Karakter: Anthoan Richmond
Megjegyzés: (Aguri,Akahaji-chan)
Közel öt év kellett hozzá, hogy kiengedjenek. Mikor bekerültem a kóterbe vad voltam, és betörhetetlen. Aztán megkaptam az első verést. És az újabbakat. Valamint ominózus hatvan kilómnak köszönhetően (mely a közel 180 centihez társul) nem egy becsesebb tagot is a hátsó tájam felé navigálva. Aztán jött Robert, aki mellett kitanultam azt, aminek mára már élek és hódolok.
A tetoválást.
Öt hosszú év, melynek során nem egy ősz hajszál szökött a fekete tincsek rengetege közé. De mára szabad vagyok. Azonban néhány szokás még mindig megmaradt. No nem a drogozás, nem a vesztegetés. Nem is a rombolás. Csak és kizárólag az építés.
Minden hétfőn levelet írok Lorának. Bár tudom, hogy már eljegyezték, és túl is van az első gyermekén, a levélírás megmaradt nekem.
Megválogatom mire írom soraimat életem nőjének. Így legfőbb bázisom a Main Street és a Leeder Squeer sarkán nyitott aprócska papír-írószeres bolt. Rózsaszín, virágos, a névtáblán Fluffy Tools felirat szerepel. Mindig megmosolyogtat, olyan akár egy cukorka bolt. Bár a relikviák, s a felhozatal alapján a termékek is hasonlóan édesek.
Lora rózsaszín, illatosított papírra kapja mindig a leveleit. Hogy miért olyanra? Mert az a kedvenc színe.
Mikor gyermekek voltunk (akkor ismertem meg), mindig a tanárunk kertjéből loptam neki virágot. Rózsaszín rózsát. Mert benne volta nevében hogy rózsa. Vicces…
A másik dolog, amit magammal hoztam hosszú fogságomból, az a tetoválás volt.
Ezért is kell jó pár papír, hogy megírhassam önéletrajzom, és beadhassam megannyi szalonnak. Nehéz elhelyezkedni ilyen háttérrel, ám nem lehetetlen. Holnap össze is szedem egy mappába a kóterben karcolt skicceket, hogy aztán egy nyomtatás után szétszórhassam a „cégeknél” a promócióm.
Ezen és hasonlóan roppant fontos dolgokon<teszem azt elfogyott otthon amúgy is a tej< gondolkodom, mikor egy KISLÁNY fellök.
Nem elég, hogy fellök, még ki is cseni a zsebemből az összes pénzem- ami normális embernek nagyjából egy heti fizetés lenne-. Nem vagyok smucig de azért ez csöppet, hogy is fogalmazzak…hát..felbasz, na.
És még van pofája bocsánatot is kérni.
Egy tized másodpercig gondolkodom, hogy diplomatikusan péppé verjem a térfigyelő kamerák előtt- és elintézzem,hogy a feltételes szabadlábomnak hamar búcsút is mondhassak- vagy csak diszkréten törjem el minden csontját, és ha megkérdezik mit láthattak a felvételen feltartsam a kezeim miszerint; véletlenül összeakadtak az ujjaink.
Inkább az utóbbit választom. Édes mosollyal az arcomon tudok hazudni.
Így megfordulva ragadom meg a kabátját, majd illedelmesen a kirakatnak passzírozom, jelezve hogy fennkölt társalgásba szeretnék vele bonyolodni.
Kezem a zsebébe csúsztatom, hogy el ne feledkezzek a romantikáról, majd ujjaim megtalálva az övéit kulcsolódnak rájuk, hogy aztán egy meleg, baráti szorítással készüljek eltörni minden egyes ujjpercét, melyekkel elcsente a pénzem.
- Haragudni? Ugyan…- én nem teszek olyat.. Áldott jó lélek vagyok!
- Én..ÉN VISSZAADOM!- nyüszít fel. Kár hogy nem igazán hat meg..egy kicsit erősebbet szorítok rajta. Csak hogy érezze a törődést.
Még szép hogy visszaadod kis barátom…kamatostól.
Miután gyorstalpalót tartok neki hogyan is kéne kinéznie egy tökéletes zsebelésnek gondolkodni kezdek rajta hogyan is törleszthetné az adósságát. Nem is kérdés, hogy fizetni fog…csak még nem tudom mennyit.
- Neved?
- A…Aguri-makogja.
Milyen név ez…ilyen névvel csak és kizárólag balek lehetsz. Meg amúgy is…korábban kell felkelned ahhoz, hogy Anthoan Richmondot meglopd. Pont Őt? Ch.
Ciccentve veszem ki a zsebéből a pénzt, majd elhúzódva engedem el, de tekintetemmel végig az övét fürkészem. Tudja nem mozdulhat, még mindig az enyém, csupán számomra volt kényelmetlen a póz, amiben tartani kellett. Viszont ha megmozdul nagy zakót kell majd magára igazíttatnia a kórházban.
- Vajon mivel is orvosolhatnánk ezt a kis félreértést..?
- Bármivel, BÁRMIVEL!
- Remek, mennyi van nálad?
- Hogy tessék..?!
- Mennyi pénz van nálad?
- Én..én..nálam nincs pénz!
- És ha eltöröm a kezed lesz?
- Miért lenne?
Ismét erősen a kezére szorítok. Ahogy megérzi a csuklójáig nyilalló fájdalmat rögtön eszébe jut, van még egy kis pénz a belső zsebébe.
Elégedetten mosolyogva veszem el, s teszem zsebre, majd fejet ingatva mérem végig.
- Tetszik az inged..
- Leértékelve vettem a plázában- kezd lelkesedni. Azt hiszi barátkozunk.
- Mit gondolsz, van ott még akcióban?- mosolyodom el halványan?
- Mindenképp! Sokáig tartott! Ha sietsz, talán még odaérsz!
- Remek…zokon venném, ha miattam kéne nélkülöznöd…Vetkőzz.
- Tessék?
- Jól hallottad, lefelé. Vedd le az összeset..vagy esetleg már nem szeretnéd hordani többé ruhát? Az is megoldható- ropogtatom meg az öklömet.
A srác veszi a lapot, szájhúzva, lassacskán vetkőzni kezd. Mikor már csak alsóban didereg kegyetlen vigyor kúszik ajkaimra.
- Azt is-intek markolva az eddigi zsákmányt hónom alatt.
- De..!-tiltakozna, ám rádörrenek.
- AZT IS!
Ódzkodva tolja le, ajkait ferdén préseli. Nem tudom a dühöt, vagy a sírást próbálja palástolni….nem is érdekel.
Elégedetten fütyörészve intek búcsút, s hagyom ott.
Három sarokkal arrébb egy hajléktalannak dobon a drága ruhákat – lássák mennyire jó a lelkem, majd teljes szellemi békében és nyugalommal térek haza.
Másnap reggel egy kávéval indítok kedvenc bisztrómban, majd beadva a jelentkezésemet megannyi szalonba adom fel végül a levelet is Lorának. Talán egy nap válaszol.
Engem is meglep, mikor délután már csöng is a telefonom, miszerint az egyik tetováló érdeklődne irántam, és esetleg megjelenhetnék, hogy beavasson mit is vár el.
Így boldogan suhanok vissza az albérletemhez közeli kis üzlethelységbe, hogy aztán meghallgassam. Alkalmaztak.
Szinte azonnal munkának is látok, mosolyogva mesélem neki mi volt tegnap.
Felnevet.
Ismeri a srácot, barátja.
És bár barátja, még is helyesnek tartja, mi több mókásnak a cselekedetem, elvégre kevés flúgos csinálná meg ezt egy olyannal, aki kizsebelte.
- És honnan ismered Agurit?
- Gyerekkori barátom.
- Meglep, hogy volt gyerek…
- Ma estefelé azt mondta beugrik, hoz vacsorát….megvárod?-vigyorodik el James.
- Nem tudom..talán igen-vonok vállat. Nem igazán érdekel…csöndben dolgozok tovább.
|
