December - Január.
Végre karácsonyi szünet van. Most legalább ki tudom aludni magam, amíg nem jönnek a rokonok. Belefáradtam ugyanazokra a kérdésekre válaszolásba és a jópofizásba. Mindig feszült hangulatban telik az ünnep anyám miatt. Jobban szeretném, ha csak ketten ünnepelnénk apámmal.
Sóhajtok egyet, és felállok. Gondolkozok egy darabig, hogy folytassam-e a gitározást, vagy tartsak egy kis szünetet. A szünet mellett döntök, lerakom a gitárt. Lemegyek a földszintre és lehuppanok a kanapéra apám mellé. Bámulja a tévét, de nem tudom, hogy mit néz.
- Mikor jönnek?- Kérdezem közömbösen. Nem kell hozzátennem, hogy kicsoda, tudja kirõl beszélek.
- Holnap este érnek ide.... Ígérem, jövõre ketten leszünk.
- Mindegy.. - Felelem. Mind a kettõnknek nehezére esik kifejeznie magát, mégis megértjük egymást.
Felállok, és felindulok, közben elveszek egy narancsot az asztalról.
Fent kissé rendbe teszem a szobámat és elkezdek zenét keresni. Valami egyszerû zenét szeretnék megtanulni. Elõveszem legelsõ gitáromat, mindig ezen tanulok. Elindítom az egyik kedvenc számomat és ujjaim szinte reflexbõl fogják le a húrokat. Fokozatosan zárom ki a külvilágot, csak akkor szakadok meg, mikor újra indítom a zenét. 3 órán át gyakorlom és tanulom, utána döntöm el, hogy rögzítem. 4 különbözõ képen vettem fel. Elmentettem az erre készült mappába, majd késõbb összevágom. Neki láttam megpucolni a narancsot, közben a kommenteket olvasom a videóim alatt. Nem bántam meg, hogy felraktam õket. Van egy-két kritika, de többségébe pozitív visszajelzéseket találtam. Belépek az e-mail fiókomba, de meg is bánom, mert rengeteg e-mail érkezet. Párba beleolvasok, aminek érdekes a témája. Mielõtt lefeküdtem volna, összevágtam a videót.
***
Reggel, amint felkelek egybõl lemegyek, hogy segítsek valamit.
- Elõször öltözz fel. - Mondja apám, és letörli a homlokán gyöngyödzõ izzadság cseppeket. Õ már elõbb elkezdett takarítani.
Megkapom a nappalit, és nekiállok dolgozni. Apa nem véletlen adta ezt nekem. Le tudom foglalni magam egy kicsit. Kezemet törölve állok meg a fürdõ ajtajában.
- Kész vagyok. - Mondom. - Fel megyek, ha kell valami, szólj!
- Oké. - belemélyülve súrolja a kádat.
***
Nagy nehezen, de túléltem a Karácsonyt. Most itt ülök a gépemnél és várom, hogy feltöltse az internetre a videót. Nem nagy extra a mai, most egy lassabb zenét töltök fel. Rég óta meg akartam már tanulni, de csak most jutottam el idáig. Nem várom meg az elsõ véleményt, aludni megyek.
***
Szilveszter van, és egyedül leszek itthon. Apám valami céges bulin lesz, ahova nekem semmi kedvem nincs menni, így megbeszéltem vele, hogy itthon maradhatok. És most gitározok, miközben készülõdök. Sosem szól amiért hangos lenne, vagy zavarná, õ is tudja ki miatt csinálom.
Kívülrõl tudom a számot, fel is veszem. Néha akaratlanul is elmosolyodok, de próbálom visszafogni magam. Nevetséges, de mások ezt cukinak találják. Amikor elragad a hév, halkan énekelek is,de szerencsére a gitár elnyomja hangomat. Sikerül összevágnom és megszerkesztenem a videót. Begépelem címét: Billy Tallen- Nothing to lose. Hamar feltölti és várom a reakciómat. Öt perc után már 100-an megnézték, és sokan hagytak kommentet. Mindenkinek tetszik, de van egy-kettõ, aki ellenzi azt amit csinálok. Megnyitva hagyom e-mail fiókomat, és megijedek, amikor jelezi, hogy levelet kaptam. Nem ismerem a feladót, elolvasom.
"Szia!
Pár napja akadtam rá a videóidra és meg kell hagyni, baromi tehetséges vagy! Látszik, hogy rengeteg munkát ölsz a gitározásba és, hogy élvezed, amit csinálsz. A blogodban láttam, hogy Denverben élsz. Úgy hallottam pörgõs kis város és viszonylag jó lehetõségekkel tudnak indulni az olyan emberek, mint te.
Remélem folytatod a videókat, mert ma tulajdonképpen az életemet mentetted meg velük.
Üdv.: Bailey Hayes"
Felkelti kíváncsiságom és rögtön válaszolok.
"Szia Bailey!
Elég pörgõs város, néha túlságosan is. Örömmel olvasom, hogy megmentettem az életedet, de, hogy õszinte legyek kíváncsi vagyok, mitõl is kellett? Remélem hamarosan megtudom.
Üdv.: Bry "
Nem várom a választ, lekapcsolom a gépet. Apa nem sokára hazaér és lefekszik aludni. Én is ezt teszem.
Másnap reggel egybõl lemegyek a konyhába és fõzök kávét. Az este valamiért nem tudtam aludni. Hangosan folyik le az utolsó csepp, én pedig töltök mindkét bögrébe. Szerintem a fater megérezte az illatát és azért vánszorog ki hamar. Kicsit szét van csúszva.
- Milyen volt a buli?- Kérdezem kavargatva a sötét italomat.
- Jó. Kár, hogy nem jöttél. - leül az asztalhoz. - Volt egy helyes lány is...
Tudom mire akar kilyukadni, de nem akarom megint meghallgatni. Már nagyon azt akarja, hogy legyen egy barátnõm..
- Mindegy. - Lehúzom a kávét és visszavonulok a szobámba.
Bekapcsolom a gépem, amíg beindul, felöltözöm. Kicsit izgatott vagyok, hogy vajon válaszolt-e Bailey. Sosem kezdeményeztem beszélgetést rajongóval. Megnyitom a fiókomat, és egy bizonyos feladót keresek a többi között. Megtalálom, és meglepõdök, amikor meglátom, hogy fél órával ezelõtt küldte.

Mohón olvasom a nekem szánt sorokat.
"Szia!
Huhh... Ezt így nehéz elmagyarázni... Egy ismerõs - apám munkatársának a lánya -, arra kért mutassam meg milyen zenét szeretek, és valószínûleg kicsit lesokkolódott volna, ha nem a te feldolgozott verzióidat mutatom.
Ez lehet furán hangzik, de számomra életmentõ volt. Meg kell õriznem a család jó hírnevét és hoznom kell a "mintagyerek" formám... Ha pedig kiderülne, mit is hallgatok és visszajutna apám fülébe, nekem végem. Egyszóval; Köszi:)
Üdv.: Bailey"
Mosolyogva válaszolok neki.
"Szia!
Azt vártam, hogy egy busz elõl rángattalak ki a videómmal, de ez is megteszi. Sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagy. Én elsõ sorban anyám miatt gitározok, elmesélhetem a történetet, feltéve ha kíváncsi vagy rá. Írj a privát címemre.
Bry."
Aláírásként megadtam neki, majd vártam.
Február.
Bailey írt nekem, így történt az, hogy elmeséltem neki a történetemet. Most már nap, mint nap beszélek vele.
Egy hónapja megy a suli, de már unom. Megszoktam, hogy egyedül vagyok, nem véletlen. Nincs szükségem olyan emberekre, akit átvágnak. Nem tudom miért, de Bailey-ben teljesen megbízok. Nem ismerem, de mégis elmondok neki mindent, és úgy érzem megért. Találtam egy barátot, csak az a kár, hogy nincs itt is mellettem. Másik államban él, Salt Lake City-ben. Nincs közel, és ez megakadályozza, hogy találkozzunk.
Minden este izgatottan várom, hogy beszéljünk.
Feldolgoztam kedvenc számát, és neki is címeztem. Sok ember irigyeli, és próbál olyan lenni mint õ, olyan levelet írni, de nem sikerül. Ez az egyetlen videó ahol énekelek.
Az egész február gyorsan telt. A zenék, amiket játszottan egyre pörgõsebbek lettek. Köszönettel tartozom Bailey-nek.

[MUSIC]

December vége, Január

Nagy pelyhekben hulla hó, az ablakpárkányra támaszkodva nézek kifelé. Jó lenne kimenni az udvarra és úgy viselkedni, mint egy óvodás kölyök… De nem. Túl közel vannak a szomszédok, átlátnak a kerítésen. Nem hiányzik, hogy aztán kíméletlenül beadagolják apámnak, hogy a fia infantilis. Nagyot sóhajtok és inkább elmegyek az ablakból. Nem fájdítom a szívem.

Átsétálok a nappalin, ahol apám éppen telefonon tárgyal valakivel. Tipikus. Még karácsony táján sem a család az elsõ neki. Lábait az asztalra felpakolva kapcsolgatja a tévét, és közben telefonál. A másodperc töredékére meglepõdöm eme képességén, majd rájövök, hogy õ egy igazi modern polihisztor. Nem is értem mit keres még köztünk, egyszerû halandók között.

A szoba egyik sarkában hangosan pattog a tûz a kandallóban. A tûzlényecskék vakító fényjátékot ûznek. Szívesen nézegetném egész estig, de félõ, hogy kiégne a retinám.

Édesanyám a konyhában sürög-forog. Érdekes szagok jönnek a sütõbõl és a világosszürke, gomolygó füst sem kecsegtet túl sok jóval. Majd mikor elõkerül a mézeskalácsszerû sütemény, kissé megnyugszom. Már attól féltem õ akarja csinálni a karácsonyi vacsit. Az eléggé… diétás lett volna. Mikor meglát, rögtön megkínál a forró tákolmánnyal, én pedig udvariasan elveszek egyet és megköszönöm. Értékelem a próbálkozását. Pár éve teljesen megváltozott… Törõdik velem – a maga módján. Még egy nevelésrõl szóló könyvet is elolvasott. Pedig pszichológus! Az elõtt, hogy megbetegedett, mindig azt mondta, hogy nincs szüksége ilyesmikre, mivel eléggé ért az emberekhez.

A szobámat vettem végsõ állomásomnak. Magamra csukom az ajtót, bár felesleges. Most úgyis lefoglalják magukat.

Felveszem a laptopom íróasztalomról és az ágyara telepedek vele. Belesüppedek a puha matracba, a sötétpíros-zöld kockás ágytakaró érdekes mintákat öltve ráncolódik alattam. Még ennek is ünnepi hangulata van. Néhol rénszarvasok és hóemberek vannak hímezve a textilbe, a szélét pedig aranyos zsenília fonállal van elszegve.

Felkapcsolom a gépet és rögtön megnyitom az internetet. Tûnõdöm egy pár másodpercig, hogy mit is csináljak, majd megnyitom a Youtube-t. Meghallgatok pár számot, de rövid idõn belül megunom. Nem igazán jut eszembe túl sok minden, amivel elüthetném az idõt estig.

Random rákattintok az egyik kedvenc számon gitárfeldolgozására. Egy egészen profin összevágott és megrendezett videót sikerült találnom. A srác – aki játszik – nem kicsit vérprofi. Hûha. Elkezdem olvasgatni a kommenteket. Azt írja, már 11 éve gitározik. Hüm… Visszatekertetem kicsit a videót, hogy jobban szemügyre tudjam venni az arcát. Nem sokkal lehet idõsebb nálam. Max egy-két évvel. Rámegyek a profiljára és belehallgatok mindegyik videójába, ami eltart egy ideig, van vagy 200, de szinte észre sem veszem, hogy, eltelik az idõ.

Csak akkor figyelek fel a sötétségre, ami lassan a szobámba húzódott, mikor anya bejön szólni, hogy lassan itt vannak a vendégek és ideje lenne készülõdni.

Nincs sok kedvem adni a jó kisfiút, még akkor sem, ha csak a nagyiékról van szó, de nem tehetek mást. Még mielõtt kivánszorogtam volna kuckóból, gyorsan beraktam a könyvjelzõkhöz az egyik videót, hogy majd késõbb megtaláljam.

~*~

A szilvesztert apa egyik kollégájánál ünnepeljük. Biztos velem van a baj, de semmi kedvem itt lenni. Nem ismerek senkit, kivéve a házigazda idegesítõ lányát. Brithany egy kis 14 éves, lányszerû lény. Amióta elõször találkoztunk, teljesen rám akaszkodott. Amivel nem is lenne tulajdonképpen túl sok gond, ha nem elviselhetetlen módon csinálná. Képes átjönni az apjával, hozzánk, ha az éppen beugrik valami miért az én apámhoz. Szörnyû. Most sem hagy békén. A kanapén ülök és onnan próbálom kihallgatni a felnõttek beszélgetését, nem túl sok sikerrel, mert ez az idegesítõ kis szörny itt produkálja magát elõttem. A háttérben valamilyen nyálas, andalgós zene szól, megpróbálna rávenni, hogy táncoljak vele. Pff… Nem akarom megbántani, így inkább csak annyit mondok, hogy nagyon fáradt vagyok – igaz még csak fél tíz -, majd talán késõbb. Egy pillanatig durcásan néz, de aztán megenyhül arca. Mellém telepszik, túl közel, szinte behatol az intim szférámba. Libabõrös leszek, amit valószínûleg õ is észrevesz és teljesen félreérti. Még inkább a nyakamba mászik, én pedig csendes kétségbeeséssel próbálok teljesen kihúzódni a bútor szélére.

- Mi lenne, ha csinálnánk valamit? – Veti fel a kérdést, nekem pedig egybõl a legrosszabb jut az eszembe, ami valószínûleg eléggé ki is üt az arcomra. Széplány meg minden…. De olyan, mint egy pióca… Vagy valamilyen másmilyen élõsködõ. – Menjünk át a szobámba és netezzünk… vagy nem tudom. – Dobja fel az ötletet, mikor már a halálfélelem is tükrözõdik szemeibõl.

- Végül is, oké. – Mondom és megvonom vállaim. Nyugi Bailey, nyugi. Erõs vagy. Kibírod.

Átvonulunk a szobájába, ahol a többi gyerek bandázik. Én vagyok a legidõsebb, ami már alapjában véve lelombozó. Éppen egy laptopot nyúztak, mikor rájuk törtünk. Brithany elkobozta tõlük a gépet, majd intett, hogy üljek mellé az ágyára. Vonakodva, de odavánszorogtam hozzá. Elkezdett zenéket mutogatni, hogy éppen mik a jelenlegi kedvenceik. Csendben viseltem a nyivákoló kis pop-sztárocskákat, mindaddig, amíg arra nem kért, hogy én is mutassak valamit. Nagy dilemmát okozott ezzel a kérésével. Fogalmam sincs, hogy mit mutathatnék. Nem hallgatok túlságosan „publikus” elõadókat. Fõleg olyat nem, amit neki meg lehetne mutatni. Így azon kezdek tûnõdni, hogy mi is volt annak a srácnak a felhasználó neve, az õ videóiban annyira nem hallatszik a szöveg, azokban inkább a gitáron van hangsúly.

Hála az égieknek, látszólag Brithany is annyira élvezi, mint én.

~*~

Valamikor hajnali három körül esünk haza. Anyám kifejezetten jó hangulatban van. Valószínûleg a pezsgõ hatása. Apám pedig hozza a jól megszokott, hivatalos és rideg formáját. Jó éjt kívánok nekik, majd elmegyek aludni, vagy legalább is mielõtt beléptem ajtómon, még az volt a tervem. Átöltözök pizsamába, de csak nem jön álom a szememre, így felkapcsolom a számítógépet. Ismét rákeresek arra a srácra. Az elérhetõségeinél fel van tüntetve egy blog. Ráklikkelek és elkezdem olvasgatni. Ír pár dolgot magáról és a videóról, továbbá fel van tüntetve egy e-mail cím. Rögtön bevillan, hogy milyen jó is lenne felvenni vele a kapcsolatot, de elbizonytalanodom. Biztos több százan írnak neki. De végül elhatározom, hogy próba-szerencse alapon gépelek neki pár sort.

Megnyitom az e-mailcímem és elkezdek írni.

„Szia!

Pár napja akadtam rá a videóidra és meg kell hagyni, baromi tehetséges vagy! Látszik, hogy rengeteg munkát ölsz a gitározásba és, hogy élvezed, amit csinálsz. A blogodban láttam, hogy Denverben élsz. Úgy hallottam pörgõs kis város és viszonylag jó lehetõségekkel tudnak indulni az olyan emberek, mint te.

Remélem folytatod a videókat, mert ma tulajdonképpen az életemet mentetted meg velük.

Üdv.: Bailey Hayes”