Megállok mivel, meghallom a sikítást és érzem, hogy a hatalmas chakra is eltűnt. Hátranézek a szemem sarkából. Legszívesebben tovább mennék, de mintha belül valaki azt mondta volna hogy menjek vissza és nézzem meg. Egy kis ideig civódom magammal, végül a kíváncsiság győz. Vissza indulok a lányhoz és párperc múlva oda is érek. Megállok előtte és figyelem az eszméletlen lányt. Leveszem a fehér ingemet, aztán ráterítem. A karjaimba veszem és elindulok vele egy védett helyre. Tekintetemet nem veszem el róla. Olyan mintha mágnesként vonzana, hogy nézzek rá.
~~~~oOOo~~~~
Megérkezünk egy barlangféleséghez, amit jónak véltem. Beljebb megyek Shinoharával és egyre sötétebb lesz, minél bentebb sétálok. Végül megállok egy helyen és leteszem a földre. Szerencsére találtam faágakat és gyökereket, amiket remekül lehet használni tűzifaként. Egy csomóba rakom őket, majd a tűzstílusú tethnikámmal meggyújtom. Lassan, de érzem, hogy fokozatosan felmelegszem a tűz közelében. - Hm? – Shonoharára kapom a tekintetem, amikor halkan elkezd mocorogni. Egy halovány mosoly húzódik az arcomra, de azonnal el is tüntetem. – Kíváncsi vagyok, meddig fogja húzni a lóbőrt… - gondolom magamban és csendben ülök a tűz mellet, és türelmesen várok.
Teljesen elrejtőztem, úgy hogy ne tudjanak kiszúrni. De azonban megéreztem egy hatalmas erejű chakrát. – Hm? – fel is kaptam a fejem, és éreztem, hogy közeledik felém. – Ch…hát persze…ha átváltozik, sokkal jobbak lesznek az érzékei…- morogtam magam elé, majd felálltam és eltűntem a rejtekhelyről. Elkezdtem kontrollálni a chakrámat, ami hasonló lett az erdőben lévő állatokéval. Tovább futok, mivel már nem maradhatok itt tovább. Érzem, hogy nagy iramba közeledik ezért gyorsabb tempóra kapcsolok. - Nem becsülöm, alá, mivel csak egy Akatsuki tag, aki kiérdemelte az „S” osztályú bűnöző rangot. Persze…ez nem csak őrá vonatkozik…Amikor elhagytam Konohát én is bűnözővé váltam. És most az én rangom is Jounin szintű…- gondolkodom, miközben is tovább futok. Igaz, a futás nem rám vall, de mégis most írtóra hasznos, és ha elakarom érni a célomat, akkor ahhoz elsősorban életben kell maradnom…
-Eltűnt…- futott át az agyamon, majd tekintetemmel keresni kezdtem. Mivel nem láttam sehol, ezért előhívtam a Sharingant és azzal kezdtem el keresni. Nem is telt sok időbe, meg is találtam. Az egyik fa mögött bújt meg. Megjelentem előtte. – Mi az? Csak nem át változol? – kérdeztem kissé gúnyos hangnembe, ám láttam hogy erre fel is figyel és tekintetében, mérhetetlen gyilkolási vágy tükröződött. – Hn…- elugrottam onnan és inkább jobbnak láttam, ha vissza vonulok. - Azért még én sem vagyok annyira hülye, hogy megölessem magam…- gondolkozom és elkezdek futni, minél távolabb a lánytól. Hátranéztem és mindent ellenőriztem, szerencsére nem követett így egy titkos rejtekhelyen bújtam meg. Sóhajtottam egy nagyot, és csendben vártam.
- „Itt vagyok fiú, ne hidd, hogy legyőztél…” – Kerül hirtelen elém. Meglepett a dolog, és ezt gondolom ő is látta rajtam. Észreveszem, hogy a kabátja alól előhúz egy kardot és azonnal lecsap, de ezt szerencsére sikeresen elhárítottam. De aztán én is előhúztam volna a kardot, de megelőzött és elvette tőlem mielőtt még egyesíthetném a Chidorival. - A francba! – morgom magam elé, de ez nem azt jelenti, hogy már is feladom. Eltűnök a szeme elől, és a hátánál bukkanok fel, és egy hatalmasat a hátába könyökölök, amitől egy kisebb adagnyi vért köp fel. Aztán a kardomért megyek, amit el is érek, és fel is veszek. Ismét megindulok és most a Chidorit a karddal sikeresen összhangba hoztam. A kékes-fehér fény, körbeveszi a katanám pengéjét, és nagyon gyors iramba elkezdek felé futni. Megemelem a katanát és lecsapok vele a lány felé.
- „Ölj meg, ha ettől jobban érzed magad…”- suttogja nekem, halkan, szomorú hangon. Alkalmam lenne rá, hogy most itt megöljem, de nem teszem. Megszüntetem a Chidorit és a Katanát is leengedem, majd távolabb állok tőle. Végignézek a meztelen felső testén. Mit kell mondjak, tetszett a látvány, de ezt sem mutattam ki, mint ahogy azt mindig is szoktam. Elsétálok a fekete Akatsukis köpenyig. Felveszem a földről és visszamegyek hozzá, majd ráterítem. - Remélem elégedett vagy…- szólalok meg halkan, és a katanát visszacsúsztatom a hüvelyébe. És most ha nem haragszol…vissza mennék és edzenék tovább…Tudtam, hogy felesleges lesz eljönni…Azt hittem,hogy érdekesebb lesz, főleg hogy egy híres Akatsuki taggal küzdök meg…De tévedtem…- mondom a rideg szavakat, amik látszólag, hidegzuhanyként érték a lányt. Hátat fordítok neki és elindulok vissza a rejtekhely irányába.
Amint megsebzem, nem is tétovázik, azonnal visszatámad. Az első két csapást szépen kivédem, de aztán mégis csak megsebesülök a két karomon. Nem nagyon foglalkozom vele. Mintha meg sem érezném, vissza támadok és nem kímélem. – „Hajlandó vagy a végsőkig is elmenni, Sasuke?”- kérdezi tőlem, amire én nem válaszolok, csak támadok. Kardommal lecsapok és a hideg pengék ahogy találkoznak egymással hangos csörrenést hallatnak. – „Jobban szerettem volna, ha jobb irányba változol, nem pedig annak a mocsoknak az irányába, amivé váltál…”- Tekintetem még jobban elkomorul és erősen tolom előre a pengét, amit a lány már alig bír tartani. – És ezt pont egy olyan ember mondja nekem, aki ugyanolyan romlott belülről? – sziszegem a szavakat rideg hangon, és térdre kényszerítem a lányt, és egyre erősebben tolom a pengét. Engem egy olyan ne oktasson ki, aki beállt egy bűnöző bandába…- mondom tovább a sértő szavakat és látszólag ez a másiknak egyáltalán nem tetszik. Tekintetem a ruhára terelődik, de figyelmem egy pillanatra sem lankad. – A 3 év alatt te is megváltoztál…- szólalok meg továbbra is rideg hangon, majd kezeim között megidézem a Chidorit, aminek a hangja többszáz madár csicsergésre emlékeztet.
- „ Ezt nem tenném a helyedben!” – szólal meg mögöttem, és én szemem sarkából automatikusan ránéztem. – Hát persze…ő a megtévesztés mestere…- gondoltam és továbbra is ridegen néztem a lány szemeibe. - „Pont az a forrófejű, és rohanó kölyök vagy, mint 3 éve.- szólalt meg halk hangon. Épp készültem, hogy kirántom a Katanát és lecsapok vele, de láttam, hogy ezt észre is vette és máris nyúlt a jobb combján lévő kunaitartóba. Egy ügyes mozdulattal, elkerültem mielőtt még lecsaphatott volna. És most előhúztam a katanám és elindultam, felé nagy iramban. Megemeltem a kardot és gyorsan lecsaptam vele, a vállát sikerült is megsebeznem, amiből vér is folyt ki. - Ez legalább nem illúzió…- gondoltam és megengedtem, magamnak egy apró gúnyos mosolyt.
Már lassan 3 éve annak, hogy elhagytam Konohát. Nos…azért hogy erősebbé váljak, ezért az egy dologért bármire képes vagyok. Elszegődtem Orochimaruhoz, hogy tanítson. Mit kell mondjak ezalatt a 3 év alatt tényleg többet fejlődtem, mint amikor még a faluban szerencsétlenkedtem. Egyre jobban érzem, hogy lassan elérem a céljaimat és megölöm fivéremet. Azonban mostanában egyre többször érzem azt, hogy figyelnek. Nem tudtam ki az, de biztos voltam, benne hogy valami ismerős. Egyik éjjel azonban épp gyakoroltam, fejlesztettem a tethnikáimat, amikor kiszúrtam valakit. Eg fa mögül előlépett egy személy akit már nagyon régen láttam. Meg is lepett a dolog, de ezt nem mutattam ki. - „Régen találkoztunk Uchiha Sasuke! – szólalt meg és én csendben figyeltem. Tekintetemmel végignéztem rajta. Nem sokat változott, de az biztos hogy nőiesebb lett. – „Eljöttem és hoztam egy röpke üzenetet…Holnap délben gyere a faluszéli tisztásra,ott fogok várni rád. Egyedül gyere és ne szólj senkinek, hogy hová mész. Trükkökkel pedig ne próbálkozz, mert rögtön kifogom szúrni. És ez a tiéd…- dob felém, egy tárgyat, mait ügyesen fél kézzel el is kapok. Megnézem mi az és látom hogy egy nyaklánc volt amit még én adtam neki, még mielőtt elhagytam a falut. Emlékszem, akkor még azért adtam oda neki, hogy legalább ez az egy emlék maradjon rólam, ha már örökre távozom… Bólintottam egyet, beleegyezés képen, hogy ott leszek, holnap a tisztáson, azzal hátat fordítottam neki és vissza indultam a rejtekhelyre.
~~~~oOOo~~~~
Másnap elég rosszul keltem. Nem igazán volt jó hangulatom, persze nem mintha máskor is annyira jó hangulatban lennék, de a mai nap, az valami borzalom volt…Elkészültem a katanát is a derekamra kötöttem és elindultam a kiszabott helyszínre. Egy kis késéssel, de odaértem. Egészen jól kiszúrtam, és tekintetemmel keresni kezdtem. És nem is kellett sokat keresgélnem, mert azonnal elém lépett. Mogorván, és érzelem mentes arckifejezéssel néztem rá. Csendben végighallgattam, aztán egy halk sóhaj hagyta el a számat. – Tehát csak ezért kellett idejönnöm, hogy játszadozzak egy kislánnyal? – kérdeztem, mély hangomon, kicsit sem kedvesen. Kezemet a kardom markolatára tettem, és ridegen néztem a nő szemeibe. Minél hamarabb végezni akartam, csak hogy végre már túl legyek rajta. Nem volt kedvem bemutatót tartani, egy Akatsuki tagnak, akit már régen láttam. – Akkor, kezdjünk neki…Nincs kedvem pazarolni, a drága időmet…- szólalok meg ismét és várom, hogy Shinohara reagáljon valamit. Közben éberen figyelem minden egyes mozdulatát.
Némán figyelem, ahogy távolodnak. Deidara hosszú, szőke fürtjei minden léptére meglebbennek. Csak be kell hunynom a szemeimet, és nem nézni őket... ezt kéne tennem, de képtelen vagyok rá.
Nem félek attól, hogy Deidara beleszeret Madarába, hiszen tudom, hogy belém szerelmes. Nem.
Attól félek, hogy ha erre Madara rájön, bántani fogja őt. Deidara gyönyörű, bájos és kedves, de nem túl okos. Vissza fogja utasítani, a maga stílusában, és még baja esik...
Ökölbe szorulnak kezeim a hosszú köpeny alatt, arcom kifejezéstelen. Mielőtt elfordulok és visszasétálok a barlangba, szemeim vörösen villannak.
*
Hideg nyugalommal pillantok végig a vértől vöröslő mezőn. Újabb mészárlás, feleslegesen. Nem tudtuk elkapni a jinchurikit, csak a csatlósait.
Kisame lép mellém, mély, recés hangja szinte sérti a fülem.
- Mi legyen most?
Válaszolnám neki, hogy hazamegyünk, de olyanom nincs. Az otthonom Konohában van.
- Visszamegyünk a bázisra.
Újabb napok telnek el, Deidara és Tobi sehol. Már nem érzek aggodalmat. Hideg üresség kong a mellkasomban. Madara hatalma túl nagy... bármi megtörténhet. A kérdés csak az, hogy el tudnám-e viselni.
Valószínűleg igen.
Hiszen már annyi mindent megéltem.
Nem, nem tudnám elviselni.
Hallgatom ahogy Pein beszél a tanácskozáson, gondolataim messze járnak. Nagyon messze.
Nem tudnám elviselni.
Felállok, és a döbbent pillantások kereszttüzében elindulok a kijárat felé.
Kisame lépteit hallom, és ahogy kilépek a barlang szájából, végre meg mer szólítani.
- Itachi.
Felé fordulok, szalmakalapom apró csengettyűje megszólal.
- Elkísérlek - mondja végül. Biccentek.
*
Csupán néhány nap, és nyomukra bukkanunk. Egy kis faluban vannak.
Egyik paraszt elmeséli, hogy egyikük súlyosan megsérült.
Madara sebezhetetlen, ezek szerint Deidara...
Deidara!
A megadott címre rohanok, Kisamét lehagyva, teljes erőmből. Berúgom a ház ajtaját.
- Deidara...! - kiáltom mély hangomon, és körülpillantok. Vér. Vér fémes illatát érzem. Egy ajtóhoz sietek, de az kinyílik, és ő lép ki rajta.
- Látod? Semmi értelme ellenállnod. Az enyém vagy... mindig is az enyém voltál...- duruzsolja, mint valami megrögzött fanatikus, s én bódultan hallgatom, halkan pihegve...
Ha ilyen gyümölcsállatokból áll a rajongótáborom, akkor megegye és benyalom magam az egyik petrezselyemnél... nem... neeeem...NEM KÓMÁLSZ BE DEIDARA! VED FEL A KESZTYŰT! EZ CSAK EGY ÜTS VOLT! Kaptál egy monoklit, de élsz! Aaadj nekii!!! Üsd ki, üsd kiii!!!! SZAKÍTSD FÉLBEEEEEEEEE!!!!
Mert én ne az övé, hanem a szilváé vagyok.. nem mintha valami Dei baba lennék akit az ovis banán meg az ovis szilva birtokolhat, miközben azon vitatkoznak melyik adjon ma rám szadi rucit, és melyik csináljon belőlem Barbie Kent...NEM! NEM ÉS NEM! ÉN HIVATALOSAN IS A SZILVÁHOZ TARTOZOM!!!
Öhm.. és ez mikor lett hivatalos?...hátööö... többször is lepedőbe csomagolt már és éjszakánként.. meg reggel...meg nappal... meg úgy mindig... meg hát imááád... meg én is őt.. meg már lovagoltam rajta... és mert bízok bennem.. HÁT TISZTA SOR, HOGY MI KETTEN LASSAN MÁR HAZASODNI FOGUNK!!! De csak reménykedni fogok, hogy nem Hidan lesz a pap, mert ha ember áldozat kell bemutatni, akkor hirtelenjében nem tudok majd kit odadobni...DE! Igen! A banánt! Adj neki, amiért azokat az ajkakat merte megérinteni, amik a szilváé!! HÁT RAJTA VAN A MÁRKA JELZÉS!!! MADE IN CHINA! Jah... nem... ez a kunaira van írva.... izzéé...SZILVA PRODUCTS ZÉERTÉ!!!
Határozottan nem hagyom, hogy ezt tegye velem! Lázadj Dei, lázaaaaaaadjjj!!!
Ujjai lágyan cirógatják meg nyakamat, s én megremegve, ajkaimba harapva hunyom be szemeimet s markolok vékony ujjaimmal ruhájába, hogy kapaszkodóként, vagy épp taszítási támpontként használjam... egyszerűen léptelenség ellenállni ennek az égetően bizsergető érzésnek, ami végig hullámzik rajtam, mikor hozzám ér.. szinte sistereg a bőröm, mintha apró szikrákat pattintana, hogy elkábítson, elvegye eszemet...DE NEM ADOD MAGAD TE BARACK! LEGYŐZD, MERT NÁLAD VAN AZ ERRŐŐŐŐŐŐŐŐ!!! Arrgghh!!!! Tovéder! Megöllek! Mert én vagyok Deidara Skywalker!!!Az ifjú padavan mester, aki Szilda a hatalmas jedi mestertől tanultam, és amint előemelem rózsaszín fénykardom, szörnyen halálos és megíratlan halált fogsz haaallnniii!!!!!! ÁNGÁRDDD!!!!! NEM TUDSZ ÁTVINNI A SÖTÉT OLDALRAAA!!!!!! De a világoson se maradhatok... le fogok égni...
- Tooo...Tobi, hmm....- sóhajtom halkan, ahogy keze pólóm alá siklik, erős teste hozzám simul, beölti érzékszerveimet a belőle áradó mentolos illat, elkábít, megőrjít... bódultan markolászom ruháját, ám ő csupán egy halk morranással fejti le törékeny ujjaim a ruhaanyagról, s apró puszikat hintve rá bűvöl tekintetével, én pedig nyöszörögve, ajkamba harapva, szakadatlan ellenkezéssel, próbálok tiltakozni...
- Hagyd... abba,... hagyd abba... HAGYD MÁR, ABBA, TE HÜLYE BANÁN, HMM!!!!_ veszek erőt magamon, s a tőlem telhető leghangosabban, minden megmaradt cérnaszálamat összeszedve förmedek rá, s pillanatnyi meglepettségét kihasználva hátrálok a puha fűben négykézláb, fölsőmet igazgatva magamon zavart pírral pofimon, dühös szemekkel, összekócolt, karcomba hulló hajtincsekkel... IIIGGEEEENN!!! Nagy vagyok! Hát van bennem erő! Tiszta erő, tiszta izom, reggeleste tejet iszom!!! Mondjuk utálom a tejet, csak a kakaót szeretem, de az nem j oda, mert nem illik oda... Pit Nullt se mondhatok, mert az szárnyakat ad, és most nem repülök.. bár egyszer Kisame kipróbálta, hátha repül, de nem jött neki össze, és azóta olyan a szép, mintha megkóstolt volna egy lapátot... nem gond! jól áll neki! Végre egyenes az orra! HÁLA NEKEM!!!! ÉS A TV-NEK!!! MUHAHAHAHAHA!!!
Azonban nincs sok időm, egy perc alatt terem előttem, s furcsa, balsejtelmes arckifejezéssel ragadja meg csuklóim, és ránt magához... már ettől elgyengülök, pláne, hogy magához passzíroz, lehelete nyakam érzékeny bőrét égeti, forró nyelve nedves csíkot szánt rajta, s én felnyögve bújtatom ujjaim rövid tincsei közé... szemeim elé vastag ködöt ereszt, melyen csak lassan dereng át egy határozott, szép arc, azokkal a férfias, cuki vonalkákkal és azokkal az igéző, szívdöglesztő ében szemekkel, és azzal a letaglózó mosolyával...SZIILLLVAAAAAAAAA!!!!! Most rögtön rá vetem magam fangörl sikollyal, és agyon ölelgetem, hogy behurcolhasson a szobájába, és letépdeshesse rólam a szilva fanos fősöm, meg a bugyim, hogy aztán....SÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍPP ÉS CENZUURRAAA!! Ez már nem publikus.. különben is fülig égek a zavarban, ha csak belegondolok...
Hajába kalandozó kacsóimmal erősen markolom meg tinta fekete fürtjeit, s halk szisszenésével mit sem törődve küszködöm távolabb magamtól, összevont szemöldökkel, nagyon csúnyán nézve nyomom kezem homlokának, hogy arcát távol tarthassam az enyémtől...NEM JÖSZS KÖZELEBB, MERT VAN NÁLAM CHEMOTOX ÉS NEM FÉLEKAZ ARCODBA FJÚJJNIII!!! De ez nem bogár.. AKKOR ELCSÓROK EGY CIRKUSZI MAJMOT ÉS FELETETLEK VELEEE!!!! AAAARRRGGGHHH!!!
- Hagyd ezt abba, Tobi! Én Itachit szeretem! Azonnal oldd fel a genjutsut, hmm! – követelem kioktató hangnemben, mutatóujjamat fenyegetően rázva orra előtt, ő pedig összehúzott szemmel, és egy bosszús fújás kíséretében enged el, de nem messzire, épp csak annyira, hogy derekamat átkarolva húzzon maga fölé igen félreérthető pózba. HÁT NÉÉM HALLGATSZ AZ ÓVÓNÉNIRE! AZONNAL AHYGD ABBA A LÁAM KÖZÖTT LÉVŐ SÜNI NÉZÉSÉT!!! NEM HALLOD? NEM KAZSP SÜTIT!
Nem szeretem ezt a banánt... felszelem az új Roboséffel, berakom egy gyerekpapira, és megetetem Zetsuval... HOGY NE TUDO FELFOGNI, HOGY MIT MONDOG? MONDJAM BABÁNUL??? Banán, ban án banban, nánban! ÉRTTEEEDDDD??!! Mert őszintén szólva én nem... legalábbis nem nagyon... bár ezen már meg sem lepődöm... az utóbb időben valami van bennem, ami virágot szed gondolkodás helyett...
S minta csak mentális retardációja ütne ki rajta, összeszorítja fogait szemeivel együtt, kezeit fejéhez kapja, hogy aztán egy másodperc múlva ártatlan szemekkel, egy kisgyereket is megszégyenítő kérlelő tekintettel pillantson fel rám, kezeivel kétségbeesetten megragadva vállaimat... ez meg mi az anyám kínja? Okkéé..... az előbb még legszívesebben letépdeste volna a ruháim, most meg úgy néz rám, mint kis fiú a nyalókára... NEHOGY MEGNYALJ! NINCS JÓ ÍZEM!!! Megeszlek, ha megnyalsz! Leharapom a lábszárad és azzal váglak agyon! KANNIBÁL VAGYOK! LERÁGOM A HAJADAT!!! Na azt talán még sem... A hajat tisztelem.. mert tudom, hogy én sem örülnék, ha valaki spagettinek nézné, és szósszal leöntve befalatozná... AKKOR AZ ILLETŐ RÖVÍDUTÁN REPÜLNE A TÉSZTÁS MÁSVILÁGRA!!!!
- Deidara- senpai kérlek... én rábeszélem őket, hogy engedjenek el... csak nézz ránk úgy, mint Itachi-sanra... mosolyogj ránk úgy... kérlek! – kéri halkan, hangja furcsán, a jól megszokott Tobisan vékony, egész testében megfeszül, szemeiben furcsa fény remeg, és olyan kis kutya, könyörgő íriszekkel pislog fel rám, hogy hirtelen megsajnálom...
Végül is... Mi baj lehet, abból, ha rámosolygok? Elenged, és akkor végre mehetünk befoghatjuk a junchuurikit, hazamehetek a szilvához, és megölelgethetem, megszeretgethetem és akkor minden jó lesz, mert biztosan csoki tortát is ad nekem... olyan szomorúan néz rám... MI VAN EZZEL? VISZSAMUTÁLT? Beteg, de azt hiszem inkább legyen idegesítő, mint hogy perverz, vagy egy leteperős valami...
NE NÉZZ RÁM ÍGY! OLYNA ÉDES VAGY ÍGY! Mi van? Na jó... Mosolyogjunk aztán menjünk...
Nagy sóhajjal hunyom be szemeimet, s erősen koncentrálva idézem fel magam előtt az én szilvámat, ahogy szívdöglesztően rám mosolyog, megsimogatja arcom, puszit ad, megölelget, és csoki tortával összekenve nevet halkan... ahogy perverzen felejti rajtam tinta fekete szemeit...
Akaratlanul is boldog, imádó, szerelmes mosoly ül ki arcomra, pofim felderül, akár az a rét, ahol épp ülünk, kipirul és én szinte olvadok... szziiiillvvvaaaaaaaaa......jajanekem...nékemnékem...
Halk nyikkanással ölel magához valami, nyakamba fúrva arcát szuszog halkan, beleszorít erős testébe, furcsa, vékony, nyöszörgő hangokat kiadva... a banán megőrült? Tudom én, hogy szívdöglesztő, sőt egyenesen a Nap fényességével vetekedő a mosolyom, de attól még nem kell rongybabának használni és kiöleli belőlem az életet...
- Tobi... te Tobi... megfojtasz, hmm...- nyökögöm halkan, kezeimmel bizonytalanul megsimogatva széles hátát, zavartan mosolyogva... ez furcsa... ez kiborult... nos.... ez érdekes... Nem csak a hangja mutál, és változik, de ezek szerint visszafejlődik is... nem akarok ott lenin, mikor megint előrefejlődik...
Hirtelen mosódik el a rét, mint egy elrontott festmény, s ahogy „lefolyik” a falakról az illúzió, ismét a hideg barlangban, a tűz mellet, az ölében csücsülök, ő pedig kétségbeesetten szorít magához, mint valami önkéntes Teddy macit.. na jó...ELENGEDNÉL MÁR,? HÁT MOSOYLOGTAM NEM? A BLENDAMED REKLÁMRA NEM MEGYEK EL!!!
Szerkesztve Levi-sama által @ 2009. 06. 04. 18:40:03
