Karakter: Boris Nyikolaj Grigorij
Megjegyzés: (oroszomnak)
Az embereimmel sétálok a városba, és eléggé fáradtak vagyunk, de hát szükséges, mivel az egyik ügyfelünkkel beszéltünk meg találkát, ám nem találjuk semerre, és ha rájövök, hogy csak át akart venni és a rendőrségnek dolgozik, akkor azon nyomban a halál fia lesz. Nem kímélek senkinek és ő sem fog azok közé tartozni. Mindig mindenkire gyanakszok. Nem lehet tudni, hogy éppen, ki akar hátba szúrni, vagy éppen lenyomozni és lebuktatni.
Ám ahogy sétálunk az egyik sikátorba egy hangos kiáltást hallunk meg. Oda fordulok, és látom, hogy egy vékonyabb fiúkát ütlegelnek. Felvonom a szemöldökömet, majd előveszem a fegyveremet, bár ez alatt a tettem alatt, már vagy két-három ütést leadtak ráadásul jó nagyokat. Nem baj kábítsák csak el. Felemelem a fegyvert, majd úgy tartom a fejük irányába. Lövök egyet és az egyik holtan esik össze. Felém néznek és elejtik a kezükben lévő férfit, így most már jobban tudok célozni mindkettejük fejére és hát teli találat. Nem hiába vagyok a fegyverek nagy mestere.
- Na akkor ha ezt elintéztük mehetünk tovább. – mondom és indulnék is, de az egyik emberem megszólal.
- Főnök Nem visszük magunkkal? – felé fordulok, de csak félig és így az arcom félelmetesnek tűnik. Nem szoktam haza vinni azokat, akiket megmentek, vagy valamilyen szinten segítek nekik.
- Úgy ismertek engem, mint aki egy ilyen élőlény irányt valami féle érzelmet is ad, aki nem képes arra, hogy megvédje magát? – elég bunkó vagyok, de leszarom. Már hozzá szoktak.
- De Főnök. Ő hátha tud valami jót is adni azért, hogy megmentett. – próbálják más oldalról megközelíteni a dolgokat.
- Azt csináltok amit akartok, de én tovább keresem, amit kell. – ilyen téren nem szoktam megszabni, hogy mit csináljanak.
Tovább is megyek és keresem az emberkét, de amikor rátalálok, nem éppen a legjobb szinten találok rá. Éppen egy emberkével beszél és nem tudom, hogy miről, vagy éppen azaz emberke micsoda, de amikor meglátom a fegyverét, két dologra tudok gondolni. Vagy rendőrrel beszél, vagy nyomozóval, vagy pedig rivális bandával azt meg nem engedhetem meg magamnak. Lelövöm messziről, de azt akivel beszélgetett meghagyom, bár nem tudom mennyit mondott el, de úgy sem fognak megtalálni, mert nem engedem nekik.
Nem sokkal később haza térek, majd ahogy belépek a hálómba, olyan meglepetés fogad, amire nem gondoltam.
- Te meg mit keresel itt? - kérdezem gorombán. – Ki engedte, hogy ide gyere?
- Az emberek, akik ide hoztak, mondták, hogy keressek egy helyet, ahol letusolhatok és itt volt a legjobb az illat. – vigyorogva néz rám, de ez nekem azonban kicsit sem tetszik.
- Takarodj innen. – nyitom ki az ajtómat.
- Ugyan még is miért? Csak nem félsz együtt aludni egy kis fiúkával? – Nem fogom ezt tovább hallgatni.
- Azt mondtam takarodj. – megfogom a karját és úgy lököm ki a szobámból, ám a landolása olyan jól sikerül, hogy a végén el is vágódik én meg csak fújtatok egyet, de kicsit sem érdekel. – Keress magadnak egy másik szobát és az enyémet felejtsd el. Ide csak az jöhet be, akit én beviszek. – tájékoztatom, majd be is csapom az ajtót és úgy hagyom ott.
Bemegyek a fürdőbe. Ledobom a ruháimat és letusolok, majd miután letusolok felvéve egy tiszta bokszert mászok be az ágyamba, hogy aludjak egy jót.
|
