 Karakter: Alexander Sullivan
Megjegyzés: Nymphonak~
Ahogy a rácsokat nézem, rádöbbenek, hol is vagyok. Mikor kerültem ide? Már azt sem tudom. Hamarosan szabadulok, de kurvára nem akarom az egészet. Valahogy riaszt az a sok minden odakint. A fényesen villódzó neonok, az emberek. Miféle emberek? Gépek. A saját életükbe belegyöpösödött, lelketlen szarok. Nem akarok olyanná válni. Idebent jó, idebent minden egyszerű.
- Alexander!
Lassan emelem fel a fejem. Elméláztam, utálom, ha megzavarnak.
Ramirez az, az örökbefogadott „fiam”. Miért pont fiamnak tekintem? Mert ő csatlakozott először a családomhoz. Fiatal kölyök, alig 20 éves. Kemény gyerek, sokszor bizonyította már a hűségét.
- Mit akarsz? – sóhajtok fel.
- A srácok azt mondják, elvisznek meghallgatásra – lép hozzám.
Összehúzom a szemeim, a légkör túl hirtelen válik bizalmassá.
- Kicsodák?
- Rivera bandája. A kantinban hallottam. Állítólag jóban vannak egy-két smasszerrel.
- Csak anzágolnak – legyintek.
Ramirez átáll egyik lábáról a másikra, mire elmosolyodok. Még mindig izgatott, talán fél is tőlem.
- Ülj le, van pár kocka felesleges csokim – teszem a kezem a fejére.
Széles vigyor terül el az arcán.
- Kössz, főnök! – kap az édesség után, amit felé nyújtok.
Felsóhajtok… újból. A tekintetem újból a rácsozott ablaküvegre tapad. Nem vágyok oda ki… a legkevésbé sem.
***
Már megint a jól ismert folyosón lépdelek. A csuklóimon, bokáimon bilincs, az ezeket összekötő láncok fémesen csörögnek. Nem értem, minek ez a fene nagy óvatosság, mikor majdnem mindenki tudja, hogy élve nem kívánok innen távozni. Persze… ezen kijelentésem még öt éve tettem, páran félre is értették. Nem sokon múlt, hogy nem tettek a tepsibe. Azóta mindig hordok magamnál pár eszközt.
A falhoz állítanak, ekkor mögém lép egy őrkutya. Biztos másik szárnyban volt eddig, mert sosem láttam ezelőtt. A mozdulatain érzem, hogy tapasztalt, az ujjait úgy siklatja végig a testemen, hogy ah… Beverném neki a lompost.
- Remélem, semmi gyanúsat sem találok itt – morogja a fülembe.
Mi a fasz? Felszalad a szemöldököm, hátra is nézek. Érzem, ahogy a tenyerével a hasam nyomja, majd az alkonyzónába ér. Nehéz zavarba hozni, most mégis tágra nyílt szemekkel nézek oldalra. Még sosem mozdultak rám ilyen nyíltan, ilyen hévvel. Ez dugni akar, ebben biztos vagyok. De miért pont velem?
- Hohó – vigyorodik el.
Zavartan rázom meg a fejem.
- Ezt szexuális zaklatásnak nevezik, nem? – morgom.
Erre felnevet, és el is enged.
- Neked is köztünk volna a helyed – fordulok meg.
Szórakozottan igazítja meg a sapkát a fején, majd int a fejével. Abba az irányba pillantok, egy magánzárka az. Hátrahőkölök. Most… most komolyan? Itt?!
- Befelé! – int a kezével.
Felmorranok, de teljesítem a parancsok. Még képes volna elzáratni.
- Vedd le a ruháid!
Az állam is leesik. Mi van? Képtelen vagyok nyugalmat erőltetni magamra. Ez… abszurd, oké?
- Bassz szájba! – morgom neki.
Csak mustrál, pont leszarja, mit is mondok neki.
- Vedd le! – mutat a kezeslábasra.
Megremegek az indulattól, szívem szerint a torkának ugranék, de azért mehetnék a lyukba, ki tudja, mennyi időre…
Kelletlenül szabadítom meg magam a narancssárga hacukától. Látom azt az élveteg tekintetek. Fúj, egyesével nyomnám ki a szemeid, te féreg!
Felnevet, ahogy letolom a derekamról a szövetet, majd elém lép. Újból végigvezeti rajtam az ujjait, majd a mutató- és hüvelykujja eltűnik az alsómban. A gumis rész alól egy apró tasakot húz elő. Az átlátszó fólia egy aranygyűrűt rejt. Megáll bennem az ütő, ahogy felemeli.
- Ilyet tilos magadnál tartani, nem tudtad? – kérdi, mintha egy ötéves volnék.
Már látom, imád játszani a rabokkal. Ez egy szadista őrült!
A gyűrű után kapok, de hátrarántja a kezét, én pedig a láncok miatt tehetetlen vagyok.
- Ez jobb helyen lesz nálam – süllyeszti a zsebébe a tárgyat.
A legjobb barátom adta nekem, mielőtt golyót eresztett a kibaszott fejébe. Ez a rohadék meg csak úgy elveszi. Csak… úgy… elveszi!
- Add vissza, az az enyém! – hördülök fel.
Megindulok felé, eltökélt szándékom, hogy felkenem a falra. Kapjak magánzárkát, leszarom! Ő azonban, mintha hirtelen megváltozna. Megfordul, és lendületből pofán basz a gumibotjával. Nyögve kenődök a falra. A tekintetéből most nem az a mérhetetlen perverzió árad, mint eddig. Nem, ez most teljesen más. Mintha megőrült volna!
|
