Elindulunk országom, hazám felé, de közben természetesen nincs nyugodalmam. Az élet nem olyan egyszerű, mint ahogy azt szeretném. Sakura folyamatosan csacsog valamiről, amiről halvány lila dunsztom sincs. Bólogatok, néha mondok egy „igen, nahát, valóban?” egyveleget, amitől csak mondja, mondja, mondja...
Nem százas a csaj, bizony Isten.
Olyan idegesítő, hogy már azt is elképzelném róla, hogy menten sírva fakadna, ha felborul egy ágban. Lehet, hogy meg is csinálom vele. Felesleges az egész létezése, mégis kinek kell egy olyan lány, aki megvédeni sem képes magát, nemhogy társait?
Mert ezt nézem ki belőle. Az lehet, hogy Tsunade tanítványa, és hogy rémesen nagyra magasztalják, mert helyre tud tenni csontokat és ízületeket. De akkor is esetlen, és törékeny, azt sem csodálnám, ha valaki fogná, és elvinné mellőlünk egy szempillantás alatt. Még arra sem mondana semmit, vagy esetleg sikítozna, hogy mentsük meg.
Szánalmas.
Yosuke agresszív és módfelett lehangoló energiákat szivárogtat magából, talán ezért szaladt el velem gondolatban a ló. Mitől lehet így kibukva? Most akartam behálózni kissé, és hazai terepen még több „véletlent” tudok kreálni, hogy rám figyeljen. Persze nem áll szándékomban teljes erőmet megmutatni, azt akkor teszem, ha már ezt-azt megtanított, és érzelmileg erősen vonzódik hozzám.
Kakashival eléggé nehézkes lenne megszerettetnem magam, mint nő. De korombelivel... Más tészta, és ha most labilis ideg- és érzelmi állapotban van, akkor itt az esély arra, hogy ártatlanul pislogva nézzek rá.
- Itt letáborozunk – mondja váratlanul a jounin, és pillanatok alatt sátorok bukkannak elő. Okos trükk, régen én is alkalmaztam, kár, hogy már nem lehet. Bemennék a saját sátramba, de ekkor bosszúsan veszem észre, hogy a kis százszorszéppel kell osztoznom. Inkább alszom kint, de végül is...
Most tűrnöm kell.
Mindenki megy a dolgára, Sakurát szépen eleresztettem vízért, kijelentve, hogy csinálok egy kis ráment, mire Kakashi és Yosuke visszaérnek. Baljóslatú energiák kavarognak, és valami folyamatosan riaszt, hogy legyek résen. A csajba vetek némi hitet, hogy talán meg tudja védeni magát, és szőke shinobi után indulok.
Hirtelen csiripelés, durranás, és annyit látok csak, hogy a tőlem hat méterre levő fába egy lyukat ütött idegességében. Vajon mitől lett ennyire ingerült? Részleteket nem tudok a küldetésről, mert nem szabadna tudnom kívülállóként, de úgy néz ki, hogy tud valamit, ráadásul az szó szerint az agyát húzza.
- Mi az, Yosuke? - teszem fel a rémesen ostobán egyszerű kérdést. Valamivel fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy itt vagyok, mielőtt még belém is csipkézett oldalú lyukat kreál. Megfordul, és egy torz mosolyt küld felém.
- Semmi, Rie-chan.
Chan? Ennyire jóban lennénk? Felesleges ezen rágódnom, ez is a javamat szolgálja.
- Én nem úgy látom – bökök fejemmel a fa felé, mire olyan arcot produkál, mintha életében nem látta volna a fát. Pont azt a fát. Az egész erdőt mindjárt, nem?
- Jaaa az... volt rajta egy veszett mókus – nevetgél, hangjában leheletnyi cinizmus, ami feszültséggel keverve igazán hatásos elriasztó fegyver. Elsétál mellettem, a tábor irányába, én pedig rájövök, hogy alkalmam nem sok lesz, és itt az ideje annak, hogy szende legyek s kedves.
- Yosuke, én... - kezdem, és tulajdonképpen már tudom is, hogy mit akarok, de gondolataim és szavaim folyamát egy óriási robbanás szakítja félbe. Azonnal odafordulunk, és nem kell szó sem ahhoz, hogy teleportáljunk a táborhoz.
=~=
A táborhelyünk hasonlít egy háborús övezetre, minden romban és kettétörve. Mintha valaki egészen véletlenül leejtett volna valamit az égből, ami mindent szétcsapott, még a cövekeket is, amik siralmas csillogással merednek ki a közeli fákból. A srác mellettem megint kap egy adag mérget és haragot, ami kezd engem is frusztrálttá tenni. Ki nem állhatom azokat, akik nem tudják blokkolni az érzelmeiket.
Sebezhetőek, könnyű őket meggondolatlanságra sarkallni.
A látvány és az álca kedvéért aggódva odaszaladok az ezüsthajúhoz, és felsegítem. Zihál, elég ramaty állapotban van, ruhája itt-ott olyan, mintha darabok hiányoznának belőle, szemeiben felvillan a Sharingan. Hm. Sosem szerettem volna, nem is becsültem a képességét. Nem tisztességes ez a szem, mindenkiét ki kellene szúrni, akinek van...
- Kakashi-sensei, jól van?
- Hol van Sakura? - kérdi Yosuke, én pedig összekapcsolom a dolgokat egy pillanat alatt. Kiküldtem a fenébe, mire elvitték. El kellett nyomnom egy vigyort, hogy az igazamat hirdessem.
Béna.
- Nem Riével volt? - kérdezi sandán rám nézve az ezüsthajú, mire bűnbánó arcot vágok, ahogy oldalról támogatom. Kék szemeim sajnálkozva csillannak fel.
- Elment vízért, pontosabban én kértem meg rá, hogy tudjak valamit főzni – sütöm le szemeimet. A zöld jounin mellényt lesegítem róla, így is alig lógott rajta. Az izmok tapintása valami hihetetlen élmény, kicsit bánom is, hogy Yosuke mellett döntöttem véglegesen.
- Bah – a szőke shinobi mondanivalója ennyi csupán, de nem lehet tudni, hogy ezt vajon kinek szánta. - A chakra még követhető.
- Pontosan. Rie, megtennéd, hogy...
- Természetesen – bújok a hóna alá, karját a nyakamra fektetem, és egyszerre rugaszkodunk el a földtől. Yosuke elől megy, minden idegszálával pattanásig feszülve. Kíváncsi vagyok, hogy mi verhette le a híres Másoló Ninja-t, vagy legalábbis ennyire megsebesíteni, kifullasztani.
Ahogy így haladunk, sötét fellegek kerülnek fölénk, erre pedig a szőke azonnal rá is kapcsol a tempón. Bosszankodva morognék rá, mivel a félig rajtam tehénkedő férfi nem pillesúlyú. Fogalmam sincs, hogy hány kiló izmot cipelhetek így, mikor csak félig támaszkodik rám.
Ha elesünk, kilapít.
Esni kezd.
Kakashi elveszíti a szagnyomot, de ez nem a dolog végét jelenti, ugyanis Yosuke töretlenül fut előttünk, s rugaszkodik el újra és újra. Ha így most hátulról megnézem, nem is rossz pasi. A halványkék ruha rátapad a hátára, s így halványan sejtetni engedi kidolgozott hátát, a haján ülő vízcseppek pedig észbontóak, na és az elszánt tekintet... Ahogy elrugaszkodik, egy óriási nagymacskára emlékeztet, akinek minden íze kész arra, hogy lecsapjon.
Hm.
Lehet, hogy nem is kell magam annyira ösztönözni arra, hogy hozzáérjek.
Kisvártatva egy apróbb tisztásra érzünk, én pedig bugyiig is elázhattam, ráadásul Hatake hajából egyenesen az én fejemre csöpög minden. Facsarni lehetne belőlem a vizet. Hatalmas energia csap meg, és én automatikusan átfonom karjaim Kakashi derekén, és lódulok vele egyet. Irdatlan durranás, földdarabok taszítanak előbbre, nyomunkban óriási, sáros kráter keletkezik. Ahogy annak írva kell lennie, a jounin szabályosan kilapított, de sikerült neki feltápászkodnia.
Tompán hallom, hogy elmormog egy bocsánatot, és rögtön el is tűnik. Talpra pattanok, habár a füleim iszonyúan sípolnak a detonáció okozta nyomáskülönbségtől. Megrázom a fejem, és egy démonszél shurikent idézek magam mögé, hogy láthassam és támadhassam is az alkalmatlankodót.
A rossz hír nem más, mint az, hogy egy igen sármos kiállású Akatsuki taggal nézek farkasszemet. Egyik szemét szőke, lelógó haja takarja, de az erős szélnek köszönhetően látom, hogy egy fém szem van az eredeti helyén. Rejtett Kő áthúzott homlokpántja díszíti fejét, haja félig leengedve, félig felkötve lengedezik. Be kell vallanom, hogy hihetetlenül jóképű, de a sunyi és kaján vigyor nem tetszik a szája sarkában.
- Drága öcsém, üdvözöllek ezen a szeles, esős napon. Hm. – nyalja meg a száját, és végre elveszi tekintetét rólam.
Öcsém?
Yosuke bátyja egy Akatsukis?
Szappanoperába illő fejlemény, de amíg lefoglalja a két shinobit, addig gyorsan szerezhetek magamnak egy plusz pontot mindenki előtt. Sakura nem lehet messze, hiszen rejtőző jutsut egy másik testen fenntartani nagy távolságból lehetetlen. Ha előkerítem, amíg ezek együtt harcolnak, akkor a zsarolás esélye is csökken, és hamarabb eltüntethetjük ezt a férget az útból.
Eltüntetem a fegyvert, és szépen lassan a bokrok felé lököm el magam a földtől, hogy megkeressem azt a nyomi rózsaszínt. Ahogy átsiklok a bokrok között, valami elkapja a bokám, s pillanatok alatt változik az egész szín.
Egy kar fonódik a derekamra, számra pedig egy kéz csattan. Meg sem próbálok ellenkezni, de belülről mardos a kétségbeesés. Kilométerekkel arrább lehetünk a csatatértől, de ez még nem hatalmaz fel arra, hogy minden erőmet bevethessem ellene. A finom párát hozó szél megdobja fogvatartóm haját, és egy szőke hajtincs lóg bele az arcomba, testem pedig egy fekete, vörös köpeny öleli körbe.
- TE lennél Yosuke barátnője, hm? Mindig is volt ízlése – duruzsolja gonoszan, nekem pedig a karomon is feláll a szőr. A hűvös arckifejezésem akaratlanul is felkúszik az arcomra, nem tudok mit tenni vele. Majd megoldom, ahogy ezt az egészet megfogom.
Nem tudok beszélni, mivel keze a számnál van, ekkor azonban meghökkentő dolgot érzek meg. Mintha ajkaimat fogak nyomnák meg...
- Kicsit szórakoztatja őket a klónom, mivel Hatake szemét előzetesen kifárasztottam, ezért nem tudja megállapítani, hogy csupán más. Hm. És a végén... bumm lesz. Hát nem művészi, hm? - kuncog, de sajnos meg kell állapítanom, hogy a hangja igenis férfias, de az érzés nem hagy nyugton...
Mi a fene van a tenyerén?
- Majd én elszórakoztatlak, de ne aggódj... A nagy finálét te is végignézed, aztán te jössz... Hm. A szépség múlandó... tudsz róla, hm? - suttog a fülembe, ajkai szinte érintik a fülemet, amibe beleborzongok. Újabb kuncogás, és már érzem is, hogy heves mozdulattal markolja meg az egyik mellem. Számnál pedig újabb undorító dolog jelenik meg.
Egy nyelv.
Riadtan kerekednek ki szemeim, a meglepetés olyan erővel vont az irányítása alá, hogy lábamat hátra akartam lendíteni, hogy térdhajlatát megrúgva megroggyanjon a tartása, és engedjen, de szabad keze a combomba markol.
- A kezeim éhesek, és ha valaki ilyen vizes ruhában is szexi... Ruha nélkül milyen látványt nyújtanál, hm?
Állkapcsomat valami erővel feszíti szét, és idegen hús kerül a számba, mire a hátam mögött levő felmorran. Első reakcióként óriásit harapok rá, nyelvem minél hátrább húzom, hogy jobban becsaljam. Sós vér íze önti el a számat, és még egy reccsenés kíséretében teljesen leszakítom azt a valamit. Beleüvölt a fülembe, és ívesen eldob, öklét az arcomba nyomja...
Reflexként hajítok el egy shurikent, ami kettévág valami ragacsos fehér anyagot...
BUMM.
Több fát átszakíthattam a parádés repüléssel, amivel a bomba ajándékozott meg és végül egy hatalmas tölgyfa fogja fel testem. Fájdalmasan felkiáltok, ahogy nekicsapódok, mire a számból kiesik a vérző valami. Orrom eltörhetett, mivel folyamatosan vér szivárog az ajkaimra, számból pedig a mellettem még rángó testrész vére folyik. Úgy nézhetek ki, mint akinek a fejét belenyomták egy lavor málnaszörpbe.
Nos, nem sok mindent csillogtathattam meg tudásomból, de végül is... Jobban jártam így, legalább ha legközelebb előkerül - Yosuke miatt is -, nem fogja mondani, hogy milyen erős is vagyok valójában.
- Ahh – köpök ki egy adag vért, a gusztustalanul rángó nyelv mellé. Rettentően ocsmány és undorító, hihetetlen, hogy percekkel ezelőtt még a számban volt. Testileg és lelkileg egyaránt elfáradva dőlök neki teljesen a fának, nem törődve a hátamba hasító sajgással. Ennyit még soha nem repültem.
Hülye gondolataim hallatán elmosolyodom, lehet, hogy agyrázkódást is kaptam?
Fenéket, keményebb fából faragtak, de nem bírom sokáig ezt az ártatlan pofit...
Pokolian pocsék.
PP?
Ez egy alliteráció nem?
Kiáltások ütik meg a füleimet, és egy eléggé sáros arc nyomakodik be elém. Az itt-ott megcsillanó szőke tincsek láttán tudom csak bemérni, hogy Yosuke az. Nem néz ki szebben mint én, bár a sár könnyebben eltüntethető. Illatilag és mocsokilag is. Ázott kismadárként pillantok vissza rá, és ekkor valami rózsaszín kerül elém.
Na, ha most ez jelenti a szerelmes ködöt, menten beleverem a fába a fejem.
De nem, Sakura az, és rögtön az orrom veszi kezelésbe. Recseg ropog az orrom, alig állom meg fájdalmas fintor nélkül, ami még csak tetéz a kellemetlen, szúró érzésen. Halkan megkéri Yosukét, hogy segítsen neki engem előrébb tolni, hogy a hátam is megnézhesse.
A szőke shinobi karja a melleim alatt siklik el, és másik oldalt a derekamba markol, hogy megtartson. Szilárdan és keményen tart, de a karjában remegő izgalom rögtön meghozza a hangom.
- Elment. Már elment...
- Ő tette ezt veled? - hallom Kakashi szavait, valószínűleg őt is kikupálták, mivel nem zihál és liheg, chakrája is erősebb, mint pár pillanattal ezelőtt.
- A szőke Akatsuki? A hümmögése is rettenetes volt – sóhajtok fel mélyen, kellemetlenül érezve magam Sakura és Yosuke kettős közelségétől. Ez egyik anyáskodón tapogat, a másik pedig...
Arra nincsen szó.
- Csinált veled valamit? - kérdezi, mire mellettem a szőke felkapja a fejét. Értetlenül meredek az aranysárga szemekbe, és sikerül pirulást is valahogy az arcomra keríteni, aminek jobbára Sakura gyógyító technikájának köszönhető.
- Nem.
- Mi az ott melletted?
- Az? - nézek el a halványkék kabát mellett, aminek foltjai pár pillanatra elvonják a figyelmem. A nyelv még mindig rángatózik. A jounin odalép, és a hatásosság kedvéért maga mondja ki mély hangján.
- Ez egy nyelv.
Köhögni kezdek, és egy adag vért terítek Yosuke kezére. Remegő kézzel nyúlok oda, hogy elsöpörjem, de csak még jobban elkenem. Esetlennek lenni most kivételesen nem nagy fáradtság.
- Velem nem kell foglalkozni, tudok járni, csak az arcom lett kicsit... - kelek fel, kezem Yosuke vállára tapasztom, hogy támaszt nyerjek, de ekkor a jounin terem mellettünk, és visszatuszkol a földre.
- Ie. Nekem is pihennem kell, és Yosukénak is. Itt... - sóhajt mélyet, mai napon már másodjára ismételve önmagát. - … letáborozunk. Sakura, adj elsősegélyt a többieknek, amíg kiteszek pár csapdát...
Mivel Rie bizonyításáig még rengeteg idő van, hazamegyek, hogy legyen valahol baszni a rezet, amíg nem lesz délután. Edzeni most már valahogy nincs kedvem, elég volt a reggeli, inkább tartogatom az erőm a küldetésre. Apropó küldetés… vajon mennyire is fontos ez?Oké, egy üzenet, tudom, és Kakashi szava nekem sokat is számít, de… mi lehet annyira „fontos”, hogy Kakashi egy idegent is képes bevenni? Én akartam, tudom, de most így jobban belegondolva… De áh, miket is képzelgek. Kazue aranyos lánynak tűnik. Nem hiszem, hogy bármi rosszat akarna, bár egy ninja mindig készüljön fel a legrosszabbra. Na már most erre hogy is lehetne felkészülni? Öh… na jó, legalább már tudom, min kell gondolkodni.
Ahogy így „elütöm” az időt, az ablakomon kopogtat valaki. Odapillantok, és látom, hogy Sakura az. Sakura? Mit keres itt? Odaballagok az ablakhoz, és kinyitom. Saku izgatottan lép oda hozzám, és hadarni kezd.
- Yosuke, el sem hiszed, mit tudtam meg!
- Hát nem is tudom, ha nem mondod el! - mosolygom a lányra, aki erre gyanakodva körülnéz a szobába, mintha attól tartana, hogy kihallgatnak, de mivel senkit se érez, folytatja.
- Sikerült kiszednem pár infót Tsunadéből - meséli lelkendezve. Hm, ez egyre gyanúsabb. Ha tényleg fontos lenne a dolog, Tsunade nem mondott volna semmit sem Sakunak. De még ne kiabáljuk el.
- És mik lennének azok? - bámulok a lányra kérdően.
- A neked talán legfontosabb, hogy nagy valószínűséggel találkozni fogunk a bátyáddal.
- A bátyámmal? - meredek rá nagy szemekkel. Ha tényleg jól hallottam, akkor annak nagyon nem tudok örülni!
- Igen… van bátyád, ugye? - Sajnos van, de bár ne lenne!
- Igen.
- De hisz ez nagyszerű! Yosuke, nem is mondtad, hogy vannak még élő rokonaid! - Bárcsak ne lennének!
- Igen, nagyszerű… - Lehajtom a fejem, és az államat simogatva gondolkodni kezdek.
A bátyám Akatsuki tag, és már vagy egy évtizede nem láttam, és valahogy nem is vágyom különösképp a társaságára! Ez most letört.
- Yosuke, te nem is örülsz? - kerekedik el a rózsaszín szeme, én pedig legszívesebben elküldeném most melegebb égtájakra, de nem rajta fogom kitölteni a dühöm, kivételesen nem.
- De, persze… örülök - mondom sötét tekintettel, kicsit sem úgy, mintha tényleg örülnék.
- Látom - mosolyog Saku, de most kivételesen nem érdekel. Hm, szóval nagy rá az esély, hogy találkozom a bátyámmal. Remek… ennél jobb nem is lehetne.
- Saku-chan, most kérlek, menj el, szeretnék összepakolni - mosolygom vissza rá, és az ajtóhoz vezetem, mielőtt még bármit is szólhatna. - A megbeszélt helyen találkozunk! - becsukom mögötte az ajtót, és a levegőt kifújva csúszok le a földre ülésbe. Felhúzom a térdeim, átfogom őket, majd az államat rájuk helyezem. Barna szemeimmel a földet bámulom, és elgondolkodom. Találkozom vele… nem, ez nem remek, ez rémes. Nagyon rémes. A bátyám a legutolsó ember, akit valaha látni akartam! Ráadásul most minden olyan gyorsan történt… Annyira összezavarodtam…
De ácsi. Én Yosuke Misaki vagyok. Yosuke Misaki pedig nem hagyja el magát egy ilyen hír hallatán! Majd ha már szemtől szembe állsz vele… mondjuk, akkor meg pláne nem lenne érdemes. Na sebaj. Majd később elhagyom magam. Most pedig… felállok, és a szekrényemhez baktatok. Ideje ténylegesen bepakolni…
***
A megbeszélt időre a gyakorlópályán vagyunk, és érdekes módon most még Kakashi is pontosan megérkezik. Hm, vagy érdekli ez a lány, vagy valamit tervez. Csak ilyenkor hagyja el a berögzült szokásait. Én egy fának támaszkodom, Sakura meg pakol valamit a táskájában, aztán megáll tőlem nem messze, az egyik céltáblánál, és néha értetlenül felnéz rám. Nem törődöm vele. Majd akkor nem lesz ilyen értetlen, mikor meglátja a bátyám. De most mást lát meg, akit történetesen én is meglátok. Na meg még valakit, akiről fogalmam sincs, ki, de a srác nem csíp engem, mivel elég ellenségesen méreget. Bajod van, gyerek? Mond a szemembe…
- Akkor holnap - int a srác Rienek, aztán, mint a villám, eltűnik. Eh, rossz hasonlat, amúgy meg látszott rajta, hogy olyan, mint egy sajtkukac.
- Késtél - lépek Rie mellé, aki olyan képet vág, mintha savanyú uborkát nyelt volna. Eh, ennyire látszana a kedvem a hangomon?
- Lehet. - De lezser lett. - Elnézést kérek, de még Chouji beült zárás előtt pár perccel. - Na ja, mindjárt más. Sóhajt egyet.
- Valami gond van? - Kakashi kérdően néz rá.
- Nem, csupán fáradt vagyok – mosolyog kényszeredetten, mire én közbeszólok.
- Akkor kivel csapjon össze?
- Nyugalom, Yosuke, Sakurával akartam, de ha te ennyire ellenségesen állsz a dolgokhoz… - Anyád áll ellenségesen. Nem te fogsz találkozni a régóta utált bátyáddal! - Álljatok fel - engedelmeskedünk, bár itt szó sincs engedelmességről, inkább csak megszokásról. Nem szeretem, ha ugráltatnak.
Felállunk egymással szemben, és végigmérem a csajt. Fegyvertelen. Kiveszem a zsebemből a kezeim. Könnyű menet lesz. A csaj csak ártatlanul néz rám. Nem vagyok abban az állapotban, hogy komolyan vegyem.
Elsütök néhány alap jutsut, aztán keringőzünk egyet Rievel, merthogy ez minden, csak nem harc. Elhajol, én utána, elsuhan, én szintén. Olyan, mint egy táncos. Egy táncos, aki most valahogy nem tud elkápráztatni.
Megunom a dolgot, és pár kunait küldök felé. Egy démonszél shulikennel viszonozza, amit ki is kerülök. Nem éppen gyenge. Láttam én rajta.
A shuliken visszajön, és majdnem lefejez. Basszus… tényleg nem gyenge. Áll, és várja a következő lépésem. Ami már rég megvolt…
Mögé osonok, és majdnem leütöm. Kár, hogy csak majdnem. Ki akar gáncsolni, de már késő, mivel a kezemben chidorit formálok. Ilyenkor szeretem, hogy ebből az egy technikából mester vagyok. A többi meg…
A csajnak ütöm a chidorit, de Kakashi közbelép, így nagyon nem tudom megsebezni. De érdekes. Először jó, aztán meg béna. Ennyire megijedt volna tőlem? A chidorim messze nem legerősebb formáját használtam, és ezt könnyedén észre lehet venni. Még egy kezdőnek is.
De paranoia off. Báty utálat bekapcs. Sakura ellátja Riet. Én meg túl feszült vagyok. Kéne egy kávé… vagy legalább egy kakaó.
***
Miután megbizonyosodtunk Rie tudásáról, elindulunk a Villámok országa felé. Mivel rohadt szar kedvem van, szinte nem is figyelek oda a mellettem hadováló Sakurára, aki ki tudja, hányadik hülyeségét ossza meg velem. Meg persze Rievel, aki a jobbján sétál. Ő persze lelkesen bólongat, mintha értené is, amit a rózsaszín dumál. Bár lehet, hogy ehhez csak én vagyok most hülye.
- Itt letáborozunk - jelenti ki Kaka, és kábé a kijelentés végén már állnak is a sátorok. Most mondhatnám, hogy én nem figyeltem (és lenne is benne valami), de nem így van. Valami időugrás jutsu lehet. Vagy csak nagyon fáradt vagyok. Saku és Rie bemennek a saját sátrukban, Kaka felméri a terepet, én meg elmegyek tűzifát szedni. Tűzifát, bazdmeg, mikor egy szó lenne, hogy a falevélből tuskót csináljunk, de neeeem… de így is jó. Legalább levegőzök még egy kicsit.
Ahogy fák után kutatok, azon gondolkodom, milyen kár, hogy Dei nincs itt. Mert ha itt lenne, akkor megdobálhatnám pár tuskóval… vagy mondjuk egy egész fával. Bár van egy olyan érzésem, hogy az a fa már csak kábé ezred darabjaiban érne oda hozzá. Hát ez kellemetlen.
Megszúrt egy ág. Ez is kellemetlen. Mármint a fának, amiről lejött. Mert már egy hatalmas lyuk van rajta, amit történetesen egy chidori okozott. Az utóbbi öt percben elég kiszámíthatatlan lettem. És régen rossz, ha ezt már magamnak is beismerem!
- Mi az, Yosuke? - hallok magam mögül egy ismerős hangot, mire megfordulok. Fekete, hosszú haj, és feltűnően kék szemek. Itt jön a végzetem személyesen. Ez olyan hülyén hangzott. Találnom kell neki egy új becenevet…
- Semmi, Rie-chan - vigyorgom rá, bár ez a mosoly minden, csak nem őszinte. Egyvalamit akarok csupán. Hogy elmenjen, mert most beszámíthatatlan állapotban vagyok.
- Én nem úgy látom - biccent a megroncsolt fa felé, mire én megfordulok, és olyan képet vágok, mintha nem is tudnám, hogy ez a fa eddig ott volt.
- Jaaa az… volt rajta egy veszett mókus - kuncogom cinikusan, aztán a lány mellett ellépve indulok vissza a táborba. Csak ne faggasson most senki, mert az illetőnek leharapom a fejét. Vagy mását… ami sokkal ízletesebbnek tűnik…
- Yosuke, én… - hallom magam mögül a lány hangját, aztán nem sokkal ez után egy robbanást. Mindketten a hang irányába kapjuk a fejünk. Egyszerre nézünk egymásra, aztán csak bólintunk, és füstfellegként eltűnünk.
***
A tábor fel van dúlva. Még csak egy perce állítottuk (állította Kakashi) fel a sátrakat, de már volt valaki olyan kedves, hogy szétrombolja. Vagyis felrobbantsa. Nem kell beleszagolnom a levegőbe ahhoz, hogy felismerjem ezt a chakrát. Gyűlölöm ezt a chakrát. Épp, ahogy a tulajdonosát is.
Kakashi épp ekkor lép elő az egyik romhalmaz mögül. Kimerültnek tűnik, mintha harcolt volna, de mikor? Én semmit sem éreztem. Ennyire kikapcsoltam volna? Azért azt nem hiszem. Valami blokkolt mezőben lehetett. Csak ez lehet a magyarázat.
- Kakashi-sensei, jól van? - fut oda hozzá Rie, és felsegíti. A szürke hajú csak liheg, én meg elé sétálva rá nézek. Ő visszanéz. Sharingan. Ezt is utálom.
- Hol van Sakura? - pillantok körbe, aztán vissza Kakashira. Ő is körbepillant, bár már tudjuk, mi a helyzet. Az Akatsuki itt volt. A bátyám itt volt. És elrabolta Sakurát…
Mikor megérkeztem Konohába rájöttem, hogy nyert ügyem van.
Az emberek közvetlenek, vidámak, semmit nem hallgatnak el előled, bármily nemű kérdésed is legyen. Szokatlanul közlékenyek és segítőkészek, így nem volt nehéz beilleszkednem.
Tettettem a jó kislányt, beadtam mindenkinek a mesét, hogy idejöttem jobb életet kezdeni, és hogy munkát keresek. A jószívű levélfalusiak elhitték minden egyes szavam, s hamarosan arra kapok észbe, hogy már saját albérletem és munkám van, mint pincérnő egy Barbecue étteremben.
Küldetésem egyszerű, tiszta, és gyors, mint egy pofon:
Meg kell tudnom a Chidori képzés egy magasabb fokát, magát a technikát tökéletesre fejleszteni, és mindezt csendben, a lehető legkevesebb gyanú felvetülése mellett. Hatake Kakashi egy élő legenda, nem sokat kellett bíbelődnöm a nemzetközi bingo-könyv ráeső részével. Nehéz lesz viszont az, hogy ne vegyen észre, mivel a két villám alapú chakra pulzálni kezd, ha egy bizonyos távolságon belül vannak.
Természetesen, mindez, amit nekem véghez kell vinnem, illegális, és Konoha halállal bünteti ezt a küldetésem.
Tehát, rejtett villámlás elit jouninjaként meghúzódom ezek között a falak mögött, várva a tökéletes alkalmat arra, hogy végre teljesítsem a parancsomat, és végre hazamehessek.
***
Reggel korábban kelek, mint kellene, talán a ninja életmódomnak köszönhető ez az egész, de a szomszédok gyanút fognak, ha folyamatosan mocorgást hallanak minden reggel. Nesztelen léptekkel érkezem a padlóra, és óvatos mozdulatokkal veszem ki a mai ruhám, és hajtogatom össze a levetett pizsamámat, ami nem más mint egy trikó s egy rövid nadrág.
Hajam leengedem, arcomra halvány púdert dobok fel, nem szeretem, ha fénylik a bőröm. Felöltözöm hangtalanul, és nem felejtek el ruhámba pár kunait rejteni. Minden eshetőségre fel kell készülni. Ez a ninják világában talán a legfontosabb szabály. A tükör előtt sóhajtva próbálok vigyort erőltetni az arcomra. Fájdalmas tettetnem az aranyos kislányt, és ha ez így megy tovább, kitörik belőlem minden, s abból nem lesz köszönet. Unom a szerepet, amit játszanom kell minden egyes nap. Ennél rosszabb nincs is a shinobi szakmában mint az, hogy sokszor kell úgy tennünk, mintha nem is mi magunk lennénk.
Felveszem a papucsomat, és kisurranok az ajtón, hogy halk kattanással bezárjam azt, s az utcán erőltetett bájvigyorral köszöntök mindenkit. Kedves köszönésekben bővelkedik az utca, ha akarnék, akkor sem mehetnék feltűnésmentesen, ugyanis a hajam rikít, mint szép gyepen a kutyaszar.
***
Újdonsült és könnyen szerzett munkahelyemen a törzsvendégek előre köszönnek, én pedig reggeli frissességet produkálva intek vissza. Bemegyek a hátsó részbe a fellendíthető pult résznél, hogy főnökömet üdvözöljem. Kimért, de roppantul megértő és igazságos ember, talán faluvezetőnek is beillene. Leveszem szekrényemből a kötényt, és a nyakamba akasztva megkötöm a derekamon.
Váltok pár szót a másik pincérrel, aki talán a legpörgősebb személy, akivel valaha találkoztam. Sürög-forog, szinte suhan a padló felett, úgy viszi ki a vendégeknek az ételt, mintha szárnyai lennének, és azok viszik előre, kellemes hűsítő szellőt legyezve a vendégekre.
Egyszóval: a tökéletes kiszolgáló.
- Rie-san, szép nap, nemde? - érdeklődik élénken, s már a nyakába is kapja saját kötényét. Fekete haja eszméletlenül csillog a reggeli napfényben, zöld szemei szinte világítanak, mint két zseblámpa. Fényüket sokszor akaratlanul is megcsodálom, folyton azon merengve, hogy energiája vajon mikor fogy ki.
- De, Ryou-san – biccentek, és egy műmosolyt eresztek meg felé, mire valósággal kiszárnyal az előtérbe a konyhából, hogy körbeudvarolja az idősebb vendégeket. Mélyet sóhajtok, de ezt már nem felszínesen. Valahogy nem tudom megszokni ezt a sürgést Konohában. Valahogy sok.
***
Eltelik pár óra, én pedig engedelmesen, arcomra ragasztott üdvözlő vigyorral szolgálom ki a vendégeket, s kerülgetem a szeles Ryout, akinek néha csak fekete haját látom a boxok között. A srác valahogy túladagolta a reggeli adagját, vagy wasabival kenték be a vécéje ülőkéjét, de egy biztos: ha valaki lelőné, még akkor is szaladna tovább.
Nem is olyan sokára be is fut egy ismerős csapat, aminek láttán égnek emelem tekintetem, és kényszeredetten elhúzva a szám odalépek hozzájuk, ahol az egyik srác már előre üdvözöl:
- Rie-chan! Három óriás adagot! - lelkendezik jöttömre a dagi srác, én pedig csupán felveszem a rendelést, de persze figyelem a beszélgetés menetét, hátha valami használható az én fülemig is eljut.
- Chouji, jó lenne, ha visszafognád magad, mert már így is elég dag... - kezdi a mellette ülő szőke lány, aki unottan és szánakozva mered barátjára, de a kék szemekből aggodalom is sugároz. Az utolsó félbeharapott szó hallatán hátrálni kezdek, és a tálcát védekezőn magam elé tartva beslisszolok a konyhába, hogy kintről a szokásos csetepaté hangjait halljam.
Hogy kerültem ide?
***
És, mintha Isten hallotta volna imám, megjelent egy olyan társaság, aminek láttán rögtön én is életkedvet kaptam. Először Haruno Sakura érkezett meg, helyetfoglalva az egyik boxban, nyilvánvalóan várta a társait és a vezető jouninját. Hamarosan, nem is olyan soká a rózsaszín kunoichi csapattársa jelent meg, egy szőke, fáradnak látszó srác, aki zsebretett kézzel lépett be.
El fordultam, hogy ne látszódjon mennyire megjegyzem magamnak a chakra áramlásukat és arcukat. Az új srácot inkább a tálcám fényesebbik felében figyelem tovább, aki végigmér, s nem is venné le rólam a szemét, ha nem szólna rá társa:
- Yosuke-kun! - integet a kiválasztott boxából a lány, mire amaz készségesen odaballag, és leül vele szemben.
- Üdv Sakura-chan – felel könnyedén, mire fordítok egyet a tálcán. A kunoichi átható mosollyal üdvözli társát.
- Üdv. Esetleg te tudod, mért hívatott ide minket Kakashi-sensei? – kérdi az étlapot a kezébe véve, mire én kissé oldalra billentem a fejem, mintha valami roppant érdekeset fedeztem volna fel az ételkiadó ablakon.
- Én is éppen ezt akartam kérdezni – egyszerre kerül egy vonalba a két szem, és ehhez hasonlatos időzítéssel sóhajtanak fel lemondóan. Nos, ezt még én is tudom, hogy a pasas mániákus késő.
- Addig talán rendeljünk valamit – veti fel az ötletet a lány, s böngészni kezdik az étlapot. Egyszer csak, belém jelenlegi életem célja, az ezüsthajú férfi, akinek haja úgy ragyog a fényben, mint a gyémánt.
- Ohayo gosaimasu – dörmögi tanítványainak, mire amazok egyszerre jelentik ki:
- Késett – a tanár tarkóját vakargatva leül közéjük.
- Gome-gome, csak egy fekete macska... - hányszor hallottam én ezt már...
- Hagyjuk most a fekete macskákat. Miért hívott ide minket? - tér a lényegre a szőke srác, és ez a hozzáállás tetszik nekem. Ne nyújtsuk a tésztát, mikor már szakad.
- Milyen lényegre törő vagy ma – szúrja be Hatake. - Kaptunk egy feladatot.
- Mármint úgy érti, a hetes csapat? - kérdi a medi-nin.
- Akár így is mondhatjuk – elhallgat, majd tovább folytatja. - Én, Sakura, Yosuke, és...
- És? - teszi le az étlapot, és merőn néz a jouninra. Szóval választott.
- Ez még kérdéses. Kellene egy negyedik ember, de egyelőre még nem találtuk meg rá a megfelelő személyt.
A szőke srác faggatja tovább mesterét, mire az előkap egy térképet, és megmutatja a célt. Nocsak. Ez kezd érdekes lenni. Villámok országába akarunk sunnyogni? Tetszik az ötlet, príma az elképzelés, és hmm... Negyedik ember?
- Csak ennyi? - kérdezi hetykén a Yosuke nevű, majd Hatake komoly pillantásától visszább vesz.
- Igen, ennyi. Viszont ez egy felettébb fontos üzenet. Még mi sem tudhatunk róla… nagyon titkos – mondja a térképet eltéve a férfi, mire megmoccanok. Sok ideje állok egy helyben, valamit kezdenem kell magammal, de hogyan, mikor Ryou szinte mindent elvégez egy perc alatt?
Odaszalad Kakashiék asztalához is, szerintem csak egy foltot láttak belőle, azt se csodálnám, ha nőnek hiszik. Bemegyek én is vele, majd fogom magam, és elindulok feléjük a rendeléssel. Ha hamar odaérek, kiveszik, hogy hallgatóztam, ha később érek oda, akkor meg az a baj.
Pocsék vendéklátóipar.
- Elnézést... - kezdem előre megtervezett hangszínnel, mire mindenki rám tekint. A szőke srác áthatóan belenéz a szemeimbe, de pillantásra sem méltatom, hacsak nem vág le nekem ide egy tökéletes Chidorit. Addig várhat, hogy ránézek. - Meghoztam a rendelést.
A kölyök megköszöni, és szinte azonnal neki is kezd a szendónak.
- Bocsánat, de akaratlanul is hallottam, amit beszéltek… - húzódok közelebb, mire érdeklően pillantanak rám. – A Villámok országa közel áll a szívemhez. Ha meg lehet oldani, hogy én is magukkal menjek…
Ezt a szűzies és nyálas dumát... Olvastam valahol, ez biztos. De hát, nem csinálhatom úgy, ahogy szoktam, mert az kissé... Khm.
- Nem hiszem, hogy megoldható – vág a szavamba a férfi, mire majdnem belenyomom orrlyukába az evőpálcikát. – Ez egy felettébb veszélyes küldetés, ráadásul te védelemre szorulnál, ami nem fér bele a teendőinkbe.
- Kérem – veszem annyira megalázkodóra, amennyire csak a büszkeségem és tartásom engedi. - Ez fontos lenne nekem! A védelem miatt pedig nem kell aggódnia, technikákban magas szinten állok – vallok be mégis eléggé nagy dolgot, csakhogy mehessek velük.
Hiszen ez a tálcán felkínált lehetőség.
Bevetek egy bájvigyort és szende mosolyt, amire talán az asztallap is megpuhul. Leesett a tény is, hogy Yosukénak bejövök, ezt még előnyömre kovácsolhatom. Kakashi elmereng szavaimon, kétkedik szavahihetőségemben, mesémet alaposan átnyálazza gondolatban. Sok a folt színészi játékomban, de majd adok én neki oda pár kifogást. Azon gondolkodhat, hogy milyen ninja lehetek, ugyanis konohai biztos nem.
Egyszóval: mit keresek akkor én itt, pont egy étteremben.
- Egy próbát megér – szögezi le a száját megtörölve a szőke hajú srác. Ha tudnád kisapám, hogy az én malmomra hajtod a vizet falud elárulásában... – Milyen fajtájú a chakrád?
- Villám - jelentem ki olyan hangon, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mindenki beveszi, álcám és maszkom tartom továbbra is.
- Tökéletes – mosolyodik el, majd mesterére néz sokat sejtetően.
- Legyen, viszont előtte bizonyítanod kell – sóhajt fel megadóan a shinobi, s áll fel az asztaltól, mire mindenki felkel. – A műszakod végén gyere a gyakorlótérre – utasít, aztán megfordul, és kifelé indul az étteremből, a kunoichivel a nyomában.
- Mi a neved? – kérdi tőlem az utolsónak maradt fiú, mire a nyelvem hegyén volt már az a válasz, hogy „Mi közöd hozzá?”.
- Kazue Rie – színlelek mosolyt, és érdeklődést. – Hát a tiéd?
- Yosuke Misaki – vigyorog vissza rám, s kimegy az étteremből.
Hidd el, lesz meglepetésben részed, főleg, ha továbbra is így nézel.
***
A műszak végeztével Ryou egy széllökettel leveszi az én kötényem is, és mellém szegődve követ hazáig. Igen ám, csakhogy én nem hazafelé megyek, de nem teszi szóvá. Csendesen lépked mellettem, és rángó vállán látom, hogy a beszédárfolyamát visszafojtja erőszakkal. Mélyet sóhajtok, és közvetlenül megszólítom.
- Mi a baj, Ryou-san?
- Ki volt az a srác, aki ma bejött?
- Nem tudom – felelek terelve a témát, látva a szemeiben meglapuló halvány dühöt. Ahh, ne már, ilyen nincs.
- Mit kérdezett tőled?
- Semmit, tulajdonképpen borravalót akart rám sózni – hazudok szemrebbenés nélkül, fáradt vagyok most mosolyogni. Előre elkészítettem a harci bemutatómat, gyengének, de mégis közepesen erősnek fogom mutatni magam, való erőmet majd akkor tapasztalhatják meg, ha le kell ráznom őket.
Ezt nevezik elővigyázatosságnak.
- Aha – bólint kimérten, de vidámsága már visszatért. Nem kell egy féltékenykedő alak, ezért próbálok rendes lenni, és megértő, de mintha mi sem történt volna, s ez a közjáték meg sem történt:
- Elkísérhetsz a gyakorlópályára, ott vár Hatake Kakashi és csapata – préselem ki magamból, lelkemben kellemetlenül.
- Te kunoichi vagy? - nem is kérdés, hanem ténymegállapítás.
- Igen.
- Te tudtad? - kerekedik ki a szemem, s nehezem megálltam, hogy ne szűkítsem össze helyette gyanakvóan.
- Amikor először megláttalak, sejtettem – von vállat, és elkezd nekem csiripelni valami üzletről, aminek felét fel sem fogtam.
***
A gyakorlópályára érve Yosuke egy fának támaszkodik, csapattársnője pedig az egyik céltábla mellett álldogál, s kivételesen Hatake is ott vár. Nos, úgy néz ki, én késtem. Ryou ellenségesen méri végig mellőlem a szőke srácot, aki csupán felemeli szemöldökét, és sandán mered ránk.
- Akkor holnap – int nekem a kollégám, mire már nincs is mellettem, csak egy porcsíkot látok az utca másik felén. Megint felgyorsult, eszméletlen a csávó.
- Késtél – szinte rám mordul a szőke srác, és megrökönyödötten veszem észre, hogy mellettem álldogál. Gyors. Minden Y kromoszómás így viselkedik délutánonként? Legszívesebben az arcába ordítanám, hogy „Na és akkor mi van?”.
De nem lehet.
- Lehet – felelek fokhegyről, majd módosítok egy kicsit a válaszon. - Elnézést kérek, de még Chouji beült zárás előtt pár perccel.
Ez ellen a mindent elsöprő érv ellen egyetlen egy szava nem lehetett.
Kakashi tájékoztat pár dologról, amit fontosnak tart, de nem olyan mértékben, hogy egy idegent is beavathasson. Szóval kaptam ezt-azt, információ gyanánt. Yosuke valami miatt egyfolytában füstölög magában, Sakura pedig néha pirulva kapja el tekintetét rólam.
Sóhajtok.
- Valami gond van? - emeli fel kétkedve szemöldökét a férfi. Nyilván azt hitte, hogy nem értem, amit mond. Nem szabadulnak meg tőlem olyan könnyen.
- Nem, csupán fáradt vagyok – mosolyodom el kényszeredetten, mire Yosuke megszólal.
- Akkor kivel csapjon össze? - ennek mi a fészkes fene baja van?
- Nyugalom Yosuke, Sakurával akartam, de ha te ennyire ellenségesen állsz a dolgokhoz... Álljatok fel – int, mire én elfojtok egy igencsak rohadtul gonosz vigyort, ami nehezen bár, de sikerül.
Felállunk egymással szemben, és zsebéből kiveszi kezeit, de nem vesz komolyan. Súlyos hiba és tévedés halmozás. Keres rajtam fegyvereket, de se kunai tartó, se ninja táska nem díszeleg rajtam, így alaposan lebecsül, vagy, jól titkolja ha észrevette a kis trükkjeimet. Hatake lustán int, hogy támadhatunk, és én felveszem talán életem legnehezebben megszerkesztett ártatlan arckifejezését.
Esetlennek kell tűnnöm, de mégis valahogy erősnek.
Várom Yosukét, aki pár alap technikával próbál összezavarni, majd test-test elleni küzdelemre veszi fel a lépést. Suhint, ütne, néha rántana és rúgna is, de úgy mozgok, mint egy táncos. Elhajolok, lebukok, arrább lépek, kezeimet a hátam mögött összefonva szinte surranok a támadásai elől.
Kunaiokat dobál felém, arcán látszik, hogy kezdni unni a táncszerűséget. Lerázom a ruha ujjakat a csuklóimról, és az azokra rögzített idézőlapokból előkapok pár shurikent, s elcsapkodom a támadásait. Fordul a kocka, megidézek egy démonszél shurikent, s a gigantikus fémet egy halálos lendítéssel Yosuke felé dobom.
Kikerüli, ámde félszemét nem vette le a fegyverről, talán ez volt a szerencséje. A shurikent chakrafonalakkal irányítom, és visszarántom felé, s kishíján levitte a skalpját. Eltüntetem a ninja eszközt, és továbbra is állok, várva, hogy mit tesz.
Érzékeim riasztanak, méghozzá időben. Klón volt az, amit eddig feszülten figyeltem, az eredeti mögém osont, és le akart ütni, gyorsan lezárva a dolgot. Leguggoltam, és kigáncsoltam a lábait, de felugrott az enyémek elől, s ekkor megláttam valamit a kezében, aminek roppantul örültem.
Az ezer madárhoz hasonlatos csiripelést, éles karcoláshoz hasonlító hangot régóta ismerem, így a vibráló Chidorival elszántan néztem farkasszemet. Szóval a kölyök is tud...
Esetlenre veszem a formát, és elbukok saját lábamban hátrálás közben, és éppen lesújtana rám, amikor Kakashi közbelépne. Elkerülöm a jounint, s mikor a srác felém irányítja a jutsut, hagyom, hogy végigáramoljon a testemen a feszültség, s elvezetem a szívem mellett, le a gyomromba, majd onnan ki az ujjaimon, szabályos tűszerű senbonokat küldve felé.
Direkt úgy csinálom, hogy egy kis áram azért megüssön, s drámai szereppel leroskadok a földre, s égett ujjaimat nézem, ahogy füstölögnek. Hihető lett, nem véletlenül lettem kunoichi és speciális jounin, így Sakura rögtön odajön hozzám, és elsősegélyben részesít.
Csattogás. Reccsenés. Zörrenés. Egy fa ágának lehullása. Madarak csiripelése. Mély lélegzet. Léptek zaja. Néma csend. Majd kezdődik előröl.
Ahogy az ember ezt a rituálét hallja nap, mint nap, valahogy már egészen sikerül is megszoknia. Főleg, ha ő maga a zaj okozója.
Lassú léptekben közelítek egy farönkhöz. Kunait dobok felé. Egy másik céltáblás fába pedig shulikent. A harmadik fába egy chidorit küldök. Kidől. A benne fészkelő madarak méltatlanul kiabálva elszállnak. Fáradtan lihegek. Hátrébb lépek párat, és megismétlem a mutatványt. Ebből áll a mai edzésem. Igazán kimerítő. De ez engem sosem hátráltatott. Amit egyszer eldöntöttem, azt nem vonom többé vissza. Újra és újra gyakorlom a célba dobást, a chidorit, bár egy idő után már kisebb erővel, nehogy a nap végére kiirtsam az egész erdőt. Éppen egy chidoris shulikenes jutsut próbálok tökéletesíteni, mikor a hátam mögül meghallok egy vékony kis gyerekhangot.
- Yosuke- kun! – nem nézek hátra. A nélkül is tudom, ki az illető.
- Mit akarsz Konohamaru? – fejlesztem tovább a justut zavartalanul. A fiú egy darabig vár, majd végül kinyögi, miért is jött valójában.
- Kakashi- sama hívat. – erre kiejtem a kezemből a shulikent, halkan sóhajtok egyet, és Konohamaru felé fordulok.
- Miért? – nézek rá kérdően.
- Azt nem tudom. – von vállat – Csak azt mondta, hogy menj a megszokott helyre... – ezúttal hangosan sóhajtok fel, majd a shulikeneket és kunaiokat a chakrámmal a kezembe vonzom, közben elindulok. Mikor odaérek a kis borzas mellé, ő félénken megböki a vállam, mire én kíváncsian tekintek le rá.
- Azt hiszem egy küldetést fogsz kapni, Idol- sama… - Idol- sama? Hányszor rágjam még a szájába, hogy NE szólítson így? Naruto elmenetele nem tett jót neki. Helyette engem kezdett el imádni… Ajvé.
- Hm, tényleg? – elmosolyodom – Köszönöm Konohamaru! – vigyorgok rá a gyerekre, majd megyek még pár lépést, és a következő lépésnél már a kedvenc Barbecue éttermem előtt tűnök fel…
***
Halál biztos vagyok benne, hogy Kakashi ide fog jönni. És abban is halál biztos vagyok, hogy késni fog, ahogy mindig. Akkor meg már inkább bent várom meg, mint kint, úgyhogy a kezeimet zsebre vágva az étterembe sétálok. Bent egész jó a hangulat. Finom illat, kellemes fények, és… miaúúúú. Ki az a csinos pincérnő ott a terem túl végében? Egész formás, főleg így hátulról, de szerintem előrül sem kispályás. Biztos új a csaj, még sose láttam itt. Nézném én tovább is, de egy hang ismét az élők körébe ránt, és ez a hang Sakura hangja…
- Yosuke-kun! – integet nekem az egyik asztaltól, én pedig készségesen odasétálok hozzá.
- Üdv Sakura-chan – ülök le vele szemben, ő meg csak kedvesen mosolyog rám.
- Üdv. Esetleg te tudod, mért hívatott ide minket Kakashi-sensei? – kérdi az étlapot a kezébe véve, mire én oldalra vonom a fejem.
- Én is éppen ezt akartam kérdezni – összenézünk, aztán mindketten sóhajtunk egyet. Ez Kakashi-sensei stílusa… sose érkezik időben, és sose mond semmit idő előtt. Ami azt jelenti, hogy még jóóóó sokáig nem fog történni semmi…
- Addig talán rendeljünk valamit – javasolja Saku, mire én bólintok, és magam elé veszem az étlapot. Mit is egyek, hmm… ramen vagy kebab? Most nem vagyok kebabos kedvemben, úgyhogy…
- Ohayo gosaimasu – hallok meg a hátam mögül egy ismerős hangot, mire megfordulok, és egy szürke hajú ninjával találom szemben magam.
- Késett – szögezem le Sakurával egyetemben, mire a jounin csak a fejét vakargatva leül kettőnk közé.
- Gome-gome, csak egy fekete macska…
- Hagyjuk most a fekete macskákat. Miért hívott ide minket? – térek gyorsan a témára, ismét az étlapba merülve. Azt hiszem, inkább valami barbecue-s kaját kérek…
- Milyen lényegre törő vagy ma – jegyzi meg Kakashi, ami jelen pillanatban nem nagyon érdekel, így nem is reagálom le, tehát tovább folytatja. – Kaptunk egy feladatot.
- Mármint úgy érti a hetes csapat? – szólal meg Saku is.
- Akár így is mondhatjuk. – kis szünetet tart, hátha én is mondok valamit, de arra várhat napestig is, amit ugye azért nem tesz meg. – Én, Sakura, Yosuke, és… - itt elhallgat, és gondolkodóba esik.
- És? – tolom el magam elő a lapot, mivel már sikerült választanom.
- Ez még kérdéses. Kellene egy negyedik ember, de egyelőre még nem találtuk meg rá a megfelelő személyt.
- Mi a feladat? – fürkészem komolyan a szürke jounint, aki erre egy térképet vesz elő a táskájából.
- Villámok országa – bök egy tőlünk eléggé messze lévő városra. – A feladatunk, hogy odajuttassunk egy üzenetet.
- Csak ennyi? – nézek fel rá szórakozottan, mire ők komolyan bámul vissza rám, amitől kicsit meghúzódóm.
- Igen, ennyi. Viszont ez egy felettébb fontos üzenet. Még mi sem tudhatunk róla… nagyon titkos – mondja a térképet eltéve.
- Áhmen… - nyújtózom egyet ásítva, aztán egy pincér után intek, hogy hozza ide a kajám. A kiscsaj el is viharzik a rendeléssel, én meg csak az asztalra könyökölve várom, hogy megkapjam a barbecue-s szendvicsem.
- Szóval, szerintem valami erős ninja kéne negyedik csapattagnak. Gyógyító ninjánk már van, – Sakura felé bököm. – másoló ninjánk is, - Kakashira pillantok. – és chidorival bánó is. Negyediknek valami különleges egyén kéne, aki egyikünk erejét fokozza.
- Elnézést… - ebben a pillanatban hátrapillantok, és egy jeges, átható szemű, szép arcú lánnyal találom szemben magam. Hm, hol is láttam én ugyanezt? – Meghoztam a rendelést – mondja a tündérke, és lerakja elém a szendót. Hmm, ezt élmény lesz megenni, főleg ha egy ilyen szép csaj adta…
- Arrigantou – vigyorgom felé, majd már enni is kezdem a kaját. Huh… ez reggelinek elég nehéz lesz.
- Bocsánat, de akaratlanul is hallottam, amit beszéltek… - húzódik közelebb hozzánk a lány, mire érdeklően pillantunk rá. – A Villámok országa közel áll a szívemhez. Ha meg lehet oldani, hogy én is magukkal menjek…
- Nem hiszem, hogy megoldható – vág a szavába Kakashi. – Ez egy felettébb veszélyes küldetés, ráadásul te védelemre szorulnál, ami nem fér bele a teendőinkbe – ebbe van valami. Viszont ha nagyon akarnánk, meg tudnánk oldani…
- Kérem – néz rá a lány könyörgően. – Ez fontos lenne nekem! A védelem miatt pedig nem kell aggódnia, technikákban magas szinten állok – mosolyog rá a lány, mire Kakashi elgondolkodóan mered rá, aztán ránk. Látszik rajta, hogy most elbizonytalanították, ami azért elég ciki, mivel ha valakivel, akkor vele ezer százalékig nem lehet ezt megtenni. Bár a kislány elég cukin mosolyog rá… talán még engem is meglágyítana a helyében.
- Egy próbát megér – szögezem le a számat megtörölve. – Milyen fajtájú a chakrád? – fordulok a csaj felé, aki erre buzgón rám villantja a szemeit.
- Villám!
- Tökéletes – mosolyodom el, majd jelentőségteljesen Kakashi felé pillantok. Hát igen, a villám chakra ugyanis erősíti az én chidorim… ezt a hülye is tudja.
- Legyen – sóhajt fel megadóan a sensei – viszont előtte bizonyítanod kell – áll fel az asztaltól, és mi Sakurával ugyanígy teszünk. – A műszakod végén gyere a gyakorlótérre – utasítja a lányt, aztán megfordul, és kifelé indul az étteremből, Sakuval egyetemben, gondolom, hogy valahol máshol beszéljük meg a részleteket. Most durci, nem szereti, ha helyette döntenek, de majd megszokja, főleg az én jelenlétemben, hehe.
- Mi a neved? – fordulok a lány felé, mielőtt én is követném a többieket.
- Kazue Rie – mosolyog rám a lány. – Hát a tiéd?
- Yosuke Misaki – vigyorgom vissza rá, és az agyam legmélyéből most nem részletezem, milyen gondolatok törtek elő… Rie, mi? Érdekes egy délután lesz ez…
Egy fárasztó nap után, amikor enni is alig volt időm, támad egy gondolatom, és a barbecue étterem felé veszem az irányt. Már nagyon éhes vagyok, és olyan rég ettem valami finomat, hogy rám fér. Belüök az egyik szabad helyre, és lassan sütöm ki a húsokat, unottan támaszkodom föltötte.
Úgy kifáradtam, hogy talán ma este nem is megyek sehova. Bár ez még megfontolandó. Lassan veszem két pálca közé az egyik húst, majd finoman bekapom, egy kis rizst is eszek mellé.
Ez nagyon finom. Lassan eszegetek, közben a kis Konohamaru is bejön, egy mellettem lévő fotelrészbe ül le szomorkás képpel. Hmm...
Kinézek az ablakon, a nap lassan lemegy a horizonton, elbújt már a magasabb fák mögött.
- Konohamaru! - szólok neki, mire felkapja a fejét, majd minkor felé intek, leül velem szemben - Mi a baj? - kérdem érdeklődve, nagyon látszik rajta, hogy valami nincs rendben.
- Semmi különös... csak... - elfordítja fejét - csak a csapattársaim... kicsit összekaptam az egyikkel...
- Értem... - felelem megértőn - Sebaj, majd kibékültök. Ha meghívlak egy adagra, kicsit jobb kedved lesz? - simítom meg arcát, mire apró mosolyt vélek felfedezni rajta. Remek.
Ez az érintés valamit megmozgatott bennem, mert kezdek más szemmel nézni erre a fiúcskára.
Kérek neki is egy adagot, és boldogan kezd enni. Én is befejezem ételem maradékát, közben többször is végigmérem. Van benne valami, ami most megfogott.
Az ártatlanság.
És eluralkodott rajtam a kíváncsi vágy, hogy betörhessem.
Arcomra egy kisebb mosoly terül, ahogy előre belegondolok pár dologba. Ismét tenyerembe simítom arcát, felemelem, hogy jobban megnézhessem magamnak.
- Shizune-san - motyogja, de csak elcsitítom.
- Mondd csak Konohamaru... Játrál már bárban? - kérdem, még mindig apró mosollyal.
Konohamaru:
Lehajtott fejjel baktatok végig Konoha poros utcáin. Az emberek már csak megszokásból isrám köszönnek az utcákon, bár manapság már nem olyan tiszteletteljes hangon, mint anno a nagyapám idejében. Általában nem szokott zavarni, de ma kifejezetten rossz napom volt, s jobban örülnék, ha békén hagynának. De hát sajnos nem mondhatom a képükbe, így egész egyszerűen nem veszem fel a köszönésüket. Bunkónak fognak tartani, de hát ez van. Áhh Moegi, bárcsak vettél volna melltartót ma. Akkor nem vitatkoztunk volna össze Udonnal, és most nem kellene ennyi embert a semmibe vennem, mert valószínűleg a kedvem is jobb lenne. Sokkal jobb. Áhh Moegi most mennyivel egyszerűbb lett volna felvenni egy melltartót, és akkor nem nyerem meg a fogadást Udonnal szemben, miszerint Ebisu sensei megőrül, ha meglát. S akkor nem követeltem volna a pénzt, meg a csomag óvszert…
Na mindegy..
A gyomrom korgása ráébreszt, arra a megszokott tényre, hogy éhes vagyok, s ha nem eszek semmit, akkor olyan érzésem lesz az elkövetkezendő időszakban, mintha ki akarna lyukadni.
Ennem kellene, viszont Ichikaruhoz nem akarok menni, túl sok szép emlék köt oda, és mióta Naruto-sama elment világot látni. Helyette inkább egy másik, nemrég nyílt étterembe vezet utam, s szomorúan dobom le magam az egyik fotelbe.
- Konohamaru!
Szólít meg egy hang, mire felkapom a fejem, s szembe találom magam Shizunéval, az új hokage segítőjével.
- Mi a baj?
Kérdi, miközen rám mereszti azokat a hatalmas, szép szemeit.
- Semmi különös… csak – áhh ez olyan szar. Elfordítom a fejem, mert nem szeretem ha az emberek az égő arcomba bámulnak – csak a csapattársaim kicsit összekaptam az egyikkel.
- Értem.. sebaj, majd kibékültök. Ha meghívlak egy adagra, kicsi jobb kedved lesz?
Hallom a kérdést, s a következő pillanatban megérzem a kezét az arcomon. Érintésébe beleborzongok, s egy apró mosoly is kiül az arcomra.
Hamarosan megérkezik a rendelt ramen, s élvezettel ugrok neki a tányérnak, egészen addig, míg ismét meg nem érzem a kezét.
- Shizune-san!
Vajon mit akarhat? Kicsit rémisztő, ahogy hozzám ér.
- Mondd csak Konohamaru.. Jártál már bárban?
Teszi fel a kérdést, mely meglep mint denevért a villanypózna. Mit akarhat a bárral, és egyáltalán milyen bárra gondolhat.
- Ne..nem.!
Dadogom
- Túl fiatal vagyok, egyedül még be sem engednének.
Válaszolom kicsit rémült, s félénk hangon, mire ő csak elmosolyodik.
Shizune:
- Ne... Nem... – feleli akadozva – Túl fiatal vagyok, egyedül még be sem engednének – mondatára mosoly terül el arcomon. Ez kell most nekem... Hmmm…
- Velem eljöhetsz... Persze csak ha van kedved... – veszem el arcról kezem. Meglepetten pislog párat, majd félénken biccent. Helyes. Olyan rég volt már dolgom helyes fiúcskával, épp itt az ideje.
- Nem is tudtam, hogy Shizune-san szokott bárokba járni – furcsáll, miközben sétálunk ki az étteremből.
- Sokan nem tudják... Konohamaru... – terelem ki.
Nem haladunk sokat a sötét, poros utcán, oda is érünk, persze a kíséretemmel együtt a fiút is beengedik. Lehet hogy rá amúgy sem szóltak volna, hisz a harmadik unokája, de most ez sem érdekel. Meg fogom kapni azt amit akarok!
Leülünk egy szélső, sarokban lévő asztalhoz, amit három oldalról falapok vesznek körbe. A mai nap után megengedek magamnak egy korty Sake-t, és vigyorogva figyelem, hogy a kicsike fintorogva szagolgatja. Milyen ki édes.
- Talán még nem volt dolgod ilyennel? – kérdem felkönyökölve az asztalra, és ujjaimat összefűzve kezemen pihentetve államat. Zavart fejrázás a válasz, majd gyorsan le is hajtja a kortyot. Különös fiú, más sokáig küzd az itallal, ő meg egyszerűen legyűrte. De azonnal halvány pír kerül arcára, ki is üt rajta az alkohol, végre megered a nyelve, és mesélni kezd, bár ennek csak a felére figyelek.
Talán azt meséli, hogy miért is vesztek össze, miért volt rossz napja. Arcommal megértőn figyelek, igaz egy apró mosollyal, de az asztal alatt egyik lábam kibújtatom a szandálból, és lassan a szemközt lévő székre teszem, éppen a legjobb helyre, óvatosan simogatom. Mondatában azonnal elakad, és rákvörössé válik arca. Milyen édes...
Konohamaru:
- Velem eljöhetsz... Persze csak ha van kedved...
A válasz kicsit, nem inkább nagyon meglep. Nem tudtam volna elképzelni Shizune-sanról, hogy szabadidejében bárokba járkál. Főleg mivel a Hokage mellett egy szende, talán kicsit bátortalan nőnek ismertem meg. Néhány pillanatig csak mérlegelem a dolgokat, majd félénken biccentek egyet. Rendben van mehetünk.
Csendesen ballagunk egymás mellett a lassan elnéptelenedő utcákon, míg elő nem tör belőlem a kérdés, mely már az étterem elhagyása óta nyomja a vállamat. Nem is kérdés, inkább csak egy egyszerű kijelentés.
- Nem is tudtam, hogy Shizune-san szokott bárokba járni.
- Sokan nem tudják... Konohamaru...
A válasza nem elégít ki teljesen, azonban nincs időm komolyabban elgondolkozni rajta vagy, visszakérdezni, ugyanis időközben befutunk egy poros mellékutcában található bárhoz. Az ajtó mellett álló marcona biztonsági őrök végigmérnek ugyan, de egy szót sem szólnak. Biztos még a halála után is tisztelik a nagyapámat annyira, hogy beengedik az unokáját. Vagy az is lehet, hogy nem érdekli őket különösebben a dolog, csak a fiatalokat tartják kint,de mivel az oldalamon egy érett nő van. Vagy én vagyok az ő oldalán? Ezért simán beengednek.
A bár.
Hát nem olyan hely, mint amire számítottam, mindenesetre érdeklődve forgatom a fejem jobbra s balra. Az asztalnak köszönhetően ahol helyet foglaltunk, mindent látok. Mikor megunom a bámészkodást, visszafordulok Shizune-san felé, aki fejét tenyerébe támasztva, szintén engem néz.
- Talán még nem volt dolgod ilyennel?
Kérdi a sakera utalva, amit fintorogva forgatok a kezeim között. Csak egy apró fejrázással válaszolok, majd gondolatban vállat vonok,egy mozdulattal leöblítem a pohár tartalmát. Hiszen a mondás is úgy tartja, hogy jobb hamarabb túlesni rajta. Azonban lehet, hogy nem kellett volna, ugyanis azonnal megérzem hatását, s talán a meleg miatt belekezdek a szövegelésbe.
- És tudja úgy volt, hogy Moegin ma nem volt melltartó, én meg fogadtamUdonnal, hogy Ebisu sensei meg fog őrülni. Így is történt, azonban Udon nem akartam megvenni nekem a csomag óvszert, amiben foga..
Félbeszakítom a mondatot, s érzem, hogy arcom égővörös színt vesz fel, mikor megérzem „társam” lábát, ahogy simogat. El akarok húzódni, azonban nem tudok, egy ismeretlen hang azt suttogja bennem, hogy „jó érzés” s ugyanezen hang hatására maradok mozdulatlan.
- Shi-zu-ne-san mi.. mit csi csinál?
Dadogom félelemmel, tudatlansággal, s kéjjel teli hangon, azonban nem válaszol, csak tovább folytatja a kényeztetést.
