Karakter: Benjamin Kirby Tennyson
Ez a nap ennél szebb már nem is lehetne. Az ég kék és nem fekete, ami azt jelenti, hogy nem lesz megint UFO támadás, a kaktuszok zöldek ezáltal konstatálják a kedvenc színem, az ülés kényelmes, a turmixom pedig finom. Igen, becsempésztem egyet, pedig Kevin utálja, ha a kocsijában iszunk. Tulajdonképpen mindent utál, amit nem ő csinál benne, de nem baj, mert elég vicces fejet vág, mikor az agyára megyek. Azért már megéri! De perpillanat most nem én megyek az agyára, hanem Gwen. Ki tudja, mióta veszekednek. Eddig Mr. Smoothyval voltam elfoglalva, de most már ideje lenne lecsillapítani őket.
- Eltévedtünk, most már biztos - bizonygatja Gwen, mintha nem lenne nyilvánvaló. Már akkor az volt, mikor kiértünk a városból, csak Kevin annyira a képe bámulásával volt elfoglalva a visszapillantó tükörben, hogy nem vette észre. Nekem meg, mint mondtam tele volt a szám. Jó igaz, talán tényleg kicsit később vettem észre, de ezzel drága sofőrünk sincs másképp! Őt ismerve viszont tuti, hogy nem fogja elismerni, túl nagy az egója hozzá.
- Nem tévedtünk. - Mondtam én.
- Előzőleg is ezt mondtad, erre kikötöttünk a semmi közepén. - Annak mondjuk háttértörténete is volt, az idegenek letarolták az ottani megfigyelőközpontot, azért tévedtünk el. Apróságok.
- Az nem az én hibám volt, és különben is, már sínen vagyunk.
- Persze, azért utazunk három órája az egy helyett…
- Ha ennyire jól tudod, miért nem veszed át a kormányt?
- Ezer örömmel megtenném!
- Hé srácok, abbahagynátok végre? Ettől nem lesz jobb a helyzetünk! - vágom közbe, mielőtt még nekiesnek egymásnak, és az árokba hajtunk. Kevinnél nem lehet tudni, mikor borul el teljesen az agya, Gwen meg nem hagyná épen, hiába van odáig érte. - Mit szólnátok ha Reppencsé változnék, és körülnéznék kicsit fentről? - Néma csönd. A hallgatás beleegyezés, szóval a maradék turmixom az ülés mögé süllyesztem, aztán kinyitom a mellesleg mozgó autó ajtaját, és Reppencsé alakulva kirepülök belőle. A huzat helyettem is bevágja az ajtót, és ez remélhetőleg Kevinék száját is, amíg távol vagyok mellőlük. Fenn a hirtelen szélnyomás ellenére jó idő van, nem is csoda, hiszen Texas környékén járhatunk most. És ezt nem az épületekből sakkoztam ki, mivel azokból egy sincs, hanem inkább a távolban lévő benzinkút felirata adta a választ. Többet nem is kell tudnom, majd Gwen tudakolózik, úgyis imádja a benzinkutakat.
Visszarepülök az autó mellé és kopogok Kevinnek, hogy lassítson, de nem teszi meg. Ismét a kuzinommal veszekszik, hogy én mennyire tudtam ezt… és még ő lesz mérges, ha baja esik a kocsijának. Mit tehetek egy ilyen helyzetben? Hmm, azt hiszem, tudom…
Előrébb repülök, aztán az autótól pár méterre visszaváltozom, és karba tett kézzel megállok az út közepén. Kevin észre is vesz és hajszálpontosan megáll előttem, igaz a fék elég fájó hangot ad ki, de legalább már nem egymásra figyelnek. Nem hiába, ő ebben profi, még ha minden másban le is körözöm.
- Elment az eszed haver? - száll ki az autóból félig, és rögtön utána Gwen is.
- Elüthettünk volna! - Na ne mondjátok…
- Nem volt rá túl sok esély, de valóban - vonok vállat unokatesóm mellé sétálva. - A közelben van egy benzinkút, negyed óra és odaérünk.
- Tudtam - húzza ki magát Kev, de ez csak szépítés, fogalma sem volt róla.
- Mit szólnál, ha addig helyet cserélnénk? - nézek a vörösre egy angyali kisgyerekmosoly kíséretében, de ő csak unott képpel méreget. Most mi van? Én csak jót akarok neki!
- Miért pont nekem kellene? Kevin volt túl önfejű hozzá, hogy elismerje, eltévedtünk!
- Utoljára mondom, nem tévedtünk el! Végig tudtam, hogy a…
- És veled, Kevin? - vágok a szavába, de csak azért, hogy ne folytathassák a veszekedést. Maga a kérés eleve esélytelen, ugyanis akkor sem engedne vezetni, ha eltörné minden végtagját és én lennék a világon az egyetlen ember, aki szervizbe vihetné a járgányát. Most is csak a fejét csóválva felnevet, a napi alázásom ezzel meg is van.
- Felejtsd el, Tennyson.
Ők ketten ezzel lezártnak tekintik a témát, vissza is telepednek a helyükre. Egyedül én nem, csak sóhajtom. Ez így akkor sem mehet tovább, ha ezek egymás mellett maradnak még negyed órán át fennáll annak a veszélye, hogy kinyírnak minket. Elég volt ezt az első két órában elviselni, többet nem kérek belőle. Elvileg amúgy is én vagyok a csapat vezére, nekem van a legnagyobb erőm, úgyhogy jogom van hozzá, hogy rendet tegyek!
Miután erről magamat is sikeresen meggyőztem visszaülök a helyemre, majd miután Kev beindította az autót lecsapom az Ultramátrixot, és Metivé alakulok. A feketének köpni-nyelni sincs ideje, mikor már a kezemben van a kormány. Ezt ő is pontosan tudja, ennek ellenére még próbálkozik kicsit saját maga vezetni, mindhiába. Új sofőr a háznál!
- Kifelé a kocsimból, Tennyson! - kiált fel, de nem igazán győzött meg.
- A-a - reagálom le a dolgot, majd nagy vidáman teljes sebességre váltok. Nem lesz ez tíz perc se, úgy érzem!
• • •
Hát tényleg nem tíz perc lett, hanem fél óra. Útközben minden második kaktuszba belementem, arról az árokról nem is beszélve, amiből a végén visszapillantó tükör nélkül jöttünk ki. Akkor volt egy olyan érzésem, hogy Kevin meg fog fojtani, mikor visszaváltozom, egyedül Csupakéz mentett meg, aki a benzinkútig tolta a kocsiját. Okéé, talán mégsem volt olyan jó ötlet helyette vezetni! Bocsánatot is kértem tőle, deee… nem volt túl meggyőző a válasza. Pláne mióta Gwen elment eléggé fagyos lett a hangulat, már egy ideje csak a károkat méri fel, én meg inkább meg sem szólalok, mert félő, hogy a torkomnak ugrik.
- Még a szélvédőt is összekarcoltad! Ember, ezt nem hiszem el! - méltatlankodik már ki tudja hányadszorra, de ahogy az előző ezer alkalommal, úgy most sem mondok rá semmit. - Hogy lehetsz te ennyire béna? Sosem fogják engedni, hogy letedd a jogsit! - Erre már felfigyelek, ugyanis a jogsi érzékenyen érint. Születésemtől fogva hátul kell ülnöm, és ez a tizenhat év pont elég volt arra, hogy emiatt drabális fejlődéseken menjen át a világnézetem. Ergo leteszem a jogsit akkor is, ha zsarolnom kell érte. Kevinnek persze nem ezt fogom mondani, mert ebből egy szót értene meg, az is az „a” lenne.
- Ne panaszkodj már, jó? Legalább civilizációra bukkantunk, az is valami - pillantok rá, de szemlátomást nem nagyon vidítja fel a tény. Mondjuk pont neki jönni a civilizációval…
- Szóval szerinted is az én hibám, hogy eltévedtünk. - Ó, most már elismeri? Pedig fogadni mertem volna, hogy soha nem fogja megtenni.
- Szerintem mindhármunk hibája, de te úgyis túl egoista vagy ahhoz, hogy ezt bevalld. - És ez még a lehető legtapintatosabb jelző volt a jellemét illetően. Amúgy simán egy izomagyú bunkó.
- Pheh.
- Mondtam. De ha veszekedés helyett inkább a probléma megoldására koncentrálnánk ez meg sem történt volna, és most sem lennénk itt!
- Lenyűgöző Tennyson. Nem is értem, hogy lehetünk még itt - mondja kissé gúnyosan, ismét utalgatva az én pirinyó… vagy talán nem is olyan kicsi baklövésemre. Ezzel simán ki is lök a toleráló fázisomból, de ő akarta!
- Felfogási idő Kevin. Adtam - vigyorgom rá, bár való igaz, hogy a sértések extra gyorsan leesnek neki, úgy ahogy ez is.
- Mi van? Mondd még egyszer!
- Felfogási i… - Nem tudom befejezni, mivel Kevin ökle a mögöttem húzódó falba csapódik, még éppen időben hajolok el. A fenébe, ez nem viccel! Az órám felé nyúlok, de mielőtt még bármit is tehetnék elkapja a karom, és maga mögé hajít. Fájdalmasan nyekkenve érek földet, sajna még az ereje nélkül is elég nagyot tud ütni. Azonnal feltápászkodom, mivel ismét elindul felém, de most nem ússza meg. Nézzük csak, melyik lénnyel is alázzam porig… Lánglovag? Tökéletes!
Már csak lenyomni kéne az órát, de nem tudom, mivel a föld remegni kezd alattunk, a benzinkút shop része pedig felrobban. Elképedve bámuljuk a felcsapó lángokat, majd szinte egyszerre nézünk össze. Fene, hiszen Gwen ott volt!
A másodperc törtrésze alatt termünk ott, de Kevin éppen csak pár betontömböt emel arrébb a romokból újdonsült acélos külsejével, mikor a csóvák mögül valami fura páncélos lény száll fel, kezében a segítségért kiabáló Gwennel. Reflexszerűen nyúlok az órámhoz, de hiába próbálom a lények holografikus képét előhozni, nem sikerül, csak eredménytelenül csavargatom.
- Mi lesz már Tennyson, elmenekül! - kiált felém Kevin is, de én csak kétségbeesetten rázom a fejem. Nem hiszem el, hogy pont most kezd el megint bekrepálni! - Tennyson!
- Nem tudok átalakulni, valami történt vele! - mutatom fel neki az órám, nem mintha bármi is látszana rajta. Kevin is csak tanácstalanul nézi, de akkor már nem tehetünk semmit, az idegen messze jár. Dühösen rúgom arrébb az egyik romot, ezt komolyan nem hiszem el! Az én hibámból ma már két hülyeség is történt. Mégse olyan jó ez a nap.
• • •
Késő délután felé jár az idő. Már legalább egy órája elvitték a kuzinom, de a világ még egyben van, és ez jó jel. Sajna perpill nem igazán tudok örülni neki, csak lehajtott fejjel járok fel-alá a kocsi előtt (ami rejtélyes módon éppen elég messze állt a shoptól annyira, hogy ne repüljön rá semmi) és az órámat piszkálom. Még mindig nem működik.
- Meddig szándékozod még ezt csinálni, Benji? - sóhajt Kevin az ajtónak dőlve, én meg komoly tekintettel nézek rá. Utálom, ha így hív.
- Csak amíg jó nem lesz, Kevci - vetem oda neki, de most nem veszi fel, csak megforgatja a szemeit.
- Nem lehet, hogy lemerült?
- Nem - rázom meg a fejem. - A benzinkútnál eltelt idő alatt feltöltődhetett volna. Pláne, hogy még ellened sem használtam.
- Mert nem is tudtad volna - kuncog, de ezt meg én nem veszem fel. - Mi legyen akkor?
- Nem tudom - hagyom abba a mérgezett egér eljátszását, és a kezem a fejemre téve ülök le. - Ez az egész tiszta hülyeség. Miért pont őt rabolták el, mikor nálam van az Ultramátrix?
- Ki tudja. Talán így akarnak rávenni, hogy odaadd nekik - áll meg mellettem Kev zsebre tett kézzel.
- Hát most akár meg is tehetem, semmire sem jó - ütögetem meg a kijelzőjét, de még mindig nem történik semmi. Hát ez király.
- Akkor használd a fejed. Tudod, azt a keveset, ami van benne… - provokál tovább, de nem a legjobb időt választotta a single fighthoz. Felállok és szembenézek vele, már az is idegesít, hogy majdnem egy fél fejjel magasabb tőlem, pedig viszonylag már megszoktam. De akkor is, újabb ok, hogy piszkáljon…
- Éppenséggel te is használhatnád, már ha nem teljesen üres! - morgom felé, ő meg elejt egy pimasz vigyort. Csak nem pont ezt akarta?
- Azt hittem már meg sem kérsz. - Hát dehogynem… - Átgondoltam pár dolgot, amíg te… khm. Szerelted az órád. Figyelj - leguggol és magával húz engem is, aztán magyaráz valamit, és elkezd a porba rajzolni. Mint kiderül ennek az űrlényfajnak a neve Chalybs, ami megszállottan gyűjti a különböző… nos, tulajdonképpen mindent. Valószínűleg rokonságban lehetnek Kevinnel is, bár neki az emberek begyűjtése nem nagyon menne. Pár perc után már elképzelésünk is van arról, hol lehet a hajójuk, de az már egyáltalán nem tetszik, mikor szembesülök vele, hogy én egész végig egyes egyedül rá leszek utalva. Valahogy ez egyáltalán nem hangzik jól!
- Nem - jelentem ki, miután végez az előadással.
- Eh? Miért nem? - néz rám kérdően, szerencsére neki még nem esett le ugyanez.
- Túl komplikált. Mi lesz akkor, ha idő előtt minket is elkapnak?
- Felesleges azon gondolkodni, hogy „mi lesz ha”… - von vállat a fekete, és némileg igaza is van, de akkor is.
- Tudod a Föld esetében egyáltalán nem!
- Ezek szerint nem akarod megmenteni a kuzinod - húzza fel a szemöldökét, én meg elbizonytalanodom egy pillanatra. Tényleg csak egy pillanatra, de ez épp elegendő idő arra, hogy észrevegye. - Várjunk csak… te nem bízol meg bennem!
- Azt hittem ez alap - vetek felé egy savanyú fintort, mert tényleg így van. Már vagy hat éve nem tudok megbízni benne, azóta az eset óta, mikor… eh, utálom felidézni. Felültetett, ennyi az egész.
- Ben, ha együtt akarunk dolgozni muszáj…
- Ki mondta, hogy együtt akarunk dolgozni, Levin? - nézek rá szigorúan, mintha abban a helyzetben lennék, hogy megválogathatom a partnereimet. Sajna nem, a szerelőgyerekek nem érnének ide időben, de ha szerencsém van, az izomagyával erre nem jön rá.
- Ne nevettess - mosolyodik el. - Az órád nélkül te csak egy sima srác vagy, Tennyson. Épp ezért szükséged van rám. - Összeszorítom az öklöm. Fenébe is, igaza van… - Csak meg kell bíznod bennem, ennyi az egész.
- Mikor legutóbb megbíztam benned több száz életet tettem kockára - pillantok oldalra, azóta se fogtam még fel, mit is jelentett volna az…
- Az régen volt. Már más vagyok. - Elég magabiztosan mondja, bár ki tudja. A „más” elég sok mindent jelenthet.
- Persze. Most csak az egész világ sorsa forog kockán - húzom el a szám, de bele kell mennem. Még ha nem is akarom, erre az időre muszáj megbíznom benne. - De legyen - hunyom le a szemem, és a kezem felé nyújtom (a jobbat, nehogy bajok legyenek). - Megbízom benned, Kevin. - Pár pillanat múlva meg is fogja, bár szerencsére nem látom az arcát.
- Én is benned, Ben.
• • •
Ezzel a gyönyörűszép fogadalommal a hátunk mögött pár óra múlva már a Chalybsok hajójánál vagyunk. Meglepő módon pontosan oda parkolták le, ahova Kevin mondta. Végül is legalább ebben hasznát vesszük, a Null űrben kitanulta minden második idegen faj természetét és szokásait, akkor van probléma, ha az én lényeimet is ismeri, és ellenem tudja használni őket. De erről egyelőre nem mutatott jelet.
Szóval a feladat a következő: Kevin behatol (milyen sablonos szó) ide, én követem és ellenőrizgetem jó-e már az órám, közben igyekszem megőrizni a testi épségem. Kevin szavait idézve „védem az irhám”, de ez egyáltalán nem illik egy olyan hőshöz, mint amilyen én vagyok, szóval marad az első megnevezés. Megőrzöm az épségem, egészen addig, míg meg nem találjuk Gwent, utána pedig az ő épségét is én őrzöm meg. Csodálatos kilátások, és akkor még nem is a „brutális betöréssel” csináljuk, ahogy Kevin akarta. Ja persze, akkor aztán tényleg soha nem szabadítanánk ki a kuzinom. Lehet békésebb lenne az életünk. Bár így belegondolva… nem, ez kizárt.
Most a terv behatolás részénél járunk, illetve még csak keressük az űrhajó megfelelő pontját hozzá. Ebben azért nem vagyok annyira Kevinre utalva, ugyanis az évek során már próbáltak annyiszor elrabolni, hogy legalább egy hajó vezetését és úgy minden mást is kitanuljak belőle. Ez a páncél például annyira erős, hogy Kevin kőkemény acélformája se törje át, ennek pont az a lényege, hogy a legkisebb ütéstől válik védtelenné. De nem fogok neki szólni, ugyanis rohadt vicces lesz, ahogy visszakoppan róla.
Neki is fut, és már majdnem előre kiröhögöm, mikor hirtelen megtorpan, és egyszerűen csak megpöccinti az űrhajó falát. Más esetben ez még csak hangot se adna, de a miénkben elkezd befelé dőlni, és nem sokáig maradnánk észrevétlenek, ha Kev nem állítaná meg időben. Ezek után önelégült képpel felém fordul, én meg csak pislogok rá, de túl sokáig. Még én is kezdek gyanússá válni magamnak.
- Jaaa hogy izé, ezt meg hogy csináltad? - nyögöm ki egy miniatűr fáziskéséssel, a fekete meg vigyorogva elém sétál, és megborzolja a hajamat.
- Milyen rosszindulatú kis görcs vagy te, Tennyson. - Miért is? Az ő fájdalmának rajtam kívül elég sokan örülnek még, de mindegy is. Kibújok a keze alól, és a fejemet felszegve elindulok, mintha legalábbis nem lehetne egy ugyanolyan kis mozdulattal legyűrni, mint az űrhajó falát. Ez így van, de egy, nem ismerem el, kettő, a fejemet akkor se tapizza, neki nincs rá engedélye. Miután ezt ilyen szépen megtárgyaltam magammal a falhoz lapulok, mivel valami lila, patkány külsejű űrlénycsapat épp akkor megy el a folyosó túloldalán. Így jobban megnézve őket egyáltalán nem hasonlítanak arra, aki Gwent elrabolta, de ez a Csúcsvéreknél is így van, a főnök gyökeres ellentéte a többinek. Genetikai dolog lehet. Az eltűnésük után már mennék is tovább, ha Kevin nem húzna vissza a dzsekimnél fogva.
- Mi van már? - sziszegem felé, ő meg szó nélkül a háta mögé bök. Kikukucskálok mellőle, és amit látok az kissé sokkol. Mármint nem maga a látvány, hanem a tény, hogy látom. Ugyanis egy üveg mögött ott van Gwen a falhoz bilincselve, de senki nem őrzi, még csak egy védőburok sincsen körülötte. Ez felettébb furcsa. - Na látod, még neked is megy pár dolog - dicsérem meg a feketét a pontos betörésért, bár inkább sikerül gúnyosra. Egy lekezelő pillantásnál nem kapok többet, csak egy Gwent a nyakamba. Áhh remek, most még erre is figyelnem kell.
- Legyünk óvatosak. Lehet, hogy csapda - indul el visszafelé Kevin, én meg a kuzinom felnyalábolva utána sietek. Vagyis csak próbálok, mert ööö… Gwen irtózatosan nehéz. Te jó ég, próbáltam én valaha felemelni emberi alakban? Hát ezek után nem valószínű! El kell kezdenem gyúrni…
Kevin szórakozottan nézi az erőlködésem, én meg már előre azon gondolkodom, hogy fogom eltángálni, ha végre megint lesz órám.
- Ne segítsek? - teszi fel a költői kérdést, pedig a válasz elég egyértelmű.
- Nehogy! - morranok vissza, és mellette már minden kínszenvedés nélkül megyek el. Nem is nekem kell gyúrni. Gwennek kell fogyózni!
Egy darabig minden oké, egy patkányszörnyet sem sodor felénk a sors, de aztán az egyik kanyarnál, mikor megállunk pihenni véletlen benyomok a vörös karjával egy gombot, amitől hirtelen ezren lesznek. Remek, ezek eddig mit csináltak? Csinálhatták volna továbbra is!
Fáradtan felsóhajtok, hát ez király… Kevin mégiscsak a szememre hányhatja majd, hogy megvédett minket, heuréka. Más se hiányzott az életemből.
- Haladjatok tovább, Tennyson - kiáltja felém egy idő múlva, de valahogy nem túl nagy kedvem van a dologhoz. Inkább a falnak fektetem Gwent, és a Kevin által hagyott törmelékdarabokhoz lépek. Mennyi mindent tehetnék velük, ha át tudnék alakulni… de így marad a hagyományos módszer, avagy simán megdobálom az ellenséget. A figyelmük így rám terelődik, és valami köralakú cuccot lőnek ki magukból, amiket egy darabig kikerülök, de aztán támad egy ötletem. A következőnél már visszarúgom a lövedéket, de olyan nagy erővel, hogy a patkányok fele ki is dől tőle, az önbecsülésem pedig egyből ugrik legalább száz szintet.
- Háh! Ez egy tízpontos védés volt! - vigyorgom Kevin felé kihúzva magam, de ő csak a szemét forgatja, a következő pillanatban pedig már előttem is van, hogy kivédje az űrlények rám mért ütését. Inkább ne csináltam volna semmit…
- Ez meg egy húsz, és számold hozzá az életedet is. - Nagyon vicces. Szerencsére az általunk ütött lyuk már fel is tűnik, és még meg sem javították. Egy gonddal kevesebb!
• • •
- Hmm… nem ébred fel, mit csináljunk? - fordul felém Kev, miközben én az autó tetején üldögélek és az előásott turmixomat iszom. A Chalybsokat sikeresen leráztuk, mondjuk nem volt nehéz, mert utánunk sem jöttek. Még szerencse, hogy meghagytam ezt a kis piát, nem semmi, hogy mennyire feszültségoldó. - Figyelsz te rám, Ben? - lép elém a fekete, én meg csak kelletlenül bólintok. Elég könnyű őt felébreszteni, ha ismered a megfelelő szavakat.
- Ja. Hát most, hogy Gwen meghalt bevallhatom, hogy kölyökkorunkban én lopdostam el a fehérneműit. - Kevin képére kiül az a bizonyos WTF?! kifejezés, Gwen meg úgy ugrik fel és ad egy gigantikus tockost, mintha egész eddig nem is lett volna elájulva.
- Te hülye gyagyás, miért kellett?! - rángatja a dzsekim, még meg is fojtana, ha nem kezdenék el mentegetőzni.
- Csak vicceltem Gwen, nem én voltam! Miért kellenének nekem a te… - ismét egy tockos. Füstölgő fejjel terülök el a földön, Kevin meg csak kuncog. Tényleg nagyon vicces. Gwen némán végignéz rajtunk, aztán karba teszi a kezét.
- Előbb is jöhettetek volna.
- Bocsi, csak el voltunk foglalva azzal, hogy életben maradjunk - tápászkodom fel leporolva magam, ő meg csak legyint.
- Köszönöm Kevin - pillant a fekete felé elvarázsolva, és most meg én produkálok egy WTF fejet. Oké, a szerelem sötét verem, de mégis mi van? Én is ott voltam ám, ráadásul protektori szerepben! Annál fontosabb már csak a támadóé, de az nem volt kivitelezhető. Hálátlan egy kuzinom van nekem, az már biztos.
- Ööö ja… szívesen - szemlátomást Levin se érti, de a vörös nem is magyarázza el, szokásához híven rátör a benzinkút fanság. Na szép, már megéri hősnek lennem. - Valami nem stimmel vele - hallom Kev hangját magam mögül, de most nem törődöm vele, helyette az órámat bütykölöm.
- Ja, tényleg nem. Nő - konstatálom a dolgot, de továbbra sem ért egyet velem.
- Gondolj csak bele, honnan tudta, hogy te nem…
- Megvan! - Az óra holografikus kijelzője felfénylik, én meg diadalittas képpel a mellettem lévőre pillantok. - Megint jó! - Persze jellemzően pont akkor, mikor már nincs szükségem rá. Vagy várjunk… megejtek egy ördögi vigyort, bár a fekete nem veszi a lapot, de nem is baj.
- Király. Szóval, ami azt illeti…
- Tartozom neked egy átváltozással, nemde, Kevci? - folytatom a témát zavartalanul, majd a válasz meg sem várva Villámmanóvá alakulok, és Kevint a legközelebbi villanypóznához kötözöm. A kezeit is szépen magához, nehogy idő előtt kiszabaduljon, és ellássa a bajom, mert az nem lenne kellemes.
- Tennyson! - nyögi drága „barátom” megilletődve, én meg csak elkuncogom magam. - Azonnal engedj el, különben…
- Különben mi? Mire kiszabadulsz én már az állam túlfelén leszek. Szia! - intek felé, majd bosszúm végeztével gyorsan elhúzom a csíkot. Most legalább egy napig nem szabad a közelébe mennem, mert nekem annyi… illetve nem. Amíg működik az Ultramátrix!
Szerkesztve Ereni-chan által @ 2013. 04. 02. 00:18:53
|
