- Örökké! - csókja bátortalan, de édes mint a méz. Készségesen viszonzom csókját és érzem ölembe fészkeli magát, mellyel csak tovább fokozza vágyamat.
Egyre inkább merevnek érzem magam. Csak morranva markolok hajába. Vele akarok lenni, akarom õt. 
- Kaitoo… kívánlak - suttogja szégyenlõsen. Örülök, hogy ezt hallom, mert már nagyon vágyok rá. Döbbenetemet nem tudom leplezni az öröm mellett.  Forrón csókol és én készségesen viszonzom neki.
Bár habozok, de utána átfogom derekát és levegõhöz jutni is alig hagyom a csókok közt. Karjaimba véve viszem õt át a hálómba. Ledöntöm ágyamra. Már nagyon hangulatban vagyok...
Szorosan átfogja karjaival nyakamat és én szenvedélyesen csókolom. Már nincs menekvés a karjaim közül.
- Ugye tudod, hogy innentõl nincs megállás? Még visszakozhatsz, ha nem akarod!- suttogom, de már õrülten vágyok rá. Azt hiszem ezt az éjszakát végig fogjuk szeretkezni...
- Nem! Nem akarom megállni! Szeretnék a tied, lenni testestõl lelkestül. Szeretlek Kaito és ha te vagy nem bánok semmit! - mosolya mosolyt csal az én arcomra is és puha csókja különösen tetszik.
Lágy simítása csak jobban izgat, lesegíti rólam az inget. Egy fordulattal engedem magam fölé és hagyom tegye amit akar. Vágyam már kemény, kellõen merev vagyok.
- Ké.. kérlek, szólj, ha rosszul csinálom. - félve csókol nyakamba, de teli találat. Minden egyes érintése vágyat ébreszt bennem.
Ajkaival lefelé halad felsõ testemen. Érzem kezeinek remegését az övem kioldásakor, mikor a nadrágomtól szabadít meg. Már igazán merev vagyok szóval...
Ujjával hozzám ér, de már olyannyira izgalomba vagyok, hogy az érzésre felnyögök é már fordítok is a helyzeten.
Az ágyra szorítva vadul csókolom ajkait és közben a felesleges ruhadaraboktól szabadítom meg.
- Valamit rosszul csináltam? - nyöszörgi hallkan, mire megrázom a fejem.
- Semmit. Jól csináltad. - csókolgatom nyakát. Megszabadulok az alsómtól és merev vágyam az övének simul. - Még mindig akarod? - kérdezem vággyal telt hangonom.
- Igen. - bólogat fülig pirulva, mire megcsókolom.
Nyakát csókolgatom, miközben már vágyát simogatom. Hallkan sóhajtozik az élvezettõl, ami csak jobban izgat engem.
Egy ideig nem csinálok semmit, majd szabad kezemmel elõszedem a síkosítót. Finoman tágítgatni kezdem a kényeztetés közben.

Finoman hatolok belé a gumi felkerülése után, bár látom míg így is fáj neki. Magamhoz ölelem és nem mozdulok, hagyom hogy szokjon.
- Tudom kicsim... - suttogom fülébe mielõtt még bármit mondana. Kényeztetem õt, hogy a jóval legyen elfoglalva, ne azzal, hogy fáj. Aztán lassan mozogni kezdek. Élvezem testének közelségét, de ... Annyira szûk... Nem tudom meddig bírom majd. Halkan nyöszörög alattam, olykor én is nyögök egyet.
Mozgásom egyre hevesebb lesz. A szívem õrülten zakatol. Fordítok a helyzeten és mozgásra ösztönzöm, hogy lovagoljon rajtam.
Finoman simogatom közben testét és csókolgatom.
- Ugye jóh? - kérdezem, mire bólint mellkasomon támaszkodva. Bele mozgok a mozgásába. Mélyen hatolok belé és a tempóm is gyorsabb. Egyre jobban élvezzük mind a ketten, majd õ hasamra élvez. Ismét felé kerülök és folytatom a mozgást, míg engem is elér a gyönyör.
Mellé fekve ölelem magamhoz lehúzva a gumit. Szájon csókolom és felkelek, míg kidobom a használt óvszert.
Fürdõ vizet engedek magunknak, majd érte megyek.
- Remélem jó volt. - mosolygok rá és karomba véve viszem át a fürdõbe és merülünk el a vízbe. A csípõmre ültetem és közben mosdatni kezdem le. Csókolgatom és szorosan magamhoz fogom,
- Szeretlek Akihito. - suttogom fülébe.

- Sziasztok-, szólal meg Kaito kedvesen. Alig láthatóan összerezzenek.

- Helló- felel kurtán Akita neki.

- Akihito most hívtak. Nagyon tetszett nekik a tegnapi teljesítményed a fotózáson és felkértek még egyre minket. Ikrek kellenek nekik. Úgyhogy ma jövök érted és rögtön oda megyünk.

- Rendben van Kaito – küldök felé egy hamis mosolyt.

- Mi a baj?- kérdezi- Õ mondott valamit?

- Jó ha már itt vagy- sóhajt fel Akita. Ne kérlek, ki ne mondd kérlek ne mondd ki szorítom össze szemeimet- Nektek viszonyotok van egymással?

- Haver... Felfogtad mit kérdeztél? Ez olyan mintha én azt kérdezném tõled dugod e a húgodat... Ikrek vagyunk, testvérek. Ráadásul nézd csak meg ott a csajokat, bármelyiket megkaphatom. Na, nem azért mondom, csak hát valljuk be nem vagyok pasi párti. Szóval most, hogy ezt a félreértést tisztáztuk én rohanok is mert még meló van. Sziasztok-, siet el Kaito.

Döbbenten nézek utána. Tényleg… tényleg csak ennyi lenne az egész valójában nem is vagyok, neki fontos csak a testemre van szüksége és minden egyes szó csak hazugság lenne? Próbálom arcvonásaimat rendezni, hogy reakcióm ne legyen feltûnõ és besietek az iskolába. Mint egy zombi ülöm végig az óráimat és nem tudom, hogy örüljek annak, hogy délután láthatom Kaitot vagy sem.

Tanítás után már ott vár a kocsijával, ahogy mindig. Szótlanul ülök be az autóba. A fotózáson jól teljesítek, de biztos vagyok benne, hogy Kaito látja az álmosolyomat, amit a kamerának küldök. Szerencsére ez a fotósnak nem tûnik fel így újabb dicséretet zsebelünk be. Este 10-re érünk haza és már nagyon fáradt vagyok, de egyszerûen nem hagy nyugodni a dolog, amit történt reggel. Egyszerûen megõrjít a gondolat is. Gyorsan lefürdünk, majd a nappaliban leülünk. A kínos csöndet Kaito töri meg.

- Remélem nem bántottalak meg azzal, amit ott mondtam a kölyök elõtt. – csókol meg. - Én csak nem akarom, hogy ez kiderüljön, hiszen akkor a rossz lenne mindkettõnknek és többet nem lehetnék melletted. És ugye nem akarod, hogy elvegyenek tõlem és ne találkozhassunk?

- Nem akarom. – bújok hozzá szorosan, mire hátamat kezdi el simogatni.

- Én pedig nem fogom engedni. Vigyázni fogok rád, hiszen te és én mindig is összetartoztunk.

- Örökké!- csókolom meg félénken és nem bírok tovább megálljt parancsolni a könnyeimnek. Olyan érzésem van, mintha az érzelmeim már nem bírják tovább és kirobbannak belõlem. Ismeretlen vágy kerít hatalmába és Kaito ölébe fészkelõdöm el. Morran egyet és belemarkol a hajamba.

- Kaitoo… kívánlak-, suttogom szégyenlõsen. Lehet, hogy ez még korai, de én egyszerûen már nem bírom, tovább azt hiszem. Csak döbbenten néz rám és agyam már végleg kikapcsolt. Az õsi ösztön mozgatja minden porcikámat. Lüktetõ, forró ajkaimat övéire tapasztom és úgy csókolom ügyetlenül. Érzem rajta a pillanatnyi habozást majd szorosan átfogja a derekamat és felvisz egyenes a hálószobájába. Az illatától, ami az egész szobát körbelengi, elbódulok és sóhajtva hagyom, hogy az ágyra rakjon.

Fölém mászik akár egy tigris, aki megtalálta az áldozatát. Szorosan átfonom karjaimmal a nyakát és hagyom, hogy marcangolja ajkaimat.

- Ugye tudod, hogy innentõl nincs megállás? Még visszakozhatsz, ha nem akarod!- suttogja a vágytól remegve.

- Nem! Nem akarom megállni! Szeretnék a tied, lenni testestõl lelkestül. Szeretlek Kaito és ha te vagy nem bánok semmit!- mosolygom és puhán megcsókolom. Apró forró kezeimet vállára simítom, ami becsúszik az ing alá és megadóan nyílnak meg a gombok nekem.

- Ké.. kérlek, szólj, ha rosszul csinálom-, mondom neki és ajakimat félve nyakára teszem. Érzem, ahogy megremeg az érintésem alatt. Közben kezemmel már lesimogattam róla a felsõt és mellbimbóit dörzsölgetem. Ajkaimmal is követem ezt az útvonalat egyre lejjebb mintha egy nyíl lenne a testén, amit a vágy felé hajszol engem. Remegõ kezekkel oldom ki a nadrágját és elõugrik pénisze. Érdeklõdve nézem a boxeren azt az átázott kis pontot, amire mutatóujjamat szorítom. Egy nyögés szakad fel Kaitoból és leszorít az ágyra. Valamit rosszul csináltam?

- Sssszzz - fájdalmas felszisszenésére lépek a konyhába, mely jelzi, hogy megégette magát.
- Jajj te… mutasd - szerencsére annyira nem égette meg magát. Kap egy puszit az égés helyére és jeget, amitõl sokkal jobb lesz majd.
- Ez hideg….- ezen majdnem elkuncogom magam, de mégsem teszem.
- Igen lehet, de nem marad, csúnya utána - mosolygok rá kedvesen. - Na, futás fürdeni - paskolok fenekére, mire szófogadóan már siet is. Ezen persze már kuncogok. Olyan kis lökött, de imádnivaló. Örülök, hogy ilyen tesóm van és még kis helyeske is.
A vacsora nagyon finomra sikerült, majd miután elmosogattam együtt tértünk nyugovóra. Nem teszek semmit, csak szorosan magamhoz ölelem.
Érzem szívének õrült zakatolását, melyet tudom, hogy én váltok ki. Hajamba túr és arcomat nézi. Vajon mi járhat a fejébe?
- Annyira.. de annyira szeretlek-fúrja kis pofiját nyakamba. - Ígérd meg, hogy soha nem hagysz el, mert abba belepusztulnék. - erre csak megsimogatom hátát. Soha... Soha se hagynálak el!
Édesen szuszogva alszik, de én még egy ideig ébren vagyok, majd engem is elnyom az álom.

A késõi elalvás következtében késõbb is kelek! Francba! Pedig én akartam reggelivel meglepni! Reggeli után persze rögtön készülünk, hiszen Akihito-nak ma még egyetem is van.
Most is mint mindig én viszem be.
- Vigyázz magadra és figyelj az órákon! - borzolok hajába. Délután majd jövök érte.
- Így lesz! Sietek haza. - mosolyogva ölel meg, ami nagyon jól esik. Csak figyelem, ahogy kiszáll a kocsiból és a rajongóim most õt támadják le. Hát igen az újság... A tegnapi fotózás.
Azt hiszem meg kellene mentenem az én kis cuki öcsikémet a rajongóktól. Mikor a lányok meglátnak megrohamoznak engem, én meg igyekszek minél hamarabb letudni az autogramokat. Látom, hogy Akihito-t valaki kimenti a helyzetbõl, de nem tetszik valamiért ez a helyzet. Jobb lenne oda mennem hozzá.
- Sziasztok. - mosolygok rájuk kedvesen. Nem tudom mi lehet a téma, de Akihito-nak kellemetlen.
- Helló. - kapom meg a sráctól nem túl kedvesen.
- Akihito most hívtak. Nagyon Tetszett nekik a tegnapi teljesítményed a fotózáson és felkértek még egyre minket. Ikrek kellenek nekik. - mosolygok kedvesen. - Úgyhogy ma jövök érted és rögtön oda megyünk.
- Rendben van Kaito. - mosolyog rám, de ez az álmosoly.
- Mi a baj? - kérdezem. Ezer közül is felismerem ezt a mosolyt. - Õ mondott valamit? - kérdezem a sráctól.
- Jó ha már itt vagy... - sóhajt. - Nektek viszonyotok van egymással? - erre kis híján szembe röhögöm.
- Haver... Felfogtad mit kérdeztél? Ez olyan mintha én azt kérdezném tõled dugod e a húgodat... - jelentem ki. - Ikrek vagyunk, testvérek. - közlöm vele. - Ráadásul nézd csak meg ott a csajokat, bármelyiket megkaphatom. Na nem azért mondom, csak hát valljuk be nem vagyok pasi párti. - kuncogok. - Szóval most, hogy ezt a félreértést  tisztáztuk én rohanok is mert még meló van. Sziasztok.



Most nem engem fotóznak, hanem én készítek képeket. Szeretek fotózni, valahogy ezt jobban élvezem, mint mikor engem fényképeznek. De ez is sokáig tart. Órák után megyek Akihito-ért és viszem el a fotózásra.
Tényleg kerestek, de nem akkor mikor én mondtam neki. Csinálnak itt is ikres képeket, majd este 10-re otthon is vagyunk.
Szorosan ölelem magamhoz és vezetem át a hálóba. Már most vágyat érzek iránta, ami õt érintve csak fokozódik.
- Remélem nem bántottalak meg azzal, amit ott mondtam a kölyök elõtt. - suttogom ajkaira. - Én csak nem akarom, hogy ez kiderüljön, hiszen akkor az rossz lenne mindkettõnknek és többet nem lehetnék melletted. És ugye nem akarod, hogy elvegyenek tõlem és ne találkozhassunk?
- Nem akarom. - bújik hozzám szorosan, mire hátát kezdem el simogatni.
- Én pedig nem fogom engedni. Vigyázni fogok rád, hiszen te és én mindig is összetartoztunk.

- Kis butus.. – simogatja, meg a fejemet- Ne félj nem lesz baj, nem tudják meg. Nem fogjuk elmondani senkinek. Jó?- mosolyog rám és ez megnyugtat engem is.

- Jó…- szipogom.

- Nekem mennem kell be majd dolgozni, addig vigyázz magadra, jó?- azonnal ülõ helyzetbe tornázom magam mire Kaito megölel. Nem akarom, hogy itt hagyjon követni, akarom, annyira szeretem akár a világ végére is. Lágyan megcsókol, én pedig csak bólogatok, neki majd odabújok hozzá. Bárcsak itt tarthatnám.

- Akihito van kedved velem jönni?- kérdezi tõlem. Meglepett ez a kérdés sosem hívott még el.

- Szabad?- csillannak fel szemeim. Nagyon boldog vagyok és ez biztosan az arcomra is kiült.

- Hát persze, hogy szabad.

Kocsival megyünk, és útközben kiderül, hogy ez egy õszi kollekció fotózása lesz, amire kifejezetten bátyót kérték fel. Mikor beérünk, a stúdióba mintha egy teljesen más világba csöppennék. A hangok, a szagok az ingerek minden olyan ismeretlen. A rengeteg, ember össze-vissza forog én pedig kis híján elveszítem Kaitot a tömegben mikor egy férfi elragadja és valahova cipeli. Egy fiatal nõ mellett állítja meg én pedig a háta mögött bujdosom.

- Itt is volna a modell Arakawa-san- mondja a férfi és a nõ Kaito felé fordul, mire azonnal felcsillan a szeme.

- Tanaka maga miért nem mondta, hogy ikertestvére is van?- lép oda hozzám és elõhúz bátyám árnyékából – Csodás… Egyszerûen gyönyörû! Magánál dolgozik õ is?- kérdezi a nõ. Mi.. miért akarja ezt tudni? Nem értem mi folyik itt.

- Nem Arakawa-san…

Hm… Nagy kár.

- De Akihito-nak biztosan van kedve velem modellkedni- mondja Kaito mire én csak bólintok egyet. A nõ boldogan veszi tudomásul a dolgot mire az öltözõ felé toloncol minket. A sminkesek és az öltöztetõ lányok körberajonganak akárcsak a méh a virágot és rettentõen zavarban vagyok, de bátyám szavai megnyugtatnak.

- Ne izgulj menni fog- mosolyogja- és hidd el egy idõ után nagyon fog tetszeni.

Mikor odaállunk a vászon elé mintha lefagytam volna. Fogalmam sincs mit kéne csinálnom, de szerencsére ott van Kaito és segít nekem. Az utolsó képnél átölel hátulról és közel hajol, az arcomhoz mire érzem, hogy az egész képem égni kezd.

- Tökéletes! Végeztünk is, köszönöm- mondja a fotós.

- Gyere öcskös végeztünk- mosolyogja, és az öltözõbe megyünk. Átöltözünk és hazamegyünk. Kaitonak igaza volt tényleg nagyon élvezetes, amit csinál, de az egyszer szent, hogy ha nincs ott velem, akkor bennem sehol nem található annyi lélekjelenlét, hogy mindezt egyedül végigcsináljam.

Hazaérve a konyhába vonultam valami tápláló vacsorát összeütni amíg Kaito lefürdött. Mivel sokáig bent volt kezdtem egy kicsit aggódni miatta így kopogtattam és mikor nem jött válasz benyitottam, de talán jobban tettem volna, ha mégsem teszem meg, mert bátyó khm… épp a tusoló alatt. Na, szóval szerintem nem kell részleteznem. Sûrû bocsánatkérések közepette becsaptam az ajtót és visszarohantam a konyhába befejezni a fõzést. Rettentõen szégyelltem magam így észre sem vettem, hogy a serpenyõben már tûzforró az olaj és csapkod. Csak akkor eszméltem fel mikor kézfejemre csapódott egy csepp.

- Sssszzz- rántottam el a kezemet és sietve elzártam a gázt.

- Jajj te… mutasd- nézte meg Kaito egy szál törölközõben majd finoman megcsókolta az égés helyét és jeget nyomott rá.

- Ez hideg….- siránkoztam.

- Igen lehet, de nem marad, csúnya utána- mosolyogja-, na, futás fürdeni- paskol a fenekemre én pedig menekülõre fogva a fürdõbe megyek. Gyorsan letusolok, majd megvacsorázunk, és az ágyba fekszünk.

Már, csak ahogy magához ölel, máris hevesebb dobogásra készteti a szívemet, ami minden egyes ütemével azt kiabálja „szeretlek, szeretlek”. Beletúrtam Kaito hajába és csak néztem az arcát a félhomályban.

- Annyira.. de annyira szeretlek- bújtam hozzá fejemet nyakába fúrva- Ígérd meg, hogy soha nem hagysz el, mert abba belepusztulnék-, mondom, neki majd elalszom.

Reggel korábban kelek, mint õ így reggelivel lepem, meg amit az ágyba is viszek. Összepakolom a táskámat és elvitt az egyetemre.

- Vigyázz magadra és figyelj az órákon!- borzol a hajamba.

- Így lesz! Sietek haza- mosolyogtam és megöleltem. Éppen csak kiszálltam a kocsiból mikor sikítozó lányok rohamoztak meg autogrammért. Nem értettem a dolgot. Csak akkor esett le mikor a kezükben tartott plakátra néztem, amin mi szerepeltünk Kaitoval. Õ azonnal kiszállt a kocsiból, hogy segítsen nekem, de helyette valaki megragadta a csuklómat és kihúzott a tömegbõl. Gyerekkori barátom Akita fogta a kezemet és láthatóan feldúlt volt.

- Válaszolj õszintén! Akihito viszonyod van a bátyáddal?- nézett rám komolyan. E.. ez mégis..mi történik?

Eleinte csak a kezét érzem, majd ajkaival folytatja a kényeztetést. Hangosan nyögdécselve merülök egyre mélyebben a vágyban. Szája szinte perzseli amúgy is forró testemet én pedig csak kábulok és kábulok. Próbálom visszatartani az orgazmus, de olyan hevesen, kényeztet mint aki ki van éhezve így szájába lövellem forró ondómat. Pihegve fekszem az ágyon, de nem hagy egy pillanatra sem nyugodni, mert ölébe ránt és máris lovaglópózban ülök pontosan férfiasságán. Kezeit ráfonja csípõmre és úgy késztet mozgásra.

- Annyira régótha vágytam erre…- mondja kéjesen. Érzem, ahogy keze mozgásával gyorsabb ütemre ösztönzi csípõmet és próbálom magamtól is követni a ritmust, de egyszerûen annyira zavarban vagyok, hogy ez képtelenség. Akkor eszmélek, fel mikor fojtottan felnyög alattam és érzem, hogy átnedvesedett alsója.

- Tudod Akihiot…- kerül ismét fölém- Most szívesen betettem volna, neked- tolja fel térdeimet és még így is érzem forró lüktetõ vágyát bár már nem merev- Hidd el élvezted volna-, csókol meg és kimegy a szobából.

Én döbbenten fekszem az ágyon és még most is képtelen vagyok magamhoz térni az ámulattól. Egyszerûen ez az egész olyan mintha egy álom lenne, és sosem akarna véget érni bár nem is akarom, hogy eltûnjön ez az álomkép.

Nehézkesen végre feltápászkodom az ágyról és a fürdõbe veszem az irányt ahol egy frissítõ zuhany magához térít a kábulatból. Lassan törölgetem magamról a vízcseppeket kissé még álmosan és azt hiszem, most esik le nekem, hogy ez az egész valójában tényleg megtörtént és én most tényleg együtt vagyok Kaitoval.

Tûzvörös arccal kutatok valami ruha után, ami eltakarja a testemet, de sajnos így is csak egy hosszú nadrág és póló jut erre a célra.

Lesétálok a konyhában ahol már egy félig felöltözött, üde Kaito vár engem gõzölgõ reggelivel. Csendben leülök vele szemben és nekilátok reggelizni miközben, próbálom elrejteni teljesen kipirult arcomat.

- Akihito…- hallom figyelmeztetõ hangját-, ha továbbra is ilyen édesen viselkedsz- nyúl át az asztal felett, hogy megsimogassa, ajkaimat- neked fogok esni!- mondja majd a reakciómra kuncogva ül vissza.

A mosogatással próbálom hûteni magamat majd, csatlakozom a nappaliban tévézõ bátyámhoz. Leülök mellé és végsõ elhatározásomban a fejemet az ölébe hajtom.

- Ano..Kaito…-nézek fel rá- tudod ez fura kérdés lehet tõlem de….mit fognak mondani az emberek ha rájönnek, hogy mi együtt vagyunk mármint úgy együtt! Én félek, és nem akarlak elveszíteni nem, akarom, hogy ujjal mutogassanak ránk. Én…én nagyon szeretlek!- buggyannak ki könnyeim- és nem akarom, hogy elhagyj valaha is!- pattanok fel és szorosan hozzábújok.

Elzárom a zuhanyt és hallom kint a vihar már új erõre kapott. MEgtörölközök és felveszem alsógatyámat. Szegény Akihito, biztosan nagyon félhet. Nem a saját szobámba megyek, hanem az övbe.
Belépve elmosolyodok. A takaró alatt bújik és remeg. Finoman megsimíttom és bebújok mellé. Ismét lágy mosoly fut végig arcomon, mikor hozzám bújik. Kis cicuskám.
- Nyugi… - simogatom fejét, hiszen tudom, ez megnyugtatja mindig. - Itt vagyok melletted minden rendben lesz! - suttogom fülébe és ami igazán mókás, az az, hogy tiszta libabõr lesz. Nya... ilyenkor úgy meg tudom kívánni õt...
- Ano…Kaito - még így sötétben is látom hogy elpirult. - a..adsz nekem megint egy csó…csókot? - erre meglepõdök, de el is mosolyodok. Finoman álla alá nyúlok és finoman közelebb húzom magamhoz, majd lágyan megcsókolom. Nem vagyok erõszakos, megvárom míg õ enged és akkor táncra hívom nyelvemmel nyelvét. Forrón csókolom, míg el nem vállunk levegõért. Olyan jól esõ érzés. Tudom, hogy õ is nagyon élvezte ezt a csókot.
- Aludjunk most már! - szorosan magamhoz ölelem. Hosszú volt a mai nap, de szerencsére holnap se iskola, se munka. Jó lesz pihenni, hiszen ez a mai nap nagyon lefárasztott.

Reggel apró érintésre ébredek, de csak morgok kicsit. Még aludni akarok... Majd apró puszikat kapok és közelítenek szám felé. Ez már jobban tetszik, mint ébresztõ. Hirtelen fordítok a helyzeten és csókolom meg forrón, szenvedélyesen.
Látom ez meglepi õt. Miért? Mire számított, mi lesz ha így folytatja tovább?
- Kaihhtoo. - sóhajtja elvörösödve.
- Annyira édes vagy! - simogatom meg arcát, mire még vörösebb lesz. Ahogy ölelem érzem valami dudorodik. oh csak nem...?
Kezem szép lassan elindul felfedezõ útra és vágyára simítok. Valakit nagyon felizgatott ez a csók ... Vagy lehet nagyon szépet álmodott?
A gondolatra mosoly kúszik arcomra. El tudom képzelni milyen szép kis álom lehetett.
- Mi.. mit csinálsz? - fog rögtön csuklómra. Héééj naa... Szabad kezet kérek tiltakozás nélkül. Ígérem jó lesz...
- Csak kérlek, hagyd nekem! - hajolok nyakához és a lehetõ leggyengébb csókokkal jutalmazom õt. Nyögve engedi el kezem, mire ismét végig simítok merev vágyán, majd lesimítom a felesleges ruhadarabot róla.
Lágyan simogatom elõször ujjaimmal, majd kényeztetni kezdem. Eltakarja vörös arcát, mire csak elmosolyodok.
Egy ideig kézzel izgatom és õ nyögdécsel, majd érzem én is eléggé kemény vagyok. Lekúszok vágyához, megnyalom ajkamat, majd számmal kezdem el kényeztetni, bevetve nyelvemet is.
Addig nem nyúgszok míg el nem élvez. Elégedetten nyalom meg ajkaimat és bal kezem két ujjáról nyalom le a még rajta levõ nedüt.
Hm... Ez most nagyon tetszett...
Fölé mászok és úgy csókolom meg. Úgy vagyok érezze menyire vágyok rá. Annyira, annyira nagyon megdugnám most õt.Finoman magamra rántom, hogy vágyamnál legyen feneke.
Persze nem veszem le alsómat és rajta is marad a boxer. Finoman mozgatom cspõjét. Igazán izgató érzés, hogy érzem õt, de mégse kaphatom meg.
- Annyira régótha vágytam erre... - mondom kéjjel telt hangon. Iszonyú jó érzés, még így is el tudnék menni.
Elõször lassan irányítom, majd gyorsabban és addig folytatom míg el nem élvezek halk nyögés közepette. Szorosan ölelem magamhoz.
- Tudod Akihito ... - kezdem ismét fölé kerülve. - Most szívesen betettem volna neked. - húzom fel térdeit, hogy immáron vágyamat ismét érezze. Igaz már nem merev... - Hidd el, élvezted volna. - csókolom meg majd megyek nacit cserélni.

-Akihito- szólít meg halkan- Mindig olyan kis ügyetlen vagy. Ha nem szereted miért hagytad, hogy megcsókoljon? És hogy került ide? Arra nem is gondoltál milyen baj lehet?

- Haza kísért, õ a senpai-om- szipogom.

- De nem csókolhat meg téged csak úgy bárki- mondja és elkezdi simogatni a hátam. Annyira, de annyira jól esik de tudja a bûnömet nem akarom, hogy szánalomból csinálja ezt velem- Engem sem..Nem engedem senkinek sem, mert mást szeretek- mondja én pedig úgy érzem a szívem apró darabokra hullik- Ahikoto kérlek nézz rám..

- Hagyj békén! Egyedül akarok, lenni- lököm el a kezét. Tudtam tudtam, hogy sosem lehetek boldog vele, mert mást szeret.

- Értem én..- mászik, le az ágyról- Téged szeretlek!- mondja, én pedig felkapom a fejemet, de addigra már elhagyta a házat.

Hülye idióta ezek után csak így elmegy hova megy mégis és… és miért nincs itt. Én ezt komolyan nem hiszem el. Felsietek a szobámba és a telefonját hívom, hogy beszéljek vele, de hallom, ahogy a síri csöndben megszólal telefonja. Ezt nem hiszem el. Guggolok le az ágy mellé és ismét zokogásba török ki.

Szomorúságom hamar áthajlik, félelembe mikor odakint szakadni kezd az esõ, ami még nem is olyan nagy baj de miután egy hatalmas villám ami az egész szobámat hófehérre festi egy égzengetõ dörgés követ sikoltva bújok a takaró alá. Utáltam már kisgyerekként is féltem a viharoktól erre neki pont most kell magára hagynia.

Remegve kuporogtam a takaró alatt és bár a villámokat nem láttam, de a dörgést igenis jól hallottam túlságosan is. Hirtelen megcsörrent a kezemben a telefon és ijedten pattantam meg az ágyban. Pofátlanul elolvastam az sms-t ami kiderült, hogy végülis nekem jött és Kaito csak éjfélre ér haza. Ha lehetséges erre még jobban elszomorodtam és képtelen voltam aludni. Kissé csillapodott a vihar, de már fél 1 is elmúlt mikor bátyám végre hazaért. Boxerban rohantam le a lépcsõn, mert szerencsére sikerült megfürdenem legalább addig sem a vihart hallgattam.

Nem is én lennék, ha nem borultam volna meg de szerencsére Kaiot a karjai közé kapott.

- Butus….- kuncogja a fülembe.

- Hülye…. hülye idióta- csapkodom a mellkasát- hova kellett menned éjnek évadján ilyen viharban? Van róla fogalmad mennyire ret..- nem bírtam befejezni a mondatot, mert forró ajkak tapadtak az enyéimre belém fojtva a szót. Annyira puha és.. bizsergetõ érzés. Zsibbad az egész testem. Nyöszörögve adok hangot ennek a furcsa érzésnek mire Kaito gyorsan elhajol tõlem.

- Elmegyek fürdeni!- mondja és már el is tûnik.

Mintha csak szándékosan történne, az idõ megint rosszabbra fordul és én pillanatok alatt menekülök be a takaró alá. Remegõ testemet egy meleg kéz érinti, majd egy test bújik be mellém, és pedig mint egy macska simulok hozzá.

- Nyugi…- simogatja, a fejemet megnyugtatóan- itt vagyok melletted minden rendben lesz!- suttogja a fülembe mire testem mindenhol libabõrös lesz.

- Ano…Kaito- nézek fel rá és remélem, arcom vörössége nem látszik a sötétben- a..adsz nekem megint egy csó…csókot?- sütöm le a tekintetemet. Érzem, döbbenetét majd elmosolyodik és az állam alá nyúlva lassan húz, közelebb magához majd ajkai finoman érintik enyéimet. Türelmesen vár, míg megadom az engedélyt és résnyire nyitott ajkaim között hatol nyelve a számba lassú táncra hívva nyelvemet. Sóhajtva markolok bele a vállába és egyre kábultabb leszek. A heves csókcsatának a levegõhiány vet véget és lihegve szakítom el magamat a perzselõ ajkaktól.

- Aludjunk most már!- mondja, majd szorosan magához ölel, én pedig lassan elalszom.

Reggel szikrázó napsütésre ébredek. Olyan mintha a tegnapi napot csak álmodtam volna, de mikor oldalra fordulok Kaito ott pihen mellettem békésen.

Félve nehogy felébresszen, végigsimítok az arcán, a vállain és a hátán mire morog valamit. Félénken hajolok közelebb és egy apró puszikat adok az arcára egyre közelebb a szájához mikor fölöttem terem és éhesen veszi birtokba számat. Döbbenten nyögök fel és feszül meg a testem.

- Kaihhtoo- sóhajtom elvörösödött arccal.

- Annyira édes vagy!- simogatja az arcomat és még jobban belepirulok. Az arcomról keze egyre lejjebb téved végigsimítva a boxer elején. E.. eddig fel sem tûnt, hogy merevedésem van.

- Mi.. mit csinálsz?- fonom erõtlen kezemet csuklójára.

- Csak kérlek, hagyd nekem!- hajol a nyakamba majd a lehetõ leggyengédebben csókol meg. Nyögve adom, be a derekamat mire keze lassan simít újra a boxer elejére majd letolja azt rólam. Ahogy ujjai végigszántják kemény férfiasságomat én nyöszörögve reagálok az érzésre és kezemmel takarom el vörös arcomat.

Reggel korán kelek és lemegyek emeletrõl még igencsak álmosan. Azt hiszem mégse én keltem a leghamarabb, mert õ már a cipõjét veszi. Csak átölelem hátulról.
- Akihito! - suttogom fülébe lágyan. - Hova mész?
- A.. az iskolába! - már megint ilyen korán megy? Nem hiszem el, hogy most már mindig így kell menni! Van valami baja, csak nem akar róla beszélni...
- Kérlek, mondd el miért sírtál tegnap?! - fordítom finoman magam felé. - Lehet, hogy tudok segíteni!
- Ebben nem tudsz! Ebben senki sem tud nekem segíteni - hajtja le fejét. Jaj kérlek, ne legyél szomorú... - Ebben önmagamnak kell segítenem - lök el magától és én tehetetlen vagyok. - Szia! - és már kint is van.
Szakad az esõ és esernyõt se vitt magával. Az én társaságom se kell neki ... Nem értem már õt... A telefonom csörög. Fontos munka, most egy jó ideg bent leszek a munkahelyemen.

Nincs idõm érte menni, sokáig bent vagyok. Mire végzek már nyilván elindult haza. Felmegyek az emeletre, ledobom a cuccaimat és elfekszek ágyamon. A közös képeket kezdem el nézegetni, miközben fejhallgatón zenét hallgatok.
Mikor lettem én ilyen rossz testvér? Halvány mosoly fut végig arcomon a boldog képek láttán. Leveszem a fejhallgatót. Azt hiszem csinálok valami finomat Akihito-nak, mire haza ér.
Halkan indulok le az emeletrõl, mikor törés hangot hallok. Valami leesett. Rögtön a hang irányába futok, a konyhába.
- Akihito! - de arra ami ott fogad nem számítottam. Ez a kis takony mit képzel? Nem érdekel ha idõsebb mint mi, akkor sincs joga ehhez!Lerángatom róla, majd nemes egyszerûséggel kidobom a lakásból. Többet ide be nem teszi a lábát, míg élek.
- Akihito! - fordíttom magam felé. Válaszokat akarok, most! - Ki volt ez a srác? És mégis miért csókolgatott téged? Viszonyod van vele? - csak úgy követik egymást a kérdések, de semmit nem szól. Se kép, se hang, csak áll döbbenten.
- Válaszolj, már szereted? - már kiabálok vele és megrázom, térjen észhez. Tudnom kell! Ha szereti, hát most felkötöm magam...
- Nem nem vagyok, belé szerelmes mivel én téged szeretlek! - ordítja és felrohan az emeletre. Percek kellenek számomra, hogy feldolgozzam a hallottakat. Szeret... engem... És nem azt a barmot... Arcomra mosoly kúszik és elindulok fel.

Megállok az ajtóban és halkan nyitom ki. Az ágyán hasal és sír. Nem szeretem szomorúnak látni, akkor én is az vagyok. De ha látom édes mosolyt az boldoggá tesz. Elõször nem akarok, majd mégis közelebb sétálok hozzá.
- Akihito... - kezdem halkan. - Mindig olyan kis ügyetlen vagy. Ha nem szereted miért hagytad, hogy megcsókoljon? És hogy került ide? Arra nem is gondoltál milyen baj lehet?
- Haza kísért, õ a senpai-om.. - szipogja.
- De nem csókolhat meg téged csak úgy bárki. - mondom és hátát kezdem simogatni. - Engem sem... Nem engedem senkinek sem, mert mást szeretek. - mondom. - Akihito kérlek nézz rám...
- Hagyj békén! Egyedül akarok lenni. - löki el kezemet.
- Értem én... - kelek fel az ágyról. Elindulok ki a szobából, de az ajtónál még visszafordulok. - Téged szeretlek! - ezzel már megyek is le. Autóba ülök és irány el valamerre.

Késõbb kapok sms-t, hogy lenne itt egy s.o.s. munka. Rögtön oda megyek, de a helyzet reménytelen és nem hiszem, hogy éjfélnél hamarabb haza jutok. Van itt minden: Fotósorozat nõi, majd férfi partnerrel; sorozat csak rólam; arisztokrata és szexi képek; félmeztelen pózolások.
Mindent bele adok, bár este tízre eléggé fáradt vagyok már és álmos.
Sokszor kérik újra a képeket, mert valami nem jó, aztán jó, de még csinálnak párat. Állandó öltözködés van, elegánst fel, vagányt le, félmeztelenre vetkõzz!
A fõnök azt mondta jó pénzt fogok érte kapni, így meg se mukkanok, csak teszem amit kell.
Hamarosan itt a születésnapunk, szeretném valami széppel meglepni Akihito-t. Bár ki tudja... A mai után akár le is léphet tõlem.
Vajon utál? Haragszik rám? Mikor lejöttem az emeletrõl és eljöttem utánam akart jönni? Próbált hívni? Oh .. Én hülye, hisz azt észrevenném...
Szünetben kimegyek a telefonomért... Hol van?
Átkutatom az összes zsebemet, de semmi. Francba! Annyira siettem, hogy otthon hagytam. Most ha akarna se tudna a telefonon elérni, nálam meg  csak a másik van, a melós, annak nem tudja a számát.
" Dolgozok, de éjfélre ott vagyok. " - írok magamnak egy sms-t, hátha megnézi a telefonomat. Legalábbis nagyon remélem, hogy addigra haza esek...

- Akihito kész a kaja!- térít, magamhoz a mondata mire valamennyire összeszedem magam és feltápászkodom a zuhanytálcáról.

Próbálom eltüntetni a sírás jeleit kisebb-nagyobb sikerrel majd a pizsamámban, ami egy boxerbõl és egy combomig leérõ kinyúlt pólóból áll lemegyek vacsorázni.

Majd jön a legkínosabb pillanat megint. Mikor a nappaliba vonulunk beszélgetni.

- Mesélj, milyen napod volt ma?- kérdezi mosolyogva úgy, mint máskor. Én képtelen vagyok, erre nem bírom. Össze fogok roppanni a súly alatt. El kell õt felejtenem.

- Semmi ugyanaz a szokásos macera!- mondom, majd felállok a kanapéról és sietve a szobámba vonulok. Beérve lecsúszok az ajtó mentén, amit gondosan kulcsra zártam és felhúzott térdeimre fektetem fejemet és zokogni kezdek. Annyira, de annyira szeretem és tudom, hogy nem szabad.

- Akihito…- hallom meg hangját az ajtó túloldaláról- Mi a baj? Mi zaklatott fel ennyire?- kérdezi gyengéd hangnemben. Ha nem szerethetem nekem még az is jobb, ha utál.

- Majd elmondom, ha akarom!- válaszolok neki. Nem akartam megbántani, de ezt tekintettem a legjobb döntésnek. Pillanatokkal késõbb kinyitottam az ajtót, de már csak azt láttam, ahogy lesétál a lépcsõn.

Este kifáradtam a sok sírástól így hamar álomba merültem és reggel hamarabb keltem, mint õ. Nem akartam vele találkozni tudom, hogy képtelen lennék elviselni és megtörnék elõtte.

Már a cipõmet kaptam magamra mikor valaki magához ölel.

- Akihito!- suttogja a fülembe, testemen bizsergés cikázik végig- hova mész?

- A.. az iskolába!- mondom neki.

- Kérlek, mondd el miért sírtál tegnap?!- fordít maga felé- Lehet, hogy tudok segíteni!

- Ebben nem tudsz! Ebben senki sem tud nekem segíteni- hajtom le fejemet- Ebben önmagamnak kell segítenem- húzódom el az ölelésébõl- Szia!- mondom neki mielõtt sietve kilépnék az ajtón.

Éreztem, ahogy könnyek lepik el az arcomat és ennek tetejébe még az esõ is szakadni kezdett én pedig nem hoztam magammal esernyõt. Futva tettem meg az utat az iskoláig és tiszta sár lettem mindenhol arról nem is beszélve, hogy mindenembõl csurgott a víz.

Az idõ nem lett jobb délutánra sem és Kaito nem várt az iskola elõtt úgy mint máskor. Lehajtott fejjel indultam haza mikor hirtelen egy esernyõ termett felettem. Felnéztem és Yuki- senpai mosolygott le rám.

- Nem jött érted a bátyád?- kérdezi, én pedig csak megrázom a fejemet.

- A…ano senpai nekem mennek, kell!- nézek, fel rá mire kedvesen elmosolyodik.

- Akkor hazakísérlek!- mondja.

- De… de igazán nem szükséges!- hebegem.

- Nem akarom, hogy valami bajod essen Akihito! Fõleg nem azt, hogy megfázz!- ölel magához az esernyõ alatt.

Érzem, ahogy elvörösödöm, és arra gondolok, mi lenne ha senapit szeretném. Olyan jó meleg az ölelése is. De… de ha nem szereti a fiúkat? Merültem el gondolataimban és észre sem vettem, hogy hazaértünk.

- Arigatou- hajolok, meg elõtte mire felkuncog.

- Ugyan ez igazán nem szükséges szívesen tette- borzol bele hajamba.

- Se..senpai lenne kedved bejönni egy bögre forró teára?- kérdezem félénken.

- Ki tudnak ennek az ajánlatnak ellenállni?- jön utánam.

Miután lepakoltuk a cuccainkat a konyhába mentünk. Döbbenten vettem észre, hogy bátyám még nincs itthon ezért kissé feloldódtam és már kellemesebben csacsogtam Yukival.

- Tessék készen is van- fogtam a bögrét a kezembe és megfordultam, hogy odaadhassam neki, de ott állt közvetlenül elõttem- Senpai megijesztettél!- mosolyodom el.

- Akihito olyan édes vagy!- mondja majd tarkóm mögé nyúl és megcsókol. Döbbenetemben még a bögre is kicsúszik a kezeim közül és hangos csattanással ér földet miközben apró darabokra törik.

- Akihito!- ront be bátyám ijedtem. Sosem láttam olyannak, ami ezután történt. Megfogta Yukit és lerángatta rólam majd ordibálva kipenderítette a házból.

- Akihito!- rángatja meg a vállam- Ki volt ez a srác? És mégis miért csókolgatott téged? Viszonyod van vele?- teszi fel sorra a kérdéseket, de én a döbbenettõl még mindig nem tudok szólalni.

- Válaszolj, már szereted?- kiabálja és megráz.

Nem bírom tovább… a tegnap este a most történtek után én képtelen vagyok.

- Nem nem vagyok, belé szerelmes mivel én téged szeretlek!- ordítóm neki zokogva majd ellököm magamtól és a szobámba menekülök. Zokogva vetõdöm az ágyra. Most már biztos, hogy egy életre utálni fog és elveszítem õt.