Mikor hajnaltájt felébredtem teste az enyémhez volt préselve és a derekamat karolta. Lehunytam a szemeimet, hiszen lusta macska vagyok, de megéreztem, hogy valami zavaró dolog nyomja a hátsómat. Nem kellett sok, hogy leessen micsoda az. Irtó dühös lettem. Szóval ezért hozott ide. Én naivan leengedem a falaimat erre õ meg idehoz, hogy megdugjon. Álmodjon csak. Fogtam és széttéptem mindent a szobában, amit csak tudtam és leborítottam az összes virágot nemcsak a szobában a lakásban is.

Benyitva egy ajtón a könyvtárba találtam magam és hirtelen lenyugszom. Itt minden olyan békés. Végigsimítok, a könyveken majd fogok egyet és olvasni kezdem.

Fogalmam sincs mikor aludhattam el, de egy vödör jéghideg víz ébreszt.

- Te felfuvalkodott, egoista, seggfej!- prüszkölök, a víztõl- Miért én kapom a vizet? Csak azt kaptad, amit megérdemelsz! Mellesleg a hidegvíz nem nekem kéne, hanem neked, aki már hajnalban azon van, hogy megkeféljen egy pet-et. Én naivan, hogy talán túlságosan negatív vagyok, veled szemben engedek, egy hangyányit erre te már mindent akarsz. Nem vagyok olyan, mint a többi pet-ed aki szétteszi neked a lábát- az ajtón Hito és Kim jönnek be de olyan dühös vagyok, hogy képtelen vagyok abbahagyni.

- Azt hiszed, hogy pár kedves szóval majd én is fogom magam és a lábadhoz dörgölõzöm, mint a többi? Nagy tévedésben vagy- mondom és megpróbálom megkarmolni az arcát, de váratlan dolog történik. Kimtõl kapok egy pofont gazdagodva három csíkkal az arcomon.

- Hogy mondhatsz ilyet a gazdánkra? Õ volt az, aki megmentett minket akárcsak téged és még akkor is szeret, ha állandóan bántod õt!- bújik oda szomorúan a férfihoz.

Én még mindig képtelen vagyok felébredni a sokkból, hogy a saját fajtársam emelt rám kezet. Érzem, ahogy kivörösödik az arcom és könnycseppek buggyannak ki a szemembõl, de még mielõtt lefolyhatnának, arcomon elfutok.

- David… David állj meg!- kiabál utánam, de én meg sem állok, csak futok egyre messzebb.

A kert egy eldugott részében húzódom meg. Felhúzom a térdemet és végre szabad utat engedek könnyeimnek. Nem tudom, abbahagyni a sírást egyre csak gyûlnek és gyûlnek a könnyeim.

Hallom, ahogy az össze pet szinte utánam kiabál így próbálom magam még kisebbre húzni. Ha ezt lehetséges még tetézni pár órával késõbb az esõ is szakadni kezd így mindenki a lakásba vonul, ám én nem vagyok hajlandó rá. Ahogy egyre csak telnek, az órák rengeteget gondolkozom, de mégis megmakacsolom magamat.

Este mikor már reszketek, olyan hideg van és mindenen csurom vizes plusz még éhes is vagyok, elindulok a ház felé.

A nappali világító ajtaján keresztül nézem, ahogy a pet-ek ott gubbasztanak a nappaliba és nagy csönd van nem úgy, mint tegnap és a megvásárlom is furcsamód nagyon hallgatag és szomorú.

Megvárom, amíg elcsendesedik, a ház majd a könyvtárnál lopózom be. Mindenembõl csöpög a víz, de fényt vélek felfedezni. Gazdám azt a könyvet szorítja a kezében, amit én olvastam reggel. Sírva fakadok újra és elõlépek a könyvespolc rejtekébõl.

- Sajnálom!- hajtom le fejemet és lekonyulnak, cicafüleim- nagyon sajnálom!- mondom, de ekkor összeesek.

- David… David jól vagy?- siet oda és érinti meg meleg kezével homlokomat.

- Kérlek… szeress!- suttogom, kábultan majd elnyel a sötétség.

- Már megbocsáss, de tudtommal ez az én kastélyom és ez az én hálószobám. Jah, és csak úgy mondom, hogy az volt a vacsorád is. Majd holnap reggelit kapsz-, mondom mire fújtatok neki egyet. Beképzelt, önzõ hólyag- Itt van Kim és Hito. Majd õk beavatnak, mindenbe- mondja mire két pet pattan rám fel az ágyra. Nem is tudom hova kapni a fejemet ettõl a két idiótától csak arra eszmélek fel, hogy bilincs csattan a csuklómon és azt hiszem, Kimmel bilincsel össze.

- Hogy ne tégy azt, amit akarsz-, mondja én pedig megpróbálom megkarmolni de Kim megrántja a bilincset és a földön kötök ki.

- Miért akarod bántani a gazdát?- mondja nekem. „Istenem hosszú napom lesz”

- Igen! Õ megmentett minket. Otthont adott nekünk és ételt- mondja a másik. „Jah meg elvett valami mást. A méltóságotokat.”

- És ruhákat. Nem is akármilyeneket. Õ mindig csak kedves velünk- folytatja Kim. „Szerintem inkább ezeknek megyek neki. Agymosáson mentek keresztül”

- Kim, Hito. Most menjetek játszani. 2 óra múlva, viszont mindenki legyen lent, mert vacsora- mondja mosolyogva. Esküszöm, letépem azt a szemét vigyort az arcáról.

A két idióta odalép a majomhoz és bújik hozzá meg dörgölõzik.

„ Azt hiszem hánynom, kell”

Az pedig csak mosollyal az arcán simogatja meg mindkettõ fülét és ezek már rohannak is tovább én pedig kénytelen vagyok õket követni.

~ ~ ~

- Hogy hívnak?- fordul felém Kim.

- David- mondom neki kurtán.

A beszédet itt le is zártuk az én részemrõl ugyanis semmi kedvem nem volt két agymosott neko-hoz beszélni.

Kim és Hito körbemutogatták az egész házat. Próbáltam leleplezni egyre növekvõ megdöbbenésemet.

A kastély olyan, mint egy neko-knak szánt paradicsom. Szinte minden neko-nak saját szobája van és saját játékaik kivéve azok, akik a barátaikkal szerettek volna egy szobán osztozni.

A kastély 4 szintes, ami azt jelenti, hogy 3 emelete van. Az emeleteken belül több hálószoba van fenntartva a vendégeknek és a nekok-nak is. Tágas fürdõszobák ahol mindenki dönthet, hogy a kádban vagy a tusolóban fürdik. Maximális luxus mindenhol.

Ahogy körbemustráltam a házat találkoztam rengeteg neko-val de egyik sem volt meggyötört vagy boldogtalan. Rajongásig imádják a gazdájukat és mind- mind azt hangoztatja, hogy milyen jó hozzájuk. Eleinte még én is elcsábultam a dolog láttán, hogy ilyen életet is lehet élni, de megráztam a fejemet.

„ Ez is csak egy átkozott terv, hogy az ujja köré csavarjon, de nem fogok neki hinni” dacoltam és nem láthattam közben Kim és Hito pillantását, ahogy összenéztek.

A kastély után a kert következett. Gyönyörû volt. A szökõkút, a virágok, a madarakat lágy csicsergése. Felsóhajtottam. Itt minden olyan szépnek és jónak tûnik.

- Baj van?- kérdezi Hito a sóhajomra.

- Igen rettentõen unatkozom!- mondom neki durván.

A kert után betekintettünk az üvegházba is ahol alig bírtam visszafogni ösztöneimet, hogy ne rohangáljak a repdesõ pillangók után.

Egy édes kis csengõ jelezte a vacsorát. Én pedig kénytelen voltam Kim után futni, mert még mindig hozzá voltam bilincselve. Beértünk az egyetlen olyan helyre ahol még nem voltam az étkezõ.

Ahogy belépünk az ajtón egy hosszú asztal fogad minket, aminek asztalfõjén természetesen õ ült. A plafonról csillárok lógnak le és elegánst evõeszközök csillognak az asztalon.

- Kim, Hito kérlek, üljetek ide mellém és hozzátok az új vendégünket is!- mosolyogja.

„Esküszöm, érik az a behúzást mostmár. Mit hisz, hogy majd behódolok? Hát nagyon téved”

- Hogy érezte magát a kicsi pet Kim? Nagyon ellenkezett?

- Épp ellenkezõleg gazdám. David nagyon csöndes volt végig és nem szólt semmit. Szerintem igazándiból õ is szeretne, itt élni csak nem akarja elmondani.

- Egy frászt! Ha itt akarnék élni, elmondanám!- vágom oda Kimnek.

- Ez nem igaz!- mondja Hito- David csak fél elmondani, amit igazán érez gazdám. De úgy döntöttünk, hogy Kimmel este ajándékot adunk neki- mosolyogja.

„Mégis miféle ajándékon törik ezek a fejüket?”

Nincs, sok idõm gondolkodni ugyanis megérkezik a vacsora, vagyis a többiek vacsorája, mert én nem kapok semmit.

- David, ha éhes vagy csak szólnod kell, és azonnal hozatok neked is vacsorát!- mondja a „gazdám”.

- Felesleges. Nem fogok bedõlni a nyájas viselkedésednek nem most jöttem le a falvédõrõl- fújtatok rá.

A vacsora után átvonultunk a nappaliba és végre lekerült rólam a bilincs. A sarokba húzódva figyeltem, ahogy a neko-k játszanak vagy épp a gazdájukhoz bújnak oda dorombolva, aki elégedetten simogatja az összes macskát.

- Gyere David! A gazdánk téged is megsimogat!- mosolyogja Kim és elkezd húzni a férfi felé.

- Nem kérek belõle!- rántom el a kezemet és inkább visszavonulok a sarokba.

„ Ez csak egy rohadt álarc és hazugság az egész. Azért csinálja, hogy bedõljek neki”

Estefelé mindenki elvonult a szobájába szóval én Kimmel és Hitoval mentem mivel egy szobában fogunk aludni.

Csupáncsak 2 égy volt odabent, és mint kiderült Kim és Hito testvérek lévén együtt alszanak, szóval én fogtam magam és felmásztam a másikra. Próbáltam magamról lemosni mindazt, amit a mai házkörút és vacsora okozott.

- Segítsünk mosakodni?- kérdezi Kim és Hito szinkronban.

- Nincs rá szükségem!- mondom úgy, hogy rájuk sem nézek.

- De David szívesen segítünk!- jönnek oda az ágyra és eldöntenek rajta.

„Ezek mégis mi a fészkes fenét csinálnak?” Nézek rájuk döbbenten.

Hito a cicafülemet kezdi nyalogatni mire az egész testem, megrándul.

- Hagyd abba most!- próbálok határozott lenni, de ebben a pillanatban nem igazán sikerül. Hallom, ahogy nyílik az ajtó és megjelenik a férfi, undorító kaján vigyorral az arcán.

- Gazdám!- szólal meg Kim és Hito.

- Ne zavartassátok, magatokat folytassátok!- mondja.

Hito visszatért a cicafülem nyalogatásához, míg Kim az oldalamat kezdi érdes nyelvével tisztítani. Egyre több ruhadarab kerül le rólam és akkor eszmélek, fel mikor már meztelen vagyok.

- Szálljatok le rólam!- harcolok ellenük de Hito lefogja a kezeimet.

- David mi nem akarunk neked rosszat, ahogy a gazdánk sem!- mondja, Kim mikor érdes nyelvével férfiasságomon nyal végig.

- Neh…- nyögöm- elég neh..neh akarom, hagyjátok abba!- kiabálom és kicsordulnak a könnycseppjeim.

- David!- ijed meg Kim és Hito is és azonnal leszállnak rólam. Összegömbölyödve az ágyon kapok a boxerem után, amit sietve magamra rántok.

- Ano David mi… mi sajnáljuk!- mondja Kim lehajtott cicafülekkel.

- Csa… csak szerettünk volna egy ajándékot adni!- mondja Hito és látom, hogy könnycseppek csillannak a szemében.

„Istenem ne csak könnyeket ne” sóhajtom.

- Nincs semmi baj!- ülök fel az ágyon és odabújok a cicákhoz. Nem bírom elviselni ha megbántom egy fajtársamat.

- David gyere velem!- mondja a férfi lágy hangon.

- Azt lesheted!- fújtatok rá.

- Akkor viszlek!- kuncogja, majd odajön és felkap a vállára.

- Tegyél le…. tegyél le idióta!- kiabálom.

- Jó éjszakát Kim, Hito!- mondja nekik.

- Jó éjszakát gazdám!- felelik szinkronban.

Ez a hülye majom végigcipel a fél házon a hálószobájába majd az ágyra rak.

- Mégis mit akarsz te tõlem? Szállj le rólam! Nem vagyok olyan, mint a többi pet-ed.

- Tudom-, mondja, majd bebújik az ágyba és engem is betakar. Magához ölel, mire én kapálózni kezdek, de kezével a fülem tövét kezdi simogatni. Kellemes bizsergés fut végig a testemen és akármennyire próbálok neki ellenállni, dorombolni kezdek az érzésre és elernyed a testem. Észrevétlenül közelebb férkõzöm hozzá és cicafarkam automatikusan kezdi oldalát cirógatni viszonozva a kényeztetést.

Nagyot nyújtózkodom, majd ránézek az ismeretlen alakra, aki kinyitja a hûtõt és egy pohár tejet kínál nekem. Enyhe mosollyal veszem el.

- Mostantól nem kapsz semmiféle nyugtatót. Itt már otthon érezheted magad. Van saját szobád, ahol azt csinálsz, amit akarsz-, mondja és felcsillannak a szemeim.

De..de várjunk csak ez a átkozott mézesmadzag. Mi van, ha tett valamit a tejbe is? Azt mondta nincs, nyugtató szuper legalább végre tombolhatok.

Fogom a tejet és az arcába öntöm.

- Nem kell, itt a felesleges jó pofizás nem vagyok hülye. Nagyon jól tudom, hogy mire megy ki a játék, de készülj fel, hogy pokollá fogom tenni az életedet-, válaszolom neki dacosan.

Hirtelen kinyílik az ajtó és egy férfi jelenik, meg aki egy barna színû ruhát hoz piros díszítéssel. A vásárlóm kezébe adja, mikor meglátom mi is az. Egy gyönyörû yutaka.

- Úgy hallottam odavagy az ilyen ruhadarabokért!- mosolyogja.

- Nem tudom honnan szedted ezt az õrültséget, de nagyon rossz informátoraid vannak!- mondom foghegyrõl.

- Mindenesetre azért itt hagyom!- teszi, le az ágyra majd távozik a szobából.

Figyelmemet azonnal a gyönyörû ruhadarabnak szentelem és végigsimítok rajta. Olyan puha az anyaga és...

„Nem David térj, észhez csak el akar csábítani”

Fogom a yutakat és szétmarcangolom karmaimmal. Vérzik a szívem. Legszívesebben felvettem volna, és egésznap abban rohangálnék mindenkinek mutogatva, hogy milyen jól áll rajtam, de nem engedhetem, hogy egy pillanatra is gyengének lásson ez a férfi.

Bebújok az ágyba és a ruha cafatjait magamhoz ölelve valami bódító illatra alszom el. Mikor felébredek, még mindig egyedül vagyok.

Azt hiszem nekilátok tisztálkodni, vetkõzöm le egy boxerre és elkezdem nyalogatni karomat cicafarkam elégedetten tekergõzik körülöttem. Nyílik az ajtó és visszatér életem megkeserítõje.

- Kevés tejet öntöttem az arcodba?- kérdezem gúnyosan és tovább folytatom a mosakodást.

Gyûlöltem ezt a napot. Olyan volt minta minden egyes pillanatával átélném a poklot.

Mikor megszülettem még naiv, kicsi neko voltam és nem értettem semmit. Próbálták belém nevelni még gyerekként, hogy majd egyszer jön valaki, aki jót akar nekem és engedelmeskedjek neki. Talán már akkor is tudtam, hogy ez csak egy átkozott hazugság. Ahogy egyre idõsebb lettem úgy rúgtam fel minden egyes szabályt. Valami bûzlött nekem és próbáltam ezt más társaimmal is közölni, de õk nem törõdtek velem. Csak bajnak tekintettek engem és messzirõl elkerültek. Sokszor kaptam büntetést akaratos természetem miatt, de még így sem tanultam a dologból. Sehogy sem tudtak megnevelni, de mégsem szabadulhattam errõl a pokoli helyrõl.

Az igazi tényre akkor jöttem rá mikor 15 évesen én magam álltam ott a színpadon. Undorodtam a tekintetektõl, amik végigkísértek. Egyre csak nõtt bennem az indulat mikor rátámadtam egy vendégre. Alig bírtak lefogni. Nyugtatót kaptam és ennek persze híre ment. Nem maradt egyetlen barátom sem. Én voltam a legidõsebb neko a társaságban és vérzõ szívvel néztem, ahogy minden társamat elragadják mellõlem azok az undorító emberek. Gyûlöltem õket a pokolra kívántam az összeset.

Az évek alatt kitapasztaltam a rendszert. Minden héten van egy vásár ahol minden 15 éves kor feletti nekot felsorakoztatnak és licitálhatnak rájuk. Az enyém általában gyorsan lement, mert senkinek sem kellettem, de nem is bántam. Nem akartam, hogy a mocskos kezükkel tapogassanak engem.

Ám ahogy nõttem fel érzõ lény lévén én is szomjaztam a társaságra és a szeretetre de egyikbõl sem kaptam semmit. Egészen addig a napig.

A szokásos délelõtti macera volt mikor tisztára sikáltak minket és egyetlen ruhadarabot egy boxert adtak ránk. Mielõtt felkísértek volna a színpadra megkaptam a szokásos adag nyugtatómat. Fújtatva állítottak az erõs fénybe és hallottam a szokásos susmust.

- David Wright 22 éves. Még teljesen érintetlen semmiféle tapasztalattal nem rendelkezik és nagyon vad személyisége van. A kikiáltási ár 300 ezer yen- hallottam a nõi hangot. A nyugtatóktól és az erõs fénytõl csak tompán érzékeltem a külvilágot de láttam ahogy egy ezüstös hajú férfi felteszi a kezét és mindenki meglepetten pillant rá. Hmm olyan ismerõs mintha már láttam volna itt. De ezek után nem sokra emlékszem mert elnyelt a sötétség.

Mikor felébredtem meleg, puha kéz simogatta az arcomat és én pedig dorombolva simultam még jobban hozzá.

Sóhajtva nyitom ki a szemem és pillantok fel a még mindig sötét égboltra. Csak a csillagok és a nap, holdra visszatükrözõdõ fénye világítja be a világot. Én is nekik köszönhetem, hogy látok. Mosolyogva fordulok hátra, ahol egy frissen betemetett gödör figyel.
Sírgödör…
Szeretek sírgödröt ásni. A föld olyan nyugodt elem. Nem olyan, mint a tûz, vagy a levegõ, vagy a víz. Ez is tud pusztítani, ohh, de még mennyire. De ha eltemetek egy halottat, elég mélyen, soha nem fogja megmutatni senkinek a csontvázat.
Mosolyogva állok fel és porolom le magam. A vért nem hagyhatom kárba veszni, megyek és megfürdök. Aztán alszok egyet. Úgysem tervezek menni semerre. Itt van nem messze egy kelles kis barlang-féle üreg, ott meghúzom magam amíg alszok fürdés után.

A tanyáról lopott kis vödör, mintha csak ordítana utánam. Közelebb lépek, és megnyalva az ajkaimat leöltöm magam a nõ vérével. A férfié tegnap megvolt, egyik sem tetszik. Mindkettõ zsíros. Ezek a mai emberek már nem szeretnek arra figyelni, hogy ne legyen elzsírosodva a vérük. Anyunak bezzeg milyen tiszta volt a vére… Vagy Robertnek. Talán mert õ még csak másfél éves volt és alig volt egy arcmosásnyi vére, de akkor is, neki például nagyon jó volt a vére. Akkor megfordult a fejemben, hogy kisbabákat fogok ölni, de az necces. Tudom, hogy így is van rizikó, pláne akkor, ha elrabolni és megölni is nekem, egyedül kell õket.
Egyedül…
Utálom ezt a szót. Soha, senki nincs mellettem. Gondoltam már rá, hogy én is teremtek magamnak még egy személyiséget. Valahol olvastam. Jó móka lehet. De túl veszélyes. Ha menekülni akarok, ahhoz tiszta elme kell. Nem szabad elborultnak lennem, még akkor sem, ha ez jó móka lehetne.

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a katonaság üldöz.
Ezen kezdek gondolkodni, miközben leöntöm magam a vérrel és szétkenem a testemen.
Ha nem így lenne, akkor nem lenne semmi baj, mert a rendõrség nem akadály, õk már próbálkoztak, de nem tudnak utolérni. A katonaságnál van viszont valami.
Valami, amirõl fogalmam sincs, hogy mi lehet, de érzem, hogy õ sem biztos, hogy emberi. Emberi erõvel nem tudnának ilyen közel kerülni.

Teljesen meztelen vagyok, a testemrõl csepeg a vér, amikor érzem, hogy valaki közeledik. Ujjaim késemre fonódnak, és abba az irányba fordulok, ahonnan jönni fog ez, akárki legyen is.
Amikor közvetlenül elém ér, irányt vált, így nehezebben, de még mindig gond nélkül hárítom el az ütését.
- Végre megtaláltalak! - lelkendezik.
- Meg akarsz ölni? - vonom fel a szemöldököm teljes nyugalommal.
- Hm… - Elgondolkodik. - Nem, azt hiszem csak visszaviszlek - vigyorog rám félõrült módjára.
- Hova viszel vissza? - kérdezem picit idegesebben, de nem mutatva ezt felé. - És ki is vagy te?
- Lastar vagyok - mutatkozik be. - Te pedig az, aki megöli az embereket - biggyeszti le az ajkait. - Egyébként csupa vér vagy. - Közelebb lép. Nem hátrálok. Teljesen meztelen vagyok, de ez engem a legkevésbé sem zavar. - Milyen finom illat - csillan fel a szeme.
- Szereted az édeset? - kérdezem, mintegy mellékesen.
- Igen. De ha tovább csevegek, apa megint ideges lesz - mondja elszomorodva. - No, menni kell. - Teljesen elém lép.
Nem hagyom magam olyan könnyen, de hamar rájövök, hogy ha a szemébõl áradó fénysugár elér, akkor elporladok. Mondjuk én nem biztos.
Majdnem egy órán keresztül rohanok elõle. Nincs fegyverem, hiszen elvette a késemet is, és nekem különleges hatalmam sem, csak a bõröm ellenállóbb, de azt már õ is tesztelte. Az általa kibocsájtott kis lézercsík egy pontot éget csak a bõrömre, bár tény: piszkosul fáj.
Akkor esek össze, amikor sikerül egymás után mindkét lábamba beleégetni egy-egy lyukacskát.
Elesek a földön és felnézek rá, ahogy közelebb ér. Csak tudnám, hogy mit szagolgat megint…
- Nem ölnél meg inkább itt, te? Nem akarok a katonaságban raboskodni, és hagyni, hogy kísérletezgessenek rajtam.