 Karakter: Alibaba Saluja
Megjegyzés: (Morgianának)
Egy hosszú pillanatig ismét alvó arcát figyelem, lelki szemeim előtt látva, ahogy a szemből induló vérpatak végigfut rajta. Hiába erős, olyan törékeny... S az egész miattam van. A hajó imbolygásának nyugodalmas ringatózásában már oly kevéssé értem, hogy veszthettem így el a fejem. Hogy adhattam át magam ennyire a sötét kétségbeesésnek, hogy saját barátaim ellen fordultam?
Tekintetem először a szintén beszunnyadt Aladdinra siklik. Békésen alszik egy nagyobb, puha párnát ölelgetve. Pillantásom halvány mosollyal siklik tovább, míg meg nem állapodhat Hakuryuun. Azt hiszem, teljesen félreismertem, s olyannyira féltettem tőle a barátaim, mintha azzal, hogy szívükbe fogadják, nekem már nem maradna többé ott hely, pedig ez nagy badarság.
A fiatal herceget viszont nem tanulmányozom sokat, hiszen hozzám hasonlóan ébren virraszt az ágy túloldalán.
A kis szoba nyugodalmas, az ágy mellett egy láda a holmijaink tárolására és egy kisebb asztalka pár párnával, amelyekre ülve köré lehet kucorodni. Aprót sóhajtok. Jó lenne már visszaérkezni Szindriába!...
* * *
Komolyan nyüstölöm Amon kardját. Bár az én vívóstílusom is lazának tűnik minden fegyelmezett koreográfiája ellenére - jól is boldogultam eddig vele -, mesterem olyan elegáns könnyedséggel szerel le újra és újra, mintha nehézkes, darabos és bizonytalan mozgású újonc lennék. Mégis érzem, hogy már most sokat fejlődtem, s bizonyos kérdésekre megtaláltam a saját válaszom.
- Ne lankadjon a figyelmed! - nevet mesterem, most maga kezdeményezve támadást, amit bajosan, de hárítok, mikor Ja'far bukkan fel. Érdeklődve fordulok felé azonnal felfüggesztve a gyakorlást, titkon reménykedve, hogy jó hírt hozott.
Ez talán látszik is rajtam, mert ahogy rám pillant, biztatóan elmosolyodik.
* * *
Egészen idáig siettem. Az ajtó előtt viszont megtorpanok, mert bentről beszélgetést hallok. Nem értek belőle semmit, s nem is akarok, csak a hanghordozásból érzem ki, fontos dologról lehet szó. Nem akarom felbukkanásommal félbeszakítani - valójában igen, de elnyomom magamban ezt a féltékeny érzést, kétszer nem akarom elkövetni ugyanazt a hibát -, hát magára hagyom a Kou Birodalom ifjú hercegét és Morgianát. A folyosó elejére bandukolok vissza, hogy fel-alá járkálva kivárjam a sorom.
Jó idő múlva lép csak ki a fiú, s ahogy megpillant, meglepődik, s hozzám siet.
- Alibaba-dono, végig itt vártál? Miért nem jöttél be?
Enyhe zavarral vallom be feltételezésem - mert ha így meg van lepődve, valószínűleg mégsem úgy volt, mint feltételeztem, és semmi olyanról nem beszéltek, ami kettejükre vonatkozna csak: - Hallottam, hogy beszélgettek, és bár egy mukkot sem értettem, a hangszínből arra következtettem, fontos lehet, nem akartam zavarni - vakarom meg zavartan a fejem.
Egy pillanatra különös árny suhan át az arcán, de aztán ezt feledtető mosollyal tol meg a szoba felé.
- Alibaba-dono, néha túl kedves vagy, de ne várakoztasd tovább!
- J... jó - indulok valóban meg, míg ő az ellenkező irányba. Fura érzéssel pillantok utána, de hálás is vagyok neki, mert az ajtó előtt ismét elbizonytalanodva torpanok meg, és elég ciki lett volna, ha ennek szemtanúja lett volna. Bizonytalanságom oka a bűntudat: miattam sérült meg, valóban látni szeretne?
Mélyet sóhajtok, s végül belépek, hiszen megfogadtam, hogy többé nem futamodok meg. Bár lehet, az is segített a megiramodásban, hogy léptek zaja ütötte meg a fülem, és nem szerettem volna lámán az ajtó előtt állva lebukni.
Szerencsétlenkedésem viszont csak nő, ahogy megpillantom. Egyenesen rám néz, s tekintete súlyától enyhe pánikba esem - pontosabban fogalmazva kis híján elbotlok a saját lábamban, hogy végül megtántorodva "huppanjak" le a székre, azzal is kis híján oldalra dőlve, mire befejezésül visszakormányzom magam egyenesbe.
- Ko..konbanwa, Morgiana. Hogy vagy? - nyögöm ki vörösen és ritka mód nyomorultul érezve magam. Miért nem tudok úgy viselkedni, mint Sinbad, fenségesen és természetesen még akkor is, ha porig blamáltam magam?
- J...jól, Alibaba-san - reagál úgy, ahogy általában, ami picit megnyugtat, el is mosolyodok halványan. Visszakérdezése viszont meglep. - És te?
- Én? - értetlenkedem egy fél pillanat erejéig, majd rájövök. - Hai, ahogy Zaganban is mondtam, most már teljesen jól vagyok. Azt hiszem, megtaláltam azt a választ, ami sokkal erősebbé tett az ilyen megingások ellen.
- Yokatta - mosolyog megkönnyebbülten, megint zavarba hozva ezzel.
- Magad miatt kellene aggódnod, nem miattam - vakarom meg a kobakom zavartan. Majd hirtelen ráébredek valamire. - Most már kvittek vagyunk, nem igaz? - mosolygok rá. - Megmentettél. Arigatou.
Elpirul, s megint félrefordul ezt rejtve. Annyira aranyos, mikor ilyen félénk. Tisztára ellentmond annak, amilyen. Mármint nem azért, mert ne lenne aranyos egyébként is, csak furcsa, hogy egy ilyen erős lány is tud ilyen félénk lenni. Bizonyára azért is ilyen, mert sokáig egészen máshoz szokott szociálisan. Bele sem akarok gondolni, milyen élete lehetett amellett a vadállat mellett rabszolgaként!
- Ez nem ugyanaz - mormogja.
- Miért ne lenne? - lepődök meg őszintén. Aladdin elmesélte, hogy ha nem sikerült volna a fejemről letörnie azt a fura szem alakú fejdíszt, akkor nagy pácban lettek volna, és nem biztos, hogy sikerül kiszabadítaniuk az átokból, és mostanra minden bizonnyal visszafordíthatatlanul elbuktam volna.
- Nekem Alibaba-san... az egész életem változtatta meg... nem csak egyszerűen megmentett - feleli felhúzva maga elé a lábait, átkarolva a térdét.
- Túl sokat gondolsz a dologról - nevetgélek idétlenül. Aztán hirtelen eszembe jut valami. - Pihenj sokat, hogy hamar rendbe jöhess, mert Sinbad mondta, hogy egy hét múlva nagy esküvő lesz, olyan közös ünneplés, mint a múltkor is. Jöhetnél megint velünk. Hoznánk Hakuryuut is, és lazíthatnánk egy kicsit a kemény küzdelem után.
- Ühm - bólint, s azt hiszem, mondhatom, hogy egészen fellelkesítette a gondolat.
Elégedetten távozok a szobájából, hagyva pihenni, s bár magam nem realizálom, a kedvem mérföldekkel javult, hogy végre biztos vagyok abban, hogy minden visszaállt a régi kerékvágásba, és senkiben nem maradt semmilyen tüske.
* * *
Egész héten benéztünk hozzá, hol Aladdinnal, hol Hakuryuuval, hogy mind a hárman, volt, hogy Ja'farral is összefutottunk nála. Megnyugtat, hogy Szindria ilyen mértékben hajlandó volt máris befogadni mindannyiunk. Persze nem is tudom, mire számítottam, hisz itt mindenki gyökértelen, ezért ízig-vérig szindriai. Vajon én is képes vagyok már annak érezni magam? Nem vagyok benne teljesen biztos. Sokszor gondolkodom azon, hogy tovább kellene indulnom, a saját utam járva. De visszatart, hogy mindig is itt szerettem volna gyökeret ereszteni, miután rendeztem Balbadd sorsát. Utóbbi megtörtént, megtettem, amit tehettem - igaz, Sinbad rengeteget segített végül, és inkább ő oldotta meg a dolgokat... -, de valahogy mégis bizserget az ismeretlen szele. Vagy csak hajt előre az a nyugtalanság, amely az Al Thamen miatt motoszkál bennem. Viszont még annyi mindent kellene tanulnom, olyan hasznavehetetlen vagyok az esetek nagy részében.
- Készen vagy, Alibaba-kun? - zavar meg mélázásomban Aladdin.
- Ha..hai, mehetünk - pattanok fel. Nem készülődtem kimondottan, sokkal inkább csak elkalandozott a fantáziám. Ja'far ugyan a lelkünkre kötötte, hogy ne hagyjuk még nagyon ugrálni Morgianát, de már elengedte, így most érte megyünk.
Ahogy megérkezünk, már készen vár ránk. Ismét kölcsön szindriai ruhát hord, s ismét csak nagyon jól áll rajta, amit mielőtt megdicsérhetnék, beelőz Hakuryuu, így csak megerősítem Aladdinnal szinkronban, hogy úgy van, ahogy a herceg mondja.
Még ki sem érünk teljesen a térre, máris magával ragad a hangulat. Jókedvű mosollyal bandukolok, s megpillantom az első megterített asztalokat.
- Nem ké... - kezdenék bele, de Hakuryuu megint megelőz.
- Hozhatok valamit, Morginana-dono? - "támadja" le kedvességével a lányt, én meg csak felvont szemöldökkel pillantok Aladdinra, aki megvonja a vállát. Nem mondok én sem semmit, helyette csak kiszolgálom magam, mert a többiről Hakuryuu kíván gondoskodni a jelek szerint, mert ha eszembe jutna valamit kínálni, ő már háromszor körbekínálta... Megkedveltem, rendes srác, de... nem tehetek róla, kezd kissé bosszantani.
|
