|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| darkrukia | 2012. 10. 14. 08:09:16 | #23729 |
 Karakter: Lina Ismael
Megjegyzés: (csajszimnak)
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
Mikor kigyúlnak a fények,
pajkos tündérek zenélnek.
Huncut mosollyal egy Rád kacsint,
kicsi kendőből csillámot hint,
így adja át üzenetemet:
Boldog szülinapot Neked!
Könnytől égnek szemeim, egy hatalmas gombóc van a torkomban. Nagyon fáj... Valamit összetörnék, vagy legszívesebben magamban tennék kárt!
Fejemet térdemre hajtom, túl nehéz ahhoz, hogy meg tudjam tarani. Zsong.
Valami a kezemhez ér, egy apró simogatás. Ijedten, felsikoltva ugrok egyet, tekintetem azonnal rá szegezem. A szívem csak jobban fáj, ahogy látom Őt.
- Leona, a szívrohamot hozod rám – mondom szemeimet törölgetve.
Nem szól, némán ül le mellém és magához ölel. Ha ez nem lepett meg, akkor csókja igen. Lágy csókja mindent elárul. Finom, szerelmes csók, az egész testem belebizsereg. Mikor a levegőhiány véget vet csókunknak, csak ölel magához, ami most jó érzéssel, melegséggel és biztonsággal tölt el.
- Átjössz hozzánk? – töri meg a csendet. Zavar, hogy még mindig rajta van a szemüveg, így nem láthatom smaragdzöld szemeit.
Gyengéd mozdulattal szabadíto meg az útamban álló kiegészítőtől.
- Igen – mosolygok rá megkönnyebbülten. Kapok egy kisebb puszit ajkaimra.
- Akkor menjünk.
Felállva segít fel engem is, s elindulunk a suliból, de közbelép a sors. Yusuke képében.
- Lina – jön közelebb.
- Mondjad.
- Csak szeretném, ha megbeszélnénk a dolgokat.
- Én viszont, most nem akarom – jelentem ki komolyan. – Más dolgom van.
- Lina, kérlek. Ne így legyen vége a barátságunknak. Én meg szeretném beszélni veled és, ha lehet rá esély, akkor esetleg a pasid lennék. – Na ezen a poton akadok ki.
- Na ide hallgass – lép Lona oda hozzá. – Azt mondta, hogy nem. Lina az én csajom, így jobb, ha leszállsz róla, megértetted? Ne mássz rá. Ne akard eltávolítani tőlem, mert én fogom átrendezni az arcodat – fenyegeti meg. Én meg pislogok, mint valami hal. Megfogom a kezét.
- Leona, menjünk.
- Most komolyan fenyegetsz? – kérdi Yusuke, farkasszemet nézbe csajszimmal.
- Be is tartom, ha nem vigyázol magadra – sziszeg Leona, majd magához ölelve elvezet onnan.
Némán haladunk, nem szólok, mert a végén még elcseszném a dolgokat. Jobban teszem, ha ki sem nyitom a szám.
- Hozzánk költözöl pár napig? – töri meg hirtelen a csendet kérdése.
Ránézek és mégjobban odabújok oldalához. Mintha innen nőttem volna ki.
- Ühüm – bólogatok mosolyogva és apró csókot nyomok arcára, mire neki is jobb kedve lesz egy fokkal.
Azon rágódom, hogy most mondhatok-e neki olyat, vagy inkább tartsam magamban. Ajkaim harapdálom. Gonolataim vadul cikáznak, nem is nézem merre megyünk.
- Hé, így csak felsebzed a szád – szól rám, mire felpislogok rá.
Akkor már inkább az ő ajkait kezdem el rágcsálni. Finom csókba forrva vele. Nem érdekel, hogy az utcán vagyunk és megbámulnak. Gyengéd szorítása derekamon, teljes biztonságot adnak. Átölelem én is a nyakát, közelebb férhetek hozzá. Mikor ismét elvállunk, pihegve nézek rá. Arcom kipirult.
- Mohó vagy – kuncog fel, mire elmosolyodok és odabújok nyakához.
- Hiányoztál, nagyon, de nagyon, de nagyon – mondogatom neki, míg ő tincseimmel játszik.
Mikor a házuk elé érünk, ő kulccsal kinyitja az ajtót és elveszi a táskám, a sajátja mellé helyezi az előszobában. Kilépve cipőinkből a szobája felé vesszük az irányt.
- Kérsz valamit? – mosolyog rám. Felnevetek.
- Igen. Téged – ölelem át nyakát ismét.
Pár perc, vagy óra, vagy hét – fogalmam nincs, teljesen elveszik az időérzékem – míg elvállnak egymástól ajkaink. Pihegve heverünk az ágyon, egymást ölelve.
Odabújok nyakához és apró csókot hintek finom bőrére. Füléhez hajolva suttogom: - Szeretlek!
Hangom halk, ha nem fülébe suttogtam volna, meg sem hallotta volna.
Arcom kipirul, inkább visszabújok nyaka és válla közti vackomba.
|
| oosakinana | 2012. 10. 02. 20:11:45 | #23605 |
Karakter: Leona Yamato
Megjegyzés: (Kiámnak)
Fent ülök és csak a könnyeim folynak. Nem hittem volna, hogy valaha így fogom érezni magam. Meg fogadtam, hogy soha többet nem fogok bedőlni ilyennek, de nem tudok mit kezdeni most már. Egyszer csak hallom, hogy kinyílik az ajtó én meg próbálok csendben maradni, hogy halljam esetleg mi lesz ebből.
Sírást hallok… Majd valaki pötyög a telefonon…
- Szia. - Ez Lina… Felismerem a hangját ezer közül is és hallom, hogy nincs rendben. - Bent vagy a kávézóban? Zavarlak? - vajon kit hívhat? - Nem akarlak ezzel terhelni, csak... Figyelj, kérhetek egy szívességet? – Na erre én is kíváncsi vagyok, hogy lenne az.
- Le tudnád kissé foglalni Yusukét? Hosszú sztori, inkább nem mesélem, de a lényeg, hogy ő az egyetlen akadálya, hogy a barátnőmmel legyek – nocsak. Mi akarna ez lenni? Még is csak szeretne???? De akkor miért meg hogy???
- Rendben. Majd bemutatom. – kinek akar engem bemutatni?? - Azt azért ne.
- Leonának hívják, és nagyon széplány. Teljesen elcsavarta a fejem – kezd el mesélni rólam és hallom zavarát, de hamar vált a hangszíne. – De Yusuke miatt még csak találkozni se tudtunk már hosszú ideje. Úgy érzem, hogy egyre csak távolodom tőle, pedig nagyon szeretem – ez így van ahogy mondod édes és csak a haverodnak köszönheted. – Végül is igaza van. Ha akartam volna, ennyire nem akaszkodott volna rám Yusuke. Nem vettem észre magam, s most ott állok, hogy el fogom veszíteni – kezd el sírni… Nem fogom hagyni, hogy elveszítsen, de ez neki jó volt arra, hogy rájöjjön a dolgokra…
Felállok, majd amikor leteszi a telefont előre jövök, hogy ő is láthasson, bár inkább a térdére hajtja a fejét és úgy sírdogál. Nagyot sóhajtok, majd odasétálok hozzá. Leguggolok elé, végül megsimogatom a kezét, amire sikítva ugrik egyet, de hamar meglát engem.
- Leona a szívrohamot hozod rám. – mondja megtörölve a szemeit, de én inkább nem mondok semmit.
Mellé ülve magamhoz ölelem és lágyan megcsókolom. Olyan lágyan, amilyen lágyan csak tudom és minden érzelmemet bele adom, hogy érezze, itt vagyok és én is szeretem pont annyira, amennyire ő szeret engem és ahogy az előbb ki is fejezte.
Levegőhiány miatt vetek véget a csóknak és tovább ölelem magamhoz. Nem mondunk semmit, mert érezzük, hogy ebben a pillanatban semmit nem kell csak élveznünk egymásnak a jelenlétét. Ám végül csak meg kell szakítanom a köztünk lévő csendet:
- Átjössz hozzánk? – kérdezem meg, miközben ránézek, de a szemüveg még mindig rajtam van.
Kezével felém közelít, majd leveszi a napszemüveget és így megláthatja a másnapos képemet, de hát ez van.
- Igen. – mondja elmosolyodva én meg csak egy puszit adok ajkaira.
- Akkor menjünk. – felállok és őt is felhúzom magammal, majd elindulunk a suliból, de összetalálkozunk azzal az idiótával.
- Lina. – jön oda hozzánk, de már nagyon kezd a faszom ki lenni vele, de most még nem szólok bele.
- Mondjad. – lép hozzám közelebb.
- Csak szeretném ha megbeszélnénk a dolgokat. – mondja, de már cseppet sem olyan tolakodóan.
- Én viszont, most nem akarom. – jelenti ki komolyan. – Más dolgom van.
- Lina kérlek. Ne így legyen vége a barátságunknak. – fogja könyörgősre. – Én meg szeretném beszélni veled és ha lehet rá esély, akkor esetleg a pasid is lennék. – Ne az a pont, ahol betelik nálam a pohár.
- Na ide hallgass. – lépek oda hozzá. – Azt mondta, hogy nem. Lina az én csajom így jobb ha leszállsz róla megértetted? – vágom a képée az igazságot. – Ne mássz rá. Ne akard eltávolítani tőlem, mert én fogom átrendezni az arcodat. – fenyegetem is meg, mire megfogja a kezemet szerelmem.
- Leona menjünk. – próbál elvezetni.
- Most komolyan fenyegetsz? – kérdezi, amire csak tartom vele a szemkontaktust.
- Be is tartom, ha nem vigyázol magadra. – sziszegem neki, majd elmegyek onnan és Lina-t magamhoz ölelve hagyjuk el az épületet.
Nem mond semmit, bár nem is érdekel, amit ezzel a görccsel kapcsolatosan akarna mondani, mert túlságosan is rühellem ahhoz, hogy érdekeljen.
- Hozzánk költözöl párnapig? – teszem fel neki a kérdést végül. Még véletlenül se szeretném ha az a kis szemét megtalálná.
|
| darkrukia | 2012. 08. 05. 09:52:41 | #22684 |
Karakter: Lina Ismael
Megjegyzés: (csajszimnak)
- Szia – köszön, de kihallom hangjából, hogy kissé mérges. – Csak nem eszedbe jutottam? – kérdi gúnyosan.
- Tudom, és sajnálom, de teljesen rám akaszkodott, nem tudtam mit csinálni – mondom halkan, bocsánatkérően.
- Ha akarsz, tudtál volna – jegyzi meg.
- Te se kerestél túlzottan. Nem akartál volna elszedni tőle – jelentem ki, azt hiszem kicsit felkaptam a vizet.
- Kerestelek, a termedbe, de láttam, hogy állandóan vele voltál vagy nem voltál bent, és mondtam a többieknek, hogy inkább ne szóljanak, mert úgy is vele vagy – oktat ki.
- Leona, kérlek, értsd meg, hogy ő a legjobb barátom – mondom, de csak fújtat egyet.
- Én meg a csajod lennék vagy mi a szösz – jegyzi meg.
Amint mondanék valamit, meghallok egy ismerős hangot hátam mögül.
- Lina – kiált. Minek? Nem vagyok süket…
- Yusuke, te meg mit? – kérdem értetlenül. Leona sóhaját hallom.
- Jöttem hozzád, hogy… - feltartom ujjam, hogy elhallgattassam, de a telefon jelzi, hogy Leona már letette.
- Remek – mormogom.
- Valami baj van? – hajol bele képembe, mire hátrahökkölök.
- Nem. Minden a legnagyobb… rendben… - sóhajtom szomorúan.
Másnap úgy ébredek, mint akit betettek a mosógépbe egy öblítő programra. Szembe sem merek nézni a mával, de mégis bemegyek a suliba. Látnom kell, találkozni akarok vele.
- Leona – szólítom meg, mikor meglátom.
- Szia. A kis barátod merre van? – néz körül, Yusukét keresve.
- Nem tudom, de veled mi van? – próbálom levenni a napszemcsijét, de nem engedi.
- Jobb, ha ott hagyod – mondja, én meg elengedem. – A tegnap este kicsit jól sikerült – jelenti ki gúnyorosan.
- Merre voltál? – nézek rá meglepetten.
- A többiekkel bulizni, ha már nem érsz rá velem foglalkozni, akkor legalább a haverokkal had legyek.
Szégyenlem magam. Hirtelen úgy érzem, hogy nagyon messze van, pedig itt áll előttem. Teljesen el vagyok veszve.
- Linácskám – jön oda hozzánk Yusuke. – Én egyetlen Linácskám. Olyan élvezetes volt a tegnap este. Annyira kifárasztottál az ágyban, hogy nehezen tudtam kipihenni magam. – He?
Döbbenten nézem, ahogy Leona kisétál a teremből, a többi figyelő meg kerek szemekkel nézelődik. Hirtelen úgy érzem, mintha vagy egy tonnát rá tettek volna mellkasomra.
- Most miért mondtad ezt? – fakadok ki, kissé hangosabban, mint szoktam.
- Dehát így van, még a karom is lekarmoltad – húzza fel a pólóját.
- De csak párnacsatáztunk, nem kellett volna ilyen félreérthetően mondanod, Yusuke.
- Én jól szórakoztam... – elhallgattatom. Nem akarom most ezt hallgatni. – Most meg hová mész? – jön utánam, de megállítom.
- Nem vagyok köteles elmondani neked, és kérlek, ne kövess, elég bajt okoztál így is – fedem meg kicsit, s kiviharzok, de elkapja a karom.
- Miért baj az, ha jól éreztem magam? Kicsit tényleg félreérthető voltam, de Leona sem kellett volna ilyen hamar bepipuljon. Mintha nem lenne jogom a legjobb barátommal lógni, csakmert jár valakivel – oktat ki.
- Nem! Egész héten csak rajtam lógtál, egy szabad percem sem volt Leonával. Én érzem úgy magam, mintha leláncolnál. Miért nem foglalkozol inkább az új pasiddal? – rázom le magamról a kezét. A fél emelet minket néz.
- Hát nem veszed észre? Nincs semmijen pasi! Az istenért! – rúg bele a falba. – Azért vagyok veled ilyen sokat, mert tetszel nekem, és már többet akarok, mint barátság.
Döbbenten nézek rá.
- Dehát te... te meleg vagy – fakadok ki.
- Nem egészen... – halkul el. – Már rég óta csak azért viszek ágyba pasikat, hogy féltékennyé tegyelek, de nem nagyon sikerült – hajtja le a fejét. Kezembe temetem az arcom.
- Hát ez jó. Most egy kicsit felmegyek. Ne kövess – mordulok még rá, s elviharzom.
Felérve az embeletre egy óriásit sóhajtok. Azt sem tudom most hol van Leona, ha a barátait kérdezném se biztos, hogy megmondanák. A korlátnak dőlök, s lecsúszok a földre. Olyan hülyén érzem magam Yusuke miatt, de meg kell értenie, hogy nekem csak Leona kell. Senki más!
Felhívom az egyik barátnőm, itt dolgozik a kávézóban, be is mehetnék hozzá, de most nem vagyok sétálós kedvemben.
- Szia – köszönök halkan.
- Lina. Szia – rikkant bele. Igen, az ő energiaszintje sosem merül le.
- Bennt vagy a kávézóban? Zavarlak?
- Ném, szábádnápós vágyók, májd csák hólnáp mégyék – magyarázza erőss akcentussal, min elmosolyodom. – Válámi báj ván? Ném szóktál ilyén hálgátág lénni.
- Nem akarlak ezzel terhelni, csak... Figyelj, kérhetek egy szivességet?
- Pérszé, nékéd mindént, kincsém. Mit szérétnél?
- Le tudnád kissé foglalni Yusukét? Hosszú sztori, inkább nem mesélem, de a lényeg, hogy ő az egyetlen akadálya, hogy a barátnőmmel legyek – pirulok kissé el.
- Ván bárátnőd? Bé kéll májd mútatnód – nyiffant egyből fel.
- Rendben. Majd bemutatom.
- Már nágyón kíváncsi vágyók. Yúúúért még né ággódj, léfóglálom, vágy mégőlőm – nevet fel. Felkuncogok.
- Azt azért ne.
- Mésélj, milyén a bárátnőd? Hógy névézik?
- Leonának hívják, és nagyon szép lány. Teljesen elcsavarta a fejem – túrok bele hajamba, s úgy érzem, mintha gombóc lenne a torkomban. – De Yusuke miatt még csak találkozni se tudtunk már hosszú ideje. Úgy érzem, hogy egyre csak távolodom tőle, pedig nagyon szeretem – csordul le egy könnycsepp arcomon. – Végül is igaza van. Ha akartam volna, ennyire nem akaszkodott volna rám Yusuke. Nem vettem észre magam, s most ott állok, hogy el fogom veszíteni – sírom el magam. Vállaim is megremegnek.
Szerkesztve darkrukia által @ 2012. 08. 05. 16:21:42
|
| oosakinana | 2012. 06. 27. 22:14:13 | #21766 |
Karakter: Leona Yamato
Megjegyzés: (Kiámnak)
Már három napja nem látom Lina-t és kezdek kicsit kiakadni, hogy nem is keres, meg nem akar velem lenni. Azt mondta, hogy azaz idióta csak egy barát. Erre fel minden percét lefoglalja, és még véletlenül sem hagyja, hogy velem legyen. Frusztrált vagyok nem is kicsit arról nem is beszélve, hogy igen kívánós is.
Nagyon hiányzik és egésznap morgós hangulatomban vagyok. Nem vagyok hozzá szokva, hogy a csajomat nem látom egésznap és nem is beszélhetek vele. Haza fele is egyedül megyek, majd semmit nem mondok inkább apunak, hanem bemegyek a szobámba, majd leülök tanulni, már unalmamba.
Egyszer csak apu hangját hallom meg, ahogy felkiált.
- Kicsim, téged keresnek! – feltápászkodok, majd lemegyek. Ki akar engem ilyenkor elérni pláne apunál. Nem is tudják a számát.
Felveszem a telefont, majd a fülemhez emelve szólalok bele.
- Én vagyok.
- Szia! Lina vagyok. – Amint meghallom a nevét kettős érzet kavarog bennem.
Egy részről örülök, hogy felhívott, de más részről, meg mérges vagyok rá, hogy nem is akart ma velem lenni. Szükségem van, még akkor is ha ő ezt nem veszi észre vagy éppen nem mutatom neki.
- Szia. – köszönöm vissza, de egy cseppet mérgesen. – Csak nem eszedbe jutottam? – teszem fel a kérdést egy kis gúnnyal megspékelve.
- Tudom és sajnálom, de teljesen rám akaszkodott nem tudtam mit csinál. – mondja halkan bocsánat kérően.
- Ha akarsz tudtál volna. – jegyzem meg.
- Te se kerestél túlzottan. Nem akartál volna elszedni tőle. – jegyzi meg kicsit mérgesebben.
- Kerestelek, a termedbe, de láttam, hogy állandóan vele voltál vagy nem voltál bent és mondtam a többieknek, hogy inkább ne szóljanak, mert úgy is vele vagy. – világosítom fel.
- Leona kérlek, értsd meg, hogy ő a legjobb barátom. – mondja, de csak fújtatok egyet.
- Én meg a csajod lennék vagy mi a szösz. – jegyzem meg.
Már éppen reagálna valamit mondandómra, de hangot hallok meg a háta mögött.
- Lina. – hallom a kiáltást és tudom kihez tartozik.
- Yusuke te meg mit? – teszi fel a kérdést én meg nagyot sóhajtok.
- Jöttem hozzád, hogy… - De nem hallgatom tovább a beszélgetést, mert leteszem a telefont és elindulok az emeletre.
- Minden rendben van? – jön ki a konyhából.
- Persze, ha keresnek nem vagyok itthon, de lehet tényleg nem is leszek. Elmegyek barátnőimmel bulizni. – jegyzem meg, mire egyből kap kicsit az alkalmon.
- Lina-t nem vinnéd el? – már folytatná is, de közbe vágok.
- Nem ér rá. Éppen lefoglalják. – jegyzem meg, majd felmegyek az emeltre és felhívom a haverokat, hogy menjünk el bulizni, amibe bele is mennek.
Az este olyan szinten leiszom magam, hogy arra se emlékszek, hogyan kerülök haza, vagy hogy éppen mit csináltam.
~*~
Másnap mikor bemegyek a suliba zsong a fejem és a szemüvegem is rajtam van, mert nem akarok felesleges kíváncsiskodókat. Éppen a folyosón haladok, amikor egy kéz állít meg.
- Leona. – hallom meg Lina hangját.
- Szia. A kis barátod merre van? – nézek körbe, mert tuti, hogy itt van valahol a közelben.
- Nem tudom, de veled mi van? – próbálná levenni a szemüvegem, de meg fogom.
- Jobb ha ott hagyod. – mondom, majd el is engedi. – A tegnap este kicsit jól sikerült. – jegyzem meg eléggé epésen.
- Merre voltál? – néz rám meglepetten.
- A többiekkel bulizni, ha már nem érsz rám velem foglalkozni, akkor legalább a haverokkal had legyek. – állapítom meg. Látom, hogy elszégyelli magát és nem igazán tudja mit mondjon, de nincs is rá nagyon ideje, mert megjelenik a nyavalygó gép.
- Linácskám. – jön oda hozzánk. – Én egyetlen Linacskám. Olyan élvezetes volt a tegnap este. Annyira kifárasztottál az ágyban, hogy nehezen tudtam kipihenni magam. – ahogy ezeket kimondja az én szívem facsarodik össze.
Nem is mondok semmit, csak inkább megfordulva hagyom el a terepet és az emeletre megyek fel, hogy egyedül legyek. Soha nem sírtam lány vagy pasi miatt és nem most fogom elkezdeni sem. Csak egyedül létre van szükségem, hogy kiszellőztethessem a fejemet. Ott is elbújok, hogy ha valaki feljönne akkor ne találjon meg…
|
| darkrukia | 2012. 05. 03. 10:42:05 | #20782 |
Karakter: Lina Ismael
Megjegyzés: (csajszimnak)
- Tényleg, amúgy meg, ha itt tartunk még is mit csinálsz? – kérdi, mire csak értetlenül nézek rá. – Elszaladsz otthonról, pláne, hogy alig ismered a várost. Sötét is van. És ha nem találsz meg vagy ha eltévetsz? – Csak leszegem a fejem. Igaza van, meggondolatlanság volt.
- Nem is örülsz, hogy utánad jöttem? – Egy sóhaj kíséretében a fejét fogja.
- Ne forgasd ki a szavaimat Lina. Örülök neki, de gondolhatnál anyukádra. Szerinted mennyire van szívrohama, hogy elrohantál otthonról? Még engem is féltenek, pedig én már 2 éve itt lakom. És ha megtámadnak, akkor mi van? Itt nem tudod kiben bízz meg és kiben nem.
- Tudom, de meg akartalak találni és meg vagy – mondom reménykedve.
- Az egy dolog, de mi van ha elmegyek innen és nem találsz meg, akkor hogy mentél volna haza? Anyud sem ismeri a várost.
- Sajnálom – mondom lehajtott fejjel.
- Semmi gond, csak legközelebb gondolkozz – mondja, majd feláll, mire kérdőn nézek rá. – Haza kísérlek.
- Átmegyek hozzátok – mondom, de csak fejet ráz.
- Most szépen haza viszlek. Egy ott van a barátod, kettő anyukád már a cipőjét is szétrágja, hogy merre lehetsz. – Megadóan, szomorúan állok fel.
- Nem akarod, hogy veled legyek?
- Ma ilyen kiforgatós napod van? Most soroltam el az ész érveket, amik miatt haza kell menned, meg ne felejtsd el azt se, hogy te sem akartál átjönni hozzám ma.
Bűntudatom van. Legszívesebben sírnék, de van egy olyan érzésem, hogy az semmin sem segítene, inkább megtartom magamnak a könnyeim, és csendben követem.
Amint beérünk az ajtónkon, anya a nyakamba ugrik és faggatni kezd hogylétemről, le is szid, hogy mennyire felelőtlenül szaladtam el. Felfogtam már, mint Leona, mint édesanyám szavait.
- Köszönöm, hogy haza hoztas – mondja anya Leona fele fordulva, mire ő elmosolyodik.
- Szívesen. Na de megyek én is, mert holnap suli van – mondja, majd rám tekint. – Holnap találkozunk. – Hangja kicsit nyugodtabb. Na ja, ha addigra nem ölöm vízbe magam, akkor igen.
- Rendben és tényleg ne gondolj semmi rosszra .
- Lina, hova rohantál ennyire? – rohan le a lépcsőn félmeztelenül a képletesen emlegetett szamár. A nyakamba veti magát, mintha olyan pehelykönnyű lenne.
- Jó éjszakát – köszön el Leona, majd távozik, én meg felhurcolom a szobámba Yusukét és kérem, hogy hagyja abba az ölelgetési mániáját. Fél perc múlva ismét a nyakamban van. Na, hát ennyit ért az én szavam...
***
Másnap a suliban látom Leonáékat, majd a szőkeség intésére én is megindulok feléjük, de út közben rámakaszkodik egy potyautas. Már húzna is másfele, mire csak értetlenül pislogok rá.
- Héka! Hova viszel? – kérdem értetlenül.
- El. – Ennél azért hosszabb választ akartam. De én most nem akarok el menni. A szöszimhez akarok menni. Egy csókocskát akarooook!
Yusuke maga után vonszol és én beletörődhetek, hogy ma Leona nélkül indul a napom. Szünetben is, mennék oda hozzá, de ez a barom nem hagyja. Hisztizni fogok neki, akkor talán észhez tér. Egész nap nem sikerül vele beszélnem, Yusuke folyton az utamba áll.
Hazaére a szobám legtávolabbi sarkába dobom a táskám, hogy ne is lássam, s átöltözöm valami kényelmes, otthoni ruhába.
- Anyaaaaa – rohanok le a lépcsőn, mint valami őrült.
- Mi történt, kicsim? – kérdi egyből ijedten. Mosolyogva szedem össze a földre ejtett tányér darabjait.
- Megvan a pasid telefonszáma, ugye? Beszélni szeretnék Leonával – nézek rá ártatlan kis bárányként.
- Persze hogy meg – adja ide a cetlit, amire gyorsan rágfirkantotta. Kapom el, de útközben megvágom a kezem a tányérdarabokban. Bekapom az ujjam és másik kezemmel nyúlok a cetliért. – Ne légy már ennyire szelebúrdi – szid le, majd befejezi helyettem a szedegetést.
Küldök felé egy elnéző mosolyt és rohanok is fel a szobámba. Na most... hol az én telefonom? Ahogy kutatok, hirtelen megszólal a csengő.
- Lina, nyits ajtót! – kiált fel anya.
Leröppenek és képzeljétek ki az, na, el sem hiszitek, mi?
- Szia, jöttem házit csinálni, abszalút nem fogok fel semmit a matekból – lép beljebb Yusuke.
- Szia! Azt gondoltam, házi előtt még pihenek kicsit, de felőlem essünk túl rajta, legalább marad időm és...
- ...és eljöhetsz velem moziba – fejezi be helyettem a mondatot, és két reklámlapot lobogtat a kezében, amiben filmelőetesek annak.
- Nem épp erre gondoltam – motyogom. Aztán felvidulok. – Hívhatom Leonát is? Te is elhívhatnád azt a hűdeszexidemégsoseláttasenki pasikádat – vigyorgok rá, mire kapok egy gyilkos tekintetet. Uhm, most megijedtem...
- Majd máskor, most menjünk ketten, mint régen – mosolyog és átöleli a vállam.
- Na de...
- Nincs semmi de!
Ezzel az elhatározással és Yusuke csodás ötleteinek hála, még két napig, mostmár mindjárt három, hogy még szóba sem tudtam állni Leonával, nemhogy elhívjam magammal valahová. A srác már elment, én meg hulla vagyok. Annyi erőm azért van, hogy most tényleg felhívjam az én szöszimet. Csöng...
- Igen? – szól bele egy férfi hang.
- Öhm... David... Lina vagyok...
- Szia, kislány! Valami gond van?
- Jajj, dehogy – mosolyodom el, bár ő ezt nem látja. – Ne haragudj, beszélhetnék Leonával? – kérdem kissé elpirulva.
- Persze. Kicsim, téged keresnek! – hallok egy kiáltást.
- Én vagyok – szól bele. Mély levegő, beszív, kifúj...
- Szia! Lina vagyok.
|
| oosakinana | 2012. 04. 11. 20:19:50 | #20429 |
Karakter: Leona Yamato
Megjegyzés: (Kiámnak)
A parton ülök egymagamban, amikor hirtelen karokat érzek meg magam körül. Ledermedek és nem tudom hova tenni a dolgokat, de nem sokára megérzem Lina illatát, amire megnyugszom kicsit, de nem tudom mi a frászt keres itt. Hajamba fújra a fejét és úgy pihen. Még is mi a frászt keres itt este és hogy gondolta, hogy csak így eljön utánam, hogy nem is ismeri a környéket? Ez egy vérbeli idióta.
Maga felé fordítja a fejemet, és akkor láthatja meg a könnyeimet, amiket letöröl ujjaival. Ezért gyűlölök sírni, mert mások megláthatják és ez nem jó.
- Félreérted. Yusuke csak egy barát – mondja halkan, amire legszívesebben felkacagnék, de csak mérges vagyok.
- Azért feküdtél alatta meztelenül – világosítom fel, majd felkacag.
- Csak játszottunk. Felelsz vagy mersz. Nem tudtam mire vállalkozom, mikor a merszet választottam, erre az idióta levetette velem a ruháim, akkor már nekem is járt, hogy megmasszírozzon. – mondja lágy hangon, de jelen pillanat, most nem a legjobb, mert így is mérges vagyok.
- De… egész nap olyan furcsa voltál… és most is érzem, hogy valami nincs rendben.
- Hallottam rólad egy-két rosszat, teljesen összezavarodtam… és… és hittem nekik… aztán meg… rájöttem, hogy te sosem tennél olyat, amiket elmeséltek rólad. Én nem úgy ismerlek… szerintem kedves és klassz csaj vagy… és én… nagyon kedvellek… - elpirul, a mondandója végén, amire kicsit elmosolyodok, de nem az igazi mosolyom, csak egy olyan megnyugtató féle mosoly. Kezemet az övére csúsztatom, mert azért még is csak jól esik, hogy itt van.
- Én is nagyon kedvellek – mondom én is, mert igaz, hogy haragszok rá, attól még tényleg így van.
- És… Yusuke miatt… miatta nem kell aggódnod, mert… izé… ő meleg – motyogja én meg nagy szemekkel nézek rá.
Hát rendben majd megnézem, hogy miként viselkedik, és akkor majd kiderül. Végül nem bírja tovább tartani magát, elkezd nevetni és hozzám bújik.
- Tényleg, amúgy meg, ha itt tartunk még is mit csinálsz? – kérdezem tőle kicsit számon kérve, mire értetlenül néz rám. – Elszaladsz otthonról, pláne, hogy alig ismered a várost. Sötét is van. És ha nem találsz meg vagy ha eltévedsz? – mondom kicsit mérgesen, amire leszegezi a fejét.
- Nem is örülsz, hogy utánad jöttem? – teszi fel a kérdést, amire nagyot sóhajtok és megfogom a fejemet.
- Ne fogasd ki a szavaimat Lina. – jegyzem meg. – örülök neki, de gondolhatnál anyukádra. Szerinted mennyire van szívrohama, hogy elrohantál otthonról? – nézek rá. – Még engem is féltenek, pedig én már vagy 2 éve itt lakom. – mondom komolyan. – És ha megtámadnak, akkor mi van? Itt nem tudod kiben bízz meg és kiben nem. – folytatom a dolgokat.
- Tudom, de megakartalak találni és meg vagy. – mondja reménykedve.
- Az egy dolog, de mi van ha elmegyek innen és nem találsz meg, akkor hogy mentél volna haza? Anyud sem ismeri a várost. – hívom fel egy nagyon fontos dologra a figyelmét.
- Sajnálom. – mondja lehajtott fejjel.
- Semmi gond, csak legközelebb inkább gondolkozz. – mondom, majd felállok, ő meg kérdőn néz rám. – Haza kísérlek. – magyarázom neki tettemet.
- Átmegyek hozzátok. – mondja, de tudom, hogy nem lehet, és a fejemet rázom.
- Most szépen haza viszlek. Egy ott van a barátod, kettő anyukád már a cipőjét is szétrágja, hogy merre lehetsz. – mondom neki, de csak szomorúan áll fel.
- Nem akarod, hogy veled legyek? – teszi fel a kérdést.
- Ma ilyen kiforgatós napod van? – felelek kérdésemmel. – Most soroltam el az ész érveket, amik miatt haza kell menned, meg ne felejtsd el azt se, hogy te sem akartál átjönni hozzám ma. – mondom, amire végre elfogadja.
Hazakísérem és lám milyen igazam volt. Anyukája szinte egyből a nyakába ugrik és megnézi nincs-e valami baja, arról nem is beszélve, hogy meg is szidja, hogy ennyire felelőtlenül szaladt el. Hát igen ha az embernek nincs mása csak a gyereke, akkor megtanulja értékelni. Akár csak apám. Anyám az… inkább hagyjuk.
- Köszönöm, hogy haza hoztad. – mondja nekem a nő, mire elmosolyodok.
- Szívesen. – mosolyodok el kicsit. – Na de megyek én is, mert holnap suli van. – mondom, majd Lina-ra nézek. – Holnap találkozunk. – mondom kicsit nyugodtabban.
- Rendben és tényleg ne gondolj semmi rosszra. – válaszolja, ám ekkor megjelenik a csávóka.
- Lina, hova rohantál ennyire? – száguld le a lépcsőn félmeztelenül, majd Lina nyakába veti magát. Nem tudom miért, de ez nekem annyira nem tetszik, hiába tudom, hogy meleg. Engem sem ölelgetnek a barátnőim ennyire, akik heterok.
- Jó éjszakát. – köszönök el, majd inkább haza megyek, mert nem akarok megint egy balhét elindítani, majd holnap úgy is látom.
~*~
Másnap reggel bemegyek suliba és a haverok már egyből intenek. Elmosolyodva megyek oda hozzájuk, majd elkezdünk beszélgetni. Meglátom Lina-t, mire intek neki, hogy jöjjön és oda is jönne, ha út közben nem akaszkodna az az idióta a nyakába és vinné el magával más fele. Erre már kezdek kicsit megint mérges lenni. Ha ez így fog folytatódni, akkor nem tudom, hogy mi lesz velem, de nem hiszem, hogy bármi jó.
|
| darkrukia | 2012. 04. 11. 09:14:44 | #20419 |
Karakter: Lina Ismael
Megjegyzés: (csajszimnak)
- Elment egynek, de lehet a nap további részében inkább csak a parton leszünk. Jössz velünk? – néz rám azokkal a szép lélektükreivel, közben a kezemet fogja meg, de én elhúzom tőle óvatosan.
- Bocsi, de nekem anyum nem szereti ha lógok. – Felállok és már mennék vissza a terembe.
- Ugyan már Lina gyere velünk – monják a többiek is. Leona is feláll és közelebb jön.
- Mi törtét?
- Semmi.
A csengő ment meg. Elköszönve sietnék órára, de utánam jön és mikor már bent vagyunk az épületbe, megállít.
- Mi a baj? Miért kerülsz? – kérdi és mélyen a szemembe néz. Érzem, ahogy kicsúszna a talaj a lábam alól is, de tartom magam és csak gondolatban csodálom a lányt.
- Nem kerüllek – hárítok gyorsan.
- Átjössz este? – kérdi, mire elfordítom róla tekintetem. Nem tudok tovább a szemébe nézni.
- Nem tudom. Már az egyik ismerősömmel megbeszéltem egy találkát – magyarázom ki magam. – De most mennem kell, mert becsengettek.
Kiszabadítom magam és már megyek is a tanterem felé, szinte rohanok. Nagy önuralom kell, hogy most ne a világból fussak ki amilyen gyorsan csak tudok.
***
- Ugyan már, nem hiszem, hogy olyan vészes lenne a csaj. Szerintem egész szexi – mond véleményt Yusuke, miután hazafele menet sikerül megmutatnom neki Leonát. Nem vettek észre, igaz messzebb álltak tőlünk.
- Ajj már, én is tudom, hogy szexi, és dögös, és érzéki, és a hangja is szépen cseng, mikor meg hozzámér én… én… - be nem tudom fejezni, már bele is pirultam a zoknimba.
- Belezúgtál – csiripeli a srác, én meg fejbedobom egy párnával. Amiből kitőr a párnaháború. Olyan jó megint vele nevetni. Remek barát, ha… ha kibékülünk Leonával… és remélem, hogy kibékülünk… akkor, be akarom neki mutatni.
Már épp vége a filmnek, amit néztünk, mire ez az idióta kitalálja, hogy játszunk felelsz vagy merszet. Addig játszunk, míg én már mesztelen vagyok, ő meg a hátamat masszítozza. Ah, úgy érzem magam, mint egy királynő. Kopogást hallunk, Yusuke behívja, ha anya az, akkor tudja, hogy milyen hülyék vagyunk, egyből leesik neki, hogy csak játszunk.
- Azt hiszem, hogy én most zavarok – hallok meg egy ismerős hangot. Jajj ne, ne, ne, ne, ne!
Ijedten pillantok az ajtóban álló Leonára, majs felülve magam elé kapok egy pólót.
- Leona – ejtem ki ijedtten, amikor szemembe néz. – Te mit keresel itt?
- Most már én sem tudom. – Dühös. A francba! – De nem foglak most már zavarni – fordul sarkon.
- Leona várj!
Egy ruhát kapok magamra gyorsan, de már ő nincs is a házban. Utánaszaladok és csak a szerencsémnek hála, hogy megtalálom. Még nemigazán ismerem ki magam a környéken. A parton ül, az este hűvösebb szele egy eldobott kólásdobozzal játszik. Nesztelenül sétálok mellé és ölelem át a nyakát, mire érzem, ahogy megmerevedik. Arcomat a nyaka és válla közti résbe temetem, majd miután beszívtam finom illatát, szusszantva emelem fel a fejem. Az arcát magam felé fordítom, csak ekkor látom meg a könnyeket… Sír… miattam… A szívem is belesajdul.
Ujjaim átveszik a könnycseppek helyét, lesimitják arcáról a gyöngycseppecskéket.
- Félreérted. Yusuke csak egy barát – mondom hallkan, szinte a tengerrel azonos hangsúlyban.
- Azért feküdtél alatta mesztelenül – világosít fel. Szinte felkuncogok erre.
- Csak játszottunk. Felelsz vagy mersz. Nem tudtam mire vállalkozom, mikor a merszet választottam, erre az idióta levetette velem a ruháim, akkor már nekem is járt, hogy megmaszírozzon. – Hangom lágy, kedves, nem akarom, hogy mérges legyen, meg szeretném nyugtatni.
- De… egész nap olyan furcsa voltál… és most is érzem, hogy valami nincs rendben.
- Hallottam rólad egy-két rosszat, teljesen összezavarodtam… és… és hittem nekik… aztán meg… rájöttem, hogy te sosem tennél olyat, amiket elmeséltek rólad. Én nem úgy ismerlek… szerintem kedves és klassz csaj vagy… és én… nagyon kedvellek… - pirulok el ismét. Látom, ahogy végre elmosolyodik. De ez mégsem olyan mosoly, amilyet én szeretnék látni. Kezem az enyémre csúszik.
- Én is nagyon kedvellek – jelenti ki, mire csak mégjobban elpirulok. Oh, mamám, muszáj ilyen helyzetbe hozni magam?!
- És… Yusuke miatt… miatta nem kell aggódnod, mert… izé… ő meleg – motyogom, és erősen késztetést érzek arra, hogy felkacagjak.
Nagy szemekkel pislog rám. Olyan édes. Végül kitőr belőlem a nevetés és odabújok hozzá. Szeretem a teste melegét. Talán rossz vagyok, de… mégis jól esett a féltékenysége…
Szerkesztve darkrukia által @ 2012. 04. 11. 19:18:50
|
| oosakinana | 2012. 04. 10. 20:41:12 | #20397 |
Karakter: Leona Yamato
Megjegyzés: (Kiámnak)
Alig látom ebédig Lina-t, ami nagyon zavar, főleg, hogy szeretnék vele minél több időt eltölteni és szeretném, ha este nálunk aludna, hogy együtt lehessünk még többet, meg hátha máshoz is lesz kedve.
Ebédidőben is keresem, de nem találom, a többiekkel felmegyünk a tetőre. Küldök egy sms-t Lina-nak, hogy merre vagyok, hogy ha keresne, de nem kapok rá választ és már majdnem, hogy csak ebédidőben jön fel a tetőre, mire elmosolyodok.
Eleinte csak félénken ácsorog, de amikor észreveszem, intek neki, hogy jöjjön közelebb, mert szeretném, ha mellettem lenne és ölelhetném. Le is ül mellém, de engem kicsit zavar ez a távolság, de nem fog visszatartani semmiben sem.
- Na milyen volt az óra? – kérdezem, miután egy kisebb szája puszival üdvözlöm. Teljesen elpirul, mire a többiek kuncogásban törnek ki. Ám nem tudom miért, de eltávolodik kicsit tőlem, ami kezd kicsit zavarni, hiszen olyan jól esik a közelében lenni.
- Öhm... Elég jó, köszi... Neked hogy telt? – kérdi teljesen zavarban.
- Elment egynek, de lehet a nap további részében inkább csak a parton leszünk. Jössz velünk? – nézek rá, majd megfogom a kezét, de kihúzza, amire csak még jobban elkezdek gyanakodni.
- Bocsi, de nekem anyum nem szereti ha lógok. – mondja, feláll.
- Ugyan már Lina gyere velünk. – mondják a többiek is, ami jól esik a részükről. Felállok én is és közelebb megyek Lina-hoz.
- Mi történt? – kérdezem tőle.
- Semmi. – Ekkor megszólal a csengő, és már menne is elköszönve, de nem fogom ennyiben hagyni a dolgokat. Utána megyek és az épületen belül állítom meg.
- Mi a baj? Miért kerülsz? – kérdezem tőle mélyen a szemébe nézve.
- Nem kerüllek. – hárít továbbra is.
- Átjössz este? – teszem fel a kérdést, de csak félre fordítja a fejét.
- Nem tudom. Már az egyik ismerősömmel megbeszéltem egy találkát. – magyarázza, amire csak kicsit elkezdek gyanakodni, de a féltékenykedésről meg ne is beszéljük. – De most mennem kell, mert becsengettek. – szabadítja ki magát és megy a tanterem felé szinte rohanva.
Nagyon furcsa most nekem ez a lány, de majd kiderítem, hogy mi a gondja. Elmegyünk a többiekkel a partra, de nem vagyok velük teljesen, mert a gondolataimba vagyok mélyedve. Nem tetszik, hogy ennyire kerül, és nem akar velem lenni, miközben még csak most jöttünk össze. Valami történt és nem tudom mi az.
Ott hagyva őket megyek haza. Apámat egyből kifaggatom, hogy merre lakik a barátnője, amire szerencsére nem kérdez vissza, miért kell, csak megadja. Felveszem este a cuccomat és irány Linaék háza.
Egy órás séta után érkezek meg, mire becsengetek. Anyukája nyit ajtót, aki egyből beenged mosolyogva. Azt mondja érezzem otthon magam és menjek fel Lina-hoz fent van az egyik barátjával.
Megköszönöm, majd felmegyek, de remélni tudom, hogy nem lesz olyan, amilyenre nem akarom számítani. Bekopogok, majd amikor engedélyt kapok és benyitok, akkor látom meg, ahogy Lina meztelenül fekszik az ágyon és egy csávó felette éppen masszírozza a vállát, de ismerem az ilyet, hogy mi fog kisülni belőle.
- Azt hiszem, hogy én most zavarok. – mondom halkan, mire rám néz kicsit ijedten. Felül és maga elé kap valamit.
- Leona. – mondja ijedten, amikor a tekintetemet látja. – Te mit keresel itt?
- Most már én sem tudom. – mondom kicsit mérgesen és fájó szívvel. – De nem foglak most már zavarni. – fordulok meg.
- Leona várj. – hallom a hangját, de csak megfordulva hagyom el a házat.
Soha nem sírtam még életemben, de nem tudom miért, most valahogy nagyon könnyek gyűlnek a szemembe. Elmegyek a partra ahol ilyenkor szoktam menni és kiengedve a fáradt gőzt kezdek el sírni. Fáj a szívem, de nagyon…
|
| darkrukia | 2012. 04. 06. 11:56:58 | #20271 |
Karakter: Lina Ismael
Megjegyzés: (csajszimnak)
Másnap már a suliban keringőzök, mint egy mérgezett egér, amíg meg nem látom azokat az ismerős szőke fürtőket. Egyből észhez kapok.
- Leona! – szólítom meg és intek neki, ahogy megfordul. Visszainteget, majd lazán zsebre vágja a kezét, megvárva, míg beérem.
- Szia szépség. Hogy érzed magad? – kérdi, mire pirulni kezdek, ő meg mosolyogni.
- Köszönöm jól.
Közben besétálunk a suliudvarra.
- Hé Leona – integet csajszimnak egy kissebb csoport, mire ő feléjük veszi az irányt. Én meg a kapu felé. Nem akarok zavarni.
Azt veszem észre, hogy Leona húz magával a kissebb csoport felé. Mikor odaérünk, megállít maga mellett.
- Ő meg ki? – kérdi az egyik, hol rám, hogy a szöszire pislogva.
- Kit hoztál nekünk Leona? – kérdik a hímneműek is, mire a lány elém lép.
- Ő hozzám tartozik – mielőtt még pipacspirosá pirulnék és körberepülném az iskolát örömömben, ő megfogja mancsomat. – Ő itt Lina Ismael a csajom – jelenti ki, mintha egy teapartin lennénk. Hova bújjak? Hol egy fa? Hova rejtsem tűzpiros arcom?
- Nocsak hol szedted össze? – kérdik. Mi vagyok én? Ételmaradék? Azt kell összeszedni, nem engem.
- Az apám barátnőjének a lánya – mondja, mire egyből rávetik magukat a témára. Kis vámpírok ezek.
Mikor Leona sikeresen lehámozza magátról őket, már szólal is meg a csengő. A kis csoport indul befele. Én is indulnék, de Leona nem ereszti el kezem. Értetlenül nézek rá.
- Becsengettek mennünk kell – mondom, de nem enged.
- Mindjárt megyünk – somolyogja titokzatosan és elkezd húzni magával egy kevésbé észerevehető helyre.
Aztán már azt veszem észre, hogy ajkai az enyémen és finom csókocskát kapok, amit nem vagyok rest viszonozni. Hozzásimulva fonom karjam nyaka köré. A mókának végetvet a levegőhiány, mire kezdem sajnálni, hogy nem vámpírnak születtem. Azok tudnak levegő nélkül is élni. Kipirult arccal nézek fel a szöszkére.
- Akkor tényleg a barátnőd vagyok? – kérdem és izgatottan várom a választ.
- Azt hiszem ez egyértelmű – mondja, majd bezsebel tőlem még egy csókot. – Na de menjünk. – Húzni kezd maga után. – Melyik tanterembe vagy? – kérdi.
- 3b – felelem, de amint meghallja kicsit elszomorodik.
- Akkor nem egy osztályba járunk, mert én az a-ba járok. De Muse, meg Jiro veled lesznek. Bízz meg bennünk nyugodtan – magyarázza, majd elérkezünk a tanterem elé. Szembefordul velem és elmosolyodik. – De vigyázz velük.
- Rendben.
Arcomon simít végig, amitől bizseregni kezd bőröm, aztán elindul a másik osztályterembe. Azt hiszem nekem sem ártana, ha bemennék végre.
A teremben a helyemre ülök, ahonnan csodás a panoráma és a tábla is jól látszik.
- Hello, csajszi! – szól fel két fiú, az egyik közvetlen előttem ül, szóval csak meg kell forduljon, a másik meg mellette, így ő is befordul.
- Hello! Ti vagytok Muse és Jiro, ugye? – kérdem mosolyogva és előszedem a könyveim.
- Aham – bólintanak és összevigyorognak. – Komolyan irigylem, Leonát. Nézzd már, milyen kis édesre tett szert – motyogja az egyik, azt hiszem ő Muse.
Összeráncolom a homlokom, majd elvigyorodom és közelebb hajolok.
- Sajnálhatod – mondom, majd bejön a tanárbá’, így mindenki szépen helyet foglal, de ez a kettő előttem nem tágít. Két bolha, cipőt kéne csinálni belőlük. Bolhabőr cipellő. Hmm... honnan ismerős ez nekem? No midegy.
- Sok szerencsét Leonához, nem egy egyszerű eset – szólal meg a tüsishajú, Jiro.
Mire észbe kapok, már mindenfélét elmesélnek, ami rosszul érint. Az nem lehet, hogy Leona ilyeneket csinált, én teljesen másként ismertem meg. Az agyam tele van a hülyeségeikkel, már azt sem tudom, hogy mit higgyek. Legszívesebben mindkettőnek behúznék egyet-egyet, csak én nem vagyok olyan harcias. Az én kezem bánná, nem az ő arcuk.
Mikor elegem lesz, se szó, se beszéd, összerittyentem táskámba a cuccokat és intek a tanárnak, hogy „bocs, nem bírom tovább”, és már megyek is.
A vécékig megyek, ahol a kagylónál lévő púlra levágom a táskám és felülök törökülésbe. Na most gondolkodjunk csak. Igen, jóga. Csak az hiányzik hozzá, hogy nyugodt legyek.
A csengő térít vissza a való világba. VV, ez kell ide, agyilag leépülés. Az ajtó kivágódik, a lányok kacarászva, beszélgetve vonulnak be. Mintha nem is léteznék komolyan. Mindenki el van saját magával. Egyszercsak a kinyitott ajtón keresztűl ismerőst veszek észre.
- Yusuke! – röppenek a nyakára. Szerencséje, hogy erős, különben mindketten feldőltünk volna. Kapaszkodok rajta, mint egy kismajom. Többen is megbámúlnak, aztán mennek tovább.
- Na mizujs, aranyom? – ejt egy rókavigyort én meg szokásomhoz híven összeborzolom gondosan zselézett, tüskézett tincseit. – Látom még a régi vagy – húzza el a száját és letapizza fenekem, majd letessékel a földre.
- Átjössz ma? Mesélnivalóm van, képzeld mi történt velem, el sem fogod hinni, buzikám – csicsergem neki, miközben kifele tartunk a menzára. Lazán átveti karját a vállamon. Amit megszoktam.
- Nekem is van ám mesélnivalóm. Mit szólnál egy filmhez este? Kaptam egy csomó új fimet, este viszek párat – meséli.
Jól elvagyunk. Kajálunk, dumálunk, elmondja, hogy összejött egy pasival, amiről este majd megtudok pár adatot, én is mondom, hogy „járok” valakivel és este majd megbeszéljük, mire mégkíváncsibb lesz és gyakorlatilag a nyakamat használja étkezőasztalnak, hogy kiszedjen belőlem valamit.
Leonát keresem tekintetemmel, de sehol nem találom. Talán nem szokott a menzán kajálni? Még van 5 perc a szünetből, így elmehetek felkutatni őt.
Yusuke kap egy cuppanós puszit, aztán intek neki és megyek felfedező expedicióra. Szerencsémre hamar megtalálom. A tetőn van néhány barátja társasdágában, akikkel korábban találkoztunk az iskolaudvaron.
Félnénk mosollyal ácsorgok zavartan, majd odaint magához én meg lecsücsenek mellé.
- Na milyen volt az óra? – kérdi egy apró szájpuszi kíséretében, amitől én elpirulok, a többiek meg felkuncognak. Sajnos Muse és Jiro annyi mindent ültettek agyamba, hogy inkább kicsit távolabb húzódom.
- Öhm... Elég jó, köszi... Neked hogy telt? – kérdem zavartan.
|
| oosakinana | 2012. 04. 04. 21:39:24 | #20243 |
Karakter: Leona Yamato
Megjegyzés: (Kiámnak)
Meglepetésemre ő fejezi be a távolságot közöttünk és harapja alsó ajkamat. Erre nekem sem kel több, hanem derekánál fogva az ölembe húzom és úgy csókolom szenvedélyesen, amit alig bír követni.
- Nagyon... mohó... vagy... – suttogja ajkaimra, minden egyen szó után végig nyalva ajkaimon.
Szemembe néz, de amikor kipirul el is fordítja tőlem gyönyörű arcát. Megfogom állnál fogva és visszafordítom, hogy ne fosszon meg ettől a látványtól, mert szeretném még nagyon sokáig nézni és élvezni. Megint megcsókolom és édesen elmerülünk a vágyak tengerében, ami csak úgy visz magával, amerre éppen szeretné és elég jó felé visz minket úgy érzem.
Elkezdem, egyik kezemmel a hátát simogatom, majd lesiklok kerek fenekére, amibe kedvem szerint úgy belemarkolnék, de most nem akarom elrontani a pillanatokat. Így is mikor érzem, hogy kezd nagyon feszültté válni a helyzet, inkább visszahelyezem a hátára, majd lesz még ideje hozzá szokni a dolgokhoz, főleg, ha nálunk fog aludni.
Egy idő után homlokát a vállamnak dönti, és úgy pihenünk. Élvezem ezt a kis meghitt pillanatokat, de egyszer csak érzem, hogy nyakamra ad egy csókot. Ggrrrrr. Ha így folytatod, begerjedek kisasszony. Remélem, tudod, hogy a tűzzel játszol.
- És még én vagyok a mohó. – kuncogok fel, amire elmosolyodik. Hozzám bújik, miközben tincseit forgatva élvezem még ezt a kis időt, amit együtt töltünk. - Vissza kéne mennünk – szólal meg elrontva kicsit a pillanatot. Kicsit még nézem, majd bólintok.
- Mehetünk.
Vissza felé is beszélgetünk. Mindent kiszed belőlem, csak érdekli, de nem zavar. Mosolyogva válaszolgatok neki, hogy tudja, de szerencsére kicsit azért ő is mesél és megtudok pár dolgot.
Mikor visszaérünk az egész lakásban teljes sötétség van. Na itt meg mi történt? Vajon elmentek „lefeküdni”? remélem igen, mert akkor alvás van után és Lina itt maradhat. Milyen jó is lenne.
A kicsike teljesen hozzám simul, mire megfogom a kezét, majd beljebb vezetem. Sajnos az elméletem nem jött be, mert a nappaliból fény szűrődik. Ott pihentek le kicsit össze bújva romantikázva. Örülök, hogy ilyen jól kijönnek, de majd még ennek a kapcsolatnak jó oldala is.
- Bocs, nem akartunk zavarni – mondja Lina, mire anyja rá mosolyog.
- Semmi baj, kincsem. Lassan úgy is menni kéne. Köszönünk mindent, Dave – kap egy puszit az arcára apám, de csak kuncogunk a megszólításon.
Látom, hogy Lina már menne is, ám nem fogom ilyen hamar meg könnyen elengedni. Megragadom a derekát, majd magamhoz ölelem, és a fülébe suttogok:
- Most nem csókolhatlak meg, de remélem, holnap a suliban az ebédet velem töltöd. – mosolyogva biccent felém, amire én is elmosolyodok. Holnap már megéri suliba menni. Nem lesz gond belőle legalább.
Ám el kell köszönnünk egymástól, majd beszállnak a kocsiba és elhajtanak.
~*~
Másnap reggel már kicsit lazább öltözékben sétálok be a suliba, amikor meghallok egy édes hangot a hátam mögül.
- Leona! – megfordulok és a drága kis Lina-t látom meg, ahogy integet. Visszaintegetek, majd megvárom zsebre dugott kézzel.
- Szia szépség. Hogy érzed magad? – kérdezem tőlem, amikor elém érkezik, de a megszólításomtól kicsit elpirul, amin elmosolyodok.
- Köszönöm jól. – mondja, majd szépen besétálunk az udvarra, ahol már a kis csoportom ott van.
- Hé Leona. – integetnek, én meg feléjük veszem az irányt, de egy idő után látom, hogy nem követnek. Megfordulok és látom, hogy kicsikém az iskola kapui felé veszi az irányt.
Utána megyek és megfogom a kezét, majd elkezdem vezetni a többiek felé. Kérdezni, hogy mit akarok, de ha ennyire nem emlékszik arra, hogy tegnap azt mondtam bemutatom a többieknek, akkor majd most megtudja.
Odaérünk, majd megállítom magam mellett.
- Ő meg ki? – néznek rám kíváncsian, hol rám, hogy pedig Lina-ra.
- Kit hoztál nekünk Leona? – kérdezik a fiúk, de csak mérgesen nézek rájuk, hogy hagyják abba és Lina elé lépek.
- Ő hozzám tartozik. – mondom komolyan, majd megfogom kicsim kezét. – Ő itt Lina Ismael a csajom. – jelentem ki, és ránézek, amire látom, hogy teljesen elvörösödik az arca és nem tudja, hogy hova is bújhatna.
- Nocsak hol szedted össze? – kérdezik egyből.
- Az apám barátnőjének a lánya. – mondom. Nincs titkom és nem is akarom, hogy gond legyen belőle.
Egyből rácuppannak a témára, de hamar leépítem őket, ám ekkor megszólal a csengő. Elindulnak befele és látom, hogy Lina is sietne, de megfogom a kezét, mire értetlenül néz rám.
- Becsengettek mennünk kell. – mondja, de nem engedem.
- Mindjárt megyünk. – mondom, majd egy kicsi eldugottabb részhez viszem, ahol ajkaira tapadva kezdem el kényeztetni ajkait.
Annyira hiányzott, főleg az a része, hogy hozzám simulva karjait a nyakam köré fonva viszonozza. Levegőhiány miatt szakadunk el egymástól, mire kipirult arccal néz rám.
- Akkor tényleg a barátnőd vagyok? – teszi fel a kérdést.
- Azt hittem ez egyértelmű. – mondom, majd egy csókot adok ajkaira. – Na de menjünk. – mondom, majd elkezdem magam után húzni. – Melyik tanterembe vagy? – kérdezem tőle, mert azért azt még nem tudom.
- 3b. – amint kiejti, kicsit elszomorodok.
- Akkor nem egy osztályba járunk, mert én az a-ba járok. – jegyzem meg. – De Muse, meg Jiro veled lesznek. Bízz meg bennünk nyugodtan. – mondom el, amint megérkezünk a tanterem elé és szembe fordulok vele. Szerencsére a tanárok szeretnek késni. – De vigyázz velük. – mondom mosolyogva.
- Rendben. – végig simítom még az arcát, majd intek neki és irány az én osztálytermem, ahol a többiek várnak, de jobb lenne, ha inkább Lina-val tudnék lenni, mert már most hiányzik édes kis csókja. Estére lehet meg kéne kérnem, hogy aludjon nálunk, mert akkor sokat tudnánk beszélgetni, na meg a többiről ne is beszéljünk, amit még tudnánk csinálni.
|
|
