|
|
Szerepjáték
(Naruto)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Levi-sama | 2009. 06. 02. 16:31:18 | #394 |
Karakter: Naruto
Dermedten próbálok kinyögni valami értelmeset a dadogáson kívül, végül Kakashi-sensei a segítségemre siet, és a hátamat megpaskol.
- Indulás.
Megkönnyebbülten sietek előre.
***
Otthon a zuhany után beleesek az ágyacskámba.
Végre egy kis nyugalom, és minden a régi kerékvágásban. Nincsenek zavaró tényezők (Sasuke), és furcsa balesetek (amikor a számra esett véletlenül a szájával), így tudok koncentrálni az... zZzZzZ...
***
Másnap reggel „frissen, fitten” rúgom le magamról a takarót, majd az ágyból négykézláb kivánszorogva a fürdőszobába verek magamba egy kis életet.
- Ne nézz ilyen bambán... - motyogom tele szájjal, majd kiköpöm a fogkrémes habot. Széles Narutos vigyor... csillanás. Remek. Mehetünk.
Szokásos korareggeli zaklatás Tsunade-baachannál, majd reggeli Sakurával. Edzés Leevel, és délután fürdőzés Iruka-senseijel.
Belépünk a fürdőbe, és derekunkon törülközővel beszélgetünk tovább, úgy haladunk a medence felé.
- ...és aztán elővettem a kunai késemet, és... Jé! Szia Kakashi-sensei! - hökkenek meg. Kedvesen int nekünk, és mellénk lép.
- Ne haragudj Naruto, elrabolhatom a senseit egy percre? - kérdezi.
- Persze - biccentek barátságosan, és még vetek egy pillantást Iruka-sensei piros arcára mielőtt eltűnnek a szemem előtt. Nahát, bizonyára nagyon melege lehet.
Belépek a vízbe.
- Szervusz Dobe - hallom a mély hangot, és akut szívroham után észbe kapva kapaszkodom meg törülközőmben.
- Sa...ske... öh, szia - dadogom. Mit keres ő itt? Zavaromon túltéve magam (amit nem értek), elmerülök a vízben.
- Nahát... - kezdek csevegni lecsillapodva. - Mi szél hozott ide? Én Iruka-senseiel jöttem, csak neki most el kellett mennie. Biztosan nagyon fontos.
- Igen. Biztosan - hagyja rám apró biccentéssel.
Mmm... fincsi a víz. Leülök vele szemben, és ellazulok. Fesztelen csevegésbe merülök, mert imádom ha valaki szépen csöndben végighallgat, és Sasuke mindig ilyen volt.
- Naruto... - szakítja félbe a szóáradatomat. Hm?
- Nem adtad fel ugye?
- Mit? - pislogok rá értetlenül.
- A vágyad... hogy Hokage lehess.
Elvigyorodom.
- Azt sose. Teme... - válaszolom kihúzva magam. Bííízony! Egy napon majd én leszek a Hokage!
- Ezt örömmel hallom. Bár én előbb lennék Hokage mint te - mondja. Na persze...
Morcosan fújom fel az arcom.
- Nem hiszed? - folytatja nyugodtan - Bár igazad van... túl jóképű vagyok Hokagenek. Megtörném a hagyományt...a vén Sarutobi és a banya után egy ilyen sármos illető ülne a székbe... akkor aztán...
Ó hogy az a...!
Rávetődöm és vízibírkózááááááás!
Hosszas csatázás, temézés és dobézés után fölém kerekedik, ami nem lep meg, hisz erősebb nálam. Még.
- Jól van, győztél... Megadom magam - vigyorgok fel rá.
- Valóban? - vigyorodik el gonoszul, és államra csusszannak ujjai. - Azt nagyon jól teszed Dobe.
Hékás... túúúl közel van a szája. Túúúl közel... Mi mi az? Valamit lenyalt a számról? Mit...mit csinál? Döbbenten hagyom, hogy ajkai az enyémekre tapadjanak, és nyelve a számba csusszan.
Ez...
Ez megcsókolt!
Lángoló képpel lököm el magam tőle.
Placcs...
Ó a fenébe... a szemembe ment a víz és megvakít, és ráadásul... pucér vagyok!!! Sasuke meglátja a kis Narutót! Jézusom de kellemetlen ahogy Shikamaru mondaná...
Elfordulok tőle hogy ne lássa, és szemeimből próbálom kipislogni a vizet, de csak rontok a helyzeten... Egy törülköző kerül a kezembe, és Sasuke megtörli szemeimet.
- Ó a francba... kösz Sasuk... - motyogom, és végre látok. De bár megvakulnék. SASUKE!!! HÁT NEM PUCÉR?
- Mi a baj Dobe. Látsz már? - kérdezi.
- Látok... - nyögöm. - Éppen ez a baj.
- Hogy neked mennyi bajod van - kuncog halkan, és mély hangjától végigfut gerincemen a borzongás. - Fázol? Van melegebb medence is...
Na még csak az kéne!
- Asszem elég volt a vízből - hasítom a vízet mint a delfin, és már itt sem vagyok. Piros fejjel hallgatom Sasuke nevetését...
Teme.
Ezért megfizetsz... bár gőzöm sincs mi van most...
Mert ezúttal nem csúszott meg a deszkákon, és a vizes csempén sem, úgy esett a számra. Lehet hogy megszédült?!
Na jó Naruto, ne agyalj ezen. Megcsókolt és kész.
De miért?!
Olyan mint Sai... ő is egyszer meg akart csókolni, de sikerült megúsznom. Utólag azt mondta, hogy a könyvben azt olvasta, hogy a barátait megvigasztalja az ember egy öleléssel vagy hasonlók...
Ahá!
Megvan a magyarázat!
Fel akart vidítani!
Milyen figyelmes... Pedig nem is volt rosszkedvem.
Na majd meghálálom neki, de előbb muszáj ennem egy rament. Közben nyúzom egy kicsit az ott pihenő Shikamarut is.
***
Újabb küldetés. Véégre! Már az agyára mentem Tsunade-anyónak, de megérte. Egy újabb izgalmas kaland a csapatunkkal! Hát nem csodálatos?!
Csak ne lennék olyan zavarban, amikor Sasuke szemeibe nézek... Olyan furcsán érzem magam. Még soha nem volt velem ilyen.
Hallgatom ahogy beszélgetnek a többiek. Sakura megint hozza a formáját... jaj Sakura-chaaan... borzalmas vagy... És különben is, velem foglalkozz inkább, ne vele.
Persze leszólja a Rasenganomat amikor közbeszólok, és én durcásan fordítom el a fejem. Na tessék. Mint régen.
Sasuke felnevet, és ledöbbenünk.
Több okból is.
Egy: Sasuke régen soha nem nevetett. Kettő: nem is mosolygott. Három: a helyzet nem éppen humoros... vagy igen? Ja igen... bizonyára rajtam szórakozik.
- Mi van? - kérdezi.
- Semmi - morgom, és folytatjuk utunkat a Nagy Kaland felé.
Hm.
Már órák óta megyünk a helyes irányba, de nem értünk még Sunába. Biztos genjutsu hatása alá kerültünk. Tuti. Más nem történhetett.
- Add ide a térképet Dobe - fogja meg a kezem Sasuke, és maga felé húzza a térképpel együtt. Mellém hajol, és ahogy feje az enyémhez ér, megremegek. Gőzöm sincs miért.
Mond valamit, és megfordítja a térképet a kezemben, de én csak a karomat fogó kezét látom. Zavar, hogy fogja... olyan furcsa érzés...
- ...Naruto...Naruto...figyelsz? - hallom, és felriadok.
- Hm? Mi van? - firtatom.
- Oi Dobe neked magyarázok fél órája.
- Majd én navigálok - siet a segítségemre Sai, ahogy szokott. Mindig ő véd meg Sakurától is.
- Remek. Megint késünk - sóhajtja Sakura.
- Ha annyira profi vagy próbáld te - mondom neki, és nyelvet öltök rá. Sasuke csak kuncog. Ch.
- Semmi baj Usurantonkachi... kis kitérő... de legalább láthatjuk a tavat. Még úszhatunk is.
- Remek. Úgyis meleg van - hallom Sakura hangját, de én csak lángoló képemre tudok koncentrálni. Megint fürdeni? Na nem... vele nem. És főleg: pucéran nem.
Folytatjuk utunkat, és én hátul kullogok egyedül.
Tök ciki, hogy elnéztem a térképet, pedig ezerszer voltam már Sunában... Ez Sasuke hibája, mert olyan furcsa dolgokat csinál velem, hogy elvonja a figyelmemet állandóan. Ch.
- Naruto - lép mellém az emlegetett szamár. Felemelem kókatag fejemet, és ránézek. Kifejezéstelen, sápadt, szép arcára, és hihetetlenül fekete szemeire. Még senkinél nem láttam ennyire sötét szemeket... még a pupilla sem látszik. Félelmetes lenne, ha nem lenne olyan...
Most komolyan azt akartam gondolni hogy gyönyörű?
Hát én meg vagyok húzatva.
NAPSZÚRÁST KAPTAM! ÁÁÁÁ!
- Már kérni akartam - hallom, és visszatérek akut pánikrohamomból a valóságba. - Úgy tudom van nálad valami ami az enyém.
Elmosolyodom. Már vártam, mikor hozakodik elő vele.
- Igen. Van.
Zsebemben megszorítom finoman, és a hűvös fémlap a tenyerembe simul. Az elmúlt években semmi más nem maradt nekem Sasukéból... csak ez. Küldetéseken és Jiraiyával töltött évek alatt, esténként ezen keresztül figyeltem a csillagok ragyogását, és a hajnali sugarak első fényét...
- Szeretnéd visszakérni? - nézek komolyan szemeibe. Nem válaszol, tudom hogy így van. Megrázom a fejem. - Sajnálom Sasuke... túl sokat jelent nekem, hogy olyan könnyen megváljak tőle.
Elsétálok mellőle, de utánam lép.
- Naruto... már itt vagyok veled, nincs rá szükséged - fogja meg finoman a karomat hogy visszatartson. Kék szemeim a többiek után tekintenek. Nagyon lemaradtunk tőlük...
- Igen? És meddig...? - morgom halkan, elhúzva a karomat.
A ragyogóan kék égre pillantok.
Megtehetném, hogy elmagyarázom neki... mennyire sokat jelent nekem a fejpánt, amely éveken át energiát és kitartást adott nekem, akkor is amikor már minden reménytelenné sorvadt körülöttem. Akkor sem váltam meg tőle, miután Sasuke majdnem megölt, és feladtam a célomat... hogy visszahozzam Őt.
Semmi értelme, mert ez már a múlt. És valószínűleg úgysem értené meg.
- Felejtsd el, és kérj másikat Tsunade-anyótól - mosolygok rá halványan. - Gyere menjünk, mert nagyon lemaradtunk.
Hamar elérünk a tóhoz, amiről Sasuke beszélt, és mosolyogva figyelem ahogy Sakura és Sai belerontanak a vízbe. Sasuke mellettem áll. Ruha halk suhogása, és meztelenül indul a vízbe. Rákvörös fejjel figyelem széles vállait, gerincének ívét, keskeny csípőjét és és és és... Elkapom a tekintetem róla.
Sakura és Sai már messze a tó közepén járnak... Egy pálmafát kezdek el fixírozni.
- Oi Dobe. Te nem jössz?
Megrázom tulipiros fejemet.
- Én én... inkább... ööö...
- Ch - hallom, és a következő pillanatban már előttem áll naturalisztikus valójában, és a tréning felsőm cipzárját lerántja.
- Hékás! - kiáltok fel, de hiába hadakozom, módszeresen túljárva az eszemen és hadonászó kezeimen szedegeti le rólam a cuccaimat.
- Meleg van, fáradtak vagyunk és izzadtak - sorolja higgadtan. - Elég a szégyenlősködésből, és gyere be velem a vízbe.
- Teme! - sikkantom amikor hanyatt vágódom a puha homokban, félig már a vízben is vagyunk, és a nadrágomért küzdök, mintha az életemről lenne szó. Hát megint látni fogja a kukacomat! Ezt nem engedhetem!
becses ékemet, ezért inkább berobogok a vízbe én is, nehogy meglássa.
Orromig merülök a kellemes vízbe és gyilkos tekintetem rászegezem.
- Eztbluugymégbluggymegbluggybánod - közlöm vele morcosan.
Csak rám mosolyog, majd a derékig érő vízben megállva egy adag vizet fröcsköl az arcába, és hajába túr. Uhh...
Becsukom nyitva felejtett számat, és elszakítom szemeimet izmos mellkasán szikrázó vízcseppekről, amelyek lassan lefelé csurogva rajzolnak körül minden izombarázdát egészen a köldöke alá, ahol...
- Áááá! - kiáltok fel kezeimmel hadonászva, és villámgyorsan hátat fordítok neki, szorosan behunyt szemekkel. Láttam Sasuke... Láttam Sasuke...
Kezeimet a szemeim elé teszem, úgy próbálom meg kiverni fejemből a képet.
- Usurotonkachi... - súgja a fülembe halkan, és felnyikkanva vágódom hasra, ahogy hátamhoz ér.
- Én úszom egyet! - vetem hátra, és már ott sem vagyok. Ezzel a tempóval tíz perc alatt Konohában lennék, szinte habzik a víz körülöttem ahogy menekülök.
***
Huhh... végre Sunában. Egész úton idáig tulipiros fejjel, szótlanul jöttem. Sasukéra rá sem mertem eddig nézni...
Kankuro széles mosollyal siet elénk, és barátságosan megütögeti a hátam.
- Üdvözöllek titeket nálunk, barátaim!
Összevigyorgunk, és mellette lépkedve hagyom hogy vezessen minket a Hokage irodájába.
Huhh... végre Sunában. Egész úton idáig tulipiros fejjel, szótlanul jöttem. Sasukéra rá sem mertem eddig nézni...
Kankuro széles mosollyal siet elénk, és barátságosan megütögeti a hátam.
- Üdvözöllek titeket nálunk, barátaim!
Összevigyorgunk, és mellette lépkedve hagyom hogy vezessen minket a Kazekage irodájába. Barátságosan elbeszélgetünk, majd leadjuk a tekercset, dumcsizok Gaarával is, és elfogadom a vacsorameghívását is.
- Naruto nem tud veled vacsorázni ma - lép mellém hirtelen Sasuke, és egyik karját lezserül a vállamra veti. Gaara arca elkomorul, az enyémre pedig bugyuta kifejezés ül ki.
- Miért nem? - kérdezem értetlenül, de nem rám néz, hanem Gaarát figyeli. Gyilkos pillantások röpködnek a levegőben... Tudom, hogy utálják egymást, hiszen a chounin vizsgán majdnem megölte Gaara Sasukét... és engem is. Meg Sakurát is. De az régen volt, és azóta Gaara megváltozott.
- Naruto ma velem vacsorázik - jelenti ki egyszerűen. - Menjünk.
Határozott mozdulattal vezet az ajtóhoz, és én barátságosan búcsút intek a többieknek.
- Izé... akkor sziasztok!
Sakuráék is mellettünk lépkednek, majd amikor a szállásra érkezünk és ők magunkra hagynak, kirobban bennem az amitől idáig löktetett az ér a halántékomon.
- Ez meg mire volt jó Teme? - szűröm a fogaim között, karba tett kezekkel. Kétágyas szobánkban ő csak lezserül ráveti magát az egyik ágyra, és onnan pillant fel rám egy különös mosollyal. Mit mosolyog ez? Az imént bántotta meg a barátaimat!!!
- Válaszolj! - dörrenek rá, dühtől szikrázó szemekkel.
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 02. 16:32:19
|
| Darky | 2009. 06. 02. 16:29:22 | #393 |
Karakter: Sasuke
Édes...
Ahogy zavarodottan süti le szemeit, ahogy a szél belekap kócos szőke hajtincseibe és borzolja őket... az ujjaim helyett, amik most nem érhetnek hozzá, lévén Kakashi feltart...khm útban van.
A vén perverz.. menne inkább Irukázni..
Pff.. na mindegy.
Hozzám is elérkezik a tekercs, átveszem Naruto-tól, ő meg már attól is elpirul hogy összeér a kezünk.
Hihetetlen hogy maradhatott meg ilyennek, miközben az élet más területén meg olyan nagy a szája, hogy csak na. Az én kis Naruto-m.
Az enyém..
***
Rizs vidéke.
Kellemetlen emlékek tömkelege.
Amerre megyünk, mindenhol csak az emlékeimmel találom magam szembe. Azokkal.. amiket el akarok felejteni, de tudom hogy úgyse tudok.
Aztán meg is találjuk a baditákat.
Nincs kedvem velük szórakozni.
Kezeim pecséteket formálnak, fél kézzel, olyan gyorsan.. hogy szinte nem is lehet követni.. a megidézett tűzgolyó pedig pillanatok alatt eltakarítja az útból a zavaró tényezőket.
Na? Mit bámultok?
- Sasuke..? - hallom Sakura hangját. Mivan?
Hátrapillantok a vállam fölött.
- Nézzetek körül, maradtak-e még. - vetem oda neki és előresétálok, lábaim alatt szénnéégett, valamikor emberi lények fekszenek. Ellenségek.. így nem nagyon kellett gondolkoznom azon.. hogy mit tegyek velük.
- Nos - jegyzi meg Kakashi. - Ezzel végeztünk is. Megyek, beszélek a falu vezetőjével.
***
A dolog eltart egy darabig, addig én felderítem a környéket.
Emlékek elevenednek meg a szemem előtt.
Az a kő példul.. hányszor ültem rajta mikor magányomban azon gondolkoztam.. miért élek.. és meddig?
Kiirtott fák.. csak a csonkjuk látszik. Dührohamom nyomai.
Hirtelen egy hang térít magamhoz a merengésből.
Ő az.
- Indulunk haza.
Remek.
***
A hazafelé úton megállunk pihenni.
Mondjuk én hülyeségnek tartom, mert úgy gyorsabban hazaérnék ha nem pihikélnék úton-útfélen, de Naruto elég fáradtnak tűnik, így Kakashi pihenőt rendel el.
Remek.
Figyelem őt, ahogy leül egy fatönkre és fáradtan hunyja be kék szemeit.
- Fáradt vagy dobe? - telepszem le mellé, mosolyogva. Imádom hogy ilyen könnyen zavarba tudom hozni. Leszúrom a kardom magam mellé a földbe.
- Mondd csak teme... ugye a hídon csak megbotlottál, és véletlenül... történt az izé... baleset? - kérdezi olyan zavart vigyorral, amitől kishíján felnevetek.
Hát nem édes?
- Nem. - vallom be az igazat, hagy főjjön csak saját levében.
Látszólag meglepi a válasz. Miért mire számítottál? Hogy bocsánatot kérek majd .. és zavaromban világgá szaladok? Hehehe..
Mellé dőlök a fatörzsnek.
- Szóval nem.. - motyogja halkan.
- Látom a felfogásod a régi... - mosolyodom el, direkt cukkolva.
Gyilkos pillantással néz rám.
- Teme.
- Dobe.
Halkan kucogok zavart arcán ahogy a fülébe súgom a beceszót.
Mintha visszamentem volna az időben. Pont úgy veszekszünk, mint annak előtte. A szemét Uchiha, és az idióta Uzumaki..ahogy egymást hívtuk. Hehe.. vigyorognom kell.
***
Alszik. Fejével a vállamon. Mozdulatlanul ülök, bár nem alszom, alvást tettetve. Kezeink összeérnek a fatönkön, amin ülünk. Nem lehetnék már ennél éberebb, de természetesen nem mutatom.
- Oi! Ti ketten! Indulunk! - zökkent ki Sakura a néma szobor szerepből, Naruto pedig kinyitja végre álmos babakék szemeit.
Aztán mikor észreveszi a helyzetét, paprikapiros arccal pattan fel mellőlem.
Mosolyogva figyelem. Látszólag azt se tudjamit mondjon, de Kakashi kihúzza a csávából mert a hátára csap és megjegyzi hogy indulás.
Heh.. menjünk..
***
Otthon rémes otthon.
És azok a komor falak.
Sokkal inkább lennék most abban az otthonos kupiban amit Naruto az otthonának nevez.
Bár még csak egyszer voltam nála most is pontosan emlékszem rá hogy akár egy kacattelep vagy egy bolhapiac is lehetne az a lakás.
Nembeszélve akkor a szanaszét heverő ruhákról.
***
Nem tudok aludni.
Céltalanul bojongok az utcán, valahogy hiába tértem vissza, nem érzem magam ide valónak.
Naruto jár a fejemben. És az iránta érzett érzéseim.
Az érzések.. amik az évek alatt barátságból birtokló vadsággá nőtték ki magukat.. vággyá, amit először magam sem értettem, aztán végül elfogadtam.
Mivel azt hittem úgysem látom viszont nem volt fontos, de mivel a sorsom mást tartogatott, ez mostmár elég probléma.
"Élj hát tovább, abban a tudatban hogy volt aki gondolt rád, és most is van..."
Ezt mondta Itachi akkor.
Nos, biztosan van, hiszen tettem róla hogy szegény Usurantonkachi-nak ne menjek ki a fejéből...hehe..
Már megint Naruto. Mit töröm rajta a fejem folyton, inkább azon kéne igyekeznem hogy beilleszkedjek, hogy része legyek az egésznek, amiből jelenleg kilógok minden egyes porcikámmal.
Övembe tűzve a katanám, lezser, mellkasomon kigombolt iggel sétálok végig a kihalt utcákon.
Ismerőst nem látok, csak ismeretlen arcok, azokól is kevés, az éjszakai időpontnak hála.
Vajon alszik?
Vajon emészti magát azon amit mondtam?
Magamban elvigyorodom és megérintem a számat. Valahogy oylan mintha még mindig érezném az ízét a számban. Ujjait ahogy az ingembe kapaszkodtak.
Naruto..
Gondolok egyet és felugrok a háztetőkre. Hihetetlen sebességgel vágtatok végig a tetőkön, egy maszkos ANBU hancos utánam is néz.. jé szia Kakashi.
Hogy miért nem hvom sensei-nek?
Nincs szükségem rá. Én többé nem vagyok senkinek sem a tanítványa. Noha rangilag genin vagyok még mindig, mindenki jól tudja hogy egy Sannin-t öltem meg. Most akkor minek kéne hívniuk?
Lengedező függöny kerül a látóterembe, horkolás, ami kihallatszik a nyitott ablakon.
Halkan kuncogok magamban.
Megidézek egy kígyót, az besiklik az ablakon, majd nemsokára megjelenik egy békával a szájában.
- A holnapi programja..? - kérdezem felvont szemöldökkel.
A breki nagy szemeket mereszt.
Intek a kígyónak, mire az kicsit összeszorítja a száját.
- Jól van,jól van. - brekeg keservesen az áldozat.
Elmosolyodom.
Ezt már szeretem.
- Akkor dalolj.
- Naruto holnap fürdőzni megy Iruka-senseiel. A közeli Onsen-be. Még a múlt héten váltották a jegyeket.
Apró, futó mosoly az ajkaimon.
- Köszönöm kis barátom. - intek, a kígyónak, mire az elengedi, és már iszkolna is el, de a kardomat elészúrom az ablakpárkányba.
- Bocs, de Naruto nem tudhatja meg. - mosolygok rá egy ragadozó vigyorával és kardom markolatával picit ütök a feje búbjára, mire egy pukkanással köddé válik.
Szóval fürdő mi..? Alig várom hogy lássam őt egy törölközőben.. na meg anélkül.
Hahahahaha..
***
Már nem megyek haza.
A gyakorlótéren töltöm az éjszakát, végül amelett a cölöp mellett alszom el, ahová Narutot kötözte Kakashi, még nagyon régen, amikor próbára tett minket.
A hajnal ébreszt álmomból.
Már nyitáskor rátöröm a tulajra az ajtót, jegyszerzés céljából, holott tudom hogy Naruto is Iruka csak délután érkeznek, mivel ezutóbbinak órái vannak.
És.. természetesen.. teszek róla hogy utána se tudjon jönni.
Vigyorogva indulok meg az utcán, ruhám alá rejtve a kincset érő belépőt.
***
- Honnan tudod? - mered rám egy fekete szem. Mosolyt sejtek a maszk alatt.
Pislogok egyet, felvillan a Sharinganom.
- Ugyanolyan ravasz vagy mint Itachi volt. - sóhajt halkan.
- Megkérhetlek hogy ne emlegesd a bátyámat? - mordulok fel halkan.
- Persze. Ne haragudj. De mondd csak.. mit akarsz Naruto-tól?
Elvigyorodom.
- Te mit akarsz Irukától?
- Ne pimaszkodj! - komorul el az arca.
- Ez nem pimaszság. Ez tény. Naruto nem a barátom többé.
Figyelem komoly arcát.
Vigyorogva teszem hozzá kis hatásszünet után.
- Mert Naruto az enyém. Szeretem őt.
Döbbenetét még a maszk ellenére is totálisan le tudom olvasni az arcáról.
Mosolyog.
- Ha megbántod..
- Akkor mi lesz?
- Sasuke..
- Én csak adtam egy tippet. Ostoba lennél ha nem használnád ki. - húzom el a mézesmadzagot az orra előtt. - Iruka biztosan nagyon szép vízcseppekkel a testén.. izzadtan.
Olyan gyorsan pattan fel, hogy nem is látom. Megragadja a ruhám gallérját és annál fogva emel fel. Épp csak megpöccintem a kezemben tartott kardot, a nyakára mutat.
Nevetünk.
- Jól van.
- Örülök. - engedem le a kezem. Lehuppanok a földre, teli talppal. Félrehajtom a fejem, az arcát figyelem. Gondterheltnek tűnik.
- Te nem tudod min ment keresztül Naruto az utóbbi években. Nem volt neki könnyű..
- Nekem sem volt.
- Ez nem ilyen egyszerű. Ő barátjának tart téged.
- Majd nem fog. - vonom meg a vállam, és még visszanézek pár méterrel arrébról.
- Sok sikert.... sensei. - jegyzem meg, erősen megnyomva az utolsó szót.
***
Nevetés üti meg a fülemet ahogy ülök a vízben.
Fejem hátrahjatom a medence szélére, csukott szemmel várok.
Nemsokára meg is hallom azt az oly várt hangot.
- Ne haragudj Naruto, elrabolhatom a senseit egy percre?
- Persze.
A kis naiv.
Abból a percből úgyis órák lesznek. Legalábbi ha Kakashi van annyira rámenős mint én..amiben nem kételkedem.
- Szervusz Dobe. - mosolygok a vízbe lépő alakjára.
Megmarkolja a derekán a törölközőt, mintha félne attól hogy lecsúszik.
Hehe ne félj.. nem tudom onnan lebűvölni, bármennyire is akarom.
- Sa..ske.. öh, szia.
Csobb. Pici poci elérte a vizet.
A pecsétet figyelem a bőrén. Az enyém ilyen szögből pont nem látszik, de azért még ott van.
- Nahát.. mi szél hozott téged ide? Én Iruka-senseiel jöttem, csak neki most el kellett mennie. Biztosan nagyon fontos.
- Igen. Biztosan. - mosolygok az orrom alatt.
Leül velem szemben, és kényelmesen hátrahajtja a fejét.
- Huh ez de jó. Nagyon régóta nem voltam már fürdőben. Ezek a küldetések olyan fárasztóak. - magyarázza teljes beleéléssel. Elégedetten vigyorogva hallgatom.
- Naruto.. - szólítom meg hirtelen, halkan.
Megáll a mesélésben és felnéz rám.
- Nem adtad fel ugye?
- Mit?
- A vágyad.. hogy Hokage lehess.
Rókavigyor.
- Azt sose. Teme..
- Ezt örömmel hallom. Bár én előbb lennék Hokage mint te. - cukkolom kicsit.
Durcás arcot vágva fújja fel magát.
- Nem hiszed? - kérdezem tovább húzva az agyát. - Bár igazad van.. túl jóképű vagyok Hokage-nek. Megtörném a hagyományt.. a vén Sarutobi és a banya után egy ilyen sármos illető ülne a székbe.. akkor aztán... - nem tudom befejzni mert rámugrik és lenyom a víz alá.
Pont ezt akartam elérni.
Semmit sem változott..olyan mint régen volt.
Megragadom a karját és magammal rántom.
Fuldokolva birkózzuk le egymást a víz alá, vizes hajunk repked az arcunk körül.
Nevet.
Régen nem láttam már ilyen felszabadultan nevetni. És régen voltam már én is ilyen felszabadult.
- Azt hiszed hogy legyőzhetsz Dobe? - vigyorgok a képébe.
- Temeeeee... blugy-blugy..
Hopsz nyelt egy kis vizet. Khgghhh...asszem én is.
De elértem a célomat.
Kezemben tartom mindkét karját, lihegve vigyorog a képembe.
- Jól van. Győztél. Megadom magam.
Azt hiszi játék. Kár hogy ilyet mondani nekem nagyon nagy bűn.
- Valóban? - kérdezem kaján vigyorral.
Két ujjam az álla alá csúszik, finoman megfogom az arcát és tartom hogy ne húzódjon el.
- Azt nagyon jól teszed Dobe. - suttogom a szájába. Nyelvemmel végigsimítok az ajkain mielőtt megcsókolnám, de olyan döbbenten áll hogy eszébe sem jut ellenkezni.
Ez a csók nem olyan mint az előző.. sokkal mohóbb és követelődzőbb..amit bizonyára ő is érez, mert a kis döbbenet után elszakítja magát tőlem, és lihegve esik hanyatt a sekély vízben.
Formás csípője és férfiassága a szemeim elé tárul, mivelhogy az előbb a birkózás közben lecsentem róla a törölközőt.
Fülig vörösödik és megfordul, de így meg a fenekét mutatja nekem, félig vakon kezd el tapogatózni a törölköző után, ugyanis a mindenféle ásványi anyagot és sót tartalmazó termálvíz akadályozza a látásban. Hát igen.. kellemetlen ha szembe kerül.
Kedvesen vakoskodó barátom kezeibe adom a saját törölközőmet, majd egy szárazzal megtörlöm a szemeit.
Szitkozódások közepette megköszöni, majd újból dob egy hátast mikor meglátja hogy mostmeg én vagyok meztelen.
Heh.. kár hogy ez engem nem zavar annyira mint téged.
- Mi a baj Dobe. Látsz már..?
- Látok... -nyögi. - Éppen ez a baj. - teszi hozzá, de utólag inkább lenyelné amit mondott amint látom.
Elvigyorodom.
- Hogy neked mennyi bajod van. - kuncogok halkan, látom ahogy megborzong. - Fázol? Van melegebb medence is.. - javaslom ártatlanul, de megrázza a fejét.
- Asszem elég volt a vízből. - feleli és kimenekül.
Még akkoris kacagok mikor később felöltözve kilépek a fürdő ajtaján.
A ramenesnél aztán megpillantom ahogy éppen Shikamarunak ecsetel valamit hevesen gesztikulálva.
Mosolyogva sietek el mellettük, hogy ne vegyenek észre.
***
- Hogy érted azt hogy vegyelek fel? Sasuke... genin vagy. Geninek nem csatlakozhatnak az ANBU fekete harcosokhoz.
Szemöldökráncolva néz rám.
- Te is tudod hogy már rég nem Genin szinten vagyok. És rám nem vonatkoznak a szabályok. Éppen azért mert a Missing-ninné nyilvánításom óta még mindig nem töröltek a bingó könyvből. Vagy igen?
- De ANBU szinten sem vagy. - teszi karba a kezét. - De ha akarod tehetünk egy próbált. Kiválasztok valakit a csapatból. Ha legyőzöl.. beállhatsz közénk.. ha nem.. elfelejted.
Figyelem az erős férfit, akit nemrég láttam ellágyulni csakmert kiejtettem a szeretője nevét. Most olyan kemény akár az acél. Semmi sem tántorítja el attól hogy visszarettentsen... de engem sem hogy elérjem a célom.
- Rendben. - bólintok.
- Miért akarsz ennyire ANBU lenni? Ez egy hálátlan feladat. Az életedet teszed kockára.. és a szeretteidét. Ráadásul nem tudják ki vagy..azok sem akiket megvédesz.
- Hasznos akarok lenni. A falu tett értem épp eleget azzal hogy próbált felkutatni, most törlesztek.
- Nem játszod te kicsit túl a mártírt? - kérdezi halkan.
- De van egy titkos célom is.
- Valahogy gondoltam. - feleli mosolyogva. - Naruto.. ugye..?
Elvigyorodok.
- Egy ANBU harcos még hasznosabb a csapatnak mint egy csapattárs aki csak úgy ott van. Tudom hogy Sai is gyakorló osztaghoz tartozott mielőtt idekerült... remekül ment neki a kettő... ezért aztán nem látom akadáját a dolognak.
- De amit te kérsz az kicsit más.
- Kaptam egy lehetőséget nem? Most bizonyíthatok? - nézek rá számonkérően.
Sóhajt.
Te mondtad.
Int az egyik maszkos illetőnek. Felém lép.
- Ő lesz az? - pillantok végig rajta. Nem látszik nagy számnak.
Bólint.
Rendben.
***
Felugrom a levegőbe és megállok a fazon kardján. Valamilyen ismeretlen jutsu-val támad nekem, ami megbénítja a testem, és zuhanni kezdek.
Mellettem terem, kunai-t szorít a nyakamhoz.
Ez lesz a veszted.
Csukott szemeim felnyílnak.. szemeimben örvényleni kezd a Sharingan. Ordítva kap a fejéhez.
Szép rémálmokat.
- Nem is mondtad hogy használod a Magenkyo Sharingant. - feleli Kakashi mikor földetérek puhán.
- Te sem dicsekedtél vele "sensei". - direkt teszem hozzá, holott nem tudhatom igazából hogy ő van kerámia maszk alatt. Nem tudhatnám de tudom.
- Elismerésem. Meg sem kérdezem mennyi vér tapad a kezedhez azért hogy megtanuld.
- Ne is. Nem vagyok rá büszke. - felelem halkan.
A vállamra teszi a kezét.
- Neked adom ezt az álarcot...de előbb tégy meg nekem valamit.
Felnézek rá.
- Bizonyíts be...
- Mit?
- Naruto még mindig őrizgeti a homlokpántodat. Kérd vissza tőle. És bizonyítsd be neki hogy örökre magad mögött hagytad azt a múltat, aminek a kedvéért eldobtad a barátságát. - mondja és egy pukkanással köddéválik.
Bizonyítsam be?
Hogyan?
***
Naruto.
Találkozom velük délután, mert küldetést kapunk.
Még nem hozom szóba a dolgot. Várom hogy neki eszébejusson, de annyira kerüli a tekintetemet hogy az már feltűnő.
Sakura beszélget velem, válaszolgatok, de nagyon nem köt le medi ninjává válásának története.
- Hol laksz most Sasuke-kun? - kérdezi mosolyogva.
- Otthon. -felelm kifejezéstelen arccal. Síri csend.
- Igazából már meg akartam kérdezni. Hol tanultad azt a technikát amit a múltkori küldetésen láttunk? - kérdezi kíváncsian.
Elmosolyodom magamban.
- Titok.
- A jó ninja megtartja magának a fegyverei titkát. - pillant fel Sai a füzetéből.
Nahát..az ő hangját is először hallom mióta megérkeztünk.
Nem szerettem sosem, de..
- Sai igaza van Sakura-chan.. ilyet nem illik kérdezni. Jó hogy nem azt kéred meg hogy mutassam meg a Rasengan titkát.
- Kit érdekel a Rasengan. - kacag a lány. Naruto durcizik.
- Hahahahahaha... - nevetem el magam.
Döbbent csönd fogad, Naruto lassan csukja be a száját.
- Mi van? - nézek rájuk.
- Semmi.
Továbbindulunk.
***
Egy tekercset kell elvinnünk barátainkhoz Suna-ba.
Naruto elöl halad, és nagyon élvezi hogy játszhatja a vezért.
Egészen addig míg el nem tévedünk a sivatagban.
- Add ide a térképet Dobe. - fogom meg a csuklóját, mikor már ötödszörre megyünk el ugyanamellett a szikla mellett.
Összerezzen mikor közelebb hajolok a térképhez és összeér az fejünk.
- Te fejjel lefelé fogod! Te jó ég! Nem csoda hogy eltévedtünk! - csapok a homlokomra és megfordítom a kezében a papírt.
A kezemet figyeli, amit a karján feledtem.. direkt.
- Ennél az oázisnál jobbra kellett volna fordulni.. ..Naruto.. Naruto.. figyelsz..?
- Hm? Mivan?
- Oi Dobe neked magyarázok fél órája.
- Majd én navigálok. - ajánlkozik Sai. Sakura közben leül egy sziklára és előszedi a vizét.
- Remek. Megint késünk.
Naruto durcásan rugdossa maga előtt a port.
- Ha annyira profi vagy próbáld te. - ölt nyelvet a lányra. Ejj de gyerekes..
Felkuncogok.
- Semmi baj Usurantonkachi.. kis kitérő.. de legalább láthatjuk a tavat. Még úszhatunk is.
- Remek. Úgyis meleg van. - örvendezik Sakura. Én pedig látom ahogy kis szőkém elpirul a víz gondolatára. Csak én gondolom rosszul vagy az onsenes jelenetünkre gondolt most?
- Erre megyünk tovább. - mutatja az irányt Sai.
Remek.
Lemarad, én pedig direkt lemaradok vele.
- Naruto. - szólítom meg.
Felnéz rám, izzadt arcán a verejtékcseppek úgy csillognak mint a gyémántok.
- Már kérni akartam. Úgy tudom van nálad valami ami az enyém.
Elmosolyodik.
- Igen. Van.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 02. 16:27:13 | #392 |
Karakter: Naruto
Csak az edzés képes megnyugtatni ha valami bajom van, de most ez sem megy. Klónjaim se szuperálnak a legjobban, de azért nem rossz így sem.
Egyfolytában a fülemben csengenek Kakashi-sensei szavai, amelyeket néhány nappal ezelőtt mondott a ramenesnél.
Jól tudja mit érzek, de nem értheti meg, hogy mi zajlik a fejemben, hisz én sem értem a fenébe is!
Ekkor megérzem. Ereje, bitang sok chakrája egyértelműen jelzi, Sasuke itt van. Mire felpillantok, egy klónomat szúr keresztül kardjával, és rám pillant sötét szemeivel.
- Yo! - int nekem. Nem válaszolok, csak a klónajimmal együtt bámulom. Szívem a torkomban dobog, és... és... ideges vagyok. Mit akar itt? Minek jött ide? És mit keres egyáltalán Konohában?
Elém lép, és lepillant rám.
- Naruto... - kezdené, de félbeszakítom.
- Miért jöttél vissza? - suttogom, mert ha nem tenném, ráordítanék. - Mi változott ennyi idő alatt?
Sóhajtva rázza a fejét.
- Sok minden. Rájöttem, hogy itt van az otthonom. Konohában. Minek maradtam volna?
Rájött hogy itt van az otthona? Ennyi ideig tartott neki? Én mindig is tudtam, akkor ő...? Miféle sületlenségeket beszélsz teme?
- Naruto... megértem hogy gyűlölsz. Nekem ez is elég. Mert ha gyűlölsz...az azt jelenti, hogy érzel irántam valamit - mondja, és szemeim elkerekednek. - Reménykedtem, hogy ha lesz ilyen az nem gyűlölet lesz, de talán még ezzel is ki tudok békülni.
Még hogy én gyűlölni téged?
- Baka - suttogom, és közelebb lépve hozzá homlokomat mellkasához támasztom, hogy ne lássa könnybe lábadt szemeimet. Fogalmad sincs teme, hányszor álmodtam erről a pillanatról. Fogalmad sincs... és mennyire fáj most nekem, hogy mindez most következett be, és nem korábban. Mert már... mert már...
- A kötelékünk... eltépted... - suttogom felpillantva rá. - Mi volna ha azt mondanám, nem érdekel amit mondasz...
- Annyira látszik rajtad az ellenkezője, hogy úgyse hinném el - mosolyog le rám. Szép arcán a mosoly... évek óta nem láttam őt mosolyogni, de ez most akkor is dühítő. Igenis haragszom rá, és nem fogom megbocsátani amit tett. Velem. A barátságunkkal. Ha meg is bocsátok, elfeledni soha nem fogom.
- Tudod - mondja hirtelen. - Még a törött kardot is meg lehet javítani, akkor egy szálat miért ne köthetnénk össze újra?
Mélyen a szemembe néz éjsötét szemeivel.
Megkérdezném, hogy miért akarná újra létrehozni a szoros kapcsolatunkat, amikor annyit fáradozott, hogy tönkretegye azt, de...
Sakura sikítozva szalad felénk.
Ebéd.
Mint a régi szép időkben, úgy ülünk egymás mellett, mégsem érzem azt a meghittséget. De a ramen akkor is finom! Kakashi-sensei is csatlakozik, és ettől még siralmasabb lett a hangulat, ráadásul Sasuke egyfolytában engem néz. Zavarba ejtő. Shikamaru azt mondaná: kellemetlen. Kár hogy nincs itt, vele oldottabb lenne a hangulat, de sajnos ő is és a többiek is távolságtartóak Sasukével, és nem is akarnak a közelébe menni. Mindannyian őriznek vele kapcsolatban valamilyen kellemetlen emléket, még Kakashi-sensei is, hisz nem csak engem ölt meg Sasuke majdnem, hanem őt is.
Elköszönünk egymástól, és mindenki megy haza.
*
- Naruto! - borítanak ki az ágyamból, és döbbenten csüccsenek hátsómra a kemény parkettán.
- Mi a...? - meresztem tágra kék szemeimet, és próbálom értelmezni a látványt. Valami rózsaszín, valami zöld és cápafogak dühös csattogása. Jah, csak Sakura.
- Ébresztő hétalvó! - kiáltja. - Hát hogyan lehet ilyen mélyen aludni?! Már percek óta ébresztgetlek!
- Mi az? - dörzsölöm meg álmosan szemeimet.
- Öltözz, és menj Sasukéért, én meg Kakashi-senseit és Sait is felébresztem! - utasít, és már az ajtóban van. Morogva veszem le hörcsögös hálósapkámat, és duzzogva bújok ruháimba. Miért pont most, hiszen... hiszen még reggel sincs! Nyüsszentve nézek az asztali órámra. El sem hiszem... imádok aludni, és most egész nap kómás leszek a kialvatlanságtól. Grr...
Gondolataimba merülve lépek be az Uchiha rezidencia kapuján, amely nincs bezárva. Nem lep meg, hiszen senki sem tenné be ide a lábát önszántából azok után ami itt történt, és most, hogy Sasuke ismét itt lakik, pláne nem.
Némi keresgélés után meg is találom, belépek az ajtón, és ő hirtelen, zihálva felpattan, kardja előttem áll bele a padlóba. Uhh... legközelebb ha ébreszteni kell őt, inkább előreküldök egy klónt.
- Usurotonkachi... - sóhajtja fájdalmasan ismerősen, és a szívem is összeszorul. - Mit keresel te itt?
Letörli izzadtságcseppjeit homlokáról, és zihálva pillant rám. Rémálmai voltak. Nem csodálom...
- Minek gyötröd magad egy ilyen helyen? - csüccsenek mellé a földre.
- Ez az otthonom. - válaszolja kimérten, és lerúgja a takarót magáról. - Mit szeretnél?
- Küldetésünk van - válaszolom izgatottan. Igen, együtt a régi csapat... újra. És imádok küldetésre menni! És Sasukével megyünk! Örülök neki... hogy miért? Nem tudom, ezen még gondolkoznom kell.
Feláll, és levetve pólóját felbukkan elképesztően izmos felsőteste. Hű... sokat edzhet... Rajtakapom magam, hogy tátott szájjal bámulom, és elpirulok. De buta vagyok... jaj.
- Átöltözöm. Várj meg - mondja.
A sötét éjszaka hűvös szellője borzolja hajunkat, ahogy lassan megérkezünk a hídhoz, ahol régen olyan sok időt töltöttünk együtt, az örökké késő Kakashi-senseire várva.
Mélán figyelem a csillagokat, amikor hirtelen ő elém áll.
- Miért jöttél utánam akkor is, mikor Kabuto megmondta hogy nem akarlak látni? - szegezi hirtelen nekem a kérdést. Meglepődöm, és zavartan fordítom el arcomat tőle. Mit számít ez? A barátságunk és a Sakurának tett esküm...? Már nincs jelentősége. Nem is válaszolok.
- Felelj Naruto! Tudni akarom - követelőzik. Hát jó.
- Szerettelek. A barátom voltál. Az egyetlen barátom - válaszolom halkan, szinte csak én hallom... az igazságot. Mennyire magányos voltam, és te oldottad ezt.
Mindennél többet jelentettél számomra. Akkor.
Vállamra nehezedő kezét megérezve megrezzenek, és felpillantok rá.
- Csak múlt időben? - kérdezi mély hangján. Mi... miért hajol ennyire közel? Miért néz ilyen furcsán...?
Nyakamat megsimogatja, és bizsereg a bőröm.
- Csakis miattad jöttem vissza. Ez nem számít? - súgja.
Hogyan...? Hogy csak miattam? De hát... miért? Én... én ezt nem értem...
- Látom nem értesz Dobe! - mosolyog rám. - Megmutatom.
Hirtelen puha ajkait enyémeken érzem, és döbbenten ledermedve, ruhájába kapaszkodva hagyom, hogy magához öleljen. Forró nyelvét érezve egy sóhaj fakad fel belőlem, és ahogy számba csusszan nyelve...
Életem második csókja... és ezt is Sasukétől kapom.
Hirtelen elenged, és én kábán tántorodom a híd korlátjáig, hogy megkapaszkodjam benne. Arcom ég, mint a fáklya zavaromban.
- Sziasztok! - köszön ránk Kakashi-sensei. - Várjuk meg a többieket.
Izé... ööö....
SASUKE MEGCSÓKOLT!
Remélem nem látta Kakashi-sensei...
DE MIÉRT CSÓKOLT MEG? Csak nem...?
Megérkezik Sakura és Sai is, és Sakura körbeadja a tekercset, amiben a küldetés lényege van. Egy rizs-vidéki faluba kell mennünk, mert egy rablóbanda garázdálkodik ott. Nem tűr halasztást, azonnal kell indulnunk. Elolvasom a tekercset én is, és a mellettem álló Sasukének nyújtom, hogy ő is olvassa el. Kezünk összeér, én ismét zavarba jövök, és elfordítom az arcomat tőle.
A fák lombjai között, hangtalanul suhanunk, én megyek leghátul és gondolataimba merülve figyelem a többieket, főleg egy valakit.
Sasuke megcsókolt.
Nem, biztos valami véletlen lehetett. Mondjuk a hajnali párától csúszós lett a híd faburkolata, ő megcsúszott, és pont szájjal előre esett az én számra. Megrázom a fejem, és felszisszenek. Barom vagyok. Ez bizony szándékos volt...
Teljesen összezavart.
*
A hajnali napsugarakkal együtt megérkezünk mi is a faluba, és a már javában tomboló banditákat hátba támadjuk. Megidézek egy rakás klónt, de mire a többiekkel elintézhetnénk, Sasuke felemeli kezét, formál valami félkezes jutsut, és egy tűzgolyó emelkedik a levegőbe, amiből a kicsapó tűznyalábok elintézik az összes banditát.
Leesett állal bámuljuk...
- Sasuke...? - nyikkan Sakura, ő pedig csak hátrapillant a válla felett. - Nézzetek körül, maradtak-e még - mondja mély hangján, és lazán tovább sétál, a szénné égett tetemek között. Észbe kapva szóródunk szét, de nem találunk már senkit. Hát ez kész.
- Nos - mondja vidáman Kakashi-sensei. - Ezzel végeztünk is. Megyek, beszélek a falu vezetőjével.
Hazafelé már nem kell sietnünk, ezért megállunk pihenni. Egy fatörzshöz dőlve ásítok egy nagyot.
- Fáradt vagy, dobe? - ül le valaki mellém, de nem kell rápillantanom hogy rájöjjek ki az. Zavartan pillantok rá. Azóta a csók óta még nem beszéltünk. Rögtön éberré válok, és tétován megvakarom szőke üstököm.
- Mondd csak teme... ugye a hídon csak megbotlottál, és véletlenül... történt az izé... baleset? - kérdezem zavart, Narutós vigyorral. Mosolyogva pillant rám.
- Nem - jelenti ki egyszerűen, katanáját a földre téve maga mellé, és kényelmesen az ÉN fatörzsömnek dől, felháborító közelségben.
- Szóval nem... - motyogom magam elé meredve.
- Látom a felfogásod a régi... - mosolyodik el, és én bedühödve szisszenek fel, de nem vágok vissza. Régen ilyenkor már leordítottam a fejét, de most csak egy gyilkos pillantást kap.
- Teme - morgom, és duzzogva fordítom el tőle az arcomat.
- Dobe... - súgja a fülembe és halkan kuncog. Mi olyan vicces? És én miért mosolygok? Mert olyanok voltunk ebben a néhány másodpercben, mint régen... szívtuk egymás vérét.
Erős álmosságom lecsap rám, és...zzzzzzzzz.....
*
- Oi! Ti ketten! Indulunk! - hallom Sasuka selymesnek és lágyan nőiesnek egyáltalán nem mondható hangját, és lassan felnyílnak nehéz szemhéjaim.
Fejem Sasuke vállán pihen, az ő feje pedig az enyémen. Kezemmel az övét fogom...
Hirtelen pattanok fel, és paprikapiros arccal pillantok le a mosolygó Temére. Nem hiszem el...
Olyan zavarban vagyok, mint még soha...
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 02. 16:28:44
|
| Darky | 2009. 06. 02. 16:25:50 | #391 |
Karakter: Sasuke
Naruto.
Évekig kutatott utánam.. hiába. Évekig várt vissza.. hiába..
Most, hogy vége mindennek amit valaha is sorsnak és célnak hittem, mi tartson életben ha nem a barátságunk.
Azaz.. nem csak az...
Mert számomra ez mindig több volt annál. Ő volt az egyetlen aki képes volt áttörni magányom vastag falát, azzal a mosolygós arcával.
Egy idióta volt, de olyan idióta, aki megmutatta mennyire fontos a szeretet. Ezért örökké tisztelni fogom.
És most, hogy beteljesítettem a bosszút, amit életem céljának hittem, most hogy minden fény kihunyt bennem, most akarok visszatérni hozzá?
Magam sem tudom miért... de látni akarom..
Még egyszer..ha utoljára is.
Mert... már nem tudom meddig bírom.
Orochimaru megölése hosszú ás fájdalmas küzdelem volt. Az volt, de végül győztem, mégha majdnem oda is vesztem.
És most..visszatérek oda ami az otthonom volt..sokáig...
Vajon látom még egyszer arany haját.. és kék szemeit?
Majdnem megöltem. Kifejezéstelen arccal. Egy barát nem tesz ilyet. De nekem ez csak álarc volt. El akartam tépni a kettőnk közti köteléket mert azt hittem elgyengít majd. De nem..ez sosem volt gyengeség. Csak én nem tudtam.
Milyen ostoba voltam...vagyok...
Naruto...
***
Már nincs messze.
Látom a kaput...
Homályosan...de látom...
Mi ez a sok ember?
Jöttetek üdvözölni.. hehe?
Ajajj.. szédülök...
Szúrt sebemből még mindig szivárog a vér, megpróbálom elállítani hogy kezemet rászorítom, de nem sokat ér.
Megszédülök.. és a következő pillanatban kőként hanyatlom a földre.. azaz csak hanyatlanék.. mert kezek nyúlnak értem és megtartanak..
Szőke haj.. kékség...
Naruto..
- Tadaima.. -nyögöm fájdalmasan, ő pedig könnyes szemekkel néz rám. Köszönt.
Szia Naruto..
Sötétség.
***
A kórházban térek magamhoz, körülöttem ANBU-k és a Hokage.
Faggatnak.
Nem árulok el semmit, csak azt hogy Itachi és Orochimaru halottak. Meghaltak.
Kifejezéstelen vagyok és kiégett.
Naruto nem látogat meg, mintha nem akarna látni.
Azok után..nem is csodálom.
Sakura meséjét hallgatom hogy mi minden történt, de nem is igazán figyelek oda.
Minél előbb ki akarok kerülni innen. Szabadulni hogy szabadulhassak ebből a nyomasztó légkörből. Vissza akarok menni az Uchiha klánhoz. Oda, ahol minden elkezdődött.
A bátyám,.. egy gyilkos volt, de... akkoris.. szeretett.
****
Végre kienegdnek a kórházból.
Elégedetten veszem kezembe újra a kardomat.
A Hokage besorolt újra a régi csapatomba, most négyen vagyunk, mert ott van Sai is. Valahogy majdcsak elviselem.
Egész gyorsan gyógyulok.
De még nem kell küldetéseket vállalnom.
Előbb felkeresem a Klánom lakhelyét, és aztán..
....Naruto...
******
A nap magasan süt.
Ő odakint edz.
Én egy fáról figyelem.
Sakurával elmeséltettem mindent ami történt.. tudom hogy mekkora volt a küzdelme Kyubbi-val de mostmár.. a részévé vált. Hatalmasan erős..
De én erősebb vagyok.
Hehehehe...
******
Naruto..
Edz a saját kage bushinjaival.
Semmit sem változott.
De mi ez?
Mintha nem tudna koncentrálni.
Min jár a fejed dobe?
Leugrom a fáról és felé sétálok, kardommal szétpukkasztva a nkemugró klónját.
- Yo! - emelem fel a kezem köszönésképpen.
Kifejezéstelenül bámul, a klónok körülötte.
A Sharingannal pontosan látom hogy melyik az igazi és ahhoz sétálok oda.
- Naruto..
- Miért jöttél vissza? - kérdezi halkan. -Mi változott ennyi idő alatt?
Sóhajtok.
Buta. Nem érted.
- Sokminden. Rájöttem hogy itt van az otthonom. Konohában. Minek maradtam volna?
Látom hogy nem érti. Vagy csak nem ezt akarta hallani.
- Naruto... megértem hogy gyűlölsz. Nekem ez is elég. Mert ha gyűlölsz..az azt jelenti hogy érzel irántam valamit. Reménykedtem hogy ha lesz ilyen az nem gyűlölet lesz, de talán még ezzel is ki tudok békülni.
- Baka. - feleli és közeelbb lépve a mellkasomnak dönti a fejét.
 Megnőtt..magasabb..de nem eléggé.
Keze az enyémet érinti.
- A kötelékünk... eltépted... - néz rám könnyes szemekkel. - Mi volna ha azt mondanám nem érdekel amit mondasz.
Elvigyorodom.
- Annyira látszik rajtad az ellenkezője hogy úgyse hinném el.
Erre durcásan fordítja el a fejét.
- Tudod. Még törött kardot is meg lehet javítani, akkor egy szálat miért ne köthetnénk össze újra? - kérdezem halkan a szemeibe nézve.
Visítás.. női hang...
Sakura..
Sóhajtok.
Felénk rohan, mint akit rakétából lőttek ki.
Látom hogy csodálkozik hogy együtt lát minket, de nem szól egy szót sem. Ebédelni invitál. Rameneshez.. hová máshová.
Ahhh nosztalgia.
Figyeljük egymást evés közben.
Még Sakurának is feltűnik hogy milyen sokszor pillantunk egymásra.
Naruto teli szájjal malackodik, én pedig elgondolkodva figyelem. Kicsivel később csatlakozik hozzánk Kakashi is.
Távolságtartóan figyelem. Tudom hogy mindent tud rólam, ez pedig nagy előny.
Aztán elköszönök tőlük és visszavonulok.
*****
Az Uchiha birtokon lakom.
Az emlékeim között.
Sokszor sikoltva ébredek éjszakánként, álmaimban Itachi arcát látom, ilyenkor nedves arccal próbálok lenyugodni.
Egyik éjjel éppen riadtan ülök fel az egyik álmomból, mikor mellettem hirtelen megnyikordul a padló.
Előkapom katanámat a párna alól, és a betolakodó lába előtt szúrom a földbe.
- Usurantonkachi... - sóhajtok. - Mit keresel te itt?
- Minek gyötröd magad egy ilyen helyen? - kérdezi halkan. Kikerüli a kardot és leül mellé a padlóra.
Lerúgom magamról a futont.
- Ez az otthonom. - felelem kifejezéstelenül. - Mit szeretnél?
- Küldetésünk van. - feleli felvillanyozva.
Mint régen. Teli van energiával.
Felállok és kibújok a pólómból.
Látom hogy elpirul.
- Átöltözöm. - kommentálom halkan. - Várj meg.
Bólint.
Felveszem a ruhámat, és már indulunk is.
Útközben szótlan.
A hídnál várjuk be a többieket.
Mint a régi szép időkben.
Naruto.. bárcsak tudnád hogy...
A távolban felkiált egy sas. Előtte termek, ő pedig felnéz rám.
- Miért jöttél utánam akkoris mikor Kabuto megmondta hogy nem akarlak látni? - kérdezem.
Lesüti a szemét.
- Felelj Naruto! Tudni akarom.
- Szerettelek. A barátom voltál. Az egyetlen barátom. - feleli halkan.
- Csak múlt időben? - kérdezem, kezemet a vállára téve.
Kíváncsian, ijedten néz fel rám. Láthatóan nem tudja beazonosítani a csillogást a szememben. Pedig ez nem Sharingan most.
Megsimogatom a nyakát, közelhajolva figyelem a szemeit.
- Csakis miattad jöttem vissza. Ez nem számít? - kérdezem halkan.
Szemei értetlenül csillognak.
-Látom nem értesz Dobe! - mosolyodom el. - Megmutatom. - felelem és megcsókolom.
Döbbenten markolja meg a ruhámat, érzem ahogy megremeg, de a döbbenete erősebb így nem áll ellent.
Finom húzom végig nyelvem az ajkain épp csak annyira ingerelve hogy felsóhajtson, és akkor már... az enyém.
Kakashi érkezése rebbent szét bennünket.
Még azelőtt engedem el, mielőtt a jounin feltűnne, így ő már csak Naruto vörös arcát láthatja.
- Sziasztok! Várjuk meg a többieket. - mondja, én pedig bólintok.
Naruto zavartan rázza meg a fejét, majd mikor rájön hogy nem ezt a választ várják, bólint ő is.
Hehehe édes...
|
| Levi-sama | 2009. 06. 02. 16:23:10 | #390 |
Karakter: Naruto
- Naruto! Naruto! - hallom a kiáltozást, és azonnal felismerem Sakura hangját. Jaj mi van már megint? Megpördülök, és égszínkék szemeimet kíváncsian szegezem a felém futó vattacukorhajúra. Lihegve torpan meg előttem, szemei könnyesek, ajkai reszketnek a felindulástól.
- Jól vagy? - karolom át azonnal. Amióta Sasuke kis híján megölt engem egy találkozásunk alkalmával, azóta nem láttam őt ilyennek.
Emlékszem a sápadt, szoborszépségű arcra, ahogy kifejezéstelen tekintettel nézett rám harc közben...
Majdnem meghaltam akkor...
Heteken át a kórházi ágyon fekve haldokoltam. Sakura visszavonatta velem a neki tett ígéretemet és megesketett, hogy nem keresem többé Sasukét, és lemondok róla.
Megtettem.
És új életet kezdtem.
- Sasuke... - nyöszörgi Sakura sápadtan.
- Mi...? - ragadom meg vállait, és mivel képtelen megszólalni, meg is rázom.
- Itt van... a kapuhoz közeledik... - dadogja. Egész testében remeg a felindulástól, ezért ölbe kapom, és úgy szaladok vele a kapuhoz. Kisebb tömeg verődött már össze, de csak állnak. Előre furakodom, és leteszem gyengéden csapattársamat, majd felpillantok.
- Sasuke... - lehelem kábán, amikor meglátom. Több sebből vérezve, támolyogva közeledik Konoha főkapuja felé. Hosszú kardjára támaszkodik.
Még így, sebesült állapotban is lenyűgöző a látvány...
Sötét haját borzolja a szél, szoborszépségű sápadt arca kifejezéstelen, sötét szemei szinte ragyognak. Ruhája teljesen véres, elöl mellkasa és hasa szabadon maradt ahogy szakadozottan, szétnyílt rajta. Egyik kezét hasára szorítja, és ujjai között folyamatosan folyik el pirosló vére.
- Mit akarhat? - töri meg a néma csendet Shikamaru mély hangja. - nem úgy fest, mint aki ártó szándékkal közeledik.
Szívem torkomban dobog, és úrrá leszek bénaságomon. Nem érdekel, hogy ígéretet tettem, nem érdekel, hogy ő egy missing-nin, és az sem, hogy már többször is majdnem megölt...
Lábaim maguktól mozdulnak, és szaladok felé. Még látom ahogy dőlni kezd, és mielőtt a földbe csapódna, elkapom, és óvón ölelem magamhoz, úgy fektetem le a földre.
Nyögve kapaszkodik véres kezével a ruhámba.
- Tadaima... - leheli alig hallhatóan, vértelen, kiszáradt ajkakkal.
- Okari... - suttogom könnyes szemekkel. Megcirógatom verejtékes, hűvös arcbőrét, selymes, fekete haját. Sötét szemei elmerülnek az enyémben, majd lassan lecsukódnak.
Rémülten nyögök fel, és a már mellettünk álló Sakurára és Tsunade-öreganyóra pillantok.
- Csak elájult. Vigyük a kórházba - dörren a vénasszony.
*
- Magához tért - mondja halkan Tsunade-anyó, amikor kilép a kórteremből, és meglát minket Sakurával. - Bemehettek hozzá.
Sakura berobogna, de az ajtóban megtorpan, ahogy meghallja a Hokagehez intézett szavaimat.
- És mi lesz most vele? - tör ki belőlem a kérdés.
- Hosszasan elbeszélgetek majd vele, és aztán eldöntöm.
- Ugye nem végzik ki? - markolom meg erősen a zsebemben őrzött fejpántot.
- Nem... - mondja komolyan, és a melegbarna szemek gyengéden pillantanak rám. - Menj be hozzá.
Magunkra hagy, és én Sakurára pillantok.
- Gyere... nézzük meg hogy van - néz rám szerelmesen csillogó tekintettel. Még mindig képes őt szeretni, azok után amiket velünk tett...
Megrázom a fejem. Nem akarom látni, nem akarok vele beszélni.
Elszakította a kötelékünket, és az a maradék kis hajszálvékony szál ami még megmaradt...
...azt én fogom eltépni.
Már csak fájdalmat és dühöt tudok érezni az iránt a személy iránt, aki egykor a legdrágább volt számomra.
- Attól tartok, megfojtanám a párnájával... - vigyorodom el fejemet megvakargatva, de ez csak műmosoly, hogy megnyugtassam Sakurát. Biccentve hagy magamra, és arcomról lefagy a jókedv.
Kakashi-sensei a semmiből terem hirtelen elő, és komoran csillogó szemmel néz le rám.
- Most hallottam - hallom mély, megnyugtató hangját. Behunyt szemekkel hagyom, hogy átöleljen... csak ő tudja, mit érzek.
*
Eltelik egy hét. Egyszer sem mentem el hozzá látogatni, csak Sakurától tudom, hogy Sasuke jól van, már fel tud kelni. Keveset beszél és zárkózott, de annyit elárult, hogy megölte Orochimarut és Itachit is, és most vissza akar térni.
Tsunade-anyó még nem nyilatkozott szándékáról.
- ...rólad is kérdezett, de nem árultam el neki semmit, ahogy kérted... - folytatja Sakura a fecsegést, miközben a ramenesnél ebédelünk. Biccentek, és mosolyogva figyelem. Sugárzik a boldogságtól...
Sasuke ha megint megbántod, kinyírlak!
Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 02. 16:23:29
|
|
