Lassan de biztosan tartok a villámok országa felé, minden léptem után el kell tűntetnem lábnyomom, hogy ne tudjanak követni.
Hirtelen kunaik repülnek el mellettem, kitérek előlük, de pont ekkor támad felém valaki, de egy pördüléssel rúgom arrébb. Vajon mit akarnak tőlem?
Lehuppanok a fák közül a földre, hamarosan többen is követik példám, és engem körülvéve szorítanak sakkba. Ropogva húzom fel kesztyűmet, miközben vigyorogva közelítenek felém.
- Shannaroooo – kiáltom ökölbe szorítva kezem, majd a földbe csapok, aki darabokba esik, és nagy hullámzással réseket, repedéseket üt e felszínen, feltúrva ezzel az egészet körülöttem. Azonnal arrébb pattannak, páran most másznak ki a föld alól. Tehát minden irányba figyelnem kell, körülöttem, felettem és alattam is. Nem lesz egyszerű, de megoldom. Egyszerre többen támadnak felém, sokan inkább csak thai jutsut használnak, és nem értem miért. Hirtelen hátra feszülnek karjaim, csuklóm keresztbe vannak hátam mögött, és nem értem mi ez a láthatatlan béklyó. Visszaesem a földre, fél térdre érkezem, majd lassan felegyenesedem. Ez így nem lesz jó, ha nem tudom a karjaim használni, de itt van még a lában. Talpamba összpontosítom minden chakrámak, majd újabb felkiáltással csapok lábammal a földbe, de ezt már felugrással kikerülik, és hiába próbálok állva rugdosással védekezni, nem jutok vele sokra, mert lefognak, és elhurcolnak, számat is bekötik.
Nem haladnak velem sokat, azt sem tudom merre visznek, mert nem tudom megkérdezni sem, és nem szólnak semmit. Mire kellek én nekik? Kik ezek egyáltalán? Mit akartok tőlem? Próbálok szavakat formálni a kendővel az ajkaimon, de csak dünnyögés a vége, egyik felém fordul kuncogva, de ugyan úgy vissza is fordul.
Pár száz métert haladunk csak talán, de meg is állnak velem együtt, majd egy fa mögé rejtőzve lesnek ki, engem is úgy tartva, hogy láthassam.
Ez… Ez Sakuke… Mit keres itt? Utának jött? de honnan tudta, hogy erre vagyok?
Arrébb ugranak velem a tó tetejére.
Harcol párakkal, majd egyiket katanájával fenyegetve kérdezi, majd újra harcolni kezd velük, biztos nem kapott választ. Párszor megvágják, nem is értem hogy ilyen ninják egyáltalán hozzáérhetnek, nagyon idegesnek látszik. Egyszer csak a földre ugrik, lehajol, testén fekete mintázat kezd el szétterülni, ordítását hallom, bőre elszürkül, hátából félelmetes karmos szárnyak szakadnak fel. A lélegzetem is eláll, ahogy meglátom ezt a pillanatot, ép ésszel fel sem tudom fogni, hogy most mi folyik itt. Azonnal mocorogni kezdek, rúgkapálva fogva tartóimat, fejemet rángatom ide oda, hogy a kendőt lerázzam róla, de hiába minden, mert egy kéz tapasztja be utána számat. Kiegyenesedik, felhördül, én pedig ráharapok az illető ujjára, majd hangos sikolyban török ki, miközben Sasuke ijesztő alakját látom. Felém fordul, sárgás szemeivel engem pásztáz, majd elindul felém, a körülötte tömeget szétdúlva, ahogy közelebb ér, mégyannyira félelmetesnek látszik, mint az előző távolságból. Sasuke… Mi lett belőled?
Szárnyai meglebbennek, és mellettem száll le, egyszerű rémisztéssel kiszabadítva az ellenséges ninják karmai közül. Igaz csak pár lépést hátráltak, ezért Sasuke tűz erejével támadja őket, hogy legalább messzebb menjenek. Karjai közé von, remegve hagyom, mert bármilyen félelmetes is, tudom hogy ő az és hogy csak meg akar engem védeni. Hát mégis értem jöttél?
- Sasu… ke… ne… - nyöszörgöm halkan, Nem akarom, hogy megülje őket, ez nem ő.
- Maradj csöndben! – morog rám kissé vicsorogva, szemeiben már a Sharingan izzik vörösen.
- Nézd csak őket Sakura… megöltek volna téged… ne most sajnálkozz… - hangja olyan mély, hogy szinte a villám dörgéséhez lehetne hasonlítani. Félelmetes. Vértől piszkos fémes illatú ujjait állam köré fonja, hogy arcom az ellenség felé fordítsa. Nem akarom…
Nem bírom tovább sírás nélkül, pedig eddig minden erőmmel igyekeztem visszatartani.Nem akartam gyengének látszani, hisz én már nem az a sírós kislány vagyok mint régen, mégis… most nem bírom ki. Sasuke… változz vissza kérlek, ez nem te vagy! Kérlek hidd el, hogy ez nem az a Sasuke akit szeretek! Újra felmorran, ahogy rájuk néz, én pedig némám küszködne kibuggyanó könnyeim ellen igyekszem szavakkal visszatartani attól, hogy megölje ezeket az idióta ninjákat. Próbálna ellökni magától, de nem hagyom magam, nem akarom hogy olyat tegyen, amit talán később megbánhatna. Ez nem te vagy Sasuke!
- Ne… kérlek… ne öld meg őket! – kezeimmel arca két oldalát fogom közre, majd magam felé terelem, hogy egyenesen a szemembe nézzen –Kérlek… - súgom elhalóan.
Tudom, nem vagyok most sokkal jobb ezzel a látvánnyal mint régen, de perpillanat nem tudok mást csinálni, mint ezt. Könyörögni… mint régen… Mintha meg sem hallotta volna úgy próbál maga mögé terelni.
- Állj el az útból… Sakura… - Utasít mély morgó hanggal, de nem tágítok. Meg akarlak védeni önmagadtól értsd meg! Már alig maradt erőm… Mindet elhasználtam, nem is figyeltem mennyire kimerült vagyok. A chakrám is kifogyott, ébren maradni is alig vagyok képes. Lassan sötétül el minden,utolsó amit látom mérges arca, ami elmosódik…
~*~
Erős fény… kissé fülledt levegő… meleg takaró érzése… Hol vagyok? Lassan nyitom fel szemeimet.
Az első amit… vagyis akit megpillantok, az Sasuke, épp karjáról távolítja el a fáslit.
- Sasuke… - ejtem ki első szavam ébredésem után – Te… - akadoznak szavaim, ahogy lélegzetem is - … huh… olyan rosszat álmodtam… - jegyzem meg.
- nem álom volt – vágja rá azonnal, szívem egy nagyot dobban – Majdnem meghaltál. Máskor legyél sokkal óvatosabb – lassú léptekkel leül az ágy szélére. Elszontyolodom szavaitól. Semmit sem változott… és én sem… azt hittem erősebb lettem, de az őszemében úgy látszik hogy nem… és én is ezt érzem most. Haszontalan vagyok.
Arra figyelek csak fel, mikor ledobja a felsőtestén lévő ruhát. Feláll, és egy ajtó felé megy, közben többi ruháját is kapja le, amit csak pironkodva figyelek.
- Ne merészelj elmozdulni innen – utasít szokásos hangnemében, majd eltűnik mögötte.
Válaszolni sincs időm, és alig fogom fel, hogy mi is történt velem.
Egyáltalán hol vagyok? Felülök az ágyon, és hallom, hogy megnyitja a vizet. Akkor biztos a fürdőbe ment be. Körbenézek a szobában, amit csak a nap világít be. Uchiha jelpékek a falon, egyszerűen berendezett szoba… fekete bútorok… Elég kipihentnek érzem magam, így könnyedén kelek fel, csak enyhe szédülés kap el semmit több. Végignézek ruhámon, ami tiszta víz.
Így tett be a saját ágyába engem? Az ablak elé térdelek, hogy a melengető nap sugarai átjárják testemet, és hogy valamelyest ruhám is megszárítgassa.
Szóval… nem álmodtam… amit láttam mind igaz volt.
Hihetetlen…
Pedig lelkem mélyén azt hittem képzelgés volt csupán, vagy rémálom… de ez a rideg valóság. Sasuke… egy igazi szörnyeteg volt, aki kegyetlenül, ösztönösen mészárolt volna ha… én nem vagyok ott. Talán még sem volt igazán az, akinek láttam. Talán...
De az tény, hogy semmit nem tudtam tenni… és azt sem tudom, hogy ájulásom után vajon mit tett… Mert nem láttam. Lehet mégis megölte mindet? Ezt szerintem már soha nem fogom megtudni.
De megmentett és most csak ez számít. Vajon küldték, vagy magától jött utánam? ha alkalom adódik, megkérdezem tőle.
El sem hiszem hogy az ő szobájában ülve nézem a kinti tájat. Talán évek óta várok erre, most mégis olyan furcsán érzem magam.
Puha anyag kerül vállamra, és csak ez zökkent ki saját gondolataimból.
- Sakura… - suttog fülembe, de felemelem kezem, hogy hallgatásra intsem.
- Sokáig azt hittem, hogy te csak egy érzéketlen fráter vagy, de nem igaz ugye? – kérdezem határozottan. Nem szól semmit, csak vállamra borul – Nem lettél volna olyan rettenetesen dühös… ott akkor… ha nem jelent neked semmit a barátaid sorsa – folytatom tovább… Láttam, hogy miattam lett ilyen, mikor megtudta hogy elkaptak. Éreztem, hogy… talán így van.
Fülemhez hajol ahogy rendesen mögém lép, közelről hallom sóhaját és minden lélegzetvételét.
- Látom még mindig nem érted – súgja mély hangján, ami még most is képes megborzongatni – Barát… - ejti ki lágyan – téged… már rég nem tekintelek a barátomnak…
Egy pillanatra a lélegzetem is elakad, hitetlenkedve fordulok meg. Ha nem vagyok a barátja… akkor kinek, vagy minek tekinthet vajon az életében engem? Nem értelek Sasuke… összezavarsz…
- Buta Sakura… hát… nem sejted miért? – sármos félmosoly virít arcán, majd nem húzva az időt kap ajkaim után. Vadul csókol, és olyan hévvel, hogy a levegő is belém reked. Ne… ne hozz zavarba… Ne zavarj össze… nagy nehezen tudom csak kicsit ellökni magamtól, s az első amit teszek, hogy levegő után kapkodom.
- Úgy érted, hogy… - mondom felcsillanó szemekkel. Még mindig nem hiszem el… Hogy olyan személynek tekint, amire kislány korom óta várok… hogy szeressen… Hogy szívből szeressen… És most hogy érzem, hogy szájából hallom mindezt… még mindig csak egy álomnak tűnik csupán számomra.
- Igen… úgy… - válaszol, s ezek az egyszerű szavak olyan boldogságot öntenek belém, mint még soha. Szívem csordultig telik, és repesni tudnék, ha nem tartana karjaiban. Füleme nyal forrón és érzékien, és csak nevét vagyok képes nyögve sóhajtani… Szeretem…
- Nem, most már nem engedlek el – súgja bőrömbe, majd átkarol, és magához von.
~*~
Különös érzés… ami ismerős mégis olyan más… Álmaimban képzelegtem ezekről a pillanatokról… Mostanáig… Sasuke… a karjaidban lenni olyan akár egy megtestesült álom, mint egy tündérmese, amit gyerekként mindig csak képzeletemben tudhattam magaménak. De most itt vagy, és minden más, olyan hihetetlenül valós…
Olykor bevillannak emlékképek… amik a szíveik döfik a nyilat, és sanyargatnak. Mostanáig nem bántam az egészet, de most hogy itt vagyok vele, nagyon is rosszul kezdem érezni magam. Mintha becsaptam, elárultam volna. S talán ezt is tettem, a tudta nélkül. Miközben az ágy felé húz engem, lehunyom szemeim, úgy élvezem csókolgatását nyakamon. Hirtelen megrezzenek, mikor egy erős emlékkép tárul elém…
Ahogy suhanok a fák ágain, valahol Kakashi ninjakutyái követnek, s együtt kutatunk nyomok után. Egy réthez érünk, de nem lépünk ki, hiába arra vezetnek a szagok. Egy bokor takarásából lesek ki, szétnézek, de a kutyákat sem látom. Valahol szétváltunk, és körbevettük a rétet…
Egyszer csak hasonló gyengédséggel karol át valaki, szám kezével petapasztja, és húz magához óvatosan, úgy elgyengülök, tiltakozni sem tudok.
Mikor finoman lefektet az ágyra, felnyitom szemeim, és ében íriszeibe fúrom lágyan.
A tiéd akarok lenni Sasuke, senki másé mostantól. Még mindig…
Még mindig szeretlek Sasuke, minden ellenére, amit csak tettél. A gyermeki szerelem nem halt ki belőlem… csak átalakult, teljesen igazivá és virágzóvá.
Lesimogatja rólam a köpenyt és a nedves ruhát, felcsillanó szemekkel másolom le mozdulatait, hogy kidolgozott felsőtestét érinthessem minden porcikájában, hogy végigsimíthassak rajta és szememmel igyam a látványt.
Gyengéd, érzelmes és figyelmes velem, teljesen ellentéte annak, ami régen volt, ahogy régen viselkedett… Még jobban szeretem így. Puha érzékeny csókokkal kényeztet, cirógatása felpezsdíti a bennem szunnyadó vágyat és pezsdítő érzéseket.
Olykor még mindig eszebe jutnak dolgok, bevillannak az emlékképek, hisz…
Olyan egyformák… Sasuke teljesen….
Eszembe jut, ahogy akkor… és ott… titokban őt képzeltem helyébe, de igyekszem most is, mint anno elrejteni mindent, amit tettem, mindent ami a múlté már. Nem érdemes bolygatni, mindenkinek csak fájdalmat okoznék vele. Inkább lelkem legmélyére temetek minden ilyen emléket, és átadom magam az igazi élvezetnek, amit ez a férfi itt felettem nyújthat nekem.
Felsőteste televan régi és új sebekkel, amiket érzékenyen simítok végig ujjbegyemmel. Lefogja kíváncsi kezemet egy sóhaj kíséretében, majd végignyal mezítelen testemen, csak nyögni és feszengeni vagyok képes. Minden egyes érintése felhevíti testemet, minden porcikámat remegésre készteti. Kissé rám nehezedik immáron ő is ruházat nélkül, és ahogy izzadt bőrünk szinte sisteregve simul össze, máris füllednek és forrónak érzem a levegőt magam körül. Egy újabb csókkal veszi birtokba ajkaimat, Közben összefűzött ujjakkal helyezi karjaim a fejem mellé, és elhajolva arcomtól nyal végig ismét rajtam. Már nem bírom sokáig, annyira felizgatott érintéseivel, csókjával, hogy testemben már tombol a vágy, őrjöngve rángatja józan eszem béklyóját.
Lassan felül, és húz magával, én pedig megadóan követem kezeinek néma parancsát. Törökülésbe ül, ölébe húz, én pedig automatikusan kulcsolom át derekát combjaimmal, és ahogy egyre közelebb ér testem, egyre jobban érzem férfiasságát belém hatolni. Azonnal felnyögök a feszítő csodálatos érzéstől, hátravetem fejem a gyönyörtől, majd átkarolom vállait, hogy kapaszkodóra leljek.
- Sakuraahhh… - ahogy érzékien nyögi nevem visszarántom fejem, hogy felém hajolva egy újabb csókban egyesülhessek vele, majd lágy ringatózó mozgással adhassuk egymásnak a gyönyör minden fokát. Ahogy érzem, hogy bennem mozog, egyre hangosabb és kéjesebb nyögésekre késztet, lassan leszáll fejemre a totális lila köd, mikor már semmi más nem marad bennem csupán a színtiszta vágynál. Ujjaim vállába vájom lassan, sikamlós testén csúszik a kezem, alig tudok valahol megkapaszkodni, majd úgy döntök nyaka körül ölelem át, hogy biztosan ne essek hátamra.
Derekamnál tart meg, cirógatja hátam, és segít a mozgásban. Csókunk szenvedélyes és fullasztó, egymás ajkaiba nyögjük és sóhajtjuk élvezetünk minden szikráját.
Testem perzsel, bizsereg a bőröm, és alhasamban gyűlik a feszültség kavalkádja.
Megszédít elbódít az érzés, már semmi más nem létezik nekem a világon, csak hogy eggyé vál a testünk és lelkünk ebben a pillanatban. Hogy egyszerre dobban a szívünk, mikor a beteljesülés elér bennünket, és egymás nevébe sóhajtva gyönyörünket élvezünk el egymás ajkát tépve-csókolva.
Mikor már lecsillapodott a vágy, s az ezernyi élvezethullám tovaszáll, erőm vesztve omlok össze karjai között, levegő után kapdosva.
Ez az együttlét egy valóságos csodával ért fel nekem, s nem csak azért, mert Sasukéval voltam… nem…
Lágyan tesz le a puha párnák közé, fáradtan hunyom le ólom nehézségű pilláimat. Hozzám bújik, átölel erős és izmos karjaival, síkos testével simul az enyémhez.
- Hiába menekülsz az érzéseid elől… sokáig úgysem tudsz elfutni… - nyakamba súgja a szavakat, majd felkúszik, hogy fülemhez hajolhasson – Szeretlek… - duruzsolja a szót lágyan.
Szívem kihagy egy ütemet, szemem elkerekedik, egész testem átjárja egy fergeteges érzés.
Uchiha Sasuke… azt mondta… hogy… szeret?... engem? szeret?
Hitetlenkedve fordulok felé, de csak lepihen, lehunyja szemeit, és magához húz, nem hagyja hogy bármit is mondhassak válaszolhassak.
- Most már… úgysem tudsz elszökni előle… akárhová is mész… megtalállak… Sakura…
Hangja egyre halkabb majd egyszer csak kiegyenlítődik lélegzete.. szívdobogása. Elaludt…
Mosolyogva fordulok meg, hogy vele szembe lehessek, hogy nézhessem édesen alvó arcát.
Olyan nyugodt és… nem is tudom mit mondhatnék…
Amit az előbb tettünk az már hihetetlen számomra, nem csak az hogy épp az ágyában fekszem vele együtt.
Inot megenné a fene – kuncogom el magam gondolatban, mutatóujjam görbítve szám elé téve.
Megsimogatom puha arcának éles vonalát.
- Te vagy most a buta… - mosolyodom el – ha már eddig eljutottam melletted… semmi pénzért nem mennék mellőled. Bármi áron is melletted akarok maradni… Sasuke… Mert mint már akkor is megmondtam… Szeretlek… Én is szeretlek.
Puszit hintek ajkaira, majd tekintetem ismét sebeire téved.
Végigsimítok rajtuk, és amit tudok, azt könnyű szerrel begyógyítok, a többit hagyom, majd törődöm saját sérüléseimmel, szerencsére nem sok maradt.
Teljesen kifáradtam…
Újra eszembe jut az e régi esemény… felvillan előttem egy fekete szempár… erős karok…
Nem… ezt most és mindörökre el kell felejtenem. Egy utolsó könnycseppbe zárok minden emléket, majd kieresztem, hogy ily’ módon távozhasson belőlem. Megnyugszom…
Lehajtom fejem a puha párnára, még utoljára csillogó szemekkel nézek rá, majd betakarom mindkettőnket, és hagyom hogy az édes álom magával ragadjon.
~*~
Az újonnan felkelő nap fénye ébreszt fel. Vagy inkább a lágyan cirógató kéz, amit fedetlen felkaromon érzek? Nem is tudom. Egy pillanat alatt pörögnek le előttem a tegnapi nap eseményei, és elmosolyodom. Takaró susogása, ismerős kisugárzás. Lassan felnyitom boldogan csillogó szemeimet, hogy az ágyban ülő férfira nézhessek szeretettel tele.
- Jó reggelt… - mosolyog rám, és pedig a hátamra fordulok.
- Neked is… - húzom nyakamig a takarót, karjaimat kihagyva a fedésből – Hogy aludtál? – súgom álmoskás hangon, majd nyújtózkodva felnyújtom fejem fölé karjaim.
- Csodásan… - fordul oldalra, majd elkezd lassan lehajolni hozzám.
Mosolyom kiszélesedik, majd a nyújtózást befejezve teszem karjaim nyakába. Közvetlen arcomhoz hajol, ében szemeiben olyan kisugárzást látok, mint még soha… Örömöt… és ezt én okozom neki… ettől én vagyok most a legboldogabb…
- Hallottad amit tegnap még mondtam neked? – súgom halkan, majd válaszként megrázza fejét, orrunk mindig összeér – Szeretlek… - súgom ajkaiba, majd egy csókkal jutalmaz.
Puha ajkai… nyelvének cirógatása egyre jobban élénkít és felébreszt. Egyik keze becsúszik nyakam alá, és megtámaszkodik mellettem, úgy csókol tovább és egyre mélyebben. Hajába túrnak ujjaim, átadom magam az érzésnek. A puha takaró susogása hallatszik csupán.
Hirtelen kivágódik az ajtó, hatalmas robajjal, majd lassan fordulunk az illető felé…
tudhattam volna…
- Saaaaasukeeeeee… menjünk csak gyakorolni kicsiiiit!! – vigyorog Naruto idegesítően, szemeit behunyva, beengedve a vakító napsugarakat. Chh… még hogy gyakorolni… szeretnéd péppé verni mi? Miért? Miért kellett ezt az idillt megzavarnod? Kinyitja szemeit, majd döbbenten hajol előre kikerekedett íriszekkel – Hát.. ti meg… mi a… Sakura!!! – szörnyülködik.
Sasuke simán felül az ágyon, én pedig mosolyogva húzom magamra jobban a takarót.
- Épp az amit látsz… baka… - mosolyog régi megszokott módján.
- Ne hívj baka-nak temeeee – húzza fel magát, majd dobbant egyet –Kelj fel azonnal és állj ki ellenem tisztességesen! Meg akarom mutatni, hogy most már könnyű szerrel legyőzlek!
- Hehh… - fordít neki hátat félmosolyra húzva ajkait, nem leborítja magáról a takarót nekem hagyva az egészet, majd ruhák után kutat – Legyőzni? – mormogja élvetegen.
- Igen is legyőzlek, Sakura szeme láttára! – mutat előre fenyegetőn ujjával.
- Akkor… most kimennél? vagy azt szeretnéd, ha előtted öltöznék fel? – fordul hátra válla felett, mire Naruto csak felhúzza orrát, és kilépve becsapja az ajtót.
- Gyere a hármas gyakorlópályára! – ordítja egyre távolabbról az ajtó másik oldaláról.
Hármas? Ott állt össze először a hetes csapat… Régi szép emlékek.
- Lemész? – kérdem felé fordulva, és most már én is felülök az ágyon.
- Persze… helyre kell rakni az idióta szőke fejét – kapja fel nadrágját. Elmosolyodom. Ezek soha nem fognak változni – És Naruto is megmondta… A szemed láttára. Neked is jönnöd kell…
Újabb mosoly…
Hát jó… Felállok az ágyból, leengedve magamról a takarót, és egy szál semmiben sétálgatok a szobában. Ruháim után kutatva mászkálok, majd amit megtalálok, felveszem a karomba. Párszor elhaladok előtte is, épp a fáslijait szedi össze, de amint harmadszorra megyek el előtte, egyszer csak leránt az ölébe egy forró csókra. Hosszú percek után válunk csak el.
- Ugye lezuhanyozhatok? – nézek mélyen szemeibe, mosollyal ajkaimon, kezeimmel közrefogva arcát.
- Persze, ha gondolod segítek is – kaján vigyorral közli, majd elenged. Kuncogva állok fel, majd ruháimmal bevonulok a fürdőbe.
~*~
A hármas gyakorlópálya szélén állok, a fák takarásában és azt lesem, ahogy ez a két idióta igyekszik minél jobban péppé verni egymást… Chh… fiúk…
Sasuke épp a levegőbe ugrott hogy kivédjen egy alap ütést, majd Naruto is felrugaszkodik, hogy újabb ütést mérve csaphasson le, de Ő csak egyszerűen kihajol előle.
Még csak alig értünk ide, de máris belefogtak a verekedésbe. Eszméletlen…
De remélem messze vagyunk még attól, hogy nagyon erős képességeket használjanak. Mert ha mégis, nem érdekel.. közbe fogok avatkozni újra. Nem szeretném egyikőjüket sem a kórházban látni ennyi minden után.
Narutot sem értem igazán. Végre itt van Sasuke, és állandóan csak harcolhatnékja van vele… vajon miért teszi ezt folyton?
Talán… Talán mert nem tudta az ígéretét betartani nekem?
„ Megígérem hogy visszahozom Sasukeét… Ez az én ninja utam”
„Megígértem hogy visszahozom… és én soha nem vonom vissza a szavam”
Lassan mégis kezdem érteni, hogy miért teszi ezt.
„Igen is legyőzlek, Sakura szeme láttára!”
Mert meg akarja nekem mutatni… Hogy ő maga is képes lett volna visszahozni Sasukét… Hogy az ígéretét meg tudta volna tartani, ha Sasuke mégsem magától jött volna vissza.
Ha ez igaz… mégsem szólhatok majd bele a harcukba. Ennyivel én is tartozom neked…
Naruto…
- Sakura… - zökkent ki mély gondolataimból egy ismerős hang, de mielőtt az irányába fordulnék, már mellém is ér.
- Sai… Mit keresel itt? – nézek rá, levéve tekintetem a fiúkról.
- Tsunade-sama küldött… Beszélni akar velünk a…
- RASENGAN! – szakítja félbe Sai mondandóját Naruto érces hangja, majd pár pillanattal később Hatalmas robajjal reng meg a föld, nagy porfelhő kíséretében. Kezdenek elfajulni a dolgok… de most az egyszer még muszáj megszakítanom ezt a kis párbajt.
- Fejezd csak be Sai… majd mindjárt rájuk szólok… Miért hívat minket Tsunade-sama?
- Beszélni akar velünk a Kakashi… Akarom mondani a hetes csapatról… - kifejezéstelen arccal mondja a szavakat mint általában, de szemében látok valami furcsa fényt. Nem érzelmet, de különös. Talán ő tud már valamit?
Hetes csapat… Rég használtuk már igazán ezt szót úgy… Hogy Sasuke is itt volt velünk… Olyan jó érzés.
- Köszönöm hogy szóltál Sai… - leveszem róla tekintetem, majd lassan kilépek a rétre, ahol a porfelhő kezd feloszlani, a fiúk pedig minden erejüket bevetve harcolnak.
- Sasuke! Naruto! Álljatok le! Tsunade-sama hívat bennünket – teszem csípőmre kezeim, és szúrósan nézek rájuk. Sasuke elteszi katanáját, de előbb még kioltja benne a Chidorit, Naruto pedig visszahívja a Rasenganját… Helyes…
- Mi az Sakura? Baa-chan ráér, majd megyünk ha befejeztük.
- Ne hívd így Naruto – szorul ökölbe a kezem – Inkább indulj előre, vagy olyat kapsz mint múltkor az erotikus Jutsud miatt! – lengetem öklömet.
Zavartan vakargatja tarkójét, majd Sai mellé siet és el is indulnak.
Én megvárom még Sasuke mellém ér, de maradásra is intem még.
- Mi az? – karol át, és pedig erős mellkasának feszítem kezeimet. Lassan felnyitom pilláimat.
- Semmi különös – hintek puszit ajkaira – Csak úgy fellelkesültem Naruto láttán… Majd én is szeretném megmutatni mit tudok, hogy mennyit tanultam… csak neked… - bújok hozzá, majd mellé lépek, és elindulunk Narutoék után.
- Harcolni vagy gyakorolni akarsz velem? – kérdez rá pontosabban, és egy bólintással válaszolok neki.
- Persze előbb most a Hokage-hoz kell mennünk, de utána… talán…
- Majd meglátjuk… - válaszol halkan. Igaz nem abban a régi nemtörődöm hangnemben, hanem valamivel érzelemdúsabban, de mégis azt érzem ebből, mintha rám nem is lenne kíváncsi.
Nem baj… majd egyszer úgyis ráveszem… Megmutatom mit tudok… Sasuke…
Beérjük Narutoékat, majd egymás mellett haladva megyünk tovább az iroda felé. Sokan megnéznek minket.. vagyis inkább Sasukét az utcán az emberek, de most nem zavartatom magam. Szerencsére egyik most ninja kortársunk sem jön szembe, így nem állítanak le beszélgetni, és hamar beérünk Tsunade-hoz. Félkörben állunk az asztal előtt, és mindegyikünk tekintete kíváncsian szegeződik mesteremre. Vajon mit szeretne Tsunade-sama? Miről akarhat beszélni a csapattal kapcsolatban? Most még én sem tudom.
Kíváncsian várom mondandóját.
Szerkesztve timcsiikee által @ 2009. 08. 16. 00:05:13
Újra..együtt. Csak Sai le lebzselne folyton Sakura nyakán. Utálok féltékeny lenni.. és utálom azt a fiút is. Igazából, lehet nem lenne vele bajom, ha nem állna ennyire közel hozzá.
Hozzá.. mert ő az enyém. Kicsi lány korától fogva.. ő egyedül hozzám tartozott.
Csak akkor ostoba voltam és nem vettem észre.
Sakura meglehetősen sokszor pillant felém, amit jó jelnek tartok viszont. Tudom hogy nem tud kiverni a fejéből..és ez gonosz elégtétellel tölt el. Még mindig érez irántam valamit..csak egy kicsit fel kell turbóznom ezeket az érzéseket. Igen..és már tudom is hogyan.. hehehehe..
***
Estig nem teszek semmit. Végülis sötétedés után látogatom meg. Éppen teát főzni készül amikor belopódzom. Nem vesz észre csak már amikor fölé magasodom. Rejtőző jutsu.. heheh..
- Hol is hagytuk a múltkor abba? - duruzsolom a fülébe lágyan.. és a pólóból kilógó karcsú nyakára lehellek pillekönnyű csókokat.
- Sasuke...
Oh igen..ez az.. imádom amikor a nevem sóhajtod.
Belemarkol a ruhámba, el akar hajolni előlem, de nem hagyom és visszafordítom az arcát magam felé. Ez az..nézz csak rám... már nem sokáig tudsz ellenállni.. tudom..
Megcsókolom..először gyengéden és kedvesen.. majd egyre vadabbul, és fenekébe markolva fektetem le a kanapéra.
Nem menekülsz.. Sakuraaahhh..
Oh milyen gyönyörű. Kicsit felemelkedve mérem végig.. mielőtt a combjai belső részét kezdeném el simogatni. Kezem végigcsúszik a comján.. felcsúsztatom a pólója alatt, és hasát simítom vele végig.
- Ne..- próbál ellenállni, holott tudja hogy úgyis felesleges. A teste már rég megadta magát nekem..a szíve is engem akar..csak az esze áll még ellent.
Végignyalom a nyakát.. hallgatva hogy reszketegen felsóhajt közben. Imádom ezt hallani..
Ahogy belemarkol a ruhámba sikerül lehúznia rólam a fehér inget. Nah nem is baj.. legalább a bőrömön érezhetem az ő forró bőrét.
- Miért Sakura? - kérdezem lágyan. Miért akarsz eltolni magadtól holott úgyis tudod hogy felesleges? A mellkasomra támasztja a kezeit és megpróbál eltolni magától.
- Mert... – feleli szinte már nyöszörögve. – Mert... mert holnap hajnalban kelek..
Oh ez jó alibi valóban.. de engem nem tudsz meghatni vele.
Viszont.. miért is kell hajnalban kelned?
- Miért? - kérdezem ismét, a nyaka másik oldalát harapdálva amibe beleremeg.
- Mert...a kórházban dolgozom... - szalad ki végre a száján..egy apró nyögés kísértében ahogy végighúzom a kezem a mellén. Mmm..milyen puha..
Megállok egy pillanatra.. kissé kérdőn figyelem. Tudom hogy nem mond igazat..de..
Hirtelen azonban elfeledkezek erről, ahogy meghalloma halk neszt az ablaka alól. Remélem nem ANBU társaim jöttek értem. Hahh... nem igaz.. mindig ilyenkor..
Felkászálódom róla, kissé csalódottan sóhajtok, de még nem engedem felkelni.
- Na jó... Most...utoljára menekültél meg.... De legközelebb...Nincs menekvés – súgom a fülébe sokat ígérően. Ajkaimat végighúzom az övéin.. és eltűnök, mintha ott sem lettem volna.
***
Remek tipp. Tényleg az egyik ANBU társam az, aki most vigyorogva ad át nekem egy tekercset. Bár a maszk eltakarja az arcát, én ígyis látom, hála a Sharingannak.
- Ez a küldetésed. - mondja azzal eltűnik.
***
Mire végzek a küldetéssel már a nap is feljön, én pedig fáradtan mosom le magamról a vért és a mocskot. Az ablakhoz sétálva nézem végig a naplementét.
Hányszor bámultam így.. a hegyek közül.. hányszor néztem azt találgatva vajon a barátaim is látják-e amit én..látják-e a kelő nap aranyos sugarait? És most megint ott tartok hogy játszom itt az arrogáns fiút.. aki csak magával törődik.
Sakura..
***
Elindulok megkeresni de nem találom.
Senki sem tud róla semmit. Bosszantó.
Mintha csak a föld nyelte volna el. Bizonyára küldetésre ment. Tudom hogy a kórházas sztori nem volt igaz. Csak azt nem hogy hova tartott.
Végül kiszedem Shizunéből hogy ő úgy hallotta a villámok országába küldte őt a Hokage.
Villám országa... oh te jó isten... hiszen ott volt a csomó azonosítatlan a ninja amikor eljöttem. Lehetséges hogy már tartózkodnak ott, de ha mégis..akkor Sakura egyenesen egy kelepcébe sétál.
Az övembe tűzöm a kardomat, villámgyorsan felcsatolom a karvédőimet és már suhanok is széllel.
***
Már elég sok előnye van, hiszen dél is elmúlt mire rájöttem hogy hova ment, én pedig a lelkemet is kifutom hogy a nyomára akadjak.
Sakura..
Kardommal csapom félre a fák ágait és az utamba kerülő sziklákat.
Meg kell találnom!
***
Szerencsére én tudok egy rövidebb utat amivel még talán előtte érhetek oda. Mégis mikor követem az utat.. a nyomait sehol sem találom.
Nagyon okos ninja ez a lány.. elrejti a nyomait. Aktiválom a Sharinganomat, és azonnal meglátom amit eddig nem.
Ruhámba belekap a szél a nagy sietségtől.
***
Nemsokkal később elég makacs genjutsuba botlok. Szerencsére én átlátok rajta, és azt hiszem ezzel Sakurát sem lehet átverni, hiszem már kiskorától genjutsu specialista volt.
Hirtelen egy ág reccsen, én pedig feltartott kezemmel kapom el a felém száguldó kunait. A ninják az ányékból jönnek elő.. végtagjaik mintha szikráznának.
Nocsak.. veletek már találkoztam. Kaján mosoly ül az ajkaimon.. ahogy meglátom a szemükben a döbbenetet.
- Orochimaru harcosa.. - suttogja az egyikük.
- Már nem. - felelem morogva, és előveszem a katanámat. - Hol van?
- Nem tudom miről beszélsz. - röhögi el magát az egyikük.
- Nem fogom mégegyszer megkérdezni.
- Keresd meg. - veti oda az egyik, én pedig ész nélkül rontok nekik dühömben.
Erősebbek mint azt elsőre gondoltam. Én pedig olyan dühös és kétségbeesett vagyok hogy szinte nem is figyelek a mozdulataimra. Az a furcsa bizsergés.. érzem ahogy az átokpecsét megint életre kel.. és a jelek beborítják az arcomat.
Vigyorogva figyelem ahogy ellenfeleim hátrálnak két lépést. Felüvötök ahogy szárnyaim átszakítják a hátam bőrét.. és bőröm elszürkül az idegen chakrától.
Most megöllek titeket... meg én. Kezeim szikrázni kezdenek a chakrámtól.
Ekkor azonban meghallom azt a sikolyt.
Sakura.
Ijedten kapom fel a fejem, belesajdul minden tagom a vesztegelésbe. Ebben a formában nem állhatok nyugton.. ölnöm kell.. harcolni.... ahhgrggrrrrr!!
Hörögve, kaszabolva vágom át magam rajtuk, nem érdekel ha saját két kezemmel kell darabokra tépnem őket..nem érdekel ha mindet meg kell ölnöm.
Látom hogy elkerekednek a szemei mikor meglát. Hát igen..eddig még csak Naruto látott engem így.. Mert nem akartam hogy ő is..
Szárnyaim és a chakrám levegőbe emelnek, mellette vágódom a víz tetjére, ami fodrozódva hullámzani kezd. Egyetlen ütéssel küldöm padlóra a körülötte álló ninjákat. Tűzjutsumat sziszegve nyeli el a víz.
Magamhoz húzom.. morogva vicsorgok a még szemben állókra. Hegyes szemfogak villannak ki a számból.
- Sasu..ke.. ne..
- Maradj csöndben! - mordulok rá, és őrülten szikrázó Sharinganos szemeim az ellenfelet fürkészik.
- Nézd csak őket Sakura.. megöltek volna téged.. ne most sajnálkozz.. - mondom neki, a rendesnél mélyebb és rekedtebb hangon, és arcát feléjük fordítom, véres kezeimmel összemaszatolva őt.
Visszataszító vagyok.. tudom..
Érzem hogy könnyek csordulnak ki a szeméből. Nem tudom hogy most azért sír, mert kétségbeesett, vagy mert így kell látnia... nem tudom..de nem is érdekel.
Néha elásnám magam ezért.. hogy ez lett belőlem. De nem most. Most megfizetek ezeknek a mocskoknak.
- Ne.. kérlek.. ne öld meg őket! - hallom a hangját, és ekkor megérzem kezeit az arcomon. Két kezei közé fogja az arcom és könnyektől nedves arccal kérlel.
- Kérlek..
Ahogy végignézek vágásokkal borított testén csak jobban mégjobban elfog a düh.
Méghogy ne.. wrrr...
- Állj el az útból..Sakura.. - mordulok rá, de nem teszi. Makacs fruska. De talán..ez az egyik..amiért tetszik nekem.
Érzem ahogy belém kapaszkodva csúszni kezd lefelé, és még idejében nyúlok utána hogy elkapjam mikor elveszíti az eszméletét.
Sóhajtok. Fél kézzel megidézek egy kígyót és ráküldöm a maradék ellenfélre, miközben a karjaimba veszem és elindulok vele.. vissza konoha felé.
***
Még akkorsem tér magához mikor besétálok vele a kapun.
Néznek is elegen, ezért igyekszem gyorsan biztonságba helyezni őt.
Naruto rohan elénk, bizonyára hallotta valahonnan a dolgot, de én csak elküldöm.
Mostmár minden rendben lesz.
Legalábbis remélem.
***
Figyelem ahogy fekszik az ágyamon.
Sóhajtva csavarom le kezemről a kötéseket amiket a karvédő alá tettem fel.
Figyelem ahogy lassan ébredezni kezd.
- Sasuke.. - pattannak fel a szemei mikor meglát. - Te.. - kissé furcsán bámul, de mostmár teljesen normális vagyok... és még a sharingant is eltüntettem. - .. huh.. olyan rosszat álmodtam..
- Nem álom volt. - felelem sóhajtva. - Majdnem meghaltál. Máskor legyél sokkal óvatosabb. - ülök le mellé az ágy szélére. Ruhámon még itt-ott látszanak a vércseppek, ezért inkább levetem őket. Elpirulva figyeli ahogy vetkőzöm.
- Ne merészelj elmozdulni innen. - nézek rá nagyon komolyan, és a fürdőbe vonulok.
***
Nemsokkal később egy fehér köntösben lépdelek ki, és egy másikat ledobok mellé az ágyra. Feltérdelve figyeli a napsugarakat az ablakból.
Hátulról ráterítem a köntöst..hiszenm a ruhái teljesen eláztak.
- Sakura.. - kezdem, de csendre int.
- Sokáig azt hittem, hogy te csak egy érzéketlen fráter vagy, de nem igaz ugye..?
Elmosolydom és a vállara hajtom a fejem.
- Nem lettél volna olyan rettenetesen dühös.. ott akkor.. ha nem jelent neked semmit a barátaid sorsa.
Felsóhajtok és mögé lépve hajolok a füléhez.
- Látom még mindig nem érted.. - súgom halkan. - Barát.. téged..már régen nem tekintelek a barátomnak..
Felém fordul.. kissé megütközve néz rám. A fény megvilágítja az arcát.. zöld szemei kivilágosodnak.
- Buta Sakura..hát. nem sejted miért? - felelem mosolyogva és megcsókolom, vadul és szenvedélyesen. Az ajkába harapok, nyelvem lágyan simogatja az övét, amitől csak kéjesen nyögni képes. Nyögve kapaszkodik a hajamba, megpróbál elhátrálni, de a hátára simítom a kezem és közelebb húzom.
- Úgy érted hogy.. - pihegi halkan.
- Igen.. úgy.. - felelem halkan, a nyelvemmel rajzolva körbe a fülét.
- Sas..keehh.. - sóhajtja a nevem, amitől csak mégjobban izgalomba jövök. Waahh nem bírom...
- Nem, mostmár nem engedlek el. - felelem halkan a nyakába temetve az arcom és finoman beleharapva húzom le magamhoz.
***
Furcsa, mindig úgy képzeltem hogyha egyszer az enyém lesz, akkor úgy fogok nekiesni egy őrült.. most mégis olyan nyugodt vagyok.. és gyengéd hogy alig ismerek magamra.
Figyelem minden mozdulatát.. alattam vonagló testét.. amit már olyan régen a karjaimban akartam tartani..
Nyelvem érzékien húzom végig a mellkasán.. körberajzolva ágaskodó mellbimbóit. Gyönyörű.. nem tudok beletni vele.
Ujjai a hajamba bújnak, érzem a körmeit a tarkómba mélyedni.. felsóhajt ahogy végigsimítom legérzékenyebb pontját és nyögdécselve veti oldalra a fejét. Rózsaszín hajtincsek borítják a párnámat.
Felmorranva vetem magam nyakának feltáruló hófehér bőrére.. hogy apró harapásokkal eresszem bele a fogaimat, pici, piros foltokat hagyva magam után.
- Sasu..ke..hh..
- Igen? - duruzsolom mély hangon, amibe érzem hogy beleremeg minden porcikája. Beleakasztom egy ujjam a bugyija pántjába és könnyedén lehúzom róla. Álmatag szemekkel figyeli a röptét a szobában. Kezei végigsimítanak a vállamon.. behunyt szemmel élvezem az érintését. Körberajzolja a sebhelyeket a testemen.. aminek hatására feléled bennem az a sok emlék. Sóhajtva fogom le a kezét és simulok hozzá..
Felnyög ahogy megérzi testem súlyát az övén. Nem választ el minket már egyetlen ruhadarab sem.. bőre pedig olyan forró hogy szinte perzsel.
Lehelletét érzem az arcomon ahogy lehajolok hozzá hogy megcsókoljam, megremeg ahogy megérzi kemény férfiasságom a hasán. A párnára nyomom a kezeit és végignyalok kifeszített testén. Milyen csodálatos így.
Nyögdécselve vergődik a kezeim között.. de már nem is akar ellenállni. Neeem.. már rég feladta. Az ölembe emelem, lábai átfogják a csípőmet ahogy beléhatolok.. hátravetett fejjel nyög fel.. haja lágy eséssel libben utána.
Ahh istenem..ez olyan jóóóhh...
- Sakuraahhh... - sóhajtom a nevét, fekete hajam ziláltan hullik az arcomba ahogy lehajolok hozzá egy újabb csókra.
Imádom az ajkait.. puhák és mézédesek.. minden porcikája.. finom.. és azt az édes illatot árasztja magából.
Belemarkol a vállamba ahogy megmozdulok benne, kéjes hangja a fülemben cseng, remegve próbál kapaszkodót keresni izzadt testemen.
Végül átöleli a nyakamat és felnyögve temeti az arcát hajamba.
Úgy érzem teljesen elveszítem a fejem ettől az érzéstől.. ahogy forró teste ami az enyémhez simul készségesen.. és kemény péniszem mélyen benne.. ahhh..
Szinte látom ahogy végigfut a testén a forróság és libabőrös lesz az érzéstől.. ahogy egyre közelebb és közelebb kerül a fellegekhez..
Érzem ahogy megfeszül a teste.. és hangos sikollyal jut el a csúcsra, hogy ugyanabbana pillanatban a nevét sóhajtva engem is magával ragadjon a gyönyör.
Óvatosan teszem le őt magam mellé a takaróra.. és szinte gyengéd mozdulattal simítom ki a haját a szeméből. Behunyja a szemét, de ilyen könnyen nem tud elbújni előlem.
- Hiába menekülsz az érzéseid elől.. sokáig úgysem tudsz elfutni.. - lehellem a bőrére, majd nem sokkal később a fülébe súgom: - Szeretlek..
Ekkor érzem hogy felpattannak a szemei és engem néz, de én mosolyogva hunyom be a szemeimet és fejem a karomra hajtva húzom magamhoz, kitérve a magyarázkodás elől. Felszisszen ahogy hozzáérek az egyik vágáshoz a karján, én pedig bocsánatkérően simogatom végig.
-Mostmár.. úgysem tudsz elszökni előlem.. akárhova is mész.. megtalállak.. Sakura..
Másnap szép nap virrad ránk. Hihetetlen, hogy az országok közötti időjárás ennyire változó. Tegnap még hóviharon küzdöttük át magunkat, ma meg napsütésben térünk haza. Persze sokkal nehezebb is lett volna, ha Sasuke nem tart velünk, amiről a fiúk persze nem tudnak.
Ahogy elérjük a kaput, Naruto már rohan is előre, majd közli, hogy ilyen küldetés után megérdemel egy Ráment, persze nagyon éhes is… Na, mindegy… Saitól is leköszönök, és a Hokagének teszek jelentést, utam rögtön Tsunadéhoz veszem. Sasukét persze neki sem említem meg, mármint, hogy tudok/tudtam róla. Ennek ellenére látom a szemén, hogy tudja, hogy eltitkolok valamit, hisz ismer, de nem bontogatja a kérdést.
~*~
Szerencsére még pont visszaértünk a karneválra, hisz vétek lenne kihagyni. Nem csak, hogy szeretem, de évente csak egyszer tartják. Igaz nem a zsúfolt tömeg a kedvencem az egészben, hanem minden más, de ez már mellékes, még elnézhető. Saival és Narutoval indulok el szépen kiöltözni, az erre a napra tartogatott kimonómban. Már több standot is bejárunk, én halkan nevetve élvezem, ahogy Naruto sorra bosszankodik, ahogy veszíti játékokat. Újabb utunkat egy céllövő felé vesszük.
- Itt már biztos nyerek valamit! – ujjong a szőke bolondom.
Mikor itt végzünk, tovább sétálgatok a báli forgatagban, ide-oda kapkodom a tekintetem. Vajon Sasuke is itt van valahol? Nem hiszem.
- Jól vagy Sakura-chan? – hajol elém Naruto, kíváncsi kék szemekkel.
- Mi? – eszmélek fel. – Ja, persze. – Nyugtatom meg egy kedves mosollyal. Fejemben csak ő jár, nem tudom, most hol lehet, mi lehet vele, és már ez a sok titkolózás is annyira kezd frusztrálni. Addig sétálgatunk, míg teljesen besötétedik. Majd hazamegyek, de megígérem, hogy a tűzijátékra majd kijövök, csak átöltözöm.
Felmegyek a szobámba, és kinyitom az ablakot, hogy amíg lezuhanyozom, addig szellőzzön kicsit. Kilépek a folyosóra, és finoman kezdem lesimítani a vállamról a kimonót, így indulok fürdő felé, mikor hirtelen elsötétül a szemem, egy tenyeret érzek fejemen. Úr Isten!
Hadonászok ijedten, a szívem kétszer olyan gyorsan kezd verni, de csak a hozzásimuló testet érzem, az erős karokat, melyek hátrafelé húzva vonszolnak. Hirtelen elenged, én meg lepottyanok a földre. De legalább újra látok. Gyorsan megfordulok, és feltérdelve nézek fel támadómra.
- Mit keresel itt? – kérdem dühösen Sasukétól, miközben összehúzom magamon a félig levett ruhát.
Letérdel hozzám, és dühömben rögtön megütném.
- Csak gondoltam meglátogatlak – néz rám élveteg vigyorral, miközben elkapja felé lendülő kezemet. – Komolyan megütnél? – válik vigyora még szélesebbé.
Elegem van!
- Megérdemelnéd! Naruto még most is csak téged emlegetett. Fogalmad sincs, mit érezhet ugye? Itt vagy már egy ideje, de csak nézed őt...Hozzászólni sem mersz. Gyáva vagy! – vágom fejéhez kegyetlenül a szavakat, kissé megkönnyebbülök, de nem eléggé, ezzel csak felgyülemlett gőzt adtam ki.
Látom, lefagy arcáról a vigyor. Végre!
- Szerinted mit mondhatnék neki ezek után? – kérdez vissza, magához rántva.
- Az mindegy – felelem egyszerűen. – Tudod milyen egyszerű lélek ő. Sokat számít neki a barátság, és neki te voltál az első barátja.
Remélem, megérti végre.
- Ott van neki Sai – fintorodik el. Ezt már komolyan nem hiszem el.
- Az nem olyan. Sai is a barátja, de ő nem helyettesíthet téged – felelem a semmibe nézve. Látom arcán, hogy feladja, sóhajt egyet és gyengédebben magához ölel. Pasik....Ép ész nélkül születnek.
- Olyan hülye vagy – mosolyodom el.
- Ne merészelj kigúnyolni – duruzsolja bőrömbe és beleborzongok, ahogy megérzem pár ujját a hátamon. Még az érintése is elkábít, nevét is csak félig sóhajtom.
- Sakura-chaaaan! – dörren ki az ajtó, és majd szívinfarktust kapok. – Mindjárt jön a tüzijáték le fogod ké...! – kiáltja Naruto, de időközben meglátja Sasukét.
Lassan engedem el Sasukét, ő pedig végig Narutot nézve áll fel a földről.
Oh, Istenem! Remélem így nemsokára vége lesz a titkolózásnak.
- Szia Naruto! – köszön megszokott hangnemében. Mi van? Csak ennyi telik?
- Sas...Sasuke – hebegi a szőke.
Felállok, és az említetett közelebb lököm hozzá. Gyerünk már! Nem lehettek ennyire esetlen fajankók. Sasuke hirtelen az ablakhoz fordul, de én is hallok valamit. Kipattan az ablakon, és eltűnik, de Naruto még egészen az ablakig fut utána.
Ezt nem hiszem el. Visszaveszem a ruhámat a vállaimra, Naruto pedig elém sétál.
- Mit csináltatok itt? – kérdezi tőlem érdekes arckifejezéssel. Arcom a dühtől pírlik, kezem ökölbe szorítom, majd fenyegetően lengetem magam előtt.
- Semmi félreérthetőt! – morgom ingerülten, ő pedig összehúzza magát. – Most pedig megyek zuhanyozni – viharzom ki a szobából. Egy kicsi idő után, utánam fut.
- Na de...Na de... Sakura-chan! A tüzijáték...
Másnap baljós érzésem támad. Tegnap Naruto szemében az a gondolkodó csillogás. Nagyon gyanús volt nekem. A faluban sétálok és élesen figyelek. Egyszer csak halk csatazajt hallok egy gyakorlótér felől. Futásnak eredek, hamar oda is érek és kiket találok ott? Hát persze, hogy a két nagy marhát, akik sorozatosan támadnak egymásra. Egy pillanatra felnézek az égre bosszúsan, hajam meglibbenti a szél. Mély levegő és...
- Hagyjátok abba! – kiáltok erősen, és közéjük ugrom. – Olyanok vagytok, mint a gyerekek! Fejezzétek be! – parancsolok rájuk. Hülyék! Miért csak így tudnak beszélni? Nem értem! Naruto egy sóhajjal nyugszik le.
- Csak tudni akartam, hogy most is olyan arrogáns-e mint régen? – mentegetőzik egy vigyorral. Na persze!
Sasuke hozzám lép és átkarolja a derekam. Mit...mit csinál ez?
- Igen – vigyorog a döbbent Narutora – ő volt a másik ok, amiért visszajöttem. Szóval...Remélem érted – majd egy pukkanással egy szobában kötünk ki. Mi?
- Mit akarsz ezzel? – nézek fel rá kíváncsi, kérdő szemekkel.
- Azt hittem tudod – simítja meg arcom, egy Uchihás vigyorral, és csak ekkor jövök rá, hogy az ő szobájában vagyunk. Már megint kezdi.
- Megmondtam már, hogy ne játssz velem! – morgom ránézve.
- Nem játszom – válik vigyora egy sármos mosollyá. – Csak...- folytatja akadozva, és lassan a hátam mögé kerül, belecsókol nyakamba és fogaival gyengéden végigszántja. Elönti testemet a forróság és a bizsergés, felsóhajtok – elveszem, ami az enyém – fejezi be. Szinte fel sem fogom a szavait. Szétrántja felsőm, simogat, forró, puha ajka arcomhoz ér; elfojtom egy-egy nyögésem, melyek akaratlanul akarnak feltörni.
- Látod? – susogja fülemhez hajolva. – Képtelen vagy ellenállni nekem – majd halk kuncogását hallom. Kijózanít ez a hang, és felháborodva lököm el magamtól. Ő pedig hagyja azért, hogy utána végignézhessen rajtam.
- Ez nem igaz – tiltakozom. Ezt az is bizonyítja, hogy ellöktem.
- Ó, dehogynem – feleli és egy pillanat alatt kerül elém, ajkaim csókolva teljesen elbódít, és hagyom, hogy elmélyítse. Sakura! Kelj fel! Nem lehet igaza!
Végigsimítok izmos testén, rengeteg begyógyulatlan sebhely terül el rajta. A falhoz nyom, és elhajol tőlem, hogy végig mérhessen. Felnyögök, amikor erősebben nekem nyomja kemény férfiasságát. Egy bosszús fintorral ránézve próbálok józan maradni.
- Te hibád – súgja nekem mély, kéjesen rekedt hanggal. – Olyan ellenállhatatlanul szép voltál abban a kimonóban, hogy egyszerűen...hrrr – morogja fülembe. Hirtelen végignyalja nyakam, kivillanó melleim, ujjaim ében tincseibe bújnak, kapaszkodót keresve.
Csörömpölést hallok, majd felültet egy asztalra, úgy kezd el vadul csókolni. Én is élvezettel csókolok vissza, miután utolsó csepp józan eszemet is elvesztettem. Krahácsolást hallok, és ijedten kapom el a fejem a csóktól, Sasuke is körbenéz, majd vissza rám.
- Sajnálom! Majd legközelebb folytatjuk – néz rám vigyorogva, majd az ablakhoz pattan. Összetörten próbálom rendezni magam, már amennyire sikerül. Mire újra az ablakra pillantok, már nincsen sehol. Kezem az asztalnak támasztom testem mellett, és kicsit neki is dőlök.
Sakura...Ismerd el...Még mindig szereted.
Nem az nem lehet! Azóta én már rengeteget változtam.
De egy ilyen régi, és mély érzelmet, egy ilyen köteléket, nem lehet csak úgy tövestül kitépni...Egyszerűen lehetetlen.
Ez igaz. De mégis mit tehetnék? Láthatóan nem tudok ellenállni neki.
Csalódottan sóhajtok egyet.
Ha érint...Ha csókol...Máris meleg bizsergés áraszt el, szívem hevesen kezd el verni, pedig csak gondoltam a dologra...Rá.
Nem tudok tőle elszakadni. Kell egy kis idő, hogy összeszedhessem magam.
A hirtelen felbukkanása óta teljesen összezavart a jelenléte. Nem olyan egyszerű újra megszokni a jelenlétét.
Jobb lesz, ha hazamegyek...Az ajtóhoz lépek, kezem a villanykapcsolón, de utoljára még visszapillantok, felmérem szobájának minden zugát.
Sasuke...
Egy keserű mosoly kúszik ajkaimra, és lassú léptekkel hagyom el az Uchiha birtokot. Össze vagyok zavarodva. Utálom, mégis szeretem. És most, hogy visszajött, felforgatott mindent bennem. Le kell csillapodnom.
***
Saival sétálgatok a parkban, és próbálom rávenni, hogy hagyja abba az értelmetlen könyvek olvasását, és próbálja meg élvezni a napot, a környezetet, a küldetés nélküli délutánt, a virágzó fákat.
Leülünk egy padra, és tovább beszélgetünk. Minél tovább van a csapatunkban, annál jobban látnia fejlődését, az érzelmek kifejezéséről.
Két „veszekedő” hangot hallok, és odakapom tekintetem. Hát persze, hogy Sasuke és Naruto haladnak felénk, arcukon és kezükön pár horzsolás. Homlokomat kezemmel támasztom meg, és enyhén megrázom a fejemet. Ezek már megint nem bírták ki veszekedés nélkül.
- Sakura-chaaan – integet, szinte kapálózik felém Naruto, mikor meglát minket, de úgy viselkedik, mintha Sai itt sem lenne. Mosolyogva visszaintek, de mikor szemeim az ében íriszekre tévednek, lesütöm tekintetemet.
Szedd össze magad Sakura!
- Épp Ichirakuhoz indultunk. Velünk jössz Sakura-chan? – kérdi lelkesedve, mikor épp megáll előttem. - Mint régen a hetes csapat – suttogja felém, és ragyogó kék szemeibe nézek. Látom Naruto, hogy szemeidben még mindig az a gyermeteg csillogás él, mint rég. De mr semmi sem a régi, és ezt tudnod kell.
Kezeimmel combjaimra támaszkodom, és Sai felé fordulok mosolyogva. - Velünk jössz? – kérdem kedvesen, mire jókedvűen biccent. – Rendben – állok fel a padról, leporolva magam. – Mehetünk – indulok el.
- De Sakura-chan! – csatlakozik mellém Naruto, kissé értetlenül és felháborodva.
- Már Sai is a hetes csapat tagja, vagyis...A Kakashi csapat tagja. Ő is velünk jön – zárom le a témát, majd Sai is mellém csatlakozik, aki eddig egy kissé lemaradt.
Négyen együtt a ramenesnél. Mellettem két oldalt Sai és Naruto, és Naruto másik oldalán pedig Sasuke. A két fekete hajú néha egymásra villantja tekintetét, és nem sejtek semmi jót. Ezeknek meg mi bajuk van?
De nem zavartatom magam, elfogyasztom az ételt. Persze Naruto legalább három tányérral benyom, mire én eggyel. Kíváncsian sokszor Sasuke felé pillantok, aki tekintetem mindig egy „élveteg” mosollyal jutalmazza.
Szívem hevesen ver, nem bírom tovább. Felállok, és közlöm, hogy hazamegyek, de amikor kifizetném ramenemet, rendezik előttem. Sai is rendezi a számláját, és felajánlja, hogy hazakísér, és én nagy nehezen, de elfogadom.
Gyorsan elköszönök, és megyünk is.
Útközben rákérdez, hogy nem vagyok-e rosszul, de megnyugtatom, hogy semmi ilyesmiről nincs szó. Ő ezt úgysem értheti.
- Akkor Sasuke? – kérdez rá hirtelen, és szívem kihagy egy ütemet.
Hát ezt meg honnan gondolja/tudja? Próbálok jól hazudni, de szerencsére nem is kell, mert hamar megérkezünk. Elköszönök, bemegyek a házba, és megvárom míg elmegy , aztán irány Tsunade.
***
- Shisou... – lépek be az irodába. Szerencsére Shizune nincs itt, így nyugodtan szólíthatom így.
- Mit szeretnél Sakura? – kérdi, papírjai mögül laposan kikukkantva.
- Egyedül...szeretnék egy pár napos küldetést – közlöm magabiztosan az asztala előtt állva. Erre a kérdésre leteszi az éppen kezében levő papírt, és kérdőn néz rám, mézszínű szemeivel.
- Sakura – kérdezne rá, és tudom, hogyan folytatná, de nem akarom felesleges szócsépléssel húzni az időt.
- Kérem – vágok közbe illetlenül. Nincs szükség arra, hogy nevén nevezzük a dolgokat, tudja jól, hogy miért kérek tőle ilyet, hisz ismer.
- Na jó...- kezd kutatni a papírok között, és felsóhajt. – Pár napja... – vesz végül elő egy tekercset, és felém nyújtja – jelentettek valamit az Akatsukiknál, a villámok országában, de... – itt egy pillanatra megáll, én pedig átfutom a tekercset, majd elteszem – de az ottani falusiakat ismerve a szavuk felét sem hiszem el – fejezte be, egy enyhe mosollyal.
- Köszönöm – hajolok kissé előre a tisztelet jeleként.
- Csak szét kell nézned, és információt gyűjteni, ez maximum egy-két napos küldetés, remélem elég lesz.
- Igen, köszönöm – mosolygok rá kissé megkönnyebbülten, és kitekintek az ablakon az égre, melyet a lenyugvó nap narancssárgásra fest.
Elköszönök, és elindulok haza. Holnap kor hajnalban indulok, hogy senkibe ne botoljak.
Már sötét van, mire hazaérek, de nem zavar. Nyugodtan járkálok fel-alá a házamban, már összeszedtem a holmimat és a szekrénybe tettem.
„Pizsamában” név szerint egy nagy, bő fehér pólóban megyek a konyhába, hogy odategyek egy teát. Mikor kimegyek gyanútlanul a nappaliba, egy sikkantással, és elkerekedett szemekkel pillantok meg valakit, aki egy hirtelen mozdulattal nyom a hátam mögött levő falnak, és vészes közelségbe hajol.
Bármikor felismerem azt a fekete szempárt...Sasuke
- Hol is hagytuk a múltkor abba? – duruzsolja mélyen a szemembe nézve, majd lassan a nyakamhoz hajol, hogy forró csókokat égethessen bele.
- Sasuke...- sóhajtok fel, és megmarkolom ingét. Ne Sakura! Ne! Maradj észnél! Apró puszik útjával keresi meg ajkaimat, de elfordulok tőle, szemeimet összeszorítva. Finoman közrefogja ujjaival államat, és maga felé fordít. Alig tudok ellenállni, olyan finom az érintése. Puhán, majd vadul csókol meg, végigsimít testemen, belemarkol fenekembe, és úgy emel fel. Ijedtemben, hogy el ne essek, erős, széles vállaiba kapaszkodom, lábaim köré fonom, és a csókot nem megszakítva fektet le a kanapéra. Elhajol tőlem, hogy végigmérhessen, majd combjaimat belülről, és kívülről végigsimítva, téved keze póló alá, hasamat cirógatva.
- Ne – nyöszörgöm elhalóan, próbálok tiltakozni, de minden egyes érintése felperzsel, és kezdem elveszíteni az eszemet.
Nem Sakura! Hideg zuhany!
Felém kezd hajolni, hogy újra csókolhasson, de kezemet mellkasára feszítem.
Egy vigyor terül el arcán, nagyon is tudja, hogy semmit sem érek el ezzel. Hiába próbálom ellökni magamtól nem megy, csak gyengéden simulnak kezeim mellkasára, és hajolása közben kissé lesimítom róla az ingjét. Fülemhez hajol, miután végignyalt nyakamon, és lágyan duruzsol bele, nem törődve feltörő sóhajaimmal.
- Miért Sakura? – kérdi mély, kissé rekedtes hangon. Sasuke...
- Mert... – nyöszörgöm összeszorított szemekkel. – Mert...- kezdek bele újra, ingét megmarkolva – mert holnap hajnalban kelek – bököm ki végül.
- Miért? – susogja ismét, áttérve nyakam másik oldalára, én nyelek egyet, hogy visszafojtsam sóhajaimat.
- Mert...a kórházban dolgozom... – a mondat végét már szinte nyögöm, ahogy kalandozó keze, a melleim közötti völgyben simít végig.
Felém hajol, és olyan kérdőn néz rám, mintha már rájött volna, hogy hazudok.
Halk neszt hallok meg, ami biztosan nagyon távolról jöhet, de úgy látom ő is meghallotta, mert lejjebb kapva fejét tekint ki az ablakon.
Mormog valamit kissé ingerülten, majd elenged és fölém térdel.
Meglepődök a reakción, és felsóhajtva könyökölöm magam ülőhelyzetbe, végig Őt nézve.
- Na jó – morog tovább. – Most...utoljára menekültél meg – közli kissé lenyugodva, de újra fölém hajol. – De legközelebb...Nincs menekvés – susogja ajkaimba, közelségétől elbódulok, ajkaival épp, hogy érintve enyémeket cirógat rajta végig, lehunyom szemeimet, már készülök a csókra, de semmi...Kinyitom szememet, de nincs sehol. Visszafogom magam, úgy ütök ököllel a kanapéra, csak azért nem porlad szét.
Már megint játszott velem, nem hiszem el!
Elkészítem a teát, majd felhúzom a csörgőórát, és majd megpróbálok aludni.
***
Hajnalban kelek, gyorsan felkapom ruháimat, és az előkészített holmimat. Ahogy a kapu felé haladok, útközben az Uchiha birtok mellett is elsétálok, pár pillanatra megállok. Minden sötét.
Az égre nézek, a sötétségben, csak a csillagok adnak világítást.
Ahogy elérem a kaput, felpattanok az ágakra, rohanva, mégsem túl gyorsan haladok, olyan délre így oda is érek.
Ez a pár nap távolság is jót fog tenni, remélem, nem keres majd a kórházban.
Sasuke...
Furcsa melegségre ébredek. Kinyitom a szemem... valami rózsaszínt látok megint.
Sakura?
Kitisztul kicsit a látásom, és ekkor meglátom hogy tényleg ő az.
Kezemet a tarkójára simítva simogatom meg a fejét. Egy furcsa fénygömböt tart a kezében.
Csak nem?
-Hát te...
- Gyógyító jutsu. Orvosi ninja vagyok. - feleli és érzem hogy ereje belém áramolva gyógyítja a sebet a vállamon.
Hihetetlen.
Tényleg sokat változott mióta utoljára láttam. Már nem egy haszontalan kislány akit meg kell menteni folyton.
Egy pár pillanat alatt végez a sérüléssel, én pedig csodálkozva figyelem hogy eltűnt.
Kabuto is tudott ilyet csinálni..de ez Sakurától azért meglepő.
Heh..Kabuto.. az a srác elég félelmetes. Bárki aki látja azt gondolná róla hogy egy eszetlen szolga, aztán egyszercsak azon kapja magát az ember hogy ez az eszetlen szolga úgy helybenhagyta hogy állni sem bír. Aztán pedig vigyorogva gyógyít meg. Mert fontos vagyok.
Jah.. kár hogy erre előbb nem jöttem. Hogy csak Orochimaru terve miatt vagyok fontos. Elpocsékoltam sok-sok évet arra hogy kergettem azt az erőt..amit végülis megszereztem..de nem általuk.
Megpróbálok felállni, de visszaszédülök.
- Nagyon gyenge vagy még, pihenned kéne. - jegyzi meg egy szigorú ápolónéni tekintetével, amitől mosolyognom kell.
- Ha nem megyünk tovább, a többiek keresni fognak téged. - felelem.
Igen.. tudom hogy igazam van.
-Rendben. - egyezik bele, és felsegít.
Heh..de utálom ha segítségre szorulok.
Elindulunk a többiek után.
***
Jéghideg érintés a fejemen. Sakura csengő kacagása.
Na megállj! Azt hiszed ennyivel megúszod?
Már gyúrom is a kezemben a hógolyót és hihehetetlen sebességgel előtte termek a fejébe nyomva a jéghideg havat.
Úgy néz ki teljesen rendbejöttem. Hála neki.
Fut előlem, én pedig rohanok utána.
Úgyis elkaplak..hiába menekülsz.
Hirtelen egy hang veri fel a csendet. Őt hívják. Már biztosan elég sok idő telt el. Mialatt ájult voltam... és azok ketten aggódnak érte.
- Vissza kell mennem. - fordul felém. Tudom. - bólintok és egy kézjellel láthatatlanná válok..újra.
Konoha már nincsen messze.
Lassan elérjük Tűzfölde határát.
Egy fáról figyelem őket ahogy tábort vernek a közeli erdőben. Ezek szerint nagyon jól tudják hogy éjszaka megérkezni egy küldetésről milyen rizikós.
A fiúk gyorsan elalszanak, Sakura viszont nem. Érzem a chakrájáról. Kíváncsi vagyok min tűnődhet.
Kicsit megkönnyítettem nekik a hazautat. Hatástalanítottam a csapdákat és megöltem azokat ninját akik az útjukba kerültek volna. Ezzel együtt nem volt azért egy kéjutazás ez az egész küldetés.
Figyelem őt... ahogy a közeli fákat kémleli. Csak nem engem keres tekinteted?
Rózsaszín haján csillog a holdfény... zöld szemei álmosen kémlelik a távolt.
- Aztán tényleg vigyázz az álmunkra... - suttogja csak magának... de természetesen meghallom.
Hehe..ez édes. Azért vagyok itt.
Egy darabig csak figyelem ahogy fészkelődik ültében, majd gondolok egyet, egy villanással előtte termek és megcsókolom. Ajkam forrón tapad az övére.. tarkójára simítom a kezem.. rózsaszín hajába bújnak az ujjaim.
- Csak hogy szép álmod legyen.. - suttogom kuncogva, majd gyorsan láthatatlanná válok és eltűnök a szeme elől. Nem megyek messzire, pár méterről figyelem ahogy dühöng magában. Halkan felkuncogok.
Ez nagyon érdekes. Valóban.
Ha gyűlölnél akkor nem hozna ennyire zavarba.
Ezek szerint viszont... érzel irántam mást is.
***
Másnap ragyogó napsütésben érjük a falu kapuját. Naruto jókedvűen rohan be a kapun, az ott posztoló két őrninjának már messziről integetve.
Sakura és Sai kissé lemaradva követik, halkan beszélgetve.
Szőke barátom rögtön a Ramenes felé veszi az irányt... mondván egy nehéz küldetés alatt egészen megéhezett.
Sakura is elbúcsúzik Sai-tól és a jelentésre hivatkozva hagyja ott őt, amit még át kell adnia a Hokage-nek.
Én az ANBU parancsnokság felé tartok, hogy beszámoljak Kakashi-nak a küldetésről.
***
Aránylag gyorsan végzek a jelentéstevéssel. Pár mondatban elmondom hogy nem volt semmi különös.
Persze nem igazán hisznek nekem, de ez már legyen az ő bajuk.
Otthon sóhajtva dobom le magamról az ANBU egyenruhát, és belebújok megszokott ruhámba.
***
Végigjárom a régi helyeket ahol annyi időt töltöttem.
A nagy gyakorlóteret ahol először kovácsolódtunk igazi csapattá. A csarnokot ahol a chunin vizsgát tartották, a halál erdejét, a háztetőket ahol gyakran ugráltunk mikor meg akartuk lesni Kakashi arcát, a tavat ahol a jutsu-mat gyakoroltam kicsi fiúként.
Emlékek rohannak meg, és én emlékezem...
Arra a naiv fiúra aki voltam egykor. Ahogy kint sétálok a gyakorlótéren látom hogy fények gyúlnak a faluban.
Különös hangokat hoz felém a szél.
Gyorsítok lépteimen és vissza indulok hogy megnézzem mi az.
Nem lehet egy támadás. Ilyenkor..
Megtorpanok a kapuban. Az utcákat elözönlötték az emberek, mindenki kimono-ban és tradícionális viseletben.
Elmosolyodom.
Hát tényleg.
Olyan sokáig voltam távol hogy majdnem elfelejtettem az éves karnevált. Mindig ebben az évszakban van.
Rejtőzködve vonulok végig az utcákon, ahol már kint nyüzsögnek az emberek, mindenféle színes ruhákban, a gyerekek cukorkákat és szélforgókat hodozva, a felnőttek a nyomukban.
Látom pár régi barátomat, és ahogy elbámulok utánuk...(Igen..valóban megnőtt Ino is.) egyszercsak nekimegyek valakinek.
Ijedten ugrom el. Ilyen nincs.. pont ő beléjük kellett belebotlani...
Édes kis hármasuk éppen egy célbadobó hely felé tart, Naruto ordítva hangoztatja hogy ebben már biztosan ő fog nyerni.
A Sai nevű fiú csodálkozva néz hátra hogy ki volt aki hozzáért.
Hess.. menj innen!
Elindulnak az egyik pavilon felé, én pedig követem őket.
Sakura egyszerűen gyönyörű ebben a kimono-ban. Haját feltűzte. A selyemruha pedig lágy eséssel hullik alá hófehér bőrén. A vörös anyagon zöld minták csodásan illenek a szeme színéhez.
- Egyszer úgyis el kell árulnod nekik. - súgja a fülembe egy hang, én pedig bosszúsan nézek a mellettem álló Kakashi-ra. Őrajta is kimono van, kezében az elmaradhatatlan perverz könyv.
Persze.. mintha az olyan könnyű lenne.
- Maga csak ne szóljon bele. - felelem és otthagyom őket.
***
Gondolataimba merülve sétálok az utcán, hallgatva a zenét és a gyerekek zsivaját.
Naruto évekig mindent feladott értem. Azért hogy megtaláljon.. én meg egyszerűen csak megjelenek előtte. Nem...ezt nem tehetem.
***
Megvárom míg besötétedik.
A háztetőkön ugrálva közlekedek, sötét köpenyemben. Ha látnak is, csak egy sötét foltot..ami elsuhan..pár másodperc alatt.
Nemsokára ott is vagyok ahová igyekeztem.
Megállok az ablakpárkányon, és fél kézzel belököm az ablakszárnyat. Nyitva van.. mintha várt volna.
Hehe ez kedves.
Odabent minden csöndes, csak a ruha suhogását hallom valahonnan a közelből.
Ledodom a köpenyemet és elindulok a hang irányába, majd mikor megpillantom, kezem a szemére tapasztva lepem meg. Hozzásimulok hátulról és visszahúzom a folyosóról a szobába.
Kissé dühösen kezd el hadonászni a kezével, de kimono-jának hosszú ujja óhatatlanul is belekad mindenbe.
Egy óvatlan pillanatban engedem el, mire elterül a földön.
Feltérdel és megrovó pillantásokkal méreget.
-Mit keresel itt? - kérdezi összehúzva mellkasán a szétcsúszott ruhát. Szemeim csak úgy falják a látványt ahogy hófehér bőre kivillan egy pillanatra.
Letérdelek mellé a földre.
- Csak gondoltam meglátogatlak. - vigyorodom el elégedetten, és elkapom a kezét, amivel éppen felém akar ütni.
-Komolyan megütnél? - vigyorodom el kajánul.
- Megérdemelnéd. Naruto még mostis csak téged emleget. Fogalmad sincs mit érezhet ugye? Itt vagy már egy ideje de csak nézed őt... hozzászólni nem mersz. Gyáva vagy.
Elkomorul a tekintetem.
- Szerinted mit mondhatnék neki ezek után? - nézek rá komoran, és ruháját megfogva magamhoz rántom.
- Az mindegy. Tudod milyen egyszerű lélek ő. Sokat számít neki a barátság. És te voltál az első barátja.
- Ott van neki Sai. - húzom el a számat.
- Az nem olyan. - rázza a fejét. - Sai is a barátja, de ő nem helyettesíthet téged.
Sóhajtok, és átkarolva magamhoz húzom.
Arcomat a vállába temetve szívom be az illatát. Először lemerevedik egy pillanatra, majd érzem hogy megnyugszik.
Hangjából hallom hogy mosolyog mikor megszólal.
- Olyan hülye vagy.
- Ne merészelj kigúnyolni. - morgom a bőrébe. Megborzong ahogy hozzáérnek kezeim a hátához ahol kibomlott rajta a ruha.
Belemosolygok a bőrébe és finoman végigsimítom a hátát. - Sas..
Még a nevemet sem tudja befejezni mert hirtelen hatalmas robajjal kivágódik az ajtó és beront rajta Naruto azt kiabálva hogy mindjárt kezdődik a tüzijáték, siessen mert lekési.
Aztán mikor meglát egészen lemerevedik az ajtóban.
Hát.. kellett emlegetni. Érzem Sakura kezeit lecsúszni rólam, felállok a földről.
- Szia Naruto. - köszönök neki, ő pedig köpni nyelni nem tud.
- Sas...Sasuke.
Sakura hozzáér meztelen hátamhoz és meglök hogy menjek oda hozzá. Megállok az ablak előtt. Fogalmam sincs mit mondjak, ő sem tud egy szót sem kinyögni.
Felharsan egy kürt, hallom hogy ideje eligazításra mennem az ANBU-khoz.
Még egy utolsó pillantást vetek rájuk, azzal háttatfordítok és kiugrok az ablakon.
- Még látjuk egymást. - kiáltom oda neki, amikor visszanézve látom hogy az ablakban lóg.
***
És ez a nap rögtön másnap eljön.
Ő látogat meg a házamban.
Épp csak hazaértem egy küldetésről.. és cuccaimat ledobálva vonulnék a fürdőbe, egy szál hófehér köntösben, mikor hallom hogy nyílik az ajtó. Apró lábak neszeznek valamit. Elhajítom a katanámat, ami éppen a ruhájánál fogva szegezi a falhoz a lopakodó békát.
- Gamakichi. - hallom Naruto hangját és már rohan és befelé. A béka hangosan visít valamit, én pedig az ajtómban feltűnő szőke üstököt figyelem.
Lemerevedik ahogy megérzi hogy figyelik.
Felegyenesedve néz rám.
Még mindig magasabb vagyok nála. - nyugtázom mosolyogva.
- Milyen kedves tőled hogy meglátogatsz. - vigyorodom el gonoszan.
- Tegnap félbemaradt a beszélgetésünk. -feleli, miközben fél kézzel kiszabadítja a békáját.
- Igen. Igazad van. - felelem felé lépve.
***
- Naruto, mit akarsz bizonyítani? - kérdezem miközben kikerülök egy újabb támadást.
Három Naruto ugrik nekem hátulról, én pedig egy suhintással eltüntetem őket.
Nem felel semmit.
A gyakorlótér porzik ahogy felkavarta a homokot.
Kézjeleket formál, majd nemsokára egy újabb Rasengannal ront nekem.
- Nem azért jöttem vissza hogy harcoljak veled. - súgom a fülébe, mikor elhúzok mellette.
Felém kap a kunaiával.
Az egyik gyakorlócölöp széthasad kardom suhintásától.
Landolunk, egymástól alig pár méterre.
- Naruto. Nem akarok harcolni veled. - jelentem ki komolyan.
Kezemet keresztbe teszem a mellkasom előtt, érzem ahogy a pecsét megnyílik és az erő elborítja a testemet.
Nem engedem hogy eluralkodjon rajtam, csak félig hagyom, hogy használhassam az erejét.
Uralom a tüzet.. érzem magamban az erejét.
A Katon-ét ami az Uchihák sajátja.
A négy elem egyike.
A tűz... Tűzcsóvák szálldosnak körülöttem, érzem ahogy benne is felszabadul az a pokoli erő, csak néz, és chakrája vörösen kering körülötte.
Aztán hirtelen egy kiáltás harsan a levegőben.
- Hagyjátok abba!
Sakura lép közénk, én pedig lassan leengedem a kezeimet. - Olyanok vagytok mint a gyerekek. Fejezzétek be! - néz ránk dühösen.
Elteszem a kardot.
Ahogy akarod.
Naruto hangosan sóhajtva fújja ki a levegőt.
- Csak tudni akartam hogy most is olyan arrogáns-e mint régen. - vigyorodik el a szokásos rókavigyorával, én pedig dühösen fújok egyet.
Semmit sem változott. Tényleg.
Sakurához lépek, kezemet a derekára simítva. Összerezzen, Naruto pedig nagy szemeket mereszt rám.
Igen. - Vigyorgok rá. - Ő volt a másik ok, amiért visszajöttem. Szóval.. remélem érted. - mondom a tekintetemmel és eltelportálom magunkat egy egyszerű kézjellel.
- Mit akarsz ezzel? - néz rám számonkérően, mikor megjelenünk a házamban.
- Azt hittem tudod. - vigyorgok rá. Kezemet a hajába temetem. Megsimogatom az arcát.
- Megmondtam már.. hogy ne játssz velem. - feleli dühösen.
- Nem játszom. - mosolyodom el. - Csak... - a háta mögé kerülök és ajkaimat a nyakára tapasztva harapok a bőrébe gyengéden. -... elveszem ami az enyém.
Kezeim előresiklanak a mellkasára.. széthúzom rajta a felsőt. Hallom hanját ahogy folytottan felnyög ahogy ajkaim az arcát érintik.
Kezeim megsimogatják puha melleit, hozzásimulok a hátához.
- Látod? - súgom a fülébe. - Képtelen vagy ellenállni nekem.... - kuncogok halkan. Ez mintha magához térítené kicsit, mert ellök magától.
Mosolyogva nézek végig kipirult arcán.
- Ez nem igaz. - feleli a fejét rázva.
- Ó, dehogynem. - felelem és a következő pillanatban már ott vagyok, előtte, és ajkaim követelődzve tapadnak a szájára. Finom simítom végig a nyelvemmel.. lágyan körözve az ajkain, ő pedig akaratlanul is megnyílik nekem, mint egy igazi..gyönyörű virág. Érzem hogy kezei végigsimítanak a mellkasomon, érzi a sebhelyeket..egyenként simogatja végig őket az ujjaival..mintha letapogatná a testem. Mint orvosi ninjának biztos sokat mesélnek ezek a hegek.. olyan csaták nyomai...amiket ő nem láthatott.
Mosolyogva figyelem az arcát. Behunyt szemeit, és testét, ami libabőrös lesz az érintésemre.
A falhoz nyomom, ő pedig felnyög halkan ahogy megérzi nekinyomódó merevedésem.
Elvigyorodom, ő pedig bosszúsan húzza össze szép vonulú ajkait.
- Te hibád. - mordulok fel mély hangon. - Olyan ellenállhatatlanul szép voltál abban kimono-ban, hogy egyszerűen... hrrr...
Ajkaim végigsiklanak a nyakán.. végignyalok a dekoltázsán, puha mellei közé fúrom az arcomat. Milyen finom az illata...mmm...
Érzem ujjait a hajamba markolni, szinte tépi fekete tincseimet, miközben hangos sóhaj szalad ki ajkain.
Leverek a konyhaasztalról egy rakat holmit, ahogy felkapva felültetem a pultra, és csókolom tovább..vadul.. élvezkedve. Aztán ijedten szakítja el tőlem az ajkait ahogy meghallja a hangot. Valaki a torkát köszörüli a közelben.
Kicsit ködös tekintettel nézek körül.
Egy ANBU maszkos illető az ablakomban.
Remek. Márcsak ez hiányzott.
Intek neki hogy mindjárt, és Sakurához fordulok.
- Sajnálom. Majd legközelebb folytatjuk. - vigyorgok rá és az ablakhoz lépek.
Visszanézve még egyszer megbámulom ahogy próbálja remdbe szedni zilált öltözékét, majd vigyorogva követem társamat.
Másnap már el is írjük a határt, jócskán túl is haladunk rajta, hamarosan havas táj terül a szemünk elé. Naruto persze most sem bírja megállni, hogy az „unalmas” sétálgatós részét a küldetésnek szóáradattal tegye – számára – izgalmasabbá, így Sai-val tűrjük, ahogy elfoglalja magát a folyamatos megéléssel.
Hirtelen csend... valami felkeltette Naruto figyelmét, és mire észbe kapok, majdnem egy hógolyó talál el... Igen? Na megállj csak! Ellentámadást indítunk ellene, hógolyócsatát vívunk lazításképp. Haladunk tovább az ösvényen, lábunk alatt ropog a hó, felvettünk pár melegebb ruhát, és egy nagy köpenyt, hogy melegítsen. Egy pillanatban egy suhanás halad el mellettünk... Talán csak szél... vagyis csak lehetne. De érzem, hogy nem az...
Tudom, hogy te vagy az...
Egész nyugodtan haladunk tovább, semmi zavargás. Túl nyugodtan tűnik nekem ez így.
Hármas elágazódáshoz érünk.
- Megfagyok. Válasszuk a rövidebb utat – szól közbe Naruto fogait kocogtatva.
Sai próbálja elmagyarázni neki, hogy az a terep sokkal nehezebb, talán csapdák is lehetnek...
Mivel még van fél napunk, így a hosszabb úton megyünk, így kisebb az esély arra, hogy komolyabb csapdába kerüljünk. Biztos vagyok benne, hogy mindenhol van akadály, de az még biztosabb hogy a rövidebb utat mindig jobban bebiztosítják.
Sai észrevesz valamit a hóban. Egy shuriken és vér foltok. Szóval ezért jött előre.
- Legyünk óvatosak, ezek szerint innentől már veszélyes lesz az út – terelem el figyelmüket, és elindulunk végre. Egyre nagyobb a szél, hóvihar keletkezik, alig látunk valamit, haladni is nehéz, így megpihenünk egy barlangban.
A tűz gyújtás nem jön össze, így elküldöm őket száraz ágért. Míg a táskámban kutatok, meggyullad a tűz. Mi a?
Sasuke arca villan meg a sárgás fényben. Ó értem. Megint ő volt.
- Te intézted azt a ninját az úton? – kérdem felé lépkedve, bár úgy is tudom a választ.
Nem válaszol, hanem elnyújtózik a tűz előtt.
- Kérdeztem valamit! – dörrenek rá.
Ledobja köpenyét és végre rám figyel.
- És ha igen, akkor mi van? Ez a feladatom! – válaszol hidegvérrel.
- És nem esett bajod? – kérdem halkan, mire elégedetten elvigyorodik. Miért hoz ez zavarba?
- Tudok magamra vigyázni – válaszol közelebb lépve, de mielőtt hátrálnék, ujjait hajamba fúrja.
Én is felemelem kezeim, egyszerűen nem bírom megállni, hogy ne érjek hozzá. Közelsége teljesen megbabonáz, összezavar, de mielőtt elérném nyakát, megtorpanok.
Szemébe nézek, és látom elmélkedik valamin, majd megszólal.
- Ha észak felé haladtok el fogjátok érni a rejtekhelyet, de semmit sem fogtok ott találni – közli halkan. Vajon ezt miért mondta el nekem? Kezeim már nyakán vannak, kesztyűn keresztül érzem bőrének melegét.
- Mi történt Orochimaru-val? – fakad ki belőlem a különös kérdés, ami azóta megfogalmazódott bennem mióta újra megláttam először a faluban.
- Ne érdekeljen! – jön az egyszerű válasz, de ezzel nem elégszem meg – elhagyta ezt a vidéket – teszi hozzá végül, egy sóhaj keretében. Tehát még nem halt meg. Akkor vajon hogy jutott vissza?
Hajamon végigsimítva simogatja meg nyakam is, amire egész testemmel beleborzongok. Ennek láttán egy apró mosoly terül el arcán.
- Miért csinálod ezt? – kérdem suttogva.
- Mit? – teszi az értetlent, és szememmel a kezére mutatok.
- Ezt.
- Tetszik – válaszol egyszerűen, majd megrezzen, amint meghallja Narutoékat közeledni. Ők nem láthatják meg, hisz nem tudják, hogy itt van. Szemei rám merednek, és rögtön értem. Kicsit furcsállom, hogy értem a testbeszédét, de egyáltalán nem rossz.
- Sakura-chan! Ezt hogy csináltad? – értetlenkedik Naruto és a gallyakat ledobva mered a tűz felé, majd rám. Egyszerűen kimagyarázom magam, és nyugodtan telik tovább az idő.
Mikor eléggé enyhül a vihar, tovább indulunk, de amint kilépünk, ellenséggel találjuk magunkat szembe. Remek. Már csak ez hiányzott. Naruto szokásához híven támad rájuk elsőként. Szerintem nagyon is örül neki, hogy végre van egy kis akció, de nem kéne fejjel a bajba rohanni. De hát mit tehetnénk? Ő Naruto...
Nincs más választás, mi is harcba folyamodunk. Hogy máshogy kerülhetnénk el ezt?
Ökölbe szorítom kezem, és megreccsen a kesztyű. Gyorsan ki is ütök hármat, majd a fölbe öklelek, és felreped jó pár méteres körzetben. Nincs igazán időm a többiekre figyelni, mert rengetegen vannak. Szerencsére aktívak vagyunk, így nagyon fogyatkoznak. Páran felém ugranak rejtekükből, egy pedig mögöttem terül ki. Látom most is véd minket. Biccentek egy irányba, bár nem látom, hogy hol van. Tudom hogy Ő segít.
Naruto Rasenganja robban, majd az utolsó mozgó ninját egy felé dobott kunaival szegezem le. Ennyi volt.
- Ezek meg honnan jöttek? – töri meg Naruto a harc utáni csendet.
- Nincs homlokpántjuk. Akárhonnan jöhettek – válaszol neki Sai.
- Igen. De pont azért hogy megállítsák akik erre akarnak jönni. Tehát jó irányba tartunk – állapítom meg – Északnak megyünk – teszem még hozzá, és el is indulunk. Legalább már nem fázunk annyira, kimozogtuk magunkat.
Órák óta sétálunk, lassan oda kell érnünk. Sai megint meglát valamit a földön. Vércseppek.
- Valaki követ minket. Nem voltunk elég óvatosak – kiált Sai.
- Nem – mondom fejem rázva. Ez nem az ellenség lesz. Nem érzek ellenséges chakrát.
- Tovább kell mennünk. Mindjárt ott vagyunk. Ha tényleg van valaki a nyomunkban majd elkapjuk – libegteti Naruto az öklét. Sasuke biztos megsérült. Érzem. Körbenézek, de nem látom. Még mindig rejtőzködik, tehát annyira nem lehet gyenge.
- Rendben. Induljunk tovább – egyezem bele, majd folytatjuk utunkat.
Végre elérünk a romokig. A hófödte romokig.
- Ezért jöttünk el idáig? – duzzog Naruto.
- Várjatok – intek felé, végig előre nézve, és hamarosan meg is jelenik a várt személy.
- Siessetek. Ez egy veszélyes vidék manapság – közli a felderítőnk, és átadja a tekercset. Remek... a küldetés fele teljesítve, már csak vissza kell érnünk a faluba.
Megérzem Sasuke chakráját, igaz gyengén. Már nem palástolja? Biztos nagyon legyengült. Elteszem a tekercset.
- Ti menjetek csak tovább... mindjárt jövök én is... – intek a fiúknak, akik tovább haladnak, látván mogorva tekintetem.
Csak pár lépést kell tennem, Meglátom Sasukét a hóban feküdni. Jajj ha látható, akkor az már baj... rejtőzködni sincs ereje. Felé hajolok.
- Sakura – súgja elhalón, majd lehunyja szemeit.
- Sasuke – szólongatom vállára téve a kezem. Eszméletét vesztette, gyorsan kell cselekednem. A legközelebbi fának támasztom hátát, ülőhelyzetbe tornázva ezzel. Lefejtem róla a köpenyt. A jellegzetes ANBU ruha van rajta. Tehát tényleg ANBU lett, nem csak követ minket. A sál a vállára van kötve, és átázott, teljesen vörös. Leszedem róla, és meglátom a nagy és mély sebet. Nincs túl nagy gond, de nagyon sok vért vesztett. A kis tokomból előveszek egy kis kapszulát, a szájába teszem, és állkapcsát tartva összeroppantom. Miután ezzel megvagyok, rögtön elkezdem a sebet begyógyítani. Pár kézjel, és fel is tűnik kezemben a halványzöld fénylő gömb, amit rögtön a sebre tartok. Közelebb húzódom hozzá, hogy kényelmesebben érjem el. Szerencsére már magától is elkezdett gyógyulni a seb, de nem eléggé. Hirtelen megérzek egy hideg kezet a tarkómon. Felnézek megviselt arcára, fekete szemei lágyan néznek rám. - Hát te... – kezdené kicsit rekedtesen, de félbeszakítom. Csoda hogy felébredt.
- Gyógyító jutsu. Orvosi ninja vagyok – jelentem ki hadarva, és újra a sebre koncentrálok. Nem szól többet, csak figyel. Jobb is, ha még nem beszél, mert elég gyenge.
Begyógyítom a sebe és bekötözöm, ha véletlenül felszakadna.
- Így – fejezem be végül, ér megint arcára nézek. Tekintete láttán kissé zavarba jövök. Lefejtem tarkómról a kezét, ami azóta is ott pihent, és visszatakarom a köpenyét. Felegyenesedem, és ő is próbálkozik felállni, de visszaesik.
Idő előtt elkapom még másik karját, és segítek neki felállni.
- Nagyon gyenge vagy még, pihenned kéne – állok vele közvetlenül szemben, mélyen a szemébe nézve, teljesen elmerülök a fekete íriszekben.
- Ha nem megyünk tovább, a többiek keresni fognak téged – mondja halkan, és kijózanodom. Igaza van. Naruto és Sasi visszafordulnak, ha hamarosan nem megyek utánuk.
- Rendben – egyezek bele, és karját átvetve vállam felett indulunk a fiúk után.
Nem kell sokat haladnunk, Sasuke már saját lábán is tud menni. Lehet hogy csak a vérveszteség volt a gond, hál’ istennek a kapszula megtette a hatását.
Már csak egymás mellett haladunk, szerencsére a fiúk még nem fordultak vissza. Biztos nincs gond. Nem beszélünk sokat, szinte semmit. Főleg azért jövök még mellette, nehogy megint rosszul legyen. Bármennyire is... úgymond nem kedvelem... aggódom érte...
Kezd így unalmas lenni az út. Már nincs vihar szerencsére, nyugodt a táj, de még mindig havas. Egy hirtelen ötlettől vezérelve hajolok le, egy maroknyi hóért, amit gyorsan összegyúrok, és fejére nyomom egy komisz mosollyal. De látom már a vesztem, hisz az ő kezében is van egy félig elkészített hógolyó, szerencsére gyorsabb voltam. Mielőtt még ugyanezt tenné velem, gyorsan elhajolok előle, és vele szembe ugrok, majd elszaladok, és lehajolok egy újabb adagért. Megfordulok, de egy villanás alatt terem előttem, lefogva csuklómat, ami meglepettségemtől kiesik a kezemből. Arca vészesen közeledik felém, teljesen ledermedek, akkor a fejemen érzek valami hideget. A fenébe.
Élveteg mosoly ül arcán, ahol eltávolodik tőlem, és pedig bosszúsan seprem le magamról a havat.
- Most visszakaptad – mondja halkan, átkarolva derekam, és kissé elpirulok.
-Sakura-chaan! – hallok egy ismerős hangot a messziből, és hátra pillantok. Szerencsére nincsenek láthatáron, csak visszakiáltottak értem. Visszanézek Sasukéra egy csalódott pillantással és sóhajjal, majd eltávolodom tőle.
- Vissza kell mennem – mondom halkan, rendezve magam, mire csak biccent, és láthatatlanná válik újra. Legalább nincs nagyobb gond. Megfordulok, és egy „jól vagyok” kiáltással futok feléjük, már látom is őket.
Gond nélkül érünk vissza a tűz országába, furcsállom is, hogy semmi ütközetünk nincs. Bár lehet, megint Sasuke intézkedett, hogy ne is legyen. Eltesszük köpenyeink, mikor végre újra melegebb lesz az idő, de mielőtt visszaérnénk a faluba, az éjszakát az erdőben töltjük. Sai kérdez néha, hogy biztos jól vagyok e, de egy kedves mosollyal lerendezem. Biztos kíváncsi hogy miért maradtam le olyan sokáig.
A fiúk hamar elalszanak, de én nem tudok. Ma valami furcsa fogalmazódott meg bennem... Mit is érzek? Mert azt már biztosan tudom, hogy nem utálom, vagy gyűlölöm. De... nem is szeretem... az más érzés... tudom...
De akkor miért jövök zavarba, ha a közelemben van? Ha túl közel van... Vagy miért hagytam, hogy megcsókoljon? Nem tudom. De most már álmos vagyok... ... Nyújtózva ásítom egyet, és a körülöttünk lévő fákat kémlelem. Nem látom, de tudom, érzem hogy itt van... Nagyon közel.
- Aztán tényleg vigyázz az álmunkra... – suttogom magam elé tettetett rovással, és nem tudom miért van az az értésem, hogy talán hallja, de elmosolyodom. Lehajtom fejem, és lehunyom a szemem. Pár pillanattal később egy mozdulat villan szemem előtt, és hirtelen kipattannak a szemeim. Sasuke az, közvetlen előttem, és forró ajkai az enyémet érintik, ellágyulok a csóktól. Lassan elválik tőlem, és csalódottan sóhajtok egyet.
- Csak hogy szép álmod legyen – susogja halkan, és egy pillanat alatt válik ismét láthatatlanná. Ezt nem hiszem el... Tényleg csak játszik velem... Nem teheti... Meg kell mutatnom, hogy igenis erős vagyok, és nem engedek többé a csábításnak... de most... túl fáradt vagyok ehhez. Inkább alszom...
Holnap sok dolgunk lesz, ha visszaérünk a faluba. A jelentést is meg kell írnom, ami nem két perc. Egy utolsó pillantást vetek a fiúkra, akik mélyen alszanak, majd én is elalszom...
Utálom azt a nyomorékot. Sai, vagy hogyishívják.
Ahogy ülnek egymás mellett, és a térképet böngészik, az egész már-már annyira meghitt és bensőséges, hogy legszívesebben közéjük dobnék egy robbanó kunait.
Hogyaza....
Dühösen villannak meg a szemeim. Hiszen ez szórakozik velem. Csak fel akar idegelni. - tudatosul bennem.
Leeresztem ökölbe szorított kezeimet és sétára indulok az erődben hogy lenyugodjak kicsit.
Már egy ideje csak a növényzetet bámulva sétálgatok, amikor megérzem a chakráját. Közeledik.
Nocsak. Te sem tudsz aludni. Észrevétlenül közelítem meg, kezeimet hátulról a derekára kulcsolva. Most megvagy! Hogy képzeled hogy szórakozhatsz velem?
-Ne játsz velem! - morgom dühösen, mire mintha csöppnyi elégedettséget látnék megvillanni zöld szemeiben.
-Miért? Te megteheted? -kérdez vissza.
Na ebből elég!
A nyakának szorítom katanám pengéjét, hátha ezzel el tudom kicsit hallgattatni.
-Nem félek tőled. - jelenti ki hidegen.
-Pedig kéne. - súgom az ajkaiba, direkt borzolva az érzékeit.
-Miért követsz minket? - kérdezi.
-Parancsot kaptam. - nos igen, ez a legegyszerűbb magyarázat. A többi meg ne érdekelje.
- Miért van ANBU maszkod?
- Túl sokat kérdezel. -felelem, és egy csókkal hallgattatom el.
Elveszem a kardot a nyakától, és a földre ejtem. Kezeim közé fogom az arcát, nem hagyva neki utat hogy elmeneküljön, de mintha nem is akarna. Hosszan és édesen csókolom, olyannnyirra hogy szinte ellenkezni is elfelejt. Hehe ez tetszik.
Aztán hirtelen átkarolja a nyakam és visszacsókol, olyan hévvel hogy magam is meglepődöm rajta. Hát igen, ez már biztosan nem az a Sakura akit én ismertem. Az nem merte volna megtenni.
Látom hogy egy könnycsepp gördül le az arcán, bizonyára hatalmas belső harc végeredményeként engedett a kísértésnek. De megérte nem?
Hangokat hallok.
Letörlöm az arcáról a könnycseppet és kezem a számhoz emelve kóstolom meg sós ízű könnyeit.
A másik fiú hangját hallom. Őt hívja. Bosszúsan villannak meg a szemeim, ahogy ellöki magát tőlem és elszalad.
-Még találkozunk. - jegyzem meg magamban mosolygva.
***
Másnap tovább menetelnek, én pedig a nyomukban haladok, mosolyogva figyelve ahogy Naruto lelkesen magyarázza milyen hősök lesznek ha végrehajtják a küldetést egy karcolás nélkül. Még a gyerekek is felnéznek majd rájuk, milyen hatalmas ninják.
Hát.. lehet...de addig mégéletben kell maradniuk.
Lassan elérjük a víz vidékének határát. Folyók és tavak kerezteszik utunkat, de haladunk tovább, a vízen járva. Nagyon ügyelnem kell rá hogy észrevétlen maradjak, mert ha nem is látnak és nem éreznek, észrevehetnek ha meglátják hogy fodrozódik a víz utánuk.
Ahogy haladunk egyre beljebb a víz vidékének szívében, úgy lesz egyre hidegebb. Végül a hó is elered.
Látszólag semmi bajuk sincsen, Naruto még szórakozik is vele, hogy hógolyót gyúr és Sai és Sakurát kezdi el vele dobálni.
Szomorú arccal figyelem őket ahogy játszanak, sálamat az arcomba húzva hogy ne fagyjak meg. A hóban nagyon kell figyelni rá hogy eltüntessen a nyomaimat, hiszen mindenki csak úgy tudja hogy ők hárman vannak úton. Egy esetleges támadás esetén ebből előnyt kovácsolhatok, hiszen nem tudnak rólam.
A hely ahová tartanak amúgy is veszélyes, hiszen Orochimaru egyik régi rejtekhelye, mégha ő már rég nem tartózkodik ezen a vidéken. Nem találnak ott már semmit, csak egy adag romot, de persze erről nem muszáj tudniuk. A küldetés szerint várja őket a rejtekhelyen egy felderítő ninja, aki odaad majd nekik egy jelentést, amit vissza kell juttatniuk Konohába miután átnézték ők is a helyszínt. Remek, mi ez ha nem orosz rulett. Lehet hogy Orochimaru már nincs itt, de ellenséges ninjákból akkoris bőven akad. Jobb lesz ha előre megyek.
Felgyorsítok és elsüvítek mellettünk, hogy elhárítsam a veszélyt ha van. A szél amit gyors lépteim kavarnak, meglebbenti a hajukat. Sakura elgondolkozva bámul utánam. Nem láthat, de tudom hogy tudja hogy nem csak a szél volt.
Előttük haladok, és sorban teszem el láb alól a ninjákat. Egy felderítő rontott nekem az előbb, most nyögve terül el a földön egy hatalmas vértócsában. Egy szélörvény jutsuval rákotrom a havat hogy védenceim ne vegyék észre a holttestet és továbbindulok.
Egy kereszteződéshez érek, és éppen csak megállok hogy bevárjam őket, amikor érzem hogy egy shuriken süvít felém, félreugrok az útjából, és katanámmal suhintva vágok az illető karjába. Ordítása messze elhallatszik. Basszus. Mögötte termek és befogom a száját. Nincs rajta homlokpánt. Ezek szerint vagy kém, vagy csak egy kószáló ninja aki az utazókra vadászik. Akármelyik is, nem hagyhatom hogy akadályozza a küldetést. Egyszerűen elvágom a torkát és a közeli patakba vetem a testét. A vérét elmossa a víz, csak a hóban marad pár csepp, amit betemetek hogy egy kis havat rugdosok rá.
Bevárorom őket, várva hogy a három útirány közül melyiket választják. Az útjelzőtáblán ücsörögve figyelem ahogy tanakodnak.
-Megfagyok. - vacog Naruto. - Válasszuk a rövidebb utat.
-De az nehezebb terep. - szól közbe Sai. - Az egy mocsaras vidéken vezet keresztül, arról nem is beszélve hogy arra bizonyára több a csapda is.
-Mennyi időnk van még? - kérdezi Sakura.
-Fél napunk.
-Akkor menjünk a hosszabb úton. Nem kockáztathatjuk meg hogy egyikünk megsérül. - dönti el a vitát végülis Sakura, Naruto pedig durcásan fordítja el a fejét, és a köpenye alá süllyeszti fázós kezeit. Sakura a térképet tanulmányozza, én pedig várom hogy végre elinduljanak. A hóesés egyre erősödik, jó lenne ha mielőbb odaérnének.
Aztán egyszercsak Sai hangja vegyül a szél süvítésébe. A földön guggolva néz valamit. Bakker.
-Ezt nézzétek. - emel fel egy shurikent. Fenébe! Azt elefelejtettem eltüntetni. - Járt már itt valaki előttünk. Ahogy elsöpri a havat, megpillantják a vérfoltokat is. Sakurát figyelem aki elgondolkozva bámulja a kusza összevisszaságban elterülő nyomokat. Ő tudja amit a többiek nem.
-Legyünk óvatosak, ezek szerint innentől már veszélyes lesz az út.
Ó igen, de még mennyire hogy az.
Végre elindulnak. A vad hóvihar az én javamra szolgál, mert így nem kell sokat szarakodnom a rejtőzködéssel, úgysem látnak az orrukig sem.
Végül nemsokára úgy döntenek hogy megpihennek, egy barlangban. Tüzet raknak, de az sehogy sem akar meggyulladni, mert az ágak vizesek. Sakura elküldi a fiúkat, valami száraz gyallyért, én pedig kihasználm az alkalmat és meggyújtom a kupacot egy Katon jutsuval.
Ijdeten fordul vissza, majd mikor meglátja az arcomat a tűz fölött, kicsit megnyugszik. Otthagyja a táskáját amiben éppen keresett valamit és felém lépked.
-Te intézted azt a ninját az úton? - kérdezi köszönés helyett.
Nem válaszolok. Nagyon jól esik a meleg, jólesően nyújtózkodom és hagyom hogy a narancsvörös lángok melengessék átfagyott testem. Ahhh de jól esik.... mmm....
-Kérdeztem valamit! - néz rám dühösen.
Ledobom a köpenyem és felnézek rá.
-És ha igen, akkor mi van? Ez a feladatom! - felelem nyugodtan.
Nem értem mit akar ezzel. Örülhetne hogy megvédem őket.
-És nem esett bajod? - kérdezi halkan.
Áh értem már, te aggódsz értem. Elvigyorodom, ő pedig elpirul mosolyom láttán.
-Tudok magamra vigyázni. -felelem elégedetten mosolyogva. Közelebb lépek, ő pedig elhátrálna, de nem hagyom. Kezeim a hajába süllyesztem, beletúrok a puha rózsaszín tincsekbe, miközben az arcát figyelem. Érzem ahogy hozzáér a nyakamhoz. Tétovázik. Nocsak...
Szemeiben furcsa csillogás ahogy figyel. Mire gondolsz kicsi Sakura..? - kérdezem magamtól. Olyan törékeny hozzám képest.. hirtelen nagyon dühös vagyok a Hokage-re amiért egy ilyen veszélyes küldetést adott nekik. Ha én nem lennék itt..ki tudja mi történne.
-Ha észak felé haladtok el fogjátok érni a rejtekhelyet, de semmit sem fogtok ott találni. - jegyzem meg halkan. Megvillannak a szemei, kesztyűs kezei a nyakamon, meg is fojthatna ha most elkapná a nyakam. Elmosolyodom. -Mi történt Orochimaru-val? - kérdezi.
-Ne érdekeljen!
Rám villantja a szemeit.
-Elhagyta ezt a vidéket. -felelem sóhajtva. Puha fürtjeit simogatom hátul a nyakán, érzem ahogy megborzong az érintésemre... ez tetszik.
-Miért csinálod ezt? - kérdezi lesütve a szemeit.
-Mit?
-Ezt. - pillanat a kezeimre.
-Tetszik. - vigyorodom el, majd összerezzenek ahogy közeledő hangokat hallok.
Mennem kell. - mondja a tekintetem ő pedig sóhajtva bólint. Örülök hogy megérted. Nem tudhatják meg hogy itt vagyok. Főleg nem Naruto.
Láthatatlanná válok, és mosolyogva, a falnak lapulva figyelem ahogy magyarázkodik hogy hogyan gyújtotta meg a tüzet amíg ők távol voltak. Elfolytok egy kuncogást.
***
Ahogy enyhül kicsit a vihar továbbindulnak, és nemsokára a támadás sem várat magára. Ismeretlen ninják, viszont láthatóan nem jó szándékkal jöttek, mert rögtön felénk is hajítanak egy robbanó cetlit.
Elugranak az útjából, így csak a szikla reped meg a robbanás súlyától. A dörrenés visszhangzik a csendben.
Sokan vannak. Nem tudnám összeszámolni mennyien mert egyre többen bújnak elő a földből mintha eddig ott vártak volna.
Remek. Pont ezt nem akartam. Összecsapásba keveredni. De hát ez van.
Naruto szokás szerint esztelenül nekik ront, én meg a fejemet fogom. Sakura úgyszintén. Viszont amin csodálkozom hogy milyen erős lett. Rögtön harcképtelenné is tesz vagy három ninját egy támadással. A Sai nevű fiú közben pergament vesz elő meg ecsetet. Na nemár! Csak nem most akar nekiállni festegetni?
Gyorsan elkaszálok az útból egy kardot lengető ninját, mire az földre esik. Megreped a föld ahogy Sakura ököllel döngöli földbe az egyik ellenfelet. Megdermedek mozdulat közben és a kapálódzó ellenfelemmel mit sem törődve figyelem ahogy püföli a ninját. Hihetetlen.
Aztán észbe kapok és leszúrom az ellenfelet, hogy ne üvöltözzön itt nekem.
Hirtelen elsuhan mellettem valami, valami oroszlánszerű. Mi a franc?
Csodálkozva nézem ahogy a furcsábbnál furcsább lények leugrálnak a papírról amit a fiú a kezében tart. Sai... szóval ez a te képességed. Nem rossz.
Azok a lények amiket eltalálnak tintára esnek szét, a többi viszont acsarkodva folytatja a harcot. Egy Naruto mellettem pukkanva válik köddé. Kage bushin. Elvigyorodom. Még mindig?
Hirtelen egy szúrást érzek, fájdalom hasít a vállamba. Dühösen kapok a rajtam csüngő ninja után, egy rúgással a földbe döngölöm. Fenébe! Figyelmetlen voltam. Pecséteket formálok és a kunaik a levegőbe emelkedve szegezik ki őt a hóba, halálhörögve mond búcsút társainak. Pislogok egyet, és körbenézek. Sharinganommal tökéletesen látom a rejtőzködő ellenfeleket is, akiket ők nem láthatnak. Sakura éppen hármójukkal harcol, de a negyedik már ott van a háta mögött. Ökölbe szorított kezemben megjelenik a chidori. Teljesen erőmből a ninjába vágom, lyukat ütve ezzel a mellkasán. Sakura földre küldi a többi ellenfelét és biccent egyet. Nem lát, de tudja hogy én voltam.
Bakker, csak ne fájna ennyire a vállam.
Naruto bajban van. Három ninja fogja le, és hiába kapálódzik. A kage bushinok próbálják kiszabadítani, kevés sikerrel. Odaugrok, és lekaszabolom őket. Csodálkozva nézi ahogy egymás után földre hullanak. Nem érti miért.
Sai állatkái is teszik a dolgukat, miközben ő rövid kardjával harcol. Nem is rossz. Lihegve mérem fel a terepet. Vannak még, bár nem sokan.
Pördülve csapok oda három ninjának, egy pillanatra meg is jelenek előttük, hagy lássák a halálukat. Rájuk mosolygok mielőtt beléjük mártanám a kardot. Naruto kezében megjeleneik a kis pörgő chakra gömb. Rasengan. A ninják záporoznak szanaszéjjel ahogy közéjük dobja. Sakura kunai késével a fölnek szegezi az utolsó ellent. Elcsendesedik a táj.
Vége. Győztünk. -sóhajtok megkönnyebbülten. Felállok a földről, ahol eddig az egyik hulla mellett térdeltem. Fájdalom nyilall a vállamba.
-Ezek meg honnan jöttek? - kérdezi Naruto lihegve.
-Nincs homlok pántjuk. Akárhonnan jöhettek. -feleli Sai.
-Igen. De pont azért hogy megállítsák akik erre akarnak jönni. Tehát jó irányba tartunk. - feleli Sakura körülnézve. Igyekszem halkan zihálni nehogy észrevegyen.
-Északnak megyünk. -jelenti ki, és elindulnak. Követem őket, majd lassan az élre török. Hiszen én tudom az utat.
***
A havazás nem áll el. Fáradok. És ők is. A sálammal rögtönzött kötést eszkábálok a sebemre, és morogva tűröm hogy a szél az arcomba fújja a jeges havat.
Érjünk már oda.
Órák telnek el. Gyaloglunk. Megállok egy fának támaszkodva. Körülnézek a Sharingannal de nem látok semmit. Homályos a látásom. Bakker.
Látom hogy Sakuráék valamit néznek a földön. Már megint mit találtak? Hiszen eltüntettem a lábnyomaimat! Lenézek a földre. Vércseppek jelzik amerre jöttem.. Fenébe .. ilyen nincs!
-Valaki követ minket! - hallom Sai ideges kiáltását hogy túlkiabálja a hóvihart. -Nem voltunk elég óvatosak.
-Nem. - rázza a fejét Sakura. Magyarázkodni próbál. Remélem nem buktat le.
-Tovább kell mennünk. Már mindjárt ott vagyunk. - méltatlankodik Naruto. - Ha tényleg van valaki a nyomunkban majd elkapjuk. -teszi hozzá öklét lengetve.
Sakura idegesen néz körbe. Engem keres a tekintete de nem mutatkozom. Nem tehetem. Titokban kell tartanom hogy itt vagyok és ezt ő i tudja.
-Rendben. - feleli. - Induljunk tovább.
Okos lány vagy. - jegyzem meg magamban. - Ez az egyik ok amiért kellesz nekem.
Utánuk indulok.
***
Még pár órányi gyaloglás. Lassan kezd az agyamra menni. Mikor elérkeznek a barlanghoz ami egykor Orochimaru rejtekhelye volt, csodálkozva nézik hogy nem maradt belőle semmi.
-Ezért jöttünk el idáig? - kérdezi Naruto dühösen.
-Várjatok. - inti csendre őket Sakura. Hiszen ő tudja a küldetés többi részét is. Hamarosan meg is jelenik a ninja a tekerccsel. Konohai fejpántján megcsillan a hold fénye.
Leeresztik kunait szorongató kezüket ahogy meglátják.
-Siessetek. Ez egy veszélyes vidék manapság. - mondja mikor odaadja nekik a tekercset.
Nyekk.. a lábaim felmondták a szolgálatot. Hogy lehetek ilyen gyenge?
Térdelek a hóban és figyelem ahogy beszélgetnek.
Majd mikor elindulnak én is utánuk indulok, de két lépés után elesek a térdig érő hóban. Jajj..de hihhhgdeg...
Sakura hangját hallom ahogy azt mondja.. „Ti menjetek csak tovább... mindjárt jövök én is...”
Jó nagyot puffanhattam. Na tessék.. kellett ez? Most rá fognak jönni hogy itt vagyok. Elsüllyedek a hóban. Nagyon hideg... de szinte már alig érzem.
Mindenhol körülvesz ez a vakító fehérség..olyan nehéz a fejem...aztán valami rószaszín úszik a képbe..
-Sakura... - sóhajtom a nevét mielőtt behunynám a szemeim. És elvesztem a fonalat...
Kérdésemre csak egy kis idő után válaszol.
- Már megmondtam. Nem hagyom, hogy az a nyomorult megszerezzen magának. Mert te az enyém vagy – mi az, hogy az övé??? – Hogy miért jöttem vissza? Talán rájöttem, hogy a végzetem ehhez a faluhoz köt. Talán mindent elveszítettem ami valaha is fontos volt nekem. Talán mert nincs más választásom. Talán mert érdekelt, hogy mi van a barátaimmal. Talán mert megígértem valakinek.
Ez a sok talán. Sosem válaszol egyértelműen, csak feltételezéseket mond. És mégis kinek ígérte meg? Nekem ... Narutonak sem... Akkor kinek?
Miért gyötör megint engem? Hogy lehet az, hogy ennyi év után még most is ő az egyetlen, aki így el tud szomorítani ilyen hamar? Nem... egyszerűen nem értem, hogy mit akar. Közvetlen előttem áll. Szemembe könny szökik, pedig annyiszor megígértem már magamnak és mindenkinek, hogy soha többet nem fordul elő, és tessék. Most még is, akaratom ellenére sírok. De miért? Nem értem. Semmit...
- Nem értelek... – szipogom halkan, erre közelebb hajol. Közelségétől kicsit megborzongok. Mi ez már megint?
- Sakura – leheli ajkaimra, perzseli vele érzékeny bőrömet. Mi a fenét csinálok! Sakura! Ne hagyd magad! – Talán egyszer megérted, miért tettem... – súgja halkan, és lehunyom szemem. Magamra sem ismerek – Talán... talán te segíthetsz ebben... – mondja utoljára, majd hajamba fúródnak ujjai, ajka enyémre tapad, és vadul csókolni kezd. Kezemet mellkasára feszítem, de nincs bennem már annyi erő sem, hogy erőteljesen ellökjem magamtól.
Hirtelen elugrik mellőlem, és én csak ott állok egy helyben, és nézek magam elé, könnyáztatta szemekkel.
Gyenge voltam... vagyok... nagyon gyenge... engedtem a csábításnak, és minden ami eddig fontos volt eltörpült. Miért hagytam magam? Nem értem. Pedig már gyűlölöm. Azért amiért itt hagyott nem csak engem, hanem mindenkit. Cserben hagyta a falut, a csapatát, a barátait... Minden, ami fontos volt. és csak ennyi év tán jött volna rá? Lehetetlen.
- Sasuke... – hallok egy mély karcos hangot... Kakashi?
- Sensei... – hallom Sasuke hangját.
- Sakura... ugye nem bántott – kérdezi tőlem Kakashi és én fejemet rázogatva törölgetem szemeim, közben elered az eső. Mire felnézek, már nincsenek sehol... Hová tűntek?
Ez nem lehet igaz...
Mindegy...
Jobb is ha egy ideig nem találkozunk még... Gondolkodnom kell...
Másnap a Hokagehoz megyek, a szokásos munka miatt. Mikor beérek, már Naruto ott van és Sai is. Mi van itt?
- Tsunade-sama – szólok, és köszönök elsőként mesteremnek, aki komoran figyel asztala mögül.
- Sakura... Küldetést kaptok... – jelenti ki, és felém nyújt egy tekercset. Miért pont nekem?
Eleszem, és elolvasom tartalmát. „Holnap éjjel a falutól északra, egy kilométerre a fa tövében részletezem a küldetést” .
- Még a falnak is füle van... – suttogja a Hokage, így csak biccentek, és intek a fiúknak, hogy menjünk ki.
- Mi a küldetés Sakura-chaan? – somfordál mellém Naruto, kicsit visszafogottabban. Talán megbánta amit múltkor majdnem kimondott.
- Nem tudom – válaszolok nemes egyszerűséggel, mire meghökkennek.
- Hogy hogy? – kérdi Sai a másik oldalamra állva.
- Majd holnap este megtudjuk – válaszolok végül, és előre sietek – Holnap este 10kor az északi kapunál! – szólok még vissza, majd elhagyom az épületet.
Reggel mire felkelek, az éjjeli szekrényem fiókjába tett tekercs el is tűnik. Igaza volt a Hokagenak, még jó hogy nem ebbe írta a küldetés részleteit. A napot pihenéssel, pakolással és gondolkodással töltöm. Nem akarok kilépni sem a házból, mert nem akarok Vele összefutni. Nem... addig nem, amíg elég erőt nem gyűjtök magamban.
Akár hogy is töröm a feje, nem tudok rájönni.
Miért jött vissza? Hogy szabadult el Orochimarutól? Megölte volna? Nem... arról tudnánk. Akkor... megszökött? lehetséges. De miért tette?
És ahogy a szemébe néztem. Nem láttam azt a csillogást amit régen, mikor a bátyjáról beszélt. Mi van a bosszújával?
„Talán rájöttem, hogy a végzetem ehhez a faluhoz köt...”
Furcsa.
„Talán mert megígértem valakinek...”
De mégis kinek? Ki az akivel találkozott, míg távol volt a falutól?
Mire feleszmélek, rájövök, hogy nem jutottam semmire sem, és lassan indulnom kell. El is kezdek készülődni...
Mire kiérek a kapuhoz, már ott várnak, Naruto egy nagy ásítás közepén vakargatja meg tarkóját.
- Miért kellett ilyen későn jönnünk? – kérdi álmatag hangon.
- Ez volt a parancs... – mondom közömbösen... Nincs túl jó kedvem.
Unottan hallgatjuk Sai-val naruto fecsegését az új ramenről... én is szeretem a rament, de most valahogy kezd elmenni még az étvágyam is, ha ennyit hallok róla.
Egy fa tövében meg is találom a tekercset. Ez lesz az. Felveszem, kinyitom és együtt olvassuk el. A víz országába kell mennünk, egy rejtekhelyet megkeresni és megvizsgálni. csak nem az Ő rejtekhelyét? Nem tudom, majd kiderül.
Mivel már tudjuk, hogy mi a cél, a fákra pattanva indulunk tovább.
Ahogy szélsebesen haladunk, érzek egy ismerős chakrát, igaz csak gyengén. Tudom, olvastam, hogy egy ANBU velünk jön, igaz a végére volt írva és máshogy, de nem zavar. De ez akkor is más. Sasuke követne minket? Néha hátra pillantok, de semmi változás... Akkor nem tudom. Furcsa érzésem van.
Már a tűz országának határánál járunk, így jobbnak láttuk, ha letáborozunk. Sai és Naruto elmentek gyűjteni, míg én a térképet böngészem, és kiszámítom, hogy pontosan merre és meddig is jöttünk, mikor az egyik bokor felől rezzenést, reccsenést hallok, és egy kunait előkapva pattanok fel támadó állásba.
Ez az az ANBU, aki követ minket. Vajon miért jött elő?
- Azért küldtek, hogy figyelmeztess? – kérdem ingerülten... Biztos valami gond lesz, ha előjött. Remélem a fiúknak semmi baja. Megrázza a fejét... Nem értem – Hát akkor? – kérdezek vissza.
- Én vigyázom az álmotokat – morogja az álarc mögül. Aha... jó...
- Ez kedves a Hokagétől, de tudunk magunkra vigyázni – teszem csípőre a kezem.
- A víz vidéke veszélyes vidék – feleli válaszként... mintha nem tudnám...
- Tudom. Voltunk ott még régen... a hetes csapattal – nem tudom, hogy ezt most miért mondtam el, neki, hisz lehet azt sem tudja, hogy kik voltunk...
A maszkjáért nyúl, és csak ámulni tudok. Hát ez nem lehet igaz. Tudtam hogy követ! De hogy ilyen alattomosan!
- Sasu...
- Csss – szakít félbe, és kezét a számra teszi. Végig fut rajtama hideg. Meghallom a közelben lévő mocorgást és szavakat. Visszaértek a fiúk. Elsiet mellőlem, még egy utolsó mozdulattal jelzi, hogy figyelni fog, majd eltűnik.
Ezt nem hiszem el...
Miért pont Ő? Egyáltalán hogy kerül rá ANBU maszk? Én már tényleg semmit sem értek. Ha hazamegyek, ezt tényleg kikérdezem Tsunadetől. Ennyire nem nézhet minket semmibe.
- Sakura-chan... Mit nézel? – szól Naruto, mert igaz még mindig állok, és Sasuke hűlt helyét nézem.
- Semmit... – válaszolok, majd visszaülök a térkép mellé. A két fiú összenéz, majd míg Naruto tüzet rak, addig Sai mellém ül, és együtt nézzük a térképet, mutatom neki, hogy most pontosan merre is lehetünk, és merre kell mennünk.
Ahogy letámasztom kezem, ő véletlenül az enyémre teszi kezét. Kicsit elpirulva mosolygok rá, de amint megérzek egy fellángoló chakrát, ki is kapom a kezem. Nocsak. A nagy Sasuke Uchiha elveszti türelmét? Nem tudom, hogy a fiúk észrevették e, de nem szólnak semmit. Csak Naruto néz széjjel gyanakvón, majd meggyújtja a tüzet.
Hm... Tényleg figyel minket. Játszunk egy kicsit.
- Sai – mondom a fiú felé hajolva, nagyon közel, és megfogom a kezét, majd a térképre helyezem – szerinted is itt vagyunk? – kérdem lágy hangon, mire még naruto is felfigyel és csak bámul. Sai is meglepődik.
- I-igen... biztos... – oldalra sandítok, és egy vörösen izzó szempárt látok. Azt hiszem egyenlőre ennyi elég lesz.
- Na jó, szerintem aludjunk... reggel pedig menjünk tovább – mondom a fiúknak, és leterítem a hálózsákomat. A fiúknak intek, hogy a tűz másik oldalán feküdjenek. Senki közelsége nem kell most nekem.
Megvárom míg elalszanak, majd felsandítva figyelem meg, hogy biztosan alszanak e. Jól van. Halkan kikászálódom a hálózsákból, majd egy villanással 10 méterrel arrébb termek.
Érzem Sasuke chakráját. Még ébren van. Lassabbra veszem a tempót, sétálok a fák között, mikor egyszer csak egy kéz kulcsolódik hátulról a derekamra. Hátra pillantok, és egy ében fekete szempár esik látóterembe, közvetlen közelről.
- Ne játssz velem! – morogja halkan, mire pici mosoly kerül szám sarkába.
- Miért? Te megteheted? – amint kiejtem ezeket a szavakat, egy hideg fémet érzek nyakamnál. - Nem félek tőled – jelentem ki fagyosan.
- Pedig kéne – válaszol szinte már ajkaimba susogva és jobban a nyakamhoz szorítja a katanát, mire felszisszenek.
- Miért követsz minket?
- Parancsot kaptam – jön az egyszerű válasz.
- Miért van ANBU maszkod?
- Túl sokat kérdezel – suttogja utoljára, majd megcsókol. De ez most olyan finom csók, hogy ellenkezni is elfelejtek. Lassan eltűnik nyakamtól a hideg fém, hallom hogy leesik és a földbe szúródik. Megfordulok, és nyakát átkarolva csókolok vissza.
Ne... Ne! Elment az eszem??
Sakura hagyd abba!
De nem tudom.
Belső hangommal vitatkozva, kicsit könnyezve folytatom a csókot, és egy hang hoz vissza a valóságba.
Sai szólongat, és a közelben lehet. Ránézek Sasukéra, ki a karjaiban tart.
- Mennem kell – lököm el magam tőle, és elfutok. Nem hiszem el, hogy megint megtettem. De ígérem... ígérem, hogy többet nem fordul elő. Soha.
Mire Saihoz érek, letörlöm azt a pár könnyet, ami kifolyt.
- Hol voltál? – kérdi enyhe aggodalommal.
- Csak szétnéztem. Nem tudtam aludni – válaszolom, és visszasétálunk. Most már tényleg aludnom kell, reggel megyünk tovább.
Elmenekültem. Miért? Hiszen azt terveztem hogy előbb-utóbb ők is megtudják hogy itt vagyok. Csak.. csak még nem most akartam. Áh, mostmár mindegy.
Sakura...
Az a lány teljesen összekavart most mindent. Ahelyett hogy a visszatérésemet tervezgetném..most is...folyton ő jár az eszembe. Önző és gonosz énem azt mondja hogy ne hagyjam hogy boldog legyen.. hogy mással legyen boldog. Mert én akarom... ő hozzám tartozik.
Az egyik ház tetején ülök az utcán és a kavargó faleveleket bámulom. Egy közeledő chakra kelti fel a figyelmemet... nem is messze. Csak nem...? Ő lenne?
Felállok és elindulok a megfelelő irányba hogy megnézzem valóban igazam volt-e.
És de még mennyire.
***
Körbe-körbe tekinget, mintha keresne valamit. A feltámadó szél belekap rózsaszínű hajába, arcán dühös, értetlen arckifejezés.
Hangtalanul landolok a háta mögött, és meglepetésszerűen szólítom meg hirtelen:
-Nocsak.. Csak nem engem keresel..?
-Sasuke.. - szólal meg halkan, a fogai között szűrve a szavakat. Meg kell mondjam jobban tetszene a nevem egy kéjes sóhaj formájában..de ezt most haggyuk. - De. -teszi hozzá kelletlenül.
Oh, hát ennek örülök.
-És? - kérdezem érdeklődve, azzal lassan közelebb sétálok hozzá. Látszik rajta hogy eléggé vissza kell fognia magát hogy ne szaladjon el, vagy ne tegyem semmit. Pedig kíváncsi lennék..hehe..
- Hogy képzeled, hogy csak így játszadozol? - kérdezi még mindig ezzel a felháborodott arccal. Éppenhogy csak nem kezd el toporzékolni is dühében. Hehe..aranyos..
- Miért? - kérdezem. Miért ne játszhatnék vele? Nem mondhatja hogy nem örül neki hogy viszontlát.. hiszen szépen elsápadt mikor megmutattam neki az arcom.
Meg akar ütni, de még időben elkapom a kezét és lefogom. Ejnye, nem eszik azt olyan forrón!
-Te... -morogja.
-Én? - kérdezek vissza kíváncsian.
- Nem játszadozhatsz velem!-kiáltja. Hatalmas erő van az öklében, és még időben el tudom kapni a felém lendülő másik kezet. Simán belepaszírozott volna a földbe ha eltalál. Hihetetlen mennyit fejlődött. Már nem az a kislány többé, aki mindenkinek útban volt. Aki első ízben sírva fakadt, ha valami nehézséggel találta szembe magát. Nem.. más lett... felnőtt..
Az a Sakura akit én ismertem nincs többé. Ez itt... ő más. De akkoris... kell nekem...
Hirtelen rántom magamhoz és csókolom meg, így tiltakozni sincsen ideje. Mindössze döbbenten, tágra nyílt szemmel hagyja magát, alig pár másodpercig.. aztán persze észbekap és el akar tolni magától. Ki is szabadul.. mert hagyom neki. Rögtön hátrál két lépést, és dühtől szikrázó szemekkel mered rám. Nem is tudja milyen hihetetlenül gyönyörű így. Elvigyorodom.
-Miért teszed ezt? Mondd el hogy mit akarsz tőlem! Miért jöttél vissza?
-Már megmondtam. Nem hagyom hogy az a nyomorult megszerezzem magának. Mert te az enyém vagy. Hogy miért jöttem vissza? Talán rájöttem hogy a végzetem ehhez a faluhoz köt. Talán mindent elveszítettem ami valaha is fontos volt nekem. Talán mert nincs más választásom. Talán mert érdekelt hogy mi van a barátaimmal. Talán mert megígértem valakinek.
Itachi-ra gondolok. Évekig utáltam és üldöztem, feleslegesen. A bátyámat, aki azért hagyott életben mert szeretett. Megérdemel annyit hogy betartom a neki tett ígértemet.
A falu, az Uchihák mind hazugok voltak. És én olyan hitben éltem évekig hogy mindenkit gyűlölnöm kell. Pedig a gyűlöletből nem lehet megélni. A gyűlölet nem ad erőt. És ezt Naruto már rég tudta. Tudta, és én mgsem hittem el neki. Sakura szeretett engem akkor régen, én pedig eltaszítottam magamtól.. a gyűlöletem miatt. Mocskos egy érzés a bosszúvágy..
Felnézek rá, láto hogy könnyek folynak le az arcán.
-Nem értelek... -mondja halkan. Közelhajolok hozzá... látom tükröződni zöld szemeiben az arcomat. Egy balek arcát aki hagyta veszni a barátait egy olyan küldetésért.. amit sosem tudott véghezvinni. Behunyja a szemét.. nem akar rámnézni.
-Sakura.. -súgom neki halkan. Ajkam már csak pár milliméter választja el az övétől.
-Talán egyszer megérted miért tettem...
Ami most vagyok, az csak egy kiégett másolata a réginek. A bátyámmal együtt elvesztettem az életcélomat is.. és az életbe vetett hitemet. Azért jöttem vissza, hogy végre megtaláljam azt, amiért élhetek...
Lesüti a szemét, még mindig nem néz rám.
-Talán.. -suttogom nagyon halkan. -...talán te segíthetsz ebben...
A mondat végét, már az ajkaiba suttogom és a hajába markolva csókolom meg. Kezét a mellkasomnak feszíti, megpróbál eltolni, de nem tud. Ahhoz túl erős vagyok. Sós könnyeinek ízét érzem a számban. Hát ez az én formám. Kiskorában is megríkkattam.. most is.
Egy halk pukkanásra riadok fel a kellemes kábultságból. Elugrom mellőle, kivédve hogy az érkező illető esetleg nekem ugorjon. Mint kiderül.. felesleges volt, ugyanis a füstfelhőből Kakashi tűnik elő.
-Sasuke.. - néz rám kissé szemrehányóan.
-Sensei.. -húzom el a számat. Bizonyára ő is hallja a megszólítás gúnyos voltát. Hát igen.. már nálad is erősebb vagyok...és szerintem ezt tudod te is.
-Sakura.. ugye nem bántott - fordul a lányhoz. Az megtörli az arcát és alig láthatóan nemet int a fejével. Próbálja elrejteni könnyeinek maradékát, de természetesen Kakashi rögtön kiszúrja. Ezért is nézett rám olyan szemrehányóan. Hát ez van.
Egy hatalmasat dörren az ég, és elered az eső.
Felnézek az égre.
Az eső... azt mondják megtisztulást hoz. Talán nekem is valami új kezdete.Némán figyelem ahogy Kakashi közelebb sétál hozzám, majd még utoljára visszanézek a hulló esőcseppek között álldogáló Sakurára mielőtt eltűnnénk.
***
Megbocsátás.
Nekem ez sosem megy olyan könnyen. A falunak annál inkább.
A Hokage parancsára felvesznek engem az ANBU-ba, ahogy annak idején Itachi-t is. Azt mondják kevés mostanában a jó ninja Konohában mert a legtöbb vagy sérült, vagy küldetésen van, így mindenkire szükségük van.
Egy jó darabig bámulom a kerámia álarcot a kezemben. Ő is végigment ezen az úton. Hát nekem is sikerülni fog.
***
Az erdőben sötét van, mikor elérem a találkozási pontot. Itt fogom várni a csapatot akiket kísérnem kell. Igazából a parancs úgy szól, hogy észrevétlenül vigyázzam őket, hogy ne is tudjanak róla, de mikor megtudtam hogy melyik csapat az, egyszerűen nem tudta nyugton maradni.
Egy fán ülve várom hogy megérkezennek.
Nemsokára meg is hallom a hangzavart..azaz Narutot aki éppen fennhangon sorolja hogy mi volt az új Ramenben amit evett. Elmosolyodom az álarc alatt. Igen.. ő tényleg semmit sem változott.
Ott van Sakura is. Meg azfiú.. Sai vagy hogyishívják.. akit ki nem állhatok.
Megtalálják a tekercset amit otthagytam nekik a fa alatt, majd mikor megértették a feladatot el is indulnak. Én észrevételnül követem őket. Próbálom a kelleténél háromszor jobban elrejteni a chakrámat hogy ne érezzenek meg, de Sakura így is tíz percenként hátrapillant. Lehet hogy csk ideges hogy követik?
Megállnak pihenni. Innen veszélyes lenne továbbmenni, hiszen már elérték tűzfölde határát. Le is táboroznak. Sai elmegy vízért... Naruto pedig fát gyűjteni.
Egy fa mögül figyelem ahogy térképet böngészi. Haja az arcába hullik, kitúrja onnan egy hanyag mozdulattal.
Kilépek a fa rejtekéből is hozzá sétálok. Ijedten ugrik fel, de mikor meglátja a Konohai ANBU maszkot, megnyugszik és leengedi a kunait a kezéből.
-Azért küldtek hogy figyelmeztess? - kérdezi idegesen. Nem tudja hogy én vagyok. Remek!
Megrázom a fejem.
-Hát akkor?
-Én vigyázom az álmotokat. -felelem halkan. Szerencsére az álarc eléggé eltorzítja a hangomat.
-Ez kedves a Hokagétől, de tudunk magunkra vigyázni. -feleli sértődötten.
-A víz vidéke veszélyes vidék.
-Tudom. Voltunk ott még régen.. a hetes csapattal.
Ó hát persze. Emlékszem.
Hangokat hallok, bizonyára visszafelé jönnek.
Leveszem a maszkomat és ránézek.
Tágra nyílt szemmel mered rám.
-Sas..
-Csss... -simítom a szájára a tenyeremet.
Figyelni foglak. - mutatom a kezemmel, azzal eltűnök az árnyak között.
A szobámban ülök, a sötétben. Hátam a falnak támasztom. Térdeimet felhúzom, átölelem, fejem lehajtom, és halk, keserves sírásba kezdek. Csak pár napja történt...
- Sasuke... miért... miért hagytál el minket? – mondom ölembe szipogásokkal megszakítva, szemeim könny áztatja. Amikor emlékezetembe villan hátra pillantó tekintete, a könnypatak csak még vastagabb lesz... – miért...?
Naruto visszatért közénk, és sokkal-sokkal erősebb lett mint mióta utoljára láttam. Nap mint nap zargatja Tsunadet, hogy küldjön minket Sasuke után, de mindig nemleges választ kap. Én már nem is merek semmit mondani. Még mindig fáj, hogy itt hagyott minket. Mivel nincs meg a csapat alsó, 4 fős limitje, ezért a Hokage úgy döntött, hogy kapunk egy teljesen új társat, akit Sainak hívnak. Látszólag nagyon furcsa, és igaz kicsit hasonlít Sasukéra, de belsőleg teljesen más. Egy bunkó, hogy mit ne mondjak. Naruto a sok beszólás ellenére mégis – sajátos varázsának köszönhetően – nagyjából megbarátkozik vele, és teljesen megváltoztatja. Megtudjuk, hogy semmilyen érzelmet nem érzett, és most ezt tanulja könyvekből is...
Amióta Sai megváltozott, sokkal kedvesebb, többet találkozom vele. Sasukét már rég elfelejtettem, mármint olyan téren, hogy úgy bele voltam esve kiskoromban, de megváltoztam. Nagyon is. Rájöttem, hogy rengeteg hal van még a tengerben, és én is a része vagyok. Próbálkoztam már több emberrel, de... nem úgy sült el, ahogy szerettem volna. Nem találtam meg az igazit... még...
Saival egyre szorosabb a barátság, már már mondhatnák is, hogy több, de mi még csak ezt tartjuk. De ki tudja? Talán majd több is lehet belőle. Ez csak a természettől függ majd.
Most épp egy utcán sétálunk, persze Saival, mert Narutoval találkozunk Ichirakunál. Kedélyesen beszélgetünk az út során, néha nevetgélünk is, de amikor előre fordulok, egy csuklyás alakot tekintek meg az elhagyatott Uchiha birtokra besétálni. Ki ez?
Gyorsan utána futok, az épp mesélő Sait otthagyva, aki a meglepettségtől dermedten áll meg. Sajnálom, de ez most fontos. Ide senki nem jöhet be.
Berobogok a kapun, ő már messzebb van, egy középsőbb ház kilincséért nyúl.
- Hé te! Oda nem mehetsz be! Az lezárt terület! – szólok rá idegesen. Mit képzel ez? Csak nézelődik? Ki ez?
Kezeimet csípőmre teszem, és mérgesen nézek az alakra.
Nem mozdul, csak néz ki a csuklya alól.
- Nem hallod? Oda nem mehetsz be! – szólok rá újra, majd közelebb megyek, hogy megnézhessem ki is ez. Amit kartávolságba érek meg is ragad, és az ajtónak nyom. Ismerős mozdulatok, tapasztaltam már... az ágyék felé való rúgás már reflexszerűen el is indult a lábamban, de gyorsan leszorítja. De gyors. Talán nem is egyszerű ember. Ninja lenne?
- Mit képzelsz? – nézek fenyegetőn.
- Mondjuk azt, hogy bemehetek a saját házamba? – szól egy mély hang, aminek ismerőssége, fagyossága teljesen megborzongat. Nem... az nem lehet. Lehajtja a csuklyáját én sem hiszek a szememnek.
- Sasu... - ... ke. Nem tudom befejezni, mert kezét hirtelen tapasztja számra.
- Egy szót se! Egy ideig nem tudhatja senki, hogy itt vagyok, amíg el nem rendezek mindent. És te pedig... – szemei még fagyosabbá válnak mint eddig – tartod a szád.
Csendben végigmér, úgy tartja kezét a számon, hogy még biccenteni sem tudok.
léptek zaja töri meg a kínos csendet, Sasuke visszakapja a csuklyát.
- Sakura! – hallom az ismerős hangot. Ez Sai – ki ez az alak, jól vagy? – kérdi kis aggodalommal. Sasukéra nézek, aki enyhén megrázza fejét.
- Jól Sai igen – válaszolok a fiúnak, majd mellé sietek, de ahogy visszanézek az ajtóhoz, már nincs sehol.
„Sasuke” – cseng a fejemben a név, és nem tudom, hogy most tényleg higgyek-e annak, amit láttam.Egyszerűen nem értem, hogy ennyi év után, miért jött vissza, hogyan, és hogy mit akar.
Kisétálunk a birtokról, és újra Ichiraku felé vesszük az irányt.
- Ki volt ez? – kérdi Sai, mire szemem kicsit semlegessé válik.
- Nem tudom... – válaszolom halkan, és nem is kérdez többet, mert tudja, hogy nincs értelme.
Ahogy eszünk, sokszor nézek Narutora, aki egy idő után ezt észre is veszi, és rákérdez, hogy mi bajom van.
- Semmi – fordulok vissza ételemhez, kicsit megkavargatom, majd eszek. Úgy látszik, hogy ő még nem találkozott vele. Nem baj, akkor nem is mondom el neki. Biztosan lesz még alkalom, hogy találkozzanak. Biztos vagyok benne.
Másnap Hinataval és Kibával találkozunk egy teázóban. Lelkesen nézegetnek egy térképet, hogy hol nem jártak még a falun kívüli erdőben. Szeretnének a Hokagétól „küldetést” kérni, hogy egy kicsit kiszabadulhassanak a hétköznapokból. Milyen aranyosak. Épp kortyolok a teámból, mikor ismerős chakrajelenlétet érzek. Körbesandítok, de nem látom sehol. Biztos csak képzelődöm. A többieken nem látom a meglepődést, ők biztos nem érzik. Leteszem a csészét, és csak Hianaékat nézem.
Sai épp inna, de megrándul a keze, kicsit előre hajol, és a ruháján köt ki. Hm...
Letörölgeti, majd körbenéz, de senki. Gyanús... De elehet, hogy csak véletlen.
Sai enni próbál, most fél szemmel figyelem is közben, és persze megint a ruhán köt ki az étel. Ez már nem lehet véletlen.
- Bocsássatok meg – szólal meg Sai, majd feláll és kivonul. Most már biztos vagyok benne, hogy nem képzelődtem.
- Sasuke. Ez nagyon nem volt szép tőled – suttogom, hogy a többiek ne hallják meg. Nem is tudtam, hogy ilyen gyerekes vagy – remélem, hogy meghallotta. Tudom, érzem, hogy itt van. Hirtelen megérzem gyenge, forró leheletét hátul a nyakamnál.
- Csak idegesített a kis mitugrász – ch... jellemző... de kivételesen, most nem tud semmit – Te nem láthatsz engem, hogy csinálod? – kérdi mély hangján, melyben kíváncsiság cseng.
- Medi jutsu – világosítom fel – Érzem a chakrádat a tested körül. Az rejti el az alakod. Nem látlak, de érzem hogy itt vagy – bármikor felismerem az ő chakráját. Érzem, hogy közvetlen a hátam mögött van. Szívem vadul kalapál közelségétől, de nyugodtnak kell maradnom, nem láthatja senki, hogy izgulok, hisz akkor kiderül minden. Hirtelen szorítást érzek nyakamnál és derekamnál, belebizsereg a bőröm, majd egy pillanatnyi sötétség, és szél cirógatja arcomat. Egy pillanat alatt tűnik előttem, meglátom fehér arcát, és a jellegzetes Uchiha vonásokat. Szeme vörösen izzik, mintázata ismeretlen számomra, kissé talán félelmetes is.
- Mit akarsz tőlem? – kérdem arcára nézve.
- Nem is örülsz, hogy látsz? – majd gúnyos mosoly kúszik szája sarkába. Jellemző, egoizmus.
- Megváltoztál. És én már nem az a Sakura vagyok aki vakon szerelmes volt egy fiúba, aki még szóra sem méltatta – mondom válaszként. Ez az igazság. Ne higgye az, hogy még mindig az a kislány vagyok, aki utána futkos. Még egyszer nem történhet meg. Nem is fog. Én már rég más vagyok. Felnőttem.
Tesz felém egy lépést, közvetlen az arcomhoz hajol. Nem értem. -Miért csinálod ezt? - kérdezi értetlenül.
-Miért? Talán mert jól szórakozom. Talán mert tetszik. Talán mert tetszel. Talán mert így akarom. Talán mert rájöttem hogy így jó. Döntsd el melyik – dobálja a szavakat, majd leugrik a semmibe. Nem aggódom, csak mozdulatlanul állok, és utána nézek, majd feltűnik egy szőke üstök, és kihajol a korláton, Sasuke után. Talán még utána is kiált, de nem érzékelem tisztán. Az a sok kijelentés jár a fejemben, amit az előbb mondott. Kakashi lép mellém, zsebre dugott kezekkel. Szemem csak le vannak sütve, karjaim ernyedten lógnak mellettem.
- Tényleg ő volt az, Sakura – suttogja a jounin maszkja mögül, mire biccentve igent mondok.
- Sakura-chaaaan! – rikkantja a szőke, majdnem a képembe mászva –Te tudtad, hogy itt van? Miért nem szóltál? – kér számon felháborodottan.
- Mert... megkért rá... – suttogom, szomorú szemekkel szemébe nézve.
- Tudtam! Tudtam, hogy még mindig... – Puff. Pofon vágom, mielőtt ki is ejtené a szót a száján. Nem Naruto, ne hidd, hogy én még mindig...
Fájdalmasan fordulok el, szemem összeszorítva, hogy az eddig torkomban gyülemlett knny ki ne csorduljon.
Még halkan hallom Kakashi szavait, amit Narutonak mond.
- Tudom, hogy csak ideges voltál, de tudod, te is, hogy mennyire megváltoztatok. Sakura is más.
Igen, így van.
Visszasétálok a városba, lassan járkálok nyüzsgő utcán. Egyszer csak meghallom a nevem. Sai az.
- Hol voltál? Mire visszajöttem, eltűntél.
- Semmi baj Sai, jól vagyok – válaszolom, keserűen mosolyogva, és haladok tovább.
- Biztos? Ne kísérjelek haza? – kérdi kedvesen.
- Ne... most szeretnék kicsit egyedül lenni – biccent, mire hálásan mosolygok, és visszamegy. Köszönöm. Kisétálok a parkba, megnyugtatónak érem azt a környezetet. Menet közben elhaladok a mellett a bizonyos kőpad mellett és késztetést érzek rá, hogy leüljek. De sajnos megint elragadnak a régi fájdalmas emlékek, így felállok és úgy döntök, hogy hazamegyek, már úgy is késő délután van.
Egy forró csésze teával ülök le a nappalimban a kanapéra, és kifújom magam. Átgondolom a mai nap történéseit.
„Talán mert jól szórakozom” – villan be gondolatomba a mély hang.
„Talán mert tetszik” – ujjaimmal jobban megszorítom a csésze fülét.
„Talán mert tetszel” – egy kis reccsenést érzek és hallok, ezért leteszem a csészét, mielőtt összeroppan.
„Talán mert így akarom” – ch...
„Talán mert rájöttem, hogy így jó” – bunkó.
„Döntsd el melyik”
Miért jó az neki, hogy így játszik velem? Mit akar ezzel elérni? Mit akar tőlem? Miért? Arcom tenyerembe temetem, majd pár perc tétovázás után ismét csak magam elé nézek.
Nem. Nem történhet meg megint. Nem játszhat velem, az érzéseimmel, nem teheti ezt velem. Megígértem, hogy többé ez nem történhet meg. Már késő este van, de nem érdekel. Felpattanok, felkapom csizmám, majd kifutok a házból, ki az utcára. Megkeresem, és ha kell a fejébe verem, hogy nem szórakozhat így se velem, se senki mással. Nem szórakozhat az emberek gyötrésével. Rögtön az Uchiha birtok felé megyek, de már kint látom, hogy semmi fény. Nem is érzem a közelben. Tovább haladok, és egyre erősebben érzem. Ez ő lesz.
Pihegve megállok az utca közepén, nem messze a birtoktól. Itt kell lennie, érzem. Körbenézek, de sehol. Viszont ma már jártam itt.
- Nocsak – hallom az ismerős hangot a hátam mögül, és rögtön meg is fordulok – Csak nem engem keresel? – arcán apró élveteg mosoly.
- Sasuke – szűröm idegesen fogaim között – De – válaszolok kicsit hangosabban.
- És? – kérdi, és lassan közeledik felém, és csak egy helyben állok, az sem érdekel, hogy közvetlen előttem áll meg.
- Hogy képzeled, hogy csak így játszadozol?
- Miért? – szája szélét elhúzza. Elég.
Meglendítem kezem, hogy egy pofont adjak, de lefogja csuklómat.
- Te – morgom, szemébe nézve.
- Én? – kérdez vissza incselkedőn. Hogy lehet valakinek ekkora arca?
- Nem játszadozhatsz velem! – majd másik kezem is meglendül, de azt is lefogja. A fenébe.
Hirtelen tapad az ajkamra, gondolkodni sincs időm, fel sem fogom mit tesz, csak pár hosszú pillanattal később fészkelődni kezdek, míg ki nem szabadítom kezeimet szorításából, és hátrálok pár lépést, számat szolidan megtörlöm.
- Miért teszed ezt? – méreggel teli szemeim rá meresztem, egyszerűen nem bírom felfogni, hogy miért – Mondd el, hogy mit akarsz tőlem? Miért jöttél vissza?
Kavargó őszi levelek. Konohára emlékeztetnek. A levelek falujára, ahol minden elkezdődött.
Lassan 10 év telt el azóta, hogy kétségbeesetten és dühösen elhagytam a falut, most mégis... visszatérni készülök oda.
A többiek nem is tudják milyen erős lettem ez alatt a tíz év alatt. Megpróbáltam megölni Orochimaru-t, sikerült is, ám az a mocsok Kabuto valamilyen különleges technikával visszahozta az életbe. Nem baj, legalább nem háborgat jelenleg.
Kicsit bűntudatom van hogy Kakashi megmondta nekem az elején hogy ez lesz. Sakura. Sakura vissza akart tartani, de én elárultam. Naruto. Naruto aznap sírva üvöltötte utánam hogy Orochimaru-nak csak a testem kell, és mikor én rájöttem erre, már késő volt.
Vajon mit fog szólni, ha viszontlát ennyi év után. Kutatott utánam, de hiába, mert midig új rejtekhelyet kerestünk. Keresése éveken át kudarc volt. Vajon feladta valaha is?
Mostmár nincs más célja az életemnek csakhogy én legyek a legerősebb. Bármit megkapok amit akarok, és ha én leszek a legerősebb talán fennmarad a klánom neve. Örökre. Megígértem Itachi-nak. Meg kell tennem. Még akkoris, ha ez az út Konohába vezet.
***
Amit magam után hagyok, az csak 10 év magány és fájdalom. Küzdelem és harc. Könnyek és kudarcok.
Állok a vízesés tetején, és hagyom hogy a faleveleket felém fújja a szél. Az egyik az arcomnak csapódik, elkapom és elgondolkozva bámulom.
Jó szórakozás lesz. Igen, az. Bizonyára.
***
Konoha.
Semmit sem változott.
Az utcán vannak ugyan olyan dolgok amik nem emlékeztetnek a régire, de azon kívül minden a régi. Köpenyem csuklyáját a fejemre borítom hogy nehogy felismerjenek. Nem kell az nekem hogy tömeghisztéria törjön ki a jelenlétem miatt. Egyeseknek minden bizonnyal áruló vagyok, és nem látnak szívesen.
Gyerekek futnak végig az utcán, egy copfos ninja fut mögöttük és üvöltözi hogy álljanak meg. Semmit sem változott... Iruka-sensei. - mosolyodom el a csuklya alatt.
Hirtelen meglök valaki hátulról és szőke fürtök csillannak meg, ahogy elhalad mellettem az illető.
-Nem tudsz vigyázni? - förmed rám egy női hang. Ino. Hát ő azért változott.. ha nem is sokat. Nem szólok semmit, de még mielőtt kinyitnám a számat úgy is tovaszáguld, maga után rángatva egy méltatlankodó úthengert. Choji.
Hehe.. jó látni hogy itt tényleg alig változott valami. A szokásos chipszes zacskó még mindig ott van a kezében.
Elhatalmasodó vigyoromat elrejtve indulok tovább. El kell jutnom a házamig. Aztán ráérek azon gondolkozni hogy mitévő legyek.
***
Direkt a hosszabb utat választom, mert úgy nem kell elhaladnom a Ramenes mellett és minimálisra csökken az esélye hogy belefussak Naruto-ba. Ő ugyanis csuklya ide vagy oda, a chakrámról megismerne, akárhogy is akarom elrejteni.
Befordulok egy kis utcán, áh itt is vagyok.
Házam a központban van, de elég eldugott kis helyen. Az ajtó elég kopottas, bizonyára nem járt itt senki sem mióta elmentem.
Már a kilincsen van a kezem, mikor megszólít egy hang.
-Hé te! Oda nem mehetsz be! Az lezárt terület!
Hú de parancsoló valaki. - gondolom magamban és a hang felé fordulok. Na ne!
Sakura.
Csípőre tett kézzel néz rám. Arca dühös, már-már ugyanolyan parancsoló mint a Hokage-nek. Nocsak...Tsunade befolyás? Haja nem nőtt sokat, bizonyára azóta is vágatja. Viszont sokkal nőiesebb lett. Ezt a rövid szoknya csak mégjobban kiemeli.
-Nem hallod? Oda nem mehetsz be! - ismétli meg mégegyszer mert a kezem még mindig a kilincsen van. Közelebb sétál, én pedig elkapom a karját és egy egyszerű mozdulattal az ajtónak penderítem. Nagyon gyors, mert már fel emeli a lábát hogy rúgjon, méghozzá elég elég kellemetlen helyen, de szerencsére ez a trükk nálam nem működik. Térdemmel a fának szorítom a lábait.
-Mit képzelsz? - morog rám dühösen.
-Mondjuk azt hogy bemehetek a saját házamba? - kérdezem gúnyosan és lehajtom a fejemről a csuklyát.
-Sasu... - már nyitná a száját, de betapasztom a kezemmel.
-Egy szót se! Egy ideig nem tudhatja senki hogy itt vagyok amíg el nem rendezek mindent. -nézek rá komolyan. - És te pedig... tartod a szád. - teszem hozzá parancsoló hangnemben.
Milyen közel van hozzám a csodálkozó arca. Csillogó zöld szemek, puha ajkak, amiket most eltakar a tenyerem. Hogyis nem vettem észre ezt a gyönyörű lányt? - jár a fejemben egyre, mikor zajt hallok. Gyorsan visszaveszem a csuklyát, épp mielőtt meglátna egy közeledő fiú. Lépteinek zaja már száz méterről hallatszik.
-Sakura! -kiáltja és megáll az utca végén. - Ki ez az alak? Jól vagy?
Ránézek és alig láthatóan nemet intek a fejemmel.
-Jól Sai igen. -feleli. Érti a célzást. Okos lány.
Még utoljára rámnéz mielőtt odaszaladna a fiúhoz. Mire visszanéz én már nem vagyok ott.
***
Szóval Sai.
Hmm... Vajon mi köze van Sakura-hoz? Áh tudom már, ő az aki Danzo embere volt, és beépült a csapatukba. Azóta is a csapat tagja lenne? Helyettem?
Hah... jobb helyettest nem találtak?
Sóhajtva ülök le a porba nappalim közepén. Ledobom a köpenyt és végignézek a bútorokon, amiket azóta nem érintett senki.
Nem érdekel a gizda mitugrász... Sakura az enyém lesz. Kell nekem az a lány és meg is fogom szerezni.
***
Másnap.
Az álruha soknak tűnik, így egy rejtőző jutsu-val rejtem el magam míg sétálok az utcán. Az emberek észre sem vesznek, keresztülnéznek rajtam, hiszen ez a jutsu, a Sharingannal kombinálva teljesen láthatatlanná teszi a testemet.
Hiába ígértem meg magamnak hogy ma rendbeteszem a dolgokat és elmegyek Kakashi-hoz, minduntalan Sakurán és azon a fiún jár az eszem. Vajon együtt vannak? Áh nem hiszem. Akkor csak barátok?
Végül azon kapom magam hogy pásztázom az utcákat hogy hol látom meg őket.
Nemsokára rájuk is akadok. Egy teázóban ülnek és beszélgetnek. Ott van még Hinata és Kiba is, de ők éppen nagyon el vannak foglalva egy térkép böngészésvel. Bizonyára egy küldetésre készülnek.
Leülök melléjük egy szabad székre, és mikor a Sai nevű fiú a szájához emeli a poharat direkt meglököm, így magára loccsantja a felét.
Alig bírom ki hogy ne nevessek.
Látom hogy csodálkozva tekinget körbe, de nem láthat.
Nagyon nem tetszik a fiú. Fekete haja és fehér bőre van mint nekem, de van valami benne..ami miatt ki nem állhatom. Na jó, mondjuk hogy ez a valami az, hogy Sakurával van.
Most egy tál rizst próbál meg enni. Egy apró chakraszéllel elérem hogy a tá rizs a ruháján kössön ki, szanaszéjjel.
Elnézést kér és elvonul átöltözni.
-Sasuke. - hallok egy halk suttogást. - Ez nagyon nem volt szép tőled. Nem is tudtamhogy ilyen gyerekes vagy.
Körbenézek hogy lássan ki szólt hozzám és elcsodálkozom. Sakura éppen rám bámul, holott nem láthat a jutsu miatt.
Egy láthatatlan mozdulattal a háta mögött termek és a fülébe súgom:
-Csak idegesített a kis mitugrász!
Bosszúsan sóhajt.
-Te nem láthatsz engem. Hogy csinálod? - kérdezem érdeklődve.
-Medi jutsu. Érzem a chakrádat a tested körül. Az rejti el az alakod. Nem látlak, de érzem hogy itt vagy. - magyarázza higgadtan. Hú de nagyon higgadt, akkor miért ver ilyen gyorsan a szíve. Felkuncogok.
Átkarolom a nyakát és a derekát és elteleprotálom magunkat messzire, a Hokage szobrokhoz. Itt már felfedhetem az alakomat végre. Hajamba belekap a feltámadó szél, szemeimben vörösen csillog a Sharingan vadiúj mintázata. Nem is tudod mire vagyok képes ezzel az új továbbfejlesztett vérvonal képességgel. De majd megtudod ezt is.
-Mit akarsz tőlem? - kérdezi rám fügegsztve a tekintetét.
-Nem is örülsz hogy látsz? - húzom el a számat gúnyosan.
-Megváltoztál. És én már nem az a kicsi Sakura vagyok aki vakon szerelmes volt egy fiúba, aki még szóra sem méltatta. - feleli fájdalmas pillantással.
-Igazad van. Megváltoztam. - felelem bólintva, komoran. - De nem fogok bocsántot kérni azért amit az a Sasuke tett. Én már nem az vagyok, ahogy te sem. Viszont nem fogom hagyni hogy az idiótán mosolygó bájgúnár megszerezzen magának.
Két közeledő chakrát érzékelek. Gyorsak.
Odalépek hozzá, egészen közel hajolok az arcához.
-Miért csinálod ezt? - kérdezi értetlenül.
-Miért? Talán mert jól szórakozom. Talán mert tetszik. Talán mert tetszel. Talán mert így akarom. Talán mert rájöttem hogy így jó. Döntsd el melyik. -felelem és leugrom a szoborról mikor meglátom a feltűnő Kakashi-t és Naruto-t.
A szőke kihajol a korláton én pedig rávigyorgok mielőtt eltűnnék. Szegény Sakura.. most magyarázkodhat.
De sokkal jobb hogy a kétely amit elültettem a szívében.. hamarosan kicsírázik. És akkor jön el az én időm...
