Lizzyt kiteszem a tánciskola bejárata elõtt, a lába is koppra a lépcsõknek útközik, mivel dühömben felhajtottam a padkára is. Esélye sincs máshová menni, a karom átdobom mögötte az ülésen, majd kicsit elõrébb hajolok, hogy láthassam az ajtó elõtt álldogálókat. Nincs itt a rókaképû. Összeszûkítem a szemeimet, majd megütögetem az ülés háttámláját, hogy ki lehet szállni a kocsiból. Ki is löki az ajtót, mintha körülbelül õt magát taszajtottam volna meg kifelé.

- Mondtam, hogy állj meg a boltnál – néz fel, ahogy a táskájában kotorászik. Hátra nyúlok, majd a távolabbi ülésekrõl a kezébe dobok egy ásványvizes palackot. Dühösen elpakolja, fellendíti a táskája fülét a vállára, majd felcaplat a lépcsõn. Egy ideig még járatom a motort, majd legördülök a járdáról, mielõtt kapok egy mikuláscsomagot szeptemberben.

Idegesen dobolok a kormányon, miközben folyton az a ficsúr jár a fejemben. Egy mocskos bogár, ami felkenõdött a szélvédõre. Elég megnyomnom egy gombot, hogy azzal az apró mozdulattal eltávolítsam. A járdán felismerek egy kisebb csoportot, épp a boltnál szobroznak, ahová Lizzy is mindig be akar menni. Most nem ment be. Félrehúzódom, letekerem az anyósülés felõli ablakot.

- Yo, Julius! – int rögtön oda üdvözlésképp az egyik srác, majd közelebb is jön a verdához. Rögtön észreveszi, hogy Lizzy már kidobásra került a jármûbõl, így bólint. – Oké, akkor mi már megyünk is.

- Állj meg egy szóra – nézek ki még egyszer a szélvédõn, majd felé fordítom a fejem. Begörnyed, és féloldalasan oldalra fittyenti azt az ügyes buksiját, közben oda se nézve legyint a többieknek, hogy iparkodjanak. Ez a srác se jobb, alattomos ez is, imád velem lógni, hogy többnek érezze magát, és megmutassa mindenkinek, hogy ha vele packáznak, odaállok én is mellé. De õ legalább tudja, hogy rojtosra verem a pofáját, ha manipulálni próbál.

- Mondd, tesó.

- A Dickon nevezetûnek mi a vezetékneve? – vetem a képébe, mire megrándul a szemöldöke. Kikívánkozik belõle egy sóhaj, de nem forszírozza, hanem szépen elcsiripeli, hogy Tigaro. Tudja õ, miért kell nekem, nagyon is tudja. Ebbe leng bele a lábszára. – Remek, kösz.

- De ne mondd el, hogy tõlem tudod! – kiabál még utánam, ahogy kisöprök a kocsival a bolt elõl. Dehogy mondom. Csak a nevet adom tovább.

Megérkezek a pályára, kiszállva a csomagtartóhoz lépek, majd a kulccsal felpattintom a tetejét és kikapom a sporttáskám. Mikor az ásványvízért nyúlnék be, rájövök, hogy Lizzynek adtam, hogy lehûtse magát. Majd veszek a büfében, úgyis olcsóbban kapjuk, mint a szurkolók.

- Helló – köszönök be az ablakon, mire mindjárt elõkerül a kis vöröshajú csajszi, aki hétköznap van beosztva a büfébe. Részmunkaidõs állás, egyetem mellé tökéletes. Apropó, lassan be kellene mennem pár órára, mert végem lesz, mint a botnak, és integethetek a pályának.

- Julius! Mit adhatok? – mosolyog, félretéve a laptopot az ölébõl, majd felegyenesedik a pult mögül. Körülnézek a polcokon, így a hét vége felé meg szokták pakolni rendesen a választékot, a meccsek miatt.

- Egy kétliteres most elég lesz.

- Biztos csak egyet? – pipiskedik fel, miközben a palackért kalimpál, hátranéz a válla felett.

- Ne próbálj meg rám sózni semmit se – húzom el a szám, mire felnevet.

- Még a mûanyag kanalat se szoktad elfogadni!

- Hát, ha egyszer nem kell – vonok vállat, majd a jobb kezemmel felkönyökölök a pultra, hogy oldalvást dõlve a bal kezemmel mélyebbre nyúlhassak a zsebembe. Kiveszek egy kis pénzt, majd odaperkálom. – Hagyd a visszajárót.

- Köszi! – kacsint, majd kihajol, szétnéz, hogy jön-e még valaki, majd visszatelepszik a párnájára, visszaveszi az ölébe a laptopot és nézi tovább a filmet, amit eddig is bámult. Intek, elindulok a folyosón az öltözõk felé.

Azonban az öltözõben Rodon és Estebanon kívül senki sincs.

- Mi a fasz? – bukik ki belõlem a bosszúság, Esteban csak felrántja mind a két vállát, vele együtt a két kezét is, hogy neki se sok fogalma van arról, mi a faszért vagyunk keményen hárman.

- Ez egy nagyon jó kérdés.

- Rodney, már mondtam, hogy én a csajomat várom, hogy itt húzzam meg – néz fel a neoncsövekre lemondó arckifejezéssel, még a szemeit is behunyja. – Csak te olyan fasz vagy, hogy nem fogod fel mit vakerolok neked.

- Ne ugassál!

- Miért nincs edzés? – török be a kurvára értelmes párbeszédükbe, hogy rátérjünk a lényegre.

- Az edzõ esküvõre ment, nem nézted a facebook csoportot? – érkezik a válasz a szekrények mellõl.

- A bánatos kurva élet fasza nézi azt a szart!! – mordulok rá, levágva a táskát a padra. Olyan indulat fortyan fel bennem, hogy szinte érzem, hogy szétreped a fejem és bizseregnek a bütykeim. Dühösen belevágnék a falba, de az utolsó pillanatban húzom vissza az öklöm. Nem… ebben a hónapban már fizettem felárat a tönkretett holmikért és berendezésekért. Másra kell a zseton. Nagy csend áll be, majd Esteban elröhögi magát.

- Nyugi nagyfiú, addig megiszunk valamit, na! Addig Esteban megkeféli azt a bigét – lapogatja meg a vállam, míg jobb híján a lábfejére taposok. Feljajdul, és míg egy lábon ugrálva káromkodik, felszedem a lebaszott cuccomat.

Ma mindenki azon munkálkodik, hogy felkúrja az agyam?!

- Vezetek.

- Ez mikor tartott vissza? – heherészik, majd mikor a lángoló tekintetemmel találkozik, mindjárt lekushad. Egy valamit gyûlölök, ha pofára ejtenek, mikor én készülök rá. Ezért nem járok be többek között egyetemre se. Jobb dolgom is van, mint hogy egy padban sorvadjak el, másrészt a karrierem fontosabb, mint egy seggtörlõnek jó diploma, harmadrészt meg gyûlölöm, ha nem szólnak idõben, hogy valami elmarad.

***

Nem kockáztattam a jogosítványom, ezért csak nézem, ahogy Rodney beönt magába mindent, amit talál a kocsmában, nagy nehezen lenyeltem egy doboz rostos üdítõt, hogy ne kerüljön még cukor az agyamba, mert valakit szét fogok verni. Visszafojtott ingerültséggel gyûrögetem az ujjaim között a dobozt, mintha az tehetne mindenrõl. A mellettem levõ cigis doboz is erre a sorsra jutott, még egy szál lóg a számban.

- Mehettünk volna egy kört a kondiban, ha ennyire pipa vagy – húzza el a száját, végignézve rajtam. Belevágom az üdítõs dobozt a kukába, aminek a teteje billeg még pár kört, míg leáll.

- Már mindegy. Úgyis mennem kell Lizzyért – tartom el a számtól a szálat egy pillanatra.

- Na! – hunyorít.

- Errõl jut eszembe. Utána kéne nézned valakinek.

- No problemo! Bökd ki, felírom, mert ha kijózanodok, nem biztos, hogy rémleni fog, mit kell felvésetni a sírkövére – rángat ki egy zsebkendõt a farzsebébõl. A farmer kékre befogta, erre a fogyatékos elõvesz egy kék tollat. Nyugalom. Mélyebbet szívok a cigibõl.

- Dickon Tigaro. Nyálgép.

- Lizzy, mi?

- Az.

- Hohó! – emeli fel a szemöldökét kajánul. – Szólj, ha menjünk, imádok szépfiúkat püfölni. Szebbnek érzem utána az öklöm.

- Maradj a seggeden, most még csak szaglássz.

- Oké, úgyis jövök neked egyel – bólogat nagy svunggal, majd a mellzsebébe gyûrködi a zsebkendõt.

- Hárommal – nyomom el a csikket a hamutálba, majd kiszállok a boxból. Ledobok pár dolcsit az asztalra, fizetve az én részem, majd lelépek a helyrõl.

***

Leparkolok a tánciskola elõtt, de valami faszarcú beparkolt az én helyemre, így elõrébb kellett vennem a verdát. Az órámra nézek, miközben kiszállok, megkerülöm és nekidõlök az oldalának. Még pár perc, és jönniük kellene kifelé. Hamar ront is kifelé Mike a bejárati ajtón, futtában még int nekem, látom, ahogy az éppen kanyarodó busz felé iramodik. Elvittem volna, de ha most lekési és úgy jön ide, akkor tárgytalan. Majd lábbuszol. Felkapdosom a lábaimat a lépcsõn, közel állok meg az ajtó mellett, hogyha kijön, azonnal le tudjam szedálni és mehessen is a kocsiba.

- Nos remélem, hogy pénteken el tudsz jönni – hallom meg a piperkõc hangját, amitõl az eddig nehézkesen lenyomott vérnyomásom fentebb ugrik. Még meg is tartja neki az ajtót! Hogyha nem Lizzy jönne ki, rábasznám úgy az ajtót, hogy az ujjaival zabálni és zongorázni se tudna, nemhogy Lizzyt fogdosni tánc közben! Erre a gondolatra csak még jobban rakódik a szén a kazánba az agyamban.

- Hát, majd meglátjuk – érkezik a számomra csöppet sem tetszõ válasz. De fel is fedez egy pillanat alatt, hogy nem állok a kocsinál, rögtön keresni is kezd. – Julius…

- Ugyan…

Ugyan?! Lerendezel egy ugyannal?!

Elõlépek az ajtó takarásából, Lizzy elém vágódik, a csávó pedig megpróbál elsunyulni a szemem elõl, kevés sikerrel, mert minden érzékem rá van hegyezve. Most péppé fogom verni, legyakok rajta mindent, ami a mai napon bosszúságot okozott.

- Nem mész pénteken sehova!

- Márpedig kötelezõ lesz – rándítja meg flegma módon a vállát, de ettõl csak úgy érzem, mintha meglendítette volna a piros törölközõt. Felöklelem úgy, hogy ajtókeretestõl bezúgunk az elõtérbe! – Ugyanis ha szeretnéd a húgod boldognak látni, ahhoz talán fel kéne készülnie.

- Mire is kéne felkészülnie, szöszi?

- Mintha te nem lennél szõke. A versenyre – vág vissza, amitõl elönti az agyamat a szar. Még el is bújik! Ez neki férfi?! Ezzel randiznak együtt?! MIT FOGDOSSA?! Megpróbálom odébb söpörni Lizzyt, de túl régóta vagyunk testvérek ahhoz, hogy tudja, hogy hova álljon. Durván sosem lökném félre, csak végszükség esetére, de most nagyon közel állok ahhoz, hogy megfogjam, és odébb tegyem egy mozdulattal, mint egy zsákot. Ez a kis surmó ledzsal a lépcsõkön!

 - Tartsd magad távol a húgomtól! – bömbölök utána, amint sikerül magam mögé tolni a húgomat, aki hátulról átkarol, hogy ne tudjak moccanni. Több súlyt is elviszek én magamon, hiába a csimpaszkodás!

- Julius, kérlek…

- Te meg szállj be a kocsiba! – förmedek rá hátrafordulva, mire csak kérlelõn pislog vissza rám. Nem kell aggódnod, azt a cukros ábrázatát fogom porcukorrá õrölni! Betömködöm Lizzyt a kocsiba, mikor elkapom annak a kis pöcsnek a pusziját. Úgy megszorítom a kocsi fogantyúját, hogy érezhetõen eldeformálódik a mûanyag.

A húgom nem szól hozzám egész úton, még otthon sem, de nem érdekel. Felcsörtetett a szobájába, én pedig lent maradok a nappaliban, hogy valami sört kikotorjak a hûtõbõl magamnak. Alig várom, hogy Rodney valamit szóljon errõl a tetûrõl. Végigborzongok, ahogy a hideg buborékok lemarják a torkomat, majd összeroppantom a fém dobozt. Így lesz belõled porcukor, kis rohadvány.

***

A héten már nem marad el több edzés, így minden energiámat és felgyülemlett agressziómat ki tudom adni a pályán, ráadásul az sáros és csúszik, tehát minden erõmet és koncentrációmat bele kell adnom. A fûbe öklelek fel mindenkit, a futásnál pedig úgy kapkodom a lábaimat, hogy direkt húzódjon minden izmom, a legmélyebb is. A gyökerek jógára járnak, pedig itt lehet a legjobban mindent megmozgatni. Estebant úgy elkapom az egyik gyakorlatnál, hogy az edzõ hozzánk csörtet, a sisakom védõrácsa mögül figyelem, ahogy dühösen rám kiabál.

- Baako! Vegyél vissza, vagy takarodsz haza! Mi a fene bajod van? El akarod törni a csontjait?!

- Nem! – mordulok rá fújtatva. Éget a tudat, hogy ma nem megyek Lizzyért, ma pedig péntek van. És ahogy a kis faszhuszár fûzte, biztos elmennek valahová. Valakit rá kellett volna állítanom Lizzyre, a picsába is! Hogy lehetek ilyen balfasz?!

- Akkor most leülsz! – mutat a padra, én pedig belevállalok a balról álló egyik hátvéd srácba és tocsogó cipõvel lezuttyanok a fa tákolmányra, ami fel is sikít alattam. Sikíts, te kurva!

- Bassza meg! – vágom el a sisakot magam mellé, mire az edzõ felém fordul, én pedig már tudom mi következik. Lefutom az öt kört a pálya körül.

Hazafelé kidobálok pár havert útközben, tekintetemmel közben lesem az üzletek elõtt álldogáló párocskákat, félig-meddig remélve, hogy meglátom a húgom. Mert akkor én és a banda úgy kivágódunk az autóból, hogy nem felejti el, amíg él, ezt a randit. Nem villan a szemembe a páros sehol sem, se Porcukor, se Lizzy.

Bekanyarodok az utcánkba, mikor hangos motorbõgés rohan be a lehúzott ablakokon keresztül, rögtön rátaposok a gázra, hogy láthassam, ki fajtalankodik a kétkerekûjével az utcában. El is húz mellettem a moci, a sisak sötétített, de nem kell kettõt találnom ahhoz, hogy a házunk elõtt levõ keréknyomokat összekössem.

- Lizzy! – robbanok be a bejárati ajtón, mire váratlanul anyám letámad, bal kezében még ott a csipkefüggöny, amit az ajtó melletti ablaknál fogott. Nyilván kukucskált.

- Fiam, milyen napod volt? – teszi csípõre az egyik kezét, miután a levegõbe szagol. Igen, nem tusoltam le, és még a térdem is saras. Nem tud érdekelni, csak egyetlen egy valami.

- Laza. Hol van Lizzy?

- Felment a szobájába, miután hazahozta az a motoros – leskelõdik tovább a függöny mögé. – Hagyd már õket, mindig felfújod.

- Még te beszélsz – morgom, feldübörgök a húgom után a lépcsõn, a szobája ajtaját is rászakítom, éppen öltözik.

- Csak kihasznál! Hát kurvára nem bírod felfogni, hogy nem akar veled komoly kapcsolatot?! Nem akar tõled semmit, csak betenni a farkát a lábaid közé! – vágok nagyot az ajtófélfára.

- Menj ki! – kiabál rám, amitõl csak még jobban felmegy bennem a pumpa. – Kon nem olyan!

- Becézgetjük is?! Az ilyen képû hülyegyerekek szédítik a legtöbb csajt, vajon hanyadik voltál neki a héten, akit elvitt valahová?!

- Fejezd be!! Nem tudsz róla semmit!

- MEGMONDTAM, HOGY NEM TALÁLKOZHATTOK! – üvöltök tiszta erõbõl, közelebb lépve érzem, hogy kisebb lesz nekem a szoba. Kihúzza magát, szikrázik a tekintete, csak azért is elém áll. – SZARSZ RÁ!

- Te nekem nem parancsolsz! Kifelé a szobámból! – lök rajtam egyet, de elkapom a kezeit.

- Nem fogom hagyni, hogy szétbõgd a párnád! Legközelebb mikor meglátom, talajmatricát csinálok belõle! – dobom el magamtól a kezeit, majd úgy bevágom magam után az ajtót, hogy hallom, ahogy odabent hangos csörömpöléssel leesik az egyik családi nyaraláson készült fotó képkerete.

- Julius, mi ez a lárma? – kerül elõ valahonnan anyám az egyik szoba sötétjébõl.

- Hagyjál! – csörtetek be végtelen haraggal az emeleti fürdõszobába.

***

- Na figyelj, mert – kezdi, felemelve a kezében levõ kis füzetet, amit nyomban elmarok a kezébõl és odalapozok, ahol belenyomta az ujját. Fel is nyílik a behajtott lapoknál, én pedig rögtön zabálni kezdem a sorokat. Persze még nekiáll kommentálni is, hülye köcsög.

- Dickon Tigaro, a drága fater politikus, muter lakberendezõ. Tehetõs sznobok. Még tanul, otthon csövel. Aaasszem tizennyolc a kölyök, durván négy évvel kisebb nálad korban – hörpint bele a sörébe, amitõl tiszta hab lesz az orra. – Van tesója is, fogorvos. Volt már valami újságban modell, táncolni jár.

- Ezt már tudom – szakítom félbe, legyintve a cigis kezemmel, hogy fogja be a pofáját.

- Lakcím az alján. De csak nem vered meg otthon, a saját, jól gondozott pázsitjukon? – emeli fel a szemöldökét, de a szája már ráng.

- Ha még egyszer meglátom vele, akkor az lesz – fotózom le a telefonommal a címet, a többit megjegyeztem, nem lett volna nehéz kikövetkeztetni mindezt a ruházatából meg a fejébõl, de ezért vannak mások, hogy idetolják az anyagot, én pedig koncentrálhassak arra, ami fontos.

- Papi politikus, vigyázz!

- Hol érdekel az engem… - marom el a söröskorsót és húzom meg azzal a lendülettel. Remek, így már kicsit jobban esik a dolog. Tudom, hol lakik, mi a felállás.

- Leperli rólad a bugyidat is! – mutat a sörpad alá, mire felvonom a szemöldököm. - Még egy komolyabb baki, és lecsuknak öregem, óvatosan csináld.

- Szóval van testvére is? – nézek rá hunyorítva, mire a mellettem ülõk, akik eddig szinte meg is szûntek létezni számomra, füttyögni és tapsolni kezdenek.

- Megdugod, ha megdugja Lizzyt? – röhögnek, de annyira nem tartanák kurvára viccesnek, ha tudják, hogy pontosan erre gondoltam egy pillanattal ezelõtt. Mondjuk akkor is vihognának, van bennük annyi. Lehet még lefogni is segítenének, de kétlem, hogy egyedül nem bírnék el vele. Ez nem egy testépítõ család. Hanem gerinctelen és naplopó. A gerinctelen a politikus apus, a naplopó meg a lakberendezõ anyus. Kétkezi munkáról sosem hallottak még.

- Meg hát.

Ez háború, Porcukor.

Rezegni kezd a telefon a zsebemben, lenyúlok érte, majd látom, hogy üzenetet kaptam. Egy MMS, de a tartalmát így is bõven ki tudom venni. Kilököm a mellettem ülõket a boxból, eltaszítom magam az asztaltól és már ki is vágódtam a kocsma ajtaján.

Ezt most nem úszod meg.

A szökõkút kellõs közepén találom meg mind a kettõt, csurom vizesen, úgy rontok oda, mint egy dúvad. Benyúlok a húgomért, kiveszem emellõl a rohadék mellõl, egy percig se maradjon vele tovább. Még a lábikrám is bizsereg. Most szét fogom lapítani.

- Julius, félreérted… Mi nem…

Oda se figyelek.

- Megint te.

ELKEZDI RÁÉRÕSEN FÉSÜLGETNI A HAJÁT!

Úgy érzem, hogy lassan meg fogok õrülni, szétrobbanok, ha nem téphetem darabokra ezt az undorító, zavaró kis bogarat, akinek az ízelt lábait folyamatosan érzem a bõröm felszínén, épp annyira, hogy az inger kivágódjon belõlem. Lekapom a kabátom, Lizzyre pakolom, akit kicsit lehúz a bõrdzseki súlya, de nem tud érdekelni, legalább addig nem fog sokat mozogni. Próbál hozzám beszélni, magyarázkodni, de süket fülekre talál minden apró betû, ami elhagyja a vizes száját. Fogadjunk elkezdte fogdosni, és mustrálni, ahogy rátapadt a ruha! Szinte szorulnak a piercingek a bõrömben, ahogy húzódik a bõröm egyre fentebb, mint egy támadásra készülõ kutya bundája.

És elkezd vetkõzni! KURVA RÁÉRÕSEN!

Meg kell hagyni, nem rossz látvány, de nekem jelenleg potenciális húsdarab, akit darálthússá kell irdalnom, és nem egy megdugni való szép borítású lyuk. A harag és az egyre dagadó késztetés az erõszakra… összefonódva késztet arra, hogy most belefojtsam a szökõkútba.

- Most mennem kell… - kezd el hátrálni, vele együtt mozog minden verésmutató a fejemben. Elkapja a telefonját a káváról. Miért nem tapostam rá?! Akkor nem tudná hívogatni randizni… - Viszlát táncórán, Lizzy!

- Megállj! – bõdülök el, és eldördül a start lövés. Rohanni kezd, én pedig utána vetném magam, ha nem látnám, hogy valaki kihívta a parkõrt, annak a kezében meg már ott van az a tetves telefon. Tudom, hogy milyen gyorsan be tudják zongorázni a rendõrség számát.

- Eszemben sincs! – köpi még ide Porcukor, aki jelenleg épp inkább Kristálycukor, a rengeteg vízcseppel a testén, amik közül sokat körülbaszkódott a térkövezeten. Ráadásul még fontoskodva telefonálni is kezd, hozzánk meg két nagyobb darab apuka lép, hogyha kell, lerendezzék az ügyet. Úgy, szóval beöltözött csicskásaid is vannak?!

- Tényleg mennem kell.

És lelép!

LELÉP!

Még van pofája Lizzynek integetni, gorillaként fordulok meg, hogy reagál-e a búcsúzkodásra, mire ez a kis seggdugó képes és elzúg mellettünk. Akkor józanodok csak ki, mikor már feltûnik, hogy kezd sötétedni, Lizzy pedig reszket, mert fázik. Mindenki eltûnt már a bánatos picsába. A karórámra pillantva látom, hogy itt állok mint fasz a lakodalomban lassan negyedórája.

***

Az edzés elõtt az öltözõben Lizzy úgy ül, hogy nem lehet eldönteni, hogy most sírva fog-e fakadni, vagy épp le fogja metszeni valakinek a golyóit, ha hozzá mer nyúlni. Büntetésbõl és a legnagyobb felügyelettel hoztam el magammal, a kispadról fogom figyelni, ráadásul mivel John eltörte négy héttel ezelõtt a bokáját, nem tud játszani, így beültetem mellé. Befûzhetetlen a csávó nõi bájokkal, mert köztudott, hogy olyan, mint én.

- Örülj, hogy szuszpenzort még nem tett rád! – vihog Esteban, de nem tudja mikor kell befognia a pofáját, így Lizzy úgy tökön küldi, hogy mázli, hogy rajta egyáltalán van szuszpenzor. Épp az új, ujjatlan kompresszoros trikót lapogatom magamra, mikor elcsípem a jelenetet.

- Fogd vissza magad, büntetésben vagy.

Karbatett kezekkel, ölében a táskájával –szigorúan mobil nélkül-, egymáson átdobott lábakkal mered rám.

- Nem szól! De édes! – kontrázik rá a ki nem mondott gondolataimra Rodney. Nem próbálkozott sosem Lizzynél, pedig nagy szoknyapecér. – Csak nem kussal büntet? Drágám, ez egy nõtõl ajándék!

Az egész öltözõ, az összes mélyhangú fasszal berezonál, ahogy röhögnek egy sort.

- Ne basztassátok! – hörrenek fel, mire csak felkapják a sisakot, én pedig a vállvédõt erõsítem magamra. Késve jöttünk, volt egy kis hiszti az akciót megelõzõen. – Te pedig támogasd Johnt, ki a padra, hogy lássalak!

Kényszeredetten, de rettentõen csúnyán és sértetten nézve segít a másiknak, mint egy igazi hostess kisasszony, ha egy idõs, önmagától járni képtelen bácsit kell kísérgetni kínos-kíntalan. Így legalább nem megy a kibaszott táncra, nem lesz a feje teletömve olyannal, hogy szerelem meg kapcsolat, egy ilyen gyökérrel. Helyette én fogom várni Porcukrot. Méghozzá a házuk elõtt.

Már el is kértem magam az edzõtõl, cserébe mindent idõ elõtt elvégzek, hogy elszökhessek. Kész leszek Porcukorral, mire mindenki visszaöltözik és jöhetek Lizzyért. Már elõre viszket és bizsereg a tenyerem.

Megmutatom én neked, mit jelent az a szó, hogy „Nem”, egyszer és mindenkorra. Húgyagyú piperkõc.

***

Egy utcával odébb, egy idegen ház bejárójára hajtok fel, Esteban szerint elmentek nyaralni itthonról az itteniek, így szabadon parkolhatok anélkül, hogy kijönnének kiabálni, hogy mi a faszt keresek itt. Lazán teszem meg a sétát, végig az órámra meredek, vajon mikor fog ez a kis rókaképû görény befutni. Puccos házuk van, a kerítés tujákból van, így tökéletes takarásban leszünk. Szinte reszketek azért, hogy megmarkoljam és megüthessem, úgy istenigazából.

Mikor óráknak tûnõ várakozás múlva felbörren egy motor, felfut bennem az adrenalin, elbújok egy nagyobb árnyékban, míg leszáll, és feltolja a masinát a bejárójukon. Nincs itthon senki, mert odabent nem égnek a lámpák. Túlórázó sznobok? Nem érdekel. Figyelem, ahogy betolja a garázsba, majd elindul a hátsóajtó felé, oldalt, egy kikövezett részen, a pázsiton.

Hangtalanul belépek mögé, majd ahogy a kinti lámpák fényében lemerevedve észreveszi, hogy ma a sövények árnyéka kicsit tovább nyúlt… már ki is rúgom a lábait alóla, úgy, hogy eltaknyál, mint annak a rendje.

- Megmondtam… hogy ne szarozz a húgommal – alig bírok beszélni a vágytól, hogy üthessem, megpróbálkozik azzal, hogy feláll, vagy feltápászkodik, de válaszul úgy a hasa alá rúgok, ahogy a kivert kutyáknak szokás, mikor elcseszõdik otthonról. Felnyög, szarul esik neki, bennem pedig egyre jobban nõ a tettlegesség iránti vágy. Eldõl oldalra, markolja a hasát, összegörnyed. Milyen okos, kevesebb ütést akar bezsebelni!

Csak….

- Én már régóta verekszem, Porcukor! – rúgom oldalba, majd taposok rá a kezére, kiélvezve minden pillanatot, mielõtt teljesen nekiesek. Mozog a szája, beszél, eddig is mozgott, de nem hallok már semmit, csak a sípolást a fülemben és a doboló vért. Beszélhetsz hozzám, ilyenkor én nem hallok semmit, csak érzek. A szemeit látom, ahogy csillognak, majdhogynem villognak a sötétben a fûrõl, mint egy macskának.

Az elgurult sisakkal akar bevinni egy koppanóst, ami ha talál, egy pillanatra talán megfordulna a fejemben, hogy mit is keresek itt, de elkapom a kezét és jól hátracsavarom. Furcsa mód nem ropog, de mivel táncos buzeráns, rögtön magyarázatot is kap a téma. Letaszítom a földre, szabályosan beledöngölöm a pázsitba, ez az automata locsoló szar be is kapcsol, a legközelebbit lerúgom a faszba, a fém csõ behajlik a lábam nyomán.

Ahogy vizesen, földesen és füvesen meglátom magam alatt, hirtelen még meg is hõkölök. Legnagyobb szerelmem a foci, és a pálya. Hirtelen most õ néz ki úgy, ahogy a pálya szokott, esõ után. Kicsit vizes, ropog és mégis puha, néha megcsúszok rajta, de kellemesen felfog, ha eltaknyálok. Azonban ahogy szalad a fantáziám, felidézõdik bennem az, ahogy a szökõkútnál nekiállt vetkõzni.

Olyan szinten vérszemet kapok, felidézve az eddigi közös perceinket, hogy csak jóval késõbb, a telefonom csörgése zökkent ki a gyepálásból.

Megigazítom a dzsekim, mivel abba is próbált már kapaszkodni, többször keményen állon is vágott a szemét, próbált a nyakamba is marni, nem adta könnyen magát. Beállítottam az idõzítõt, tíz percnél tovább nem verhetem, mert akkor nagyon belelendülök és vége a dalnak. Veszek egy mély levegõt, jó érzés nézni, ahogy ki van terülve a füvön, majdhogynem bele van forgatva.

- Remélem érthetõ voltam. Ahogy az is, hogy most elcsúsztál – teszem zsebre a telefont, majd rágyújtok. Nézem pár percig, ahogy köhög. Mélyebb zúzódásokig mentem, a válla nagyon maximum csak kiugrott, ahogy a bokája is, ahogy rátapostam. Majd a drága, magán doktorbácsi helyre teszi neki, nem zúztam le a táncos karrierjét. Odapöckölöm mellé a csikket, majd, mint aki jól végezte a dolgát, elindulok visszafelé a kocsihoz.

Szép lassan kezd visszatérni a hallásom, hallom ahogy a kutyák ugatnak a környéken. Lehet, hogy óbégatott? Vagy kérlelt? Kiabált? Üvöltötte vajon a nevem? Azt remélem nem csinálta. Különösmód érzem a testét a tenyeremben, az öklömben. Sõt, ahogy az orromhoz emelem, még illata is van. A nedves föld illata mellett valami arcvíz, vagy parfüm is megcsapja az orrom. Megropogtatom az ujjperceimet, ahogy beszállok a kocsiba. A haját látom magam elõtt, ahogy fésüli, most meg, ahogy hadakozik velem, markolja a vállam és próbál pofán verni. Vagy csak védekezett, és én vettem támadásnak a mozdulatait. A szemei szinte vakítottak, mint tényleg valami macskaszem.

 Fú, bassza meg.

Kimászok a zuhanyzóból, felkapok egy boxert a polcról és egy törölközõvel jól megdörgölöm a fejem, mikor hallom, hogy csöngetnek. Persze, mikor a slozin vagyok, vagy éppen fürdök, direkt akkor csönget valaki. Ráadásul este hét van, mi a kénköves poklot akarnak? Indulnék kifelé, hogy megnézzem ki az, mikor hallom, hogy a lépcsõn valaki lerohan, hangosan odaverve a sarkait a fokokhoz:

- Majd megyek én! – kiabál a húgom, odavágom a törölközõt a kádhoz és máris kint vagyok a fürdõbõl, két lépés és máris megelõzöm az ajtó elõtt.

- Áhh! Kiütöd a szemem – mered a mellkasomra és eltakarja a szemét, majd inkább mégis rosszallóan csípõre vágja a kezét. – Nem hallottad, hogy majd én kinyitom?

- Nem – válaszolom nemes egyszerûséggel és könnyedén arrább söpröm az útból, hogy kinyithassam az ajtót. Egy szõke srác áll a verandán, eléggé jól kinéz ahhoz, hogy már ne nézzek ki semmi jót a látogatásából és magából a kölyökbõl se.

- Mit akarsz szöszi? – kezdem rögtön finom hangon, nem szabad kiabálni elõször, mert utána nem fog olyan meglepetést okozni. Megütközve mered rám, nyilván nem sok fekete nyit neki ajtót egy szál alsóban, de kit érdekel, a szomszédok megszokták, a környéken jelenleg Õ az egyetlen „albínó”.

- Lizzyhez jöttem – kapja elõ a hangját valahonnan, a kék szemekbe fúrom a saját tekintetemet. Úgy, már rosszul is kezdi az ismerkedést. Vetek egy futó pillantást az oldalt álló húgomra, aki csak eltakarja az arcát.

Elpirult?

Nem sok jót ígérõ arckifejezéssel fordulok a srác felé, kintebb lépek a küszöbön, így a kölyök is automatikusan hátrább lép, vészjósló nyugodtsággal csukom be magam mögött az ajtót.

- Julius! Ne csináld! Julius!! – dörömböl rögtön a fán a kishúgom, de én ebben nem ismerek tréfát. Elkezdi rángatni a kilincset is, de ismerem már ezt a házat, tudom, hogyan kell betenni úgy magam mögött az ajtót, hogy az szoruljon.

- Menõ egy fekete csajt húzni, nemde? – fonom össze mellkasom elõtt a karjaimat, lepillantva rá, kezd felhorgadni bennem a méreg. Az én családommal senki nem húzhat újat, csírájában fojtok el minden lehetséges próbálkozást.

- Micsoda? – vág meglepett képet, szinte még el is hiszem neki, hogy nem érti, mirõl pofázok. Túlságosan is jól öltözött, túlságosan is nyálas kis mama pici fia, az ilyenek szokták a legnagyobb káoszt okozni a nõi szívekben. Tudom, egy ideig megpróbáltam versenyezni velük, de feladtam. Inkább nekiláttam, hogy pépesre verjem az ilyen alakokat.

- Mennyit adtak a többiek, hogy becsöngess ide? Ötven dolcsi? Száz?

- Mi?

- Úgy add elõ az elõadásod, miközben gyeptéglává kalapállak – bökök az állammal a pázsitra, Lizzy egyre kétségbeesettebben rángatja a kilincset.

- Úgy volt, hogy együtt megyünk táncórára! – jön meg a hangja, nem kerüli el a figyelmem, hogy egyszerûen, szabályosan engem bámul. Persze, biztos az úrias, középosztálybeli szemgolyóit zavarja egy neveletlen, mocskos fekete látványa, aki képtelen rendesen felöltözni, ha utcára megy.

- És arról fogalmad sem volt, hogy mindig ÉN viszem Õt táncolni? – hangsúlyozom ki az „én” szót és kihúzom magam, megmutatva, ki az az „én”.

- Nézd, sajnálom, nem tudtam, hogy szobafogságban van, vagy valami… - kezd el beszélni, pislogása még halvány, lassított felvételben sem tetszik. Ez a srác sunyi. Odalépek hozzá és satuba szorítom ujjaimmal a nyakát, fentebb emelem, hogy a lába ne érje el a fehér betonkockákat. Összeszûkített szemekkel hallgatom kimentõ beszédét, de nem igazán nyeri el a tetszésem akkor sem, amikor Lizzy megtalálta a hátsó ajtót és azon keresztül rontott ki hozzánk, sötét, göndör haja csak úgy repül utána.

- Julius! – áll meg elõttem villámgyorsan, kezében a táskája, megpróbál visszafogni, de a feje fölül is simán ellenségesen tudom méregetni a srácot.

- Ki ez a piperkõc bájgúnár? – morgom mély hangomon, mire azonnal készségesen is jön a válasz. Persze, hogy addig lefoglaljon, elterelje a figyelmem, meg természetesen elkerülje az esetleges verés lehetõségét.

- Õ Dickon, egy tánccsoportba járunk!

- Valóban? – dörmögöm és végigmérem a srácot. Tánc? – Buzi vagy?

Lizzy elvörösödik, a kölyök pedig még mindig csak néz. Nem érkezik válasz, ami nem igazán van ínyemre. Ha a csávó buzi, akkor valamiféle hátsó szándékkal környékezi meg Lizzyt. Attól, hogy homár, nincs felmentve a ne-nyúlj-a-húgomhoz dolog alól. Simán játszhat itt még több gyerek is, lehet, hogy együtt, csoportosan akarják tönkretenni. Errefelé kevés a fekete, emiatt annál több az ellenséges megnyilvánulás. Engem nem szekíroznak, de a családom mindig is egy olyan felület volt, amire nehezen tudtam burkot húzni.

- Húzz el innen szöszi, mielõtt ágyelõt csinálok belõled - elengedem, mire csattan a talpa a betonon, de nem esik el.

- Dickon… - sóhajt fel a húgom, mérhetetlenül kellemetlenül és kínnal.

- Semmi baj, megértem… hát, majd találkozunk! – int lazán.

- Nem találkoztok! – bõdülök el, mire szaporábban szedi a lábait, de van olyan pofátlan, hogy még hosszan visszanézzen. Elõször rám néz, majd Lizzyre, méghozzá kitartóan, a kelleténél erõsebben.

Megindulok a pázsiton, mint egy gõzmozdony, Lizzy a karomba csimpaszkodik, de ezzel nem sok akadályt gördít elém, így a srác pedig felkapja a nyúlcipõt és elinal.

- Miért csinálod ezt?

- Szállj be a kocsiba – utasítom, majd mikor látom, hogy eleget tesz a kérésemnek, belépek az elõszobába, felkapok egy bõrzsekit meg elõkotrok a fürdõbõl egy farmert és utána csörtetek. Úgy bevágom magam után az ajtót, hogy csak úgy nyekken a verda.

- Állandóan túlreagálod! – zúdítja rám az összes dühét és tehetetlenségét, nyilván volt ideje gondolkodni a kocsiban, hogy összeszedje, miket fog érvekként és ellenérvekként felsorolni.

- Nem reagálom túl, csak ez a világ túlságosan mocskos ahhoz, hogy egyedül mászkálj.

- Mi bajod volt vele?

- Sunyi a pofája, nem tetszik.

- Neked ki az, aki tetszik? – fakad ki és hátraveti magát az ülésen, s tüntetõen kifelé bámul az ablakon.

- Ha legközelebb meglátom a közeledben, elintézem – jegyzem meg még, az utolsó szó jogán, mire elillan a vitából származó pirosság az arcából és elsápad. Szenvtelenül veszek be egy jobb kanyart majd hajtok be a körforgalomba.

Lenyomoztatom én, ki ez a kis szöszi. Azt hiszem, fel kell világosítanom, hogy sürgõsen keressen másik tánciskolát, vagy államot.