Karakter: Hisawa Masato
Megjegyzés: (Hiro-channak)
- Na… nagyon köszönöm – dadogja halkan. Nagyon zavarban van, de nem tudom, hogy alapból ilyen-e, vagy pedig csak azért van, mert a közelében vagyok.
- Kérdezhetek valamit? – kérdem, mire bólint. – Miért félsz tőlem ennyire? – nevetem el magam, mire döbbenten néz rám. Nem tehetek róla, muszáj volt megkérdeznem, és már nem szívhatom vissza.
- É…én nem félek… én csak… - hebegi, mire kíváncsian nézek rá.
- Csak…? – kérdem bíztatóan. Már folytatná, amikor kicsapódik az ajtó, és Jason lép ki rajta a többiekkel együtt.
- Na, még mindig itt szerencsétlenkedtek? – kérdi vidáman, mire gyilkos pillantással nézek rá. Nem szeretem, amikor ilyen, főleg nem egy rajongó előtt. – Na, figyelj művészúr, azt beszéltük, hogy el kéne menni bulizni – magyarázza Jason. – Természetesen a kis hercegnő is jönne – pillant Hirora, aki ledöbbenve áll.
- Felőlem mehetünk, de Hiro-chant ne rángasd bele, ha nem akarja.
- Naaa, ne izélj már, mi is meg akarjuk ismerni – kérlel olyan kiskutya szemekkel, amikről tudja, hogy hatnak nálam. A fenébe is! Hirora nézek, nem tudom, hogy ő akar-e jönni. Nem fogom kényszeríteni.
- Ha nem akarja, akkor nem kényszerítheted! – vágok vissza, mire Hiro felém lép.
- Szí…szívesen megyek – mondja halkan, mire mindannyian ránézünk. Ő meg zavarában édesen elpirul. Nagyon aranyos.
- Biztos? Nem akarom, hogy csak azért gyere, mert ez a dinka rá akar venni – mondom közelebb lépve, mire megremeg. Fél talán? – Ha nem akarod, akkor nem kell jönnöd – magyarázom még közelebb lépve hozzá.
- Ne… nem, té… tényleg szívesen megyek – nyögi ki végre. Hallom, hogy Jason örömittasan felkiált, és én is megkönnyebbülök. Bár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ez olyan nagyon jó ötlet.
- Te menj, öltözz át, addig mi vigyázunk rá, hogy meg ne szökjön – szólal meg Jason, majd rám kacsint. Veszem a lapot, és eltűnök a bejárat mögött. Tényleg át kéne vedlenem valami más szerkóba.
~*~
Fél órával később már normál cuccban sétálok a bandával és Hiro-channal együtt a szokásos szórakozóhely felé. Ki kell eresztenünk a gőzt. Jason nagyon magyaráz valamit Hibikinek, miközben Yutaka és Kenji valahol jóval előttünk koslatnak. Én Hiro-channal együtt hátul maradok, míg el nem érjük a szórakozóhelyet. Ez egy exkluzív hely, de mivel Hiro velem van, így őt is beengedik.
– Ha nem érzed jól magad, csak szólj, oké? – nézek rá, miközben a bárpulthoz telepszünk.
– Oké – bólint óvatosan Hiro. – De tényleg... minden remek... azt hiszem...
– Nyugi, vigyázok rád – mosolygok rá, miközben többen odajönnek köszönni, meg kíváncsiskodni, ki az a csinos lány ott mellettem. Persze mindenkinek azt mondom, hogy egy régi barátom. – Iszol valamit? Kólát, vagy üdítőt?
– Egy... egy almalevet... elfogadnék – mondja halkan Hiro. Még a hangos zene ellenére is hallom, mit mond.
Én egy alkoholmentes koktélt rendelek magamnak, miközben végigpásztázom a terepet. Jason már egy csapat külföldivel dumál, Hibiki, Yutaka és Kenji meg már nagyban flörtölnek valahol a terem túlsó végében. Szóval a szokásos. A hely még nincs dugig, ahhoz még igen korán van, majd egy óra múlva lesz tömeg. Akkor akarok lelépni majd. Utálom a nagy tömeget, ahol nem lehet megmozdulni. Megkapjuk az italainkat, majd mikor iszok egy kortyot, Hiro-chanhoz fordulok.
– Tudod, örülök, hogy eljöttél – mondom. – De ha nem gond, nem szeretném megvárni, míg tumultus lesz itt. Mi lenne, ha egy óra múlva lépnénk, és átmennénk máshová?
– Úgy érted... velem? – kérdi óvatosan Hiro, mire biccentek.
– Nyugi, nem foglak megerőszakolni, vagy ilyesmi – nyugtatom meg, mire úgy tűnik, kissé megnyugszik. Hát igen, a velem egykorú fiúk némelyike nem tartja éppen tiszteletben a szebbik nemet. - A srácok most úgyis elvannak, de szerintem Kenjit haza kell majd küldenünk, mielőtt megyünk – mutatok az emlegetett, aranyszőke színre festett hajú fiúra. – Egy órán belül merev részeg lesz, és nem szeretném, ha megint rámászna valamelyik lányra. Vagy fiúra. A múltkor már volt ebből balhé, és szeretném elkerülni. Kenji sokat iszik, pedig nem bírja a piát. De legalább nem lesz dúvad és nem akarja szétverni a berendezést.
Hiro-chan csak megértően bólint. Ezek után semmiségekről beszélgetünk, főleg a suliról, a zenéről, a hobbijainkról. Kiderül, hogy hasonló a zenei ízlésünk, ami máris ad egy közös beszélgetési témát. Sőt, arra is sikerül rávennem a lányt, hogy táncoljon velem egyet. Nem is ügyetlen, habár a mozdulatai bátortalanok, és nagyon zavarban van, de amíg van köztünk elég tér, úgy veszem észre, semmi baja. Azt hiszem, inkább attól van zavarban, hogy úgymond ”leereszkedem” hozzá. Hiszen köztudott, hogy a hírességek nem keverednek a hétköznapi emberekkel. Én viszont más vagyok, és nagyon jól érzem magam vele.
Egy órával később valóban haza kell küldenünk Kenjit, ami nem éppen könnyű dolog. Nagyon ragaszkodik az általa választott lányhoz, akiben élete értelmét és leendő gyermekei anyját látja. Mint minden héten, és azt hiszem, a vendégek és a személyzet már kezdi megszokni a dolgot. Hiro-chan azonban először lát ilyesmit, így kissé ijedten szemléli a dolgokat, főleg, amíg Kenjit ki nem visszük a taxihoz, amit neki hívtunk. A biztonság kedvéért Yutaka is vele megy. Lassan pedig mi is szedelőzködünk. Jason és Hibiki még maradnak, de azt hiszem, Hiro-chan kissé megkönnyebbül, amikor kilépünk a szórakozóhelyről.
– Ez minden héten így megy – mosolygok, miközben a sötét utcán sétálunk. – Kenji minden héten tökrészegre issza magát, és minden héten más lánynak vall örök szerelmet. Holnapra kialussza magát, és elfelejti.
– Értem – bólint Hiro-chan. – És most...
– Hogy most hová? – kérdem, mire bólint. – Csak sétálunk egyet, jó? Mi lenne, ha lemennénk a folyóhoz? Szép ilyenkor a víz, és ott látni a csillagokat – ajánlom fel.
Hiro egy szót sem szól, csak követ. Nem fogom meg a kezét, nem is megyek túl közel hozzá. Így olyanok vagyunk, mint két idegen, akik csak véletlenül egyirányba mennek. Nos, ez részben igaz is, de részben nem.
~*~
A folyó valóban szép ilyenkor. Lassan hömpölyög, miközben visszatükrözi a Hold és a csillagok fényét. Sokáig állunk a folyóparton a korlátnak támaszkodva, és a vizet nézve. Én azonban egy idő után inkább Hiro-chant kezdem bámulni. Gyönyörű lány, de van benne valami megfoghatatlan szomorúság és fájdalom. Valami, amit nem tudok megfogalmazni, de benne megvan. Talán pont ezért akarok vele lenni. Meg akarom ismerni, tudni akarom, hogy ki ő és honnan jött. Aztán ő is rám néz, mire elfordítom a fejem. Remélem, nem látta, hogy bámulom.
– Kérdezhetek valamit? – kérdi halkan.
– Kérdezz! – mondom nyugodtan.
– Miért... miért kezdtetek el zenélni? – kérdi óvatosan, mintha ez valami olyasmi lenne, amit nem szabad tudnia.
– Mindannyian szeretjük a zenét – válaszolom. – És ebből szeretnénk majd megélni egyszer. Szeretnénk követni az álmainkat. Mindenkinek van egy álma, és a miénk az, hogy a Bloody Valentine egy nap a világ legjobb bandája legyen. Vagy legalább Japán legjobb bandája – kuncogok. – És most én kérdezek valamit, Hiro-chan – mondom. – Te miért szereted a zenénket? – kérdezem őszintén.
|
