Karakter: Xingzhi Shaozu
Megjegyzés: /Kínai tömegbe/
Néhány katonámmal a Sárga-folyó mentén nyargalunk egyenesen Zhin Huan Lee méltóságos herceg palotája felé. Az út három napos, így mikor a hatalmas épülethez érünk, csapatom többi tagját néhány udvarhölgy a szobájukba vezeti, sajnos én ezt a luxust nem tehetem meg. Gyors léptekkel szelem át a színpompás termeket, míg a herceg hálóterme előtt illendően megállok, s egy őr észlelve, ki is vagyok, beenged. Mikor belépek, mélyen meghajolok. Csak mikor meghallom a herceg hangját, akkor egyenesedem föl.
- Xingzhi Shaozu? Már vártalak. Gyere közelebb.
- Nagyon örülök a szerencsének, hogy láthatom, Lee herceg! –remélem befogadóképes lesz a témával kapcsolatban, amit felvetni készülök.
- Pont jókor jöttél, láthatod a menyasszonyomat.
- Megtisztelő. –közlöm ridegen. Már csak az hiányzott, hogy ez az esküvő elvegye az eszét. Odalépek közelebb hozzá, hogy elkezdjem mondanivalómat, de megkongatják a harangot, ugyanis ő elindult közben az arany terembe. Utánaeredek, s vázolni kezdem az északi határoknál lévő helyzetet. Látom, hogy elenged maga mellett mindent, amit mondok. Ahogy belépünk az arany terembe a herceggel, és a többi katonával, a meghajolt udvarhölgyek gyűrűjében ott látom a menyasszonyt. Igazán gyönyörű teremtés, meg kell hagyni. Körben mindenki egy pisszenés nélkül, mint valami szobor, hajol, kivéve egy lányt. Ő mocorog. A hercegre tekintek, majd újra a mozgolódó udvarhölgyre, s azt látom, hogy felemelt fővel pillant rám. Gyönyörű leány, fenséges díszekkel a hajában. Van olyan szép, mint a menyasszony. Amint észreveszi a kínos helyzetet, leengedi a fejét, hogy homloka a földet érintse. Bátor a kisasszony, meg kell hagyni…
- Uram… - fordulok újra Lee császárfi felé - Az a véleményem, hogy néhány katonátkell küldenünk az északi határhoz. Természetes határ védi, de a mongolok forrongnak, fő a biztonság.
- Shaozu, barátom! Hogy vagy képes, még ilyen helyen is csak a munkával foglalkozni?! – szinte megvetően vágja hozzám ezt a gyermeteg töltetű kérdést.
- De uram… - próbálnék érvelni, de csitít.
- Nemsokára esküvő, ne zaklass most a hadi ügyekkel. Különben is, a Mongoloknak jobb dolguk is van, mint hogy megmásszák azokat a veszélyes hegyeket. – A mongoloknak nem is lehetne jobb dolguk, mint hogy megmásszák azokat a hegyeket ilyen gyenge védelem mellett… Míg elnézem a herceg bárgyú arcát, csak magamban fortyogni tudok… Ez az ember nem lesz az én császárom, az Istenekre esküszöm! – Hogy érzi magát? Mindent megfelelőnek talált a lakosztályában? –fordul a csodaszép hercegnő felé, aki egy igenleges válasz után le is süti a tekintetét. Hm. egy udvarhölgynek több önbizalma van, mint neki.
- Ennek örülök! – nevet fel a herceg. – Shaozu, ez a megoldás a problémádra, neked is meg kéne már állapodnod! Egy feleség elfeledtetné veled az ilyen borúlátó gondolatokat! –fordul vissza hozzám, mire csak sziszegni van kedvem:
- Nem termett még a föld olyan asszonyt, aki nekem megfelelne, felség. –adok önelégült, de igaz választ.
- Tábornokként példát kell mutatnod az emberied előtt! Kitől tanulják meg, hogy hogyan kell perlekedni az asszonnyal, ha nem tőled?! –talán jobb, ha erre a kérdésre nem is válaszolok. Nem az asszonnyal kell perlekedni…
- Őfelsége, biztosan fáradt az utazás után, gyerünk hölgyeim, ne is zavarjunk itt tovább. –töri meg a számomra kínos csöndet az udvarhölgyek tanítója. Termetes asszony, jóval idősebb a többieknél. A körben ülő udvarhölgyek egyszerre egyenesednek föl, ügyelve, hogy pillantásuk ne érje a herceget, majd kecsesen kilibbennek a teremből. A menyasszony, és még egy hölgy marad velünk.
- Lee császárfi. –fordulok határozottan feléje – biztos abban, hogy nem akarja megerősíteni a…
-MONDTAM, hogy politikának, de legfőképpen a háborúról való témázgatásnak ebben a palotában nincs helye! -üvölti, majd elnézően mosolyogni kezd.
- Pont a háborút akadályoznánk meg a… -elhallgatok, mert a herceg egyetlen mozdulattal csendre int. Tanítottak engem indulataim háttérbe helyezésére, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz. egy mély levegővétel után szólok ismét:
- Engedelmével elhagynám a termet. Nem zavarom az ifjú párt. – a hercegnő, név szerint Huan Mei-Lan most már merőn figyeli a herceget, mivel az közel lép hozzá, suttogni kezd valamit. Gyorsan kisietek a teremből, mielőtt hányingerem támadna. A központi, nagy terem felé sietnék, hogy elkaphassak egy udvarhölgyet, vezessen el a szobámba. Fáradt, ingerült vagyok. Az egyik teremben ellenben egy pelyhes állú tisztbe botlom. Lássuk csak… Nem mindenki teheti meg, hogy a császári címerrel ellátott pajzsot hordja. Ez a gondosan fonott frizurájú, fiatal kis uracska, Shen Shouhu, bizonyosan a császárfi testőre lesz… Ott voltam a kiválasztásakor. Megejti az elvárt gesztusokat, majd felnézve kérdi halkan:
- Xingzhi Shaozu tábornokúr?
- Személyesen. – közlöm, majd várok, mit akar. Biztosan nem véletlenül szólított meg.
- Shen Sho... – Egek!
- Tudom ki maga, de mit akar tőlem? –kérdem megfeszülve. Nem itt kellene, hogy rám törjön a frász.
- A trónörököst keresem, uram, Xin Huan Lee őfelségét. – ha még egyszer meghallom ezt a nevet ma, holnap temethetnek is. Fáradtan masszírozom orrnyergem, majd megkérdem:
- Mi dolga őfelségével?
- Mától szolgálom. Üzenetet hoztam neki.
- Itt balra, aztán át a két ajtón, végig a dísztárgyas folyosón és be az jobboldali aranysárkányos kapun. Nem lesz nehéz megtalálni. Elég hangos az úrfi. –lerója a tiszteleti köröket, illetve, hogy mennyire hálás is azért, hogy válaszoltam a kérdésére, majd tovasiet. Hihetetlen, milyen pozíciókba kerülnek olyan ifjak, akiknek még le se jött a tojáshéj a hátsójukról. Már messziről tudom, merre van a nagy terem, melyből az összes nyílik. Az udvarhölgyek locsogása bejárja a termet, s áthallatszik a környezőkbe is, annak ellenére, hogy nem beszélgetnek hangosan. A termek különös akusztikája miatt sokkal hangosabbnak tűnik a szóváltás, ám mikor odaérek, hirtelen némaság lesz úrrá a helyiségen, s mindenki meghajol.
- Kellemetlen, vagy nem kellemetlen, nem ismerem az udvarhölgyek feladatköreit. Egy Bi Luo Chun zöldteára vágyom. Csináljanak nekem egyet, vagy szóljanak az illetékesnek… - hagyom abba a mondókámat. Tulajdonképpen az első mondatom végénél már huncutul, halkan nevetgélni kezdett egy-kettő leány, de mikor elhallgatok, követik a példámat. Nem kenyerem a fényűzés, és tudom, hogy emiatt furcsának tartanak, de hogy kinevetnek? – Illetve vezessen a szobámba valamelyikük, ha megkérhetem, mert jelenleg nem tudom, Őfelsége melyiket szemelte ki nekem az elkövetkezendő időszakra. – az udvarhölgyek zavartan pillegnek egymásra, egy szobalány pedig elindul, vélhetően a teámat elkészíteni. Mivel az öreg vezetőjük nincs itt, hogy kijelölje az egyiket, egy pillanatnyi sugdolózás után előlép egy hölgy. Nocsak. A leány, akinek az arany teremben volt bátorsága a szemeimbe nézni. Jelenleg is ezt teszi, viszont vakmerő gesztusával ellent mond kissé remegő hangja.
- Megtisztelne, ha a szobájába kísérhetném, Tábornok Uram.
- Legyen. –lépdelek hozzá, majd lassan megindulunk a főbejárattól jobbra fekvő termek felé. Némán, szemeit lesütve halad mellettem árnyas folyosókon, hatalmas termeken át, a sajátomig. Tényleg gyönyörű hölgy, meg kell hagyni. Nem szól semmit, csak az ajtó mellé áll, s meghajol. Mielőtt belépnék, megszólal:
- Megfelel Önnek, ha én hozom be a teáját?
- Természetesen. –vetem oda neki, majd behajtom az ajtót. Csukni csak nem csukhatom rá egy finom kisasszonyra. Gondolom, az ajtónál ő veszi át a teát a szolgálótól, majd behozza. Ez azért szükséges, hogy a magas rangú tisztek és a császári család ne érintkezhessen közvetlenül holmi szolgálókkal. Jól ki van ez találva. Néhány perc múlva nyílik az ajtó, s egy bambusztálcán hozza a kínai agyagkannát, egyetlen pohárral. Az ágy közelében lévő kis asztalkához helyezi, majd fejét, a tisztelet jeleként lehorgasztva, siet ki a „szobámból”. Mielőtt teljesen eltűnne, halkan utána szólok.
- Köszönöm. – döbbent arcát, pillegő, hatalmas szemeit látom utoljára, mielőtt teljesen rám zárná a hatalmas, díszes tíkfa ajtót.
Szerkesztve Miria által @ 2013. 09. 27. 23:07:57
|
