 Karakter: Zashy Chaoess
Megjegyzés: (Vyvynek)
Ciccegve, igen csak fájdalmas fintorok kíséretében mászom elő a házak takarásából, és igyekszem a bőrömet égető láncokat leszaggatni, de ismételten kudarcot vallok. Szinte már beleégetik magukat a húsomba is, és kezdek kicsit kibukni tőlük.
Persze annyi lenne a dolgom, hogy visszamegyek a palotába, és az uralkodó máris enyhítené a fájdalmat… némi büntetés után. Mintha tehetnék arról, hogy muszáj néha kiszabadulnom abból a cirkuszból, amit ők nemesi udvarnak hívnak…
Persze nem így terveztem a szabadnapom. Nem elég, hogy hamar kiszúrták a szökésem, a királyi gárda végigkergetett két falun, de még sebeket is okoztak, pedig máskor megelégednek a láncokkal. Mindegy, most éppen leráztam őket, és csak azért is kint maradok egy darabig. Csak keresnem kell valakit, akitől tudok serezni átlagosabb ruhákat, mint ami rajtam van. Így enyhén szólva kilógok a tömegből…
Pálcámat az ujjaim közt forgatva, némi fedőbűbájjal palástolom a jelenlétem, és úgy haladok végig az esti utcán, mígnem az egyik üzlet magára vonja a figyelmem. Erős, mágikus pajzsok védik ártó szándékú lények ellen, ettől függetlenül olyan boltnak tűnik, ahol pont a magam féléknek árulnak dolgokat. Mármint nem mennydörgés madaraknak, hanem mágusoknak.
Töprengve állok meg előtte, de ekkor újra megszorulnak a láncaim. Sziszegve görnyedek össze kissé, hogy tompítsam a fájdalmat, de közben a bűbájam megszűnik, így páran döbbenten lassítanak a mellettem elhaladók közül.
Na jó, nem akarok perpillanat látványosság lenni, de a bolt már bezárt… Próba szerencse, dörömbölök párat az ajtón, és legnagyobb örömömre, hamarosan résnyire kinyílik.
- Zárva vagyok – hangzik a tömör elutasítás, és már zárná be, de pálcámat a résbe dugva gátolom meg a tevékenységében.
- Kérem, csak egy köpenyre, vagy láthatatlanná tévő lötyire lenne szükségem, esetleg hasonlóra, de nincs időm holnapig – hadarom el, de a következő pillanatban ismét végigszánt rajtam a fájdalom, és a pálca kiesik a kezemből.
- Jól vagy? – nyílik ki kissé jobban az ajtó, bár még mindig nem látom igazán a tulajt, még a kiváló látásom ellenére se, amit egyébként is homályosít a fájdalom.
- Persze, remekül… amint vége a kínnak, talán még táncra is perdülök – vágom rá cinikusan, miközben felhalászom a földről a pálcámat. Miközben igyekszem úgy kiegyenesedni, hogy a lehető legkevésbé szoruljanak meg a láncaim, csend áll be közénk, és miután függőlegesben vagyok, se igazán jut döntésre. Nem csapja az orromra az ajtót, de ki se nyitja jobban.
- Na jó, elküld, vagy beenged? Esetleg hozzám vág egy köpenyt? – elégelem meg a dolgot. Nincs nekem erre időm, bármikor itt lehet a gárda, én meg vígan ácsorgom az utcán, fedőbűbáj nélkül. A láncok ugyanis nem engedik, hogy újra magamra vonjam kín nélkül.
- Fél percre – feleli végül, jó alapos átgondolás után, és kijjebb nyitja az ajtót, hogy becsusszanhassak. Megkönnyebbült sóhajjal lépek beljebb, és amint záródik az ajtó mögöttem, megpördülve nézem meg magamnak „vendéglátómat”. Hát nem mondom, hogy nem akadt el a lélegzetem méreteit látva, de az már félelmetes, mennyire nem ilyen arcra számítottam azután, hogy végigmértem a testét.
Túl lágyak a vonásai, emellett fájdalommal teli, űzött és meggyötört a tekintete. viszont nem tűnik sokkal idősebbnek nálam, így úgy döntök nem magázom tovább.
- Köszönöm – préselem ki magamból, mikor sikerül kizökkennem a bambulásból.
- Nem vagy ember – jegyzi meg hirtelen, én pedig egy vállvonással reagálom le a dolgot, és csodálkozva nézek körül a gazdagon berendezett boltba. Van itt minden, amire egy mágusnak szüksége lehet, de úgy tűnik a pálcákra szakosodott leginkább. – Üldöznek? – pillant végig rajtam, és bár ruháim takarják a testembe maró láncokat, ha van némi varázsereje, érzékeli.
Ahogy az én figyelmemet se kerüli el a különös, sötét energia, ami őt lengi körül. Hozzátartozik, de mégse a része… egy átok.
- Mindig üldöznek – felelem, és elgondolkodva lépek közelebb hozzá. Nem kis meglepetésemre, annak ellenére erősíti fel a testét beborító védőmágiát, és lép hátrébb, hogy jóval nagyobb nálam. Persze mágiával még a legkisebbek is árthatnak a legnagyobbaknak, de az ő szemében fellobbanó paranoia nem normális.
Bármennyire is fáj a láncoktól, a kíváncsiságomnak engedek, és kiengedem a mágiám, ami egyedül az én fajtámra jellemző, és ha nem lenne korlátozva, még a leghatalmasabb emberénél is hatalmasabb lenne. De így is képes vagyok érzékelni olyat, amit egyszerű halandó nem.
Letapogatom a mágikus nyomokat, és ösztönösen ismerek rá az átokra. Elkerekedett szemekkel, halk szisszenéssel húzom vissza az erőm, és ez most nem a testembe nyilalló fájdalomnak szólt.
- Elátkoztak! – állapítom meg, amit már ő is biztosan tud, így a fejemet megrázva, folytatom. – Jó, oké, ezt biztos tudod. Miért nem szabadultál meg tőle?
- Honnan…? Mintha az olyan egyszerű lenne! – még tartózkodóbbá válik, mint amilyen eddig volt, és szerintem legszívesebben kirakna a boltból. Úgy tűnik viszont, hogy szörnyen érzékeny pontra tapintottam, és ha jobban belegondolok, nincs ember a világon, aki szívesen élne együtt egy ilyen ősi, és sötét átokkal, ha lenne más választása.
- Nem tudsz… - állapítom meg, szinte csak magamnak. Hát persze… Az emberek képességei messze nem olyanok, mint az enyémek. – Én viszont tudom, hogy… - Zajongás támad kint, ami belém fojtja a folytatást, pedig végre neki is csillant valami a szemeiben. Viszont a lárma egészen az ajtó előttről jön, és a következő pillanatban valaki durván beront a boltba.
Felszisszenve nézek farkasszemet a gárdaparancsnokkal, aki semmivel se tűnik boldogabbnak nálam, bár ő legalább a célját érte el a megtalálásommal.
- Zashy! Azonnal velünk jössz, Őfelsége tajtékzik a szökésed miatt! – Mondjon olyat, amit nem tudok leszűrni a kínzóan körém fonódó láncokból.
- Hogy nem tudtatok volna még kőrözni egy darabig az erdőben… - mormogom, de mivel már fegyvert is fognak rám, jobbnak látom engedelmeskedni. Úgyis minden szökésemnek ez az eredménye előbb utóbb, sokat még nem láttam a világból. – Ez egy érdekes bolt, visszajövök még! – vetek egy utolsó pillantást a tulajra, aki komolyan rosszabbul néz ki a katonák érkezése óta, mint eddig.
Tényleg meg kéne szabadítanom attól az átoktól, és mennydörgésmadárként még képes is vagyok rá. Vagyis lennék, ha az uralkodó láncai nem korlátoznák az erőm egy jó részét. Mindenesetre ahogy tudok, visszajövök, ha kell azt mondom, hogy a munkámhoz szükséges dolgokat csak itt lehet beszerezni, de muszáj lesz. Talán segíthetünk egymásnak…
|
