 Karakter: Taylor Grant
Megjegyzés: (Vyvynek)
- Persze, tényleg minden rendben van, holnap után találkozunk! – ismétlem meg újra jókedvűen. Mike kétkedve állna neki kérdezősködni ismét, de gyorsan lezárom a beszélgetést. – Most mennem kell, jóéjszakát!
Sóhajtva nyomom ki a mobilom, és dőlök hátra az estére kiürült park egyik padján. Hát nem éppen ott vagyok, ahol Mikenak mondtam. Az igazság az, hogy perpillanat otthontalanul leledzem, pedig csak délután értem vissza Peruból. Mike jött ki értem a reptérre, és hazavitt. Mázli, hogy nem volt ideje feljönni, így nem tud még arról, milyen jól megszívtam Emilyvel.
Lemondó legyintéssel fekszem végig a padon, egyik táskámat a fejem alá igazítva. Nem vagyok finnyás, aludtam én már jó párszor szabad ég alatt, ráadásul kivételesen az eső se esik. Az viszont elszomorít, ami idejuttatott.
Tudom, hogy távol voltam majdnem két hónapig, de alaposan sokkolt, ami hazatértemkor fogadott. Emilynek nem csak, hogy új barátja van, de még a közös lakásunkból – amit főként én fizettem -, is kirakott. Ráadásul levett minden pénzt a bankszámlámról, ami nem kis összeget jelent, és ezzel lehetetlenné tette, hogy lakást szerezzek az elkövetkező nem tudom én hány napban, vagy éppen hotelszobát ma estére.
Meg kell várnom, míg új számlát tudok nyitni, amire a könyveim eladásából befolyó összeget küldhetik, plusz az új írásomat is kiadják lassan, arról tárgyalunk holnap után Mikeal.
Neki szólhatnék, hogy problémám akadt, biztos befogadna pár éjszakára, de nem akarok a terhére lenni. Amúgy is mindig húzta a száját Emily miatt, nem igazán kedvelte. Nem sok barátnőmet tartotta eddig szimpatikusnak, ha jobban belegondolok. Szóval nem akarom hallgatni, hogy ő megmondta…
A többi barátom pedig nem egyedül él, rájuk pláne nem fogok akaszkodni. Bátyám az egyetlen, akire jelen helyzetben gondolni tudok még, így egész este az antikváriumát kerestem, de a régi helyéről már elköltözött, az újnak a címét pedig felírtam ugyan, de elhagytam a cetlit.
Persze Andytől is biztos kapok majd fejmosást, talán nem kéne neki elárulnom, hogy a bankszámlaszámomat pl. onnan tudta meg ex-barátnőm, hogy azt is felírtam magamnak, majd otthon hagytam…
***
Lihegve dobom le a táskáimat, mert hiába tart edzésben a sok utazás, kirándulás stb. sose ennyi cuccal indulok neki a dolognak. Most viszont nálam van az is, amit Emily méltóztatott rendelkezésemre bocsátani. Még jó, hogy viszonylag kevés holmim van, nincs időm az utazások között halmozni. A szuvenírek többsége pedig Mikenál van, hogy ne hagyjam el őket. Bár… lehet azért akarta magánál tartani őket, mert sejtette, hogy ez lesz a kapcsolatom vége? Kitelik tőle ez az előrelátás, bár elkeserítő, milyen keveset néz ki a választásaimból.
Minden esetre, végre megtaláltam Andy antikváriumát, ami jóval nagyobb, mint bármelyik eddigi. Ha minden igaz, most is fölötte van a lakása.
Hezitálva szuggerálom a csengőt, mert a bolt most perpillanat zárva van, ebédszünet címszóval. Lehet, hogy azóta neki is van párja, és csak a terhére lennék… Sóhajtva rázom meg a fejem, és készülök, hogy megnyomjam a gombot, lesz ami lesz alapon, mikor ismerős hangot hallok meg magam mögül.
- Taylor? – Reflexszerűen, sebesen pördülök meg, és ahogy megpillantom meglepett arcát, az enyémen sugárzó mosoly terül szét. Ledobom túrahátizsákom is a többi cucc közé, majd lendületből a nyakába vetem magam. Felnyekken ugyan a hirtelenségtől, de nem vesztett semmit a kondijából, én meg nem híztam meg, úgyhogy viszonylag könnyen megtart.
- Andy! Úgy örülök, hogy látlak! – lelkendezek, és kis idő múlva elengedve hátrébb lépek kissé. Már ő is mosolyog, és végigfuttatja rajtam a tekintetét, azt vizsgálva, minden rendben van e velem.
- Üdv angol földön, öcskös! Mikor érkeztél? – borzol bele a hajamba, majd tekintete a táskák halmára siklik. – Te aztán messze mehettél, ha kivételesen ennyi cuccot vittél.
- Hát… messze voltam, de ez itt minden cuccom – jegyzem meg, zavartan pakolva helyre az általa teljesen szénakazallá vált tincseimet.
- Minden cuccod? – húzza fel a szemöldökét, és máris gyanakvás költözik a tekintetébe, mint mindig, mikor valamilyen szerencsétlenkedésemet próbálta kihúzni belőlem. – Mi történt?
- Az úgy volt, hogy…
- Tay, tudom, hogy író vagy, de nem kell kikerülnöd a lényeget egy mesével – nevet fel, és durcás arcomat látva, csak szélesebben vigyorog. Végül én is elmosolyodom, tényleg hiányzott.
Végül a táskáim nagy részét felkapva bevezet, és miután kigyönyörködtem magam a boltban, a hátsó részben található irodájának kanapéján terülök el. Ez a szoba tele van olyan tárgyakkal, amiket én küldözgettem haza neki, és bár mondtam, hogy bármelyiket adja el nyugodtan, úgy tűnik egy se került a boltba.
- Na, most mesélj! – dug az orrom elé egy bögre kakaót, amire felcsillanó szemekkel vetem rá magam.
- Tömören, kirúgott a barátnőm. Leszedett minden pénzt a számlámról, így nem tudtam lakást bérelni, és Mikenak nem akarok szólni, mert csak hallgathatnám tőle, hogy ő megmondta… Mint mikor kísérleteztem, hogy ki tudom e húzni a terítőt a teríték alól. Már akkor is jól leszidott, és…
- Várj, várj, várj! – vág közbe. – Először is, mi az, hogy kidobott? Mikor? És ki az a Mike?
- Mike a szerkesztőm, és az egyik legjobb barátom, szerintem már tuti beszéltem róla, régóta dolgozunk együtt. A kidobás meg… Tegnap, mikor hazaértem, már a kezembe adta a cuccaimat, és elküldött. Új barátja is van – teszem hozzá az utolsó mondatot kissé elszontyolodva.
- Hol töltötted az éjszakát?
- A parkban – vonom meg a vállam. Ez nekem nem jelent nagy újdonságot, de Andyt láthatólag aggasztja, és már most látom rajta, hogy szidás lesz a vége.
- Taylor, miért nem szóltál rögtön? Mi lett volna, ha kirabolnak? Ne légy ilyen felelőtlen!
- Elhagytam a régi mobilom, amiben a számod volt, és az új címedet is, tegnap óta kerestem a boltod. Szerintem London összes antikváriumát tudom most már fejből. Jaj, tényleg, hoztam neked Peruból kis isten szobrokat, meg…
- Ne tereld a témát, mit akarsz most csinálni?
- Ümm… hát, gondoltam kérek tőled kölcsön hotelszobára, míg nincs új számlám, és gyűlik össze rá elég pénz a könyveimből, hogy tudjak új lakást bérelni, esetleg venni. Vagy, ha tudok, maradok, de nem akarok a terhedre lenni, egyik variációval sem, szóval bevallhatom Mikenak is a helyzetet, ő tuti befogad, egyedülálló, és… - elakadok a mondandómban, mert a vége megint csak halandzsa lett szinte, és inkább őt figyelem, hogy leolvashassam az arcáról a véleményét.
|
