Sasori:

Nyelvem lassan csusszan be édes ajkai közé, forró nyelvét táncra hívom, és érzem, ahogy köpenyem szorongatva próbál talpon maradni, ahogy elkezdem hímtagját kényeztetni. Ohh igen. Most adok neki egy kis ízelítõt, aztán saját vágyamat is csillapítom, mert már alig bírom tovább. Átkarolom derekát, hogy ne essen össze, egyre gyakrabban nyögdécsel a csókba, míg végül ívbe feszül, és már kezemen is érzem, hogy elérte a csúcsot. Ugye, hogy nem is volt olyan rossz? Pihegve veti hátra a fejét. Nagyon szép ilyenkor. Lassan emelem fel kezem, és közelebb hajolva hozzá, szeme láttára nyaldosom le kezemrõl és ujjaimról forró magját. Ez is finom, mint minden, ami te Dei-chan. Milyen édesen elpirul, ahogy tevékenységem nézi, nagyon aranyos. 
És nocsak. Karjait nyakam köré fonva húz közelebb magához, hogy megcsókolhasson, hallom halk nyöszörgését. Ez már tetszik. Milyen édes. Éhesen viszonzom finom csókját, már nagyon vágyom rá. Iszonyatosan. Hozzá dörgölõdzöm a csók közben, hogy vele is tudassam mi vár még rá. Hehe. 
Hirtelen ellök magától. Na, most mi van? Nehogy most kezdj el megint tiltakozni, mert már nagyon nem bírom magam visszafogni. Újra édes, puha ajkai után kapnék, ekkor egy idegesítõ éles hang üti meg a fülemet.
- Deidara-chan! Hol a faszban vagy? – Ó hogy az a rohadt... arg. Némán átkozom ezt a lenyalt fejû idiótát, aki a leges legrosszabbkor tud belépni. Ellököm magam a fától, Dei-chan izgatottan kezdi ruháját igazgatni. Remek... Majd szét robbanok... Ezt nem hiszem el...
Nem kell sokat várni, egy kis bokormozgás, majd az „említett” ki is mászik mögüle. 
- Na végre, hogy megvagytok! – kicsit jobban megnéz minket, bát nem tudom mit kell bámulni, majd elvigyorodik – Csak nem megzavartam valamit? – ó, ha te azt tudnád, hogy mennyire igazad van. 
- NEM, HMM! – rikkantja kis szõkém ingerülten. Nem... Elég volt.
- De igen. Félbeszakítottál valamit – morgom orrom alatt ingerülten. Nem takarodnál vissza? Lassan az én Dei-chanom felé lépked és átkarolja vállát. Ha nem tudnám, hogy ezzel elszúrnék mindent, most rögtön támadnék rá. 
- Akár igen, akár nem, ideje visszamenni a táborba. Úgy is javítanunk kell kettõnk barátságán Dei-chan! – még hogy barátság. Ó hogy aza... Mellettem haladnak el, vissza a tábor felé, és hátul színtiszta kedvességbõl csapnám le a lenyalt hajú fejét, majd Deidara huncut szemeibe nézek. Na megállj csak. 
- Jössz danna, hmm? – kérdi visszaszólva, majd utánuk megyek. Hirtelen elillan minden düh, és egy gonoszka kis „terv” körvonalazódik meg fejemben. Mosolyogva haladok mellettük.
- Persze. De remélem megosztod velem a hálózsákod. Az enyém a bázison maradt – simítom meg pár ujjammal arcocskáját, mire Hidan kicsit oldalra sandítva gubbaszt nagy szemeket. Na mi van? 
- Hát persze, hmm! – duzzogja a kis szõkém. Én mondtam, hogy nem menekülsz kedves.

Türtõztetve magam hagyom, hogy míg visszaérünk, addig az én Dei-chanomat karolva sétáljanak vissza mellettem. Visszaérünk, és Deidara érdeklõdõn vizslatja körbe a táborhelyünket, majd lelökve magáról Hidan karját, és elugorva mellõle, egy ujjal fenyegetõzõn mutogatva kezd el kiabálni.
- TUDTAM!!! TUDTAM? HOGY CSAK A RIZS KELLETT, HMM! - rikkantja idegesen, mire én körbenézek. Most mi van? Jah... látom az üres tányérokat. Bár még mindig nem értem. Leülök helyemre, nem is figyelve a mögöttem hallatszódó csatazajjal. Kakuzu messzebb ülve kérdezi mi a helyzet, és mi tartott eddig, mire csak közömbösen válaszolok, hogy minden rendben. Csak pár pillanatot kell várni, Kakuzu hamar megunja a dolgot, és feláll hogy szétszedje a két birkózót. Õszintén szólva engem nem zavart, hadd püfölje csak. Hehe.

Elkezdik kipakolni a hálózsákjukat, én pedig csak a tûzzel szemben ülve mosolygok magamban.  
- Dei-chan – szólok felé miközben épp feküdne be.
- Hmm? – fordul felém érdeklõdõn, és a levakarhatatlan mosoly még mindig arcomon ül, és úgy nézek rá, szememben lappangva csillog a vágy. 
- Azt mondtad...
- Tudom-tudom, hmm! – mondja duzzogva, mire felkelek, majd befekszek mellé. Ó igen. Megvárom még a két másik kellemetlenkedõ elaludjon, majd finoman átölelem az én édes Dei-chanomat. Már õ is alszik, de nem érdekel... Majd felkeltem én...
Álmában átölel, és nyammog.
- Hülye meggy, hmm – sutyorogja két nyammogás között és én csak elmosolyodom. Most meg sütikrõl beszél. Ennyire szereti az édes dolgokat? Ezt megjegyzem. Beleszippantok hajának finom illatába. Hmmm. Egy mélyet sóhajtva dörgölõdzök hozzá. Hogy én mennyire kívánom. 
- Dei-chan – búgom fülébe vágytól rekedtesen, fioman megharapom fülcimpáját, majd arcát figyelem. Fel is nyitja kis szemeit, és lassan néz fel rám. Szorosan magamhoz ölelem, és gyorsan meg is csókolom. Oh de nem bírok már magammal. Párszor tiltakozón belenyög a csókba, majd elengedi magát, ahogy nyelven forró szájába csusszanva simogatom nyelvét. Milyen finom, mmmm. Hogy a fenébe tudnám megoldani, hogy ez a másik kettõ ne halljon, és ne vegyen észre semmit? Most nem érdekel. Most csak ez az édes kis szõke érdekel itt a karjaimban, és csak az enyém. Hátát simogatom, megmarkolom ruháját a nyakánál, Nem engedem el, de érzem õ sem taszigál, hanem hátamnál a ruhát markolja.

Deidara:

Néma a ruhadarabokkal folytatott közel harc után, tisztes távolságra húzódom a meggytõl, ki halkan kuncogva ragadja meg derekamat, s simul hátamhoz... na jó... mos már csak a dorombolás hiányzik... 
- Ne menj messze.... fázni fogok...- dorombolja halkan, s én fintorogva húzom össze szemeimet... te hülye gyümölcsízû kandúr... na jó... majd veszek neked bolhaírót, ha kedves leszel...de addig is....Zzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz....és nem figyelek oda a hátunk mögött levágott hangos sikolyokra, melyek minden bizonnyal Hidan szájából szakadnak ki...tehát...hol is tartottam... ja igen...Zzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz..... 
* 
Hála Istennek hamar letudtuk a kellemetlen küldetést, mely során sokszor keveredtünk közelharcban Hidannel, mivel õ férfiasságának visszaszerzése érdekében minden másodpercben rám akarta vetni magát, aminek én NEM örültem.... avagy... MÁSODPERCENKÉNT ÁLTAM KÖZEL AZ IDEGROHAM NEMES ÁLLAPOTÁHOZ!!! 
Persze a meggy, mint kellemesen akadályozó tényezõ, mindig fellépett, bájosan hárítva a boci hajú közeledését... aminek én örültem... persze az õ támadásait már nehezebb volt kikerülni... ilyenkor merült fel bennem sokszor, hogy szõrt növesztek, hátha így nem nyalogat, majd olyan lelkesen... elvégre ha nincsenek macska hajlami, nem szeret szõrgombócot öklendezni... de saját szépségem érdekében, erre képtelen voltam, így most, így a szobámban rejtõzködve, is azon gondolkozom vajon, ma, hogyan szabaduljak meg tõle... 
Mondjuk... beteget jelentek!! Peint nem hatná meg még az sem, ha holt sápadtan, hullát imitálva ájulnék az asztalára....HÁ MILYEN BETON KEMÉNY ENNEK A LELKIVILÁGA??? CSÁKÁNNYAL ÖSSZETÖRÖM!!! MUHAHAHAAAAA!!! Vagy egészen egyszerre megfejelem, és jobb belátásra tér... 
A legbiztosabb megoldás mégis az, ha itt maradok, és elbarikádozom a szobámat...Igen! tökéletes, és briliáns terv!!! 
A meggy nem merészkedik ide... ha meg igen, akkor majd...izé......öhm.... elkábítom Kisame büdös zoknijával! 
Heh, nem gyõzöm csodálni magamat! Egyszerûen briliáns vagyok! Szép is, okos is, aranyos is, szerény is.... csak remélem a plafon is stabil, mert ha nem akkor nagy benyomást tesznek rám a tégla darabok percek alatt... 
Ám mielõtt még akcióba lendülhetnék, s szekrényemet megragadva tolhatnám az ajtó elé, a falap kicsapódik, s nagy sikongatok közepette egy giga nagy szívecske alakú dobozzal a kezében toppan be Tobi,hogy szélsebesen vonjon halálos szeretete aurája alá.... avagy... úgy ölel meg, hogy menten kijön belõlem a tömés...... jajj.... 
Jéé.... ropog a csontom.. hát nem aranyos, hogy ennyire szeret csak meg ne öljön... 
Nyöszörögve próbálnám neki elhebegni, hogyha így folytatja megmurdelek, azonban úgy látszik õ nem szándékozik jelét adni annak, hogy érti is, amit magyarázok neki...TE ELMEBETEG! ENGEDJ EL, VAGY RÖVID ÚTON TALÁLKOZOL LUCIFER PAPÁVAL!!!!!! 
Mûészi öklöm minden örömét megismertetem veled, nagyon hamar... érezd magad megtisztelve, hogy csodás kacsóim által utazhatsz az örök vadász mezõkre, ahol a birkákkal együtt legelészhetsz az örökkévalóságig... de elõbb... 
-TOBIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII, HMM!!- rikkantom, s minden erõmet összeszedve feszítem le magamról, majd, hogy végleg nyugton maradjon úgy meglapátolom arcát, hogy a fald adja a másik simogatást....NESZE NEKED!! BIBIBÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!!! 
- Jajj Deidara-senpai, olyan kegyetlen vagy! Pedig én csak megakartalak ajándékozni!!!- tápászkodik fel nyöszörögve, miután sürgõs randiját a fallal lebonyolította, s a bombont kis híján orromba dugva nyomja kezembe, én pedig értetlenül, nagy szemekkel szemlélem meg a rózsaszín dobozkát... he....? 
Tudom én, hogy amiért ilyen fényes folt vagyok az univerzum sötét vásznán, ajándékot érdemlek a nap huszonnégy órájában, de erre nem számítottam... nincs szülinapom.... Karácsony sincs... hmm.... 
- Miért is, hmm?- kérdezek vissza, s közben édességek iránti tûrhetetlen vágyamban rögtön feltépem a dobozt, s tartalmát egy szempillantás alatt söpröm számba..... nyam....FINOM!!! ISTENI!!! TOBI!!! IMDÁLAK!!!!!! 
Persze kezemmel kell segítenem, hogy a csoki darabkák a számban maradjanak, de semmi gond... tömtem é már többet is egyszerre... nem nagy ügy... csak félre ne nyeljek... Kb. úgy nézhetek ki, ment Zetsu mikor kannibálkodik, és már csak egy szééép tulipán kéne a fejemre, s máris tökéletes ikrekké válnák... na ó... hanyagoljuk ezeket a feltételezéseket, mert egy életre megállok a fejlõdésben... 
- Valentin nap van, Deidara-senpai!- kiáltja fennhangon, s kis szívecskékkel maga mellett, szívére szorított kézzel idézi be nekem a romantikus regények fõszereplõjét... 
Kis híján félrenyelve ütögetem meg mellkasomat, fulladásos halál közeli állapotba kerülve.... jézusom... MEGFULALDOK!!!! 
de hála ennek a maszkos elmebetegnek, aki úgy vág hátba, mintha a WC ajtó lennék, sikeresen túlteszem magam ezen is... de az elõbbi kijelentésén valahogy nem sikerül... viszont lemeredve, nagy szemekkel pillantok csak rá, s úgy mérem végig, mint egy UFO-t.... 
- He...? – nyögöm nagyon elmésen, mire õ karba tett kézzel, ujját két centivel orrom elõtt billegetve rázza meg fejét egy fáradt sóhaj kíséretében. NE MUTOGASS MERT MEMUOGATLAK ÉS ANNAK TE NEM FOGZS ÖRÜLNI!!! 
Nem vagyok szefós tudom mi az a Valentin nap, csak épp....MI KÖZÖM VAN NEKEM HOZZÁ?????? 
- Valentin nap! Deidara-senpai! Tudod, mikor a szerelmesek ajándékot adna egymásnak, meg randevúznak, meg hasonlók....- magyarázza elpirulva, tini lányokat idézõ pózba vágva magát, ábrándos maszklyukkal álmélkodva... na jó... ezt eddig én is tudtam, de nekem mégis mi közöm van ehhez? 
- És, hmm...?- faggatózom összehúzott szemekkel, a dobozt jóóóó messzire elhajítva, szám szélérõl a csoki foltokat gondosan letörölve... adni kell a szépségre... a barna nem áll jól... 
- Hát.... mivel te és Sasori-san....öhm...izé..... együtt jártok, adnod kéne neki valamit, nem?- latolgat halkan, bátortalanul, azonban elég hangosan ahhoz, hogy bennem még a vér is megálljon... 
- MI??????????- kommentálom meglepettsége, s gyilkos tekintettel esek Tobi nyakának, mint gumikacsa a WC kefének.... 
NEM! HATÁROZOTTAN NEM! 
Mégis minek adnék én a meggynek valamit is? NEM IS JÁRUNK EGYÜTT! Izé... ez...khm... nem is tudom mi, ami kettõnk között van, DE KÖZE SINCS A YENGÉD ÉRZELMEKHEZ!!!! Ha egyáltalán képesek vagyunk mi arra... 
Az egyetlen dolog, amit a meggynek adnék az ez:

De....de hogy ajándékot kapjon, az kizárt! KIZÁRT! 
- Deidara-senpai! Olyan jól festetek együtt, olyan szép pár vagytok, és olyan régóta pusmog rólatok az egész bázis, hogy muszáj adnod neki valamit, különben halálosan szomorú lesz a bánattól, hogy szíve szerelme nem adott neki semmit!- kiáltja drámaian, színpadias mozdulatokkal eljátszva a banán halálát...MI PERCEKEN BELÜL VALÓSÁG LESZ, HA NEM HAGY BÉKÉN!!!! 
- Azért nem hinném, hogy ilyen komoly a helyzet, hmm...- morgom szenvtelenül, összehúzott szemekkel gyilkos tekintettel vizslatva a maszkost, ki elém pattanva, kezét vállamra téve hordozza végig tenyerét elõttünk, határozott, célratörõ kisugárzással.... na ez gáz.... ez kezd komolyan kínos lenni, még így is, hogy senki sem látja... 
- Deidara-senpai! Muszáj megtenned! Sasori-san belehal, ha nem látja, hogy szeret! Mert szereted! Én érzem! Tudom! Látom a szemedben!!! EZÉRT AJÁNDÉPKOZD MEG VALAMIVEL!- rikkantja, akkor beleéléssel, amit az ember csak a romantikus filmekben lát... 
Van benne valami... addig úgy sem hagy élni, amíg nem teszek eleget a hülyeségének... a meggynek meg gyereknap van na... de ha nem ad nekem valamit õ is...ÁTPALSZTIKÁZOM AZ ARCÁT!!!! 
- Jól van, jól van! De mi a fészkes fenét adjak én neki, hmm?- teszem fel a villám kérdést, ami szöget ütött fejembe... mit adhatnék neki? Van egykét sejtésem, hogy tulajdonképpen minek örülne, de mindegyik variációba pucér vagyok és õ is... AMIT NEM ÉRDEMEL MEG!!!!!! 
- Hmm... minden férfi szereti a finom ételeket...- vonja meg vállát, s én államat simogatva, elgondolkodva pillantok rá... de én nem tudok ózni, te eszement... életemben egyszer láttam fakanalat, és azt is csak azért, hogy az egyik öreg néni elkergessen, mielõtt elcsórom az ebédet... 
- Tobi te tudsz fõzni igaz?- heves bólogatás.... ezt vártam.... muhahahaaaa...- akkor segíteni fogsz nekem, hmm! 
- OKÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ!!! DE JÓÓÓÓÓÓÓ!!! EGYÜTT FÜZÖNK, DEIDARA-SENPAI!!!! EZ OYLAN ROMANTIKUS!!!- sikongat de veszettül, én pedig lüktetõ halántékkal próbálom visszafogni gyilkos hajlamimat.... nem lenne szerencsés elpatkolnia a fõzés elõtt.... de utána.....SEGÍTEK A BAJÁN!!!! 

* 

Kis kötényben, felkontyolt hajjal, és kissé megviselten álldogálok a meggy szobájában, asztalát gyönyörûen megterítve, a Tobi parancsaira általam összeügyeskedett, ehetõnek, és finomnak látszó ételekkel telepakolva.... an de... 
Tobi mint instruktor borzalmas... kétszer kis híján a torkomon nyomta le a fakanalat,mikor kóstolnom kellett, és legalább másodpercenként fojtott halálra, melynek következményeképp mellkasomban lévõ csontjaim úgy sajognak, mint az állat... avagy... ha nem lennék ilyen szép, akkor darabokra esnék szét, mint egy kirakós... 
Azért remélem megérte a fáradtságot, mert ha nem, akkor nagyon pipa leszek, és egészen véletlenül a meggyen vagy a szobán fogom levezetni az ingerültségemet... vagy mindkettõn... 
S mintha csak Isteni sugallat alapján tudná, hogy rá gondoltam, nyílik az ajtó, s feltûnik mögött a danna, ki meglepetten szemlél hol engem, hol meg az asztalt... na ez..... olyan” afeleséghazavárjaaférjét,akiamunkábólholtfáradtanjötthaza” benyomást kelti, de semmi gond... nem vagyok nõnemû így nem kell ilyesmitõl tartanom...talán... 
- Szia danna, hmm!- intek neki, s egy kényszeredett mosolyt arcomra csalva kezdem zavartam gyûrögetni köténykém fodros szélét.. még egy dolog, amit nem értek...MIÉRT KELL RÓZASZÍN FODROS KÖTÉNY A FÕZÉSHEZ???? 
- Deidara... mi ez?- érdeklõdik egyik szemöldökét felhúzva, miközben kényelmes léptekkel sétál elém, nem kis borongást kiváltva belõlem... el kéne mondani neki, hogy mi a pálya... 
- Izé... Valentin napi ajándék, hmm...- motyogom halkan, szinte csak magamnak, és hogy zavaromat leplezzem érdeklõdésemet a gõzölgõ ételeknek szentelem, azt latolgatva vajon a kis gõz felhõ egy bárányra vagy egy gigantikus méretû ökölre hasonlít, amivel Tobit fogom megajándékozni... 
Szemem sarkából pillantok csak a meggyre, és az arcán ülõ perverz, élveteg, ugyan akkor különösen csábos mosoly egyáltalán nem tetszik nekem... és az sem, hogy csupán ezzel a bekebelezõ tekintettel olyan szintû vörösségre biztatja arcomat, hogy azon csodálkozom, én nem gõzölgök úgy, mint ez a sok kaja... és olyan finomnak sem nézek ki, úgy hogy nem kell így nézni te meggy, mert te kerülsz terítékre... EGY IDIÓTA GYÜMÖLCSTORTÁBAN! 
- Izé... menj...kóstold meg, hmm!- bökök a sok finomságra, s menekülök az asztal túl oldalára még mielõtt rám vetetné magát... a biztonság kedvéért...MA NEM ENGEDEM! 
Széles vigyorral, baljós arckifejezéssel ül le, s az evõpálcákat a kezébe véve lát neki a falatozásnak,én pedig keresztbe font kezekkel, kíváncsi szemekkel figyelem minden mozdulatát.... Na...? NA? ÍZLIK? Ha igen, akkor szeretlek de ha nem....AKKOR IMÁDKOZZ, HOGY JÓ GYORSAN TUDJ FUTNI!!! 
Barna szemeiben furcsa fény villan, ahogy érdeklõdésemet figyeli, majd egy csábos mosoly után az evõpálcát nyalogatva könyököl fel az asztalon... na ez...EZ ALJAS DANNA! TE HÜLYE MEGYG! KOMPÓTOT CSINÁLOK BELÕLED! Vagy minimum sütibe raklak... 

Elpirulva sütöm le szemeimet, próbálok nem figyelni arra, hogy hogyan eszik, mert félek, hogy két perc és pocsolya állagban fogok a földön folydogálni, vígan várva, hogy rám vesse magát egy kis desszert reményében... 
- Í...ízlik, hmm?- makogom halkan, félve rá- rápillantva... halkan kuncogva tolja el a széket, s én rémülten, kis tányér szemekkel pillantok rá, ahogy egy ragadozó nézésével, egyre közelebb kerül hozzám, aminek én nem örülök, mert ismerem ezt a nézést, és általában egy dolog a vége... AMIT ÉLVEZEK, DE AKKOR SEM MONDANÁM MEG NEKI, HOGYHA MEGKÍNOZNA ÉRTE!!! 
- Nagyon finom, Dei-chan... mit szólnál, ha én is átadnám az ajándékom?- duruzsolja halkan, ujjait állam alá fûzi, s gyengéden fordítja maga felé fejemet, én pedig bénultan hagyom, hogy vészes közelségbe hajoljon, ajkaival puhán simogatva az enyémeket, ezzel totális vörös arcszínt kiváltva belõlem... 
- Ne...nem szükséges.... elég, ha én adok, hmm...- motyogom halkan, ám õ ujját számra simítja, így belém fojtva a további beszédet... na jó... sarokba szorított.... hol tudok menekülni? Hmm.... átbújok a lába között! Úgy is kicsi vagyok! észre sem veszi! 
Jajj.... neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee... 
- Édes voltál. Megérdemled, hogy én is adjak neked valami szépet...- búgja, s mielõtt még megszólalhatnék, ajkaival fojtja belém a szavakat, éhesen harapdálja meg õket, s én sóhajtva engedek utat nyelvének, mely forró táncba kezd az enyémmel... 
Ennyit arról, hogy eltûnhetek mielõtt sarokba szorít....

Sasori:

Unalmasan töltöm az idõt a bázison. Hmm. Még sosem unatkoztam Deidara nélkül. Hehe. Kis Dei-chan. Vajon hogy boldogul Tobival? Hát... Én már biztos kinyírtam volna. Mindegy. Megbütykölöm pár bábomat, frissítést és karbantartást végzek. Ez elvonja a figyelmemet.

Nem tudom, mióta ülök itt, de már kényelmetlen a szék. Ennyire belemerültem volna? Hirtelen ismerõs chakra jelenlétet érzek közeledni. Hmm. Végre visszaértek. Felállok, és nyújtózom egyet. Kiváncsi vagyok hogy bírta ezt a küldetést. Lassan lépkedek az összefüggõ folyosók egyikén, és meghallom léptüket. Csoda hogy Tobi túlélte. 
- Végre visszaértél, Deidara – szólalok meg a fal takarásából, majd ki is lépek a folyosóról, hogy szembe állhassak velül... Vele. 
- Nagyon úgy tûnik, hmm... – morogja durcásan, s közben megvetéssel mér végig. Na... Csak nem fárasztó volt a küldetés? Nem élvezted mi? 
- De nagyon éveztem a küldetést! – hehe... ööö... mi? Hogy? – Tobi nagyon kedves, és segítõkész társ! – Hogy mi?? – Azt hiszem meg kérem Peint, hogy több küldetést is osszon ránk, hmm!
Na ne nevettess. Ez ugye te sem gondolod komolyan Dei-chan? Érdeklõdõ tekintettel várom, hogy mondjon még valamit, esetleg elnevesse magát, de nem...
- Nagyon szeretem Tobit! Kedves, aranyos és roppant mód szeret engem! Igaz Tobi, hmm? – fordul az idióta felé, aki rögtön rá is veti magát. Szinte látom a maszk lyukán átvillanó csillagos szemét. 
- Igenigenigenigen!! – sipákolja és ölelgeti a szõkét. NE FOGDOSD! Hihetetlen... kihozott a mérhetetlen béketûrésembõl. Engedd már el!! ha szemmel ölni lehetne... inkább ki sem mondom...
Kissé paprikásan indulok el feléjük. Most leszedlek róla, de nem fogod megköszönni!
- Oh danna! – vág közbe Deidara – El is felejtettem! Nekünk most dolgunk van! Gyere Tobi! Leadjuk a jelentést, hmm! – mondja bájosan mosolyogva, és Tobi karját megragadva indulnak Pein irodája felé. 
Ch... Hát ezt nem hiszem el. Tényleg nem. Biztos csak engem akart felhúzni. Hát... Sikerült is... Furcsa... Nem hittem volna, hogy ezt bárki is el tudja nálam érni... Ügyes vagy Dei-cah. De mivel azt állítottad, hogy „jó móka” volt Tobival a küldetés, így egy újabb büntetést kell rád kiszabnom. Hehe. És az csak tõled függ, hogy vajon büntetés lesz e.

Lassan én is elindulok Pein irodája felé. Biztos mindjárt végeznek, nem lehet olyan nehéz és hosszadalmas egy tekercset leadni. A megfelelõ folyosóra érve már az iroda felé haladva hallok zajokat. Természetesen az irodából. Hamarosan ki is nyílik az ajtó, mielõtt oda érnék, és kedvenc szõkém pattan ki, de csak félig. Mérgesen néz az ajtó irányába, és ha jól látom... Tobit próbálja lerázni a lábáról, több-kevesebb sikerrel. Gúnyos mosolyt engedve meg magamnak lépek egyre közelebb, és csak figyelem az eseményeket. Deidarának sikerül a maszkost leráznia, végül rá is csapja az ajtót, és erõsen tartja, hogy a másik oldalon dörömbölõ és lassan bõgõ Tobi ne juthasson ki. 
Nagy erõlködésében észre sem veszi, hogy mögé álltam. 
- Ennyire csak nem lehetett jó a küldetés... Dei-chan – suttogom a végét, közben hirtelen elengedi az ajtót, aminek másik oldalán néma csend... Talán Pein sem bírta tovább?
Hirtelen kiegyenesedik, és zavart vigyorral áll velem szemben. 
- Igen... Tobi épp Peinnel beszéli meg a következõ küldetést, hmm – magyaráz lelkesen. Na persze... Fél szemöldököm felvonva nézek rá, ugyan az a gúnyos kis mosoly ül még arcomon. Én ezt nem veszem be Dei-chan. 
- Hát akkor... – ragadom meg csuklóját, mire lepetten néz kezére, majd rám – Ha ennyire élvezted a büntetésed, valami mást kell kitalálnom – búgom sejtelmesen, és már is a szobámba teleportálom magunkat. Ellenõrzöm az ajtót... Gondosan lezárva... Oké.
Lelököm az ágyra, és élveteg mosollyal nézem ahogy máris készülne felpattanni, de pár ujjmozdulat, és rögtön az ágyban fekszik. Meglepõdtél mi? Pedig ismered a technikámat. Pislog kettõt, majd mérgesen rám néz.
- ERESSZ EL, HMM!! – rikkantja. Csak szeretnéd. Hehe.
- Nem-nem Deidara. Most azt fogod csinálni, amit én akarok – mászok fölé még mindig mosolyogva. Imádom amikor ennyire tiltakozik. Amikor látja, hogy nem viccelek, hirtelen megszeppen, és halvány pír kerül arcára. Kis aranyos. Nyugi. Élvezni is fogod ezt a büntetést.

Deidara: 

Amint beérek Peinhez, az a kellemetlen érzésem támad, hogy Tobi még mindig rajtam csimpaszkodik...MIÉRT LÓGSZ RAJTAM MÉG MINDIG, MINT EGY CSIMPÁNZ??? ÁTVÁLTOTTÁL CSITA-MÓDBA?????HEEEEEE????? 
Küszködve próbálom megszabadítani magamat tõle, azonban ez korántsem megy olyan könnyen, ugyan is a drága banánnak valamiféle különleges polip beütése is lehet, ugyan is úgy tapad rám mint a piócák... csak épp õ nem a véremet, ha nem a rettenetesen véges türelmemet szipolyozza... de esküszöm az életemre...HA TOVÁBBÁBRA IS EZT TESZI, AKKOR ÉN FOGOK SZÍVNI EGY-KÉT DOLGOT ÉS ANNAK NEM FOG ÖRÜLNI! 
Na most tisztázzuk... mit is fogok szívni...? Jó kérdés... 
Mindenesetre, ahogy elnéztem az én drága dannám jól kijött a sodrából, ami jelen estemben tökéletes fél siker, mert legalább azt tudatosítottam vele, hogy...TÜNNYÉ’ MÁ’ E’ A KÖZELEMBÛ’ MER’ ÁSÓVAL KAVIRCULOM MEG A BELSÕSZERVEIDET! 
De mivel a drága maszkos nem érti láthatatlan célzásomat, így kezeimet feszítõvasként alkalmazva tolom el magamtól nagy küszködések árán....MI VAN EZEN? TAPADÓKORONG???? 
S mikor sikerül ez, boldogan, mégis gyilkos tekintettel pillantok a maszkosra ki állkapcsát fájlalva húzódik meg az egyik díszvirág mögött... olvadj bele a környezetbe banán.... MERT TESZEK RÓLA HOGY PAPÍR VÉKONY LEGYÉL!!!! 
- Meg van a tekersz Deidara?- kérdezi tõlem vontatottan Pein, ugyan akkor arca olyan nevetségesen, komoly, hogy röhögõ görcsöt kapok tõle... valahogy ez a piercing tisztító készlet nem passzol össze ezzel a szúrós, kiskapákat repítõ tekintettel...MIT NLZÕ MÁN? NEM LETTÁ’ MÉG SZUPERSZTÁRT???? A VILLÁM VÁGNA ABBA A VILLMÁHÍRÓNAK KÉSZÛT FEJEDBE! 
- El, hmm...- vetem oda, s egy sztáros, elegáns mozdulattal hajítom vezetõnk felé a tekercset, mély szép ívet leírva landol kis híján a piercing tisztító készlet közepén, azonban a répafejû reflexeit csillogtatva kapja el az általam dobott tárgyat... de menõ vagy... PAKOJJÁ’ KI KÖCSÖG! SZÉTVÁGLAK! 
- Igen! Deidara-senpai olyan csodálatosan csodálatos volt!- kiáltja Tobi, mintha épp felhúzták volna, mintha a hülye Duracell elem sosem járna le benne, s mintha az imént, pár perccel ezelõtt nem vágtam volna pofán de kegyetlenül, úgy veti rám magát megint....EBBÕL ELÉG VOLT! 
- ENGEDJ EL TOBI, HMM!- kiáltom, s éles sikongatásaival mit sem törõdve oldalazva araszolok az ajtó felé, melyet nagy nehezen a banánt magamról feszegetve nyitok ki, s mihelyt valamelyest ki is jutok, vicsorogva, gyilkos tekintettel rázom le magamról....SZÁJJÁ’ MÁN LE RÓLAM! 
Már el is határozom magamban, hogy drasztikus megoldásként elé rakok egy tükröt hátha megijed sajt magától, s kislányos sikollyal fut el könnyeit öntve, azonban nem bírja tovább elengedi lábaimat, én pedig áldásos szerencsémnek köszönhetõen szabadulok ki végre, hogy azt az ajtót úgy csapjam be, mint otthon falun szokás a nagy perpatvar után...BECSAPOM AZ AJTÓT, HADD DÕLJÖN ÖSSZE HÁZ, HÁTHA MAGA ALÁ TEMETI EZT AZ IDIÓTA BAGÁZST!!! 
Hihetetlen... egyszer Tobi csap fel önkéntes szeretetadó szolgáltatásnak, másszor Sasori –danna éli ki rajtam perverz és nekem nem tetszõ hajlamait, amit megjegyzem legszívesebben egy kisfejszével való simogatással honorálnék...MEG AKAROD ÍZLELNI MILYEN A FÉM DANNA???? HÁT LETÖMÖM A TORKODON A HÛTÕT DE PUDINGOSTUL!!!! 
- Ennyire csak nem lehetett jó a küldetés... Dei-chan –hallom meg azt a sajnálatosan ismerõs hangot, mely érzéki suttogással kívánja tudtomra adni, hogy gazdája a hátam mögött dekkol, ezzel szobormerevségre bírva testemet...ez nem... nem létezik... 
Sajnos be kell látnom, végre, hogy a hülye meggyet lerázni, mert még akkor is szemezik velem, amikor már rég a befõttben lenne a helye... egyet nem értek...HA MÁR NYILVÁNOSAN ENGEDTEM MEG TOBINAK, HOGY CSODÁS FENEKEMHEZ ÉRJEN, AKKOR MIÉRT NEM TUD MÁR VÉGRE LESZÁLLNI TÖKÉLETES SZEMÉLYEMRÕL???? 
Nem mellesleg már kezd az agyamra menni, hogy feltûnik és letûnik... a feltûnés letûnés mestere, de mindig ott van ahol nem kéne, s mindig olyat csinál, amit nem kéne.... rossz fiú... ne félj a Mikulás nem hoz neked cukorkát...MAJD ÉN MEGSZADIZLAK BÜNTETÉSKÉPP A VIRGÁCSODDAL!!! 
Arcomra erõltetem leg bájosabb vigyoromat, s mintha az imént épp nem Tobi és a köztem dúló barátságot hazudtoltam volna meg, úgy állok meg elõtte, mint a ki szentek... Hát glória van a fejem fölött! Csak Kakuzu el ne adja... 
- Igen... Tobi épp Peinnel beszéli meg a következõ küldetést, hmm – kommentálom a helyzetet, ám szkeptikus arca, s homloka közepéig emelkedõ szemöldöke, valamint gunyoros, feletépp irritáló – POFOZNIVALÓ- mosolya elárulja, hogy magyarázatom nem nyerte el tetszését...A VILLÁM VÁGNA BELÉD TE KIS ASZTAL KEZDEMÉNY!!! HÁT MIÉRT NEM MÉSZ EL A RÉTTRE BIRKÁKAT LEGELTETNI???? 
- Hát akkor... –fonja ujjait csuklómra, s meglepetten nézek a bilincsként rám fonódó kézre, majd a meggyre, ki nagyon értelmes, rosszat sejtetõ arccal néz engem, mint a kirakati bábukat... nem tetszik...– Ha ennyire élvezted a büntetésed, valami mást kell kitalálnom. 
Már maga az a titokzatos, furcsa hang sem tetszett, amivel az imént kiejtette büntetésem elõfutárának szavait, ám ahogy rohanni kezd, engem meg húz maga után, mint vad kutya a kislányt, kezdek belegondolni, hogy talán mégiscsak vissza kéne menekülnöm Tobihoz, hogy a karjaiba vethessem magamat, s addig püföljem vele ezt a szerencsétlen meggyet, míg azt is megbánja, hogy a kis farkincája a férfiakat is komálja...MIT KÉPZELSZ, MI VAGYOK ÉN??? KRUMPLISZSÁK??? HEEEEE?? ENGEGGYÉ’ MÁN E’!!!
Elvonszol szobájába, s miután az ajtót is bebiztosítatta, tökéletesen elegáns mozdulattal penderít az ágyra, s én mint valami rúgós játék, becsapódásom pillanatában ugranék vissza, hogy vérmes nyuszi módjára kezdjem csépelni a vöröst, ám õ könnyed ujjmozdulatokkal ösztönözi bábbá vált testemet a fekvésre....na neeeee....neeeeeeeeeem... EZ MÁR SOK(K)! TÚL SOK(K)! 
Na most két választásom van... vagy kasztrálom és röhögök mellé vagy kasztrálom és nem röhögök mellé... a végkifejlet ugyan az...KISLÁNY LESZEL RÖVID UTÓN MEGGYESPITE!!!! MUHAHAHAHA!!! 
Miután végre felfedezem szorult helyzetem, szemimben a kiskapa gyilkos fénye villan, s ezzel a vehemenciával nézek csúnyán a vörösre, hogy ezzel szuggeráljam a félelemre...FÉJJÉ MER MEGFÉLEMLÍTELEK!!! 
Miért most nem azt csinálod? 
De... 
CSINÁLD AGRESSZÍVEBBEN! TILTAKOZZ!!!! ARRGGGHHH!!! 
- ERESSZ EL, HMM!! – rikítom, akár egy veszett ninja kakas, ám õ nem retten meg... rosszul teszi... mert én ismerem, amit õ nem... GYILKOS PULYKA BOSZSÚJÁT!!!!! Az mi...? Nem tudom...? Jó ez így...? NEM TUDOM...? 
- Nem-nem Deidara. Most azt fogod csinálni, amit én akarok – ereszkedik az ágyra, akár egy tigris arcán ragadozó, mégis sejtelmes és érzéki mosoly, barna szemei vággyal csillannak meg, ahogy fölém ér....ajajjj... érzem, ahogy arcom már most enyhe paradicsomban villódzik, szemeim nagyra tágulnak... ajjaj fiam, látom te komolyan gondolod... DE ÉN NEM AKAJOM!!! KIVEREM A HISZTIT, ÉS AKKOR GUMIBUGYIBA KERÜLSZ!!!! 
Mozdulatlanul heverek az ágyon, ám kezének egyetlen intésér kezeim önmaguktól mozdulnak, engedelmesen fonódnak nyaka köré, hogy ujjaim eltûnjenek a lángvörös tincsek között... megrökönyödve, ijedt ugyanakkor felháborodott nyikkanással jelzem nem tetszésemet, ám a vöröst ez a legkevésbé sem izgatja... Izgató, vészes közelségbe hajol hozzám, puha ajkainak forró lehelete perzseli az enyémeket, felszikrázik tõle bõröm, folyékony tûzként bizseregteti végig testemet, ahol csak érezni vélem õt... EZT NEM HISZEM EL! MI A JÓ ÉLETNEK KELL MARIONETTESET JÁTSZANI?? Te meggy... ezért még holt biztos hogy háromlábú kisszékként végzed Kakuzu méretes hátsója alatt... 
- Danna... engedj el, hmm...- nyöszörgöm halkan, s õ érzéki mosollyal simítja mutató ujját ajkaimra. 
- Cssss..- susogja mély, búgó hangján, s én szófogadóan hallgatok el inkább, holott legszívesebben nagyon csúnya dolgokat vágnék a fejéhez...- Csókolj meg. 
Döbbenten nyílnak tágra szemeim, s már ellenkezni készülnék, hangot adni nem tetszésemnek, azonban fejem magától mozdul, ajkaim szájához préselõdnek, s õ várakozóan nyitja meg elõttem az utat.. nagyot nyelve, jobb ötletem lévén, behunyom szemeimet, s belenyugvó sóhajjal mélyítem el a csókot nyelvemmel... mintha csak erre várt volna, éhes vadként csap le rám, falni, marcangolni kezd, dominánsan veszi át az irányítást... forró tûzként ébred fel bennem az vágy, s ahogy puha ujjai arcomhoz érnek, már szikrázva pattognak fel bennem aprócska lángjai... fullasztóvá válik a légkör, elvonja az éltetõ oxigén, fülledten kezdi hatalma alá vonni elhevült testemet... 
Elválik ajkaimtól, s érzéki mosollyal simogatja meg kipirult arcomat, s ujjainak intésére mozdul fejem, hogy tenyerébe csókoljak... 
- Vetkõztess, Dei-chan...- duruzsolja, s én akár egy engedelmes báb látok neki fölsõjének eltávolításához, s ahogy felszabadul izmos felsõteste, öntudatlanul, a vörös által irányítva tapasztom rá ajkaimat, hogy forró csókokat égessek belé... 

Sasori:

Ahh istenem. Ez  a bódító és õrjítõ forróság, ez a mámorító szorítás. Abba kell kicsit hagynom a mozgást, mert a végén még idõ elõtt elmennék. De lepettségemre, õ maga löki hátra fenekét, hogy mélyebben hatolhassak belé, és fejemet felkapva nyögve egyet markolom meg jól a félholdacskát. és szemébe nézve kezdek újra mozogni. Milyen kis heves. Ajkába harapva nyögdécsel alattam, amint megérintem gyönyört okozó pontját. 
- Milyen türelmetlen valaki... – susogom rekedtesen fülébe, majd bele is kóstolok. Mozgásommal ellentétesen mozgatja csípõjét ritmusosan, Ohh milyen szenvedélyes! Mindjárt felfalom! Végigsimítom mindenhol, érezni akarom puha bõrét, Lesimítok karján, ekézem a kézfejére csúsztatom kezem, és ujjainkat összefonva támaszkodom meg. Nekem ez a kapaszkodóm most, hogy kontrollálni tudjam magam. Egy sikollyal dobja hátra fejét, arany haja arcomba hullik, és mélyet szippantok az édes illatból. A ritmusos rángástól nekem sem kell több a beteljesüléshez, Vállába harapok, hogy visszafojthassam hangos hörgésem, ekkor érem el a gyönyör csúcsát, mely úgy robban bennem mint egy bomba, és akaratlanul is hangosra sikerül nyögésem, de nem érdekel. Hagyom hogy elnyeljenek a kéjes élvezet hullámai, és csak lebegjek a felhõk között. Összeesik alattam, és én rögtön rá. Már magam sem bírom megtartani, de azért összenyomni sem akarom. Lihegve fekszünk egymás mellett, és oldalra, felé fordítom fejem, hogy kába kis arcát láthassam. Olyan szép. Hirtelen hozzám bújva kuporodik össze, és rám akaszkodva szorít magához. De édes vagy Dei-chan. Máris megadtad magad? Finoman végigsimítva rajta ölelem magamhoz én is, közben motyog valamit, és kérdõ tekintettel figyelek pihegõ kis arcára. Mit mondtál? Kissé mérgesen villan égkék szeme, de látom az álmosság rajta is úrrá van. Mosolyogva terítem magunkra a takarót, és puszit hintek arcára, majd kézfejemmel meg is simogatom.
- Jó éjszakád Dei-chan – susogom szemébe, miközben laposan néz rám, és megint motyog valamit, de még szájáról sem tudom leolvasni, majd lehunyja szemhéjait, és már szuszog is. Milyen aranyos. Azt hiszem nagyon is megkedveltem. Az már más tészta lesz, hogy vajon õ is fog e majd úgy kedvelni. Hehe. Ásítok egyet, majd a párnára hajtom fejem, és szorosan magamhoz ölelve engedem, hogy az álom elõtti sötétség mélyen magába húzzon.

Hirtelen kelek fel, szemeim kipattannak. Mi volt ez? Forróságot érzek magam körül, és szorító karokat. Feleszmélve jövök rá, hogy kedvenc szõkém, még mindig rajtam csimpaszkodva alszik. Hú de sokat aludtam. Még alig volt este, amikor elaludtunk, és hallom már reggel van. Kifárasztottál rendesen. De ettõl függetlenül a reggeli merevedés sem marad el. Nem ölel, szó szerint szorít magához, és orra alatt motyog valamit. Mit álmodhatsz drága? Még felülni sem tudok, úgy fog engem, bár annyira nem is zavar. Hehe. Szép haját birizgálom, arcához simítom, de csak fintorgást kapok, felkelni nem kel fel. Azt hiszem valami „intenzívebb”, kell, hogy felébresszem. Hehe. Csípõmet lassan mozgatni kezdem, és hozzá dörgölöm. Ahh. Talán még sem volt annyira jó ötlet. Máris elönt a forró kéj. De... legalább eredményes volt. Laposakat pislogva nyitogatja szemeit, és kék íriszei jobbra-balra mozogva mérik fel a terepet. Abbahagyom a mozgást, mert a végén még újra letámadom. Elernyednek végtagjai, de most én ölelem magamhoz, várva a szokásos reakcióra, de nem szorítom, csak biztosan tartom. Hirtelen pattannak ki szemei, amint megérzi neki nyomódni a férfiasságom, és már ugrana is, de én tartom õt. Lágyan nézek szemébe, amely az álmosság mellett enyhe mérget is csillogtat. Mielõtt megnyekkenhetne megcsókolom, és ajkai közé csusszantom nyelvem, hogy megízlelhessem. Mmmm. Karja megint magához ölelnek, és én végigsimítok a hátán. Ugye te is tudod, hogy megint kellesz nekem? És úgy érzem, még jó sokszor majd. Imádom amikor olyan kis heves. És tegnap este. Ahhrw. Lábait lecsúsztatja rólam, és a takarót lerúgva kapálódzna ki, de rájuk téve saját lábam akadályozom meg a ficánkolásban. Még nincs vége a büntetésednek Dei-chan. Tegnap túlságosan is élvezted így ma még jobban meg kell, hogy büntesselek. Ha kell még sokszor büntetlek így meg. Az már csak mellékes lesz, ha még jobban fogjuk élvezni. Hehe.

Sasori:

Elõveszek a szekrényembõl pár szükséges és szokásos ruhát, majd öltözni kezdek. Hallom ahogy az ágy nyekereg, gondolom õ is ezt teszi. Hmm hogy trappol. Kis ideges. Hehe. Szeretem, ha heves. Köpenyem felkapva vetek hátra egy pillantást vállam felett, és látom ahogy végig begombolt köpenyének gallérját húzogatja fel. Drága kis ukém. Mert elõbb vagy utóbb teljesen azom leszem, bizony. Elkészülve fordulok felé, és még mindig a gallért birizgálja. Na... Tõlem rég nem megszokott módon mosolygok rá, ezt a mosolyt csak csábításkor használom, és ritkán. Sokszor nehezemre esik mosolyogni, de ez most valahogy magától jön. Ugyan még mosolyogva, de rovón nézek édes türkiz szemeibe, amikben látom a haragot. Kigombolom a köpeny tetejét...
- Ugyan Dei-chan, ne rejtsd el a jeleimet! – mutatok rovón ujjammal, majd közel hajolok hozzá és elégedetten vigyorogva nézek arcára, mely dühtõl piroslik. 
- MI VAN, HMM??? – kiáltja döbbenten, kerek szemekkel. 
Bizony Dei-chan, jól hallottad. Reakcióján csak halkan nevetni tudok. Olyan édes. Megragadom csuklóját, és magam után húzom ki a szobából. Kicsit sietnünk kell Pein elé, mert zabos lesz, ha túl sokat késünk. És azt még néha én is nehezen bírom ki. 
Erõsen tartom kezét, és szinte vonszolni kell. Ejnye Dei-chan. Szabadulni próbál, de én erõsebb vagyok. Az irodához érünk, és az ajtót kicsapta toppanunk meg fényes belépõvel, Deidarárt magam elé lökve, aki majdnem elesik. Hupsz. 
- Végre valahára ideértetek. Már kezdtem azt hinni, hogy végleg búcsút mondhatok nektek – dorgál poénkodva vezérünk, aki csöppet sem vidám. Hehh... már megint.
- Csak... izé... dolgunk volt, hmm! – hallom édes társam ahogy mentegetõzni próbál. Pein nem nyugszik meg, láthatóan - AZ Õ HIBÁJA! Õ TEHET RÓLA, MERT NEM VOLT HAJLANDÓ KIJÖNNI A TÜKÖR ELÕL, HMM!!!
Hogy mi? Mirõl beszélsz te? Keh... a kis ravasz. Mind eg,y ezt még talán(!) elnézem neki. 
- Ez esetben kénytelen leszek megkérni téged, Deidara, hogy gondoskodj errõl a problémáról késõbbiekben – sóhajtja Pein. Jól van, legalább nyugodtabb lett... Még ez is jobb - de most nem ez a lényeg, Új küldetést kaptok, amit még két ember segítségével fogtok végre hajtani. A feladat a fejvadász listán szereplõ egyének elfogása, és beváltása. Sokan vannak egy helyen, ezért mentek többen. Azt hiszem, a társaitok pont most fognak betoppanni...
Hm... küldetés... de minek nekünk társak? Ennyire csak nem lehetnek veszélyesek. Vagy drága vezérünk úgy gondolja, hogy fõ a biztonság? Fejvadászat. De hát fejvadászni Kakuzuék szoktak... csak nem? 
Hirtelen kivágódik az ajtó és a „várva várt” személyek lépnek be rajta. Keh. 
- Õket kapjuk? – nézek kérdõn a két alakon végignézve. Vicces. És ezt ironikusan értem. ha sokan vagyunk, az nem lesz jó. Ráadásul pont õk.. de fõleg Hidannal van bajom. 
- Nagyon úgy tûnik – kommentálja Kakuzu a véleményét, de nem nagyon érdekel. 
- Deidara-chan! Te is itt vagy! Már elõre látom milyen jól elleszünk mi ketten! – hangzik fel a lenyalt fejû és szõkém vállát átkarolva vigyorog rá. No! El a kezekkel.

~.~

Már egy fél napja hogy megyünk, én Hirukoban utazom, és mindent szemmel tartok innen. Mindent látok! Elöl megy újdonsült két csapattársunk, mellettem pedig Deidara. Úgy látszik, hogy õ sem szimpatizál velük... helyes. Egy hirtelen ötlettõl vezérelve Hidan lassít, így én kerülök leghátra, Dedara pedig Hidan mellé. 
- Hová is megyünk? – kérdi hátrabiccentve a fejét, értetlen arckifejezéssel. Ja igen. Nálam van a küldetésrõl szóló tekercs.
- A rejtett fû falu felé megyünk – morgom bábom (még enyémnél is mélyebb) hangján, majd folytatom – A listán szereplõ pár ember a környékén tartózkodik, és el kell kapnunk õket.
A távolból hallom, ahogy Kakuzu fejbõl sorolja a neveket, és a listát olvasva, egyeznek. Látom vagyon benne van. 
- Az meg mi? – mutat Hidan Deidara nyaka felé, aki észbe kapva rántja fel köpeny gallérját, és durcásan válaszol.
- Semmi, hmm! – veti oda, és el is fordul, én pedig megengedek magamnak egy élveteg mosolyt. 
- És mondd csak kicsi Dei-chan – teszi egyik könyökét a vállára – Mi történt veled AZ óta? 
- Mi óta, hmm? – kérdezi értetlenül, cseppet sem kedvesen. 
- Tudod... amióta mindenki látta, hogy lesmároltad drága dannádat!
- Teeee. hmm! – pufogja, dühtõl vörösödõ arccal. 
- Még mindig a férfiakat szereted? Vagy esetleg Sasori... – sandít hátra egy pillanatra – olyan rossz volt, hogy visszatértél a nõkhöz?
Hogy mi van? Haver! Ne feszegesd a húrt, mert téged foglak lekaszabolni, a helyett, akit kéne... Még a halhatatlanságát is megoldom. 
Már idõm sincs észrevenni Deidara reakcióját, mert kis idõre úgy elborított a düh, hogy most még rá sem figyelek... Nyugi Sasori, ez csak egy barom…
- Ha kell, én megmutatom, hogy jobb vagyok a nõknél – teszi fel a „nagylelkû” ajánlatot, mire társam megint kezd begurulni, már szinte a füle is füstöl, és egy másodperc töredéke alatt veti rá magát vérmesen Hidanra, hogy a földre terítve és leszorítva kezdje el fojtogatni. Húha... (hehe) 
- Felesleges... – áll meg és fordul vissza Kakuzu... Tudom, hogy halhatatlan, és Deidara is tudja, de had élje ki magát... Jó nézni Hidan liluló fejét... 
- Elég... – morgom kissé ingerülten. Még mindig nem nyugodtam meg teljesen... Társam erre felfigyel, és bosszúsan elengedi és feltápászkodik a földrõl, majd mellém áll. 
- Te idióta! – kel fel, tarkóját simítgatva majd villámokat szórva néznek farkasszemet. 
- Menjünk már... – indulok el végre...

Este most még az erdõben éjszakázunk, ilyenkor bábomat is tekercsbe rejtem, kényelmesebb nem abban aludni. Épp vacsorázunk, és én végig Deidarát figyelem. Ohh. Ha ezek az idióták nem lenének itt, már rég más témánál járnánk. Hehe. 
Így kénytelen leszek csak finoman közeledni. Esetleg, majd ha elalszanak... Nem... Nem lehet... A fenébe... 
Körvonalazódik valami... Hmm...
- Körbenézek a terepen – közlöm hirtelen, miután befejeztem az evést, és felpattanva indulok el egy irányba... még választ sem vártam, úgy sem lett volna nagy ellenkezés belõle. Tényleg körbenézek gyorsan, majd letelepedek egy fa tövébe, és várok. Kíváncsi vagyok mit tesznek, ha nem megyek hamar vissza.

Kis idõ múltán, nem tudom, hogy magától jött, vagy küldték, de hallom, ahogy Deidara szólongat, és egyre közelebbrõl hallom a hangját... Helyes... kicsit elmosolyodom. Chakráját érzékelve pont elkapom mikor a mellett a fa mellett halad el, ahol én vagyok. Ijedtében sikkant egyet, de én csak lassan a fának döntöm, és testemmel szorítom hozzá, de nem erõsen. Most gyengéd kedvemben vagyok, remélem értékeli, mert nálam ritkán van ilyen. 
- Szervusz Dei-chan – üdvözlöm élveteg mosollyal, egy ujjamat nyakán végighúzva. Imádom érinteni, és látni a hatást, amit kiváltok belõle. Beleremeg. Ahol ujjam végigsimított most ugyan ezt ajkaimmal teszem meg, majd enyhén fogaimat is végighúzom az érzékeny bõrén, de nem harapom meg. Ó nem. Elhaló sóhajait hallva kezd egyre jobban felizgatni. Már így se volt könnyû visszafogni magam, hát még most. De most megmutatom, hogy mennyire tudom kontrollálni magam. Ahh de kiéheztem már rád Dei-chan. Nem is tudod mennyire. Te vagy az elsõ ukém, akit ennyire... még meg is szerettem... Már csak valahogy el kéne hódítanom téged, hogy teljesen az enyém légy. 
Újra végig simítom nyakát, de most a másik oldalt, és kék szemeibe nézek. Hagyom, hogy gyenge tiltakozásképp elvegye onnan kezemet és mellém tegye. Lepõdötten tapasztalja, hogy hagyom magam. 
Most semmi olyat nem fogok tenni, amit nem szeretne... vagyis amit a teste nem szeretne... Hehe. Már nem szorítom a fához, csak közvetlen közel állok elõtte, egyik kezem feje mellett támaszkodik a fának, és közel hajolok hozzá. 
- Mi a baj Dei-chan? – duruzsolom fülébe, majd bele is nyalok, közben köpenyét kezdem el kibontani. Arh.
- Én nem... szeretném, hmm... – nyöszörgi halnak, de én nem hagyom abba nyakának faldosását. 
- Nem vagy elég határozott – susogom érzékeny bõrére, és kezem besiklik köpenye alá, és mellkasát simítom végig. Oh, de imádom.
- Én nem... – teszi fel lassan kezeit mellkasomra, hogy megpróbáljon ellökni magától - ...ahh... – csuklik össze keze és hangja, ahogy kezem vágyára siklik... Még hogy nem szeretnéd. Hehe – nem... ahh... ah-karom, hmm... – tesz újabb kísérletet. Ez is nagyon gyenge volt... Szinte észre sem veszem... halkan felkuncogva folytatom tevékenységemet, halk, elhaló tiltakozásival mit sem törõdve... Láthatta. Amíg saját erejébõl tiltakozott, hagytam... Szavakkal nem megy semmire. Arcához hajolok, és lágyan, gyengéden kezdeményezek csókot

Sasori:

Kezem most derekára teszem, hogy szorosan tartsam. Meg se moccan, éppen hogy csak megremeg. 
- Da... danna... ha fázol, visszaadom a felsõdet, nem kell engem kályhának használni, hmm... – dadogja halkan, s kissé fenyegetõn néz rám. Kis naiv Deidara.
- nincs szükségem kályhára. Elég lesz, ha az aktív testmozgás felmelegít... – súgom mély hangomon, s nyakához hajolva kóstolom meg finom bõrét. Megrezzen az érzésre, s kezeit mellkasomra támasztva próbál eltolni magától, ami persze nem sikerül. Ne hidd, hogy csak ülök a bámbomban és semmit sem csinálok. Igen is, szoktam rendesen is edzeni.
- Milyen testmozgásra célzol, Sasori-danna, hmm...? – kérdi kissé remegõ hangon. Csak nem félsz? Nem bírom visszatartani halk nevetésem együgyûségén, de folytatom nyakának ízlelgetését. Kissé feljebb emelem fejem. 
- Perverzre... – súgom fülébe nagyon halkan, s ebbe is belekóstolok nyelvem hegyével, majd haladok vissza lefelé. Kissé megriad kijelentésemre, és felsõtestem kezdi ütlegelni szabadulás reményében. Ne tiltakozz. Úgy sem menekülsz. 
Egy gyors mozdulattal megfordítom, és egész testemmel hozzá simulok, szinte a falba nyomom. Kezeit pár bábos ujjmozdulattal a feje mellé kényszerítem a falhoz, majd ujjaimat összefonva övéivel tartom tovább. Érzékien csókolok ismét puha nyakába, mire egy sóhaj hagyja el ajkait. Hmm. Ha így folytatja, gyorsabb leszek. Ébredõ férfiasságom fenekéhez nyomom, még csak a sok ruhán keresztül, de így is érzem megijedõ nyekkenését. Addig falom nyakát, míg sûrû sóhajok nem hagyják el száját, majd leveszem róla a két köpenyt, és eldobom. Most kissé még vizes, de meleg ruhájához préselõdöm. Vissza fordítom, hogy újra birtokba vegyem ajkait. Míg csókolom, lassan leveszem magamról a pólómat. Egyáltalán nem fázom, hiába kint tombol a vihar. Lesöndörgetem róla is a vizes pólót, majd elválva ajkaitól veszem le róla, közben kába szemébe nézek. Csak most veszi észre, hogy nincs rajtam a pólóm. Letámadom kulcscsontját, és beleremeg a kóstolgatásomba. Nem azért mert fázik. Hehe. Kezemet most megint mellette támasztva a falon simulok hozzá, tekintetét keresve. Szemeit összeszorítva rebegnek ajkai.
- Neh... hmm – sóhajtja, majd nyel egyet. Kis aranyos.

Deidara: 

Kezd kissé kínossá válni ez a szituáció…mintha épp a rendõr bácsi motozna, miközben azon ügyködik, hogy benyúljon olyan helyekre is ahova nem kéne, hogy aztán megsimogathassa fenekemet a szexi kis gumibotjának selymes érintésével, melytõl én hangosan nyögdécselve fogom a fejemet a falba verni…NEH! NEH! NEH HAGYD ABBA, TE KANGÖRCSÖK KÍNOZTA FÉRFIÁLLAT!!! 
Ezt az érzetet, erõsíti bennem, hogy kezeim maguktól kelnek életre, hogy a kunyhó faléra simulva várják a vörös hajú férfi ujjait… NA MOST MÁR ELÉG LEGYEN! NEM AKAROM, HOGY A RÓZSASZÍN PELYHES BILINCS IS ELÕKERÜLJÖN!!! 
Jajj… ez most mentális kínt okozott… SASORI-DANNA! HOGY LEHETSZ ANNYIRA KANOS, HOGY NEM TUDOD MEGKÜLÖNBÖZTETNI SZEÉNY SZEMÉLYEMET A NÕKTÕL??? TUDOM ÉN HOGY HÁULSÓL MÉG CSINI CSAJSZI IS LEHETNÉK, TE VAN „KIS BARÁTOM” AKI ELLÁTJA A TIÉD BAJÁT!!! 
Ám mielõtt még valóságba vihetném az én kukipankrációs gondolataimat, ajkainak bársonyos, ugyanakkor õrjítõen forró érintését érzem nyakamon, ahogy nedves csókot lehelnek bõrömre… ösztönös bizsergés, perzselõ forróság fut végig gerincem mentén, hogy lassan fertõzõ betegségként lopják be magukat minden porcikámba, csak azért hogy elõcsaljanak belõlem, egy halk reszketeg sóhajt… MENJ MÁR TÁVOLABB-DANNA, VAGY ERÕSZAKOT ALKALMAZOK! MEGPOFOZLAK AZ ELSÕLEGESEN NEM LÉTEZÕ MELLEIMMEL! CSÖCSIPACSI!!! MUHAHAHAHAAA!!! 
Abba kéne hagynom az ilyesmit… még a végén tényleg bemelegszem, mint a fagyi napozás közben… 
Ezt az elhatározást csak erõsíti bennem, az a bájos kis mozzanat, amivel merevedését édes kis fenekemhez nyomja, melytõl akaratlanul is egy rémült nyögés hagyja el számat….ÚRISTEN! DRÖGLÕZIK HOZZÁM, MINT EGY VESZETT KANDÚR!!! 
Dorombolni is fog? Dorombolj! DOROMBOLJ!!! NAAAAAAAAAAA!!!! LEGALÁBB TUDOM, HOGY KISAMÉT ELÉD LÖGHETEM ÁLDOZATI AJÁNDÉKKÉNT! ÕT TOSZD MEG, ÉN SZEBB VAGYOK!!! 
Hiába szeretnék ellenkezni, menekülni, testem nem mozdul, szobor merevvé válik, s a benne erõsödõ kis lángocskák tovább csattannak rajtam, akár az apró kis ostorok… csókjai beleivódnak bõrömbe, lángoló tûztengerén söpörnek végig bennem, mintha folyékony tûz lenne s arra várna, hogy hamuvá égesse reszketõ testemet… KOMOLYAN ÚGY GONDLOM, HOGY EGY FÉRFI ÉRINTÉSE BÍRJA SÁTRAZÁSRA KIS BARÁTOM???? 
Megborzongok, ahogy eltûnik a kellemesen simogató meleg egész testemrõl, s helyette egy erõsebb, kemény izmokból áradó forróság járja át didergõ tagjaimat…erõs rántás pördít meg, hátam ismét a hideg, érdes falnak simul, ajkamat megtámadja a vörösé, s tétlen dermedtségemet kihasználva csusszan nyelve számba, hogy forrótáncba hívja az enyémet.. én azonban nem adom meg neki.. csupán kábán hagyom, hogy meleg tenyere szikrákat keltve simuljon hasamra, s lassan eltûntessék a nyirkos pólót, mely eddig testemre tapadva csillapította a hirtelen jött hõséget… úgy érzem, hogy égek mint boszorkány alatt a máglya, s arcom a piros összes árnyalatát magára ölti, hogy jótékony, gazdaságos kiszerelésben kapható lámpaként villogjon a sötétben… SOS JELEKT KÜLDÖN! VALAKI MENTSEN MÁ’ MEG! VAGY LEÜTÖM A VÖRÖST A SZÁMBÓL KILOGÓ KAPÁVA’!! 
Ajkai tovább haladnak reszketõ testemen, puhán ízlelgetik kulcscsontomat, s én bármennyire is lapáttal vágnám magamat agyon a felismerésre, de nem csupán attól remegek, mert a hideg mardossa a bõrömet, s minden pillanatban tüdõgyuszit kapok… sokkal inkább a feltörekvõ zavaró ágytól, amit egy FÉRFI, ismétlem egy FÉRFI szít fel bennem… 
Örömtáncot tudnák járni, mikor végre eltûnik a parázsként égetõ érzés, helyette már csak a kínzó forróság marad, mely egy centikre tõlem lévõ testbõl árad… ejj dannah… te kis szex kazán… kár hogy RAJTAM, csodálatos személyemen akarod levezetni a kínzó huncutkodási igényedet… 
- Neh... hmm. – suttogom egy nagy nyeléssel fûszerezve, ezzel kifejezve tökéletes egyet nem értésemet, azzal kapcsolatban, hogy eme lángoló vörös tincsekkel megáldott személy vad kiáltások közepette tömje be a betömhetõségeimet… 
- Miért?- jön az egyszerû kérdés, ami nekem is körülbelül egy milliószor meg fordult a fejemben, azonban skizofrén énem nem hajlandó megadni erre a választ… 
Azért te idióta, mert nõiességed más hímegyedeket is elgyönyörködtet, ezáltal ösztönözve õket arra. hogy rád vessék magukat, mint dühõs mókus a vadászra… 
Kedves válasz… mit akarsz érte, sütit? 
Jah… az jól jönne… 
MIÉRT BESZÉLGETEM ÉN SAJÁT MAGAMMAL??? 
- Mert…mert… fiú vagyok…és te is, hmm…?- teszem fel kérdésemet, mely remélem észhez téríti Sasori-dannát, s eszébe juttatja hogy: JÉÉÉ…. DEIDARA TE TÁNYLEG FIÚ VAGY! BOCSÁSS MEG HOGY CSODÁS LUKADAT AKARTAM KITÖMNI, MINT E PLÜSSÁLATOKAT VATTÁVAL!! 
Halk nevetés a válasz, és én eddig bilincsként összezárt szemhéjaimat kíváncsian függesztem a gúnyos fénnyel villanó csoki barna, vágytól szikrázó íriszekre…ohh tudom már mi a terved… halálra akarsz nézni mi..? DE NEM FOG MENNI!!! MERT ÉN VAGYOK AZ, AKI REGGELA TÜKÖR ELÕT TMEGIJED A SAJÁT GYILKOS TEKINTETÉTÕL!!! MUHAHAHAHAA!!!! 
- Ugyan miért izgatna engem az, hogy azonos nemûek vagyunk?- jön a kereszt kérdés... mert nem ez engem zavarba hoz, és természetellenes??? ÉS IGEN! GRATÁLULÁNK CSODÁLATRAMÉLTÓ DEIDARA-SAMA, MAGA MEGNYERTE AZ EGY HETES FÉRFIMENTES ÜDÜLÉST A WC TOURS JÓVOLTÁBÓL!!! 
Mielõtt még közölhetném vele kézenfekvõ válaszomat, ujjai ajakaimra simulnak, s lágy simogatásukkal ösztönöznek csendre… szemeim tágra nyílnak, ahogy egyik ujja számba csusszan, ezzel elhallgattatva engem… ijedten nyikkanással húzódnék el, azonban a kunyhó nyirkos fala még ebben is megakadályoz… BEZZEG MAJD MIKOR VADUL RAKNAK, MINT KANOS KUTYA A PLÜSSÁLLATOT, AKKOR MAJD DIREKT KIDÜLSZ S ÉRDEKES ELÕADÁSBAN RÉSZESÍTED AZ ERREJÁRÓKAT!!! HEEE??? A VILLÁM VÁGNA BELÉD!!! 
Arcán kéjes mosoly terül szét, barna íriszeiben vágy szikrázik, s szinte remegek, ahogy bekebelezõen jártatja végig rajtam õket… megszólalnék, hogy ellen kezek, azonban ujja még mindig számban van, s bárhogy szeretnék ráharapni nem visz rá a lélek hogy pipihusit nyeljek…VEDD MÁR KI A SZÁMBÓL AZ UJJAD, VAGY ÖRÖKRE ELTÛNIK A NYELÕCSÖVEMBEN! 
- Itt az ideje, hogy elkezdjük a „testmozgást”. – duruzsolja, s ajkaival éhes vadként csap le mellkasomra… JAJJ! JUJJ! JÁJJ!!! NE NYALOGASS, NEM VAGYOK ÉN NYALÓKA!!!! 

Sasori:

Reszketõ kezeit felemeli maga mellõl, és lassan simítják meg mellkasom. Ohh... ez jó. Egy apró jólesõ morranással megfogom kezeit, és nyakamra terelem õket. Egyre jobban simulok kis testéhez, merevedésemmel bejáratát cirógatom, már alig bírok magammal. Nem akarok neki nagy fájdalmat okozni. 
- Neh... neh... un... – hallom elhaló ijedt nyöszörgését. De de.
Lassan hatolok a szûk kis kéjbarlangba, nagy önuralom kell most az biztos.Ez a szorító forróság az õrületbe kerget. Szorosabban von magához, nem csak hangján hallom, hogy még mindig kellemetlenül fájó érzés ez neki. Apró cseppek gördülnek ki szemébõl ezzel is igazat adva gondolatomnak. Eltûntetem a sós könnyeket, közben bõrét is ízlelgetve. 
- Nyugalom – duruzsolom fülébe, finoman csókolok nyakába, falom, ízlelem bõrét, ahol csak érem. Kezem férfiasságára teszem, és újra körülölelem ujjaimmal. Lassú, ütemes mozgással élesztem újjá vágyát. s már én sem bírok magammal tovább, saját élvezetemre is mozogni kezd csípõm. Kéjtõl nyögve veti háta fejét, haja feje után libbenve terül szét. Gyönyörû. Kis kezei hátamnál kalandoznak, végül hajamba túrnak vékony ujjai, és egy ideig ott tartja õket, mint egy kapaszkodót találva. Ahh istenem. Lassan, de növelem a gyötrõ tempót, egyszerre mozog kezem és csípõm. Hamarosan már nem csak õ nyögdécsel, hanem én is eleresztek pár mély hörgést, mikor egy egy rándulásnál jobban szorít, s már elélveztem volna, ha nem fogom vissza magam. Testem már olyan forró, hogy a keletkezett izzadtságcseppek is szinte már elpárolognak bõrömrõl. Lábait szinte ösztönösen kulcsolja derekamra, így én mélyebbre tudok hatolni, ami egyre nagyobb gyönyört okoz – úgy hallom – mindkettõnk számára. Szinte már a parkettába döngölöm, annyira elvesztettem utolsó cseppnyi önuralmam is. Bõrünk szinte serceg, ahogy egymáshoz simul, fülledté varázsoljuk a kis viskó hideg levegõjét. Egy villám csap le, de ezt is épphogy csak észreveszem. Lassan, de biztosan érkezik az õrjítõ mámor, a vágyak és élvezetek csúcsa rohamoz, mintha robbanna altestem, hangosat nyögve jutok el a csúcsra, s lihegve kapkodok levegõ után. Lebegek, s nem érzékelek semmit, kéjes nyögését is csak a távolból hallom. Szinte zuhanok mellé, pihegõ kis teste mellé, és szaporán fel-leemelkedõ mellkasát figyelem kábán. Végig simítok rajta, majd átkarolva húzom magamhoz közelebb. Nem hittem volna, hogy ennyire jó lesz. Álmosság kerülget, de nem alhatok el. Az esõ csituló koppanásait hallgatom, lassan légzésem is normálissá válik. Hogy én milyen fáradt vagyok.

Sasori:

Szemhéjaim ólom nehézséggel akarnak lecsukódni. Hosszú ideig küzdök meg velük, de végül õk gyõznek, és az álmok birodalmába kerülök, ölemben a kis Dei-channal.

Egy reccsenést hallok. Kipattannak szemeim, majd álmosan hunyorítok. Kicsit hiányérzetem. van, csak tudnám, hogy mi. magam mellé pillatok, és rájövök okára. Hát ez meg hová lett? A ruhái sincsenek itt. Remek. Felkelek, és én is felöltözöm. Kinézek az ablakon, a viharnak semmi jele, javában süt a nap. Elõhívom Hirukot, majd dühösen elindulok a bázis felé. van egy sejtésem, hogy elõre ment és elvégezte a küldetést.

Amint visszaérek, rögtön Pein irodájába megyek. Borsos a hangulatom, bár arcom ezt nem nagyon jelzi. Bekopogok, majd bemegyek az engedélyezõ szó után.
- Sasori, végre megjöttetek. Hol van Deidara?
- Útközben elkapott minket egy vihar, és megszálltunk egy kunyhóban. Elaludtunk, de mire felkeltem, sehol sem volt – válaszolok, türtõztetve magam. Végül is csak pár „apróságot” felejtettem ki. Hehe.
 Ekkor veszem csak észre, hogy Kisame és Itachi is bent vannak.
- Ti elmehettek – int feléjük – ha látnátok Deidarát, szóljatok neki.
A két szólított csak biccent, majd kivonulnak. 
Alig pár perccel késõbb kicsapódik a szoba ajtaja, mire én hátra fordulok, és meglátom a kis szõkémet, amint bedobják az ajtón. Na végre, hogy itt vagy. Dühös szemekkel nézek végig rajta. 
- Deidara... Miért hagytad hátra Sasorit? Társak vagytok! A küldetést is KETTEN kaptátok. Így hol a csapatmunka? – hallom vezérünk ingerült hangját magam mögül, majd meg is látom. 
- Én... ööö... nos... csak úgy gondoltam, így gyorsabb lesz, hmm! – válaszol szaggatottan, majd Pein kissé morogva néz rám. Mi van? Nem én mentem elõre. 
- Mindegy. Majd Sasori kitalál egy jó büntetést erre – morogja, majd visszaül helyére. Nocsak? Ennél jobbat ki sem találhattál volna Pein. Arcom kisimul, és Deidarára nézek, egy pajzán mosollyal, amit hirtelen el is tüntetek, majd megfordulok. 
- Köszönöm. Biztos lehetsz benne, hogy megkapja a büntetését – mondom fagyosan az asztalnál ülõnek, majd elindulok kifelé. 
- Gyere! Mennünk kell... – szólok rá ridegen, majd mikor elhaladok mellette, a fülébe susogom – Dei-chan.
Kilépek az ajtón, de még nem jön. 
- Menj már Deidara! Dolgom van! – a vezényszóra, ki is jön, majd becsapódik mögöttünk az ajtó. Nos nos kicsi Dei. Mit is találjak ki neked? 
- Éhes vagyok – jelentem ki, majd elindulok a konyhánk felé. 
- Én is – reagál mondatomra, és jön utánam.
nem valami nagy a konyhánk, de van, és mivel nincs étkezõ, így a szobámban leszek kénytelen enni. Általában étterembe megyünk, nem pazaroljuk idõnket a fõzésre. 
- Danna. Mi lesz a büntetésem? – kérdi félénken. 
- Még nem tudom Deidara – de amint kitalálom, meg fogod tudni. 
Kinyitom a hûtõajtót, és elkerekednek szemeim, majd a fejemre csapok. 
- Ki küldte el megint Tobit vásárolni? – mormogom orrom alatt. 
Puding... Ezt komolyan nem hiszem el. Töménytelen mennyiségû puding, minden féle ízben. Na jó. Most túl fáradt és lusta vagyok, hogy elmenjek valahová, így kiveszem az egyetlen csoki pudingot és bezárom a hûtõajtót. Megfordulok, és Deidara csillogó szemeit látom, ahogy a kezemben lévõ ételre néznek. 
- Hm – mosolyodom el gonoszul – csak nem te is ezt szeretted volna Deidara? – kérdem sejtelmesen, kezemben lengetve a dobozkát, és feje követi kezemet. 
- Nem – válaszolja, egy nyálcseppet visszaszívva. De aranyos. 
- Nem? – kérdem újból, majd elindulok, a szobám felé, Õ követ. Észre sem veszi, hogy hova. Csak akkor kap észbe, mikor a szobám ajtajának zárja kattan. Most gondosan bezárom, nehogy bárki megzavarhasson. Felé fordulok, és látom rémült szemeit. 
Lelököm az ágyamra, ami nyekken alatta. Félig rá, féli mellé ülök, nehogy elszökjön. 
- Együk meg ketten – susogom fülébe, majd felbontom. Hmm, nem hoztam kanalat. Bár... Nem is kell. Hehe. Belemártom az ujjam a hideg édességbe, majd kiveszem. Felé nyújtom. 
- Egyél szépen Dei-chan – parancsolok rá halkan, mire engedelmesen nyalintja le ujjamról. 
Ahh, milyen érzéki, mindjárt rámászok. Újra belemártom ujjam, majd felé nyújtom. Félve bár, de ezt is elfogyasztja. Hrrr… A következõ adagot az ajkaira kenem, és meglepetten néz rám. Lecsókolom róla a finom pudingot. Így sokkal jobb íze van. Lerántom róla a köpenyt, és magamról is. Ledöntöm az ágyra, és felé térdelek. Újra kenek ajkaira egy adagot, és ezt is „lenyalogatom” róla. Ahh, már nagyon szûk a nadrágom, nem bírom tovább. Letépem róla a felsõt, és végig öntöm rajta a hideg csoki krémet. Ennél szebb tálalás talán nincs is. Elkezdem leenni róla, finoman ízlelgetem minden porcikáját, forró nyelvemmel felsõtestének érzékenyebb pontjain többet elidõzöm, elhaló nyögéseket és sóhajokat kapok jutalmul, végül már csak csokis ragacs marad rajta. A dobozban lévõ maradékot még ujjamra kenem, és lenyalatom vele róla. Ízlik? Csokis marad a szája széle, és azt is lenyalva róla csókolom meg vadul, éhesen, közben az útban lévõ összes ruhát ráncigálom le magunkról. Kezét mellkasomra támasztja, gyengén nyomna el magától, de nem jön össze. Túl gyengédre sikerül az érintése, és ez csak egyre jobban szítja bennem a vágy égõ tüzét.

Deidara: 

Fulladt levegõ vesz körül, olyan fojtogató mintha épp egy lángoló erdõ közepén feküdnénk, mintha még a levegõ is szikrákkal simogatna…. Olyan akár egy fülledt lángtengerben… 
Görcsösen szorítja meg mellettem az ágynemût, hallom fülem mellett halk reccsenését, ahogy szétreped, de jelen esetben csak erre az édes kínra tudok figyelni.. türelmetlenség fog el, már-már ordibálni tudnék, csupán vergõdöm… ahogy megmozdul bennem, megerõsödik a gyönyör teli feszítés, egyre hevesebben, erõteljesebben simogat, megérinti a pontot, melytõl apró lángocskák csapnak fel bennem égetõ lávafolyamként végig vonulva sóvár testem porcikáin… 
Biztos kapaszkodót keresve ölelem magamhoz erõs testét, magamhoz szorítom, bõrünk szikrákat vetve simul össze, olyan mintha égõ vassal simogatnának, mintha lángoló ostorral simogatnának, hogy tovább fokozzák õrjítõ kéjemet… vergõdöm karjai között, körbe vesznek a ûz égetõ lángok, felemésztenek, elsöprik minden józan eszemet, részegségbe taszítanak… nem tudok már gondolkodni, szemeim elõtt átláthatatlan köd, mely rátelepszik agyamra is… megemelem csípõmet, érzem, hogy még mélyebbre hatol bennem, vadul, erõteljesen mozog, ezzel kicsalva belõlem hangos nyögéseket… 
Reszketek akár a kocsonya, egész testem remeg a gyönyör teli forróságtól, látom már rajta, hogy õ sem bírja… olyan mintha egyre mélyebbre süppednék, s én húznám magammal, hogy együtt merüljünk el a sötétségben… 
Villámcsapásszerûen, egy pillanata alatt csap le rám a forró gyönyör, az orgazmus minden elsöprõ vihara, mely lángoló vehemenciával hullámzik végig kéjsóvár porcikáimon, porrá õrli õket, egybe olvasztja az õ testével… olyan mintha a fagyos hullámok marnák bõrömet, mintha minden egyes habbal mely végigárad rajtam, halálos mérgekként kúszik be már-már csontjaim közé, hozzásegítene ahhoz, hogy elmerüljünk a jeges hullámtenger között egymást ölelve… csodás… 
Fáradtan pihegve hagyom, hogy mellém gördüljön… alig kapok levegõt, s bár olyan fáradt vagyok, mintha kilométereket futottam volna le deeeee….MÁR MEGINT BETÖMÖTT MINT RONGYBABÁT AZ ÖREGNÉNI VARRÁSKOR! NEM LÉTEZIK, HOGY ILYEN KÖNNYEN HAGYOM, HOGY A DUGÓ KONNEKTORT TALÁLJON!!! 
nem lehet igaz, hogy ez a hülye meggy képes volt újra meg tenni… ráadásul, olyan vagyok mint egy mosatlan tányér… már csak az kéne, hogy pucéran szambázva, fenekemet riszálva sétáljak ki a többiek elé, kik szíves örömet nyalogatnák le rólam a többi étel maradékot, melyet én kéjes kis sikkantásokkal tûrök…HÉ FIÚKÁK! HARAPNI NEM SZABAD! LEHET, HOGY NÕI HAJLAMIAM VANNAK ÉS ÉPP PUCÉRSÁGOM CSODÁJÁBAN RÉSZESÜLTÖK, DE AZÉRT A FARKINCÁMAT TESSÉK MEGHAGYNI, MERT HÁTHA MÉG VALAMELYIK KÁPOSZTÁT MEGTOSZHATOM ZETSUVAL KARÖLTVE! 
Na jó… ez borzalmasabb mint hittem… ehhez már külön érzék kell… ó igen! Ezentúl én, a csodás, hamisíthatatlan, egyedien mûvészi Deidara a lelki terror királyává változva fogok mindenkit részesíteni ördögi rózsaszín nyulacskáim rémálomba illõ szeretetével… talán az elfeledtetné, hogy épp most raktak meg mint paraszt legény a szénás szekeret… 
de élvezted… 
KI MONDTA??????HE?? 
Hát én. 
ÉS AZN KI? HÁ' NE SZOJJÁ' BE, MER' SZÉTVÁGLAK, MORE!! 
Én te vagyok… én… vagyok… az…APÁD!!!! 
MI VAN??????? 
Ezt sürgõsen abbahagyom… vagyis elõször elhúzom a csíkot, aztán pedig abbahagyom a magammal való kokettálást.. . 
Kém módba kapcsolva, fáradtságom, s a kis álommanókkal küszködve kelek fel, s úgy járva, mint egy szellem, kikászálódnék, azonban hirtelen egy kéz ragadja meg csuklómat, melytõl én egy indiszkrét sikkantást engedek meg magamnak a kis híján bekövetkezõ szívrohamom kinyilvánításaképp… KI VAGY TE? HÁT LETÖMÖM A TORKODON A TRICIKLIMET!! 
A kéz gazdája gyors mozdulatokkal ölel magához, erõs testéhez passzíroz, hogy aztán az ágynemû finom anyagát borítsa ránk, s próbáljon meg az álmok felé kergetni… AAAA VILLÁM VÁGNA BELÉD! MOST HOGY LEFEKÜDTEM ALUDHATNÉKOM VAN! 
Tényleg… álmos vagyok… jól esik… ajudni akajok… ma te leszel a teddym hülye meggy… lángoló fejû csúnya Saso bácsi… de azért szejetlek… még ha nem is mutatom… akkor mutatnám, ha Kisame turkálna a seggembe a kardjával… ami nem fog elõfordulni, mert elõbb dugom le a torkán a hûtõt, pudingostul Tobistul…de neeeem…. PUDINGOT NEM ADOM! AZ ENYÉM! ÉN FOGOK VELE ÖSSZEHÁZASODNI, HOGY SOK SZÉP FOLYÉKONY GYEREKET SZÜLHESSEK… VAGYIS SZÜLHESSEN NEKEM!!!! ARRGGHH!!! 
- Nyugalom Dei-chan. Most úgy sem tudnál lábra állni – hallom már távolról, de én még idõ elõtt belevetem magamat az álmok fincsi világába, hogy a rózsaszín nyulacskák fenekébe harapva majszoljam fel a kis, csini hátsójukat, amit csoki bugyi fed… mmm… fincsi buuugyiiii…. Megeszem…haaaaammmm….. Zzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz… 
* 
Szééppp….fiinnyooomm….. olyan szép és finom itt minden… csillog-villog, mint a karácsonyfa égõ… jééé ééégg…. Tobi nyalókának öltözve ééég….. mint a tábortûz… hhmmmmmm… ÉGJÉ MÁÁ!!!!!!!! ÉGJÉ MÁ JOBBAN! MUHAHAHAHAHA!!!!!! 
Szinte hallom magamat, ahogy elégedetten horkalantok fel, ahogy látom Tobi nyalókát égve rohangálni a csúnya polip Kakuzu bácsi elõl, ki rohadt meggyekkel a füle mögött szaladgál, miközben pénzbõl font ostort csattogtat a maga alatt lihegõ Hidanlóra… hhhhhûûûûhhaaaaaaa!!!! JUUUUJJ!! 
Ám mielõtt még jobban beleélhetném magamat békés kárörvendõsembe, egy simogató mély hang kúszik hallójárataimba, s még így álmomon keresztül is úgy folydogál belém, akár a méz… édesen… és ragadósan… MENNYÉ' MÁ EL MERT MEGETETELEK A GYILKLOS KRUMPLIJAIMMAL!!!Álmosan pislogva nézek fel, alig látok így az álom ködön át, mintha valami irritáló köd borulna fejemre, akár egy függöny, ami rózsaszín felhõcskékkel riogat vissz az ágyba… KI VAGY MÁN, NO??? 
Ám mielõtt még ténylegesen rávethetném magamat a betolakodóra, mint mókus makkra, puha ajkak érintését érzem arcomon, s most ha tényleges nõnemû lennék, és lukam lenne bot helyett, reggeli álmomból olyan vörösödés törne rám, hogy a hajam is leégne, mint a hibás égõ áldozatává vált karácsonyfaaaa….TÖRNE RÁD A HASMENÉS!!!! 
- Jó reggelt Dei-chan –hallom ismét álmomból felriasztó mély hangot… vajon ki is lehet ez…. Tegnap este a meggyel tosztam, tehááát…. MEGGY????? MIT KERES EZ ITT? HÁT MÁR ALUDNI SEM HAGY??? Ha tudnám, hogy kit szidok akkor azt mondanám… ANYÁÁD!!! De így csak halványan mormogom…ROZSDÁS BÖKÕT A FARKADBA, AMI BELÉM MENT MINT DUGÓ A KONNEKTORBA!!!! 
Úgy nézek rá, mint harci csirke a ninja rókára… értetlenül…vagyis… felmerül benne,, hogy a szemeim a kis tányér helyett el-e érhetik a lapos tányér méretet… mert ha igen beállok mutatványosan, s halálra nézem a gyerekeket…Deididi a nagy szemûûû!!!! MUHAHAHAHA!!!! 
- Mit keresel a szobámban, hmm?!? – érdeklõdöm ingerülten, miközben csodás testem szépségeit rejtegetve húzom magamra a takarót, s úgy mutatgatok rá, hogy két perc és mutogatós bácsi válva vetem rá magamat, hogy megkeféljem, mint cselédlány a padlót… KAPSZ TE MÉG A LUKADBA VALAMI KEMÉNYET!!!!!! Ásóóót…. 
Halkan kuncog fel, ami nekem nem tetszik, de talán szerencsémre, talán nem vissza vált frizsider módba, s olyanná válik, mint egy darab fa... keménnyé.... meg érzelemmentessé... és szálkássá... jujj... 
- Ez... az én szobám – jelenti ki nemes egyszerûséggel, mintha épp bárgyú mosollyal közölne velem, hogy fúj a szél... öhm... tényleg? 
Úgy kapkodom a fejemet, mint a veszett kutyák, s kék szemeimmel próbálom felmérni a helyzetet... hmm... határozottan nem hasonlít az én szobámra, egy kicsit se, pedig mindegyik ugyan olyan... 
Már épp belekezdenék a kérdés áradatba, miszerint miért vagyok még itt, és hogy miért volt olyan kedves, hogy betömjön, mint a plüss kacsát, de mielõtt ég egy ó is elhagyhatná csinos számat, õ már a kezemet ragadja meg, s magához vonva tûnök el mint bûvész a színpadról...hogy két másodperccel késõbb, már az én imádott, tökéletesen mûvészi kis lakomban találjam magát, az ÉN ágyamon, ahol nki semmi helye... mintha meghallaná gondolataimat, lemászik, s úgy figyel engem, akár egy szobor... hûha... le ne gyökerezz... nem szeretem a meggyet... nem hiányzik a meggyfa... még a végén Zetsu állandó vendégként sztriptízelne a fának, miközben arra próbálná rá venni, hogy betömhesse a kérges lyukait, mert azok olyan izgatóak, hogy minden épeszû palánta ráindul... de Zetsu nem növény... vagy is melyik fele nem az? Ze vagy Tsu? Majd meg kérdezem tõle.... 
- Fürödj le, és öltözz fel. Küldetésed lesz.- mondja oly nemesen, hogy ha azt kívánnám szakadjon r a plafon, az említett hely rögtön megadná magát s recsegve omlana a lángoló Saso bácsi fejére, ki hangos sikollyal vergõdne alatta, én pedig kedvesen, aranyosan hagynám fuldokolni...hehehe.... 
- Jó, jó hmm...–dörmögöm, mint a medve bocsok azonban... mi az hogy em...? CSAK EM??? NEKEM? MI VAN???- küldetésem? Mi az hogy küldetésem? Te nem jössz Sasori-danna hmm? 
- Nem. Most mással mész küldetésre.- erõsíti meg bennem a kétségbeesés elsõ szikráit... ez nem... akkor már csak egy ember lehet, akit mellém raknak... csak õt ne....neeee....NEEEE!!! IDEGGÖRCSÖT KAPOK! BE GOLYÓZOK ÉS MUSZÁJ DZSEKIT KAPOK!!! NEEEEEEEE!!! 
Na most akkor megbizonyosodunk róla... 
- Mégis kivel, hmm? – tudakolom félve, s ahogy arca megváltozik, vámpír szerûvé válik úgy érzem, hogy menten rám veti magát, hogy megkóstolja a véremet... de azt...NEM ADOM! AZ ENYÉM! AZ ÉN VÉREM ÉS CSAK ÉN SZÍVHATOM KI!!! Ijesztõ ez a titokzatos arc, az ember azt hinné, hogy szétnyitja a ruháját s pucérsága meglepõ tényével találkozva fakadok a legszebb sikolyra, amit valaha is hallott... te jó isten... 
- Tobival. 
- HOGY MIIIIII, HMM?? – rémülök meg telljesen, majd felháborodásom, és méltatlankoásom erõt vesz rajtam, s felpattanva mutatok rá, akár egy vérmes nyúl... mi...mi....MI AZ, HOGY TÖKÉLETESSÉGEMET EGY OLYAN FÉLRECSESZETT IDIÓTÁVAL KÜLDÖD EL EGY KÜLDETÉSRE??? MÉGIS HOGY JÖSSZ TE EGYÁLTALÁN AHHOZ, HOGY NÉLKÜLEM IS CSINÉÁL BÁRMIT??? 
Mondjuk... elõnyös, mert Tobi talán nem táplál irántam ferde hajlamokat... reménykedem benne, hogy a banán nem fog rám támadni,. Mint egy megvadul gorilla, hogy mellkasát verve lengjen vele egy fán, kicsavart pózban huncutkodva... 
Hirtelen rántja le rólam csodás testemet fedõ kis takarómat, s én mint egy szégyenlõs kis fiú, úgy takarom el nemesb szervem, melyet nem akarok elé tárni, holott már láthatta és érezhette párszor...DE TÖBBET NEM FOGJA! ELÕBB RENDEREZK NEKI HEREKIRIT!!!!! MUHAHAHAHAH!!! 
- Menj zuhanyozni! A többit Pein elmondja neked! – rikkantja mint a rigó, s én még mielõtt bármit is tehetne, ugyan akkor szépségem leplezése érdekében elrobogok, mint a gyalog kakukk, s a fürdõben magamra maradva vágódom be a zuhanyzó alá, hogy lelkiekben megfelelõ felkészítést adjak magamban Tobira... de nem... rá nem lehet felkészülni.. azért viszek magammal egy sokkolót... 
* 
Morogva haladok az úton, miközben kezemmel egy kis madarat gyúrok, s próbálom elviselni Tobi folyamatos csacsogását, mellyel az õrület szélére kerget, s melytõl minden egyes hajszálam, lassan de biztosan az ég felé mered, mintha megcsapott volna az ipari feszültség... 
Komolyan kezdem unni a teadélutánt, legszívesebben a képébe tömnék valami nagyot és keményet, hogy maradjon végre csendben, s áldásos hallgatásba burkolózva gyilkolhassak, de mûvészien... hmm... egyre viszont jó lesz.... magam elé lököm, s amíg õ felfogja az ütéseket, leülök s piknikezve integetek neki mondván: HAJRÁ TOBI! HA JÓ FIÚ LESZEK KAPSZ EGY PUSZIT A POPÓDRA!!! 
- Deidara-senpai! Olyan régóta várok arra, hogy veled mehessek küldetésre! Olyan mûvészein tökéletes vagy, hogy Tobinak méltó felesége lehetsz! Deidara-senpai! Össze akarok veled házasodni, hogy életünk végéig együtt lehessünk, s szerelmünkben egyesülve szóljál nekem sok szép gyereket!- kiáltja, miközben engem beérve, vállamat átölelve kapálózik elõttem, mintha bármiben is biztosságot kapna.. ez egy idióta... NEM VAGYOKNÕ! FELFOGTA? NEM VAGYOK NÕ!!!! 
- Tobi... az nem fog menni... nem szülhetek gyereket. De ha szülnék is, nem neked tenném, hmm!- közlöm vele összehúzott szemekkel miközben vicsorogva próbálom magamat letolni magamtól, kevesebb sikerrel... ugyan is rámcsimpaszkodik, s könnyes maszklyukkal figyel engem... 
- De...De Deidara-senpai! Tobi szeret téged! ÖRÖK SZERELMEM ÜLDZNI FOG! ÉS EGYSZER ÖSSZEHÁZASODUNK, HOGY BOLDOGAN ÉLHESSÜNK AMÍG VILÁG A VILÁG!- rikkantja, én pedig megunva beszédét elengedem kis madaram, s megnövesztve azt pattanok fel rá, két perc múlva Tobinak integetve suhanjak el keresett tekercsünk helye felé... 
- SENPAIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!- kiáltja utánam, én pedig kárörvendõen nevetgélve repülök elõre... ezt most megkaptad.... TE HÜLYE, HORMON ZAVAROS BANÁN!!!!!! MUHAHAHA!!!!!!!!! 
* 
Azt hiszem... most eljött a pillanat, hogy végre boldog lehessek a küldetések után, s eltöltsön a honvágya, ahogy beérek a bázisra... ohh... ezek a randa sötét falak, ezek a hosszú pókhálós, hideg folyosók, és ez a sok tapló akivel itt vagyok...ANNYIRA HIÁNYOZTATOK! A NYAKATOKBA BORULOK ÉS SÍRVA KÖSZÖNÖM MEG HOGY EDDIG TÁVOLTARTOTTATOK TOBITÓL!!! 
Ez az egy nap maga volt a pokol... hiába repültem el, elõbb ott volt mint én, hiába löktem magam elé, engem támadtak meg, és hiába szereztem meg a tekercset, ez az idióta kis híján elveszítette... DE MAJD HA A NYAKÁT SZORONGATOM,S RÁZOM MINT A RONGYBABÁT AKKOR MAJD NEM LESZ NEKED ILYEN JÓ!!!!! ARRGGHH!!! 
Most is itt liheg a nyomomban, csacsog, mintha szófosása lenne... mi van ebben? Duracell elem??? MAJD ÉN KIVESZEM!!! ARGGHH!!! 
- Végre visszaértél, Deidara.- hallok meg egy mély hangot közvetlen közelembõl, az egyik folyosó sarkából, ahonnan nem sokára elõbukkan egy lángvörös üstök, melynek gazdája gunyoros mosollyal figyel engem... megfojtalak... NE NÉZZ RÁM TE BÁRGYÚ MEGGY MERT NEM LESZ MIVEL!!!! 
- Nagyon úgy tûnik, hmm...- morgom, s gyilkos tekintettel méregetem... ezért még megfizetsz.... KIS ASZTALT CSINÁLOK BELÕLED!!!! ARRRGGHH!!!! 
De... azt

Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 02. 15:18:55

Sasori:

Köpenyem kibotásának végeztével lazán dobom félre a zavaró tényezõt, s éhes vadként mászok fölé. 
- Sasori-danna... e... engedj el... hmm... – kér halkan, s kezét próbálja mozdítani, de esélytelen. Én vagyok a bábos, és most te vagy az én kis bábom. És úgy mozogsz, ahogy én akarom. Két ujjamat épen hogy megmozdítva arra kényszerítem, hogy nyakamat karolja át, és közben egyik kezével hajamba túrjon. Hmmm. Milyen jól esik az érintése. 
- Sa... Sasori-danna... ne csináld... hmm... – gyenge tiltakozására mit sem figyelve, közel hajolok, s nyelvemmel kóstolom meg ajkának ízét. Finom. Vadul kezdem csókolni, fonoman harapom, tépem, cincálom. Ajkai résnyire nyitva maradnak, s ezt kihasználva csusszan be kutakodó nyelvem, újra feltérképezem kis rejtekeit. Kissé megszívom, s megremeg alattam. Tetszik mi? Elválok tõle, „búcsúzóul” még beleharapok megduzzadt kis alsó ajkába. Kis arca hajam színével vetekszik, Kis aranyos. Szabálytalanul, kissé gyorsan kapkodja a levegõt. Kutakodó kezem pólója alá csúszik, S felfelé haladva simogatom finoman bõrét. 
Egy másodperc töredéke alatt, szinte szívrohamot kapok, mikor hangos robajjal kirobban az ajtó. Odakapom fejem, tekintetem kegyetlen. Most nagyon ideges vagyok. Fõleg, hogy meglátom Tobit az ajtóban. Hogy az a rohadt... Pedig úgy emlékszem, hogy bezártam az ajtót. Mir feleszmélnék, csak egy kiáltást hallok:
- Megmentelek Deidara-senpai! – rikoltja, s már csak annyit veszek észre, rám ugrik mint egy õrült majom, ezzel lerángatva az ágyról, egy nagy ütést érzek fejemen, s elsötétül minden.

Alig telhetett el pár perc, mert szemeim kipattannak, s csak egy kiáltást hallok Deidara felõl, miszerint tegye le, most azonnal. Francba. Így elintézni. Felkelek, s visszateszem helyére az ajtót, és befekszem az ágyba, de még nem alszom el. Nyugtalan vagyok, és kanos. Meglátom az ágy mellett a köpenyét. Ch. Kíváncsi vagyok, hogy holnapra mire fog emlékezni az egészbõl. És remélem azt sem felejtette el, hogy hamarosan küldetésünk lesz. Most már nem nyugszom. Akár szép szóval, akár erõszakkal, de az enyém lesz. És a küldetés során nem lesz ott se Tobi, se senki, aki megmentené. Hehe. Olyan kába lesz az arcod, mint most, csak akkor majd nem az alkoholtól. Szép kis gondolataimmal a fejemben alszom végül el, a gyertyákat a messzibõl leoltva.

Másnap reggel, elég korán ébredek. Lefürdök, felöltözök, majd megfogom társam köpenyét, és elindulok vele szobája felé. Be kell mennünk Peinhez úgymond eligazításért, Bár nem tudom miért, hisz tudom mi lesz a dolgunk, de mindegy. Mily meglepõ... nyitva van az ajtó. Halk nyikorgással tárom ki az ajtót, és ahogy fény szökik a szobába, rögtön ágyát érik a halovány fények, s meglátom, elterülve, szétdobált lábakkal, testének csak a felén van takaró, de az is össze-vissza, haja kissé kócosan terítik be párnáját, és kába fejjel, kissé lógó nyelvvel fekszik a hátán. Ahhr. 
Visszafogom magam, s teljesen rideg, unott arccal lépek ágya mellé. Kétszer meglökdösöm, mire hunyorogni kezd, és megdörzsöli kis szemeit.
- Mi van, hmm ? – kérdi álmosan, majd fejéhez kap. Biztos fáj. Annyi Sake után. Hehh. 
- Kelj fel! – parancsolom ridegen, s rádobom a köpenyét. Pislog kettõt, félénken rám néz, majd határozottan kipattan az ágyból, és felemelt fejjel vonul ki a fürdõbe. 
Hogy eleinte még eloszlassam lehetséges kételyeit, nem maradok bent a szobában, inkább kimegyek elé, s megvárom, míg végez. Lesz még bõven idõnk mindenre. Hmm. Mielõtt elindulnánk majd, még vissza is kell mennem Hiruko-ért. Nélküle nem indulok küldetésre.
 Nem kell sokat várnom, magát rendbe szedve libben el mellettem, s megcsap hajának bódító illata. Megindul az egyik irányba, s én rászólok, hogy az ellenkezõ fele kell most mennünk. Még nem a kijárat felé. Sértõdötten fordul vissza, én elõre megyek, õ pedig jön mögöttem. Bátortalanul, de mellém áll és bekopogunk Pein irodájába.

Deidara: 

A nap a szemembe világít….jajj….valami nedves van az arcomon… mi ez az izé? Mi ez a trutyi EKTOPLAZMA!!!! SZELLEMEK SIMOGATJÁK AZ ARCOMAT!!! Jah… nem…csak a folyik a nyálam…. ELÁZOK A NYÁLBAN!!!! MEGFULALDOK!!!! NEEEEEEEEEEE!!! 
Erõs taszítgatás ébreszt fel álmaimból, mielõtt még a ténylegesen is elmerülhetnék a nyáltengerben, s laposakat pislogva nézek fel… KI A ROSSEB VAGY TE? HE? HÁ2 MENTEN LEDUGOM A TORKODON A KAPANYELET!!! 
S mint valami vezényszóra, fejem úgy kezd lüktetni, mintha most vágtak volna fejbe egy giga serpenyõvel… mi…mi…zizeg a fejem….jajj….ZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZIIIIIIIZZZZZZZZ!!!! 
Áááááááuuuuuu……. fffáááááájjj…. 
Szemem elõtt, mint valami elcseszett festményben összemosódik a világ, de bármennyire pislogok a világért nem tisztulna ki… kezeimmel is besegítek de még így sem jobb…TISZTULJÁL MÁR KI MERT LÁNGSZÓRÓVAL KERGETLEK EL! 
Talán, de csak tényleg talán, nem kéne magamra ilyesmit fogni…még a végén nem lesz hajam…. Az én gyönyörû, szõke hajkoronám pedig a legcsodásabb látvány, amit ember valaha is láthat… ahh…. Én leszek a következõ világszépe! És akkor majd feszülõs fürdõruciban, meg egy csokorral gazzal meg egy olcsó kis kínai koronával integet a többi kopasz ürgének, kik csodálattal figyelik majd szõke hajzuhatagom minden egyes libbenését… tényleg… DOBOK PUSZIT IS! ELADOM ÕKET! 
Egy puszi egy millió, és Kakuzuval osztozom a pénzen…hehe… tiszta észlény vagyok így másnaposan…hehe… jajj…fáááájjoook…. 
- Mi van, hmm ?- érdeklõdöm a naaaaaaaaaagy sötét pacára nézve mely elõttem állva pillant le rám lángoló fejjel… Ki vagy te? MENJ EL,MIELÕTT MÉG BEGYULLAD VALAMI! MINDEN ROBANÉKONY! S mint valami vezényszó, az elsõ két só után olyan fájdalom hasít a fejembe, hogy minden hajszálam sikongatását hallom, ahogy kétségbeesetten rikoltoznak azért, hogy…MARADJ MÁR CSÖNDBE, MERT FFFFFFFÁÁÁÁÁJJJ!!!! 
- Kelj fel! – hallok meg egy fagyos, ismerõsnek tûnõ mély hangot, majd valami felismerhetetlen is landol rajtam…ÚRUISTEN! MI EZ??!! MIÉRT LETT HIRTELEN SÖTÉTT???????? 
Csak kisvártatva ismerem fel saját köpenyem, majd a lángoló hajú egyént is… Sasori-danna…? Mi a jó fenének volt nála a köpenyem???!!! Rejtély… utálom õket… na mindegy… 
Kóvályogva álok fel, s lüktetõ fejjel, kótyagosan sétálok a fürdõbe, s amint belépek máris megbotolok a saját lábamban… vagy a küszöbben? Nem tudom… a lényeg az hogy elhalt sikkantással találkozom a csempe zamatos keménységével, s nyammogva sajgó állal tornázom magamat ülõ helyzetbe…HÁT NEM ELÉG, HOYG HASOGAT A FEJEM MINT A KIS BALTA, MÉG A KÜSZÖB IS ELLENEM FORDÜL??? HÜLYE KÜSZÖB! SZÉTVÁGLAK!!! ANYÁÁÁD!!!!! 
Ki a küszöb anyja? 
Félre teszem magamban ezt a felesleges kis kérdést, s a helyzethez képest gyorsan összekaparom magamat, s bá lehet, hogy a fogrémet eleinte a hajamba nyomom, másodszorra a kezemén lévõ száj eszi fel, de harmadszorra már megtalálom a saját számat is… viszonylag gyorsan, hiper sebesség 2.0-val el is készülök, s bár még midig nem tudom fiú vagyok-e vagy lány, azért már örülök annak hogy nem esem el abban, ami három méterre van tõlem… fiú vagyok igaz…? Mert van valami a gatyámban, ami a lányoknak nincs…. 
Ásítva lépek ki az ajtón, s mint valami berögözött szokás, vagy épp fáradtságomnak köszönhetõ reflex a fény felé indulok, amerre a kijáratot sejtem… nagy fehérség… ejj de bárgyú vagyok… 
- Nem arra. Elébb még Peinhez kell mennünk.- hallom meg Sasori-danna hangját. Jéééé…. Hát te mikor kerültél oda? 
Csoki barna szemeivel szigorúan néz rám, mintha valami csúnya tanító bácsi lenne… jól van na, másnapos vagyok nem hülye! Na jó…. Ezen elgondolkodom egy kicsit… 
Visszafordulok, s társammal együtt igyekezek a vezetõnk irodája felé… nem tudom miért, de meg van az a furcsa érzésem, hogy a tegnap nagy részén kívül valami fontosat is elfelejtettem… de bárhogy is töröm a fejem, maximum csak azért térem el hogy bambulásomban neki megyek majdnem egy oszlopnak, vagy épp a falnak.. hogy hogyan? Nem tudom… de jól csinálom!! 
Van valami, amire nem emlékszem pedig még is kéne…. Furcsa mód ajkaim is bizseregnek, azóta, amióta Sasori-dannára néztem…nem tudom hogy miért.. mindegy… ha nem emlékszem rá, nyilván nem fontos… ha meg igen, akkor meg szívok majd mint a torkos borz… 
Elérjük Pein irodáját, s kissé tartózkodóan állok a vörös hajú férfi mellé…. Valamiért zavarban érzem magam mikor a közelében vagyok…. LEHET HOGY TEHNAP TOBI RÁ VETT ARRA, HOGY NÕI RUHÁT HÚZZAK???? NEEEEEEEEEEEEE!!!!!! AZ A HÜLYE NYALÓKA FEJÛ LÁTENS HOMOKOS LEITATOTT ÉS MEG AKART RAKNI!!! MI VAN HA MEG IS TETTE!!!????? NEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!! BETÖMTEK! BETÖMTEK!!! 
Végre többszöri kopogás után bebocsátást nyerünk, s én kissé kótyagosan, Sasori-danna köpenyébe kapaszkodva lépem át a küszöböt, gyilkos tekintettel fixírozva azt…NEM ESTEM EL!!! BIBIBÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!!! MUHAHAHAHA!!! 
Ahogy elpillantok egy morcos répafejû illetõt pillantok meg, ki hozzám hasonlatos másnaposságban szenvedhet, ugyan is arca olyan, mintha klócitromba harapott volna…. SAVANYÚ. Olyan sötét és gyilkos tekintettel vizslat engem, mintha épp most öltem meg volna valakijét… NEM ÉN VOLTAM!! MINDENT TAGADOK! DEIDARA JÓ KISLÁNY! MÁRMINT FIÚ! 
A szobában több szem is rám szegezõdik meg a vörösre, s én nem értem miért néznek ennyire… MI VAN??? NE LÁTTATOK MÉG HOZÁM HASONLÓ SZÉPSÉGES ELÕLÉNYT???? 
Hát nem minden méteren találhattok ilyet mint szerény személyem….hehe… 
- Csak egy térkép miatt hívattalak titeket. Elfelejtettem odaadni. Lekötött Tobi bulija.- jelenti ki a piercinges, s mikor odaballagok a tekercsért, érdeklõdve hajol közelebb hozzám s mér végig… MI VAN MÁR? HA KÖNYÖRÖGSZ AKKOR SME MONDOM EL MILYEN SAMPONT HAZSNÁLOK!!! BLLEEEEEE!!!! 
Kisame is hasonló szemekkel néz, mindent tudóan dörzsölgeti állát, Tobi mellett, kis vidáman integet nekem, miközben szokásos irritáló hangján, kapálózva küldözget nekem csókokat…,. KÜLDÖZZGES ÖREGANYÁS TÉRDE KALÁCSÁNAK!!! 
- Mit bámultok, hmm?- érdeklõdöm felvont szemöldökkel, s egyben az ideggörcs szélén… mondjátok meg… VAGY KIKAPÁLOM BELÕLETEK A VÁLASZT!!! MUHAHHAAA!!!!! 
- Igazán semmi, Deidara. Semmi…- int Pein, s papírjai mögé rejtõzve rejti el szögbelövõvel elkapatott arcát. Ne bújj el…VÉRMES DEIDARA ELÕL NEM TUDSZ!! MUHAHAHAHAA!!!! SZÉTVÁGLAK!!! 
- Az az igazság hogy…- kezdene bele Kisame, miközben halpofájára vöröses foltok kúsznak be, s szép mûprotkóját villogtatva figyel engem, mint valami kirakati babát… NE NÉZZ, MERT NEM VALOK ARANYHAL CSEMEGE!! MENJ! KERESS EGY CUKI AKVÁRIUMOT!!! 
- Lesmaciztad Sasori-san, Deidara-senpai!- rikkantja vidáman a maszkos, én pedig megrökönyödve gyökerezek le mint Zetsu a csini tölgyfák mellet csajozni… 
Ez nem…ez nem igaz… én.. én… BELEMEGEDETEM??????? MIÉRT NEM EMLÉKSZEM RÁ??????? NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!! 
- MI, HMM!?- bukik ki belõlem, s szemim olyan méretûre tágulnak mint két megtermett tányér… EZ NEM LEHET IGAZ!!! KIS LÁNY LESZEK!!! NEEEEEEEEEEE!! 

Sasori:

Mire harmadszorra kopognék, végre megkapjuk a belépésre való engedélyt. Deidara megragadja köpenyem, és a földet bámulja, mikor kinyitom az ajtót. Nocsak. 
Belépünk, és rögtön szemben meglátom Peint, akinek látszólag elég fanyar kedve van. Látom, nem csak neki volt fejfájós reggele. A mellettem lévõ szõke, végre elengedi a köpenyem, amint észreveszi, hogy mindenki minket néz. Bár per pillanat én sem értem, hogy miért. 
- Csak egy térkép miatt hívattalak titeket. Elfelejtettem odaadni. Lekötött Tobi bulija – szólal meg végre Pein, megtörve a kínos csendet. Társam közelebb lép, és a tekercsért nyúl, de drága vezérünk közelebb hajolva méri végig. Heló!!!
Körbenéz a termen, ahogy én is, és minden tekintet rá szegezõdik. Mi van már? 
- Mit bámulok, hmm? – von kérdõre mindenkit az irodában, kissé már ingerülten. Igen. Erre én is kíváncsi lennék. 
- Igazán semmi, Deidara. Semmi... – „válaszol” Pein, és papírjai mögé rejtõzik. Ch.
- Az az igazság, hogy... – kezdene igazi magyarázatba a halpofa, kissé vicsorítva, de nyitva hagyja a mondatot. 
- Lesmaciztad Sasori-sant, Deidara-senpai! – kiált fel Tobi, és leesik a tantusz. Nah, már csak ez hiányzott. Ki látott minket? Mert én senkit sem vettem észre. 
- MI? HMM!? – kezd el ordítozni a szõke, és hatalmas szemekkel néz körbe, végül rajtam akad meg tekintete. Én ugyan olyan fagyosan nézek rá, nem zökkentett ki a tudat, hogy láttak minket – EZ IGAZ SASORI-DANNA, HMM? – ordít felém, de meg sem rezzenek. 
- Menjünk – vágom hozzá közömbösen, és kifelé indulok. Hallok pár kuncogást oldalról, s csak fenyegetõ pillantást vetek oldalra, mire mindenki elcsendesedik. Még Tobi is. Furcsa.
- De válaszolj már Danna, hmm! – fut, utánam kiáltva, és becsapja maga után az ajtót. Ez után halljuk meg mindketten a bent kirobbant nevetést, és oda kapjuk fejünket az elõbb bezárt ajtó felé, majd Deidara rám néz szép kis kék szemeivel.
- Pakolj össze, fél óra múlva kint találkozunk – mondom szemébe nézve, és elindulok szobám felé. Pár pillanatig még egy helyben áll, majd megint utánam ered. 
- Danna! Én tényleg, hmm...? – kérdi újra, és végre ráveszem magam, hogy válaszoljak. 
Sóhajtok egyet, Szememet jobbra és balra is vezetem. Rendben, senki sincs. Egy hirtelen mozdulattal, és egy pördüléssel a falra penderítem, leszorítom két kezét, és alig pár centire az arcától nézek kissé megremegõ szemébe.
- Igen – lehelem szinte ajkára, amitõl megrezzen, erre én csak egy piciny mosolyt engedek meg szám szélére, és kissé lágyan tekintek rá. 
Elengedem, és újra szobám felé veszem az irányt. 
- Fél óra múlva! El ne késs! – szólok még vissza vállam felett, majd belépek szobám ajtaján. 
Megkeresem Hirukot, és szerencsére ott találom, ahol hagytam. Pár holmit összepakolok, ami szükséges lehet, majd bemászok bábomba, és elindulok a kijárat felé. 
ha jól látom, már ott van, Helyes.

Deidara: 

Csak nagyokat pislogok, mint aki még nem látott embert, fõleg nem olyat, kinek olyan lángolóan vörös a haja, hogy menten elindul a tûzriasztó és akkor…BIZTONSÁGIZUHÉ JÖN ÉS ELÁRASZT MINDENT!!!!!! MUHAHAHA!!! LEHÛTI A KEDÉLYEKET!!! 
Nem jó… mi van ha Pein piercingje berozsdásodnak és velem tisztítja ki…? JÉZUSOM! NEM MEREM MEGNÉZNI A SZÖGBELÖVÕ HELYÉT! OLYAN LESZ MINT EGY ÖNTÖZÕ KANNA!!!! 
Gazdaságos…hehe… 
- EZ IGAZ SASORI-DANNA, HMM?- rikkantom, mint a Jó-reggelt-kakas, csak épp a keksz hiányzik… MONGYÁ’ MÁ” VALAMIT, NO! 
Ejj de paraszt vagyok… gurulnak utánam a krumplik…. KRUMPLIK VIIIIIIGYÁZZ!!!! JOBBRA ÁT! GYILKOS MÓÓÓDBA!!! S íme itt a gyilkos krumplik támadása… 
- Menjünk.- veti oda, mintha õ lenne a góré, s mint valami vörös hajú macsó kiballag, s barna szemei egyetlen pillantására a szobában lévõ fezült röhögõ görcsöt magukba fojtó csendbe burkolóznak…VÁLASZOLJ! VÁLASZOLJ HA MONDOM, MERT AGYON ÜTLEGELLEK A SERPENYÕMMEL!!! 
Magah ohlyan illetlen úhfi. Vhegyen pdéldát hólam! Én ehedeti fhancia akchentussal bheszélek! Ésh megvhálaszholom ha valaki bheszél hozzám…MAGA FAHAGADLAN FHICSÚH! 
- De válaszolj már Danna, hmm!- rikkantom, s úgy spurizok a vörös után, mint a szupernyuszi duracell elememmel, ám ahogy az ajtó nyikordulva megcsukódik mögöttem, ahngos, kárörnedõ nevetés halaltszik az irodából, s nekem megfordul cuki, bájos kis fejemben, hogy édes, aranyos chibis kis mosollyal cetem magam a kacarászók közé…ÉS MEGSZABADÍOM ÕKET MINDEN LEHETSÉGES ÉS LÉTEZÕ VÉGTAGUKTÓL, HOGY AZTÁN ZETSUNAK CSINÁLJAK ÍNYENC TÁLAT!!! 
- Pakolj össze, fél óra múlva kint találkozunk.- utasítja a vörös, majd mintha mi sem történt volna elindul sztáros, könnyed mozdulatokkal… mi…hova…HOVA MÉSZ?? NEM VÁLASZOLTÁL! GYERÜNK BESZÉLJ, VAGY HÁROMLÁBÚ KISZSÉKET CSINÁLOK A BÁBJAIBÓL! 
Nem is rossz… Akatsuki bútorbolt… székek: gazdaságos chakra spóroló kiszerelésben….. megjegyzés: az esetlegesen felbukkanó mérgezõ gázok, és egyéb halálos tárgyak miatt nem vállaljuk a felelõsséget, pénz NEM adunk vissza… 
Türelmetlenül robogok Sasori-danna után, de úgy látszik õt még ez sem nagyon zavarja…. 
- Danna! Én tényleg, hmm...?- kérdezem, s a világ összes pénzéért sem mondanám ki a csók bármilyen ragozott formáját… MERT NEM! NEM LÉTEZIK, HOGY ÉN SASORI-DANNÁVAL CSÓKOLÓZTAM! NEM AKAROK BEMELEGEDNI! MI VAGYOK ÉN? SZEXGAZÁN NEM TÜZELEK ÉN FÁVAL!!! 
Körbe néz, mit egy titkos ügynök, hogy aztán a 000-ás ügynökként ragadja meg egy elegáns mozdulattal csuklómat, s annál fogva penderítsem a falhoz, s testével vészes közelségbe kerüljön hozzám… barna íriszeit az én döbbent kék szemeimbe mélyeszti, szinte elmerülök ebben a csokoládé szín szempárban, melyekben furcsa fénnyel villan a gúny és az elégedettség keveréke… elfolyoookkkk…. 
- Igen.- jelenti teljes lelki nyugalommal, forró lehelete perzseli ajkaimat, szikrákat keltõ forróságot hordoz végig rajtam, s én megremegve nyelek egyet a hirtelen jött fülledtségtõl…tejóégtejóégtejóég…nem hiszem el… s csupán még jobban összezavar ez a halvány, érzéki mosoly kúszik szája szegletébe, bár alig látszik felfelé görbülni szája sarka… én mégis jól látom… 
Szinte fellélegezek, ahogy végre elenged, újra lassú sétába kezd a fáklya fénnyel megvilágított folyósón… NEM HISZEM EL! LESMACIZTAM SASORI-DANNÁT! ÉS Õ MÉG CSAK NEM IS SZÓLT????? MIÉRT NEM??? LEGALÁBB FIGYELT VOLNA RÁ, HOGY RÉSZEGSÉGEMBEN NE MÁSSZAK RÁ MINDENKIRE!! Úristen… MI VAN HA MÁSRA IS RÁMÁSZTAM??? NEEEEEEEEEEEEEEEEE!!! RIIIBBIIIII LESZEEEEKKKK!!!! JESSZUS! 
- Fél óra múlva! El ne késs!- veti hátra könnyedén.. HÁT AZT A BETON KEMÉNY FEJEDET MEG SEM RÁZZA HOGY EGY PASI DUGTA LE A NYELVÉT A TORKODON???? LEGALÁBB JÖNNE FEL A TEGNAPI REGGELID! 
Én érzem is, hogy valami feljön… ÉS NEM A REGGELI! Ahhh…bbbhhhhhrrr….. 
* 
Még mindig forog velem a világ, olyan mintha Tobi kapott volna fel poénból, hogy megmutassa hogy szállnak a madárkák… jajj…. Mindjárt újfajta trágyával gazdagítom a növényzetet… mennyi bokor van itt… az egyiknek csak el kell egy kis Sake-vitamin egy kis gyomorsavval… 
és kedvemen, valamint egészégi állapotomon egy cseppet sem javít a hamarosan megpillantok, nagy fakupachoz hasonlatos bábú, melytõl újra a hidegrázás fog el... EJJ AZT A ROHADT…! DE RONDA VAGY!!!!! 
Hiába… az én bájos pofikámat egy szálkás fejsze táp sem múlhatja fölül! Hahh… hehe… 
- Induljunk.- hallom a mély, ajtó nyikorgáshoz hasonló reszelõs hangot a bábú felõl, s én csak egy erõltetve mosollyal bólintok, s indulok el futólépésben a bábu elõtt… 
Most hogy viselkedjek Sasori-dannával…? Végül is beszámíthatatlanul részeg voltam, azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány, így joggal mondhatom el hogy…NEM AZ ÉN HIBÁM! ÕT ÜSSÉTEK ÉN SZEBB VAGYOK!!! 
Az lesz a legjobb, ha tartom a kilométeres távot, és akkor még részegségemben is maximum egy oszlopnak csapom a szelet… vagy egy…postaládának! Ohh igen… azokak úgy is olyan izgató a színe…olyan…olyan…kéééék!!!!! Szeretem a kéket… 
Ám hirtelen hangos dörrenés rázza meg a helyet, majd mintha az égben táncikáló dinka kis angyalkák vízi bulit tartanának, zuhogni kezd az esõ, mintha Pein lukacsos arcán keresztül folyna… remek… komolyan… 
Szemeimmel rögtön búvóhely után nézek,s a hogy megpillantok, egy régi, lerobbant kis kunyhót, elcsillan szemem mint a nyolcvanas villanykörte… 
- Sasori-danna! Várjuk meg ott amíg elvonul a vihar, hmm!- javaslom a fatákolmányra mutatva, õ pedig morogva indul el a házikó felé… és is utána sietek s hajam tökéletes kondíciójára ügyelve spurizok be a száraz, bár kissé koszos házacskába…ÚRISTEN! KÓCOS LETT A HAJAM!!! HOL A HAJSZELÉ!!!??? MEG A HAJFIXÁLÓ! JJJJAAAAAJJJ!!!! 
Jézusom… ez egyre rosszabb… 
Ujjaimmal fésülgetem vizes tincseimet, s dideregve, egy CSEPPET átázva ülök le a kandalló mellé…GYULLADJ MEG MERT ELÕKAPOM A LÁNGSZÓRÓT!!! 
Léptek súlya bírja nyikorgásra a padlót, majd másodpercek múlva, valami kellemesen meleget érzek magamon, mely felmelegít átfázott tagjaimat… fél perc az esõn, olyan mintha a hûtõben játszottam volna a fagyasztott halat… FÁÁÁÁÁZZOOOKKK!!! JAJJJJ!!!! 
Felpillantok az elõttem ácsorgó vörösre, kis lassan mellém kuporodva emeli rám barna szemeit… túl közel van…TÚL KÖZEL VAN! MENJ ARRÉB DANNA, VAGY ERÕSZAKKAL TÁVOLÍTALAK EL INNEN! VA IT PÁR DESZKA! NE AKARDMEGTUDNI MILYEN HA FELCSUSSZAN A HÁTSÓDBA! 
- Kö…köszönöm..hmm…- didergem… azért meg kell köszönni…

Sasori:

Kiérek a folyosóról, és látom, hogy kissé zöldes az arca. Csak nem rosszul van? 
- Induljunk – morgom, mire õ furcsa mosollyal biccent, és el is indul. Már megint nem tudja, pontosan merre kell menni, de azért elõl halad. Sebaj. Már megyünk egy ideje, de egy szót sem szólt még, csak halad elõl. Furcsa. Ennyi idõ alatt, már rég vitázni kezd valamirõl. 
Hamarosan meghallom, hogy dörren az ég, és nem sok kell, esõk koppanását hallom bábom tetején, tehát eleredt az esõ. Nem is akárhogy. Elég sûrûn hallom a koppanásokat. Engem nem zavar, tényleg. De Deidarat semmi sem fedi, így fedezék után kutat, s meg is talál a közelben egy elhagyatott viskót. 
- Sasori-danna! Várjuk meg ott, míg elvonul a vihar, hmm! – hallom hangját a vízzubogáson keresztül, és morranva egyet indulok arra, amerre az elõbb mutatott. Így lassabban haladunk de sebaj. Talán megéri majd ez a kis pihenõ. Beszalad a házba, és pedig utána. Mire kimászok, csak azt látom, hogy egy kihalt kandalló mellé ülve szedi rendbe hosszú szõke haját, és ujjával próbálja rendezni kissé ázott tincseit. De még így is marad pár szál, ami az arcára tapad. Látom didereg, kissé átázott. Leveszem köpenyem – kivételesen most van rajtam egy fekete póló is – és közelebb lépdelve hozzá terítem rá, hogy kissé felmelegedjék. Nehogy megfázz nekem. Elõtte állok, és lassan rám emeli kék szemeit. Leülök mellé, és ránézve csodálom remegõ kis testét. 
- Kö... köszönöm... hmm... – mondja szaggatottan, hisz még mindig rázza a hideg. 
Lassan emelem fel kezem, és álla alá helyezve emelem meg kicsit fejét, hogy jobban a szemembe nézhessen, melyek kissé vágyakozón pillantanak rá. Hüvelykujjammal elsodrok arcából egy még mindig oda tapadt vizes tincset, majd szép kék szemébe nézek. Nem érti miért értem hozzá. 
- Szívesen – búgom halkan. Lassan közelebb hajolok, és a döbbenettõl résnyire nyitott szájára tapasztom enyémet, majd nyelvem lágyan becsusszanva veszi birtokba mézédes ajkát. Szemem lehunyva váltok vele lassú csókot, melyet nem nagyon ellenez. Kicsit elhajolva tõle látom pihegõ arcát, és kába szemeit rám nézni, majd pár perc múlva leesik neki, hogy mit tett, és ijedten ugrik arrébb vagy két métert. 
- ÁÁÁ. DANNA HMM!!! – mutogat rám fenyegetõn, és én csak elmosolyodom lassú reakcióján. Vajon megértette végre? Felállok, leporolom nadrágom, és elindulok felé, de mint egy rémült nyuszi úgy lép hátra ugyanolyan távot, amit én felé teszek. Nem sokáig tud hátrálni, mert háta találkozik a poros fallal, és elzárja a menekülés útját. Elé lépek, egyik kezem feje mellett a falat támasztja, a másikat kézfejemmel a csípõmön tarom, mélyen meredek kék tenger szemeibe. Nem menekülsz. Hehe.

Sasori:

Életuntan itt ülök, fejemet támasztva a tanácsterem asztalánál, s még mindig nem bírom felfogni, hogy ki volt az az idióta, aki Tobi szülinapját akarja közösen megünnepeltetni velünk. Tobi elém nyomott egy szelet tortát, de nem eszem meg, csak turkálok benne a villámmal. Nem vagyok édes szájú, legalább is ilyes fajta édességek terén. Fél szemmel mellettem õrlõdõ társamat figyelem, Aki épp egy falat tortát próbál leküzdeni a torkán, de Hidan közel hajolva néz rá, látom megint idegesíteni akarja. Istenem, de unom már. 

- Mi az, hmm ? – hallom viszonylag még nyugodt hangját, csodálom, hogy még nem esett neki. 
- Tudod Deidara, ha nem tudnám, hogy férfi vagy, simán nõnek néznélek – mondja vigyorogva a képébe a szürke hajú. Na ezt de megmondtad. Szerintem sokan vannak így ezzel. Bár magamban megmosolygom ezt a kijelentést.
- Ezt célzásnak vegyem, hmm ? – kérdi a mellettem ülõ, és furcsállom, hogy nem ordibál. 
- Veheted annak is – hallom gúnyos hangját, de nem zavar. Úgy is csak poénkodik. 
De úgy látom, a mély pohár is megtelik egyszer, s Deidara egy hirtelen mozdulattal már Hidan nyakán landol, és fojtogatni kezdi. Nem mintha ezzel bármire is menne, de... mindegy. Pár perc után megunom a jelenetet, s felállok székembõl. Odasétálok mögéjük, s vállára teszem kezem, mire dühösen kapja hátra a fejét. 
- Hagyd abba, Deidara – kérem teljes hidegvérrel, de semmi reakció – Engedd el. Most! – hangom most már parancsoló, de szót fogad. Mint egy óvodás, úgy durcázik be, s nyelvet öltve siet el. Kis aranyos. De milyen gyerekes.

Órák óta nem láttam társam, igaz, nem is nagyon kerestem. De már kezdem unni a dolgot, így felállok, és körbe sétálok a tanácstermen. Már szinte körbe értem, és már mindenki eltûnt, ekkor érzek valamit a lábamnak ütközni, az asztal közelében. 
Lenézek és kit látnak szemeim? Egy kipirosodott arcú, kótyagos szõkét. Kába szemekkel néz fel rám, majd felemeli egyik karját, s nagy nehezen megragadja a köpenyem ujjának szélét. 
- Deidara, kelj fel a földrõl – szólok rá, de nem moccan, csak elkezdi rángatni  ruhámat. 
-  Sasori-danna én úgy szeretlek téged!!! Gyere le hozzám, danna! NAAAAAAAAAAAAAAAAA, HMMM!!!!- kérlel mint egy hisztis kislány, s már kezdem unni, már arra készülnék, hogy felsegítsem, mikor egy erõsebbet ránt a köpenyujjon, és leesek a földre, sikeresen, a fenekemen érkeztem. Felém mászik, és a hajam vizslatja. Kezdek bepöccenni. Némán formálok meg pár átkozó szót.
Sasori-danna…olyan szép…hikk…szád van… - suttogja szinte ajkamba, majd szájával megsimítja enyémet. Hirtelen ledermedek, minden dühöm elszáll, s csak a bizsergetõ érintés nyomát érzem. Szemeim kikerekednek. Furcsa. Rég nem éreztem hasonlót. Bár amióta sok küldetés van az Akatsukiban, a magán életemre se jut sok idõ, így már hiányom is van. Észbe kapni sincs idõm, ajkait az enyémre tapasztja, s az elõzõnél is nagyobb döbbenet sújt le rám. Milyen finomak, s puhák az ajkai. Sake íze van, de nem zavar. Egyáltalán nem. Kezem arcára siklik, nyelvem pedig szájába, vadul csókolni kezdem. Ezt nem lehet kihagyni. Érzem levegõnk elfogy, s kába mosollyal, lihegve hunyorodik el, majd lehunyja szemeit, és hopp. Az ölemben landol. Még a csók kábulatában vagyok. Erre végképp nem számítottam. Igaz ki tudja mennyi Sake-t ivott meg. 
Feltápászkodom, s õt is magammal emelem. Teste úgy el van ernyedve min egy rongybaba. Könnyedén ölbe kapom, és elindulok vele a szobája felé. Bár a tanácsterem ajtajában állva, meggondolom magam. Játszunk egy kicsit. 
Úgy döntök, hogy a saját szobámba viszem. Be is megyek, a gyertyafényes, félhomály uralta szobába, és bezárom az ajtót. Pihegõ kis testét leteszem az ágyra, és fél füllel hallom, hogy motyog valamit. Kis aranyos. Leveszem róla a köpenyt, és az ágy mellé teszem. Milyen kis karcsú teste van. Igazi uke. 
- Hm – húzom gúnyos félmosolyra számat. Cipõmet levéve mászok fölé az ágyon. Egy ideig merengek édes kis arcában, majd ahogy az elõbb õ tette, megsimítom ajkaimmal az övét, erre halványan pislogni kezd. Ébredezik. 
- Jó reggelt – válaszolom kissé buja hangon, tekintetét keresve. 
- Hol vagyok? – kérdi rekedtes hangon, s szemét dörzsölgeti. Kis édes. Pár órával ezelõtt nem hittem volna, hogy ilyen szemmel fogok rá valaha nézni. Lassan elkezdem köpenyem kipattintgatni, közben végig a szemébe nézek. 
- Hé! – kap észbe, és már lökne is el, de 2 ujjamat megmozdítva, karjait feje mellé kényszerítem, s csak meghökkenve pislog párat. Ujjaimat tartva, folytatom köpenyem lassú levételét, gúnyos vigyorral szám sarkában.

Deidara: 

Elsüppedek az édes sötétségben, ahol nem sokára vattacukor párnákon nyalogatom fagyit, ahol a mazsolák sikongatva kiabálnak kegyelemért….ENM KAPJÁTOK MEG!!! MUHAHAHAHA!!! Könnyed lebegésben úszik egész testem, furcsa melegség vesz körbe… CSOKIFOLYÓÓÓ!!!!!! Huh… ha ennyit eszek elhízok…akkor már nem csak kis lánynak, már terhesnek is néznek majd…oooh igen már három hónapos terhes vagyok s az aaapaaaaa…..izzzzéé…. ki is? 
Puha, selymes simogatás ébresztem fel, elhúz az álmok lágy habjai közül… személyeim megremegnek, s alapos pillantásokkal veszem szemügyre a tõlem csupán párcentiméterre lévõ barna szempárt, ami most körülbelül csak egy naaaaaaaaaaagy pacának látok… SASORI-DANNA? TE VAGY A GYEREKEM APJA? NEEEEEEEEEEEEEEE!!! NEM AKAROK TERHES LENNI!!! ÉS NEM FOGSZ BETÖMNI, MINT A PULYKÁT EBÉD ELÕTT!!!!! - Jó reggelt.- hallom meg gyermekem apjának…MI VAN???? Sasori-dannának…így már jobb…hangját, s én kérdõn pislogok rá… most mi van? 
- Hol vagyok, hmm? – érdeklõdöm álmosan, fejemben lüktet az alkohol utáni fájdalom, melybõl még ez kicsi még mindig kábít… azonban így is jól látom, hogy a vöös hajú feltérdel, s könnyed mozdulatokkal kezd bele köpenyének eltávolításába…HÁ’ MIT MÛLESZ, HEE??? CSAK NEM PUCRKODNI AKARSZ?? DANNA! TE IS RÉSZEG VAGY! NEM VAGYOK NÕ!!!!! FÉRFI VAGYOK! 
Menten letolom a gatyámat és megnézheted mi van benne…MERT VAN BENNE VALAMI! MOGYORÓ!!!! MUHAHAHAHA!!!!! 
- Hé! – rikkantok, s már lökném is le magamról a vöröst, azonban láthatatlan erõ kényszerít arra, hogy kezeim inkább az ágy társaságát élvezzék…MI VAN, NO???? 
Ijedten, meghökkenten tágra nyílt szemekkel pillantok Sasorira, aki továbbra se zavartatva magát fojtatja vetkõzési akcióját…HA CSAK EZ KELL NEKED LECINCÁLOM A RUHÁIDAT, DE AKKOR TE SEM MARADSZ EGYBEN!!! 
Lehet, hogy túl ferdére sikeredett volna az este??? Hát nekem még most sem túl egyenes minden… a fény még így s pacákként jut el felém, s körülbelül Tobi maszkját szimbolizálva borzolják mostanra más pattanásig feszült idegeimet…ENGEDJ EL DANNA, MERT LETÉPEM A KIS BARÁTOD!!!!! 
Megszabadítja magát köpenyétõl, melyet elegáns mozdulattal hajít el a szoba egyik távoli sarkába, s ragadozó tekintettel, gúnyos, mégis érzéki mosollyal ereszkedik fölém, én pedig zavartan pillantok az éhesen izzó barna íriszekbe… 
- Sasori-danna…e…engedj el…hmm…- habogom halkan, s csuklómat feszegetve próbálok elhúzódni tõle, azonban bármennyire is próbálom meg sem tudok moccanni…MI VAN VELEM???? 
Most úgy érezem magamat, mint amikor Tobi celluxszal ragasztotta össze a kezeimet, én peig egy órán keresztül rágattam a kezeimmel, mivel drága dannám ott hagyott szenvedni…HÁT NINCS LELKED? NEM SAJNÁLOD, SZEGÉNY, SZÉP, AANYOSAN BÁJOS SZÕKÉT, AKI A HÜLYE MASZKOS CELLUXSZAL KÖTÖZÖTT MEG, MERT SEGGBE KKIT AKART VELE JÁTSSZANI!!??? Te….te…te…faember…FENYÕFA LELKIVILÁGÚ KEGYETLEN SASORI BÁCSI! NE FÉLJE EZÉRT KARÁCSONYKOR TELEAGGATLAK DÍSZEKKEL!!! 
Megmozdítja ujjait, mire egyik kezem engedelmesen fonódik nyaka köré, másikkal pedig lángvörös tincsei közé túrok… bõrömön forró bizsergés fut végig, ahogy hajszálai megsimogatják kézfejem…JÉZUSOM! NEEEEEEEEEEE!!!!!!!! LETÉPI A RUCIM!!!NEEE!!!! 
- Sa…Sasori-danna… ne csináld…hmm….- motyogom, ám õ csupán gúnyos mosollyal hajol ajkaimhoz, s éhesen simogatja meg õket nyelvével, melytõl villámcsapásszerûen cikázik végig bennem a kábító forróság… éhesen támad rá ajkaimra, s fogai lágy harapásai után, döbbentségemet kihasználva nyelve számba csusszan, forró kutatásba kezd… megszívja nyelvemet, s én sóhajtva kezdek reszketésbe alatta… 
Szinte felfal, marcangolja ajkaimat, olyan mintha nektár lennék számára… elválik tõlem, apró nyál csíkot húz magával, s rézéki mosollyal harap bele alsó ajkamba, hogy azt szopogatva szívhasson bele…mi…JÉZUSOM! SASORI-DANNA MEGCSÓKOLT!!!! TE JÓ ÉG!!!! BE AKR NYÚLNI A BUGYIMBA!! NEE!!! A MOGYORÓIMAT NE ADOM!!! AZ ENYÉMEK!!!!! AARRGGHH!!!! 
Arcom céklához hasonlatos élénk színt vesz fel, égek mint a tábortûz…VIZET! VIZET MERT FELGYULALDOK MINT AZ ERDÕTÛZ!!!! JÉZUSOM!!!! 
Egyik kezével végig simít szaporán emelkedõ mellkasomon, s könnyed mozdulattal kúszik be meleg tenyere hálós pólóm alá, s ahogy bõrömre simul, perzselõ forróság terjed szét bõröm alatt… 
Ám ekkor mintha egy bomba robbanna, kicsapódik az ajtó, s feltûnik mögötte Tobi, ki hõsies pózba vágja magát, s hangos kiáltással mutat az unott tekintetû vörösre…kitágult szemekkel nézek tbira és életemben elõször…ÚGY ÉREM, HOGY SZERETEM!!! OHH ÉN ÉDES, EGYETLEN, DRÁGA, SZERELMETES TUBICÁM!!! GYERE HADD ADJAK EGY CUPAPNOSA ARRA A MASKOS POFIDRA!!! 
- Megmentelek Deidara-senpai!- sikkantja, s furcsa zizegõ hangot kiadva robog az ágyhoz, s álaltias kiáltással vesse magát a meglepett vörösre, ki hangos kiáltással enged Tobi fojtogató ölelésének… TE JÓ ÉG! PANKRÁCIÓ!!!! HAJRÁ TOBI!!! ADJ NEKI, NE SAJNÁLD! ÉPP AZ IMÉNT TOSZOTT OLNA MEG, ADJ NEKI!!!! ARGGHH!!!! 
Végül Sasori-danna nagy koppanással terül el az ágy mellett, Tobi pedig gyors mozdulatokkal akár egy zsákot vállára kap, s fenekemet megpaskolva rötyögve száguld e velem… na ez már… ez már… 
- TOBI!! VEDD LE A KEZEDET A HÁTSÓMRÓL VAGY KIHERÉLLEK, HMM!!!!- rikítom, s heves kapálózásba kezdek… de legalább a szobából kiszabadultam…