Még el sem mondtam igazán a mondatot, de Sirius lassan hajol nyakamra, amitõl akarva vagy akaratlanul megremegek és eltolnám, magamtól. Hol ott, ahogy õ is mondta: magamtól jöttem. Szelíd erõszakkal szorítja le kezeim, hogy ívben végig húzza orrát bõrömön és becélozhassa ajkaim.

Istenem, mért ilyen érzéki? Annyira nehéz így ellenállni, pedig… azt kéne, nagyon is azt kéne.
Hirtelen érzem meg kezeit az érzékeny oldalamon és ismételt remegés lesz úrrá rajtam. Mért tudja ezt ez a bolond így?

-          Kell – susogja halkan – annyira kell…

Önzõen kihasználja még hezitáló gondolataimat és õrjítõ lágysággal csókol meg, hogy így kérjen bebocsátást. Ösztönösen engedem meg erre, hogy megtapasztaljam milyen is az a Híres Neves Black csók, amiért annyi lány oda meg vissza van. Annak ellenére, hogy már elcsattant köztünk ez meg az, most mégis másképp hat. Talán mert a kimondatlan szavak végre elhangoztak nem tudom… de mindenesetre most sokkal jobb, mint ez elõtt a napokban. Ezen gondolatra teljesen pihegve válok el tõle.

Ismét letéved a nyakamra, hogy mélyen belém csókolhasson, amire kényszerítve magamat nem nyögök fel, mellkasomon és hasfalamon apró pici inger harapásai pedig valósággal megrészegítenek. Mindegyik egyszerre gyengéd és tüzesek kicsit csiklandósak is.

-          Sirius - motyogom nevét. Pedig Merlin a tanúm rá, sose mondtam még egy szeretõm nevét se szex közben nem, hogy elõtte

-          Hm – kérdi kis mosollyal, de csókjával elhallgatatja azokat az érveket, amik még meg sem születtek.

 Mi ez az állandó dominancia már? Megunva, hogy megint csak õ akciózik, tolom fel ülésbe, de csókunkat nem szakítom meg, ahhoz túlságosan is valóságos. Furcsa, hozzáérni a meztelen bõréhez, kissé bizonytalan ujjakkal fedezem fel vállát, nyakán ívét, hogy mikor tarkójához érek, beletúrva hajába mélyíthessem tovább csókunkat. Ujjaival erotikusan simít végig a gerincem mentén, amitõl akaratlanul is, de megfeszülök, érdekeset nyikkanok, mikor megérzem férfiasságát és a sötétben vörösödve gondolok arra, hogy ez minden volt csak férfias nem. Fülembe harapó szuszogására elmosolyodok, mert így csiklandóssá válok.

-          Tetszik James – persze a pofátlanja, naná, hogy „azon” a hangján szólal, meg ezzel pedig válasz sem érkezik tõlem.

Õrjítõ nagy kezeivel lassan és mérhetetlen érzékenységgel halad lefele, hogy õ is megtapasztalhassa, oda lenn is baromira jól érzem magam.

-          Mit szeretnél, hmm – kérdi incselkedve. A válasz egyetlen kis halk „Sirius” formájában érkezett.

Legalább annyira kába, mint én fõleg, mikor vágyakozva harapdálom mellkasát a jól esõ sóhajtások pedig meggyõztek, talán nem vagyok teljesen rossz.

Pedig õ az elsõ férfi… így. Merlinre! Mit, meg nem engedek neki, csak mert õ Sirius.

Kényeztetõ csókjaimmal már rég a hasfalát csikizem, hajtincseim súrolják nemesi bõrét és ahol elhalad, megjelenik egy csík libabõr is. Hátra dönti fejét és nem tudja eltakarni, hogy a saját szájába mart. Azt az egy szál boxert, gyors mozdulattal tolom lejjebb. A mozdulat legalább annyira meglepte õt, mint engem. Faszért lettem ilyen bátor… szó szerint.

-          Ágas, nem muszáj - szólalna meg, de csak egyetlen „meg ne próbáld” pillantásom kell, hogy ne folytassa tovább a mondatot.

Már eldöntöttem és kész. Bár még sose csináltam ilyet… és Sirius férfiassága, nos hát… hát az nem kicsi. Nem mintha nekem aggódnom kellene méret ügyileg, de ez a nagyon nyerõ kategória. Francos genetika.

Tapmancs magabiztos vigyora elárulta, hogy tudja, mire gondolok és mielõtt akár egy egoista megjegyzést is tehetett volna, rámarkoltam a Black Nemességre. Ráhajolva elõször csak a felületén nyalintottam végig, igazából azért, hogy mire számítsak majd. Arra nem gondoltam, hogy Sirius egész teste beleremeghet már ennyibe is. Azt tudom én, hogy szeretem… de ez megint más, nagyon más. Bizonytalanul nézek fel partnerem arcára ki várakozóan tekint felém szürke homályos szemeivel, de elnézõ mosolyát látva kissé megnyugodva kapom be.

A lehetõ leggyengédebb mozdulatokkal kezdem szívni és mozgatni fejem ütemben.  Lassan nyaldosom bejárva az egész felületet. Sirius szinte egybõl bele túr hajamba és remegõ kezeit abban rejti el. Csak ritkán sóhajtja el magát, de akkor olyan mély érzékiséggel, hogy egybõl kétszeresre nõ bátorságom. Fogalmam sincs mennyi idõ telt addig, míg el nem kapja a fejem magától és nedve szét nem folyik rajtunk, de azért a kis fél mosolyért úgy látszik megérte melózni.

Õ elterülve fekszik és próbálja rendbe rakni légzését, míg én szörnyülködve pillantok az ágyra. Mikor szakadt szét a lepedõ? Nem tudom melyik házimanó fogja kapni Sirius ágyát, de nem irigylem érte. Varázs tudományom csak addig terjed, hogy magunkat tisztítsam meg egy pálcaintéssel, a takarítási bûbájokban nem vagyok otthon.

-          Alszunk nálad – ül fel és hajol rám, hogy hosszú csókot válthassunk így a végén.

-          Jah – morogom beleegyezõen. – De jól mondod, alszunk.

-          Ajjj már… én még bírnám – csak egy lapos pillantást kapott válaszul, majd arrébb battyogtam.

A következõ két hét, ha tanulással nem is, de csupa jó felfedezéssel telt és itt most nem a Roxfortot értem kivételesen. Például kiderült az, hogy igenis nagyon kellemes Siriussal smárolni éjjel a folyosókon, miközben Friccs utánunk kajtat. Vagy, hogy morcos tud lenni, ha elzsibbad a karja, mert azon feküdtem egész éjszaka. Az is mókás, ha fél meztelenül esünk be a seprûtárolóba részegen. Azt, hogy két szobatársunk mennyire van, tisztában a dolgokkal nem tudom (bár Remus nem hülye), ha tudnak is valamit mélyen hallgatnak és ránk hagyják az egészet.
Egyszóval itt a szeptember vége és eddig minden a legnagyobb rendben van, talán kicsit már rémisztõen rendben is.
Mondjuk ez nem mindenkire igaz. Holdsáp ágynak esett a szó legszorosabb értelmében, mert oda ájult, azóta nem hagytuk felkelni. Pár nap és itt a telihold, azt könnyen megérzi a teste.

-          James nem kell itt maradnod – felkapom a fejem, mert úgy tudtam alszik. Sápadt arc, fakult barna szemek és izzad akár a ló, a bájitalok meg alig hatnak valamicskét.

-          Megígértem a többieknek, hogy délelõtt én vigyázok rád. Aztán majd váltunk.

-           Órán kéne lenned…

-          Remus – sóhajtom nevét - Mint haver közlöm veled, kezdesz undorítóan stréberré válni.

-          Akkor én útban leszek – állok fel. Bár rejtély, hogy akar bejutni a fiatalabb Black.

-          Ágas…

-          Hagyd – emelem fel a kezem – ráér…

Kiérve a toronyból a könyvtár felé indultam, ha Sirius valahol legálisan tud lógni az ott az egyetlen hely ahol, megengedik neki. Fõleg, hogy még a könyvtáros nõ se tud neki ellenállni.  A kihalt folyosón könnyû észrevenni, ha egy másik személy is közlekedik, fõleg ha az illetõ Mardekáros. Regulus Black az aranyvérû ivadékokra oly jellemzõ könnyed laza eleganciával suhant el mellettem, miközben volt szíves a fenekemre ütni egyet.
Azt hiszem tized másodperc alatt kaptam agygörcsöt és kentem fel a kis taknyost a Roxfort kõfalára. Mégis mi a jó büdös nagy fenéket képzel ez?
Nyakánál fogva tartom könyökömmel és másik kezemmel meg a pálcám fúródik arcába, amirõl az istenért nem akarta levakarni azt a lányölõ félmosolyt.

-          Nyugalom Potter – szólal meg a legnagyobb türelemmel a hangjában. Nem tetszett, hát „kicsit” megrántottam.

-          Nem vagyok holmi ribanc, baszod – sziszegem. Szürke szemei, játékosan villantak felém és el kellett ismernem, nem volt benne rossz szándék, így elengedem. Amin láthatóan meglepõdött, de nem foglalkozom vele, nekem is és neki is dolga van. Ha laposra átkozom, Remustól kapom a párjait. Hagytam volna az egészet a francba, de õ másképp vélekedett. Hirtelen kapja el csuklóimat és fejem fölé szegezve most én ismerkedhettem a fallal. Ismét.

-          Engedj – ráznám le magamról. Megrázta a fejét majd leplezetlen kíváncsisággal kezdett végig mérni.

-          Hmmm nem rég fürödtél igaz? – szagol bele a nyakamba. – Ínycsiklandozó vagy Potter. Sötét fekete haj, csokoládébarna szemek, jó vágású pofi, edzett testalkat, és mégis oly simán bele illesz egy férfi ölelésébe – suttogta a végét fülembe és itt a pont. Sípcsonton rúgva tántorítottam el magamtól, meglepetésemre csak felröhög úgy mintha valami haveri dolog történt volna közöttünk. – Kivételesen nem volt hülye a bátyám.

Erre ösztönösen kapok bele tarkójába és húzom össze magunkat egy baráti homlok pöcire és onnan nézek bele Sirius kiköpött fiatalabb másába.

-          Neked komolyan arra van itt idõd, hogy pofázz nekem – kérdezem tõle, enyhe célzás Holdsápra. – Apropó Remus, miatta nem átkoztalak meg most csak, hogy tisztába legyél vele. Na, csöcsi – dobok felé egy kacsintós csókot eltávolodva – Egy élmény volt Black – végül ott hagytam õt.

Siriust pontosan ott találtam meg ahol arra számítottam. A könyvtár egy elhanyagolható zugában horkolt. Ahová nyugodtan felrakhatta a lábát az asztalra és minden továbbiak nélkül pihenhetett tanítási idõben. Ezért fix holnap is büntetõ munkázik.
Mögé álltam épp ahol feje bóbiskolt, így hosszú selymes haja a levegõbe és vállaira omlott. Óvatosan simítottam bele az oly hívogató tincsekbe, hogy utána gyöngéden karoljam át nyakát és ébresszem fel õt lágy csókokkal. Érdekes morranások jöttek felõle, majd felélénkülve elmélyítette a csókot.
Igen akkor már fönn van.

-          James… - motyogja szinte csak magának, majd igen felélénkülve felpattant elém és mire észbe kaptam, már megint smárolunk egymással ölelkezve.

Mint említettem szeretek csókolózni vele, hisz annyira érzéki, birtokló, türelmetlen és szó szerint elveszítem a fejem tõle, ehhez az utóbbihoz nagyon ért. Egyetlen lánynál sem tudott még ilyen szenvedélyt kelteni bennem, mint Sirius. Kedveli, ha a hajába túrok ilyenkor, mindig elmosolyodik, ha belenyögök az érzésbe…

Nõi halk sikoly hallatszott Sirius mögül és ezzel szét is rebbentünk félig.
- Black?!  … te… – egybõl felismertem ezt a hangszínt, hisz szinte belém ivódott, minden porcikám tudja, kihez tartozik. Lily… a büdös rohadt életbe.
Ilyen nincs… mért pont Lily járt erre? Ki ver a víz…
Tapmancs elég gyorsan kapcsolt én csak sokkoltan kerek szemekkel, és dobogó szívvel tûrtem, hogy Sirius jobban magához húzzon ezzel eltakarva annyira, hogy ne is látszódjak vagy legalábbis arcomból semmi.
- Evans – fordult Sirius a lány felé félig, de szinte rá se nézett.

-          Te… - dadogja a lány. Jó elég döbbent õ is, hogy egy fiúval buktatta le az iskola legnagyobb szívtipróját. Csak menj el, könyörgöm.

-          Én – kérdez vissza élesen amolyan Blackesen.  – Elfoglalt vagyok, Evans siethetnél.

-          Bo-bocsánat, nem akartalak zavarni… titeket - majd gyors eltipegés.

-          Merlinre – nyögöm ki magamból.

-          Megnyugodhatsz – bontakozott ki az ölelésbõl – esélytelen volt, hogy meglásson téged – hangja bosszantóan megváltozott. Ahogy a légkör is. Kedvem lett volna most beszólni, de õ is érezte ennek nem itt a helye.

-          Amúgy ha Evansrõl nem akarsz beszélni oké – majd levágta magát az egyik székre és fapofát vágva néz rám - De azt igazán elmagyarázhatnád, mért érzem rajtad ilyen intenzíven az öcsém kölniét?

-          Mi…

-          Nem mi, hanem te. Érdeklõdve hallgatom.

Bakker…

Persze õt sem kell félteni, testi fölényét kihasználva birkózásunk során, naná, hogy persze én kerülök hátra miközben kezem a fejem fölött van össze kulcsolva. Ez még annyira nem is lenne probléma, de egy Sirius térdel felettem, teljesen beskatulyázva lábaimat az övé közé.

Azokkal a szürke szemekkel néz rám. Igen, amik képesek belõlem a lelket is kiszippantani.  Amik annyira sötétek, hogy szinte nem is látszanak a szemek feketéi, ezek a francos gének már, komolyan egyszerûen be kéne tiltatni. Ráérõsen hajol felém, és nem lehetet nem észrevenni, hogy az ajkaim a végcél, lassan és élvezettel harap belém, mintha egy fagylaltot enne, hol kicsit mélyebben, hol épp, hogy csak egy lágy puszi. Önkéntelenül tõrnek elõ belõlem, az apró nyögések, mert a fenébe is nagyon tud valamit, megértem a lányokat ezek után.

-          Még mindig úgy érzed, hogy nem kell –kérdezi és minden egyes szava lágyan simítja ajkaimat.

-          Sirius…

-          Én is így gondoltam – megelégedettségeként most már követelõzve csókol meg.

Sirius csókjai tényleg mindent magának akaróak és önzõk, kicsit azért meglapul itt-ott a puhaság és visszafogottság, ez a kettõsség pedig csak tovább szítja a tüzet. Mikor elengedi, kezeim azok maguktól indulnak el tarkójához, mély szusszantásai jelzik, hogy neki is tetszik cirógatásom. Feltolom csókunk alatt, hogy ölében tevékenykedhessünk tovább és meg remegek, mikor nagy kezeivel megfogja derekam és a lassan kigombolt ingem alatt meg simogatja a bõrt. Furcsa érzés Siriust így érzékelni taszító, de mégis valami hajt, hogy hagyjam, had tegyen azt, amit szeretne. Bár ha nagyon beindul úgy is le fogom állítani, nem fogom elveszíteni a fejem haver.
Sunyi gondolat fogalmazódik meg bennem miközben nyakkendõjénél fogva húzom lejjebb a csókunk elmélyítése véget. Bal kezem pedig ingjén keresztül simít lassan végig felsõ testén, hogy egyre lejjebb haladhasson.

-          James… ezt most kénehh… abbahagyni – hát persze.

-          Nem. Még nem – motyogom magamnak vagy Tapmancsnak az már édes mindegy, hisz a vak is látja, hogy határainkon táncolok. Óvatlan pillanatában nyúlok le férfiasságára, hogy vissza is emeljem onnan és vigyorgó képemmel nézhessen szembe. – Most… fogjuk abbahagyni.

Tized pillanatok alatt mászok le róla, hogy szinte kacagva másszak ki portrélyukon tajtékozó McGalagonyhoz. Egyszerûen és összetetten megérdemelte, letámadott, mikor világosan megmondtam neki, hogy: nem. Sirius tényleg soha senkire nem hallgat ez pedig egy James-es megoldás volt.

-          … és maguk kényszeresen megszegnek minden fajta szabályt, hogy engem és az összes többi tanárt az õrületbe kergessenek ezzel a Roxfortban – ordítja házvezetõ tanárom miközben én gubbasztok vele szembe íróasztala elõtt elhelyezett székben. Sirius pedig ezt a pillanatot találta megfelelõnek, hogy betoppanhasson.

-          Üdvözletem Tanárnõ – majd lezserül ledobja magát a mellettem lévõ székbe.

-          Köszönöm Mr. Black, hogy óhajtozott maga is megérkezni, de máskor legyen szíves megkötni a nyakkendõjét is mellé, ha egy tanár irodájába téved– mivel naná, hogy megint csak a nyakában lóg.

-          Persze Tanárnõ – nyúl az anyagért – vagy esetleg szeretné ön? – kész elvesztünk, de tény, hogy McGalagony felháborodást keltõ arca minden büntetõmunkát megért.

-          Mr. Black mivel ennyire vidám öné a negyedik emeleti mosdó, Mr. Potter öné a harmadik emeleti, pontban este nyolckor várja magukat Mr. Friccs a harmadik emeleti lépcsõnél, hogy megkapják a segédeszközöket hozzá.

-          Remek – csapja össze vidáman a kezét Sirius. Már állnánk, fel mikor visszaint minket a tanárnõ.

-          Még valami fiúk – néz ránk kissé komolyabban.  – Maguk idén töltik a tizenhetet, és mondjuk úgy az iskolának nem lesz kötelessége itt tartani magukat. Értelmesek és tehetségesek, kiváló RBF-jeik vannak, próbáljanak a R.A.V.A.SZ.-ra végre felnõni is a feladatokhoz és viselkedjenek éretten, még ha nehezükre esik, akkor is. Nem szívesen válnánk meg önöktõl. Világos voltam?

-          Igen Tanárnõ – feleli a kórus.

Kiérve a folyosóra egybõl a legközelebb esõ lépcsõk felé indulok meg. Sirius valószínûleg másra számított, mert õ meg a Griffendél torony felé indult, de hamar észbe kapva szegõdik mellém.

-          Hova-hova – ölel át hátulról s így késztet megállásra. – Tudod. erõsen él bennem egy jelenet, ami kábé fél órája történt meg… James – suttogja a nevem a fülembe és a hatás kedvéért bele is nyal kéjesen. Magamat megerõltetve nem reagálok rá, sõt egyszerûen eltolom és ellépek elõle, hogy szürke szemei mérgesen villanjanak meg.

-          Ennek a játéknak nem lesz jó vége – mondom, hátra pillantva keményen.

-          Ennyivel nem engedhetem, hogy megúszd James – neveti el magát.

-          Megyek kvidics csapat megbeszélésre – azzal távoztam.

Az alulába érve de javu érzés tört rám. Maga a megtestesült velencei vénusz próbálta összeszedni cókmókját a padlóról szitkozódva. De még ezek a szavak is gyöngyként pattantak ki szájából. Gyönyörû vörös haja lágyan keretezte szép arcát mely most kicsit mérgesen szemlélte elszakadt táskáját. A túlsúlytól lehetet és babámnak pedig szedelõzködnie kell, de így megvillanhatott az egyik hosszú fehér comb a talár és a szoknya alól.

Hozzá érve felszedek pár könyvet, hisz így illik és önszorgalomból elmondok egy varázsigét, hogy táskája ismét a régi lehessen.

-          Szia Lily – adom át mosolyogva a könyveket és próbálok nem azokba a smaragd szemekbe nézni melyek most kissé meglepetten néznek felém.

-          Szia… - köszön bátortalanul és szemét lesütve veszi ki a könyveket a kezembõl, miközben én már vanillia illatában érzem magam. Majd egy köszönõ mosoly keretében ellibben elõlem. Most nem kiabált…

Este, dög fáradtan érkezek a lépcsõkhöz, mondjuk, én tehetek róla. Mint csapatkapitány kitaláltam, hogy játszunk egy keveset csak, úgy mert épp jókedvem volt és felajánlottam a szórakozást, mert ezután csak kemény edzések lesznek. Persze ha jól telik az idõ baszol rá figyelni, így már csak az utolsók között vacsoráztam és trappolhattam ide fel, hogy a lépcsõ mellett álló Friccsel randizhassak.

-          Jó estét – vigyorgom, majd õ se szó se beszéd a kezembe nyomja a „kellékeket”.

-          A barátja már sikál, remélem, ha a varázslat egy szemernyi szikráját is megérzem, eltávolíttatlak titeket az iskolából.

-          Mindig örömmel tölt el, hogy ennyire szeret - indulok el balta arccal a mosdók felé.

-          Vigyázzon magára és a szájára Potter, Mrs. Norris is szolgálatban van – összeszartam magam, de tényleg.

Célirányosan indulok a férfimosdó felé, ahol egybõl meg csap, de rendesen a klozet szag. Egyszerûen nem hiszem el, hogy pont ezt kaptuk ki. Inkább megyek a pincébe bájitalüvegeket mosni, de ez… ez undorító.

Random kinyitom az elsõ ajtót, hogy egy érdekes, de messze nem férfias hang kíséretében vissza is vágjam.
 - Én most nem láttam semmit – motyogom, és úgy döntök, hogy átmegyek nõi mosdókba, ahol elõször beszóltam nincs e ott valaki.

Ezt nem hiszem el! Nem láttam semmit… nem láttam semmit… nem láttam semmit. A faszt dehogynem!
Azok a szürke éhes vágytól teli szemek, szinte majd felnyársaltak, hogy… nos, hogy rájuk nyitottam. A barna tincsek gazdái mely az élvezettel vegyes meglepettséggel keveredett, meg szinte bocsánatkérést formáltak néma szájával. MI AZ ISTENÉRT HASZNÁLTAK NÉMÍTÓ BÛBÁJT! Még én érzem magam kellemetlenül. Vagy zárkóztak volna be…
Nem láttam semmit… nem láttam semmit… istenem Remus, és na, ne… inkább nem láttam semmit. Ha Sirius ezt megtudja akkora botrány lesz!

Megsemmisülten érek, vissza a toronyba már javában éjfél körül járhat az idõ. Elõször is mert fáradt vagyok, több mint három órát sikáltam a wc-éket és Remus… nos az õ esetén még nem tettem túl magam. A klubhelyiségbe érve nem kellett csalódnom, még egész sokan fönn voltak, tanulgattak vagy épp puskákat írtak, mint Peter. Megveregettem a vállát bátorítóan, hogy ne adja fel, majd szobánk felé vettem az irányt. Odabenn tök sötét volt, Remus nincs, itt lehet, még találkáján van, de Sirius körvonalait sem látom az ágyán.

Csak gondolnom kellett és azonnal nyílt a fürdõ ajtaja, hogy kis fényt csaljon a szobába. Az emlegetett szamár masírozott ki rajta, egy szál fürdõlepedõbe maga körül. Ma tiszta De javu nap van.

-          Ágas – állapítja meg, hogy itt vagyok.

-          Elmegyek fürdeni… - motyogom, de Sirius öles léptei felém, bennem rekesztik a szót, meg az ötleteimet is. Annyi nemességet és eleganciát sugárzott ezen a pár méteren, hogy képtelen voltam másra koncentrálni, mint rá és a testén le-lecsorduló még fel nem szárított cseppekre.

-          Várjál vele még egy kicsit - áll meg elõttem, majd a nyomaték kedvéért az ajtó és maga közé présel.

-          De büdös vagyok – tolnám el, ám õ csak a fejét a nyakamba hajtja és belém szippant egy nagyot.

-          Nem – engedi ki a levegõt – csupán James illatot érzek – megfeszülök, mikor egyik kezével megsimítja az arcomat, és rám néz a félhomályban. Hagyom, hogy ujjai cirógassanak, de mikor, azok a bátor ujjak egyike a szám alját simítja végig, kissé elkapom a fejem.

-          Sirius abba kéne ezt hagynod – mondom halkan és kérve, már-már megsemmisülten.

-          A-a – mondja játékosan és oldalra fordított arcomon, kutya módjára végig nyal.

-          Nem – tolom egy kicsit el magamtól, de õ cöveknek bizonyul és megfogja a derekam, hogy közelebb húzhasson meztelen felsõ testéhez. Mely… mely, komolyan mondom, hogy tökéletes. – Sirius nem engedhetem a te érdekedben – mondom keményen.

-          James – bújik megint nyakhajlatomba – annyira kegyetlen vagy – kikerekednek a szemeim, de hagyom, had folytassa. - Hisz tudod nem? Hozzád tartozom már-már neked teremtettek, hogy te legyél számomra az elsõ. Egy kutya, aki a végletekig imádja gazdáját, de aki pontosan tudja hol a helye. Nyárról nyárra jobban éreztem, de mindig elfolyatottam magamban, te pedig észrevetted és pontosan tudtad kit akarok, de valósággal telibe szartad. Akkor… akkor a teremben megcsókoltál, megízlelhettem azt, amit sose kellett volna megkapnom és azóta játszol a farkamon, mert bazdmeg, te megteheted ezt velem. A te hibád… - majd mondandója végén keserûen mégis élvezve, amit tesz csókol szirtembe.

-          Sirius te bolond – motyogom és bele túrok göndör hajába. Soha nem hallottam tõle ilyen nyílt beszédet. Pedig a tizedét nem tálalta ki érzéseinek, de nála már ez is teljes elõre lépés. Kegyetlen vagyok? Talán igazad van, de nem tehetek mást. Hajánál fogva húzom fel, hogy a szemimbe nézhessen – Épp… épp ezért nem engedhetek neked. Ha meg adom azt amit kérsz most azokat a boldog heteket, talán hónapokat amikor csak a tiéd leszek és azt tehetsz velem amit csak szeretnél, össze fogsz törni lelkileg, mikor nem téged foglak választani. Meg fogsz gyûlölni, mert Lilyt akarom.

-          James te nyálas marha – nevet fel keserûen.

-          Eressz el…

-          Elengedlek, de te magad jössz hozzám majd.

Hátrébb lépet hagyta, hogy a fürdõbe mehessek, és végre lemoshassam magamról ezt a napi rosszat. De a fejem legalább annyira zúgott, mint a zuhany, csak nem akart tisztulni. Semmit nem ért.
Fürdõbõl kijõve Õ az elsõ, akit megpillantok, az ágyán hasal félálomban. Lassan lépkedek oda, de a padlózat megnyikordul alattam.

-          Veled alszom – jelentem ki. Õ nem válaszolt csak derekamért nyúlt és belehúzott a meleg takaró és az õ óvó ölelésébe.

-          Kegyetlen vagy velem James…

-          Te pedig bolond… mérhetetlenül bolond.

Úristen, én lesmároltam a legjobb barátomat!

Valami… valami rohadtul nincs rendben. Remegõ kézzel túrok hajamba, miközben még mindig érzem számon az övét.

Na meg vele mi van? Az lett volna a normális, ha eltaszított volna magától.

-           Ugyan már James, hisz te is tudod – korholom le magam a csöndes üres teremben.

Persze, hogy tudom, hisz látszott nyárról nyárra, Sirius gyerekes ragaszkodása, ami kissé mássá alakult, csak nem akartam sose észrevenni, mert az istenért ez nem kóser dolog, na! De most csakis én voltam a hunyó.
Sirius mért teszed nehezebbé a francba is veled!

Forró, habos bazi nagy kád azért megtette a hatását, legalább egy kicsit le tudtam csendesíteni gondolataimat. Persze megfordult bennem, hogy általában szokott lenni még valaki az oldalamon ilyenkor, de hamar kanyarodtam vissza inkább a semmit tevéshez. Holnap mosott szar leszek, de nem fog izgatni.

Rongyosra áztatott testemmel mászok ki a kisebb medencébõl, magam köré tekerve egy griffendéles törölközõt állok neki fogat mosni. Hajnalban én sem vagyok teljesen komplett.
Nyekeregve nyílik ki az ajtó, hogy Sirius léphessen be az ajtón. Na, ilyenkor tudom utálni, hogy egy rugóra jár az agyunk. A tükörbõl sandítok felé, kissé neki is a meglepettség nyílik meg szemeibe, aztán inkább valami teljesen más, ami miatt képtelen vagyok megszakítani a kontaktust.
Ez egyszerûen nem fair, ezek a gének! Fõnemesség és aranyvér ide vagy oda, de van benne valami és muszáj volt nagyot nyelnem mikor össze nem gombolt ingje alól kivillant az a kockás hasfal. Megremegek mikor hátam mögé érve nagy és meleg tenyereit derekamra csusszantja és itt-ott megcsiklandoztatja pocakom. Kellemes érzés kényeztetése, a levegõ is bennem marad és mintha nem is forró vízbõl másztam volna ki, úgy válok liba bõrõssé.

-          Sirius ez… - kezdeném tiltakozásom, de õ mit sem foglalkozva ezzel harapja meg nyakszirtem akár egy vámpír.

Vigyázva harapdálja és csókolja egyszerre az érzékeny felületemet, mintha ösztönösen tudná, mi az, ami igazán beindít. Szinte széttörném, mosdókagylót úgy kapaszkodok bele, miközben erõsen koncentrálok, hogy ne adjak hangot a tetszésemnek. Mert azt nem szabad.

-          Ne rejtsd el – nyal egy hosszabbat – hallani akarom – súgja hízelgõn, de én inkább makacs módon összeszorítom a számat.

Észrevéve ezt, kicsit birtoklóbban és hevesebben esik nekem, majd hajamba túrva forgatja a fejem oldalra, hogy egy gyors pillanatban, ajkait az enyémre nyomhassa. Ez már messze nem olyan, mint a terembe ez követelõzõ és önzõ csók szinte mindent magának akaró, nyelve gyors bebocsájtást kér, de nem adom meg.

-          Sirius nem - kapom el a fejem és majdnem elgyengültem mikor belenéztem elveszett mélyfekete szemeibe. – Nem –ismétlem majd zúgó fejjel ellépve tõle sietve indulok meg az ajtóhoz felkapva a láthatatlanná tévõ köpenyem, hagyom ott.

Bár lehet túlzásba estem reggel, mert nem köszöntem, nem ültem mellé, nem beszéltem vele, ja és az óta tartom a három méter távolságot.
Volt pofája jelet hagyni! Meg kell õrülni, de komolyan. Még szeptember van és messze 30 fok én meg a Griffendéles sálamba kell, hogy virítsak, persze õ fensége meg lassan hasát fogja a röhögéstõl.

-          Ne vigyorogj már – csattanok fel, hogy jutalmul kaphassak egy megrovó Evans pillantást. Nagyszerû…

Napi duzzogásom egészen ebédszünet végén sem akart elmúlni. Peter és Remus eléggé érthetetlenül állt az események elõtt, bár ez utóbbinak azért megvillant egy kis felismerés a szemében. Ó bazd meg, tudtam!

-          Ugyan már James – kapja el a karom Sirius és fordít maga elé, hogy találkozhassak egy épp bûnbánónak nem mondható mosollyal.

-          Hagyjál – fordulnék el, hogy ne a nagyterembe beszéljük meg a dolgokat, de õ megállít.

-          Nem lehetsz ennyire berágva ezért – rázza meg a fejét.  – Ez nem te vagy. Szóval kinyögnéd mi a bajod, vagy játszod tovább megint a hisztis picsát – emeli fel a hangját.

-          Az anyád a hisztis picsa – vágom rá.

-          Õ tényleg az – vigyorogja. – De tedd félre egy kicsit a rinyát és köhögd ki végre mi bánt.

-          Semmi csak… - akaratlanul is a sálhoz érek – mindenki láthatja.

-          Mármint úgy érted Evans is látna – mondja kegyetlenül szemeimbe nézve.

-          Direkt csináltad – esik le.

-          Nem teljesen, de van elõnye - feleli kajánul.

-          Na, menj a francba, tudod, hogy szeretem õt – kiabálom el magam, hogy minden fej ránk figyelhessen, majd elfordulva indulok meg a lépcsõn.

-          James…

Nem figyelek rá, helyette szinte tajtékozva indulok meg az udvar felé, az emberek pedig szélsebesen nyitják meg az utat elõttem. Kivéve egyet. Aki volt olyan szerencsétlen ezen a világon, hogy épp akkor kezdje összeszedni a tankönyvét a földrõl és én elbotolhassak benne. Még nem is lett volna bajom vele, ha nem zsíros hajú lenne, ronda orrú és nem egy vörös gyönyörû széplány segítene neki. A legnagyobb okot pedig az adta, hogy õ:

-          Pipugyusz –ejtem ki a nevét, ki rosszkor volt rossz helyen. Elõhúzva a pálcám non-verbálisan küldtem felé egy táncoltató rontást.

-          Hagyd õt Potter eszednél vagy – hallom Lily hangját és közben elmondja az ellenvarázst.

-          Jellemzõ – morgom, majd emelem a pálcám – Carbunculus – kiáltom Piton felé. – Hátha ez szebbé varázsolja a pofádat.

-          Szemét – motyogja dühödten és mire felfognám a pálcamozdulatát már a terem kõfalával ütközöm, egybõl elsötétült a világ és ködös tekintettel pillantok fel a tömegre.

-          Agyrázkódás lesz – mintha Remus mondta volna. Majd Sirius illata csapódik felém és végleg feladtam a kommunikációt.

-          Mindenki láthatta, hogy Potter támadott elõször Black, ne próbálj mást bemagyarázni – ordítja Lily magából kikelve és hunyorogva kinyitom a szemem.

Sirius és Lily egymással szemben állva veszekednek egymással és szintje köpik egymásra a szavakat. Nem lesz ez így jó.

-          Igen Evans. Küldött két darab rontást, amit egyszerûen meglehet szüntetni, nem pedig átrepítette a nagytermen, hogy aztán harminc méter múlva egy kõfalnak ütközzön, ami már ezer éve fenn áll!

-          Tény, hogy Perselus túlzásba vitte. ezért is jöttem fel mert aggódtam kicsit Potterért is – a szívem kihagyott egy ütemet. Lily komolyan aggódott értem? Istenem… ez a melegség.

-          Meg se említsd, azt a balfaszt – ordítja Sirius.

-          Mert te mivel vagy jobb – vág vissza a lány. – Ugyan már Black nézz magadra. Te csak egy farkat csóváló kutya, vagy aki imádja, ha a gazdája, megpacskolja a fejét – kikerekedetek a szemeim.

-          Fogalmad sincs Evans, hogy mennyire igazad van – nevet fel keserûen és hahotázva Sirius.  – James az …

-          Maguknak elment az eszük – üvöltve vág közbe most már Madam Pomfrey is. – Eredjenek kifele azonnal! Mr. Potterbe rengeteg bájital van most, erre a perpatvarra semmi szüksége, rendezzék le máskor. A beteg pedig holnap délután már elengedhetõ lesz.

 
Nos, a Madamnak a bájitalokkal kapcsolatban teljesen igaza volt, jól kiütöttek. Másnap reggelig alig-alig tértem magamhoz. Pipogyusz jól elintézett, de délben már a holmimat szedtem egy kisebb kötéssel a fejemen. Ha nem lettek volna ezek a bájitalok még legalább egy hétig émelyegtem volna, de még így is szédülgetek. Az agyrázkódás azért nem a legkirályiabb dolog a világon. A gyengélkedõ ajtajának kilincsét gyakorlatilag átadtam Pitonnak kit szintén eszméletlenül hoztak be. Nem kellett sokat agyalnom ki intézhette el így. Tipikusan rá jellemzõk az átkok, amikkel eltalálhatták. 

Nyílik a portré ajtó és kíváncsian fordítom arra a fejem ki az, aki még lóg. Természetesen Sirius. Kinek kissé megtépázták a talárját és kapott egy jó nagy monoklit az arcára, amit épp egy nagydarab zacskóval jegelt.

Csilingelõen nevetek fel, mire õs is felkapja a fejét és meglepõdve néz felém, hogy egybõl meginduljon ide.

-          Ágas – szólít meg – Azt hittem délután engednek ki – magyarázza – majd se szó se beszéd nélkül levágja magát mellém és az ölembe hajtja a fejét. Ezzel meg mi van?

-          Tapmancs barátom, azért nem vagyok annyira gyenge, hogy az a zsíros fejû barom több napra is kiüssön – majd elvéve tõle a jeges zacskót az arcára nyomom, melyre kissé felszisszen.

-          James – karolja át a derekam esetlenül, amit elér és belefúrja, fejét a hasamba. Szabályosan elkerekednek a szemeim. Vele meg mi történt? Már majdnem úgy néz ki, mintha bocsánatot akarna kérni. Ennek az állítása is már kész röhej, mert egy valamit megtanultam, sose kér senkitõl bocsánatot. Valószínûleg nem tud. De tényleg, nem hinném, hogy megtanították neki, mondjuk már elõfordult néha egy-két bûnbánó pillantás, azok is csak felém, ám itt ki is merült a tárház.

-          Nem haragszom – rázom meg a fejem, óvatosan és hallom a hasamba, hogy kiengedte a levegõt, tehát tényleg egy bocsánatkérésen törte a fejét.

-          Sirius köszönöm - célzok Pitonra. Megfogja a jeget tartó kezem és arca elé húzza, hogy csókot nyomhasson rá, mindeközben felsandít arcomra mely már szinte ég, azoktól a feketén örvénylõ szemei kereszt tüze miatt.

-          Ez jár a kutyahûséggel – válaszolja és élvezettel nyal végig két ujjam hajlatába, melyek meg-megremegnek ettõl. – James adj egy csókot.

Kérlelõ tekintetét látva, szó nélkül hajolok le és összeillesztem ajkainkat, hogy lassú szerethetõ táncot lejthessünk és halkan nyöghessek szájába. Ám csak képzeletemben teszem ezt. Valójában csak a fejem hajtom hátra a kanapén, hogy felnézhessek a mennyezetre.
 - Nem - felelem kegyetlenül. – Egyébként is jelenésünk van McGalagonynál.

-          Ó bazdmeg és tényleg – kap a fejéhez, majd derült arccal hozzáteszi. – Na és utána?

Fekete?
Várjunk, Lilynek smaragd zöld szemei, vannak…

Kábán ébredezve, nyitom fel szemeim, hogy próbáljak támpontot találni furcsa álmomra. Igen, ezek tényleg csak Sirius hûséges kutya szemei.
Siriusé?

Látásom egy pillanat alatt kitisztult, hogy belenézhessek legjobb haverom pofájába, ki mint a tejbe tök vigyorog rám az ágyamról.

-         Jó reggelt Ágas.

-         Mi… MI – kiáltok fel és a derekamig lecsúszott takarómat most nyakig, felhúzom.

Tapmancs barátom ugató nevetése véglegesen felkeltett legszebb álmaimból. Szó szerint mivel igencsak érzem odalenn, hogy túl valóságos volt ez az álom.

-         Nem vicces – morgom. – Egyébként… - ásítás – Ugye van egy megfelelõ magyarázatod, arra mért ébresztettél fel.

-         Persze – rándítja meg a vállát. – Lehet közrejátszott az, hogy lekésted a reggelit, az elsõ két órát ellógtad, kvidics kapitány létedre a csapat eligazításon nem vettél részt, ja és az ebédszünet fele is már lement.

-         Merlin – fûzöm hozzá vigyorogva. – De valószínûleg ezzel megnyertem a fogadásunkat miszerint melyikünket küldik hamarabb büntetõmunkára. Jössz 5 galleonnal.

-         Sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak – bólogat megjátszottan. – Elsõ óra közben leesett, hogy valószínûleg az „elaludtam” trükköt fogod bevetni így az épp órát tartó McGalagonynak beszóltam. Szerintem a Trófea termet fogom megkapni.

-         Ch, a francba – kommentálom.

-         Azon kívül, kedvenc házvezetõ tanárnõnk hivat a dolgozó szobájába.

-         Ajjjj – dörzsölöm ki a csipákat a szemembõl, és már indulnék is a fürdõbe mikor két erõs kar csap az ágy keretére engem közre fogva. A képzeletbeli feketelyuk mélységû szemei alig egy karnyújtásnyira néztek felém.

-         Szerintem elõbb szabadulj meg a kis problémádtól – biccent nagyon derék tájamra – és csak utána tedd tiszteletedet a nyanyánál.

-         Öh… oké – fordítom el az arcom. Basszus… lehet, hogy… teljesen úgy érzem, hogy ég az arcom! Mert, hát bárhogy nézem Sirius nem túl, gyakran kerül hozzám ilyen közel, ráadásul félig kigombolt ingben. Gondosan kikerülve Sirius karjait, ki kecmeregtem az ágyból és indulok a fürdõ felé.

-         Ja és James, – csak fejjel pillantok hátra – nagyon aranyos vagy, ha elpirulsz

-         Barom.

McGalagony professzor a korához képest tökéletes tüdõ kapacitásokkal rendelkezik, mivel közel fél órát ordítozott nekem a helyes viselkedés szabályairól. Szerintem már azért pontot kellett volna érdemelnem, hogy méltóztattam megjelenni nála. Nem pedig egybõl 20 pontot levonni. Egy pillanatra az is megfordult a fejembe, hogy most lehet mínuszba került a Griffendél. Vajon bekerülök ezzel a Roxfort Történetébe, mint a leggyorsabb pontvesztõ?

-         Legalább most figyelj oda – rúg sípcsonton Remus, miközben lefirkant valamit a Mágia Történet Jegyzet címszó alatti pergamenlapjára.

-         Binns óráján- húzom fel a szemöldököm, majd ránézek a szellemre. Igen, ezen még Holdsáp is elvigyorodott. Köztudott tény, hogy itt senki nem képes fennmaradni, tökéletes példa rá Peter aki az ötödik percben már lefejelte a padot.

-         Még mennyi – ásít mellettem Sirius. – Nem bírom. Mégis mi a genya volt velem mikor felvettem utcsó két évre ezt a szart – tárja szét a karját.

-         Mára ennyi – fejezi be Binns Professzor - az órának vége.

-         Legközelebb hamarabb kezdj el rinyálni – veregetem meg a vállát miközben kinyújtózkodva, felállok.

-         Tudsz róla, hogy nagyon szemét vagy Potter- hallom meg földöntúli hangját az én vörös démonomnak, majd vigyorogva fordulok meg, hogy belenézhessek fûzöld szemeibe. Annyira szép…

-         Evans, – vigyorodom el – Hogy telt a nyár?

-         Semmi közöd hozzá – húzza össze homlokát. – Végig kellett jelentkeznem McGalagony óráját, hogy megszerezzem azt a 20 pontot erre te meg önzõ és beképzelt módon egy rohadt kis fogadás miatt, elveszted!

-         Hé nyugi – próbálom csitítgatni, miközben beletúrok fekete kesze - kusza hajamba.

-         Áh – legyint felém, majd kiviharzik és remélhetõleg nem az életembõl.

-         Utána megyek, beszélek vele – néz rám Remus bíztatóan, majd Féregfark társaságában utána is mennek.

Az üres terembe csak Sirius meg én maradtunk, hogy aztán leroskadhassak a pad tetejére.

-         Ne foglalkozz vele – legyint – lehet havija, van. Ennyire õ se szokott kiakadni.

-         De… de, lassan kezdem feladni – motyogom. - Õ pedig számomra a minden!

-         Igen tudom – forgatja meg a szemeit – maga a megtestesült istennõ aki óhajtott megjelenni halandó mivoltában itt a földön.

-  Ez a lány tényleg azt akarja, hogy változzak meg.

 - James, figyel ide - nem figyelek. Sirius meg sose a türelmérõl volt híres. Néhány öles lépéssel meg áll elõttem és arc élem alá nyúlva tenyerével kényszerít, hogy nézzek rá. Nemesi vonásaival, most kissé dühösen tekint rám és éjsötét szemei szinte megkövetelik, hogy rá összpontosítsak– Idén nem fogom hagyni – közli.

-         Tessék - mosolyodom el és próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy még mindig nem engedett el.  – Nem értelek.

-         Idén nem fogom hagyni – ismétli és egy tincsemet, ami makacs módon beragadt szemüvegem alá kisöpri onnan. – Ha nem puhul a csaj egyszerûen le, kell mondanod róla.

-         Te nem veszel komolyan – elcsapom kezét, majd meggondolatlanul leugrok a padról. Az eredmény pedig túl intim lett. Gyakorlatilag sikerül Siriusba érkeznem, aki semmiért nem menne hátrébb egy centivel sem és én, sem nagyon tudok hova hátrálni.

-         Nem engedem – csapja tenyereit a padra így közre foga engem derekamnál. Mikor nõtt ekkorára a válláig érek csak! Hol szedett fel ilyen izomzatot? Teljesen… bele illek a karjaiba. – Tavaly év vége felé bekerültél egy olyan állapotba, amit sehová nem tudtam tenni! Vagy valami vegetatív James klón rohangált mellettem, vagy egy hisztis picsa! 

-         Nem is…- áh, tisztára menta illata van.

-         De igen – vágja rá, végül hátrál egy lépést gonoszkás fél vigyorával. A rajongó lányok ezt csak úgy emlegetik „az a mosoly”, teljes mértékben megértem mért. Szerintem megremegett a térdem, és ismét… - Tényleg rohadék aranyos vagy pirulva.

-         Sirius – morogom figyelmeztetõen.

-         Semmi baj – suttogja, szinte rám hajolva. A lehelete megcsiklandozta arc izmait és elborult valami oda benn.

-         Kell – nyögöm halkan és megrándítva talárja vállszegét, húzom közelebb, hogy ajkaira tapadhassak enyéimmel.

Mégis miféle idióta vagyok én?