Végre zöld van, hát a gázra taposok. Dev most intézkedik valahol, ráadásul orvul elküldtem neki egy videóüzenetet még reggel, hogy léciléci… egyszóval pár jól irányzott kifogással és feladattal elpateroltam otthonról. Olyan kis huncut vagyok… jóízûen vigyorogva parkolok be a társasház elé. Szeretem ezt a környéket egy csomó egyforma házacska, mégsem az a rosszindulatú Lila Akác köz-hangulat lebeg a tetõcserepek fölött. A kedvenc zeném leállítva szállok ki, kimarva a hátsó ülésen pöffeszkedõ barna zacskókat, miközben asztrális harmadik kezem a kulcsot kutatja, a negyedik az ajtót nyitja.
Igen, rend van, nézek körbe elégedetten. Kipakolok a konyhába, helyre teszem a tejet, vajat, húst… Neki is kell állnom a vacsinak, hiszen Devon azon emberfélék közé tartozik, akik a kelletlen munkát túl gyorsan végzik el… Elmosolyodok, miközben a húsra szórom a sajtot, majd a sütõbe tolom. Egyszerûen akaratlan mosoly kúszik az arcomra, ha Devon sötét szeme az eszembe jut, ahogy finoman megránduló szemöldökkel csóválja a fejét, mély morgással. Mint egy naaagy cuki házörzõ, aki az öledbe hajtja a fejét, és kiskutyás pillantással kuncsorog: adjálenniadjálenni…

Lenyalintom az ujjamról a tejszínt és nekiállok a desszertnek.

***

Dúdolgatok, miközben hallgatom a zenét és meghallom az ajtó kattanását.
Mély csend… és mély, rekedt lélegzetvétel. Ohoho, A Férfi megérezte a kaja szagát.
- Itt vagyok! – szólok ki a konyhából, direkt se fordulok hátra.
- Szia – dörmög be. Lehunyom a szemem, miközben pontosan tudom követni a megszokott rutint.

Ledobja a kulcsokat a kis asztalra. Csendül a fém, a kulcsok összeütõdnek, hozzákoppannak a falaphoz. Elmosolyodok.
Ledobja a fotelra a pulóverét. Disznó. Elõveszek két poharat széles vigyorral, a fény felé tartom.
- Egész nap ugráltattál – dõl neki a konyhapultnak, parázsló szemekkel. Vigyorogva hasalok elé én is, áthajolva nyomok egy csókot az ajkaira. Mmm, valami édeset evett… Bár róla minden sokkal-sokkal finomabb. Elkapja a tarkóm majdnem átrántva a pulton, engedelmesen simulok át hozzá, belemosolyogva a csókba. Gondolkodás nélkül csavarom meg magam, hogy átlendülhessek a munkalapon, de el se kelljen tõle szakadnom… átfonom a derekát a lábaimmal, beletúrok a hajába mosolyogva.
- Csak nem éhes vagy?
- Mint a farkas – morogja. Finoman az ajkába marok vigyorogva.
- Amúgy milyen napod volt? – siklanak az ujjaim a farmer szélén, körömmel finoman cirógatva a finom ínycsiklandozó bõrt… hányszor próbáltam már rászedni, hogy mintát varrathassak rá! Édes macsóm!
- Nem rossz – dörmögi a vállamra hajtva a fejét. Jólesõ borzongással karolom át szorosan, a vállát dögönyözöm kedveskedve. – És egyre jobb.
- Akkor még ne állíts fel végcélt – kuncogok a fülébe. – Na, engedj! Odaég a hús. Menj, tusolj le, mindjárt kész a vacsora.
- De ne sokáig, éhen veszek! – sóhajt szenvedve, mire nevetve terelem ki, a fenekébe markolva.
- Nem fogsz – vigyorgok. Csendes dörmögés közepette hajtom ki, kivéve a tepsit a sütõbõl. Nyehehe, kis alattomosan, finoman kell tálalni a dolgokat… minden férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út. Meg úgy húsz centivel lejjebbi letérõ…
Kiteszem a tálat, a tányérokat… sõt, vettem Devonnak a kedvenc sörébõl is. Hallom a vízzubogást, hát sietek.
Beharapva az ajkam gondolok a fiókban lapuló repjegyekre, meg a látszólagos tervre, amit összeállítottam. Nem kis munka volt mindent elintézni, de a nagyja még hátra van – rávenni Devont, hogy hosszú távú szabadságra adja a fejét. Bár…
- Már komolyan felfallak, ha nem látok valami döglött állatot a tányéromon! – hallom a kellemetlen morgást. Az illatok kínozzák, körbefonva az orrát, az ízlelõbimbóit…
- Nyugi, kész van – nyugtatom széles vigyorral.

Megvacsorázunk. Jó hangulatban, békésen tömi a fejét, nekem pedig simogatásszerû bók, ahogy tényleg látom, hogy ízlik neki… De egyszerûen nem bírok magammal. Nem férek a bõrömbe, kellemetlenül fészkelõdök a kanapén, francba, mennék már, kíváncsi vagyok és látni akarom az arcát!
- Na – les rám, ahogy a karja alá fészkelõdök szuszogva.
- Deeeev – cirógatom meg az orrommal a nyaka vonalát. Beleszuszogtam. – Deeeeevoon… akarok adni valamit – lendülök át a combjaira, kihúzva a fiókot. – Már egy éve vagyunk együtt – ficergek az ölben, mire az ujjai a csípõmre szorulnak. – És gondoltam megleplek.

Izgatott mosollyal veszem az arcom elé a borítékot, szikrázó szemekkel, nyughatatlanul. Hevesen ver a szívem, figyelve az arca minden rezdüléseit, ahogy dörmögve nyitja ki, szemrevételezve a jegyeket.
Mi van ha nem tetszik majd neki? Ha nem akar eljönni? Pedig milyen mesés lenne, végigjárnánk a világot, Mindent, MINDENT látnánk! Amit csak lehet és lehetséges… és ha együtt mennénk, az csodálatos lenne.

De mi van ha nem? Ha ez túl nagy dolog neki, akár egy évig is ellenni minden nélkül, csak menni, ahogy esik úgy puffan, spontán, nem látva elõre biztosan a célt? Nála sosem lehet tudni, mikor mennyire vevõ a dolgokra.
Izgatottan nyalintom meg a szám sarkát, mint mindig, ha ideges vagyok.
Közelebb hajolva hozzá fektetem a fejem a nyaka hajlatába, orrommal cirógatva a puha, illatos bõrt. Nyami. Ujjaimmal átfonom a derekát, teljesen nekipréselve a mellkasom.
- Devon…?- sunyítok fel rá macskás mosollyal, várakozva. 

Ahogy beérünk a helyünkre, már érzem, hogy kezd légszomjam lenni, nyugtató ide vagy oda, de szerencsére Ryan simogatja a hátam és nyugtatgat, viszont nagyon piszkálja a csõrét, hogy miért is kaphattunk VIP jegyeket, ezért kénytelen vagyok megosztani vele a találkozás részleteit. Persze azonnal nekem esik, hogy miért titkoltam el elõle, mikor pedig megosztom vele, hogy nemcsak idiótán viselkedtem, de meg is fejeltem szegényt, elkezdi a szövegét.
- Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen? Ezt el sem akarom hinni… - és csak magyaráz és magyaráz. Nem említem meg neki, de pont emiatt nem mondtam el semmit. Szeretem õt, de könnyedén emeli ki ilyen helyzetekben a hibáimat, mintha õ tökéletes lenne, ez pedig rosszul esik. 
- De nézd a jó oldalát, van izé… ilyen VIP-belépõnk, most találkozhatsz vele személyesen… - vágok szavába, mire megenyhülve ölel magához.
- Bocsi, csak néha olyan butus és béna tudsz lenni… - enyhül meg hangja, és magához ölel.
- Inkább túl gyakran… - tolom el magamtól, mielõtt megfulladok. Így is kezd légszomjam lenni, az egyre jobban össze préselõ emberek tömegétõl, nem hiányzik, hogy az a kevés levegõm is elfogyjon. Ryan meg is rémül, nyílván valóan holt sápadt vagyok, ami nem is csoda. Hiába a nyugtató, ezt az érzést nem lehet legyõzni pár pirulával.
- Kimenjünk levegõzni? – kérdezi kedvesen.
- Nem, dehogy, majd jobban leszek, nem akarom, hogy miattam lemaradjunk a koncertrõl.. – tiltakozom hevesen, már amennyire a tömeg engedi a mozgást. Az elõ zenekar lassan hangolni kezd és megkezdõdik az õrület, csakhogy valamiért az elõ zenekarnak nem igazán sikerül feltüzelni a közönséget. Mindenki Seth Tylort akarja, és többen be is kiabálnak, még a szám alatt is. Ez azért elég modortalan, de engem leköt, hogy ne legyek rosszul, így inkább nem foglalkozom vele. A koncert frenetikusra sikerül, mikor végre befut a várva várt sztár és olyan fantasztikus koncertet ad, amitõl még a rossz közérzetem is a múltba vész. Csak õrá koncentrálok, és énekelve egyre inkább felszabadulok, buta gondolataim alól. A koncert végére, még mindig teljes extázisban lebegek és ebben az elvarázsolt formámban megyünk a VIP-bulira. A gondolat, hogy újra láthatom õt, izgalommal tölt el, de nemcsak engem, hanem Ryant is. A lábam és valószínûleg az egész testem remeg, de igyekszem visszafogni magam, hogy egy… ne kiabáljak a boldogságtól.. és kettõ, hogy ne tegyek olyan bénaságot, amitõl végleg egy lúzernek fog gondolni. A teremben nagyon jó zene szól, természetesen felváltva Seth számai, és némi változatosságért, egy kis egyéb melódia. Erõteljesen zavarban érzem magam, mivel itt elég sok a híresség sorakozik fel és nem érzem úgy, hogy itt lenne a helyem. Én túl egyszerû srác vagyok ehhez, habûr a szívem repdes a boldogságtól, hogy kaptam még egy esélyt a bénaságom, korrigálására. Ryan is nagyon izgatott, és egyfolytában mutogatja nekem, hogy ki kicsoda. A táncoló és duruzsoló tömeg ügyet sem vet rám, de azért én hallok egy két olyan dolgot, amitõl legszívesebben jól beolvasnék az illetõnek. Nem szeretem a képmutatást, ez áll tõlem a legtávolabb, és ahogy Sethet minõsítik némelyek az nagyon gonosz dolog. Az arcába persze minden bizonnyal édelegnek, de a háta mögött elhordják minden féle senkiházinak.
- Mi a baj? – kérdezi Ryan ahogy meglátja, hogy pici pofim kezd elvörösödni a méregtõl. Igen, azért képes vagyok erre is, csak hát leginkább a mérgem is úgy néz ki, mintha egy ártatlan kiscica duzzogna a sarokban. Nem túl rémisztõ, inkább aranyos.
- Semmi, csak nem értem ezeket az embereket… Itt vannak és elvileg Sethet ünneplik,.. a sikerét, viszont úgy tûnik, hogy utálják õt… - fejtem ki halkan.
- Ne törõdj vele, ez a hírességek átka, vannak akik istenítik, és vannak akik utálják a háta mögött… Semben ritkán mernének egy ilyen formát utálni mint Seth… - neveti el magát, mintha ez teljesen rendjén lenne, de nekem nagyon nem tetszik és egyre kényelmetlenebbül érzem magam.  
- Ez akkor sincs rendjén… - húzom el a szám, mikor a zene hirtelen elhallgat és a fények felgyulladnak. Az ajtóban megjelenik a várva-várt szár Seth és én akaratlanul is, belebújok egy pironkodó kislány bõrébe. Nem vagyok benne biztos, hogy lesz alkalmam beszélni vele, de nekem az is elég, hogy ilyen közelrõl láthatom, ismét. Talán csak ezzel az aprósággal akart megjutalmazni, amiért segítettem neki, így eszemben sincs zaklatni. Amúgy is elfoglaltnak tûnik, ahogy mindenki letámadja õt, élen azokkal akik nemrég még úgy szidták, mintha egy darab kaka lenne.
- Láttál te már ilyen képmutatást? – hajolok Ryanhoz, de közben végig Sethet figyelem.
- Ugyan, nyugi, ez természetes, emlékszel? Amúgy is Seth biztos megszokta és valljuk be, rászolgált sokak utálatára. – nagyot sóhajtok, mert van benne valami, csakhogy az én meglátásom szerint, ha kedvelek valakit, azt elfogadom a hibáival együtt és, ha nem akkor nem csak a háta mögött nyilvánítom ki nemtetszésem. Az ember álljon ki a véleménye mellett, vagy ha ez nem meg neki, akkor kerülje az illetõt.
- Mindegy, engem zavar… - vonok vállat és kõrbe tekintek a nevetgélõ, susmorgó emberekre. A zene ismét elindul és a fényeken is halványítanak, de már nincs az a nagy sötétség mint elõtte, minden bizonnyal, hogy Seth nyugodtan tudjon mozogni.
-  Tökfej, Seth idejön.. – suttogja bele Ryan a fülembe, mire megfagyva pillantok a közeledõ alakra. ~Uram atyám, mennyire jól néz ki, mintha álmaim pasija testet öltött volna, leszámítva azt az apróságot, hogy a modora hibádzik hozz.~ Mélázok el, és amint elém ér, nagyot nyelek.
- Helló cicus – köszönése igencsak meglep, hogy én egy cica?... A tökfej jobban illik rám, de boknak veszem és nagyon jól esik, az õ szájából azt hiszem minden ól esne… Agyalok el, miközben elpirulva halovány mosoly jelenik meg arcomon .
- Az én tisztelemre csípted ki magad ennyire? – simít karomra, amitõl ha lehet, csak még inkább zavarba jövök, és belepirulok a zoknimba. A fülem és, mintha meggyújtották volna és érzem, hogy ha nem fogom vissza magam, megint valami ökörséget teszek vagy mondok. Az érintése nagyon finom, keze kellemesen hús, de nem fagyos, ráadásul a bõre is puha. Nagyon kellemes.
- Szi… szia – köszönök, kicsit makogósan és biccentek, hogy kérdésére is némileg értelmes választ adjak. Miért is némileg? Ez egész egyszerû, hisz fogalmam sem volt, hogy találkozni fogok vele, habár titkon reméltem, de nem tudhattam, viszont a koncertjére öltöztem föl, így mondhatni, közvetve bizony az õ tiszteletére nézek ki így.
- Akkor célt értél, ma ugyanis csak veled fogok foglalkozni, cicus – pillanatok alatt lesznek kistányérnyi szemeim és meglepettségemben még a levegõm is megakad félúton. Csak velem fog foglalkozni, de mivel érdemeltem én ezt ki? Arra eszmélek, hogy magához ránt, és megfordítva egész testével hátamnak feszülve kezdi mozgatni csípõjét a zene ritmusára. Testem kellemesen megbizsereg, és mint aki egy álomvilágba csöppen, a külvilág egyre inkább elhalványodik, csak a mondatra tudok gondolni, hogy velem fog foglalkozni. Azt hiszem ez volt minden vágyam, viszont a következõ mondat vissza is ránt a valóságba:
- Van kedved ma a farkamon éjszakázni, kiscica? – kérdezi és megszívja nyakam. A kérdése, éles késként hasít keresztül tudatomon, és elõször el sem akarom hinni, hogy ezt nekem címezte, pedig nyílván nekem szól. Csípõm lágyan mozgatom vele együtt és közben kezemmel lágyan rásimítok kézfejére.
- A farkadon?... – pironkodom, de kimászni nem akarok karjaiból. Az ajánlat elég alpári, de annál csábítóbb, csakhogy van bennem félsz bõven. Szûz vagyok, de ha nem lennék az is lennének aggályaim. Az álomkép amit felépítettem, kicsit sem olyan mint Seth valójában, ezt nem is kell elmagyaráznia senkinek, és attól tartok, ha ez az álomkép lerombolódik, nem marad semmi amiben a magányom és lelki fájdalmaim temethetem, hisz bár mennyit mosolygok, vagy bármennyire is úgy tûnik, hogy elégedett vagyok z életemmel, a magányom kicsit megkeseríti éjjeleim, ami elõl Sethhez menekülök. Elég gyerekes, de amíg nincs jobb ez is valami.
- Csak ezért hívtál ide? – kérdezem halkan és tovább simulok.
- Hát persze, miért mit gondoltál miért? … - kérdez vissza, mire eléggé elgondolkodom. Ryan közben figyeli és már csóválja a fejét, hogy ne tegyem meg.
- Nem is tudom,… talán mert segítettem, vagy esetleg megszántál, hogy annyira zavarba jöttem, hogy lefejeltelek… - erre elkuncogja magát, de nekem most nincs kedvem nevetni. Úgy érzem, elveszítem az álomképem és ez kicsit fáj.
- Ez egy elég ostoba elgondolás… Nem vagyok a máltai szeretetszolgálat… de persze ez nem erõszak, ha nem, hát nem… - végigsimít combomon, mire halkan felsóhajtok, de ennek elléne, úgy érzem vissza kell õt utasítanom. Már épp kinyögném azt a bizonyos nemleges választ mikor Ryan kiránt a karjából.
- Solo un minuto… - emeli fel ujját Seth felé, aki kissé meglepõdve húzza föl szemöldökét. Zavartan nézek rá, majd Ryan maga felé fordítja tekintetem.
- Te megvesztél? Vissza akarod utasítani?! … Ilyen ajánlatot nem fogsz még egyszer kapni… - magyarázza és tudom, hogy igaza van, mégis tartok ettõl az egésztõl és össze vagyok zavarodva.
- Én nem tudom, hogy mit kellene tennem… Azért nem pont erre az ajánlatra vágytam…
- Te bolond vagy… Errõl álmodtál, ne szalaszd el, mert egész életedben bánni fogod…  talán igazua van, de mi van ha azt fogom bánni, hogy megtettem.
- Na mindegy, gondold át, én elszivárgok… - ad egy puszit és eltûnik a tömegbe. Jó messzire kerültem eközben Sethtõl, akit pár rajongó letámadva próbál belõle némi kedvességet kicsikarni. Végignézve rajta, nagyot nyelek. A szám ki van száradva és akkora gombóc keletkezik a torkomban, ami még a levegõt sem engedi be a tüdõmbe. Erõt veszek magamon és elindulok felé, átverekedve magamon a tömegen, de ahogy egyre közelebb érek hozzá a bátorságom elillan, és ismét a kétségbeesés vermébe zuhanok. Ahogy elsétál elõttem egy pincér, leveszek egy italt a tálcájáról és belekortyolok. Csak akkor veszem észre, hogy alkohol, de mivel Seth felém fordulva engem néz, nem köphetem vissza, mert akkor ismét csak egy idióta lennék. Lenyelve úgy érzem a torkom kimarja és végigégeti a nyelõcsövem. Nem szoktam alkoholt inni, miért is tenném, én alapjáraton is béna vagyok, részegen ez triplán igaz és mire Sethez érek már bizseregnek az ujjaim.
- Na mi van cicus, dûlõre jutottál? – nyeli le italának maradékát és gúnyos kuncogásba kezd.
- Hát, izé… ha tényleg velem szeretnéd tölteni az éjszakát.. én… rendben… - makogom és lerakom a poharam egy másik pincér tálcájára. Elégedetten vigyorodik el és magához rántva vadul esik ajkaimnak. Alig bírom nyomon követni az eseményeket, de igyekszem viszonozni csókját, habár elég bénácska vagyok, még ezen a téren is.
- Akkor ne vacakoljunk itt tovább, a buli úgy is fárasztóan lapos… - szakad el tõlem én meg kipirult pofival pihegek és bólogatok. Rettegek, nem tudom mire számíthatok tõle, és valamiért úgy érzem, hogy holnap ezt nagyon meg fogom bánni. Az alkohol kezd hatni, eltompítja érzékeim és gondolataim, amitõl ez a rossz érzés némileg elhalványodik, de el nem tûnik teljesen.
***
A kocsi gyorsan elrepít minket a szállodához, és bár nagyon szeretnék vele kicsit beszélgetni, úgy tûnik egy kicsit sem érdekli a mondanivalóm, mivel leginkább a torkomon keresztül lélegzik, vagy a fene tudja hol, de egyfolytában a számban ficánkol a nyelve. Nem mondom, hogy nem élvezem, talán túlságosan is elbódít a helyzet. Úgy tûnik boldoggá teszi, hogy azt tehet velem amit akar, és ez elégedettséggel tölt el. Azok után, hogy annyi ál szentel van körülvéve, én õszintén tudom mondani, hogy egy önzõ dög, de annál imádni valóbb. Néha eltolom magamtól, de csak, hogy kapjak levegõt.
- Nem beszélgethetnénk kicsit? – lihegem, ahogy a liftben elég levegõhöz jutok.
- Beszélgetni? Azt meg mi a picsának?... – ránt ki a liftbõl és a szoba felé húzva.
- Hát igen, mert izé, nem is tudom kicsit gyors a tempó… - megyek utána, mint egy kis kutyuska.
- Az élet is rövid, az éjjel meg még rövidebb, pillanatok eljön a hajnal Hamupipõke és a varázslat elszáll… - nyitja ki az ajtót, miközben megejt felém egy kacér mosolyt. Ettõl a mosolytól azonnal elszáll minden kételyem. Már nem érdekel mi lesz reggel, csak érezni akarom, ahogy átölel. Elmosolyodom és bólintok, jelezve, ha nem akar beszélni, akkor nem kell, persze ettõl még szeretnék, csak hát vagyok annyira naiv, hogy úgy gondoljam, még utána is ráérünk. Az ajtó becsukódik, és ismét nekem esik. Hátam a falnak feszül és Seth módszeresen szabadít meg lenge öltözékemtõl. Igyekszem fölvenni vele a ritmust és én is vetkõztetni kezdem. Nem merem megemlíteni, hogy szûz vagyok, valószínûleg nem is érdekelné, de leginkább azért, mert nem akarok kis hülyének tûnni. Testem elképesztõen remeg, de felkészülve bármire hagyom, hogy azt tegye, amit akar. Nem vacakol sokat, a ruhák olyan gyorsan kerülnek le rólam, hogy szinte felfogni sincs idõm, és már az ágyon találom magam, Sethet aki fölém magasodva tolja lábaim följebb, hogy kényelmesen hozzám férjen. Karom nyaka kör fonom, és hajába túrva csókolom szenvedélyesen. Nem vagyok sem felkészítve, sem felkészülve arra ami ez után történi. Ahogy belém hatol a testembe éles fájdalom nyilall, és felsikkant markolom meg magam mellett a takarót, de nem szólok, hogy fáj, csak ajkaimra harapva viselem el a fájdalmat. Érzem, hogy fenekemen, valami meleg folyik végig. Igyekszem nem figyelni a testem mardosó kínra, de nem akar elmúlni, sõt egyre inkább erõsödik és pár perc múlva a világ már kezd elhomályosodni, majd teljesen megszûnik.
***
Másnap reggel arra ébredek, hogy a fürdõbõl vízcsobogás hallatszik és veszettül sajog minden porcikám. A beáradó fény, teljesen elvakít és lassan feltápászkodva, ülõ hezetbe tornázom magam, már amennyire sajgó testem engedi. Hát ennyi volt, az éjjel sikeresen veszítettem el az eszméletem. Nem gondoltam, hogy ez ennyire tud fájni, vagy egész egyszerûen én vagyok túl nyámnyila. Kimászom az ágyból és elkezdem összeszedni a cuccaim, hogy felöltözzem elnézést tudjak kérni Sethtõl a bénaságomért, de mielõtt bemehetnék hozzá a fürdõbe egy pasas jelenik meg a szobában. Azt hiszem a menedzser az, de nem vagyok benne biztos. Alig bírok mozogni, de elém lép.
- Jó reggelt, valami gond van? – kérdezem, félénken. Elég cudarul néz, mintha valami bûnöm lenne.
- Hová, hová kisember?
- Beszélni szeretnék Sethel… - felelem kedvesen.
- Hát az nem fog menni, na húzz el szépen, de sürgõsen, mielõtt Seth vág ki innen, hidd el, azt nem szeretnéd…
- Kivágni, de miért?.. – nézek rá értetlenül, mire unottan sóhajt föl és elõvesz kétszáz dollárt.
- Nesze, de most már takarodj… - nyomja a kezembe. Ahogy nézem a pénzt, szemem könnybe lábad, tudom, hogy nem illett volna az elsõ szóra ágyba bújni vele, de valamiért akkor nem éreztem magam ribancnak emiatt, most viszont egy útszéli prosti sem érezheti magát alábbvalóbbnak, mint a jelen helyzetben én. Csak nézem a pénz és mozdulni sem tudok, mire még egy százast nyom a kezembe.
- Azért ne legyél telhetetlen ennyire jó nem lehettél, na húzás… - nem szólok semmit, csak próbálom visszatartani könnyeim, Valahogy úgy érzem ez nagy szemétség, és minden áron szeretnék Sethel beszélni. Amint ezt el akarom mondani a férfinek a fürdõ ajtaja kinyílik és Seth jön ki rajta.
- Mi van te még itt vagy?... Kibaszottul elcseszted az estém… Adj neki egy kis pénz, és mehet… - int a pasasnak.
- Nem kell, már adott… - mutatom föl a háromszáz dollárt.
- Akkor mi tart még vissza… - vonja föl szemöldökét, én meg csak nyelem vissza könnyeim.
- Semmire… Sajnálom, hogy elrontottam az estéd… ég veled… - fordulok meg és kisétálok a szobából, miközben észrevétlenül lerakom a pénzt az asztalra és eltûnök a szobából. A lépcsõházba lefelé menet, már nem tartom vissza könnyeim, nem is bírnám tovább. Sírni kezdek, és úgy megyek ki az épületbõl, mindenki ledöbbenésére. A hotel elõtt fogok egy taxit és hazavitetem magam, ahol bezárkózom, elhúzom minden függönyöm és egy hatalmas fagyi társaságában kuporodom össze az állatkáim társaságában. Nem hibáztathatom õt, eszemben sincs, nem vártam tõle sokat, vagyis semmit, de egy búcsúölelés jól esett volna, vagy csak a megbocsátása.

- Csönd, nem láttál nem is voltam itt… - utasítom a pult mögött álló, cuki és kifejezetten a farkamra illõ srácot. A lábai közé bújok, a pult alá.
- Ki… ki elõl bujkálsz?
- Paparazzik a rohadékok, nem hagynak élni, és ha még egyet leütök, akkor mehetek a sittre… - felelem suttogva, de azonnal be is lép valaki.
- Nem jött ide be Seth Tylor?
- Az ki? – Ügyes gyerek ez! - Elment… - mondja, lepillantva rám.
- Fasza… Ügyes voltál… De elég jól érzem itt magam… szexi látvány vagy innen. – Mivel már nincs veszély és ki nem mehetek egyelõre, elszórakoztatom magam ezzel a kis édessel. Bár olyan vörös, mint a fõtt rák, de nem baj.
- Addig maradhatsz a lábaim közt, amíg jól esik… - Felvont szemöldökkel pillantok rá megint. Kis hülye. Mentegetõzni is kezd azonnal, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy nagyon zavarban van a kölyök.
Ahogy elkezd pakolászni valami bonbon-féléket, mögé lépek. Egyrészt érdekel, hogy mit pakol, másrészt élvezem, hogy ennyire be van szarva.
- Mit csinálsz?
- Bonbonokat pakolok… ez chilis ét csoki, kérsz? – Ahogy lendületbõl fordul, pont lefejel. Ahh, basszus, ez a gyerek veszélyes!
- Auuu… ne haragudj jól vagy?
- Mindegy… Látom tényleg zavarban vagy…
- Igen sajnálom, én nagyon szeretlek, de gondolom ezt sokaktól hallod… Én csak nem akartam idióta rajongóként viselkedni, és hát úgy néz ki, mégis sikerül… 
- Fincsi a csoki… Szóval rajongó vagy mi? – kérdezem, közelebb lépve hozzá, hátát a pultnak nyomva.
- I… igen.
- Akkor jössz a koncertemre is igaz?  - Centik választják el tõlem. Ha tényleg oda meg vissza van értem és jön a bulira, akkor nagy eséllyel meg is dugom az after partyn. 
- Igen megyek.
- Remek - vigyorgok rá.
Csinálok róla mobillal egy képet és már lépek is, mert lassan húznom kell a ruhapróbára, vagy Victor levágja a tökeimet.


* * *

- Ezt a kis csókát be kéne engedni egy VIP jeggyel, meg ha lesz vele valaki, dobjatok annak is - mondom a jegyszedõknek. Victorral egyeztettem, nem tetszett neki, de nekem meg vannak módszereim, hogy hassak rá.
- Oké Seth, meglesz, figyelni fogunk rá.
- Tuti jön, sz’al ha nem lesz ott, ti basztatok el valamit, akkor meg tudjuk, hogy kinek a seggét fogják baszogatni a fõnökei - vigyorgok rájuk.
Miután biztosítanak, hogy nem lesz baj, visszamászok a színpadra. Victor épp az egyik háttértáncosommal üvöltözik. Csak pasikat tartok, a csajokkal mit kezdjek?

- Hé, nyugi van már - lépek mellé, elkapva és a vállánál ölelve. - Mi az, ami ekkora baj? - kérdezem békítõleg.
- Nem tudja megjegyezni azt a kibaszott lépést - fortyog Victor. Felsóhajtok, elengedem, és a kisgyerekhez lépek, a fülébe suttogok.
- Ha nem csinálod úgy, ahogy kell, elveszted a sanszod, hogy az eszméletvesztésig dugjalak valamelyik buli után - suttogom a fülébe, picit meg is rágcsálva a cimpáját. Rám van indulva - de nem hibáztatom. Ki nincs?

Persze a tánccal utána nem volt baj, sõt, az a kis szerencsétlen még utánam is jött és mikor ketten voltunk az öltözõben, magtól, tök önálló ötletre térdre vágta magát elõttem és olyan engedelmesen szopta a farkam, mintha ettõl függne a karriere. Mondjuk így is van.
Victor is lenyugodott kellõen, így amikor pontban nyolckor felmegyek a színpadra, mindenki elégedett. A béna kis elõzenekar nemhogy felmelegítette volna a hangulatot, még el is baszták pár csóka kedvét, így oda meg vissza kell pakolni magam, hogy fullon legyen a parti.
Egy szakadt hatású farmer van rajtam meg egy fehér, csili-vili ing-féle. A fuxokat nem szeretem, nem vagyok híve a tipikus hiphop-módinak. Többször hangoztattam már, hogy nekem nem kell feltûnõ ékszereket hordani, a hangom megvan, hogy sztár legyek. A külsõm a kezdetektõl fogva ilyen, sosem voltam az az átlagos fazon. A különbség köztem és a többi fasz között az, hogy én most is fullra nyomattam egy sportcsarnokot, nem tudom hány ezer fõvel, mindenki tombol és egy emberként vágja a szövegeimet.
A kis szépséget nem szúrom ki a tömegben, de mondjuk nem is gáz. Nem egy elcseszett Rómeó és Rómeó történet ez, nem fogok beleesni, elég, ha õ oda meg vissza van értem és most is rám csorgatja a nyálát. Ahh, imádok belegondolni, hogy hány farokverési fantázia voltam már. Mondjuk ebbe csak az ilyen kis szépek esetében érdemes belegondolni… a többinél hervasztó.

A koncert utolsó száma szexibb és dögösebb, mint a többi. Leszaggatják rólam az inget a táncosok, a közönség tombol és õrjöng. A kis bonbonos tuti elcseppent már valahol, én meg a szám végén nem is hõzom tovább senki agyát.
- Na, végeztünk emberek! - ordítom a mikrofonba. - Akinek van jegye az after partira az jöjjön oda, ami a jegyen van, a többiek meg húzzanak haza és gondoljanak rám maszti közben - vigyorgok rájuk, majd levonulok taps és üdvrivalgás közepette.
- Zseniális voltál, mint mindig - lép mellém Victor, kezében az energiaüdcsis dobozzal. Mivel a visszatapson is túl vagyunk, már végleg vége a bulinak, én meg fáradtan szuszogok egy fotelbe dobva magam, a homlokom törölgetve. Az afterre kicsit késõbb megyek, még egy gyors zuhany, egy vacsi és aztán. Kell egy kis idõ az ottanni csókák feltüzelésére is.

* * *

- Na tesókáim, jött a kis pasi, akirõl a képet hoztam? - kérdezem a jegyszedõkre találva az ajtóban.
- Jött, egy másik sráccal volt. Adtunk nekik jegyet, már itt vannak bent valahol - mondja az idõsebbik vigyorogva.
- Zseniális. Victornál jelentkezzetek a jutalomért - kacsintok rájuk. Victor persze morog, de mint jó manager, már írja is a két, kisebb összegrõl szóló csekket. Nem szabad átkúrni az egyszerû emberek fejét ha nem nõk és nem paparazzik.

Belépve a tömeg már szinte lüktet. Mindenki táncol a félhomályban, de ahogy felkapcsolják a fényeket az én tiszteletemre, mindenki felém fordulva ünnepelni. Én megint a kis szépet keresem, és hála a kisebb tömegnek, ki is szúrom és ragadozóvigyorral indulok el felé, a gratulálók tömegén át.
Valamit mond neki a kicsit sem helyes haverja, ami gyanítom olyasmi, hogy: ide jön!
És mennyire igaza van. Ahogy elé érek végre már ismét táncol a többség, a fényeket meg fentebb hagyták szerencsére.
- Helló cicus - köszönök neki, mire fülig vörösödik. - Az én tisztelemre csípted ki magad ennyire? - simítok végig a ruhából kilógó karján, mire olyan vörös lesz, mint a boltban volt.
- Szi… szia - nyekergi és kérdésemre picit bólint.
- Akkor célt értél, ma ugyanis csak veled fogok foglalkozni, cicus - mondom, és közelebb rántom magamhoz. Felnyekken, ahogy megfordítom, és a zene ütemére, szinte megkefélem ruhán keresztül. A haverja mellettünk áll tátott szájjal, mire én a kis cicus füléhez hajolok.
- Van kedved ma a farkamon éjszakázni, kiscica? - kérdezem, és szívok egy szép, piros foltocskát a nyakán. 

A forró csokoládé illata kõrbe lengi a kicsiny cukrászda egész területét. Odakinn már sötét van és az üzlet is zárva, már csak én dolgozom, hogy elkészüljek a holnapi rendeléssel. Egy szép nagy adag bonbon, ami már csak arra vár, hogy a csoki máz is rákerüljön. Kitartóan kevergetem a finom illatos masszát, alacsony lángon, miközben az egyik barátom éppen fûzi az agyacskám. Folyton olyan dolgokra akar rávenni, amiktõl tartok, mondván, hogy ezzel is csak erõsítem önmagam. Jelenleg egy koncertre akar elcibálni, de az igazat megvallva elég sok aggályom van ezzel kapcsolatban. Persze az ötlet is csábító, hisz a kedven énekesem koncertjérõl van szó.
- Ugyan Juan, jó lesz, majd meglátod… Gondolj bele, életnagyságban láthatod Seth Taylort, ez azért nem semmi… - csábítgat és a gondolat, hogy élõben lássam õt, csak tovább fokozza kínjaim. Nem akarom elhinni, hogy pont ezzel kínoz, és ráadásképpen még az orrom alá dörgöli jegyeket, amin Seth pózol. Ez már tényleg kínzás. Lefogadnám, hogy egyes országokban halálbüntetés ját az effajta lelki bántalmazást.
- Miért kínzol? Tudod, hogy el szeretnék menni, de elég kellemetlen lenne, ha a tömegben beájulnék, vagy pánikrohamom lenne… Akkor mégis miért kockáztassak? – sóhajtok hatalmasat és elszontyolodva tovább kevergetem a masszát. Nagyon elkeserít ez a baromságom, mivel elég sok mindenben gátol. Az ember nem is hinné mennyire.
- Na jó, ezt azért kiküszöbölhetnénk valahogy… Mondjuk olyan helyre  állunk ahonnan könnyû kijutni a friss levegõre és ha érzed, hogy rosszul vagy azonnal kimegyünk… - próbál gyõzködni. – A fenébe is, el kell jönnöd, nem alkarok egyedül menni… - ezen rendesen elgondolkodom. Nagyon szeretnék elmenni ez tény, és hát nem teljesen biztos, hogy rosszul lennék, egy kísérletet megér, hisz Sethrõl van szó. Az összes lemeze megvan és annak idején a szobám fala az õ képével volt kiplakátozva, még igazán kezdõ korában. Semmirekellõ, léhûtõ alak, de én imádom, ráadásul gyakran álmodom vele, azok aztán az igazi vad álmok. Mosolyodom el magamban, ahogy gondolataim a távolba száguldanak, némi paráználkodásra Sethel, mert hát, attól hogy 23 évesen szûz vagyok, az nem azt jelenti, hogy nincsenek titkos vágyaim. Persze tudom, hogy ez csak álmodozás, és lassacskán rá kell jönnöm, hogy a szerelembe vagyok igazán szerelmes. Közben pedig ismételten sikerül elszakadnom a valóságtól és belefeledkezve ábrándjaimba, felejtem el kavargatni a csoki mázat. Még barátom hangját sem hallom, ahogy hozzám beszél, majd a fura illat, ami megcsapja orrom, térít ismét magához, Ryan barátom akkor már kiabál.
- Juan a csoki máznak füstölnie kell?? – Hirtelen agyalni sincs idõm, annyira pánikba esem, hogy két órás munkám veszett kárba.
- Nem, te jó ég!! – kiáltom el magam és kesztyû nélkül megfogom az enyhén forró lábas füleit, mire attól sikítok fel. Ryan is pánikolni kezd, ahogy sikongatva igyekszem minél elõbb lerakni a kezembõl. Nem sok híja, hogy nem dobom el az egészet, ráadásul, elég hülyén festhetünk, ahogy össze-vissza sikongatok, Ryan meg ordibál, hogy tegyem már le és kõrbe ugrál, mintha valami õsi rituálét járna. Végül kisebb nehézségek és oltári fájdalom után sikeresen rakom bele a mosogatóba, majd azonnal hideg víz alá helyezem kezem. Ahogy a hideg vízbõl a félig megégett masszára folyik hatalmas gõz csapódik fel, ami elborít teljesen.
- Remek… - suttogom, de végül csak elnevetem magam. Megszoktam, hogy bénázom, de ez most akkor is szép húzás volt. Ennél már csak az volt szebb, mikor felgyújtottam a saját kötényem. Túl közel álltam a tûzhöz. Igen, velem elég gyakran esnek meg az ilyen fajta balesetek. Az is csoda, hogy még élek.
- Juan még bökdöstelek is, mégis mi ütött beléd, hol jártál? – sziszegve nézek Ryanra.
- Messze, és vacak volt az ébredés… - felelem, ártatlan boci szemekkel.
- Na jó én lelépek mielõtt megölöd magad, a koncertrõl meg még beszélünk…
- Nem kell, mármint beszélhetünk róla, de benne vagyok… lesz ami lesz. Szeretném látni Sethet élõben…
- Komoly? – lelkesedik fel ismét.
- Igen, komoly… és tudom, nehogy meggondoljam magam. Nem fogom, mehetsz… - mosolygok édesen, habár a kezem veszettül fáj és annyi munkám lett ismét, hogy hajnali 3-nál elõbb nem kerülök majd ágyba. Ryan elköszön én pedig még egy darabig áztatom a kezem, majd újra nekilátok a csokoládé elkészítésének. Hajnali négyre érek haza, és úgy dõlök be az ágyikómba, mint aki nem is él, a Seth cicám azonnal befészkeli magát mellém Szamóca pedig a másik oldalról fog közre, de jelen pillanatban nem vagyok képes velük foglalkozni és amint lehunyom a szemem el is alszom. Az üzlet miatt nem kell aggódnom, Sara kinyitja, és már elrendeztem a rendelést, ezért elég lesz 11-re bemennem, hogy felváltsam a mûszakban és, hogy én adjam oda a rendelést.

***
9-órakkor ébreszt a vekkerem, alig bírok kimászni az ágyból, a végtagjaim sajognak és úgy érzem mintha kis egerek cincognának a fejemben. Már megint túl sokat nyalakodtam az ét csokiból, de hát meg kellett kóstolgatnom, hogy elég finom e, ráadásul enni sem volt idõm, így kicsit elszaladt velem a ló. Ma hulla leszek az már egyszer biztos. Kimászva elhúzom a függönyt és a beáradó fénytõl megvakulva kóválygok ki a konyhába, hol a kutyát, hol a macskát kerülgetve, nehogy orra essem. Éhesek, és úgy noszogatnak, mint a kiéhezett vaddisznók, hogy adjak nekik enni. Seth ráadásul még nyávog is ami a fejemnek kicsit sem tetszik. Nem tudom eldönteni, hogy a cicám erõszakosabb vagy a kutyusom, de ha ketten összefognak nincs ember vagy isten aki ellen tudna állni.
- Máris bélpoklosok… máris… - nyöszörgöm erõtlenül és félig csukott szemmel elõveszek nekik kaját. Akár a vaddisznók esnek neki a falnivalónak, ami megmosolyogtat. Gizikének most nem kell még ennie, tegnap kapott, így egy darabig elvan vele. Etetés után lefürdök, fogat mosok és rendbe rakom magam, mondhatni emberi formát öltök magamra, és így megyek be a cukiba. A robogómmal hasítom keresztül a várost, és mint a legtöbb imádott holmimnak, ennek is adtam nevet, mégpedig a Szását. Beparkolva a cuki elé, és nyúzott képpel csoszogok be.
- Szia Sara, nem volt gond?.. – kérdezem, halovány mosolyt erõltetve magamra.
- Szia, nem semmi… Jesszus, de vacakul nézel ki, veled meg mi történt?
- Hosszú, sok csokit ettem és fáradt is vagyok… - nyöszörgöm, mire elém tol egy bögre kávét. Ez épp életmentõ a jelen helyzetben és azonnal magamévá is eszem a bögrét. Némi beszélgetés után, Sara elmegy én meg magamra maradok, de a kávé és egy kis aszpirin megeszi a hatását és már nem érzem magam olyan vacakul. A rendelést is elviszik és minden simán megy, egészen délután kettõig, mikor kivágódik az ajtó, és a legnagyobb ledöbbenésemre Seth Tylor, vagy legalábbis valaki aki kiköpött mása. Egy szót sem szól, csak beszusszan a pulton keresztül mellém és a lábam között leguggol.
- Csönd, nem láttál nem is voltam itt… - szólal meg és csendre int. A hangja és mindene, teljesen olyan mint az általam imádott Sethé. Megfordul a fejemben, hogy csak álmodom, de ez túl valóságos egy álomhoz.
- Ki ..ki elõl bujkálsz?.. – kérdezem remegõ hangon. El sem akarom hinni, de úgy néz ki, Seth Tylor a lábam közt van. Sokszor álmodtam ilyesmit, habár ez kicsit más helyzet, de akkor is a lábam közt van. Az arcom teljesen kipirul és a levegõt is furán veszem. Mégis, hogy került ide és miért?
- Paparazzik a rohadékok nem hagynak élni, és ha még egyet leütök, akkor mehetek a sittre… - suttogja, majd ujját a szája elé helyezve jelzi, hogy maradjak csöndbe. Ez nem is túl nehéz, hisz a sokktól és a ledöbbenéstõl, meg sem tudok nyekkenni. Az ajtó ismét nyílik és egy pasas lép, be rajta fényképezõgéppel.
- Nem jött ide be Seth Tylor? – érdeklõdik kapkodva. Alig bírok megszólalni, és a hazugság amúgy se megy, de nem akarom õt bajba keverni. Mit is mondott, leüti? Hát az nem hangzik túl jól.
- Az ki? – kérdezem, mintha nem is ismerném, még a nevét se. A pasas legyint és kisiet az üzletbõl. – Elment… - nézek le rá, és ahogy a napszemüveg mögül felpillant rám, az ájulás szele csapja meg homlokom. Egyre jobban ég a fülecském, annyira zavarban vagyok, hogy megmozdulni sincs erõm.
- Fasza… Ügyes voltál… De elég jól érzem itt magam… sexi látvány vagy innen. – vigyorog, és olyan jól néz ki, hogy mindjárt elalélok. Csak nyekegni vagyok képes, és ami elõször az eszembe jut, vagyis mikor sikerül összekapcsolnom az agyam a nyelvemmel, kinyögöm:
- Addig maradhatsz a lábaim közt, amíg jól esik… - csak akkor esik le mekkora baromságot mondtam, és hirtelen mentegetõzésbe kezdek. Persze ettõl még inkább zavarba jövök.
- Nem úgy értettem, mármint úgy értettem, de mégsem… Jesszus, nem tudom, hogyan értettem… Sajnálom, csak zavarban vagyok… Szóval, maradj nyugodtan az üzletben, amíg jól esik… Így akartam érteni… igen igen pont így…- magyarázkodom zavartan , és arrébb lépek, hogy könnyebben fel tudjon állni. Elég furcsán méreget, amitõl csak még butábbnak érzem magam, de ugyanakkor el is vagyok varázsolva. A bonbonokat kezdem pakolászni, nem mintha bármi gond lenne velük, de le kell foglalnom a kezem, hogy ne kezdjek õrült rajongóvá válni. Gondolom lát eleget és, ha most megtenném, még nagyobb lúzernek gondolhatna, mint amilyen vagyok. Mögém lép, és mézi mit csinálok, fogalmam sincs mit kellene tennem, vagy mondanom. Minden vágyam volt, hogy egyszer személyesen is találkozhassam vele, és most, hogy itt van csak végtelen zavarodottságot érzek.
- Mit csinálsz? – érdeklõdik sejtelmes hangon és pont elég közel hajol, hogy parfümének csábító illata orromba kúszva, még jobban elvegye az eszem.
- Bonbonokat pakolok… ez chilis ét csoki.. kérsz? – fordulok meg lendületbõl, és nem is számítok rá, de olyan közel van, hogy simán megfejelem. Mind a ketten a fejünkhöz kapunk.
- Auuu… ne haragudj jól vagy?... – nézek rá kétségbeesetten. Oké, azért akkorát nem koccantunk, de ez egyre cikisebb kezd lenni. A végén még megölöm a bénaságommal.
- Mindegy… Látom tényleg zavarban vagy… - vesz el a tálcáról egy darabot és a szájában ízlelgetni kezdi.
- Igen sajnálom, én nagyon szeretlek, de gondolom ezt sokaktól hallod… Én csak nem akartam idióta rajongóként viselkedni, és hát úgy néz ki, mégis sikerül…  dörzsölgetem homlokom és nagyokat sóhajtok. Seht elvigyorodik, de meglehetõsen furcsán, amit nem igazán értek.
- Fincsi a csoki… Szóval rajongó vagy mi?... – lép ismét közelebb, hátamat a pultnak szorítva és két kezét mellém helyezve, egyenesen a szemembe néz. Ha nem lennék halálra rémülve, most elájulnék, vagy a nyakába ugranék, de a helyzettel nem tudok mit kezdeni, kislányos zavaromban. Igen, kislányos, mert ebben amit érzek nincs semmi férfias.
- I…igen.. – suttogom, kipirult pofival.
- Akkor jössz a koncertemre is igaz?  - egyre közelebb hajol. A szívem hevesen kalimpál, mintha arra készülne, hogy kiugrik mellkasomból. A nyelés is nehezen megy, de úgy tûnik csak én vagyok zavarban. Ez persze nem meglepõ, õ miért is lenne zavarban? Elképesztõen magas és jóképû, sokkal jobban néz ki, mint a képeken, ami azt hiszem ritka adottság, hisz a képek már retusálva vannak.
- Igen megyek… - nyökögöm, halkan.
- Remek… - lép hátra és elõveszi a mobilját, majd felém tartva készít rólam egy képet. Értetlenül pislogok, hogy ezt meg miért csinálta. Már épp azon vagyok, hogy rákérdezzek, de lehetõséget nem ad rá.
- Most megyek.. Tényleg finom ez a csoki… - vesz el még egyet, és elhátrál. Szóhoz is alig tudok jutni, de igyekszem összekapni magam. Pont úgy lép ki az ajtón, ahogy jött, váratlanul egy intéssel, és kacsintással.
- Szia… - integetek, majd a fejemhez kapva, kezdem el szidni magam, hogy hogyan lehetek ekkora marha. Annyi mindent szerettem volna kérdezni, és elcsesztem. Nem kérdeztem semmit, ráadásul minden bizonnyal egy idiótának tart, aki két értelmes szót sem tud kinyögni. Mindegy, ezen már nem tudok változtatni, ahogy sok máson sem, így megpróbálok erõt venni magamon és ezen is túllépve, e3lfogadni, hogy örök vesztesnek születtem, aki folyton elcsesz mindent.

***A koncert estélyének napja.***

Nagyon izgatott vagyok, már elõre bevettem két nyugtatót, egy tablettát hányinger ellen, sõt még relaxáltam is, hátha segít, hisz ártani csak nem árthat. Nem szeretném elcseszni ezt az estét, mert ha már nem tudtam értelmesen beszélni, mikor meg volt rá a lehetõségem, legalább az vígasztal, hogy láthatom õt élõben énekelni. Elég érdekes ruházatot aggatok magamra, aminek a felsõ része, a nõi osztályról származik. Na igen néha ott is találok magamnak megfelelõ holmit. Az alja, pedig egy ugyan ilyen fekete csípõ naci, fekete magas szárú bakancs. A bejárat elõtt tömött sorokban állnak az emberek, aminek a látványától már beparázom, de Ryan nyugtatgat, hogy nem lesz gond. A bejárathoz érve elveszik a jegyeket és az egyik jegyszedõ, alaposan végig mér, majd a kezembe nyom egy VIP belépõt.
- Ezt a koncert utáni bulira. – teszi hozzá.
- Bulira? – nézek értetlenül, de csak bólint és tovább küld.