-          -Ah, Lordou-san itt kihúzta a B részben foglaltakat! – furcsa, talán megijesztettem? Nem akarja, hogy kicsináljam véletlen a kocsiban…?

-          -Nincs szükségem díszkíséretre, Ide találok magamtól is, Tán baj lenne, ha nem látnál? – Nekem nem… legalább nem kell kajtatnom a városban, de ahogy mondta pírt csal az arcomra, mintha kétes értelmû lenne a mondata.  Nem méltatom válaszra inkább a papírokat.

-        -  Te apa…nem mintha annyira gondom lenne ezzel…na jó, de baromira gondjaim vannak ezzel! Kérek legalább egy inget! Nem fogok egy nadrágban és egy hálóban szervírozni!

-          -Ryo, megköveteli a környezet, meg amúgy is az összes pincéren ugyanez lesz azzal a kivétellel, hogy rajtad van egy csokornyakkendõ.

-          -Na, jól van… de ez volt az elsõ és az utolsó! – határozott hangomtól õ is meglepõdik, de nem ellenkezik, amit jelenleg nagyon jól tesz.

Inkább egy kabátot felvéve indulok a Sakálok felkutatására, van egy olyan sejtésem, hogy még mindig az öltözõben tanyázhatnak. Mikor benyitok, már az ingjeiket gombolják be és kötik meg vörös nyakkendõjüket, ami személy szerint nekem nagyon tetszett.

-          -Áhh, Ryo-chan, mondd, csak mit is szolgálsz fel nekünk? Bármit, amit kívánunk, vagy esetleg vannak kivételek, amit nem kapunk meg?- kérdi tõlem egyenesen a szemembe nézve. Hipnotizálni akar azokkal a gyönyörû vörös íriszekkel?

-          -Lordou-san, kivételek mindig vannak. De mindent megteszek, hogy elégedettek legyenek. – Mosolygok kedvesen és egyenesen a szemeibe fúrom enyéimet – oh, mielõtt elfelejtem, ugyanazokat az italokat hozzam az öltözõbe, amit eddig ittak?

-          Nem, mi mindannyian skarlát koktél szeretnénk inni, de csak ha el tudod nekünk készíteni, mert ez egy igencsak nehezen elkészíthetõ koktél, amit kezdõk nem tudnak megcsinálni-, mosolyog rám, amit viszonzok.

-         - Értettem Lordou-san! – meghajolva megyek a pult mögé és készítem el mind az 5 Skarlátot, ami valóban nehéz, de én sem most kezdtem a szakmát, 1-1 esernyõvel díszítve viszem az üres öltözõbe az italokat majd a jégágyat szépen elrendezem, hogy hidegen tartsa a koktélokat, majd kabátomat levetve rohanok én is kiszolgálni a vendégeket., Gyûlölöm ezeket a tekinteteket, mondtam már? Nem szeretem a túlságosan kihívó öltözékeket, nos ez nagyon is kihívó. És ékes bizonyítéka is látszik annak, hogy nem a legmelegebb az idõjárás. Kellemetlen. Nagyon! Sajnos legtöbbször a színpad elõtt kellett elhaladnom ahol az a rengeteg kábel igazán megnehezítette a közlekedésemet, de jó pincérhez méltóan megõrzöm tökéletes egyensúlyom, de a ventillátortól fázásom bizonyítéka még jobban észrevehetõ, felmenõmet 800. féleképpen küldöm el a pokolba. Öt perc múlva végeznek, csokornyakkendõm vágódik a falra majd egyenes az öltözõbe rohanok, majd kopogva dugom be a buksimat.

-          -Kérnek még indulás elött valamit, vagy vihetem Önöket haza? – gyorsan meghajlok közben elöttük, majd Lordou-san morgását nemnek véve kisérem õket a kocsiig, amibe gyorsan bepattanok, ez a hálós vacak nem melegít valami sokat, fene egye meg.

-          -Nos, merre vihetem Önöket? – kérdem a mellettem ülõ vörös szemû démontól, hmm ez nem is rossz becenév neki.

-          -Holnap reggel 9-re jövök Önökért, a címeket felírtam vagy mindenkiért ugyanide jöjjek?

-          -Ide. Ryo-chan holnap is ilyen egyenruhában leszel? – Mosolyog rám furán mire vörösen izzó pofival próbálom fázósan meredezõ mellbimbóimat eltakarni.

-          -Az kellene még nekem, szerencsére csak ma kellett ezt a szörnyûséget magamra vennem. - morgom, majd kitessékelem õket a kocsiból majd eszeveszett tempóban 45 perc helyett 13 perc alatt otthon voltam.

i

Nos, elkéstem. Sõt! Irtózatosan elkéstem! Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezért bizony nem kapok köszönömöt. Ha jól emlékszem, akkor ma jön próbálni a banda, amit leszerzõdtettünk az étterembe, jól illik az étterem rockos hangulatához. Utánuk néztem és az énekes mély baritonja igazán kellemesen hatott hallószervemre. Teámat felkapva öltöm magamra sötétkék öltönyömet, amit fehér inggel és világoskék nyakkendõvel koronázok, majd vágódom be a kocsimba és taposok a gázpedáléra szinte két lábbal, mondtam már, hogy hiba volt nekem jogsit adni??

-Ryo, hol az istenben voltál?! Már vagy 2 órája itt kellene lenned, de te sehol! Sõt még a telefont sem veszed fel!- üvölt le drága édesapám paprika vörös fejjel, nos Tamaki Azayuki nem a türelmes emberek csoportját népesíti.

-Khm… elaludtam. - vakarom meg már így is kócos üstököm majd, megigazítom szemüvegemet az orromon.

- Nos. Ideje lenne bocsánatot kérned az új munkatársaktól, ha már a próbájukról szépen lecsúsztál. - ha azt mondom, felöltöttem egy skarlátvörös szint nem lenne elég.

- Örvednek a találkozásnak, Ryo Azayuki vagyok, állok szolgálatukra bármi legyen is az. – hajolok meg elõttük mire a vörös hajú férfi elém léve nyújtja jobbját.

- Nem szeretem, ha hajlongnak elõttem. Bármiben szolgálatunkra állsz? Mellesleg Lordou vagyok – mosolyog rám mire én is visszamosolygok.

- Rendben, örülök Lordou. De ha most nem haragszotok meg sietnem kell átvenni a szállítmányokat, mert õk lehet, nem tolerálják, hogy kések- nevetek fel majd öltöny felsõmet levéve szaladok hátra.

-Jaaaaaaaaaaack te átkozott tegyél le! Tegyél le most azonnal! Ígérem, visszaszívom! Nem nézel ki úgy, mint egy pandamaci! – Nos, igen, Jacket kis maki korom óta ismerem és valahogy mindig a vállán kötök ki, mert a viccelõdés része, nekem nem ez a kedvenc részem. Hogy ki Jack? Õ a szállítónk, 50 körüli hapsi szinte második apám.

-Ryu tessék itt egy toll. - dobja oda nekem kedves felmenõm balta arccal, hisz õ már teljesen hozzá szokott ehhez, lemondóan írom alá kezemben fityegõ átvételi papírt Jack vállán lógva, fenekemmel a döbbent Sakálok felé.

- Jack-san kérlek, tegyél le kezdek elzsibbadni – szúrom közbe hisz igazából kellemetlenül érzem magam.

- Jól van angyalka, de legközelebb elfenekellek egy ilyenért. – nevet rám majd kilép az ajtón, bevágódik a kocsijába és elhajt. Hosszú lesz ez a nap.

- Tessék itt a szemüveged. - Nos, ha azt mondom, teljesen vaksi vagyok, mint egy denevér enyhén fogalmazok. Így szinte összeér az orrunk mikor közel hajolva nézem meg ki is a szemüvegkeresõm. Igazán szép piros szeme van, legalábbis így pirosnak tûnik. Érdekes.

- Köszönöm Lordou-san! – hajolok, meg gyorsan majd iszkolok be az irodába a papírokért, amit felmenõm biztosan nem iratot velük alá.

- Elnézést, de ezt a papírt még meg tudnák tekinteni? Ebben vannak összefoglalva a kéréseink és a tarifák. - nyomok mindegyikük kezébe 1-1 darabot majd a group-ba invitálom õket és gyorsan elszaladok a kért italokért.

- Valami gond van Haytani-san? – fordulok a dobos felé, hisz elég erõsen ráncolja a szemöldökét.

- Nos, az itt foglaltak szerint szállítanak is minket, ha van rá igényünk. Ki az, aki szállítana minket?

- Elmondom, ha nem ijed meg! – vigyorgok rá csintalanul.

- Talán. – vigyorok vissza õ is.

- Én, bár lehet Yusu-val jobban jártatok volna, nem vagyok egy nagyszerû sofõr. - Itt felmenõm arca látványosan elzöldül legutolsó élményére velem a kocsiban, mire elég hangosan felnevetek.

- Ugyan apa, annyira nem volt rossz. - vigyorgok rá csintalanul.

- Igazad van, csak az 50-es táblánál szakítottunk 137-el, egy kis korlátozás és annyira nem lesz rossz. – motyogja.