Karakter: Anthoan Richmond
Megjegyzés: (Ethan Leyer,Reira*)
Közel öt éve az első pillanat, hogy nyugodtan, boldog mosollyal arcomon sétálok végig a nyüzsgő Main Streeten. Nevetve rúgok bele egy vörös, elszáradt levelecskébe, felszegve a fejem szívom mélyen tüdőmbe a metsző őszi levegőt.
Lora háza felé veszem az irányt.
Lépteim szaporázom, még egy csokor virágot is veszek. Megkérem a kezét. Még gyűrű nélkül, de ma meg fogom kérni!
És ő boldogan fog igent mondani!
Mondana…
Ha nem egy vad idegen férfivel smárolna a küszöbükön. Ahol régen velem csókolózott. Ledermedve meredek rájuk az utca végéről. Ajkaim megremegnek.
Egy igazi férfi nem sír..de a picsába is…MEGCSALT!
Én 5 év alatt…minden egyes vasárnap írtam neki…minden egyes kibaszott pillanatban rá gondoltam…és Ő?
Egy vad idegen…ráadásul nyegle..ronda…férfivel hetyeg!
Sarkon fordulva nyomom az első szembejövő öregasszony kezébe a csokrot- elvégre túl sokba került ahhoz, hogy csak úgy kivágjam egy lotyó miatt a kukába- ezzel bearanyozva az idős hölgy napját.
- Szívesen Nagyi, jobban megérdemli mint egyesek az utca végén.
Azzal a belváros felé veszem az irányt.
Megtömöm magam a kedvenc régi éttermemben, téblábolok, keresek valami szállást ami olcsó és kifizethető, majd nekilátok házalni az éttermeknél. Munkát keresek.
Mosogatós..pakolós..bármi jöhet..
A tetoválásról egyelőre még álmodni sem merek.. Egyszerűen nincs bátorságom hozzá, hogy megkérdezzem.
Rám esteledik, úgy döntök ideje leinni magam a sárga földig.
Találomra nyitok be egy kocsmába, ahonnét konkrétan csak szimplán arcon rúg a fülledt pára és az alkohol kettőse.
Ez kell nekem!
Leülve a pulthoz kérek egyből egy duplát. Nem szarozok.
Aztán egy triplát.
Sorra csúsznak le a whiskeyk, mely nem kerüli el mások figyelmét se.
- Az anyját kölyök, van ott húzat..szépen, még a végén meg fog ártani.
- Kopj le faszfej..nem vagyok búzacsíra- hörrenek rá a férfire.
Egy ideig még fűzöget…jócskán megdobja a véralkoholszintem az általa fizetett italmennyiség, azonban nem eléggé ahhoz, hogy kikísérjem a mosdóba.
Nincs az az Isten,hogy bevegyem a „szendvicsét.”
- Engedj már el..nem érted,hogy nem akarom?!- hördülök rá próbálva elrántani a kezem.
- Hé..haver..nem vágod, hogy a kiscsávó nem homokos? Na lépj olajra mielőtt elkenem a szádat- mordul egy mély orgánum mögülünk.
A férfi hátrafordul, gyorsan bocsánatot kér és távozik. Azt hiszem ismerik egymást, vagy biztos csak nagyon félelmetes a tag.
Fene se tudja, de valahonnan ismerős az arca.
Már kissé nehezemre esik a koncentrálás, de azért megkísérlem. Kissé előre hajolva szuggerálom, csücsörítek…
Ismerős..nagyon..ismerős..
- Szívesen..
- Ja, köszi!
Fejet ingatva huppan mellém, kér magának is.
- Meghívlak.
- Nem kell.
- De meghívlak. Jó fej voltál, meghívlak.
Addig erősködöm, míg meg nem hívhatom.
Sorra megy a tömény, kísérő nem kell. Minek az.
- És, mi a helyzet?- kérdez rá az ismeretlen (amúgy észbontóan helyes, és nagyon ismerős srác).
- A csajom öt kibaszott éven keresztül félrekefélt, míg én a sitten rohadtam és minden kurva vasárnap szerelmes faszságokat írtam neki a kibaszott sitten. – felelem cizellált körmondatban az egyszerű tényt.
- Az bizony szép baleset- vihog fel
- Az..”baleset”..
Csak iszunk, és iszunk, és iszunk..és „összemelegedünk”. No nem úgy, mint a bőrnyakú tag próbálta.
- Haver, neked kurva szépek a szemeid..én is mindig ilyet akartam.
- Ne bókolj, zavarba hozol- horkantok letörölhetetlen vigyorral. Megemelve a poharam koccintunk, lemegy az újabb, immáron nem tudom hányadik tömény is.
- Nem..kajak, na tépjünk.
- Van füved?-csillannak fel a szemeim.
- Nem! Dehogy is! Nem drogozok…
- Ja nem..én se..-pillantok oldalra bugyuta vigyorral. Eléggé fars állítás, ez a hangomból is kiütközik.
- Menjünk valamerre.
Úgyhogy megyünk.
Hogy hova, azt nem tudom…mert annyira jóba leszünk(annyira nem tudunk járni)hogy egymás derekát karolva támogatjuk a másikat.
Még rémlik valami felordítás: „ne, ide ne hányj”, aztán képszakadás.
…
Másnap kótyagos, hasogató fejjel ébredek a kanapén. Az ismeretlen tag mellettem hever, négy végtagja a négy égtáj felé. Letolva magamról a kezet és a lábat pillantok az órára.
Remek..csak másfél órája kéne ott lennem az új munkahelyemen.
Kapkodva kezdek öltözködni, fél lábon ugrálok nagyjából mindent lesodorva míg megküzdök a zoknimmal.
- Haver..még is mi a szart csinálsz?!
- Megyek..dolgozni..de..amúgy te ki is vagy?
- Ethan...
- Király, én Anthoan…ha gondolod találkozzunk este a bárban…nyolckor.
- Ahol találkoztunk?
- Ott.
- Jó, majd még meggondolom.
Megvárom míg a közel négy másodperc alatti időintervallumban életet lehel magába, majd nem épp udvariasan, de kitessékelem az ismeretlen vendéget az ajtón kívülre.
…
Egy kiadós letolás után végzek is a munkával, hazaérve lezuhanyozom, emberi külsőt varázsolok magamnak,majd jobb állapotban mint tegnap térek be a bárba.
Most ezerszer másként fest. Az ismerős tag az egyik sarok menti boxban ücsörög, rám vár.
Zavartan mosolyogva telepedek le vele szembe.
- Szia..-köszöntöm.
Az órájára pillant, majd vissza az itallapra, benyög ő is egy sziát. Szerintem maga sem tudja mit keres itt.
- Már tudom honnan vagy ismerős…
- Igazán?
- Te vagy a…az énekes fiú..abból..a..tehetség kutatóból..
- Te pedig a srác a melegpornós filmből.
- Jó, akkor nem te vagy! Vicceltem… Anthoan Richmond vagyok- nyújtok kezet.
- Ethan Leyer- rázza meg.
Férfias, erős.
- Ma nem akarok úgy berúgni..-motyogom
- Pedig a tegnapi szép baleset volt.
Az…”baleset”…
|
