 Karakter: Zero Fratmud
Megjegyzés: Roxanomnak~Lisanak
Felnézek az éjszakai égboltra és felszusszanok. Ellököm magamat a fa törzsétől ideje nekiindulni az éjszakának és az emlékek sokaságának. Még magamat is meglepem hisz ezeket az emlékeket régen eltemettem magamban. Nincs semmi értelmük.
Évekkel ezelőtt ~
„Elég vicces hogy pont engem hív a főnök. Nem is én kezdtem a veszekedést. Lebiggyesztem ajkaimat és mormogok magamban. Mikor meglát, a titkárnő az ajtóban szól a főnöknek.
- Szia Zero, Darius már vár. – mosolyog rám Jane.
- Köszönöm. –sóhajtom és belépek. Darius rám néz, és felém bök a fejével.
- Gyere, ülj le fiam. – mondja a maga mély hangján. – Lenne egy megbízásom a számodra. Nem biztos, hogy rögtön tudod teljesíteni. Egy lányt kell megtalálnod. Roxan Cox démon és kóborol a világban. Lehet, okoz még meglepetést. –mosolyog, sokat sejtetően mire rá nézek kérdőn.
- Mit akarsz ezzel mondani Darius? – csak legyintve leint.
- Majd mikor ott az ideje megtudod édes fiam. – azzal utamra engedett.”
Napjainkban~
Sosem értettem miért tette. Annyit tudtam meg a lányról, hogy kalandor és járja az erdőket és a hegyeket. Bár most hogy még közbejött a démonok bálja nem lendített a kedvemen. Nagy hacacáré a nagy semmire. Elfintorodom mindig is gyűlöltem ezt a sok marhaságot. Felnézek a holdra mely most teljesen látható. A csillagok mindig átölelik, mindig vele vannak, sosincs egyedül. Én meg már hiába keresem évek óta a szerelmet, egy nőt, aki elbírna viselni sosem sikerül. Olyan ez, mint egy ördögi kör. Hiába reménykedsz, úgysem győzhetsz. Zajt hallok rögtön oda kapom a fejemet. Beleszagolok a levegőbe. Démon jelenléte felmorgok és elindulok, az irányába mire meglátok egy szőke üstököt.
- Nyugi haver Dimitry vagyok. –emeli fel kezét régi barátom.
- Tudod, hogy megölhettelek volna te hülyegyerek? –morranok, rá mire elvigyorodik olyan, mint egy villanykörte.
- Nyugi már ne húzd fel ennyire magadat öregem! – nevet fel mire mogorván nézek rá.
- Minek kerestél? – nézek kérdőn rá.
- Tudod te jól miért. Nem gondolod, hogy a bálon a kicsike is megjelenik? Démon muszáj neki. –dől neki egy fa törzsének és meggyújt egy cigit.
- Nem feltétlenül jelenik meg. Meg amúgy is már évek óta keresem és eddig nem találtam. –sóhajtok fel és hátrasimítom vörös hajamat.
- Ne légy már ilyen pesszimista. Nem értem miért téged kért meg Darius az őrzésével. Nincs valami hátsószándéka? –néz kérdőn rám és kifújja a füstöt.
- Milyen hátsószándék te szerencsétlen? –sóhajtok fel és karba teszem a kezemet.
- Tudod nagy szerelem első látásra. –rebegteti szempilláit, mint valami rossz buzi és mit ad Lucifer mi száguld a feje felé? Egy szép kis farönk.
- Pofa be, amíg be nem varrom véletlenül. - vicsorgom, mire felröhög.
- Na, gyere, nagyfiú lassan készülődnöd kell. Tudod jól egész napos lesz a buli. –ellöki magát a fatörzstől és megindul.
Felmorgok és elindulok előtte. Ha utána ballagnék még félő, hogy leszedem a fejét. Még hogy azért bízta rám, mert szerelembe esnék?! Darius nem ilyen első neki a munka, mint az érzelmek. Bár a családot nem adná semmiért ezt még én is elhiszem. Nagy nehezen kiérünk a városba és elindulunk házunkhoz. Ha már a zakóra gondolok, kiráz a hideg. Jézus atya úr isten! Mi vár még rám? Dimitry kopogtatja meg a vállamat.
- Hé, mi van veled? Olyan, vagy mint aki ide rókázik. – néz, rám aggódva mire forgatom a szememet.
- Nyugi még nem patkolok el. Csak nincs kedvem ehhez a hülyeséghez. –morgom és megyek tovább.
- Nézd a jó oldalát. Nem kell dolgoznod. –mondja nagy lelkesedéssel.
Felnézek, az égre majd belépek a házba. Felmegyek, a szobámba gyorsan lezuhanyozom. Nézem, mit lehetne kezdeni a hajammal, de végül úgy, döntök, szabadon hagyom. A farkas tetoválásra nézek és elmosolyodom. Ezt akkor csináltattam, amikor megkaptam a megbízást. Felveszem ruháimat és előkotrom a meghívót. A zakó belső zsebébe teszem, majd lemegyek ahol már barátom vár.
- Na, végre. Olyan lassú, vagy mint egy menyasszony. –morgolódik, mire bemutatok.
- Menjünk te villanykörte. – láthatatlanná válva érkezünk meg a helyszínre.
Egy régi elhagyatott vár az, amit csak a démonok ismernek. Régen ez volt a királyi rezidencia. Egy kis falu övezi ahol én nőttem fel. Imádom ezt a kisvárost maga a nyugalom. Elmosolyodom és belépek, átadom a meghívót és végignézek a jelenlévőkön. Sok-sok unalmas senki elfintorodom. Behúzódunk, egy sarokba ahonnan mindent látunk.
- Hallod ez halál unalmas lesz… - sóhajt és cigire gyújt. Meggyújtja, majd beleszív.
- Nem mondod? Komolyan nem szólalsz meg hülyén halok meg. – nézek rá és megrázom fejemet.
- Legalább szép a látvány. – néz, végig a nőkön majd megakad a szeme az ajtón. – Hé, öreg nézz csak oda.
Arra pillantok amerre irányított és elakad még a szavam is. Egy gyönyörű teremtés libeg be az ajtón. Haja olyan, mint a holdfény arca kicsit gyermeteg a szemei gyönyörű barnák. Hisz ez Roxan! Ki hitte volna, hogy egy ilyen tündérre kell vigyáznom? Magamban felsóhajtok. Lassan elindulok, rám terelődik tekintete és látom, hogy meglepődik és mérlegeli, vajon mit akarhatok. Mikor odaérek, meghajolok.
- Megengedi, hogy a kísérője legyek kisasszony? –nézek rá kék szemeimmel. Szétnéz, összepréseli, ajkait majd gondolom, eldönti inkább velem, mint hogy rá szálljanak. Karomat nyújtom neki.
- Szívesen. – karom belém te jó ég! A hangja olyan édes. Lassan kivezetem, a tömegből mire felnéz rám.
- Mond, mivel foglalkozol? – kíváncsian figyel.
- Egy vadász klán tagja vagyok. –mosolygok rá kedvesen, ami nálam nagy szó.
- Van oka, hogy oda jöttél hozzám és ez nem csak a kísérősségről szól. –halvány mosoly jelenik meg ajkain.
- Igazából, én vagyok az őrződ, aki vigyázz rád. –suttogom, felkapja fejét és rám néz. Lehet, hogy most fog elmenekülni előlem? Remélem nem valahogy fájna ha elszakadnék tőle.
|
