Istenem végre ma van a nagy nap egész éjszaka nem bírtam aludni annyira izgultam. Végre láthatom õket és VIP jegyem van. Olyan az egész, mint egy álom.

Sokáig lustálkodom az ágyban, hiszen idõm, mint a tenger. Dél körül méltóztatok felkelni és levonulok a konyhámba. Elkészítem, az ebédemet miközben már most ráhangolódom a koncertre azzal, hogy az õ zenéiket hallgatom.

Mikor idõ van a fürdõbe vonulok, letusolok, hajat mosok majd szárazra törlöm magam, magamhoz veszek egy alkoholos filcet, a táskám, a jegyet és már el is hagytam a lakásomat. Gyalog teszem meg az utat és biztos vagyok benne, hogy még így is én leszek az elsõ. Jó egy kicsit tévedtem már várnak ott, hárman de az nem sok.

Egy órával a kezdés elõtt már beengednek minket és futok a legelejébe, hiszen a legjobb helyrõl akarom nézni a koncertet. Úgy érzem, mintha a percek súlyos órák lennének, olyan lassan akarnak eltelni.

Mikor végre elkezdõdik a többi rajongóval együtt teljes extázisba esek. Egyszerûen nem bírom levenni a szemem Juris-ról de õ csak a zenére koncentrál. Miután a ráadás számokat is lejátszották a VIP jeggyel rendelkezõket egy kis hangulatos helyiségbe kalauzolják. Ideges vagyok méghozzá nem is kicsit. És végre betoppannak, nemhogy a bennem tomboló feszültség megszûnne, inkább egyre erõsebben szorítja össze torkomat. Látszik rajta, hogy nincs sok kedve ahhoz, hogy itt legyen és senki sem megy oda hozzá.

Összekapom magamat és elindulok, felé miközben elõhalászom az alkoholos filcet a táskámból.

- Szia!- köszönök, rá félénken mire lenéz, rám- Kérhetek egy autogramot?- kérdezem csillogó szemekkel és elveszi a tollat a kezembõl. Félretolja a hajamat és odaírja, a nevét gondolom. Nem egészen így gondoltam, de nagyon örülök neki. Ezek után a kezembe nyomja, a filcet majd csak néz a szemeimbe. Van valami furcsa rajtam? De minden értelmet nyer, akkor mikor hevesen magához ránt és ajkaimra tapad, én pedig pipiskedve kapaszkodom bele a tarkójába, hogy viszonozhassam a csókot. Ha ez egy álom vagy legyen akármi soha, de soha nem akarok felébredni belõle. Valamit hallok a távolból mire elenged engem. Ne.. ne folytasd, még kérlek.

- Neved?- kérdezi, de kábán fogom fel.

- Dai.. Tsu… i… - nyöszörgöm. Kicsit kábult vagyok, az elõzõktõl alig fogom fel azt, ami körülöttem történik.

- Hát akkor Daitsu, hívj, ha ráérsz-, kócolja, össze a hajamat majd távozik.

Pillanatok alatt visítozó lánysereg rohamoz meg, hogy milyen szerencsés vagyok, meg hogy mennyire irigyelnek engem stb stb. Idegesítõek. Felveszem, a táskámat még vetek egy pillantást abba az irányba amerre távozott majd én is elhagyom a helyet.

Szomorúan ballagtam hazafelé és azon gondolkoztam, amit mondott. Mégis hogyan hívhatnám fel? Még csak a számát sem tudom! Plusz õ egy híres zenész én pedig egy kis senki vagyok.

Hazaérve csak fekszem az ágyon és a plafont bámulom, miközben üvölt a zenéjük a hangfalakból. Elalszom és Juris-sal álmodom, mire igencsak szûk nadrággal ébredek fel. Sóhajtva vetem magam a fürdõbe és belenézek, a tükörbe mikor észreveszem az autogramját. Félresöpröm a hajamat majd hatalmas tekintettel nézek a telefonszámra. Pár pillanatig fel sem fogom, a dolgot majd fejvesztve rohanok papírért és tollért, hogy leírjam. Legszívesebben most azonnal felhívnám, de az olyan nyomulós lenne, így inkább elvetem a dolgot. A hétvégén nem keresem a telefonon, mert úgy érzem, lebuktatnám saját magamat így majd pár nappal késõbb tervezgetem magamban.

Mikor a hét elején visszamentem az egyetemre mindenki megrohamozva kérdezte, hogy milyen volt a koncert. Hallották a dolgot, hogy a dobos csókolózott valakivel, de senki sem tudja ki az és belõlem próbálták kiszedni. Én pedig csak sejtelmes mosollyal az arcomon mondtam annyit, hogy én sem tudom. Napjaim azzal teltek, hogy róla álmodozom még akkor is, hogy tudtam ez az egész nem marad más csak álom.

Sajnos közben elveszítettem a számát így fogalmam sem volt hova kerülhetett. Teljesen magam alatt voltam és lényegtelen, hányszor kerestem egyszerûen nem találtam sehol. 2 héttel késõbb találtam meg az egyik farmeromba, amit kimostam kicsit elkenõdve. Nem vártam tovább Péntek volt és este 10 óra a számot alig bírtam kiolvasni, de beütöttem majd vártam. Hosszasan csengett ki mikor végre felvette valaki.

- Szia! Daiki Tsukimi vagyok a Tokiói koncerten csókoltál meg! Azt mondtad hívjalak, ha ráérek!- mondom és torkomban gombóccal várom, hogy mit válaszol.

- Hmm.. Nem ugrik be a dolog!- mondja. Nem csodálkozom lassan több mint 2 hét is eltelt az óta.

- A telefonszámodat a homlokomra írtad és.. és Daitsu-nak szólítottál!- próbálom emlékeztetni a dolgokra.

- Tényleg!- mondja nevetve- és mondd csak Daitsu- neveti-, ma este ráérsz? Van kedved egy zártkörû találkozásra velünk?

- Szabad?- lelkendezek a telefonba.

- Megadom a hotel címét és lent várlak majd az elõtérben!- mondja. Örömömben még valahogy sikerül felírnom a címet, amit mond majd alighogy letette a telefont és ledobom azt az ágyamra. Kapkodva szabadulok meg a ruháimtól és a fürdõbe vetem magam. Mindenhol tisztára mosom, magam majd miközben száradok, hosszasan keresgélek, a ruhák között mit vehetnék fel. Végül egy fekete nadrág és egy kék ing mellett döntök.

Hívok, egy taxit a lakásom elé majd megadom neki a címet. Egyre növekvõ bizsergéssel a gyomromban közelítünk, a cím felé majd megáll az autó. Kifizetem az utat és kiszállok belõle.

Belépek a hotelba. A recepciós már kérdezne is mikor meghallom nevemet.

- Daitsu!- hallom az ismerõs hangot és odakapom a fejemet és pirulva tekintek a közeledõ alakra.

- Szia!- sütöm, le tekintetemet mire felemeli a fejemet és rám mosolyog. Meg fogja a kezemet és húzni kezd maga után. Megállunk egy szoba elõtt, amit kinyit majd elõre enged.

- De..de itt nincs senki! – mondom és hallom az ajtót csukódni.

- Õk nem számítanak csak te!- mondja és megcsókol.

- Juris nézd ez nem jó ötlet!- tolom el magamtól.