Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Harry Potter)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


<<1.oldal>> 2.

Hiyahiya2010. 02. 06. 22:51:03#3544
Karakter: Draco (L-samának)



Draco:
 
 
Kis őzikém alaposan megvárat az egyszer biztos, ugyan is apró kis ujjacskájával ajkacskáit böködve gondolkozik el egy percet... nekem viszont egy rohadtpercem sincs, ugyan is zavar ide vagy oda, de kanosságba fogok beledögleni... egy hete nem szexletem, nem éreztem magamon vagy épp magam alatt puha, kívánatos kis testét, s neki pont akkor jut eszébe ilyen hülyeségeken filozofálni, mikor még sebesült is vagyok?
Ugyan kicsi Colin... essen meg a kicsi szíved a szőke hercegeden... se lova, se koronája, csak egy törött keze, ami ápolásra szorul fél méterrel lejjebb...hehe...
Na nem mintha nem tartanám tiszteletben a szeretői jogait, de nekem férfi kötelességem a magamévá tennem, és most nem szeretnék szabályt szegni... úgy is tudom, hogy ő is legalább annyit szívott ez alatt a hét nap alatt, mint én, s nedves kis álmai még csak rá is kontráztak egy jó adaggal. Hogy honnan tudom, hogy még álmaiban is én villogok? Elég csak hallgatni miket motyog az orra alatt álmában... kis édes...
Csak úgy merő segítségként száll sármos, élveteg mosoly arcomra, s tökéletes tudatában annak, hogy ellenállhatatlan vagyok,és minimum annyira dögös, hogy egy mozdulatomtól eldobja kicsi őzikém az agyát lebbentem meg takarómat, ami titokzatosan engedi láttatni nem csekélyen dudorodó nadrágomat... ez a kiéhezés átka. Csak ránézek és már állok, mint a győzelmi zászló... hiába, ha valakinek az iskola leggyönyörűbb szeretője jutott, akkor nincs apelláta, farok fel, ruha le és szexre fel!
Ennyi elég is kis cicusomnak, hogy feltüzelje kedélyeit, s ruganyos kis mozdulattal kerül felém, duzzadt, puha kis ajkacskái mohón keresik meg az enyémeket, s mint egy kiéhezett vadmacska csókol meg, amit én szíves örömet viszonzok...apró kis nyelvecskéje szenvedélyesen csusszan számba, s kezd játékos, fékevesztett játszadozásba az enyémmel, melytől ágyékom ritmusos lüktetésbe kezd... szívem ritmusára pulzál, mintha épp oda költözött volna akis aranyos. Nem gáz... ez is csak a kanosság hatása... de ahogy elnézem kis őzikém se kutya...
Hosszú, sápadt ujjaim selymes tincsei közé bújnak, bizseregve simogatják meg fejbőrét, hogy puha kis szájacskáját még jobban hozzám préselhessék, követelőző nyelvem még erősebben támadhasson rá, s vegye el, ami megilleti... a nedves, finom kis ízét, ami csak engem illet... bizony, nincs az az isten, amiért engedném, hogy valaki más is ráharaphasson, az én falatomra... hehe...
Kezem lassan tekergő kígyó módjára siklik formás kis hátsójára, hogy memória frissítés céljából taperolhassa végig a kívánatos kis domborulatokat...aaahhrr... semmit sem változott az egy hét alatt, sőt... még izgatóbb lett, az holt biztos. Másképp nem lennék így beindulva rá, és nem vesznék meg egy érintésért... hihetetlen milyen hatást gyakorol rám. Előtte a szex csupán arról szólt nekem, hogy csillapítsam testem igen csak normálison felüli igényeit, ám ahogy megjelent, csinos kis teste szinte droggá vált... nem kapom meg egy hétig, és meglehetősen agresszív egy vadállat leszek... Potternek szerencséje van, hogy a seprűn 20 méterrel a föld fölött nem nagyon lehet átkokat szórni, vagy épp be verőset játszani...
Durván, kíméletlenül markolok az egyik kerek kis délholdba, nuku finomkodás,és figyelmességgel... minek az ide? Itt már csak az ösztön maradt, és a lelki indíttatás, hogy lecincáljam a ruháit, és vadul tegyem a magamévá... apró fogacskái számba marnak, ahogy megérzi popsiját támadó kezemet, ám ahogy kígyót imitáló ujjaim becsusszannak ruhája alá, be egyenesen forró, nedves kis fenekéhez, reszketve simul vágytól parázsló testemhez, újra hallani engedi azokat az édes, izgató kis nyögéseket, arcán megjelenik az egy hete áhított édes, kipirult kis kifejezés, ami felér egy öngyilkossági kísérlettel jelenlegi hevült állapotomban... baszki, a kezem két helyen tört, péniszem merev, mint egy oszlop, és nekem még van energiám önkínzóst játszani? Minden elismerésem magamnak. Totálisan elborult az agyam a kéjtől, de az önmegtartóztatás királya vagyok még mindig, az holt biztos. Gratulálok, Draco. Most pedig teperd le... hehe...
Ujjaim nedves, forrón pulzáló bejáratához siklanak, lusta mozdulatokkal kezdik izgatni, ő pedig már csak ettől is kis híján eszét veszti...kis aranyos. Hiába... az a sok évi tapasztalat...hehe...
Hörögve, tengermély hangon morogva dőlök a párnák közé, parázsló tekintetemmel őzikém piros, vágytól sugárzó kis pofiját figyelem éhesen, ahogy apró ujjacskái közre fogják lüketető, kemény hímtagomat, ami csupán meleg, puha bőrének érintésétől kínzóan rándul egyet... hihetetlen mennyire kívánom... el sem tudja képzelni, hogy mennyire oda vagyok érte. Mert igen... még az egómat is túlszárnyalja az a kívánalom, amit iránta érzek. Még magam is meglepődöm rajta, de ez van ezt kell szeretni... különben is, ha minden rám akaszkodó kötelesség ilyen édes lenne, már rég sárvérű Ganger 2.0 lennék... imádom, az az igazság. De nem az én világom az ilyen magas röptű érzelmi  megnyilvánulások közzé tétele, pláne mert fingom nincs, mit érzek. Őszintén? Még sosem éreztem igazán, úgy hogy a meglepettségtől bazi meglepettig bukdácsolok percenkénti villámsebességgel. Sebaj, amíg velem van és élvezhetem habtestének minden édes négyzetmilijét...    
Incselkedve, idegeim pattanásig feszülő húrjait elpattintva nedvesíti be rózsaszín ajkait,  mély kék szemei huncutul villannak, mint egy igazi kiscicának, aki épp a gazdinak készül dorombolni... nos majdnem csak én ennek jobban fogok örülni, úgy érzem. Ügyes, bátor kis ujjacskái felszabadítják fájó merevedésemet, s már attól is szinte el tudnék élvezni, ahogy a hideg levegő végig cirógatja péniszemet, finom kis ujjaival együtt... pedig átlagban én vagyok az, aki húzza az agyát, és megy is... mindegy, hagyom neki had élje ki magát, kicsi Colinom, mert tudom, hogy bármit is csinál, nekem mindenképp tetszeni fog... még azt is élvezet nézni, ahogy dühöng, ahogy zavarban van, ahogy sírdogál... elvarázsol teljesen. De azt hiszem a sok évi baszakodás után megérdemlem, hogy egy ilyen kis szépség díszelegjen az oldalamon, és növelje tovább az egómat a kielégülési igényemmel együtt... kemény munka gyümölcse, s ahogy bölcsen ígértem meg is érte... hehe...    
- Csak azért teszem meg, mert már én sem bírok magammal... - suttogja paprika piros kis arccal, lágy hangjában vegyülő forró vágy borzolja hallójárataimat, megrészegít, szépen lassan húz sötét fátylat szemeim elé, melytől vérszemet, kapok akár egy vadállat... ösztönös vadsággal bújtatom ujjaim puha tincsei közé, hogy izgató, húsos kis ajkacskáit lerántva marcangolhassam őket, kíméletlenül támadjak édes kis nyelvecskéjére, kiélvezzem nedves, finom ízért... ruháimon keresztül érzem szívecskéjének gyors kalapálását, testének izgató melegét, ahogy reszketve hozzám nyomul... kemény kis merevedését is tisztán ki veszem, ahogy pulzálva nyomódik hasamhoz... mmrrr...
Nem élvezhetem sokáig duzzadtra csókolt, piros kis ajkait, ugyan is jobb szórakozás után nézve vándorol le ölemig, ahol puha kis szájacskája rögtön rátalál a helyes útra... nyelvecskéje őrjítően ível végig hímvesszőm hosszán, kirajzolva a rajta duzzadó ereket, hogy aztán kínzó lassúsággal csúsztassa katlan forróságú szájába... aahhhrrr... te jó ég...  
A lepedőt markolászva, hörögve, álaltiasan morogva fogom vissza magam, nehogy előbb élvezzek el, mint hogy forró kis testébe hatolnék, ugyan is azt a lövést csak oda tartogatom... minden izmom megfeszül, testem verejtékben úszik, mély hangom izgatóan verődik vissza a kórterem fehér falairól... az egész szituációban a legizgatóbb a helyszín... imádom olyan helyeken csinálni, ahol bárki észrevehet. Egy, mert ilyen fasza műsort élvezet nézni, akárki is gondolja úgy, hogy meglátogatja meghitt duónkat, kettő, mert nekem mindegy hol van, így is úgy is felhúz...     
Rohadt nehéz magam vissza fognom... jég kék szemeim égetően figyelik minden mozdulatát, ahogy szájából ki-be csusszan péniszem, piros kis arcár akiül az igazi, kéjes vágy, kívánalom... észbontó...
Nevét nyögöm, sóhajtom, morgom, testem vadul remeg az orgazmus közeli hullámai miatt... jobb lesz ha most abbahagyja, mielőtt még késő lenne... kicsit lenne csak égő, ha én jutnék el előbb a csúcsra, szegénykém meg hoppon maradna... bár akkor sem kéne aggódnia, mugli elem van a farkamban, jó pár menetig bírná az holt biztos...
Cuppanva szakad el merevedésemtől, hogy gatyáját lehúzva, épp csak annyira hogy formás kis hátsója feltáruljon éhes szemeim fixírozása előtt, helyezkedik el nedvesen fénylő férfiasságom fölött, hogy nyögve, vágytól csodásan reszketve ereszkedhessen rá...a hogy makkom el merül forró kis ánuszában a kéj olyan elemi erővel hömpölyög végig csontig hatolóan bennem, hogy kis híján magam alá dobom, és meghágom, szarva rá, hol fáj és hol nem... egyre mélyebbre és mélyebbre jutok a péniszemet izomgyűrűi ölelésében, fokozatosan borítja el elmémet a vörös, kéjjel telített köd, már-már elnyomja a kezemben lüktető éles fájdalmat, ami belenyilall, ahogy feltápászkodva simulok karcsú szépségem hátához, s eszemet vesztve kóstolom meg nyakának illatos, érzékeny bőrét, melynek íze afrodiziákumként pumpálja tovább szét bennem a vágyat... magamhoz szorítom, szinte mellkasomba préselem, reszkető, égő testét, mert teljesen mindegy hol érem már, csak érinthessem, és érezhessem, hogy velem van, és a magamévá teszem... látni akarom, minden mozdulatát szex közben, hogy újra az emlékezetembe véshessem azokat a csodaszép ki fejezéseket, amik kiülnek csinos arcára...
Sóhajtozva dobja hátra fejecskéjét, puhahaja arcomat cirógatja, ahogy nyöszörögve engedi, hogy végre tövig merülhessek forró, nedves testében... őrülten szorít, össze préseli péniszemet, pont ugyan úgy, ahogy az első alkalomkor, mikor lefeküdtünk... őrjítő... betölti minden érzékemet, minden idegszálammal rá koncentrálok, s arra, hogy pórázon tarthassam vágyaimat, hogy minél tovább tarthasson ez a kínzó gyönyör...        
 - Draco... – nyöszörgi édes hangján olyan halkan, hogy szinte suttogásnak hat, de én így is hallom... magamhoz szorítom, arcomat nyakába temetem, magamba szívom finom virág illatát, amit bármikor, bárhol képes vagyok már felidézni, s pusztán ettől sóvár vágy fog el...
- Kicsi Colinom... őzikém... kis cicám... édesem... szépségem...- ötnek belőlem elő a szavak önkéntelenül, anélkül, hogy akár egy percre is belegondolnék, hogy mi a frászt hordok én összevissza totál kanosan, beindulva... de teljesen mindegy, ha egyszer ilyen ennivaló arcot vág hozzá. Kicsi pofija ha lehet még jobban kipirul, mély kék baba szemecskében döbbenet csillan meg, ahogy tovább sorolom beceneveit, ahogy tovább becézem és mennyire fontossá vált számomra... mert az én szemem, olyan mint egy radar. Befog mindent, ami hozzá kapcsolódik, így ezt a zavart kis arckifejezést is észreveszem, mint sas a kis egeret... édes...     
S ahogy végre rám pillant, ott már végképp elveztem én is a fonalat és az önérzetemet, meleg, igazi mosoly ül ki számra, s úgy figyelem ellágyult, meghatott kis pofiját... ha a fejedbe látnék... néha azt kívánom, ugyan is a kis burkodba még talán engem sem engedsz be, pedig mindenkinél mélyebben járok benned kicsi Colin... fölösleges bármit is titkolnia, hiszen előbb-tudóbb úgy is rájövök...   
- Hiányoztál – leheli számba halkan, reszketegen, kihívva maga ellen nyelvem újabb szenvedélyes, olvasztó támadását... nyelvemmel egyszerre mozdul meg ő is, én is, hogy ritmusos mozgással merülhessek el benne újra és újra forró, nedves testében... őrjítő...
Eddig soha senki nem tudott, ilyen hatást gyakorolni rám... de én megveszek érte. Amíg távolt voltam és apám hülyeségeit kellett benyalnom, minden egyes rohadt este az én kis cicusomra izgultam fel, és könnyítettem magamon... van ez így. Azt hiszem ez a felnőtté válással jár. A szőke herceg is talál hercegnőt... az enyém pedig olyan finom falat, amit bűn kiengedni a karmaim közül, s ha már a kezem között van, akkor addig élvezem és nyúzom, míg csak jól esik...
Minden egyes mozdulattal egyre dagad bennem a gyönyör, pattanásig feszül testem, a forróság elviselhetetlen, csontomig hatol, őzikémből áradó reszketés, és vágy megőrjít... tenyerébe fojtott nyögései, még így is betöltik füleimet, illata orromban mérgez tovább, elbódít, péniszemet körülölelő, orgazmustól ritmusosan összehúzódó ánusza minden maradék józan eszem elszívja... vadul, égető szenvedéllyel tapadok puha ajkacskáira, nyelvem játékába nyöszörgi gyönyörét, s mikor a jól ismert, hiányolt forró bizsergés engem is elzsibbaszt, felrobban bennem végül, hörögve követem példáját...
Zihálva temet arcomat puha nyakába, apró puszikkal hintem be verejtéktől nedves, finom bőrét, magamhoz szorítva ernyedt, kába kis testét... basszus. Olyan ez, mint azokban az undorító mugli filmekben, ahol romantikáznak egy sort a szereplők, hogy aztán jó lepedőgyűréshez híven leróják tiszteletüket egymás előtt. Végül is, az már megtörtént. Mégis, valahogy furcsa, eddig nem tapasztalt nyugalom költözik rám. Lehet, hogy pusztán csak azért, mert törött karom ápolása a legjobb mederbe terelődött, és csodás személyem kielégülése végre bevégeztetett... francokat. Mi a szart vetítek már itt magamnak is, mikor nyilvánvaló, hogy kis őzikém teszi az egészet?
Nem érdemes takargatnom magam elől, mert merő energia vesztegetés az egész. Itt van, jól esik és késsz. Belegondolni, meg ne fogok. Nem illik az imidzsemhez, meg az egómhoz sem.

zene

- Te is hiányoztál nekem, kicsi Colin. Ami azt illeti, rohadtul megszenvedtem én ezt az egy hetet.- duruzsolom halkan, fülébe, s ő pusztán hangomtól megremegve hunyja be szemet, s apró ujjacskáival megmarkolja őt ölelő ép kezemet. Így is érzem, ahogy szíve úgy kalimpál, mintha most futott volna le egy kilométert egy dementor elől menekülve, bár nincs oka ennyire izgulni. Ismerem az én ilyen kis érzékeny lelkű cicákat...mindig fölösleges dolgokon agyalnak, és aggódnak. Pedig ha én mellettük vagyok, akkor semmi ok az aggodalomra. Egy dögös pasi mellett senki sem aggódik azon, hogy ki ébred majd mellette holnap. Bár nekem, akinek alapvetően emberi szinten semmi tapasztalata az érzelmek szintjén, lévén hogy egy totális bunkó a faterom, anyám meg egy idegroncs, nem érthetem azokat a komoly kis gondolatokat, amik a fejecskéjében cikáznak.
- Olyan borzasztó volt nélküled, Draco... az összes lány támadott engem, ami nem is érdekelt volna, ha itt vagy...de nem voltál. – suttogja halkan, hangocskája reszket az érzelmektől, s ahogy kibújva nyakának finom hajlatából pofijára pillantok, s látom legördülni rajtuk az első könnycseppeket, kis híján felnevetek. Hogy lehet valaki, ilyen édesen butus? Tessék Colin. Így kell elcsavarni egy önimádó bunkó fejét. A mai felszínes nép tömörület között úgy is rohadt nehéz ilyen gyöngyszemekre bukkanni, akik esetleg még a saját gondolataikat közlik, és nem azokat, amiket beléjük tukmálnak. Utálom az ilyen önállótlan idiótákat, holott egy tucattal veszem körbe magam.
Kicsi őzikém pedig már önmagában is egy kincs. Ilyen szép szeretőt, még venni sem tudnék magamnak, holott sok a lé, és nem tudok vele mit kezdeni. Különben is, jól esik a törődése. Akár milyen egy zord, sötét egy lelkem van,még nekem is kell egy ilyen kis cicus hogy néha doromboljon.
- Ne, hogy azt hidd, hogy otthon nyaralni kellemesebb volt. Szívesen gyűrtem volna veled itt a lepedőt, kicsi Colin. – kanyarítok le egy könnycseppet ujjaimmal, puha kis arcáról, mely szabályosan réved el, s szomorodik percről-percre... kis édes. Na ilyenkor jön az az effektus, hogy fingom nincs, mi a szart csináljak. Bár van egy lövésem. Csak magamat kell adnom, és kis őzikém egy szempillantás alatt heppi lesz. Blaise szokta mondani, hogy mielőtt ilyen hülyeségekre adom a fejem, először olvassak egy könyvet arról, hogy kell normálisnak lenni. Hülye fasz, de azért bírom. Néha még talán hallgatnom is kéne rá, mert most jól jönne pár tipp.
- Draco... – suttogja halkan, lemászva péniszemről, s ölemben felhúzva térdeit, bújik bele szinte combjaiba. Fogalma sincs mi üthetett belé... nem szeretem, mikor ilyen kis elesett, és szomorú. Törékenynek tűnik, ami akaratlanul is olyan reakciókat várt ki belőlem, ami a gondoskodás és a törődés első tüneteivel érnek fel, amikhez én nem szoktam hozzá. Eddig maximum magammal foglalkoztam ennyit, mást le se tojtam, de jött a zseniális ötlet, hogy megszerezzem ezt akis őzikét, és láss csodát, a saját csapdámba esek.
- Fogalmam sincs, hogy mi történt veled ez alatt az egy hét alatt. Én viszont rájöttem valamire...- búgom, mély hangomon kifürkészhetetlenül, s hátához bújva csinos kis pofját magam felé fordulva villantok rá egy olvasztóan gyengéd, meleg mosolyt, melytől könnyektől áztatott hatalmas szemecskéi még nagyobbra tágulnak, s értetlenül fürkészik arcomat. – tudod, nem szokásom ilyen hülyeségeken agonizálni, de mikor elalvás előtt, minden áldott este a te csini arcod villant be, rájöttem, hogy nem ártana elkezdenem. Ugyan is fogalmam sincs, hogy mi a frászt érzek, de egy biztos, kicsi Colin. Kíváncsi vagy rá, hogy mi az, hmm?- kérdezem megcirógatva szép pofiját, elnyílt, duzzadt ki ajkait, amiken keresztül csodálkozva kapkodja a levegőt...
- Igen...- bólint halkan lehelve a betűket, karcsú kis alakjával felém fordulva, sarkaira ülve pillázva rám, mint egy óvódás kis gyerek, aki az apukájától kérleli a csoki békát. Apró kezecskéi kviddics taláromba markolnak, közelebb húzódik hozzám, válaszra éhesen, én pedig mosolyogva csippentem ujjaim közé állat, s húzom fülecskéjét szám elé... jól figyelj őzikém, mert ezek a szavak nem biztos, hogy el fogják hagyni valaha a számat még egyszer. Régebben előbb haraptam volna le a nyelvem, minthogy ilyen baromságokról beszéljek, s lám micsoda előre lépés! Draco Malfoy, a Malfoy família utódja érezni tanul! Brávó!
Ilyenre gyanítom az évszázadok alatt egyszer sem volt példa, pedig jó pár kretén gazdagította a családfámat. Egyszer mindennek eljön az ideje, szóval azt hiszem ideje férfiként kezelni, ezeket a problémákat. Utána majd röhögök egy jót magamon, hogy ilyen baromságokat hordok össze...
- Mióta megismertelek fokozatosan javulok, Kicsi Colin. Olyannyira, hogy sikerült észrevennem, hogy...- húzom tovább az agyát, bár látom már milyen dühösen, és mohón követeli magának a választ. Kis édes... ennyire kíváncsi vagy, miféle érdekes felfedezést tettem a szikár lelkivilágomban? Aranyos... megzabálom.- fontos vagy nekem, őzikém. Az egész rohadt eddig életemben senkit sem éreztem ilyen közel magamhoz, mint téged. Lehet, hogy néha úgy tűnik, hogy csak az érdekel, hogy csak meghúzzalak, de hidd el, megvesznék nélküled.
Megdermed, szájacskáját eltátva piheg meglepetten, egész szép kis arcára döbbenet költözik, percegik csak hápog, s egy szó sem szakad ki ajkai közül, kezecskéi görcsösen szorongatják ruhámat, hogy mikor szemeiben a könnyek összeülnek, s megállíthatatlan patakba erednek, odabújhasson, s pityergő kis fejecskéjét elrejtve szipoghasson halkan mellkasomba... elhiszem, hogy elég sokkoló, hogy az én számat a káromkodáson, és a csesztetésen kívül ilyenek is elhagyják, na de hogy rögtön sírva fakadjon rajta? Komolyan mondom, kicsi cicusom legalább olyan kiismerhetetlen, mint a nők... az ő logikájukra sem jön rá sosem az ember, hát akkor az övére, mit apelláljak? Se könyv, se segítség... egy kicsit nehéz ez így.
- Draco... én... annyira boldog vagyok...- motyogja mellkasomnak, reszketve a sírástól, akár egy érzékeny kis hercegnő, mikor valaki a kezét kéri meg. Boldog? Az jó, azt hiszem. Ha örül, akkor már megérte lerágni a nyelvem ezért a lelkizős dumáért. Egy szerencsém, hogy rajta kívül senki sem hallja. Nem is érdemelnék meg. – te is... olyan sokat jelentesz nekem... olyan sokat... olyan... Draco... én...
- Cssss... akkor mondj ilyen elhamarkodott dolgokat, mikor eljön az ideje, kicsi Colin. – simítom mutatóujjamat ajkacskáira hogy felemelem fejét, hogy elmerülhessek szép szemeiben. Majd ha felkészül rá, kiadja magából, én tuti nem siettetem. Elég az nekem, hogy oda van értem, imád, és mellettem van mert megérdemlem. Azt hiszem több érzelmi töltete már nem tudnék elviselni mára. Ennyi bőven elég, mert már ez is feldob.
Tenyeremet könnyektől nedves arcára simítom, gipszes kezemmel mit sem törődve húzom magamhoz közel, hogy imádott kis teste hozzám szorulhasson, s duzzadt, finom kis ajkaira hajolva csókolom meg, lassan, elcsigázott gyengédséggel... csupán simogatom számmal, mintha most csinálnám először, s ő sóhajtva engedi, hogy játsszak velük... mikor nyelvem elmélyülve csusszan szájának édes, forró kis barlangjába nyögve öleli át nyakamat, s bújik hozzám odaadóan, ujjacskáival hajamba túrva, ezüst szőke fürtjeimmel játszadozva...
Elpuhítasz őzikém, ami egy elég szomorú dolog, de ha ilyen finom, akkor hajrá! Elébe állok...
Hosszú percegik csókolom, puhán, nyelvecskéjét gyengéden simogatva, elkábítva reszkető kis alakját, ami megállás nélkül könnyezik, és nyöszörög...
Elválva ajkaitól nyakához hajolva lehelek apró, pillekönnyű puszit, hogy fogaim közé véve tejfehér bőrét, erősen, meglepő intenzivitással szívjam meg, aminek egy vöröslő, szinte tenyérnyi folt legyen a végeredménye... meglepetten megnyikkanva, markolja meg hajamat, hogy mikor ismét szembetalálkozik pofátlanul vigyorgó képemmel, elpirulva konstatálja, hogy igen ismét megjelöltem... csak hogy legyen mire emlékeznie, ha megint vakációra megyek...hehe...
- Draco... ezt már megint, miért? – kap kezecskéjével a pecsétemre, eltakarva azt, hogy aztán zavart dühvel pillantson rám, minden félelmetességét összeszedve. Ugyan cicus... ebben én jobb vagyok... hehe...
- Ugyan őzikém... ha már ilyen jól megbeszéltük a dolgot, kell valami, hogy másoknak is világos legyen, kihez tartozol. Mert, hogy mától nem engedlek más kezére, holt biztos...- duruzsolom perverz vigyorral. Bizony... ha Szent Potter késztetést érez, hogy ismét rád fanyarodjon, leátkozom a kezét, aztán odadobom Voldemort elé, hadd kínozza szét azt a randa képét. Én pedig röhögve, gonosz vigyorral fogom végignézni.
Felháborodva kezdi ütlegelni apró öklöcskéivel mellkasomat, lángoló pofival, amin hangosan felnevetve derülök egy jót. Iszonyat aranyos, az egyszer szent... nem értem minek akarja így takargatni a nyilvánvalót, mikor már az egész iskola rajtunk csámcsog... ez a folt csak egy kis szuvenír, nem kell így mellre szívni, szép billog és kész...hehe...
 
A mai nap piros betűs nap lesz ezentúl a naptáramba. A nap mikor Draco Malfoy megszűnik érzéketlen fasznak lenni. Talán... de csak az őzikém felé... hehe...       


Levi-sama2009. 09. 07. 22:36:51#1789
Karakter: Colin (Tiltott rengeteg)



 
 
Szomorúan állok a folyosón, könyveimet magamhoz szorítva hallgatom miről beszélgetnek Harry-ék. Nincs kedvem csatlakozni a beszélgetéshez, de nem zavarja őket. Amióta Draco elment, folyton ilyen hangulatom van. Megszokták. Hermione néha próbálkozik, kedvesen törődik velem, ez minden.
- Colin, nézd! - fogja meg karomat mosolyogva Hermione, és arra fordulok amerre néz. Ki lehet az? Hagrid? Áh, ő nem szokott bejönni a főépültbe, csak nagyon ritkán.
Belém reked a levegő, és fel sem fogom néhány hosszú másodpercig, hogy amit látok az nem egy ábrándkép, hanem a színtiszta valóság közeledik felém ruganyos léptekkel, körülötte a fekete talár lebeg, jóképű arcán utánozhatatlan dögös mosoly, kék szemei pedig kristályként csillognak. Még érzékelem, hogy Hermione kikapja kezeimből a könyveket mielőtt azok a földre hullanának, aztán halk sikkantással, boldog mosollyal szaladok felé, és kitárt karjait látom és a nekem szóló mosolyát... már csak ezt...
Bújok, ölelem, pofimat mellkasába fúrom, nehogy elfelejtkezzem magamról és a fél iskola előtt csókoljam meg.
- Draco... - suttogom boldogan kipirulva. - Annyira vártalak... hiányoztál...
Mosolyogva hajol le hozzám, elmerülök szemeinek végtelen kékjében.
- Te is hiányoztál, kicsi Colin... nem volt kivel birkóznom... - súgja, és mire feleszmélek, már meg is csókol.
Halkan felnyögve, remegve simulok hozzá és csak a pillanat varázsa számít.
 
Negyed órával később már pipacspirosan, duzzogva ülök a tanteremben. Nem hiszem el, hogy képes volt rá! Az egész suli előtt! Hát megőrülök!
 
***
 
Az ebédlőben találkozunk ismét, ahol már kviddics ruhájában ül a többiekkel. Meglát engem, és otthagyja őket, követ a folyosóra. Egy kis eldugott helyre sietek, mielőtt elkapna a folyosó közepén. Mosolyogva perdülök felé, és már egymáshoz is csapódik testünk.
Mohón falja a számat, így nem tudok beszélni. Végül pihegve rántom el a fejemet, egyrészt légcsere céljából, másrészt hogy beszélhessek is.
- Légy óvatos - suttogom aggódva. Csak szokásos öntelt vigyort villant rám.
- Ne aggódj, nem hagynám ki semmi pénzért a ma esti birkózást...
Kuncogva csóválom meg a fejem. Draco te javíthtatlan vagy. Újabb éhes csók, kezei fenekembe markolna, ágyékát enyémhez szorítja, és én felnyögve kapaszkodom belé.
- Most mennem kell - súgja. - Szoríts nekem kicsi Colin.
- Szorítok - súgom még ajkaiba, majd aggódva pillantok utána. Sötétzöld ruháján megcsillannak az ezüst díszítések... Nagyon dögösen fest így, de hát ő egy hínárba csavarva is észvesztően néz ki.
 
Képtelen vagyok ebédelni, annyira izgatott vagyok, inkább megkeresem Hermionét és vele megyek ki a kviddics pályához, leülünk a többiek mellé a lelátóra. A többi lány gyilkos tekintetének kereszttüzében lenni nem a legkellemesebb élmény...
Fogaimat csikorgatva viselem el a gonosz kis megjegyzéseiket. Nem is gondoltam volna, hogy Draconak ilyen nagy sikere van még a griffendéles lányok között is. Feh...
 
Elkezdődik a meccs. Madam Hooch megfújja a sípot, és a két csapat a levegőbe emelkedik. Elengedik a cikeszt is. Harry és Draco magasan a többiek feje felett lebegnek, figyelik a csapattagok játékát és keresik a cikeszt.
 
Ökölbe szorulnak a kezeim, úgy érzem ketté szakadok. Egyrészt a saját házamnak, és egyik legkedvesebb barátomnak szurkolok, másrészt viszont Draconak is, a... az én... az én... szerel... mem... nek...
 
Villámcsapásként ér ahogy tudatosul bennem végre. Igen, szeretem őt tiszta szívemből, ezt eddig is tudtam... de vajon valaha lesz merszem neki elmondani? Ha elmondom... mi fog történni akkor? Ha rátelepedek az én kis lelkivilágommal... Még ha el is fogadja, vajon képes lesz viszonozni? És ha igen? És ha nem? Mi lesz akkor?
 
El bírnám viselni a viszonzatlan szerelmet?
 
Szeretem én őt ennyire?
 
Felsikkantva ugrok talpra, és szinte lassítva látok mindent. Szívem fülemben dübörög, úgy figyelem remegve ahogy zuhan lefelé...
 
- Draco! - sikoltom, és Hermione ölel magához hogy ne rohanjak le a pálya talajához. Mozdulatlanul fekszik, majd lassan felemeli a kezét, benne a verdeső kis aranycikesszel.
- Draco Malfoy elkapta a cikeszt! A Mardekár győzött! - harsan a hangosbemondó, hangos ováció tör ki és már viszik is hordágyon őt.
 
Összeszorult torokkal, visszafolytott sírástól nehéz mellkassal sietek én is a gyengélkedőbe. A sok lányt meglátva megállok a folyosón, és türelmet erőszakolva magamra várakozok, amíg el nem küldi őket a gyógyító boszorka. Utána viszont szinte berobbanok az ajtón, úgy sietek hozzá és vetődöm karjaiba. Él! Köszönöm! A nyakát is törhette volna, és akkor nincs az a gyógyító varázslat ami visszaadná őt nekem.
Szipogva fúrom könnyes arcomat mellkasába.
- Draco! Te őrült vagy! Tudod, hogy aggódtam érted! Nem kellett volna hergelned, Harryt! Azt hittem... azt hittem meghalsz! - szidom le cseppet sem meggyőzően remegő hangomon.
Mosolyogva törli le arcomat, és gyengéden puszilgatja le a maradék cseppeket.
- Csak pár métert zuhantam. Abba nem fogok meghalni. A boszi is azt mondta, hogy csak két helyen tört el a kezem.
Hogy lehet ennyire... ennyire... ??? Hát menten kettétöröm, de a minimum hogy lilára verem! Semmi felelősségérzeted nincs? Arrhhhgggg....
Dühösen püfölve őt, sírok ismét. De lefogja kezeimet gyengéden.
- Ne beszélj így! Nagyobb bajod is eshetett volna! Ne csinálj többet ilyet! Nagyon nagyon aggódtam érted... - szipp-szipp. - Ráadásul a kezed is nagyon fájhatott...
- ...felelőtlen vagy, Draco! - suttogom az utolsó szavakat, gyengéden simogatva begipszelt karját. Jaj szegénykém... biztosan fájdalmai vannak, és még én is itt ütögettem. Gyógypuszit adok a gipszre, és félénk mosollyal hagyom hogy derekamat megfogva húzzon magához, mohó csókját fogadva készségesen. Forró nyelve simogatja az enyémet, csábítva és elkábítva engem, majd ajkamat finoman megharapdálva válik el tőlem finoman.
- Ha tényleg, segíteni szeretnél ezen, akkor a legjobb gyógyszer, ha leápolsz Kicsi Colin... - súgja, és egy pálcasuhintással rántja össze az ágy körüli függönyöket. Csodálkozva pislogok a szövetekre, majd az ő perverz mosolyára. Ez most komoly?!
- Gyógyíts meg Colin... hátha egy kis lovaglás jót tesz... - súgja még szélesebb mosollyal.
Tétován teszem mutatóujjamat ajkamra, néhány másodpernyi töprengés erejéig.
 
Nem szeretkeztünk már ezer éve. Imádom, boldog vagyok hogy él. Mit számít az, hogy esetleg valaki rajtakap minket?! Hát számítani számít, de...
 
Kéjes mosollyal emeli fel a takarót, és elszakad a cérna. Már felette is térdelek, mohón csókolva őt. Érzem ép kezét a hajamba túrni, majd fenekembe markol erősen.
Ajkába harapva szisszenek fel, és halkan nyöszörögve remegek meg amikor nadrágomba siklik kiváncsi keze, teketóriázás nélkül. Ujjai popsimat kényeztetik, majd a vágatba csusszanva rajzolnak apró köröket érzékeny kis bejáratomra.
- Mmmrrr... - hörren a számba ahogy kezem betalál a nadrágjába és merevedésére kulcsolódnak ujjacskáim. Hátrahanyatlik a párnára, kezét is leejti. Zihálva néz fel rám. Nocsak... hát ennyire kiéheztél már? Én is.
Nyelvecskémmel megnyalintva számat, szabadítom ki értem lüktető, meredő hímtagját, és szemeibe nézek mélyen.
- Csak azért teszem meg, mert már én sem bírok magammal... - súgom kipirult arccal. Felnyögve markol a hajamba, durván megcsókolva. Mmm... ilyenkor tudom, hogy már teljesen magával ragadta a szenvedély. Eltépem tőle szácskámat, és ahogy végignyalom péniszét, ő felhördül. Imádom a hangját.
Nem szopom sokáig, mert ő már nagyon közel van, érzem a remegésén. Nevemet morogja, és én zihálva a vágytól fordítok hátat neki, és letolva nadrágomat ülök bele óvatosan hímtagjába.
Rég csináltuk... ah szűkebb vagyok mint gondoltam. Csak nagyon lassan tudom magamba fogadni, és számra szorított kezemmel fogom vissza nyöszörgésemet... Ő persze nem könnyíti meg a helyzetemet, mert felül mögöttem, és ép karjával átölelve csókol a nyakamba, nevemet suttogva.
 
Lassan elmerül végre bennem teljesen, és én vállára hátravetve fejemet sóhajtok fel behunyt szemekkel. Várok még, had táguljak ki...
 
- Draco... - sóhajtom. Végre... végre újra együtt vagyunk, egymással vagyunk, magához ölel és élvezhetem csókjait és becézgetését.

Stop.
 
Becézgetését?
 
Csodálkozva emelem fel nehéz szemhéjaimat, úgy hallgatom szavait. Minden egyes mondattal pirosabbá válok, ahogy eddig csak a perverzkedéseitől szoktam. Szokatlan, hogy ilyeneket mond nekem... de nagyon boldoggá tesz.
Felé fordított arcomat nézi gyengéden mosolyogva.
- Hiányoztál - súgom neki, ahelyett hogy bevallanám, őszintén szeretem. Gyáva vagyok.
 
Forrón csókol meg, és együtt mozdulunk meg, lassú ringással.  
 
Csókjával folytja belém orgazmusom hangjait, ahogy ő is számba morogja gyönyörét...


Hiyahiya2009. 06. 02. 11:43:02#281
Karakter: Colin-Draco



Draco (7):
Oldalamra gördülve, kezemet szorongatva szorítom össze fogaimat, s tüzesen lüktető jobbomat szorongatva görnyedek előre... ez bizony telibe kapott... de úgy rendesen. Úgy látom, hogy a mai estét nem bulizással, hanem a gyengélkedőn fogom tölteni... de legalább a diadal megvan!
Görcsösen szorongatom a kezemben lustán ficánkoló kis labdácskát, melyet lassan, törésemmel és a z élesen nyilalló fájdalommal mit sem törődve emelek fel, s tartom a döbbent közönség felé, kik mikor meglátják, mardekáros többségük ujjongva, ováció közepette sikít fel...auu.... fáj a győzelem...
- Draco Malfoy elkapta a cikeszt! A Mardekár győzött! – jön a recsegő kommentálás, s fáradtan, összeszorított szemekkel zuhanok hátra a nedves fűtakaróba, hogy karomat fájlalva fetrengjek egy sort... de legalább győztünk. És ez még így is elég boldogsággal tölt el...Potter lelökött, eltörtem a kezem, s égé így is nálam a cikesz! Isteníts Draco Malfoyt!
*
- Legközelebb jobban figyeljen, Mr. Malfoy! Lehet, hogy győzött de a gyógyszer után is, minimum két napig hordania kell a gipszet! Lehetne óvatosabb i! maguknak meg kifelé, hagyják pihenni! – hessegeti el lelkes rajongó táborom a gyógyító boszorka, miután jól kiokított, és végig nézte, hogyan gratulálnak házam büszke tagjai, élén Pitonnal.. na igen... eddig népszerű, jóképű és befolyásos voltam, na meg persze egy sztár... most meg hős is vagyok. Kétszeresen! Életmentésben és meccsmentésben... és persze a földkéregség legszebb szeretőjének büszke tulajdonosa. Ez a hab a tortámon...
És ez a is habocska most siet be, aggodalomtól és könnyektől csillogó szemecskékkel, olyan iramban, hogy mikor rám vetődik, csupán gyorsaságomnak köszönhetem, hogy nem zúza tovább, csontjaimat... attól függetlenül fél kézzel magamhoz ölelem, illatos kis hajacskáját simogatva hallgatom, ahogy halkan szipog, s ruhámat markolva pillant fel rám, gyönyörű arckifejezéssel...
- Draco! Te őrült vagy! Tudod, hogy aggódtam érted! Nem kellett volna hergelned, Harryt! Azt hittem... azt hittem meghalsz! – hord el sírástól reszkető hangon, s én gyengéd mosollyal törölgetem le a kis gyémántos cseppecskéket puha kis arcocskáról. Aggódott értem? Kis édes... megzabálom.
Eddig még sosem fordult elő, hogy valaki így kiboruljon, mert zúgtam egy nagyot, és összetörtem magam, vagy ép hogy ilyen törődő legyen irányomban... jól esik. Nagyon is jól. Furcsa melegséggel tölt el, s arra ösztönöz, hogy kedvesen hajoljak őzikémhez, s könnyeit lecsókolva simogassam meg számmal szemecskéit...
- Csak pár métert zuhantam. Abba nem fogok meghalni. A boszi is azt mondta, hogy csak két helyen tört el a kezem. – nyugtatom meg halkan, de úgy látszik egy cseppet sem azt a hatást érem el, amit szeretnék. Csak még jobban kétségbeesik, s kis ökleivel mellkasom püfölve dühödik be pityergése közben. Meglepetten figyelem, ahogy pihegve ütlegel tovább, végül egyik kezecskéjét megfogva bírom rá, hogy hagyja abba.. ejnye.. hát így kell bánni egy beteggel?
- Ne beszélj így! Nagyobb bajod is eshetett volna! Ne csinálj többet ilyet! Nagyon, nagyon aggódtam érted... ráadásul, a kezed is nagyon fájhatott... felelőtlen vagy, Draco! –oktat ki, majd szégyenlős kis pírral simogatja meg gipszbe burkolt jobbomat, s mikor puha kisajkai finom gyógy puszit lehelnek a rideg anyagra, esküszöm érzem alatta, bőrömön forró leheletét, s azt a kedvességet, mi apró kis gesztusából árad felém.. hihetetlen...
Gondolkodás nélkül vonom magamhoz, nem törődve fájdalmammal, s éhesen, forrón vetem magam szájacskájára, kábítom el nyelvecskéjét, mely az első meglepettség után, boldogan viszonozza nyelvem játékát...
- Ha tényleg, segíteni szeretnél ezen, akkor a legjobb gyógyszer, ha leápolsz Kicsi Colin... – súgom szájába, forró leheletem nyáltól csillogó duzzadt kis ajkacskáit simogatja, s ahogy az éjjeliszekrényről lehalászott pálcámmal elhúzom az ágyat körülvevő függönyöket, őzikém nagy szemekkel pillant hol a fehér anyagra, hol pedig lassan, de biztosan kerekedő perverz mosolyomra... – Gyógyíts meg Colin... hátha egy is lovaglás jót tesz...
 
 
2009.05.14 22:49 
Hiyahiya
Draco (5):
Imádom az időzítéséért. Mindig a legszarabb időben jön, sosem akkor, mikor holt mindegy lenne itt unom a fejem vagy a Roxfortban. Már-már természetfeletti, hogy megérzi mikor kell tenni nekem.. nekem meg varázslatos és bájos képességem van arra, hogy leplezzem le a liliom tiprási akcióit.. édes ki gyerek vagyok, aki imádja az apját! Könyvet kéne írni rólam...
- Jó, hogy itt vagy fiam. Gyere, menjünk a szalonba, ott nyugodtan beszélgethetünk. – mondja szinte nyájasan, hangja így, olyan tenyérbe mászóan cseng, hogy a legszívesebben agyon átkoznám. Akar valamit, mert mindig így kezdi. Mikor kettesben leszünk.. na akkor jön esti itthoni színházam főfelvonása, a tetőpont, és kiteljesedő közönnyel és hidegséggel adja meg az instrukciókat. Szar ügy, hogy már nem vagyok 10 éves, kinőttem a befolyásolható korszakból.
Biccentve hagyom, hogy bevezessen, s lassú sétával invitáljon fényes szalunk mesés termébe, ahol is mikor becsukódik az ajtó apám úgy suhan el mellettem, mint egy verseny seprűs. Csupán tejföl szőke haja lobog utána, mint egy rajtszám jelző zászló. Kényelmesen huppanok le az egyik székbe, s lábaimat az üvegasztalra pakolva fogadom el a felém nyújtott alkoholt. Kortyolok belőle, majd lustán keringetem az aranyló bort poharamban, élvezve, ahogy a finom ital, végig simogatja torkomat... mmm... finom... bár nem hinném, hogy lerészegedni vagyok itt.
- Mit akarsz? – csapok rögtön a közepébe, felesleges kertelgetni, agy épp puffogtatni a „de jó, hogy itthon vagy kincsem” stílusú frázisokat, mert az nem az én stílusom apámmal szemben. Örüljön neki, hogy egyáltalán egy morranást kap köszöntésként. Különben is... már most látom, hogy hosszú menet elé nézek... és fáradt vagyok hozzá.
- Miért intézted el a dementorokat, Draco? – pördül meg, s fölényes tekintettel mered le rám, én pedig egy pillantásra sem méltatva húzok le ismét egy kortyot boromból. Na ez megint egy eszes kérdés. Vagy vak lett hirtelen, vagy az emberi életek semmibevétele, olyan szintű nála, hogy saját anyját is feláldozná, ha azzal előrébb juthat... szánalmas. Vagy inkább embertelen? Ha jobban belegondolok, engem sem nagyon izgat, ami körülöttem zajlik. Csak olyanokkal törődöm, akik szórakoztatnak, vagy felérnek hozzám... több választás nincs. Azt hiszem lassan rosszabb leszek, mint az apám.
- Miért? Hagytam volna, hogy Colin dementor-csókot kapjon? – érdeklődöm teljes közönnyel és érdektelenséggel.- nem hagyhattam ott a szeretőmet. Te nem segítettél volna rajta? Egészen biztosan igen. Persze az sem kétséges, hogy utána hova hurcoltad volna, hogy lefektethesd.
- Miért nem vártál, amíg nem jött más? Ugyan ki hiszi el, hogy egy kölyök elintéz egy tucat dementort? Egyből szimatolnak, és ha megtudják, hogy fekete mágiára oktatlak, Azkabanba hurcolnak! – emeli fel hangját, mély tónusa úgy visszhangzik az üres teremben, mintha egy barlangban ücsörögnék. Valószínű, ha fiatalabb lennénk, vagy nem ismerném ezt a férfit itt mellettem, egészen biztos már rég a gatyámba csináltam volna. De olyan sokszor volt szerencsém látni ezt előadást, hogy Anti szérumként a közönyt fejlesztettem ki. Nem érdekel. Hadd őrjöngjön, attól csak nekem lesz jobb.
Hidegen nézek rá szemem sarkából, csípős, fagyos félmosoly pihen ajkaimon, arcom komor, akár a borongós, vihar előtti ég. Mit akarsz hallani? Hogy szívesebben juttatnálak oda, mint


Levi-sama2009. 06. 02. 11:42:24#279
Karakter: Colin-Draco



Potter a gyengélkedőre? Egy szerencséd van... hogy meg van bennem a minimál tisztelet a család iránt.
- Addigra meghalt volna. Potter pedig nem volt a közelben, hogy hősiesen elé vesse magát. – vetem oda foghegyről, kristály kék íriszei vadul villannak meg, és lehet, hogy arca még szobrot imitál, attól én tudom, hogy gyengéjére tapintottam. Tudtam én... már csak azt kéne megtudakolni, hogy mi a szart akar Caramell is... gyanús. A minisztériumnak nem kéne ilyen nagy bajjal védeni ezt. A sztori így is úgy is kitudódik, és ha nincs komolyabb ejtegetni való, akkor felesleges ekkor felhajtást csapni.- Ha már itt tartunk. Cornelius Caramell, miért volt a Roffostban azon kívül, hogy eltusolja egy diák dementor támadását? Esetleg már a minisztériumot is belevonták a sötét kis üzelmekbe? Annyira kell Potter, hogy már a mágiaügyi miniszter is kell ahhoz, hogy a kis csapdát a civilek ne vegyék észre?
- Cornelius csupán hatékony védő történeteket gyárt. Azt hiszi Potterről, amit a legtöbben hinni akarunk, így könnyen be lehet csapni. Azonban ez mint még nem ilyen egyszerű. Ezt a ehetőséget elbaltáztuk, fiam! Ha te nem akarsz hőst játszani, Potter még lehet, hogy megmentette volna Colint! A kockázat mindig jelen van, Draco. Ezt te is tudod. – húzza le poharának tartalmát, s száját megtörölve hunyja be fáradtan szemeit. Kockázat? Ugyan már... ez nem kockázat, ez pengeélen táncolás lett volna. Ha Potter nem növeszt kerekeket, vagy ne m hord a zsebében seprűt, amivel két perc alatt helyszínre él, akkor nincs értelme, mert kicsi őzikém ma már nem élne. Csodálatos logika, fater... elismerésem. Az viszont már ne meg lepő, hogy Caramell nem tud semmit, csupán egy báb. Szokásos dolgok...
- És mit tőlem mit akarsz? – fordulok felé teljesen, s poharamat az asztalra vágva terpeszkedek el fagyosan fürkészve őt. Van egy tippem mit akar. Csak akkor nem tudnám kitalálni, ha az IQ-mat mínuszba mérnék. Pottert akarja. Ha a dementor trükk nem jött be gondolja, majd én tökéletes leszek, hogy eltegyem láb alól. Simán meg is tudnám tenni. Csak, hogy nem áll szándékomban. Ha majd cicusrablásra készül, akkor holt biztos, hogy feldobja a pacskert, de most még rohadt jól szórakozom a nyilvános megalázásainál.
- Neked kell megölnöd Pottert! Megátkozod, megmérgezed, darabokra robbantod, a Tiltott Rengetegbe vezeted, engem nem érdekel, a lényeg az, hogy végezz vele! – tárja szét kezeit, hangja olyan szigorral cseng, aminek illene engedelmeskednem, de nem teszem. Ha így lenne telitalálatom a lottón, most már több pénzem lenne, mint apámnak és a rokonoknak együttvéve. Kár, hogy lóvét nem adnak érte. Fater... hát olyan könnyen át lehet rajtad látni, mint egy darab üvegen. Eddig is sejtetem, hogy ezért fogsz hazahívatni. Hah... fölösleges energiapazarlás volt...
- Nem fogom megölni, Pottert. Egyrészt nem áll érdekemben, másrészt pedig a saját életemet nem fogom veszélyeztetni a hülye terveid miatt. Jobban tennéd, ha inkább magad miatt aggódnál. Dumbledore hamar szagot fog fogni, és akkor lelepleznek. Magadra figyelj és ne Szent Poterre. Ha el jön az ideje meghal. Én viszont nem veszek részt benne. Most még. Ha csak azért hívtál haza, akkor a papír is pazarlás volt amire a leveledet írtad. De legalább kaptam egy hét pihenést a Kviddics kupa előtt... köszönöm, apám. – állok fel, s mit sem törődve egyre ingerültebb zihálásáról hátat fordítva indulok el a szalon kijárata felé, hogy végre pihenhessek. Nincs nekem energiám arra, hogy tovább hallgassam ezt... ő is tudja, ha egyszer nem, akkor nem, kár erőltetnie. Még jó, hogy a felfogása legalább gyors. Bele is őrölnék, ha tovább kéne itt piálgatnom vele ilyen baromságokról dumálva... inkább megyek, és alszom egyet.
*
Halvány mosollyal sétálok az nagy terem felé a kihalt folyosókon, zsebre dugott kezekkel, egy hét unalom, és apa szapulás után végre talárban kis őzikém felé, hogy hét napja áhított finom, édes ki nassomat megkaphassam tőle... kemény egy hete várok arra, hogy láthassam és érinthessem... olyan kanrohamaim vannak, hogy beledöglök... testem éhezik, kielégülés hiány gyötri, és ha legalább egy kis kóstolót nem kap akkor, hamar szakad el a cérna... és mivel ma délután van kviddics meccs a Griffnedél ellen, jó lenne koncentrálni, hogy Pottert minimum lealázzam... apropó. Vele is beszélnem kell... kikell okítani, vagy legközelebb ezüst tálcán hozzák haza kis Colinom nem túl fényes állapotban... annak pedig rohadtul nem örülnék. Potter mellett nincs biztonságban. És ha ő ne tesz azért, hogy ez ne legyen így, akkor majd én intézkedek. Egy méter közelség kicsi őzikémhez, és máris repülnek a lábai... hehe...
Már csak azért is, mert még mindig böki a csőrét, hogy Colin az enyém... nem kapcsolt időben, és amúgy sem lett volna esélye. Cicusom és én összetartozunk, és ezen az a ragyás arcú töketlen barom semmit sem tud változtatni.
Hátamat könnyedén vetem a nagyterem előtti kis falnak, egy oszlop tökéletes takarásából, s csupán fülemre hagyatkozva figyelek, mikor nyílik az ajtó... hangos nyikordulás, fülsiketítő zsibongás a vezényszó, mire vadászösztöneim úgy indulnak be, mintha imperius-átokkal vezényelnék arra az aprócska kis zsákmányállatra, akire jelenleg vadászom... természetfeletti tökéletességgel szűröm ki dallamos kis hangját, ahogy egy másik női hanggal egyetemben kacarászik, akiben fel vélem ismerni a kis sárvérű Grangert is... nah, legjobb társaság. Semmi baj... az én jelenlétem csak növelni fogja a jókedvűket, üdítő változatosság egy kis elegáns csáberő Potter mellett... arról nem is beszélve, hogy kettőt találhatok kicsi őzikém, hogy fog reagálni... hehe...
Én kis ünneprontó... de, imádom magam érte... nem hagyhatok ki egy kis cseszekedést, mivel a lételemem! Bevett, berögződött szokás... meghalnék nélküle... vagy minimum halálra unnám, ha nem csalhatnám ki a chili pirost Potterből, vagy épp a Weasly patkányból... kár hogy Blaise nincs itt. Ő is megérdemli, hogy röhögjön egy jót, amiért ilyen hősiesen védte édes kis szeretőmet...
Hirtelen váratlansággal, arcomra a gúny és az arrogancia tökéletes keverékét varázsolva, egy csípős kis mosollyal megfűszerezve, melytől a körülöttem lévők lelassulva állnak meg, fangörljeim felcsillanó szemmel mérnek végig, s nem másképp az épp csak felocsúdó őzikém is... a kis sárvérű vesz észre először, megrázza cicusom vállacskáját, kis fejét felém fordítva mér végig mély kék szemecskéivel, mintha valami szellem lennék... eltátja duzzadt kis ajkacskáit is, s én élveteg vigyorral fixírozom nem kis pofátlansággal... ahhrr... semmit sem változott az egy hét alatt. Ugyan olyan gyönyörű, és csábító...
Na? Hidd el nem délibáb vagyok, ahhoz túl jól nézek ki... ahogy ő is felfogja, pislogások sorozata után széles, édes kis mosolyra húzódik szájacskája, s halk sikkantással iramodik felém, én pedig kitárt kezekkel várom felém reppenő madárkámat... idilli pillanat. Csak ez a sok döbbent vagy épp gyilkos pillantás ne lenne... irritál, hogy elvonják a figyelmem erről a ki szépségről...
Törékeny kis teste úgy ütközik belém, mint egy pihe-puha párna, de úgy bújik, és ölelget, mint egy kis macska, aki rég nem látott gazdiját üdvözli... így is van... és ez a gazdi bizony, nagyon perverzeket gondol, mikor ez a lelkes, áhítatos kis arcocska illant fel rá...
- Draco... annyira vártalak... hiányoztál...- leheli halkan, kis szemecskéibe könnyek gyűlnek, arcocskája kipirul, s ahogy apró kezecskéi mellkasomra simulnak, karaimat köré fonva szorítom magamhoz kívánatos, hiányolt kis testét... itt az ideje a reggeli műsornak. Egyrészt jó idegesíteni Pottert, aki most is gyilkos haraggal figyel, másrészt... így legalább mindenki venni fogja a lapot, és azt, hogyha hozzá érnek, rövid úton jutnak az örök varázsmezőkre...
Hosszú ujjaimmal gyengéden cirógatom meg puha kis arcát, hüvelykujjam duzzadt ajkacskáira kalandozik, s vágyakozva ível végig finom kis vonalukon... derekánál fogva tartom meg, sóváran simulok hozzá, és lehengerlő, érzéki mosollyal hajolok le, pihegő kis kedvesemhez... szemecskéi kábán pillanatnak fel rám, ahogy forró leheletem lassan, pillangószárszerűen cirógatja szájacskáját... kis édes...
- Te is hiányoztál, kicsi Colin... nem volt kivel birkóznom... – duruzsolom halkan, s pillekönnyen simítom számat ajkaira, mik engedelmesen nyílnak meg előttem, hogy magukba
 
2009.05.14 22:48 
Hiyahiya
Draco (4):
Sóhajtva, már-már ezüstösen szőke tincseimbe túrva tápászkodom ki puha ágyamból, s egy alsógatyát és köntöst magamra kanyarítva lépek ki szobám ajtaján, hogy rideg, otthontalan, ám annál elegánsabb és hozzám méltóbb klubhelyiségünkbe vonszoljam magam, reggeli hanyag eleganciával. Én még reggel is kibaszott jól festek... félmeztelenül, ki-kivillanó mellkassal, rakoncátlan tincsekkel, és körülbelül egy félisten idéző csáberővel... már tudom, és eddig is tisztában voltam vele, hogy kicsi Colinom mit eszik rajtam... szinte csillognak a szemei, amikor reggel az ágyban elterülve figyelem csábos mosollyal... olyankor pirul csak igazán, s mélykék szemecskéivel olyan áhítata méreget, hogy hirtelen vagy egy kilométert ugrik az egómániám... nem. Ez már rég túlléptem. Ez már önimádat. Még szerencse, hogy mellette marad még hely őzikémnek... neki mindig lesz.
Ásítva lépek a kandallóval fűtött helyiségbe, és mily szerencse a reggeli szent prédikálás közben hála Merlinnek csak Blaise rontja a kómáságom látszatát. Halvány fél mosollyal üdvözöl, s én egy hasonló somoly szerűséggel köszönök neki „Jó vajsörös reggelt neked is, haver”-t. Szavak nélkül is tudja, hogy ez felér kábé egy vállveregetős, lelkendezős és szentimentális üdvözléssel. Lustán huppanok le az asztal másik oldalán lévő kanapéra, s lábaimat a falapra pakolva terpeszkedem el kényelmesen, reggeli figyelmességem minden energiájával.
- Leveled jött. – közli egyszerűen, ujjai közé véve egy fehér kis borítékot, melye távolról lebegtetve várja el, hogy meg s ismerjek. Na ne röhögtess... ne légy hülye! Te sem látod másnaposan, hogy ki a bige, aki melletted tehénkedik...
- Kitől? – nyújtom ki kezem, s ahogy könnyed mozdulattal felém hajítja, én ugyan olyan légiességgel kapom el, s tökéletes közönnyel vizslatva forgatom meg mindegyik oldalát. Csak akkor állok meg a lassú tanulmányozásban, mikor családom nagyon is jól kivehető címere szúrja ki szinte álmosságtól homályos íriszeimet. De jó... két választás. Vagy anyám megint lelki beteg, hogy valami bajom történt, vagy apámnak van sürgős szófosási ingere... – apámtól?
- Úgy tűnik. Ő szokott pecsételni. Anyád csak a nevét írja rá. – vonja meg vállát, majd hátra dőlve nyújtózik el ő is, s fekete szemeivel figyelmesen arcomat fixírozva várja, hogy végre kibontsam. Kurvára nincs nekem most kedvem ehhez. Szarok rá, hogy a fater mit akar már megint. Jobb lenne ha tűzbe dobná... legalább szép lánggal égne. De tekintve, hogy ez a barom eljön ide is, hogy beszéljen, inkább megnézem Ki tudjam megint milyen marhaságba akar beavatni.
Hosszú ujjaimmal ügyesen bontom a borítékot, és ahogy a hamisítatlan, apám féle krikszkrakszos, cikornyás írást megpillantom elfintorodva húzom ki a kis papírtartóból, majd lassan olvasni kezdem. „Gyere haza, még ma. Sürgős megbeszélni valóm van veled.” Ohh... nagyon hosszú levél. De így is sejtem miről akar velem trécselni. A dementoros dologról. Miért ne akarna arról? Belehalt volna, ha nem láthat otthon, és érdeklődhet mit csesztem el ezzel! Csak az a baj, hogy engem rohadtul hidegen hagy. Attól függetlenül haza kell mennem, és ahogy apámat ismerem egy darabig vissza sem jövök. Sebaj... a fater tudja, hogy lehet velem tárgyalni. És ahhoz idő kell.
Azt hiszem egy darabig nem fogom megkapni a csók adagom. Nem elég, hogy már most éhezek rá, erre ez az idióta most neki kezd, hogy még több szart keverjen? Direkt csinálja. Azért, hogy büntessen. Ideje lesz felfrisstíeni emlékeit arról, hogy milyen is az, mikor kiszúrnak velem. Arról nem is beszélve, hogy nincs energiám sem kedvem ahhoz, hogy vakmerő mugli irtó hőst játsszak neki mostanában. Kviddics szezon, szerető és Potter alázás közben nincs ilyesmire időm. Jah és a tanulás... kihágtam valamit? Ohh igen... öncsodálás.
- Mit írt? – kérdezi, amint látja, hogy elegánsan dobom a tűzbe a papírgalacsint, mait unottan gyűrtem össze. Jég kék szemeimmel lassan követem végig, ahogy porrá ég, majd fáradtan hajamba túrva vetem hátra fejem a kanapé támlájára. Innen már tudhatja, hogy bármi is az egyáltalán nem örülök neki. Inkább feküdnék és henteregnék éjjel-nappal kicsi őzikémmel, mint hogy apámmal végezzek diskurzust. Ha azt szeretné, hogy Potter megnyiffanjon, intézkedjen maga. Én túl jól szórakozom rajta ahhoz, hogy megöljem. Mi lenne akkor beszólás-gyakorlással? Hát unalmas lenn nélküle az életem!
- Azt akarja, hogy menjek haza, még ma. – morgom halkan, majd az asztalról papírt kanyarítva és pennát csórva kezdek neki, hogy kicsi Colinomnak levelet írjak. Nem lesz időm tőle búcsúzkodni, mert nálam az úgy is fél délelőttös szex kúrába torkollna... ha egyszer megkóstolom azokat a fincsi kis ajakakat, megrészegülve engedek testem követelőzésének, mely egyre többet és többet akar belőle... érezni finom, édes bőrét, magamba szívni őrjítő illatát, kóstolgatni minden porcikáját... mmrrr... már most merevedésem van tőle. Hihetetlen... Ahogy végzek a körmöléssel, kis borítékba csúsztatom, s előre hajolva, Blaise felé nyújtva, bízom rá az átadási feladatokat. Rá lehet számítani. A Mardekár ház egyetlen normális tagja, akinek az IQ-ja nagyobb, mint a testmagassága... Carck vagy Monstro előbb enné meg ezt a darab papírt. - Ezt add oda Colinnak.
Előre görnyed, s magához véve csúsztatja talárjába kis üzenetem, majd ahogy ellenőrzi jó helyen van-e, újra térdére támasztott kezekkel ássa sötét íriszeit szemeibe.
- Meglesz. De Draco...- kezd bele, s ahogy közömbös morranással bíztatom folytatásra, úgy komorul el jóképű arca is. Tudom mire gondol. Colin... nos igen. Nem fog örülni, hogy nem leszek itt.- Nem gondolod, hogy szemétség egyedül hagyni ilyenkor? Most derült ki a dolog, erre te máris lelécelsz. Védelem kell neki, mert a fangörljeid úgy fognak rá vadászni, mint griff madár a friss húsra.
- Tudom. Nem tehetek ellene semmit. Apám beszélni akar velem, és állítom megint a szarba rángat csak bele. Szívesebben maradnék itt, de mennem kell. A halál se akar elmenni oda... – sóhajtom fáradtan, s hajamba túrva függesztem kék szemeim haverom komoly arcára. Na igen... ő tudja, hogy járnak azok, akik velem bonyolódnak kalandos románcba... a fél iskola féltékenységi jelenetet rendezve rohamozza meg, vagy épp szemétkedik vele. Colin nem ezt érdemli... sőt! Olyan kis törékeny, hogy nálánál idősebb lány, simán ellátja a baját. Védtelen, főleg ha egy Mardekáros akar vele kezdeni. A hímneműek lehet, hogy nem akaszkodnak rá, már csak azért sem mert félnek attól, hogy utána rövid életük lesz, a nők viszont... ők nehezebb eset. Ha itt lennék, maximum a hátam mögött ténykednének, vagy ott sem, mert elég lenne egy bájos kis nőszemély elintézni, és a többi fölét-farkát behúzva iszkolna el. De így...- Koptasd le róla a csajokat. Ügyelj rá, hogy ne essen baja. Ez a sok üres fejű liba képes és a Szent Mungóba küldi. Én pedig szeretném egyben találni, mire visszaérek.
- Meglesz. Ne aggódj, megoldjuk. Te inkább foglalkozz apáddal, ki tudja megint mibe akar belekeverni. – áll fel, s ruháját igazgatva indul el a klubhelyiség kijárata felé. – Megyek meghallgatom a vén ember rizsáját. Mikorra érsz vissza?
- A Kviddics kupára biztosan. Nem szándékozom Potternek átengedni serleget. – húzok ajkaimra gunyoros félmosolyt, mire ő is hasonlót villant, s zsebre vágott kezekkel sétál tovább. Jó csávó. Sleppem többi tagja is birka módjára követ, de őt már gyerekkorom óta ismerem, és bírom. Mondhatni a legjobb haverom, aki még a gondolkodásában is megegyezik velem... egy kicsit.
- Csapatkapitány nélkül el sem kezdenénk, Draco. – veti még hátra, majd végleg eltűnik a kihalt klubhelyiségből, hátra hagyva engem, ki szemeimet masszírozva, komor arckifejezéssel pillantok ismét a lassan ropogó tűzre. Ez most nem lesz olyan egyszerű menet, mint mikor bájosan ráettem, hogy szálljon de sürgősen a szeretőmről, vagy egónövelőt kap magának minden újság címlapján. Keményebb és hosszadalmasabb lesz, bármi is legyen az.
Ahh, atyám... már megint lefáraszt a fater. Kell neki mindig engem traktálni a baromságaival? Inkább gyűrné a lepedőt, ha fölösleges energiája van... én is teszem kicsi őzikémmel...hehe... már most kiéhezettnek érzem magam rá. Mi lesz velem egy hétig?
*
Könyökömre támaszkodva unottan figyelem a lovas kocsi mellett elsuhanó tájat, a sok gazt, a sok fát, amit már vagy ezerszer láttam, így kissé unalmassá válva mostanra. Nem is igazán látom, hogy mi is történik, gondolataimba merülve hordozom végig jég kék íriszeim a tájon, hogy képzeletben már egészen máshol színesíthessem a társaságot... Colinra gondolok. Azon agyalok, vajon már le támadták már a fangörljeim? Ezer százalék.
Elképzelem, ahogy kicsi őzikém kétségbeesetten próbál menekülni előlük, én gonosz pedig nem vagyok ott, hogy ismét hőst játszva invitáljam a hárítást követően egy elegáns ágyba, hol lovagolhat rajtam... igazi önkínzás, hogy még így, itt szarakodva is őt képzelem el, és azt hogy milyen gyönyörűen bódult, kábult a kis pofija szex közben.... forró pírral foltozottan, homályos kis szemecskékkel, nyáltól csillogó duzzadt ajkakkal, és halkan nyögdécselve... szexuális éhségem vadul lázad bennem, s apró kis táblácskákat lóbálva, hogy ugorjak ki innen, és hoppanáljak vissza... ha nem tudnám, hogy apám képes és személyesen jön el, egészen biztos, hogy már rég megtettem volna. Már rég perverz mosollyal legeltethetném szemeimet azon csábító kis testén, hogy két percen belül már történelemmé váljon ruhája...
Ágyékom forrón lüktet, s jóleső,kéjes mosollyal hunyom be így is képzeletem által gyötrött szemeimet... lássunk valami szépet, amíg nem érünk oda... vajon eszébe jutok? Száz százalék... főbenjáró bűn lenne, ha engem elfelejtene... arról nem is beszélve, hogy egy rakat képet őrizget rólam, amit mindig olyan áhítattal nézeget, hogy győzök rajta vigyorogni, és erővel magamba fojtani feltörekvő egómániám... de hát mit tehet az ember, ha egyszer ilyen ellenállhatatlan?
Hihetetlen, hogy ki tudja sajátítani az ember gondolatait... és ösztöneit. Szinte az orromban érzem finom, simogató virágillatát... imádom...
Kéjes, buja mosoly ül ki arcomra, s ebből az édes, testemet felhevítő álomból a kocsi hirtelen megállás ébreszt fel, nem túl szép parkolással, amitől enyhén rázkódok meg, kábé, mint mikor esőben kviddicsezek... na de jó. Hát nem itt az otthon, rémes otthon! Egy élvezet csak ránézni erre a hatalma, s kihalt, élettelen kőhalomra, amit háznak neveznek... mit ház! Palota...
Könnyed mozdulattal tárom ki a fogat ajtaját, s lazán, zsebre vágott kezekkel kipattanva belőle indulok el a mellettem sűrűn köszöngető, és pakolászó szolgaseregtől övezve a bejárathoz, ahol atyai üdvözlettel, igazi hamiskás fél mosollyal köszönt drága apám, ahogy azt illik... látom fater te is imádsz! Egy percet sem bírsz ki nélkülem... hát menten megesik rajtad a nem létező lelkivilágom.
Egyik kezét felém irányítva ragadja meg vállam, s erősen megmarkolva köszönt, mint ahogy ezt egy családapának illik, igazi vasmarokkal. Hideg mosolyt villantok én is, szemeim olyan jegesek akár egy gleccser, azon csodálkozom nem rázza még tőle a hideg. Általában ettől a pillantástól gágog rajta a libabőr, de ahogy elnézem ezt a formáját későbbre tartogatja.. hát nem kedves? Annyi önérzet van még benne, hogy próbálja palástolni a nyilvánvalót! Csak akkor fogja beszopni, ha olyanért rángatott haza, ami teljesen fölösleges számomra... akkor kegyetlenül megszivatom. Már csak azért is, mert van egy-két forró éjszaka, amit kicsi cicusommal szeretnék átizzadni... hehe...
Imádom az időzítéséért. Mindig a legszarabb időben jön, sosem akkor, mikor holt mindegy lenne itt unom a fejem vagy a Roxfortban. Már-már természetfeletti, hogy megérzi miko
 
2009.05.14 22:44 
Hiyahiya
Draco (2):
Ohh, látom azért büszkeség még mindig a fellegekben nálad. Kicsit lenne csak önérzetpusztító, ha kiderülne, hogy a saját fiad túlszárnyalt már régen. Ahogy az enyémhez hasonló jeges íriszei gyilkos kis fénnyel terelődnek rám, sejtésem be is igazolódik. Azt akarja, hogy ne keverjem a szart, mert talán nem kéne mindenkinek tudni, hogy Draco Malfoy az apjától fekete mágiát tanult. Van ez így, de hogy meg mondjam őszintén, hidegen hagy. Azt tetem, amit kellett és teszek rá, hogy neki nem tetszik. Nagykorú vagyok, van hozzá jogom. Inkább azon aggódna, hogy mi lesz, ha Dumbledore és a nagyvilág rájön, milyen cseles kis buliban vagy benne...
- Bárhogy is, holnap reggel első utam a bizottságba vezet, és magam intézem el, hogy többé a környékre se tehesse be a lábát egy dementor sem. – dörren Dumbledore, szemüvege vészese, szigorúan csillan, s én most először érzem úgy, hogy hálás lehetek ennek a vén öregembernek. Máskor soha, sőt a reggeli hittérítésen, is mással vagyok elfoglalva... Colinnal többnyire, így nincs időm, sem energiám, hogy figyeljek, akár fél füllel is...most viszont komolyan mondom, talán még hálás is vagyok neki! Le a kalappal, öreg! Draco Malfoy nem gyakran ismeri el, hogy valaki rajta kívül jól csinál valamit... apám beszopta. Ha egyszer Dumbledore akar valamit, akkor meg is teszi. Innentől viszont nincs halálhörgés Potter után. Szar ügy. engem különösebben nem érdekel, hogy őszinte legyek. Szarok rá, hogy a Potty él-e vagy hal, a lényeg az, hogy maradjon távol Colintól, és ne érjen hozzá, vagy tőből átkozom le a kezét. Jah és, hogy a napi szivatási adagomat letudjam rajta vezetni...hehe...
- De azt nem engedhetem! – kezdene bele Caramell a szent szövegbe, és tiltakozásba, ráncos arcán jól látom, hogy Dumbledore most jól beletrafál. És ahogy apám is besegít a csendben maradáshoz, már csak a hülye nem veszi észre, hogy a miniszter is benne van valami sötét bizniszben... na mi az fater? Új balhé?
Száz százalék, hogy valami nincs rendben. Soha a büdös életbe nem menne bele a minisztérium abba, hogy dementorok császkáljanak itt, ha csak nem lenne valami oltári nagy gáz. Vagyis... ha a minisztérium nem is, Caramell nagyon szépen el tudja intézni az ilyen”apró” kis afférokat. Apám pedig mesterien manipulálja az embereket. Szép páros, és van egy olyan érzésem, hogy hamarosan engem is beakarnak csatlakoztatni. Abból én viszont nem kérek. Van neekm elég dolgom is, minthogy Potter próbáljam meg megnyiffantani. Mert tuti, hogy őt akarják... másképp minek ez a felhajtás? A bűnöző nem jöhet szóba, mert akkor apám nem lenne itt.
- Colin! Harry Potter... ott volt veled, vagy a környéken akkor? – szúrja közbe Piton is, s ahogy mélyhangja körül zengi a gyengélkedőt érzem, ahogy kicsi Colinom pici kezecskéje megremeg tenyeremben, karcsú kis ujjacskái megrándulnak az enyémek között... nem harap a bácsi. Csak úgy néz ki, mintha minden percben le akarná robbantani a fejed. Nem tehet róla, lúzernek is születni kell, őt pedig szivatták eleget fiatalkorában. Van ilyen...
- Nem. – rázza meg fejecskéjét őzikém, puha tincsei sápadt kis arcába hullnak, még védtelenebbnek és gyönyörűbbnek mutatva őt.. ejnye... hát illik ilyen kis csinosnak lenin mások előtt? Az csak nekem jár... és mellettem... már csak azért is, mert drága apám itt van, és ha tehetné egészben nyelne le a szemivel, vagy tépkedné a ruháidat... ezt viszont már letudtam vele. Egyszer hozzád ér, és garantálom izgalmas esti mesét kap a nagy közönség.
Potter... tudtam én. Miért is ne ő? Kristály tiszta mindenkinek, hogy ő az, akiből néhányan a legszívesebben csinálnának kis táskát. Beszélgetni kéne vele. Az addig oké, hogy minden nap, rutinként akarják el tenni láb alól, de az már nem tetszik, hogy az én szeret,mm is kis híján meghal. Vagy figyel Colinra ő is, vagy teszek róla, hogy többet ne mehessen az én cicusom közelébe.
- Nos uraim, akkor hagyjuk pihenni a fiatalembert – hangzik a végszó Dumbledore szájából, s ahogy bárányok módjára tereli el őket, csupán még sötétebb lesz tekintetem. Főleg, ahogy apámat látom. Tudom, és nem is próbálja titkolni, hogy még mindig a hálójába akarja csábítani az ÉN szeretőmet, és ez zavar a legjobban. Kicsit pofátlan, hogy pont most akarja megint letámadni... még ha csak egy pillantás volt is az.
És nolám.. milyen csodákra képes, ha az ember azzal szembesül, hogy egy számára fontos embernek baja esik. Első körben aggódik, és megmenti, második körben félti, és harmadikban pedig mindent s mindenkit kinyírna, aki csak ránéz éhes tekintettel...
Soha életemben ilyet még nem éreztem, a féltékenység idegen fogalom az én szótáramban... most viszont határozottan keveredik a dühvel, amit Colin mai „produkciója” okozott... hihetetlen. Különleges vagy őzikém... olyan érzéseket hozol ki belőlem, amiknek létezéséről eddig nem is tudtam! Ha nem te lennél az, valószínű. Hogy nem ülnék itt, és szorongatnám, azokat a puha, finom kis ujjacskáidat... és nem is törődnék a dologgal.
- Draco...? – hallom meg lágy, félénk kis hangját, ahogy nevemet kimondva hívja fel magára figyelmem.. felesleges, Egész eddig vele foglalkoztam gondolatban. Az már más dolog, hogy közben száz felé szidtam az itt levőket... sajátos tombolás. Valószínű, hogy más esetben, már rég vitára keltem volna. Azonban nem kell mindenkinek tudnia, hogy apám és én nem épp a szokványos apa-fiú kapcsolatot építettük ki. Aljas, és lényegre törő módszereim vannak arra az esetre, ha apuci rosszalkodna...
Sápad kis őzikémhez fordulok, gyengéd, lehengerlő mosollyal nyugtatom meg, s csinos kis pofija, szinte azonnal jobb színt vesz föl... jó kis esti program. Dementor találka, négy félelmetes férfit... de sebaj.. itt van Draco, a szőke herceg és segít neked.. ezer örömmel...
- Harry volt a célpont Colin. Mostantól ne nagyon légy a társaságában, inkább kerüld el ha teheted, jó? És ez az információ maradjon köztünk. – kérem halkan, s bújós, bólogató kis cicusomat karjaimba zárva temetem arcomat, puha, illatos tincseibe... mmmrr.... micsoda illatuk van... ahogy orromba kígyózik, kéjes bizsergés hordoz végig testemen, mely éhesen követeli, hogy a magáévá tehesse ezt a karcsú kis alakot... azt hiszem ideje lenne a gyógyítás észre térni, ahol is meg mutatom neki, mi mindenre jó a szex...
és mielőtt még komolyabban meglepődöm, hogy Pottyt a keresztnevén szólítottam... nem bratyizok vele, csak úgy kicsúszott. Az még elmegy, sőt még talán fejlődő képes lelkivilágom is elbírja, hogy féltékeny vagyok, féltem a szeretőm, és aggódom érte, ráadásul a hős szerepét is képes vagyok fényesíteni, azt viszont már kiveri a mércét, hogy egy őslúzert a keresztnevén szólítsak. Nem ellenfél vagy rivális, azt a szintet nem üti meg. Ahhoz kevés.
- Hol van az a boszi? Az előbb még itt sertepertélt. – morgom, szinte csak úgy a levegőbe, fejemben már előre tervezve, milyen fincsi kis dolgokat fogok én kicsi őzikémmel tenni... tudom, hogy istenien fest az ágyamban, a legcsábítóbb kis falatka, akit valaha is oda vittem... vonzza az ember tekintetét, arra késztet, hogy felfaljam... lassan, és élvetegen... minden egyes, izgató kis porcikáját kiélezve, ahogy nyöszörögve tölti be a szobát édes kis hangjaival... aahhrrr... megint önkínzásba kezdek...
- Nem tudom, de most kéne még meglépni, mielőtt hánytatót vagy hasonlót itat velem – iszkol cicusom szinte azonnal, s az ágyból bóklászva kényszerít arra, hogy én is felálljak... persze ha valakinek perverz a fantáziája, az jól sejti, hogy alvidéki tájékon is éledezik valami... méghozzá, az, amit kicsi őzikém imád kényeztetni... hehe...
- Remek, az én ágyam úgyis sokkal kényelmesebb – avatom be kis tervem színhelyének titkába, arcomon széles, élveteg vigyorral, jég kék szemeimmel szinte falva pirongó kis kedvesem, minden porcikáját... észveszejtően csábító, ahogy így félénknek pillant rám...segít fantáziámnak felidézni, milyen is, mikor az ágyban, meztelenül alattam varázsolja ugyan ezt arckifejezést pofijára...hehe..
- A te... ágyad...? – hebegi halkan, megszeppenten, minden bizonnyal elfelejtve azt a pici tényt, hogy már az egész iskola tud kettőnkről... így hát csupán, egy észveszejtő csókot kap, ami tudom, hogy már ekkor elcsavarja azt a pici fejecskéjét... már ettől kábulni kezd, és elfelejtkezik arról, hogy mit is akart eredetileg. Gonosz dolog, de szükséges... egyrészt mert élvezem, másrészt pedig így könnyebb elcipelni odáig...
- Hisz tudod... feküdtél már benne néhányszor – duruzsolom, fülecskéjét cirógatva forró leheletemmel izgatóan, halk nevetéssel megtoldva láthatóan vörösbe átcsapó arcszínét... imádom,mikor zavarban van. Rohadt édes, ráadásul ilyenkor, szinte meg tudnám zabálni... és élveteg módon eljátszadozni vele... hehe... úgy is repetára vágyom.. az a fogadós pár mentecske, már rég csak valahol az uzsi szinten mozog a kielégülési listámon... kell még egy kis mozgás, hogy lefáradjak...
- Na de...de akkor üres volt a Mardekár ház... most viszont... – szabadkozna félénken, csinos kis arcocskáján élénk színekkel pompázva ám félébe szakítom... nincs mitől félnie... az ágyamba talán nem jönnek utánam. Vagy ha igen, akkor szép előadást látnak... gyanítom még fizetnének is, hogy megnézzék.
- Most viszont már mindenki tudja ki vagy és miért vagy ott, úgyhogy ne aggódj – dorombolom halkan, hosszú ujjaimat lassan vezetem végig kecses kis hátának ívén, s ahogy formás fenekéhez érek, vadul markolok bele, és élvezem a tenyerembe simuló formás kis idomot.. imádom... beleharapni, nyalogatni, csókolgatni és beléhatolni.... ahhrr... észveszejtő tud lenni... tökéletes kis alakja, egy perc alatt veszi el az eszem, mindig...
- Jaj nekem... – motyogja halkan, a felismeréstől új piros kis foltocskákat gyűjtve... hehe... emlékszel már? Milyen képet vágott Potter... meg kellett volna örökíteni és garantálom vették volna mint a cukrot... és Weasly arca! Ott meg én fizetnék, hogy újra láthassam... bár gyanítom elég, ha csak a képébe vágom, az igazságot... töketlen barom.
- Jaj bizony. Gyere... van még csoki a szobámban. – súgom halkan, hangommal simogatva fülecskéjét, amit megrágcsálva kóstolgatok, s kábítom vele tovább kis őzikémet... felfallak egyszer, esküszöm... ez az édes, érzékeny kis test úgy is azért sikít, hogy bekebelezzék...
Egész testemben zsibong a vad, sóvár vágy, feltámadó forrósága szinte szétfeszít...azt hiszem itt az ideje, hogy kicsi Colin betegellátást kapjon... hehe...
Karon ragadva húzom el a Mardekár házig, szemeim előtt feléled a kép, ahogy kis teste kéjesen vergődik selyem ágyneműn... halkan sóhajtozza a nevemet... komolyam kezdek mazochista lenni. Nem csak az ágyban, ahol ez a kis őzike karmol, harapdál, és még élvezem is, vadállatias vágy tör elő belőlem... de már mentálisan is... épp eszű ember, képtelen így viselni ezt az észveszejtő emléksorozatot... ahogy én sem bírom ki. Türelmetlen kívánalom tombol bennem, ágyékom vadul lüktet, s arra vágyik, megszabaduljon a ruháktól, kis testébe hatolhasson, magávévá tegye, kerül ölelje ánuszának finom forrósága... ohh...
Ám, ahogy bevezetném, tétovázva tart vissza... mi az, kicsi Colin? Elbizonytalanodtál.. hidd el, nem fognak megenni, sem meglincselni, amiért bemész... hozzám jössz, és rohadtul nem pofázhatnak. Nem is akarnának. Ők is teszik... ha tudnád, hány Griffendéles fordult már meg itt... hehe...
- Tudod... – kezd bele, apró ujjacskáival pirongva vezeti le zavarát, tépelődik csendesen... karjaimat köré fonva húzom magamhoz csábító kis alakját, s bár lehet, hogy karom roppant higgadtnak tűnik, én mégis szinte megrészegülök finom illatáról, mely játékosan ajzza szenvedélyemet... mmrr... nem tudom mit akar, de esküszöm itt hágom meg, ha nem csacsog gyorsabban... pedi
 
2009.05.14 22:43 
Hiyahiya
Draco:
 
Akár egy kis gyereket úgy dédelgetem, puha kis teste úgy reszket a karjaimban, mintha tél lenne... a francba ezekkel a köcsög dementorokkal! Mi a jó életnek kellett nekik itt lébecolni? Mondjuk van egy tippem kit üldöznek. Már csak apámat hiányolom... azt hiszem pont ez kéne ide, egy kis északi sarki jelent után...


Levi-sama2009. 06. 02. 11:41:49#277
Karakter: Colin-Draco



Fogadok, hogy drága jó édesapámnak köze van a dologhoz, és ahhoz is, hogy ne császkálnak rögtön vagy épp csak úgy kedvtelésből a minisztérium emberei itt. Tulajdonképpen szarok én rá, hogy kit akarnak, vagy hogy Pottert jöttek szuvenírnek levadászni, a lényeg az, hogy kis őzikém remeg, mint a nyárfa levél, sír, és valamilyen ismeretlen oknál fogva a szokásosnál is rosszabb így látnom őt. Az egy dolog, hogy fontos nekem, és testi éhségemet csak is ő tudja csillapítni, de onnantól már totál homály, hogy miért vagyok ilyen gyengéd vele. Mindegy. Bármi is az, nem az én stílusom kimondani.
- Jöjjön Mr. Malfoy, vigyük a roxforti gyengélkedőbe... – ér végre ide McGalagony is végre, s én kis őzikém könnyű testét karba kapva indulok el vele a Roxfort felé. Pihennie kell az egyszer biztos. Ha újra az én oldalamon akar virítani, akkor mindenképpen... már pedig ez az édes, csábító kis falatka csak ott foglalhat helyet. Főleg, hogy az egész iskola tudja már mi a szitu. Komolyan mondom megkönnyebbülés... kezdett már nagyon irritálni, hogy egy szobor mögött kell, hogy letámadjam, és csak sunyiban tudom vele élvezni a lepedőgyűrés örömeit.
Végre akkor kapom el, ahol és amikor akarom... na nem mintha eddig nem azt tettem volna, csak most a nagy közönség is láthat valami nagyon szépet... hehe...
És az én perverz fantáziám külön élvezi a dolgot.. na meg az egóm is. Főleg hogy mostantól Potter szeme láttára molesztálhatom, élhetem ki élveteg hajlamim...
Ha már itt tartunk... megkell tudnom, mi a frászt kerestek itt a rohadt dementorok. Kurvára nem örülnék neki, ha legközelebb csak úgy a viszontlátás örömére beköszönnének, ha épp kint edzek a kviddics pályán. Ahogy a minisztert ismerem képes beküldeni őket, hogy riogassák a jó diák sereget. Szarok én rá.. addig míg nem az én levesembe köpnek bele. Beszélnem kell apámmal.
Ahogy beérünk a Roxfort kő falai közé, villámsebességgel sietek az én halkan szuszogó, bújós kis cicusommal a gyengélkedőre, s óvatosan, mint ha törékeny kis porcelánbaba lenne fektetem le az egyik fehér lepedős ágyra.
Sápadt... rohadtul. Azok a kurva dementorok... esküszöm kapom Potter és én magam csinálok belőle díszpárnát. Itt rontja a levegőt, a színvonalat, meg az életkedvet, erre még az ÉN szeretőmet is veszélybe sodorja... számolunk Potter. Ideje lenne elkezdeni a megaláztatás mellett a lelki terrort is. Vagy minimum az önkéntes halálba vonulás ötletét elültetni a fejében. Úgy is megérdemli a Szent Potter... ki tudja! Lehet, hogy tényleg szentté avatnák, amiért Voldemort elé dobta magát... röhögnék is rajta, az tuti.
Ahogy kis őzikém megmozdul, mély kék kis szemecskéi felnyílnak, kihalászok zsebemből egy tábla csokit, s letörve belőle egy kockát puha kis ajkai elé tartom... rosszul festesz kicsi Colin... de híd el nekem. ettől és egy kis Draco-féle gyógyítástól az egekbe szökik az életkedved...hehe...
Ami azt illeti rám is rám férne. Kell egy kis kikapcs és energia gyűjtés, mielőtt szétátkozom Potter vagy épp az apám fejét. Tuti, hogy ő is benne van, és amilyen egy önző barom, bele se gondolt, hogy esetleg valaki meghalhat. Colinnak is egy szerencséje volt. Szerény személyem.
Persze, valószínű ha mást akart volna a túlvilágra segíteni egy ilyen förmedvény, továbbsétálok. Ők hidegen hagynak. Colin nem, és ez már nagy szó. Megmentettem, és ápolom. Valljuk, be kicsit több az együtt érzés, mint úgy általában szokott... de nem gond. Ez a kis édes megér ennyit... sőt. Többet is.
- Ezt edd meg Colin. Na, jobb egy kicsit? – érdeklődöm, ahogy őzikém a csokit szopogatva kezd láthatóan jobb színt magára ölteni. Nem szeretem ha lógatja az a pici orrocskáját. Ha jobban belegondolok, eddig még nem nagyon volt rá példa. Ha igen, akkor is egy kis szexszel, vagy egy csókkal elfeledtettem vele. Ez most más. Fogalmam, halvány fingom, még annyi sincs miért. Ez van ezt kell szeretni. Azon sem lepődnék meg, ha belé szeretnék. Abszurdnak hangzik az én számból, de előfordulhat. Nem tudom, hogy hogyan történhetett, de szép lassan egyre fontosabbá vált, míg el nem értem erre a pontra, hogy aggódtam érte. Ha majd lesz időm, marcangolom magam vele... most az a lényeg, hogy itt van, és én Draco Malfoy a szex isten, szívesen leápolom... csak magam elé idézem, kipirult kis arcocskát, duzzadt kis ajkait, ahogy a nevemet sóhajtozza... aahhhrr... gyengélkedőn még úgy sem csináltam. Adjunk az élvezetnek!
- Igen – bólint, s puha, karcsú kis ujjacskáit halk sóhajjal csusszanta tenyerembe a markomba zárom, apró kis kezét, melengetem hideg, fázós kis kacsóját, gyengéden tartva... törékeny kis kezecske, ami hideg, mint a béka. Fel kell melegíteni, és én örömmel teszem. Imádok hozzá érni, és mg így kiszolgáltatott kis helyzetében, is tobzódnak perverzebbnél-perverzebb gondolataim fejembe, kis filmet vetítve arról, hogy mit és hogyan tehetnék vele ebben a pillanatban.. pikáns kis képecskék...és ha ez a némber nem futkározna körülöttünk kotyvalékokkal, mint a mérgezett egér, meg is tenném... erre itt pakolászik, felismerhetetlenebbnél borzalmasabb löttyökkel, amiket kis őzikém is csak nagy szemekkel, fancsali arcocskával figyeli... kis édes. Hidd el... nem harapnak, max. olyan ízük van, mint a tegnapi reggelidnek, mikor visszajön...
Rám emeli félénk, kétkedő kis szemecskéit, s én halk nevetéssel szorítom meg bíztatóan kis kezét. Mondom... de ha gondolod, akkor én is beadhatom neked. Mint akis madarak.. azzal a különbséggel, hogy én egy perverz szőke herceg vagyok, aki átcsókolja az ő kis Csipkejózsikájának a szájába a gyógyszert... mmm... meg is tehetném... az az édes kis szájacska erre való... hogy marcangolva, forrón csókolhassam...
- Már jól vagyok... – motyogja halkan, bátortalanul őzikém, még mindig a sok ismeretlen löttyöt fürkészve bizonytalanul... édes... megzabálom, komolyan mondom. Ne fél édes, itt a szőke lovag, és meg vád...
Emlékszem, mikor apám belém erőszakolt ilyesmiket, az első komolyabb fekete mágia tanulás után. Kellet is egy-két borzalmas szart legurítanom a torkomon, ahhoz hogy a sok zúzódás, égési sérülés eltűnjön rólam.. kemény menet volt az tuti. Mázlid van kicsi Colin, hogy neked sosem kell ilyen átkokat gyakorolnod. Túl aranyos vagy hozzá... nem állna jó neked. De belőlem a tokéletes csáberő, és az egómánián kívül a gonoszság is bűvöli a tömeget. És persze még ez is ó áll nekem...hehe...
- Nem baj fiatalember, akkor is ma...- kezdené a vén banya a szokásos szent szöveget, holott jól tudja, hogy egy kis hidegrázáson kívül semmi baja az ég világon. Fél egy kicsit,fázik, de ha egyszer bemelegszik az ágyamban, máris jobban lesz... csodákra képes az az ágy...hehe...
Hirtelen robban az ajtó, ez vet véget a rizsának, ám mikor meglátom kik jönnek kedves beteglátogatóba, hirtelen nem tudom eldönteni örüljek-e vagy ne. Piton, Dumbledore, Caramell és mint a társaság krémje, apám. Téged is jó látni! Éreztem, hogy itt lesz. Ha valahol gáz van, akkor rögtön ott terem, és próbálja elsimítani, hogy sötét kis ügyletei lepel alatt maradjanak. Tudom, hogy miért jöttek. Az ég ez adta világon nincs itt egy bűnöző is, ha meg igen, akkor a dementorok azért jöttek mert itt rejtőzik. A Roxfort biztonságos, jól lehet benne bujdosni, főleg ha az ember megfelelő zugot talál rá. De erről itt egy rohadt szó nincs. Pottert akarták elkapni. Apám tudta, hogy roxmortsi hétvége lesz, hiszen kellett a szülői engedély. Gondolta Potter ott lesz, csapjunk már egy kis dementor bulit, kit érdekel pár szerencsétlen meghal, a lényeg hogy Potter vagy szuvenír esz Voldemort hálójának falán, vagy szimplán begolyózik és bámulja a falat az Azkabanban. Simán elintézi, hogy odakerüljön. Azzal viszont nem számolt, hogy Potter nem hülye. És én sem.
Elbasztatd fater. Van ez így. Colinért még viszont, kurvára fogsz szopni. Teszek róla, amilyen angyali egy kölyök vagyok.
Dumbledore érkezik meg először, mint az újra maszkírozott télapó, s nagy okosan, barátságosan méregeti az én kicsi Colinomat, aki kábé úgy érzi magát, mint egy kirakati bábu. Nem is csodálom. Szép, ráadásul négy férfi rohamozza le... engem például hidegen hagy, az érdekelne, hogy Caramell minek van itt. N Elég az ha a vén trottyos adja le neki a drótot, aztán a Mágiaügyi Bizottság lőtt jöhet az ingyen cirkusz. Minek van itt?
- Hogy vagy, fiam? – kezdődik el a kérdezz-felelek a szakállas férfi részéről, s én komolyan, hideg közönnyel figyelem őt. Inkább azt szeretném tudni, hogy mi a jó büdös életnek kóricál itt néhány boldogság abáló füsttömeg. Ha én találkozom össze velük, max. kicsit fázok, letörök egy picit, de a kis ujjamból kirázom, hogy győzzem le őket ez is hezitálás után. De ha én nem lettem volna ott, Colin most halott... és ez itt a legfontosabb.
- Jobban, köszönöm – hebegi lágy kis hangján őzikém, karcsú kis ujjacskái reszketésbe kezdenek tenyeremben, én pedig alig észrevehetően szorítom meg biztatóan. Nyugi, kicsi Colin.. ha majd harapni akarnak a szájukba tömöm az ágytálat.
- Látja Dumbledore? Felesleges volt ekkora hajcihőt rendezni, egyszerűen csak véletlen találkozás volt, semmi más... – jön a baki fedés Caramell részéről, aki látszólag már menteni akarja a menthetőt.. vagyis azt, hogy ha nem vagyok ott, lett volna egy halott gyerek, és akkor bazi nagy botrány a minisztériumban. Ne szórakozz már te ráncos vénember! Ha téged talált volna meg egy lebegő, sötét ruhás koponya, most már rég a haldoklásodról írtak volna az újságok... ezt utálom ebben a pasasban. Addig takargatja, amíg lehet, amikor meg gáz van gyorsan ráfogja valakire, hogy vigye már el a balhét.
- Dementor-csókot kapott kis híján – vágok közbe hirtelen, mély hangom különösen hidegen és ingerülten cseng, gyilkos tekintetemmel ha öni lehetne, a bagázs fele már a földön fekve utazna a másvilágra. Rám szegeződik a figyelem, amire normál esetben vigyorogva, arrogánsan reagálnék, de tekintve, hogy ez már komoly dolog, így továbbra is véres fagyossággal fixírozom az egybegyűlt kedves tömeget jég kék szemeimmel. Ideje lenne észbe kapni a rohadt életbe is!
- Hányan voltak? – érdeklődik Piton, sötét íriszeivel kérőn fürkészve kifejezéstelen arcomat. Maga szerint? Ha egy jött volna, most röhögnék egy jót.
- Úgy egy tucatnyian. – vágom rá gyors memóriafrissítés után, szinte gondolkodás nélkül. Nem kis létszám igaz? Ennyivel egy egész falut kilehet üríteni. Csak az a baj, hogy Potterhez nem nagytakarítás kell rendezni. Ahhoz képest, hogy egy rohadt szeretőt nem tud szerezni magának, és velem szemben esélyes sincs, attól még van esze, főleg ha az a sárvérű mugli ivadék is vele van.
- És te egyedül űzted el mindet? – kérdezi Caramell, ráncos szemei nagyra nyílnak döbbenetében, úgy vizslat, mintha valami érdekes baleset lennék... keh. Ugyan már, ki intézte volna el őket? S részegek barmok, vagy azok akik sikítva elfutottak? Nagy választék, csak egy kicsit erőltetni kell ezt a cseppnyi agyát. Majd közönség segítséget kérve drága jó apámtól, pördül meg, s hápogva vonja szemmel kérdőre, aki csak vállát vonogatva válaszol.. Ohh, látom azért büszkeség még mindig a fellegekben nálad. Kicsit lenne csak önérzetpusztító, ha kiderülne, hogy a saját fiad túlszárnyalt már régen. Ahogy az enyémhez hasonló jeges íriszei gyilkos kis fénnyel terelődnek rám, sejtésem be is igazolódik. Azt akarja, hogy ne keverjem a szart, mert talán nem kéne mindenkinek tudni, hogy Draco Malfoy az apjától fekete mágiát tanult. Van ez így, de hogy meg mondjam őszintén, hidege
 
2009.04.14 21:19 
Leviatanocska
Colin(3)
 
Harry és Hermione kedvesek és barátságosak mint mindig, de Ron keresztülnéz rajtam. Szomorú fejlemény...
 
Lesétálunk az étkezőbe, és félénken lesütött szemekkel fogadom a láttomra összesúgó dákok látványát, és néhány szándékosan engem meglökő lányt akik felvonva orrukat sietnek el mellettem.
 
Ez... ez olyan megalázó...
 
- Nyugodj meg Colin - mosolyog rám kedvesen Hermione, látva mennyire felzaklat ez a reakció. - Féltékenyek. Majd idővel lecsillapodnak. Gyere...
Belém karol, és együtt lépünk be a nagyterembe.
Leülünk a szokásos helyünkre, és osztálytársaim közül néhányan azonnal felülnek és átülnek máshová. Lehajtott fejjel viselem.
 
Tudtam... tudtam hogy ez lesz...
 
Akik maradnak, kedvesek hozzám és úgy tesznek mintha mi sem történt volna, de így is az engem figyelő szemeket egyfolytában magamon érzem.
 
Draco nem jelenik meg a reggelinél sajnos. Bizonyára megint prefektusi munkát kapott.
 
Elkezdődnek az órák. Belépek a tanterembe, és hirtelen elnémul mindenki és felém fordul. Félénk mosollyal ülök le a helyemre a barátaim mellé, akik kedvesen üdvözölnek. Látszólag minden a régi, de a sok sugdolózó diákot elnézve... Nehéz lesz ezt megszokni. Főleg az ellenséges megnyilvánulásokkal nem tudok mit kezdeni, amit a nagyobb lányoktól kapok a folyosókon.
 
Késő délután, Draco sehol. Kezdek már aggódni érte...
Leadom a könyveket a könyvtárban, és Harryék keresésére indulok. A szúrós, rosszindulatú pillantásokat és szándékos lökdöséseket már fel sem veszem, lassan kezdem megszokni.
Elmegy mellettem valaki, és meghallom.
- Kis pisis... - sziszegi egy mardekáros lány, és pálcáját rám emeli. Előkapom én is az enyémet, de a rontás már repül is felém. Valaki hirtelen magával söpör, és maga alá temet. Mély hangján szitkozódva förmed a lányra, alaposan ledorongolja és megfenyegeti, majd kezemet megfogva húz fel a földről.
 
- Jól vagy? - fordul felém. Őt ismerem... Draco barátja, Blaise, sokat mesélt róla nekem.
- Igen, köszönöm - hajtom le fejem, és koszos taláromat kezdem leporolgatni.
- Mióta tart ez? - kérdezi komoran. - Gondolom nem ő volt ma az egyetlen.
Fanyar mosollyal pillantok fel rá.
- Roxmorts óta...
Rosszallóan rázza meg a fejét, és kezében lévő varázspálcájával megvakarja a halántékát.
- Nők... Na gyere, elkísérlek a házadig - sóhajtja. Más körülmények között elutasítottam volna, de tudnom kellett Dracoról. Besorolok mellé.
- Draco hol van? - kérdezem félénken tőle némi bizonytalan hallgatás után. Elmosolyodik.
- Már vártam a kérdést. Tessék - nyújt felém egy levelet. Elveszem tőle, és azonnal felbontom izgatottan ajkamba harapva.
Felismerem a kézírását. Szép, lendületes betűk, határozott férfias kézírás.
 
Kicsi Colinom
 
Az én „imádott” apám küldetett értem, mert valami családi balhé van. Még elbúcsúzni sem tudok tőled, annyira sürgős. Remélem csak néhány nap lesz és nem több. Legkésőbb a Kviddics kupára visszajövök, hogy szurkolhass nekem.
Tartsd melegen az ágyamat.
 
Csókol mindenhol:
Draco
 
Szomorúan sóhajtok fel, és remegő kezeimmel hajtom össze a levelet hogy elrejtsem a talárom zsebében. A Kviddics Kupa egy hét múlva kezdődik. Egy hét Draco nélkül... ez borzalmas. Az elmúlt hónapokban egy napot sem töltöttünk távol egymástól...
- Ne szomorkodj Colin - hallom a hátam mögött Blaise hangját. - Csak néhány nap. Kibírod. A csajokat meg majd mi leszereljük hogy ne zargassanak, jó?
- Köszönöm - mosolygok rá, és ahogy elérünk a kövér hölgy portréjához, lazán elköszönve tőlem folytatja útját.
Odabent a szokásos zsivaj fogad, ami azonnal elcsendesül ahogy belépek a társalgóba.
Körül sem pillantok, csak felszaladok a szobámba és az ágyra vetem magam.
 
Egy pokol lett az életem... és még Draco sincs itt.
 
Hiányzik...
 
2009.04.14 21:17 
baktimi
Colin(2):
 
- Ha nem nézik el neked, akkor nem igazi barátok. Egy igazi barát, akkor is kitart melletted, ha nem tetszik neki, amit csinálsz. Egyik sem vethet a szemedre semmit sem. Főleg nem Potter és Weasly.
Megszeppenve pislogok fel rá. Még soha nem beszélt velem így... ilyen hidegen. De szavai tökéletesen helytállóak, hiszen a barátság egy erős kötelék. Felidézem magam előtt, hogy Harry mindent tud, mégis a barátom, és Hermionét, Ront is ismerem annyira hogy tudjam, nem fognak ellenségként kezelni. A többiek valószínűleg nagyon csúnyán fognak ezentúl velem bánni, de ők nem számítanak, csak Harry, Ron és Hermione.
- Igazad lehet... - suttogom. Megcsókol, és megharapdálja ajkamat.
- Nekem mindig igazam van, kicsi Colin... Most pedig... - húz magával. - Ideje kettesben lennünk egy kicsit... nem gondolod?
Ellágyulva biccentek, hiszen képtelen vagyok neki ellenállni.
Összebújva sétálunk és beszélgetünk, kisebb-nagyobb csókszünetekkel, és megkínálom Mindenízű drazséval is. Fintorogva rág meg egy paradicsom ízűt, majd büntetésül kapok egy paradicsomos csókot. Kuncogva ellenkeznék, de még így is nagyon finom... Folytatjuk a finom cirógatásokat egy motelszobában egy fogadó felett, és vad szexuális éhségünket csillapítva folytatjuk a sétát.
 
- Nemsokára indulnunk kell vissza a Roxfortba - sóhajtom szomorúan, pedig olyan csodálatos volt ez a kis idő kettesben. Hirtelen nagyon lehűl a levegő, és mindenki behúzódik a kocsmákba és kávézókba.
- Rendben, mindjárt indulunk, de előtte bemegyek, hozok töklevet hogy felmelegedj. Sietek - mondja kedvesen mosolyogva, és megpuszilva homlokomat belép az egyik zsúfolt kocsma ajtaján.
 
Sóhajtva dörzsölöm meg karjaimat, végigpillantok az üres utcán. Dermesztő hideg van, azt hiszem bemegyek utána. Megfordulnék, de hirtelen lefagy minden végtagom, olyan csontig hatoló hideg árad szét bennem. Egy sötét valami libben elém, és ahogy felfogom mi is az, a csuklya fellebben, hogy feltáruljon az aszott fej, középen egy hatalmas szájjal.
Felsikoltok, és minden erő kirepül zsibbadt végtagjaimból.
 
Istenem ne...! Egy dementor...
 
Fölém hajol, és én menekülnék előle, de képtelen vagyok... szívja magába az életerőmet... jaj ne... dementor-csókot akar adni... a többi is körém gyűlik...
 
- Expecto patronum! - zengi egy erős, mély hang, és fénylő, szikrázó valami rohan neki a dementoroknak, elűzve őket.
 
Vége. Elmentek...
 
Élek.
 
Kicsire összegömbölyödve sírom el magam... annyira féltem... olyan szörnyű volt...
 
Valaki átölel, és én inkább az ösztöneimmel ismerem fel, hogy Ő az. Beleolvadok szinte meleg testébe, de a fagyos hideg nem akar elmúlni ami átjárja egész testemet.
- Nyugodj meg. Nyugalom, Colin... már nincs baj... elmentek... nyugi...jól van... - duruzsolja megnyugtatóan, simogatva és ölelve engem, ringat mint egy gyermeket. Államat megfogva néz a szemembe, és egy kedves, gyengéd mosolyt kapok. - Nem engedném, hogy bántódásod essen, kicsi Colin. Ahhoz túl jól festesz mellettem...
 
Draco...
 
Tudatosul bennem az az egy szó, ami mindig is motoszkált bennem valahol, csodálkozva nyílnak tágra szemeim, majd lassan átmelegedő testtel bújok újra hozzá, immár kissé boldogabban szipogva, a végkimerültség határán.
 
Kábán érzékelem ahogy kizúdul az embertömeg az utcákra, és körülvesz bennünket rengeteg ember.
- Jöjjön Mr. Malfoy, vigyük a roxforti gyengélkedőbe... - hallom McGalagony hangját. Draco gyengéden felnyalábol, és én belé kapaszkodva fúrom arcomat nyakába, illatát mélyen magamba szívom. Remegésem lassan csökkenni kezd.
 
*
 
Puha ágyba fektetnek, felnyitom szemeimet. Draco ül mellettem, és egy kis csokidarabot tart a szám elé.
- Ezt edd meg Colin - mondja. Szót fogadok, és ahogy szétolvad a számban, úgy forrósodik fel minden kihűlt végtagom. - Na, jobb egy kicsit?
- Igen - biccentek, és kezét megfogva sóhajtok fel. Ujjainkat összefűzzük, úgy figyeljük ahogy körülöttünk sündörög a gyógyító boszorkány. Mindenféle kémcsövet meg üvegcsét halmoz az éjjeliszekrényre, egyik folyadék furábban és félelmetesebben fest mint a másik. Megszeppenve pislogok fel Dracora, aki csak halkan kuncog.
- Már jól vagyok... - kezdem tétován, és a boszorkány felkapja a fejét, szemüvege szigorúan csillan meg a gyertyafényben.
- Nem baj fiatalember, akkor is ma...
 
Bamm.
 
Bevágódik a gyengélkedő nagy duplaszárnyú ajtaja, és négy férfi ront be rajta. Középen Dumbledore, mellette Piton, a Mágiaügyi miniszter és Lucius Malfoy.
 
Egyenesen az ágyamhoz sietnek. Dumbledore kedvesen pillant rám szemüvege felett, öreg arcán évszázados bölcsesség és szigor, hosszú ősz szakálla egy kis ezüstlánccal összefogva mellkasán.
- Hogy vagy, fiam? - kérdezi mély, brummogó hangján.
- Jobban, köszönöm - válaszolom halkan.
- Látja Dumbledore? Felesleges volt ekkora hajcihőt rendezni, egyszerűen csak véletlen találkozás volt, semmi más... - hadarja a miniszter.
- Dementor-csókot kapott kis híján - morran fel Draco. Minden szempár felé fordul.
- Hányan voltak? - kérdezi Piton professzor.
- Úgy egy tucatnyian.
- És te egyedül űzted el mindet? - hökken meg a miniszter, és furcsállóan méri végig Dracot, majd Lucius Malfoy felé fordul, aki csak egy vállvonással válaszol a kérdő pillantásra, és figyelmeztető pillantást lövell fia felé.
- Bárhogy is - szólal meg hirtelen Dumbledore professzor - holnap reggel első utam a bizottságba vezet, és magam intézem el, hogy többé a környékre se tehesse be a lábát egy dementor sem.
- De azt nem engedhetem! - hörren a miniszter, és kalapját zavartan megszorongatja kezében. Már nyitná a száját hogy folytassa a vitát, de Lucius Malfoy megkocogtatja a vállát sétapálcájának gömbjével és figyelmeztetően rázza meg a fejét alig észrevehetően.
 
Mi a fene folyik itt?
 
- Colin! - szólal meg hirtelen Piton professzor, és ijedten rándulok össze. Hidegen merednek rám a fekete szemek. - Harry Potter... ott volt veled, vagy a környéken akkor?
Megrázom a fejem.
- Nem.
- Nos uraim, akkor hagyjuk pihenni a fiatalembert - kezdi terelgetni Dumbledore a többieket kifelé, és rám kacsint egy barátságos mosollyal. Lucius Malfoy is vet rám egy éhes pillantást búcsúzóul és végre kettesben maradunk. Ekkor veszem észre, hogy idáig Draco kezét szorongattam. Félénken pislogok rá, és komor arcát látva megijedek.
- Draco...?
Felém fordul szép arca, és megkeményedett vonásai enyhülnek.
- Harry volt a célpont Colin. Mostantól ne nagyon légy a társaságában, inkább kerüld el ha teheted, jó? És ez az információ maradjon köztünk.
Biccentek, és ölelő karjaiba bújva sóhajtok fel. Beleszuszog a hajamba.
- Hol van az a boszi? Az előbb még itt sertepertélt.
- Nem tudom, de most kéne még meglépni, mielőtt hánytatót vagy hasonlót itat velem - válaszolom, és kislisszolok az ágyból.
- Remek, az én ágyam úgyis sokkal kényelmesebb - vigyorodik el, és elpirulok.
- A te... ágyad...?
Megcsókol, és a fülemhez hajol.
- Hisz tudod... feküdtél már benne néhányszor - kuncogja, és rettenetesen élvezi zavaromat.
- Na de...de akkor üres volt a Mardekár ház... most viszont...
- Most viszont már mindenki tudja ki vagy és miért vagy ott, úgyhogy ne aggódj - cirógatja meg hátamat, és a fenekembe markol.
- Jaj nekem... - nyüsszentek halkan ahogy eszembe jut a mai fejlemény.
- Jaj bizony - nevet érzékien mély hangján, és fülemet megharapdálva szorít magához. - Gyere... van még csoki a szobámban.
Felcsillannak a szemeim, és elpirulok. Gyanítom ma éjjel én leszek a nass... de nem bánom. Nem ám.
 
Ahogy megállunk a Mardekár ház bejáratát rejtő festmény előtt, elbizonytalanodom.
- Tudod... - mondom félénken az ujjaimat babrálva.
- Hm? - fordul felém, és türelmesen magához ölelve figyel.
- ...örülök, hogy már nincs rejtegetnivalónk, de azért nem kéne olyan nyíltan... szóval érted...
- Nem, nem értem - fúj bosszúsan. - Szeretők vagyunk, és már mindenki tudja. Akkor minek továbbra is megjátszani magunkat?
- Tapintatból...
- Szarok a tapintatra - zárja le a vitát, és vállára dobva sétál be velem a bejáraton. Szerencsére kihalt az egész előtér, és társalgó, mert már késő éjszaka van. Néhány lépcsőfok, ajtó nyílik és csukódik, én pedig már huppanok is puha ágyon, a zöld-ezüst szaténágynemű selymesen cirógatja bőrömet, és én felkuncogva fogadom tárt karokkal a rám vetődő kedvesemet.
Forró csók...
Most, amikor igencsak aktívkodni kéne, most érzem igazán mennyi erőt szívott el tőlem a dementor. Ernyedten hanyatlanak le őt simogató kezeim.
- Draco... - lehelem kábán, ajkaim remegnek a csalódottságtól, könnyek csillognak szemeimben... Olyan gyenge vagyok, mint egy újszülött kismacska.
- Tudom... - mosolyog le rám, és forrón megcsókolva simul meztelen testével az enyémhez. Már félszavakból is megértjük egymást.
 
Zene
 
Gyengéd csókjai és érintései teljesen elvarázsolnak, és én csak sóhajtozva élvezem, gyenge cirógatásaimmal megkísérelve a viszonzást.
 
Fölém hajol, arcán kedves mosoly, kristálykék szemei ragyognak a gyertyák félhomályában... zihálása és mély nyögése ahogy belém hatol lassan és gyengéden...
 
Ujjaim végigsiklanak izmos karjain, a szikrázó izzadtságcseppeket lecirógatva róla, és halkan felnyögve hunyom be szemeimet ahogy a kéj végigzsizseg egész testemen.
 
- Draco... - lehelem, és ő forrón, mégis gyengéden csókol meg.
 
- Colin - súgja lassan megmozdulva. Lassú ritmusunk, hangunk és érzéseink, lágy, bíborpalástú lepelként borítanak be minket, létrehozva a mi kettőnk tökéletes világát... ami csak a miénk.
 
Testének melegében, illatának fészkében elbújva élvezem minden cseppjét... ennek a különleges pillanatnak, és szívemet bilincsként szorítja össze az a forró érzelem, amely a halál közelében tudatosult bennem.
 
Nem tudok mit kezdeni vele, és gyanítom ő sem tudna, ha elmondanám neki.


Levi-sama2009. 06. 02. 11:40:57#275
Karakter: Colin-Draco



Tekintetünk összekulcsolódik... és összemosolygva fogadjuk testünkbe a testünkön forrón végigcsurranó gyönyört... Felemel, kiteljesít, majd úgy szivárog ki testünkből, mint az őszi faleveleket sirató szellő...
 
Szívem és testem is megremeg.
 
Lemeztelenedett lélekkel, tisztán nézek fel rá. Elakad a lélegzete egy pillanatra, úgy néz szemembe, de csak néhány pillanatig tart, mert lehunyom tekintetem, hogy ne lássa...
 
Úgy sem tudna mit kezdeni vele... ahogy én sem.
 
 
*
 
A hajnal illata úgy szivárog be, mint a hívatlan vendég. Kezembe ásítva ébredezem, és a hátamhoz simuló, derekamat ölelő kart érezve elmosolyodom. Finoman cirógatom meg kezét, majd kicsusszanok ágyából. Mélyen alszik, nem is háborgatom. Még mielőtt a Mardekárosok felébrednek, le kell lépnem.
Felkapkodom ruháimat, szájára hintek egy búcsúcsókot.
- Colin... - suttogja és hajamba bújnak ujjai. Álmosan pillant fel, és kedves mosolyomat látva bágyadtan görbülnek felfelé szájának sarkai valamiféle álomittas mosolykezdeményt képezve.
- Aludj csak, még korán van - puszilom meg újból. - Szia...
- Szia...
Figyelem ahogy visszaalszik, és lábujjhegyen lopakodom ki szobájából, ahogy a Mardekár házból is.
Senkivel nem találkozom visszaúton, így nyugodtan lezuhanyozhatok, és mire a többiek felébrednek, már felöltözve várom őket a társalgóban.
Harry és Hermione kedvesek és barátságosak mint mind
 
2009.03.22 20:47 
Hiyahiya
Draco (6):
- Nem hinném, hogy el akar veled menni, Malfoy! Inkább marad itt, velünk, igaz Colin?- pillant az én kis cicusomra jelentőségteljesen Szent Potter, zöld szemei szigorúan villannak meg, ezzel kivívva Colin szégyenlős szemlesütését.
A többi barom mellette megrökönyödve figyel, Weasly arcán villan egyedül igazi düh, felismerve a helyzetet. Tudom, te tapasztalt vagy ezen a téren, főleg ha a korai molesztálásról van szó. Csak van egy lényeges különbség, hozzám mindenki önként röppen... még ha először nem is akar. Meg van hozzá az ellenállhatatlanságom, hogy elájuljanak tőlem...
- Harry én...- nyöszörgi halkan Colin, ám én mutatóujjamat puha kis ajkacskáira simítva hallgattatom el. Fölösleges beszélni. Lassú a felfogása, csak akkor éti meg, ha megmutatjuk neki, mi is a dörgés...
- Én ezt másképp gondolom, Potter... – duruzsolom halkan, csábítóan, s kis őzikém vékony csuklóját megragadva húzom fel magamhoz, s ő kábán, még mindig zavarban hagyja, hogy kívánatos kis testét magamhoz szorítsam, vészes, izgató közelségben bűvöljem leheletemmel szájacskáját...- miért ne akarna velem lenin, ha egyszer a szeretőm? – kérdezem lágyan, kihívó, lealázó oldalpillantást küldve Potternek, kinek szemei összeszűkülnek, a mellette lévők pedig amúgy is nagy megrökönyödése csak nő, s kérdő bambulással figyelnek hol engem, hol pedig Pottert, hol éppen kicsi Colinom, ki szemecskéit lesütve simítja apró kezeit mellkasomra.
S hogy megpecsételjük, eme csodás szennyes kiteregetést, ujjaimmal őzikém álla alá támasztva emelem fel fejecskéjét, hogy egy érzéki mosollyal vethessem magam elcsigázottan, erotikusan, a levegőt felhevítően duzzadt kis ajakira, s nyelvemmel akadálytalanul hatolok szájának nedves forróságába, vad, mégis rettentően érzéki, forró táncra hívva kába kis nyelvecskéjét, mely tétovázás nélkül viszonozza támadásom...
Karjai nyakam köré fonódnak, olybá tűnik teljesen megfeledkezett arról, hogy hol is vagyunk, és kik is figyelnek árgus szemekkel... keh... mintha egem érdekelne...
Érdekel is... mérhetetlen diadalom ittasság mámorít el csókunk éhsége mellett...
Kínzó lassúsággal cirógatom végig gerincének kecses vonalát, s ahogy farmerba bújtatott, formás kis fenekéhez érek el durván, vadul markolok bele egy halk morranással egyetemben, mellyel előhívom halk, bódult kis sóhaját... imádom...
Elszakadok édes ki nassomtól, s kipiruzlt kis pofiját cirógatva fordulok Potter felé, ki dühtől remegve áll fel, s már süllyeszti kezét sebébe, ám én gyorsabb vagyok... egy másodperc alatt kapom elő pálcám, s ocsmány képének szegezve vigyorodom el szélesen... szerencsétlen. Tudhatnád, hogy velem szemben nincs esélyed...
- Ejnye, hát lukat akarsz a fejedbe? Lassú vagy Potter! – vetem oda foghegyről, s aggodalmas szemekkel pislogó kis Colinomra pillantva feszem elő legcsábítóbb mosolyom, s nyakába hajolva lehelek puha, perzselően forró csókot bőrébe, fülemen érezve sóhajának égető levegőjét... – épp ezért szalasztottad el, Colint is. Nem érdemled meg valljuk be. De most, ha megbocsájt a díszes társaság, élvezni szeretném a szeretőm társaságát. Blaise, megkérhetlek rá, hogy szórakoztasd még egy kicsit Potteréket?
- Persze, haver. – vigyorodok el a sötét hajú, s kezét vállamra téve kacsint rám elismerően.- szép darab.
- Kössz. - biccentek, s ő fekete szemeivel Colint fixírozva enged el, hogy innentől másik kedvenc időtöltésének az „alázzuk meg a griffendélt”-nek adózzon... és persze, mi is lehetne kis bandám tagjainak reakciója? Széles perverz vigyor, s bólogatások tömkelege. Őket aztán rohadtul nem izgatja, ki a szeretőm, és hogy milyen házból való. A lényeg a lényeg. Ők is ezt csinálják, és nálunk nem dobunk követ arra, aki ugyan olyan romlott, mint mi. A Griffendélnél túl befásult, csökött agyú barom van, hogy ezt elfogadja.
Átkarolva őzikém derekát irányítom az ajtó felé vezetem, hátra sem pillantva, csupán egy önelégült, egoista mosollyal ballagok ki előre engedve őt, hogy aztán kint kezecskéjét megfogva indulhassak tovább az édes kettes perceit élvezve.
Persze ő nem bírja két másodpercnél tovább, hogy a szemrehányó arckifejezéssel, dühös kis szemecskékkel ne kezdje okításomat. Édes... komolyan mondom, ennivaló...
- Ezt, miért kellett, Draco? Tudod, hogy nem kedvelnek! Harry eddig is óvott tőled, és én nem akartam neki csalódást okozni.. olyan dühösek lesznek rám! És...- folytatná, ám én az egyik falnak penderítve nézek komolyan szemeivel, kezeimmel csapdába zárva csábító kis alakját.
Akkor most megnyugtatjuk háborgó kis lelkecskéjét... ideje szembesíteni a valósággal...
- Ha nem nézik el neked, akkor nem igazi barátok. Egy igazi barát, akkor is kitart melletted, ha ne tetszik neki, amit csinálsz. Egyik sem vethet a szemedre semmit sem. Főleg nem Potter és Weasly. – mondom halkan, mély hangom hidegen cseng, de ahogy megszeppent kis arcát látom, és azt ahogy szemeit lesütve simítja kezeit mellkasomra, megkaparintom apró kis kacsóit, s lágyan megszorítva ösztönzöm arra, hogy felnézzem rám.
- Igazad lehet...- hebegi halkan, s én perverz fél mosollyal hajolok le hozzá, rózsaszín ajkacskáit finoman, halkan morogással megharapdálva...
- Nekem mindig igazam van, kicsi Colin... Most pedig...- elengedve őzikémet húzom magammal kezecskéjénél fogva, hogy tovább folytathassuk sétánkat.- Ideje kettesben lennünk egy kicsit... nem gondolod?
 
 
*
 
- Bemegyek, hozok töklevet, hogy felmelegedj.- hintek vacogós kis szeretőm homlokára egy apró puszit, amit ő csupán egy pirulós kis mosollyal reagál. Furcsa, hogy tavaszi estén ilyen hideg van. Nem kéne ilyen dermesztő időnek lenni. Nem hinném, hogy ez természetes. Köd is van. Bajt sejtek, ezért jobb lesz sietni. Megveszem a töklevet, aztán nyomás vissza a Roxfortba. Kurvára nem lennék boldog, ha egy rakás halálfalóba botlanék. Nem bántanának, de a családi, idilli találkozásokat gyűlölöm... – Sietek.
Benyitok a zsúfolt helyiségbe, és az előttem álló temérdek ember, egy cseppet sem növeli jókedvem. Jó délután volt, főleg ez a pár óra amit az egyik fogadó szobájában töltöttünk el... újabb vad vagy épp gyengéd menet, ami kielégítette a mostani éhségemet, ám az esti még repetára vágyik.
A gondolatra széles vigyor szökik arcomra, s ahogy beúszik elém őzikém kéjes kis arca, friss filmként forogva testem újra felforrósodik, amire az itteni párás levegő is csak rásegít.
Félre lököm az utamból az előttem állókat, mit sem törődve azok méltatlankodó morgásaikkal vágok előre, hogy minél előbb kijuthassak, mikor is hangos, rémült sikoly rázza meg a kocsmát, ezzel megállítva engem is.
Villámként nyilall belém a felismerés, szinte azonnal tudom kihez tartozik ez a vékony kis hangocska... Colin... A picsába!
Villámgyorsan perdülök meg, s mint egy őrült száguldok ismét az ajtó felé, kegyetlenül átgázolva mindenkin, egy-két illetőt kíméletlenül állkapcson vágva, de még ez sem érdekel.
Mint egy bomba úgy robbanok ki az utcára, s amit meglátok ez egy másodpercre megállít.
Kis teste szinte elveszik a halvány fényekben, csupán körvonalát látom, ahogy ültében hátrál, kezeit védőn maga előtt tartva sikoltozik kétségbeesetten, az előtte álló... nem is lebegőalakra... emberfeletti hideg és köd vesz körül mindent, látom a leheletemet a levegőben, kiráz a hideg, karomon borsódzik a bőr, szinte érzem, ahogy a csontig hatoló fagyosság belém kúszik, és próbálja elszívni belőlem a meleg jóságot... ami kevés van...
Dementorok!
Egy perc alatt kapcsolok, mintha csak felráznának egy mély álomból úgy rohanok, vetődöm szinte Colin elé, pálcámat egy másodperc alatt magam elé szegezve.
- Expecto Patronum! – ordítom, mély hangom ijesztően örvénylik a halál hörgések, túlvilági sikolyok között, ahogy pálcámból ezüstös fény törik elő, betölti az egész utcát, s ahogy szinte vadállatiasan vetődik ki belőle egy párduc, mely mintha igazi lenne úgy támad az előttünk lévő dementorra, mintha csak a torkát akarná átharapni...
Hangos, talán csak a képzeletem által kölcsönzött ijedt rikoltozással iszkolnak el, akár egy sötét, gomolygó esőfelhő, melyen átvilágít a nap fénye. Párducom szemfogait villantva hatol előre, s bátran üldözi el a lidérceket...
Zihálva, görcsösen szorongatott pálcával várom, hogy elmúljon a veszély, csupán halványan érzékelem, ahogy a levegő felmelegszik, arra koncentrálok, hogy a torkomat szorongató, jeges félelem elmúlt... nem volt vészes. Gyerekkoromban jobban megijedtem tőle. De a minisztérium emberei ilyenkor mi a faszt csinálnak? Bűnöző ide vagy oda, attól még ezek a förmedvények nem járhatnak szabadon!
Nagy sóhajjal fújom ki levegőt, s csak most figyelek fel, a halk szipogó zokogásra, ami szinte elvegyül a fújdogáló széllel. Megpördülök, s óvatosan, lassan lépek Colin elé, ki térdeit átölelve ücsörög a kövön.
Letérdelek elé, s védőn ölelem magamhoz reszkető kis testét, engedem, hogy remegő karjait körém fonja, s illatos kis alakja hozzám nyomódjon, arcocskáját nyakamba rejtve sírjon halkan. Azt mondta, hogy találkozott már dementorral. És hogy szörnyű volt. Sajnálom. Ami meglepő, mert általában az együttérzés teljes hiányában szenvedek, de... az még meglepőbb, hogy aggódtam érte, és megmentettem. Fontos nekem. Nem mintha ezt eddig nem tudtam volna, de most még jobban megerősödött bennem.
- Nyugodj meg. Nyugalom, Colin... már nincs baj... elmentek... nyugi...jól van...- búgom halkan, egyik kezemmel hátát simogatva gyengéden, másikkal pedig hajával játszadozva ringatom, mint egy kis gyereket. Pedofilnak érzem magam. Vagy épp másnak, amit sajátos módon, de közvetítek felé. Ki nem mondom, mert nem illik a személységemhez. Gyengéden emelem fel fejecskéjén, s életemben először, úgy isten igazából gyengéden elmosolyodom. Nem lepődöm meg már saját magamon, lusta vagyok hozzá.- Nem engedném, hogy bántódásod essen, kicsi Colin. Ahhoz túl jól festesz mellettem...
Könnyektől áztatott mélykék szemecskéi nagyra nyílnak, majd szipogva, halkan reszketve simul hozzám, szótlanul, bágyadtan. Ejj, ejj őzikém... nem kéne így eláztatnod az ingem...
 
 
2009.02.20 20:31 
baktimi
Colin:
 
Mosolyogva, szemeiben parázsló vággyal kerekedik fölém, és nyakamat erősen megszívva vált ki belőlem egy kéjes sóhajt... ahh imádom amikor ezt csinálja... Selymes, dús hajába bújnak ujjaim, és homályos szemekkel élvezem ahogy testemet végigcsókolja és harapdálja... jaj istenem...
Forró nyelve merevedésemen siklik végig, és én már csillagokat látok... nehhh kínozz...ahh... Tudja mire gondolok, mert már hallom is halk kuncogását. Imádja ha kínozhat... ahh én is imádom ha kínoz! Megőrjít...
Szájának forróságábanúgy érzem elolvadok, és már nem tudom ki vagyok és hol... csak azt tudom, kivel. Dracoval...
Draco illata... ajkai... kezei... bőre... érintése...
Gyengéden cirógatja nyelvével bejáratomat, és amikor már nem bírom, vállába markolva, könyörgőn pillantok le rá. Kérlek... ne várass tovább... gyere...
Kéjes vigyorral tesz eleget néma kérésemnek, és fölém mászik, de nem hatol még belém. Nyöszörögve, sóvárogva harapdálom nyakát, simogatom, karmolom forró bőrét, dörgölőzöm, csábítom, ingerlem, de ellenáll... Azonban remegésén, zihálásán, arckifejezésén látom hogy már nem bírja sokáig. Felmorranva présel az ágyba, hogy ne tudjak megmoccanni sem, és már nem bírom... nem bírom...
- Kérlek... Draco...ahh... - nyöszörgöm, és hirtelen vadul elmerül bennem, felhördülve ölelve magához. A fájdalom és a gyönyör kisöpör a fejemből minden maradék józanságomat, és csak sikoltozni, karmolni és harapni tudok... istenem de imádom ezt! Lázas, féktelen szenvedéllyel kezd el mozogni bennem, egyre mélyebben és mélyebben, gyorsabban és gyorsabban... ahh... Draco...
Felpillantok rá, és arckifejezését látva meglepődöm. Ez a gonosz vigyor... mire készül?
Egy vad mozdulattal minden eddiginél mélyebben elmerül bennem hirtelen, és kisöpör a fejemből mindent, ahogy a gyönyör szétrobban bennünk...
 
Lebegünk... együtt...
 
Mikor magamhoz térek, már egymás mellett fekszünk, karjaiban pihenek, ujjaim izmos hasán játszadoznak.
 
- Tudod kicsi Colin - szólal meg mély hangján. - ...eddig te vagy az egyetlen, akit apámtól féltek.
Valóban? Felpillantok rá, de nem tudok semmit leolvasni arcáról, csak szemeiben csillog valami furcsa fény, ami ösztönösen óvatosságra int.
- Az elején tényleg alkalmi kis kalandként tekintettem rád, de... - mosolyodik el, és finoman megharapdálja kisebesedett, érzékeny számat. Ahh ez finom...
- ...már rég nem kezellek így. Többnek tekintelek, mint egy kis éhségmúlasztó. Kár hogy véget kell érnie.
 
Fájdalom nyilall mellkasomba, és nyakába temetem arcomat, hogy ne lássa kibuggyanó könnyeimet. Igen, fájdalmas. De jobb most, mint később, amikor már menthetetlenül elvesznék. Nem mintha most nem lennék... de még nem annyira mély és intenzív ez az érzés. Ebből még felépülök, csak idő kérdése.
 
Igen, sikerülni fog.
 
 
***
 
- Hát el sem köszönsz tőlem? - hallom a mézesmázos hangot, és meglepetten pillantok fel a félig töltött utazóládámról. Éppen a ruháimat pakolnám, ha nem zavarnának. Az ajtófélfának támaszkodó férfit meglátva leteszem kezemből a ruhát.
- Szándékomban állt Mr. Malfoy - válaszolom hűvösen.
- Csak Lucius... - mosolyodik el, és ellöki magát hanyag mozdulattal az ajtótól, hogy közelebb lépjen. - ...egyébként félbehagytunk valamit. Nincs kedved befejezni?
Kéjes mosollyal, vágyakozva pillant végig rajtam és szívem kalimpálni kezd. Gyönyörű férfi, és bizonyára már elkábított volna, ha nem lennék beoltva ellene. Hatásos vakcinám neve: Draco.
- Nincs - zárom rövidre a beszélgetést, és dühös tekintetét figyelmen kívül hagyva fejezem be kapkodva a pakolást, gyakorlatilag belehányva ládámba az ágyon lévő cuccaimat.
- Hát jó - sóhajt műbánattal. - Az ajánlatom még áll. Ha véget ér hamarosan Dracoval a viszonyotok... én szívesen megvígasztallak.
- Nem kételkedem ebben, de... - zárom le a ládám tetejét - ...erre nem fog sor kerülni.
Felemelkedem, és meghökkenek ahogy felfedezem szoros közelségét. Államat megfogva néz mélyen a szemembe.
- Okos fiú vagy te Colin... - súgja mosolyogva. - Használd ki a lehetőségeidet... hisz nem fogsz örökké a Roxfortba járni. Ha majd varázsló leszel, szükséged lesz néhány „barátra” akik egyengetik előtted az utat.
Finoman eltolom a kezét, és hátrébb lépek, úgy hallgatom tovább.
- Édesanyád, a legszebb boszorkány volt, akit valaha is láttam. Ő tisztában volt ezekkel a lehetőségekkel és élt is velük. Kövesd a példáját... Sokra vihetnéd a segítségemmel. A Mágiaügyi minisztérium szívesen alkalmazza a pártfogoltjaimat... csak hogy egy példát említsek.
Hevesen dobogó szívvel pillantok fel rá. Ez már aztán sok... túl messzire ment...
- Elég! - emelem fel a kezem, és az ajtóhoz lépek. - Nem hallgatom ezt tovább... ég önnel Mr. Malfoy!
Talányos mosollyal figyeli zavart arcomat.
- A mielőbbi viszontlátásig Colin... - búgja mély hangján.
 
 
***
 
A vonatállomáson lezajló búcsú fájdalmasabb volt, mint gondoltam. Draco forró, vágyakozó csókjának emléke szinte beleégett az agyamba, bőrömbe...
Mégis, fejemet felszegve, könnyeimet visszanyeldekelve, száraz szemekkel ültem végig az utat a vonaton.
 
Megfogadtam, hogy nem sírok. Nem és nem. Én Colin, nem fogok kislányként sírdogálni!
 
 
***
 
Két hét... az éjszakák egyre hűvösebbek, testem pedig éjszakáról éjszakára jobban hevül a sóvár vágytól. Minden éjjel vágytól parázsló kék szemekkel, érzékien arrogáns mosollyal ékesített szoborszépségű arccal álmodom. Csókjainak, érintéseinek emléke kínzóan fájdalmas...
Már minden jel begyógyult testemen, semmim sem maradt ami rá emlékeztetne. Se egy fognyom, vagy kis folt... semmi.
 
A legkínzóbb mégsem ez. Minden nap találkozom vele, többször is. Mintha a sors folyamatosan, szándékosan keresztezné útjainkat. Egyik alkalommal éppen a könyvtárból léptem ki, és a karjaiba szaladtam. Kihullottak kezemből a könyvek, és elmenekültem. Szégyellem gyávaságomat, de... érthető nem?!
 
Már enni sem tudok rendesen... és hiába leplezem szomorúságomat, már Harry is észrevette.
 
- Colin... - állít meg a Griffendél társalgójában, miután én is elköszönök. Egész este csak a kandallótüzet néztem, amíg a többiek beszélgettek.
- Igen Harry? - fordulok vissza a lépcsőtől.
- Beszélni szeretnék veled... Ülj ide mellém kérlek.
Sóhajtva fogadok szót, hiszen tudom hogy tudja. Nincs értelme tagadni. Most jön a fejmosás, meg az énmegmondtam, satöbbi.
- Hogyan tudnék neked segíteni, hogy megkönnyítsem számodra a fájdalmad elviselését? - kérdezi halkan, és belémreked a levegő. Döbbenten pillantok fel rá, és smaragdzöld szemei gyengéden, szomorúan csillognak le rám. Ez a régi Harry... a barátom, akiért tűzbe mentem volna, és most is. Forró szeretetem feléled, és elmosolyodom.
- Már megtetted... - suttogom meghatottan. - Igazi barát vagy Harry Potter...
Megölelem, és halkan megköszönöm neki.
- Így könnyebb lesz... köszönöm. Jó éjszakát...
 
 
***
 
 
Szokásos reggeli nyüzsgés. Ezúttal is, mint mindig Ő a sleppje körében ül. Képtelen vagyok enni, ha ő is itt van... amúgyis gondom van az evéssel az utóbbi időszakban. Fél füllel hallgatom ahogy Hermione megint valami tervet kovácsol, és Piton professzor neve is sűrűn elhangzik, de ez sem érdekel.
Érzem magamon Draco tekintetét, mint minden áldott nap, minden étkezés alatt, és félénken, lopva pillantok rá. Gátlástalanul mosolyogva szemez velem, cseppet sem zavartatva magát. Direkt csinálja... engem kínoz, csak tudnám miért...
Oh és ahogy szándékosan megnyalintja kanalát... még a gondolatba is belepirulok! Felém küld egy kis puszit, és én végre észbe kapok. Oh a fenébe! Elfordítom tőle piros arcomat, és inkább az érintetlen szendvicsre szegezem tekintetem. Draco Malfoy a fene essen beléd... hogy ennyire őrjítően szexi tudsz lenni, és a fene essen belém is, hogy úgy odavagyok érted!
 
 
***
 
 
- Harryt elkapták... - zihálja Hermione, és a falnak támaszkodó sápadtan lihegő Ron biccent. Az imént estek be a Kövér Hölgy portréja mögül a Griffendél társalgójába. Késő éjszaka van.
- Ki kapta el? - kérdezem sápadtan.
- Piton - rázza meg fejét kétségbeesetten Ron. - A tekergők térképe is nála volt, Piton elkobozta és a bájitaltan teremben bedobta a tanári asztal fiókjába. Vissza kell szereznünk, mielőtt belenéz és megtudja mi is az! Ha kiderül, Harryt kicsaphatják...
- Az nem lehet! - nyögöm kétségbeesetten. A nagy Harry Pottert nem rúghatják ki szégyenszemre a Roxfortból... - Találjatok ki valamit...!!!
Összedugjuk a fejünket, és hosszas tanakodás után végre megszületik a terv.
Ron és Hermione elcsalják az éjszakai őrséget és Frics macskáját, én pedig beosonok a tanterembe, visszacsenem a térképet, így Harry nem kerül nagyobb bajba.
 
Felrohanok a szobámba, és a zseblámpámat keresgélve leejtek egy könyvet. Valami kihullik belőle, és ahogy felveszem és rápillantok...
 
Hetek óta most először... elsírom magam.
 
A fényképen, a színes virágok között boldogan mosolyog rám a saját, szerelmesen ragyogó arcom, és Draco... a képen lévő Colinra mosolyog gyengéden.
 
Mennyire ostoba voltam...
 
Nem csak saját magamat tettem tönkre, de lehet hogy neki is fájdalmat okoztam... megsebeztem. Pedig nem tennék soha ilyet, mert...mert...mert...
 
Ahh nincs most erre idő! Szedd össze magad Colin, és mentsd meg Harry Pottert!
 
 
***
 
 
Óvatosan osonok végig a folyosón, és csak a gyertyák halvány fényére hagyatkozom. Zseblámpámat kockázatos lenne használni. Félek a sötétben... nagyon félek, de a barátaimért ezt is vállalom, elvégre nem hiába vagyok Griffendéles.
Halkan nyikorog az ajtó, és félénken belépek. Nagyon sötét van, de tökéletesen fel tudom idézni fejemben a tanterem berendezését. Ha most itt egyenesen végigmegyek, pont a tanáriasztalnak ütközöm. Persze nekimegyek ennek-annak, de sikerül. A fiókban meg is találom a papírt, és elsüllyesztem talárom zsebében. Na ez kész is, már csak ki kéne valahogy botorkálni innen...
 
Bamm!
 
A becsapódó ajtótól összerezzenek, majd egy varázspálca végén hirtelen egy fénygömb izzik fel. Halálra rémülve pillantok fel, és...
 
Térdeim elgyengülnek, szívem hevesen kezd dübörögni, pihegve szívom magamba az ismerős és imádott arc látványát.
 
- Draco... - lehelem halkan.
 
Közelebb lépek hozzá, és ő megremegve hunyja be szemeit, arcán tömény vágy... amilyet én is érzek. Sóvárgást, vágyat... és még ennél is többet. Remegő kezeimmel megsimogatom szép arcát, és a kék szemek kedvesen pillantanak le rám. Sehol a szokásos gúny vagy arrogancia.
- Igen...? - kérdezi halkan, borzongatóan mély hangjától megremegve hunyom be szemeimet néhány pillanat erejéig. Istenem, mennyire hiányzott...! Ismerős arcvonásain, határozott vonalú szép száján siklanak végig lepkeszárny-könnyedséggel karcsú ujjaim. Imádom minden porcikáját. Őt.
 
Végül elengedem, és zavartan nézek fel rá. Idegesen harapdálva számat gyűrögetem ruhámat. Mégis hogyan fejezzem ki magam? Az érzéseimet? Mi lesz, ha tévedek, és ő kinevet? Ahh kit érdekel, hiszen ha mégis... ha csak egy kicsit is... jaj Colin ne gondolkozz már annyit!
 
Mély levegőt veszek, és a szavak csak úgy felszínre törnek belőlem, mintha kiönteném a megtelt poharat.
 
- Draco én... én... sajnálom... lehet, hogy... hogy félreértés volt kettőnk közöttünk, és nem biztos, hogy játszottál velem.... mégis fájt akkor


Levi-sama2009. 06. 02. 11:38:43#272
Karakter: Colin-Draco



Tiltott rengeteg 1231
 
Colin:
 
Megérzem kezét ágyékomon, s már ruhámon keresztül is bizserget érintése, és bőréből áradó hősége. Behunyt szemekkel sóhajtok fel, annyira jó érzés... és nem csak ez. A tudat, hogy ő térdel fölöttem, ő csókol és simogat, és perceken belül szeretkezni fogunk...
- Ebben egy percig sem kellett volna kételkedned... - hallom halk, vágytól rekedt hangját, s forró nyelvét érzem bőrömön, majd fejemet oldalra fordítva siklik a fülemre, nyakamra, hogy harapásnyomával eljátszadozva váltson ki belőlem jeges és forró hullámokat. Fájdalmasan felszisszenek, ahogy megszívja. Így soha nem fog begyógyulni!
Mégis a fájdalom csak fűszerezte a vad vágyamat, szinte elviselhetetlenné téve. Éhesen pillantok fel mosolygó arcára, majd követem tevékenységét. Kigombolja ingemet, végigcsókolja mellkasom, és meleg ujjai nadrágomba csusszanva fonódnak péniszemre.
- Ahh... - nyögdécselem újra és újra. Ezt nem lehet kibírni! És ahogy játszadozik... néha erősebben megszorítva, és olyankor kéjes sikolyaim kitörnek belőlem, hogy enyhítsenek a belülről feszítő kínomon... gyönyörű kínjaimon.
- Szeretem hallgatni ahogy nyögdécselsz és sikoltozol... őrjítően izgató... - búgja, s hangja mélyről jövő morgás csupán, melyhez fogható nincs ezen a világon. Beleremegnek még a hajszálaim a hallatába... altestem összerándul, s apró orgazmusként élem meg minden szavát. Ah istenem!
Fogaival húzza le nadrágom cipzárját, és lassan lesimogatja rólam az utolsó darabokat is. Én ezt már nem bírom! Szándékosan csinálja...ah...
Forró nyelve végigsiklik péniszemen, és a várakozás izgalma végigzsizseg egész testemen, és ahogy elmerülök szájának lávaforróságában, a kényeztetéssel egyre közelebb kerülök ahhoz, amihez még nem kéne. Rémülten markolok selymes, szőke tincseibe, kéjes vigyorral pillant fel rám, félbehagyva tevékenységét.
- Te is játszani szeretnél...? - kérdezi ahogy újra fölém térdelve hajol a számhoz. Éhesen vetem rá magam, hogy harapva csókoljam. Naná hogy akarok!
- Igen...hnn... - sóhajtom kéjesen, és egy lendülettel fordítom meg. Éhesen nézek végig rajta. Túl sok a ruha. Remegő kezeimmel esek ingének, de nem és nem akarnak engedelmeskedni a fránya gombok.
Érzéki mosollyal segít ki türelmesen, és én elpirulok saját bénaságomon, majd nyakába temetve arcomat rejtem el előle. Ha már itt vagyok... Kéjesen harapdálom végig bőrét, akaratlanul is rajtahagyva néhány apróbb jelet, de nem törődök vele, mert mély morgásai össze-össze rántják alhasamat...ráadásul végigsimítja hátamat, majd erősen fenekembe markolva dörgöli ágyékát bejáratomhoz. Ahh! Beleharapok vállának finom bőrébe, és ő megint felmorran, hogy eszemet veszítsem...
- Imádom ezt a hangot... - sóhajtom, és végigcsókolva mellkasát és hasát, további nyögéseket kicsalva belőle. Ahogy hasának aljához érkezem, ő hörögve markolja meg a lepedőt. Ó... tehát ezt szereted...? Kis mosollyal nyugtázom, és lecibálva róla a nadrágját, maradék ruháját mérem végig. Gyönyörű... tökéletes izmai játszadoznak sápadt bőre alatt, arcán vad vágy, szemei szinte parázslanak... pénisze értem lüktet... Rá is simítom kezem, és lehajolva nyalintom végig, szemkontaktust végig megtartva. Lassan a számba csúsztatom, és a tőle tanult módon kezdem kényeztetni. Ő pedig morogva, hörögve élvezi... mi az hogy!
Egész testében remeg, és az izzadtságcseppek úgy ragyognak testén a félhomályban, mint ha egy marék gyémántot hintettem volna szét testén... nyögve nyúl le hozzám, hajamba markolva, vad szenvedéllyel ránt fel magához, és vadul, mohón csókol meg. Viszonzom, és szinte azonnal megérzem kezét a fenekemre simulni, majd ujjait magamban. Belenyögve a csókba szorítom össze szemeimet.
- Mit szólnál hozzá...ha most lovagolnál egy kicsit? - kérdezi, és ahogy felnyílnak szemeim és arcára nézek, izgató vigyorát látva izgalmam tetőfokára hág. Ajkamba harapva izgatottságomban mászom fölé, és magamba vezetem. Morranva ragadja meg csípőmet, mélyen magára húzva, és ahogy hirtelen fájdalmasan de mégis csodálatosan elmerül bennem mélyen, felsikoltok a gyönyörűségtől... Elgyengülve, nyöszörögve hagyom, hogy ő mozgassa csípőmet, megmutatva nekem hogyan csináljam. Hamar ráérzek, és már magamtól ringatom csípőmet. Sokkal jobb így felette, mert én irányítom a döféseit, így pontosan ott és úgy nyom, ahol és ahogy én akarom... és ez ahhnyirahhh jóhh...
Félig behunyt szemeim alól figyelem arcán a vad vágy és a gyönyör különös és mégis szemet gyönyörködtető fintorát, hallgatom ahogy mély morgásai az én nyögéseim és sikolyaim aláfestéseként hozza létre szeretkezésünk különleges zenéjét...
Hirtelen felnyúl értem, és hajamba markolva ránt le magához. Sóváran csókolom meg, szenvedélyünk már féktelen. Fogaink összekoccannak, marcangoljuk egymás ajkait, sós vér íze fűszerezi édes csókunkat.
Ha tudom, hogy a szex ilyen jó, már rég rákaptam volna. De lehet, hogy csak vele ilyen őrületesen jó...
Ahogy elviselhetetlenné fokozódik bennem a feszültség, maradék józan eszem is elszáll, és harapom, karmolom ahol csak érem, vad és őrült szenvedélyem szinte kirobban belőlem...
 
Istenem!
 
Belehalok egy gyönyörűségesen szépséges orgazmusba... szállok és könnyű az egész testem...
 
Üres fehérség... csak saját szívdobbanásaimat hallom, mint a fülemben dübörgő légkalapácsot...
 
*
 
Hosszú idő múlva tudatosul csak bennem, hogy hol is vagyok. Nehéz szemhéjaimat megemelve pillantok fel, és egyenesen a kristálykék szemekben merülhetek el.
- Szeretnék még lovagolni rajtad... - adom elő kívánságom gyenge kis hangomon, és kipirulva sütöm le szemeimet. Szavaim kissé perverzek voltak, de akkor is ez az igazság. Érzéki nevetését hallva végigborzong a testem, és ő szorosabban magához ölelve puszil meg.
- Szavadon foglak - hallom halk hangját, és ez az utolsó amit hallok... körülfon az álom meleg, bársonyos sötétsége...
 
*
 
Kellemes ébredés, sok puszi és csók, simogatás...
Egy gyors zuhany, és farkaséhesen robogok le az étkezőbe, Draco pedig mosolyogva követ. Kettesben reggelizünk, és én éhesen pusztítom a rántottámat. Ahogy rápillantok, kávéját kortyolgatva, hamis mosollyal figyel engem. Ó mire gondolsz vajon? Hihi...
Nyelvemmel kéjesen végignyalintom a villámat, és sóvár pillantással figyelem szemem sarkából.
- Incselkedsz? - kérdezi az asztalra könyökölve. Tetszik neki... hát még nekem. Megsimogatja arcom, ujjai számra siklanak, és én finoman megnyalintom. Csináltuk már asztalon, de ebédlőasztalon még nem... mi lenne, ha kipróbálnánk?
Kezem rásimul az övére, és ekkor kivágódik az étkező ajtaja, és betoppan...
Ezt nevezem „antré”-nak! Nem csak lenyűgöző jelenség, de ért is hozzá, hogy még jobban lenyűgözzön másokat.
Mr. Malfoy halvány mosollyal mér minket végig, és szemei megállapodnak duzzadtra, sebesre marcangolt ajkaimon. Kissé megemeli egyik szépen ívelt szemöldökét. Tudja. Tudom, hogy tudja.
Elengedem gyorsan Draco kezét, de már késő. Francba...
Halkan köszönök neki, és lesütöm szemeimet. Zavarban vagyok...
- Jó reggelt nektek is - köszön bársonyos, mély hangján, és leül mellénk. Ezúttal nem az asztalfőre, hanem pontosan velem szemben. Ajaj...
- Jól érzed magad nálunk, Colin? - kérdezi látszólag udvariasan, de a hangsúly...
Magamra erőltetek egy udvarias mosolyt, és igyekszem nem céklavörös árnyalatig mélyíteni zavaromat.
- Igen, uram... - biccentek, és egy falat tojást teszek magamévá. Jaj de szuper! Nem remeg a kezem! Igeeeen!
Az asztalra könyökölve mélyeszti hajnalkék szemeit az enyémbe, és én képtelen vagyok elfordítani tekintetem róla.
- Remélem, gyakrabban is vendégül láthatunk téged... igazán örülök, hogy Draconak ilyen kedves barátai is vannak... - búgja.
Nem pirulok el, nem pirulok el, nem pirulok el, nem pirulok el, nem pirulok el, nem pirulok el....
- Ez igazán kedves öntől, Mr. Malfoy... - válaszolom udvariasan.
- Egy hét múlva tartok egy kisebb fogadást. Remélem szüleiddel együtt megtiszteltek a jelenlétetekkel.
Zavartan sütöm le szemeimet. Apám és anyám egy estélyen Malfoyékkal? Majd ha piros hó esik. Válasz nélkül hagynám, de nem illik.
- Megtisztelő a meghívás. - puffogtatok ismét udvarias és semmitmondó válaszokat. Bosszúsan csillannak meg szemei, de állom a pillantását.
- Na és hogy van édesanyád? - vált témát.
Szándékosan csinálja. Szinte ki sem fogy a zavarba ejtő kérdésekből amíg el nem fogy a kávéja és a piritósa. Nagyon erősen kell koncentrálnom, mert alattomos kis kérdésekkel próbál meg információkat kiszedni belőlem. És flörtöl. Mi az hogy! Lángoló képpel hárítom szavait és utalásait...
Résen vagyok, és végül nem titkolt bosszúsággal arcán köszön el tőlünk, de az ajtóból még visszapillant, és...
A pillantásában minden benne van. Nem csak a képem, de talán még a tapéta is meggyullad ettől a tekintettől...
 
Becsukódik mögötte az ajtó, és én erőtlenül hanyatlom az asztalra. Huhh... ez meleg volt. Nem is. Forró!
- Mondd csak Colin... - hallom az én Dracóm mély hangját, és kiváncsian emelem fel fejem, hogy ránézhessek.
- ...nem lenne kedved segíteni nekem...? - int az ölébe, és ahogy tekintetem lejjebb siklik, duzzadó nadrágja láttán kipirulva reked belém a levegő.
- Itt és most? - nyöszörgöm pipacs fejjel. - És ha apukád visszajön?
- Ne aggódj, nem fog... és ha mégis, hát majd lát valami szépet... - búgja arcomat megsimogatva. A gondolat, hogy ránk nyithatnak... zavarnia kéne, de csak fokozza a bennem pezsgő izgalmat.
Ajkamat megnyalintva pillantok rá éhesen. Már bizsereg is az egész testem, és nem kéretem tovább magam. Felállok a székről, és mögé lépve cirógatom meg nyakát.
- Te akartad... - súgom a füléhez hajolva, és kezeim már ingével babrálnak, majd besiklanak a fekete szövet alá, hogy végigsimítsam izmos mellkasát. Mmm... Nyakát végigharapdálom, amíg meg nem hallom sóhajait. Ó igen, tudom hogy szereted. Tegnap esti kis jeleimen játszadozik nyelvem, majd egyik kezem lejjebb csusszanva simítja végig hasának gusztusos izomkockáit. Fejét félrehajtva teszi szabaddá egész nyakát nekem, s én tétovázás nélkül nyalom végig, bizsergetem...
Ujjaim mellbimbóira kalandoznak...
Nyílik az ajtó, és az ajtófélfának támaszkodó, vigyorgó férfit látva elpirulok. Draco behunyt szemekkel élvezi érintéseimet, nem veszi észre. Mélyen a hajnalkék szemekbe nézve nyalom végig a nyakát, és halványan elmosolyodom, ahogy szemeiben felparázslik a leplezetlen vágy. Mélyen elpirulok zavaromban, de akkor is élvezem a hatalmat. Draco illata őrjítő... Lucius Malfoyról megfeledkezve, hajába markolva fordítom finoman magam felé a fejét, és vad csókkal marcangolom tovább ajkait. Amikor felpillantok, az ajtó már csukva. Elfolytok egy mosolyt. Tetszik ez a játék...
Draco elé lépek, és egy egyszerű mozdulattal rántom szét ingét, majd egy fényes nyálcsíkot rajzolva rá haladok egyre lejjebb, és kiszabadítom merevedését a nadrág fogságából. A szék karfájába markolva, mély hangján nyögdécselve pillant le rám. Ajkaim közé csúsztatom péniszét, és ő hátravetett fejjel nyög fel mély hangján. Gyönyörű... Le nem cserélném senki másra...
Kéjesen lassan kényeztetem, és ahogy remegve, hörögve vergődik, csak fokozom a szívást.
- Colin... - nyögi rekedten, és spermájának enyhén sós íze kitölti számat, ajkaim szélén kicsordulva. Zihálva, remegve ránt fel az ölébe, és mohón csókolva szorít magához. Úgy kapkodja a levegőt, mint aki maratonit futott. Bezsongva kapaszkodom belé... Eszemet veszi teljesen...
Pihegve hagyom, hogy simogasson és csókolgasson, levezetve a benne felgyűlt feszültséget. Olyan jó érzés...
Nem tudom mennyi idő telt el, mert olyan jó vele lenni. Mégis, felemelem a fejem, és felmosolygok rá.
- Reggeli után megmutatod majd nekem a kertet? - kérdezem édes mosollyal, ellenállhatatlan boci-szemecskékkel. Kert? Legnagyobb jóindulattal is minimum parknak lehetne nevezni azt a hatalmas zöld területet a házuk mögött. Vigyorogva bólint, és elpirulok. Ismerem ezt az arckifejezést, de nem bánom... kertben még nem csináltuk.
 
*
 
Kedvenc fényképezőgépemet magamhoz véve fogom meg kezét, és hagyom hogy vezessen. A kellemesen melegítő napsugarakat élvezve pillantok körül. Egy tisztásra vezetett, ami tarka színeivel gyönyörködteti a szemeket... mennyi különleges virág! Boldogan felsikkantva engedem el a kezét, és a szebbnél szebb növényekhez futkosva csodálom meg páratlan szépségüket. Draco a fűre ülve kényelmesen megtámaszkodva, ajkain elégedett mosollyal figyeli őrült kis kedvesét, ahogy mérgezett egér módjára futkos virágtól virágig, kattintgatva fényképezőgépét.
Amikor végre elfáradok, Draco felé fordulok, és a látványtól belém reked a levegő. Egy kis kék virág szárát rágcsálva, behunyt szemekkel élvezi a napfényt, és ingének felső része szétnyílva nyújt bepillantást éhes szemeimnek kidolgozott mellkasára. Hát illik így napozni? Ilyen őrjítően szexisen? Lefényképezem, mert ezt meg kell örökíteni.
- Hé! - pillant fel bosszúsan, de szája érzéki mosolyra húzódik.
- Túl jól festesz a virágok között - mosolygok rá félénken.
- Gyere ide te kis fotós... - búgja, és kinyújtott kezébe csúsztatom ujjaimat. Gépemet egy farönkre téve állítom be, és hozzá bújok.
- Mosolyogj - súgom. Kettőt kattan a gép, s mire feleszmélek, már a fűben heverek, felettem szőke hercegem. Csilingelően felkacagva ölelem magamhoz. - Kiváncsi vagyok mi látszik majd a második képen... valószínűleg két elmosódott paca lesz...
- Majd csinálunk másikat - mormolja a nyakamba, és felsóhajtok ahogy kezeivel végigsimít fenekemen. Vad vágyam végigperzseli testemet. Taszítok rajta egyet, és már felette is térdelek. Levetkőzöm, és mélyen a szemébe nézve simogatom le róla is a ruhákat.
- Jól festesz a színes virágok között... - mosolygok le rá gyengéden, jóképű arcában gyönyörködve. Meztelen testéhez simulok, és merevedésére kulcsolódnak ujjaim. Tétovázás nélkül vezetem magamba.
Felsikkantok a fájdalomtól.
- Túl mohó vagy... - zihálja. Remegve kapaszkodom meg kezeiben, ujjainkat összefűzve.
- Te tehetsz róla... - pihegem kipirulva, és ahogy enyhülni kezd a fájdalom, ringatózni kezdek. - Olyan jó érzés ahogy bennem vagy... Legszívesebben le sem másznék rólad... - kuncogom halkan.
Felmorranva ragadja meg a csípőmet, és gyorsít a tempón. Sikoltozva , nyöszörögve adom meg neki amire vágyik, és ahogy közeledünk együtt az orgazmus gyönyöre felé, csodálattal mérem végig. Sápadt, gyöngyöző teste körül a virágok, mint valami színes, álomszép keret... szürreálisan szép.
Gépem után nyúlok, és lefényképezem, ahogy arcán a szép arckifejezés megjelenik, szemeiben pedig perzselő vágy lángol... Kis mosollyal nyugtázza, majd kiveszi kezemből a gépet, hogy magához ránthasson egy perzselő csókra. Egy könnyed mozdulat, és mire magamhoz térek, már én fekszem a földön, a puha virágokon, szirmaik izgatóan csiklandozzák felhevült bőrömet, illatuk elbódít, és ahogy a felettem hevesen mozgó Dracora nézek, pillantásunk összekulcsolódik, és abban a pillanatban szétrobban bennem az orgazmus. Behunyt szemekkel vetem hátra fejem, és kéjesen felsikoltva repülök el a paradicsomig...
 
- Draco... - sóhajtom szépséges gyönyörrel...
 
2008.12.14 22:17
Draco:
 
- De... Draco... mondd csak... mennyit tudsz te a családomról? – érdeklődik halkan, ahogy végre abba hagyom felfalási kísérletemet... tovább is folytatnám, itt helyben rámásznék, a leszaggatnám ezeket az irritáló, ide nem illő ruhadarabokat, hogy reggeli szex igényemet kielégítve tegyem magamévá.. fránya dolog, de én állandó repetát igénylek...
Ohh mit is kérdezett? Először válaszolok, mielőtt még perverz fantáziám minden egyes kéjes képét beváltom rajta...
- Eleget. – jön a lényegre törő válasz szerény személyemtől.. ugyan minek kéne többet fecsérelnem erre? Aranyvérű, van pénz, gyönyörű is, kell ennél több? A szüleimnek meg felel, elfogadják ez a lényeg. Nem mintha valaha irritált volna, hogy böki a csőrüket aktuális szexuális áldozatom, de jobb ha nem köpnek bele a levesembe, mert annak nem örülök túlzottan...
- Nem hinném. A Malfoy és a Creevey család nincsenek valami jóban... Mit gondolsz, miért nem találkoztunk eddig még egy bálon vagy estélyen sem amit apád rendezett vagy szponzorált?- kérdezi meg édes kis fejecskéjét rázva... micsoda okos pillantás... itt jöhetne a meglepődés, és a kíváncsiság, de sajnos az nem az én stílusom. Persze, hogy túl dúló szüleim iránti szeretem miatt érdekelne, hogy i a helyzet, de jelenleg van fontosabb, jobban mondva egy kívánatosabb dolog, ami elvonja a figyelmem... kezeim csapdája között kényelmesen komolykodó kis őzikém, aki még ezt a véres hangulatot is aranyosan tudja pofijára varázsolna... hát illenek, egy ilyen szép arca, ilyen méltatlan kifejezések? Hát nem láttál valaha rajtam ilyen illetlen képet? Nem hinném... hozzám tartozik, hogy másik nem érdekelnek, csupán szerény személyem jóléte, amibe most te is beletartozol... így nem izgat túlzottan, melyik olcsó ribancon kaptak hajba az drága őseink...


Levi-sama2009. 06. 02. 11:38:00#270
Karakter: Colin-Draco



- Nem számít. Apáink viszonya nem hat ránk... – kommentálom gondolataim végtelen sorát, hátha így felfogja az én kis szépségem, hogy erőn hidegen hogy kit farkalt meg az egyik, pedig nem szabadott volna, vagy pedofilításukban épp kin vesztek össze, vagy épp csak mely szemléletek miatt volt nézeteltérésük... amíg nekem nem származik belőle bajom, leszarom. Apámnak erre is van egy jó mondása: „Amíg nem neked fáj, fiam, addig ne érdekeljen.”
Milyen igaz....
S ahogy bólint, látom már előtte is tisztázódott a helyzet... vág az eszed, egy jó pont a többi mellé.
- Kérek engedélyt anyámtól... talán ő beleegyezik.- fejtegeti ötletét édes kis hangján... ohh hát kezdesz beletanulni a nagyok világába... mert ott bizony hazugság, hazugság tetejére halmozódik, addig míg pofára nem esnek.. persze ez velem, a tökéletes meggyőző képességű, mindent hibátlanul eltussoló Draco Malfoy-jal nem történhet meg, már csak csodás származásom miatt is... egy ilyen apa mellett... ki lepődne meg rajta? Nem mintha zavarna.. sőt... csak előnyöm származik belőle...hehe...
- Jól van. Találkozunk a vonaton. – mondom végül, s talán kissé megenyhült, elégedettségemet remekül álcázó mosolyommal lehelek kóstolóként egy finom csókot csábító kis ajkacskáira...imádom őket... kis édesség, amit idelőtt felfal az ember... megfelelő búcsúzás, ugyan akkor remek táptalaj piszkos fantáziám kibontakoztatásához... a vonaton úgy sem lesz jobb dolgom egy darabig... fantáziálgatni, és otthon beváltani... vagy még útközben... nagyon sürgősek ezek az altáji ingerek... hehe...
 
*
 
Unottan terpeszkedek el a vonat egyik fülkéjének kényelmesnek aligha mondható ülésén, minél elviselhetőbb pózba tornázva magamat hátha ezzel tűrhetőbbé teszem az utazást... ami nem lehetséges, ugyan is az egómat fényező sok idiótán kívül semmi érdekes sem akad itt, már pedig normál szexuális igényim ismét éhségre kaptak, s ennek sürgős csillapítására szorulnak... izgalmasabb lenne az út, ha közben egy kívánatos test vonaglana alattam, vagy épp fölöttem, rajtam... ohh.... sokkal izgalmasabb... és az, hogy ő akarja-e , teljesen magát értetődő, hisz szerény személyem társaságra mindenki, midig vágyik, főleg ha be is vezetem aktív esteedzésiem rejtelmeibe... tagadhatatlan, ugyan akkor önbizalom növelő, hogy én vagyok eme sport mestere...
Néha komoly retardációra vagy épp tapasztalati hiányra utal, hogy képesek akárcsak összehasonlítani Pottyval.. könyörgöm! Ha az a sárvérű nem világosította volna fel, hogy a kis farkát hova kell dugni, s mire kell használni, még most is zsebhokit játszana a paplan alatt... mégis ki az a hülye, aki az én szexisteni teljesítményem lehúzza ahhoz a ragyás pofájúhoz?
Mindegy....
Unottan nézem, ahogy Pakinson élvezettel riszálja magát előttem, tökéletességem minden apró momentumát kihangsúlyozva mire már saját magam is rájöttem, mikor reggel a tükörbe néztem... nos igen.. pokolian jó áll nekem a fekete, főleg selyeming és hozzáillő nadrág formájában...de sajnálatos, most nem ennek a csitrinek az arcára vágyom bármily kellemes is, mikor unott óráimban meghúzom párszor.
Persze mióta új szeretőre találtam, nem tartok igényt olcsó bájai kihasználásra.. meghagyom az örömöt Blaise-nek...
- Crack! Monstro! Pansy! Vigyetek meg magatokkal pár embert és keressétek meg szépen Colin Creevey-t.- utasítom őket, kezeimet szétterítve a ülés támláján... most jön az utazás élvezet része... nem hittem volna hogy függőjévé válok, de addig van szerencséje míg szórakoztat...de amilyen okos fiú, még sokáig látja el az igényeimet...
Vezényszóra pattan fel a három említett, a két gorilla értelmi szintjéhez dukáló bárgyú pofával várja, hogy Draco bácsi elmesélje, mi is az amit az imént elmondani szíveskedett...
Ehh.... üres fejű szerencsétlenek, de a söpredék legyűréséhez elegendők, és persze a sok csábító egyén házhoz szállítására is pontosan megfelelnek...
- A fotós fiút?- kérdez vissza medvedörmögéssel Crack, s én lenéző tekintetemet rávillantva ébresztem fel benne az önsajnálat valamit a szégyen nemes érzéseit... idióta...
- Igen. Vigyétek egy üres fülkébe. Remélem rád bízhatom a dolgok irányítását, Pansy.- pillantok a rókaarcú lányra, kinek szemei kötelesség tudóan csillannak meg az áhítat mellett, ezzel tovább pumpálva önbizalmam... feltétlen engedelmesség... ha azt mondanám nekik, kínálják fel magukat egy dementonak, gondolkodás nélkül megtennék... jót tesz nekem ez a hatalom...
- Persze, Draco!- bólint végül vékony hangán nyávogva, akár egy olajozatlan ajtó, am úgy bassza az ember fülét, hogy legszívesebben fejszével vagy épp Avada Kedavra- val szabdalná darabokra... csak kár hogy az nem oldaná meg az én bajomat.. mindegy... pár perc és magába a földi paradicsomba csöppenve kezdhetek neki önző énem perverzióimnak kiélését...
Akár ez elefánt csorda úgy vonulnak el, s én fáradj sóhajjal nyújtóztatom ki lassan elgémberedni készülő tagjaimat, hogy hanyag mozdulattal hajamba túrva szemléltessem mennyire izgalmas is ez a szar vonat... egy dolog van bene, ami foglalkoztat, és ha minden jól megy, hamarosan már azt fogom kóstolgatni.... kívánatos kis testét birtokolni...
Tudhat valamit a kis őzikém, ha ilyen hatásosan eltudta venni az eszem, jobban mondva érdeklődésemet láncolta magához... ennyi ideig életemben nem bírtam még egy ember mellett, egyik test sem volt éhségcsillapító, senki sem volt képes tökéletességem mellett tündökölni.. vagyis inkább kiegészíteni fényemet... de Colin mellém illik, mintha csak azért teremtették volna, hogy én meghúzzam, mellettem legyen, minden másodpercen kiélvezhessem... tökéletes szerető. Talán kórosan eluralkodik rajtam az aktívkodás öröme, de nem izgat, megtehetem. Amíg van rá jelentkező... hehe...
Az pedig az én estemben mindig akad... nem is kevés...
 
Hirtelen vágódik ki az ajtó, feltűnik mögötte Parkinson, haját igazgatva fáradt nyavalygással az ülés mellém eső oldalára dobva magát... tudom én, hogy jó mellettem villogni, de nem kívánok igényt tartani rád... elunt darab vagy...
Persze nem kell sokáig élveznem az „édes kettest” vele, ugyan is beesik a két gorilla, meg népes kísérete ezzel elárasztva a fülkét, kiszorítva a kényelmesnek mondható légtérből... ki monda, hogy ennyien itt lehetnek? Könyörgöm.. szívják a levegőm... mondjuk, ha ilyen bagázs kell, hogy elhozzanak egy törékeny kis szépséget, a többi gyenge szarostól, akkor komoly kétségeim támadnak afelől, hogy megérdemlik-e, hogy egy levegőt szívjanak velem.. szánalmas... fél fogamra nem elég az a csapatnyi taknyos...
Őzikémnek egyedül több esze van, mint nekik együttvéve...
- Hova vittétek?- érdeklődök közömbösen, és mellettem idegesítően bájolgó nőszemély rögtön rám kapja tekintetét... talán hangra működik... az én hangomra? Legközelebb a fülébe ordítok, és garantáltan eredményes hatást okozok... elájul a gyönyörűségtől...
- A legvégén van. – bújik szint képembe, s én egy köszönetet sem odalökve állok fel, hogy zsebre dugott kézzel ballagjak az ajtóhoz, hol drága, a Mardekár egyetlen értelmes egyénével találkozhassak...
- Rád bízom Parinsont, Blaise. Vigyázz ne jöjjön utánam.- intek fejemmel az épp már utánam készülő lányra, mire jó barátom sötét szemei felcsillannak, s az enyémhez hasonlatos széles vigyorral túr bele fekete tincseibe.
- Lefoglalom. – nyugtat meg, s rögtön a dolgok sűrűjébe vágva indul Parkinson felé, hogy derekát átkarolva suttogja el neki, mire is szeretné megkérni.. egy kis nyalakodás.. meg sem kottyan neki...
Elégedetten sétálok ki végre a túlzsúfolt helyről, hogy végre az én szépséges, kis őzikém után eredve csillapítsam feltöri vágyó éhségemet... ha megtalálom a minimum az lesz, hogy megkóstolom egy kicsit... saját magam kínzására borzolom az idegeimet, hogy mire arra kerül a sor, még nagyobb legyen az élvezet... jó taktika.. csak épp bírni kell cérnával...
Jég kék szemimet érdeklődve jártatom a felszámozott fülkéken, s ahogy égre elérek a legutolsóhoz, széles arrogáns, ösztönös vigyor szökik arcomra, hogy aztán, ugyan ezzel a határozottsággal rántsam el az ajtót, rátalálva édes kis szépségemre... mélykék szemecskéi vezényszóra csillannak meg, csinos arcocskájára bájos mosoly ül ki, s én elegáns mozdulattal huppanok mellette, kezeimmel kényelmesen egyben birtoklóan bekerítve csodás kis testét... hmm... Máris kényelmesebb...
Készségesen nyújtva felém duzzadt ajkacskáit üdvözlő csókunkhoz, s én éhesen vetem rá magam, hogy forró játékkal bódítsam el, ízlelhessem meg puha szájacskájának ínycsiklandó ízét... mindegy hányszor falom fel ezeket az izgató ajkacskákat, mindig ugyan olyan finomak... megunhatatlan...
- Szia... – hebegi halkan, édes kis arcán halvány pírral... imádom azt a csini kis pofiját.. főleg azokat a sokatmondó kifejezéseket, amik kiülnek rá... főleg szex közben... imádom nézi őt olyankor... akkor a leggyönyörűbb... amikor mélykék szemecskéi vágytó homályosulnak el, szép arca kipirult, izgatottan nyögdécsel... miért szaladok én ilyen előre? Időm mint a tenger... de ki vagyok én, hogy ebben a tengernyi időben, ne tegyem magamévá testét minden egyes órában? Nem tagadhatom meg magamtól ezt az örömöt... és persze tőle sem... hehe...
- Szia. – duruzsolom halkan, s ahogy kíváncsi szemecskéi végig futnak rajtam, s áhítatot olvasok ki belőlük, májam ismét hízik egy kilót, s örülök, hogyha egóm terebélyes növekvése nem segít rá a plafon omláshoz... ohh tudom, n hogy pokolian jól nézek ki, ez tény... sőt... ez alap. Engem sosem látnak szarul. Egy Malfoynak csak az jár ki, hogy elájuljanak tőle.. az, hogy mitől, a személytől függ...
De ő sem kutya... nagyon csini... látom azért felmerült kicsi fejecskéjében hova is megyünk, és hogy ki kell csípnie magát... illik szeméhez ez a sötétkék ing, szinte rásimul formás kis testére, csak egy valami hibádzik... mindent takar... ez pedig tarthatatlan állapot... eltakarja a csodás panorámát, s hiába szép darab, mennie kell... legalábbis beláthatatlan időn belül, már örülhet, ha kis cafatok maradnak belőle...
Na de ideje javítani a helyzeten, arcomról letörhetetlen széles, önbizalomtól duzzadó vigyorommal karöltve... a családnak is csak akkor tetszik, ha kissé hiányos a ruházata... főleg apámnak.. én nem bánom ha beugrik az öreg egy-két menetre... de csak egy—kettőre.. nem szeretem a pedofilokat... még ha drága ősöm szívesen is esik eme csodás hiába néha-néha... hiába... tudja, hogy kell az életet élvezni... persze anyám nélkül, aki él a saját naiv kis világában, ahol a férje nem csalja minden nap, és a fia nem ártatlan kis fiúkat ront meg.. szép álom, kár hogy szerény személyem túl szívdöglesztő ahhoz, hogy elkerülje az ilyen kis élvezetes „botlásokat”...
ujjaim észrevétlenül kúsznak ingjéhez, s hogy javítsák, a kis szépséghibát, kigombolok néhány gombot, hogy csodás tejfehér, hibátlan bőre kitűnjön belőle... máris jobb... izgatóbb, szexibb, ingerlőbb... kár, hogy a vonaton túl sokan vannak ahhoz, hogy meghúzzam... még a végén Szent Potter úgy döntene, hogy csatlakozik... akkor kénytelen lennék meglni, aminek most nem nagyon örülnék...
- Így sokkal jobb... – kommentálom kis mozdulatom s gondolatmenetemet egy élveteg, csábító mosollyal.. de... jó lenne megtudni rabolnom kell a kis édest, vagy jöhet magától is az oroszlán barlangjába... - Szóval?
- Anyám elengedett... – mondja halkan, édes kis hangján, s elégedetten engedem, hogy kívánatos kis testével, oldalamhoz bújjon... kis macska... jobban mondva őzikém... bár lehet, hogy átnevezem cicussá... jobban illik rá... lassan inkább hasonlít egy vad kiscicára, mint egy félénk őzikére... bár pírból van még neki elég, de ez csak aranyosabbá teszi... élvezetesebbé varázsolja a letámadását... vagyis egóra szomjazó énem élvezi, ahogy zavarban van....
- Jól van. – válaszolok végül... úgy látszik anyuci jobban bírja apámat, mint a vén csont... nagyon összekaphattak valamin, ami kifejezetten nem izgat, de mégis érdemes lenne tudni... sakkban tartáshoz, meg ilyesmi.. hihetetlen, hogy apám milyen beleegyező képes tud lenin, mikor megered a nyelvem...! Csodákra képes egy kis elcsípett beszélgetés, vagy épp a nyílt titok a Malfoy-kúrián... mert bizony apám nem veszi arra a fáradtságot, hogy eldugja a szeretőit... néha folyósón kapom őket rajta... hoppá....
- Legközelebb két-három fokkal értelmesebb barátodat küldd értem légyszives... ezt az egyet majdnem belevertük a padlóba. – dorgál vékony kis hangján aranyosa megrovó arckifejezéssel.. istenem... ezt még gyakorolni kell, édesem...
Jóízűen felnevetve adok hangot jókedvemnek, mely feltűnően hamar szállt rám a kellemetlenebb társaság után... jó tudni, hogy unaloműzőként is tökéletesen funkcionál...
Ilyen is ritkán fordul elő... többnyire túl arrogáns vagyok ahhoz, hogy elszórakoztassanak, a szexen kívül egy pillantásra sem méltatom őket, de a kis cicus más... jobban izgatja a fantáziám, mint bármelyik olcsó idióta előtte...és ismét áldom csodás szememet, amiért megpillantotta őt... hiába... a lélekbeli vállon veregetés kötelező napirendi pont, az önelégültség mellett...
- Monstro...? Na igen, ő nem az eszéről híres... De most ne foglalkozz ezzel. – adok jobb ötletet, s fejemben megfogalmazott tervemhez hűen húzódom karcsú nyakára, hogy memóriámat felfrissítve ízlelhessem meg finom bőrét, azonban valami elcsúfítja a csodás összképet.. mi ez a szar?
Tudom én, hogy kissé durva voltam, meg heves, de nem illik eltakarni az ilyen szép sebecskét... főleg ha ilyen kívánatos egyénen van... hát ki tudhatná meg, hogy milyen baszott mázlid van, hogy Draco Malfoy vetett rád szemet? Valaki a fél kezét adná azért, hogy legalább leszophasson!
Ejnye... persze orvosolhatom a problémát azzal, hogy legközelebb minden egyes porcikáját megjelölöm... az egyiket csak nem tudja eltakarni...
- Hé...! – kezdene bele a tiltakozásba, de veszett ügy.. nálam a fizikai erőfölény, cicus...
Jég kék szemeimmel elégedetten, talán kissé túlságosan is élvetegen veszem szemügyre fogaim csodás nyomát puha bőrén... na jó... ideje együtt érezni, ha tudok olyat... finoman cirógatom meg jelemet, s puha puszikat hintve rá, enyhítem a vélhetőleg nem kellemes érzést okozható nyomokat... az élvezetes alatt szenvedni kell... vagy utána.. mert az ilyennek nyoma marad...hehe...
- Nagyon fáj? – érdeklődöm végül, s ahogy megrázza de kis buksiját, ismételten elégedett vagyok vele... ideális szerető. Nem nyihog, nem panaszkodik, jó vele a szex, és édes.. főnyeremény! Azt, hogy én is az vagyok-e nem vitatom... magától értetődő...
- És neked a karmolások? – kérdezi édesen... ohh... még hogy fájni? Ugyan... meg sem éreztem őket, még ha szép árkokat is hagytak maguk után... tökéletesre sikeredett mosolyommal döntöm homlokomat, az övéhez, s közvetlen közelről merülök el csodás szemecskéiben, hogy halk sóhajtással lazuljak el, s hangolódjak rá az elkövetkezendő perverz percek aktivitására... hiba nehéz ráparancsolnom a ágyékomban türelmetlenkedő ékszerimre... így is csak kóstolóra telik... de én azt is élvezem...
- Nem, sőt... még szeretnék párat. – búgom mély hangomon, talán kissé túl nyílt titokká téve kívánságomat, miseit a mai nap folyamán legalább még egyszer megtoldom páll des kis karmolás nyommal az eddigi gyűjteményem... bájos kis pofijára eddig nem ismert vörös szín ül ki, halk kuncogásra késztetve... sóváran, már-már kiéhezetten siklanak kezeim ingje alá, rásimulnak csodás kis testére, ujjaim alatt parancsszóra hevül fel puha bőre, szinte parázslik tőle...finoman,óvatosan ízlelem meg ajkaimmal nyakát, magamba szívom finom virágillatát, engedem, hogy orromba kússzon elbódítson, lassanként elvegye józan eszem.. vagyis csak ha hagynám.. de önfegyelemből jelest érdemlek.. bár nehéz így kéjes kis sóhajai, nyögései mellett... közvetlen közelről hallom érzéki kis hangját, ezzel még nagyobb forróság, láng löketet adva, már így s fájón lüktető merevedésemnek... nem tesz jót nekem... mondjuk nem érdekel... ha kell itt húzom meg, legalább ha valaki betoppan, lát valami szépet... ingyen mozi... maximum meghal, de csekély ár ebbe a kis betekintésbe...
- Neh... ne itt... bárki bejöhet... Bírd ki... nemsokára megérkezünk...ah...hozzátok... hnn...- nyöszörgi halkan... ugyan mit érdekel engem, hogy valaki bejön? Egy cseppet sem izgat... neked sem kéne ezzel foglakoznod....
- Mégis hogyan tudnék ellenállni, amikor így nyögdécselsz hm? – nevetek érzékien, s kezem egy szempillást alatt, kígyóként siklik nadrágjába, hogy megkeresse türelmetlenül ágaskodó péniszét... ejnye... át te sem gondolatod komolyan! A legjobb rész jön! Különben is... ki az értelmi fogyatékos, aki egy ilyen is szépséget, ilyenkor itt hagyna?
Sokkal szebb kipirult kis arcocskája, kábán csillogó szemei, hívogató ajkacskái annál, hogy befejezetlenül hagyjam, amit elkezdtem... perverz fantáziám táptalaj után kiált, s ez egy kis ízelőt gyanánt ez is megteszi... elég lesz otthon kiélem az éhségem kívánatos kis teste iránt... ott úgy sem ússza meg... nem mintha meg akarná...
- Neh! – nyöszörög édesen, ahogy ujjaim merevedésére kulcsolódnak, lassan, kínzóan kezdik masszírozni... kiélvezem, testének minden apró rezdülését, ahogy vad reszketésbe kezd karjaim között.... puha ajkacskáira vetem magam, éhesen hatolok nyelvemmel szájába, s forró táncra hívom kábult kis nyelvecskéjét is... szinte felfalom, vadul veszem birtokba szájacskájának izgató forróságát, s ahogy sóhajtozva viszonozza.... Ha így folytatja tovább, komolyan fütyülök arra, hogy hol vagyunk...
Kis kezei megmarkolják ingemet, kapaszkodót keresve szorongatják, érzéki nyögésekkel fűszerezi vad csókunkat, fellobbantja így sem épp csekély vágyamat...
Végül is szerencse vagy balszerencse hamar eléri a csúcsot cicusom, forró magja kezemre folyik, felhevült bőröm szinte felparázslik alatta... azt hiszem, inkább hívom szerencsének, szépségem korai élvezetének eljöttét... nem sok kellene, hogy rávessem magam, s minden finomkodást félretéve húzzam meg... persze, mivel Malfoy vagyok ilyet nem teszek, hisz tökéletes önkontrollom megtörésre még korona égszerem sem képes... ha mégis, akkor sem érdekel...
Élvezettel figyelem kipirult arcocskáját, ahogy ajkacskái elnyílva pihegnek, szempillái meg-megremegnek.... hmm... fel kéne ébreszteni a kábulatból... perzselően, éhesen szuggerálom arra, hogy nyissa fel szemeit, s mikor a gyönyörű mélykék íriszek végre arcomra pillantanak, élveteg mosollyal nyalom le, lassan érzékien spermáját kezemről... hiába... nagyon finom az én kis cicusom... imádom...
És persze egómat és perverzióimat hizlaló reakciója sem marad el, lesüti szép szemeit, mély pír gyűlik pofijára, ezzel a gonoszság legfelsőbb fokát kiváltva belőlem... mit szólnál hozzá, ha te is megízlelnéd egy kicsit magad? Biztosan ízleni fog... én függővé váltam...
Halkan kuncogva csóklom meg, engedelmesen nyílnak meg ajkai, s ahogy nyelvem szájába csusszan fel együtt érkezik saját magja is, s ő halk nyögéssel jutalmazza tettemet...
- Olyan perverz vagy... – mondja halkan, szép arcocskáján édes pírral, amihez hasonlót még életemben nem láttam... ejnye.. lassan azon csodálkoznék, ha nem gőzölögne a feje... meg lehet,hogy eme állítása igaz, sőt kétségem sincs efelől, de ki mondta hogy ő nem...? Szerény személyem hatására nagyon gyor4san eredményes fejlődést mutat... ki gondolta volna, hogy egy ártatlan kis fiúból ilyen tüzes kis szerető lesz...? Megtérülő befektetés, az egyszer biztos...
- Köszönöm a bókot édes kis perverzem... - duruzsolom elégedett, arrogáns vigyorral, ami védjegyemmé vált, letörölhetetlen arcomról, ha ránézek a karjaimban pihegő, szépen lassan még élénkebb színt öltő kis szépségre, kinek mélykék szemecskéi már ellenkezve pillantanak rám...
- Én nem...- kezdene bele... még hogy nem? Milyen kifogás ez? Amióta mellettem vagy több olyan dolgot csináltnál, amin anyuci megbotránkozna, mint bárki más...
- De igen. Szerencsére fejlődőképes vagy... és ennek örülök. - búgom halk nevetéssel, jól szórakoztat arcára kiülő zavar láttán... megszokhatta volna, hogy amit teszek, vagy amit mondok csupán tömény perverzióból és szex éhségből áll, de látom erre még edzenie kell....
Túl nagy falat lennék neki?
Őszintén szólva nem izgat... amíg azt tehetek velem, amit akarok, felőlem akár egy ártatlan báránykát is eljátszathat a szégyenlős szűzkislánnyal együttvéve, pár perc alatta rombolom le eme képzelgéseit... sikerült bemocskolnom, kéjsóvár kis ficskává tennem, s saját büszkeségem mellett, elégedettséggel tölt el, hogy én tehettem meg ezt vele... elképzelni is borzalmas lenne, hogy Potty milyen szerelmei jeleneteket bonyolított volna le vele... könyörgöm! A jó szexhez mióta kellenek érzelmek?
Mindig is tudtam, hogy Szent Potter egy fapöcsű, nyálas barom... és ebből látszik, hogy milyen „jó kezekben” van nálam drága kis Colinom...
Kényelmesen terülök el az ülésen, kezeimet szétvetem támláján, a lehető legelviselhetőbb pózba ficeregve magamat... ujjaim puha, illatos tincsei közé kúsznak, ösztönösen kezdenek játszani velük...
Hmmm... azt hiszem ezentúl, mindig elviszem magammal, bárhova is utazok.. izgalmasabb, ha mellettem, unaloműző, ráadásul édesen tud cseverészni is... apropó cseverészés... hiába hagy teljesen hidegen min is kaptak össze jó atyáink, azért tényleg érdemes lenne értesülni, mi is pontosan a veszekedése tárgya... mint mondtam a fegyver jó dolog... még ha nem is hasznos, érdekes még lehet...
- Mi történt a szüleink között? - érdeklődöm megtörve a beállt kellemes csendet, szemeimmel csinos kis arcát figyelem,s ahogy megrázza fejecskéjét, alig hallható sóhajjal szívom be hajának finom illatát... ohh... mikor érünk már oda? Kezd irritáló lenni,hogy ez a szar ilyen lassan megy...
- Pontosan én sem tudom, de köze lehet Tudodkihez. Politika...- magyarázza... ohh.... érthető ok. Sok pletyka terjeng az apámról, s bár jó magam tudom, sőt szinte bejelentette nekem,hm igen ő a Sötét Nagyurat pártolja, mellette kíván állni, s ezen egyáltalán nem lepődtem meg... sőt! Családi bizniszként f akar engem is beállítani az elmebeteg barmok közé, hogy vígan gyilkolászhassak szadista hajlamaimat fejlesztve... nem tudom.. bajos a dolog, de hát egy kis szórakozást én is megengedhetek magamnak!
Eldől még, hogy beállok, vagy bájos módszerekkel segítek apámnak a vélemény változtatáson... persze veszett ügy az egész, de jó hagyni az öreget a képzelgései között... könnyebb lesz ráfogni az elmebajt, ha elegem lesz belőle... ejnye.. hát túldúl bennem az szeretet...
- Ja így már más – biccentek válasz gyanánt, s tovább folytatom kis cicusomon való unalom levezetésemet...
 
*
 
Elégedetten figyelem, ahogy kis szemei tágra nyílnak, duzzadt ajkacskái eltátva veszi szemügyre szerény hajlékom.... szerény a fenéket! Az iskola beleférne még egyszer!
Persze megtehetjük, hogy ilyen nagy csillogásban élünk, ősi aranyvérű család lévén van pénz, annyi, mint a tenger...
Ahogy kis szépségem hiába jómódú, ilyen mértékű túlzásokba méh náluk se estek a szülők... nagy ház, több tér... ami csupán annyit jelent, hogy minden egyes helyiségben meghúzom... egyszerű terv... látszik, hogy kiéheztem már mint egy ragadozó...
- Tetszik? - suttogom halkan, leheletemmel ingerlően cirógatom cuki kis fülét, kezem kígyóként csusszan karcsú derekára... birtoklási jel... csak, hogy mindenki tisztában legyen vele, ha hozzányúlnak a következő percet sem élik meg... mert leszek olyan kedves és darabokra szaggatom őket...
- Szép otthonod van. A házunk vagy háromszor elférne benne, pedig nem kicsi a miénk sem.- magarázza bólintva, csodás szemecskéivel tovább fürkészi a kisebbfajta palotát.... ohh ezt mindjárt gondoltam... Angliában nem találsz még egy ilyen puccos helyet... nem mintha zavarna, hogy ekkora... sőt! Még több önbizalmat ad ahhoz, hogy sztáros imidzsem tovább fényezzem...
- Gyere... - veszem birtokba apró kis kezecskéjét, s pórázkén használva irányítom a bejárat felé, hol már népes fogadóbizottság üdvözöl,, tisztellettel hajlongva... ohh hát ez kedves... anyám tuti itthon van, ha ilyen aranyos fogadtatásban van részünk.. pám maga jönne ki a szeretőjével kézen fogva, ha ő nem lenne a színen... most inkább nem kívánnám ezt... nincs hozzá kedvem, sőt energiám sem.. az már mellékes, hogy a cicusom megbotránkozna rajta vagy sem...
- Üdvözöljük Mr. Malfoy – köszönt a főkomornyik illedelmesen, fapofáját villogtatva... ehh... jóban vagyok a vén kujonnal, még ha egy hozzám hasonló nemes személynek nem is szabadna... jó sok piszkos infót tud, és nekem az mindig hasznomra válik...ejnye... kezdek elpuhulni! Még a végén érzékeny lelkivilágom is kifejlődik! Ezt nem hagyhatom...
- Anyám itthon van?- kérdezem, csak hogy megbizonyosodjak felőle... jó lenne tudni, mert akkor biztos lehetek, hogy előttem nem mászik Colinra az apám... az már más kérdés, hogy sunyiban nem teszi-e meg... de mint már mondtam... ameddig értem bolondul a kicsike, addig az ilyen apró részletek nem számítanak... vagy ha mégis, akkor teszek róla, hogy drága jó apámnak ne legyen kedve a farkára hallgatni...
- Itthon, Uram. A szalonban várja önöket.- válaszolja, s én egy bólintás után ismét magam után vonszolom megszeppenten ámuldozó drágámat, hogy a fél házon végig vezetve érjek el végül a sok szalon egyikébe... életemben nem értettem, mi a szarnak kell ennyi szoba, de égül is rájöttem, hogy az ősök ezzel tudnak felvágni a sok minisztériumi barom előtt... én csak csodás személyemmel villogok.. de így is népsikert aratok...hehe...
Amint megérkezünk anyám naivan, kedves arcával találkozom, ki szokásos elegáns jókedvével figyel minket... kár, hogy cicusom visszaszerezte kezecskéjét... pedig anyámat nem zavarja az ilyesmi... már csak azért sem, mert nem akarja észrevenni, azt ami körülötte történik... nők... mind ilyen... az istenért nem figyelnének a lényeges dolgokra...
Őzikém udvarias kis bemutatkozást produkál, s ahogy gondoltam, rögön elnyeri anyám szimpátiáját... még ha a szokásos jól betanult szövegét puffogtatja.... hiába... nemes család, szeretet nélküli...
- Üdvözöllek Colin. - Jól ismerem édesanyádat, és örülök hogy vendégül láthatom idősebb fiát. – szólal meg anyám dallamos hangján, akár egy idomítható madárka... ejnye.. hova lett belőlem a szülők iránti végtelen tisztelet? Mikor hagyott faképnél empátiám, azt hiszem ezt a fontos alkotó elemet kifelejtették, mikor csináltak.. mindegy, hanyagolható tényező...
S mintha csak hiányzó darabnak tartaná magát, határozott belépővel szakad szinte ki az ajtó a keretéből, ahogy apám belép rajta, szokásos elbűvölően arrogáns tartásával... szokásos felsőbbrendű mozdulatokkal sétál elénk, de az az irritáló kis mosoly már most nem tetszik... már csak azért, sem mert a cicusomat méregeti... vén csont... túl fiatal hozzád,... a pedofilkodást büntetik, tudsz róla? Lehetséges, hogy csak kihasználom, de amíg az én „kezelésem” alatt áll, addig csak én érhetek hozzá... még ha néha fel is ötlik bennem a hülye ötlet, miszerint lepasszolom egy kicsit másnak is... most látszik hogy ez egyenesen fizikai képtelenség...
- Draco fiam... hát nem mutatod be nekem a vendégedet? – kérdezi enyhe megrovással hangjába... tudni szeretnéd mi?
- Ő Colin Creevey – közlöm vele egyszerűen, s hogy kifejezzem a fennálló helyzet lényegét, könnyedén ölelem át cicusom vállát, birtoklásomat kifejezve, kivívva zavart, pironkodó kis arcát, gyönyörű kis szemecskéinek érdeklődő pillantását... megzabállak... csak legyünk túl a vacsorán... Hihetetlen, hogy csodálatos személyemnek milyen nehéz visszafogni magát egy ilyen gyönyörű fiúcska mellett... ami csak azt bizonyítja, hogy sokadszorra is el kell ismernem, milyen jó fogás volta kis édes...
Bátortalanul nyújtja karcsú kis kezét apámnak.
- Nagyon örvendek uram – mondja lágy kis hangján félénken, s apám előszeretettel fogja meg kezét, lehengerlő kisugárzásával körbelengve... látom rajta, hogyha tehetné, legszívesebben el sem eresztené... ejnye.. hát képes lennél elcsábítani a fiad vacsoráját? Ilyet nem illik.. tudhatnád... mondjuk az beszél, aki az ő szeretőit, már nem egyszer húzta meg... csúnya én...
- Creevey? – érdeklődik mély hangján, azzal a baljós hangsúllyal, mait minden egyes áldozatánál elsüt... de ő most az enyém.. ha tetszik, ha nem... - Ismertem anyukádat... nagyon hasonlítasz rá, mintha csak őt látnám. Nem igaz, szívem?
S persze éhes tekintettel méregeti, anyám felé sem bagózva, amit persze szegény asszony észre sem vesz... miért is tenné? Teljesen normális, hogy a férje kiéhezett tekintettel méreget egy ártatlannak tűnő gyönyörű fiúcskát... megszokott dolog Malfoyéknál.. hol én, hol apám hoz szebbnél-szebb dugnivalókat... azonban, sajnálatos de Colin most tabu.
- A vacsora tálalva! – hallatszik a komornyik szólítása, s apám végre veszi a fáradtságot, és eltolja a képét a cicusomtól... na azét...
Bátortalan kis mosolyt húz szép arcára, úgy pillant fel rám, azonban én még mindig szúrós tekintettel fixírozom apám hátát... mindegy. Amíg anyám jótékony akadályként szolgál, addig nem kell attól tartanom, hogy más nyúl hozzá...
Mióta lettem én ilyen önző egy alak? Nem tehetek róla.. tökéletes személyem a legjobbat érdemli, amiből nem enged...
 
*
 
- Draco fiam, légy oly illedelmes, és mutasd meg az egyik vendégszobát majd Colinnak... – kéri anyám egy kedvesnek induló mosollyal, miközben apám kezét megfogva áll fel, s végre, nagy nehezen megszabadulunk tőlük, miután mi is illedelmesnek betudható köszönéssel elbúcsúzunk tőlük....
Azt hiszem, apám, most komolyan kitett magáért. Eddig egy szeretőmet sem zaklatta ilyen élvezettel, nem kérdezett tőle ilyen aljasul, és nem próbálta minden egyes pillantásával újra és újra felfalni.. hiába, Colin gyönyörű, le sem tagadhatja, de a tény, hogy az enyém arra kötelez, hogy megóvjam apám csúnya pedofilításától... így hát segítettem is meg nem is, azzal hogy közbe szóltam.... perese mi Malfoyok akkor sem tágítunk a céltól, ha már nehéz a játszma, s apám is pont ilyen.. addig nyaggatta, míg teljesen zavarba nem hozta a kis cicusom, lassan már fel sem mert nézni... roppant édes volt, magamban rohadt jól szórakoztam zavarán, élveztem csinos arcocskájának minden rezdülését, főleg, amilyen ártatlan erotikával evett... perverz fantáziám már a kanál lenyalásánál eltévedt egy másik vidékre... alig bírtam visszafogni az a kéjes vigyort, mi a percenként készült az arcomra szökni.. a kezeimmel is inkább formás kis testét markoltam volna a villan helyett... de mit tehettem volna, végig kellett szenvednem a vacsorát, hogy még jobban kiéhezzem a cicusomra...
Persze desszertként őt fogom felfalni... és garantálom, hogy bánni sem fogja...
Visszahuppanok a székbe, s édesen mosolygó kis őzikémre pillantok.. látom rajta, hogy őszintén örül annak, hogy apám végre eltűnt a színről.. én is...a vacsora felénél ott tartottam, hogy feldobom az asztalra, és vad hörgéssel teszem magamévá, é de szüleim nem nagyon örültek volna az ingyen műsorunk.. jobban mondva anyám biztosan nem...


Levi-sama2009. 06. 02. 11:37:08#268
Karakter: Colin-Draco



- Végre kettesben... – sóhajtom fáradtan, ugyan akkor arcomról levakarhatatlan vigyorommal...meg sem lepődöm azon, hogy csinos pofijára pír szökik, sőt már azon sem, hogy fagyiját zsákmányolva helyezi kényelembe magát ölemben, édesen pirongva... ohh hát lovagolni szeretnél? Efféle kérésed számomra parancs...
- Ezt még megeszem... – ellenállhatatlan mosollyal kanalaz egy kis fagyit, hogy számhoz emelve kínálom meg vele... kis édes... komolyan kezdem élvezni személyiség fejlődésének eme fordulatait... - A pisztácia fagyi a kedvencem.
Elmosolyodva engedem neki, hogy számba tukmálja a fagyit, ám váratlan kis támadására csak egy nyögéssel tudok válaszolni.. kezeim reflexszerűen siklanak karcsú derekára, hogy bátor kis nyelve vissza édesgeti magához a fagylaltot számból.. betölti íze csókunkat, mely testemmel együtt hevül fel, s ahogy ingerlően simítja merevedésemhez sajátját, édes nyögdécseléssel fűszerezi vad nyelvcsatánkat... játékos kedvedben vagy édes? Hát jó.. rajtam ne múljon... ideje bemutatnom neked az ágyamat...
Formás kis kezébe markol kezem, annál fogva emelkedek fel vele, s ő kábán kapaszkodik belém, kezeit s lábait körém kulcsolódva, alig érezhető kis súlyával rajtam lóg... nagyon édes... és elképesztően izgató tud lenni.. borzolja vágyimat, melyek már a vonat óta sanyarú csillapításra szorultak, de azt hiszem megkegyelmezek magamnak, és fájón lüktető péniszemnek, s leszek olyan jó, levezetem, őzikémen a felesleges szexuális energiámat...
Gyors léptekben indulok el szobám felé, élvezem. Ahogy kábán kényezteti felhevült bőrömet, minden egyes érintésével veszélyesebb hevességet ébresztve bennem...
Akár a folyósón is meghúzhatnám, szarnék rá, hogy ki lát meg minket, de megkegyelmezek neki... túl sokan hallanák... itt viszont, az én privát lakrészemben, az égvilágon senki sem fogja zavarni, és magát sem kell zavartatnia nyögdécselés közben... hehe...
- Hová viszel? – érdeklődik halkan, finom ajkacskáival nyakam egyre érzékenyebbé, s forróbbá váló bőrét kényeztetve...
- Majd meglátod – morgom halkan, vágytól rekedtes hangon, kiélvezve csodás testének lassú remegését, a belőle áradó csábító forróságot, finom illatot...ahh, tudod te, hogy kell rosszcsontnak lenni.. igaz? Örülök, neki hogy ilyen gyorsan feltalálod magadat...
nagy, nagy szerencsémre hamar elérjük szobámat, kis híján tokostul szakítom ki az ajtót, ahogy belépek, s rögtön ágyamat veszem célba, mely hívogatóan integet felém zöld selyemágyneműjével...
- A kastély egyik szárnya teljesen a tiéd? – motyogja halkan, gyönyörű szemecskéivel elképedve tanulmányozva gigantikus franciaágyamat... jól látod a helyzetet... ledobom a fekvőalkalmatosságra, s éhe kiéhezetten, sóvárogva mérem végig kívánatos alakját, akár egy ragadozó... élvetegen figyelem szép kis pofijára kúszó mély árnyalatot...
- Ühüm... – ajkaimon ott játszik szokásos perverz mosolyom, mely filmkockánként vetíti le fejemben, kis játékunk minden egyes mozzanatát... élvezni fogom, az már biztos.. mint mindig... - Úgyhogy sikoltozhatsz nyugodtan, nem kell visszafognod magad.
Kis kezei körém fonódnak karcsú ujjai hajamba bújva markolják meg szőke tincseimet, s annál fogva irányítanak duzzadt ajkacskáihoz, melyek egy szempillantás alatt támadnak az enyémekre, s én boldogan, sőt szíves örömet engedek én követelőzésének, s vadul, hevesen táncolok nyelvével... milyen kis türelmetlen lett valaki... úgy látom nem csak engem készít ki a várakozás néha...
- Nem fogom... De te se...- harapdálja meg huncutkodva ajkamat, s én széles vigyorra simítom kezemet merevedésére nadrágon keresztül, hogy ujjaimmal ingerlően cirógassam meg... behunyja szemeit, kéjes kis nyögések hagyják el szájacskáját, a lehető legszebb kifejezést pofijára varázsolva, mit valaha láttam...
- Ebben egy percig sem kellett volna kételkedned...- duruzsolom rekedtesen, nyelvemmel lassan kanyarítom kipirult kis arcára a verejtékcseppeket... élvezettel nyelem a sós cseppeket, hogy végül szép szemecskéit lássam el lágy csókokkal... desszert idő édes... eljött az ideje a falatozásnak...
Állát megragadva fordítom fejét oldalra hogy cuki kis fülét nyalinthassam meg érzékien... leheletemmel csiklandozom nyakát, s ahogy ujjacskái hajamban markolva kényszerítenek arra, hogy gyengéd kis harapásokkal ízleljem bőrét...hhmmm...finom....
Forró körüket rajzolok előző szexünkről maradt fognyom köré, hogy aztán egy sunyi mosollyal szívhassa bele erőteljesen... nyögve, talán kissé fájdalmas szisszenéssel markolja meg vállamat...Ugyan ennyibe nem halsz bele... erősítenem kell ezt a fránya kis jelt, hogy mindenki előtt nyilvánvaló legyen kihez tartozol...
Élvezettel figyelem, ahogy ajkacskáit megnyalva izgatottan pillant le rám, ködös, gyönyörű szemecskéivel... végig követi minden mozdulatom, ahogy gombról gombra bontják ki ujjaim ingjét, s apránként felbukkanó bőrét illetem forró csókokkal...
Szabad kezem kígyóként kúszik nadrágjába, s meredésére fonódva kezdik masszírozni, kínzó lassúsággal... nyögdécselve dobálja fejét, puha szőke fürtjei repkednek szép arca körül...
Már sokszor elmondtam magamban, de azt hiszem memóriám állandó felfrissülésre szorul... gyönyörű így, ugyan akkor őrjítően izgató, s még csak fogalma sincs róla, milyen gyötrelem vissza fognom magam, hogy legalább kiélvezhessem csodás kis testét...
A bennem tomboló őrülten lobog lángoktól vezérelve, vadul rángatom le róla ingjét, hogy széles mosollyal mérjem végig gyönyörű testét... ajkaimmal megtalálom egyik kis mellbimbóját, izgató nyelvcsapásokkal kényeztetem, élvezem fülembe mászó halk sóhajait, s ahogy kezem néha-néha véletlenszerűen szorítja meg péniszét, hangos sikoltással veti hátra fejét, hogy aztán pihegve markolja meg a lepedőt... micsoda hangok... áldom az eszemet, hogy nem az ebédlő asztalra dobtam fel...
- Szeretem hallgatni, ahogy nyögdécselsz és sikoltozol... őrjítően izgató...- duruzsolom tengermély hanggal, s nyelvemmel lustán ívelek végig felhevült bőrén, kiélvezve vad reszketését, utam során felpattanó kis szikrákat... csak kínzom maga, az őrületbe kergetem szerény személyem, ezzel a kis játékkal... be kéne vonnom őt is... persze önös, önző szándékok vezérelnek.. rohadt jól csinálta a múltkor, s vétek lenne nem megismételni...
Fogaimmal segítem le sliccének cipzárját, hogy aztán elcsigázott mozdulatokkal szabadítsam meg az utolsó, idegesítő ruhadaraboktól is... csábos mosollyal hajolok hímveszőjéhez, s ingerlően lehelek a makkra... nyöszörögve harap ajkaiba, teste reszketve feszül ívbe, égkőkként csillannak meg rajta a verejtékcseppek a homályos fényben... nyelvemmel élvezettel ívelek végig rajta, kéjes vigyorral kóstolgatva finom ízét... számba veszem, kínzó kényeztetésbe kezdek, hol gyorsabban, hol lassabban ezzel az őrületbe kergetve őt... erősen szívom meg, ujjacskái erősen markolják meg hajamat, s én érdeklődve pillantok fel rá, hogy érzéki kuncogással segítsek neki fel ülni.. oh... már tartani is nehéz magadat... pedig rajtam még ruha is van... neked hagyom meg az örömet, hogy levetkőztess.... hehe...
- Te is játszani szeretnél...?- lehelem ajkaira, s ő, akár egy kis vadmacska harapdálja meg sajátjaimat... oh... hát kezded elveszetni az eszedet édes...? Nekem sem kell sok, hidd el...
- Igen...hnn...- sóhajtja, s hagyom neki, hogy az ágyra teperjen, vágytól homályos szemecskéivel sóvárogva mérjen végül, s reszkető kis ujjacskáival türelmetlenül kezdjen babrálni ingem gombjaival... milyen kis ügyetlen vagy... nagylelkű leszek és segítek neked....
Megfogom kezecskéit, s érzéki mosollyal segítek neki az útban lévő ruhadarab megszabadításában... mély szín kúszik pofijára, amit rögtön nyakamban rejt el, ahogy bódultan kezdi harapdálni izzó bőrömet... halk morranással ívelek végig hátának kecses vonalán, s fenekét megmarkolja dörgöljem még mindig gatyában raboskodó, keményen ágaskodó péniszem bejáratához... nyögve harap bele erősebben vállamba, érzem, ahogy az aprócska kis fájdalom ezernyi lánggal hullámzik végig rajtam, ágyékomban összegyűlve, még türelmetlenebbé téve „kínomat” ...
- Imádom ezt a hangot...- mondja kábán, s puha ajkacskáival forrón kezdi kényezteti mellkasomat, mellbimbóimat, megízlelve hasam minden egyes izmát... hörögve, morogva markolnak ujjaim a lepedőbe, lassan azon sem csodálkoznák, ha halk zajjal indulnának szakadásnak... megőrjít még az az arckifejezés, ami csinos pofijára ül ki, ez a játékos halvány mosoly, kába kis szemeiben forró vágy csillog.. az enyémek már elsötétültek a vágytól, izzik bennük a vad kívánalom...
Ügyeskedve szabadít meg nadrágomtól, az ágy mellé hajítva landol a földön.. ujjacskáit beton keménységű férfiasságomra fonja, szemeivel bódultan méri végig, ma hogy aztán, forró nyelvekéje lassan íveljen rajta végig... nyögve hunyom be szemeimet, ám magamat gyötröm vele, hogy figyelem, ahogy érzéki arckifejezéssel mélyeszti kába kis tekintetét az enyémbe, ahogy szájába vesz, nyöszörögve kezd kényeztetni, hogy erős kis szívásokkal kergessen az őrületbe... végig folyik rajtam a kéj égető kis tűpatakja, bekúszik mindene gyes porcikámba, forróvá varázsolja a levegőt, dülledtté, hogy szikrákat bontson bőrömön... ameddig tétlenül hagyom hogy aktívkodjon... rohadt jól csinálja, ahhoz képest, hogy nem rég még csak szűz kis fiúcska volt... mire nem képes egy kis Draco-féle megrontás... ohh.. büszke vagyok magamra... mint mindig...
Ujjaim hajába kúsznak, vadul markolom meg, hogy erőteljes mozdulattal rántsam fel magamhoz, vad támadást indítva puha ajkacskái ellen... érzem saját ízemet is, de csak édesebbé teszi vad nyelvcsatánkat... belemar számba fogacskáival, s én kéjes kis mosollyal megtörve a csókot szívem meg nyelvecskéjét... nyöszörögve, fonja kezeit nyakam köré, forró kis testével hozzám simul, bőrünk találkozásánál ezernyi szikra pattog fel...
Ujjaimmal megcirógatom bejáratát, hogy hirtelen mozdulattal kezdjek gyors tágításba... nincs türelmem nekem most ehhez...
- Mit szólnál hozzá.. ha most lovagolnál egy kicsit?- kérdezem perverz vigyorral, s én kába kis bólintással harap ajkacskájába... milyen gyorsan belementél... nem meglepő.. rajtam általában imádnak lovagolni... hehe...
Mihelyt abba hagyom előkészítését, ujjacskáit hímvesszőmre fonja, s lassan vezeti magába... felmorranva markolom meg formás fenekét, hogy segítsek neki, ugyan akkor, hogy levezessem ánuszának gyönyör telien szorító érzését.. fülledt kéj borít el, betölti egész testemet, szinte csontomig hatol a perzselő forróság...
Kéjes kis sikkantással engedi, hogy tövig nyomjam, egész hosszammal benne lehessek, megérintve prosztatáját.. pihegve támaszkodik mellkasomra kábán pillant rám, s én könnyű kis testét megemelve segítek neki ráérezni a dologra... nyöszörögve kezd mozogni, s én élveteg vigyorral, mély morranásokkal figyelem, ahogy szép arcán kéjes kis kifejezéssel vonaglik rajtam, bőrének megannyi gyémántként csillognak a kis vereték cseppek, szemeit lehunyja... izgatóan nyögdécsel, sikoltozik...
Lerántom magamhoz kis őzikémet, s ő kábán, szenvedélyesen csókol meg, nyelvecskéje számba hatol, s én élvezettel viszonzom heves csókját... fogunk is összekoccan, nyelvünk vadul táncol együtt, marjuk, harapjuk egymás ajkát... fenekét markolva lököm felé csípőmet, még mélyebbre merülve benne, péniszemmel vadul érintve éjt hozó kis pontját, melytől gyakran nyög bele vad csókunkba.. elválok tőle, vékony nyálhidat húzva... vadul mozgunk, egy ritmusra, végig karmolja mellkasomat kéjében, kábultan harapdál, én pedig önkívületem határára esve szívok vörös jeleket puha bőrébe, harapdálom, jól látszó fognyomokat hagyva....
S mikor az eddigieknél is mélyebbre merülök forró kis testében, kéjes sikollyal veti hátra fejét, gyönyörű teste megfeszül, huncut tincsei követi arcát....
Már csak a látvány is elég lenne, de ahogy bejáratának izmai mámorítóan szorulnak hímvesszőmre, mély kiáltással mélyesztem ujjaimat fenekébe... végigárad rajtam a forró lávafolyam, mélybe taszít vele együtt, ahol már csak a jegesen maró hullámok töltik be tüzelő testem, mely szinte elég, elporlad... csontig ható a gyönyör, az orgazmus elemésztő áradata a minden egyes porcikámat végig járja, hatalma alá vonja...
Levegőért kapkodva hullok vissza az ágynemű puha anyaga közé, cicusom teste rám hanyatlik, édesen pihegve ölel magához, szemecskéit behunyva...
Elégedett vigyorral cirógatom meg kipirult arcocskáját, lesegítem magamról, s mellém fektetve ölelem egyik kezemmel malagámhoz ő pedig engedelmesen, halvány kis mosollyal fekteti kis fejét mellkasomra...
Mint mindig, most is kurva jó volt a szex... életemben nem volt még ilyen heves kis szeretőm, és olyan sem, aki ilyen rohadt jól kielégítet volna... eldöntöttem. Megtartom. Legalábbis egy hosszú ideig biztosan... megunhatatlan vele a szeretkezés...
- Szeretnék még lovagolni rajtad...- suttogja halk, remeg is hangján, pirulva lesütött szemekkel, s én érzéki nevetéssel puszilom meg homlokát... lesz még rá alkalmad, azt garantálom... mert, hogy ezt a fajta szolgáltatásodat gyakrabban veszem igénybe majd, egészen biztos...
- Szavadon foglak.- duruzsolom lágyan, s behunyt szemekkel simogatom meg nedves, sikamlós hátát...
*
 
Perverz mosollyal figyelem kis cicusomat, ahogy éhes tekintetemtől övezve kapkodja magába reggelijét, villáját ingerlően nyalogatva pillant oldalra, játékos kis fénnyel szemekéiben.. Benne van a kettőség édesem... ártatlan arc, tüzes tekintet... nem jó ez így... segíteni kel rajta...
- Incselkedsz?- kérdezem halkan könyöklő kezemre támasztva álamat, csábító szemekkel méregetve őzikémet... micsoda arcszín...
Ujjaimmal megsimogatom szép arcocskáját, végig siklanak duzzadt, a tegnap este után kissé megviselt ajkacskáin, s ő sóhajtva nyalintja meg őket.. reggelire magadat szeretnéd feltálalni? Nekem nyolc... én mindenben benne vagyok...
Ám mielőtt még komolyabbra fordulhatna a helyzet kivágódik az étkező ajtaja, s szokásos arroganciájával vágtat be rajta apám, hogy jeges tekintetével éhesen méregesse az én szépségemet, szájára halvány mosoly varázsolva...
Colin zavartan engedi el kezemet, mély vörös arcszínnel fordul inkább tányérja felé... mi ez a hirtelen váltás? Előtte nem kell szégyellni semmit! Ő is gyakran rosszalkodik előttem...
- Jó reggelt, apám.- biccentek neki villámat kezembe fogva, egy percig némán farkas szeme nézve vele.. s no lám! Tekintete máris üzeni nekem, hogy:fiam finom csemege, ugye nm bánod ha kipróbálom én is?
De... sajnos nagyon is bánom... is bánom...
- Jó reggelt Mr. Malfoy...- hebegi halkan őzikém, egy percre fel nem pillantva ételéből... helyes... még a végén a reggelid is kinézné a szádból... de előbb nyársalom fel a tekintetemmel...
- Jó reggelt nektek is.- köszön mély hangján ő is, s mit sem törődve azzal az el nem hanyagolható ténnyel, hogy drága kis fia és a szeretője épp együtt reggelizik, és perverzióik éhségüket akarják levezetni.. ejnye... hát figyelsz te néha rám...?
Jobb lenne ha sietőse húzná el csíkot...
Mondjuk engem nem zavarna, ha figyelne miközben meghúzom a cicusom, csak hogy Coli n nem hinném, hogy rajongana az ötletért... - jó érzed magad nálunk, Colin?
Őzikém félénken pillant fel, majd erőltetet mosollyal pillant apámra, ki fesztelenül figyeli piruló kis arcocskáját, mely ilyenkor a legszebb...
- Igen, uram...- bólint bátortalanul, s még egy falat tojást töm magába..
És akkor most következik a vacsora folytatása, egy kínos, feszült reggeli, melyben apám élvezettel kínozza kis édesemet...
Ami engem őszinte élvezettel tölt el, szórakoztató figyelni azokat az édes kis kifejezéseket, melyek kiülnek bájos pofijára... és az a szín, amit apám kétértelmű célosainál arcocskájára ölt... fenséges...
Ha most nem lennék ilyen önző, és gonosz, apámmal karöltve vetném rá magam, de sajnos nem tehetem meg... cicusom bájai, csakis nekem vannak fenntartva.. szerény személyem az egyedüli alkalmas személy hozzá...
Végül is megszabadulunk az öregtől, s ő megkönnyebbült sóhajjal dönti fejét az asztal széléhez... nekem viszont még mindig nem lankadt "figyelmem" agyéki tájon, csupán még jobban megjött kedvem ez alatt a kis beszélgetés alatt... én kis sátáni egyén.. hát hogy merem élvezni őzikém szenvedését? Könnyedén... hehe...
- Mondd csak Colin.. nem lenne kedved segíteni nekem...?- érdeklődöm, s ahogy gyönyörű szemecskéit rám emeli fejemmel duzzadó ágyékom elé mutatok, s pofikája parancsszóra válik mélyebb színárnyalatúvá.. ohh.... imádom a reakciót amit kiváltok belőle...
 
2008.12.11 19:01
Colin:
 
Végigsistereg testemen az őrjítő kéj, ahogy teljes hosszában végre magamban érezhetem. Ó hogy vártam erre a pillanatra...! Nincs ennél jobb... de igen van, de ez a pillanat akkor is a kedvencem, mert a fájdalom és a gyönyör kínzóan összeforrva mossa el minden ép gondolatomat, tudatomat, hogy semmi más ne maradjon, csak a saját nyögéseim és az Ő mély hangja... csak ez tölti ki a tudatomat, és a többre vágyás. Még többet... még, még...
Nyakamba temetve fejét torpan meg hirtelen, és remegő testével az enyémhez simul. Karácsonyi zselét megszégyenítve reszketünk együtt...
Azt hiszem ugyanaz a problémánk. Ha megmoccan, idő előtt robbanunk...
Ajkaimat harapdálva próbálok megnyugodni, és hellyel közzel sikerül is eljutnom arra a szintre, ami már nem veszélyes. Ő lassan kijjebb húzódik belőlem, és egy nyers, durva mozdulattal löki magát vissza... Belesikoltom a szoba oxigénmolekuláiba kéjemet...ah istenem!
- Remélem nem bánod, ha ezúttal nem finomkodok... - hörgi a fülembe, és vállamba harapva folytatja tovább a mozgást. Úgy érzem a torkomig megdug, és ez annyira fantasztikus érzés...! Sikoltozva, teljesen öntudatlanul vergődöm alatta, már semmi sem számít csak a test ami rajtam, felettem, bennem van mélyen és fájdalmasan gyönyörűségesen...
Felveszem a ritmusát, és ellenlökéseimmel tovább fokozom a fokozhatatlant. Érzem simogatásait, markolásait, csókjait és fogait a bőrömben...
Ritmusunk ősi és vad... őrjöngök... ez hihetetlen...
Ahogy testemen végigcikázik egy fájdalmasan hideg, jeges érzés, a felgyülemlett feszültség alhasamban koncentrálódik, kitörésre készen, már nem bírom tovább... bőrébe karmolva ragadom meg, magamra rántom, és egy mozdulattal elérem, hogy erősen, minden eddiginél mélyebben bennem legyen... ennyi elég is. Felsikoltva feszül ívbe a testem, és kitör belőlem a gyönyör... körém áramlik, magába rántva folyt meg, beszippantva pusztítőan gyönyörűséges örvényébe őt is, hogy felkiáltva mély hangján kövessen engem...
 
Draco...
 
Magamhoz térve a kábulatból tudatosul bennem, hogy az ágyon heverünk, s remegve simulunk össze. Ahh, ez hihetetlen volt...
Kábán hagyom, hogy bőrömet cirógatva öleljen magához, és érzem ahogy hevesen verdeső szívem, kapkodó légvételeim csillapodnak szép lassan. Harmónia és béke száll le rám... Az álommanók kerülgetnek, amikor halk, bársonyosan simogató hangja elhatol tudatomig.
- Colin...
Felemelve elnehezült fejemet pillantok fel rá, és hajtincseimmel játszadozó keze állam alá simulva húzza közelebb arcomat sajátjához. Végigsimítja szájával enyémet, és enyhe fájdalmat érzek. Na igen, a heves és durva csókok folyománya.
- Neked nem kéne visszamenned a barátaidhoz? - kérdezi. Jézus! Igaza van, már túl rég lehetek távol. Francba. Felugornék, de nem ereszt. Kapok egy gyengéd, finom csókot... mmm... ne csináld, mert a végén még megkockáztatva a lebukást, itt maradok veled...
Ahh mit is akartam?
Mit is?
- Most már mehetsz - súgja érzéki mosollyal a mellettem fekvő gyönyörű szexisten, és végre eljut agyamig valami értelmes gondolat is. Ja igen, nekem most vissza kell mennem a barátaimhoz. Bekúszik látóterembe valami. A fehérneműmet nyújtja felém, és ekkor tudatosul bennem, hogy elég egy pillantása vagy mosolya, hogy a saját nevemről is elfeledkezzem. Jaj de kínos, hogy ilyen intenzív hatással van rám...
Gyorsan magamra kapkodom ruháimat, feloldja az ajtón lévő lezáró bűbájt. Hajamba túrva igazítom meg zilált tincseimet, és egy utolsó sóvár pillantást vetek még rá. Ahh istenien áll neki ez vörös szín... beleég retinámba, mert a látvány tényleg lehengerlő. A gyűrött, vörös szaténlepedőn heverő meztelen, tökéletes test... jaj...
Na jó, menjünk. Búcsút intek neki, és az ebédlő felé robogok, gondosan kikerülve Friccs macskáját.
 
Levegőért kapkodva, kipirultan vetődöm be az étkező ajtaján, és ülök le a többiek mellé.
- Sikerült? - fordulnak felém. Megrázom a fejem.
- Nem találtam meg sajnos... - hazudom lesütött szemekkel.
- Mi az ott a nyakadon? - hajol közelebb Anitha. Ledermedek... - Megharapott valami?
- Ööö... a sötét varázslatok kivédése tanteremben voltam, és kiszabadult néhány... ööö...
- Tündér? - szól közbe Thom.
- Igen! - vágom rá gyorsan. - Megyek is a hálótermünkbe és lefertőtlenítem... - mentem ki magam zavartan elpirulva.
 
Felszisszenve nézem a testemen hagyott nyomokat a fürdőszoba tükrében. A nyakamon és a jobb vállamon van két csúnya harapásnyom. Sajnos a nyakamon lévőt nem lehet csak úgy elkendőzni... be kell kötöznöm gézzel. Mindenesetre jó kis hazugságot találtam ki fedősztorinak, szerencsém volt ezúttal. De nem ismétlődhet meg, mert ezt a mesét csak egyszer lehet feltálalni, utána már gyanakodni fognak rám, ha csak már most nem teszik azt. Talán nem. Remélem.
Nem lenne valami kellemes, ha kiderülne hogy Draco és én... ööö... szeretők vagyunk.
Harry titokban tartja, felőle nyugodt lehetek, de ha napvilágra kerül, akkor szüleim fülébe is eljut, ami nem lenne szerencsés, tekintve hogy apám és Draco apja ellenségek. Apu nagyon dühös lenne rám...
 
*
 
- ...és láttátok ahogy lecsusszant orráról a szemüveg, amikor Thom kiolvasta a tealevelekből a jövő heti kviddics-meccs végeredményét? - nevet Anitha, és mind vele kacagunk. Na igen, a jóslástan egy bódítóan unalmas tantárgy, de mi képtelenek vagyunk unatkozni rajta, ha egyszer ilyen a tanárunk! Hihi...
Valakinek nekiütközöm, és meglepetten pillantok fel. Oh...
Tekintetem elmerül az óceánkék szemekben, és megszűnik a külvilág... Felforrósodik egész testem ettől a pillantástól, és ahogy a szépen ívelt ajkak érzéki mosolyra húzódnak, vezényszóra szárad ki a szám. Ha nem kéne uralkodnom magamon, éhesen vetném rá magam... jesszus mire gondolok?
- Jó reggelt! - mozdulnak meg Draco ajkai, és mély, kellemes hangja szinte orgiát csap hallójárataimmal. - Micsoda véletlen találkozás. Pottert hátrahagytad? Felüdülés... Mit szólnál ha beszélgetnénk kicsit?
Tétován nézek rá. A barátaim előtt most először csinál ilyet, aminek nem igazán örülök... A többi prefektusra villantja szemeit, és azok azonnal elkezdik oszlatni a folyosón lévő sok diákot, köztük a barátaimat is. Uhh... majd magyarázkodhatok, hogy Harry miatt beszélt velem vagy ilyesmi. Nem számít, majd kitalálok valami hazugságot. Lassan kezdek belejönni.
Hagyom, hogy maga után húzzon egy széles kőoszlop mögé, és nekiszorítson. Forró, puha ajkai az enyémekre tapadnak. Ah imádom ezt...
Vágytól felfakadó sóhajjal ölelem magamhoz, és utat engedve nyelvének merülök el a zsongató kábaságba... de csak rövid ideig sajnos, mert kis puszival szakítja el tőlem száját.
- Mit akartál mondani? - kérdezem halkan, és kábán bújtatom ujjaimat szőke tincsei közé.
- Ingyen szünetet kapott az iskola. Valamelyik szerencsétlen a fél iskolát használhatatlan mocsárrá változtatta, ami szépen lassan terjed egészen a Hollóháttól. Amíg el nem tüntetik a mocskot, mindenkit hazaküldenek, mert lehetetlen a tanítás. - mondja, és elkerekedő szemekkel hallgatom. Jaj ne!
Én pedig önzetlenül ajánlom fel neked szerény otthonomat a pihenésre. - teszi hozzá érzékien duruzsolva.
Tessék? Hogy nála töltsem azt a pár napot?
Ez nem jó ötlet, akármennyire vonzó és csábító... apám soha nem egyezne bele... pedig olyan jó lenne!
De talán anyám... ő jóban volt régebben Malfoyékkal...
- Rendben... - válaszolom végül. Boldogan mosolyogva csókol meg. Mmm...
- De... - kezdem tétován, ahogy levegőhöz jutok. - Draco... mondd csak... mennyit tudsz te a családomról?
- Eleget. - válaszolja mosolyogva. Gondolom tudja, hogy a családja mércéjével elfogadható vagyok, mint tisztavérű, jómódú varázsló.
- Nem hinném. - csóválom meg a fejem. - A Malfoy és a Creevey család nincsenek valami jóban...
És még finoman fogalmaztam. Meglepett tekintetét látva folytatom.
- Mit gondolsz, miért nem találkoztunk eddig még egy bálon vagy estélyen sem amit apád rendezett vagy szponzorált?
- Nem számít. - válaszolja. - Apáink viszonya nem hat ránk...
Biccentek.
- Kérek engedélyt anyámtól... talán ő beleegyezik.
- Jól van. Találkozunk a vonaton. - mosolyog rám kedvesen, és szívem kalimpálni kezd.
Puha csókkal búcsúzom tőle és a bagolyházba sietek.
 
Anyám egy rövid levélben válaszolva engedélyezte a vendégséget, de lelkemre kötötte, hogy ne beszéljek Lucius Malfoyal a családról vagy apámról. Azt hiszem ez nem lesz nehéz, hiszen ha Draco mellettem van, még gondolkozni sem leszek képes, kommunikálni meg aztán végképp...
 
*
 
- Milyen szuper, hogy lazíthatunk pár napot! - dől hátra a vonatfülkében kényelmesen Anitha, arcán elégedett mosollyal. Biccentek, és követem példáját.
- Mit akart tőled Draco Malfoy? - szegezi nekem a kérdést. Ijedt nyikkanásomat szerencsére a vonatfütty elnyomja, és ahogy a szerelvény hangos zakatolással elindul, motyogok valamit Harryről. Nem érti, csak a nevet, és ennyi elég is neki, ahogy a többieknek is, és nem faggatnak tovább. Huh, ezt megúsztam.
- Veszélyes egy alak, ne mondj neki semmit Harry Potterről. - néz szigorúan a szemembe Dave. Megrázom a fejem.
- Harry egyébként sem avat be soha a terveibe, így nincs is mit mondanom... - válaszolom halkan, és ezúttal igazat mondok. Kezdetben nagyon rosszul esett, de most már nem érdekel. Már valami egészen más dolog érdekel... nem is dolog, hanem inkább... valaki...
 
- Kifelé - halljuk a mély morranást, és egy idegen, marcona külsejű prefektus áll a fülkeajtóban. Hogy melyik házhoz tartozik, azt már sajnos nem tudom megállapítani, mert már mind civil ruhákban vagyunk, rajta csak a P-betű alakú kitűző van, mint rangjelzés.
- Ez a mi fülkénk! - vág vissza Anitha, és harcra készen pattanunk fel mindannyian. Ne szórakozz a Griffendéles diákokkal... grrr... Pálcánkat egyként szegezzük a prefektusra, de mellette két másik is megjelenik. Őket már ismerem.
- Mardekár... - morogja megvetően Dave. - Sejthettem volna...
- Tegyétek el a pálcákat, semmi esélyetek ellenünk. Különben is, nem akarunk semmi rosszat, csak... - mondja Pansy Parkinson, de félbeszakítja az előbbi nagydarab srác, krumpli ujjával mutatva rám.
- Te... kifelé... - közli nem túl elmésen. Hm. Valami azt súgja, hogy Draco keze van a dologban. Vonakodva, de követem, pár szóval megnyugtatva a többieket.
Egy üres fülkéhez vezetnek és magamra hagynak.
 
Nem kell sokat várnom, már nyílik is az ajtó és belép rajta az én szőke hercegem. Felcsillanó szemekkel mosolygok rá, és ahogy hanyagul mellém vetődve veti vállamra karját, már nyújtom is felé készségesen ajkaimat. Csókot kérek. Na azért. Mmm...
- Szia... - motyogom.
- Szia.
Végigpillantok rajta. Na igen, így a sulin kívül a talármentes világban már látszanak az osztálykülönbségek. Nagyon elegáns... de nincs okom szégyenre, én is jómódú családból származom, csak jobban preferálom a kényelmesebb, lazább viseletet. Mégis, valamilyen belső sugallat arra késztetett, hogy ezúttal én is elegánsra vegyem a figurát, s fekete nadrágomhoz a szemem színéhez illő elegáns, sötétkék, divatos szabású inget válasszam. Mégis csak vendégségbe megyek...
Ah, szívdöglesztően fest fekete selyemingében... és tudja. Rá van írva az arcára, elégedett, öntelt mosolyára. „Gyönyörű vagyok! Bámuljatok!” És a birka nép bámulja is. Beeeee...
Befejezem a nyálcsorgatást, és meglepetten nézem ahogy hosszú ujjai kigombolják ingem felső két gombját.
- Így sokkal jobb... - súgja buja mosollyal, és elpirulok. - Szóval?
Várakozva néz, és én észbe kapva biccentek.
- Anyám elengedett... - bújok jobban hozzá, és oldalához simulok.
- Jól van.
- Legközelebb két-három fokkal értelmesebb barátodat küldd értem légyszives... ezt az egyet majdnem belevertük a padlóba. - mondom neheztelő hangsúllyal, és ő felnevet.
- Monstro...? Na igen, ő nem az eszéről híres... De most ne foglalkozz ezzel. - hajol a nyakamba, de megtorpan, és egy gyors mozdulattal lecibálja rólam a kötést.
- Hé...! - próbálok ellenkezni, azonban vele szemben vajmi kevés esélyem van. Ujjbegyeivel gyengéden cirógatja meg a harapásnyomot, apró puszikat is hint rá.
- Nagyon fáj? - kérdezi halkan. Megrázom a fejem.


Levi-sama2009. 06. 02. 11:36:16#266
Karakter: Colin-Draco



- És neked a karmolások? - kérdezek vissza. Elmosolyodva néz a szemembe, majd homlokát az enyémhez simítva sóhajt fel.
- Nem, sőt... még szeretnék párat. - duruzsolja, és ahogy arcom a vörös különleges színtartományai felé tendálnak, érzékien felnevet. Kezei ingem alá csusszannak, és ahogy meleg tenyere végigbizsergeti hátam, mellkasom és hasam bőrét, kábán felnyögve vetem hátra a fejem, hagyom hogy nyakamra tapadjon ajkaival. Ezúttal nem szívja vagy harapja a bőrömet, aminek most örülök.
- Neh... ne itt... bárki bejöhet... - sóhajtom akadozva. - Bírd ki... nemsokára megérkezünk...ah...hozzátok... hnn...
- Mégis hogyan tudnék ellenállni, amikor így nyögdécselsz hm? - kuncogja, és egyik keze nadrágomba csusszan.
- Neh! - nyögöm, de hosszú ujjai már merevedésemre fonódtak, és lágyan kezd érzékien masszírozni. Nyelve éhesen táncol a számban, és én öntudatlanul nyöszörögve kapaszkodom kis kezeimmel a ruhájába, viszonzom csókját, és kocsonyaként remegve hagyom, hogy tegyen velem bármit...
Nincs is sokra szükségem, és szájába nyögöm gyönyörömet, zihálva, reszketve ernyedek el karjaiban. Magamon érzem tekintetét, és ahogy felpillantok azonnal mélyen elpirulok. Érzéki és egyben perverz mosollyal nyalja le ujjairól spermámat. Ez annyira... olyan.... szóval....
Zavartan sütöm le szemeimet, de halk nevetéssel csókol meg, saját ízemet érezve felnyögök.
- Olyan perverz vagy... - motyogom ajkaiba bágyadtan.
- Köszönöm a bókot édes kis perverzem... - válaszolja széles vigyorral. Felkapom a fejem.
- Én nem...
- De igen. - nevet halkan. - Szerencsére fejlődőképes vagy... és ennek örülök.
Na jó, hagyjuk ezt a témát, mielőtt sisteregni kezd a fejem zavaromban. El is rejtem ingébe az arcomat...
Ahogy lecsillapodom, felpillantok rá. Behunyt szemekkel, hátradőlve pihen, ujjai hajtincseimmel játszadoznak.
- Mi történt a szüleink között? - kérdezi hirtelen, és kíváncsian szegeződnek rám szemei. Megrázom a fejem.
- Pontosan én sem tudom, de köze lehet Tudodkihez. Politika...
- Ja így már más - bólint megnyugodva.
Hát jah, Voldemort egyik halálfalójának gyermekével kavarok. Apám megfojt ha megtudja. Persze nem sikerült bebizonyítani, hogy Lucius Malfoy az volt, de...
 
*
 
Leesett állal szállok ki a hintóból. Sejtettem, hogy piszok gazdagok, de ez azért...
Még hogy Malfoy-kúria...Hisz ez egy palota!
- Tetszik? - súgja a fülembe mosolyogva, keze a derekamra csusszan. Biccentek.
- Szép otthonod van. A házunk vagy háromszor elférne benne, pedig nem kicsi a miénk sem.
- Gyere... - fogja meg a kezem, és a bejárat felé húz. A személyzet már ott áll, és illedelmes meghajlással fogadnak minket.
- Üdvözöljük Mr. Malfoy - hajol meg egy idős férfi, gondolom a komornyik. Meglepő, mert nálunk csak egy inas és egy cseléd van... itt pedig jobb ha nem állok neki megszámolni.
Draco biccent, és az anyukája felől érdeklődik, majd a választ meghallgatva lépünk be a házba, s kezemet fogva húz maga után változatlanul.
Belépünk egy szép szalonba, elengedem gyorsan a kezét. Odabent egy nagyon szép, elegáns nőt találunk. Szőke haja lágyan keretezi szép arcát, és kedvesen mosolyog Dracora. Illedelmesen elé lépve mutatkozom be neki.
- Üdvözöllek Colin. - köszönt halkan, lágy hangján. - Jól ismerem édesanyádat, és örülök hogy vendégül láthatom idősebb fiát. - puffogtat illedelmes frázisokat.
Kivágódik az ajtó, és belép rajta valaki...
 
Szebb férfit még soha életemben nem láttam...
 
Teljesen fekete ruhában, elegáns sétapálcával kezében torpan meg, izmos teste arisztokratikusan gőgös tartásban... hosszú, tejfölszőke haja vállaira omlik, szép arca kifejezéstelen, és a szemei... gyönyörűek, mint a hajnali égbolt. Szépen ívelt ajkain halvány mosoly jelenik meg, ahogy tekintetünk találkozik.
Közelebb lép, és ahogy megszólal, megszűnik a varázs.
- Draco fiam... hát nem mutatod be nekem a vendégedet? - mondja halkan, és mély hangja mint egy lágy ecset, úgy csiklandozza végig gerincemet.
- Ő Colin Creevey - válaszolja mögöttem, és karját hanyagul vállamra vetve lép mellém. Elpirulva pislantok fel rá, majd apjának kezet nyújtok.
- Nagyon örvendek uram - köszöntöm közben félénken. Ahogy közelebb lép, erőteljes kisugárzásának hatása alá kerülök. Gyönyörű férfi... és Draco kiköpött mása, idősebb kiadásban. Megfogja kezem, de nem ereszti el néhány hossszú másodpercig.
- Creevey? - kérdez vissza, de arcán semmit nem látok, csak a halvány mosolyt. - Ismertem anyukádat... nagyon hasonlítasz rá, mintha csak őt látnám. Nem igaz, szívem? - kérdezi feleségétől, de nem fordul felé. Az én szemembe néz egyenesen, majd tekintete lassan végigsiklik rajtam, ahogy az asszony válaszát hallgatjuk. Hoppá, ezt a tekintetet ismerem. Draco is így bámul.
Elfordítom zavartan az arcomat. Ez egy bók volt, bárhogy is vesszük, hiszen anyukám az egyik legszebb boszorkány Angliában...
- A vacsora tálalva! - halljuk a komornyik karcos mély hangját, és megkönnyebbülten felsóhajtok, ahogy Mr. Malfoy elfordul végre tőlem. Félénken felmosolygok Dracora, aki kifejezéstelen arccal áll mellettem, karja még mindig a vállamon.
Követjük a házaspárt az étkezőbe.
 
*
 
- Draco fiam, légy oly illedelmes, és mutasd meg az egyik vendégszobát majd Colinnak... - mosolyog anyukája az étkezés befejeztével, s ahogy feláll, mi is illedelmesen felállunk az asztaltól. Megfogja férje felé nyújtott kezét, és kisétálnak az ajtón. Sóhajtva ülök vissza a desszert mellé. Kellemetlen volt ez a vacsora. Mr. Malfoy egyfolytában a családomról kérdezgetett, de folyton kitérő vagy éppen semleges válaszokat kellett mondanom, hiszen anyám megtiltotta, hogy beszéljek róluk. Élvezettel játszadozott velem egész este, és Draco hiába próbált kimenteni, Mr. Malfoy levakarhatatlan volt. Én pedig kitartó. Nem és nem törtem meg! Ügyi vagyok! Ide nekem a jutalmat! Ide nekem Draco Malfoyt! Piros masnival, de csak azzal...
Felszabadultan mosolygok a mellém visszaülő szőke hercegemre.
- Végre kettesben... - súgja. Pirulva biccentek, és fagyis kelyhemet megfogva csüccsenek fesztelenül az ölébe, vele szemben, lovagló ülésben.
- Ezt még megeszem... - mosolygok fel rá édesen, és a kiskanállal egy kóstolót nyújtok szájához. - A pisztácia fagyi a kedvencem.
Mosolyogva fogadja el, majd meglepetten felnyögve öleli át derekam, ahogy éhesen megcsókolva lopom vissza a falatot nyelvéről... Merevedéséhez dörgölőzöm finoman, és belesóhajtok a csókba...
Hagyom, hogy kivegye kezeimből az üvegpoharat és a kanalat... Fenekemre simulnak kezei, és velem az ölében áll fel. Karjaim nyakára, lábaim derekára fonódnak, és kis majomként csimpaszkodva hagyom, hogy elinduljon velem.
- Hová viszel? - kérdezem a nyakát csókolgatva.
- Majd meglátod - morran fel mély hangján kéjesen, és felnyögök halkan. Imádom ezt a hangot...
 
- A kastély egyik szárnya teljesen a tiéd? - hökkenek meg, és ahogy huppanok a puha, teniszpálya méretű ágyon, mélyen elpirulok éhes pillantásától.
- Ühüm... - válaszolja fölém mászva, kéjes mosollyal. - Úgyhogy sikoltozhatsz nyugodtan, nem kell visszafognod magad.
Magamhoz ölelem, és hajába markolva rántom le magamhoz egy vad csókorgiára.
- Nem fogom... - válaszolom vadul az ajkaiba harapva. - De te se...
 
2008.12.05 23:58
Draco:
 
Nem kell sokáig várnom arra, hogy végre Potter is kapcsoljon, előkapja pálcáját, s ügyetlenkedve a lehető leg szerencsétlenebbül fogja rám, akár egy gyilkosan fegyvert... csak az a gond Potty, hogy míg te egy darab halálos bűbájt sem tudsz, én vagy egy milliót... azzal a pár semmit sem érő szarral villogsz, amit én már öt éves koromban kívülről fújtam.. könyörgöm! A hülye is látja, milyen egy szerencsétlen barom...
Így hát a megfelelő ingerencia már meg is termett arra, hogy átformáljam egy kicsit, s átkaimmal szabdaljam apró darabokra... nem mintha megzavart volna bármiben is, ugyan is kicsi Colint akár az ő szeme láttára is molesztálom ha akarom, nem izgat, hogy mit gondol... miért is érdekelne? Nálamnál alacsonyabb rendű idióták szavára nem adok...
Hmm... elég kevés ember van, akire hallgatok ezek szerint... nehéz eset... de nem izgat... bár igaz, ami igaz én sem vagyok tökéletes.... hiányzik belőlem a hiba....hehe...
Azt hiszem ideje lenne Pottert megtanítani földön kúszni... jobban illik hozzá a por meg a mocsok... hozzám pedig a csillogás, ami késsz hírességnek számító megjelenésemnek köszönhetően nem is nagy meglepetés...
Fejemben már el is hangzik az első néma átok „Expulso!” , s már indulna is, hogy Potter randa arcát darabokra szaggassa, mikor is egy karcsú kis test úszik be a képbe, s villámgyorsasággal ragadja meg kezemet, hogy oldalvar rántva tévesszen célpontot, s sodorja le a könyveket.. ejnye őzikém... tudod mi történt volna, ha ez most nem jól talál? A könyvtár egy darabig biztosan felejthetetlen élményeket élt volna át a könyvek és a szekrény cafatjainak mély benyomásától... de hála annak, hogy Potter fejét csak egy kicsit akartam átformálni nem következett be az izgalmas ingyen műsor, csupán könyvek halk kopogása jelzi, hogy igen itt valakik feletépp jól szórakoznak... legalábbis szerény személyem egyre idegeskedő elméje élvezi, és még jobban élvezné, ha célpontnak nem a szexuális játékát kéne választania... ha így kapálózik, még a végén belő lesz vegyes saláta, már pedig azt nagyon bánnám...
- Elég. – szólal meg kis szépségem halk hangja, miközben mély kék szemecskéi a nálamnál egy cseppet sem nyugodtabb idegállapotú Potterre szegződnek... nem illik két nagy fiú birtoklási viadalába avatkozni... neked csak ülni kéne csendben, azon a csini hátsódon, s kivárni míg felismerhetetlenné átkozom Pottyt...- A könyvtárban vagyunk. Ha itt párbajoztok, mindketten bajba kerülhettek. Draco, neked a prefektusi jelvényed is rámehet!
Bólintok. Hmm... van benne valami... nagyon sok előnyét élvezem én ennek a prefektusi jelvénynek, ami igaznádiból nem jelt mást mint a hatalmat, és néhány egyénnél könnyebb hozzáférést az ágyához... nem, mintha nekem valaha is ehhez a hozzám nem méltó módszerhez kellett volna folyamodnom, de Weasly bárhogy is tagadja kipróbálta egyszer-kétszer, milyen is az elsősök frisshusija... Hát igen... mi érőben lévő fiatal férfiak, tudjuk hogy kell eltussolni a magunk kis szemetét, főleg én... Weasly pedig a szánalmas kategóriába tartozik, a jobb szemű nőszemélyek figyelembe sem veszik... így hát megy félelmetes vagy épp jóságos prefektus bácsi módjára megrontani a fiatalokat... ejnye...
- Harry... neked ehhez semmi közöd. Ne avatkozz bele a dolgaimba többé.- folytatja kis őzikém... nocsak.. hát nem kinyitod végre azt az édes kis szádat? Jól teszed... ha az én csesztetésemre nem hallgat, a te lesújtó szavaidat biztosan fog.. ha meg nem, majd esti mesét regélek neki arról, hogy mit csinál egy jó fiú, amikor elutasítják...
- Colin...? - nyögi meghökkenten a pápaszemes, látszólag fel sem fogja, hogy az év legcsinibb fogását elszalasztotta, mert fatökű idióta módjára hagyta futni, mielőtt még becserkészhette volna.. s lám, gondolataimat bizonyítva lép mellém a kis őzikém... látom legalább te jól tudsz dönteni.. nem mintha a Griffendél hölgy tagjain nem mentem volna keresztül legalább egyszer azért kell lelkivilágom erősítéséhez a támogatás... hehe..
- Nem ismétlem meg még egyszer. – csattan az utolsó ostorcsapás is Potteren, ahogy Colin kiejti eme nemes szavakat, ezzel széles, kárörvendő,arrogáns, elégedett vigyort előhívva belőlem, főleg mikor puha kis ajkacskáival édes puszit hint bőrömre... ez az aranyos, félénk kis gesztus biztosítja számomra az útlevelet kicsis szépségem testének korátlan kihasználásához...nem mintha eddig nem lett volna az, de mostantól legalább nem kel fárasztó sétákat tennem azért, hogy megkeressem, és nem kell fölösleges pálcamozdulatokat pazarolnom Potterre és kisbagázsára, ha ki akarok élni kanos hajlamaimat őzikémen... már pedig az én szex igényem, legalább óránként követel repetát...
- Ne bántsd... – suttogja Colin.. ne bántsam? Lehetetlent kérsz tőlem... tudod, hogy milyen barátságos ingerek kínoznak, mikor csak ránézek.. hát egyszerűen szörnyen nehéz megállni, hogy pofán ne töröljem... de végül is.. ha később kárpótol érte megtehetem... jégkék szemeimet végig jártatom a kérlelő mélykék, csodás szemecskéken, s nehéz szívvel m, de leengedem pálcámat.. de nem teszem el... kielégítő választás... nem esik baja, csak mentálisan szivatom egy kicsit...
- Később megkereslek. – kommentálom kívánságom, csábos, élveteg vigyorral, amitől bájos kis arcára édes pír kúszik.. tudom én, hogy már a szavaim is milyen piszkos kis gondolatokat ébresztenek abban a csinos kis fejecskédben...
S már el is riszálja csinos kis fenekét, veszélyes egyedüllétben hagyva esküdt, született ellenségemmel.. nem is... helyesbítek, életem egyetlen, irritáló kis fekete pacájával, akit még az „ellenség” nem hogy még a „rivális” megnevezésre sem méltatok.. azt az kapja meg, aki legalább egy szinten mozog velem.. de te Potty... te a béka segge alatt kucorogsz két méterrel...
- Malfoy... milyen bűbájt szórtál rá?- kérdezi ingerülten Szent Potter, s én gúnyos mosolyt arcomra csalva figyelem... még hogy bűbáj? Ugyan kinek néz ez? Jobb az én önbecsülésem, minthogy ilyen olcsó szarral cserkésszem az ágybeli áldozataimat...
- Mikre gondolsz, Potter? Ne húzz vissza a saját szintedre. Veled ellentétben, nekem nem kell szerelmi bájitalt kotyvasztanom, vagy épp szerelmi bűbájt szórom, arra szerencsésre, akire szemet vetek! Vagy talán az hiszed, hogy odáig süllyedek, mint te?- húzom fel szemöldökömet, szemeimből merő megvetést, és gúnyt sugárzok Potty felé, az első meglepettsége után újra felveszi, gyilkos villámokat szóró tekintetét, hogy azzal próbáljon elérni valamit... ez most tényleg értelmi fogyatékos, vagy szimplán korai szeniliségben szenved? Mégis mikor ijedtem meg ettől?
- Ki gondolná, hogy a szentlelkű Potter, ilyen piszkos kis trükkökkel szerzi be a napi szex adagját, mert ugyebár vannak olyanok, akik nem ájulnak el a TE bárgyú mosolyodtól... mit gondolsz? Mi lenne, ha ez kitudódna? Kíváncsi lennék, milyen arcot vágna a kis sárvérű meg a ragyás arcú haverod, ha tudomást szereznének arról, mivel itattad tegnap, Finnigant? Nem hinném, hogy önmagától, olyan lelkesen vetkőzött volna... ráadásul az a sok rajtakapott alkalom, mikor Piton elcsípet... hát nem szégyelled magad?- ingatom meg ujjamat csípősen feddő hangsúllyal, szemeimben lenézés villan, az övében pedig először meglepettség, düh, ijedtség.. No lám.. csak nem kétségbeestél, hogy valaki lerántja a leplet, arról a tökéletes ábrázatodról? Szar ügy...
Végül belenyugvóan sóhajt egyet, s pálcáját végleg zsebébe süllyesztve emeli rám szikrázó zöld szemeit. Végre megjött az a csöpp eszed...
- Mit akarsz?- hangzik el az egy millió gallonos kérdés... azt hittem már fel sem teszi...
Kényelmes léptekkel sétálok el, fenyegető közelségben állok meg előtte, farkas szemet nézve vele... ejj, hát nem megint legyilkolna a tekintetével? Ejnye Szent Potter, hát így kel ápolni a házak közötti barátságot?
- Hülye kérdés. Colin az enyém. Többet nem érsz hozzá, és nem tudódik ki szánalmas kis titkaid egyike sem. Úgy érzem, még méltányos is vagyok. Egy méter Potter. Ha annál közelebb tolod a rusnya képed, az ÉN tulajdonomhoz, gondoskodok róla, hogy széleskörű rajongói réteg tudjon kis kalandjaidról.- közlöm vele kegyetlen mosollyal, fölényesen, győztes arckifejezéssel.. mert így van... van mivel sakkban tartatom Pottert így nálam az előny.
S előre látásom meghozza gyümölcsét.. rábólint én pedig gúnyos nevetéssel távozom kis „megegyezésünk” színhelyéről...
Célpont kilőve....hehe...
 
*
 
A lehetelő leg elegánsabb mozdulatokkal szelem szét a tanuló hadat, mely éppen a az ebédlő felé tart, s mivel drága jó professzorunk is velünk tart, na meg szerény személyem jeges vagy épp lenyűgöző pillantásaimnak köszönve, ki morgolódva, ki pedig felcsillanó szemekkel áll el az útból... az az igazság, hogy jót tesznek nekem eme rajongó tekintetek, de nem izgat túlzottan.. csupán dob egóm így is elég magas szintjén,s mikor már azt hinném, hogy ennél több arrogancia nem lehet benne, meg lepem magam, és kiderül hogy mégis!
Én csak egy édes kis fiúcska kába kis tekintetére adok... az pedig az én kis őzikémet, akit ma este még szándékozok becserkészni, ugyan is éhségem jelenleg nem az étel felé irányul...
És most hogy Potter is sikerül jobb belátásra térítnem, tökéletes meggyőzőképességem végett, nem kell attól félnem, hogy esetleg felizgult állapotomban fog halálra rémíteni az a rusnya pofája... nem mintha valaha is megijedtem volna tőle, de a legrosszabb is jobb, az ő képénél.. főleg ha férfiasságom büszkesége éppen egy kényelmesen forró, puha helye készül...
Szinte kiszakad az ajtó, ahogy Piton kitárja, inkább kivágja, fekete talárja csak úgy libben utána, hogy az vacsorázó diákok tekintetének kereszttüzében...
Én szinte rögön kiszúrom jég kék íriszeimmel azt a bájos kis arcot, ami kíváncsian, izgatottan pillant felém, s ahogy megengedek magamnak egy öntelt mosoly kísértében egy kis kacsintést, pofijára szinte parancsszóra kúszik mélyebb arcszín... ohh milyen kis édes...
Tudom, hogy általában mindenkire ilye hatással vagyok, intenzív, lehengerlő benyomással, azt már csak azt csak én döntöm el hogy ki éljen át halál közeli élményeket emiatt, vagy épp olvadjon szerény személyem sármosságától...
Ahogy ledobom magam Mardekár asztalához, rajongóim azonnal körém tömörülnek, egy szabad centimétert sem hagyva, de hála jeges pillantásomnak máris szét rebbennek, hogy végre levegőt is kapjak... meg persze izgalmas titkos kis szempárbajt vívjak kis szépségemmel... örülök, hogy bégre rájött apám nagy bölcsességére... „a tiltott gyümölcs a legfinomabb, fiam!” Milyen igaza van... többször is volt alkalmam megízlelni a tiltott finomságokat, de eddig egyik sem részesített ilyen élvezetben... épp ezért egy darabig még repetázok...
Élvezem piruló kis pofijának szemet gyönyörködtető látványát, ahogy mélykék szemi izgalomtól csillannak, nem is figyel a körülötte bőszen viháncoló egyénekkel, helyette engem kutat, addig míg el nem kapja fejét... nagyon hízelgő, hogy egy másodpercet sem bír ki látványom nélkül, ám mily sajnálatos én ennyivel nem vagyok képes beérni.. hiába, mindig is telhetetlen voltam... csupán a panoráma nem fog orgazmust okozni...
 
Mihelyt befejezem izgalmas kis vacsimat, már kell is mennem szobám könyvekkel teli mentális kínzókamrájába, had szenvedjek egy kicsit.. kelletlenül állok fel, s még egy utolsó pillantást vetve vágyébresztő kis őzikémre, ballagok ki a teremből... ó hogy az a... valamit muszáj lesz kitalálnom, vagy az egész estét könyvek simogatásával töltöm, egy más, sokkal szebb illető simogatása helyett...
Már pedig, szerény személyem férfiassága már most közelít a beton keménységéhez, ami egyértelműen jelzi, hogy nekem mire is van szükségem... és az nem a pergamenkupacok társasága...
Így hát hirtelen ötletemtől vezérelve, rontok be a terembe ismét, hogy két szép szememmel vegyem rá drága, szeretett professzorom, hogy önzetlenségem jutalmaképp, ma hadd én legyek a soros a járőrözésben... hiszen én olyan jól csinálom... főleg ha közben Colint húzom egy eldugott kis helyen... na igen...
Mihelyt odaérek Piton meglepette kapja fel fejét, én pedig kedélyes, magabiztosa mosollyal hajolok hozzá... na most akkor ismét bedobom tökéletes meggyőző képességemet...
- Úgy döntöttem ma én vállalom a járőrözést , professzor őr. Pansy nagyon fáradt, úgy döntöttem kisegítem.- jelentem ki angyali arccal... már csak a glória hiányzik, és látszik, hogy Draco Malfoy milyen angyalian sátáni tud lenni... persze a denevér ember nem tud eme tulajdonságomról, csupán az előbbi jelző rémlik fel benne, ahogy egy kissé meglepetten pillant fel rám fekete szemeivel... na mi az? Én is lehet kedves... egyszer egy évben... de biztosan nem Parkisonnal...
- Rendben. Jól nézz körül, mostanában Griffendél tanulói gyakran kószálnak engedély nélkül a folyósokon. Nem szeretném, ha Potter megint a bájitalaim közelébe férkőzne.- szűkíti össze száját, akár egy pengét, fekete íriszei szinte villámokat szórnak Szent Potter nevére... ohh, nem fog járkálni professzor.. Potter már a lábát sem meri kitenni onnan... Weasly pedig nem nagy veszély.. kinek van szeme, elébb kezd ki Monstroval..:
Csupán egy bólintással jelzem, hogy értettem, majd sietek is, mivel nem szándékozom túl sok időt itt tölteni... minél hamarabb cibálom le kis szépségemről a ruhákat, annál előbb enyhíthetem ez a fájóan, lüktető vágyat ágyékomnál... ruhám bőségének talán, most életemben veszem először hasznát...
Ahogy az ajtóhoz érek, szemeim találkoznak Colin gyönyörű szemecskéivel ez örökkévalóságig tartó pillanatig, mely épp elég számomra arra, hogy fejem egy intésével jelezzem neki, hogy mit is szeretnék... nincs kétségem afelől, hogy követni fog, engedelmeskedik.. épp eléggé vált a rabommá, ahhoz hogy gondolkodás nélkül fusson utánam, egy mozdulatomra... és persze nincs ellenemre... sőt! Csak tovább erősíti önbizalmam, már így is hajóláncnyi vastag tartószálait...
Ahogy kiérek a gyertyák halvány fényében fürdő folyósóra, kényelmesen támasztom hátamat a kemény falnak, kezeimet keresztbe fonom, s várom kis őzikém érkezését... s pár perc múlva be is bizonyítja, hogy nem kellett csalódnom benne, karcsú alakja tűnik fel az ajtó előtt, s arcomra automatikusan kúszik élveteg, elégedett ugyan akkor bűvölő, Draco-féle-mosolyom, mely csak megkoronázza csodás összképemet.. éhesen méregetem őzikémet, ki bátortalanul lépdel felém, mintha attól félen, hogy minden percben előugrik valahonnan egy mumus, hogy Potter alakját felvéve ijesztgesse halálra.. ugyan... még egy méter és vadállat énem veszélyes izgalmait élheted át, mi az a kis ijedtég....
S amint végre kartávolságon belülre ér kis kedvencem, egy szempillantás alatt szorítom magamhoz törékeny alakját, hogy duzzadt kis ajkacskáira támadva vegyem őket birtokba, vacsora gyanánt... ahh... finomabb, mint z a szar, amit ételnek neveznek itt... nyelvem forró játékot vív az övvel, s kis kezei nyakam köré csusszannak,reszkető, kábult kis teste megadóan simul hozzám...
Azt hiszem ideje lenne átérni a desszertemre... minek várni? Engem az sem érdekel, ha maga Dumbledore lát meg miközben Colinnal szexelek... hiszen csak erősítem a házak közti barátságot... hehe...
Elszakadok puha kis szájacskájától, s nyelvemmel rögtön arán puha bőrét ízlelgetem, hogy tovább kalandozva kóstoljak bele édes kis fülkagylójába, és nyakába is.. virág illata, akár az édes, bódító méreg kezd bele maradék épp eszem elszívásába...
- Szia kicsikém... – búgom leheletemmel izgatóan csiklandozva érzékeny bőrét... ez végleges.. itt mászok rá... nem mintha most nem azt tenném...
- Ahh... ne itt... megláthatnak... – mondja kába, halk kis hangján... hmm.. igaza lehet... a vén Dumby nem biztos, hogy efféle szoros barátságra gondolt.. de hát érdeke is engem.. Én attól még élvezhetem szépségem minden finom gyümölcsét...az a vén bolond úgy sem tudja mi a jó... vékony ujjacskái közre fogják kezemet, s enyhe erőszakkal indítanak el, hogy játékunkra alkalmas helyet keressünk.. nekem bárhol jó, csak enyhíthessek péniszem kitartó lüktetésén...
Nem figyelem, hogy hol is járunk, csupán akkor ébredek fel kis szépségem kívánatos hátsójának tanulmányozásából, mikor hirtelen megtorpan... követem tekintetét, s az előttünk lévő, igen csak furcsa ajtóra pillantva vonom fel egyik szemöldököm... nekem mindegy mi ez, csak ne legyen bent senki, aki megzavarhatna szex közben... mert jelenlegi kielégülés utániéhségemben egy gyilkos átokkal díjaznám s kedve látogató betoppanását...
- Mi az? – érdeklődöm, s ahogy ujjacskái a kilincsre fonódnak, s kinyitják az ismeretlen ajtót, csinos pofijára először meglepettség, majd leplezetlen öröm ül ki... na mi az? Megtaláltad a tökéletes helyet? Úgy nézel, mint a kis gyerek a cukorkára...
- A szükség szobája... – kommentálja felfedezését, mélykék szemecskéinek bájos pillantásával, majd egy másodperc múlva már a szobába is vezet... látom nem csak nekem sürgős perverz játékunk elkezdése... nem hittem volna, hogy ilyen mélységekben sikerült megrontanom... de nem bánom... csak nekem, jó, hogy van egy játékszerem, amin kiélhetem a vágyaimat... de... mielőtt még újra hívatlan vendégek érkeznének...
- Remek – fordulok el, hogy orvosoljam jövőbeli problémáinkat, az ajtót pár védőbűbájba öltőztetem, amit még a kis Ganger féle, stréber sárvérűek sem tudna feltörni.. hogy is tudná, mikor még életében nem fogott a kezében, amiben fekete mágia a van.. kislányoknak nem való... csak s a hozzám hasonló tökéletes egyének tudják, mi a fenét kezdjenek vele... és szerény személyem, bizony már sok hasznos trükköt lesett ki onnan...
Ahogy megfordulok, szinte azonnal elégedett vigyor kúszik arcomra.. kedvemre való ez a fantázia megmozgató vörös szín... a hangulatos berendezéssel, a félhomállyal, és a csak ránk váró ággyal... ejnye kicsi Colin... hát ilyen piszkos gondolataid vannak? Nem hittem volna rólad, hogy abban a csinos kis fejecskédben ilyen izgató dolgok rejtőznek... mert, hogy ezt a szobát nem én képzeltem az biztos... bár a stílusról ítélve még én is lehettem volna... úgy látszik kis játékszerem még izgalmasabbá válik...
Már-már túlpumpálom magamban az egoizmust, olyan őrjítő a gondolat, hogy csakis nekem köszönheti, hogy valaha is ilyen gondolatai támadtak... na de, azt hiszem, hogy egy darabig szüneteltetni fogom a gondolkozást...
Helyette inkább, párducokat is megszégyenítő mozdulatokkal osonok őzikém mögé, hogy karcsú kis testét fogságba ejthessem...
- Valld be, hogy ezt te kívántad kicsi Colin... – kuncogok mély hangomon érzékien, közelebb húzva magamhoz kisáldozatom... azt hiszem ideje megkezdeni a vacsit... mert, hogy most felfallak, az is biztos...
- Bevallom – motyogja halkan, ahogy csinos pofija a vörös nem létező árnyalatát ölti fel... nem kel szégyellni...hidd el a közeledben engem is ilyen vágyképek kínoznak... amelyeken sürgősen enyhítenem kell...
Hagyom, hogy kimeneküljön karjaimból, s a szaténágyneművel beborított ágyhoz lépdeljen... éhesen, széles, perverz vigyorral követem mozdulatait, ahogy vékony ujjacskáival megtapintja a puha anyagot... ahogy érzéki, izgató kis mosollyal mászik fel a bútordarabra, mélykék szemecskéiben leplezetlen vágy csillan, ahogy felém fordul helyezkedik el.... előre látom, hogy jobban fogom én élvezni ezt, mint eddig bármelyik szertekésünket... arcára van írva meddig merült perverz kis gondolatainak bugyraiban, hiába díszíti arcát halvány pír, szemiből kiolvasom, nem az a gyámoltalan, védtelen kis őzike,a kit megismertem... szerény személyem méregként fojtogató csábereje, rá is hat, és azt a maradék tiszta kis gondolatát, is elnyomta, ami valaha is ott motoszkált édes kis buksijában... mert ugye bár, velem ellentétben ő csupán a látványtól is elbódul... nekem több kell... épp ezért, szükségét érzem annak hogy még tovább sodorjam őt a romlásban... az senkinek sem árt... csak izgalmasabbá teszi a dolgokat...hehe...
Ujjaival kábán szabadítja meg magát talárjától, s én tükörkép módjára másolom le izgató mozdulatait... ingjének gombjaival játszik, izgató mozdulatokkal szabadul meg tűnik, lassú, ingerlő tempóban... tovább fokozza érzékeimet, felkorbácsolja vágyaimat, hogy mellkasának sápadt bőre végre felszabadul... szemeim egy ragadozó éhségével kutatják a csodás kis testnek mindenfelszabaduló négyzetcentiméterét, számban érzem bőrének ízét, de felfrissíteni sem árt... mélykék, szemei gyönyörűek a rájuk boruló vágy sötét ködétől... felfalnálak legszívesebben.. miért ne tehetném?
- Mennyi időnk van? - érdeklődik halk, vágytól reszket kis hangján, ujjacskái izgatóan simítanak végig karcsú testén, vészes közelségbe érve ágyékához... szemeim szinte parázslanak a vágytól, hagy kapkodva szabadulok meg útban lévő ingemtől, s elvakultan, vadalattias kívánalommal követem kezének útját....már-már bőrömbe mar a sóvár, forró lángocska, türelmetlenségre ösztönözve... tetszik bátor kis játéka, ahogy húzza idegeimet, merész kis tetteivel tovább hajszol az önkontrollvesztés felé... jól csinálja... azt hiszem, egy darabig még itt leszünk...hehe...
- Sok... – kommentálom hosszú távú terveimet, s lassú tortúrába kezdek gatyámmal.. őzikémre pillantok, s érdeklődve várom, hogy kis tükörképem leutánozza mozdulataimat... mintha csak most tért volna vissza mély álmából, vagy épp csodás személyem fixírozásának élvezetéből, ő is kigombolja gatyáját, ujjacskái reszketnek akár a nyárfalevél...
de sajnos a türelem most nem az erőségem, továbbra is fent tartom ama állításom, hogy a látvány nem elég... megszabadulok felesleges ruhadarabjaimtól melyek eddig irritáló akadályt képeztek felhevült testem s a kellemesen borzongató levegő között... jég g kék szemeimmel vágytól kába, kipirult arcocskáját kutatom, s ahogy megpillantja ágaskodó péniszem, ha lehet még mélyebb színt olt fel, sóhajtva harap puha ajkacskájába... ohh... nem tudom direkt húzza-e az idegeimet, de még ha nem is, akkor is őrjítő vágyat vált ki belőlem, sóvárgást, vadállatias ösztönöket... keze eltűnik gatyájában, érzéki, bódult tekintettel simogatja magát,... na ez.....
Módosítom az imént megállapításom... akár a látványa is elég, ahhoz hogy elélvezzek... hihetetlen, hogy pár mocskos kis alkalom után, ilyen kéjsóvár kis szerető lett... érdemes volt becserkésznem.. hiába, akire én egyszer szemet vehetek, az eleve nem lehet rossz játékszer... persze, ha én megunom őket, más örömmel veszi kezelésbe, ugyan is az én kezemből csakis minőségi „áru” kerül ki... akár milyen is durván fogalmazok, ez az igazság...
Hihetetlenül jól csinálja, mintha már ezer éve így izgatná a szexuális partnereit... Elvakulok a forró láva folyamtól mely egyre nagyobb hullámokban gyűlik ágyékomba, hogy kínzó lüktetést hozzon létre, arra ösztönözzön, hogy ne finomkodjak, csak vessem rá magam és essek neki.... lehet, hogy nem díjazná, de én a durva dolgokat is imádom... idővel ős is megszereti...hehe...


<<1.oldal>> 2.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).