Mako-chanra pillantok. Nem igazán értem, hogy mi volt ennyire sürgõs, egyébként is ide szoktunk jönni tanítás után, de most miért volt ilyen sürgetõ, hogy az ebédet is itt töltsük el?
- Tényleg nem tudtok semmit? - kérdezi Rei-chan.
- Nem! - Erõsen rázom a fejem. - Most tényleg nem tudok semmirõl.
- Persze, mint legutóbb, miattad késtük le a japánt - morogja Haru.
- De az teljesen más volt! - intek a kezemmel védekezõn, közben mosolygok. Tudom, igazából egyikük sem haragszik rám. Amúgy sem igazán értem, hogy miért akkora tragédia tíz perc késés…
Nem tudják folytatni a szekálásomat, mert megjelenik Gou-chan, és vigyorogva mutogat egy lapot, majd hangosan bejelenti, hogy nagyon fogunk neki örülni. Mako-chan kérdésére aztán elkezd mesélni.
- Nos, szóltak a tanárok, hogy az új klubok pályázhatnak egy kis nyereményre, de egy feltétel volt, kellett legalább egy jó helyezés egy versenyen. Mivel nekünk ez megvolt, beadtam, és… - Izgatottan várjuk a folytatást, mire felsikkant. - Sikerült! Mi nyertünk!
Nevetve, sikítva kezdünk ugrálni, de Haru megszólal.
- És mit is nyertünk?
- Áh, igen, ezt nem is mondtad - fordulok Gou-chan felé.
- Egy egy hetes táborozást egy sportkomplexumban! Hát nem remek?!Minden meglesz egy helyen, és nekünk csak költõpénzt kell vinnünk, az iskola mindent kifizet nekünk!
Csillogó szemekkel bólogatok. Remek, remek! Ennyire jó dolog régen történt.


* * *


Rin-chan sajnos nem tudott velünk jönni, neki máshol van pont most edzõtábora, így csak Mako-chan, Haru-chan, Rei-chan, Gou-chan  és én jöttünk. Gou-chan szobája másik emeleten van, de ugyanabban az épületben, merthogy egy szinten fiúk, egy szinten lányok.
- Annyira várom, hogy kivel fogunk megismerkedni! - sikkantok fel és elindulok háttal, hogy a többieket nézhessem, biztosan õk is izgatottak.
- Én csak úszni akarok - jegyzi meg Haru-chan.
- Nagisa-kun, balesetet fogsz okozni, ha így haladsz a folyosón - int meg Rei-chan, de csak felnevetek és épp vágnék is vissza valamit, de hirtelen nem tudok tovább menni. A többieken látom, hogy õk már látják az okát, én még nem, de határozottan nem tudok mozogni.
- Nézd meg mit csináltál, Nagisa-kun! - ugrik mellénk Rei. Mellém és egy… nos. Nagyon. NAGYON magas fiú mellé, akinek miattam csupa ivólé lett a pólója.
- Ááááá! Bocsánat! - Leteszem a táskámat. - Tényleg ne haragudj - nézek fel rá. Jesszus, alig látom a fejét innen lentrõl, olyan hatalmas. Azt viszont látom, hogy nagyon izmos. A szemei és a haja egy része is vörös, és nem tudom eldönteni, hogy mindig ilyen morcosan néz, vagy épp a kedvenc pólóját tettem tönkre. - Ha ideadod adok helyette egy másikat az enyéim közül! - mentegetõzök azonnal, és el is merülök a táskámban derékig, hogy megkeressem a legnagyobbat, de Mako-chan hangjára abba is hagyom.
- Szerintem a legnagyobb pólód is kicsi lenne rá, Nagisa - mondja, és a fiúra néz. - Tachibana Makoto vagyok, üdvözöllek. - Szépen sorban bemutat mindenkit, majd amikor elér hozzám, átveszem a szót.
- Hazuki Nagisa vagyok! - mosolygok fel rá.
- Mindegyikõtöknek lányos neve van - jegyzi meg. - Mellesleg én Kagami Taiga vagyok - mutatkozik be õ is. - Hanya szobában vagytok?
- Hát, én a 304-esben. - Egy ágyasak a szobák… legalábbis mi ilyet kaptunk.
- Én a 305-ösöben vagyok, nemsokára átviszem a pólót. Kimosod ugye? - Úgy néz rám, hogy ha a fél havi zsebpénzem bánná sem mernék nemet mondani, így mosolyogva, kicsit elpirulva bólogatok, és követem a többieket a szobák felé.

* * *

Körülbelül egy óra kell, hogy otthonossá varázsoljam a szobát. Rei szerint mondjuk ilyenkor csak rendetlenséget csinálok, de szerintem így otthonos-. Ha valami olyan, mint egy magazin címlapja, akkor az nem is kellemes. Épp az ablakot nyitom ki, hogy valami kellemesebb szagot engedjek be kintrõl, mint ez az állott idebent, amikor kopognak. Kikiabálok, és nem is csalódok, a magas fiú. Hogy is hívták? Kagami?
- Áh, ismét helló! - intek neki. - Vettem egy üveg ivólevet az automatából, tessék - adom oda neki, õ pedig nekem a pólóját. Már hoztam be egy vödörbe vizet kintrõl, így abba teszem bele, hogy ázzon egy kicsit.
- Szóval Nagisa, igaz? - Bólogatok, majd le is csapok a beszélgetésre.
- És te mit csinálsz? Ha ilyen magas vagy tuti kosarazol, igaz? - kérdezem csillogó szemekkel és elõtte állok. Van rajta másik póló, de ebben is látszik, hogy nagyon izmos.
- Kosarazok, igaz. Te?
- Én úszó vagyok - vakarom meg a tarkóm zavartan. - De mindig csodáltam a kosarasokat! Izgalmas lehet ilyen magasnak lenni - pillantok fel rá. Tényleg érdekel, hogy milyen lehet, ha olyan magasról nézhetsz mindent…