Karakter: Nikos Haralabos
Megjegyzés: (Alan, Sister)
Lana Del Rey…csúnyán kifejezve magam még homokosként is habosra ujjaznám. Imádom azt a nőt. És a hangját is.
Általában a zene nagy részét én intézem, így az omega kategóriás dj a kedvem szerint keveri a számokat, leginkább Istennőm dalait remixelve.
Unottan figyelem a tömeget, lehunyva a szemeim érzem át egy pillanatra a csodás nő földöntúli hangját. Utána ismétlem némán „ Summertime sadnas”, aztán szemeim kipattannak és a ritmusra kezdem rázni, bűvölni a boston shakert, így kápráztatva el azokat, akik komoly összegeket fizetnek ki egy-egy Nikos által kevert nedűért.
Szokásos szerda este, épp hogy csak kezd beindulni az élet, mikor két fura csóka téblábol be az impozáns, vörös és fekete, neonokkal tarkított helységbe. A plafonon feszülő univerzumot megannyi színes lámpa tarkítja, melyek most csak jótékony félhomályban, hangulatos vörös vagy ibolya színeket eredeztetnek barátságosan, a kanapén, puffokon ücsörgő vendégek közé.
És hogy a személyzet mit visel?
96% beleértve engem is közel ötvenes karral és nyolc –de minimum hat- kockával büszkélkedhet. Ezt pedig a főnökünk ( a kivénhedt Madame, Miss Moor) ki is használva úgy gondolja meg kell mutatni. Egyenruhánk a közel 70 éves hölgy ízlése szerint alakítva szatén és egyszerű gyapjú, de fekete. Öltönynadrágot viselünk, az élére vasalt fajtát, mellkasunkon öltönymellény feszül szaténból, fehér hajszálcsíkokkal, és az elengedhetetlen fehér csokornyakkendő, mely ádámcsutkánkon díszeleg. Ez tesz minket felismerhetővé.
Az uniformis.
És hogy essen némi szó a két jómadárról is; nem hiszem hogy mindkettő meleg lenne, inkább tapasztalatlan kölykök, akik idekeveredtek. Ám erre rögtön rácáfol a nagyobb hangú. Gondolom ő a domináns fél a kapcsolatukban.
Már egy ideje megszoktam, feldolgozom ha nem kérnek, hanem utasítanak. Miután kiadja tábornokom a feladatot – két ütős koktél- egykedvűen látok neki hallgatva a monológot Alexről aki inkább Alan, és Irak helyett Indiát preferálta. És hogy ír helyett brit? Ahhoz kétségem sem férhet.
HA ír lenne már rég a pulton táncolna mellettem, nekem. Ehelyett ücsörög, s eltartott kisujjal szürcsölgeti képzeletben a képzeletbeli Earl Gray-ét. Gratulálok.
Miután megtudakolom mi jót keres itt cserébe elárulom a nevem.
Vagyis inkább bugyután mosolyogva kocogtatom meg mellkasom bal oldalán feszülő névkártyát. Niki.
- -Fura egy tanulmányi út..pont a város legfelkapottabb homokozójába látogattok tapasztalatot gyűjteni?
- -Igazából…Joan akart idejönni.
- -Joan?
A srác felé int fejével, aki épp az egyik motorosnak tűnő taggal hetyeg a tánctér közepén. Egymásra vannak simulva akár bélyeg a borítékra, így csak halványan mosolyogva pillantok vissza a kölyökre.
- -Úgy látom egy ideig még itt maradtok..legalább is..te biztos.
- -Nekünk..szerintem mennünk kéne-pillant a barátja felé.
- -Hagyd a gyerekeket szórakozni, és igyál Niki cehére – legyintek, majd elé tolok egy gyümölcsös, frissítő még is magas alkoholtartalommal bíró epres csodát.
Bizalmatlanul figyeli a poharat, bíztatóan emelem meg a szemöldököm. Nem fog fájni. Élvezni fogod…Lazíts kicsit. Az első általában kellemetlen de aztán egyre jobban ráérzel az ízére(mondjuk ha Niki csinálja már az első is szuper)..és a végén csak akarsz még..még..még
Gondolataim nyomán elmosolyodom. Valószínűleg este ugyan ezeket a szavakat fogom suttogni a fülébe mialatt abból a csinos farmerből hámozom ki.
Ma jól fogok szórakozni.
Figyelmem a szűzies,szép arcú kölyöknek szentelem, ahogy egyre csúsznak le a koktélok ő is oldottabb lesz. A barátja eltűnik a férfivel valahol a hátsó sötét zugok egyikében.
A zene egyre hangosodik, dübörög.
Ahogy hajnali egyet üt az óra felhangzik a kedvencem. A fiú már kellőképp részeg, de még tud úgy-ahogy magáról. A „nem érdekel” szintnél tarthat.
Persze előtte már jó párszor rám ordított (ő valószínűleg úgy gondolta normális hangnem volt, elvégre az alkohol süketséget is okoz) miszerint ŐT NEM LEHET leitatni, ne is próbáljam.
- -Gyere szépségem táncoljunk.
- -Nem lehet, én nem tudok táncolni!
- -Ugyan már..ez LANA, erre bárki tud..érezd.
Lecsapva a shakert ugrok fel a pultra, a szinkron bártender – nagyjából 160 centis, csontos, hidrogén szőke srác véve a lapot szinte azonnal követ. Ez is egy reklámfogása a szórakozóhelynek, és még mi is jól érezzük magunkat.
Felkapva a konfettis vödröt kezdjük marékra szórni a csápoló tömegbe, majd jöhet a pezsgő. A levegő fülledt, a hangulat sötét, neonnak villódzó fényével itatott.
A srác csodálva pillant fel, szemében a vágyakozást látom.
Talán csak a morál fogja vissza.
De hát egyszer élünk!
Lehajolva nyújtom a kezem, ő megrázza a fejét. Bíztatóan biccentek, ő zavartan felnevet, tovább rázza a buksiját. Végül megragadva a karját húzom fel magamhoz, az arcába nevetve fogok kezeire , és ritmusra mozgatva emelem az enyémmel a magasba, csípőm, lábaim mozgatva.
- -LE AKAROK MENNI!- üvölt rám, mire én kezdem rázni a fejem.
- -Csak hunyd le a szemeid és élvezd!
- -MINDENKI MINKET NÉZ!
- -És kit érdekel?
- -ENGEM!
- -Szard le! Csak élvezd- harsogom túl a zenét, majd fejét a tomboló tömeg felé fordítom állánál fogva.- nézd meg őket! Mind olyanok mint te! Élvezik a bulit. Senkinek nem szúrsz szemet..senkit nem érdekel hogy itt vagy ott táncolsz! Élvezd ki a pillanatot, többet úgy sem lesz ilyen!
Hunyorogva pillant rám, kezében a poharával, majd lehúzza a maradékot is.
Túl kótyagos a tiltakozáshoz, és a léptei sem stabilak. Derekát átkarolva fúrom combom a lábai közé, bekavarva guggolok le kicsit.
Biztosan tartom törékeny testét, tisztában vagyok vele nagyjából én vagyok az egyetlen biztos pont jelenleg.
Lekapja fejemre biggyesztett napszemüvegem, nevetve felveszi, és felcsapva a kezeit élvezi ki a party minden egyes beatjét.
- -SUSUSUS SUMMERTIME SUMMERTIME SAAADNAAAAS!- üvölti a zenével, talán a hangját akarja hallani, fejét ingatja, csücsörít.
Édes, ki nem néztem volna belőle mire képes.
Eddig derekát karoló kezem fenekére csúszik, fejem nyakába hajtom, először csókolgatom a finom bőrt, majd ráharapok, végül szívni kezdem.
Jóleső sóhaja, finoman fogó ujjai egyhamar valami mássá csapnak át. Alkoholtól ködös tekintettel tol el magától, rosszallóan néz rám.
- -NE SZÍVD KI A NYAKAM!
- -Bocsánat..?- nevetek fel. Valahogy nem tetszik neki.
- -Kárpótollak.
- -Még is hogy?!
Az arcára fogva húzom közelebb, kába feje tartás nélkül hagyja magát, szemeit lehunyja. Csücsörít, ajkunk majdhogynem összeér, aztán…
Teste összerándul, szemei szorulnak, hátrál egy lépést, és elegánsan kiadja a pult mellé az aznapi adagot.
Szerencsére nem sokan vannak ott, így alig jut a ’mannából’ másokra. Ettől függetlenül a látvány nem szép. A kölyök kivan, a haverja pedig sehol.
Fejet vakarva tartom, majd jobbnak látom lemászni a pultról, és inkább hátra segíteni.
Megtehetném hogy otthagyom valamelyik kanapén,de valahogy szimpatizálok a kölyökkel. Azt is megtehetném, hogy hazaviszem és megadom neki ami jár.
Illetve..ami nekem jár.
De a gerinctelenség fellegvárának a cserepeit feszegetném azzal a cselekedettel. Régen megtettem volna..gondolkodás nélkül..de mostmár…Öregszel Niki.
Elhúzva a szám szólok a főnöknek, „haza kell vinni az unokaöcsém”, majd kikotorva az iratait ellenőrzöm le a címet, hogy aztán kocsiba pakolva övezzem be őt, majd magam is, és elinduljak a gazdagabb negyed gazdagabb csücske felé.
- -Most hova megyünk?-motyogja elázott hangon.
- -Haza viszlek kölyök.
- -Nem akarok haza menni!
- -Pedig kénytelen leszel..
- -NEM AKAROK ÍGY HAZAMENNI!
- -Jól van ne ordíts már..
- -HA AZ APÁM MEGLÁT ILYEN ÁLLAPOTBAN..!
- -Jól van, ne ordíts már baszod..kijön a migrénem..-masszírozom az orrnyergem, majd satufékes kanyarral váltok az ellenkező sávba és indulok a saját lakásom felé. Újabb öklendezésre szinte azonnal, pánikhangon reagálok- Hééhé KISÖREG, BE NE HÁNYJ A VERDÁMBA!
Végül visszafogja magát.
Rövid kocsikázás után beparkolok a mélygarázsba, majd miután rájövök közel tíz percbe telne az alig három méteres út ilyen faltól-falig sebességgel- inkább átkarolva a derekát támogatom a megfelelő irányba. Nekem dőlve vegetál a liftben, a bent szóló idétlen Bach-ot dúdolja.
Végül kilépve engedem be a fehér, Niki birodalomba.
Minden krém, és fehér. Az első mondatom inkább csak egy szó; cipő.
Miután sikeresen letúrtuk magunkról nem gondolkodom, a frissen húzott ágyba dobom, némán kezdem vetkőztetni.
- -Ne..NEM AKAROM!
- -Ne aggódjál már..senki nem akar meghúzni.
Téves infó.
A lovagok között én is sorba állnék. De nem ma.
Így minden tiltakozása ellenére levetkőztetem alsóra, majd fentebb tessékelem, könnyű testét, és rádobom a takarót.
Aztán megkísérelem a lehetetlent.
- -Kérem a napszemüvegem.
- -NEM, EZ MÁR AZ ENYÉM!
- -Alex ne szórakozz..add ide a szemüvegem.
- -A nevem Alan, és EZ MÁR AZ ENYÉM!
Halántékot masszírozok, majd inkább leszedem mikor alszik.
Fáradtan követve a példáját vetkőzök le én is, csak engem ellentétben vele egyáltalán nem érdekel a másik véleménye. Meztelenül alszom, és eme remek szokásomban még egy idegen kölyök sem tud megakadályozni.
Így egy forró zuhany után mellé heveredve az ágyba próbálom meg utoljára még levenni a fejéről a napszemüveget. Sikertelenül.
Álmában is őrzi, morogja; enyém.
Nagyot sóhajtva hajtom vissza a fejem a párnára, és egyhamar el is alszok, hogy aztán másnap, hajnali fél nyolc környékén velőtrázó sikolyra ébredjek.
Édes…Drága..Jó..Istenem.
|
