Karakter: Leon Collins
Megjegyzés: ~Macimnak~
A szüleim halálát követő időszak nagyon megvisel, mert hiába van itt a bátyám Dilen, hasznavehetetlen. Csak a farka után megy, abba bele se gondol, hogy miből megy el szórakozni, megoldja alkalmi munkákból, na de én nem tudok mit tenni, mert itt vannak a díjnyertes lovaink, akiket ápolni, etetni, itatni kell, sajnos a pénz folyamatosan fogy. Nemrég meg kellett válnom az egyik csikómtól, hogy fenn tudja tartani magam és az öt lovamat. Két hím lovam van, ha párzásról volt szó, sosem mondtak csődöt, mindig gyönyörű csikók születtek. Három kancámat imádom, mert nagyon a szívemhez nőttek. A legelsőt Flórának hívják, édesanyám nevezte el csikó korában, gyönyörűen játszik a pacin a fehér és a barna folt. A középsőnek még anno én választottam nevet, Mokka. Hiszen olyan színe van mint a tejkaramellának. A harmadikat pedig Csillag, mindenki mondta akkor nekem, hogy valam különlegeset válasszak, de azért lett ez a neve mert a feneke fölött egy csillag alakú fehér folt található, meg este is született. A csődörök is gyönyörűek Rico- nak a húgom nevezte el, aki alig tanult meg beszélni, a sörénye és a farka hófehér, a teste színe pedig hasonlít Mokkáéhoz. Johnny-nak hívom a tüzes lovamat, sokszor forrófejű, hallgat rám, nyugodt ló, de ha kanos, akkor fékezhetetlen. Őt egy árverésen vettük, éheztették szerencsétlent, amióta nálunk van, rendesen kikupálódott. Egy baj van vele, hogy fekete színe miatt éjszaka alig lehet megtalálni, a farka töve hófehér, azt szokott világítani a sötétben, de így is alig észrevehető. A mai napom is ugyanúgy kezdődik mint a többi, éppen almát válogatok a hatalmas almafánkról, amit a lovaink egyenesen imádnak. Belecsempészek nekik egy két fürt szőlőt is, sokszor azt is megtámadták. Amikor a hatalmas kosaram megtelt, amibe körülbelül tíz klónyi alma elfér, a karámhoz vonszolom. Hatalmas nyerítésben van részem, mert már nagyon éhesek, öntök az etetőtáljukba, azonnal enni kezdenek. Kapnak friss vizet, majd az ürüléket szedem ki alóluk, ez kiválóan alkalmas a növényeim alá, hogy szép paradicsomaim legyenek. Majdnem delet üt az óra, amikor a drága bátyám előmászik a szobájából és piszkálni kezd. Ilyenkor nem is figyelek rá, az a baj, hogy pénz szűkében vagyok, kénytelen leszek vagy eladni őket, vagy társulni valakihez. A laptopom elé leülök, közben nemrég megpucolt almát tömök magamba, a végén olyan leszek, mint a lovaim, almazabáló. Megcsóválom a fejemet és a hirdetések között rá is találok egyre. Átfutom a sorokat, ahogy elnézem, ennek a lánynak is segítségre volna szüksége meg nekem is, ha a lovaimmal kiegészíteném az övéit, akkor nincs kizárva a talpra állás. Ahogy látom ingyen kell dolgozni, nekem még az is megérné, csak jöjjek helyre anyagliga. Előveszem a telefont és bátyám megáll mögöttem.
- Mit művelsz? – kérdezi, miközben a kávéját kortyolgatja.
- Elköltözöm és betársulok egy másik tenyész cégbe. – A számokat beütöm.
- Elment az eszed, azt se tudod ki ez, így látatlanban igen érdekes lesz. – Tarkón vág.
- Cseszd meg, minden hol jó lesz, ha távol leszek tőled. – Erre visszafordul.
- Öcsi. – hatás szünet. – Ez fájt. – kimegy az udvarra.
- Rohadtul nem érdekelsz. – A telefonon megnyomom a hívógombot és nyomban ki is cseng, majd egy gyönyörű csilingelő hang megszólal.
- Tessék. – a hangja szimpatikus.
- Szia, azaz jónapot, Leon Collins vagyok és az Aranypatkós ajánlata érdekelné. – Basszus, magázódni nem nagyon tudok.
- Örülök, hogy felhívott, van tapasztalatod a tenyésztésben és a lovakban? – Elfintorodom.
- Persze van, a szüleim, híres tenyésztők voltak és most én viszem tovább. – magyarázom.
- Egy személyes beszélgetést szeretnék veled, ma délután megfelelne? – persze.
- Tökéletes, mikorra legyek ott? – kérdezem sietve.
- Olyan négy fele nekem jó. – mondja elgondolkodva.
- Rendben ott leszek, és nagyon köszönöm. – mondom lelkesen.
- Én köszönöm, hogy megkerestél, akkor délután várlak. – bontja a telefont, nekem egy kedves mosoly ül ki az arcomra.
Izgatottan várom a délutánt, hogy megbeszéljük a részleteket.
|
