|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| oosakinana | 2013. 01. 27. 21:42:32 | #24960 |
Karakter: Algernon Scott/Algy
Megjegyzés: (Tömegbe)
Ma sem lesz egy izgalmasabb nap. Anyuék úgy tudják, hogy az iskolába vagyok, pedig nem is oda készülök. Egy cseppet sem. Nincs kedvem ott lenni, amikor tudom, hogy milyen finom sütemények készülnek nekem abba a kis cuki kávézóba, amit a bátyám vezet. Szeretek oda járni és ha tehetem, akkor minden időmet ott töltöm. Andrew egyszerűen olyan finom süteményeket talál ki nap, mint nap és az a legjobb, hogy mindig én vagyok az előkóstolója.
Most is éppen oda tartok, bár bujkálok, mert nem szeretném, ha bárki olyan felismerne, aki anyáméknak beköphet, bár ezt a missziómat akkor buktam el, amikor a bátyám szólít meg az ő eléggé felismerhető hangján:
- Te meg mit ólálkodsz itt már megint? Még csak háromnegyed kilenc… - állja el az utamat. Most miért csinálja ezt? Csak nézzen rajtam keresztül és engedjen be.
- Csak jöttem sütizni – válaszolok vigyorogva. Ez a legjobb része annak, hogy a testvére vagyok, mert így nem kell annyit fizetnem, sőt szinte semmit.
- Nincs hasznosabb elfoglaltságod, mint, hogy itt lógsz a fiúk nyakán? – Chh. Én nem lógok senkinek a nyakán… Mi a nyavalyát csinál? El is csapom a kezét a felsőmről, hogy egyedül igazítsa meg.
- Ne taperálj már, még azt hiszik, hogy egy vén perverz pasas akar tőlem valamit! – nevetve akarom ott hagyni, de akkor egy kis tarkón csapást kapok, amit legszívesebben viszonoznék és mára mozdulat eleje is meg van, de hamarabb lép el onnan, minthogy én azt megadhassam neki.
Bosszúsan sóhajtok egyet és tovább megyek, hogy folytathassam az utamat, a következő állomásig, ami egyenesen a pult lesz, hogy egy kis édességet magamba tömhessek.
- Nahát, jó reggelt Algy – néz rám mosolyogva bátyám élettársa, Asahi. - Mit adhatok?
- Hm… nem is tudom, valami nagyon krémest kérek – nézek végig az étlapon, bár felesleges, mert már eléggé ismer Asahi, ezért tudja, hogy mikre vágyok. Csak Andrew féle sütire és jó édesre, ami csillapítja az étvágyamat egy időre… fél órára kb.
Kapok is egy nagyon finom csokisat. Ezt már kóstoltam és már alig várom, hogy a legújabb találmányát kóstolhassam meg. Holnap reggel korán bejövök, amikor ő is és akkor nem lesz gond, hogy mással kóstoltassa meg a sütit.
- Mikor mész órára? – kezd el faggatózni. Ezeket a kérdéseket nem lehetne elkerülni? Nem mindegy nekik, mikor és hol vagyok?
- Délben lesz szemináriumom – felelem neki, bár még hazudni sem hazudok, mert így van, csak előtte úgy 2 tanórát lógok el.
Andrew is megjelenik és intek neki, ám mielőtt visszamenne dolgozni, felém fordulva mutogat, hogy majd menjek be. Aprót biccentek, hogy más ne lássa.
- Délben? – kérdez vissza egyből. - Én úgy emlékszem, hogy múlt héten ilyenkor elmentél tízre egy előadásra. – miért tartja ennyire számon, hogy mikor megyek el éppen? Na de együk meg a sütit.
- Ma elmarad – válaszolom egyszerűen, és végre meg is szabadulhatok tőle, mert jönnek az ikrek az én megmentőim és lefoglalják Asahit, hogy én közben belopózhassak a konyhába, ahol Andrew található.
- Szia. – köszönök neki kedvesen, majd megállok mellette és megnézem, mit készít. – Mi ez a finomság? – érdeklődök megnyalva a szám szélét.
- Szia. Egy új sütin gondolkozok, ami gyümölcsök harmonikus ízét fogja magába foglalni. – kezd bele a mesébe és el is mondja, hogy mik az elképzelései és hogy hétvégén ezen gondolkozott, azóta meg az ízeket próbálja meg összehangolni. – Megkóstolod? – kérdezi meg a mese végén.
- Ilyet kérdezni tőlem? – nézek rá tetettet sértődöttséggel. – Tudod, hogy milyen vagyok. – mondom neki, majd veszek egy kis kanalat és úgy kóstolom a krémeket külön-külön, amiket már elkészített. – Ebbe a pirosba, még valami kell. Valamit hiányolok. – kóstolom meg még egyszer, mire ő is odajön.
- Mi? – kérdez rá egyből.
- Azt nem tudom, de valamit hiányolok belőle. Bocsi, de nem vagyok cukrász. – mosolyodok el, majd le is teszem a kanalat. – Holnap mikor jössz be reggel? Szeretném én elsőnek megkóstolni a sütit. – ezt a sütit nekem kell elsőnek megkóstolnom. Nem adhatom át másnak a szerepet.
- Olyan öt körül szoktam jönni. – mondja kissé bizonytalanul. Most komolyan attól tart, hogy mi lesz velem, ha nem fogom kialudni magam?
- Akkor itt leszek. – vigyorodok el, majd az órára nézek. – Most viszont megyek. Köszönök mindent. Szia. – köszönök el és el is hagyom az éttermet.
~*~
Másnap hajnalban már a cukrászda előtt várok. Hamarabb érkeztem kicsit, de nem érdekel. Most csak az számít, hogy Andrew megérkezzen és elkészítsük a sütit, hogy meg is kóstolhassam… igen szoktam neki néha segíteni, de akkor sem vagyok cukrász. Nem tudom, hogy mikor mit kéne bele tenni egy sütibe, hogy finom legyen.
- Algy. – hallom meg Andrew hangját, mire odafigyelek hozzá és mosolyogva köszöntöm én is. – Csak fel tudtál kelni? – érdeklődik, amire csak elmosolyodok.
- Ki mondta, hogy fel tudtam kelni? – kérdezem mosolyogva. – Le se feküdtem aludni. – vigyorodok el.
- Te nem vagy magadnál. – mondja vigyorogva és megrázza a fejét, majd kinyitja az ajtót. – Gyere. – int én meg belépek, és a konyha felé veszem az irányt.
Visszazárja az ajtót, majd a konyhába megyünk be, ahol már látom, hogy a tészták ki vannak sütve. Itt meg mi folyik?
- Ez meg mi? – nézek érdekesen az asztalra.
- Még tegnap este kisütöttem a tésztát, hogy most csak össze kelljen tenni.
- Szóval nem hagytál nekem munkát? Jól van. Megjegyeztem. – bokszolok a vállába játékosan, majd el is kezdjük az ügyködést.
Mikor végre elkészül már annyira várom, hogy megkóstolhassam. Vág is nekem belőle egy szeletet, amivel kimegyek és elkezdem falatozni. Annyira isteni lett ez a süti, hogy menten elélvezek. Még azt is megmerném kockáztatni, hogy ez a süti finomabb, mint a szex. Bár még nem sűrűn próbálkoztam. Nincs kivel és nem is hiszem, hogy lesz.
Nehéz Wat árnyékából kilépni, meg nem is igazán engedik. Általában a lányok, csak azért akarnak megismerkedni velem, hogy a Wat közelébe vigyem őket.
Annyira elgondolkozok, hogy csak most veszem észre az ajtóban álló két ikret. Mióta vannak ott? Megnyalom az ujjaimat, mert a sütit is befejeztem, és az ajtóhoz lépve nyitom ki és engedem be őket.
- Szép reggelt, Öcsi! Andrew? – kérdi az egyik iker. Ki kell valamit találnom, hogy tudjam különböztetni őket egymástól.
- Sziasztok. Bent dolgozik a konyhán. – válaszolok és a konyha felé mutatok.
- Persze, hülye kérdés volt – hát igen. Ők ismerik a legjobban Andrew-t.
Az egyik bemegy köszönni neki, míg a másik felveszi a kötényt. Mindig is érdekeltek az ikrek, hogy vajon milyen különbség lehet közöttük, de amint rájövök, már nem lesz ilyen necces dolog.
A másik is felveszi a kötényt, majd elkezdik rendezni a kávézót, hogy még az emberek is le tudjanak ülni.
- Ülj csak le, Algy – szól nekem… vajon melyik, végig nézek rajta különbséget kutatva, de kudarcba fulladok.
- Nyugi, csak pakolgassatok. Leülök én, ha akarok.
- És hogyhogy most itt vagy? – mi van itt? Mindenki az anyámat játssza?
- Anyám... Csak a bátyámat keresem, olyanok vagytok, mint a 70 éves nénik. – jegyzem meg komolyan. Először a bátyám, utána Asahi, még Andrew is megkérdezi erre most még ő is.
- Jól van na, csak ritkán látunk itt ilyen korán. – Pedig olykor itt vagyok, csak hamarabb elszoktak lógni innen.
- Hát, most legalább nem fogok elkésni az egyetemről. – ebben mondjuk nincs igazság, mert így is elkések.
- Nagyon helyes!
- Az ikrek csak ne papoljanak! – lép be az ajtón Asahi. Ez annyira nem jó. Remélem Wat nem fog két perccel rá megjelenni, mert akkor tuti lebuknék. - Jó reggelt!
- Jó reggelt! Wat? – érdeklődök tőle.
- Úton. Ügyet intéz, mint mindig.
- Áh...- ez egy jó hír, akkor van még időm, hogy itt lógjak, majd utána meglátjuk, mi lesz a helyzet.
- Asahi. – jön ki a konyhából Andrew. – Lenne egy süti, amit meg kéne kóstolni. Ma reggel csináltam, meg ezen ügyködtem az elmúlt időszakban. – mondja kedvesen mosolyogva.
- Rendben, de miért nem Algy-val kóstoltatod?
- Ő már megette a saját részét, mielőtt mi megérkeztünk. – szólal meg az egyik iker.
- Mit kerestél te is nyitás előtt? – jön a kérdés Asahitól, amire kezd már felmenni bennem a pumpa.
- Nem tudom, miért zavar titeket az, hogy itt vagyok. – felveszem a cuccomat. – De örülhettek most elmegyek. Sziasztok. – köszönök el és rontok ki szinte az épületből, de nem megyek az egyetemre, hanem inkább haza, hogy kialudjam magam.
~*~
A telefonom csörgésére ébredek fel. Megnézem és legnagyobb meglepetésemre Wat hív fel. Nagyot sóhajtok, majd felveszem a telefont.
- Igen? – feszem fel kómásan.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy most addig nem szeretnék meg látni a cukrászdába, amíg bocsánatot nem kérsz mindenkitől. – kezd bele, én meg felülök az ágyban.
- Még is miért? Mindegyik úgy viselkedik, mintha az anyám vagy az apám lenne. Nem mindegyik nekik, hogy mikor és hol vagyok? – kérdezem meg őt is.
- Nem érdekel Algy. Csak azután szeretnélek megint itt látni, amint bocsánatot kértél mindenkitől. – hajtogatja még mindig ugyan azt. Nem hiszem el, hogy mindig az ő pártjukat fogja.
- Az én álláspontomat soha nem akarod figyelembe venni. – mondom kicsit csalódottan, majd meg se várom a válaszát és leteszem a telefont. Ha nem mehetek oda, akkor megyek máshova sütizni, bár az nem hiszem, hogy lesz olyan finom, mint Andrew sütije.
Délután már a városban sétálok zsebre dugott kézzel. Nem tudom, hova menjek, hiszen a törzshelyemre nem mehetek nagyon hosszú ideig. El kell egy időre búcsúznom a világ legízletesebb édességeitől.
- Algy. – hallok meg egy ismerős hangot. Odafordulva Andrew-ot látom.
- Te meg hogy kerülsz ide? Nem üzemel a cukrászda? – érdeklődök, miközben felé veszem az irányt.
- De igen, csak egy két hozzá valóból kifogytunk és szeretek én utána járni, hogy csak a legjobb legyen a konyhán. – mondja kedvesen, amin elmosolyodok.
- Na az jó.
- Hogy hogy nem vagy a cukrászdába és csak itt járkálsz? – teszi fel a kérdést, amire nagyot sóhajtok.
- A reggeli kis veszekedés miatt, ami a cukrászdába volt, felhívott, hogy addig nem akar ott látni, amíg nem kérek bocsánatot mindenkitől. – mondom neki komolyan. – Nem értem, hogy miért fogja mindig az ő pártjukat? Az én szemszögemből, miért nem akarja megérteni? Engem ellenőriznek állandóan az összes alkalmazott, pedig elméletben az üzlet 40% az enyém. – nagyot sóhajtva ülök le az egyik padra.
Soha nem éreztem magam ennyire tehetetlennek, mint jelen pillanat érzem magam.
|
| Miria | 2012. 11. 22. 23:16:08 | #24307 |
Karakter: Roland Leyer
Megjegyzés: /Candy Café/
-Blabla-bla! Bla... -ennyit értek Wat hegyibeszédéből, miután megcsókoltam a fivérem. Úgyse veszik észre... Mintha saját magamat csókolgatnám! Azt pedig csak lehet! Szabad ország! Az ember akkor okoz örömet magának (és testvérének) amikor csak akar!
- De csak puszit adott a testvérem. Puszit csak adhat, nem? -Sebastian alakítása nagyszerű. Tágra nyílt, értetlen tekintettel fürkészi Waltert. Amaz fáradtan ránk sandít.
- Csak testvérek? -kérdi sokatmondóan, majd Asahi megpróbálja menteni a helyzetet egy kis nyugtatással, majd zöld tea felajánlásával.
A reggelek így mennek... Andrew eszméletlen hévvel gyártja az ízletesebbnél ízletesebb süteményeket, tán neki ez a perverziója. Walter csak benézni szokott, minden rendben megy-e, de sosem távozik blabla nélkül, amit természetesen hozzám, és Sebastianhoz intéz. Asahi pedig a pultban teszi a dolgát, tökéletesen, mégis elmélázva. El tudom képzelni, mikről álmodozik ott benn, a saját kis színterén, melynek szereplői ő, és az általa imádott Wat. Drága főnökünk egyetemista öccse is benéz néha, hogy bepusztítsa a fél sütemény készletét a kávézónak... Algy egyébként kedves srác, már amennyit sikerült leszűrnöm vele kapcsolatban. Végül, de nem utolsó sorban itt vagyunk mi. Sebastian és én. Mi felelünk a kávézó hangulatáért, mi teremtjük meg páratlan légkörét, az eleganciát, ami körülöleli, s mi csalogatjuk be a legfinnyásabb vendégeket is... Ki tudna ellenállni két ennyire gyönyörű férfinak?! Csak azért beülnek meginni egy kávét, hogy legalább egy kicsi ideig minket csodálhassanak, amíg dolgozunk... Még ha utálják is a kávét!
Természetesen kávézónk kínálata mindenki igényeinek megfelelő, széles választékkal lepi meg kedves vendégeit... Hm... Hogy miért is nem lettem inkább porszívó ügynök?!
Egy kis játszadozás még azzal, melyikünk melyik, elkezdődik a munka.
Csábos mosolyomat magamra öltöm, s nem vetem le egészen zárásig.
- Két cappucino, egy sima fekete, három dl narancslé és két joghurttorta –adom le a rendelést Asahinak, aki már üti is be a gépbe az adatokat, majd a kezembe nyomja a rendelést. Cappucino, joghurttorta, és narancslé? Szent Egek, ezek tisztítókúrát csinálnak, vagy mi? Mert hogy ez után a menü után sietve fognak a toalettre távozni, az is biztos. Mindenesetre leteszem a hölgy és az úriember asztalához a kért finomságokat egy mosoly kíséretében. Még hárman jönnek be, fiatalok. Hozzájuk Sebastian siet, felveszi a három expresszóból álló rendelést, és kisvártatva az erős fekete italokkal tér vissza. Ahogy telik az idő, egyre több vendég jön, majd ebédidőben egy kissé alábbhagy a vendégek száma, kora délutántól estig pedig zsúfolásig vagyunk... Ez így szokott menni, szinte mindig.
Este 9. A nap már lement, s eljött a pubok ideje. Míg Sebastian az Open táblát Close-ra hajtja, én az asztalokat kezdem törölgetni. Minden második lámpát lekapcsolunk az energiatakarékosság végett, s így még romantikusabb hangulata lesz a kávézónak. Szeretem a napi nyüzsgést, de ez az az idő, amikor mindannyian felengedünk. Újabb sikeres napot zártunk. Asahi összeírja szorgosan a napi bevételt, Sebastian pedig beáll asztalt törölgetni. Mikor én a részemmel végeztem, söprögetni kezdek. Fivérem, míg elsétál mellettem, hogy a felmosóért "siessen", mutatóujjával végigsimítja a vállam. Ugyanazzal a perverz vigyorral vizslatjuk egymást, mintha egymás tükörképei lennénk. Gyorsítunk hát munkánk tempóján, s a pincérkötényünket leadva távozunk a kávézóból. Asahinak akadt még egy kis dolga, Andrew pedig minden egyes este benn marad, hogy az édességeit előkészítse a következő napra. Minden nap ő az első, és az utolsó... Az első sarkon megfordulva Sebastian megragadja a kezemet, mire felé fordulva, enyhe vigyorral az arcomon adok csókot az arcára.
Ő szintén vigyorog, mindezek ellenére előkapja azt a rohadt kis telefont, és ügyködni kezd rajta.
-Erre ma este nincs szükséged, Öcsi! -tépem ki a kezéből, mire rám veti magát.
-Azonnal visszaadod, te görcs!
-Dehogy adom! Már szex helyett is ezt a szart fogod nyomkodni. -vetem oda kissé sértődötten, mire elneveti magát, szorításából enged, s megcirógatja mogyoróbarna tincseim.
-Tudod, hogy előbb tör ránk a világvége, minthogy a szexet feladjam veled...
-Naná, hogy tudom... -mosolyodom el, mire tenyerét nyújtja, én pedig kelletlenül belehelyezem a készüléket. Köszönetképp apró csókot lehel ajkaimra, mire kissé megborzongok. Tudja, mennyire érzékeny vagyok.
Egész úton engedem, hogy a telefonjával baszakodjon, majd mikor magunk mögött bezárom kicsiny lakásunk bejárati ajtaját, s aztán mögé állok, veszi az adást, de direkt nem teszi le a telefont. Hátulról nyomok egy csókot nyakának érzékeny bőrére, libabőrös lesz, de tovább nyomkodja, immáron vigyorogva, a kis gépet.
Fel akar húzni...
-Hát jó... -búgom a fülébe, s kezeimmel mellkasánál kezdek el matatni, előrenyúlva. Kigombolom mellényét, majd ingét, s meztelen mellkasát simogatom ujjaimmal. Ő nem szól semmit, csak mélyebb lélegzetvételekkel nyomkodja azt a szart. Ágyékomat hirtelen mozdulattal, erősen lököm neki hátsófelének, mire mélyet sóhajt.
-Oké, értem én! -szól sóhajtva, vigyorral a képén, majd a legközelebbi biztonságos helyen elhelyezi a telefont, visszajön hozzám, s átkarol. Mélyet szippantok édes illatából.
-Mmmm, olyan édességillatod van... -jegyzem meg, mire ő is megszólal.
-Igen, olyan tipikus Candy Café illatunk van mindkettőnknek. Úgyhogy...
-Igen? -vigyorgok rá.
-Benevezhetnénk egy közös zuhanyra.
-Nem rossz, nem rossz. -teszek úgy, mintha elgondolkodnék rajta, majd egymásról szinte letépkedve a ruhát jutunk a fürdőbe. Belépve meztelenül eleinte csak végigmérjük egymást.
-Mintha itt lenne valami plusz... Nyomkodja meg a hasam.
-Naná... Plusz izom! -kiáltom fennhangon, mire megengedi a vizet. Jéghideg cseppek érintik bőrünket, ő nem tudom, hogy bírja, de én felkiáltok, megfeszülök, majd rávetem magam. -Te kis szemét! -markolok bele a fenekébe, mire elneveti magát, majd megfordul, cseppet sem véletlenül lelöki a kis üvegpolcról a levendulás szappant, majd ágyékomhoz, azon belül merevedő farkamhoz dörzsöli édes popsiját.
-Hopp... -jegyzi meg, miközben megfogja a szappant, én pedig nem bírom tovább, bekapom a mutatóujjam, nyálammal benedvesítem, majd behatolok felém pucsító szervének nyílásába. Nem kelt bennem nagy meglepetést hangos kiáltása, viszont annál izgatóbb... Miután egyetlen mutatóujjam megforgattam kedves testvéremben, aki nyögve támaszkodik a fürdőszoba csempéjén, kőkemény férfiasságom mártom belé. Egy kéjes, hangos nyögés a válasz. Ágyékom lüktet, szint szét durran, de mozdulatlan maradok egy ideig, csak lassan kezdek el mozogni egy idő után. Én már csak ilyen vagyok...Hamar felizgulok. Gyorsítom a tempóját, és az erejét is a tevékenységemnek. Ő nyög szinte szakadatlanul, én pedig ráhajolok, hogy érezzem a hátát. Hátranyúlva elkapja a hátam, szinte megkapaszkodik a bőrömben, miközben egyre hevesebben mozgunk. A párát szinte vágni lehet a zuhanyzóban, a rajtunk végiggördülő vízcseppek még izgalmasabbá teszik az aktust. Hirtelen pár erős mozdulat után meg kell támaszkodnom a csempében. Testvérem megérzi a dolgot, és ügyesen mozogni kezd...
Szinte nem látok, ahogy érzem az ágyékom lüktetését, majd egy elképesztően erős elégedettségérzetet. Még nyögök egyet-kettőt, majd kettéválunk, én szorosan magamhoz ölelem.
-Ne haragudj... Túl hamar elmentem. -mire kéjesen felkacag
-Szakemberhez kéne fordulnod a korai magömléseddel... -kezdi megint a hülye poénját, de azért marad a passzív pozícióban, és tudom is, mire várakozik. Befejezem, amit elkezdtem. Három ujjammal hatolok be ismét, mire kéjesen felnyög. Miközben ujjaimat mozgatom benne, óvatosan harapdálom, ahol érem. Másik kezemmel finoman megmarkolom feszülő péniszét, s csak nagyon lassan kezdem el mozgatni felső végtagom. Mikor már egyértelmű jeleit adja testének vonaglásával, gyorsítsak a tempón, vigyorogva megteszem. Az egyre hangosabb nyögések tompán visszhangzanak a fülkében, majd azokat felváltják a kielégült sóhajok.
Miután mindketten lenyugodtunk, ténylegesen megtisztálkodunk.
Az esti poén a fogkrém szájsarokra kenegetésével elmaradhatatlannak bizonyul, majd vidáman, megfáradva bújunk ágyba...
Mostanában nekem a napi egy menet megfelel... A munka rettenetesen lefáraszt, örülök, hogy ahhoz az egyhez van erőm. Bezzeg, mikor ráhjöttünk, hogy egymást szeretjük...
Azok a régi szép idők...
Reggel gyorsan készülődünk, mindig az utolsó pillanatig alszunk, majd kiugorva az ágyból kapjuk magunkra a ruháinkat. Összeszedjük a cumóinkat, majd ajtó kulcsra zár, és kézenfogva sietés le a lépcsőházban. Az utcára kilépve még szorítja Sebastian a kezem, de ahogy a kávézó közelébe érünk, lassan elengedi. Bár úgyis fölösleges. Aki törzsvendég, az már rég tudja, persze nem csodálom, ha Wat nem szeretné, hogy a kávézó bejárata előtt vívjunk forró csókcsatát...
Sebastian lendülettel lépne be az ajtón, tudván, Andrew már rég benn ügyköd, és általában nyitva hagyja nekünk, másodikoknak az ajtót, de most zárva van. Fivérem meglepetten pillant rám, én ugyan ezekkel az érzelmekkel vissza. Két kezemmel védve szemem a fénytől kukucskálok be, mire a konyhából a kis Algy lép ki, vörös fejjel, egy gyönyörűszép süteményt majszolgatva. Talán még nem is láttam olyat a kávézóban...
-Na? Látsz valamit? -kíváncsiskodik testvérem.
-Algy van benn, Andrew-t még nem látom.
-Algy?! Ilyen korán?
-Hát... Ezek szerint. -mire Algy észrevesz, már bemajszolta a süteményt, s az ujjacskáit szopogatja... Még gyermekdedebb, mint mi. Kissé megilletődik, majd ajtót nyit nekünk. Belülről elfordítja a kulcsot, és már lépünk is befelé.
-Szép reggelt, Öcsi! Andrew? -kérdi Sebastian, én is köszönök.
-Sziasztok. Bent dolgozik a konyhán...
-Persze, hülye kérdés volt -kap a fejéhez ikrem, én meg csak vigyorgok, de azért kíváncsiságból benézek a konyhába. Andrew szorgosan készíti a finom süteményeket.
-'Reggelt! -intek neki, ő pedig munkájáról le sem véve a tekintetét szól:
-Jóreggelt, Sebastian, vagy Roland. -erre felröhögök, majd a "Szalonba" lépek, testvéremen már rajta a kötény,így én is magamra veszem az enyémet, s elkezdjük az asztalokról lepakolni a székeket.
-Ülj csak le, Algy -szól Sebastian, mire az végignéz rajta..
-Nyugi, csak pakolgassatok. Leülök én, ha akarok.
-És hogyhogy most itt vagy? -kérdezek szemrebbenés nélkül én.
-Anyám... Csak a bátyámat keresem, olyanok vagytok, mint a 70 éves nénik. -mire elvigyorodunk mindannyian.
-Jólvan na, csak ritkán látunk itt ilyen korán.
-Hát, most legalább nem fogok elkésni az egyetemről.
-Nagyon helyes! -válaszol fapofával Sebastian.
-Az ikrek csak ne papoljanak! -perdül be az ajtón Asahi mosolyogva, majd hozzáteszi: -Jóreggelt!
-Jóreggelt! Wat? -kérdi Algy
-Úton. Ügyet intéz, mint mindig.
-Áh...- gondolkodik el az ifjabb Scott.
Igen, kezdődik egy újabb munkanap, együtt a "család"... Azért engem foglalkoztat, miért volt kulcsra zárva a Candy Café ajtaja, és ha jól ismerem Sebastiant, márpedig jól ismerem, ő is ugyan ezen töri a fejét ebben a pillanatban.
Szerkesztve Miria által @ 2012. 11. 22. 23:17:57
|
| Rauko | 2012. 10. 18. 12:18:27 | #23776 |
Karakter: Hoshino Asahi
Reggel, ahogy kinyitom a szemem, nincs mellettem. Egy pillanatra elszomorodok, aztán fordulok egyet és az arcomat az ő párnájába temetem. Mélyet szippantok az illatából, majd felkelek. Szeretem érezni az illatát reggelente, sőt, azt még jobban, mikor itt van mellettem és őt ölelgethetem a párna helyett, de ez jutott. Nem baj, sokat látom…. bár nem eleget.
Ahogy leérek, az ikrek és Andrew is itt vannak már. Mindenkit üdvözlök, de Andrew azonnal be is vonul a konyhába.
- Fiúk, ezt nem kellene - szólok rá az ikrekre, amikor átölelik egymást.
- Ugyan, nem lesz baj - vigyorog rám Sebastian.
- De Wat lassan lejön és tudjátok, hogy nem szereti az ilyet - mosolygok rájuk jótékonyan. Morogva hagyják abba, megfogadva nekem, hogy ők ma márpedig akkor is megmutatják neki, hogy nincs igaza.
Végszóra toppan be.
- A szokásos látogatás? - kérdezem mosolyogva, mire persze az ikrek is köszöntik.
- Andrew hol van? – kérdezi, miközben helyet foglal.
- A konyhában ütyköd valamim, nem bír leállni – feleli Roland készségesen.
- Nem csodálom, amilyen jól süt, mézédes ihletszirupban fürdőzik – kacag fel Sebastian, és persze már kezdik is a kis műsort. Egyrészt megértem Watot is, de néha olyan nagyon hiányzik, hogy egy kis csókot kapjak, amikor bejön, vagy mielőtt elmegy…. mindegy.
- Talán ezt nem itt kellene tenni! Bárki megláthat titeket, ezerszer megmondtam már, hogy az ilyesmit a szállodán kívül eső területekre korlátozzátok, vagy legalábbis munkaidőn kívülre! – szól rájuk azonnal. Magamban mosolyogva figyelem a kis hármast. Olyan, mint amikor egy szigorúnak látszó apa fegyelmezni próbálja a gyerekeket. Ebben a kontextusban mondjuk én vagyok az anya, de akkor is vicces.
- De csak puszit adott a testvérem. Puszit csak adhat, nem?
- Csak testvérek?
- Nyugalom! – szólok bele. – Édes, kérsz egy zöldteát? – Ahogy hozzá érek látom, hogy megnyugszik. Nos, jó neki, nekem inkább az érintés is felizgat és ha arra gondolok, hogy csak este szabad akármit is, akkor igenis, hosszú lesz ez a nap.
- Igen, köszönöm! –válaszolja, mire már csinálom is neki, úgy, ahogy szereti. …
Persze azonnal kezdik is a szópárbajt. Nem szólok bele, inkább csendesen teszem a dolgomat, lefőzöm a kávét, összepakolom a poharakat, készítek ki lapot a rendeléseket felvenni… van munka és lenne is, de nem szólok bele, hogy mit csinálnak. Lassan nyitás, jönnek a vendégek, akkor Wat úgyis elmegy. Sok dolga van, ebben biztos vagyok.
- Ha barát vagy, akkor én ki vagyok? – kapom fel a fejem a kérdésre. Mindig ugyanaz a lemez, nem értem, az ikreknek miért jó, hogy mindenkit ezzel nyaggatnak. Mondjuk aranyosak ilyenkor, de akkor is csak nekem egyértelmű, hogy melyikük melyik.
Tovább beszélgetnek, a téma változatlan, és már fél füllel rájuk figyelek, de még mindig pakolászok. Bepillantok Andrew-hoz, de egész jól áll, a sütik nagy része kész van. Még szerencse, hogy vezeti magának a kis statisztikát, és azt süti, ami a legjobban fogy adott napszakban, meg sok dolgot előre elkészít előző este. Szerencsénk van vele, ez biztos.
- Roland jobb szemöldöke felett van egy nagyon-nagyon pici, alig látható heg – szólok közbe, felfedve a kis titkot.
- Ugye, ugye? Kellett neked kiskorunkban azzal az ollóval hadonászni…
- Most ezt is rám kened? Te tépted szét a rajzomat, még jó hogy megbosszultam.
- Ha apám látná, milyen a személyzet, engem is kirúgna veletek együtt, hogy voltam képes ilyeneket alkalmazni, mint ti - sóhajt fel ál-gondterhelten Wat. Tudom, kedveli őket, de ezt nem fogja nekik elmondani, azt hiszem.
Közben Ronald megy ki az első rendelést felvenni.
- Egyébként lenne kedved elmenni ma este valahová? - kérdezem kedvesemet, miután visszaadta a teás csészét. Gyorsan be is teszem a mosogatógépbe.
- A ma estét már megterveztem – válaszolja.
- Igen, és mit terveztél?
- Miután a szobaszervizt igénybe véve elfogyasztottunk egy fenséges vacsorát, az ölemben viszlek át a hálószoba küszöbén, hogy kipróbáljuk az új selyem ágyneműt. Nos?
- Jól hangzik – mosolygok rá elégedetten. Igen, én is erre vágyom. Nagyon…
- Két cappucino, egy sima fekete, három dl narancslé és két joghurttorta – esik be mellénk Ronald.
Kedvesem int, és szól, hogy megy, én meg gyorsan leírom a rendelést. Az italokat kitöltöm, a sütiért pedig hátraszólok.
- Van kész joghurttorta? - Andrew rám néz, bólint és már teszi is elém. Egyet tesz, így kérem, hogy adjon mellé még egyet, amit morogva, de megtesz. Biztos alkotás közben zavartam meg, sőt tuti, csak akkor ilyen morgós.
Ahogy kiteszem a tálcára, már írom is kis papírra az összegeket és összeadom. Ha végeznek, gyorsan oda tudom adni a számlát.
Igaz, elkelne még egy ember, bár ha mindkét iker bent van, akkor sosincs baj. és most nincsenek is sokan.
Épp a papírt írom, amikor valaki rám köszön. Érdeklődve pislogok fel.
- Nahát, jó reggelt Algy - mosolygok rá kedvesen. - Mit adhatok?
- Hm… nem is tudom, valami nagyon krémest kérek - néz végig a sütis étlapon elgondolkodva, majd rábök egy krémes csodára, amit Andrew talált ki.
Olyan alapon készíti, mint magát a mesekrémest, csak van benne egy plusz, vékony réget piskótalap és a teteje le van öntve csokival.
Mivel kedves cukrászunk már elkezdte kipakolni a sütiket, amiket tehetek a hűtött pultba, és ez is köztük van, csak elveszek egyet és már teszem is tányérra.
- Mikor mész órára? - kérdezem mosolyogva, miközben pakolom a sütiket.
- Délben lesz szemináriumom - feleli azonnal, és már vizslatja is a kipakolt sütiket. Ahogy belép a pult mögé Andrew is meglátja, és köszönnek is egymásnak, de cukrászunk visszasüpped ismét a munkába.
- Délben? - húzom fel az egyik szemöldököm. - Én úgy emlékszem, hogy múlt héten ilyenkor elmentél tízre egy előadásra. - Rám pillant, de nem szól semmit, csak visszaül a pult elé falatozni.
- Ma elmarad - mosolyog rám, és a további beszélgetést megakadályozza Ronald, aki már fel is vette az újonnan érkezett vendégek rendeléseit. Sebastian is visszér, így beáll nekem segíteni gyorsan bedobálni a sütiket a pultba, majd kitölti a rendelt italokat, és már viszi is, én meg tányérra teszem a süteményeket, hogy fordulóval tudja vinni azt is.
Kicsit beszélgetünk még Algyval, de aztán elmegy valamerre, azt mondja, hogy találkozik valakivel. Mondjuk nekem furcsa. Legutóbb hozott egy lányt… legutóbb, vagy egy hónapja. Itt volt a randi, ami simán is ment addig, míg Andrew meg nem jelent.
Wat mindig azzal jön, hogy túl romantikus vagyok, de nekem van egy furcsa érzésem Algyval kapcsolatban. De isten ments, hogy elmondjam, a végén megharagszik. Mert egy dolog, hogy nincs baja a kapcsolatunkkal, de ha ő sem tudja majd továbbvinni a nevet, mert mondjuk nem lesz gyereke, akkor bajban leszünk mi is. Bár nekem egy örökbefogadás sem lenne ellenemre… de Wat biztosan hallani sem akar róla, ahogy a gyűrűről. Hah. mindegy is, nem gondolkodok ilyen szomorú dolgokon, mert átsugárzik a vendégek felé, és abból semmi nem származik.
* * *
- Andrew, én lassan megyek - szólok be neki.
- Persze, persze, menj csak - feleli. - Még ez a lap kisül és megyek én is, majd reggel folytatom.
- Vittem Arnynank vacsorát, ha nem bírta megenni vigyétek haza nyugodtan. - Közben leveszem a köténít és összehajtva a kis szekrényre teszem.
- Oké, köszi. Jó éjt neked - köszön el, én meg már megyek is. Hátha Wat is ott van már.
Ahogy felérek, meglep, hogy ő már itthon van. Belépve csókkal köszönt, ami nekem kifejezetten tetszik is, mint mindig.
- Mit szólnál, ha a vacsorát halasztanánk a tesztelés utánra? - kérdezem kacéran, elkezdve kigombolni az ingét.
- Csak nem hiányoztam? - mosolyog le rám, de már kap is az ölébe, én meg ölelem a nyakát, mert azért akárhogy bízok benne, nincs kedvem lepotyogni.
Ahogy beérünk és az ágyra fektet, fölém mászik és lassan, finoman kezdjük ízlelgetni egymást. Lágy csókok, alig érintések, és mégis olyan izgatott vagyok már ennyitől, hogy kényelmetlennek érzem az alsómat és a nadrágomat. Ahogy hozzáér a combomhoz, felnyögök. Ő is…
Kapkodni kezdek, hogy lekerüljön róla a nadrág, az alsóval együtt, és mielőtt tiltakozhatna, hátralököm az ágyon és kényeztetni kezdem. Nem fogom így végigvinni, ez egyértelmű, akarom, hogy bennem legyen.
Percekkel később jelzi, hogy elég lesz. Mosolyogva hagyom magam neki, ahogy teljesen levetkőztet, ahogy tágítani kezd, majd megfordulok a hasamra, és kitolom a fenekem. Szeretem így kezdeni, ahogy ő is. Úgyis helyezkedünk még, ez tény, de így olyan… még jobban felizgat a helyzet, hogy nem látom az arcát most.
Amikor már közel vagyunk mindketten, a hátamra fektet, hogy lássa az arcom, és hogy én is lásam az övét közben. A kezével kényeztet odalent, de amikor lehajol egy csókért, átveszem tőle.
Pillanatoknak tűnik az eltelt idő, mikor átlibbenek a csúcson, először én, aztán ő.
Szuszogva fekszik le mellém, én meg azonnal odabújok hozz, félig ugyan rá, de nem zavarja. Hangosan kapkodom a levegőt, szinte még mindig érzem magamban, de isteni érzés.
- Nos, vacsorázunk? - kérdezem, egy lágy csók után. Mondjuk őszintén szólva egész máshoz lenne még kedvem, de nem tudom, ő mennyire lenne vevő egy közös fürdőre.
Szerkesztve Rauko által @ 2012. 10. 18. 14:14:12
|
|
