Igaz nincs sok ideje rám a munkája miatt, de mindent meg tesz, hogy velem legyen, amikor tud. – magyarázom.
- És Lehet, hogy a nevelő apám lesz. – mondja halkan, de inkább kétségbe esést hallok a hangjában, amin elmosolyodok, majd az arcát magam felé fordítva letörlöm a könnyeit.
- Nem. – mondom egyszerűen, amire meglepődik. – Papíron lehet, hogy a nevelő apád lesz, de soha nem fogja és nem is akarja átvenni apukád helyét. – mondom neki.
- Ezt honnan veszed? – néz rám kétkedve.
- Onnan, mert édesapám is elvesztettem az apukáját, de az anyukája újra házasodott és a férfi át akarta venni nagyapa szerepét, de apám nem engedte. Nagyon jól tudja, hogy milyen érzés. – mondom kedvesen. – Csak a barátod akar majd lenni és ezért minden meg fog tenni, hogy te is elfogadd őt, csak engedd neki, hogy bebizonyítsa.
- Rendben, de nem ígérek semmit. – mondja, de látom még kicsit szomorítja a téma, amit felhoztam, azért inkább megint ajkaira tapadva próbálom meg kicsit elterelni a figyelmét, ám most eltaszít magától és körbe néz.
- Leona, hiszen nyílt utcán vagyunk. – mondja teljesen felháborodva, amire elkuncogom magam.
- NE aggódj. Rólam itt tudja mindenki, hogy milyen beállítottságú vagyok. – mondom kedvesen. – Úgy hogy ne aggódj. Holnap meg be foglak mutatni a csapatnak is. – mondom mosolyogva, majd elkezdek megint közelíteni hozzá. Remélem most már fogja engedni, hogy megcsókoljam, mert túlságosan is hiányom van édes ajkaiból.
|
| darkrukia | 2012. 04. 02. 09:01:06 | #20192 |
Karakter: Lina Ismael
Megjegyzés: (Nanámank)
Egy kedvesnek látszó, fiatal férfi nyit ajtót.
- Sziasztok. Gyertek csak beljebb. Leona gyere le, kérlek – hív be minek. Amint lejön a lány, hirtelen még a levegő is bennem ragad. Ez az a lány, akivel összeütköztem reggel. Ráadásul egy gyönyörű kék estélyiben, ami szépen mutat rajta, de fogadni mernék nélküle is jól nézne ki, a ruha is, a csaj is.
- Leona bemutatom neked Jessica-t – mutat anyára, mire ő úgy mosolyográ, mint egy tinilány. Bleee... – Ő meg a lánya Lina. – Hé, az én vagyok.
- Szia. Leona Yamato – tartja a kezét, mire elpirulok. Ajj, most miért jöttem zavarba?
- Lina Ismael – fogadom el kézfogását.
Ő bemutatkozik anyunak, míg én az apjával szemezek. A nappaliban kapunk helyet, végül a vacsoránál kötünk ki. Valami isteni kaja van, amit ez a gyönyörűség készített. A vacsora végeztével int, hogy hagyjuk magukra az ősöket. Felállok és ki is megyek vele, anyáék észre sem veszik, annyira el vannak. A kertbe megyünk, majd a hintára ülünk le.
- Szép kis este – töri meg a csendet szép hangjával.
- Igen nagyon szép. – Csak ne lennék annyira zavarban. Ha rá nézek máris elpirulok.
- Ne légy ennyire feszült. Nekem is nagyon tetszel. – Hogy? Érzem, ahogy arcom mégjobban felforrósodik.
- Ho... honnan veszed? – forítom el arcomat, de ő államnál fogva visszatereli tekintetem azokba a szép smaragdzöld szemekbe.
- A kis pír az arcodon elárulja.
Ajkaimhoz hajol, gyengéd csókot hint rá, én meg... ledermedten hagyom, arcom akár a pipacs szírmai. Valami különös borzongás fut végig gerincemen, amitől libabőrös leszek, és az agyam is eltompul. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy arra észlelek, alsóajkába harapva szenvedélyes csókot kezdeményezek. Hagytuk játszani egymással a szájainkat, mint normális felnőttek a gyerekeket, és örültünk, hiszen a normális felnőttek is örülnek, ha a gyerekek olyan jól játszanak, hogy közben minden másról megfeledkeznek.
Tenyere arcomra simul, míg másik kezével derekamot karolja át. Elönt a melegség, ahogy karjaiban találom magam. Olyna szorosan simulunk egymáshoz, hogy érzem az apró szikrákat pattogni körülöttünk. Karjaim nyakára csúsztatom, ajkait még mindig birtoklom, de hirtelen átveszi az irányítást én meg csak… csak vagyok, mintha minden megszűnne egy pillanatra. Ez finom.
A levegőhiány elszakít minket egymástól. Kipirult arcomat csípi az felkelő szellő, pihegve csillapítom valamennyire szivecském, ami most ki akar ugrani a helyéből. A szemem sem merem kinyitni. Még egy kicsit magaménak akarom ezt a tompa gyönyört.
Aztán megadom magam és felpillantok rá. Mosolyog. Hát igen, aki szelet ve, vihart arat. Vagy tájfúnt. Ízlés szerint.
A mosolya még szélesebb lett, öröm volt ránézni, mint amikor a nap előbújik a fellegek mögül, és a világosság szétárad az égen. Ez az egész, olyan hihetetlen. Vissza se akarok térni a jelenbe.
- Lina – suttogja, amitől újra libabőrös leszek, de ez is elég, hogy észhez térítsen.
Pirulva pattanok ki karjaiból, tekintetemmel egy biztos pontot keresek, de sehol sem találok. Felkuncog és végigsimít arcomon. Bőröm bizseregni kezd érintésétől.
- Jól áll rajtad ez a ruha, igazán szexi vagy benne – húzza végig tenyerét felkaromon.
- Kö… köszönöm… te is nagyon… csinos vagy – motyogom elpirultan, és ismét engedem, hogy szemem falják a látványát.
- Köszi. Van kedved valahová elmenni. A szülők ellesznek kettesben – kacsint, mire tényleg görbül felfele pár centit a szám.
- Oké, mehetünk.
- Mihez lenne kedved? – kérdezi, miközben visszamegyünk a nappaliba, ahol Leona apja épp anya magnuláit vizsgálgatja a nyelvével. – Khm… mi elmentünk, nemsokára jövünk – int gyorsan a lány és húz maga után.
|
| oosakinana | 2012. 03. 25. 20:42:52 | #20070 |
Karakter: Leona Yamato
Megjegyzés: (Kiámnak)
Reggel a suliba elvisz anya, de kinek van kedve bent lennie? Amint távozik, már megyek is ki. elmegyek apához ott legalább nem gond, ha egyszer kétszer lógok a suliból. Veszem is fel a táskámat, meg a kis utazómat, mivel párnapig apunál leszek szerencsére, mivel anyámék elmennek együtt valahova. Remélem, nem akarnak nekem kistesót összehozni, mert akkor tuti, hogy elköltözök otthonról.
Ahogy kifordulok valaki nagy lendülettel csapódik belém, majd az aszfaltra. Hmmm. Micsoda gyönyörű teremtés. Jó az alakja. Vajon ki lehet az?
- Bocsánat, jól vagy? – kérdezem meg tőle, majd lehajolva nyújtom neki a kezemet, hogy segítsek felállni.
- Én kérek bocsánatot, nem kellett volna rohannom – megfogja a kezemet, amire kicsit meglepődök. Milyen bársonyos tapintása van. Kicsit elvörösödik.
- Megütötted magad?
Leporolja magát, majd felnéz rám és ekkor látom meg szép kis arcát. Annyira csodálatos és nőies arca van, hogy az már büntetni kéne. Látom, rajta, hogy kicsit meglepődik, majd az arca még vörösebbé válik. Hmmm. A kicsike, csak nem hasonló érdeklődésű lenne, mint én?
- Ah, dehogy – mosolyog zavartan, majd hallani lehet a csengő hangját is. - Oh, hogy a franc!
- Bocs még egyszer, de most elkésem. Szia! – int nekem gyorsan, majd beszalad az épületbe.
Utána nézek, majd szépen hazafelé veszem az irányt, hogy apámmal beszélgessek, meg vele töltsek egy kis időt.
Megérkezve belépek a házba.
- Apa. Megjöttem. – kiáltom el magam, mire kilép a konyhából én meg felhúzom a szemöldökömet. Soha nem volt még a konyhába és pláne nem főzött.
- Leona, de jó hogy megjöttél. Kérlek, segíts nekem. – kér meg kétségbe esetten, amit nem tudom hova tegyek
- Még is miért? És mióta tudsz te főzni? – kérdezem gyanakodva.
- Ma este eljön hozzám a barátnőm meg a lánya. – kezdi el mondani, ami már rosszul kezdődik. – És valamit főznöm kell nekik, amit meg tudod, hogy nem tudok. – magyarázza.
- És nekem ehhez mi közöm? – lépek beljebb.
- A lányom vagy igazán segíthetnél öregapádnak. – néz rám, amire nagyot sóhajtok.
- Rendben, de ezért jössz egy igazolással. – jegyzem meg, amire egyből bólogat.
Egész nap csak főzök, amíg apám készülődi és az asztalt is megteríti négy főre, meg gyertyát is tesz. Azt hiszem nekem nem kéne itt lennem, de mivel megesket, hogy legyek itt mellette, így igent mondok. Ezek a szülők. Komolyan, mintha az első randijára készülne. Én akkor nem voltam ilyen, amikor az első csajommal voltam együtt, vagy mentem el hozzájuk. Tudtam, hogy mire számítsak és nem is kaptam mást. Egy szülő sem hajlandó elfogadni, hogy az ő drága egy szem lánya a saját neméhez vonzódik. Szerencsére én mindkettőhöz vonzódok, így nem szólnak bele, éppen kivel kavarok.
Amint mindennel elkészülök, felmegyek, letusolok és felveszem a ruhámat, amit az ilyen alkalmakra szoktam tartogatni, mert alapjáraton soha nem veszek fel szoknyát, de szeretem őket. Egy kis parfüm és már csengetnek is.
Kimegyek a szobából és hallom, ahogy apám nyitja az ajtót.
- Sziasztok. Gyertek csak beljebb. – hívja be őket. – Leona gyere le, kérlek. – hallom meg a hangját, mire lesétálok. Ahogy meglátom a vendégeket, kicsit meglepődök. A reggeli lánnyal találkozok, és hűha… de bombasztikus alakja van. Ráadásul ez a ruha rajta, azt hiszem, vissza kell kicsit fognom magam, hogy ne teperjem le.
- Leona bemutatom neked Jessica-t. – mutat a nőre, aki mosolyogva néz apámra, mintha valóban odáig meg vissza lenne érte. – Ő meg a lány a Lina. – mutatja be a számomra, már sokkal jobban érdekeltebb személyt.
- Szia. Leona Yamato. – mutatkozok be neki kezet tartva. Látom, nem kicsit elvörösödik, de nem baj. Jól áll neki.
- Lina Ismael. – fogadja el a kézfogásomat.
Megyek bemutatkozok még az anyjának is, hogy ne legyen gond. Eleinte nem tud apám mit kezdeni én meg nem támadhatom le Linat, mert inge itt esne össze. Remélem azért nem lesz baja, mert eléggé vörösnek tűnik.
A nappaliban ülünk le beszélgetni, majd végül a vacsoránál kötünk ki. mindenki finomnak találja a főztömet, bár én mondjuk igen keveset eszek. Nem szeretem a saját főztömet. Inkább eszek éttermit vagy gyors kajáldában.
A vacsora végeztével felállok, majd Lina-ra nézek és jelzem neki, hogy menjünk innen, hagyjuk a szülőket romantikázni. Szerencsére ért a jelemből, így ő is feláll és kettesben hagyjuk őket. Nem is figyelnek ránk, ami csak még jobb. Kimegyünk a kertbe és leülünk a hintára.
- Szép kis este. – állapítom meg, majd az égre nézek.
- Igen nagyon szép. – hallom a hangján hogy zavarban van, amin elmosolyodok.
- Ne légy ennyire feszült. Nekem is nagyon tetszel. – nézek rá, amire csak még vörösebbé válik az arca.
- Ho… honnan veszed? – fordítja el az arcát, mire az állánál fogva magam felé irányítom.
- A kis pír az arcodon elárulja. – adok választ neki a kérdésére, majd ajkaihoz hajolva adok édes csókot rá és csak a reakcióját várom.
|
| darkrukia | 2012. 03. 13. 20:43:30 | #19831 |
Karakter: Lina Ismael
Megjegyzés: (nanámnak)
Lina:
Az élet legnehezebb pontja a mindennapi felkelés. Szívem szerint egész nap ágyban alukálnék, de néhány tárgy, mint például az ébresztőóra, ezt nem hagyja annyiban.
- Kicsim, el fogsz késni! – hallom édesanyám csillingellő hangját. Hát akkor, felkelés.
Fél óra alatt összeszedem magam és már pattanok is a konyhában lévő asztalka mellé. Betermelem a reggelit, hintek egy puszit anyám orcájára, és indulok is. Futva teszem meg az utat, csak sajnos a kanyarban a popómra huppanok. Áúcs!
- Bocsánat, jól vagy? – hallok egy kellemesen szépen csengő női hangot. Egy kezet látok arcom előtt.
- Én kérek bocsánatot, nem kellett volna rohannom – fogadom el a kezet kissé elpirultan mosolyogva.
- Megütötted magad?
Leporolom magam, aztán végre feltekintek a kéz gazdájára. Azon nyomban kihagy egy ütemet a szívem, és arcom mégjobban felforrósodik.
- Ah, dehogy – mosolygok zavartan, majd meghallom az iskola csengő jellegzetes hangját. Oh, hogy a franc!
- Bocs mégegyszer, de most elkésem. Szia! – intek gyorsan és szélesebben iramodok meg a suli felé. Pedig rémcsinos volt, én sosem leszek olyan szép...
~*~
Hazaérve lazán dobom a táskám az előszobába. Hétvége, hál’ az égnek!
- Szia, anya! – köszönök a konyhában tevénykedő nőszemélynek.
- Szia, kicsim! Ma este vacsorára vagyunk hivatalosak. Kérlek, öltözz valami csinosba – mosolyog rám.
- Újabb pasi? – húzom fel szemöldököm.
- Édesem, kérlek, csak tedd, amit modntam!
- Jó – sóhajtok, majd felsietek a szobámba.
~*~
Az este hamar érkezik, jelezve, hogy lassacskán a tél is közeledik. Édesanya már össze-vissza rohangál a házban. Komolyan, mintha mennyasszonynak készülne... Én kissé praktikusabb módot választottam. Letusolok, majd átvedlek egy elfogadható ruhába.
Mikor végre minden készen van elindulunk, anya engedi, hogy vezessek, feltéve, ha nem megyek megint neki egy kukának.
Szülőanyám csak áradozik a pasikáról, mint valami tini kislány. Kiderül, hogy van egy lánya is. Oh, ez egy fokkal jobban érdekel. Vajon ismerem?
Szerkesztve darkrukia által @ 2012. 03. 13. 20:44:36
|
| Hiyahiya | 2009. 06. 01. 21:32:40 | #143 |
Karakter: Misako
Misako:
Széles mosoly szökik arcomra, ajkaim kihívó mosolyra görbülnek még ha bukósisakom jól is takarja azt, motorom dorombolva türelmetlenkedik alattam. Kezemmel biztosan markolom a kormányt, s fejemet lassan előre szegezve várok, arra a bizonyos „zászló lengetésre”, ami elindítja drága barátom Ishimaru és a közöttem zajló véres versenyt… avagy… így vitatkozz egy motoros lánnyal, hogy nem ért ehhez a csodálatos járművekhez… még hogy én? Hát kikérem magamnak! Még így pár pohár ital után is tök józan vagyok, ami annyiban merül ki hogy látom az utat, és nem mosódik minden előttem… na jó… pár pohár vodka narancstól, nem lesz részeg az ember! Hát nem?! Hát apám is mindig azt mondja, hogy csak szíverősítő…
Szeretem én ezt a csávót, mert én általában mindenkit szeretek, csak egy gáz van… szeret kekeckedni velem, és olyan sovinizmus van benne, mint amennyi keménység egy kőben… azaz sok. De nem gond! Mert nagylelkű vagyok, így csak egy kicsit fogom lealázni! Nem fog fájni…. Annyira… utána úgy is kap egy békítő, cuppanósat, és attól – általában- jó kedvre derül, főleg ha újra ellőheti a poénját, miszerint még egy ilyen és már ágyba is hurcolhat…. Nem hiszem, hogyha úgy veszettül leszégyeníteném motorban, akkor vigasztalásul, akár az ágya közelébe mennék, mert azt biológia védőöltözék nélkül nem szabad megközelíteni… abban az ágyban másznak a mazsolák! ÚJ EDDIG ISMERETLEN ORGANIZMUSOK ÉLNEK BENNE!
Meg persze a mászó mazsolák…
S ekkor mint egy vezényszóra, meglendül az épp most csórt alsónadrág, aminek szívecskés mivoltán majdnem elröhögöm magam, de lélekjelenlétemnek, és az alattam doromboló kis édesnek hála nem tör elő belőlem az arcizom zsibbasztó nevetés… inkább feltörni készülő, állandóan engem jellemző jókedvemet így kapásból az indulásban vezetem le, s úgy startolok el, mintha minimum egy rakétát kötöttek volna a hátamra, mely olyan port kavar, hogy a hátul álló sört iszogató haveroknak is jut a szaharai viszonyból, de úgy, hogy két perc és egy teve fog előbukkanni a piából… van ilyen…
Szívfájdítóan szép hangok kíséretében száguldok, ügyesen kerülve az előttem felhalmozott gumiköteget az elhagyott reptér felszállópályáján, s a legkisebb gond nélkül manőverezek olyan kecsesen, mint egy kis madár… milyen ciki lenen már, ha itt érném el az örök vadászmezőket! Max. zakóznék egy nagyot, de semmi gáz nem lenne…. Eltörném pár csontomat, de ez a legkevesebb! A kórházban úgy is jó a kiszolgálás, és sok a nyugalom… hehe… na meg a becsempészett pia.. baráti kötelesség ha valaki bekerül a klórházba, húrcolja a sok alkoholt, hogy segítsen a fájdalmunkon, amit nyilvánvalóan élvezünk, ott a fehér falak és a csinos ápolók között... szerény személyemet, általában a vén fószerok, alias Yodák ápolják... nos... nem szívderítő... szóval tűzzünk, és győzzünk!
Csupán félszemmel pillantok hátra, s ahogy meglátom Ishimaru enyhén lemaradó alakját széles vigyor szökik arcomra, de olyan, mai még akkor is megmarad, mikro egy éles kanyar, és pár buktató után a célban állok meg a motort halkan doromboltatva... hehe... hát igen... én vagyok a nyerő, az überkirály, sóval versenyre senki nem kelhet velem... ijébé...
Könnyed mozdulattal támasztom ki motorom, s sisakomat levével, hosszú fekete tincseimet meglobogtatva teszem csípőre kezem, egy kis pilótás effekttel, széles, jókedvű mosollyal, és persze enyhe kárörömmel, ami barátom mostanra befutó alakját üdvözli, na mega fancsali képet, amit a pofijára ölt... van ilyen... nem tudom mikor tanulja meg, hogy én, Misako a motorok istennője, legyőzhetetlen vagyok...
- Már megint legyőztelek, Ishi-chan!- rikkantom kedvesen, szemeimben apró jóindulattal is gigantikusnak nevezhető ördögi fénnyel, amivel orra alá kívánom dörgölni, miszerint: VESZTETTÉL, BANYEK!
- Csak mákod volt...legyőzhettelek volna...- fonja karba kezeit, ám én álamat simogatva lépek elé, s egy sunyi kacsintás kíséretében közlöm vele a tényállát, miszerint
- Sok az ego, kicsi a teljesítmény... ne vetíts! Bármikor padlóra verlek! De azért szívem legeldugottabb csücske vagy, Ishi-chan!- vágom hátba jó erősen ifjú padavanom, ki férfi –vagy valami olyasmi- létére, köhögés közben próbál mosolyogni, erőltetetten, bár lehet, hogy csak az épp visszajönni készülő sör miatt fuldoklik, ilyen intenzíven... hát.... ciki...- azonban megkell jegyeznem, hogy...AKKOR IS LEGYŐZTELEK!!!
- Gonosz nőszemély...- morogja Ishimaru, száját törölgetve, gyilkos kis tekintettel, miközben jótékonyan próbálja nem rám vetni magát. Én pedig gonosz módon, csak, hogy lássa milyen angyali vagyok, legszebb mosolyom, kiskutya szemeimet veszem, s két, vékony mutatóujjammal arcomra bökve lépek hozzá közelebb, halkan bégetve... nos igen... én az ember, a kutya és a birka különleges biológiai baleste vagyok, amit egy kémia szertár utáni látogatás alkalmával értem el, egy kellemetlen szagú folyadék ráömlése után... csak röhögtem rajta, de a hajamnak egy héti közelről egy hetes káposzta távolról meg kutyagumi szaga volt... de legalább a tanárok nem jöttek a közelembe! Hát igen... nevess magadon, és Isten is nevetni fog! Vagy nem... de legalább a nap süt még 6 milliárd évig!
*
Széles mosollyal búcsúzom el az engem lelkesen elkísérő Ishimarutól, ki elszontyolodva sóhajt fel, amiért nem kap vigaszdíjként még egy csókot sem, a lift szélt piszkálva int azért, miszerint majd vesz egy bilincset és leteper a szobájában...hátööö... ehhez azért majd én is hozzászólok... még hozzá nem is kedvesen... addigra majd komponálok valami hittérítő szöveget, és jobb belátásra térítve terelgetem a halála, egy pásztor bottal, amíg ő lelkesen béget... nem tehetek róla... olyan sokat vagyok álaltok közelében, hogy lassan át ragadnak rám a ösztönök.. harapok, meg morgok meg bégetek... és ez csak szűk lista a repertoáromból, ami a brekegésben sem merül ki... azt hiszem elmegyek egy cirkuszba, és egyedi, negyed ember háromnegyedállatként vonzom látogatókat mondván de jó, hogy vannak, akik értékelik a művészetem... mert van, aki tudja! És én szeretem őket!
Jókedvűen lököm be a ajtót, s mint valami sosem merülő elem, úgy pattanok be, hogy drága lakótársam után nézzek, aki úgy általában simán elmehetne egy rejtőzködő éjjeli állaznak, aki csak arra es, hogy könyvel a kezében megtámadjon, amiért a viccel akcentussal piszkálják...pedig szerinte egészaranyos! Egy csomó fiúnak bejön a dolog! Na majd egyszer orvul elrángatom magammal és ráerőszakolok egy-két dolgot... imitált ördögi nevetés, és máris őrültnek néznek... semmi gond! A muszáj dzseki jól állna rajtam!
- Hazajöttem! – rikkantom jókedvűen, s csizmáimat ledobva, nagyokat nyújtózva ballagok beljebb, hogy végre az otthon, édes otthon című mondatot benyomhassam, s drága Mary-chanom karjaiba vetve magam élezhesse feleségi üdvözlést... na igen... Háremet alapítok, mert a bigámia jó... csak az a gond, hogy én is nő vagyok... nem gond! Majd farkat növesztek! Hát valakinek hermafroditának is kel lennie! De mi van ha nem oda le nőne? Hanem pölö a fülembe? De gáz enne... Jézusom... de beteg vagyok....
- Látom!- adja az élet jelet a barna hajú lány, ki nyakát nyújtogatva meresztgeti szemeit az ajtó irányába, ahol még utoljára Ishimaru int egyet...hmm... lehet, hogy bejön neki Ishi-chan? Hmmmm... na majd Misa-chan megoldja a helyzetet...MERT ÉN VAGYOK SZUPER MISA, A LÁNYOK MAGÁNYÁNAK ELŰZÖJE! Mellékállásban ördögűzést is vállalok... egy millió egy perc...plusz az áfa és a haláladó... - Milyen volt az estéd? Ahogy elnézem ma is valami jó helyen voltatok.
Hmm... gondolatolvasó lettél, Mary-chan...kukuku... eladlak a fekete piacon... a pénzen meg veszek magamnak új bukósisakot, meg az az aranyos plüss macit, amit ma délután megláttam a kirakatban, de a sok hülye elrángatott, pedig én már szinte nyáladzva figyeltem...maaaaaaaaaaciiiiiiiii.... olyan édes volt! A kis gomb szemeivel rám kacsintott, biztos vagyok benne! Sőt még integetett is! Akar engem! És én is őt! Szerelem első látásra! Csak a gonosz mostoha apát kell megmérgezni... úgy is van nálam arzén... kukuku...
de addig is... rá kell vennem Mary-chant, hogy szálljon ki a fejemből, mert ha nem teszi, akkor meg kell ölnöm, mert túl sokat tud, és nem felejt.. ennek a lánynak olyan agya van, mint egy számítógép... de a vírusos CD-t nem veszi be...
Figyelem elterelés, s megnyugtatás, valamint kíváncsiság oldás végett megvonogatom vállam, ami vígan ropog, s csupán egy halvány, jókedvű kis mosollyal ballagok én is a konyhába... éééhes vagyok...éééééhes... korr.... ez a gyomrom volt...
- Apropó az egyik ismerősöd keresett. Azt mondta, hogy nála maradt a bugyid, és majd menj érte. – közli csak úgy, én pedig elgondolkozva nézek rá csak úgy, majd csak azért is államat simogatva, a plafont kémlelve, ajkaimat harapdálva gondolkozom... kinél is vetkőző pókereztem utoljára... izzé.... nem jó a memóriám... szenilis lesek, nem kell ahhoz Yodának lennem a birodalmi lépegetővel...és még csak a kezemre sem írtam fel... pedig általában olyan feledékeny vagyok, hogy minden fontos dolgot a kézfejemre írok... megnézem! A homlokomra azért nem írom, mert nem látnám a hajamtól...pedig milyen poén lenne!
De csitt mi fény tör át az ablakon.. eszembe jutott! Yuuichi! Az a barom! Még a bugyi is lenyerte rólam! Aztán meg tartotta... genyó egy csávó, de bírom... rendes tőle, hogy visszaszolgáltatja... meghívom egy italra... és csak után verem meg, mert csakmerazér, mert miért ne? Hülyét hülyére verni, úgy sem lehet!......kukuku... le kéne szoknom a kuncogásról...beteges, és elijesztem vele az ovisokat.. pedig úgy pedofilulnék egyszer...
- Meg van! – csettintek egyet, mikor leesik, s felderült arccal kapok ki a hűtőből egy dobozos rament, hogy csillogó szemekkel , számat megnyalintva bűvöljem magam a felirattal... már ettől is nyáladzok.. micsoda betűtípus... tészta alakja van.. és színe is...hehe...- a múltkor vetkőző pókereztünk nála, és az a szemét, még a bugyimat is leverte rólam... rohadt jól játszik,én pedig túl kevés plusz ruhát húztam magamra... a kilenc póló, és a hat pulóver nem volt elég a kitartáshoz...- böködöm meg most zsákmányolt evőpálcáimmal államat, majd vállat megvonva, széles vigyorral tépem a dobozka fóliáját, s éhesen vetem magam a finom ételre...fincsiiiii...aahhhh...a gyomromnak van orgazmusa... csodás...
- Jó neked, hogy van egy kis szabadidőd.- sóhajt fel álmosan, karcsú kezeivel nyakát masszírozva, én pedig érdeklődve számból még mindig kilógó tészta darabkákkal lépek hozzá közelebb, hogy aztán megrovó pillantással, szemöldökömet ráncolva böködjem meg orrát evőeszközömmel... mit sopánkodik? Ha nem játszana vadvízi evezést a könyvei közt, ő is jól érezné magát! Olyan ez a lány,mint egy élőhalott... csak akkor ad életjelet, mikor nagyon muszáj... beparázok, ha csak belegondolok, mennyit gebeszt, hogy él tanuló legyen.. né alig tanulok, mégis tartom a szintem... Ráadásul minden másnap becsiccsentek! És mégis tiszta jó vagyok! Hmm.. tényleg jó vagyok! Éljen, én! Izé magam! Hurrá én! Vagy valami hasonló...
- Neked is lenne, ha hagynál magadnak! Igazán megérdemled, hogy lazíts egy kicsit! Tudod mit?- mellé lépek, s kezemet vállán átvetve baráti féloldalas ölelésben részesítem, melytől zavarodott kifejezés ül ki arcára.. ugyan már! Hát nem kell megijedni, ha valaki barátozni akar! Én pedig önzetlen segítő vagyok.. díjat is kaphatnék érte...- Holnap este eljössz velem lazítani egy kicsit! Jó buli lesz! Meg nézünk egy filmet beülünk egy játé terembe, vacsizunk! Bemutatlak a haverjaimnak, ha szeretnéd!
- De...de nekem...- kezdene bele a tiltakozásba, ám én nagy okosan mászok egyre zavartabb arcába, s ujjamat orra előtt meglengetve, szájára nyomva akadályozom meg abban, hogy egy árva ha
- De...de nekem...- kezdene bele a tiltakozásba, ám én nagy okosan mászok egyre zavartabb arcába, s ujjamat orra előtt meglengetve, szájára nyomva akadályozom meg abban, hogy egy árva hangot ki tudjon préselni magából... neeeeeeeem duma, bozseva! Tudom, hogy szívbajos egy csaj, és max. akkor mozdul ki ha életbevágó, de attól még egyszer el kell kezdenie az ismerkedést.. és én, a csodás, és önfeláldozó Szuper Misako, segítek neki! Mert jó barát vagyok! leszek... vagyok!
- Semmi de! Légy jó, és fogadj szót! Különben is! Ha már lakósátrak vagyunk, legalább ismerjük meg egymást jobban! Én, amúgy is bírlak! – kacsintok rá, egy biztató mosollyal, majd vállát elengedve, a konyhapultra felcsüccsenve kezdem ismét majszolni későesti vacsimat, s mikor egy újabb adag tészta csúszik le pocimba, elégedett sóhajjal hunyom be szeme, s extázisba este kezdek halkan nevetni... fiiiinnooomm....
- Kérhetek valamit, Fushi? – szakít ki derűs gondolataimból Mary-chan vékonyka hangja, s én kíváncsian számat megtörölgetve pillantok rá. MI az, hogy Fushi? Olyan személytelen megszólítás... pedig én kedvelem! Az a minimum hogy lechanoz!
- Szólíts Misa-channak, de amúgy igen. – bólintok, s lábaimat, óvodás módjára lóbálva hagyom, várom, hogy kinyögje mit szeretne.. nem harapok! Mert már nem vagyok éhes...
- Nem lehetne, hogy csak mi ketten menjünk? A...barátaid nélkül?- kéri halkan, én pedig széles mosollyal, lassan bólintva simítom kezem vállára. Milyen buta kérdés! Nm erőszak a disznótor... mert ügye bár... ne vígy kísértésbe, mert magamtól is odatalálok...khhhmm... szóval, neme erőltetek semmit, mert ez most olyan, mint amikor víziszonyost tanítják úszni...nehézkes...
- Persze! Semmi gond! A lényeg, hogy kimozdulj, és jól érezd magad! És segíts megszereznem a macimat, amit kiszemeltem magamnak! – vigyorodom el egy bíztató vállszorítás kíséretében...olyan büszke vagyok magamra....szippszipp.. kiviszem a külvilágba! Szippszipp.. olyan hamar kirepülnek a fészekből! Ohh.... kéne csórnom magamnak egy díjat...
|
|
