- Tehát ön nem ismeri a vendégek mindenikét? - kérdezek közbe, hogy teljesen tisztába legyek a helyzettel.

- Mért maga tudja az összes bûnözõ nevét, akit valaha lecsukatott és azokat is, akiket kihallgatott? - egy mosoly jelenik meg arcomon. ~A legtöbbre emlékszem, és rád is fogok.~

- Nem. - válaszolom egyszerûen - De nyilván ön is tudja. Az a munkám része, hogy rákérdezek a részletekre. - mélyen a szemeimbe nézek és hosszan figyelem csillogó tekintetét.

- Nézze. Egy ekkora cégnek több száz adományozója és híve van. Nem ismerhetem mindeniket személyesen, természetesen próbálom mindeniket legalább kinézetre megjegyezni de nem vagyok zseni. - mondja határozottan.

- Értem. - felelem - És mi történt tovább? – folytatom a kérdezõsködést és közben elkezdek jegyzetelni, de figyelek a szavaira is. Felveszem a jegyzõkönyvet.

- Mint mondtam már megjelentek. Én rákérdetem van-e meghívójuk, mire az egyikük törni zúzni kezdett a teremben. Minden ok nélkül. A vendégek bepánikoltak. Muszáj volt kissé emeltebb hangnemben megjegyeznem, hogy kifizetettem velük a károkat. - erre felhúzza a szemöldökét. - Mást nem tehettem volna, sokba kerültek azok a dolgok és a vendégeket is meg kellett nyugtatnom. Persze ez nem hatott rájuk tovább folytatták. Aztán az egyik megragadta a derekam. – felkapom a fejem a mondataira és az írásban is meg áll a kezem. - Undorító volt. - jegyzi meg, furcsa arcot vágva. - Természetesen eltoltam, és utasítottam Julyt hívja önöket. - magyarázza tovább. - A többit már tudja. – a végére egy gúnyos mosoly jelenik mg az arcán, amire felvonom a szemöldökömet.

- Tehát ki kezdett önnel? - nézek rá nyomatékosítóan. - Ön meg ellökte.

- Nem ellöktem csak eltoltam magamtól. - vágja vissza határozottan.

- Az ugyan az. - jegyzem meg mosolyogva.

- Mindegy. Elnézést de önnek azzal kéne foglalkoznia, hogy megtanítsa ezeket a surmókat egy kis jó modorra. És ha jól tudom erre pont jó a fiatalkorúak intézete. Vagy nem? – kérdez rá komolyan. Felvonva szemöldököm nézek ismét rá.

- Maga okosabb, mint gondoltam. – válaszolom neki és egy sármosabb mosolyt engedek meg felé. Csinos és még okos is.

- Végeztünk? - kérdez rá, de ez inkább hangzik úgy, hogy részérõl vége.

- Igen elmehet. – mondom „megadóan”. Egyszerre állunk fel és az ajtó felé megyünk, és egyszerre érünk oda. A kilincsért nyúlok, hogy kinyissam neki az ajtót, mikor azon fogom meg kezét, de õ gyorsan elkapja. Rápillantok egy kedves nyugodt ám csábos mosollyal.

 - A viszont látásra hölgyem. – köszönök el mosolyogva. Õ csak bólint és kinyitva neki az ajtót engedem útjára.

Hagyom távozni, majd az üggyel foglalkozva a srácokat elõzetes letartóztatásban részesítve írom meg a feljelentési papírokat, melyet már otthon írok meg. Fáradtan dõlök be az ágyba mikor már végre végeztem a papírokkal.

~*o*~

Másnap reggel korán kelek, mert délelõttös vagyok, így egyenruhát öltve megyek be az õrsre és a suhancok még mindig az elõzetes zárkában pihennek. Ott is maradnak, míg a bíróság el nem kezdi az ügyet és ki nem szabja a szabadulásuk árát. A papírokat lepecsételve egy aktába rakom és azokat felvéve megyek a rendõr kocsimhoz, hogy bevigyem aláírni a csinos igazgatónõnek.

Kocsiba pattanva nem hajtok gyorsan és tudva a cége címét egyenesen oda hajtok. A portás nehezen, de felenged és az irodájához lépve kopogok be.

- Jöjjön be. –Szól ki az angyalhangú okos szépség. Kinyitva az ajtót lépek be és egy sármos mosoly kíséretében köszönök neki.

- Szép jó napot kisasszony. Hoztam a jegyzõkönyv és a feljelentési papírokat a suhancok ellen a tegnap esti partiról. Alá kellene írnia, és egy példány az öné. –Mondom és az asztalához lépve rakom elé az aktákat. –Kérem fussa át, hogy minden úgy van-e ahogy ön szeretné. –Mondom neki nyugodt mély kissé reszelõs hangon.

- Jó napot magának is biztos úr. –Köszön vissza és elvéve az aktát dõl hátra a székében. –Köszönöm, hogy elhozta. –mondja nyugodt hangon és elkezd olvasni. –Míg átfutom, üljön le. –mondja én pedig helyet foglalok. Kényelmesen helyezkedem el a kényelmes fotelba, ami az íróasztala mögött van. Egyik lábam felrakom térdemre és a két karfára könyökölve figyelem, ahogy olvas. Alaposan végig mérem és csendben várakozom.

Teljesen belemerül az aktába. Nem vagyok bunkó, így csendben várok, hogy végig olvassa. Én sem unatkozom. Mosolyogva méregetem a szemre való igazgatónõt és félmosolyra húzódik ajkam. Hajam hátra seperve igazítom meg.

- Tökéletes lesz köszönöm. –Mondja, és elõre hajolva írja alá a szükséges helyeken. Elõre hajolva veszem át a visszanyújtott aktát és mélyen nézek szemeibe.

- Ennek igazán örülök. –Mondom és habozva veszem el, majd kiveszem belõle az õ példányát. –Ezt az ügyvédjének nyújtsa át, legyen szíves. –Mondom neki és úgy adom oda neki, hogy kezét finoman simítom végig. –Ezzel az én munkám ezzel az üggyel kapcsolatban lezárult. Ezt elküldjük a bíróságra az ön nevében. –jegyzem meg, amire bólint. Felállva nézek hosszan rá.

- Köszönöm, bár ez a munkája. –mondja kicsit flegmán, én pedig csak elvigyorodom szélesen.

- Ahogy mondja. –jegyzem meg és elfordulok és elindulok kifelé, de hirtelen visszafordulok. –Mondja kisasszony. Ma este mit csinál? –Kérdezek rá mire felpillant rám meglepõdötten.

- A cégemet igazgatom és papírmunkát terveztem az estére. –mondja ki döbbenten. –Miért érdekli?

- Hmm nem valami érdek feszítõ terv. –jegyzem meg és egy csábító mosolyt elõvéve nézek rá. –esetleg nem lenne kedve velem eljönni egy moziba? –Teszem fel a kérdést nyíltan szemtõl szembe.

- Maga most randit kér tõlem? –Teszi fel a kérdést gyanakvó tekintettel. Még szélesebben mosolyodom el.

- Ha gondolja akár randi is lehet, de én egy kis kikapcsolódásra gondoltam egy moziban, s esetleg utána egy étteremben, vagy étkezdében ehetnénk egyet, hogy jobban megismerjük egymást. Nos? Mit szól hozzá? Egy kis kikapcsolódás önnek se ártana. –Jegyzem meg kedvesen mosolyogva.

- Sajnálom, de nekem efféle kikapcsolódásokra nincs idõm. –mondja ridegen, amire felvonom a szemöldökömet.

- Kár, pedig szívesen megismerkedtem volna önnel kicsit jobban, de tudja mit addig nem megyek el innen és nem hagyom, míg igent nem mond. –Mondom határozottan szélesen elmosolyodva.

- Mégis milyen nõnek néz maga engem? –Kérdi kissé felháborodva! –Nem vagyok könnyen megkapható nõcske és a válaszom nem! – elmosolyodok makacskodásán és az aktával kezemben keresztbe fonom mellkasom elõtt kezeimet.

- Én nem nézem könnyûvérû nõnek, és mint mondtam ez csak kikapcsolódás lenne mind kettõnknek, ahol kicsit jobban megismerhetnénk egymást. Ha jobban megismerjük egymást, akkor önnek is könnyebb lenne és gyorsabban haladnának a jövõben a rendérségi ügyei. Gondoljon bele, a cégének nem lenne jó, ha lenne egy kis protekciója a rendõrségen? –Kérdem szélesen elmosolyodva.

- Jól viselkedtél ma Démon? –Kérdem kutyámat egy széles vigyorral, majd kitöltve neki egy tálba a kutyatápot teszem le elé a tálat. A hûtõhöz lépek, hogy kivegyek egy üveg hûtött sört, amikor csörög a mobilom.

- Ó, hogy a bront álljon belétek! Nem megyek vissza melózni. Felejtsétek el. –Morgok egy sort és felveszem a telefont.

- Juro vészhelyzet! Te vagy a legközelebb a helyszínhez. Vandálok egy csapata betört az egyik zártkörû partira.

- Ez a marha nagy vészhelyzet? –Kérdem unottan. –Nincs senki, akit helyettem küldhetnél?

- Nincs, mindenki egy száguldozót kerget az autópályán.

- Hát elmehettek ti a jó bús picsába! Más szórakozik egy jó kis autós üldözésbe én nekem meg csak egy francos, flancos parti megmentése marad! –Morranok a diszpécserre. –Megyek! –Mondom és lecsapom a telefont és még jó, hogy nem raktam le semmimet.

Kimenve a lakásomból zárom be az ajtót kulcsra, de a kutya ajtón akkor is ki tud jönni Démon. Egy Rotit nem lehet bezárni a lakásba, különben széttép mindent. Megkapom smsbe a címet, mert azt nem vártam meg, hogy megadja, de visszahívni már nem mer. Helyes. Ha holnap bemegyek, tuti kitépem a szakállát szálanként. Kocsiba pattanva kapcsolom be a szirénát és egyenesen a megadott címre sietek. Végig száguldva a városon. Ennyi száguldás legyen meg nekem. Odaérve satufékkel állok meg és a szirénát se kapcsolom ki, majd egyenesen bebaktatok.

Mire beérek egy kisebb verekedés fogad a behatolók és a biztonsági õrök között.

-ELÉG LEGYEN! –Kiáltom el magam iszonyat mérgesen. Feltudnék robbanni most itt helyben. Otthon kellene ülnöm Tv-t nézve sört iszogatva. A bunyó mély öblös hangomra abba marad, ami még az ablaküvegeket is beremegtette. Oda lépek a suhancokhoz megragadva a karjukat bilincselem le és nézek a biztonságiakra, mivel már épp eléggel volt dolgom látom melyik, melyik. –Ki a parti fõ szervezõje?

- Én volnék. –Áll elõre egy igen csinos hölgyemény. Alaposan végig nézve rajta vonom fel a szemöldököm.

- Õk a hívatlan vendégek? –Kérdem és felé rántom a két suhancot.

- Igen uram. Soha életemben nem láttam õket. –Mondja határozott mégis kedvesen csilingelõ hangján.

- Kíván feljelentést tenni gondolom. –Mondom kérdõ ám mégis megállapító hangszínben.

- Igen biztos úr.

- Akkor kérem, fáradjon velem, hogy megtegye a feljelentést papíron is. –Mondom még mindig morcosan, bár a csinos hölgyemény látványa javított kedélyállapotomon. Elindulok a két suhanc karját megragadva. – Jogotokban áll hallgatni, bármi, amit mondotok felhasználható ellenetek blablabla… ismeritek! –Mondom unottan és kimenve kíméletlenül vágom be õket a hátsó ülésre. A finom hölgynek viszont az anyós ülés melletti ajtót nyitom ki kedvesen. –Szálljon be kérem. Egy ilyen finom hölgy ne ott hátul utazzon azok között a huligánok között. –Mondom felnézve rá.

- Köszönöm biztos úr. –Mondja kimérten és beül az anyósülésre. Segítek berakni az estélyi ruhájának alját, majd bezárom az ajtót és beülve a volán mögé mély levegõt véve dörzsölöm meg a homlokom.

- Elnézését kérem hölgyem még be se mutatkoztam. A nevem Satomo Juro… Megtudhatom nevét? Bizonyára az is olyan elbûvölõ, mint ön. –Mondom, és közben elindulok bekapcsolva az övemet. A szirénát kikapcsolom, és nyugodtabb tempóban megyek be a Fõkapitányságra, hogy bevigyem a két suhancot és a szép kisasszonyt a feljelentést megírni.

- Denise Cain. –Mondja szûkszavúan és kifelé néz, mint akit meg se hatja a bókom, bár tény elégé gyér vagyok az udvarlásban. Félszemmel mérem végig alaposan a mellettem ülõ hölgyet és akaratlanul is feltörnek a perverz gondolataim, ám ennek nem hagyok utat a felszínre. Megmaradnak gondolatba.

Lassan megérkezünk a rendõrségre és kiszállva nyitok ajtót Denisenek, majd a suhancokra nézek.

- Szoros a bilincs lazítson rajta. –Kezd nyafogni az egyik.

- Csend! –Ripakodom rá és a cicababára nézek. –Kérem várjon meg az elõtérben, és felveszem a feljelentését, csak elõtte az éjjeli zárkába zárom õket. –Mondom és kinyitva a hátsó ajtót szúrósan nézek a suhancokra. –Kifelé! –Szólok rá, de nem mozdul. Megragadva a vállát rántom ki. –Azt mondtam kifelé! –Förmedek rá és ahogy kirántom csak azért marad talpon mert erõsen fogom.

- Ez rendõri brutalitás! –Mondja fájdalmasan a kezem közt lévõ.

- Igazán? Sajnálom, de nem tud érdekelni… a söröm mellõl rángattatok el! –Mondom és megragadva mind a kettõt viszem a cellájukba õket. Csak ezek után megyek vissza a szépséghez.

Sokkal kedvesebben és lágyabban, de mégis komolyan nézek a hölgyre.

- Kérem, kövessen az asztalomhoz. –Mondom és finoman megsimítva a hátát kísérem az asztalomhoz. Ott kihúzva a széket kínálom hellyel és az asztalom mögé ülve nézek rá. Elégé érdekes látvány lehet egy kétajtós szekrény egy hozzá képest jóval kisebb asztal mellett.

- Köszönöm. –Mondja lágy csilingelõ, mégis határozott hangon.

- Kérem, mesélje el mi is történt pontosan a suhancok megjelenésével.

Komolyan kezd elegem lenni az életbõl, bár nem is ebbõl, hanem a munkanélküliségbõl, sehol sem alkalmaznak, mert nincs tapasztalatom. Na de basszus, hogy egyen, ha nem alkalmaznak sehol? Sose fogom ezt megérteni, az a szerencsém, hogy a közelben van wifi, mert neten is tudok nézelõdni így, el tudom küldeni az önéletrajzomat sok helyre, az egy dolog, hogy nem válaszolnak… nem is idegesítem magam ezen, mondjuk a pánik többször elfog, az más kérdés. A mai reggelem is ugyanúgy indul ahogyan az eddigiek, felkelek, lezuhanyozom, és egy kis müzlit elrágcsálva a laptopom elé leülve állásokat keresek. Most küldöm el az ötödiket, amikor megjön a reggeli posta is, végignyálazom õket és egy állásra fel is figyelek. Azt írja „Tehetséges, és precíz fiatal hölgyet keresünk irodai munkára…” bla bla bla, a fizetés is jó lehet, nos elküldjük. Az egeret ráviszem a Küldés feliratra, majd a boríték elszállt. Más dolgom nincs csak várni, a címet is megadták, így még ma elmegyek és személyesen leadom, biztos, ami biztos. Gyorsan felveszek egy szoknyát és inget, majd az önéletrajzomat, a táskámat és a kulcsomat. Bezárom a lakást, és amint kiérek a járdára, ekkor jut eszembe, hogy fogalmam sincs merre kell mennem. Mélyet sóhajtva visszamegyek és a laptopom elé leülve a térképet kezdem egybõl nézni. Kell egy bõ negyed óra, hogy megtervezzem az utamat odáig, csak busszal kell mennem és a megállója két utcával lejjebb van, nos azt hiszem indulhatok. Nem élem bele magam túlságosan, hiszen lehet, hogy elküldenek. Ismét kulcs a kézbe, a zár kattan, bejárató nyílik, és záródik. Egybõl elfordulok jobbra és sietõs léptekkel megyek a G5-ös buszhoz, amint befordulok az utcába, akkor megy el. Ha most nem jön össze semmi, akkor ez az állás sem fog. Most még visszafordulhatok, a szívem azt diktátlja, hogy várjam meg a következõt, az eszem, azt mondja, hogy menjek haza. Annyira belemerülök az elmélkedésbe, hogy a következõ busz itt is van. Gyorsan felszállok rá és a táblát figyelve, legalább hat megállót kell mennem, leülök és úgy nézem a környéket. Leszállok és a cég lógóját egy picit arrébb találom, bemegyek egybõl a portára.

- Jó napot. – köszönök kedvesen.

- jónapot, miben segíthetek? – kérdezi az öreg portás.

- Önéletrajzomat szeretnél leadni. – Erre a kijelentésemre meglepõdik.

- Egy pillanat. – Felveszi a telefont és hívni kezd valakit, én addig türelmesen várok. – Hamarosan jön az egyik kollégánk és foglalkozik önnel. – Bólintok.

- Üdvözlöm. – Szólít meg egy férfi.

- Jó napot. – Kezet fogunk egymással.

- Kérem jöjjön velem. – Bólintok és elindulunk fel a nem tudom hányadik emeltre.

Amikor kilépek a liftbõl elfordulunk balra és egy irodába vezet be, majd hellyel kínál, amit elfogadok.

- Elküldtem Önöknek az önéletrajzomat e-mailon is, de itt van papíron is. – Odanyújtom, amit elvesz és elkezd olvasgatni.

Innentõl kezdve elkezdünk beszélgetni, elmondom, hogy most végeztem az egyetemen, és sehol sem alkalmaznak. Takoyama elmeséli, hogy mivel foglalkoznak és mi lenne  a feladatom. Elmesél egy adott szituációt én meg megpróbálom megoldani, hiszen gyorsan kell cselekedni. Tény, hogy adok rossz választ is, ez annak betudható, hogy nem dolgoztam még ilyen helyen. Takoyama szerint alkalmas vagyok a munkára, de meg kell várnunk a fõnökét, és az õ kezében van a döntés. Bemegyünk egy idegen irodájába, az illat valami mámorító, az asztal mellett állok, ekkor benyit valaki.

- Uram ez a nõ Emily Boleny, a titkárnõi jelentkezés ügyében van itt. – Meghajol, majd magunkra hagy.

- Szóval nekem akar dolgozni? – magamon érzem a tekintetét, hát nem tudok mit csinálni, ha megnéznek. - Tudnia kell, hogy sok dolga lesz. Nem lesz olyan egyszerû. Ráadásul, ha én elutazom, velem kell jönnie. Még így is vállalná? – Kell ez az állás.
 - Igen, ha megkapom az állást, akkor vállalom! – Aláírat velem néhány papírt, majd elindulunk az irodában.

Igyekszem mindent megjegyezni, hogy merre van, amikor megint az irodája elõtt találom magamat.

- Nos akkor felveszem próbaidõre, hozzon ki magából minden tõle telhetõt. – Bólintok és követem. – Ez lesz az íróasztala, hozzá tartozó géppel, dokumentumokkal. Lesz egy saját azonosítója, és azzal be tud jelentkezni a gépbe. – ha kérdése van forduljon hozzám. – Távozik és magamra hagy, kicsit kétségbe esek, hiszen nem tudom mihez nyúljak.

Hirtelen megjelenik egy idõsebb hölgy.

- Próbaidõs vagy? – kérdezi kedvesen.

- Igen. – Állok fel és hagyom leülni a nõt.

- Te vagy az elsõ próbaidõs, így biztosan fel vagy véve, nos elõször is, itt vannak Mr. Ming – én így hívom, itt vannak az idei konferencia beszéléseinek idõpontjai és hova kell elutaznia, és ezáltal neked kell majd megtervezni az egész napját, ez nem egyszerû, be leszel iratva egy tanfolyamra, hogy megtanuld, ezt én elintézem. – Okosan bólogatok, már most tetszik nekem az öreglány.

Mindent elmagyaráz, jegyzetelek is, és mit kiderül, most fog nyugdíjba menni Emma, valószínû én leszek az utódja. Beszél a fizetésérõl, nem keveset fogok kapni még ha kezdõ is leszek. Annyira elrepül az idõ, hogy már délután van, Emma azt tanácsolja, hogy menjek haza és holnap újult erõvel jöjjek reggel hét órára, hozzak magammal reggelit, bögrét és hasonlókat. Bólintok,m elköszönök tõle, majd boldog mosollyal az arcomon megyek haza.

Veszek holnapra zsömlét, azzal el leszek holnap, legalábbis remélem.

~

Másnap korán kelek, nem tudok aludni túl izgatott vagyok, a fürdõben töltök több mint egy órát, hogy a hajamat kivasaljam, nem teszek fel sminket, hiszen kezd nyárt lenni, így leolvadna rólam. Egy combközépig érõ nadrágot és egy felsõt veszek fel, a táskámat összepakolom, felveszem a legkényelmesebb papucsomat és nekiindulok. A buszt idõben elérem, és jóval hamarabb  érek be. Mint kiderül, ma már nem jön be Emma, így egyedül kell elboldogulnom. Amint felteszem a vizet fõni, egybõl megcsörren a telefon és a fõnökömet keresik, felírom a nevét és a telefonszámát, majd a papírokat olvasgatom, ekkor a naptárra pillantva, lapozni kezdek és a jövõ hétre az van beírva, hogy Ciprus. Kicsit ledöbbenek, ám széles mosoly jelenik meg az arcomon, lehet, hogy utazom? Ekkor megérkezik õ.

- Mr. Ming. – Állok fel 5 cetlivel a kezemben, és utána megyek. – Jó reggelt.- Köszönök neki kedvesen, amint leül int, hogy menjek oda. – Hívta Fujida Úr a Green hoteltõl., Larnas igazgató a Televizától. – Ekkor kinyújtja  akezét és odaadok minden papírfecnit, elolvassa és egybõl telefonálni kezd.

- Hozol nekem egy kávét drága? – kérdezi, bólintok, majd egybõl a kávé géphez lépve elkészítem.

Dúdolgatni kezdek, amikor kitöltöm, és teszek a csésze mellé két cukrot, meg tejszínt, hátha kér, ekkor megszólal a hátam mögül.

- Tejszínt nem kérek. – Félreteszem, amikor megfordulok, alig fél méterre állt elõttem, felemelem a csészét.

- Tessék. – mondom mosolyogva, beleteszi a cukrot és kevergetni kezdi, majd belekortyol.

- Finom. – Jegyzi meg, majd elsétál elõlem, leülök a helyemre, leülök reggelizni, közben a neten nézelõdöm kicsit.

Kikapcsolom a netet, felállok és a dossziékat kezdem el nézegetni, és beleolvasva elkezdem tanulmányozni, hogyan kell lefoglalni a repülõjegyet, meg milyen szállást foglalhatok le, van egyáltalán keretösszeg az ilyenre. Egy kis kutatást után sikerült megtudnom, hogy kerek egy millió van egy hét megszervezésre, konferenciákkal, és ételekkel kapcsolatban. Szerencsére kaptam egy adag listát, hogy miket szeret a drága fõnököm.