Reggel arra ébredek, hogy valami kemény szorul neki combomhoz. Párat pislogok, majd teljesen elpirulok, ahogy rájövök, tulajdonképpen én is olyan merev vagyok, mint õ. Rajtakapottan nevetek fel, ahogy Billy felnyitja szép szemeit. Nem érti, min nevetek, így arra mutatok.

- Ne nevess, a tiéd is ilyen – mosolyog rám -, de amúgy is, mintha még nem aludtunk volna együtt – nevet fel. Kapok egy jóreggelt csókot, majd felül és nyújtózik egyet. Ha nem lennék z, aki, még a nyálam is kicsordulna a szám szélén. Egy félisten a pasim, az már biztos. Nagy nehezen feltápászkodunk egymás segítségével a jó puha ágyból. Billy karjaiba zár. – Szeretlek, kicsi pamutom – nevet fel. Pfff... ez a becenév kiüti nálam a biztosítékot.

 Lemegyünk reggelizni, õ 100 Wattos vigyorral, én paradicsompiros arccal. Megszólal Billy telefonja is. Beszélget valakivel, majd hozzám fordul, miután leteszi a készüléket. Kapok egy csókot.

- Kicsim, meló van, de ma semmi kép ne gyere be – mondja, majd volt Billy, nincs Billy.

 Rendbe szedem kicsit a lakást, majd meglátom az asztalon Billy telefonját. Megcsóválom a fejem. Feledékeny...

 Gyorsan átöltözöm, s lemegyek a klubba. Anyám, mennyi ember, a hátsó bejáraton kell bemenjek. Ott máris összefutok a fõnökével, õ közli, hogy hátul van az egyik szobában.

 Sietve megyek fel és kiosztok pár kézreütést, míg felérek. Ne nyúlkáljon azért senki sehová, kérem szépen.

 A szobába benyitva azonban olyat látok, amit tényleg nem akartam. Billy épp azzal a táncosfiúval ölelekeznik, símogatja. A fiún már nincs is póló. Nem vesznek észre, de mikor a fõnök rám kiált, hogy ne menjek be, azonnal becsukom az ajtót.

 Gyorsan történik minden. Ahogy futok a lépcsõn, ahogy valaki elkapja a derekam és a sikoly, amely talán az én ajkaimat hagyja el. Hallom, ahogy Billy a nevem kiálltja, de már elsötétül szinte minden.

***

 Mintha apró szivárványszerû foltokat látnék, ahogy felnyitom a szemem. Fáj mindenem, mintha lefognának, érzem, hogy az ujjak a bõrömön is meglátszanak a szorítástól. Fázom, teljesen meztelen vagyok.

- Oh felébredtél? – Ki beszél? Nem látom az arcát. Pislogok párat. – Ne aggódj, jól fog esni. Billynek biztos órákba telt kielégíteni téged, de ezek a méretek, már hozzád valók. Nyisd ki a szád szépen!

 Mozdulni sem bírok, visszahallom a saját nyöszörgésem. Ézem ujjait államon. Mintha meztelen csigák kúsznának rajtam. Billy? Hol vagy?

- Gyerünk már! Nyisd a szád! – Felnyögök, ahogy valami a számba csúszik, s hányingerem támad. Fulladozni kezdek, míg õ mozogni. Ahogy rájövök mi is az, mégjobban görcsbe rándul a gyomrom. Félek. Az egész testem remeg. – Oh igen, meleg és nedves. Benned lenni sokkal jobb lesz majd!

 Mirõl beszél? Csak nem akarja, hogy...? Édes Istenem...

 A testem vonaglani kezd. El innen! Ki kell szabadulnom.

 Azonban nem tetszik ez nekik, ugyanis erõsebben szorítják karom és lábaim, amiket valaki széthúz, s én az én szívem mindjárt leáll a ijedtségtõl. Ne! Ne! Csak ezt ne!

- Semmi baj, szépségem, csak lazíts – nevet fel, mint valami pszihopata. – Nyugi már, innen úgy sem mész sehová! – Érzem, ahogy közelebb hajol. Lehelletét nyakamnál tudom, s végigfut rajtam a hideg. Ahogy más pozíciót vesz fel, ahogy nyakamba harap, sikoly szökik a számra. – Csak nyugodtan, édes, itt senki nem hallja.

 Könnyeim hidegen száradnának arcomra, ha nem folyna helyettük mindig új. Aztán hatalmasat sikoltok, ahogy teljesen belémtolja magát, az egész testem megfeszül, mintha ketté akadna szakadni. Érzem, hogy mégnagyobb bennem és ettõl elakad a lélegzetem is. Nem kapok oxigént, csak tátogok utána.

- Ah, ez igen, azt ne mondd, hogy még szízvagy, hogy így szorítasz!? – nevet fel nyögdécselve én meg azt kívánom bár ölne meg vagy halnék meg, mert nem bírom ki józanul ezt a fájdalmat. Az egész testem tüzel tõle.

 Ahogy mozogni kezd még rosszabb lesz, minden a legmagasabb lesz. A fájdalom és a feélelem is. Egyáltalán nem élvezem, nem is tudnám úgy, hogy közben érzem, hogy a saját vérem a síkosító, mert nem egyszer sért fel férfiasságával.

 Azt kívánom, bár lenne vége, de több órának érzem, míg megérzem magamban a melegséget, ami miután kihúzta belõlem farkát, kicsordul belõlem a vérrel együtt.

- A tiétek! – hallom még hagját, aztán már csak remegek és sírok. Sikolyaim sem hatja meg õket.

- Nyugi, a fõnök hozzánk képest még gyengéd volt fele – nyal valaki végig a fülemen, ahogy belesuttogja e szavakat, aztán elájulok. A jótékony sötétség nem érezteti velem a félelmet és a fájdalmat.

***

 Tompának és elzsibbadtnak érzem magam a sok nyugtatótól, amit belém nyomtak. Mindenem sajog, nincs ülömbség köztük, mintha tõket szurkálnának minden egyes sejtembe.

- Billy? – nyögök fel tehetetlenül. De, nem jön válasz és ez mégjobban a szívembe markol. Ézem, hogy könnyeim ismét folyni kezdnek. Talán megint Raynt tartja a karjaiban, vele vígasztalódik. Vagy, nem is tudja, mi történt velem.

 Szinte rászkódom a sírától, s mindenem jobban kezd fájni.

 Valami fehér. Doki? Nem tudom kivenni. Homályosan látok és a szoba falai is nagyon fehérek. Ha tippelni lehetne mondjuk doki, de túró is lehet. Inkább nem tippelek, rossz vagyok abban.

- Látom felébredt. Mostmár megnyugodhat – jön közelebb és megfogja a kezem, hogy megnézze pulzusom. – Dr. Robinson vagyok. Kérem, kövesse ezt a szemével – tart elém egy lámpát, de a könnyeimtõl nem látom rendesen. – Semmi baj, mostmár biztonságban vagy – szól lágyabban és személyesebben. Letörli arcomról a könnyeket. – Niall ugye? – kérdi és bólintok. – Gondolom, nem kell elmondanom, mi történt. Nagyon szeretném, ha még benn maradnál itt két napot. Be fog jönni hozzád egy kollégám, akivel beszélgethetsz majd.

- Pszihológus? – kérdem elhúzva a szám, mire elmosolyodik.

- Igen, az. A váróteremben van egy férfi, szerintem a barátod, nincs túl jó állapotban. Beengedjem, vagy mondjam, hogy aludni szeretnél? – kérdi figyelmesen.

 Összeszorítom a szám.

- Bejöhet – mondom rekedtes hangon.

 Utánamegyek.

- Billy…

- Kicsim, nagyon sajnálom… Nem kellett volna, tudom, hogy félsz – mondja. Látom rajta, hogy tényleg bántja a dolog.

- Billy… - kezdeném ismét, de csókkal hallgattat el. Arcomra simul tenyere.

- Menjünk suliba.

***

 Ez így nincs rendben. Akármennyire félek is, megbízom benne és akarom. De… akárhányszor továbblépnénk, õ áll le, õ az, aki elszakítja magát tõlem. Talán nem akarja már? Megunt rám várakozni. Talán már ki is nézett valakit, aki a helyemet foglalja majd el mellette. Nem akarom ezt! Nem akarok szakítani vele! Én szeretem õt, a szívem az õ kezében van. Miért hajítaná el ilyen könnyen?

***

 Az iskola zajos termei közt mi hallgatunk, nem szólunk. Õ levert, én szomorú. Micsoda búval baszott pár vagyunk mi!

- Mi van, galambok? – jön felénk Megan. Azonban rá sem figyelünk. – Hé… gerlepár… Mi a baj?

- Semmi – vágja ki hidegen magát Billy. – Kicsimnek rossz napja van… De hazafelé felvidítom – mosolyog rám, mire furcsán nézek. Ezt mi lelte? – Mi a baj, kicsim?

 Nem válaszolok. Nem tudom, mit mondjak.

 Kimegzünk a wécébe, legalábbis, oda terelget.

- Kicsim, mi baj?

- Billy, már akartam mondani, hogy sajnálom, amiért olyan sokszor... abba kellett hagyni – mondom, de nem bírom ki, és elsírom magam.

- Niall, kicsim! Mondtam, hogy várok rád, rendben? Nem érdekel, hogy mennyit, de várok – mondja, s közben magához ölel. – Szeretlek, nekem ez számít – csókol meg.

 Félénken bólintok.

 Visszabaktatunk a rerembe, s ahogy leül, én szokás szerint ölébe huppanok. Nevetgélünk, beszélgetünk.

 Azonban pár srác, még mindig nem képes abbahagyni a csipkelõdést, így csúfolódni kezdnek. Nem szeretem ezt, olyan, mintha azért hibáztatnának, mert szeretek valakit. Az egyik egy tollat is dob felém, ami pont szemközt talál. Elszakad bennem az a bizonyos cérna. Amúgy sincs jó napom, de õk még tovább szivatnának.

 Sírva bújok oda Billy-hez, azonban õ is dühös lesz. Feláll, s a falra passzírozza a srácot. Végül ordítva futnak el a többiek.

- Rossz párral kezdtek ki. Tudjátok, hogy mi lesz, ha Nit megsiratjátok? – kérdi dühösen a sráctól.

 Még mindig könnyeimmel küszködve szólok, hogy hagyja abba. Utálom az erõszakot, ezt õ is tudja.

 Elereszti a srácot, majd dühösen a falba boxol. Istenem!

 Odafutok hozzá.

- Ne csináld! – kiáltom, s látom, ahogy kitisztul a tekintete. A kezéhez kap. Biztos fájhat szegénykémnek.

 Basszus, én meg olyan vagyok, mint egy lány, csak sírok, és semmit sem vagyok képes tenni.

 Dean és Megan a gyengélkedõre kísérik, ahonnan mentõt hívnak. Nem akar menni korházba, de kikönyörgöm neki ezt. Nem akarom, hogy fájjon a keze.

 Meg kell mûtsék, bár én nem sokat tudok errõl, de akkor is, nagyon félek, hogy esetleg rosszabbul lesz, vagy valami. Szerencsére a srácok nyugtatnak, hogy nem lesz semmi gond, hanem itt kapnék agyvérzést idegességtõl.

 Mikor már bemehetek hozzá, még alszik,. Fölé hajolok, s az õ csodás szemei pont akkor nyílnak ki. Felmosolyog rám, arcomra simítja kezét.

- Sajnálom, kicsim! Hogy van az orrod? – kérdi, s végigsimít azon a ponton, ahol eltaláltak. Nem is törõdtem vele, kissé fáj, de nem érdekel, csak õ érdekel.

- Nem ez a legfontosabb. Te jól vagy? – kérdem, bólint.

- Persze, kicsim, csak álmosan az altató miatt – mosolyog rám kissé sápadtan. Kapok egy csókot. Istenek!

 Pár percig szerencsétlenül toporgok ágya mellett. Most mit mondjak, hogy nem így kellett volna elintézni a srácokat? Nem akarom megbántani. De, legalább õk már nem fognak beszólni.

- Nem akarsz mellém feküdni? – kérdez elkínzottan, kirántva gondolataimból, s én máris dobom le a cipõm, hogy mellé bújhassak.

- Ne csinálj többé ilyen butaságot, jó? – szipogom pólójába. – Jajj, olyan vagyok, mint egy lány – nyöszörgöm, s megtörlöm szemeim, mik ismét bekönnyesedtek. – Talán jobb is lenne, akkor senki sem piszkálna, hogy nem vagyunk normális pár – hüppögöm, s elrejtem elõlre arcom. A nyakához bújok.

- Sss... – csitít, s a hátam kezdi simogatni nyugtatólag. – Butaságot beszélsz. Nem kell lány legyél ahhoz, hogy szeressek. Nem érdekel mások véleménye, kicsim. Én csak azért támadtam annak a faszagyereknek, mert bántott téged. Megsebzett téged, én csak azt akartam, hogy neki is fájjon... – csókolja meg homlokom, s szorosan ölel.

- Nagyon szeretlek, Billy! Sosem akarlak elveszíteni – mondom komolyan.

 Kapok egy csókot. Megkönnyebbülten szusszan fel.

- Én is szeretlek, kicsim, nagyon – mosolyog rám. Ez a legszebb mosoly, amit életemben láttam.

***

 Dean és Megan jól leszidják Billyt,amin csak kuncogni tudok, mert szerelmem közben olyan arcot vág, mint egy sértõdött hat éves, akitõl elvették a játékautóját.

- Jól van, jól van, felfogtam – mondja, mire mind felnevetünk. Szokás szerint az ölében ülök, épp kajaszünet van és mi az udvaron eszegetünk. Nagyon szép idõ van.

- Suli után beülünk a kávézóba? – dobja fel Megan.

- Aham.

- Naná.

- Jó ötlet.

- Akkor ezt megbeszéltük – és ezel szól a csengõ is.

 Elindulunk, majd egy-egy csókkal elváll a banda két felé.

 Suli után a kávézóban várunk a fiúkra, addig rendelünk nekik is. A kedvencét kértem, tudom, hogy örülni fog neki.

- Sziasztok! – köszönnek egyszerre, majd leülnek mellénk. Azonnal összekulcsolódnak ujjaink. – Rendeltetek már?

- Igen – mosolygok rá. – Kevin az elõbb hívott, ma nem lesz otthon, anya pedig szeretné, ha otthon aludnánk.

- Oké, akkor már egyenesen oda megyünk.

 Bólintok.

 Hangosan társalgunk és nevetgélünk, ahogy mindig. Ilyenkor érzem igazán, hogy nem vagyok egyedül.

 Otthon anya épp valami finomat süt, az illata legalábbis mennyei. Gyorsan megpuszilom õt, aztán felmegyünk, hogy átöltözzünk valami kényelmesebb ruhába. Még szerencse, hogy Billynek itt is vannak ruhái, ahogy nekem is vannak náluk.

 Remekül telik a nap. Anya kitett magáért a kajában és mindenben, mi meg csak gyõzzük õt dícsérni.

 Estefele már mi a kanapén bújúnk össze, valami akciófilm megy, de jobban leköt az, hogy nyitva tartsam a szemem, mert itt alszom be. Halk hortyogás üti meg a fülem, s kissé felemelem a fejem. Ezek szerint nemcsak én voltam fáradt. Felkuncogva hintek egy apró puszit arcára, majd visszabújok hozzá, vigyázva, hogy ne ébresszem fel, s én is átadom magam az álom jótékony homályának.

- Niall, kicsim, ha itt alszotok, mindenetek fájni fog – ébreszt anya. Már késõ lehet, a függönyök behúzva, a konyhából szõrõdik ki még nagyobb fénymennyiség, az világítja be a nappalit.

- Baj, ha felmegyünk? – kérdem ásítva.

- Dehogy baj. Én is lefekszem, már fél tíz is elmúlt.

 Óvatosan felébresztem Billyt, s javaslom, hogy bújjunk ágyba rendesen. Álmosan bólogat, s nagynehezen feltalálunk a lépcsõn is, betályoljuk a szobám, s az ágyra sem tesszük a fejünket, már alszunk.

 Este, mikor már a bár fele megyünk, én mondok, mint a rádió, ha bekapcsolják, de visszajezés szavaimra egyáltalán nem érkezik.

- ...és akkor... – Ne máááár! – Hé, Billy, figyelsz rám? – bökök kissé oldalba, mire ijedten kapja fel a kezét, de mielõtt megütne, átölel.

- Sajnálom, de, butuska, ha látod, hogy el vagyok bambulva, akkor ne csinálj semmi hirtelent – szorít magához.

 Kis idõ múlva már benn vagyunk a klubban, ahol persze, mozdulni se lehet, olyan tömeg van. Persze, ahogy a pulthoz verekedünk, azonnal ölelgetni kezdik a munkatársai. Hirtelen olyan rosszul esik az, hogy én itt vagyok, õ meg másokat ölelget. Nem kéne ezt tennie. Tudom, önzõ dolog, de õ egyedül csak engem kéne a karjaiban tartson.

 Elfordulok, hogy ne lássa azt, szemeimben már könnyek gyûlnek, hogy mást ölel épp. De felengedek ezekbõl a buta gondolatokból, mikor ajkait az enyéimre nyomja. Nem szeretem, ha nyílvános helyen csókol meg, de most valahogy megkönnyebbített ez.

 Iszogatni kezdünk, õ megáll két pohárnál, én háromnál. Utálok fejfájásra ébredni.

 Pillantásunk kis idõre összeakad. Szemeiben lévõ melegség az egész testemet eltölti. Szeretem, mindennél jobban. Életem legboldogabb pillanataiban ott volt. Tõle gyengés öleléseket és csókokat kapok. De... azért kicsit aggaszt az, hogy nem voltunk még együtt úgy. Tudom, hogy neki nem lenne ellenére, viszont, én nagyon félek, hogy valamit elrontok, aztán meg többet látni sem akar majd. Nem is tudnám, mit kezdenék nélküle. Megõrülnék, ha elhagyna az én hibámból.

- Táncolunk? – kérdi hirtelen, mire nagy mosollyal lépek hozzá közelebb. Szeretek vele táncikálni.

 Testünk összesimul, mintha mindig is egymáshoz illeszkedtünk volna. Érzem, ahogy levegõt vesz, majd kissé alkoholos, meleg levegõt fúj ki, azt is, hogy a gatyájában viszont, nem a pénztárcája nyomódik nekem.

 Lassú számok vannak ugyan, de nekem ez is elég, hogy leszívják az energiám. Nagyokat ásítok, amin persze Billy nevet.

 Õelmegy valamerre, én meg a pultnak támaszkodom. Kapkodom a fejem, ahogy három srác is körüláll, hogy elmennék-e velük táncolni. Jahj, hogy nyem szejetem én est!

 Szerencsére, Billy hamar visszajön, s közelebbfurakszik hozzám. Át is ölel birtoklóan, hogy megmutassa, én bizony már az övé vagyok.

- Mi lenne, ha nem a barátommal kezdenétek ki? Nincs kedvem még a szabadnapomon is innen kidobni valakit, de ha Nit nem hagyjátok békén, akkor muszáj lesz Dannak szólnom, hogy dobjon ki titeket.

 Beszél, de ahogy a karjaiba vesz, s én fejem nekidöntöm mellkasának, már el is nyom a fáradtság.

***

 Mikor felébredek rémálmomból, ismeretlen sötétség, ismeretlen ágy, és ismeretlen szoba fogad. Hol vagyok? Billy hol van? Itt hagyott volna egyedül, mikor tudja, hogy én nem szeretem azt? A mellkasom összeszorul, a levegõt is nehezen kezdem kapkodni.

 Nyílik az ajtó, s ahogy oda kapom könnyekkel átitatott tekintetem, megpillantom õt. Jön és magáhozölel, míg én sírva bújok hozzá. Istenem, nem tudom, talán a falat kezdtem volna kapani kínomba, ha nem jön.

- Sajnálom, nem kellett volna elmennem mellõled, annyira sajnálom, Ni.

- Rosszat álmodtam, Billy, megint azt a sötétséget... – szipogom.

 Felkap, s az ágyra ül velem ölében. Szorosan ölel magához. Fájdalmasan dobogó szívem kicsit megnyugszik illatától, birtoklóan ölelõ karjai melegségétõl. Félek... félek, hogy el fogom veszíteni...

- Már mondtam, kicsim, ez csak egy álom, mindig melletted állok, örökre veled maradok. Egy holmi fekete izé nem akadályoz meg abban, hogy boldog legyek veled. Ni, nagyon szeretlek, nem hagylak el. – Nyugtató szavai lágyan simogatják a fülem, a hangját is annyira szeretem.

- Még így is velem maradsz? – kételkedem mégis. – Még így is, hogy nem fekszem le veled? – kérdem félénken, s õ méginkább magához szorít, ami puszta lehetetlenség, de ha össze akarná olvasztani a tesünket, nem bánnám. Csak vele együtt vagyok egy egész.

 Nyom egy csókot a fejemre, s valahogy mindebbõl a kedvességbõl, megértem, hogy utaságokot beszélek, ha azt képzelem, emiatt elhagyna engem.

 Visszafekszem az ágyra, õ pedig követ, nem enged el, szorosan ölel. Finom csókokkal csábít az álomvilágba, s én nem ellenkezem ellene, hogy is tudnék...

***

Ismeretlen hangokra ébredek. Billy hangját ismerem csak fel belõle, de õ se szól sokat. Mikor kinyitom a szemem, s megdörzsölöm nyûgösen, egy de édes kiáltással vetõdik az ágyra valami fekete, s azonnal felébredek. Kerek szemekkel, ijedten pislogok. Levegõt sem kapok, kiszorítja belõlem a fekete.

- Roy, szállj csak le róla! – morran Billy, s nem is kell leszálljon az a szerencsétlen rólam, mert én szabadulok ki karjaiból, s szerelmem nyakába vetem magam. Készségesen öleli át a derekam, hogy megtartson, mikor lábaim is derekára kulcsolom. – Jó reggelt, kicsim!

- Neked is – nyikorgom a nyakába, mint valami rozsdás kertikapu.

- Nézzd el ennek a baromnak, hogy rádugrott – bök fejével a srácra, aki még mindig az ágyon terpeszkedik faképnélhagyottan. Kíváncsian pislogok rá, mire Billynek is leesik, hogy én ugyan õt nem ismerem. – Õ az a fiú, akirõl meséltem, hogy felvettük a táncosok közé – bólogatok. Igen, már emlékszem.

- Haza akarok menni – mondom pólójának morcosan, s komolyan nézek rá, de egy ásításba fullad. Na, oda a méltóság. Felkacag, s megpörget kissé, mire én is felnevetek.

- Roy, õ itt Niall. Kicsim, õ itt Roy – mutat gyorsan be minket. Biccentek felé.

***

 Otthon visszafekszünk még kicsit aludni. Természetesen, kis nyaggatással értem el azt, hogy õ is lepihenjen mellém. Végül felkap egy mangát, azt olvassa, míg én combjaira hajtom a fejem, s ahogy félkézzel símogatja a hajam, el is alszom hamar.

 Anyu is hazar aztán, s megkajálunk, aztán elmegyünk hárman egy nagy vásárlásra, amibõl persze az lesz, hogy az egész pláza minket figyel Billy-vel. Ugyanis, én nem nagyon szeretem, ha nyilvános helyen csókol meg, õ meg vagy fél órája kuncsorog. Kergetõzni kezdünk a sorok közt, a vásárlók kacagnak, az üzletvezetõk mormognak, de azért õk is mosolyognak. Végül a bútorrészletnél kap el. Derekamnál dogva repít az egyik kanapéra, s a vásárókat megpirongatva, szappanoperákat megszégyenítõ csókkal jutalmaz meg.

 Anyu is megtalál végül.

- Fúúú, kifulladtam.

- Neked kell futkorászni – vigyorog rám, s letérdel elõttem, mint valami hõs lovag, csak háttal. Felmászom rá, s hagyom, hogy combjaim alá tegye karjait, s odabújok nyakához, míg visz.

- Menjünk cukrászdába is – kapom fel anyu ötletétõl a fejem. Hmm... cukrászda...

- De most – jelentem ki, örömömben nagyon hadonászva, de így majdnem leesek. Anyu persze kacag. Úgy ölelem meg Billy nyakát, mint koalamaci a fát.

- Kicsim, így... nem... kapok... levegõt...

- Oh, bocsi, bocsi – lazítok gyorsan ölelésemen, s kiengesztelésképp puszikkal lepel egy arcát, míg õ mosolyog, mint a tejbetök. – Ne vágj ilyen debil fejet – morcogom rá, mire teljesen ledöbben. Anya persze már a hasát fogja a röhögéstõl.

- Kedves vagy – mosolyodik el gúnyosan.

- Így szeretsz – kuncogom, mire hátrafordulva megpuszilja a szám.

- Még ennél is jobban.

***

- Cukor?

- Megvan.

- Liszt?

- Megvan.

- Olaj?

- Minek az? – kérdem.

- Hogy-hogy minek? Az mindennek kell majdnem – magyarázza anya. – Vettünk, vagy nem? – néz türelmetlenül. Billy szerintem leszûri a helyszet komolyságát... hiányát.

- Majd mi elmegyünk, Lily, útba esik.

- Jó.

- Miért? Hová megyünk még? – kérdem pislogva.

- Nem te mondtad, hogy szeretnél játszani kicsit Lux-al? – kérdi, mire sikkantva ölelem át.

- Igen, menjünk most azonnal – mondom, s már húzom is a cipõt a lábamra, amit az elõbb ledobtam magamról.

 Reggeli merevedésem valami keménynek nyomul, s felkiáltok, ahogy leesik, az nem más, mint Billy. Persze, ezzel sikeresen fel is ébresztem õt. Neki sem kell sok idõ, míg rájön arra, hogy miért is kiáltozom én reggel.

- Neked is és nekem is van, édes. De, nincs semmi baj, este nem csináltam semmit veled – mosolyog rám. Igaza van, õ nem olyan, aki azonnal kihasználna. Ez megnyugtat.

 Viszont az, hogy már fél nyolc, egy cseppet sem nyugtat meg. Szerencsére, a házunk nincs messze a sulitól, s kapkodva kissé, de beérünk idõben.

 Szünetben megyek át hozzá. Dean öleli át a vállam, ahogy meglát, s fejével vigyorogva az alvó Billyre bök. Elég vices látványt nyújt, ahogy elõreejti a fejt, amjd hirtelen felkapja, ezt is álmában. Hihi, csak õ tud így elaludni az órán. Persze, felköltöm õt, aztán meg jót nevetünk azon, hogy képes volt bealudni. Látom, ahogy feláll, majd összecuccol, s a vállára veti a táskáját.

- Hova mész, Billy? – kérdem tõle. Végigsimít arcomon, apró csókot ad számra. Ilyenkor mindig zavarba jövök, nemigazán tudom még, hogy ilyenkor mit kell tenni, így csak hagyom, hogy puha ajkai megbizseregtessék az enyémeket.

- Dolgozni, édesem, ha nem megyek, a végén kirúgnak – kapok még egy puszit a buksimra, s már megy is, még visszaszól Deannek, hogy falazzon neki, aki rábólint. Rám kacsint, és huss… Volt Billy, nincs Billy…

***

 Suli után gyorsan átöltözöm otthon, s megyek is a klubba, ahol dolgozik. Az ajtónál akarom megvárni, de õ meglát, s szól, hogy menjek gyorsan oda hozzá.

- Szia, kicsim, iszol valamit!? – nyom egy puszit az arcomra, mire kissé kipirulok.

- Talán, egy kis vodkanarancsot – nevetek fel kissé. Csúfolódásból is, de egy pohár kólát rak elém.

- Neked még nem lehet inni – nyújtja ki a nyelvét, mire felfújom az arcom durcásan, tudom, hogy azt szereti. Nevet, aztán verge megkapom az itókám is. – Csak vicceltem, kicsim, de ne vidd túlzásba.

 Megpuszilom.

- Ez nem volt vices, Billy – húzom le a piát, s kérek is még egyet.

***

 A legrosszabb dolog az, hogyha fejfájásra ébredsz. Szétszakad a kobakom, hasogat, lüktet, zsibbad. Inkább visszahúzom magamra a takrót és alszom még. Húzom, de nem jön, viszont halk morgást hallok. Ijedten ugrok meg, s azzal a földön kötök ki. Ha nem lenne elég, még a vizet is kiborítottam a pohárból, ami mellettem volt.

- Niall? – ugrik fel az ágyban, s akkor látom meg, hogy Billy az. – Kicsim, hol vagy?

- Itt lenn – nyögöm, mire meglepetten pislog rám.

- Mit csinálsz te a földön?

- Ülök – vonok vállat. Közben pedig rázom a kezem, mint valami macska. Vííííízes lett még az alsóm is.

- Na jó, de... de miért a földön?

- Gondoltam, ha már az ágyról le tudok esni, könnyebb a földön aludni. Innen alább nem esek – motyogom, s visszatornázom magam az ágyba. Behuppannok a párnába, s magamrarántom a takarót.

 Valami eltakarja a fényt. Persze, hogy Billy az. Fölém mászott. Kapok tõle egy puszit a még látható arcomra, aztán pirultan azt is elbújtatom a takaró alá.

- Ugye... nem csináltam hülyeséget este? – nyökögöm ki a takaró alól.

- Dehogy, édes – mosolyog, mire elõbújok, s engedem, hogy finom csókkal kábítson. – Fáj a fejed? – kérde, mire bólogatok. Kapok egy puszit a buksimra. – Mostmár jobb? – Ezen felnevetek és biccentek egy aprót.

***

 Együtt reggelizünk, majd eltervezzük a napot, hogy elmegyünk sétálni kicsit, majd megnézünk valami fantasy filmet a moziba, aztán meg együtt csinálunk kaját is.

 Mikor végre sikerül megvalósítani mindent, nekilátunk megenni az elkészített ételt. Jóízûen falatozunk, mikor gondolok egyet, s átcuccolok az ölébe. Itt mégiscsak kényelmesebb. Arrébb fészkelõdök ölében, hogy õ is tudjon adni, mire kapok egy csókot, majd folytatjuk az evést.

- Mehetnénk mondjuk a klubba is késõbb.

- Oké, de ugye ma nem kell dolgoznod? – nézek rá kíváncsian, mire megrázza a fejét, hogy nem. Boldogan dörgölöm neki fejem vállához egy másodpercre, így kifejezve, hogy örülök, hogy velem tölti az egész napot.

- Szeretlek – ölel magához szorosabban picit, mire elmosolyodva teszem le én is az evõeszközöket, hogy átölelve nyakát, odabújjak hozzá.

- Én is téged – mondom pironkodva pólójának, ezen pedig felkuncog.

 A karkötõvel játszok a csuklómon, amit Billy-tõl kaptam. Nem bírok aludni. Rosszat álmodtam, és nem merek lemenni anyuhoz, hogy átbújjak az õ ágyába. Nem akarom zavarni õt este, de annyira dobol a szívem, meg félek itt, pedig még az ajtó is nyitva van. Tudnom kell, hogy jól van-e, hogy nem esett-e baja. Persze, semmi baja nem lehet, mert az csak egy álom volt, de akkor is...

 Tárcsázok... kicsöng...

- Felébresztettelek? – kérdem azonnal, ahogy felveszi a telefont. Valami mormogást hallok. Oh, tehát igen. Nem csoda, hajnali kettõ lehet.

- Ni? Valami baj van? – tér magához rögtön, s én elmosolyodom.

- Rosszat álmodtam – mesélem neki. – Meg akartam kérdezni, tõled, hogy nem-e esett valami bajod? – hadarom gyorsan neki. Mocorgást hallok, gondolom, felült az ágyban.

- Értem. Nyugi, semmi bajom – megnyugodtan fújom ki a tüdõmben felgyülemlett levegõt. – Mit álmodtál?

- Ott voltunk a parton, mikor te egyszer csak elkezdtél húzni valami nagy sötétség felé, de én nem akartam menni. Mikor egy szakadékhoz értünk, te próbáltál gyõzködni, hogy ez csak egy út, menjünk tovább – mondom, aztán már szipogva tudom csak kiejteni a szavakat. – Valami megfogta a lábaid, s lehúzott a sötétségbe... utánadnyúltam, de nem értelek el – sírom neki.

- Hé, hé, kicsim, semmi baj, jól vagyok, az csak egy rémálom volt. A valóságban ez nem történhet meg, hallod? – hüppögök még párat, aztán bólintok. Rájövök, hogy ezt nem látja.

- Igen. Tudom, csak...

- Nyugodj meg, Ni, semmi baj nem történt. Akarod tudni, én mit álmodtam? – kérdi, másfele terelve a szót, én meg hallgatom õt, ahogy elmesél valami szépet. Addig hallgatom, míg el nem alszom a telefonnal a kezemben, az õ hangjával a fülemben.

***

 Gyorsan hintek anyu arcára egy puszit, s kapom is fel a táskám. Egész szép idõ van, egy hét és vége a sulinak is. Június mindig olyan megnyugtatóan hat az emberre. Tudatja mindenkivel, hogy itt a nyár, itt a lazulás és a nyaralások idõszaka. Egy laza fehér póló van rajtam, valami absztrakt mindtával elõl, fél vállamról lecsúszva. Az úgy jó, legalább nem meleg. Egy kopott farmer, néhány karkötõ, köztük a féltett kincsként örzött bogyós karkötõ, amit Billytõl kaptam.

- Szia! – köszön már messzirõl, s én elé futok. Ma is jól néz ki.

- Sizaszia! – ugrok nyakába, õ meg megpörget kicsit a levegõben. Egy apró csókot kapok a számra, mire pirultan pislogok rá. Aztán elhúzódom, s megvizsgálom, hogy mindene megvan-e. Szemmel láthatóan igen.

- Megyünk?

- Ühüm – bólintok. – Este nem zavartalak, úgye? – nézek rá szépen, õ meg beleborzol a hajamba, majd összekulcsolja az ujjainkat.

- Dehogy. Remélem, nem lett ismét olyan rossz álmod...

- Nem. Nem volt – mosolygok rá. – Köszi.

- Látod, ez nem fordulna elõ, hogyha együtt aludnánk. Akkor csakis szép dolgokról álmodnál – mosolyog rám, mire elpirulok. Már vagy egy hete ez megy. Próbál magához csábítani, hogy ott aludjak. De, van egy olyan érzésem, hogy nem ottalvós bulit akar velem tartani, ezért nem akarom könnyen beadni a derekam.

- Talán – vigyorgok rá, õ meg szemeit forgatva fogja fel, hogy vesztett ügy.

***

 Mivel õ a mellettünk lévõ osztályba jár, ezért gyorsan futok be hozzá szünetbe, s sikkantva ölelem át a nyakát.

- Billy, Billy! – mondom gyorsan.

- Nyugi, Ni, mondd, mi baj? – hajtja hátra a fejét, s én megpuszilom a szája sarkát.

- Képzeld, képzeld, ki kapott ötöst pszichológiából megint? – kérdem gyorsan.

- Hát te – vigyorog rám én meg bólintok. A haverja meg megveregeti mellettem a vállát.

- Én mondtam, hogy nem semmi a gyerek – vigyorgunk össze mind. Dean jó barátunk, mindig Megannel és vele lógunk suli után a cukrászdában, õ a barátnõje, aki nagyon jófej csaj.

- De, de, ez most fontos volt, mert meséltem arról, hogy ellátogat hozzánk egy idõs nõ, s majd õvele kell foglalkozni gyakorlatként. Én lehetek az elsõ. Remélem, nem sülök fel nagyon – motyogom magamban.

- Dehogy, remek leszel. Igazi kis lélekgyógyász típus vagy, neked ne menne ez a tantárgy!? – puszil meg, én meg hozzábújok, hisz immár ölében ülök. Eredetileg a padjára akartam ülni, de õ magához húzott. Nem is bánom.

- Hé, gerlepár, este átjöhetnétek hozzánk, apu grillez valamit – jelenti ki Megan is.

- Felõlem oké – bólint rá Dean, aki azonnal magához is húzza.

- Megyünk? – néz rám Billy.

- Ha van kedved – mosolygok rá.

- Azt terveztük, hogy elmegyünk moziba, de akkor áttesszük holnapra – von vállat, én meg bólogatok.

- Várj, menjünk moziba, aztán meg átmegyünk Megékhez – mondja Dean.

- Oké – érkezik mindenki felõl.

- Elkésünk óráról – húzom magammal a lány gyorsan, ahogy meghallom a csengõt. Mi ketten itt vagyunk, míg õk a szomszédos teremben. A külömbség csak annyi, hogy mi pszichológia szakon õk meg orvosin.

***

 Elég jókedvûen telik a kis négy személyes partink. Nevetgélve indulunk haza, hozzánk elõször. Lekapcsolva minden lámpa. Anya azt hiszem a szomszédban van, ügyel a kisbabára, merthogy a szülõk esküvõbe, vagy hová mentek. Kevin meg... ki tudja? Valamilyen csajnál.

- Bejössz? – kérdem udvariasan.

- Nem akarok zavarni – mosolyog rám.

- Ugyan, senki nincs itthon – szorítom meg egy kicsit a kezét. Tudja, hogy félek egyedül...

- Akkor maradok.

- Jó, hozok valami nassolni valót – fordulok máris a konyhába.

 Úgy döntünk, hogy berakunk egy filmet, s azt nézzük. Valami akciós cifra nyomorúság, de én már az elején bealudtam. Jó is így, a kanapén összebújva, fejem az õ vállán pihen, s karja meg szorít magához.