|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Adriana | 2014. 06. 22. 20:22:41 | #30318 |
 Karakter: Oliver Ward
A kellemes ebéd után, rendet teszek magam után, majd vissza is megyek a helyemre.
A vendégek jönnek, mennek és már el is ment a nap. Rendet rakok a pulton, lementem az adatokat a gépre, amit ki is kapcsolok és végül a kasszát veszem magamhoz mikor Aeric a recepciós pult elé lép.
- Segíthetek valamiben? – érdeklődök mosolyogva.
- Nem, semmi. Csak bocsánatot szeretnék kérni, ha esetleg köcsögösködtem veled a mai nap folyamán. Nem te tehettél róla, csak rossz lábbal keltem.
- Semmi baj, nem haragszom – hogy haragudhatnék, ha bocsánatot kér.
- Te nem jössz? – érdeklődik – Neked is lejárt már a munkaidőd.
- De, csak elköszönök a többiektől.
- Felesleges. A többiek már leléptek. Már csak Rob van bent az irodájában.
- Rendben, köszönöm, hogy szóltál – milyen figyelmes. De Robertnek akkor is köszönnöm kell és a mai bevételt is oda kell adnom, így felé veszem az irányt.
- Robert – kopogok az ajtófélfán –, itt a bevétel – beljebb lépek és a dolgozóasztalára teszem.
- Kösz – mondja egy mosollyal. – Holnap találkozunk.
A pihenőben összeszedve a holmimat, indulnék is haza, ha Aeric nem a szalon ajtaja mellett dohányozna. Haza fele is elszívhatott volna egy szálat, akkor miért épp itt teszi?
- Gondoltam megvárlak – így már értem. – Merre mész?
- Arra – mutatok a megfelelő irányba.
- Szuper, én is arra megyek – vágja rá egy vigyorral, majd egy szó nélkül elindulunk.
Egy ideig csendben haladunk, mikor a torok köszörülésére kapom fel a fejem.
- Nem akarok tolakodó lenni, de valamit muszáj megkérdeznem.
- Mit szeretnél megkérdezni?
- Nos… csak annyi, hogy te is meleg vagy? – ahogy meghallom a kérdést lefagyok. Aeric is megáll, majd értetlenül pillant rám.
- Nem. Ezt honnan gondoltad?
- Erre mindig ráérzek – de nem most. – Hidd el, könnyen felismerek egy másik meleget, nem kell tagadnod.
- Nem, én tényleg nem vagyok az – miből szűrte le ezt?
- Nos… Azért jobb lesz, ha elgondolkozol ezen – tanácsolja mosolyogva, miközben megveregeti a vállamat, majd tovább áll. Ez most…
A fél órás után azon gondolkoztam, hogy mégis miből következtetet erre, de nem jöttem rá. Egyszer sem néztem olyan szemmel férfira és a külsőmben sincs erre utaló jel, legalábbis Jack szerint átlagos hetero megjelenésem van. Akkor mégis miből következtetet erre?
~
Ma van két hete, hogy a szalonban dolgozok és mondhatom, hogy egy remek csapatba kerültem. Hamar össze is barátkoztam velük, leginkább Samanthával. De Aeric… Nos, nem tudom vele hányadán is állok. Az első nap óta célozgat a beállítottságomra, de még mindig nem tudtam rájönni, hogy miért. Habár, azt be kell ismernem, jól szórakozom a megjegyzésein.
Viszont Jack véleményét ki kértem erről, ami nagy hiba volt a részemről. A fejébe vette, hogy ő majd elintézi Ricet. És hiába mondtam neki, hogy felesleges az egész, csak azért is velem akart jönni a szalonba. Még nálam is aludt, hogy ne tudjam elkerülni. Így most dühösen lépked mellettem a szalonhoz közeli kávézóba.
- Jack…
- Nem, Oli. Igenis beszélek a fejével.
- Feleslegesen – tudatom vele. Ismét.
- Hogy-hogy feleslegesen? Zaklat téged!
- Nem zaklat, csupán utalgat – miért nem tudja megérteni? – Ha pedig elveti a sulykot, leállítom.
- Oli – ellenkezne ismét, de a szavába vágok.
- Most hagyd abba – figyelmeztetem még higgadtan.
~
Jack ugyan még mindig játszotta a sértettet mikor elváltunk, de legalább nem jött velem a szalonba. És egy-két nap múlva meg fog békélni. Így mint eddig is, mosollyal az arcomon fogadom az ajtón belépőket.
- Jó reggelt! – köszönt Cliff egy pici mosollyal, míg Samantha egy öleléssel.
- Oli, oltárian jól áll ez a lila ing – tapogatja lelkesen Sam az említett ruhadarabot. – És az anyaga is milyen jó – rám pillant. – El kell árulnod, hogy hol vetted.
- A Balm Street-en egy kis butik. Kicsit nehéz megtalálni, de megadom a címet. Vagy akár meg is mutathatom, ha szeretnéd.
- Menjünk hétvégén, akkor vásárolhatnánk és be is ülhetnénk valahova! Mit szólsz?
- Nagyszerű lenne – felelem vidáman, mire Samantha ismét egy ölelésben részesít.
- Sam – szólok rá kuncogva, mert épp egy csiklandós pontomon szaladnak végig az ujjai. Meglepetten pillant rám, majd gonoszan elmosolyodik. Már épp neki esne az oldalamnak, mikor a bejárati ajtó nyitódik.
- Sam, csak nem ráhajtottál Olira? – kérdi vigyorogva Jeffrey, míg mellette Aeric kissé morcosan tekint ránk. Samantha arrébb áll, majd incselkedve elmosolyodik.
- Ki tudja – vágja rá, majd Cliffbe karolva, a pihenőbe mennek. Ric rögtön utánuk.
- Vigyázz Oli, még felfal – mondja nevetve Jeff.
- Ez nem fog megtörténni, mivel semmi sincs köztünk – tudatom vele egy fél mosollyal.
- Biztos? – kérdi tettetet gyanakvással.
- Csak barátok vagyunk – erősítem meg, épp csak visszatartva a kuncogásomat. Egy darabig méreget, majd a szemembe pillant.
- Még nem győztél meg – közli, majd követi a többieket.
Csak még jobban derülök, de fél óra múlva nyitunk, így megregulázom magam és neki esek a mai időpontok alapos áttekintésének, hogy ne legyen keveredés. Hisz mára nagyon sok vendég van előre jegyezve, mellette pedig váratlan kuncsaftok is jöhetnek.
Épp ezért is tart most több ideig csak maga az áttekintés és még a csapattal is egyeztetnem, közben pedig tíz perc múlva itt lesz az első vendég.
Sorrendbe rakom a papírokat, majd azokkal a kezemben már indulnék, hogy lefixáljam a dolgokat a srácokkal, amire végül semmi szükség rá, hisz a várakozóba fáradtak és ki állva, ki ülve, de mindannyian figyelmesen várnak, hogy elkezdjem. Csak hálásan elmosolyodom, majd bele is vágok.
~
A közreműködésükkel épp időben ellenőriztük az időpontokat, de kisebb vita lett Aeric egyik vendége miatt. Ami miatt Jeffrey még most, három órával később is morog.
- Nem hiszem el, hogy a nyakamba varrtad – pufog Jeff, amin Ric kárörvendően vigyorog.
- Ilyen rossz volt? – kérdezek rá, hisz Jeffet nem olyan könnyű kihozni a sodrából.
- Épp csak nem borítottam rá az asztalt – feleli, amin nem kicsit döbbenek le, míg Ric hangosan elneveti magát. – Ne röhögj, te szemét!
- Megérdemelted – vágja rá Aeric már kissé mérgesebb hangvétellel. – Mondtam, hogy ne vállalj el semmit se a nevemben.
- Fiúk, ne vitázzatok – próbálná visszább fogni a dolgot Cliff, de eredménytelenül.
- Könyörgöm! Csak egyszer fordult elő!
- Az elég is volt! A pasas folyamatosan fogdosott – közli Ric már-már vicsorogva.
- Sajnálom, oké? – kérdi Jeff egy sóhajjal.
- Lerendeztétek? – érdeklődik Rob a monitorra pillantva.
- Ja – vágja rá Ric elégedetten mosolyogva.
- Remek. Akkor – mondaná Rob, ha nem vágna közbe Sam.
- Én szívesen elmegyek Olival az ebédért és Olit sem zavarná, igaz? – pillant rám lelkesen Sam.
- Nem, persze – felelem egy kicsit már erőltetett mosollyal.
- Sam, elég lesz – szól dorgálóan rá Márk.
- Mire gondolsz? – kérdi Sam belém karolva.
- Megegyeztünk – morogja indulatosan Ric, amire Sam csak egy mosollyal reagál.
Érdekelne miről is egyeztek meg, de Sam egyre jobban hozzám tapadó teste zavaró. Mert az egy dolog, hogy ismerkedünk, hisz kollégák vagyunk és ki kell építeni egy bizalmi kapcsolatot, de Sam már a határokat feszegeti, azokat pedig nekem nem áll szándékomban átlépni.
- Mit szerettél volna mondani? – fordulok Rob felé, s közben egy finom mozdulattal eltávolítom Sam túlságosan ragaszkodó kezeit.
- Csak annyit, hogy menjetek el Riccel a megrendelt kajáért.
Bólintok Robnak, majd fordulnék Ric-hez, ha Sam nem kapaszkodna ismét a karomba.
- Oli – szólal meg, majd elkezd hozzám törleszkedni, akár egy macska. És itt érte el nálam a határt.
- Samantha, ha elengednél – kérem hűvösebb hangnemben, mire nagy szemekkel, de végre elereszt. – Köszönöm! Ric, mehetünk? – pillantok még a kérdezettre, majd a kabátot magamra rángatva lépek a bejárati ajtóhoz.
- Persze – vágja rá, majd a sapkáját a fejére húzva indulunk is.
Míg én kissé ingerülten, addig Ric jókedvvel jön mellettem egészen addig, míg rá nem kérdezek, hogy miről is egyeztek meg Sammel.
- Nem lényeges – vágja rá egy erőltetet mosollyal.
- Igenis lényeges – ebből nem engedek. – Szóval?
Szerkesztve Adriana által @ 2014. 06. 22. 20:23:01
|
| Regi | 2013. 08. 27. 19:20:20 | #27091 |
 Karakter: Aeric Moises
Megjegyzés: Ifjú Padavomnak
Alig érek be műhelybe és üdvözlöm a többieket, már be is kukucskál egy hosszú, szőke hajú nő. Mivel a többiek már dolgoznak, én megyek elé megkérdezni, hogy kihez jött. Mikor meghallom, hogy hozzám, már előre érzem, hogy agyrohasztó munka előtt állok, de azért mosolyogva végighallgatom, hogy mit szeretne mekkorában is milyen színekkel. Csacsogva vázolja gondolatait én pedig miközben beszél már el is kezdem felfirkálgatni a dolgokat. Nem nagy valamit kér hála az égnek, így max 2 órát kell eltöltenem vele.
Nem vagyok felszínes ember, de vannak, akikről már ránézésre is el tudom dönteni, hogy jó társaság lesz vagy sem. Ez a nőci pedig egyértelműen nem ígérkezett annak.
Megmutattam neki hol foglaljon helyet és hogyan fektesse le a kezét az erre a célra használt asztal szerűségre. Félve kezdek neki a művelethez, mivel elég érzékeny részre készül a tetoválás, de az első pár szúrás után látom a nő arcán, hogy nem lesz nagy gond bírni fogja.
Hatalmas megkönnyebbülés, mikor végzek, vendégem pedig egy hálás mosoly kíséretében távozik. Büszke vagyok magamra, hogy volt türelmem két teljes órán keresztül egy ennyire unalmas munkához és emellett végig is hallgattam kuncsaftomat. Úgy érzem, ezek után jár nekem némi pihenés és már osonnék is a hátsó kijárat felé, hogy elszívjak egy vagy akár több szál cigit, mikor Bert elkap. Széles vigyorral arcán szólal meg.
- Hamarosan itt az ebédszünet. Azt hiszem el kéne menned kávéért – konstatálja, én pedig magamban szidni kezdek minden létező dolgok, ami egyébként szent és sérthetetlen.
- A többieknek gondolom a szokásos kell… - morgom orrom alatt, Rob pedig bólint egyet. – Az újfiúnak mit hozzak? – kérdezem felvont szemöldökkel, szemüvegem fölött kukucskálva.
- Menjünk is kérdezzük meg tőle – veregette meg vállam kivarrt kezével én pedig sóhajtottam egyet. Szerintem megérezte, hogy nem szívlelem túlságosan srácot, és direkt, csak azért is alapon túráztatott.
Kivánszorogtam utána a recepciós pulthoz, majd felkönyököltem rá.
- Igen? – kérdezi mosolyogva mindkettőnkre pillantva. Robert szólal meg először.
- Mindjárt itt az ebédszünet, szóval lassan hagyd abba a munkát – mosolyogva bólint egyet. Hát nekem megáll az eszem…Ez mindig ilyen vigyori? - Amúgy Ric megy kávét venni, kérsz esetleg te is?
- Ha nem gond, igen szeretnék egy bögre kávét – érdeklődve pillant rám, de ahelyett, hogy mondanék valamit, csak bambulok arcába és figyelem vonásait, szőkés haját.
- Dehogy lenne gond – mondja legyintve Robert. – Ugye? – kérdezi tőlem ugyanazzal a cinikus pofával én pedig csak morcosan bólintok egyet.
- Köszönöm, de ha lehetne, én is elmennék Aericcel kávét venni. Persze, ha nem baj – Érdeklődve tekint ránk, én pedig kissé értetlenül állok a dolog előtt. - Így tudnám, hogy hova kell menni, ha majd nekem kellesz és egyben Aericnek is segíthetek – magyarázza nyugodtan.
Rob rábólint a dologra, Oliver pedig szól, hogy összeszedi a pénztárcáját és már mehetünk is. Alig hagyjuk ott a szalont elkezdek kérdezősködni. Érdekel pár dolog, amire szeretnék választ kapni.
- Hogy kerülsz ide? – kérdezem még mindig kissé morcosan.
- Mire gondolsz? – kérdez pontosítás céljából.
- Hát a munkára – konstatálom. - Szarul nem tudtam róla, hogy Rob bárkit is fel akar venni. Mióta tudod, hogy felvett?
- Két napja telefonált, hogy enyém az állas. Zavar téged, hogy engem vet fel? – kérdezi kíváncsian.
Meglepődök a kérdés hallatán, de megcsóválom a fejem.
Tekintete hirtelen egy előttünk babakocsit toló nőre fókuszál. Gyors léptekkel odalép hozzájuk. Én csak akkor pillantom meg a plüssállatkát ami a földre hullott. Oliver felveszi és kicsit megtörölgeti, majd odaadja a kisgyereknek. Az anya mosolyogva köszöni meg a kedvességet, de a szöszke csak legyint, hogy igazán nem tett semmit. Mikor visszaér mellém, kérdőn nézek rá. Egyszerűen nem értem mire fel ez a nagy jótét lélek viselkedés. Biztosan én vagyok túlságosan gyanakvó, de eddig még azt a következtetést sikerült levonnom életem során, hogy a túlságosan „kedves” emberekkel jobb, ha óvatosak vagyunk. Ő pedig egyszerűen csak árasztja magából az optimizmust és ezt a hihetetlen nagy szeretetféleséget.
Nem szól semmit értetlenkedő fejemet látva, csendben haladunk tovább a kávézó felé. Odaérve nem húzom az időt, rögtön a pulthoz megyek és leadom a rendelést Rosenak, az egyik pincérlánynak. Mosolyogva írogatja fel egy kis cetlire a dolgokat, majd Oliver felé fordul és megkérdezi, hogy ő mit kér. Rögtön látom szeme csillogásán, hogy bejön neki a srác. Mosolyra szalad a szám, ismerem már Roset, hogy tudjam, be fog próbálkozni. Nálam is bepróbálkozott még annak idején, csak rögtön elvettem a kedvét, mikor finoman közöltem, hogy a saját nememhez vonzódok.
Oliver és Rose elég jól elcseveg, míg készülnek a kávék. Engem is próbálnak bevonni a beszélgetésbe, de nem igazán vagyok partner a dologban. Inkább csak figyelem az eseményeket. Mikor megkapjuk a gőzölgő italokat papírtálcán Oliver veszi át őket, én pedig fizetek. Cinkos mosoly kúszik arcomra, mikor látom, hogy a lány keze Oliverére téved, de a fiú csak egy bájmosoly kíséretében lesöpri magáról finoman a simogató ujjakat.
Nocsak, nocsak…
Kiérve az épületből alaposan végigmérem új kollégámat, és gyanúm az eltelt együtt töltött fél órát alapul véve igen felerősödik.
- Mehetünk? – érdeklődik, én pedig bólint. Megindul, én pedig egy rövid ideig lemaradok mögötte pár lépéssel. Tudom, hogy nem szép dolog és a többi… de lecsekkolom seggét. Nincs mit szépíteni a dolgon, ezt teszem. Először is azért, mert sokat elárul az ember fiáról az, hogy mennyire rázza a farát, másodszor pedig ha tényleg saját kapura játszik – mint azt gyanítom – akkor saját célokból is érdekelhetnek farpofái…
Visszaérve a szalonba lepakoljuk a kávét a pihenőben, hogy együtt bírjon megebédelni mindenki. Már a többiek ott ültek és jóízűen falatoztak, Ki hideget, ki meleget, vagy éppen rendeltet. Sietősen lepattantam Mark mellé és rögtön elvettem az egyik vegetáriánus szeletet a pizzás dobozból. Mindig így szoktuk megrendelni a kaját, egyszer az egyikünk fizet, máskor a másikunk.
Nem is figyelem merre megy Oliver, el vagyok foglalva a pizza szeletemmel, már csak az tűnik fel, hogy az asztalra helyez egy tálca süteményt. Mindenki értetlenül néz rá, kivéve engem. Ez számomra még egy bizonyíték a z igazam mellett.
- Ezeket nektek készítettem, remélem ízleni fognak – mondja, majd ő is helyet foglal, hogy nekikezdjen enni.
Robert vet rám egy kérdő pillantást, én pedig csak bólintok egy aprót. Tudom, hogy benne is kezd felmerülni a kérdés, hogy vajon miért viselkedik ennyire bájosan újdonsült kollégánk.
Jót beszélgetünk ebéd közben, aztán ismét kezdődik a hajtás. Jönnek a vendégek, nekünk pedig munkába kell állnunk. A Nap második felébe kapok egy komolyabb munkát, egy egész hátas tetoválást. Nagyon örülök neki, pláne, hogy nem kell sablont rajzolnom, rögtön a pasi hátára rajzolhatom fel a mintát. Sokkal jobban kedvelem ezt a módszert, mivel sokkal könnyebb egy izmos test vonalat követni vele. Nem fejezem be, de nem meg vagyok magammal elégedve, hogy a körvonalak és az alapszínek már fent vannak. Megbeszélek a sráccal pár nappal későbbre egy újabb időpontot, hogy befejezzük a tetoválást, és hogy a bőre regenerálódjon kicsit.
Nap végén gyorsan pakolok össze, felkapom a kis hátizsákom, de még mielőtt elindulnék haza, megállok a recepciós pult előtt. Oliver ott áll a pult mögött. Mikor meglát, elmosolyodik.
- Segíthetek valamiben? – kérdezi kedvesen. Addigra már elfelejtem reggeli morcosságom, pláne, hogy igazából nem is rá voltam mérges.
- Nem, semmi. Csak bocsánatot szeretnél kérni, ha esetleg köcsögösködtem veled a mai nap folyamán. Nem te tehettél róla, csak rossz lábbal keltem.
- Semmi baj, nem haragszom – mosolya még szélesebb lesz.
- Te nem jössz? – érdeklődök. - Neked is lejárt már a munkaidőd.
- De, csak elköszönök a többiektől – mondja és meg is indulna hátulra, de megállítom.
- Felesleges. A többiek már leléptek. Már csak Rob van bent az irodájában.
- Rendben, köszönöm, hogy szóltál – feleli és azzal megindul Robert irodája felé. Addig én odasétálok a bejárati ajtóhoz, kinyitom és rágyújtok egy cigarettára. Remegve hunyom le szemhéjaim, amikor érzem, hogy szétáramlik testemben a nikotin. Már nagyon kellett, egész nap nem volt időm dohányozni. Hamarosan megjelenik mellettem Oliver és kíváncsian néz rám.
- Gondoltam megvárlak. Merre mész? – érdeklődöm.
- Arra – mutat a bal felé vezető irányba.
- Szuper, én is arra megyek – vicsorgok felé és már érzem, hogy jó kis vallatásban lesz részem.
Megindulunk, de kezdetben nem beszélgetünk túl sokat. Ő nem kezdeményez beszélgetést, nekem pedig kell egy kis idő, hogy összeszedjem a gondolataim.
- Khm… - köszörülöm meg torkom, ami felkelti a figyelmét. – Nem akarok tolakodó lenni, de valamit muszáj megkérdeznem – vágok bele.
- Mit szeretnél megkérdezni? – érdeklődik teljesen gyanútlanul.
- Nos… csak annyi, hogy te is meleg vagy? – Amint kimondom a kérdésem, lába a földbe gyökerezik és meg áll mellettem. Én is megállok és értetlenül fordulok felé.
- Nem. Ezt honnan gondoltad? – kérdezi egy cseppet felháborodva.
- Erre mindig ráérzek – vonok vállat. – Hidd el, könnyen felismerek egy másik meleget, nem kell tagadnod – mondom, mivel azt hiszem, csak titkolni próbálja a dolgokat.
- Nem, én tényleg nem vagyok az – ellenkezik zavarodottan. Kissé összevonom szemöldökömet.
Ohh, talán még ő maga sem tudná?
- Nos… Azért jobb lesz, ha elgondolkozol ezen – veregetem meg mosolyogva a vállát, és reakcióját nem várva indulok el lakásom felé.
Azt hiszem jó kis szórakozást fog jelenteni az elkövetkezendő idő…
|
| Adriana | 2013. 04. 20. 02:28:01 | #25623 |
Karakter: Oliver Ward
Megjegyzés: Senpainak
Az ébresztőórám halk pityegése kiszakít édes álmomból és abban a percben kinyomom, hogy ismét csend legyen. Rögtön ki is kelek a meleg takaróm alól és megindulok a konyha felé, hogy megigyam a reggeli kávémat, ezután a fürdő következik egy gyors fogmosás erejéig. Amint kész vagyok, felveszek egy fekete melegítő szettet, majd elindulok a legközelebbi parkba, hogy lefuthassam a megszokott távomat.
Amint visszatérek a lakásomba, az első utam a fürdőbe vezet, hogy letusoljak. Majd felveszem a tegnap este kikészített ruhát, ami egy sötétkék ing, egyenes szárú farmer és egy barna sportos zakóból áll. Még bepakolom az ebédemet, a süteményeket és a szükséges holmikat a táskámba, majd az ajtóban felhúzom a cipőmet, megigazítom a zakót magamon és már indulok is, hogy egy kényelmes séta által beérjek az új munkahelyemre.
A munka beosztás és a fizetés is jó és túl nehéz feladatom sincs. Így nincs is semmi problémám azzal, hogy egy tetováló szalonban dolgozzak, mint recepciós. Persze édesanyámnak már nem tetszet az öltet. Ahogy ő mondta, ki tudja még a végén megtámadnak. De nem vitázok vele, nem szabad a külsejük alapján eldönteni, hogy milyen is a természetük. Attól, hogy a testüket tetoválásokkal vagy testékszerekkel díszítik, még jó emberek lehetnek. Ezt ő is jól tudja, de ha rólam van szó, ezt elfelejti és elkezd aggódni értem. Ezen pedig csak mosolyogni tudok.
Fél óra alatt be is érek és rögtön a pihenőbe megyek, ahol bemutatkozok a többieknek, egyben a hűtőbe rakom az ételt és a süteményeket, majd leveszem a zakóm és lerakom a táskámat.
Amint kész vagyok, már megyek is a pult mögé, hogy elkezdhessem a munkát, mivel nyitás idő van.
Még csak háromnegyed órája nyitottunk ki, de már jó pár vendég érkezett a megbeszélt időre. Estig pedig még több időpont van leegyeztetve, de Robert elmondása szerint ez a megszokott, főleg a mai napon, mikor az egész banda dolgozik.
Vagyis majdnem, mert az egyikük még nem érkezett meg, de Robert most szólt ki, hogy már jön is. Így a most belépőre irányítom a figyelmem és kedvesen köszöntöm.
- Szia!
- Cső! – viszonozza, de egy pillanatig sem néz rám csak sietősen az úgy nevezett műhely felé tart.
Nem tartom fel, majd máskor bemutatkozom neki is. Ezért is fordulok vissza a számítógéphez, de egy perc sem telik el, már előttem is áll az előbbi férfi szigorú tekintettel. Ameddig tud végig mér, mintha valami betolakodó lennék, de nem értem miért is, és ez az arcomon is látszódhat.
- Te meg ki az ég vagy? – kérdezi kissé barátságtalanul, de én csak a kezemet nyújtom, hogy bemutatkozzak.
- Oliver Ward. Örülök, hogy találkoztunk – kedvesen rámosolygok, mire megfogja a kezemet és megrázza, ahogy az szokás.
- Én Aeric… - közli a nevét, de még mindig gyanakvóan néz rám. - Mit keres a pult mögött?
- Nos, Robert azt mondta, hogy ez lesz a feladatom. Ma kezdtem, recepciósként fogok itt dolgozni, ha minden igaz – magyarázom neki türelmesen, mert ezek szerint ő nem tudott róla, hogy valakit is felvesznek ide. Válaszként csak néha bólint egyet, hogy megértette.
- Ahham… - mondja még válaszként és már megy is a szalon másik részébe, de még visszaint nekem.
A bejárati ajtó ismét nyílik, így arra figyelek már. Bizonyára egy újabb vendég lehet, ezért mosollyal érdeklődöm meg, hogy van-e idő pontja.
Pár óráig csendesen végzem a munkám, foglalkozok a vendégekkel, csörög a telefon felveszem, és szerkesztem a szalon hivatalos honlapját is egyben. Csak akkor hagyom abba, mikor Robert vidáman és Aeric morcosan oda jönnek hozzám.
- Igen? – kérdezem mosolyogva mindkettejükre pillantva. De Robert szólal meg előbb.
- Mindjárt itt az ebédszünet, szóval lassan hagyd abba a munkát – csak mosolyogva bólintok. - Amúgy Ric megy kávét venni, kérsz esetleg te is?
- Ha nem gond, igen szeretnék egy bögre kávét – érdeklődve pillantok Aericre. Ha ő nem egyezik bele, nem fogok vele kávét hozatni.
- Dehogy lenne gond – mondja legyintve Robert. – Ugye? – kérdezi Aerictől, mire a megszólított csak morcosan bólint egyet.
- Köszönöm, de ha lehetne, én is elmennék Aericcel kávét venni. Persze, ha nem baj – kérdőn pillantok mindkettejükre, de ők is csak kérdőn tekintenek rám.
- Így tudnám, hogy hova kell menni, ha majd nekem kellesz és egyben Aericnek is segíthetek – magyarázom nyugodtan egy aprócska mosollyal.
Csak elgondolkozva néznek rám, de Robert rábólint, így megyek is a pénztárcámért amiről Aericnek is szólok. Amint magamhoz vettem a pénztárcámat, már fordulok is vissza, hogy elinduljunk a kávézóba. Pár lépést teszünk a szalontól és Aeric már kérdez is.
- Hogy kerülsz ide? – kérdezi még mindig morcosan.
- Mire gondolsz? – kérdezem, hogy konkrétabb legyen, mert nem tudom, hogy mire is gondol.
- Hát a munkára – közli, mintha ez egyértelmű lenne. - Szarul nem tudtam róla, hogy Rob bárkit is fel akar venni. Mióta tudod, hogy felvett?
- Két napja telefonált, hogy enyém az állas. Zavar téged, hogy engem vet fel? – kérdezem kíváncsian.
Csodálkozva rám néz, majd megrázza a fejét, hogy nem.
Akkor nem értem, mi is zavarja. De nem tudok ezen gondolkozni tovább, mert meglátom, hogy egy babakocsiból kiesik valami.
Így gyors léptekkel oda megyek és felveszem egyben letisztogatom, majd mosolyogva oda adom a pár hónapos csecsemő kezébe a plüssállatát. A fiatal anyuka mosolyogva köszöni meg, de nekem nagyobb örömöt okozz annak a kis apróságnak a mosolya.
Még szép napot kívánok nekik és csatlakozom Aerichez, hogy tovább mehessünk.
Furcsán néz rám, de nem mond semmit. Én viszont nem tudom kitalálni mire is gondol, de ha valamire kíváncsi majd megkérdezi.
Végül csendben mentünk végig és a kávézóban sem beszélgetünk. Aeric egy fiatal lánynak leadja a rendelést és én is kérek magamnak egy Cappuccinot.
A lány neve Rose és egész jól elcseverészünk, amíg a kávékat készítik. Próbálom Aericet is bevonni a beszélgetésünkbe, de nem túl sok sikerrel.
Végül, mikor megkapjuk két papírtálcán a kávékat és épp elköszönnék Rosetól, de rárakja a kezét az enyémre és simogatja a kézfejemet. Csak barátságosan rámosolygok, de kihúzom a kezemet az övé alól és elköszönve már fordulok is az ajtó felé.
Amint kiértünk csak sóhajtok egyet és Aericre pillantok, hogy mehetünk-e. De mintha gyanakvóan méregetne, de nem tudom miért is. Semmi furcsát nem csináltam véleményem szerint.
- Mehetünk? – kérdezem a biztonság kedvéért, de mivel rábólint így el is indulunk a szalon felé.
Aeric elgondolkozva jön mellettem, én pedig nem akarom megzavarni, így ismét csendben tesszük meg a szalonig a távot.
Amit beléptünk a szalonba, rögtön a pihenőbe megyünk, hogy lerakjuk a kávét és egyben mindenki egyszerre ebédeljen meg.
A pihenőben már mindenki jókat falatozik, ki meleg ételt, ki rendeltet. Aeric rögtön helyet is foglal és elvesz egy szelet pizzát Mark elől.
De még mielőtt én is csatlakoznék, berakom a párolt rizst és a sült csirke combot a mikroba, hogy megmelegedjen. Majd kiveszem a hűtőből az otthon elkészített süteményeket, hogy kicsomagoljam és egy nagy tányérra is rakom, majd előveszem a műanyag tányérokat és villákat, amiket direkt bekészítettem.
Amíg a sütikkel foglalkoztam a mikro is végzet, így azt teszem először az asztalra és a tányérokat, majd a sütiket és a villákat.
Csodálkozva pillantanak a desszertre, majd rám.
- Ezeket nektek készítettem, remélem ízleni fognak – közlöm velük egy mosollyal, majd helyet foglalok, hogy én is hozzá lássak az ebédemhez.
Szerkesztve Adriana által @ 2013. 05. 05. 00:49:00
|
| Regi | 2013. 03. 23. 21:51:45 | #25438 |
Karakter: Aeric Moises
Megjegyzés: Ifjú Padavanomnak
Mérgesen nyúlok a hangosan sikító ébresztőóra felé és talán kicsit nagyobb lendülettel csapom le, mint kellene... Csak éppen annyira, hogy leszédüljön az éjjeliszekrényről. Ahogy földet ér, rögtön elhallgat. Erre sem lesz tovább gond.
Orrom alatt zsörtölődve mászok ki az ágyból és megmozgatom elgémberedett tagjaim. Vállam hangosan ropognak, nyakam pedig zsibbad. Csinálok néhány fejkörzést, majd ténylegesen megindulok a konyhába, hogy elkészítsem a reggeli kávém.
Elindítom a masinát, amiben lassan elkezd készülni a fekete lötty. Úgy döntök, nem várom meg, hogy lefőjön, inkább elmegyek tusolni és elővadászok valamilyen ruhát, amiben mehetek melózni. Nem erőltetetem meg magam a kiöltözéssel; a szokásos fekete csőfarmer, egy méregzöld rövid ujjú felső és az egyik kedvenc kapucnis felsőm. Ennél nem is kell több. Kényelmes, és arra a célra tökéletesen megfelel, hogy 8 órán - vagy még annál is több időn - keresztül bent rohadjak a szalonban. Szép is lenne, ha öltönyben varrnám a kuncsaftjaim...
Visszamászok a konyhába és kitöltöm egy bögrébe a kávét. Leülök a kicsi ebédlőasztalom mellé és lassan kortyolgatni kezdem a forró italt. Megpillantom magam előtt a tegnapi újságot. Még azt sem olvastam el. Magam elé veszem, és széthajtom. Böngészni kezdem a híreket, mikor az egyiken megakad a szemem.
- Néhány buszjáratot töröltek, az útlezárások miatt. Elkezdődtek a felújítások – olvasom fennhangon, aztán felfogom, hogy a cikk a mai napra vonatkozik. – Bassza meg! – pattanok fel rögtön a helyemről és rögtön a bejárati ajtó felé kezdek robogni. Beleugrok a tornacsukámba, felkapom a hátizsákom a cipős szekrény mellől és már szaladok is.
Nem várom meg a liftet, túl sokáig tart mire felér. Inkább a lépcsőket használom. Kapkodva szedem egymás után a fokokat, a szomszéd idős nénit majdnem felborítom az egyik fordulóban. Mérges szemekkel vizslat és fejét csóválja, de nem foglalkozik velem túl sokat, azt sem várja meg, hogy bocsánatot kérjek.
Egyenesen a szalon felé indulok. Nyújtott léptekkel haladok, bár felesleges. Biztos, hogy elkések. Rob lefogja szedni a fejem, ezt már most érzem.
Közel háromnegyed órányi feszített tempójú séta után érek be. Berontok az ajtón és rögtön megindulok az épület hátsó fele felé, ahol már valószínűleg nagyban folyik a munka. Elsuhanok a recepciós pult mellett, ahonnan ez ismeretlen hang üdvözöl.
- Szia! – mondja barátságos hangon.
- Cső! – köszönök vissza anélkül, hogy egyáltalán az arcára néznék. Eleinte az sem tűnik fel, hogy nem ismerem a hang tulajdonosát. Már szinte a „műhely” ajtajában állok, mikor rádöbbenek a tényre. Sebtében vissza is tolatok a pult mellé és szigorú szemekkel végigmérem a az ott álló srácot, legalább is felsőtestén végigfut a szemem, ha már csak deréktól felfelé látszódik a faszerkezet miatt. Értetlenül néz rám, és nem érti mire ez a nagy felhajtás.
- Te meg ki az ég vagy? – vágom oda cseppet barátságtalanul, amire ő csak kezet nyújt.
- Oliver Ward. Örülök hogy találkoztunk – válaszol egy gyermeki vigyorral arcán. Kezet rázok vele.
- Én Aeric… Mit keres a pult mögött? – folytatom a faggatást.
- Őőő… a főnök azt mondta, hogy ez lesz a feladatom. Ma kezdtem, recepciósként fogok itt dolgozni, ha minden igaz – magyarázza türelmesen és nyugodtan, én pedig néha bólintok egyet, hogy tudassam, felfogom az elhangzott dolgokat.
- Ahham… - bököm ki reakcióként, aztán megindulok a saját munkaterületem felé. A boltív alól, ami kettéossza a szalont, még odaintek neki, de nem fordulok felé. Remek… ezt is fogadjunk, hogy én tudtam, meg utoljára.
Morcosan, de megkeresem Robertet és elnézést kérek a késés miatt. Elmagyarázom, hogy mi történt, ő pedig megérti a helyzetem, viszont „büntetésből” ma mindenkinek én megyek el kávéért.
Remek. Ez a nap már csak jobb lehet.
Szerkesztve Regi által @ 2013. 03. 23. 21:57:05
|
|
