Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

-Ezt figyeld! - mutat az égre.

A látvány ami elém tárul tényleg nem semmi. A nap csillogó sugarai meseszép színekre festi az eget. Olyan mintha éjjel és nappal elköszönését látnánk éppen. A feketének látszó város is lassan világosba borul, ahogy a nap lassanként megvilágítja.

-Hát nem káprázatos? - kérdi széttárt karokkal majd a fûbe fekszik, miközben engem néz.

Észreveszem hogy egy hintában ülök és lassan meglendítem a lábaimat, amivel lágyan ringani kezd a hinta. Közben élvezem hogy a nap sugarai melengetik az arcom és halványan mosoly húzódik a számra.

-Gyönyörû... - mondom halkan és továbbra is a tájat nézve sóhajtok. - Végül is, nem is olyan rossz hogy ilyen korán hívtál... - nézek rá még mindig mosolyogva.

Különös... mióta a testvérem nincs többé, senki sem tudott mosolyt varázsolni az arcomra. De neki mégis sikerült... talán... egy kicsit lehetek vele kedvesebb. Nah... de tényleg csak egy kicsit... Nem szeretnék túlzásba esni.

-Áh... rendben, rendben... -mondom feladóan. - A nevem Victorique de Blois. De munkahelyemen Tori-channak hívnak. Remélem elégedett vagy... - ütöm meg meg az egyik legbarátságtalanabb hangnememet, miközben mélyen a szemébe fúrom a tekintetem.

Valahogy érzem hogy velem sincs minden rendben, mire fel ez a nagy "kedvesség" tõlem. Mindennek õ a hibája, nem tudtam aludni mert pont egy ilyen lehetetlen idõben hívott ide. Tutira az álmosság miatt viselkedek ilyen feladóan. Nagy valószínûséggel egész végig ilyen leszek bár ez nem lenne túl jó. Ki tudja mit akar még kiszedni belõlem.

-Van még más ami érdekel vagy mehetek aludni? - ásítok és közben a szám elé emelem azt a kezem, ami az elõbb az ölében pihent. - Ilyenkor még aludni szoktam, miért egy a lehetetlen idõpontot választottad?... - kérdezem tõle morogva, továbbra is a szemét nézve.

-Mi a franc?... - ahogy kiejtem a szavakat a kezét is lelököm magamról. - Miket mûveltél amíg én aludtam?... - kérdezem tõle nem túl kedvesen és felugrok. - Istenem az összes férfi ugyanolyan... Ráadásul még csak itt sem voltál idõben... - ezt is csak azért tudom, mert pont nyolckor csukódtak le a szemeim. - Tch... na mindegy eljöttem, ahogy kérted, mit akarsz kezdeni ezzel a ténnyel. Gondolom nem azért hívtál, hogy random köszönjünk egymásnak egy jó reggeltet... - ahogy beszélek nem nézek rá, csak idegesen dobolok a lábammal. - Egek... azt se tudom miért jöttem el...

Ezen kezdek el gondolkozni, miközben várom a válaszát és visszaülök a padra, de a tõle legtávolabb lévõ szegletébe és átvetem az egyik lábamat a másikon. Közben a kezeimet is összefonom a mellem alatt. Csak arra tudok gondolni hogy akar valamit tõlem, de fogalmam sincs hogy mit és ez fölöttébb felbosszant. Ez arra emlékeztet mikor régen próbáltak közelebb férkõzni hozzám az emberek, de már akkor sem engedtem senkit magamhoz, miért épp most kéne elkezdenem? Majd kiverve a fejembõl ezeket a gondolatokat a szemébe nézek.

-Azt szeretnéd hogy kitöröljem? - suttogja. - Van egy feltételem... - ahogy elhúzódik csak pislogok. - Holnap reggel nyolckor legyél ugyanitt. - fejti ki gyorsan mielõtt akár meg tudnék szólalni.

Pillanatokon belül elõkapja a telefonját és kitörli a képet. A kezemet fogva gondolkodik el ismét majd ami igazán meglep az az hogy az ajkait az enyémekhez érinti. Hirtelen nem tudom hogy élvezzem vagy dühöngjek így inkább semmit sem teszek. Majd hirtelen elhúzódik és elengedi a kezem és már el is tûnik. Én csak bamba képpel bámulok utána.

-M-Mi a franc?... - morgom magam elé. - Nem fogok eljönni! - kiáltok fel és mérgesen indulok a munkahelyemre. Az elõbbi hívás is onnan jött hogy menjek be hamarabb... De nekem semmi kedvem hozzá, fõleg hogy így is felidegesítettek már most. - Áh... utálom azt a helyet...

Aztán fél óra múlva elérem a bárt és az ajtó elõtt megállok. - De még mindig jobb mint a rabszolgalét... - keserû emlékeket felidézve lépek be. Mégis mosolyt erõltetek magamra.

Bár azt mondtam nem jövök vissza, most mégis itt állok. Az idõ pedig még csak 7:55. Istenem még elõbb is jöttem... Igaz, fél óra míg gyalog ideérek a munkahelyemrõl, így ritkán járok erre és féltem hogy talán eltévedek. Végül is sikerült, csak nem todom, hogy ennek örüljek-e. Így is a tegnapi rémálom napom folytatását készülök megélni, bár nem ez volt a legrosszabb dolog tegnap, de kétség kívül felbosszantott. Elnyomok egy ásítást és leülök az egyik padra. Nem vagyok hozzászokva a korán keléshez, általában délig lustálkodok és utána estig barangolok valahol. A szemeimet alig tudom már nyitva tartani és lassan elalszok. Nem túl szerencsés dolog, mert álmomban teljesen védtelen vagyok. Ilyenkor még az éles nyelvem sem segít elriasztani az embereket.

-Még találkozunk! - veti oda hanyagul. Amitõl majdnem elszakad bennem a cérna.

Na ne szórakozz velem! Utána megyek és a karjánál fogva visszarántom, talán kicsit túl közel de annyira nem érdekel... Még ha biztosra tudnám hogy találkozunk, de ha rajtam múlik az életben nem látom többé a képét.

-Mégis mi frászt képzelsz te magadról? Azonnal töröld ki azt az idióta fotót! - ha nem fognám vissza magam elég valószínû hogy fel is pofoznám de inkább nyugtatom magam. - Gyerünk!

Egyáltalán minek neki az az idióta kép, annyira irritál az ilyesmi. Nem hiába utálom a férfiakat. De az biztos hogy nem fogom addig elengedni. Csak bámulok a szemébe miközben forr a vérem a dühtõl és meg tudnám ölni a szemeimmel. Bár csak most, hogy ilyen közel van veszem jobban szemügyre. Sokkalta jobban néz ki mint bármelyik kuncsaftom, de az biztos hogy sokkalta jobban is idegesít. Remélem sohasem látom meg a bárban, vagy tutira fejbe lövöm magam. Ezen gondolkodok miközben továbbra is fogom a karját, hogy ne tudjon elmenni.

Közben felmerül bennem az is, hogy mi lenne ha én törölném ki, de van benne egy apró hiba... Kicsit sem értek a telefonokhoz, az enyémet is csak úgy tudom használni, ahogy azt nagyjából felvázolta a fõnököm és az is csak a hivásokra terjedt ki. Ahogy ezen gondolkozok meg is csörre és az egyik kezemmel felveszem, de a másikkal továbbra is tartom.

-Mondd gyorsan, mit akarsz!... Eh?... De nem fogok odaérni... Nem ígérek semmit, hagyjál. - ezzel ki is nyomom. - Utálom mikor ezt csinálja... - bosszankodok magamban beszélve, majd újra az elõttem álló srácnak szentelem a figyelmemet. - Visszatérve rád... Töröld ki a képet!...

-Még életemben nem hallottam rólad. - vetem oda hûvösen majd sóhajtok. - Nem húzott fel senki, egyszerûen ilyen a természetem. Kizárólag munka közben vagyok valamivel "kedvesebb". - nyomom meg a szót jelentõségteljesen. - Az én nevem pedig... - pár pillanatra elgondolkozok majd kinyújtom a nyelvem. - Nem mondtam hogy elmondom...

Kinyújtózok amitõl csak még jobban kihangsúlyozódna a vonalaim, majd a toronyórára nézek. Hét óra múlt 2 perccel, akkor van egy jó órám hogy még csatangoljak. Bár nem különösebben vágyok arra hogy ismét részeg üzletemberekkel bájcsevegjek de a munka az munka. Úgysincs semmi más amihez értek. Inkább kiélvezem a maradék szabadidõmet.

-Most már elmehetek? Mindent elmondtál amit akartál? - kérdezem nem éppen érdeklõdve, és már fordulnak is a lábaim hogy elinduljak.

Aztán azt veszem észre hogy a szememtõl indulva kezd végigmérni. Felvonom a szemöldököm, tipikus férfi... de úgyis mindegy... csak ne bámulj már ennyire... Miután ismét az arcomra téved a tekintete megszólalok.

-Nem fogok újra bocsánatot kérni mivel nem szokásom. Egyébként meg... minek kéne elmondanom a nevem. Elõször úgy illik, hogy te mutatkozz be. Amíg nem tudom hogy kivel is találkoztam, ne számíts rá hogy bemutatkozok. - nem akarok bunkózni de már csípõbõl jönnek belõlem az ilyen mondatok. Valamint a hangom sem túl barátságos.

Láthatóan nem pont ilyen válaszra számított és mintha egy mosoly ülne az arcára, majd beszélni kezd.

-...

A stílusát látva eléggé laza, ebbõl adódóan eléggé gondtalan élete lehet, ez tipikus. De mégis az a zöld szempár amelyeket rám szegez fogva tart. De pár másodperc némaság után erõt veszek magamon ahhoz hogy megszólaljak.

-Sajnálom, hogy neked mentem. Véletlen volt... - mondom és közben hátrasimítom pár hajtincsemet amely az arcomba lóg.

Azt hiszem õ is mondd valamit... de nem hallom mert már ki is kerülöm és próbálok továbbmenni. Tudom hogy nem túl kedves dolog, de hé, miért kéne annak lennem? Aztán csak az veszem észre hogy megfogja hátulról a vállamat hogy megállítson.

-Eh?... - megfordulok mérges arccal. - Mit akarsz tõlem? Bocsánatot kértem, nem?