- Na jól nézek ki? – Teszi fel a kérdést és én ismét végig nézek rajta alig láthatóan ajkamba harapok. Elégé beindító a látvány.

- Megfelel. – jegyzem meg és egy fintorra húzom ajkaim leplezve, hogy mennyire is tetszik így Ryougi. Elindulok ki a lovakhoz és mikor kiérünk szólalok meg újra. - Na lássuk mit tudsz.

- Na nekem ne ilyen könnyû pályára vigyen. – mutat határozottan a gyakorló pálya felé amire felvonom a szemöldököm

- Már pedig innen nem mehetünk ki, sajnálom. Pláne egy kezdõvel nem. – mordulok rá.

- Ki mondta, hogy én kezdõ vagyok aranyom. - vágja rá. Én pedig hosszan nézek rá kissé dühösen. - Már pedig ha nem megyünk egy másik helyre lovagolni akkor nem fogja látni, hogy tudok-e. - mosolyog rám sunyin. - Már pedig tudni akarja nem? – Kérdésére felé fordulok kissé mérgesen és idegesen, de mint ha élvezné is ezt.

- És mégis hova menne lovagolni? – körbenéz, én pedig csípõre teszem a kezem.

- Mondjuk arra. – mutat a domb felé, ami mögött ott van a tisztás és az erdõ. Nem egy könnyû terep.

- Te megörültél? – Kérdem nagy szemekkel nézve rá. Ez nem egy könnyû terep egy kezdõnek, vagy egy újra kezdõnek. Megcsúszhat, vagy bármi lehet.

- Mi az nem bírnád. – jegyzi meg egy sármos mosollyal arcán. Csak ezt a mosolyt törölné le valaki az arcáról.

- Nem itt inkább az a kérdés te bírnád-e. – mondom szemeibe és közelebb lépve bököm meg a mellkasát nyomatékosítva a mondatom. Mosolyogva bólint, amit úgy veszek, hogy bírni fogja.

- Akkor mit állunk még itt. - jelenti ki. - vagy nem mersz velem elindulni? – mondja, és ez nevetést vált ki nálam.

- Nagyon vicces. Na idefigyelj bájgúnár én benne vagyok csak majd ne siránkozzál ha történik valami... – Teljesen elé lépek és közel állva hozzá mélyen nézek fel a szemeibe. Nem sokáig állok úgy ott elõtte. Elindulok a lovak felé, de nem hallom a lépteit, így hátra fordulva nézek vissza rá. - Nem jössz? – kérdem felvonva a szemöldököm. Nem válaszol, csak utánam jön. Oda érve a lovakhoz éles szúrós szemmel nézek rá. - Fel tudsz ülni rá egyáltalán?

- Ezt meg se hallottam. – mondja és utána Üstököshöz lép és felpattan a hátára, mint egy igazi lovas. Végig nézem kutató szemmel, de nem szólok Éjfélhez lépve, mosolyogva simítom végig a nyakét és könnyedén pattanok fel lovam hátára. Elindulunk a domb felé elõször csak egy könnyed lépésben haladunk. Elõl haladok, de néha hátra nézek, hogy minden rendben van-e vele szerencsére nincs semmi gond, de látom, nem igazán megy neki a helyes lovaglási technika felidézése.

- Figyelj. Húzd ki magad és próbálj a lóval együtt mozogni. – kezdek bele a magyarázatba hátra nézve rá. Kedvesebb vagyok most vele, talán azért mert lovagolhatok. Viszont nem igazán megy neki a dolog, hiába próbálkozik. - Na figyelj megmutatom. - és elindulok jobban elõre a helyes testtartással és mozgással. Megállva fordulok felé egy apró mosollyal, bár az az érésem a fenekemet nézte mind végig.

- Megjegyezted? - nézek rá kérdõn, amire bólint. - De különben azt mondtad, tudsz lovagolni. – hosszan tartom rajta tekintetem, kicsit gyanakvóan.

- Lovagoltam is, de az már régen volt. – menti ki magát a kérdéseim zápora és a gúnyolódásom alól. Errõl van szó… újra kezdõ.

- Rendben akkor ha figyeltél próbáld most meg te úgy csinálni ahogy én mutattam. - Tágra nyílt szemekkel mered rám. Pár percnyi csend következik, de nem indul el. - Ha nem a fenekemet figyelted volna, akkor most tudnád, mit kell csinálni. – morranok fel, mert a sejtésem beigazolódott. Leszállok Éjfél hátáról, ahogy õ is üstökösérõl.

- Ez nem az én hibám - kezd bele pimaszul - önnek van olyan jó hátsó része, hogy az magával vonzza a férfi tekinteteket. – kacsint rám, ami ismételten csak feldühít.

- Befejeznéd ezt a bájologást. Különben visszamegyek. És mehet maga ahová éppen akar. – háborodok fel.

- Rendben befejeztem. - mosolyog.

- És ezt a széles mosolyt is elhagyhatná. - mondom morcosan. Visszaülnék Éjfél hátára, amikor megcsúszik a lábam az egyik kövön. Ryougi hirtelen terem mellettem és elkapva a derekam öleli át, hogy ne essek hanyatt. Arcunk nagyon közel van egymáshoz és elégé zavarba jövök, de igyekszem nem mutatni. Hosszan nézek fekete csillogó szemeibe, kissé megigézetten. - Elengedhetsz! – Mondom szemeibe nézve kissé morcosabb hangon, amire elenged, én pedig elõtte ülök vissza Éjfél hátára.

Lenézek rá, majd hirtelen ötlettõl vezérelve nyújtom neki a kezemet.

- Mit szeretne? –Kérdi felnézve rám meglepetten.

- Ülj fel ide elém és megmutatom a helyes lovaglási technikát. –Mondom ránézve komolyan.

- Akkor inkább mögéd ülnék. –jegyzi meg és oldalra döntöm a fejem hosszan nézve rá.

- Ha elõttem ülsz jobban meg tudom mutatni, de jó legyen… ülj mögém. –engedek neki és elõrébb húzódva fogom meg Ryougi kezét, de Éjfél patájával bele kapar a földbe jelezve, õ nem engedi felülni. – Várj! –Szólalok meg kicsit riadtan, majd elengedve a kezét éjfél nyakát simítom meg. –Jól van Éjfél nincs semmi baj, nem ül fel rád, ha nem szeretnéd… de akkor én ülök fel Üstökösre. –Mondom neki türelmesen és kedvesen, de ez se igazán tetszik neki. Nyakára feküdve súgok valamit a fülére amire végre engedelmeskedik és lepattanok a hátáról megfogva a kantárját húzom elõre, hogy vezetni tudjam. Ryougira nézek. –Nem enged mást felülni a hátára, csak engem… reméltem, ha én is a hátán vagyok más lesz a helyzet, de nem. –Magyarázom meg neki a helyzetet nyugodt kedvesebb hangon.

- Ohh… igazán… kedves ló. –mondja kissé zavart mosollyal és Üstököshöz lépve, megsimítva nyakát pattanok fel, majd segítek neki felülni. Éjfél kantárját oda kötöm üstököséhez és hátra nézek Ryougira.

- Add a kezed. –mondom megfogva a kezeit és a derekamra húzva teljesen magamhoz húzom, és magam elõtt karoltatom át kezeit. –Így ni. Ne engedj el és figyelj a ritmusra. –Mondom neki és érzem, hogy az állát a vállamra rakja és elpirulok a közelségétõl, és ahogy nyakamban érzem a leheletét. Egy nagyobb levegõ vételénél, amit nyakamba fúj ki, fel is szusszanok. Nem vagyok benne biztos, hogy nem direkt csinálta.

- Valami baj van Eny? –Kérdi rám nézve és csípõjét tolja az enyémhez.

- Nem nincs semmi. –mondom nagyot nyelve és felvéve a kantárokat indulok el a domb felé. Csak lépésben haladok, mivel ketten vagyunk Üstökös hátán és nem akarom megerõltetni. Éjfél jobban elbírt volna minket, de nem tudok vele mit tenni, hogy nem enged mást a hátára. –Érzed, hogy kell? –Kérdem elõre nézve.

- Igen érezlek. –Szólal meg kicsit kéjesebb hangon, amire ismét fülig vörösödöm.

- Hé, ne most élvezkedj! –Szólok rá zavartan.

- Miért ne élvezzem ki a közelségedet? –Kérdi megsimítva a hasamat, majd lentebb csúsztatja a kezét egyenesen ágyékom felé. Kikerekedett szemekkel nézek hátra rá megállítva a lovakat.

- Mégis mi a jó eget képzelsz magadról? –Kérdem felháborodva megfogva a kezét.

- Nem én voltam az, aki a kezeim magára húzta, és az ölembe fészkeltettelek. –Mondja szemeimbe nézve. Teljesen vörös az arcom.

- Akkor se nyúlkálj, olyan helyen ahol nem kellene. Nem mellesleg neked akarok segíteni, hogy jobban tudj lovagolni! –Mondom, és mint akinek a falnak beszélek, elengedi a derekam egyik kezével és arcom megfogva tapasztja ajkait enyéimre, miközben derekamon maradt kezével még közelebb húz magához a lovon. A csókba szusszanok bele kipirulva és nem is tudom, miért nem lököm le kapásból Üstökös hátáról. Nem megy, nem tudok kiszakadni a csókjából. Testem megremeg, ahogy tovább csókol, és lassan viszonzom a csókját, beadva a derekam. Lassan szakadunk el a csókból és szemem kinyitva nézek az övéibe. Nagyon közel van az arcunk, így nem látom, ahogy elmosolyodik, de szeme állásából és csillogásából tudom, hogy vigyorog.

- A betörhetetlen kanca betört. –Suttogja önelégülten. Szemem meg villan és próbálnék elhúzódni tõle.

- Ne hidd, hogy csak azért, mert viszonoztam egy csókodat még nyert ügyed van! Koránt se vagy nyeregben nálam és nem törtél be! –Mondom felháborodva és próbálok kiszabadulni ölelésébõl, de nagyon nem merek ficánkolni, mert mind ketten leeshetünk a ló hátáról. –Eressz el. –Mondom parancsolón, de csak még inkább magához húz.

- Nem fogom elszalasztani ezt a lehetõséget. –Suttogja a fülembe és újra maga felé fordítja a fejem és követelõzõn mohón tapasztja ajkait enyéimre.

- Eny… reggeliztél már? –Kérdi érdeklõdve. Én pedig felvont szemöldökkel fordulok felé kérdõn. –Ha nem reggeliztél esetleg eljöhetnél velem. –Mondja, amolyan randi invitálás ként én pedig felnevetek.

- Bocsi… korábban kell ahhoz valakinek felkelnie, hogy velem reggelizhessen egy randi keretében. –Mondom nevetve és láthatóan letörtem a fiú kedvét, de nem túlzottan érdekel. Visszafordulok Éjfélhez és folytatom a felkészítését. A csutakolás és patkó ellenõrzés után sörényét kezdem szépen kifésülni és begumizni.

Idõben készülök el a versenyhez, még épp annyi idõm van, hogy átkapjam a verseny ruhám és már kezdõdik is. Én az utolsók között vagyok, így a háttérbõl figyelem a versenyzõket. ~Jók, de még nem elég jók… Még nincs köztük a versenytársam.~ Fut végig a gondolat fejemben és nagyot sóhajtok. Lassan elkezdõdik a köröm, így felpattanva a lovam hátára pacskolom meg nyakát.

- Jól van nagyfiú! Ügyes leszel. –Mondom bíztatva Éjfélt és mikor bejelentenek be is lovagolok a pályára. A felvezetõ kört könnyedén megteszem, majd beállok a kezdõ pontba és neki iramodva kezdünk bele a pályába. Könnyedén „repülök” végig rajta és az eredmény is egyértelmû. Mosolyogva megyek le az istállóba és a boksz elõtt szállok csak le. Megsimogatom Éjfélt.

- Nagyon ügyes voltál! –Mondom neki mosolyogva, simogatva a nyakát kedvesen mosolyogva. Éjfél felém fordul, és a hajam kezdi birizgálni a fülemnél, amire fel kuncogok. Ekkor hallom meg apám hangját. Felé kapva a fejem arcomra komoly ábrázat kerül.

- Eny. - szólít meg az apa. - Õ itt a lányom Eny Revingotn. – mutat be apa egy öltönyös idegent, õ pedig rám mosolyog. - Eny õ meg itt Kurosawa Ryougi.

- Nagyon örvendek. – mondom a szokásos elvárt rövid mondatot. Hangszínemre figyelve, hogy apám elõtt ne legyek cinikus.

- Én úgyszintén mindig örvendek, ha egy bájos hölggyel ismerkedhetek meg. – mosolyog szüntelen rám. Egy apró mosoly húzódik ajkam sarkába, bár inkább cinikus, mint õszinte mosoly, de vélhetõen ezt nem szûri le. Bókol… nofene mily meglepõ. Kezét nyújtja felém, én pedig viszonzom a kézfogást. Érzem a szemei égetõ pillantását enyéimbe, és csak nehezen sikerül elhúznom a kezem. ~Mégis mi a jó eget akar? Jó lesz idõben lerázni.~

- Na nekem egy pillanatra el kell lépnem. - mondja az apám. ~Micsoda? Nincs is semmi dolgod! Nem hagyhatsz ezzel az alakkal kettesben! Te kétszínû dög! Átlátok a szitán!~ Bosszankodom magamra miközben a távozó apám után nézek. - Remélem itt hagyhatom önt.

- Persze. Nagyszerû társaságban maradok. – néz egyenesem rám a férfi és apám pedig teljesen kettesbe hagyott minket. ~Jaj nem! Éjfél itt van.~ Hasít belém a felismerés. - Igazán nagyszerûen lovagolt, szerintem is maga volt a legjobb sõt a legszebb lovas. – kezd bele a bókolásba. Nekem már most elegem van ebbõl

- Köszönöm. – válaszolom egyszerûen és Éjfélhez fordulva hagyom, hogy más bevigye a boxba. - Elnézést de meg csutakolnom Éjfélt. – mondom nemes egyszerûséggel.

- Önnel tarthatok? - kérdi udvariasan. Megdöbbenve fordítom vissza rá a fejem és a szemeibe nézek. - Szeretném megnézni, hogy mennek itt a dolgok.

- Tõlem. Csak aztán ne morogjon ha a szép öltönye összekoszolódik. – mondom az orrom alatt és mivel tudom nem messze a karám, így nem sietek. Úgy se tudom lerázni…

- Ígérem nem fogok. De amúgy is egy ilyen szép hölgy társaság elveszi a figyelmemet mindenrõl. – hátrafordulok és szúrósan pillantok rá. Nem szeretem, ha bókolnak. -  Szóval nem fogok senkit sem hibáztatni.- Odaérünk Éjfél boxához és bemegyek

- Szia. - szólok hozzá kedves hangon. - Most szépen lefoglak csutakolni.

- Az aki ilyen kedvesen beszél egy lóhoz az csak jó ember lehet. – próbál beszélgetést kezdeményezni.

- Egy ló is megérdemel ugyanannyi tisztelet, mint egy ember sõt néha többet is mint egyes emberek. – morogom a férfinak és leveszem a lovam kedvenc keféjét és a leszerszámozás után a vízbe merítem, és úgy kezdem el lecsutakolni a lovamat.

- Ne segítsek. Egy ilyen lány ne piszkolja össze a finom kezecskéit ilyesmivel.  – a hirtelen kijelentésére a kezem meg áll a csutakolásba és ránézek érthetetlen képpel. Alig akarom elhinni, hogy így bókolt.

- Az én kezecskéim. - kezdek bele gúnyos hangnemben. - hozzá vannak szokva az ilyesmihez. Nap mint nap ezt csinálom.

- Éppen ezért segítenék, had pihenjen egy kicsit. - néz rám.

- Mondja maga mindig ilyen bájgúnár? - kérdem ingerülten és egyre inkább irritál a társasága.

- Hát, ha egy ilyen szép lány közelébe kerülök. – szélesen elmosolyodik és felvonva szemöldököm arcomra fintor húzódik és visszafordulok a munkámhoz és lovamhoz.

- Nyugi Éjfél… mindjárt szép tiszta leszel. –Mondom kedves hangon a lovamnak és igyekszem nem a jelenlevõre figyelni, bár elég nehéz.

- Nos akkor segíthetek? –kérdi érdeklõdve én pedig ismét felé fordítom a fejem.

- Mégis mi a fenét akar tõlem? Nincs más, akit zaklasson?!

- Fúh de harapós lett hirtelen! –Emeli fel a kezét mint ha megadná magát. –Nem tudtam, hogy egy ilyen szépség mint te ennyire harap.

- Ohh nem tudja még, hogy én mennyire harapok. –Mondom ránézve arcomra kúszik egy gonoszabb mosoly. Hosszan nézek rá, de a kezem nem áll meg a csutakolásba és egy ponton köröz. Gondolataim kavarogni kezdenek és Éjfél fordul felé és az arcomnál lévõ tincsem veszi fogai köé és cselekedetével ráz vissza. –Jaj bocsánat Éjfél. –Mondom észbe kapva és rá figyelve folytatom a csutakolást.

- Legalább már et is tudom, hogy harap. –Mondja nekem, de már nem nézek rá. Óvatosan lép velem szembe Éjfél másik oldalára és finoman simítja meg lovam hátát, aki felé kapja a fejét és ráprüszköl.

- Éjfél nem szabad. –Pacskolom meg finoman a hátát, azért nem akarom, hogy bántsa.

- A lovad is ilyen ellenséges?

- Csak az idegenekkel, akik teljes gõzzel próbálnak rám teperni. –Mondom ránézve és utána újra csak a csutakolásával foglalkozom.

- Én nem teperek! –Mondja kicsit felháborodva.

- Persze… ne etessen. Sok ficsúrt küldtem már el! Lemerem fogadni, hogy még lovagolni se tud! –Mondom miközben Éjfél mellé guggolok és a hasa alját kezdem el lecsutakolni, majd a combját. Újra és újra bevizezem a kefét.

- Ebben téved! Tudok lovagolni!

- Ohh valóban?! –Kérdem gyanakvóan felnézve rá.

- Igen! Tudok lovagolni!

- Akkor befejeztem Éjfél lecsutakolását és megmutathatja, mennyire tud lovagolni! –Mondom elmosolyodva hamiskásan és magamban kuncogom rajta. Nem tudom, kinek akar ezzel imponálni, de nem igazán jön be a nagyszájúsága.

- Rendben! Melyik lovat vihetem el? –Kérdi rám nézve Éjfél feje mellõl. Felállva nézek körbe kik vannak bent.

- Ezen a soron innen a harmadik bokxban van üstökös. Egy szelíd kanca. Õt viheti. –Mondom õszintén. –Minden lószerszámot ott talál és a csutakolás kellékeit is. Mielõtt felnyergelné, kefélje át a bundáját. –Mondom, õ pedig csípõre teszi a kezét.

- Köszönöm a gyors kioktatást, de volt már dolgom lovakkal. –Na mi az csak nem besértõdött.

- Nekem kötelességem ezeket elmondani uram! –Jelentem ki és visszafordulok Éjfélhez és folytatom a tisztítását. Utána mikor kész vagyok az oldalával átmegyek a másikra. Szerencsére addigra elmegy a pasi és nyugodtan befejezhetem.

Mikor kész lettem a csutakolással megszárítom lovamat egy törölközõvel és átkefélem a bundáját, úgy nyergelem fel ismét és kivezetve a karámba megyek oda üstököshöz. Látom a fickó is nemsokára kész van már a nyerget teszi fel. Viszont rossz nézni ahogy felhelyezi. Üstökös felettébb nyugodt. Nem véletlen választottam neki õt, hiszen egy végtelenül szelíd és figyelmes kanca.

- Atya ég… hogy teszi azt fel! –Szólalok meg és lovam kantárját a karám rácsához kötöm és bemegyek hozzájuk. Mellé állva csípõmmel tolom el onnan. –Figyeljen megmutatom de csak egyszer! –Mondom és elõször leveszem a nyerget és a nyereg alátétet teszem fel Üstökös hátára és utána a nyerget. Alaposan megigazgatom és felnézek rá. –Látja?! Így kell felhelyezni. –jelentem ki neki.

- Hmm köszönöm a segítséget. –Mondja elmosolyodva, mint ha direkt csinálta volna a bénázást, hogy a közelébe jöjjek. Felvonom a szemöldököm és inkább csak tovább mutatom. Leguggolva a csatot igazítom össze.

- Erõsen meg kell szorítani a szíjat, hogy ne forduljon le veled együtt. –Mondom és annyira szorítom meg, ahogy kell és a kengyelt is megigazítom alaposan. Felállva ellenõrzöm a nyerget és a férfira nézek. –Ezek után jön a kantár. –Mondom és leakasztom a szögrõl és úgy nézek végig rajta. –Öltönyben akar lovagolni?

- Hát nem lovagláshoz öltöztem, de nincs most más ruhám itt. –Válaszolja és szélesen elmosolyodik.

- Hmm… ha felszerszámoztam Üstököst is akkor adok önnek ruhát. Azért azt nem akarom, hogy elszakadjon az öltönye… Apám ruhái jók lesznek önre. –Mondom elgondolkodva végig mérve. Nem sokáig nézem, és inkább befejezem Üstökös felszerszámozását és kivezetem a karámból. Éjfélt magam mellé véve a két lóval oldalamon indulok meg kifelé az istállóból. –Jöjjön adok lovagló ruhát.

- Rendben és igazán köszönöm, hogy így aggódik az öltönyömért. –Mondja elvigyorodva.

A házunk nincs messze az lovarda istállójától Ez az egész lovarda a mi birtokunk. Az ajtó elõtt a korláthoz kötöm õket. Szerencsére jól meg vannak, és a férfira nézek.

- Erre parancsolj. –elõre menve megyek be a lakásba. A hal elégé nagy, és maga az egész ház is. Apám szobájába megyünk be ami az emeleten van Nem mutatom körbe a házba. Célirányosan megyek. A szekrénybõl kiveszem az egyik lovagló ruháját apámnak és a lábára nézek. –Hányas a csizma mérete?

-A csizma méretem nem tudom, de a láb méretem 45-ös. –Mondja és felnézek rá elgondolkodva. –Valami baj van széplány?

- Apám lába 46… - Mondom és kiveszek egy csizmát a ruha mellé és oda lépve nyomom a kezébe. –Próbálja meg, ha valami nem jó sikítson. Az ajtó elõtt leszek. –Mondom szemeibe nézve õ pedig a kezeimmel együtt fogja meg a ruhát.

- Nem segítene átöltözni? –Kérdi elmosolyodva sármosan.

- Perverz! –Mondom szemeibe nézve és kihúzom a kezeim, majd kimegyek a szobából és az ajtót becsukom magam után. Az ajtó mellett állok meg.