Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Kényelmesen ropogtatom ki nyakam az elégedettség teljes tudatában, s még egyszer utoljára végig stírölöm azt a falatnyi, de szexi falatnyi testemet, ami a tükörben elém tárul, s szinte a teljes önteltség hullámzik végig tudatomon, mikor konstatálom, hogy még a tükör is megfosztana a pizsama nacimtól, ha tudná, hogyan tegye...

Persze ezt nem elõször nyugtázom el magamban a nap folyamán, de teljesen más téma, hogy nem elégszer teszem vagy épp nem elég alkalommal érzetik, hogy egy szex isten vagyok... Potter azóta a kis öltözõs incidens óta valamiért felettébb nagy érdeklõdést mutatat a testem iránt, ami persze nem csak nekem, de azért már Blaize-nek is szemet szúrt egy idõ után. De két perc beszélgetés után leszögeztem, hogy nincs az az isten, hogy én és Potter valaha a kelleténél közelebb kerüljünk egymáshoz, figyelembe véve azt a mostanában nagyon is gyengülni látszó öklendezési kényszert, amit a nyalakodásuk eredményez... eltûnõdtem már rajta párszor, hogy vajon hogyan fajult el ideáig a helyzet hét évnyi kemény gyûlölet után, mait sikeresen sugároztam felé. Hogyan tûrhetem meg azt, hogy a legjobb barátomnak feltételezett nyálas szemétládával kezdjen, mikor nyáron még a legveszélyesebb átkokat gyakoroltam a kinyírására. A feje tetejére állt a világ, és lassan úgy érzem, nem találom benne a helyem. Körülbelül azóta, amióta Szent Potter minden gondatomba befurakszik, mint egy undorító, félmugli parazita...

Sóhajtva túrok szõke tincseim közé, s megrögzött gyûlölettel próbálok valami kellemesebbre gondolni, Potter idétlen vigyorai helyett, inkább pár kellemesen puha és markolnivaló mellre koncentrálva. Ha itt tartunk... Millicent-nek valóban egész jók lettek az adottságai. Sõt... ha belegondolok, eddigi a szoknyák körül töltött karrierem kezdete óta, talán õ az egyetlen, aki jelenleg a legközelebb áll ahhoz, hogy állandó barátnõként is elviseljem... de azért ennyire elvetemült még nem lettem.

Ellenben azzal a vadállattal, aki jóllakott vigyorral lép be a szobába, olyan idióta kifejezéssel, amibõl rögtön arra következtetek, hogy nem rég szabadul csupán Potti seggébõl, és még pont eléggé érzi a melegséget a farka körül, hogy belemenjen egy késõ esti kekeckedésbe csodálatos személyemmel. Nem ajánlom neki, mert még mindig magamban gyönyörködöm, és kurvára csak ötvenszer bámultam végig minden izmomat... ez kevés. Egy Malfoy ennél jobban ismeri a saját testét.

- Tudod, lassan azért kezdem érteni, mit eszel magadon – jegyzi meg Zambini ledobva magát az ágyára, hogy onnan stírölhessen végig úgy, ahogy azt már egy pár alkalommal azért elõtte már. Éppen ezért nem is veszem magamra, sõt szinten már duzzasztja bennem az egót, az éhes tekintete, ami élét veszítette a kielégültség nyilvánvaló tényétõl. Amikor a nacidban is mocorgott valami, haver, akkor hihetõbb volt. De valahogy.... hálát adok az égnek, hogy nem rám céloz a pálcád, hanem Potter seggre.

- Én és a Roxfort többsége, ezzel egy ideje már tisztában vagyunk – kommentálom az iménti kis megjegyzését, õ pedig felkönyökölve vigyorog tovább, mintha a képére ragadt volna a kifejezés, amitõl nekem jelenleg a szõr is feláll a hátamon, mert pontosan tudom miféle sátáni kunkor az ott a szája sarkában... nem az, amit akkor villant, mikor együtt görénykedünk és még az sem, mikor egy gyors numera után jóllakott óvódást alakít. Ez... határozottan az a ritka vigyor, amivel általában az agyamat cseszi fel a végletekig a soron következõ bejelentésével... de én erre nem vagyok felkészülve agyilag, így csupán a tükör biztonságos társaságába menekülök, s tovább tanulmányozom, vajon a hajam tövétõl a lábujjamig tökéletes vagyok-e. Persze ehhez nem kell ilyen erõsen koncentrálni...

- Akkor azt is nyilván sejted, hogy mit szeretnék mondani, miután nem engeded megtapasztalni, milyen is a seggedben lenni – hinti el olyan hangsúllyal, amitõl a kelleténél ijedtebb arccal nézek rá tükörképem szürke szemeivel, ami nagyon jól mulattatja, mert hangosan felvihogva inti le szinte azonnal rémképeimet, csak hogy –sejtéseim szerint – egy még rosszabbal vidítson fel. Fasza... komolyan imádom, hogy egy hozzá hasonló gecivel vagyok a legközelibb kapcsolatban, amit a barátság megenged. – Csupán egy egyszerû bejelentésem lenne, amire téged ismerve muszáj lesz kitérnem.

- Oh, beavatnál, mielõtt kezdek gyanakodni arra, hogy nem fog tetszeni? – érdeklõdöm, miközben eltûnõdöm, vajon milyen gyakran is fordul elõ, hogy a közös és a rajta kitöltött köcsögösködésen túl, õ lesz az, aki velem baszakszik. És rá kell jönnöm, hogy nem gyakran van arra példa, hogy szemetebb legyen nálam, ezért nagyon kezdi bökni a csõrömet, hogy vajon mi lehet az a fontos, amitõl õ kényelmesen kiterülve villantja rám egyik legrosszabb és legsunyibb pillantását, amitõl átfut bennem a védekezés kényszere... mondjuk az, hogy rögtön elátkozzam. Blaise ritkán szemét velem... de akkor mindig a szex van a dolgok mögött. Kurva testiség... minden csak arról szól. Nagyon is kezdem érteni, hogy miért papolnak errõl a nõk...

- Nem kell így beijedni, Draco. Nyugi – próbálkozik elterelni a gyanúm, de azért én ennél sokkal, csontig hatolóbban mardekáros vagyok és tudom, hogy korántsem fog nekem annyira nyugisabbanak tûnni a mondanivalója, mint ahogy õ azt a fejében elképzelte. De felkészítem magam arra is, hogy ezek után valaki csattanjon az ostorom, s a fejemben rögtön pörgetni kezdem, hogy ki érdemelné ki a leginkább, hogy konfetti méretûre átkozzam... s mikor feltûnik lõttem Crack idétlen és bárgyú arca, valamiért tudom, hogy csak jobb lesz neki attól, ha egy crucióval meggyorsítom a szellemi leépülését. Az a barom azóta a tudatomban toporog egy kiadós büntetésért, amióta azt merte megfogalmazni abban a mogyorónyi agyában, hogy ÉN esetleg barátságban vagyok Potterrel, aminek nyilván semmi köze az igazsághoz... – Potter és én ezentúl itt fogunk szexelni. Csupán ennyi –zökkent ki vérengzésem mély és kusza hálójából Zambini, s hirtelen nem érzem elégnek, hogy csak a tükörbõl bámuljak rá megrökönyödött gyilkolási vággyal, hanem megpördülve pillantok rá úgy, mint egy totális zakkantra, akinek a Szent Mungóban lenne a helye valami extra erõs mérgekkel adagolt nyaralásra...

Lehet, hogy nem értettem jól. Blaise komolyan azt akarja mondani, hogy az a Potter, akinek még csak hírbõl sem kéne a Mardekár becses házát elképzelnie, ide jön, és nem csak, hogy jön, de a seggét teszi be ide, hogy a legjobb haveromnak feltételezett idióta berakhassa neki? Komolyam azon a szent helyen, ahol én nap mint nap oxigént lélegzek be és nedveseket álmodok, akarja nyomatékosítani Potti seggével, hogy milyen virslire is vegye fel az alakot? Neeem... olyan nincs. Nem. Határozottan nem.

S mintha tudná – hát hogyne tudná, több évnyi szoros egymás nyakába lihegés után –, hogy nem tetszik a szitu felül, s elterpeszkedve jártatja végig rajtam sötét szemeit, azt sugallva, hogy neki ez minimum kijár. Mióta? Itt csak NEKEM járnak ki dolgok...

- Mondd, te belélegeztél valamit bájitaltanon? – vonom fel egyik szemöldökömet meglehetõsen feszülten, ami tulajdonképpen nem ér nála különösebb hatást, hanem jól mulatva vigyorog, hogy aztán tovább fokozhassa a fényes helyzetet érzéseim szerint nem azzal a befejezéssel, amit én szeretnék. – Meg ne forduljon a fejedben. Hallod? NE forduljon meg abban a feka agyadban, hogy idehozod, mert esküszöm, hogy még egy lyukat csinálok a hátsójára, ahol dughatod!

- Tetszik a sértés. De nincs választásod. Ez a legkevesebb, amit megtehetsz azok után, ahogy elbántak szegény Harry-vel MIATTAD – kezd bele a lelkiismeret nevû csökevényes lélekdarabok ingerlésébe, amirõl már tapasztalatból kéne tudnia, hogy nem fog életre kelni, bármilyen módszerrel is próbálkozzon. Komolyan nem értem, hogy mikor fordult fel így az univerzum, amiben jókat kefélek de mégis nekem kell félni, hogy mikor kapom rajta ezt a kettõt a párzáson. Ez nem a Malfoy lelkivilágomnak való... és nem az én fejemnek, amiben már most túltengnek azok a rémképek, ahol épp rajtakapom Zambini barátomat és Szent Pottert, ahogy épp gyi te pacit játszanak például az én ágyamon. Ki tudja? Lehet, hogy a samponom illatára mindketten begerjednek... jézusom. Ez.. gusztustalan. Nekem nem kéne ilyenekre gondolnom... nem kéne arról fantáziálnom, hogy milyen lehet Potter, mikor jól megpakolják... és arról már inkább akkor nem is szólok, hogy miért is tudom, hogyan szokott Blaise fiúkákat alaposan teletömni magával...

- Mintha nem élveznéd a görénységem elõnyeit...- morgom orrom alatt, egyre inkább érezve, hogy az a bizonyos pumpa száguld a vég felé, amire persze Bleise flegmasága rá tesz még egy lapáttal, és ez azért elgondolkodtat, hogy melyikünk oldalán áll... ennyit megér neki Potti? Megéri neki velem szembeszállni, velem, aki a legszarabb helyzetben is ott mentette azt a pofáját? Mi van a kis Megmentõben, amitõl õ is kifordul magából? MI a faszom az, amitõl Potter így képes elcsavarni a fejét? Az agyam eldobom... komolyan. Ez egyre rosszabb. Ijesztõ.

- Az más kérdés. A lényeg az, hogy van jogom a saját szobámban zülleni, ha már te is megteszed – fejti ki végsõ döfésként, én pedig jelentõségteljes léptekkel odavágtatva mellé ragadom meg nem éppen kedves mozdulatokkal talárját, amitõl egy percre meglepõdik, de nem úgy, mikor az arcába hajolva villantom rá a tipikus „kicsinállak te idióta, mert egy kibaszott Malfoy vagyok” arckifejezésemet, ami gyanítom nem szeret látni... fõleg úgy, hogy eddig nem sok alkalommal használtam ellene...

- Csak hogy én NEM Szent Pottert akarom behurcolni ide. Blaise ne akard, hogy emlékeztesselek arra, kinek az oldalán állsz, és hogy tulajdonképpen hónapokkal ezelõtt dacára annak, hogy mennyire Potterbe akartál bújni, még TE IS ki akartad nyírni és pokollá tenni az életét – sziszegem neki halkan a lehetõ legfenyegetõbb hangszínemmel, és még így is, hogy fasza gyereknek mutatja magát, tudom, hogy berezelt tõle. De nem eléggé... tudnia kell, hogy attól, hogy õ szabadon bejárkálhat a Griffendélbe, ez fordítva nem mûködik. – Az ellenség nem jön ide, Blaise. Egy ideig vicces ezzel cseszekedni és elnézni a baromságaid, de IDE nem teszi be a lábát egy griffendéles, baszki. Mindketten tudjuk, hogy miért.

- Malfoy... – kezdene bele, de rántok egyet ruhájának sötét anyagán, amitõl zöld nyakkendõje kicsusszan pulóverébõl, s ezzel felfedve mindkettõnk elõtt, hogy õ hova tartozik. Az a baszott kígyó nem azért van ott, hogy dísznek pózoljon. Mert ha jól emlékszem, mi mindig is õsi ellenségek voltunk azokkal a barmokkal, és ezt nagyon is sokszor tudatosítottam az egész búvalbaszott iskolával. Az már más téma, hogy ekkora hisztit csak azért kerítek neki, mert egyáltalán nem fûlik a fogam az én ágyam partnerszomszédságában tudni Pottert, miközben épp kefélik. Valamiért a tudat, hogy ott szexelt a közvetlen közelemben attól tartok furcsa hatással lenne az én békés álmaimra... nem szeretném, ha a saját rendezésemben jelenne meg a szemeim elõtt a helyzet...

- Te is nagyon jól tudod, hogy õk és mi ellenségek vagyunk. Én legalábbis az vagyok. Ha felhozod ide, kénytelen leszek erre emlékeztetni téged. Lehetsz a szeretõje vagy tudom is én mije, a pasija esetleg, és lóghatsz a sárvérûvel meg a Weasly patkánnyal is, nem izgat. De tudd, mikor vagy az én oldalamon és mikor kell ehhez megfelelõen játszanod. Mert ha jól emlékszem, én mindig betartom a te szabályaidat – szûröm még utoljára, majd elengedve õt hagyom, hogy új lyukat bámuljon a hátamba, a gyilkos átkokat szóró tekintetével, mert tudom, hogy tisztában van vele eddig is mennyire türelmes voltam vele. És azt is sejti, hogy ez az állapot nem örökös én nem biztos, hogy mindig inkább megküzdök a hányingeremmel, minthogy átformáljam Potter fejét, akárhányszor látom õket nyalakodni... a legjobb barátom, de... nem akkor, mikor itt akarja megdugni a pasiját. Az... nekem sok.

És ehhez mérten azt is tudja, hogy nem csak ez áll annak a hátterében, ami ara ösztönöz, hogy egész szép közjátékot rendezzek a falaknak... és nyilván ez az oka annak, hogy nem kell neki sok ahhoz, hogy ismét összeszedje magát.. ó a francba.

- Ne durcogj már Draco. Te is jól tudod, hogy nem ezért baszakodsz. Hanem azért, mert titkon mégis csak félsz attól, hogy tetszene, amit látnál – hallom meg pár fokkal nyugodtabb hozzászólását pár perccel késõbb, én pedig felé pillantva vállam fölött tudatom vele, hogy ilyen marhaságot még nem mondott élete során... az undortól megborzongva fintorgok rá, õ pedig vigyorogva vágja magát hanyatt jól tudva azt, hogy ezzel az utolsó tõrdöféssel azért mégiscsak célzott valahova, ahol nem sokára lesz értelme bökdösõdni. Én pedig ebbe nem szeretnék bele gondolni, így hangosan morogva takarózom be, s barikádozom el tudatomat a személyemet sértõ gondolataitól, valami jó nedves, csajokkal teli álomba menekülve... kurva életbe már, hogy így tudja, hogy kell a fülembe bogarat ültetni. Csak magára vessen, ha pont ezért fogok vele kibaszni...

- Draco... Draco mondd csak miért nézel farkasszemet az ajtóval? – érdeklõdik óvatosan Crack, bizonyára azért ilyen egércincogás szerû hangon, mert ma reggel bemutattam neki néhány nagyon csúnya dolgot, ami eddig talán életben nem látott... br kétlem, hogy a tükörképénél rosszabbal valaha szembe került volna.

Lustán emelem rá szürke íriszeimet, majd államat kézfejemre támasztva bámulom tovább kicsiny klubhelyiségünk ajtaját, aminek a jelenléte tegnap este a lidérces álmaim közepette elég sokáig kísértett... úgy tûnt, hogy Blaise esti kis akciójának meg lett a hatása, mert hogy nem a nyuszik ugráltak egymáson az álomban az is tuti biztos. Nem tudom, hogy Zambini mire akart célozni az utolsó epés kis megjegyzésével, de mint ahogy azt tudtam, célzott valahova és talán ettõl lehet az, hogy a lelki szemeim elõtt még mindig lebeg Potter kéjben fürdõ arca, amint a szomszéd ágyról vigyorog rám... milyen jó, hogy ez csak egy álom. Mert ha a valóságban is elõfordulna az az apró affér, aminek a fantáziámban szemtanúja lettem nem biztos, hogy túlélném alapos visszafejlõdés nélkül... az pedig kizárólag a reggelnek köszönhetõ, hogy a naciban rendetlenkedett valaki. Merlinre, ez teljesen normális egy tinédzser fiúnál! Köze sincs Potti undorító képéhez... ami pajzánabb volt, mint az elképzeléseimben... ELÉG! A francba is...

- Nyilván nem azért, hogy hülyeségeket kérdezz, Crack – vetem oda az öt perce feszült figyelemmel a válaszokat követelõ disznónak, aki erre ismét elszégyelli magát, és inkább a vacsoráról lenyúlt fánkokat tömi a fejébe ismét, ezzel még tovább alacsonyítva magát a szemeimben. Fintorogva húzom el a számat, s ahelyett, hogy rá összpontosítanék keresek valami kellemesebb látványt, ha már nem tudtam egy tükröt ide tenni...

Unottan jártatom körbe szemeimet a kis termen, s ahogy megakad a szemem egy csokor csini lányon, akiknek a közepén a napokban még inkább kikupálódott Millicent kacsint vissza rám, egy dögös félmosolyra húzódik a szám... és persze ettõl valahogy rögtön visszatér a lelki békém, s kellemesen elflörtölgetve vele hagyom, hogy egész bensõmet átjárja a vadászösztön hajtása... talán hálát kéne adnom apámnak, amiért ilyen jól összehozott. Komolyan meg kéne neki köszönni, amiért volt olya kedves és ilyen baszott dögösre pakolt össze. Persze nyilván Malfoy vonás, hogy ilyem szexi vagyok... az én családom ilyen. Nem úgy, mint Mostroé, aki miután megunta, hogy Crack szájából kelljen kibámulnia a porcukros édességet, felém fordul s követve tekintetemet próbálja beazonosítani melyik lányra bámulok bugyi húzogatóan a sok közül.

- Hallottam, hogy nagyon tetszel neki... a minap azt kérdezte Pansy-tõl, hogy lenne-e tippje rá, hogyan férkõzhet a nadrágodba... – ejti el ártatlanul, én pedig szemem sarkából kapom rá tekintetem, miközben arcomra egészen kaján vigyor szökik, azt elképzelve vajon miféle tanácsokat adhatott Parkinson neki a nacimba vezetõ utat illetõen. Igazából nem kell sok elvárásnak megfelelni... jól nézzen ki, ne beszéljen, vagy ha meg is teszi ne baromságokat és legyen jó az ágyban. Ennyi... igazán nem sok, ha már ilyen elsõ osztályú playboy vagyok.

Ha jobban belegondolok, akkor ez az iskola ebbõl a szempontból egy kincses bánya. Az elmúlt idõben ugyan is több ilyen típusú lánnyal is összehozott a sors, s valamiért nagyon is jól esett az egómnak a kéjes nyögések sorozata, amikben a nevemet mantrázták megállíthatatlanul, hogy a légyott végén bejelentsék fölül múltam még azokat a bugyi áztató álmokat is, amiket rólam szõttek. Az pedig csak bonusz, hogy Potter jelentõs fan serege is megfordult rajtam, és még az õ meggyõzõdésük szerint is isteni vagyok. Ez a sors... ha már mindig én húzom a rövidebbet és szívok, legalább a szexuális életem legyen maga a mennyország.

- Ez érdekes... azt hittem magától is vannak rá ötletei. De így sem rossz... – terelem vissza tekintetem az említett lány felé, aki immár minden fajta elõvigyázatosság és gátlás nélkül szemez velem néha-néha összesúgva barátnõivel, amitõl halk kuncogás hangja lepi el a szobát, azt sejtetve most épp azt tárgyalják ki vajon mekkora lehet a dákóm, amit Millicent nagyon is szeretne saját közelében tudni...

Persze, ahogy általában az lenni szokott, mikor épp belemerülök önmagam csodálásába és már kezdenék bele az elõnyeinek hasznosításába kitárul a klubhelyiség ajtaja s beviharzik rajta Blaise sötét alakja, akinek arcán olyan kaján vigyor ül, amitõl reflexbõl húzódnak össze szemöldökeim... pláne akkor, mikor Pottert gyõzelmi zászlóként maga után lobogtatva indul a szobánk felé, ezzel nem kis gyilkosság vágyat szívta bennem, arra ösztönözve, hogy elõször még csak a jeges és egy dühösebb tekintetemmel próbáljam õket rávenni arra, hogy meg ne tegyék, amire a farkuk akarja rávenni õket, mert teszek róla, hogy anélkül ébredjenek fel...

És nemhogy tartaná magát ahhoz, amit tegnap este próbáltam a fejébe verni, tovább húzza az idegeimet, és integetve tûnik el lépcsõházban... miért is bíztam abba, hogy csak most az egyszer nem fog velem kicseszni, mikor nem akarom... ismerhetném, és igazán tudhatnám már, hogy van olyan borzalmasan bolond, hogy a saját életével játsszon, ha az õt szexhez, engem pedig bosszúsághoz juttathat... ugyan akkor az is felmerül bennem, hogy nem lenne okom ilyeneket feltételezni, mert ha jól rémlik, akkor én is számtalanszor henteregtem a szobánkban, de akkor NEKI egy szava nem lehetett, mikor szántszándékkal ránk nyitott, mert TUDOM, hogy õ ÉLVEZTE a pucérságomat...

De bennem a tudat, hogyha nem sietek ott hágják meg egymást az ágyam intim közelségében valahogy jobban elborzaszt a nosztalgiázásnál, így csupán villám sebességgel pattanok fel ott hagyva a nem kissé döbbent Crack és Mostro párost, akik gyanítom a távozásom után is ugyan ilyen bambasággal fognak tovább vegetálni. Kettesével szedem a fokokat, s közben dühömbõl táplálkozva tervezgetem, hogyan fogom Pottert módszeresen kicsinálni, amíg Zambinit a legújabb kínzási átkaimmal ismertetem meg... nem hiszem el! Azt hittem legalább az én életemre és a fejlõdésemre tekintettel lesz, az már nem is meglepõ, hogy a szuicid hajlamait csillogtatja... de most megmutatom neki, hogy barátilag milyen ocsmány dolgokat tudok vele tenni, amiért õ is borzalmas gondolatokra kárhoztatja az agyamat...

Az ajtó elõtt párméterre azért még hezitálok egy kicsit... talán nem kéne bemenni, mert akkor lehet, hogy valami olyasminek leszek a tanúja, ami egész hátralévõ életemben kísérteni fog valami irtózatos módon...nem kéne kockáztatnom a megrázó képeket és azt sem, hogy ezzel veszélybe sodorjam a saját agyi épségemet, de... én be nem teszem ide többet a lábam, ha telje lihegik dugás közben...

Így hát erõt veszek magamon, s ahogy az egy igazi Malfoy-hoz illik erélyesen markolom meg a kilincset, s kitárva azt ajtót dermedek le a küszöbön idétlenül ideges arckifejezéssel az arcomon attól, ami a szemeim elé tárul... úgy tûnik elkéstem, mert Pottert már réges-régen gerincre vágta Blaise barátom, s mit sem törõdve azzal, hogy én megkövülten bámulom ezt a számomra abszurd helyzetet, kezdi el pakolni, míg Potter az álmomból nagyon is ismerõs kéjes tekintettel veszi észre, hogy én tulajdonképpen kukkolom õket... hallottam olyan babonákat, hogy el kell mondanod a rémálmod, ahhoz, hogy ne történjen meg... miért is nem regéltem én errõl valakinek? Akkor lehet, hogy nem kéne balfasz módra itt szobroznom, míg a tudatomat egyre inkább elködösíti a döbbenet és a méreg, ahol furcsamód az undor valamiért nem szerepel a széles reakció repertoárban... miért nem találom ezt az egész helyzetet a megbotránkoztató és a zavarba ejtõn kívül gusztustalannak? Jó, az oké, hogy a hideg futkos a hátamon, de mégsem dobtam ki azonnal a taccsot, amié azért nem normális! Itt igen is, hogy a lábaim elõtt kéne lennie a reggelimnek...

Potter pedig még Zambini szájából kilógva is engem bámul, amitõl egyre kényelmetlenebb lesz az egész szituáció, s rájövök itt lenne az ideje, hogy sarkon forduljak és elmenjek, azon erõlködve, hogy megfeledkezzek errõl az öt percrõl... de ennél nagyobb bennem a düh és a kényszer arra, hogy villámgyorsan tüntessem el Potti képérõl azt z undorító kéjelgõ arckifejezést, hogy valami egészen más, mondjuk a halálfélelem vegye át a helyét...

Így hát engedek kezem csábításának, s pálcám után nyúlva mutatom meg nekik miért is van az, hogy erõs vagyok és nem mutattam meg minden aljadék kis trükkömet, míg Potter Voldemorttal teázgatott pár halálos átok dobálásával. Nem lett volna kifizetõdõ, mert akkor még több szart varrtak volna a nyakamba, nekem pedig Dumbledore meggyilkolásának kísérlete elég volt... de most más a helyzet... most kicsinálom mindkettõt... komolyan. A legkomolyabban.

Magamhoz térek egy másodperc alatt, s mikor a némító bûbájt töröm meg, azért mert nekik is feltûnik, hogy valami nincs rendben ezzel az egész helyzettel... ez nekem is azonnal feltûnik, ahogy a félreérthetetlen szex hangok eljutnak a tudatomig, ezért valamiért nem esik nehezemre most nagyon is görénynek fõleg, hogy hála Merlinnek végre hányingerem van... vagy valami olyasmi motoszkál a hasamba, ami remélem nem az izgalomnak ismert valami...

- Levicorpus! – kiáltom el magam egyenesen Blaise-re célozva, aki ettõl egészen érdekes módon távolodik el újdonsült ágymelegítõ megmentõjétõl, s a bokájánál fogva a levegõbe emelkedve kezd el ideges ordításba és kapálózásba, amint tudatosul benne, hogy én most vetettem véget a kellemes szex estnek, s mikor megunom, hogy a farkas és minden egyéb végtagja leng a levegõben meg egy utolsó gonosz kis ártással örvendeztetem meg mielõtt elengedem. – Incarcerandus! – lendítem meg pálcám, mire drága barátomra egy rakat kötél fonódik rá, s így most már totálisan védtelenné téve baszom le valamelyik random ágyra, hogy ott kiáltozzon tovább, de csak is addig, míg mérgemben elnémítom, így már csak hal módjára tátogja felém, hogy ezért már szarrá fogja kurni a seggemet... na persze. Amíg Pottiban leledzel, addig nem.. na nem mintha akarnám, hogy valamelyikük... mit tudom én mit csinálna velem.

- Befogod, mert a farkadat is a szádba varázsolom, bár tudom, hogy valójában örülnél neki – mordulok rá ingerülten, õ pedig a fenyegetéstõl megdermedve pislog rám nagyokat, nagyjából azt üzenve szemeivel, hogyha ezt komolyan gondoltam, akkor vegyem figyelembe, hogy még mindig a haverom, és talán nem kéne megfosztanom az egyetlen dologtól, ami emlékezteti rá, hogy férfi...

És, most hogy végre nincs a képben a kanos pasi, a matracnehezékre pillantok, aki hatalmas zöld szemekkel pislog rám teljesen ledöbbenve, kezével kapálózva valami után, amivel megvédheti magát a ráváró átkoktól, de mikor realizálja, hogy a pálcája inkább van közelebb hozzám, mint hozzá inkább csak a takaróért nyúl, hogy némely testrészét okosan takarja el bosszúvágytól szikrázó szemeim elõl... helyes Potter... legalább ne adjál még egy löketet ahhoz, hogy további pár évre megálljak a fejlõdésben.

- Te pedig! – szegezem rá pálcámat vádlón, amitõl Potter egy percre azért nem tudja eldönteni, hogy fiú-e vagy lány, mielõtt visszanyeri a lélekjelenlétét, s ugrásra készen kissé esetlenül bár, de felkészül arra hogy lecsapjak rá. – Zambini nem mesélte neked, hogy milyen kibaszott dühös leszek, mikor meglátlak titeket a szobánkban, az ágyam mellett dugni? A farncba is Blaise, melletted alszok! – fordulok ismét egy pillanatra a néma halat játszóhoz, aki az ágyon tekeregve kísérel meg szabadulni, sikertelenül. Tudhatná, hogy ennél azért jobban ûzöm az ipart... – Merlinre, az sem érdekel, ha Piton asztalán keféled meg, csak ne az én közelemben! Én ott alszok! És elég kényelmetlen álmaim lesznek, hacsak belegondolok abba, hogy mit mûveltetek a szomszédomban!

Hirtelen nagy csend telepszik a szobára, s elõször nem is értem, hogy miért, de kábé csak addig míg Blaise széles, néma vigyorral üzen szemeivel valami felettébb zavarót, amitõl Szent Potternek is kedve támad kajánul méregetni. Most meg mi van? Nem volt ez olyan kétértelmûmondat egy totál hetero pasi szájából! ÉN NEM VAGYOK TI!

- Kényelmetlen álmok? Mondd Malfoy, ismered azt, hogy Freudi elszólás? – érdeklõdik Potter pimaszul elterülve Blaise ágyában, én pedig nagyon érdekesen nézve rá próbálom meg kiszûrni, hogy vajon normális-e tõlem mugli dolgokat kérdeznie, mielõtt szántszándékkal legyilkolom. De mikor már elég értetlenül és agresszíven próbálom meg legyilkolni felkuncogva söpri le magáról a takarót, amitõl megáll bennem a vér, de még az élet is.- Amikor valami olyan csúszik ki a szádon, amirõl normális estben nem szeretnéd, hogy mások tudjanak. Szóval... miért is lennének kényelmetlen álmaid velünk?

- Potter... ne veszítsd túl a húrt és ne tévessz össze magaddal. Nekem OLYAN kényelmetlen álmaim, csak csajoktól vannak. A tiétek abból ered, hogy már a gondolattól is, aminek sajnos most szemtanúja vagyok, hányi tudnék... – fejtem ki neki összeszûkült szemekkel, de ez korántsem akadályozza meg abban, hogy tovább kekeckedjen és inzultáljon a pucérságával, ami nyilván nem olyan csábító, mint az enyém, épp ezért meg sem próbálom legalább egyszer a szemem sarkából végigmérni... NEM! BASSZAMEG!- Kapj már magadra valamit, Potter, Merlinre!

- Miért nem mész ki, és hagyod, hogy befejezzük, amit elkezdtünk? – érdeklõdik tovább táncolna idegeimen, amiknek ez volt az utolsó löket ahhoz, hogy teljesen elszakadjanak, így csupán idegesen remegõ tagokkal lépek Potterhez, s a fejéhez célozva pálcámmal pillantok le rá nagyon fenyegetõen, amolyan mardekár stílusban, amitõl a többi diák rögtön össze szarja magát, de õ még mindig bátran dacol a tekintetemmel. Potter, komolyan élvezi, ha baszakodhat velem? Komolyan? Na jó én is, de az istenért... nem kéne már lelohadnia ott lent?

- Most jól figyelj, Potter. Velem te ne szórakozz, mikor ideges vagyok,mert megrövidítelek egy végtaggal. És ne, ismétlem NE, merjetek még egyszer itt dugni! Értitek? Mindketten, mert legközelebb komolya sötét átkokkal fogok jönni, és Blaise tudja, hogy abban jó vagyok... jegyezzétek meg. Most pedig... öltözz már fel! - fintorodok el feladva minden gyûlöletem, mert a zavarom annál nagyobb, hogy most itt jelenetezzek, amíg itt világít a zöld ágynemûn. Hátat fordítva neki toporgok idegesen egyhelyben, míg õ lassan és komótosan áll neki, hogy megnyugtatóan sok ruhát aggasson magára, közben arra is ügyelve, hogy a még mindig csapdában vergõdõ Blaise-nak nyújtson egy kis mûsort... amitõl az említett valami féreghez hasonlatosan, próbál közelebb jutni hozzá kevés sikerrel, mert akárhányszor lejutna a az ágyról én egy pálca lendítéssel visszapakolom az ágyra. Elég volt neki mára a jóból... – Ha még egyszer itt szexelsz, én esküszöm elmegyek a Griffendélbe és ott fogok valakit megpakolni, a TE ágyadon. Értetted?

- Lehet, hogy nem is lenne olyan rossz ötlet, Malfoy – hinti el halkan, idegesítõen halkan Potter, miközben ellép mellettem és a pálcáját szedi fel a földrõl, s ellibben az ajtó felé, hogy egy utolsó csábos pillantással Blaise felé végre kitántorogjon a szobámból kellemes kettesben hagyva minket, aminek garantálom Zambini nem fog örülni. Ugyanis amint becsukódik az ajtó én a lehetõ leggyilkosabb pillantással jutalmazom legjobb haverom, akinek ettõl kedve támad nagyon kicsire összehúzom magáét pajzán vigyorai közepette. Nem fél... de attól még kibaszhatok vele.

- Most pedig... beszélgetünk. És én elmagyarázom neked, hogy ez mennyire, de mennyire nem volt kedves tõled – indulok el felé kényelmes lassúságban magamban már vagy ötszáz féle átkot átpörgetve, amivel jól elszórakozhatok drága, kukaccá avanzsált barátommal. De vajon.... Potter mit értett azon, hogy nem lenne rossz ötlet? Mi van azzal a csávóval? Itt mindenki meg van huzatva?

Hogy rá lehet-e unni a szexre?
A válaszom: igen.
Amikor minden nap kétszer sekélyes, mindig változó felállású szexuális aktusban veszel részt, általában más emberekkel, maximum pár nap, és kezdesz ráunni. Velem is így volt ez.
Én, a Megmentõ olyan lettem, mint egy ribanc. De tényleg. Az utolsó pár napban egy Hugrabugossal már egy csokibékáért mentem el.

Valahol elvesztette a varázsát a szex. Már nem volt olyan, mint eleinte és nem tudom, hol rontottam el.
Nem vágytam állandó kapcsolatra, nem akartam senkit magam mellé. De sosem kerülte el a figyelmemet egy fiú.

És itt a másik költõi kérdés: rá lehet-e unni, hogy egy Mardekáros bika folyamatosan a nyomodban lohol?
NEM!
Esetleg kihasználod a helyzetet és pár nap után beadod a derekad, arra gondolva, hogy eleget várt és mennyei szex lesz. De amikor többet kapsz, mint amire számítasz, az összezavar.

- Harry... én... - kezdi Blaise, de leintem, és még szorosabban bújok hozzá. Picit kezd hideg lenni a kõ.
- Ha beszélsz, rosszabb lesz - sóhajtok fel. - Össze vagyok zavarodva - vallom be neki.
- Te? - röhög fel. - Eddig akárkivel lefeküdtél, azt hittem, nem is fogok kelleni, és most azt érzem, hogy ha holnap valaki hozzád ér, akkor megátkozom. - Õszintének hangzik. És valahol tetszik, hogy ki akar sajátítani. Tartozni valakihez... olyan, amit szerettem volna. Igazán. De vajon õ az, aki kell nekem? Mert hogy neki én vagyok a nagy õ, az tuti.
- Blaise... én nem tudom, mit ígérhetek - mondom halkan, és megölelem a karját. - Nem tudom, mit akarok, nem csak tõled, az életemtõl sem. Mióta nincs Voldemort, valahogy... értelmetlen. Az állandó civakodás Dracoval az egyetlen, ami miatt felkelek reggelente, érted? - mosolygok fel rá, mire felsóhajt, megölel és a hajamba csókol.
- Akkor próbálj meg beengedni valakit a szívedbe - suttogja.
- Ez nem túl mardekáros - kuncogok fel, de el is komolyodom azonnal. Tudom, hogy igaza van.
- Adj idõt magadnak, oké? - kéri, majd letessékel magáról és feláll. - Aztán ha jutottál valamire, keress fel, rendben? - kérdezi, majd öltözni kezd. Bûnbánóan nézek rá.
- Én... nem akartalak megbántani - mondom halkan, mire elém lép, az állam alá vezeti az ujjait és megcsókol. Lágyan, finoman... édesen.
- Nem bántottál meg. De csak magamnak akarlak - súgja a számra. - Gondolkodj - mosolyog rám, és megfordulva eltûnik a szemem elöl. Felsóhajtok. Levelet kell írnom.

***

„Drága Ikrek! Nagy gondban vagyok. Nagyobban, mint eddig. Úgy érzem, hogy valaki sokkal komolyabban próbál közeledni felém, mint eddig akárki, és nem tudom, hogy kellene döntenem vele kapcsolatban. Készen állok én egy kapcsolatra szerintetek? Illik ezt egyáltalán tõletek megkérdeznem...? HP”

„Harry! Ne legyél bolond... Blaise igazán akar tõled valamit. Ne engedd el, neked is kijár egy kis boldogság. W!
U.I.: Honnan veszed, hogy leskelõdünk utánad? Rágalom... de egyébként, a nyögéseid sokkal kellemesebbek lettek mostanában.”

Miután kidühöngtem magam az ikrek miatt, eldöntöttem, hogy nem fogok foglalkozni semmivel. De azért a tõlük kapott láncot levettem, ki tudja, talán azon keresztül leskelõdnek.
Két nap telt el azóta, és én pont most döntöttem el, hogy felkeresem Blaiset, így az egyik Jóslástan után megvárom a lépcsõ alján.
Egyedül jön le, és ahogy meglát, elmosolyodik.
- Beszélhetünk? - kérdezem, mire bólint, megragadja a karom, és elrángat az egyik titkos folyosó felé. De hogy ezek a mardekárosok honnan ismernek ennyi titkos helyet... sosem fogom megérteni!

***

Párkapcsolatban élni és valakihez tartozni jó dolog. Olyannyira el tudja terelni a figyelmemet, hogy nem foglalkozom Dracoval sem, pedig egyébként sokat látom. Mintha követne. De nem is nagyon érdekel. Ha észreveszem, csak hálás mosolyt villantok rá, ahogy eddig is, hiszen Blaise eleinte kerülni akarta, így inkább csak titkos folyosókon, takarodók után voltunk együtt.
És érdekes, nem mindig szexeltünk. Volt, hogy csak ültünk a köpenyem alatt és figyeltük a Tekergõk Térképét, meséltünk egymásnak a házainkról, a tanárokat, diákokat beszéltük ki.... szóval jó dolog.

Tartozni valakihez jobb, mint gondoltam.

***

- Bemegyünk a cuccaimért? - kérdezi Blaise, miután kiszállt a számból, és a fenekembõl is. A szaunában szeretkezni tényleg jó.
- Rendben - mosolygok rá, majd kimegyünk. Én is összeszedem magam, ahova õ is elkísér, aztán átkísérem.
Hallom, hogy van bent valaki, de eleinte nem érdekel. Viszont aztán kilibben a fürdõhelyiségbõl Draco.
Mintha nem is érdekelné, hogy egy meleg pasi nézi a testét, teljesen levetkõzik, nekem meg van idõm, lehetõségem, és kedvem is végigmérni.
Formás, kerek fenék, érdekfeszítõ szerszám, ami még így, lustán is tekintélyes méretû, mennyei test és izgató lábak. Ahm...
Hallom, hogy valamit Blaise felõl kérdez.

- De... igen... Éppen... éppen a holmijait szedi össze – nyekergem, és talán nem is bakizok bele. De nem röhög fel, szóval biztos erre volt kíváncsi.

- Tudod Potter, ezért majd az a balfaszt is leteremtem, de neked nem kéne itt lebzselned. Még a végén kitudódik, miért jobb a Mardekár nálatok - csipkelõdik, amolyan Dracósan, ami már hiányozna is, ha nem tenné.

- Emlékeim szerint a Griffendél rendszeresen elver titeket, Malfoy - jelentem be én is. Sokat voltam Zambinivel, átragadt ez a mardekáros gondolkodásmód.

- Még. Naiv vagy, Potter. Egyre jobb leszek, te pedig egyre nehezebben fogsz seprûre ülni. Már ha csak ez Blaise-n múlik...- vigyorog rám, és hirtelen nem tudom, jól értem-e. Õ most arra gondol, hogy annyiszor szexelünk Blaise-zel, hogy nem fogok tudni seprûre ülni? Draco a fenekem miatt aggódik? Ez valahogy... nem okés.

- Mi múlik rajtam? - hallom meg ’kedvesem’ mély baritonját, mire Draco vigyora kiszélesedik, Blaise pedig mellém lép, és alig feltûnõen markol a fenekembe. Megszoktam... Mindig ezt csinálja mostanában.

- Ohh, csak az ecseteltem Potternek, ha így folytatod a pakolását, akkor rohamosan csökken a Griffendél nyerési esélye - nevet fel a kis görény, majd kilibeg.

Ahogy kimegy, a mellettem álló, és a füléig vigyorgó mardekárosra nézek.
- Azt ugye már mondtam, hogy meccsek elõtt egy héttel már nem szexelünk? - kérdezem felvont szemöldökkel, mire arca elkomorul, így fordul felém.
- Ez rossz vicc, Potter - sziszegi.
- Ugyan, ki fogod bírni - nevetek fel most én, és ellépek tõle.

Nehéz nem Draco Malfoyra gondolni. És nem is akarok nem így tenni, hiszen nagyon helyes fiú. Nagyon jó teste van és kifejezetten izgató látni, hallani, pláne, ha még érezni is lehetne... hah.
- Dracora gondolsz? - lép mellém Blaise.
- Öhm... - Most erre mit illik mondani?
- Én is megdugnám - sóhajt fel. - A szõke haja... és a segge...
- Én nem dugnám - javítom ki gyorsan, mire felém néz, felvonja a szemöldökét, majd röhögni kezd.
- Ja, igen - kuncogja. - Hm... be kéne szervezni egy hármasba - pislog felém.
- Hm... talán. De belemenne? - kérdezem.
- Nem hiszem - rántja meg a vállát. - Nem meleg. Még csak nem is langyos. Deee megpróbálni meglehet - vigyorog rám, majd a falhoz nyom,és megcsókol. - Utáltam a régi Pottert - suttogja.
- Én is - adok neki igazat.

Régen, amikor még volt Voldemort, más volt minden. Az voltam, akit mindenki arra próbált kihasználni, hogy ölje meg a nagyurat, és amikor ez megtörtént, és kiderült, hogy mennyi mindenkit nem érdekeltem, még csak egy kicsit sem, akkor fájt. Aztán valahogy jöttek a férfiak és a szex. Jobb volt... felszabadítóbb. Bár tény: a régi lénem szembeköpné ezt a mostanit. De kit érdekel?

***

- És... hogy vagytok Mionéval? - kérdezem Ront, miközben az ágyamon ülünk. Illetve õ fekszik.
- Rosszul - sóhajt fel, majd felém fordul. - Te, Harry... mi lenne, ha elmondanád, hogy te minek 9örülnél a pasidtól? - kérdezi, mire felvont szemöldökkel , meglepve nézek rá. - Mármint... Luna fura dolgokat mondott gungyorókról meg pihapalatnom virágokról, Ginny meg visszamondaná Hermionénak, hogy megkérdeztem. - Felém fordul, és megragadja a kezem. Hm... eddig hozzám sem ért, mondván, hogy megfertõzöm. De most tényleg kétségbe lehet esve. - Segítened kell, Harry!
- Ron... én nem tudom...
- Harry, itt van Blaise - szól be Neville, de mellette már meg is jelenik az én isteni szeretõm. A barna bõrén halványan csillannak meg a napsugarak, de valamiért hirtelen bevillan, hogy milyen lenne, ha Draco arcán sugározna így a beszûrõdõ fény.
- Harry - lép mellém, és mögém ül az ágyra, majd belecsókol a nyakamba.
- Blaise - szorítom meg kissé a combját, de Ron kigúvadó szemei miatt most nem játszunk többet. - Ron segítséget kér tõlem - nézek rá a vállam felett.
- Mi van, Weasley? - kérdezi kuncogva.
- Tõled nem kell semmi - húzza fel az orrát Ron azonnal.
- Kár. Pedig ugyanannyira meleg vagyok mint Harry -. nevet fel Blaise, majd végigsimít a hasamon.
- Jó... ajándék kell Hermionénak - pillant ránk. - Most leszünk fél évesek, és valami... - Zambini leinti.
- Virág - mondja, mire elégedetten bólogatok. - Roxmortsban van egy mágikus virágbolt a Manóközben - vigyorog.
- Virág? - kérdez vissza Ron. - De milyen?
- Amint belépsz, kiszúrod, ami neked kell - rántja meg a vállát Blaise. Ron erre felpattan, és a szekrényéhez viharzik.
- Ron... te most... - kezdeném, de már felel is.
- Megyek virágot venni - kiabálja, és elrohan. Blaise felé fordulok, és nevetni kezdek, de õ komor arccal pillant rám.
- Harry... kérdeznék valamit...

***

- Blaise... ebben én nem vagyok biztos - nyelek egyet, és megállok a pincében, a Mardekáros klubhelyiség elõtt.
- Ugye nem félsz? - kérdezi vigyorogva.
- Nem, csak... nem, szeretem a felesleges vitákat - nézek rá dacosan. - És egyébként is, mit keresek én itt? Ez hülyeség - kezdenék hátrálni, de nekiütközöm valaminek. Meg sem kell fordulnom, hiszen a hátam lefagyott. Ez biztosan a Roxfort egyetlen, két lábon járó jégcsapja: Perselus Piton.
- Mr. Potter - szólal meg, mire összerezzenek picit. - Talán fél valakitõl? - kérdezi, és érzem a maró gúnyt. - Bár nem lenne meglepõ, ha egy olyan szerencsétlen kölyök, mint maga, félne még a saját árnyékától is. - Na, ez viszont már sok! Dühösen fordulok meg, mire Blaise elkapja a karom, és magához ránt.
- Nem vagyok sem kölyök, sem szerencsétlen, és nem félek semmitõl sem - morgom egyenesen Piton szemébe nézve.
- Harry, elég legyen - súgja a fülembe Blaise.
- Igaza van Mr. Zambininek, Mr Potter. Menjenek szépen vissza a Griffendél hálókörletébe, errefelé sok a gonosz mumus, és minden bizonnyal egytõl egyig a Megmentõre pályáznak -néz rám azokkal a kinyomnivaló szemeivel.
- Talán maga is rám pályázik, professzor úr? - kérdezem vigyorogva. - Ezért szekál folyamatosan, mert szeretné, ha oda engedném be, ahova Blaise-t is? - A tekintete elsötétül, és engem azt hiszem, csak Blaise gyors reakciója ment ki, ahogy beránt a festmény mögé és behúz a klubhelyiségbe.

Ami most nincs olyan nagyon tele. Draco, Crack és Monstro ül az egyik sarokban, valamit nagyon beszélgetnek, a másikban egy csapat lány, akik persze azonnal ránk néznek. Blaise vigyorogva int Draconak, aki, mintha ideges lenne, és felcipel a hálóba. Én persze még mindig nem tartom ezt jó ötletnek, de ki tudja.

- Blaise, én ezt... ahh... - Nehéz ellenkezni, ha a szeretõd keze már az alsódban matat.
- Mi nem, Harry? - dorombolja a fülembe. Annyi idõm van még, hogy kimondok az ágy köré egy némító bûbájt, de õ ezzel egy idõben szabadít meg a ruháimtól. És mintha a sors is ezt akarta volna, ekkor lép be Draco az ajtón.
Ránk néz, és bár nem hallom, de az arckifejezésébõl arra következtetek, hogy nem szerelmi vallomással készült nekünk.
- Blaise... ahmmm... vedd ki - nyögök fel, mikor már tövig bennem van. - Itt van Draco, vedd ki - nézek rá hátra ködös tekintettel, de csak elõre hajol és megcsókol... ahm... akkor gondolom Draco is megunja egyszer, ugye?

Különös elégedettség lesz rajtam úrrá, mikor helyet foglalva a Mardekáros asztalnál függesztem szürke szemeimet Szent Potterre, aki kínosan feszengve s egyben halálra váltan tátog, miközben a sárvérû barátnõje és a Weasly patkány próbálja belõle kiszedni, hogy vajon dögösen görény személyem tényleg igazat mondott-e. Az a szörnyû, de annál jobb valóság, hogy igen.

S mikor a nagyteremben több emberbõl is elõtör az eddig rejtegetett homofób énje, s hangos ordítások közepette kezdik el még több emberrel megosztani Potti különös érdeklõdõét a farkakra, már biztosan tudom, hogy a tervem jobban sikerült, mint vártam. Ugyan is ezek után egy huncut tégla nem lesz ebben az átkozott porfészekben, aki ne tudna arról, hogy Szent Potter milyen jó kis hobbikat ûz a szabadidejében...

Az pedig bónusz látvány, ahogy felállva fülét-farkát behúzva vonul el, miközben páran célba dobósdit akarnak játszani vele pár tányérral ebbõl a förmedvénybõl, amit kajának neveznek. Valamiért mindig is szerettem volna látni, hogy milyen az az undorítóan jóságos pofája, mikor szívesebben vetné magát egy dementor elé egy romantikus smacizásra, minthogy emberek között legyen, s most, hogy eljött ez az imádnivaló pillanat is, a szívem környékén furcsán jólesõ bizsergést érzek... ez lehet... a boldogság... nem az a fajta, amit akkor érzek, mikor a tükörben bókolok önmagamnak és gratulálok, hogy milyen jól lettem összerakva, és még ahhoz sem fogható, mikor szemétségbõl cseszekedek mindenkivel... ez... ez az igazi boldogság.

Blaise már nem érzi át a helyzet örömét, ugyan is olyan mardekárosokra szégyent hozó kiskutya tekintettel vizslatja a küszöbön még egyszer utoljára kétségbeesett tekintet produkáló Pottit, hogy attól villámsebességgel, adok az elõtte gõzölgõ kajának hányás ízt... szemem sarkából fixírozom haveromat, aki látszólag egyre jobban elmerül a saját kommunikációs készgégeinek köszönhetõ szarban, és hogy a depresszióját még szánalmasabbá tegye, még egy „Harryt” is elenged, amitõl Parkinson rögtön érzi úgy, hogy hû barátnõi kötelessége a meleg barátja szívének darabkáit összeszedni...

Merlinre! Azért a világ nem dõl össze! Sok segg van még itt, ami arra vár, hogy matassanak benne. S mikor rám vetül sötét tekintete, már tudom, hogy õ tulajdonképpen nem úgy gondolkodik, mint én. Õ valóban kedvelte, Pottert. Ezért van az a görcs a kezében, hogy szétátkozzon a másodperc tört része alatt, de mivel maga is tudja, hogy ez a szar nem történik meg, ha nem jártatja a száját és nem válik rögtön egy Szombati Boszorkányba illõ Rita Vitroll cikké a tegnap esti beszámolója, akkor nekem nem lett volna ilyen sikerem és ez talán nem alakul az egész ilyen fényesen – aminek én végül is örülök. Azt meg több évnyi laza haverság után igazán tudhatná, hogy egy köcsög görény vagyok és utálom Pottert. És mivel még a rögeszmém is, hogy kárt tegyek benne, igazán elismerheti magában, hogy nem pont bennem kellett volna rögtön reggel tudatosítani, hogy milyen jó volt Potter meglepõen szûk nyílásaiban mély benyomást tenni, mert reakcióba lép a morcosságaimmal a Malfoy-génállomány.

Meg amúgy is. Tudja õ is, hogy ötször több sötét varázsigét tudok, mint az iskola össze tanulója együttvéve. Esélytelen, hogy egy kupac porrá átkozzon. És talán eme felismeréseknek köszönhetõ, hogy csupán tenyerébe ejti arcát, s ezernyi sértést elmormolva próbál meg elküldeni oda, ahol garantáltan melegebb van.

Majd kiheveri. Én meg addig fürdõzök önnön siketemben, s hogy meg is koronázzam azt, hogy immár hivatalosan is a Roxfort egyetlen alfahímje vagyok elmegyek és keresek valami kellemes melegítõt az ágyamba. Remek...

Meglehetõsen kedvtelenül üldögélek a Nagyteremben, mellettem Blaise a hetek óta tartó depressziójában vegetál, amit Potter elvesztése okoz neki. Elmegy az étvágyam a savanyú képétõl, ami azért is meglepõ, mert ma kivételesen valami ehetõt ettek ide... mégis Blaise aurája rosszabb, mint egy dementoré, és ez hiába vagyok szexuálisa kielégült és ismét egóm teljében, azért elég rosszul érint.

Az utóbbi pár hét eseményei rendesen felbolygatták a Roxfort békés kis életét, s eleinte még fizikai élvezetet is okozott, mikor minden nap szembesültem Potter szenvedõ fejével és a sok emberrel, aki megannyi kreatív módon tudatta vele, hogy milyen gusztustalan is, amit õ nemi identitásaként ûz. Arról nem is beszélve, hogy miután a lányok számára is egyértelmûvé vált, hogy esélyük sincs nála ismét visszatért az egyensúly az univerzumba és több szoknya alatt fordultam meg, mint máskor egy hónap alatt. Ez pedig visszaadta egészséges vonzerõmet, s ez épp elég erõt adott, ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam Blaise és a sok Pottert sajnáló idióta gyilkos tekintetét. Mégis mit érdekelt volna engem, hogy páran sötét varázslatokkal gyilkolnak le gondolatban, mikor a saját tükörképem is rám izgult reggelente? Ugyan már... egy Malfoy nem bánja meg, hogy tönkre teszi más életét.

Persze, mikor már kezdtek elfajulni a dolgok magamnak is be kellett vallani, hogy kis bosszuló tréfám kezd elharapódzni, és erre akkor döbbentem rá, mikor egy kiadós utálkozás után Potter a gyengélkedõre került pár nappal késõbb pedig Blaise is, mert Potti szarrá átkozta a fejét, mert pletyizett.

Talán örülnöm kellett volna neki, hogy sikerült a Kis Túlélõt eltávolítanom innen, mert végül is ez... vitathatatlan siker. És mivel egy aljasul szexi szemétláda vagyok, ez volt a célom... de mégis valami apró kis gyomorgörcsöt okozó érzés vette uralomba tudatomat, amit Pansy egy éjszakába nyúló fejtegetése után a görénységemrõl találóan nevezett „bûntudatnak”, ami számomra pusztán csak azért lehet furcsa és definiálhatatlan, mert eddigi elkényeztetett életem során még nem kellett szembenéznem vele... ez akkor igen csak rosszul érintette a jeges érzelmi világomat, s valóban hamar el is felejtettem, de elég kellemetlen tüske volt, ami napi rendszerességgel ütötte fel fejét az agyam eldugott kis sarkában... valami olyasmit suttogott, hogy Blaise a szarabbnál is ramatyabb állapota az én hibám, és még annak ellenére se vagyok jó haver, hogy egy hét meghitt depresszió után ismét szóba állva egymással kezdetem el vigasztalni. Na most ebben én sosem voltam jó, ezért nyilván itt lehet a probléma.
S hogy a felesleges energiáimat, amiket a szexen kívül agyalásra fordítottam elûzzem a feejmbõl, mielõtt megbolondulok, egyre inkább ígérkezett jó mókának a délutáni kviddics edzések sora, amit jobbára egyedül intéztem el... és varázslatos módon jót is tett. Mert úgy tûnt, hogy az a rengeteg edzés, amit reggeli elõtt, órák után s néha még késõ este is beiktattam igen jót tett az amúgy is ellenállhatatlan testemnek. Ezt Blaise is megerõsítette bennem, mikor a tegnap a kötelezõ vigasztaló egyéjszakás után végig vizslatva épp fürdõzésbõl szabadult személyemet dicsérte egy „hû de megdugnálak ember” bókkal... az lehet, hogy a szõr felállt tõle a hátamon és egyszerre támadt ingerem, hogy emlékeztessem arra, hogy a Malfoy család milyen hetero is valójában, de akkor is jól esett... ha már a nagy Szent Potter bánatában ezt is észreveszi, hogy milyen bámulatosan dögös lettem pár hét alatt, akkor az már egészen jó. Mit egészen? Kibaszottul.

Szinte szinkronban kapja az ajtó fel mindenki a tekintetét, s mikor a küszöbön feltûnik Szent Potter megfagyok a mozdulat soromban és talán már egy hatásos sóbálvány átok áldozatának is tûnhetnék, mikor a kis rohadék széles vigyorral, mint valami rossz ribanc lépked be, ezzel a sok birka tekintetû idiótából olyan nyögéseket kiváltva, mintha egy kibaszott isten lenne... ez... ez nem jó...

Megrökönyödésemet fokozza az, hogy egyáltalán nincs beszarva, sõt, úgy huppan le a Griffendél asztalhoz, mintha nem lenne tisztában az egész iskola azzal, hogy olyan forró, mint télen a kandalló.

Zambini megdermed, villáját elfehéredõ kézzel szorítva figyeli, ahogy az elsõ újonnan nõiességét felfedezett hollóhátas kis srác kezd el toporogni Potter mellett, s miután túl tetet magát a kötelezõ szemmel-dugáson, azon nyomban féltékeny pillantásokat lövell a kis kölyök után, én pedig ettõl a kis drámába illõ közjátéktól ismételten küzdök meg azzal a falattal, amirõl egy percre még szentül hittem, hogy lement a torkomon... miért érzem azt, hogy ismét kicsúszik az irányítás a kezembõl? És miért van az, hogy minden egyes baszott alkalommal, mikor Pottert kísérlem meg minél nagyobb fájdalomban és megaláztatásban részesíteni, valamilyen különös módon kikeveredik belõle, ráadásul gyõztesen. Nyugi Draco... az idegesség nem tesz jót a bõrödnek.
Ez egyszerûen már olyan rémes, hogy már hihetõ.

Sõt, ha eddigi megrökönyödésem, amit Potter gyorslefolyású szexuális ragadozóvá válása jelentett nem lenne elég, még megkoronázza egy bájos hátrapillantással, amitõl kezem rándul abba, hogy megragadjam pálcámat és olyan válogatott átok arzenált bocsássak rá, amivel módszeresen törlöm el az emberek tudatából...

- Köszi, haver – vigyorog Potti egy olyan kacsintással megtoldva, amitõl csak nagy nehezen tudom megállítni magamat abban, hogy ne ájultan forduljak le a székrõl, és nem azért mert felhõtlen gyönyört okozott a figyelme. Nem... ez.... gusztustalan...

Mikor távozik egyszerre izgatott sugdolózás lesz úrrá az egész termen, s nem kevés tekintet szegezõdik rám is, aminek mostani megrökönyödött és védtelen lelkiállapotomban nem örülök.

Miért? Tudom, hogy egy szemét vagyok, de ez velem született! Akkor sem tudnék érzelmesebb és kedvesebb lenni, ha Crucio-val ösztönöznének rá! Sõt ha valaki Imperius átkot bocsátana rám, akkor sem tudna rábírni arra, hogy bárkivel csakis egy árnyalattal jó fejebb legyek. Éppen ezért nem érdemlem meg, hogy mindig én húzzam a rövidebbet! Bár valahogy sejtettem, hogy neki, aki legyûrte Voldemortot nem lesz gond megbirkózni egy leheletnyi megaláztatással... nem is kéne meglepõdnöm.

- Mióta vagytok ti jóban Potterrel, Draco? – érdeklõdik ostoba arcot vágva Crack, én pedig felébredve döbbent némaságomból vetek rá egy lesújtó pillantást, amitõl egy röpke percre egészen megfeledkezik arról, hogy egyáltalán létezik és én hagyom ezt. Még. De garantálom, hogy pár ilyen kérdés és megmutatom neki, hogy puszta baráti kedvességbõl miket tartogatok Potti számára.

- Honnan veszed ezt, te idióta? – érdeklõdöm azzal a leheletnyi türelemmel, ami megmaradt bennem, nem is törõdve azzal, hogy ez a kérdés nem csak Mostro, de az eddig gyilkosan az ajtót vizslató Blaise és az olvadozó Pansy figyelmét is jócskán felkeltette. S ekkor villannak ismét lelki szemeim elé azok a képek, ahol nagyon sokféleképpen átkoztam halálra ezt a halom barmot.

- Hát... a haverjának szólított... – habogja Crack, nyilván azért ilyen halkan, mert idõközben azért Monstro halk sutyorgása és Pansy asztal alatt való buzgó rugdosásának hála rájött, hogy milyen fatális nagy baromságot ejtett ki, azon a nagyon szofisztikált és logikát még nem látott száját. Nekem pedig ettõl kedvem támad beletaposni abba a mogyorónyi agyába, s az elmúlt negyedóra meglepõen érdekes fordulatai miatt felgyülemlett feszültségemet levezetni rajta.

Talán ennek köszönhetõ, hogy megmutatom neki a már egyáltalán nem dögös, halálosan ideges és gyilkosan nézõ arckifejezésemet, amitõl ez a száz kilós majom egybõl kis egérré változik, s egy tál csirkecomb mögött bújik meg, mintha egy rakat hús biztonságot adhatna neki.

- Mondd csak, te degenerált idióta, hol voltál te az elmúlt hét évben? Mert ha jól emlékszem, egész feltûnõen adtam Potter tudtára, hogy mennyire ki nem állhatom – szûröm fogaim között az asztal szélét markolva, amitõl Blaise hirtelen megfeledkezik arról, hogy tulajdonképpen õ még mindig halálosan féltékeny a kétszárnyú ajtóra, hajol nemrég még a hollóhátas kölyök és Szent Potter állt meghitt csevegésükre készülve. - Valahogy úgy rémlik, ki nem állhatom. Én tudom rosszul vagy csak te vagy ennyire gyengeelméjû?

- Bo... bocsánat...- motyogja Crack immár közel állva ahhoz, hogy eltûnjön az asztal alatt félelmében, amit jeges tekintete okozhatott. Blaise vállamat megszorítva hoz vissza a nyugalomba, s ahogy felé fordulva szembesülök vigyorával, valahogy megint elvesztem a fonalat és érzem nem vagyok képben.

Érdeklõdve méregetem igencsak sátáni arckifejezését, ami meglepõ szimpátiával tölt el és ébreszt fel bennem olyan rokonszenves téziseket, miszerint most már teljesen felépült is végre ismét alkalmas arra, hogy együtt legyen görény velem.

- Nyugi, Draco. Ennek is meg van a jó oldala. A Roxfort összes nõje védtelen – jegyzi meg fölényesen, én pedig valamiért nem értem mit is szeretne ezzel sugallni nekem. Blaise pedig csak, hogy megértesse velem a nagyon fontos mondanivalóját, vigyorogva tárja merül el sötét íriszeivel az enyémekben, azt a gyanút ébresztve bennem, hogy a mondandója nagyon is fog nekem tetszeni...- Potter buzi, ráadásul az én buzim. Ergo, az összes csaj szabadpréda.

Ez az okfejtés valamiért felettébb tetszik nekem, s ennek megfelelõen húzódik az én szám is ördögi kunkorba, ezzel olyan ellenállhatatlanul dögös kifejezést kölcsönözve jóképû személyemnek, ami ezeknek a bizonyos szabad prédáknak rögtön szemet szúr... ez jó... immár valóban én vagyok itt az alfahím, és mivel Potter inkább izgul a farokra, a többi édes kis cukorfalat megmarad nekem... milyen szép az élet. Dögös vagyok és gonosz, és még van, aki vevõ is rá. Ámen.

Már vagy ötödszörre kapom el a cikeszt és úgy érzem, hogy ez két órán belül nem is rossz teljesítmény, fõleg ha az a kis rohadék állandóan eltûnik... a hideg késõ õszi levegõ csípi az arcomat, szemeim könnyesek lesznek tõle, mégis jó érzés, ahogy kiûzi testembõl a még mindig igencsak zaklatott és eléggé ideges gondolatokat a fejembõl.

Eltelt egy hét azóta, miután Potter ismét gazdagabbé tette személyével a Roxfortot, s azóta valamilyen furcsa indokból kifolyólag mindig rátalálok, találkozom vele valahol, legyek bárhol, tartsak bárhova... és ami a legrosszabb benne, hogy olyankor általában valaki szájából lóg ki, vagy épp valakibõl lóg ki, akinek feltett szándéka valahova belöködni és megmutatni neki milyen nagy divat lett a homokosság az iskola kereten belül... én ezt persze egyáltalán nem díjazom, fõleg, hogy most már egészen úgy érzem, hogy a mûsor lassanként csak nekem szól...

Elõször azt hittem, hogy Blaise a féltékenyítendõ egyén, de mikor Blaise-zel láttam meg, amint a Mardekár ház elõtt nyalták meg kölcsönösen egymásmanduláját, a hányinger módszeres leküzdése és a több napig tartó lidérces álmok után valahogy felötlött bennem, hogy mi van, ha Potter így akar bosszút állni... tudja, hogy irtózom tõle és azért enyeleg az aktuális pasijaival elõttem, hogy örök sebeket ejtsen az egészséges lelkivilágomon...

Az is felmerült bennem, hogy igazából csak a véletlen mûve és paranoiás vagyok, de egy Malfoy nem paranoiás. Egy Malfoy-nak mindig meg van az oka az üldözési mániára... és mikor valaki egy jó alapos nyálcsere után teli pofával vigyorog rám kacsintgatva, akkor nyilván nem ok nélkül állok meg az fejlõdésben...

Éppen ezért száguldozok itt lassan már egy hónapnyi rendszerességgel, aminek végül is elõnyei is vannak... a minap például Millicent – aki mióta lefogyott és csodálatos módon összeszedte magát a rondaságból, istenien néz ki- megjegyezte, hogy mostanában vonzóbb vagyok,mint kellene, s lehetséges, hogy azért mert egy ideje már olyan, mintha feromonokat bocsátanék ki magamból... ez elõfordulhat, mert hála az edzéseknek jó a kondícióm, és mivel fitt vagyok nagyon sok lányt tudok rekord idõ alatt elkápráztatni az ágybeli zsenialításommal... tehát... most már egészen biztos, hogy egy kibaszott szex isten vagyok. Gratulálok Draco... tényleg. Apám napló adatai szerint, már most több nõt döntöttem meg, mint õ egész életében. Na nem mintha ez valami verseny lenne...

Miután már eléggé fáradtnak érzem magam, s meguntam, hogy a seprû szarrá töri a seggem leszállok, s mit sem törõdve az idõ közben a lelátón felhalmozódott lányokkal indulok a Mardekár öltözõje felé. Történetesen pontosan miért ülnek itt, de nem biztos, hogy vagyok olyan kegyes és ajándékozom meg újdonsült rajongóimat a keggyel, hogy lássanak szexi fáradtságomban... mert én még fáradt is dögösen vagyok.

A másik vitathatatlan elõnye annak, hogy kiderült Potter melegsége az, hogy azóta jelentõs nõi többség pártolt át hozzám... persze van még mindig fan klubja, de a sok örült némber rádöbbent végre, hogy egy homokost nem igazán zavar a tény, hogy egy tucat csaj akar az alsójába jutni. Így hát az édes olvadáson kívül már csak a plátói szerelem maradt meg a mostanában igen csak csábító szeretõbe avanzsált griffendéles barom felé, s aki ténylegesen szeretne egy istenhez közel jutni, az engem választ... és valljuk be, egy szõke herceg kategóriás sráctól ki ne akarna valamit?

Kényelmesen lépek be miután elmormoltam a jelszót, s az öltözõbe ragadom meg törülközõmet s indulok el fürödni. Azért az mégsem járja, hogy büdösen galoppozzak végig... az imázsomhoz tartozik, hogy MINDIG kifogástalan a külsõm. A francba is tisztavérû vagyok, a minimum az, hogy egy rohadt sznob vagyok.

Belépek a zuhanyzószerû terembe, s szinte azonnal ledobálva ruháimat az egyik padra lépek az egyikkabinba, ujjaimat az összetekeredett kígyó szerû zuhanyzógombra fonom, s megnyitva a forró vizet sóhajtok fel jólesõen. Kellemesen bizsergeti végig elgémberedett tagjaimat, és megjegyzem magamba, hogy legközelebb legalább egy kesztyût jó lenen felhúzni, mert még egy hét és edzés után egy órát majd az ujjaim keresésével fogok tölteni...

A víz csobogás betölti a kis termet, így rohadtul nem hallok semmit, de erre valójában nincs is szükség, mert a csempén tükrözõdõ alakomban való gyönyörködés jobban leköt... lepillantok magamra elismerõen mustrálom végig magamat... határozottan izmosabb lettem. Most már azért kezdem érteni, hogy miért imádnak úgy a csajok... lehet, hogy egy nõcsábász rohadék vagyok, de dögös, jóképû és nem utolsó sorban jó méretekkel megáldott is.

Azt hiszem egyre beképzeltebb leszek... de legalább van mire. Oh igen... az egyetlen hímnemû, aki lázba hoz az én vagyok... de ha jobban belegondolok, akkor ezek nem biztos, hogy már az egészséges gondolatok kategóriájába tartoznak...

Könnyedén tekerem magam közé a törölközõt, s ruháimat felkapva baktatok vissza az öltözõbe, hogy magamra kapkodhassam õket minél gyorsabban, mert farkas éhes vagyok... ajánlom, hogy valami ehetõt produkáljanak, mert valakit halálra átkozok, ha megint valami ehetetlen, másban már egyszer megfordult ocsmányságot kapok...

De valahogy nem tudok sokáig ezen mérgelõdni, mert valami egészen nem ide illõ zavarja meg gondolatmenetemet. Felkapva fejemet találom magamat szemben a Kis Túlélõvel, aki nem kisebb meglepettséggel bámul rám, mint ahogy én rá... határozottan emlékszem, hogy mikor elmentem, még egy Potter sem volt itt... de ha valaki újféle dekorációnak szánja, amit szét lehet átkozni, akkor rendben van... díjazom.

De ez a Szent Potter nem éppen úgy méreget, mint egy új bátordarab, és valamiért jó érzéssel tölt el a hideg rázás elõtt az az éhes tekintete, amivel a hasamat méregeti... de hamar megfeledkezem errõl, és feltámad bennem a düh és kétségbeesés egyveleg, ami abból fakad, hogy sikerült felismernek azt a kicsiny tényt, miszerint konkrétan egy tábortûz identitású srác készül bekebelezi a szemeivel...

Így hát flegmaságot erõltetek magamra, ami eredendõ tehetségem miatt nem megy nehezen, s mit sem törõdve a vizslató pillantásokkal, ruháimat ledobva emelem rá szürke íriszeimet gúnyosan.

- Na mi van Potter, csak nem eltévedtél? – érdeklõdöm törölközõmmel immár hajamat törölgetve, ami egy meglepett nyögést vált ki belõle, de oda sem figyelek rá... háhá... Potti nézd csak mim van, mert hogy ekkora neked sosem lesz, az holt biztos... légy csak irigy arra csodára, ami eléd tárul.

Sosem voltam szégyenlõs, mert elvileg más pasiknak is van töke, mint nekem, mégis, ahogy szinte megerõszakol a szemével kicsit viszi csak fel bennem a pumpát. Arról nem is beszélve, hogy megkétszerezi a menekülési kényszeremet, mert egy buzival egy helyiségben lenin pucéran nem kockázat mentes küldetés...- Csak nem Blais-zel hozott be?

- De... igen... éppen... éppen a holmijait szedi össze – szedi össze magát végre, hogy egy épp mondatot ki tudjon nyögni, de nem kerüli el figyelmemet rekedtes hangja, amit nyilván a látványom okozott. Nem tudom eldönteni, hogy ettõl szomorúnak vagy épp boldognak kéne lennem, ezért maradok annál az opciónál, hogy villámgyorsan felöltözök és lelépek, mielõtt még szarrá átkozom, vagy mielõtt rám veti magát.

- Tudod Potter, ezért majd az a balfaszt is leteremtem, de neked nem kéne itt lebzselned. Még a végén kitudódik, miért jobb a Mardekár nálatok – jegyzem meg gúnyosan, miközben magamra kapom alsómat, s felkanyarítom ingemet is, ezzel legalább azt elérve, hogy magához térjen a kábulatból és felbuzduljon benne az igazi kviddicsezõ vér... ez az. A Kviddics játékos Pottit jobb alázni, mint a langyit... nem tudok csajos sértéseket. Pedig biztosra veszem, hogyha leszólnám a cipõjét, akkor megsértve vonulna el panaszkodni a sárvérû barátnõjének...

- Emlékeim szerint a Griffendél rendszeresen elver titeket, Malfoy – közli cinikusan karba fonva kezeit, olyan fölényes arckifejezéssel, amitõl kedvem támad vele görénykedni. Elvégre...azt imádok... magamra kapom nadrágomat, s miután sikerült begombolnom sötét ingemet, szõke tincseim közé túrva fordulok felé cuccomat megmarkolva, hogy határozott léptekkel sétáljak elé megajándékozva õt megvetõ szürke szemeimmel...

- Még. Naiv vagy, Potter. Egyre jobb leszek, te pedig egyre nehezebben fogsz seprûre ülni. Már ha csak ez Blaise-n múlik...- duruzsolom, meglepõen sok flegmasággal és csípõséggel hangomban, ami nem kerüli el figyelmét, s lassan össze szûkülõ tekintettel pislog fel rám... lehetett, hogy kiemberesedett... de kettõnk közül még mindig én vagyok a jobb. Pansy bekaphatja. Férfiasabb vagyok, mint Potter.

- Mi múlik rajtam? – lép be immár a kis helyiségbe Blaise egy táskával, amiben sejtésem szerint a titkos szex holmijai lehetnek, amiket Piton elõl rejtett el ide... hamiskás vigyort csalok arcomra s a kijárat felé indulva kacsintok rá haveromra, aki ebbõl valahogy rögtön leszûrve mit szándékozok majd mondani villant egy hasonló, talán egy perverzebb vigyort, mint én.

- Ohh, csak az ecseteltem Potternek, ha így folytatod a pakolását, akkor rohamosan csökken a Griffendél nyerési esélye – hintem el még mielõtt kilépnék, s pajzán kuncogásától kivételesen nem kapok hányingert, hanem beigazolja, hogy igen erre már õ is gondolt... tudtam én. Mardekáros, ezért nem létezik, hogy ne fordult volna meg a fejében ez az apró felfedezés...

Végül is nekem oly mindegy. Mert, ahogy a mostani helyzetet elnézem, minden egyre jobban alakul... talán még sem igaz, hogy minden alkalommal én húzom a rövidebbet... hahh, Draco... egy kibaszott zseni vagy.

- Finomabban, te állath - nyögök fel hangosan.
- Ne rinyálj már... mindjárt jobb lesz - feleli kicsit sem kedvesen és megnyugtatóan.
- Rohadj meg Zambini - ordítok rá, és megpróbálnék elhúzódni, de lefogja a kezemet, és nagyon közel hajol az arcomhoz.
- Kurvára régóta vagyok erre - mondja, és ez a tekintet... ezek a szavak. Talán túlreagálom a helyzetet.
- Csak kicsit lassabban - nézek rá, és kiszabadítva az egyik kezem ujjai szorításából, arcára simítok, majd felhajolva megcsókolom. Próbálom finoman és lágyan kényeztetni ajkait, hátha kicsit megnyugszik.
És sikerül is. Lassít a tempón, majd felül és az ölébe húz. A nyakát ölelem, ködös tekintettel bámulom, hogy mennyire helyes ilyenkor.
- Olyan szûk vagy, Potter... - suttogja.
- Harry... - nyögök fel, mire értetlenül néz rám. - Ha dugsz, legalább szólíts a keresztnevemen - mondom rekedtesen.
- Harry... Harry... - ismételgeti, és minden kimondás után lök egyet, és majdnem mindegyikkel el is éri azt a bizonyos pontot.
- Mégh... - kérem, és õ teljesíti is, és ujjait a férfiasságomra vezetve kezd kényeztetni ott is, és így gyorsan el is élvezek, õ pedig nem sokkal utána követ.
Lefektet, és mellém fekszik a hideg kövön.
- Basszus Potter, ez fergeteges volt... - szuszogja.
- Harry - emlékeztetem. - De egyébként igen... nem gondoltam, hogy te is meleg vagy - nézek rá. Fekete szemei megvillannak és gonoszul elvigyorodik.
- Pedig megfektettem már pár embert. De tény, hogy a csúcs az te vagy, Potter. Harry... - Magához húz, és megcsókol, majd az ujjai megint a fenekemre tévednek. - Újabb kör? - vigyorog rám, de válaszolni sincs idõm, már csusszan is belém újra.

***

- Idióta barom - ordítok rá, ahogy felszisszenek a fájdalomtól. - Hogy a fenébe fogok így ülni az órákon?! - De csak röhög. - Megérdemelnéd, hogy szerteszét átkozzam a farkadat, Blaise - sziszegem. Közelebb lép, és segít felkelni. Õ már teljesen fel van öltözve.
- Ha megteszed, nem tudlak újra megdugni - dorombolja a fülembe, és belecsókol a nyakamba.
- Sosem kérek repetát - nézek rá. - Exmem... - Hirtelen elkapja a csuklómat és hátratekeri a karomat.
- Nem, nem Harry - suttogja. - Ezt nem engedem - nyalja meg a nyakam. - Erre emlékezni akarok, és neked is jobb lesz, ha pár nap múlva megint ki leszel éhezve és lesz valaki, aki jól megpakolja a szûk kis segged - mondja és kuncogni kezd.
- Dögölj meg, aljas mardekáros - jelentem ki teljes nyugalommal a hangomban. Nem tudok mit tenni ellene, bár tudnék, de igaza van. Jól fog esni egy kicsit, ha valaki néha megsimogat és kényeztet.
- Csak utánad, idióta griffendéles - nevet fel, majd kapok még egy csókot, és elenged.
- Blaise - szólok még utána, miközben magamra varázsolom a taláromat. - Ugye kettõnk közt marad a ma éjszaka? - A szemében gonosz fény csillan, és ha nem épp egy isteni szex után lennék, biztosan felismertem volna, de így csak betudtam a hold kósza fényének.
- Hát persze, Harry - vigyorog rám, és elillan. Megrántom a vállam, ahogy utána pillantok, de nem foglalkozom vele tovább. Hajnalodik, alig lesz idõm rendesen lezuhanyozni és rendbe szedni magam, mielõtt kell menni ebédelni.

***

- Harry, nagyon furcsa vagy ma - szól rám Hermione.
- Ja, haver, alig tudsz ülni a fenekeden - mondja Ron, miközben egy újabb kanál pelyhet nyom a szájába.
- Semmiség srácok, csak beképzelitek - jelentem ki teljes meggyõzõdéssel, és szerencsémre nem is firtatják a dolgot. Aztán hirtelen megáll mögöttem valaki, és már az illatát is felismerem. De mit keres itt...?
- Mit akarsz, Malfoy? – kérdezi tõle Mione.
- Csak gondolom, megkérdezem Pottert, milyen volt az éjszakája. Ugyan is hála neki, Blaise is hajnalban talált vissza. Biztos nagyon jól szórakoztak. - Aljas görény!

- Te meg mirõl beszélsz, Malfoy? – kérdezi megint Mione.
- Ne figyeljetek rá, csak épp szánalmasan próbálkozik ismét megalázni engem. A régi szokások nem múlnak, igaz, Malfoy? – terelek gyorsan felocsúdva, hogy ebbõl bizony hatalmas bajok lesznek még.
- Igen, Potter. A régi szokásoktól nehezen szabadul az ember. De az újaktól sem könnyû... Nyilván az új hobbid tehet arról, hogy ülni sem tudsz ma reggel igaz? És nyilván ezt a hobbit gyakoroltad tegnap este Blaise társaságában is, Potter. Mély benyomást tehetett rád és a seggedre, nem igaz? Miért nem magyarázod meg a barátaidnak? Granger és Weasly is nyilván már nagyon kíváncsiak rá, hogy Blaise és te mit csináltatok tegnap este és ma hajnalban kettesben. Lehetõleg azt a részét oszd meg velük, mirõl még nem pletykál az egész iskola. Vagy amirõl még nem fog – dorombolja a fülembe. Összerezzenek. Ez nem lehet igaz! Mindenki engem bámul, és azt hiszem, senki sem olyan gyökér, hogy ne essen le neki. Ez a dög meg elsétál a mardekáros asztalhoz, nyomában Parkinson és Blaise. Blaise még felém néz, és nem tudom... nem értem, mi volt az a kifejezés az arcán, de nem gúny és nem szánalom.
- Harry, mirõl beszél ez a barom? - kérdezi Mione.
- Igen haver, mond el, és cáfolj rá... ugye nem igaz, amiket állított? - kérdezi Ron. De ekkor elkezdenek suttogni, majd a következõ pillanatban már szívem szerint a föld alá ásnám magam, ahogy pár hollóhátas hangosan megszólal.
- Potter buzi... Potter egy köcsögláda! - És ezt kántálni kezdi mindenki. A tanári asztal felé nézek és segítséget kérnék valakitõl, de Piton néz felém egyedül, õ pedig gúnyosan vigyorog. Görény! McGalagony hiába próbálja csitítani a többieket, nem lehet, és nekem valahol itt lesz sok. Felállok, és nem rohanok. Csak szépen, lassan kisétálok a terembõl, és nem törõdök a mellettem elrepülõ kenyér vagy fõtt tojásdarabokkal. Az ajtóból még Blaise felé pillantok, akinek már egyértelmûen bocsánatkérés ül az arcán, de nem érdekel. Csak sétálok, azt sem tudom hová, de végül a hálókörletbe visz a lábam és felmegyek a szobánkba.

Nem tudom meddig vagyok egyedül, amikor kinyílik az ajtó. Hermione, Ginny, Neville, Seamus és Ron az.
- Harry - szólal meg Ginny, de leintem, és befelé fordulok az ágyon, hogy ne lássanak. Aztán érzem, hogy süpped mellettem az ágy, és valaki a hátamat kezdi simogatni. Összerezzenek, és megfordulok. Mione az.
- Tudod... ha tényleg igaz is, amit mondott... nem is az a bántó, hogy a férfiakat szereted, Harry... hanem, hogy nem tartottad egyikünket sem elég sokra ahhoz, hogy ezt elmond - simogatja meg a homlokomat Mione, és letöröl pár könnycseppet.
- Nem arról van szó, hogy nem akartam elmondani - sóhajtok fel, és felülve Ron tekintetét keresem. Rám néz, és nem látok a szemében utálatot, ami meglep. - Féltem, hogy elítéltek, hogy eltávolodtok tõlem - suttogom. Ron lép elém.
- Haver... nem érdekel senkit, hogy kiket szeretsz jobban, de... ezt attól a görénytõl megtudni rossz volt - mondja vigasztalóan. - Nem fogunk elítélni, vagy hülyeségeket gondolni rólad... de a többiek igen.

*** Pár nappal késõbb ***

Túl vagyok azt hiszem, minden lehetséges megaláztatáson. Eddig is ez volt mondjuk, Voldemort legyõzése elõtt is elítéltek és megvetettek, de akkor legalább nem festették a hálószobánk ajtajára, hogy: Szopjál faszt, Potter!
Persze, nem derült ki, hogy ki tette, de nem is az a baj. Az már inkább, hogy két napja nem is megyek a Nagyterembe sem, mert csak megdobálnak, meg ujjal mutogatnak. Amikor három napja, vacsorakor az egyik hugrabugos fiú az arcomba dobott egy záptojást, már Malfoyék felöl sem jött röhögés. Csak Hermionénak köszönhetem, hogy nem lett baj, õ gyógyított meg gyorsan, mert a szemüveg összetört és az üveg a szemembe fúródott. A gyengélkedõn kellet töltenem az éjszakát.
Már eljutottam arra a pontra, hogy ki sem mozdulok a szobánkból, az ágyból. Ronék hordanak nekem ételt, de nem is nagyon eszek.
McGalagony nem szól, ahogy a többi tanár sem, sõt, tegnap feljött hozzám a professzor, és megkérdezte, hogy nem akarok-e az iskolán tölteni három hetet.
- Ugyan hova mehetnék, asszonyom? - kérdeztem, mire elmosolyodott.
- Fred és George Weasley önként jelentkeztek az ideiglenes szállás miatt, így hát ha gondolja, szombaton reggel engedélyezem a hoppanálást - mondta, és kiment. Megbeszéltem a többiekkel, és õk is azt mondták, hogy jobb lenne, ha elmennék egy idõre. Legalább addig, amíg ez le nem cseng. Mert már voltam agresszív, kedves és behódoló, de nem hagyták abba a dobálást és a csúfolást.

Most péntek este van, és úgy döntöttem, hogy elmegyek, sétálok kicsit. Felvettem a köpenyt, és elindultam a kastélyban. Egy eldugottabb folyosón álltam meg, ahol az ablakból pont rá lehetett látni a holdra és a csillagokra. Levettem a köpenyt és felsóhajtva támaszkodtam a párkányra, és csak bámultam.
- Azt hittem, sosem bújsz ki, Potter - hallottam egy mély, rekedtes és ismerõs hangot magam mögött, majd két kar fonódott a derekam köré. Nem gondolkodtam, a pálcával megszúrtam az engem ölelõ kart, mire Zambini felordított és hátrált, így meg tudtam fordulni.
- Van bõr a képeden elém állni, és megérinteni, az után, amit velem tettél? - néztem rá, persze végig felé tartva a pálcát. Ha szükséges, egy ártás majd megold mindent.
- Nem akartam én ezt - mondja, és látom, hogy tényleg nem.
- Ennek ellenére mindenkinek eldicsekedtél vele, hogy megfektetted a Megmentõt - köpöm felé a szavakat.
- Nem... én csak Parkinsonnak és...
- És mi?! És az összes mardekáros idiótának mondtad el? - ordítom, és már nem is gondolkodom.
- Fejezd be, én beszélni akarok veled, Potter! - üvölt vissza, mire kicsit megszeppenek. - Végre! Fontos volt nekem az az alkalom, és szeretnék még...
- Mi van, ezt is Draco adta a szádba?! Hogy csábítsd csak el az idióta Potter és majd megoldjuk késõbb? Addig meg kefélgesd csak?! - Annyira belelendülök a veszekedésbe, hogy amikor mozdul felém, az átok magától csúszik ki a számon.
- Carbunculus - ordítom, aztán meg sem várva, hogy meglássam a gennyes fekélyeket az arcán, elrohanok.

*** Újabb pár nap múlva. ***

Fred és George nagyon kedvesek velem. Lassan lejár a kapott idõm és vissza kell mennem. Bár érdekes, mióta híre ment az iskolában, hogy itt vagyok, már nem ártások jönnek, hanem idõpontkérõ, és kedveskedõ levelek. Az újságokban is lecsengett a dolog, és sajnos, sokkal nagyobb port kavart, mint kellett volna. De lassan összeszedem magam, és ahogy Fredék javasolták, újabb oldalamat mutatom majd Draconak.

Amikor visszaindulok az iskolába, görcs van ugyan a gyomromban, és elõre nem is szóltam, csak McGalagonynak, hogy várjon a kandallónál, és vár is.
- Jobban vagy? - kérdezi kedvesen.
- Sokkal, asszonyom - bólogatok. - Új oldalról fogom megközelíteni a helyzetet és megpróbálom nem a rosszat látni a dologban. - Vizslató tekintettel néz rám, de csak elmosolyodom, és elindulok a nagyterem felé. Ahogy odaérek, kitárom az ajtót és belépek.

Mindenki elhalkul, és rám néz. Már nincsenek felém repülõ ételek, hiszen kihúzom magam, csábos mosolyt villantok és magabiztosan indulok el az asztalunk felé. Akik írtak nekem, vágyakozva néznek rám, és Blaise felé nézek. Látom, mennyire meg van lepve, és látom, mennyire kíván engem. Dracora rá sem nézek, csak leülök a többiekhez és elkezdünk beszélgetni, nevetgélni, hogy milyen volt ez a kis idõ, hogy mennyivel jobban vagyok. Aztán mellém lép egy hollóhátas ötödikes.
- Harry... - hebegi. - Én... írtam neked... - emlékeztet elpirulva. Elmosolyodom.
- Thomas? - kérdezem, mire felnéz, csillognak a szemei és mosolyog. - Gyere, menjünk beszélgessünk valahol - mondom, és felállok, de elõtte még Draco felé nézek, és fennhangon megszólalok.
- Köszi, haver - kacsintok rá, és az engem bámuló, elolvadó emberek között elindulok kifelé, karom pedig az engem öleli Thomas derekán. Talán rossz oldalról közelítettem meg a helyzetet, és csak ki kellett volna használnom, hogy mennyire szeretnek engem itt. Igen. Ki is fogom. Már nem leszek nyuszi, hanem vállalom, hogy meleg vagyok. Akkor nem bánthatnak.

Makacsul bámulom a kandallót, mint akit hipnotizáltak a lángok, de csak azért égetem ki a retinámat este ezzel a fényes szarral, mert így legelább nem villan fel a lelki szemeim elõtt Potter élvezkedõ feje a teremben... ugyan is úgy bekönnyezik a szemem, hogy nagyobb energiát vesz el az, hogy ne tûnjön úgy, mintha bõgnék, mint azon filózni, vajon Pottert rakták már meg... amire persze nem vagyok kíváncsi. Egyáltalán nem.
Fõleg, ezért mert ha belegondolok, elkap a hányinger, amit eddig is épp elég volt leküzdeni a torkomon... már pedig róka ingerrel nem könnyû görénykedni., amire most igen nagy szükségem lesz, ha már ilyen fegyver van a kezemben...

Miután sikerült elég messze kerülni és a nagy sietségbe az esti levegõ már szarrá csípte az arcom, amire ez a kibaszott pince hangulat is rátett egy lapáttal, elég erõm volt, hogy elkezdjek gondolkozni... kábé két percig, mert aztán rögtön Szent Potter költözött a fejembe, és én úgy döntöttem addig bámulom a tüzet, míg a szemem nem folyik ki az örömtõl...

De most, hogy végre sikerül visszanyerem a Malfoy- hidegvérem, görény mégis sármos mosoly kúszik arra a lenyûgözõ képemre, s kényelmesen elterpeszkedve kezdek el kalkulálni, hogyan okozhatnám a legnagyobb fájdalmat, A Kis Túlélõ lelkének... mi lenne, ha beköpném a Weasly-patkánynak mega sárvérûnek? De amíg bizonyíték nincs úgy sem hinnének nekem, maximum valami szánalmas próbálkozást tennének arra, hogy a lelkembe tiporjanak... ezt nem kockáztatnám meg a mostani érzékeny lelkiállapotomban... pedig vicces lenne látni, ahogy a Vörös Weasly azon vacillál, hogy kidobja a taccsot, vagy kidobja és Potter fejére, Ganger pedig már filózna is rajta milyen cuki fiú lesbe menjenek legközelebb...

De, ha nagyon görény akarok lenné, márpedig csak az akarok lenni, akkor valami sokkal szemetebb módon mutatom be a rajongó táborának, hogy bizony Potti bukik a rudira... bár ahogy azt a sok agyatlan némbert elnéztem, még ez sem gátolná meg õket abban, hogy megpróbálják megerõszakolni...

- Mit vigyorogsz itt magadba ilyen késõn, Draco? – szakít ki békés tervezgetésembõl Blaise, aki kényelmesen dobja le magát az elõttem lévõ fotelbe, hogy elterpeszkedve emelje rám sötét szemeit kíváncsian. Nekem pedig valamiért nagyon sátánira sikeredik az a pillantás, amivel végig mérem, és ettõl talán megbújhat valami sanda gyanú a fejében, ami arra inti meneküljön, mielõtt még az nemi identitását kihasználva fogom felhasználni...

- Csak épp azon gondolkozom, hogy te tulajdonképpen kedveled, Pottert, igaz? – érdeklõdöm oldalra döntve fejemet, szám sarkában egy olyan sátáni kis kunkorra, ami normál esetben felkeltené a figyelmét, de ahogy Potter neve mindenféle közönség jelenléte nélkül merül fel, úgy csillan meg a szeme, mint a fény a pálca végén egy Lumos után. Rosszul eshetne az amúgy is védtelen büszkeségemnek ez a reakció, de mivel épp megtorolni készülök a kiváltóján a fájdalmam, ezért kivételesen nincs ingerem arra, hogy Blaise fejét tetszõlegesen szétátkozzam valamelyik apámtól tanult, tuti kis átokkal.

- Kedvelem-e? Minden rést betömnék rajta, Draco – vágja rá õszinte lelkesedéssel, én pedig nem tudom, hogy mitõl leszek rosszul jobban: a valóságtól, hogy ezeket komolyan gondolja vagy a mondat taralmától a képzeletemben felsejlõ képektõl. Ez... egyre gusztustalanabb és kétségbeejtõbe. Komolyan mondom, hülyékkel vagyok körülvéve. Parkinson nedves lesz, ha csak rápillant Szent Potterre Blaise meg majd a nadrágjába élvez már csak a nevétõl is. Oké... nem kéne lázadnom, hogy nem rám teszi, mert a kis titka kiderülte után igen egyértelmûvé tettem neki, hogy én annyira hetero vagyok, mint amennyire egy Malfoy lehet és ugyan ebbõl az indokból nem nyögök alatta, mert egy Malfoy nincs alul. Sehol. Még a csajoknál sem. Soha.

- Akkor biztos örülnél neki, ha kiderülne, hogy Potter buzi – hintem el bájosan, persze egybõl valami gyilkos pillantás-félét kapok, de tekintve, hogy ennél ezerszer csúnyábbat tudok és már számtalanszor láttam ezerszer befosatósabbat apámtól, ezért csak leintve javítom ki magamat. – Pardon, meleg.

- Örülnék-e neki? Azon nyomban szétkefélném – morranja halkan, mint aki máris belelovallta magát a vágyálmaiba, nekem pedig ismét küzdenem kell az eszméletnél maradásért, mert ez több, amit a férfias lelkivilágom elbír ép ésszel. Nem vagyok én homofób... csak teljesen egészségesnek tartom, ha az ájulás kerülget, mikor a legjobb haveromnak vélt buzi egy másik buzi seggérõl áradozik, amit szeretne jól megtömködni.

- Akkor most boldogabbá teszlek, mint a mugli meleg pornóid – terül el arcomon egy sátáni vigyor, amit már a fél órával ezelõtt látott képek sem bírnak lerombolni, és amitõl Zambini egyre kíváncsibb tekintettel hajol elõre, mint egy jutalomfalatra váró kis kutya. Vagy, mint egy kajára váró manó. Egyre megy. - Potter ugyan is melegebb, mint egy kályha. Melegebb, mint egy sárkány lehelete.

Elõször drága barátom már be is lelkesedik, de aztán hamar lefagy az arcáról a jókedvû, s gyanakodva fonja keresztbe kezeit, hogy fekete szemeivel végig méregetve keresse aljas lényemen, hogy hol a csapda, mert ha van, akkor nem fog beugrani.

- Draco, ugye tudod, hogyha ez egy vicc, akkor téged foglak megdugni? – kérdezi sötéten én pedig elfintorodva és õszintén elborzadva húzódom hátrébb, szinte belepasszírozva magamat a kanapé bõrhuzatába. Ezt... meg sem hallottam. Annyiszor letisztáztam elõtte, de nem szeretnék a gyûjtemény tejfölszõke-hercegtípusú-mégisgörény egyed lenni. Egyszer elég volt végig hallgatni, hogy milyen ritka példány lennék. TUDOM, hogy szex isten vagyok. De nem neki.

- Nem vicc. Ha ez a következménye, akkor meg fõleg nem az. Mikor a fejemet szellõztettem ki, az egyik terembõl nyögéseket hallottam. Egy kis csávó épp Szent Potteren furulyázott – köpöm undorral, holott örülnöm kéne annak az élveteg vigyornak, ami felsejlik a pillanat törtrésze alatt Blaise arcán. De EZ konkrétan nem tesz boldoggá. Na majd az, ahogyan kibaszok Potterrel... na az boldoggá fog tenni. – Most, hogy ezt tudod, miért nem foglalod le azt a kis köcsögöt?

- Nem mondasz hülyeséget. De ez neked miért is jó? – vonja fel egyik szemöldökét gyanakodva, én pedig egy perc gondolkodás után meg is találom a tökéleteset választ erre a kérdésre, ami gyanítom egy életre kielégíti a kíváncsiságát. Ha nem akkor, elnémítom egy életre. Melyik a jobb?

- Mert a haverom vagy. Potter meg megérdemli, hogy rojtosra basszák azt a buzi seggét – vigyorgom, de mielõtt még szólhatna valami a degradáló szöveg miatta felemelem kezemet, s felállva pillantok le rá, mert nem áll szándékomban egy ismételt fél órás szentbeszédet meghallgatni arról, hogy a homokosok is emberek, csak más lukba túrnak. Már az elsõ két perc után úgy éreztem, hogy meghalok, a végére pedig úgy döntöttem, hogy nem alszok többet, mert rémálmaiban kísérteni fognak Zambini szexuális élményei. - Így legalább rólam leszállsz. Egy Malfoy sosincs alul. Vágod? Azt meghagyom Pottinak.

S ezzel a végszóval szelelek el, mielõtt még kellõen felkavarodna a gyomrom ettõl a kissé meleg beszélgetéstõl, amiben ÉN nem szerettem volna részt venni, és lehettem bármilyen kurva nagy görény eddig életemben, nem érdemlem meg. És akkor most várunk...

Egész nap valamiféle különös jókedv lengett körbe, amit a többiek is észrevettek, de betudták annak, hogy hosszú hetek óta ismét bejutottam valaki bugyijába. Nos az jobb lenne, de ez sem rossz. Sõt, ahogy Blaise bárgyú képét néztem a nap minden percében egyre inkább dagadt bennem a büszkeség, amiért ilyen ördögi ötletekkel képes vagyok elõállni... az, hogy Blaise úgy megkefél Pottert, hogy utána járni nem tud, még csak jéghegy csúcsa... de ha errõl más is tudni fog... az lesz a tökéletes bosszú, amiért lopni meri a csillogásom. Mint mindenki tisztában lesz arról, hogy Szent Potter egy fartúró, ismét vissza áll a béke és az egyensúly a Malfoy-univerzumban és ismét örülhetek annak, hogy fél percekként akar valaki, aki a kobrámra marna.

Ha az a görény azt hitte sokáig fürödhet a csillogásban kurvára tévedett... a Roxfort alfahímje ÉN vagyok. ÉN. És ezt a jelentõs szex listám is bizonyítja... nem is étem, hogy például errõl, miért nem zengnek ódákat? Simán lehetne nekem is klubbom. Könnyebbe lenne válogatni.

Most komolyan... mi a fasz van ezzel az iskolával, hogy ezt senki sem veszi észre?

Az arcomat már akkor kontrollálnom kell, mikor a Nagyterembõl kilépve megpillantom a minden bizonnyal miattunk lecövekelt Potter láttán, ugyan is az a görcsszerû fintor, amit sátáni vigyornak hívnak valamiért szüntelenül arra a tökéletes arcomra akar kúszni, de akármilyen jól is áll, most inkább kell egy szexi szemétnek tûnnöm, mint egy ördögi szemétnek. Bár megjegyzem, mindegyik észveszejtõ jól áll...

Blaise már be is célozza Pottert és a szokásos „lerángatom az alsót és szétkeféllek, bogaram” tekintetével méri végig, amitõl a hideg futkos a hátamon, de mivel ártana az imidszemnek, ha kimutatnám, ezért csak magamban borzadok és küzdök a vacsora visszatérésével.

- Hé, Potter, mit keresel itt? – érdeklõdöm, úgy mint aki még csak nem is sejti, hogy miért ácsingózik ennyire, és mint akinek gyanúba sem merült, hogy pusztán csak azért, mert fúrja az oldalát, vajon ki tudhatja már az iskolában, hogy õ inkább izgul magára a tükörben, mert farka van. Potter... nem vagyok pletykás! Blaise viszont az... ha egyszer megfektet, akkor az titok többet nem marad.

Egy percig még magabiztos vagyok, de amikor mosolyogva közeledik felém, egy pillanatra megijedek attól, hogy esetleg a tegnapi kis affér után rám izgult... de gyorsan elveszem, mert abban a pillanatban,ahogy bepróbálkozna már rongyosra átkoznám azt az ocsmány fejét.

Oké, nem ocsmány. Csak hozzám képest. Weaslyhez képest egy isten.

- Elmondtad, ugye? – teszi fel a bûvös kérdést, nekem pedig akaratlanul is ördögi vigyorba fordul a szám, de úgy tûnik ezzel nem tudom elbizonytalanítani. - Remek. Szívességet tettél, így legalább a te kis Zambinidet is le tudom tesztelni. Kösz, haver – veregeti meg a vállamat, majd kacsintva támad, nekem pedig az elsõ gondolatom miután fejben már lejátszottam a tökéletest módszert a talárom elégetéséhez az, hogy mi a fasz? Ez most komoly? Én ezt nem értem. Azt hittem, hogy legalább könyörögni fog, hogy ne áruljam el, a térdem elõtt rimánkodni, hogy még Pitonnal is ágyba bújik és még nézhetem is csak ne kürtöljem szét a titkát. Ez meglepett. Mindegy Potter. A végbe sétálsz, és még én is sajnállak.
Mert, ahogy mellettem álldogáló és bõszen vigyorgó Blaiset elnézem, úgy megrakja, mint a fél óriás barátjuk trágyás kocsit. Hejj Potti nem tudod te még, hogy egy Mardekáros, hogyan szexel. Még.

Ez... undorító.

*

Széles vigyorral az arcomon vonulok a Nagyterem felé Crack és Mostroval maga mögött a bõszen pletykáló Parkinson-Zambini párossal mellettem, akik épp most osztják meg egymással, hogy Potter milyen édes lehetett, mikor Blaise állítása szerint olyanokat nyögött alatta, hogy az felverte a fél Roxfortot. Valamiért nem kerülget az undor és nem érzem, úgy hogy valamelyik kis elsõssel kéne megosztanom a tegnapi vacsorámat és talán az lehet a felelõs, hogy a terveim pont úgy alakulnak, ahogy az meg van írva. Komolyan a sátáni zsenialításomra még apám is büszke lenne... kezet kéne ráznom magammal, de beérem annyival is, hogy a tükörben már gratuláltam magamnak és azzal, hogy ma a szokottnál is dögösebb vagyok, ami persze nekem kerüli el a folyosón lézengõ lánykák figyelmét sem. Egy emberkét bámulnak körbe, de nem csodálom mert ez természetes és ez a dög vigyor a képemen még engem is beindít...

Körülbelül hasonló a hatás, mikor lazán belökve az ajtót lépek be, s tökéletes Malfoy- eleganciával vonulok be, nem éppen a saját asztalom felé tartva, aminek köszönhetõen a legtöbb barom már nem azzal van elfoglalva, hogy az újságban milyen szavakkal dicsõítik Pottert, hanem azzal, hogy lenyûgözõen szexi személy miért is engedi, hogy ennyi ideig bámulják. Pénzt kéne érte szedni, de még az is túl nagylelkû lenne.

Szürke szemeimmel azonnal beazonosítom a percenként mocorgó Pottert, akinek minden mozdulatra eltorzul az arca a fájdalomtól, amit az elõtte ülõ Sárvérû és a Weasly patkány nyilván nem ért, de én igen... és hogy bebizonyítsam, hogy Draco Malfoy tud segítõkész is lenni két percen belül adok pár tippet, vajon mi lehet Szent Potter problémája.

Blaise, amint visszatért rögtön mesélni kezdett, kérni sem kellett. Tüzetesen mesélte el – ami megviselte a lelkemet – hogyan döngette egész este Pottert, és hogy miért ténfergett hajnalban vissza a szobánkba. Azt is elmesélte, hogy a kis Potter, amilyen paranoiás volt az elején, olyan tüzes lett a végére, nekem pedig a hányinger és az ájulás ingere mellett azért felsejlett a büszkeség és a sátáni jóindulat. Rögtön gratuláltam is magamnak, amiért a tervezettnél jobban sikerült az esti randi terve... megnyugtattam Zambinit, hogy felõlem egész este kimaradhat, majd én falazok...

És talán ez lehet az oka, hogy Potter még ülne sem tud. Ugyan is Zambini egész kibaszott este kefélte, és mivel nem volt elég ideje még javítani sem tudott a helyzeten... egy kibaszott zseni vagyok. De a java... az még csak most jön.

Egyre több szem szegezõdik rám a Griffendél asztal felõl, amikbe jó pár álmodozó is belevegyül, aminek oka talán az a ragadozó tekintet és az a dög vigyor tehet, amit képtelen vagyok levakarni az amúgy is jól összerakott képemrõl. Potter is észrevesz, hála Ganger közvetítésének, s amint meglát, abban a percben fagy meg s bambul rám, mint valami lenyûgözött tini lány.

Kényelmesen állok meg közvetlenül mögötte, õ pedig felpillantva rám nyitja nagyra a száját, nekem pedig kedvem támad valamit belevarázsolni... mondjuk a villáját, amit kínjában markolászik.

- Mit akarsz, Malfoy? – ocsúdik fel a Sárvérû, én pedig továbbra is Szent Pottert gyilkolva a tekintetemmel vigyorodom el, s túrok bele tökéletes, szõke tincseim közé. Hahh... ez egyre jobb lesz. Talán lehet abban valami beteges, hogy ennyire élvezem mások szenvedését, de lehet, hogy csak szakmai ártalom... azért valamit mégis csak sikerült megtartanom a Halálfaló munkakörbõl...

- Csak gondolom megkérdezem Pottert, milyen volt az éjszakája – duruzsolom baljósan, Ganger pedig nagy szemekkel pillázik hol rám, hol pedig a „tényleg sokáig maradt kint” suttogással értetlenkedõ Weasly patkányra. Háhá... ezt megfogod szopni, de torkig Potter. – Ugyan is hála neki, Blaise is hajnalban talált vissza. Biztos nagyon jól szórakoztak.

- Te meg mirõl beszélsz, Malfoy? – fintorog Ganger, s ekkorra már a kis Túlélõ is magához tér az ámulatból, amit én okoztam, és dühös pillantásokkal próbál meg rávenni arra, hogy kussoljak el gyorsan, mielõtt még kedve lenen megátkozni. Ugyan Potter, legutóbb csak azért nem küldtem rád valami sötétet is gyilkosat, mert a lelkem roppant bele abba, hogy ki kell nyírnom valakit. De téged annyira ki nem állak, hogy szívesen mutatok valamit a repertoáromból. Komolyan. Csak hogy lásd, milyen kibaszott egy jó fej ember vagyok. És dögös. És szexi.

Izé.... persze ezt nem neki kell látnia... hanem... mindegy.

- Ne figyeljetek rá, csak épp szánalmasan próbálkozik ismét megalázni engem. A régi szokások nem múlnak, igaz, Malfoy? – gúnyolódik Szent Potter, mikor már összeszedve magát ismét belelendül a kis hõs alakításához, ami úgy tûnik megnyugtatja egy kicsit ezt a sok birka tekintetû idiótát. Naa... ennél jobbat is tudtál volna rögtönözni, Potter.

- Igen, Potter. A régi szokásoktól nehezen szabadul az ember. De az újaktól sem könnyû... – vigyorgok, majd egy gúnyos fintor kíséretében a két kis haverjára pillantok, akik értetlenkedve figyelik kettõsünket. Akkor most jöjjön a felvilágosítás...- Nyilván az új hobbid tehet arról, hogy ülni sem tudsz ma reggel igaz? És nyilván ezt a hobbit gyakoroltad tegnap este Blaise társaságában is, Potter. Mély benyomást tehetett rád és a seggedre, nem igaz? Miért nem magyarázod meg a barátaidnak? Ganger és Weasly is nyilván már nagyon kíváncsiak rá, hogy Blaise és te mit csináltatok tegnap este és ma hajnalban kettesben. Lehetõleg azt a részét oszd meg velük, mirõl még nem pletykál az egész iskola. Vagy amirõl még nem fog – búgom lágyan, mégis gúnyosan, amitõl kedvem lenne megveregetni a saját vállamat, de nem csak azért, mert szexi vagyok közben és baszott dögös, hanem azért is a Griffendéles asztal és az egész Nagyterem egy emberként mered Poterre, nekem pedig azt hiszem itt egyelõre be is fejezõdött a melóm.

Kényelmesen intek egyet Szent Potternek, majd elvonulva a Mardekáros asztalhoz röhögök fel diszkréten, úgy, ahogy azt pár napja õ is tette. Ejnye Potter... hogy a halálba fogod ezt te kimagyarázni? Megköszönheted, hogy csak ennyit görénykedtem... MÉG. Van még a fejemben egykét szemét ötlet, amit szándékozok beiktatni.

Draco. Gratulálok. Komolyan. Egy szemét vagy. De egy szexi szemét.

Furcsa ebbe az egészbe belegondolni. Ha azzal a szemmel nézem a dolgokat, amivel eleinte, akkor örülnöm kellene, boldognak kellene lennem, amiért így alakult az életem, és sikerült elérnem a céljaim egy részét. Hiszen a szüleim gyilkosán már bosszút álltam és a halálba küldtem, a csatlósait felszámoltuk és már semmi veszély nem fenyegeti a varázslók világát... az én világomat. Akkor sem tudom, illetve már tudom, mi ez az üresség a szívemben.

Anno, amikor még Ginny és Cho is vonzottak, azt gondoltam, hogy nem furcsa az sem, ha férfiakat nézek meg. Piton vékony testét, Ron szép szemeit, Seamus vonzónak látszó ajkait... és az sem lehet baj, ha némelyik férfival fantáziálok is. De ahogy telt, múlt az idõ, lassan kezdtem ráébredni, hogy ez így bizony nincs jól, hiszen Merlinre! Egy normális pasi nem fantáziál más pasikkal! De ugyan kitõl tudtam volna megkérdezni? Sirius már nincs, Remus sem, és a szüleim már nagyon régen nem... Ronnal és Hermionéval nem beszélhettem errõl, hiszen hogy mondod meg a legjobb barátaidnak, hogy nem tudod, a férfiak vagy a nõk vonzanak-e jobban.

Ahogy halogattam a döntést rájöttem, hogy már nem kérdés, kik tetszenek jobban. Már nem vettem észre Ginny helyes arcát, vagy Cho szép domborulatait, de még csak az sem suhant végig azz agyamon egy-egy magányos éjszakán, hogy milyen lenne Hermione hosszú, selymes fürtjei közé dugni az orrom és úgy aludni. Már csak azon járt az eszem, hogy Zambini mennyire édes a talárjában, hogy Seamus mennyire kis aranyos, hogy Deannek mennyire jó teste van, hogy Pitonnak olyan visszataszító a képe, hogy szinte már vonzó, és Draco...

Draco Malfoy, életem megkeserítõje, és az õ ohtejóságoség teste, csakbámulnitudom arca, és ezthalljamutoljára hangja... annyira vonzó az egész lényeg, hogy már-már ijesztõ. Mondjuk ha így visszagondolok az elsõ alkalmamra, akkor miért is lep meg ennyire, hogy pont õ vonz? Mindig buktam a furcsa fazonokra.

Voldemort megölése után nagy ünnepségre gyûltünk össze Weaslyéknél. Nekem ugyan nem sok kedvem volt az egészhez, de ha már így alakult, miért is tiltakoztam volna? Ünnepeljük meg annak a sok embernek a halálát. Végülis miért is ne...
Annyira untam az egészet, hogy amikor kevesen figyeltek, felslisszoltam a Ronnal közös szobába. Úgy gondoltam, lefekszem, vagy, mivel az volt a legfelsõ, majd nézem az eget, hallgatom a zenét, és elfoglalom magam. De ahhoz, hogy oda jussak, el kellett mennem az ikrek szobája elõtt, ahol viszont furcsa zajokat hallottam. Jó hõshöz mérten nagyon paranoiás voltam akkor, az alatt a pár hét alatt és muszáj volt bekukkantanom. Bár így utólag végiggondolva több volt az a pár hang, mint egyértelmû.

Fred az ágyon feküdt, a hátát a támlának vetve a lábai széttéve, közöttük pedig George. Ahogy felnyögtem meglepettségemben, észrevettek. A tõlük megszokott lendülettel ragadtak maguk közé, és rövid idõn belül elérték, hogy némító bûbájt kelljen a szobára ereszteni, nehogy meghallják lent, hogy én szinte sikoltok a gyönyörtõl. Olyan helyeken izgattak fel, amiknek a létezésérõl sem tudtam és olyan elemi erõvel csaptak le rám az orgazmusok, azt hiszem, három, hogy szinte fájt,már a végére. Õk persze kiélték magukat rajtam és egymáson, de legyen elég annyi, hogy nem feküdtem háton aznap éjjel.
Aztán Fred a fülemhez hajolt, mielõtt elaludtam, és belesuttogott. Az a pár szó a mai napig a fülembe cseng.
- Mi így köszöntük meg neked - és a nyakamba csókolt, majd mellém feküdtek és elaludtunk. Ron nem keresett, ahogy senki, betudták annak, hogy akkor biztos elaludtunk beszélgetés közben Fredékkel. Pedig ha tudták volna, hogy a takaró alatt meztelenek voltunk, és George még álmában is a fenekemet simogatta...

***

Szóval így tartunk itt. Túl a beavatásomon, az ellenségem legyõzésén és szerelem nélkül állom a rajongók hadának támadásait. Mert van egy néhány. És ez van minden ebédnél. Betámadnak a kislányok, és autogrammot kérnek, teázni hívnak, én meg kedvesen visszautasítok mindenkit, mutatva azt a Harryt, akit õk megismertek, és közben bezsebelve azokat a vágyakozó pillantásokat, amiket néha észre sincs idõm venni, már a kis pergamen elõttem pihen és már csak az idõpontot és a helyszínt kell megbeszélni.

Ami ma meglepõen késõn van és elég félreesõ helyen, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy kicsi áldozatom is Griffendéles. Mondjuk fiatalabb, kisebb is, így csak igénybe veszem a szolgáltatásait, illetve az õ szemszögébõl nézve leróhatja imádatát Harry Potter, a Megmentõ elõtt. Szó szerint elõtt. Térdelve...

Épp a kis elõadását élvezem, és meg kell hagyni, ez a félreesõ terem nem volt utolsó ötlet. A prefektusok nem jönnek be, így a kicsike nyugodtan játszadozhat, senki sem zavarja meg.
Aztán hirtelen mégis.
Nyílik az ajtó, és bár nem nézek oda rögtön, tudom: áll ott valaki. Naa, csak nem összejön újra egy hármas?
Amikor már nyikorgó hangokat is hallok, vigyorogva kapom oda a fejem, bár annak, aki ott áll, nem kell tudnia, mennyire nem rá számítok. Elég ha azt gondolja, hogy pontosan tudtam, ki az, de ahogy eljut az agyamig, hogy ez bizony Lafoy volt, már ott sincs.

Ohh. Szóval Malfoyék szexi pici fiának leesett, hogy a hõs megmentõ buzi? Nabumm. Kellene, hogy érdekeljen, de ez a kis ügyes az énekkarban is benne kellene, hogy legyen, adhatná a furulya aláfestést.
Hogy mikor lettem ilyen...?
Mikor elegem lett, és már nem érdekelt tovább semmi. A szüleim gyilkosának vége, már élvezni akarom az életemet.

- Harry - nyög fel a srác, aki az én kényeztetésem közben saját magának is kiverte. Felsóhajtok. Hát, ennyi volt.
Eltolom magamtól, és rámosolygok.
- Köszönöm, fantasztikus voltál - nézek rá kedvesen.
- Akkor... megismételjük? - pillant rám csillogó szemekkel.
- Sosem szoktam kétszer - sóhajtok fel szomorkásan, és már ki is mondom az átkot. - Exmemoriam - suttogom, felé tartva a pálcámat, majd, amíg helyrebillen, addig lelépek.

Visszafelé, a toronyba, azon gondolkodom, hogy mit keresett arra Draco. Bár mondjuk, mindig arra van, amerre nem kellene lennie, és ez tény, de akkor is furcsa volt, hogy pont ott bukkan fel. És minek jött be?! Fel kell keresnem az ikreket... majd holnap.

***

Másnap, amikor sikerül kiszöknöm a Roxfortból, azonnal az Abszol útra megyek, és az ikrek viccboltjáig meg sem állok. Ahogy belépek, hangosan köszönök, mire megragadnak, és a hátsó raktárig meg sem állunk, ott zárják az ajtót, és felváltva csókolnak meg. Mindig ezzel mókáznak, ha idejövök.
- Most komoly dolog miatt jöttem - szuszogom, mikor végre leszállnak a számról.
- Ez is komoly - nyúl azonnal Fred a taláromhoz, de nem hagyom neki.
- Malfoy meglátott este - nyögöm ki a bajt, mire kikerekedett szemekkel néznek rám.
- Csak ennyi? - nevetnek fel egyszerre.
- Csak ennyi?! El fog járni a szája! Akkor mit csinálok?! - kérdezem.
- Ugyan, Harry, ne legyél buta - mosolyog rám George. - Neked hisznek, a kis Megmentõnek, vagy egy ex-halálfaló kisemmizett gyerekének, akit már semmibe sem néz senki? - kérdezi rosszindulattal.
- Ne túlozzunk azért, Malfoyék még erõsek! - vetem ellen.
- Igen, és kinek köszönhetik? Ha te nem mented meg Lucius Malfoyt, már semmi sincs belõlük - kacsint rám Fred.

***

Visszafelé a kastélyba, azon elmélkedtem, hogy egy: hogy surranok be. Kettõ: mit csináljak Dracoval?

Hm... utóbbira kifejezetten kellemes ötleteim vannak egyébként, de nem, azokat nem szabad. Még. Vagyis... mindegy. Nem áll szándékomban elcsábítani és lefektetni. Illetve eddig még senkit sem fektettem meg. Fred szerint örök passzív vagyok és ez így van jól. Nekem figyelem kell, hogy bepótoljam a gyerekkorom, és valahogy sosem gondolok bele abba szívesen, hogy inkább most kapjak figyelmet fiatal, helyes varázslóktól, mint régen, mondjuk Vernon bácsitól, vagy Dudlytól... Blöá.

***

Vacsora után megvárom a Mardekárosokat. Elsõnek Zambini túnik fel. Ahogy meglát, félreérthetetlenül végigmér, majd megnyalja az ajkait, és ahogy mellém lép, már kapok is egy papírt, hogy holnap után menjek az egyik eldugott folyosóra, ott fog várni kilenckor. A köpennyel megyek majd, ezt most tudom, ha átverés, nem dõlök be.
- Hé, Potter, mit keresel itt? - kérdezi Malfoy. Ahogy meglátom, eszembe jut, hogy talán honnan vette Blaise a bátorságot, és inkább mosolyogva lépek Draco felé.
- Elmondtad, ugye? - kérdezem, mire csak rám vigyorog. - Remek. Szívességet tettél, így legalább a te kis Zambinidet is le tudom tesztelni - röhögök fel szolidan, és ez az arc egyértelmûen bizonyítja, hogy nem tudott semmit. Megütögetem a vállát. - Kösz, haver - kacsintok rá, és lelépek.

***

Itt vagyok a megadott idõpontra a megadott folyosón, magamra borítva a köpeny, így nem lát. Körbejártam a helyet, de nem láttam senkit, így elé lépek, ledobom a köpenyt, és rászegezem a pálcámat.
- Ha átversz, úgy megátkozlak, hogy visszanõ a farkad, Blaise - sziszegem, és várok.

Unottan tologatom villámmal a reggelinek nevezett förmedvényt a tányéromban, mai inkább hasonlít valami olyasmire, ami másból legalább egyszer már kijött, mint egy idevarázsolt elvileg ízletes ételhez. Nem tudom, hogy mostanában kinek van kísérletezõ kedve a konyhán, de egészen biztosra veszem, hogyha megtalálom számtalan kegyes átokkal ismertetem meg, amit merõ unalomból nyaltam be...

Blaise sem talál semmi ehetõt a tányérjában, ezért csupán morgolódva tolja el maga elõl, s nyakát meresztve keres valami finomabbat és mikor azt egy elsõs tányérján találja meg nemes pálca legyintéssel repíti azt a saját maga elé, s teli pofával vigyorogva biccent az ijedt kis újoncoknak. Tehetnék ellene valamit, de úgy sem fogok. Egy mardekásonak az a dolga, hogy szemét legyen. Oly egyszerû, és jól esõ, amikor a sok szerencsétlen szenved, hogy a kviddiccsel is vetekedhetne. Komolyan... versenysportnak kéne mennie és akkor elõször lenne biztos a vezetõ szerepem. Mert mostanában... megingani látszik az imázsom és a tökéletesen kialakított sármosan gonosz világom. S mind ennek az a görény a hibája, aki vihogva vonul be a sárvérû Grangerrel és a Weasly patkánnyal, mintha már csak arra menne, hogy a megjelenésével elõhívja azt, amit talán még meg sem ettem... most komolyan mi a fasznak kell ennek itt csillognia? Egyre undorítóbb az, ahogy kinéz, arról már nem is beszélve, hogy ennek a tetves Nagyteremnek a háromnegyede rajta csüng és úgy figyelik, mintha egy kibasztott isten lenne... mi lesz velem? Hol marad az én figyelmem?

- Tudjátok, rájöttem valamire – szólal meg hirtelen Pansy, aki egész eddig elmélyülten kevergette reggeli a kakaóját, de most inkább ingerel arra, hogy varangyokat varázsoljak a szemei helyére... legalábbis az a kiéhezett tekintete, amivel Potterre mered arra ösztönöz, hogy még rajta kívül egy tucat embert jutassak erre a sorsra.

- Mégis mire, Parkinson? – veszem elõ legflegmább hangnemet, és ha ez nem elég a megszólítás már elég neki arra, hogy szúrósan függessze rám rókaszerû, sunyi szemeit. De szinte azonnal leint a nagy durcázásban, és ez engem ma reggel érzékenyebben érint, mint valaha. Holott normál esetben egy átgörényeskedett nap után meg sem kottyanna és bónuszban a képébe röhögnék, csak úgy barátian.

- Fáj bevallani, de Potter napról-napra jobban néz ki – fejti ki a csodálatos megfigyelését, én pedig úgy érzem egy másodperc alatt vesztem el a gyógyszerem, s dühösen szorongatva villámat meredek a Griffendél asztala felé, ahol több tucat vágyakozó tekintet övében zabál Szent Potter, miközben csámcsogva magyaráz a vörös hajú haverjának. Mi van ma? Mi a fasz van ma itt? Mindenki megõrült? Itt ÉN vagyok az, akiért olvadni kell nem ez az idióta! De Pansy mintha észre sem venné, hogy éppen robbanni készülök tovább fojtja álmatag megjegyzéseit - Jól megnõtt a nyáron, férfiasabb lett, mint tavaly és meg mernék esküdni, hogy a heg a homlokán szexibb, mint valaha. Komolyan, egészen kikupálódott.

- És ez most miért ilyen kibaszott nagy szám? – tör ki belõlem a fojtott felháborodás, s elsõre talán egy mérges kígyónak tûnhetek ezzel a dühödt sziszegéssel. Blaise is immár inkább kettõsünk civódását figyeli, Crack és Mostro pedig a reggeli vajas zsemléért való bunyót félretéve emelik ránk tekintetüket. – Komolyan kíváncsi vagyok.

- Na mi az Draco, csak nem féltékeny vagy? Végre már külsõddel is versenybe szállhat is? Milyen kegyetlen az élet... fõleg ha már talán most jobb, mint te – hinti el, s még talán nem is tudja, hogy ezzel kábé megpecsételte az életét, és nem biztos, hogy ezentúl is ebben a formában és állagban fog tovább vegetálni. Nem kell ötleteket adni a legyilkolásához, de ahogy a mellettem ülõ Blaise felröhögve turkálja meg rántottáját, valahogy ezeregy kreatív ötletem támad az össze barom kiiktatására.

- Az nem fordulhat elõ. ÉN jobb vagyok, mint õ. Voltam, vagyok és leszek is. És a világ így kerek – zárom le a vitát, de ahogy elnézem ezt ez az õrült némber nem így gondolja, helyette csupán felkönyökölve a lehetõ legirritálóbb tekintettel vizslatva mér végig, mint valami kirakati bábut az egyik varázsboltban. Kibelezem. Egy szó és a hetek óta tartó frusztrációmat rázúdítva szabadulok meg az idegbajtól. Ugyan is az a nagy kurva helyzet, hogy hetek óta cserkésszek be bárkit, mind Poterre hivatkozva inal el, mintha ez a marha sorra fektetné meg az összeset... holott ehhez csak nekem van jogom. Az a húgyagyú griffendéles a nagy erélyében még egyet sem bírna legyûrni. Olyan szûz, mint amennyire én nem vagyok az.

- Ó igen? És neked van rajongói klubbod? – érdeklõdik, nekem pedig homlokom közepére kúszik szemöldököm, tipikus Malfoy-féle cinikis pillantást kölcsönözve lenyûgözõ személyemnek. Ez meg mirõl beszél? Milyen klub? – Neki VAN. Nézd csak.

Én pedig engedelmesen és egyben a dühtõl és a kíváncsiságtól vezérelve pillantok Potter felé, ahol egy kisebb csapat csaj álldogál és a Reggeli Proféta egyik számát készülnek vele dedikáltatni, Szent Potter meg mint valami kibaszott szerény csávó nevetgélve õ próbál hárítani.. ez egy barom. Én már rég elcsaltam volna egy szertárba az összeset. Idióta.

- Ez nevetséges. Ugyan egy ilyen fatökû, szûzlelkû idiótának, minek egy rakat lány rajongani? – fordulok Parkinson felé, aki mindent tudóan elmosolyodva rázza meg fejét, s méregeti Pottert vágyakozva, amitõl esküszöm az összes épeszû mardekáros kitagadná innen. Ez az. Felkaphatnám és szép ívben hajíthatnám A kis Túlélõ ölébe. Amilyen kis pöcsû, tuti hogy max egy giliszta mocorogna a naciban.

- Hidd el nekem, hogy nem csak a Tudjukkivel folytatott harca legendás. De az ágybeli teljesítménye is az. Olyan pletykákat hallottam... – és itt fogyott el a türelmem s inkább az undorító reggeli féleséget tömtem magamban, és attól öklendeztem, semmint hogy Pansy mondandójától ehhez még jelentõs szellemi visszafejlõdés is társuljon. Inkább belehalok.

Gyûlölködve fordulok vissza Szent Potter szemmel öléséhez, és figyelem, ahogy finoman elhajtja a rajongó hadát, majd visszafordulva az asztalhoz ismét a trécselés és a jókedvû reggeli világában merülhessen el. Ez komolyan szánalmas... mit esznek ezen a barmon?

Talán megérezheti, hogy valaki épp Avaka Kedavrát bocsát rá a szemével, mert felpillant s ahogy észreveszi, hogy én bámulom megszállott gyûlölettel valami olyan villan át az arcán, amitõl hirtelen erõteljes fulladási roham tör rám a félrenyelt reggeli miatt... valami mosoly féleség költözik a pofájára, és olyan önelégült és ki tudja milyen csillogással a szemében kacsint rám, hogy nekem kényszerem támad telirókázni az elõttem ülõ Cracot.

Villámgyorsan borzadok el és fordulok a tányérom felé, hogy feledhessem az iménti furcsa pillanatot és hogy még könnyebben menjen, én is követem Zambini példáját s elorozva az egyik elsõs pudingját kezdek nagy majszolásba... ez... fura volt... és undorító.

De nem maradhat így. Majd én teszek róla, hogy Potter újra vissza kerüljön az õt megilletõ helyre... teszek róla, hogy megtanulja itt csak egy szexi hímnek van hely és az nem õ lesz.

Zsebre vágott kezekkel lépkedek a folyosókon, elég ráérõsen ahhoz képest, hogy egy óra van takarodóig. Az egyik ok, hogy semmi kedvem nincs Parkinson ömlengését hallgatni Potterrõl, ami már-már megüti a fizikai kínzás szintjét, és fel ér és Crucioval is... a másik pedig az, amit úgy hívnak, hogy ravasz és manipulatív tervkészítés. Ugyan is feltett szándékom, hogy Potter helyzetét a porba döntve én legyek az iskola új bikája, ahogy annak lennie kell. Mert az már nem állapot, hogy Szent Potternek már klubbja is van ráadásul fél Roxfort rajtag csüng, mintha olyan kurva jól nézne ki. Na már most ez nem igaz. Mégis hol van az a seggdugasz az én vonzerõmhöz képest? Mindig jól nézek ki. Stílusos az öltözékem és a hajam, arról nem is beszélve hogy olyan szexi a gonoszságom, hogy az már egyenesen bugyi olvasztó.
Oké, Potter valóban kiemberesedett a nyáron...és? Na jó lehet, hogy magasabb... de kit zavar? Jobabn nézek ki!

Az is szöget ütött a fejemben Pansy néhol elszólt mondatai alapján ÉN nem vagyok elég férfias. De ez baromság. Én MINDIG férfias vagyok. Dögös és szexi és... és... minden ehhez hasonló! Csak mostanában kicsit apad a válogatni való... végül is csak egy hete kezdõdött a tanév, még les mit mazsolázni. És ha Potter bezsebel néhányat? Azok nyilván nem veszik észre a fenséges vonzerõm... de olyan nincs. Az ÉN vonzerõmet mindenki érzi... akkor ez most hogy van? Potter tuti valami bûbájt használt... igen! A sárvérû csaja elég okos ehhez... de nem elég alattomos. Picsába már!

Már épp belelovallnám magam dühömbe, mikor az egyik terem elõtt elhaladva furcsa hangokra leszek figyelmes... mi ez? Megtorpanva cövekelek le a terem ajtaja elõtt s figyelmesen fülelve hallgatózom, s próbálom kielemezni, hogy mi is lehet a zaj, ami egyre hevesebbé válva tölti be a folyosó teljes 10 méteres körzetét. Nem kell hozzá RAVASZ vizsga, hogy tudjam hogy ezek bizony nyögések... és nem is akármilyenek? Határozottan olyan mély nyögés és morranás, amit férfi ad ki, mikor épp az egyszemû kígyóját próbálják bûvölni...
Erre pedig felébred benne az ördögi énem, az igazi Malfoy-vér velejárója és szórakozottan méregetve a kilincset gondolkozom azon, hogy vajon mennyire lesz vicces feltörni az ajtózáró bûbájokat és berontani oda... talán leszek olyan szemét és megjegyzem majd valamelyik professzornak, hogy miféle kis esti évõdések zajlanak itt kint... s ettõl máris kíváncsibbá tesz, hogy ki lehet az, aki ennyire élvezi a szabályszegés örömeit.
Ördögien széles vigyorral lépek közelebb s halkan elmormolva csintalan kis varázsigéimet szabadítom meg az ajtót a bezártságtól, majd izgatottan a szemétkedési hajlamtól lépek oda, hogy elõzõ elgondolásommal ellentétben halkan és óvatosan simítsam kezemet a kilincsre, s nyomjam azt le olyan zajtalanul, ahogy csak egy hozzám hasonló zsenitõl kitelik.
Résnyire nyitom, s vigyorogva hajolok oda, hogy kukucskálva lessek be a félhomályos kis terembe, mikor is nem az a látvány fogad, amire számítok... arcomról azonnal lefagy mindennemû sátáni jókedvre utaló kis nyom és elborzadva figyelem, az elõttem zajló kis erotikus közjátékot.

Potter éppen szemeim behunyva, meglehetõsen zilált ruhában, kioldott övvel támaszkodik a tanári asztalnak, ujjai pedig az elõtte ütemesen mozgó fej hajába túrnak, akirõl így méterekrõl is lesül, hogy Griffendéles kis surmó ráadásul még csak harmadéves lehet... max... és SRÁC. Bassza meg. Ez egy csávóval furulyáztatja magát? Ez komoly?

A kis Túlélõ pedig teljesen átadva magának a kis szívességnek nyög és morog, mint valami kibaszott mugli pornó filmben... hogy ezt honnan tudom? Blaise igen tájékozott etéren...

Kezd hányingerem lenni ettõl ezért eddig kilincset tartó kezemet szám elé kapom, ám ez attól elveszti azt, aki eddig tartotta s békése nyílik ki, mintha az lenne a leg természetesebb dolog a világon, hogy egy épp légyottot élvezõ kis párocska elõtt feltárja az orv kukkolót, aki keserû észrevételeim szerint én vagyok...

De mintha ez az egetverõ nyikorgás fel sem tûnne az épp nagyon is egymásba merülõ párosnak folytatják békésen, amit eddig csináltak, nekem pedig az elszörnyülködés után egészen más tájakra kalandozna kusza gondolataim... elõször az jut eszembe, hogy Potter jócskán kiizmosodott, bármit is csinált a nyáron... de aztán elûzve gondolataimat ismét a hányinger fog el. És mikor Potter kinyitva szemeit észrevesz ez még inkább fokozódik... ugyan is nem hagyja abba. Elmosolyodva fogja áldozata fejét szorosabban én pedig legszívesebben felsikítanék... ezz... undorító...

De nem teszem. Helyette gonosz kis mosoly erõltetek arcomra, s mint akinek oltári rossz forog a fejében, amivel rögtön árt és megöl, úgy fordulok meg és iszkolok el, mielõtt az iménti intermezzo komolyabb kárt tesz a lelkemben...

Potter meleg? Potter komolyan buzi? Komolyan? Ha jobban belegondolok és megszabadulok az öklendezés ingerétõl, ez egy egészen gonosz kis tervet indít el a fejemben... talán... ezt mással is meg kéne osztanom... hehe...

Csak elõbb felejtsem el ezeket a képeket... mi a halálért nem jött zavarba? Vagy legalább ijedt meg? Mégis mi a halál van ezzel az elmebeteggel?

Felhajtja a vizet, majd hagyja hogy egy székre lökjem és az ölébe mászva öleljem át nyakát.

- Jól vagy? Úgy nézel ki mint akibe furmász mászott. Vagy lehet, hogy néhány fantom bújt el a teremben, s õk gyakorolják rád ezt a hatást. Kár, hogy otthon hagytam a fantomfigyelõ szemüvegem, akkor talán elûzhetnénk õket - súgom mosolyogva a fülébe, és meg is kóstolom finom fülcimpáját.

Ej de csúnyán nézel...

Megcirógatom arcát, és ellágyul a tekintete, még halvány mosolyt is kapok. Na így már sokkal jobb!

Ugye hogy nem volt rossz az a csók?! Tudok én, nemhiába töltöm a nyaraimat nyári táborokban, ahol esténként a tábortûz mellett üvegezünk. Hihi...

- Nem, nincs semmi baj, csak kicsit meg vagyok lepõdve. Vagy lehet, hogy tényleg furmász bújt belém? Nem tudom...

És megcsókol. De hogy! Nyáááá! Hát nem mindegy?! Kiélvezem puha száját, nyelvét a számban, erõs karjait derekamon, és boldog vagyok!

Lüke Luna felcsípte az egyik legjobb pasit a suliban...

A következõ pillanatban már a folyosón szalad, majd fel a lépcsõn, én pedig még mindig az ölében vagyok.

Hová ilyen sietõsen?

A kövér dáma sehol, Ron pedig cseppet sem illedelmesen szitkozódni kezd.

Kikéreckedem az ölébõl, és megigazítom ruhámat, majd mielõtt a falon zúzná szét öklét, átölelem és fenekemre teszem kezeit. Elégedett morranását hallva csak elmosolyodom.

- Ne is törõdj vele, majd csak visszajön, és rávetheted magad, hogy megerõszakold, addig meg itt vagyok neked én - mondom mosolyogva, és õ végre felnevet és megcsókol. Finommm...

- Támadt egy ötletem - súgom ajkaiba. Kibontakozom karjaiból, és mosolyogva fogom meg a kezét, hogy magam után húzzam.

Két perc alatt leérünk, és benyitok egy cirádás ajtón.

- A prefektusi fürdõ? - hökken meg ahogy belépünk. A falak mentén szép szobrok, középen a nagy medence, tele gõzölgõ, illatos vízzel.

Egyik csapot megnyitom, és illóolaj folyik a medencébe. Bódító jázmin és bergamot illattal telik a levegõ. Ezt már szeretem...

Vállam felett hátravetem szõke hajzuhatagomat, és csábító pillantást vetek rá.

- Fürdünk egyet...?

- Naná! - bólint boldogan, és lecincálja magáról a ruháit. Éhes szemecskéimmel iszom magamba izmos testének látványát, barázdált hasizmait látva ajkamba harapok. Keze megakad a nadrág száránál, és bizonytalanul pillant rám.

- Azt is... - mondom, és kiszáradt ajkaimat megnyalintom rózsaszín kis nyelvecskémmel. Megrázza a fejét.