Karakter: Akashi Seijuurou
Megjegyzés: Murasakibarának
„Van terved a nyárra?” írok rá Murasakibarára Line-on.
Ugyan korábban is tartottuk a kapcsolatot, de a Téli kupa óta többet írogatunk egymásnak, mint előtte. Ez részben az én hibám is, mert korábban Ő csak utasítgatta, vagy leírt dolgokat, amiket elvárt, nem pedig beszélgetni próbált, mint törekszem én.
Mellette a többiekkel is felvettem újra a kapcsolatot, de míg régebben egyáltalán nem éreztem fontosnak, hogy velük kommunikáljak, most sem sűrűn fordul elő, hogy bármiről is írhatnékom támadna. A legaktívabb kapcsolatot, igaz, Kisével ápoljuk, de ő mindig is sokat beszélt, és most is temérdek felesleges dolgot küld, amire jobbára csak valami smileyval, vagy rövid tőmondatokkal reagálok az udvariasság kedvéért – kivéve, ha alkalmam nyílik kicsit ugratni. Ugratni mindig is szórakoztató volt.
Murasakibara azonban valahogy más. Vele szeretek csak úgy beszélgetni, s mosolyogni a gyerekes megszólalásain.
„Hai. Meg fogom kóstolni a limitált ideig kapható Mizu Shingen Mochit végre.”
„Az a tavalyi nyár nagy sztárja volt. Azt nem csak Yamanashiban lehet kapni? ” Murasakibara Akitában jár suliba, ahhoz pedig nincs közel Yamanashi, bár közelebb van, mint hozzánk, egy kevéssel.
„De, csak ott és csak nyáron, de akkor is megkóstolom végre ˇˇ”
Kuncogok kicsit a válaszra. egyértelműen kiérződik belőle, hogy nincs terve, csak makacsul elhatározta magát. Az pedig nem kérdéses, hogy ha édeségről van szó, nem ismer lehetetlent. De miért is ne köthetnénk össze a kellemest a céljaival.
„Lenne kedved együtt menni?” írom meg hát. Eredetileg is az volt a tervem, hogy közös nyaralásra invitáljam, épp csak a célállomás módosult ilyen formán a fejemben. Mert eredetileg a családi nyaralóba akartam meghívni. Így viszont majd az apám kell meggyőznöm, hogy engedjen el országismereti kirándulásra.
„Ha hajlandó vagy rögtön ott lenni nyitáskor, nem bánom ˇˇ”
Újabbat derülök a kitételen.
„Nem, mi több, szerintem le is foglalok két helyet, már most, biztos, ami biztos.”
Máris lelkesebb a válasz: „Megbeszéltük!”
Elképzelem, hogy milyen lelkesedés kötlözhetett a tekintetébe az ígéretre, s megint csak mosolyoghatnékom támad.
* * *
Kicsit nehezebb volt a dolog, mint gondoltam, mert a tavalyi siker után mindenki, aki csak teheti, meg akarja kóstolni ezt a különleges és szemkápráztató finomságot. Szerencsére apám neve – bár nem szeretem használni – elég befolyást jelent ahhoz, hogy még sikerüljön foglalnom két helyet magába a cukrászdába és egy kellemesebb helyi, hegyi onsenbe is, hogy ne csak ehessünk, de meg is tudjunk szállni valahol. Apámnak egy feltétele volt, a szokásos, hogy hozzam az általa elvárt eredményeket, amit bár alapjáraton szolgáltatnék. Bár a szigora fojtogató sokszor, legalább ilyen tekintetben egy fokkal engedékenyebb, különösen, mert szándékoltan felkutattam a környék olyan helyeit, ahol olyan ismeretekre tehetek szert, ami szerinte is hasznos, ha megnézem személyesen is. Nem mintha tervezném valóban felkeresni őket, de bőven találok anyagot, illetve fel is vettem a kapcsolatot a helyekkel, mintha iskolai projekt miatt érdeklődnék.
Mikor mindent lefixáltam, a lényegesebb információkat elküldtem Murasakibarának is.
Még nem igazán nyaraltam így, hacsak nem az edzőtáborok ide vehetők, ezért akaratlanul is kissé izgatott vagyok. Várom, milyen lesz egy baráttal kettesben eltölteni pár napot valahol.
Abban viszont biztos vagyok, hogy mint a közös kosarazást, vagy Kagami születésnapjának megünneplését, végül élvezni fogom. Nem lehet másképp, mikor minden el van rendezve, s csak élvezni kell az egészet.
* * *
Ahogy megbeszéltük korábban, a vonatállomáson várom. Igaz, engem elhozott a sofőröm magánhelikopteren, de mégis az a legkézenfekvőbb, ha itt találkozunk. A cukrászdába úgyis csak holnap megyünk, mert akkortól szerepel majd az étlapon, ma ráérünk majd felfedezni a kis hegyi települést, kiismerve magunk.
Nem nehéz észrevenni. Egyrészt kiemelkedik a leszállók tömegéből magasságával, másrészt nemcsak a hátán van táska, de a kezében is egy szatyor. Felszerelkezett édességgel, ahogy mindig, s valami lóg is a szájából épp, mint mindig.
Intek neki, mire kiszúr, és bólintva közelebb lép. Miután megszokottan üdvözöljük egymást, máris javaslom a menetrendet.
- Először menjünk vissza az onsenbe, lepakolhatsz, kényelmesebb lesz megkeresni a cukrászdát, hogy holnap magabiztosan odaérjünk időben. Aztán ha szeretnél, kereshetünk boltot. Úgyis fel akarja majd tölteni az egyébként is igen tetemes mennyiségű „ellátmányát”.
* * *
A nap nyugodalmasan telik el. Ha már meglátogattuk a cukrászdát előre, be is mentünk, és meghívtam valamire, aminek az eredménye az lett, hogy vagy egy tucat sütit kipróbált, aminek köszönhetően enyhén rosszul is lett. Lehet, hogy állandóan eszik valamit, de többnyire rágcsákat, a cukrász sütik kicsit jobban megülték a gyomrát, főleg, hogy viszonylag rövid idő alatt termelt be komolyabb mennyiséget. Szerencsére egy kis séta megoldott mindent, s ő sem hisztizett a kelleténél többet. Igaz, nem mondott le arról, hogy újabb adag édességgel tankoljuk fel magunk, de most, hogy kinn már bőven alkonyodik, ismét az onsenben vagyunk, túl a vacsorán. Mivel a szobánk közös, természetesen mindketten ott ejtőzünk. A magam részéről épp átveszem a nap közben hordott ruhám, kényelmes yukatába bújva helyette, mivel arra készülök, hogy megmártózzak az egyik meleg forrás vizében. Hiszen nincs is jobb, mint az út és a nap porától megszabadulva a kellemesen meleg vízben ázni.
- Még mindig nincs kedved velem jönni az onsenbe? – teszem fel még egyszer és utoljára a kérdést.
- M-m – hümmög megint nemet. – Meleg és macerás.
Mint egy kisgyerek. Nekem mindegy. Igaz, azt terveztem, hogy a legtöbb mindent kettesben próbálunk ki, de nem idegen tőlem a magány, nem tart vissza. – Rendben. Pedig szerettem volna kipróbálni, milyen, ha valakivel megmossuk egymás hátát és elbeszélgetünk, élvezve a vizet, de nem lenne semmi élvezetes benne, ha valaki végigduzzogná az egészet.
Beazonosíthatatlan arcot vág, de már nem tanulmányozom, csak elindulok a fürdőbe. A tisztálkodó részlegen lepakolok, majd levéve a könnyű yukatát, nekiállok lemosni magam. Egyedül vagyok, igaz, olyan sokan nincsenek is az évnek ebben a szakában még ilyen fürdőházakban, különösen nem hét közepén, mint ahogy mi. A nyári szezon egy egészen kicsit később indul meg, most még inkább a hétvégék lehetnek erősebbek. Alig engedek azonban magamnak mosdóvizet egy kisebb dézsába, ami mellé telepedve át kívánom mosni magam, mikor nyílik az ajtó, és belép.
Kérdőn felvonom a szemöldököm, mire csak félrefordul, mormolva adva választ a ki nem mondott kérdésemre.
- Egyedül még macerásabb lenne fürdeni később.
Szélesen elmosolyodok az indokon, miközben felé nyújtom a szivacsot, amivel eddig mosogattam magam, hogy ha már itt van, hasznossá tehetné elsőnek magát azzal, hogy lemossa a hátam.
|
