 Karakter: Montgomery Handle
Megjegyzés: (Vyvynek)
- Biztos vagy ebben, Monty? – pillant rám legjobb barátom kétkedve, miután átolvasta a forgatókönyv néhány oldalát. Többhöz nincs türelme, nem véletlenül maradt csak kaszkadőr. – Mármint ez tök jó sztori, de nem az akción van a lényeg, hanem a főszereplők szerelmén, nem? Azt hittem az ilyet kerülöd…
- Sose mondtam, hogy nem akarok romantikus vígjátékban játszani – felelem, a többi jelentkezőt figyelve a folyosón. Kyler morog mellettem valamit a csalódásokról, meg ilyenekről, de ezt inkább nem kommentálom. A magánéletemnek semmi köze a munkához. Ez egy szerep, amit eljátszok és kész. – Egyébként is, Malfitano a rendező és forgatókönyvíró. Szeretem a filmjeit, ki szeretném próbálni magam az egyikben.
- De miért nem elég, ha kaszkadőr vagy? – Meglepetten nézek fel nálam fél fejjel magasabb barátomra, aki most egészen nyűgös hangot ütött meg. – Alig fogunk együtt dolgozni.
Elmosolyodva húzom ki a forgatókönyvet a kezéből, és csapom fejbe vele. Szóval csak az a problémája, hogy ezúttal kevesebbet forgatunk majd egyszerre, mert ő csak kaszkadőr lesz.
- Idióta, egy lakásban élünk, nem fogok hiányozni! – ingatom meg a fejem, majd felállok, mikor a számomat hallom.
- Sok sikert! – kiált utánam Kyler, zeng tőle a folyosó. Hülye…
De azért mosolyogva intek neki, ő azon kevesek közé tartozik, akik előtt megengedem magamnak ezt is. Viszont mire beérek a szobába, újra a megszokott, hűvös külsőt öltöm magamra.
Egy pillantással felmérem a terepet, és a szereplőválogatásért felelős személyek közt, hamar kiszúrom a rendezőt. Nem találkoztam még vele személyesen soha, de a legtöbb filmjét szeretem, tisztelem a munkáját, és az csak természetes, hogy hallani már hallottam róla.
- Montgomery Handle – olvassa fel a nevem, majd felnéz rám, és egy pillanatra leblokkol. Érdekes reakció, nem hiszem hogy ismer, így nem tudom mi lepte meg.
- Cornélo, khm… - zökkenti ki egyik társa.
- Hát öö… ne tartsunk szünetet? – néz körbe elvigyorodva, én meg kezdem elveszteni a fonalat. Nem pártolom az ötletet, de szerencsére a többiek se, így rámorranva letorkollják.
- Nos akkor – pillant vissza rám, én pedig jól leplezett türelmetlenséggel várom, hogy történjen már valami. Nem izgulok, nem szokásom. Vagy enyém a szerep, vagy nem, a dolog mindig kétesélyes, a stresszel csak rontanék az előadásomon. - Miért jelentkeztél a főszerepre?
- Mert szeretném kipróbálni magam egy teljesen más szerepkörben – felelem nyugodtan, az igazságnak megfelelően. Tény, hogy mint rendező, tisztelem, de nincs az az isten, hogy ezt az orrára kössem. Még azt hinnék, be akarok nyalni.
- Ahogy elnézem, eddig főként akciófilmekben szerepeltél, és legalább a felében, mint kaszkadőr. Ebben a filmben is lesz egy szokatlanul izgalmas jelenet, ezek szerint önmagadat tudnád alakítani abban is?
- Természetesen.
- Ez rendben van, és hogy állsz az érzelem teljes alakítással? Mert ugye itt nem akkora hangsúlyt kap a vérbeli akció, mint inkább az érzelmi kötődés, és a humor együttes megjelenése.
- Bármit el tudok játszani – vágom rá közönyösen. Tudom, hogy ez nem látszik rajtam, de ismerem a saját képességeim, ennek megfelelően feleltem eddig is, nem puszta nagyzolásból. Ők viszont néha úgy viselkednek, mint egy csapat ovis. Mint a kaszkadőrök, akiket a barátaimnak mondhatok, és nem úgy, mint a legtöbb törtető hollywoodi ember, akivel eddig találkoztam.
- Bármit? – vonja fel a szemöldökét. - Jó, akkor játszunk egy kicsit – áll fel. - De nehezítünk a dolgon, én játszom a női főszerepet, és tiéd lesz az, amire jelentkeztél. Gyorsan kapjon elő valaki egy szövegkönyvet!
Kézhez kap egyet, majd miután választott egy részt, nekem is megmutatja. Pont a legromantikusabbat sikerült, amibe még szerencsétlenkedik is egy kicsit mindkét főszereplő… oké, ez is csak egy szerep, tök mindegy, hogy pasinak fogok benne szerelmet vallani!
Átfutom és memorizálom a szöveget, van benne gyakorlatom, gyorsan megy, és ő is hamar végez. Beállunk egymással szemben, és bár magasabb nálam valamivel, ettől is igyekszem elvonatkoztatni.
- Tudod, én mindig el akartam neked mondani valamit… és még ha azt is mondod, hülyeség, és hogy ne rontsunk el egy jó barátságot, én… - kezd bele a szerepének megfelelően, én pedig kizárva a külvilágot, felveszem a főszereplő jellemét, és beszállok.
- Nyugalom Nor! – mondom, finom mosolyt varázsolva az arcomra, és közben az arcára simítok. Fura, tényleg fura, hogy közben egy férfi áll velem szemben, de igyekszem csak a szemét figyelni, ami meglepően tiszta és szép, így el tudok vonatkoztatni a nemétől. - Én végig tudtam, de bennem is volt egy kis félsz. Azt hiszem, a mai nap fényében bátran kijelenthetem, hogy… - súgom, minimumra csökkentve köztünk a távolságot.
- Én is – érkezik a felelet. - Mindig csak téged szerettelek igazán, bármilyen hülye pasi is jött a képbe.
- Te vagy számomra az egyetlen – érintem homlokomat az övéhez, miután lejjebb hajolt kissé. Na jó… meddig kell még elmennem?
- Öhhh… - Tőle csak ennyire futja, bár azt hiszem nem egészen ez van a szövegkönyvben.
- Most jön a csókjelenet! – pattannak fel a társai. Komoly? Na jó, addig nem állok meg, míg azt nem mondják, így ujjamat a füle mögé csúztatom… erre azért már hátrébb lép, az én megkönnyebbülésemre is.
- Tiéd a szerep… - jelenti ki, élesen szívva be a levegőt, és visszamegy az asztalukhoz.
- Köszönöm! – lépek ki a szerepből, át a már jól megszokottba.
- A részletekkel kapcsolatban… gyere be holnap kilencre az irodámba, a portás megmutatja majd. Ott aláírhatod a szerződést is – hadarja, én pedig elköszönök, és otthagyom őket.
- Na? – ugrik mellém Kyler, de míg ki nem érünk az épületből, nem felelek. Ott aztán mosolyogva emelem fel a hüvelykujjam, mire széles vigyorral vereget hátba. – Hülye kérdés volt, szerintem eddig még nem igazán volt olyan, hogy nem kaptál meg egy szerepet, amit igazán akartál – nevet fel, közben a motorjainkat is elérjük. – És milyen a rendező?
- Karakter – felelem elgondolkodva. – Képes volt nőt alakítani, hogy teszteljen.
- Fogadjunk, hogy női kollégái sárgultak irigységükben! – röhögi, majd felhúzza a bukót. – Neked is be kell jönnöd holnap reggel?
Bólintok, miközben követem a példáját, majd felülök a járgányra.
- Akkor lesz aki felébresszen, remek! – vágja rá, de amit utána kiabál, elnyomja a felbőgő motorok hangja.
***
Másnap valóban Kylerrel együtt megyünk be, és tényleg nem kell könnyen, megszenvedtem a felrázásával. Még jó, hogy egy lakást bérelünk, legalább a fél városon nem kell átmennem az ébresztéséhez.
A portás mindkettőnket útbaigazít, de neki nem ugyan oda kell mennie, így búcsút intek neki, és elsietek Malfitano irodájához. Kopogok, és rögtön érkezik válaszul egy ’szabad’ kiáltás.
- Jóreggelt! – köszönök, ő pedig mosolyogva néz fel egy halom papírból, ami ellepi az egész asztalát.
- Neked is, foglalj helyet!
Szótlanul pillantok az asztallal szemközti fotelekre, de azokat is ellepik a forgatókönyvek és kellékek, így nem moccanok.
- Ja, bocsi, egy pillanat! – felpattan, és alkot nekem helyet. Zubog benne az energia, kisugárzása pedig pont ellentéte az enyémnek. Tökéletesen az a fajta, akitől más esetben tartanám a távolságot, mert megrémiszt az intenzitása. Mégse mutatom semmi jelét belső frusztráltságomnak, jól megtanultam elrejteni, ráadásul bennem van a hiba, ő semmit nem tett, ami miatt ellenszenves lenne.
- Két hét múlva kezdünk forgatni, ha minden jól megy, és rendben lesznek a papírok – néz rám, és hosszan fürkészi az arcom. Bólintok jelezvén, hogy részemről rendben. – Valószínűleg először terepre megyünk, amíg jó idő van, és utána stúdiózunk.
Csend ereszkedik ránk, én várom, hogy elém tolja a szerződést, de a papírok csak nem akarnak előkerülni, úgy tűnik van még mondanivalója.
- Kérdezhetek valamit? – Vagy kérdése… Némán biccentek. – Megnéztem az eddigi filmjeid listáját, és ahogy azt már tegnap is megállapítottam, szinte mind akciófilm. Sikeresek, mindben megálltad a helyed. Miért akarsz hirtelen romantikával is foglalkozni?
Szótlanul, elgondolkodva meredek magam elé pár pillanatig, majd megvonom a vállam, és utána felelek.
- Részben tesztelni szeretném magam, és mivel tetszenek a filmjeid, ezért jelentkeztem ide. Részben pedig inkább eljátszom a szerelmet, minthogy a valóéletben foglalkozzak vele – felelem. Már nem gáz, ha elmondom a véleményem róla, a második fele pedig része az igazságnak, kár tagadni. Őt viszont látszólag meglepi, és talán firtatná is, de aztán meggondolja magát.
- Értem és köszönöm, örülök, hogy tetszik, amit csinálok – mosolyog rám szélesen. Megint csak biccentek, ha valami jó, az jó, nem dicsérném, ha nem így gondolnám. – Akkor itt is van a szerződés!
Előhúz egy lapot a kupacból, és felém nyújtja. Elveszem, majd figyelmesen átfutom, és miután megállapítottam, hogy minden rendben van vele, és megegyeztünk néhány részletben is, aláírom. Nagyjából fél éves forgatással számolnak, ami meglepően rövid idő, bár utána még biztos sokat dolgoznak majd az effekteken és egyéb dolgokon, de azokhoz már nem sok közöm van.
Végül tisztázunk mindent, és menni készülök, ő pedig az ajtóig kísér. Felé fordulva köszönném meg, hogy engem választott, mikor Kyler hangja zendül mögöttem.
- Hé, Monty, téged kereslek! – fékezik le mellettem, majd észreveszi Malfitanot is. – Uh, Mr. Malfitano, örülök, hogy megismerhetem, Kyler Bennet vagyok, kaszkadőr! – ráz vele lendületesen kezet.
- Cornélo, hívjatok nyugodtan csak Cornélonak – érkezik a vidám válasz. – Mi járatban erre?
- Montyért jöttem, a kaszkadőr stáb ismerkedős bulit akar tartani, el akarom cipelni rá – vigyorog rám barátom, mire halvány mosollyal viszonzom a lelkesedését. Én kevésbé élvezem mindig az ilyesmiket, de amíg a kaszkadőrökről van szó, nem hagyom ki.
- Tényleg! – csap a homlokára Cornélo. – Arra én is hivatalos vagyok, majdnem elfelejtettem.
Együtt indulunk el, és hamar kiderül, hogy Kyler és Cornélo jól kijönnek egymással, még az érdeklődési körük is hasonló, így van közös téma, míg ki nem érünk a parkolóba.
- Wow, te is motorozol… - elakad, de engem néz, így valószínűleg a megszólításnál hezitál.
- Monty – segítem ki.
- Nem bírja, ha Montgomeryzik – nevet fel Kyler. – Azt mondja, azt majd csak akkor érdemli meg, ha már nagy színész vált belőle.
- Kyler! – morranok rá kissé zavartan barátomra. Tudom, hogy szószátyár, és ez nem is zavar, amíg nem én vagyok a téma. – Menjünk! – azzal gyorsan a fejembe húzom a bukót, és felpattanok a motoromra.
- Ott találkozunk! – int barátom búcsút Cornélonak, és csatlakozik. Nem vagyok bunkó, én is elköszönök a rendezőtől, majd beletaposok a gázba.
A buli jól sikerül, bár túl sok az ismeretlen ember, még a kaszkadőrök közt is, így nem nagyon bújok ki a jégpáncélom mögül. Egyedül Kylerrel, és még két kaszkadőr barátommal, Noahval és Lisával tudok feloldódni kissé. Ők viszont hamar túlzásba betermelnek némi alkoholt, és jól elvannak mindenkivel, így egy idő után egyedül találom magam.
- Leülhetek? – áll meg előttem hirtelen Cornélo, az üres bárszékre bökve. Bólintok, ő pedig mellém telepszik, és rendel egy alkoholmentes koktélt, olyat amilyet én is kortyolgatok. – A kaszkadőrök mindig ilyen energikusak? – fordul kissé hátra, a zajos bagázst figyelve.
- Az esetek többségében, igen – mosolyodom el halványan. Az ember azt mondaná, nem illek közéjük, én mégis bennük találtam meg az igaz barátokat. már nyitnám a szám, hogy nem tudom milyen okból, de ezt vele is közöljem, mikor Kyler csapódik nekem, kis híján letarolva a székről. Azt még el is éri, hogy Cornélonak kelljen megtartani a másik oldalról.
- Köszönöm – pillantok fel rá, majd barátomat megtámasztva, normálisan visszaülök a székre. – Idióta, mit művelsz?
- Hé, Monty…hikk… a többiek szerint réhészeheg vagyok… - csuklik fel. Remek megállapítás volt részükről. Sóhajtva csúszom le a székről, és barátom hóna alá nyúlva, őt is megtartom. Remek, már alig van magánál, kerítenem kell egy taxit.
- Hagy segítsek – lép Kyler másik oldalára Cornélo, és ő is felkarolja. – Kocsival jöttem, haza tudom dobni.
- Hívok egy taxit, nem szüksé…
- Semmiség! – vág a szavamba mosolyogva, és hirtelenjében nem tudok rá mit mondani, csak biccentek.
Hamarosan már a lakásunknak helyet adó épület előtt ácsorgunk, és Cornélo segítségével jóval könnyebben visszük fel a legfelső emeletre, vígan hortyogó barátom.
- Nem semmi lakásban él – füttyent, miután kinyitottam az ajtót, és beléptünk.
- Kettőnkké – felelem tömören, majd Kylert ledobom a szobájában, az ágyára, és visszamegyek a nappaliba. Kicsit tanácstalan vagyok, nem sűrűn fogadok vendégeket, főleg nem a főnökeim egyikét, akit tegnap óta ismerek. Bunkó mégse lehetek vele, hisz segített, okot se adott rá.
- Kérsz valamit inni? – fordulok felé, a bárszekrényre bökve.
|
