Nem válaszol, csak lassú lélegzetvételét hallom, lehelete bőrömet cirógatja. Ilyen nehezet kérdeztem volna? Bár belátom tényleg komoly dologról van szó. Vajon mit fog mondani? Igaz még én sem tudom, hogy mit érzek, olyan zavaros minden. Mindenfélét érzek. Vagyis mindenféle jót, de hogy pontosan mit, azt én sem tudom. Ismeretlenek számomra ezek a dolgok, még nem tapasztaltam hasonlót. Szívem egyre hevesebben dobol, minden egyes néma másodperc elteltével. Már nem simogatom kezét, csak ujjaimat összefonom övéivel. Olyan jól néz ki, és a tapintás is nagyon kellemes. Ahogy itt fekszünk, összebújva... nagyon jó érzés. Kellemes. Mindig mielőtt megcsókolna, apró pillangócskák repkednek gyomromban. Ha csak a közelemben is van, új érzések kerítenek hatalmába. És... szeretem, ha a közelemben van. Talán... vagy mégsem?
Ha ő nem tudja hogy mit érez, akkor én honnan tudjam?De azt hiszem...
- Szeretlek... – hallom halkan búgó hangját, és egyszerre fut át rajtam a hideg és a meleg. Ahogy ezt kimondta, döbbenek rá én is, hogy... talány tényleg én is szeretem. Hisz ezekaz érzések nem hazudnak. Pláne a tettek. Már mindennek megéreztem a fontosságát. Akkor ez most tényleg azt jelentené, hogy ő... én... mi? El sem hiszem. Tényleg szeret? Ez most nagyon boldoggá tett. Madarat lehetne velem fogatni, igaz nem nehéz feladat. Egy ideig még jobban hozzá simulok, ficergek az ölében, hagyom hogy szorosan átöleljen, majd lassan felé fordulok, karjaim nyaka köré fonom, ő szorosan magához ölel. Tökéletes. Mosolygok rá, csillognak szemeim a boldogságtól, és látom erre az ő arcvonásai is oldottabbak lesznek.
- Én is... – suttogom mosolyogva, kicsit elpirulva. Tényleg nagyon nehéz kimondani, pedig én most nem is a szót mondtam ki. Rám mosolyog és elolvadok. Milyen jól áll neki. Többet is mosolyoghatna, bár igaz az nem a régi Neji lenne. Nekem az is elég, ha csak néha ilyenkor mosolyog. Kicsit közelebb hajolok hozzá, de nem merek csókot kezdeményezni, szerencsére nem is kell, mert az ő ajkai is közelednek, majd finoman simulnak rá az enyéimre. Cirógat ajkaival, majd lassan engedek utat forró kutakodó nyelvének, hogy feltérképezze szám minden zugát, és táncra hívja az én nyelvemet. Ilyen finom csókot még sosem kaptam. Igaz eddig még csak őt csókoltam, de mindközül ez a legfinomabb. Nagyon mély, szenvedélyes csók, a borzongás már szinte a csontomig hatol. nagyon mámorító. Azon kapom magam, hogy már éhesen simogatjuk egymás testét, már a takaró is egyre lejjebb csusszan, de most ilyenekkel nem zavartatom magam. Míg én mellkasát simítom végig két kezemmel, addig ő hátamat simogatja lefelé haladva, majd belemarkol fenekembe, ami egy apró nyögést csal ki belőlem és belemosolyog a csókba. Lejjebb simítja kezét combomra, majd felrakja lábamat oldalára, hogy még közelebb tudjak hozzá bújni. Ez most annyira jó. Elsöprök az arcából néhány hajtincsét ami útban van, majd erősen pihegve válok el ajkaitól, mert azért levegőre is szükségem van. Teste már forró, ahogy az övé is. És persze érzem amit érzek. Gondolok itt több dologra is. Szemeim kissé elhomályosultak, még mindig a szenvedélyes csók utóhatása alatt vagyok. Ebben most olyan sok érzelem volt. És... tényleg szeret. Hisz kimondta... Ismerem Nejit, nagy eszes, és biztosan nem dobálózna ilyen szavakkal. Ezért is mondta ki egy kis hatásszünet után. és én hiszek neki, hogy komolyan gondolja, mert tudom, hogy nekem sosem hazudna. Eddig barátomként nem hazudott, most pedig... mi is erre a megfelelő szó? Páromként? Kicsit furcsa, de így igaz. Én már az övé vagyok és én az övé. Azt hiszem nem is akarok másé lenni. És úgy érzem én sem akarok mást. Ez így tökéletes. Egy újabb heves csók, majd a nyakam kezdi el kényeztetni, és ez az ahonnan már számomra nincs visszaút. Az érintései... az ő rabja vagyok, és nem is szeretnék szabadulni. Kéjes sóhajok hagyják el ajkaim, de azért próbálom őket visszafogni. Ahogy mellkasomra „téved” önfeledten túrok selymes hajába. Olyan puha, finom. Hátravetem fejem egy apróbb szívásnál, és egy hangosabb sóhaj szökik ki ajkaim közül.
Nevét sóhajtozva markolok be e a hajába, de csak finoman, nem akarok én fájdalmat okozni, csak hát az a folytonosan előtörő forróság. Hirtelen ajtócsapódást hallok, de szerencsére nem a szobánk ajtaja, hanem csak a bejárati. Hirtelen kapom fel a fejem.
- Neji! Lee! – hallom az ismerős vékony hangot, amire Neji is felkapja a fejét. Rá nézek, és ő is rám. Tenten olyan rosszul tud időzíteni! Most mi legyen?
2008.12.07 20:06
Neji:
Elterülve harapom az éltető levegőt, s élvezem ahogy beáramlik számon keresztül testembe. Derekát átölelve húzom szorosan magamhoz, és élvezem ahogy együtt reszket testünk a gyönyör utóhatásaként. Betakarom izzadtságtól és egyéb nedveinktől csatakos, nedves testünket, és hátához simulva sóhajtok fel a boldogságtól. Igen, boldog vagyok.
Elalszom, és vele álmodom...
*
Gyengéd, alig érezhető cirógatásra ébredek. Kábán, de önfeledt mosollyal csókolok bele a nyakába. Ugyanabban a pózban ébredtünk... Hát jól kifárasztott, az biztos.
- Jó reggelt - dörmögöm kissé rekedten puha bőrének.
- Neked is jó reggelt - válaszolja jókedvűen, és ujjai nyomán bizsergés kúszik végig karomban. Mmm... Nyakába temetem arcomat, önfeledten élvezem a pillanat varázsát, a tökéletes harmóniát, testének finom melegét, bőrének illatát...
- Neji... - hallom bátortalan kis hangját.
- Igen kicsim? - bátorítom.
- Szeretsz?
Ledermedek.
Néhány hosszú másodperc után, vagy perc után... nem tudom, mert nem éreztem az idő múlását... Szóval hosszú hallgatás után végre újra képes vagyok levegőt venni, és lebénult agytekervényeim újra dolgozni kezdenek.
Azt kérdezte, hogy szeretem-e.
Ez annyira jellemző rá... ez a szókimondás. Senki más nem tenné meg, ő igen. Ő nem tétovázik egy percet sem, ha a dolgok tisztázásáról van szó.
Nos, Neji... nincs mese, színt kell vallanod, de előbb nézz magadba. Ha nem valósak az érzelmeid, mi lesz akkor? Hamis illúziókba és ábrándokba ringatod magad, és őt is.
Kiszúrok vele. Megbántanám, fájdalmat okoznék neki...
Mi van, ha nem szerelmet érzek? Mi van, ha csak....? És ha most kimondanám az sz-betűs szót, az visszavonhatatlan és végleges lenne, aminek végzetes következményei lennének, ha tévedek.
Azonban...
Ha valóban Ő életem nagy szerelme, és én most megbántom, elszalasztom a lehetőséget, hogy boldog lehessek.
Vele.
Neji! Szedd össze magad, és gondolkozz!!!
Mégis mi a fenén gondolkozzam? Hiszen szeretem! Meghalnék érte, úgy imádom... Mindig is szerettem. Mindig. Akkor is, amikor dühösen rontott nekem, mert megbántottam... amikor figyeltem, ahogy keményen edz miattam, hogy legyőzhessen engem... amikor Gaara kis híján megölte... amikor nevetett és sírt...
Mindig.
- Szeretlek... - válaszolom halkan.
2008.12.01 22:42
Lee:
Egyre lejjebb halad, már fenekemet kóstolgatja. Ahh ez az érzés. Olyan jó. Nyelvével kényeztet, majd kezei merevedésemre kulcsolódnak. Ohh istenem. Kettős kényeztetésbe kezd, és ez nagyon gyorsan teszi ködössé elmém és látásom. Nem, nem bírom tovább. Lihegve, zihálva fal, ingerel, de nekem ez már nem elég. Sóvár sóhajaim egyre csak erősebbek.
Mintha vezényszót hallott volna, máris hátamhoz simul és az ágyra szorít erős testével.
- Jövök... – hörgi fülembe, majd hirtelen hatol belém. Áh... Azért ez gyors volt. Kicsit felszisszenek... Nem mozdul, csak felfordítja fejem, hogy megcsókolhasson. Ettől ellazulok, megnyugtat, és máris sokkal jobb... Lassú mozgásba kezd, eleinte apró kellemetlen érzés ami eláraszt, majd lassan fokozatosan, egyre jobbá és jobbá válik. Már már kínzón lassú a tempó, de nagyon is jó. Kéjesen nyögdécselek, mikor súrolja azt a kis pontot. Egy hirtelen mozdulattal megragadja hajam és azzal rántja fel fejem, és vadul megcsókol. Vad hajszába kezd, és ha lehetséges úgy érzem, mintha az eddiginél is mélyebbre hatolna. Sikongatok elhalón, szinte már azt sem tudom hol vagyok, csak csillagok repkednek a szemem előtt. Nevemet hörögve harap a vállamba, és még mindig gyorsít. Egyre többször érinti meg gyönyörkeltő pontomat, kezeimet az ágyra szorítja.
Hirtelen magával ragad az orgazmus csodálatos robbanó érzése, és megfeszítve testem sikolyon elfojtva nyöszörgök elhalón, és már csak a távolból hallom kéjes kiáltását.
Neji...
Lihegve borul mellém az ágyba, és én is az éltető oxigén után kapkodok, sokkal könnyebben, mikor nem nehezedett rám. Oldalra dőlve kábultan érem, ahogy magához húz, hátam izmos felsőtestének simul, és érzem mellkasának szapora fel-le emelkedését, ami lassan szabályozódik. Beterít a puha takaró anyaga, és jólesőn kuporodok forró ölelésébe. Ez olyan jó volt, mint még soha. Nem mintha olyan sokszor csináltam már volna. Lassan nyel el az álomtenger, még érzem ahogy nyakamat puszilgatva becézget. Engem ölelő karjára simítom karomat, és egyre jobban süppedek ölelésébe. Szeretem a közelségét, és érezni testét. Olyan kellemes. Nem sok kell, hogy magával ragadjon az álom.
Hajnalban arra ébredek, hogy még mindig ölel. Csak alattam lévő keze nem rajtam van, hanem az ágyon terül el előttem. Nagyon korán van még, a nap is csak alig kelt fel. Csodálkozom, hogy most sikerült a szokásos menetrendben ébrednem, mert a múltkor nagyon is későn ébredtem. Forró ölelése még ugyan az... Olyan jó... Kicsit még jobban bele is fészkelődök. A takaró a vállamat nem fedi, onnantól lefelé viszont mindent. Tenyere felfelé van, és csábítást érzek arra, hogy egy ujjammal elkezdjem cirógatni nagy tenyerét. Egy kis idő után hangosabb szuszogásra, és apró mocorgásra leszek figyelmes, majd egy puszi kerül nyakam és vállam közé.
- Jó reggelt – suttogja mély hangján álmosan, és én csak mosolygok.
- Neked is jó reggelt – válaszolok jó kedvvel, de tenyere cirógatását, nem hagyom abba.
Egy kérdés fogalmazódik meg bennem az elmúlt nap történései során. És nagyon elkezd foglalkoztatni a dolog.
- Neji – szólítom meg halkan, és most az összes ujjam a tenyerét cirógatja, végig a hosszú – megfelelő – ujjakat oda-vissza.
- Igen kicsim? – emel fel picit a fejét vállamról, és várja válaszomat. Hogy is kérdezzem. vágjunk a közepébe.
- Szeretsz? – kérdezem ugyanolyan hanggal, mint eddig, és szívem hevesen ver. Nem tudom, hogy ez most hogyan jutott az eszembe, de nagyon elkezdett érdekelni. A cirógatást még mindig nem hagytam abba, de megéreztem, ahogy keze kicsit megrezdült, mikor feltettem a kérdést. Most pedig ujjaimat izmos alkarján futtatom végig gyengéden, és most én várok válaszra.
2008.11.30 22:10
Neji:
Álmomból ficergése riaszt fel. Látom nem vagy jó alvó kicsim...
Kimegy, majd pár perc múlva visszabújik mellém, a karjaimba, és orrát az enyémhez piszézi. Édes...
Villámgyorsan becserkészem a száját, és mentolos csókot lopok tőle. Magam alá teperem. Nem bírom ki.
- Neji...nem alszol? - néz fel rám tágra nyílt szemecskékkel. Hát úgy festek én, mint aki alszik? Ágaskodó férfiasságomat az övéhez simítom, és az ablakon beszűrődő holdfény halvány derengésében látom ahogy a halvány pír szétterül arcán. Mámorító...
- Nem kicsi Lee... Nem fáradtam ki eléggé - súgom mosolyogva, és nyakát finoman végignyalom, majd megszívom. Sóhajtva simítja végig mellkasom, és mielőtt megfordulna a fejében az ellenkezés ötlete, csuklóit lefogva szorítom le őt az ágyba. Éhesen csókolom meg újra, és végignyalom állkapcsát, nyakát, mellkasát, és finoman elidőzök mellbimbóin. Mmm...
Végigkóstolom hasának puha bőrét, és... ahh... Ha így sóhajtozza a nevem, megdugom!
Hasra rántom, és felnyögök a látványtól... Gyönyörű teste van, istenem! El sem hiszem, hogy az enyém lehet... Áhítattal simogatom végig ívelt gerincét, kemény, kerek fenekét, izmos combjait. Hozzásimulva élvezem, ahogy a két kis félgöm közötti árokba siklik merevedésem. Selymes bőre cirógatja érzékeny makkomat, és felsóhajtva harapok ajkamba. Ah anyám... már megint a nevemet sóhajtotta!
Türelmetlen mozdulattal rántom fel a csípőjénél fogva térdelő helyzetbe, és nagy a kísértés hogy kegyetlenül megdugjam, de nem teszem. Vele soha nem tennék ilyet.
Végigsimítom újra, és nyelvemmel is végigkövetem katanát megszégyenítően szépen ívelt gerincét, egészen a kemény kis félgömbökig. Hosszú hajam beteríti csodaszép testét, és borzongva remeg alattam. Ahh imádom!
Nyelvem besiklik a hasadékba, és bejáratát finoman megcirógatom. Lágyan, finoman látok hozzá, kezem kemény kis farkára siklik, és ez a kettős inger elsöprő hatással van rá. Állati vágyamtól szinte dübörög a fülemben a vérem, remeg egész testem, és zihálva folytatom tovább. Már önuralmam határait súrolom...
Nyöszörgése és nyögései csak rátesznek egy lapáttal...
Felhördülve mászom rá, és leszorítom újra az ágyra.
- Jövök... - morgom mély hangomon, és egy határozott mozdulattal hatolok belé, közben arcát figyelem. Fájdalmasan fintorodik el, ezért megtorpanok, és egy éhes csókkal csábítom el. Na akkor most újra. Mélyebbre nyomulok, és ívbe feszül testem a gyönyörtől, mély hangomon felnyögök... ahh de rohadt jó...!
Édes nyögései egy idő után már az élvezetről mesélnek nekem, és lassan megmozdulva hatolok egyre mélyebbre és méllyebbre. Édesen szorongat kis ánusza, és olyan hihetetlenül forró...szinte elégek...
Szinte belepréselem súlyommal az ágyba, és ellenállok a kísértésnek, hogy térdre rántva keményen megdugjam, mert akkor kisebesedne. Így megelégszem ennyivel, éls hörögve, nyögve élvezem, ahogy ki-be siklik belőle a farkam, és alattam nyöszörög, remeg és vergődik...
Ahh nem bírom!
Hajába markolva rántom fel a fejét, és éhesen tapadok puha ajkaira számmal. Imádom az ízét!
Gyorsul a tempóm, és már nem tudom hol vagyok és mit teszek... már csak az alattam remegő, verejtékező test számít, és finom illata... mélyen benne vagyok, mozgok és kitöltpm, eggyé válok vele újra és újra és újra...
- Lee... - hörgöm, és vállába harapva vadulok be. Kezeit megragadva szorítom le még jobban, és kegyetlenül megdugom.
Felsikolt egy erősebb lökésnél, ahogy keményen megnyomom prosztatáját farkammal, és nyöszörögve, ívbe feszült testtel jut el az orgazmusig.
Felordítva követem....
Istenem Lee..................
Szerkesztve Levi-sama által @ 2009. 06. 03. 21:54:52
- Erősebben szívd... és gyorsabban... – nyöszörgi mély hangján két sóhaj között, a lepedőbe markol és ez csak ösztönöz. Rendben, próbálok úgy tenni, ahogy mond. Tehát nem vagyok reménytelen, csak még nem csináltam ilyet.
Nevemet sóhajtva feszül ívbe, számban lévő merev férfiassága lüktet, majd furcsa ízű anyagot lövell a számba. A nagyja mintha automatikusan folyna le torkomon, de néhány csepp még így is kibuggyan szám széléről. Felránt magához, arcom, ajkam csókolja hevesen, majd szorosan ölel meg, nyakamba borulva, szaporán véve a levegőt. Ejha. Ennyire nem lehettem jó. Kezeim csúsztatom bőrén, hogy én is átölelhessem. Oldalt fekszünk, és mikor már elég egyenletesen lélegzik, feljebb emeli fejét, és látom a sötétben, hogy halványan mosolyog. Dejól áll neki, többet is mosolyoghatna. Eléggé elfáradtam ebben a dologban, nem hittem volna, hogy ez ennyire kimerítő is tud lenni.
- Köszönöm kicsim... csodálatos vagy... imádlak... – kicsim? imádlak? Csodálatos? Mintha nem is Nejit hallanám. Ez a mosoly, ezek a szavak. Megmelengetnek, de szinte fel sem fogom. Kicsim... úgy beszél, mintha már hozzá taroznék. Ez így is lenne? Nem tudom, lehet. Közel hajol, és egy lágy, gyengéd, érzéki, csodálatos csókkal jutalmas. Kábán viszonzom, és élvezem minden cseppjét. Ez most annyira jó. Ajkam harapdálva válik el tőlem, és csak hagyom, hogy tovább kóstolgassa. Lassan sötétedik el minden teljesen, magába húz a nyomasztó álomtenger.
Hirtelen pattannak ki szemeim, és próbálok érzékelni a környezetet. Nyammogok párat némán, és rájövök miért keltem fel. Az íze még mindig a számban van, és ez nem is zavarna, de a saját szájízemmel keveredve már nem olyan jó. Bőrömön érzem a takarót, és főként Neji testének, ölelésének melegét. Olyan kellemes, nem akarok felkelni, mindig így akarok maradni. De muszáj lesz felkelnem, mert ha legalább kicsit nem tűntetem el ezt az ízt, akkor nem fogok tudni aludni. Lassan mocorogva csúszok ki karjai közül, hogy fel ne ébresszem. Ahogy vagyok, egy szál semmiben elindulok a konyha felé. Otthon is szoktam így járkálni, persze csak ha egyedül vagyok. És mivel Tenten éjszaka őrködik, így szabadon mászkálhatok így. Olyan... szabad
Iszok egy pohár vizet, de még mindig nem az igazi. A fürdőbe megyek, ahol fogkefém mellé tett enyhén mentolos kis üveg szájöblögetőmet célzom meg. Mindig viszek magammal a küldetésekre, mert van hogy több napig is az erdőben vagyunk, és ott nem mindig lehet fogat mosni. A szájápolás pedig fontos. Hogy fogok jófiú pózt felvenni, ha nem csillog eléggé a fogsorom?
Elégedettem nyammogva, álmosan sétálok vissza a szobába, ahol Neji még alszik, legalább is ezt tapasztalom. Csendesen fészkelődök vissza mellé, ölelésébe, és mosolyogva cirógatom meg orrommal az övét. Hirtelen letámadja ajkaimat, és hátra döntve engem kerekedik felém, éhesen csókolva. A SZÍVBAJT HOZOD RÁM!!!
- Neji... nem alszol? – kérdezem kerek szemekkel, lepetten, és mikor merevedését hozzám nyomja, kicsit elpirulok. Hogy bírja?
- Nem kicsi Lee... Nem fáradtam ki eléggé – susogja kéjesen, mosolyogva és nyakamba csókol. Egy sóhajjal mellkasára simítom kezem, mire megragadja csuklómat, és két oldalt a fejem mellé szorítja, majd újra megcsókol. Lefelé halad, mellkasomon keresztül hasamig. Ahh.
Nevét sóhajtozom, mire gyorsan hasra fordít, és felhúz, hogy térdelhessek. Ujjaival végigsimít gerincem vonalán, melyet forró nyelve követ, és hűvös haja oldalam simogatja. A hideg és meleg váltakozása valami megmagyarázhatatlan csodás érzést árasztanak szét bennem, csak sóhajtozni tudok.
Már nem is vagyok olyan álmos...
2008.11.25 22:04
Neji:
Félénken elpirulva kezdi el masszírozni hímvesszőmet, és elfolytok egy sóhajt. Már ez is annyira jó... pedig alig csinált még valamit. Kissé gyakorlatlan ebben, ami kissé meglep, hisz a nála jóval fiatalabb fiúk is ismerik már az önkielégítést. Amit Ő ezek szerint nem. Édes kis ártatlan Lee-m...
Megfogom ügyködő kezét, és megmutatom neki hogyan kell helyesen csinálni. Gyorsan tanul... oh...
Hagyom, hogy Ő folytassa tovább, és felnyögök, ahogy nyakamhoz hajolva kezd el csókolgatni. Ez jóóóó....
Hanyattfekszem, de nem válok el tőle, húzom magam után, és magam fölé rántva ültetem combjaimra.
- Folytasd... - utasítom halkan. Zavarban van, rózsás pír van arcán, de szót fogad. Ah de mennyire hogy szót fogad...
Zihálva, hörögve adom át kezeinek és ajkainak, ahogy a tőlem eltanult mozdulatokat utánozza.
Farkamhoz érve megtorpan, és tétován pillant fel rám, egyenesen a szemembe nézve. Nem nehéz, hiszen le sem tudom venni róla a szemem...
- Hogy is kell...csinálni? - kérdezi lángoló képpel. Jézusom...! Nem lehet ilyen kurva nagy szerencsém? Hogy két nap alatt a három legcsodálatosabb vágyálmom valóra váljon!
- Csak vedd...a szádba... - nyöszörögöm. Már beszélni sem tudok.
Becsúsztatja puha ajkai közé a farkamat, szépen lassan...
Óh istenem... a ninják szent shurikenjére... ez csodálatos! Őrület...!
Nyögve markolom meg az ágyneműt, és egész testemben reszketve fogom vissza magam.
Majdnem elélveztem!
Lassan, gyengéden mozgatja fejét, és látom emlékszik arra amit vele csináltam... oh de mennyire...
- Erősebben szívd... és gyorsabban... - nyögöm, és ő szót fogad. Jézusom...! Anyám...! Apám...! Mindenem...! Ez elviselhetetlen ez a csodálatos érzés.... Soha senkivel nem éreztem még ezt, pedig sokan szoptak már le.... De Lee más. Ő mindig különleges volt számomra.
- Lee... - sóhajtom rekedten, és fejemet hátradobva hosszan, csodálatosan élvezek. Hajam beborít mindent... az arcomat, a párnákat, vállaimat.
Belehalok... ez annyira jó...
Felrántom magamhoz, és lecsókolom ajkairól magomat.
Imádlak...imádlak...
Annyira boldog vagyok...
Beletemetem nyakába az arcomat, és mélyeket lélegezve próbálok lecsillapodni.
Magához ölel.
Felemelem a fejem, és gyengéden mosolygok le rá.
- Köszönöm kicsim...csodálatos vagy... imádlak... - súgom, és egy csodálatosan finom csókkal hálálom meg. Lágyan harapdálom meg ajkát, és édes nektárként ízlelem meg.
Lee...
2008.11.22 23:47
Lee:
Elválnak ajkaink, és szemébe nézek, ami éhesen mér végig. Kábultan nézem, ahogy a csillogó vízcseppek hajára hullnak, onnan pedig izmos testére folynak. Tincsei sok helyen tapadnak bőrére. Újra egyre lejjebb kezd el haladni testemen, mindenhol megkóstol, vagy végigsimít. Elvarázsol. Csípőmet perzseli forró nyelvével, kezeivel fenekemet tartja.
- Neji... mit... mire készülsz...? – nyögdécselem elhaló hangon, kezem szám elé teszem, hogy valamennyire eltakarjam zavaromat. Rám vigyorog, mire teljesen elpirulok. Végignyal merevedésemen, és beleremegek érintésébe. Jaj istenem. A lábamat teljesen elhagyja az erő. Hogy lehet rám ekkora hatással egy ilyen érintés? A falhoz nyom, hogy ne csússzak össze teljesen, ekkor megérzem a férfiasságom körülvevő kéjes forróságot, és másik kezemmel is számat takarom, nem bírom ki. Érzékien kényeztet, és csak nyöszörögni, nyögdécselni tudok. Ez olyan jó. Szinte elviselhetetlen. Már úgy érzem, hogy robbanok, mikor eltűnik a forróság. Simogat nyugtat, majd újra belekezd, de megint nem hagyja, hogy rendesen élvezzem.
- Neji... Neji... – nyöszörgöm nevét, már beszélni is nehezemre esik – ne csináld ezt... kérlek... én... én... – nem bírom tovább, ha kínoz... érezni akarom!!!
- Mit szeretnél? – kérdi élveteg mosollyal, és félénken összeszorítva szemem, ujjaim vizes hajába bujtatom, majd enyhén belemarkolva terelem oda, ahova szeretném. Végre eleget tesz vágyamnak, kérésemnek, és újra elkezdi. És mindjárt... mindjárt... Érzem, hogy végre hatalmas erővel távozik belőlem a sokszorosan felgyülemlett feszültség, csodálatos érzés. Végleg elhagy az erőm, és teljesen összecsúszom. Hátam a csempének nyomódik, de kezem és lábam valami melegebbnek. Levegő után kapkodok, majd vállára hajtom fejem. Teljesen kifáradtam.
Arra kelek, hogy halkan szólongat, és hűvös cseppek cseppennek forró bőrömön. Szinte azonnal elpárolognak.
- Ébredj... még ne aludj... – szól újra lágyan a mély hang.
- ...hm...? – laposan nyitom fel szemeim, és Nejit látom meg magam felett.
- Ne hagyj így engem itt... félkészen... – susogja kéjesen, és egyik kezem megfogva lassan emeli fel. Félkészem? Mire gondol? Mire készül. Vizes a haja. Akkor alig aludhattam többet pár percnél. Hirtelen kipattannak szemeim, minden álmosság eltűnik, amikor megérzem, hogy hová is vezette a kezemet. Arcomba vér szökik, csak úgy égeti a bőröm.
Most arra szeretne, kérni, hogy én is? De én nem igazán tudom, hogy hogyan kell. Pedig... ha tudnám, „cserébe” megtenném én is. De azért megpróbálhatom. Ujjaim rákulcsolódnak merevedésére, és pedig mélyen elpirulva nézek szemébe. Kezemre téve övét kezdi el lassan mozgatni fel- le. Pihegve nézem arcát, amint behunyja szemeit, és kissé hátra emeli fejét. Elengedi kezem, és hagyja, hogy egyedül folytassam tovább, ő pedig támaszkodik. Hirtelen ötlettől vezérelve kissé megemelem fejem, a csuklómozgást abba nem hagyva, és kulcscsontjához emelkedve hintek rá puszit, majd lejjebb mellkasára is. Hirtelen újra rám néz, elmosolyodik, majd egy gyors mozdulattal fordít a helyzeten, És most combjain ülök, ő pedig hátán fekszik.
- Folytasd... – súgja rekedtesen, és én csak pironkodva teszek eleget kérésének. Ujjaim újra rákulcsolódnak, és lassan mozgatni kezdem, előre hajolok, és úgy teszek, ahogy ő tette előbb velem a fürdőben. Végig az arcát nézem, ahogy résnyire nyílt ajkakkal zihál, és figyeli minden mozdulatomat, ahogy én is az övét. Egyre lejjebb haladok, mellkasán keresztül hasára, és mindent pontosan úgy teszek, ahogy ő csinálta. Remélem, élvezi is annyira, mint amennyire én élveztem.Alhasánál járok, és egyre jobban ég az arcom, egyre jobban elbizonytalanodom. Mi lesz, ha valamit rosszul csinálok majd? Talán még sem kéne megpróbálni. De már nincs visszaút. Mostantól ez is egy kitűzött célom lesz, hogy ezt is legalább olyan jól csináljam, mint ő, ha nem jobban. De itt már tényleg nem tudom, hogy hogyan kell. Itt már annyira kábult voltam, hogy figyelni végképp nem tudtam. Kezem abbahagyja a mozgást és most csak tartom, ajkaim közel vannak hozzá, néha rálehellek, de nem tudom mit tegyek.
- Hogy is kell... csinálni? – makogom rákvörös arccal, és ködös szemeibe nézek.
- Csak vedd... a szádba... – nyöszörgi. Hát jó. gyerünk Lee, meg tudod csinálni. Ajkamat a tetejéhez emelem végigsimítva az egészen, és kicsit nyitom ki számat. Ohh milyen forró. Fokozatosan egyre többet engedek amíg bírom, közben hallgatom halk nyögdécseléseit. Már emlékszem. Lassan kezdem szám mozgatni, és néha nyelvemmel masszírozom. Furcsa íze van itt, de egyáltalán nem rossz! Csak más. Sóhajait hallom, remélem jól csinálom. Nagyon lassan mozgok, bizonytalan vagyok még. Biztos így kell ezt?
2008.11.22 12:05
Neji:
Ahogy kemény hímtagom az övéhez ér... bizsergetően jó. Ezt csak az értheti, aki olyan régóta vágyik a másikra, mint ahogy én Őrá.
Elszakítja tőlem húsos kis ajkait, és levegőért kapkodva, mélyen elpirulva néz rám. Imádom. Mondtam már?
- Biztos kifáradtál az őrködésben... nem akarsz fürödni, zuhanyozni...? - kérdezi. Hehh... rendben, ha megmosod a hátam... és mást is, ha már itt tartunk.
- Édes vagy... - lehelem halkan, és csuklóját gyengéden megfogva húzom magam után a fürdőszobába. Már alig várom, hogy láthassam barna bőrén a csillogó vízcseppeket...
Lábammal lököm be magam után az ajtót, és éhesen vetem rá magam, fullasztóan buja csókkal szédítem, miközben lesimogatom róla minden ruháját, és elégedetten elmosolyodom, ahogy utánozni kezd, és levetkőztet. Oh hogy én mennyire vágytam arra, hogy így nézzen rám, ilyen készségesen adja át magát nekem... Megérte annyit várni.
Határozottan irányítom, így behátrál a zuhanyzóba, anélkül, hogy félbe kellene hagynom a csókolózást vele. Jól van...
Viszont a fülke ajtaját be kell csukni... jaj anyám, ha ez így megy tovább, nem lesz ebből fürdés...
Elszakítom tőle a számat, és behúzom a fülkeajtót.
A nevemet sóhajtja. Jaj...
A csempézett falhoz szorítom, majd nyakának finom bőrét végignyalva keresem meg legérzékenyebb pontját. Mmm... Sóhajai és nyögései az iránymutatók, és ahogy megtalálom, élvezettel csókolgatom, harapdálom, fájón lüktető farkamat az övéhez simítom. Ah anyám...
Vállamba kapaszkodik remegő kezeivel, körmeivel finoman bőröm karistolja, amivel csak tovább szítja a bennem lüktető sóvár kéjvágyat. Hogy én mennyire imádom ezt...
Megnyitom a csapokat, és a kellemesen melegvíz ránk zúdulva simogat bennünket, tovább fokozva a bizsergetően jó érzést...
Nyelvem lesiklik mellkasára, és mellbimbóját finoman megszívva váltok ki belőle újabb és újabb sóhajokat. Újabb csók, ami már szenvedélyesebb az eddigieknél. Önuralmam határait feszegetem immáron.
Elhúzom a fejem, és kéjes mosollyal mérem végig értem reszkető csodaszép testét. Ahogy ezüstfolyondárként végigcsordogálnak a vízcseppek rajta és ragyognak a bőrén... ahh...
Ismét mellkasára kalandozom, és egyre lejjebb haladva nyalogatom, csókolom végig a kis kockákat a hasán. Mint a legfinomabb csokoládé.
Lee... te vagy az én nassom. Felfallak.
Csípőjére kalandozik a nyelvem, és tenyereim formás fenekére simulnak.
- Neji... mit...mire készülsz...? - nyöszörgi zavartan a szája elé szorított kezén keresztül. Elvigyorodva pillantok fel rá, és mélyen a szemébe nézve nyalom végig merev farkát, tövétől a csúcsáig.
Felsikkantva rezzen össze, és lábai megroggyannak. Csípőjét megragadva szorítom a falhoz, hogy ne csússzon össze, majd lassan a számba veszem teljes hosszában. Édesen nyöszörögve szorítja már mindkét kezét a szájára. Hagyom neki, nem erőltetek rá semmit.
Kényelmesen, érzékien kezdem szopni, és gyönyörködöm a látványban, remegő testében, édes hangjaiban. Csodálatos...
Hosszan folytatom édes kínzását, és mindig akkor hagyom abba, amikor már nagyon közel jár az orgazmushoz. Olyankor elengedem ajkaim közül, és csillapítóan puszilgatom hasát.
- Neji... Neji... ne csináld ezt... kérlek... én...én... - dadogja jóval később. Elmosolyodom.
- Mit szeretnél? - súgom mosolyogva, érzékeny makkjára lehelve a szavakat. Szorosan behunyt szemekkel, zavartan fúrja ujjait vizes hajamba, és belemarkolva vezeti hímtagjára a számat.
Halkan felnevetve kapom be újból. Néhány erőteljes mozdulat és szívás is elég neki, hogy felsikoltva jusson el a csúcsra. Nyöszörögve élvez a számba, majd lassan összerogyva omlik óvón köré fonódó karjaimba.
Kis édes...
Mosolyogva figyelem kába kis arcát, tompán ragyogó szemeit.
Zihálva fekteti elnehezült fejét a vállamra, arcát a nyakamba rejtve.
Elzárom a vizet, és karjaimba veszem, egy nagy, puha törülközőt borítva rá.
Ahogy lefektetem az ágyamba, már alszik is. Kis édes... Csakhogy én még...
- Lee... - súgom fölémászva. Vizes hajam előre hullik, és az arcára cseppen a víz. Ajkát megcirógatom az enyémmel, és megharapdálom. - Ébredj... még ne aludj...
- ...hm...? - nyammogja álmosan.
- Na hagyj így engem itt...félkészen... - búgom, és lepedőn nyugvó kezét megfogva, merevedésemre teszem. Azonnal felpattannak a szemei, és mélyen elpirul. Mosolyogva figyelem.
2008.11.17 23:28
Lee:
Elveszi tőlem a tányért, és egy éppen arra haladó szolgáló kezébe nyomja, majd újra felém fordul.
- Estére elmúlik a fájdalom. Most pedig mennünk kell a Daimjohoz – jelenti ki olyan Nejisen átlagosan.
- Rendben – válaszolok, s mellé csatlakozva indulunk el.
A Daimjo még egy hétig szeretné ha maradnánk, és Neji beleegyezett. Remek. Így talán lesz időm majd kicsit szétnézni ebben a faluban. Érdekes lehet. Visszafelé tartunk, és Neji most épp felém fordul, így én is rá nézek.
- Ma délig te őrködsz, és én foglak leváltani – kezd magyarázni – Természetesen, ha a daimjo megy valahová, te elkíséred – teszi hozzá, majd részletesen elmagyarázza tervét, ötleteit és utasításait, hogy mit hogy mikor és miért kell tenni. Amikor megértettem egy részletet, igenlően biccentek, majd megmutat minden helyet amit az imént említett is. Az előkertben vagyunk, szép hely, egész jól néz ki. Magához ránt, és egy csókot ad.
- Vigyázz magadra... – mondja szemembe nézve, miközben a hajamba túr, ezzel kellemes érzést szétárasztva bennem, majd hamar el is tűnik.
Miért kell engem félteni? Tudok magamra vigyázni, és ezt ő is tudja nagyon jól! Nem véletlenül lettem ninja sem, és most testőrködöm is, tehát másra is vigyázok! Semmi különös nincs a környéken. Oké. Első számú őrhely. Tiszta. Kicsi őrködök itt. A közelben van egy kisebb szikla így, egy kis ideig farkasszemet nézve vele erőt veszek magamon, és lassan, összeszorított szemekkel próbálok leülni, de amint fenekem épp hozzáér, rögtön pattanok is vissza. Azt hiszem még egy picit várnom kell.
Hát. Nem valami nagy cucc ez az őrködés. Semmi különös nem történik. Unalmasan telt az őrködésem, ráadásul lassan is. Mintha törvényszerű lenne, hogy ha valami unalmas akkor sokkal továbbtűnőnek tartson mint amúgy. Végre jön Neji. Már kezdek éhes is lenni. Elküld enni és pihenni, majd kezembe nyom egy kis tégelyt.
- Ez a tiéd... – jelenti ki, mire én megforgatom szemem előtt, de elpirulok mikor megtudom mi van benne. Köszönetképp egy puszit adok neki. Ez még nekem is olyan jól esik, nem tudom miért. Gyorsan magához ránt, és megint megcsókol. Sosem elég?
- Pihenj... – búgja fülembe halkan, majd fogaival érinti fülem. Jajj. Kiszökik belőlem egy jóleső sóhaj, ahogy megborzongat érintése. Kicsusszanva karjaiból megyek a szállásra. Megebédelek, és pihenek kicsit. Bár nem nagyon fáradtam el, de még az edzéstől is elment a kedvem. Szörnyű.
A délután folyamán többször is megpróbálkoztam az üléssel, és minnél többször próbáltam, annál jobban ment. Tök jó! Most így este felé ott tartok, hogy nagyon is jól megy az ülés, és az a kellemetlen kis érzés már semmiség. És szerencsére Neji kenőcse sem kellett. Remélem többször nem fog így fájni. Épp az ebédlő asztalnál ülök, várom hogy egy szolgáló elkészítse a vacsoránkat. Neji lép be.
- Szia! – integetek felé, majd közelebb jön. Átkarol hátulról, megkóstolja nyakam. Jajj. Lábam most kissé kocsonya lett. Még szerencse, hogy ülök.
- Szia... – súgja a fülembe – Mi lesz a vacsora? – kérdez lágy mély hangon, és beleborzongok, ahogy lehelete bőröm perzseli. Már ettől elvesztem az eszem.
- Öö... hát izé nemtommivel... – makogom elhaló hangon, keze felsőm alá csusszan, megsimogatva mellkasom. Ez olyan jó. Halkan felnevet butaságomon.
- Mmm... az finom lesz... – gúnyolódik, de egyáltalán nem zavar. Keze visszacsúszik, majd mellém ül. Elkezdünk végre enni.
Épp hogy végzünk az evéssel, feláll, és kezem megragadva húz fel ültemből, és magához von.
- Hogy vagy? – duruzsolja ajkamba, és bele is harap. Miért teszi ezt velem és hogyan? Mióta ilyen... izé... érzéki? Lehunyom szemem, és élvezem a kellemes bizsergést, nyaka köré fonom kezem, közelebb húzom magamhoz, és most én csókolom meg. Mindig éhezek az ízére, ezt sem tudom, hogy miért. Csak így van és kész. Végigsimít rajtam, ágyékunk összedörzsölődik. Jajj. Már is forróság önt el. Pihegve válok el tőle, és mélyen, félénken a szemébe nézek.
- Biztos kifáradtál az őrködésben... nem akarsz fürödni, zuhanyozni...? – kérdem zavartan, kicsit elpirulva. Halvány mosoly kúszik ajkára, valamit mond is, de nem hallom, pedig nagyon közel vagyok. Lassan távolodik el tőlem, majd csuklóm megragadva „vonszol” magam után. Na jó, megyek én magamtól is. Megszeppenve, egy mukkot sem szólva megyek utána, végül a fürdőben kötünk ki. Épp hogy beérünk, megint magához ránt, vadul csókol meg, simogat, és lassan kezdi el levenni rólam a ruhát. Ösztönösen én is ezt teszem, míg el nem fogy minden. Annyira belemélyülök én is a csókba, az ízébe, hogy még tisztán gondolkodni sem vagyok képes, nemhogy még cselekedni. Lassú léptekkel késztet hátrálása, és szerencse, hogy nem esünk be a zuhanyfülkébe, mert erősen tart. Elválik tőlem, kábán nézek szemébe, közben ő behúzza a zuhanyfülkét.
- Neji... – szólalnék meg, igaz nem tudom mit akarok mondani, csak olyan jól esik kimondani a nevét, de hangom rögtön elcsuklik, ahogy a falhoz finoman nyomva támadja le nyakam, és csak halkan nyögdécselni tudok, vállába kapaszkodva. Idő közben a víz is elkezd ránk zúdulni, kellemesen meleg vízcseppek áztatnak el minket, arcomon folynak le végig, lassan az ő haja is teljesen vizes lesz, néhány tincs arcára tapad. Épp mellbimbómat szívja meg, mire és elfojtok egy sikkantást, és felhúzom magam egy csókra, amit vadul kapok meg. Jajj Neji. Bár csak tudnám, hogy miért olyan jó ez nekem. De nem is értem miért foglalkozom vele. Ahh istenem.
2008.11.16 20:16
Neji:
Mocorgásra és halk sóhajokra ébredek. Lee...
Tehát ezúttal nem álmodtam. Boldogan simulok hozzá és ölelem magamhoz, de ő felszisszenve mocorog.
- Mi a baj Lee? - kérdezem halkan.
- Fáj a... fenekem - motyogja. Elvigyorodom. Na igen, ez sajna velejárója a dolognak. Majd hozzászoksz. Kénytelen leszel, mert hat ló sem fog tudni lerángatni rólad ezentúl... Már most rád másznék... nagyon is.
De nem hinném, hogy díjazná.
- Ne aggódj, hamar elmúlik - mosolygok rá megnyugtatóan, és ő mocorogni kezd. Próbálgatja, melyik pozíciókban nem fáj neki. Mosolyogva figyelem... elképesztően aranyos, bármit is csinál.
Lezuhanyzom, és felöltözöm, de ő még mindig az ágyban szenved.
- Mikor megyünk vissza? - kérdezi szenvedő arccal.
- Vagy ma este, vagy holnap reggel. Még nem tudom.
Fölé térdelve puszilom meg.
- Nem jössz le reggelizni? - kérdezem mosolyogva.
- Ööö... De... Menj csak előre, én is mindjárt elkészülök - mosolyog rám, de ez csak a máz. Tényleg fájhat neki. Szegénykém...
- Rendben - biccentek, és magára hagyom. Nagyon sajnálom szegényt, de senki nem halt még bele egy kis szex utáni anális fájdalomba. Ő is túl fogja élni. Tapasztalataim alapján estére már semmi baja sem lesz.
TenTen visszatért az őrségből, és reggeli közben beszámol. Semmi sem volt. A daimjo azonban jelezte neki, hogy néhány napig még szeretné ha maradnánk. Biccentek. Nem bánom.
Lejön végre Lee is, de nem ül le mellénk, hanem egy átlátszó kifogással kimegy, fájdalmas pillantást vetve a reggelire, majd a székre. Oh csak nem a fájdalom miatt...?
Na most kezd lelkiismeret furdalásom lenni...
TenTent a szobájába küldöm pihenni, és egy tányért megpakolva megyek utána. Boldogan veszi el tőlem, és egy puszival köszöni meg. Oh...
Meglepetten pislogok. Ez már olyan volt, mintha együtt járnánk... Kalimpáló szívvel figyelem, ahogy megeszi a reggelijét, és legszívesebben....
Nyugi.
Befejezi, és a tányért elvéve tőle egy arra sétáló szolgáló kezébe nyomom.
- Estére elmúlik a fájdalom. - nézek rá komolyan. - Most pedig mennünk kell a Daimjohoz.
- Rendben - sorakozik mellém, és elindulunk.
Hamar megegyezünk, és a Daimjo kicsikar tőlünk még egy hetet. Én benne vagyok, szívesen maradnék, amíg TenTen van őrségben, kettesben lehetek vele. Azt hiszem TenTen sok éjszakai őrséget fog kapni a következő napokban...
Lee felé fordulok.
- Ma délig te őrködsz, és én foglak leváltani. Természetesen ha a daimjo megy valahová, te elkíséred... - kezdem halkan, és hosszan, minden részletre kiterjedően osztom utasításaimat. Figyelmesen hallgat, és biccent.
Kisétálunk az előkertbe, és az őrhelyeket is megmutatom neki, amelyeket TenTennek is, végül egy forró csókkal búcsúzom tőle.
- Vigyázz magadra... - nézek a szemébe. Lelkesen mosolyog rám, és nem bírom ki hogy nem túrjak dús hajába. Imádom.
Hamar eltelik a délelőtt. TenTen alszik, én meg a faluban szétnézve teszem meg szokásos tájékozódási körutamat, és egy tégely gyógykenőcsöt is veszek. Ha mégsem gyógyulna meg estére...
Leváltom Lee-t, és ebédelni, pihenni küldöm, kezébe nyomva a gyógykrémet is. Hálás puszit kapok, és felmorranva rántom magamhoz egy forró csókra.
- Pihenj... - súgom a fülébe harapva finoman, és ő megremegve sóhajt fel. Jaj...
*
TenTen levált végre, és én boldogan sietek a sötétben a szállásunkra. Lee már az asztalnál ül. Ül? Jól van, ezek szerint jobban van.
- Szia! - int nekem vidáman. Mellé lépve ölelem át hátulról, és nyakába csókolva szívom magamba finom illatát.
- Szia... Mi lesz a vacsora?
- Öö... hát izé nemtommivel... - kezdi zavartan dadogva, ahogy ujjaim felsője nyakán keresztül mellkasára kalandoznak.
- Mmm... az finom lesz... - kuncogok halkan, és elengedve ülök mellé.
Vacsora után felállok, és csábító mosollyal fogom meg kezeit, úgy húzom fel magamhoz.
- Hogy vagy? - kérdezem, ajkát harapdálva finoman. Sóhajtva hunyja be szemecskéit, és nyakam köré fonva karjait csókol meg. Na ezt már szeretem...
Most nincs rajta az ormótlan chounin mellény. Végigsimítom hátát és kemény, kerek kis fenekét is. Merevedésünket összesimítjuk, és egyszerre sóhajtunk bele a csókba. Akarom, kell.
2008.11.15 21:46
Lee:
Hirtelen egy nedves kis valami csusszan be.
- Neji... – nyögök ijedten, felkapva a fejemet. Mi volt ez?
- Ne félj... – súgja szemembe nézve – ez kicsit kellemetlen, de szükséges... – mondja és rám mosolyog – Lazíts, és engedd hogy folytassam – erőtlenül biccentve vetem ismét hátra fejem. Bízom benne! Újra érszem ahogy a forróság ölel körül, és máris alig érzem azt a feszítő érzést, amit ujja okoz. Lassan mozgatni kezdi, és növeli ujjai számát, közben egyre intenzívebben kényeztet. Ohh istenem. Egyszer mélyebben hatol belém, és megérint egy pontot, amitől hatalmas erővel tör rám a sóvár lángok hada, és egy sóhajba fojtott nyögéssel feszülök meg az érzéstől. Hirtelen eltűnik a kellemesen feszítő érzés, és vágytól ködös, csalódott tekintettel kapom fel ismét a fejem. Egy élveteg mosollyal mászik fölém.
- Mi a baj? – kérdi kéjesen, mintha a fejembe látna, pedig csak a szememből olvas.
- Akarok még... – nyöszörgöm kérlelőn. Akarom még érezni! Olyan jó! Megcsókol, amit rögtön viszonzok, és ajkamba harapva fejezi be a csókot.
- Nem vágysz valami vastagabbra? – búgja bőrömbe, mely ettől bizseregni kezd, és csuklóm megfogva simítja le kezemet merevedésére, amit rögön körbefonok ujjaimmal, és még jobban elönti alhasam a forró bizsergés, mikor mellkasomat kényezteti. Csak nevét tudom nyögdécselni, semmi mást.
- Megkapod... – kuncogja elégedetten, de csak sóhajtozni tudok. Elveszi onnan kezemet, és fenekemhez helyezi péniszét. Jajjanyám.
- Emeld meg kicsit a csípődet... – szól suttogva és úgy teszek. Lassan hatol belém, szaporán veszi a levegőt, közben lábamon simít végig erős kezével, majd merevedésemet simogatja. Jajj. Ahogy egyre beljebb és, egyre jobban feszít ez az érzés, de koránt sem olyan kellemetlen mint amire számítottam. Levegő után kapkodva, a fejem alatt lévő párnákban keresek kapaszkodót, és azt szorítom erősen. Teljesen belém hatol, megáll. Hezitál. Rám néz, majd lassan mozogni kezdene, és én már rögtön fel is nyögök, amit elárasztanak a maró lángok, ekkor újra megáll. Mi a baj?
- Ahh... Lee... meg ne mozdulj... – nyögdécseli rekedten, éj a kezem mellett szorongatja ő is a párnát. Valamit rosszul csináltam? Gyorsan átkarolom, és lehúzom magamhoz egy sóvár csókra. Nagyon jól esik ez most. Kicsit lélegzete is nyugodtabbá válik, ekkor újra mozogni kezd, és őrjítő erővel áraszt el engem a jobbnál jobb érzések hada, és hangomat sem tudom már visszafogni, annyira a hatásuk alatt vagyok. Önkívületemben ujjaimat feszítve karmolom végig hátának puha bőrét, miközben marcangoljuk egymás ajkát.
- Ó igen... Csináld még – duruzsolja ajkamba, a csókot csak pár pillanatra abbahagyja. Nem tudtam, hogy ez ilyen jó. De ha ezt szereti, akkor szívesen teszek eleget kérésének. Egyre hevesebben mozog, és akarom vagy sem, tudtommal és a nélkül is csak karmolászom. Nem túl erősen, nem akarom nagyon felsebezni. Egyre csak gyorsít és gyorsít, alig bírom követni, csak élvezem ahogy egyre jobban levesztem a már rég elvesztett eszemet, és a fülledt levegő ölel körül minket, a testem a vágy uralma alatt hánykolódik. Nevemet nyögdécseli, ahogy én is halkan az övét, és az exponenciálisan növekvő érzés, a gyülemlő gyönyör hatására egyre jobban kapkodom levegő után, ő pedig nyakamba harapva vágtázik egyre vadabbul. Hangosan kiáltom nevét, amikor hirtelen tör rám egy hatalmas gyönyörhullám, elárasztva egész testem, majd a távolból hallom mély hangját, és lenyugodva öleljük egymást ahogy csillapodnak a hullámok, és csak lebegünk a tetejükön. Ez...annyira... jó volt.
Hirtelen rám esik, majd le is gördül rólam, és pihegve nézem szaporán fel-le járó mellkasát. Oldalra fordítja fejét, hogy szemembe nézhessen, és én kábán állom a pillantását. Akarom n valaha mással csinálni ezt? Nem tudom. Lehet. Lehet inkább még sem. Csak azt nem tudom, hogy vajon Neji akarja e még.
- Gyere ide... – mosolyog felém és én örömmel simulok karjaiba, arcomat nyakába téve szippantok finom illatából. Olyan... kellemes ez... nagyon is. Hátam simogatja, és ettől csak jobban érzem magam. És álmosabbnak is. Megnyugtató.
- Pihenj csak... – hallom még utoljára susogó hangját, és a takaró melegét, majd lassan lehunyom szemem és... máris... magába ránt a sötétség... az álom...
Lassan nyitom fel szemem, mindjárt le is ragad. Minek is keltem én fel? Ja igen. Zavar ez a kellemetlen érzés a fenekemnél. Vagyis. A fenekemben. Mi van a fenekemben ami ennyire nyom!!?? Oldalt fekszem még mindig Neji karjaiban. Visszagondolok mindarra, amit tegnap csináltunk, és mélyen elpirulok. Most akkor én... izé... tényleg? Jajj. Teljesen zavarban vagyok. Akkor most én az vagyok, amire gondolok? Lehet. De még mindig zavar ez a szúró érzés. Mi ez? Egyik kezem lassan lecsúsztatva fogdosom meg fenekem, de semmi. Mi van már? Mocorgásomra Neji is ébredezni kezd, és furcsállóan tekint rám álmos szemeivel. Fejem és tekintetem hirtelen előre, rá kapom, és egyensúlyom meginogva oldal fekvésemből hátra esem, de ahogy hátam amilyen rögtön érte el a matracot, olyan gyorsan pattanok is vissza. MIÉÉRT FÁÁJ A FENEKEEEM? Gyorsan hasra fordulok, és szemem sarkából egy láthatatlan könnycsepp csillog. Anyúúúúúúúú ez fáááááááááj. Neji hátamhoz simul, ujjai karomat simítják.
- Mi a baj Lee? – kérdezi furcsállón, mire én hátra felé sandítva nézek szemébe.
- Fáj a... fenekem – sutyorgom alig hallhatón, mire csak szélesen elmosolyodik. Mi ezen olyan vicces?
- Ne aggódj, hamar elmúlik – nyugta meg még mindig mosolyogva, és ha bár bízom benne, de ezt ilyenkor nehezen tudom elhinni. De azért megpróbálom. Kicsit megmozgatva magam – fekve – fordulok ismét hátamra, és máris jobb. Tényleg jobb. Hirtelen felülök, és megint belém nyilall, ettől pedig visszavágódom a párnák közé. Ne máár! Neji kikecmereg az ágyból, és öltözni kezd. Én is ezt tenném, de nincs kedvem felkelni.
- Mikor megyünk vissza? – kérdem halkan, szemem behunyva.
- Vagy ma este, vagy holnap reggel. Még nem tudom – válaszol készségesen, majd az utolsó ruhadarabot is felvéve jön az ágyhoz vissza, felém mászva – Nem jössz le reggelizni? – duruzsolja ajkamba. Kiver a víz.
- Ööö... De... Menj csak előre, én is mindjárt elkészülök – válaszolok erőltetetten vigyorogva, majd puszit hint ajkamra. Ez most jó volt.
- Rendben – mondja végül, és kimegy.
Huhh. Na akkor. Most hogyan is kéne lemászni az ágyról? Felülni most nem tudok. Hát akkor nincs más választásom. Oldalazva csúszkálok az ágyon, végül leesem. Cehh. Na mindegy. Felállok, veszek egy gyors zuhanyt, és felöltözöm, majd lemegyek. Tenten már lent van, és kedvesen mosolyogva kíván jó reggelt. Hát... Jobb is lehetne. Az asztalhoz imitál, hogy üljek melléjük, ahol már Neji is ott van, de megint a fájdalomra gondolva nemet intek zavartan, arra fogva, hogy nem vagyok éhes.
- Levegőzöm egy kicsit – intek egy ujjal a bejárati ajtó felé, és kislisszolok. hasamra téve kezem szorítom vissza a korgást. Ennem kéne valamit. A hátam a falnak támasztom, ekkor pont kilép Neji az ajtón, kezében egy tál étellel. Megmentőm!!
- Tessék – nyújtja át, és én hirtelen veszem el tőle.
- Köszönöm – nézek szemébe mosolyogva, majd puszit hintek arcára. Kicsit elkerekednek szemei.
Mi van? ha jól értelmeztem mindazt amit mesélt nekem erről az egészről, akkor nekem ezt lehet nem? Vagy megint valami rosszat csináltam? Gyorsan belapátolom az ételt. Na ez jól esett. Most azzal kéne foglalkoznom, hogy vajon mikor is fogok tudni legközelebb leülni.
Előre hulló hajtincseim végigsimítják bőrét, ahogy fölé mászom, és már ebbe is beleremeg. Milyen érzékeny és érzéki fiúcska vagy te...
Nézem kábán csillogó szemeit, és lágyan végigsimítom a testét kezeimmel. Amilyen heves és vad vagyok, még elriasztanám. Csak finoman. Az első alkalom a legmeghatározóbb. Ha most nem élvezi, később nem fogja engedni...
Reszketeg sóhaj hagyja el ajkait, és én rávetem magam, nyelvemmel mélyen szájába hatolva fedezem fel meleg barlangjának édes titkait. Mmm... imádom az ízét, és ajkainak puhaságát... Kiélvezem minden cseppjét, majd búcsúzóul finoman nyelvébe harapva szakítom meg a csókot, hogy végignyaljam és harapdáljam minden porcikáját. Ah te jó ég... hogy én mennyire vágytam már erre... rá.
Nem marad ki karcsú nyaka, gömbölyű vállai, mellkasa és kis mellbimbói, hasának kockái... ahh anyám... Felfalom. Egyszerűen tökéletes teste van!
- Neji... - sóhajtja a nevemet. Ahh de izgató... csináld még...
Egyszerűen mesés, ahogy alattam sóhajtozik és nyöszörög, pedig még alig csináltam valamit. Mosolyogva csodálom, majd péniszem parancsának szót fogadva újra lassan és élvetegen nyalom végig lapos hasát. Mmmrrr...
Szemkontaktust fenntartva markolom meg értem ágaskodó kis farkát, és a makkot lassan, óvatosan nyalintom meg, arcomon érzéki mosollyal.
Kéjes nyögéssel ejti vissza fejét a párnára, és behunyt szemekkel, egész testében vadul remegve nyöszörög. Ó igen, látom élvezed...
Egy dudorodó eret végignyalintok, végül lassan a számba csúsztatom. És ő hörög és nyöszörög, a lepedőt szaggatja, vergődik és testén ragyognak a gyöngyöző izzadtságcseppek. Anyám... Észbontó látvány.
Végigsimítom combjának belső felszínét, és miközben érzékien, lassan és bódítóan szopom, ujjaim már a bejáratánál köröznek finoman. Még szűz, ezért baromi szűk is. Türelmesnek kell lennem, akkor is, ha már úgy fáj a péniszem, hogy beleőrülök.
Ujjaimat megnyálazom, és lassan, óvatosan csúsztatom szűk kis nyílásába őket, egymás után. Felnyikkan az enyhe fájdalomtól.
- Neji... - nyöszörgi, és ahogy felpillantok rá, félelmet látok szemeiben.
- Ne félj... ez kicsit kellemetlen, de szükséges... - súgom megnyugtató mosollyal. - Lazíts, és engedd, hogy folytassam...
Biccentve ejti fejét a párnára. Újra a számba veszem, és ahogy tágítani kezdem, erősen megszívom, hogy eltereljem a figyelmét. Felkiáltva markol a hajamba, arca csodaszépen eltorzul a kéjtől. Jól van... Tegyünk rá még egy lapáttal.
Mélyebben beléhatolva ujjaimmal, megérintem prosztatáját, és ő felkiáltva feszül ívbe. Szépséges.
- ...ahh... - nyögi lágy hangján újra és újra, ahogy elégedetten mosolyogva masszírozom benne azt a pontot. Szerencsére megtaláltam. Nem mindig sikerül...
Kihúzom belőle az ujjaimat, és ő csalódottan nyöszörögve pillant rám.
- Mi a baj...? - súgom, ahogy mosolyogva fölé mászom.
- Akarok még... - nyafogja.
Halkan kuncogva csókolom meg, ajkába harapva.
- Nem vágysz valami vastagabbra...? - kérdezem, és kezét péniszemre vezetem. Megmarkolja, és én összerándulva szívom meg mellbimbóját.
- Neji... Neji... - nyöszörgi. Elvigyorodom.
- Megkapod...
Lefejtem ujjait, és lábai közé térdelek. Mélyen a szemébe nézve a bejáratához illesztem makkomat. Megőrülök mindjárt...
- Emeld meg egy kicsit a csípődet... - utasítom halkan, és ő szót fogad. Lassan, óvatosan hatolok belé, és zihálva fogom vissza magam. Anyám még mindig milyen szűk... ahh te jó ég...
Végigsimítom kezeimmel formás combjait, hasát, majd farkára kulcsolódnak ujjaim. Lassan, kényelmesen simogatom, nehogy elmenjen idő előtt.
Amikor már tövig elmerültem benne, megtorpanok. Vágytól elködösült elmével nézem őt, ahogy behunyt szemekkel, zihálva kapaszkodik a párnákba. Nem látok arcán fájdalmat, ezek szerint jól csináltam eddig.
Oh anyám... ahogy szorongat engem izomgyűrűivel, abba bele lehet őrülni... olyan jó.
Lassan megmozdulok, és ahogy kéjesen felnyög, vadul remegve markolom meg feje mellett a párnákat, és behunyom a szemeimet. Megdermedek.
- Ahh... Lee... meg ne mozdulj... - nyögöm mély hangomon. Majdnem elélveztem...!
Nyakamat átölelve húz le magához egy csókra, és én vadul veszem birtokba a száját.
Lecsillapodom egy kicsit, és újra megmozdulva becélzom azt a bizonyos pontot. Felkiáltva karmolja végig a hátamat, és felnyögök a boldogságtól. Önkéntelenül is azt teszi, amit imádok.
- Ó igen... - zihálom a szájába. - Csináld még...
Újabb erős döfés, és őrjítő karmolások... Ősi, mély, férfias morranással temetem arcom a nyakába, és ahogy egyre jobban kitágul döféseim alatt, úgy gyorsítom a tempót is.
- Lee... ah... istenem... - nyögöm nyakának bőrét harapdálva, ahogy érzem a közelgő orgazmus zsizsegését végtagjaimban.
- Neji... - sikoltja, és összerándulva vergődik alattam. Felemelem a fejem, élvezettel gyönyörködöm benne... csodálatos az arckifejezése, ahogy hosszan, elhaló sóhajjal élvez...
Mély nyögéssel követem őt a paradicsomba...
Lebegünk a semmiben, egymásba kapaszkodva...
*
Zihálva rogyok rá, és mellé gördülve hunyom be szemeimet. Huh... elfáradtam. Máskor több menet egymás után sem kottyan meg, de a folyamatos önfegyelmezés igazán kimerítő...
Oldalra pillantok, egyenesen az engem bámuló sötét szemekbe, amelyek még igencsak fátyolosak az átéltektől.
- Gyere ide... - súgom mosolyogva, és ő engedelmesen simul a karjaimba, arcát a nyakamba fúrva szuszog.
Mmm... igen, ez jó.
Gyengéden cirógatom a hátát, és ahogy álomba szenderül, betakarom.
- Pihenj csak... - súgom, és ő nyammog valami válaszul. Kis édes.
2008.11.13 22:32
Lee:
Felsőjére mutat, hogy hasonló képpen tegyek úgy, ahogy ő az előbb. Rendben, hisz mit veszíthetek? Ööö. Mit is? Valamit biztos, de az most nem jut eszembe, mindegy. Nos Lee! Itt az alkalom. A lehetőség egyik fele, hogy megtudd mihez vonzódsz jobban. Lassan hámozom le róla a felsőjét, s míg én finoman öltöztetem, addig ő vadul rántja le rólam szeretett zöld kezeslábasom felső részét, és egy pillanatra megijedek, hogy nem szakadt e el. Egy gyors mozdulattal terít a fűre, s felém mászva szorít le. Éhes tekintete végigmér, és én csak hagyom. Ez is a része a dolognak? Vagy mi? Beleharap és csókol nyakamba, mire csak felsóhajtok. Ösztönösen karolom át és húzom magamhoz, és ahogy csupasz felsőtestünk összesimul, mintha sercegne a forróságtól, és apró szikrákként hevítenek tovább. Egy re lejjebb halad, bőrömön nyelvével csíkot húzva, és mintha forró testemről azonnal párologna el sóhajtozok hevesen.
- Biztos vagy benne? – duruzsolja bőrömbe, beleremegek, bizsereg mindenem, elmém elhomályosul. Olyan jó ez az érzés... kellemes. Épp mondanék valamit, mikor mellbimbómat szívja meg.
- Ahh igen...– nyögöm kéjesen, bár ez most így nagyon nehezemre esett. Hajába túrva ujjaimmal keresek egy kis kapaszkodót magamnak. Próbálom felhúzni kicsit magamhoz, de csak annyi erő van bennem, hogy belemarkoljak a dús tincsekbe, de ez után készségesen hajol újra fölém, és szenvedélyesen csókol meg. Olyan finom a csókja, nagyon szeretem. Bár még soha nem csókoltam senki mást, így nem tudhatom, hogy van e nála finomabb. Gyorsan visszacsusszan, és hasamat kezdi el csókolgatni. Milyen... jó... Simogató ajkai csak úgy kényeztetnek, bombáznak a kellemes érzésekkel. Hát ilyen hosszú részletes és kellemes lenne a Dolog? Ha ezt tudom, már hamarabb elkezdtem volna. Igaz nem tudom kivel, de valakivel biztosan. Miért nem szólt nekem senki hogy ez ennyire jó?
Egyszer csak abbamarad a kellemes bizsergés.
- A francba... – nyögi rekedtesen – Jön valaki.
Mi? Mi van ? Ki ? Nejii!! Ne hagyd abba !! Olyan jó volt!!!! Naaaaaaaa!! Egy szemvillanás alatt rendezi ruhámat és a sajátját is felkapja. Most akkor nem mutatod meeeg??? Naaa! Szemembe néz, és megcsókol. Nyamm.
- Később folytatjuk...ígérem – duruzsolja ajkamba, majd megharapva azt csókol meg ismét, miközben hajamat borzolja meg. gyorsan enged el, és rezzenést hallok. Na mi van már? Egy csilingelő hangot hallok meg a közelből, ér arra felé kapom fejem. Ez Tenten? Miért van itt? Miért pont most??? Neji átkarolva engem mond valamit Tentennek, de elmém csak lassan tisztul, így nem értem mit mond. Csak a nevem ismerem fel a mondatban. Majd már azt is értem, hogy Tenten egyedül jött ide, és Neji rászólt, hogy nem engedte, hogy elhagyja az őrhelyét. Hát, igaza van. Tenten durcásan elfordul, és Neji ekkor felém néz, majd rám kacsint. Vér szökik arcomba ettől a tekintettől.
- Este innen folytatjuk... – duruzsolja fülembe, leheletével perzselve bőrömet, majd finoman megharapja fülcimpámat. Ahh. Maga elé taszigál, hogy induljunk végre vissza. Kissé csalódottnak és „otthagyottnak” érzem magam. Semmivel sem jutottam tovább. Bár be kell hogy valljam, élveztem a dolgot. De hogy teljesen biztos legyek majd a dolgomban, egy lánnyal is ki kéne próbálni. Bár akkor nekem kéne mindazt csinálni, amit neji csinált velem. Ugye?
Megérkezünk a faluba, és egy pihenőnapot kapva szállásolnak el minket egy házban. Mivel Tenten úgymond ellenszegült egy parancsnak, így ma éjjel ő őrködik. Remek. Így majd talán kipihenhetem magam, és megemészthetem a tapasztaltakat. Esetleg ha lesz bennem elég fittség – ami valószínű – szétnézek a faluban. Érdekesnek tűnik. De először... ZUHIIIIIIIIIIIIII!! Jeee!! Imádok friss és üde lenni!!Nejit és Tenten otthagyva megyek a kiadott szobámba,közben ők tovább beszélik az őrködés pontosabb részleteit. Bár nem tudom mi lehet olyan részletes egy őrködésben. Szét kell nézni figyelmesen. Nem?
Belépek a szobába, a táskám ledobom, majd egyenesen a fürdőbe. Leveszem ruháim, és összehajtva teszem le őket. Belépek a zuhanytálcára, és megengedem a vizet. A zuhanyrózsába „nézve” vetem hátra fejem, hogy a kellemesen meleg víz arcomat is lemossa. Testemen végigfolyik a jótékony tisztító víz. Milyen kellemes.
A zuhanyzással végezve lépek ki a fülkéből, és rögtön egy törülközővelgyorsan átdörgölve magam tekerem végül derekamra, majd egy másikat kezembe kapva dobom fejemre és azzal szárítva hajam lépkedek ki ösztönösen a fürdőből a szobába. Egy hangos ajtó csapódásra leszek figyelmes, és arra kapva fejem egy lihegő, éhes tekintetű Nejit látok magam előtt. Tényleg ő lenne az? Még sosem láttam ilyennek. Elém pattan és lerántja rólam a törülközőt. Mi vaan?
- Neji... ? – motyogom zavartan, de szóhoz sem hagy jutni, csak hajamba markol, és vadul ránt magához egy éhes csókra. Puha ajkait megérezve lágyulok el, viszonzom ajkai masszírozását, és karjaim nyaka köré fonódnak. Mindig ezt teszem, mert érzem, hogy ez így jó nekem. Lök egyet rajtam, mire az ágyra huppanok, s kettő pislogás után meredten nézem, ahogy vetkőzni kezd, és izmos teste előttem tárul fel. Igaz már láttam, de így még sosem néztem rá. Ilyen szemekkel. Teljesen meztelenül kezd felém mászni, és akaratlanul is megakad szemem méééretesnek mondható hímtagján. Húha. Tényleg nem viccelt, amikor azt mondta, hogy este folytatjuk. Bár még nincs este, de... Mind egy. Hosszú haja bőrömet simítja ahogy lassan mászik fölém, és kényszert érzek arra, hogy a selymes tincseket megsimítsam. Hasamon csúsznak fel a puha tincsek, és olyan mintha kendővel simogatnának. Érintéseitől elönt engem a vágy, s illatát érezve elmém máris kezd ködössé válni. Arcunk most egyvonalban van, mélyen nézünk egymás szemébe, Lehelete arcom fűti, szívem vadul kalapál, testem felhevül. vajon akkor is ezt érezném, ha mással lennék? Nem tudom. Oldalamon simít végig lentről felfelé, mire kicsit behunyom szemem, és egy jóleső sóhajt eresztek meg. Épp hogy kiengedem a levegőt, újra letámadja ajkaimat, és gyorsan észbe kapva viszonzom a heves csókot. Kicsit feljebb kúszunk az ágyon, legalábbis én azt érzem, de ő egyre lejjebb halad testemen, minden centit megkóstolva. Szaporán veszem a levegőt, és csak nyögdécselni, sóhajtozni tudok, mikor egy egy érzékenyebb pontomat kényezteti. Már a hasamnál jár... és... szétvet a forróság. Deh... most akkor... éhn... leszek azh... uke?
- Nehjih... – nyögöm nevét, mikor már nagyon lent jár, és hajába túrva sóhajtok egyet. Több szó nem jön ki a számon. Nem bírom. Kérdőn pillant fel rám, és én csak fátyolosan nézem elégedetten mosolygó arcát. Mereven néz a szemembe, sakkban tartanak a halványlila íriszek. Egy pillanatra sem levéve rólam szemét markolja meg meredő férfiasságom, mire még nagyobban sóhajtok, majd megnyalintja a végét, és egy nyögéssel vetem hátra fejemet. Ahh istenem . Forró leheletét, nedves nyelvét érzem, és hogy ezek az érintések milyen hatalmas lángokat csapnak fel bennem, Felforrósítva minden porcikámat. Egy óra edzés után nem kezdtem el így izzadni mint most. Másik keze egyik oldalt belső combomat simítják végig, biztosan haladva felfelé. Mire készül? Egyik ujja fenekemnél kezd körözni, mire csak lepetten nyekkenek egyet, de rögön ez is nyögésbe fullad, mikor péniszem körülöleli a forróság. Elengedve haját támaszkodom meg könyökömmel két oldalt, remélve hogy meg tudom magam tartani, bár lassan még erre is alig érzek erőt.
2008.11.13 19:00
Neji:
Elgondolkozva néz fel rám. Nocsak... Lehet, hogy meg kéne ismételnem, hogy menjünk vissza? Nem, itt valami más lesz...
Elmosolyodik.
- Nem... - súgja, és erősebben ölel magához, amitől ösztönösen én is erősebben karolom. Micsoda fordulat...! Ledöbbentem teljesen.
- Hm? - kérdezem felhúzott szemöldökkel. Mit szeretnél kicsim?
- Nem... - mondja ismét. - Meg akarom tudni... - kezdi bizonytalanul. - ...hogy hova is tartozom, hogy mi vagyok, és hogy mit szeretnék. - mondja gyorsan, majd hirtelen megcsókol. Oh... teljesen meglep ez a fejlemény, de nagyon is kedvemre való.
A válasz egyszerű... hozzám tartozol, és te vagy az ukém. És hogy mit szeretnél...? Kizárólag engem. Hehe.
Na segítsünk rájönni neked, hogy ki és mi vagy te valójában... Fincsi kis ukém.
Hevesen viszonzom csókját, és érzem, hogy kezdek bevadulni. Harapdáljuk, marjuk és faljuk egymás száját, és képtelen vagyok betelni vele...
Pirulva tol el magától. Oh, hát ennyi volt a nagy lelkesedés?
- Ööö... Hogy is kell ezt csinálni? - kérdezi aranyosan zavartan. Kis édes... Elégedett mosollyal cibálom le róla a mellényét, és az én felsőmre intek. Készségesen kezd engem vetkőztetni, ahogy én őt. Mikor lerántom róla overalljának felsőjét, egy határozott mozdulattal leteperem a puha fűbe, és rávetem magam. Leszorítom, és élvezettel mérem végig.
Felmorranva nyalom végig a nyakát, és beleharapok. Kéjes nyögései és sóhajai észveszejtően jól esnek...
Karjaival ölel magához, és ahogy meztelen felsőtestünk összesimul, felsóhajtok a gyönyörűségtől. Puha mégis izmos teste alattam... merevedése az enyémhez nyomul... ahh anyám...
- Biztos vagy benne? - kérdezem vágytól rekedt hangon, és mellbimbóját finoman megszívom. Hajam előre hullik, úgy cirógatja forró bőrét.
- Ahh igen... - nyöszörgi hajamba túrva, behunyt szemekkel. Boldogan felmorranva harapom meg finoman, és ő felnyögve markol a hajamba. Ahhhrrr... most azonnal megdugom. Nem várok tovább... ki tudja mikor lesz még egy ilyen alkalom? Őt ismerve, bármikor meggondolhatja magát...
Hevesen megcsókolom, és hasára visszatérve csókolgatom végig az összes kockát. Ahh anyám micsoda tökéletes teste van...! Teljesen bezsongtam...
- A francba... - nyögöm rekedten. - Jön valaki.
Gyorsan felrántom, és megigazítom a ruháját, és magamra is visszarántom a felsőmet. Lee kábán engedi, hogy összecipzározzam mellényét. Mélyen a szemébe nézve csókolom meg.
- Később folytatjuk... ígérem. - mondom halkan, és ajkába harapva túrok a hajába kezemmel. Behunyt szemekkel sóhajt fel, és hevesen visszacsókol. Imádom hogy ilyen...
Elengedem, és ebben a pillanatban lép ki a fák közül TenTen. Gyanakodva pillant körül, és a földön heverő tetemeket meglátva elégedetten biccent.
- Látom nem volt könnyű dolgotok. - méri végig Lee külsejét. Elfolytok egy gúnyos mosolyt, és átkarolom Lee derekát, mert még mindig az imént átéltek hatása alatt van, és szegénykém azt sem tudja hol van. Tetszik, hogy ilyen hatással vagyok rá.
- Igen, Lee kicsit nehezen bírt velük... - válaszolom halkan, titokban a francba küldve ezt a kis ribancot. Minek jött utánunk...? - Amúgy pedig nem adtam engedélyt, hogy elhagyd az őrhelyed, TenTen. - teszem hozzá fagyosan, és ő elsápad.
Ahogy TenTen elfordul, Leere kacsintok. Jaj de édes amikor elpirul... nagyon aranyos.
- Este innen folytatjuk... - súgom a fülébe, és meg is kóstolom ennivaló fülcimpáját.
Felsóhajtva hagyja, hogy finoman megtaszítva magam elé tereljem, és visszamenjünk a szekerekhez. Közben lopva ukém kemény, kerek fenekében gyönyörködöm, és az éjszakát tervezgetem... Le sem fogok mászni róla. Csak ha végelgyengülök. Csak akkor.
*
Végre megérkezünk a daimjo falujába. Elszállásolnak minket az egyik házában, és felosztom az őrködést.
- Mivel fegyelmezetlenül elhagytad őrhejed, ezért ma éjjel te fogsz a daimjora vigyázni. - nézek hidegen TenTenre. Bosszúsan biccent, de nem felesel vissza. Helyes. Tudja nagyon jól, hogy én nem tűröm el senkitől.
Előreküldöm Leet, és ahogy TenTennel kettesben maradunk, részletesebb utasításokkal látom el. Megosztom vele észrevételeimet, elmagyarázom hogy mire figyeljen és mely helyeken őrködjön. Miután megbizonyosodtam róla, hogy mindent megértett, magára hagyom.
Belépek a házba, és a falakon keresztülpillantva már tudom is merre keressem. Benyitok, és csak önuralmamnak köszönhetem, hogy nem tokostul rúgom be az ajtót. Épp kilép a fürdőszobából, derekán egy törülközővel, egy másikkal pedig haját törölgeti.
Becsapom magam mögött az ajtót, és meglepetten kapja fel a fejét. Ah gyönyörűen áll neki a vizes haj... huncutul göndörödik arca körül, kiemelve gyönyörű, napbarnított bőrét.
Szó nélkül lépek elé, és egy mozdulattal lerántom róla a falatnyi kis törülközőt, és éhes szemeim szinte falják a látványát.
- Neji...? - kezdené bizonytalanul, de én hajába markolva rántom magamhoz, és vadul esek ajkainak. Nem érdekel semmi. Itt és most megdugom.
Viszonozza a csókot, és nyakam köré fonja karjait. Felmordulva hatolok nyelvemmel a szájába, és ahogy kéjesen ráharap, beleremegek a gyönyörűségbe. Ah anyám, és ez még csak a kezdet...!
Egy lökés, és az ágyra zuhan. Zihálva pillant fel rám, és ledermedve figyeli, ahogy levetkőzöm. Közben arcát figyelem, és a szemeiben izzó vágyat.
Szemei megakadnak a farkamon, és megbűvölve, rákvörös arccal mered rá. Elvigyorodom, és párduc módjára lassan, óvatosan mászom fölé, hogy el ne riasszam.
Előre hulló hajamon végigsimít a kezével, és ahogy rám néz... ahh erre vágytam mindig... Már csak egy dolog hiányzik a tekintetéből. Remélem egyszer majd megláthatom... eljön majd az a nap...
2008.11.11 18:13
Lee:
Mellénk érnek a többiek, és Neji elmagyarázza tervét, az esedékes támadásokkal szemben, és hogy mi ként haladjunk, és ki merre és mire figyeljen. Minden eddigi gondolatom elszáll, és csak a küldetésünkre koncentrálok. Bár nem teszem ezt valami nagy kedvvel, hisz egy ilyen ember nem a szívem csücske, de hát ilyen egy shinobi élete. Nem szabad előítélkeznem senki felett, és csak a küldetés az ami számít. Elfoglaljuk helyünket, és indulunk is. Remélem nem nyúlik túl hosszúra ez a küldetés, mert Gai-sensei is ma ér haza, és szeretném vele folytatni az edzéseket. Megmutatni, hogy mennyit fejlődtem, amíg nem volt itthon.
Két napja tart a nem túl fárasztónak mondható küldetésünk, amit már kicsit unok is. Alig van egy perc nyugtunk a daimjo különös kérései miatt, de minden dögunalom. Történhetne már valami érdekesebb is. Nejire nézek, aki épp a Byakuganját használja. Észlelt volna valamit? Mert csak akkor szokta aktiválni, ha érzékel valamit. Lehet hogy jön egy kis akció? Wíííííííííííí. Igen!!
- Lee! Tenten! – int felénk barátom, és máris mellette termünk. Közli, hogy pár embert felfedezett a közelben, akik ellenségek, de nem shinobik. Remek. Nejivel elmegyünk, Tenten addig marad felügyelni. Nehezen, de beleegyezik.
- Nyolcan vannak – súgja rám sem nézve, majd int hogy támadjunk. OKÉÉ!!! Négy az enyém, négy az övé. Korrekt. Egyszerre támadunk, ezzel meglepve az ellenséget. Mire Neji végez, addigra én is. Ez jó volt. Kissé felpezsdült a vérem, de ez még nem volt elég. Valami nagyobb, több akcióra vágytam. Nem volt elég!!! Mellém lép, majd éhes szemekkel rám nézve ránt magához, és egy vad csókra „kényszerít”. Igaz nem nagyon kell tartani az ellenkezésemtől, hisz úgy felpörögtem, hogy szinte már mindegy, csak mozogjak valamit. Végig simít hátamon, és fenekembe markol. Ohh. De ezt önkívületi állapotomban alig veszem észre. Szinte meg sem érzem, csak a simítását. Olyan jól esik most ez a csók. Finoomm!! Karjaim nyaka köré teszem, és nyelvemet szájába siklatom, hogy jobban élvezhessem az ízt. Meg akarom tudni, hogy most hova is tartozom, mert nem tudom eldönteni. Eddig abban a világban éltem, ahol az ellentétek vonzották egymást, értem ezt a nő-férfi viszonyról. De most, hogy ezzel szembesültem, hogy két férfi, esetleg két nő között is lehet kapcsolat, így kíváncsi vagyok, hogy én vajon melyik félbe is tartozom. És remélem barátom segíteni fog ebben. Levegő után kapkodva válik el tőlem, és elégedetten mosolyog. Most mi van?
- Gyere, menjünk vissza... – súgja, s lehelete bőrömet érve perzsel. Hmm. Egy ideig csak kábán nézek fel rá, és emésztem a hallottakat, és a gondolataimat is, valamint a helyzetet is. Mosolyra húzom szám, és határozottság sugárzik belőlem. Nos Lee! Gyerünk! Most vagy soha! Nagylevegő.
- Nem... – lehelem halkan, és szorítok az ölelésen, minek hatására ő is ezt teszi, és lepődöttséget látok szemében.
- Hm? – Felvonja egyik szemöldökét. Most közlöm vele, mit szeretnék.
- Nem... – ismétlem magam, és keresem a szavakat – Meg akarom tudni, hogy hova is tartozom, hogy mi vagyok, és hogy mit szeretnék – hadarom el, remélhetőleg érthetően, majd megint letámadom ajkait, amik annyira ízlenek. Bár számomra, még most sem világos, hogy egy csóknak, egy másik ember szájának, hogy lehet ilyen finom íze. Lepetten nyög egyet, de érzem neki sem kellett több, hogy felfogja mit szeretnék. Meg sem lepődöm. Egy zseninél ez alap, hogy mindent tud és ért. Szinte már marcangoljuk egymást, és egy néha néha ajakba harapásnál én is és ő is felszisszenünk, annyira erősen csókoljuk a másikat. Kezeim nyakáról mellkasára siklanak, és ott támaszkodom. Egy kis bizonytalanság fog el. Bár lehet, hogy nem is olyan kicsi? Eltolom magamtól, de csak egy kicsit. Gondolkodón nézek szemébe, és elszégyellve magam pirulok el.
- Ööö... Hogy is kell ezt csinálni? – kérdezem meg félénken, mire elmosolyodik, és egy határozott mozdulattal rántja le rólam a mellényem, és szemével jelzi, hogy tegyek hasonlóképp. Ez érdekes lesz...
2008.11.10 21:31
Neji:
Útban csapattársunk hiányzó tagjának háza felé elmélázva nézek magam elé. Egyszerűen elronthatatlan a jókedvem... Küldetés Leevel...
- Neji...
- Hm? - pillantok rá türelmesen.
- Most... Mi is van velem? Veled? - kérdezi bizonytalanul.
- Mire gondolsz? - tudom mire, de azt akarom, hogy beszélj. Gyakran a feltett kérdésekből is ki lehet sok mindent következtetni. Például ha édesen pirulva kérdezget, akkor tudom hogy belém esett. Ah bárcsak úgy lenne...
- Tudod... A múltkori...Meg... Most is miért csókoltál meg? Mit akarsz tőlem? - kérdezi zavartan.
Elmosolyodom.
- Nem vagy te buta Lee. - válaszolom halkan, habár üres az utca ilyen korán reggel. - Szerintem tudod.
Oh elpirult... Most kéne berángatnom egy sikátorba.
- És ha én a lányokat szeretem? - kérdezi hirtelen.
Hm. Nem valószínű, de ha igen, akkor... abba rossz belegondolni. Ha így lenne... akkor előbb utóbb erővel veszem el tőle amire vágyom. Az nem lenne túl jó... Mert imádom Őt, és nem akarom bántani.
Felébresztjük TenTent, aki boldogan ugrik Lee nyakába és ölelgeti meg, majd rám pillant. Csúnyán nézhettem, mert gyorsan elengedi és nekem is köszön.
Pár szóban tájékoztatom, és fagyos modorom meglepi. Pedig tudja jól, hogy mi a szitu. Párszor már látta rajtam mennyire oda vagyok Lee-ért, és egyszer rá is kérdezett, amikor huszadszorra vakartam le magamról. Csodálkozott miért nem akarom megdugni. „Buzi vagy?”-kérdezte akkor sértetten. Én pedig kedvesen a falhoz kenve tájékoztattam. Azóta távolságtartó velem, aminek szívből örülök.
Megbeszéljük hogy a kapunál találkozunk, majd elteleportálom magam a házunkba. Bácsikámtól elköszönök, és összepakolom a legszükségesebb holmikat.
Amikor a kapuhoz érek, Lee már ott van. Köszön nekem, én biccentek, és elkezdene megint kérdezgetni, de elszántan vetem rá magam. Bánom is én ha meglátnak... Szenvedélyesen, mégis visszafogottan csókolom meg, őrjítően csábítóan. Ezt hívják bugyilehúzó csóknak,mert nincs akit ne bódítana el.
Kábán hagyja magát, majd belém csimpaszkodva viszonozza. Érzem ám, hogy remegsz a karjaimban kicsikém... Jól van.
Megszakítom a csókot, mert a közeledő TenTen chakráját érzékelem, és érzékien mosolygok le rá. Teljesen a hatásom alatt van. Helyes.
- Talán mégsem a lányokat szereted... - súgom, és ő elpirul. Ennivalóan édes... és én fel is fogom falni.
Tartom még egy kicsit a karjaimban, majd elengedem. Máris hiányzik...
Megérkezik TenTen, a daimjo és személyes kísérete. Egy szekéren utaznak, mi pedig mellettük gyalog megyünk, közben mellettem álló társaimnak halkan elmondom a stratégiát, és a problémákat. Ugyanis a daimjo őrzése nem lesz könnyű feladat. Sok ellensége van, ami érthető. Igen csak kellemetlen alak. Sötét ügyletei is vannak, de ez nekünk nem számít. Ő most a megbízónk. Persze Lee hótiszta lelke nehezen viseli, hogy egy ilyen alakra kell vigyáznia, de nem szól. Csak látom rajta.
*
Már a második nap is letelt, és közel járunk a daimjo falujához.
- Byakugan - mondom halkan, és szokásos körbetekintésem során fel is fedezem azt, amire nagyjából számítottam is.
- Lee! TenTen! - intek nekik, és mellém ugorva figyelnek szavaimra. Kiosztom utasításaimat, és TenTen marad a helyén, mi pedig Leevel elindulunk becserkészni a titokban ránk váró csapatot. Nem ninják, nem lesz nehéz dolgunk.
Nyolcan vannak. Intek neki, és egyszerre támadunk. Néhány csapással leterítem az én „adagomat”, majd Lee segítségére sietek. Mire odaérek, már leverte mind a négyet. Elégedetten biccentek, és a ziháló Lee elé lépek. Még dolgozik bennem az adrenalin... Magamhoz rántom egy vad csókra, és meglepetten nyögök fel, ahogy viszonozza. Oh, látom te is fel vagy spanolva. Hiába, harc után esik csak igazán jól a szex...
Ágyékunk összesimul, és merevedését érezve belemosolygok a csókba. Még hogy a nőket szereted? Hehh... ne nevettess...
Végigsimítom a hátát, és belemarkolok formás fenekébe. Felmordulok a vágytól, és ajkába harapok finoman. Nyugi Neji... nyugi. Karjai a nyakam köré fonódnak, és ezúttal az ő nyelve hatol a számba. Oh milyen kis bátor lettél. Ez tetszik...
Mindig is tudtam, hogy szenvedélyes kis szerető leszel. Ahh istenem... Lee...
Zihálva szakítom meg a csókot, és elégedett mosollyal pillantok le rá. Hát ez nem volt semmi...
- Gyere, menjünk vissza... - lehelem ajkaira.
2008.11.09 22:29
Lee:
Lassan, hunyorogva nyitom fel szemeimet. Hol vagyok? Látásom élesítve rájövök, hogy... a saját szobámban. Hogy kerültem ide? Legutoljára arra emlékszem, hogy Nejiéknél vacsoráztam, majd beszélgettünk és beszélgettünk, majd... megszakad a kép.
Már megint elaludtam volna? Nem tudom. Biztos. De akkor hogyan kerültem haza? Rejtély. Bár lehet, hogy Neji volt az. Sőt. Biztos.
Eszembe jut a tegnapi egész nap, és érzem lángol a fejem. Most tulajdonképpen mit is csináltunk mi? Én semmit, csak álltam, és... élveztem. Most még jobban melegem van. Huhh.
De a legfurcsább, hogy igaza volt. Tényleg élveztem, még ha zavart is a dolog. De nekem ez még mindig furcsa. Nehezen tudom elképzelni, hogy két férfi... izé...Olyan szokatlan. Nem zavar, csak szokatlan. A nagy merengésben kinézek az ablakon, és látom a nap már kel.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!! Elkéseek!!!
gyorsan kipattanok az ágyból, és leveszem a kimonót... Várjunk csak... Kimonó? Jah tényleg. Hihi. Berobbanok a fürdőbe, ledobom magamról a ruhát, és a zuhanyzóba ugrom. Le nézek és... ÁÁÁÁÁÁ! Miééért? Gyorsan megengedem a hideg zuhanyt, és máris jobb. Ahh. Fejem borzolva lépek ki a zuhanyzóból, és törülköző után nyúlok. Szárazra törölve magam lépek ki és a szekrényem elé lépek. Végre a saját ruhámban lehetek, bár az a kimonó sem volt rossz. Kinézek az ablakon. Már javában felkelt a nap. Hát... ez most különösen kezdődik. Mind egy, majd bepótolom.
Bemegyek a fürdőbe, és a kimonót gondosan és figyelmesen kimosom. Amíg elmegyek reggelizni, és a boltba is, addigra meg is szárad. Gondosan összehajtva indulok a Hyuuga rezidencia felé, hogy visszavigyem. Ott közlik velem kedvesen a lányok, hogy Neji küldetésre ment. Kár. Pedig vele szerettem volna edzeni. De talán jobb is így. Majd gyűjtök energiát ahhoz, hogy beszéljek vele erről az egészről. Igaz még én sem tudom pontosan, hogy miről is kéne. majd átgondolom.
Már több napja nem hallottam Nejiről. Furcsa. Mindegy, majd előjön egyszer. Addig is, keményen edzek, hogy fejlődjek, és erősebb legyek nála egyszer! Mert az leszek! IGEN! A fiatalság ereje él bennem!!! Ha jól tudom Gai-sensei is ma tér haza. Legalább vele tudok majd edzeni, ha Neji nincs itt.
Szokásomhoz híven korán megyek ki a gyakorlópályánkra, ahol a megszokott melegítéseket csinálom, majd edzek... egyedül. Egyszer csak valami különöset érzek. valaki van a közelben. És hamarosan egy ismerős kesernyésen finom illat csapja meg orrom. Ez Neji lesz! Hallom is suhanását, és rögtön megfordulok. Most nem dőlök be!
- Szia! köszönök gyorsan, és öklömet arcába mélyesztem. EZAZZ!
- Szia – válaszol teljes hidegvérrel, és folytatjuk a szokásos viaskodásunkat. Érzem, most én fogok nyerni! Igen! De ha mégsem, akkor újabb büntetésként annyi fekvőtámasz, ameddig ki nem dőlök!
Heves verekedésünk közben közli, hogy küldetést kaptunk. Kérdezősködök, hogy Tenten is jön e, és hogy pontosan miről is lesz szó, de e mellett nagyon erősen koncentrálok! Győznöm kell!!!!!
Végül kiderül, hogy kísérnünk kel valakit , míg a ködfaluba megy. Nem tűnik túl nehéz feladatnak. Egy óvatlan pillanatban, mikor egy ütését kivédve gáncsolnám el, ő könnyedén kitér, és a földre terít, hátamra ülve. A francba! Már megint vesztettem. Pedig éreztem, hogy most ez az én időm. De nem keseredem el! A büntetéssel magam is edzem, így erősebb leszek, és előbb utóbb legyőzöm!! Remélem előbb. A daimjora kell vigyáznunk. Remek.
- Rendben. Mikor indulunk? Van még időm pár büntetőfeladatra? – kérdem vidáman, miközben leszáll rólam, és felsegít. Még megszeppenni sincs időm, magához rántva húz fel a földről, és puha ajkaival enyéimet támadja meg egy heves csókkal! NEJI! NE MÁ!
Tiltakoznék, de megragadja hajam, hogy fejem biztosan tartsa, és nyelve számba hatol. Ah milyen forró... elolvadok. Levegőért kapkodva válunk el, és végignéz rajtam.
- Nincs idő most semmire sajnos. Gyere, menjünk Tentenért – szólal meg kissé rekedtesen. Ezzel most mire célzott? „semmire” ... Elengedve engem indul el, és én csak tétlenül állok ott egyhelyben pár pillanatig, majd mellé szegődve haladunk Tentenék háza felé. Elgondolkodom magamban, hogy milyen kérdéseket is fogalmaztam meg magamban az elmúlt pár napban, mikor rajta gondolkoztam.
- Neji – szólítom meg halkan, mire oldalra fordulva felém néz, de én csak előre meredek.
- Hm?
- Most... Mi is van velem? Veled? – kezdem zavartan, bár nem teljesen így gondoltam, de már mindegy.
- Mire gondolsz? – hallom érdeklődését, és folytatom. Bár nem igaz, hogy nem tudja.
- Tudod... A múltkori... Meg. Most is miért csókoltál meg? Mit akarsz Tőlem?
- Nem vagy te buta Lee. Szerintem tudod – válaszol élvetegen, mire én csak elpirulok. Igen... Azt hiszem tudom... De erre nagyjából számítottam is. Beérünk az utcákba, és halkabban folytatom a beszélgetést.
- És ha én a lányokat szeretem? – kérdem újra rá nézve, de most ő néz csak előre. Nem tudok sok mindent leolvasni arcáról.
Alig egy perc múlva már Tentenék ajtajánál vagyunk, és oda szaladva kopogok be. Pont ő nyit ajtót, és a nyakamba ugorva üdvözöl.
- Szia Lee! Rég láttalak – szólal meg kedvesen, és mosolyogva köszönök vissza neki. Nagyon rég óta így köszön már, ha találkozunk. Oldalra sandítok, és ő is oda néz, majd lemászik rólam.
- Szia Neji! – köszön neki is kedvesen, bár nem úgy mint nekem mert tudja, hogy Ő azt nem szereti – Miért jöttetek? – érdeklődik mosolyogva.
- Küldetést kaptunk – jelenti ki Neji jegesen, de annyira, hogy engem is meglep. Tenten arcáról is lefagy a mosoly. Különös – Másfél óra múlva az északi kapunál kell találkoznunk. Kísérők leszünk – válaszol részletesebben.
- Rendben. Akkor megyek készülni – szólal meg Tenten egy újabb mosollyal arcán, és be is megy a házba. Oké. Akkor megyek én is. Szólnék Nejinek, de már sehol sem látom.
Én már negyed órával a megbeszélt előtt ott vagyok, és várom a többieket. Hamarosan nejit is meglátom közeledni. Rendben, legalább nem egyedül várok. Meg talán még beszélni is van vele időm, mert még nem válaszolt.
- Szia – köszönöm, kivételesen nyugodtan, mire biccent. Senki nincs a közelben, így bátrabban merek vele beszélni – Neji... – kezdek bele mosolyogva, de belém folytja a szót. Egy csókkal. Egy nagyon finom csókkal, amit még ellenezni sem tudok. Oh. Hogy lehet ez? Lassan engedem át magam, és felsőjét szorítom meg, miközben nyelve feltérképez és kissé hátra dőlök. Hirtelen elválik tőlem, és homályosan nézek a szemébe. Élvetegen mosolyog rám.
- Tehát mégsem a lányokat szereted – szólal meg végül, és elpirulok. Igaza lenne? Kiegyenesedünk, és ellép tőlem egyet. Most mi van?
- Sziasztok! – hallok a messziből egy kedves hangot, és Tenten integet a messziből, felénk sietve mögötte daimjoval és a többi nem shinobi kísérőjével. Érdekes lesz ez a küldetés, előre érzem.
Mellé fekszem, és könyökölve, tenyerembe támasztom a fejem, úgy nézem alvó arcát. Nagyon aranyos, ahogy félig nyitott szájjal alszik.
Hagyom pihenni egy órácskát, aztán felébresztem.
Már teljesen besötétedett, ezért felkapcsolom az éjjeliszekrényen a kislámpát. Romantikus félhomály... és Ő az ágyamban... ahhrrr...
Nyugi Neji.
Halkan keltegetni kezdem, és egy hajtincsemmel lágyan csiklandozom az orrát. Nyammogva fordul el, és fintorogni kezd. Hát nem édes?
Végre kezd ébredezni, és kábán pillant fel rám. Ahogy felismer, és tudatosul benne minden, szemei tágra nyílnak, és felülve néz rám rémülten. Takarója lecsúszik, kimonója szétnyílik... jajanyám...
Felülve hajolok az arcába, és már éhesen nekiesnék, amikor nénikém hangja félbeszakít.
- Neji! Lee! Kész a vacsora! - kiabálja. Francba.
Kis szépségem pipacs pirosan pattan ki az ágyból, mint akibe darázs csípett, és a földön heverő kimonóövet felvéve rendezi ruháját.
- Mehetünk? - kérdezi ahogy mellé lépek.
- Nem... - morgom nagyon halkan. Nincs kedvem vacsorázni... dugni akarok. Arrhhgg...
Rajta akarok vonaglani, addig és olyan sokszor, ameddig már pirulni sem marad energiája...
Sóhajtva követem az étkezőnkbe, és a borzalmas Curryt jóízűen falatozó Leet bámulom titokban éhesen. Kedélyes, jókedvű beszélgetésbe merül a családommal. Unokatesóim és nénikém is nagyon szeretik. Körülrajongják szinte, az én kis butusom pedig élvezi a figyelmet. Még bácsikám is néha érdeklődve hallgatja szórakoztató történeteit és lelkes beszámolóit, pedig morcos, mert utálja a curryt, ahogy mindenki más is. De nénikém oda van Lee-ért, ezért kénytelenek ezt enni. Hehe. Nekem mindegy, én nem vagyok válogatós a kaják terén.
Befejezzük az étkezést, és a nappaliba megyünk át. Nagynéném és Lee szája be nem áll... hahh... és még Hanabi is rákontrázik. Tudom, hogy Lee nagyon aranyos és kedves, de az enyém, és szeretnék már kettesben lenni vele...
Leülök mellé a kanapéra, és a család végre elköszön. Mire visszafordulok felé, már fejét hátra ejtve szunyókál. Elmosolyodom.
Hát igen. Pörög egész nap, rengeteget gyakorol... gyakorlatilag két végén égeti a gyertyát, este pedig kidől mint a fa. Ez Lee. Az én kis Leem.
Felállok, karjaimba veszem és egy teleport jutsuval a házukba közvetítem magunkat. Előtte még soha nem csináltam, mert tudom, hogy rosszul esne neki. Ő sajnos ninjutsukat és genjutsukat nem tud végrehajtani, én meg nem akarom fájdítani kicsi szívét. Épp elég fájdalmat okoztam neki gyerekkorunkban.
Gyengéden lefektetem az ágyára, és betakarom. Sóhajtva pillantok körül. Nagyon szép szobája van. Barátságos színek, kellemes rendetlenség. Olyan Lee-s. Olyan mint Ő. Bájos és kedves.
Fölé hajolva csókolom meg puhán duzzadt kis ajkait.
-Jó éjt, Lee - súgom.
- Mmhhnnff... - motyogja. Elmosolyodva túrok selymes fürtjeibe, majd vissza teleportálom magam a hálószobámba. Elkeseredett sóhajjal nézem az üres ágyamat. Hát ma éjjel sem alszom sokat...
De legalább belekóstolhattam kicsit. Ez is több annál, mint amiről valaha is álmodozni mertem vele kapcsolatban.
Bizakodva hajtom álomra a fejem, hogy aztán a plafont bámuljam egész éjjel...
*
Kimerülten támolygok be a szobámba. Két nap... hosszú egy ANBU küldetés volt. De elkaptuk akit akartunk, csak marhára kimerítő volt.
És hiányzott Lee is.
Vele és TenTennel jobban szeretek küldetésre menni, mert mi már összeszokott csapat vagyunk, és szólnunk sem kell egymáshoz, annyira tudjuk hogyan és miként játszunk egymás keze alá harc közben.
Lezuhanyzom és az ágyamba zuhanva merülök álomba...
*
Lee már a gyakorlótéren van, pedig a nap még épphogy feldereng a horizonton. A igen... sejtettem, hogy itt találom. Meglepetésszerűen rajtaütök, ahogy szoktam és már csépeljük is egymást.
- Szia! - rikkantja vidáman, és bemos nekem egyet. Óvatlan voltam... repülök vagy két métert, majd talpra szökkenek.
- Szia - válaszolom szokásos nyugalmammal. Nekirontok és fojtatjuk tovább. Pokolian gyors, mint mindig. - Küldetést kaptunk a Hokage-samától.
Lehajolva kerüli ki egy ívelt rúgásomat, majd elgáncsol. Hátraszaltózva nyerem vissza egyensúlyomat.
- TenTen is jön? - terem hirtelen mögöttem, és még időben ugrom a levegőbe, így elkerülöm hogy megragadjon. Röptömben lendítem felé lábamat, de elkerüli a rúgást, és szintén a levegőbe emelkedik.
- Igen. Köd-faluba megyünk, testőrködés lesz. - mondom, miközben egymásra zúdítjuk ütéseinket és mindet hárítjuk. Már percek óta verekszünk, de még mindig nem tudtuk megütni a másikat. Csak ő engem. Egyszer. Nem rossz. Pokolian jó a thaijutsuja, nem hiába gyakorolt annyit.
- És kire vigyázunk? - kérdezi, és haja meglebben, ahogy egy erős ütésre lendíti öklét. Hoppá... félrehajolva ragadom meg csuklóját, és ahogy a földre érkezünk, a puha fűre kenem egy jól irányzott de visszafogott rúgással.
- A daimjora. - válaszolom, és szokásos mozdulattal a hátára ülök. Elmosolyodom. Már megint legyőztem...
- Rendben! - mondja vidáman. - Mikor indulunk? Van még időm néhány büntetőfeladatra?
Felsegítem a földről, és derekát átölelve húzom magamhoz, megszeppent kis arcában gyönyörködve. Hevesen csókolom meg, nyelvemmel szájába hatolva kutatom fel édes melegségének minden titkát. Ahh mennyire hiányzott...
- Mmmff... - ellenkezne, de hajába markolva akadályozom meg, hogy elfordítsa a fejét. Imádom az ajkait... puhák és édesek...
Zihálva szakítom el magam tőle, és kéjes mosollyal mérem végig művemet. Összeborzolt haj, rózsás pír, duzzadt, csillogó ajkak. Mmm...
- Nincs idő most semmire sajnos. - válaszolom kissé rekedten a vágytól. - Gyere, menjünk TenTenért.
2008.11.08 19:00
Lee:
Erőt veszek magamon, és kezeim felemelve mellkasára teszem, majd lassan eltolom magamtól. Minden tiltakozás nélkül hátrál egy lépést, és a párkányt is elengedi. Megmenekültem?
Lágy mosollyal arcán néz le rám, majd kezét felemelve simít végig arcomon.
- Nincs mitől félned Lee... Soha nem bántanálak, hisz ismersz – mondja halkan szemembe nézve.Tudom én, de...
- De... de ez nekem... – hebegem akadozva, de közbevág.
- Túl gyors? – eltaláltad. Mintha a fejemből olvasnád. Egy szót nem nyögök ki, csak biccentek, jelezve, hogy igaza van. Még csak alig pár órája tudok erről az egészről, és már is tapasztaljam? Nekem ez tényleg túl gyors.
- Bizonytalan vagyok... nem hiszem, hogy te és én... hogy ez jó ötlet – adok hangot gondolataimnak, és remélem ezzel sikerült legalább egy kis időre megfékeznem.
Össze ráncolja szemöldökét. Rosszat sejtek.
- Rendben – ennél a szónál kissé megkönnyebbülök, de utána hidegzuhanyként érnek a szavak – Akkor engedd meg, hogy meggyőzzelek – jelenti ki hevesen, és egy gyors mozdulattal fordít vissza az ablak felé, hátamhoz simul, és kezeimet a párkányra teszi. Puha ajkai megint nyakam érzékeny bőrét kezdik kényeztetni, és eddig csuklómon lévő kezei felfelé csúszva karomon simítanak végig rajtam mindenhol. A simogató ujjak a felső testemen finom bizsergést árasztanak szét bennem. Lehunyom szemem, és élvezem az érzéseket. A kimonó alá ér keze, és a puha ujjak még intenzívebb érseket sugároznak belém. Olyan jó.
- Bebizonyítom neked azt, amit képtelen vagy elfogadni... – búgja vágytól rekedtesen a fülembe, és forró nyelvét érzem fülemen. Ahh.
Kezei lassan haladnak egyre lejjebb, és amint eléri merev péniszemet, hátra vetem fejem az érzékeny érintéstől. Ne! Nyögném halkan, de szám még erre sem képes. Bódító ez az illat és vágy kavalkád.
Hosszú ujjaival körülfonja nemes részem, és ajkamba harapva fojtom el nyögésem. Még tiltakozni sincs erőm, annyira hatalmába kerített ez az őrjítő érzés. Finoman hajamba markol, és elfordítja fejem, hogy egy csókkal „segítsen” benntartani feltörő nyögéseimet. Akaratlanul is még jobban hozzá simulok, megérzem az ő merevedését is, és belemordul a csókba. Tényleg milyen finom. Most teljesen más az íze. Nagyon finom. Nem bírom tovább. A csók, a kényeztetés, a finom érintések. Érzem, lábamat elhagyja az erő, és lassan csusszanok lefelé hátának támaszkodva. Hirtelen elengedi hajam, és rögtön derekam után kap, hogy megtartson engem. Egyre jobban mélyülök a csókba, kiélvezem minden ízét, és az alhasamban gyülemlő forróság, mintha robbanni készülne. Egyre vadabbul kergetjük egymás nyelvét. Ívbe feszül testem és kissé rángok. Hangosat nyögnék, ha ajka nem lenne az enyémen, és érzem valami kifolyik belőlem.
Miden erő kimegy belőlem. lassan emlékezetem is vesztem. Ez... olyan... csodálatos volt. Leírhatatlan. És Neji okozta nekem. Hogy csinálta? Oh anyám. Sosem éltem még át ilyet. Erősen tart, hogy ne essek össze, majd finoman az ágyra helyez. Milyen figyelmes. Felém mászik, és laposan nézek halványlila szemeibe. Mosolyogva nyaldossa ujjait. Mi van a kezén? Mi az a fehér?
- Finom ízed van... – súgja szemembe nézve. Az az én... ? Ohh... érzem nagyon elpirulok. Még az is lehet finom? Kezeit fejem mellett támasztja meg, és közel hajol hozzám. Orrát finoman érintgeti enyémhez. Szemhéjam alól lassan már alig látok ki. Még mindig pihegek. Még mindig annak a hatása alatt vagyok, amit Neji művelt velem. Ez tényleg ennyire... jó lenne? Hozzám simul, és felsóhajt. Bőrömön valahol, még mindig érzem keményedését. De én mindjárt elalszom. Pedig viszonoznám neki ezt az élvezetet amit ő adott nekem. Bár nem tudom, hogy hogyan kell. Egy puszit nyom számra.
- Pihenj... – hallom a messziből mégy suttogó hangját, majd utolsó erőmet is elhagyva hunyom le szemem. Magával ragad a hívogató sötétség.
*
Hmm... Mi ez? Viszket az orrom. Miért? Megmozgatva azt a pici területet próbálok tovább aludni.
- Lee – hallok nagyon messziről egy mély halk hangot, és megint viszketni kezd az orrom. Naaa! Kezemmel elhessegetve a zavaró tényezőt fordítom oldalra fejem, és nyammogok párat.
- Lee – hallom most már kicsit hangosabban, és lassan nyitom fel szemem. Hol vagyok? Finom illat. Édes mégis klasszikus. Parfümös. Félhomály van a szobában ahol vagyok. De hol is vagyok? Látóterembe barátom kerül, oldalt fejét támasztva kezével, másik kezében egyik hajtincse lót, és... ööö. Mosolyogva néz rám.
Hirtelen kipattannak szemeim, mikor minden kitisztul, hogy mit is csinált, csináltunk mielőtt elszunyókáltam.Felülök az ágyon. Ruha még van rajtam, oké. Hirtelen újra Nejire kapom tekintetem, aki ugyan olyan mosollyal fekszik az ágyon, és mér végig engem. Mélyenelpirulok. Ööö... Most mi is van? Most ugye ez még semmit nem jelent? Bár lehet, hogy csak álmodtam. Vagy mégsem? Épp szóra nyitnám szám, mikor feljebb löki magát, és az ágyon támaszkodva közvetlen közelről néz a szemembe. Lehelete arcomat éri, beleborzongok. Miért ilyen frusztráló a közelsége? De ez csak tegnap óta van így. Mintha hevesebben verne a szívem, amikor közel van hozzám, vagy ha így néz rám. Szaporábban kezdem venni a levegőt, amikor érzékelem, hogy csökken a köztünk lévő távolság. Jajanyám! Szívem majd kiugrik helyéről, valami mentséget várok, ami hamarosan jön is.
- Neji! Lee! Kész a vacsora! – hallok messziről egy lágyan csilingelő hangot. Ezaz!
Hirtelen kipattanok az ágyból, és pipacspiros fejjel nézek Nejire, aki alig látható bosszúsággal ül fel az ágyon. Megtalálom a földön lévő kimonó övét, és megigazítom magamon ruhámat.
- Mehetünk? – kérdezem időközben mellém állt barátomat, aminek látom, hogy ajka nemet formál, ennek ellenére én elindulok kifelé a szobájából. Tisztes távolságban haladok mellette, majd le is érünk.
Furcsa. Miért csak én ettem Curry-t? Pedig ez a fiatalság erejének egyik kulcsa! Én nagyon finom is. Nem értem hogy a lányoknak miért volt olyan vörös a fejük, ha csak beleszagoltak. Neji nagynénje nagyon kedves volt. Vele tudtam a legjobban beszélgetni. Néha elpirultam, amikor Nejire néztem, aki szemben ült velem, de próbáltam eltakarni. Zavart az az éhes tekintete. A többiek vajon észrevették ezt? Kellemesen elcsevegünk még vacsora után is jócskán, nem figyelünk az időre. Leülünk a nappaliban, de még mindig csak beszélünk. Neji mér szerintem nagyon unja. Most az sem zavar, hogy mellém ül le.
Későre járhat már az idő, mert kezdek álmosodni. Nem tudom hány óra van. Hirtelen egy nyomást érzek a tarkómon, és elsötétül minden.
2008.11.08 10:25
Neji:
Hamar megtalálom nyakának legérzékenyebb részét, és ahogy sóhaját meghallom, forróság cikázik végig rajtam, majd a péniszemben koncentrálódik. Keményen simul hasamnak merev hímtagom, már teljesen készen állva az aktusra.
Hirtelen felém fordul, és pirulva néz a szemembe.
- Mit csinálsz? - kérdezi halkan, némi felháborodással. Édes... Látom ám a szemeidben a vágyat.
- Lee. Még mindig nem jöttél rá? - dorombolom gúnyosan. Édes kis butusom...
Figyelem, ahogy gondolatai és érzelmei átsuhannak az arcán és tekintetében végre felismerés csillan.
- Most már...igen... - válaszolja zavartan. - De...én...nem... - motyogja.
- Ne tiltakozz Lee. - füléhez hajolok, és merevedésemet az övéhez simítom. Látom ám, hogy kívánsz... - Tudom, hogy te is szeretnéd... - duruzsolom.
Felnyögve néz fel rám meglepetten, majd lepillant ágyékára. A kimonója izgatóan dudorodik... ahhrr...
Nyakába hajolva hagyom gondolkodni, csak a leheletemmel cirógatom érzékeny bőrét. Nem szabad erőszakosnak lennem, mert elriasztom. Másnál nem teketóriáznék, csak a falhoz szorítanám és jól megdugnám. De Lee más. Ő nekem nem egy kaland. Olyan régóta vagyok már oda érte... remélem sikerülni fog magamhoz édesgetnem...
Mellkasomra simulnak kezei, és finoman tolni kezd. Hagyom magam, és hátralépve engedem el az ablakpárkányt, menekülési lehetőséget hagyva neki. Gyengéden mosolygok le rá, és megcirógatom az arcát.
- Nincs mitől félned Lee... - mondom halkan. - Soha nem bántanálak, hisz ismersz.
- De... de ez nekem...
- Túl gyors? - vágok közbe. Félénken biccent. Elmosolyodom. Jól van. Nem utasított el, ami már félsiker.
- Bizonytalan vagyok... nem hiszem, hogy te és én.. hogy ez jó ötlet...
Összevonom a szemöldököm. Na ne...
- Rendben. Akkor engedd meg, hogy meggyőzzelek.
Egy határozott mozdulattal megfordítom, és a hátához simulva ragadom meg kezeit, és a párkányra támasztom, hogy legyen hová kapaszkodnia. Ajkaimat a nyakára tapasztom, és kezeim felfedezőútra indulnak csodás testén. Nem tiltakozik, csak remegve hunyja be szemeit. Hhhrr...
Ujjaim becsusszannak a kimonó felsőrészébe, és végigsimítom izmos mellkasát, mellbimbóin gyengéden köröznek ujjbegyeim.
- Bebizonyítom neked azt, amit képtelen vagy elfogadni... - súgom érzékien a fülébe, és nyelvemmel forrón körözni kezdek fülkagylóján. Nyöszörögve hagyja magát. Helyes...
Egy gyors mozdulattal kioldom az övét, és a szétnyíló ruha érzéki suhogását hallva nem csak ő borzong meg a gyönyörűségtől...
Ujjaim hasára kalandoznak, a kis kockákat körberajzolgatva haladok lejjebb, és ahogy végigsimítom merevedését, felnyögve veti hátra a fejét a vállamra. Gyönyörű... mindig ilyennek képzeltem el vágyálmaimban, annyi csak a különbség, hogy a nevemet is sóhajtozza közben.
Megfogom hímtagját, és gyakorlott mozdulatokkal kezdem kiverni neki. Nyöszörögve harap ajkába. Mmmrrr... gyere csak ide. Másik kezemmel hajába markolva fordítom magam felé a fejét, és egy forró, bódító csókkal fojtom belé kéjes nyögéseit. Nem mintha bárki is hallana minket, hiszen a lakrészem igen csak messze van a többiekétől, de ne kockáztassunk.
Kemény fenekével péniszemhez simul, és belemorgok a csókba, vágytól fűtött, mély hanggal. Megremeg, és csusszanni kezd lefelé. Elengedem a haját, és derekát átölelve tartom meg reszkető testét, úgy folytatom tovább. Nem szakítja meg a csókot, sőt... viszonozza éhes nyelvem vad körözését. Oh igen...
Összerándul, és meleg magja ujjaimra csordul, ajkaim közé nyögi gyönyörét...
Összecsusszanna, ha nem tartanám meg. Kis édes...
Gyengéden lefektetem az ágyamra, és fölé térdelek a csípője két oldalán. A magasból pillantok le rá, és élvezettel mérem végig. Gyönyörű teste van, és arcán csodálatos arckifejezés, szemeiből sugárzik valami megfoghatatlanul szép.
Élveteg mosollyal nyalom le ujjaimat.
- Finom ízed van... - súgom, és ő mélyen elpirul. Hát nem aranyos? Dehogynem.
Feje mellett megtámasztom kezeimet, és orrommal finoman megcirógatom nóziját.
Még mindig kába egy kicsit. Nem baj, van még időnk, a vacsora még úgysincs kész.
Hozzásimulok, és vágyakozva sóhajtok fel. Jaj... nehezen bírom visszafogni magam...
Egy puha csókot hintek duzzadt kis ajkaira.
- Pihenj... - súgom, és lemászom róla. Biccentve hunyja be szemeit, és hagyja nekem, hogy betakarjam.
Kisietek a fürdőszobába könnyíteni magamon. Persze valószínűleg megtenné nekem, hogy kielégít ahogy én őt, de nem akarom elijeszteni. Lehet hogy az már túl sok lenne neki. Nem kockáztatok.
Halk sóhajjal jutok el az orgazmusig, majd letisztogatva magam lépek vissza a szobámba. Már alszik...
Mellé ülve simogatom meg dús fürtjeit, és elmosolyodom.
Jó úton haladok.
- Az enyém leszel kicsikém... - lehelem nagyon halkan.
Lee:
Lassan enged öleléséből, és eltávolodunk egymástól. Így szerencsére már nem vagyok annyira a zavarban.
- Meghívlak – teszi hozzá szúrós hangon, ami jelzi, hogy nem tűr ellentmondást.
- Ööö – nem is tudom. Kicsit megint éhes vagyok – Rendben – egyezek bele végül. Egyszer úgy is visszahívom! Szabály! Lassan elindulunk egymás mellett. Még pontosan nem tudom merre megyünk, csak akkor kapok észbe, mikor házuk felé vesszük az irányt.
- Hozzátok megyünk? – kérdem.
- Igen... Nagynéném jól főz, hisz tudod. Ettél már nálunk sokszor – igen! Igaza van. Emlékszem is. Tényleg nagyon sokszor ettem már náluk. Mint ahogy ő is nálunk. Szeretem Neji nagynénjét. Nagyon kedves asszony, és iszonyatosan jól főz! A kedvencemet, a Curryt is majdnem olyan jól főzi mint ……….. .Már is össze fut a számban a nyál, ha csak a főztjeire gondolok– Örülni fog neked – teszi még hozzá barátom, és ez csak még jobban felvillanyoz.
Lassan a Hyuuga rezidenciára érünk, és maga elé enged. Jó házigazda. A házban keresztülhaladunk, és köszönünk a nappaliban ülőknek. Neji nagybátyja csak egy biccentéssel köszön vissza, ahogy szokott. Hinata és Hanabi kedvesen mosolyogva köszönnek, ahogy én is nekik széles vigyorral. Kedves lányok, nagyon kedvelem őket. Bár ha nem tudnám, hogy a két lány testvér, akkor nem is hinném el. csak azt hinném el, hogy rokonok. Teljesen ellentétes a jellemük. Neji szobájához érünk, és nyugodtan lépek be. Keres ruhát, és törülközőt, majd felém dobja. Egy széles mosollyal köszönöm meg, és megyek is a fürdő felé. Hát igen. Az edzés nem csak fárasztó, de izzasztó is. Nem szeretnék úgy lemenni, hogy tiszta kosz és izzadtság vagyok.
- Addig megnézem mi lesz a vacsora... – hallom még távolodó hangját, de nem válaszolok, mert már úgy sem hallaná.
Ááhh... Ezz! Jól esett. Kilépve a zuhanytálcáról megrázom fejem, mint mikor Akamaru a szőréből rázza ki a vizet. Megragadom a törülközőt, és szárazra törlöm magam. Hihí-háháá! Szeretek tisztának lenni!! Felkapom azt a kimonót, amit Neji adott nekem. Hm...Zöld... a kedvencen! Nem olyan jó nekem ez a viselet, mint a zöld overallom, de most ez is megteszi, hisz az én ruhám most nagyon piszkos. Kilépek a fürdőből, és látom Neji pont most tér vissza.
- Nénikém a kedvencedet kezdte főzni, amikor megtudta hogy velünk eszel – jelenti ki szokásos hangján, de egy gyenge mosolyt is elereszt, majd a fürdőbe megy, hogy ő is megtisztálkodjon.
Wíííííííííí... Curryyyyyyy-t fogok enniiii.. Jajj de szeretem!!! Hmmm!!
Az irányt az ablak felé veszem. Amíg Neji zuhanyzik, addig én a kertet nézem. Gyönyörű kertjük van. Szebb mint a miénk. Szerintem. Ha ezt látom, mindig olyan nyugodtsággal tölt el. Nem tudom miért. Egyszerűen. Jó. Szép. Rendezett. Nyugtató.
Egyszer csak egy forró leheletet érzek meg bőrömön, amitől kissé kiráz a hideg, majd észre veszem két oldlalt a kezeit támaszkodni a párkányon. Ennyire elmerültem volna a kert gyönyörködésében, hogy észre sem vettem, hogy itt van? De miért van hozzám ilyen közel? Mit akar már megint? Megint csak viccelődik velem? Vagy tényleg a férfiakhoz vonzódik? Mit csinál?
Hirtelen megrezzenek, és hátra felé mennék, hogy kissé eltávolodjak, de csak még jobban hozzá simulok. Mi... Mi volt ez az előbb amit ott éreztem? Ugye nem?
Halk morranást hallok. Nem látok semmit. Szememet hátra sandítom, hátha szembe nézhetnék vele. Sebesen dobog a szívem, és érzem mintha csak ettől verejtékezne már a homlokom. Puha ajkait nyakamra tapasztja, ami furcsa ismeretlen érzést áraszt el bennem. magamba fojtok egy sóhajt. Mi volt ez? Mi ez, amit érzek? És miért esik ennyire jól? Szája lassú masszírozásba kezd, és mintha nyelvét is érezném. Egyre jobban elönt ez a folyékony tűz, ami belülről éget. Már a sóhajt sem tudom vissza tartani. Amint egy pillanatra elválik nyakamtól, hitelen megfordulok, de ő nem mozdul. Karjai ugyan ott a párkányon, és nem adnak egérutat. Szemében valami furcsa fényt látok, amit eddig még sosem.
- Mit csinálsz? – kérdem kicsit számot kérőn, és végig a szemébe nézek. Felém lép egyet, hogy még közelebb lehessen, ekkor megcsap kesernyésen finom illata. Kitölti orrüregem, és elbódít.
- Lee – szólal meg halkan, arcán alig észrevehető gúnyos mosoly – Még mindig nem jöttél rá? – morogja halkan. Mire?
Újra szemébe nézek, mélyen, és keresem a választ. Mi ez a fura csillogás? Ekkor eszembe jut az az eset, amikor egy fiúval láttam, amit nem rég meséltem is neki. Akkor is a fiú nyakába volt hajolva. Tehát még is a férfiakat szereti? De... de... én... nem... én... izé...
- Most már... igen... – mondom félénken. Sosem voltam még ennyire határozatlan – De... én... nem...
- Ne tiltakozz Lee. Tudom, hogy te is szeretnéd – búgja szinte már fülemhez hajolva, és ágyékát éppen hogy enyémhez dörzsöli. H... Hé! Nekem... Mikor? Mi? Saját merevségét enyémen érzem, és mikor kicsit erősebben nyomja hozzám, ijedtemben nyögök egy aprót, majd sóhajtok. Mi van velem? Nem értem. Forró leheletét már megint nyakamnál érzem, de most nem tapad rá. Mintha várna valamire.
Nyelek egyet, torkom és szám kicsit kiszáradt.
Valaki mentsen ki inneeen!
2008.11.05 19:24
Neji:
Vajon belemegy?
- Én...én... - dadogja zavartan, és elhallgat.
- Igen? - segítek neki türelmesen.
- Nekem ez...olyan furcsa... - süti le szemeit. Jaj ne már... úgy utálom a türelmes és figyelmes jófiút alakítani. Hahh... na mindegy, Lee-ért érdemes.
- Miért? Nincs abban semmi rossz, ha két férfi csókolózik. - folytatom egy buddha türelmével.
- Igaz... - válaszolja végül, és ábrándosan néz fel az égre fekete csecsemőszemeivel. Még egy perc, és oda a türelmem...
- Nos? Szeretnéd tudni? - kérdezem halvány mosollyal, és fogaimat összeszorítom. Nyugi Neji... az öledbe fog pottyanni, csak győzd kivárni.
Szájára teszi az ujját, és elgondolkozik. Megőrülök! Arrrghhh...
- Hát... na jó - néz rám, és kezét a hasára teszi vissza. Ez azzzzzz! Csak nyugalom.
Türelmesen figyelem, ahogy magától közelebb csusszan, és felém hajol. Nocsak...
Mélyen a szemébe nézve bűvölöm, és gyönyörködöm benne, ahogy elpirulva piheg az izgatottságtól. Hhhrrr... Olyan lassan közeledik. Egy apró mozdulattal áthidalom azt a pár millimétert, és már érzem duzzadt kis ajkacskáit. Oh... Finoman megcirógatom a számmal, és kezemmel finoman megcirógatom sűrű, selymes haját. Utánozni kezd, és már épp elmélyíteném a csókot, amikor elhúzódik. Kár...
Elpirulva nyitja fel ábrándos szemeit. Szééép.
- Na? - kérdezem mosolyogva.
- Hát...kicsit fű ízed volt, szerintem a virág miatt - válaszolja félénken. Hát ez nagyon édes volt... felnevetek, amit ritkán teszek, és ezt is csak Ő tudja kiváltani belőlem.
Felállok, és felsegítem Őt, és magamhoz húzom a derekánál fogva. Meghökkenve néz rám. Alig néhány centivel vagyok magasabb nála. Még ez is tetszik benne... nem az a kis törékeny darab, akire vigyázni kell az ágyban, hanem az a fajta, akivel nyugodtan vadulhatsz, mert bírja a strapát. Alig várom, hogy kipróbálhassam, ő mennyire bírja. Amennyire hiperaktív, lehet hogy kevés is leszek neki...
Hát... majd meglátjuk.
- Lassan vacsoraidő. Nem vagy éhes? - kérdezem halkan, és elengedem, mert látom hogy zavarban van.
- Meghívlak - jelentem ki azon az ellentmondást nem tűrő hangon, amivel csapatvezető jouninként szoktam utasítani az embereimet, néha őt is.
- Ööö... - néz rám bizonytalanul, végül biccent. - Rendben.
Elégedetten indulok el a Hyuuga rezidencia felé. Kényelmesen sétálunk, de amikor közelebb érünk, kissé zavartan torpan meg.
- Hozzátok megyünk?
- Igen... - pillantok rá. - Nagynéném nagyon jól főz, hisz tudod. Ettél már nálunk sokszor.
Felragyog az arca. Rajong a nagynénémért, aki szintén nagyon kedveli Leet. - Örülni fog neked. - teszem hozzá mosolyogva.
Biccent, és széles mosollyal követ a kapuig. Előre engedem, és beköszönünk a nappaliban üldögélő bácsikámnak és unokahúgaimnak, majd a lakrészem felé indulok. Ebben a hatalmas épületben saját lakrészt alakítottak ki nekem, aminek nagyon örülök, mert még mindig szeretem megtartani a 10 lépés távolságot „szeretett” rokonaimmal. Mondjuk nekem is van saját házam, amit apám után örököltem, de anyám halála óta nem szívesen lakom ott. Csak egyedül lennék, és a személyzet... A magánynál bármi jobb. A főági család is.
Otthonosan lép be hozzám, hisz nem először jár nálunk. A szekrényemhez lépek, és egy kényelmes otthoni kimonót és egy tiszta törülközőt kivéve hajítom felé.
Mosolyogva kapja el, és már el is indul a fürdő felé. Összeszokott régi barátság már a miénk... Remélem nem szúrom el azzal, hogy az ukémmá teszem Őt.
- Addig megnézem mi lesz a vacsora... - lépek ki a hálószobámból. Túl nagy lenne a kísértés, ezért inkább nem maradok. De így is megfordul a fejemben egy nagyon gonosz dolog, amit párszor már csináltam, amikor nálam fürdött. De ha most megteszem, akkor minden eddiginél jobban felizgulok, és talán nem kéne álló farokkal menni nagynénémhez a konyhába.
Francba.
Kilépek a konyhából, és indulok vissza. Ahogy benyitok a hálóm ajtaján, épp a fürdőből kilépő Lee-t látom meg először. Haja vizesen kunkorodik nyaka körül, és a kimonóból kilátszik karcsú nyaka, mellkasának egy része. Ah anyám... milyen jól áll neki a halványzöld...
Kifejezéstelen arccal csukom be az ajtót.
- Nénikém a kedvencedet kezdte főzni, amikor megtudta hogy velünk eszel. - pillantok rá egy félmosolyt, és a fürdőbe sietek én is. Lezuhanyzom, jó hideg vízzel. Baromi hideggel. Mondhatni jégkocka-zuhanyt veszek. Tiszta kimonóban követem. Ő már szokásos helyén, az ablaknál áll és a kertünkben gyönyörködik. Én is jártam már náluk, és szerintem nekik nagyon szép kertjük van, de valamiért neki jobban tetszik a miénk. Nem tudom miért...
Mellé lépek, és mellette kétoldalt megtámaszkodom a párkányon. Arcomat hajához simítom, és behunyt szemekkel szívom magamba finom illatát. Érzem bőrének melegét... Ahhrr...
Nem tiltakozik a közelségem ellen, ezért közelebb húzódom hozzá, és finoman a hátához simulok, majd ajkaimmal leheletfinoman cirógatom meg nyakának bőrét... Megremeg...
Jaj anyám... azt hiszem most kéne egy orángután üvöltéssel leütni és az ágyamba dönteni, majd alaposan beledöngölni....
Már áll is a farkam. Franc...
Összerezzenve lép hátra, és ezzel pont az ellenkezőjét éri el annak amit akart. Teljesen hozzám simul, és ingerlően kemény kis feneke merevedésemnek nyomul. Halkan felmorranva szorítom ajkaimat a nyakára, és megkóstolom édes bőrét. Finooom...
2008.11.02 23:41
Lee:
- Szeretnéd, ha veled gyakorolnék délután? Lehet róla szó... – válaszol félig kérdéssel. Erre tényleg nem számítottam. Milyen rendes. Boldogan vigyorgok rá.
- Tényleg? Jaj de jó! Akkor mi lenne, ha... –sorolom fel azokat a bemelegítéseket, amiket én szoktam végezni, végül – Majd ha ezt lefutottuk, jöhetne mondjuk ötezer fekvőtámasz, és...
- Felejtsd el... – morogja, félbeszakítva mondatomat. Azt hiszem kicsit túlzásba mentem, de hát én szeretek edzeni.Zavartan, tarkóm vakargatva vigyorgok rá.
- Értettem! – egyenesedem ki, még mindig mosolyogva. Örülök, hogy velem edz.
- Menj előre, nekem még van pár dolgom, aztán megyek én is.
Épp hogy kimondta, máris rohanok a szokásos pályára, hogy bemelegítsem magam.
Már majdnem egy órája, hogy beszéltem Nejivel. Milyen dolga akadhatott? Mindegy. Elkezdem rugdosni ugyan azt a farönköt, amit már kiskorom óta használok izmom erősítésére. Hirtelen megérzek valamit, hirtelen fordulok meg és védekező állást veszek fel, de mire teljesen megfordulok, egy erős, kemény ökölbe ütközöm, amitől repülök pár métert. Néha Gai-sensei szokott ilyeneket adni nekem, ha nem figyelek eléggé.
- Szia! – üdvözlöm Nejit, mert röptében láttam, hogy ő az. Másra nem is számítottam.
- Szia... – mormogva válaszul, és már fut is felém, hogy újabb támadásba lendüljön. Ezt most nem hagyom. Hirtelen felpattanok és rúgok felé, ami elől elhajol...
Levegő után kapkodok, mellkasom szaporán emelkedik. Homlokom, bőröm, ruhám tele verejték cseppekkel, néhol kosz és ütés foltok, de ezeket leszámítva tökéletesen érzem magam, és nagyon jól. Hátra dőlök a fűben, légzésem próbálom szabályozni. Behunyom szemem, élvezem ahogy a kellemesen hűs szellő szárít és hűti testem. Érzem, hogy néz.
- Neji – szólalok meg végül, majd szemem kinyitva fordulok felé.
- Hm? – néz rám kérdőn.
- Miért csókoltál meg? – kíváncsiskodom, hisz ez már az óta a pillanat óta érdekelt, amióta megtette. Gondolkodtam, de én nem bírtam rájönni, hogy vajon miért.
- Mert jól esett – búgja a szál virág mögül, ami a szájában lóg. MI? Ennyi?
- Ezért...?
Sóhajt egyet, majd kiveszi a virágot, a puha szirmokkal ajkaim kezdi cirógatni. Csikis, de kellemes érzés. csak bambulok magam elé. Mit is csinál?
- Igen. Tudod. Régóta ki akartam már próbálni, hogy veled milyen lenne... – mondja mosolyogva.
Mosolyogva? És hogy velem? Miért pont velem? Félek a kérdéstől, de kíváncsi vagyok. Nyelve egyet fogok hozzá a további tudakoláshoz.
- És milyen volt...?
- Nagyon finom.
- Finom?
Bólint egyet, jelezve ezzel, hogy jól hallottam amit hallottam.
- Hogy érted azt hogy finom? Hogy lehet egy csók finom? – záporozom újabb kérdésekkel. Eddig is olyan készségesen válaszolt. Közelebb hajol, ami kissé zavarba hoz.
- Ha majd tapasztaltabb leszel, megérted. Szeretnéd tudni milyen ízed van?- kérdi tőlem suttogva.
- Milyen? – susogom kíváncsian.
- Zöldalma. Finom, friss, üdítő zöldalma... – válaszol még mindig mosolyogva.
- Tényleg? – kérdem hitetlenkedve, de elmosolyodom kijelentésén. Ujjamat ajkamhoz érintem. Vajon mindenkinek van valamilyen különleges íze?Az övé vajon milyen lehet?
- És neked milyen ízed van?
- Nem érezted? – kérdez vissza, közben a virágot most orromhoz érinti. Nem, nem éreztem, és egy fejemet kissé megrázva jelzem – Szeretnéd érezni? – kérdez újból.
Félénken lesütöm szemeim. Oké érdekel, de most ezért megint csókoljam meg? Én... Ezt nem tudom.
- Én... én... – hebegem, de nem tudok válaszolni. Nem értek én még ehhez. Túl új és szokatlan az egész. Nekem ez túl fura, hogy most én egy férfivel csókolózzak. Ráadásul pont a legjobb barátommal?
- Igen?
- Nekem ez... olyan furcsa – nézek kicsit oldalra.
- Miért? Nincs abban semmi rossz, ha két férfi csókolózik.
Igaza van, de én ezt nem tudom olyan könnyen elfogadni. Még alig pár órája vagyok nagyjából tisztában a dolgokkal. Másrészt. Nem mindegy, hogy mikor tapasztalom meg? Minnél előbb annál jobb nem?
- Igaz – nézek rá elmélázva.
- Nos? Szeretnéd tudni? – kérdi újból sejtelmesen.
Ujjamat számra szorítom, és elgondolkodom. Végül is, semmi rossz nincs ebben igaz? Csak egy ártatlan csók lesz, semmi több.
- Hát... na jó – válaszolok, ujjamat levéve, majd mélyen a szemébe nézek.
Lassan, nagyon lassan kezdek közelebb hajolni hozzá, miközben mélyen egymás szemébe nézünk. Szívem egyre hevesebben ver, mintha nem rég futottam volna le vagy 100 kilométert. Arcom kipirosodik, szám résnyire nyitva. Már bőrömön érzem leheletét, szívem mindjárt kiugrik a helyéről. Pár milliméterrel az ajkaitól, szememet akaratlanul is lehunyom, bár ilyenkor nem is nagyon tudok a szemébe nézni. Végre megérzem magamon puha ajkait, és szám mozdulatlan marad. Ledermedek. Próbálok csak az ízre koncentrálni. Lassan cirógatni kezdi ajkam övéivel, és ösztönösen én is ezt teszem. Mit csinálok? Lassan elválok tőle, paradicsom piros fejjel, és lassan nyitom fel szemeim is.
- Na? – suttogja kíváncsian.
- Hát... kicsit fű ízed volt, szerintem a virág miatt – mosolyodom el félénken, mire ő kissé elneveti magát. Ennek hatására én is kuncogok kicsit. Mire észbe kapok, már ő felettem áll, és kezét nyújtja segítségképp. Mosolyogva elfogadom, mire megragadja kezem, és felránt, majd másik kezét a derekamra helyezi. Most meg mit csinál? Megint zavarba jöttem.
- Én ezt...nem tudom... - dadogja zavartan lesütött szemekkel. Elfojtok egy csalódott sóhajt. Hát igen. Túl szép lett volna, ha egyszerűen alakul minden.
Lepillant, és meglátja merevedésemet. Utoljára akkor láttam őt ilyen pirosnak, amikor Gaaraval harcolt, és megnyitotta a chakra-kapuit. Nagyot ugorva pattan fel a partmelletti kis sziklára. Ejnye, hát így megrémítelek kicsi Lee? Felnevetve figyelem. Egyszerűen elképesztően édes. Nem is Ő lenne, ha nem művelné ezt...komolyan!
- Azt hiszem... eleget úsztam... megyek - hadarja zavartan, és már spurizik is a cuccaihoz. Csalódottan követem szemeimmel formás kis popsiját. Aww... ha egyszer bejuthatnék oda a szerszámommal... de szép is lenne.
Lehűtöm magam, hogy ne álló farokkal jöjjek ki a vízből, és követem. Elfordul, amíg felöltözöm, pedig engem aztán nem zavar ha bámulnak.
Elindulunk vissza a faluba, és ő mintha mi sem történt volna, úgy kezd el csevegni ismét. A délutáni programomról érdeklődik. Jókedvű, de azért... látom rajta, hogy mélyen érintették az előbb történtek.
- Szeretnéd ha veled gyakorolnék délután? - kérdezem halvány mosollyal. - Lehet róla szó...
Boldogan ragyog rám a mosolya. Kis édes...
- Tényleg? Jaj de jó... - lelkendezik, és azonnal szóáradatot zúdít rám, megtervezve a délutáni edzésprogramot. Amikor már a maratoni futás utáni ötezer fekvőtámaszt sorolja, megrándul egy arcizmom...
- Felejtsd el...! - morranok rá a szokásos hangon, amikor már az agyamra megy. Kínosan vigyorogva vakarja meg a tarkóját. Na ezt Narutotól tanulta.
- Bocsánat... - mosolyog fel rám.
- ...hn... - biccentek. - Thai-jutsut fogunk gyakorolni, semmi mást.
- Menj előre, nekem még van pár dolgom, aztán megyek én is.
Figyelem, ahogy szinte porzik utána a talaj, úgy siet edzeni. Hah... micsoda kis feneke van.
Nagybátyámmal még megbeszélünk néhány ügyet, végül elköszönve indulok el a szokásos gyakorlópályánkra. Lee elmélyülten püföl egy farönköt, amin már mély árkokat koptatott a sokévi gyakorlás. Meglepetésszerűen támadok rá, de ő azonnal felkészülten védekezik.
- Szia! - rikkantja, ahogy keresztülrepül egy ütésemtől a pályán.
- Szia... - morgom, és újra támadásba lendülök. Imádok vele gyakorolni. Ügyes, gyors és erős. Méltó ellenfél thai-jutsuban. Sajnos csak ebben, így bármikor le tudnám győzni, de már véget ért az a korszakom, amikor szándékosan meg akartam folyton alázni. Már nem tennék ilyet. Előbb vágnám le a karjaimat, mint hogy neki újra fájdalmat okozzak.
*
Zihálva, izzadva és megviselten terülünk ki a füvön. Kellemesen zsibbadt az egész testem, és behunyt szemekkel élvezem a hűsítő szellőt, és Lee pihegésének hangját. Izgató...
Felé fordulok, és a könyökömre támaszkodva figyelem az arcát. Ilyenkor beszélgetni szoktunk, amíg le nem hűl a testünk, aztán hazamegyünk.
Szórakozottan letépek egy szál kamillavirágot, és a számba téve a szárát nézegetem őt. Behunyt szemekkel, résnyire nyílt ajkakkal piheg. Izzadtságcseppek ragyognak arcán és nyakán... Szeretem nézegetni.
Felnyílnak a csecsemőszemek, és a szemembe néz velük.
- Neji...
- Hm?
- Miért csókoltál meg?
Már vártam a kérdést. Elgondolkodva nézek rá. Ő nem az a fajta, akivel játszadozni lehet, és célozgatni. Nem értené meg.
- Mert jól esett. - válaszolom végül. Csodálkozva néz rám.
- Ezért...?
Sóhajtva veszem ki számból a virágot, és megcirógatom vele ajkait.
- Igen. Tudod... - kezdem elmélázó mosollyal, és puha ajkait figyelem, ahogy a virágszirmok végigsiklanak rajtuk. - ...régóta ki akartam már próbálni, hogy veled milyen lenne...
Nagyot nyelve pislog fel rám.
- És milyen volt...? - kérdezi félénken. Elmosolyodom. Kis édes, ártatlan, naiv Leem.
- Nagyon finom.
- Finom?
Biccentek.
- Hogy érted azt, hogy finom? Hogy lehet egy csók finom?
Mosolyogva hajolok közelebb.
- Ha majd tapasztaltabb leszel, megérted - súgom. - Szeretnéd tudni milyen ízed van? - kérdezem érzéki mosollyal.
- Milyen? - tágulnak nagyra a csecsemőszemek.
- Zöldalma... - mosolygok le rá kedvesen. - Finom, friss, üdítő zöldalma...
- Tényleg? - derül fel az arcocskája. Biccentek, és mosolyogva figyelem. Megérinti ujjaival az ajkait, és elgondolkozik.
- És neked milyen ízed van? - kérdezi halkan. Kis aranyos...
- Nem érezted? - cirógatom meg a virággal az orrát gyengéden. Alig észrevehetően rázza meg a fejét. - Szeretnéd érezni?
Elpirulva süti le a szemeit, és én gyengéden mosolyogva rá várom a válaszát.
2008.11.01 10:05
Lee:
A pántom! A fejpántom! A kincsem! Hogy veszthettem el? Hogy lehetek ilyen feledékeny?
- Gyere velem, nincs messze innen – zökkent ki aggódásomból mély hangja. Kifizetem az ebédet, és felvillanyozva eredek utána, majd mellette menve haladunk tovább.
- Olyan jó, hogy ma együtt ebédeltünk! Nélküled lehet, hogy örökre elveszítettem volna... – próbálom szavakba önteni köszönetem, sosem voltam az egyszavas hálának a híve.
Végül hosszas sétálás után, meg is látom a földön. Végre megvan! Boldogan veszem fel, és kötöm fel magamra.
- Nincs kedved úszni egyet? – figyelek rá újra, és a közeli kis tó felé mutat.
- Nem is tudom...
- Versenyezhetnénk is -próbál tovább győzködni. De nem is kell. Igen!! Itt az újabb lehetőség, az újabb alkalom, hogy bebizonyíthassam, hogy valamiben jobb vagyok nála. Igen! A mozgolódó Nejire pillantok, aki felsőjétől megszabadulva nyúlna nadrágjáért is, majd ijedtemben nyikkantok egyet, és arcomba vér szökik. Én nem így gondoltam.
- Mi a baj? – kérdi egyhangún. Milyen izmos teste van!
- Úgy érted... meztelenül? – kérdem félénken.
- Nincs abban semmi, hisz mindketten férfiak vagyunk – magyaráz vállat vonva, és leveszi nadrágját is.
- Igaz – válaszolok rögtön, de el is fordulok. Tudja, hogy a fürdőket se nagyon szeretem – Re... rendben. Menj csak előre, én is jövök mindjárt.
Végre elindul, és bemegy a vízbe, haját teljesen kiengedi, és lendítve egyet a hajzuhatagon néz rám válla felett.
Leveszem a mellényem, és a fejpántot is.
- Fordulj el kérlek... – szólok rá halkan. Nem szeretem az ilyen fürdőzést, esetleg otthon a kádban, de ez teljesen más!. Végre elfordul, és én gyorsan kapkodom le ruháim, összehajtom és leteszem, majd a víz felé futva ugrok bele.
- Kezdhetjük? k érdem rá nézve, mire biccent, és el is kezdjük.
Már a tizedik versenyt nyerem! EZAZZ! Gai-sensei! ha most látnál, büszke lennél rám! Igaz nem akarom hogy pucéran láss, de azt akarom, hogy lásd a győzelmem! Igen!
- Pihenjünk! – hallom meg barátom hangját magam mögül, s mire megfordulok, látom egy kiálló sziklára döntött fejét, és szemét kissé lehunyva hagyja, hogy a víz kellemesen masszírozza. Odaúszkálok és hasonlóképp teszek. Elkezdem neki veszteségem esetén történő büntetésem lehetőségét, bár magamban úgy gondolom, hogy győzelmem ellenére még így is végrehajtom majd legalább a felét, hogy tovább edzhessem magam.
- Mondd csak... – szakít félbe, de egyáltalán nem bánom. Végre ő is beszél – Mikor szoktál pihenni? Kikapcsolódni?
- Ó, hát én is szoktam aludni!
- Nem, én nem erre gondoltam – rázza meg kissé fejét. Akkor mire? Nem értem – Évek óta ismerlek, de nem láttalak mást csinálni, csak edzeni.
Hm... Szóval erről van szó.
- Ó... hát Narutoval szoktam néha beszélgetni, meg ilyesmi. De amióta Shikamaruval olyan jóba vannak, azóta már nem – erről jut eszembe, hogy mikor is beszéltem vele utoljára.
- Jóban vannak? Ezt hogy érted? – kérdezi értetlenül.
- Ühüm... hát sokat gyakorolnak együtt, meg beszélgetnek, meg ilyenek. Pedig nem is csapattársak – igaz mi sem Narutoval, de velem nem találkozott ennyit mint vele – Chouji és Ino biztos zokon veszi.
- Ők egy pár – jelenti ki nemes egyszerűséggel, mire én döbbentem meredek rá. Hogy mi? De hát... Ők... ketten... izé... Ezt én most nem értem – Együtt járnak – erősíti meg előző mondatát. Na én ezt nem hiszem el.
- De... de... dededede... – önteném szavakba gondolataim, de nem megy, végül kezét érzem meg számon, és abba is hagyom a próbálkozást.
- Tudod férfiak között is létezik szerelem... és ők szeretik egymást – kezd el nekem magyarázni. Hát most elég nagy sokk ért. Ilyet soha el nem tudtam volna képzelni. Hogy lehet ez? És milyen? Neji biztosan tudja. Picit közelebb menve hozzá kezdem el faggatni a dolgokról, és ő készségesen válaszol nekem mindenre. Olyan jó barát, felvilágosult. Nem úgy, mint én. Hát ebben is legyőzött. Majd a kitűzött büntetést is elvégzem.
- Nahát Neji! Köszönöm! Nélküled erre soha nem jöttem volna rá!
Elégedetten biccent, és szemét lehunyva pihen ismét.
- És neked van párod? – érdeklődöm, mire elmosolyodik. Valami rosszat mondtam?
- Honnan veszed, hogy a férfiakat szeretem? – kérdez vissza még lehunyt szemmel.
Eszembe jut nem is annyira régen történt dolog.
- Hát... én csak... szóval nem tudom...Csak... csak... egyszer láttalak egy fiúval beszélgetni, és...
- Sok fiúval beszélgetek, veled is – vág közbe.
- De azt a fiút a falhoz szorítottad, és izé... – kicsit ég az arcom, nem tudom hogy fejezzem ki magam.
- És?
- Hát a nyakába hajtottad a fejed. Azt hittem rosszul vagy... vagy ilyesmi, de...
Na jó, én erre képtelen vagyok, nem tudom elmondani, amire gondolok.
- Így? – jön hozzám közelebb, és nyakamba hajol, majd ajkával perzselőn érinti bőrömet. Mit csinál? Arrébb ugrom.
- Ezt miért csináltad? – vonom kérdőre.
- Talán nem tetszett? – kérdi közel hajolva, és szájával, mint pillangó érinti meg számat. Ez olyan... furcsa, mégis kellemes. Szokatlan, bódító, de... Mit csinálok?
Ijedted kapom el a fejem. Még alig pár perce tudom mi is ez és hogy van, de nem akarom máris kipróbálni.
- Én ezt... nem tudom – habogom, majd lesütöm szemeim. Ekkor veszem észre, hogy még mindig a vízben vagyunk, és mivel meztelenül kezdtünk úszni, még mindig azok vagyunk. Lassan emelem fel fejemet, de akaratlanul is megakad tekintetem egy víz alatt lévő valamin. Mikor rájövök, pipacs piros arccal ugrok egy nagyot, fel a kis sziklára, majd észbe kapva takarom el magam azonnal.
Halkan neveti el magát rajtam, és egyre nagyobb zavarba jövök.
- Azt hiszem... eleget úsztam... megyek – és amint elhadartam az utolsó szót is, mint akit puskából lőttek ki, rohanok ruháim felé. Gyorsan fel is veszem őket. Egy pillantást vetek a tóra, látom Neji is jön kifelé, halálnyugalommal. Biztos csak megviccelt. Hisz ő a legjobb barátom, biztos nem vonzódna úgy hozzám. Remélem. Vagy ha mégis, közlöm velem, mint annyiszor, hogy én Sakurát szeretem.
Egy közeli fa tövében megállok, és neki támaszkodom. Hátat fordítok, és megvárom, míg felöltözik. Kész? Jó.
Megfordulok, és mintha mi sem történt volna, indulunk el vissza a faluba.
- Még nem mondtad, hogy mit csinálsz délután – szólok rá, hasonló kedvvel mint eddig a nap folyamán, bár most már kissé kételyeim vannak Nejivel kapcsolatban. Mi van, ha tényleg a férfiakhoz vonzódik? És ha igen, akkor
ő seme, vagy uke?
2008.10.31 09:39
Neji:
Otthoni klán-ügyekkel kellett foglalkoznom egész délelőtt. Nagybátyám még ebédidőben is folytatni akarta a tanácskozást, de inkább kihagytam. Több okom is volt rá. 1: ma Leevel ebédelek; 2: ma Leevel ebédelek; 3: Hizashi egy idióta, és nekem nincs kedvem egy idióta miatt lemaradni egy ebédről Leevel; 4: a klán ügyeit úgyis hamarosan én fogom irányítani. Gyakorlatilag már most is azt teszem, hisz mindig az van amit én mondok.
Kényelmesen támasztom hátamat egy ház oldalának, és karba tett kézzel figyelem halványszín szemeimmel az utca forgatagát. Néhány csinos lány is bepróbálkozik, szóba akarnak elegyedni velem. Kedves nemszólokhozzád modorommal hárítom a nyomulásukat. Bocs csajok, de engem csak akkor tudnátok felcsigázni, ha fiúk lennétek...
Végre megérkezik Lee. Ichiraku ramenjéből rendelünk.
- Ezt most már tényleg én fizetem - mosolyog rám jófiú pózban. Gai... te barom.
Ráhagyom. Ha ez boldoggá teszi...
- Mit csináltál délelőtt? - kezdi szokásos csevegését.
- Semmi különöset.
Belapátolja arcába a rament. Hát látszik hogy Narutoval barátok...
- És mit csinálsz délután? Én még nem tudom. Küldetést se kaptunk, csak Gai-sensei. Úgy terveztem hogy délután vele edzek, de így most nem tudom. - borít be szokásos szóáradatával, majd felém fordul. Mellénye nyitva van, és tökéletesen látszik az overallon keresztül mellkasának és hasának minden izma. Kis híján félrenyelek... Észreveszi hogy éhesen bámulom, és lepillant kockás hasára. Uhh... Inkább elszakítom róla a szemeimet, de ekkor felkiált.
- ÁÁÁÁ! HOL HAGYTAM?
Felsóhajtok. Folyton eltúlozva reagál le mindent... Honnan van ennyi energiája?
- Mit hagytál el? - nézek csecsemő szemeibe.
- A fejpántom! - mutat a hasára. Oh tényleg, most nincs a derekán, ahogy szokott. Most látom a helyes kis köldökét jelző árkot a tapadós cucc alatt. Mmm...
- ...hn... - biccentek, hogy látom hogy nem látom. Sokat jelent neki az a pánt. Keményen megdolgozott érte, hogy ninja lehessen. Ha valaki ezt tudja, hát az én vagyok.
- Byakugan! - mondom egy félkezes pecsétet formálva, és körülnézek. Keresztül az épületeken, embereken... fókuszálva a keresett tárgyra. Megnyugodva szüntetem meg a jutsut, és felállva a székről indulok el.
- Gyere velem, nincs messze innen.
Boldogan mosolyogva követ, és mellém besorolva csacsog.
- Olyan jó, hogy ma együtt ebédeltünk! Nélküled lehet hogy örökre elveszítettem volna... - lelkendezik. Szándékosan hosszabb kerülő úton vezetem, mert egyszerűen imádom amikor ennyire oda van értem...
Végül megérkezünk, és ő már fel is kapja a földről. Boldogan mosolyogva köti fel magára, addig én körülpillantok. Egy kis tavacska... oh.
- Nincs kedved úszni egyet? - fordulok vissza felé.
- Nem is tudom...
- Versenyezhetnénk is. - dobom be az aduászt.
Neji te idióta. Jaj.
Felcsillannak csecsemő szemei, és vidáman bólint egyet. Jól van.
Kioldom az övemet, és felsőmet ledobom, majd ahogy a nadrágomat megfogom, felnyikkan.
Mi az? Felpillantok rá, és oh... elpirult.
- Mi a baj? - kérdezem rezzenéstelen arccal, és élvezem ahogy legelteti rajtam tekintetét.
- Úgy érted... meztelenül? - nyögi még pirosabb arccal.
Eltaláltad kicsim. Ki nem hagynám ezt a lehetőséget...
- Nincs abban semmi, hisz mindketten férfiak vagyunk - vonom meg a vállam, és ledobom az utolsó ruhadarabot is.
- Igaz... - biccent, de szemei elé kapja kezeit, és elfordul. Édes...
- Re... rendben! - hadarja. - Menj csak előre, én is jövök mindjárt.
Bosszúsan sóhajtva indulok a víz felé, hosszú hajamat is kiengedve teljesen. Még a vállam fölött hátrapillantok, és látom ahogy tátott szájjal bámul engem. Kis édes...
Elmerülök a kellemesen hűs vízben, és várakozóan pillantok rá. Na mi lesz már?
Végre vetkőzni kezd. Ledobja a chounin mellényt, majd pirulva néz rám.
- Fordulj el kérlek...
Igen, tudom hogy nagyon szégyenlős. Ezt a fürdőházakban is eljátssza minden alkalommal. Pedig... nincs rá oka, hiszen gyönyörű teste van. Szót fogadva fordítok hátat, közben felidézem legutóbb is mi történt a Konohai thermálfürdőben. Szegény Lee nem vette észre, mennyi éhes szempár falta az Ő látványát. Nem győztem csúnyán nézni, hogy lekoptassam a riválisokat...
Csobbanást hallok, és már fel is bukkan mellettem a vízből aranyos kis pofikája.
- Kezdhetjük? - kérdezi vidáman. Biccentek, és összeszorítom a fogaimat. Napbarnított testén a vízcseppek olyan kívánatosan csillognak, hogy már fel is állt a farkam. Fenébe...
Sokat úszkálunk, és ő minden alkalommal legyőz engem gyorsúszásban. Boldogan viháncolva ünnepel. Mit tudhatja Ő, hogy csak azért maradok le, mert kemény kerek kis fenekének vízből kilátszó félholdacskáiban gyönyörködöm?
Istenem, a végén perverz kukkolóvá degradálódom, ha ez így megy tovább...
- Pihenjünk - támasztom meg fejemet egy szikladarabon, és elengedem magam. Végtagjaim kellemesen, lazán lebegnek a vízben. Mellém evickél, és engem utánozva támaszkodik Ő is a sziklának. Boldogan csacsog, elmeséli milyen büntetéseket talált ki magának arra az esetre, ha nem sikerül engem legyőzni az úszásban. Látom ezzel nagyon boldoggá tettem.
- Mondd csak... - szakítom félbe a szóáradatot. Meglepetten fordul felém. - Mikor szoktál pihenni? Kikapcsolódni?
- Ó, hát én is szoktam aludni...
- Nem, én nem erre gondoltam. - rázom meg a fejem, és a szemébe nézek. - Évek óta ismerlek, de még nem láttalak mást csinálni, csak edzeni.
- Ó... hát Narutoval szoktam néha beszélgetni, meg ilyesmi...
Ühüm, ez nem újdonság.
- ...de amióta Shikamaruval olyan jóban vannak, azóta már nem... - teszi hozzá szomorkásan.
- Jóban vannak? Ezt hogy érted? - kontrázok rá. Én értem. De vajon Ő érti-e?
- Ühüm... hát sokat gyakorolnak együtt, meg beszélgetnek, meg ilyenek. Pedig nem is csapattársak. - vonja meg a vállát. - Chouji és Ino biztosan zokon veszi...
Felsóhajtok. Tudtam...
- Ők egy pár - mondom türelmesen. A várt reakciót kapom. Értetlenül néz rám nagy szemeivel. Biccentek. - Együtt járnak.
- De...de...dededede... - kezdi idegesen, de kezemet a szájára téve fojtom belé a „pánikrohamot”.
- Tudod, férfiak között is létezik szerelem... és ők szeretik egymást.
Tágra nyílnak a szemei, nyögések szűrődnek ki száját takaró kezem alól. Megnyugtatóan nézek rá, és lehiggad. Elveszem róla a kezem, hagyom hogy eméssze a hallottakat, fejemet visszafektetem a sziklára. Behunyom a szemem, de magamon érzem tekintetét.
Képzeletben vállon veregetem magam. Jól van Neji.
Közelebb húzódva hozzám, zavartan kezd kérdezgetni, és én türelmesen válaszolok neki. Elmesélem hogy is működik ez a dolog, és még kik vannak ilyenek a faluban. Tágra nyílt szemekkel hallgat, még duzzadt kis ajkacskái is résnyire nyitva maradnak...
Sok mindenben felnyitom a szemeit, és ő egyre pirosabb arccal hallgat.
- Nahát Neji! - kiáltja lelkesen amikor befejezem. - Köszönöm! Nélküled erre soha nem jöttem volna rá!
Biccentek, és behunyom a szemem.
- És neked van párod? - kérdezi hirtelen. Elmosolyodom.
- Honnan veszed, hogy a férfiakat szeretem?
Nagyon csöndben van. Kinyitom a szemeimet, és zavartan piruló kis arcára nézek.
- Hát... én csak... szóval nem tudom... - hebegi. - Csak... csak... egyszer láttalak egy fiúval beszélgetni, és...
- Sok fiúval beszélgetek. Veled is... - húzom az agyát.
- De azt a fiút a falhoz szorítottad, és izé... - hű de piros. El ne ájuljon itt nekem.
- És?
- Hát a nyakába hajtottad a fejed. Azt hittem rosszul vagy... vagy ilyesmi, de...
Mosolyogva figyelem. Annyira édes...
- Így? - csusszanok közelebb hozzá, és nyakába hajolva hintek apró puszit a bőrére. Összerándulva húzódik el tőlem.
- Ezt miért csináltad...? - cincogja. Érzéki mosollyal hajolok az arcához.
- Talán nem tetszett? - súgom, és számmal finoman megsimogatom puha ajkait. Felsóhajt... ez az. Derekára csusszannak kezeim, és óvatosan magamhoz húzva hatolok nyelvemmel szájába. Nagyon óvatos vagyok, mert őt ismerve a reakciói végletesek és végzetesek lehetnek...
2008.10.28 19:36
Lee:
Válaszként csak szokásos módon biccent egyet, majd ölbe tett kézzel el is indul a cél felé. Az étteremig haladva mesélek neki a heti edzésem eredményeit, a Gai Senseiel való beszélgetésem. Néha halok tőle „aha” szerű válasz félét, de ezt már megszoktam tőle. Legalább figyel. Az étteremhez érve előre megyek izgatottan, már éhes vagyok. Megvárom míg ő is beér, és leülünk, majd rendelünk is. Amíg kihozzák az ételt, mesélek neki tovább, ő pedig az asztalra támaszkodva könyökével figyel.
- Már majdnem sikerült, és akkor Gai-sensei mégis kiütött, ezért ezer felülést csináltam, és az ezer felölés után még ugróköteleztem is, meg amikor máskor is vesztettem, és aztán kézen kellett járnom öt kilométert…
Mesélnék tovább, de kihozzák az ételt, és mivel üres a gyomrom, gyorsan be is lapátolom. Ő is hasonlókép tesz, bár nem olyan gyorsasággal mint én. Hirtelen nem jut eszembe semmi, és gondolkodnék, hogy miről is mesélhetnék még, hisz neki mindent el szoktam mondani. Egyszer csak feláll az asztaltól.
- Fizetek – jelenti kis, és egy piért keresve indul el.
- De most én... – pattanok fel az asztaltól, s utána eredek, de nem veszem észre, hogy hirtelen megáll, így kissé hátának csapódom, majd elkezdek eldőlni, mint a fa.
- Woááh – készülnék a csapódásra, de Neji hirtelen elkap, így épp hogy csak megérzem a földet magam alatt.
- Jól vagy? - kérdi tőlem szokásos arckifejezéssel, majd felsegít.
kirobban belőlem a tudtat.
- Ezért most ezer fekvőtámasz és egyensúlygyakorlatok a büntetésem! – szemem szinte lángokat vet briliáns ötletem hangoztatása után.
- Minek? – kérdi tőlem Neji unottan.
- Mert egy jó ninja mindig résen van! – egyenesedek ki – Szija Neji! – köszönök el tőle – Ebédidőben a szokott helyen? – kérdem mosolyogva.
- ... nh... – „válaszol” bólintva, majd kirohanok, hogy végrehajtsam felgyülemlett büntetéseimet.
Hm... Egyensúly gyakorlat. Felpattanok egy háztetőre, és annak élén futok egészen egy edző pályáig. Ez túl könnyű volt. Leugorva a pályára, bele is kezdek az ezer fekvőtámaszra. Egy... kettő... három...
Huhh. Mit is írtam még fel? Előkapva füzetem megnézem. Kézenjárás a falu körül. De miért nem írtam fel, hogy mennyi? Mindegy. Majd ebédig csinálom. El is indulok.
Dél körül járhat, mert nem látom az árnyékom. Vissza pattanva lábaimra indulok meg Ichiraku felé. Hogy én megint milyen éhes vagyok. Mire oda érek, Neji már az étterem előtt állva vár rám.
- Szia! – üdvözlöm egy egyszerű intéssel, mire ő a szokásos módon reagál köszönésemre. Beülünk és rendelünk.
- Ezt most már tényleg én fizetem – nézek rá, hüvelykujjamat felmutatva és fogamat csillogtatva.
- Jó – egyezik bele mélán, majd elénk is rakják az ételt.
- Mit csináltál délelőtt? – kérdem két falat között.
- Semmi különöset.
„Lassan” befejezem az evést. Ő megint nem szól semmit. Miért mindig én kérdezgetek? Mind egy. Már megszoktam.
- És mit csinálsz délután? Én még nem tudom. Küldetést se kaptunk, csak Gai-sensei. Úgy terveztem hogy délután vele edzek, de így most nem tudom. – hadarom, amit ő csak figyelmesen hallgat végig. Legalább is szemén ezt látom. Megfordulok a széken, és most vele szemben ülök. Már ő is végzett az evéssel. Halványlila szemeivel végigmér párszor. Mit néz rajtam? Leettem magam? Gyorsan kapom én is fejemet le, de semmilyen foltot nem fedezek fel ruhámon. Várjunk csak? HOL A FEJPÁNTOM?? Ijedten kapkodom ide-oda hátha valahol a közelben hagytam el.
- ÁÁÁÁ! HOL HAGYTAAM? – kapom kezeim fejemre. Biztos valahol a faluban hagytam el vagy a falun kívül? Nem tudom. Ma már szinte mindenhol jártam!
- Mit hagytál el? – kérdi felvont szemöldökkel.
- A fejpántom! – mutatok helyére, és oda néz.
- Nh...
Az előbb végig nézett rajtam. Akkor hogy nem vette észre? Mit nézhetett akkor rajtam? Hirtelen észre veszem, hogy Byakuganja aktiválódik.
2008.10.27 22:15
Neji:
Korán ébredek, mert megint azt álmodtam. Elegem van ebből...
Kitámolyogva a fürdőszobában szembetalálkozom a tükörrel. Jézus... ez a kócos hajú, csapzott, izzadt, zavarodott tekintetű egyén kicsoda? Ja, én.
- ...nh... - morranok dühösen, és a zuhany alá állva hűsítem forró testemet. Elegem van ebből...
*
Persze Ő már itt van. Nehogy már egyedül gyakorolhassak a szokásos gyakorlópályánkon... isten ments. Még a végén ki tudnám futni magamból a felgyülemlett feszültséget. Most meg mit integet?
- Jó reggelt Neji! - harsogja vidáman, és elém szalad. Már megint ebben a tapadós cuccban van. Valahogy rá kéne venni, hogy ne viselje... Akár le is rángathatnám róla...
Kuss Neji.
Elém siet, és hatalmas csecsemő szemeivel rám néz.
- Nincs kedved velem edzeni? - kérdezi vidáman. Izzadtságtól gyöngyözik, valószínűleg már órák óta gyakorol. Figyelem egy csepp lassú útját a homlokától egészen az arca oldalán át a nyakáig, hogy aztán elvesszen a ruha nyakának kivágásában. Önkéntelenül is felé lépek. Jah, válaszolni kéne...
- Legyen. Bár tudod, hogy úgysem győzhetsz. - morgom.
- Ne vegyél rá mérget - válaszol mosolyogva. Tetszik, hogy olyan pici a szája. Picike, de formás. Ajkai duzzadtak, mint egy lányé...
Nekem ront, de könnyedén hárítom. Ismerem az összes technikáját, hisz csapattársak vagyunk. És byakuganom bár inaktív, a látásom messze magasabb szinten áll az átlagos emberekéhez képest.
A földhöz kenem, hasra fordítva, és lefogom.
- Látod? - mondom elégedetten, szemeim szinte falják a látványt... Basszus ez a ruha semmit sem rejt el. Minden izma látszik, és formás, kerek kis feneke meg aztán a hab a tortán...
Elengedem, mielőtt még gyanút fogna, és ő felpattan, előkapja kis jegyzetfüzetét, és vadul körmölni kezd. Ah... olyan bosszantó...
- Mit írsz már megint? - kérdezem unottan. Ez a kis harc meg sem kottyant.
- Csak a büntetésem, amiért vesztettem - veti hátra, és a ceruzája csak úgy serceg a papíron.
Ha csak erre vágysz, én megbüntetlek. De ezt inkább nem mondom. Amilyen kis együgyű, úgysem értené...
Végre elteszi a papírt, és felém fordul.
- Amiért győztél, meghívhatlak reggelizni Neji? - kérdi kihúzva magát.
Biccentek, és karba tett kézzel elindulok. Gyakran szoktuk ezt csinálni... régi, bevett szokás ez nálunk. Néha én hívom meg ebédelni őt.
Kezdetben nagyon sok feszültség volt a kapcsolatunkban, aztán megszoktuk egymást. Én sokat változtam. Toleránsabb lettem, és türelmesebb. És Lee...nos, ő semmit sem változott.
Csak külsőleg. Magasabb lett, karcsúbb, haja végre már nem az a bukósisak-szerű, hanem hosszabb egy kicsit. Csecsemő-szemeivel még mindig ártatlanul pislog a nagyvilágra, és a teste...
Nyelek egyet, ahogy szemem sarkából végigmérem. A chounin-mellény sok mindent eltakar, de formás, hosszú combjait, kerek fenekét, és minden mozdulatára reagáló apró izmait...
...azt nem.
Francba, márt megint merevedésem van. Hát ennek már sosem lesz vége? Még szerencse, hogy bő ruházatom ápol és eltakar.
Blazírtan hallgatom, ahogy ecseteli nekem szokásos marhaságait, oda sem figyelve rá. Néha morranok neki valami válasz-félét, és úgy fest ez boldoggá teszi.
Előttem rohan be a kis étterembe, ahová szoktunk járni reggelizni. Ichirakuhoz én szoktam őt megívni ebédre. Ezen a helyen pedig isteni rántottát árulnak... azért is szoktunk ide.
Leülünk és rendelünk, neki meg be nem áll a szája. Asztalra könyökölve figyelem, arcom kifejezéstelen, mint mindig.
- ...és akkor Gai-sensei... - hallom a távolból csacsogását. - ...és az ezer felülés után.... ....meg amikor..... .....és aztán....
De unom... és azt unom a legjobban, hogy élvezem.
Előző életemben mazochista lehettem...
Ah, és az a legborzalmasabb, hogy már megint felizgatott. Ma este megint el kell csábítanom egy édi kisfiúcskát, akin levezethetem a hevületemet. Ahogy annyiszor tettem az évek alatt.
És mindig őt képzeltem oda. Ahogy csatakosan, izzadtan nyöszörög alattam, miközben én karcsú, izmos testét vadul az ágyba döngölöm...
- Fizetek. - lendülök fel hirtelen az asztaltól, és megkeresve a pincért rendezem a számlát.
- De most én... - hallom a magam mögött, és megtorpanok. Felkenődik a hátamra, pont ahogy akartam, és elfolytok egy elégedett mosolyt.
- Woááh... - kiáltja estében, de villámgyorsan elkapom, és magamhoz szorítom, vigyázva hogy ne érezze kemény péniszem.
- Jól vagy? - kérdezem kifejezéstelen arccal, halkan. Ártatlan, tágra nyílt kis szemeivel néz fel rám. Olyan édes kis uke... Egyszer végre rá kéne szánnom magam, hogy türelmesen magamhoz édesgessem, de ő nehéz falat. Hogy miért? Mert egy idióta, aki akkor sem értené a helyzetet, ha a homlokára vésném. Vagy csókolnám. Megdugnám.
Uhh... melegem van.
Felsegítem a földről, és ő azonnal fellángoló szemekkel szorítja ökölbe kis kezeit.
- Ezért most ezer fekvőtámasz, és egyensúlygyakorlatok a büntetésem! - mondja lelkesen.
- Minek? - teszem karba kezeimet, és higgadtan nézek rá.
- Mert egy jó ninja mindig résen van! - vágja vigyázba magát. - Szia Neji! Ebédidőben a szokott helyen? - mosolyog rám lelkesen.
- ...nh... - morgom, és biccentek. Kifelé szalad, én pedig kerek kis fenekében gyönyöröködöm.
- A számla... - hallom oldalról, és a fiatal pincér fiúcska félénk kis fekete szemeibe pillantok.
- Köszönöm. - küldök felé egy csábító félmosolyt. Ideiglenesen ez is megteszi.
Pár perces flört, és a hátsó helyiségben meg is kapom amit akarok.
Enyhülést, izzó testemnek.
2008.10.27 13:50
Lee:
Hajnal van, de engem nem zavar. Magamtól ébredek, gyorsan pattannak ki szemeim, és felülök az ágyon.
- Azt hiszem ideje edzeni – motyogom magam elé, és kipattanva ágyamból ugrok rögtön a fürdőbe zuhanyozni. Hamar el is készülök, magamra kapom szokásos ruhámat. kinézek az ablakon és látom, hogy a nap kezdi narancssárgára festeni az eget. Úgy szeretem, amikor ilyen a reggel. Egyik karom magam elé rántva szorítom ökölbe a kezem, s szemem szinte lángol az életkedvtől. „A fiatalság ereje ma is győzedelmeskedi fog!” -mondom magamban, mint egy imát minden reggel,s elindulok a kedvelt gyakorlópályám felé. Kezdem a gyakorlást ezer... nem... kétezer guggolással, majd folytatom ötszáz fekvőtámasszal, ezer felüléssel, majd jöhet a futás. Mire teljesen felkel a nap, végzek ezekkel az egyszerű kis gyakorlatokkal, és a más jól ismert vastag rönköt szemelem ki magamnak, és gyors mozdulatokkal ütöm, rúgom minden irányból. Kicsit abbahagyom, bár még egyáltalán nem fáradtam el. megérzem, hogy valaki figyel. Pördülök egyet, és meglátom barátom, egyben riválisom, Neji-t.
- Jó reggelt Neji! – köszöntöm integetve, mire csak biccent egyet. Felcsillan fejem felett egy kis körte – nincs kedved velem edzeni? – kérdem lelkesen, persze ezalatt azt értem, hogy ő lenne az ellenfelem, és ezt ő is tudja. Sokkal jobb mint egy farönköt rugdosni.
- Legyen. Bár tudod, hogy úgysem győzhetsz! – mormogja mély hangján, és lép felém pár lépést.
- Ne vegyél rá mérget – vágok vissza sejtelmesen, magabiztosan mosolyogva, s felveszem támadó állásomat. Ő megáll előttem pár lépésnyire, és ugyan úgy áll, ahogy eddig.
Pár pillanatig tűröm a tétlenséget, majd első lépésként én támadok, felé rohanva. Elé érve rögtön fellendítem lábam, de egy egyszerű karmozdulattal kivédi a rúgást. Megpördítve magam rúgok újra, de ezt is kivédi. Két lábamra biztosan ugorva kezd most két kezem villámgyors támadásokra, ütlegelésekre, de ezeket is ellöki. Kissé idegesít, de nem zavartatom magam. Van még a tarsolyomban pár trükk. Középre rúgok, engedem, hogy lefogja lábam, majd megpördülve rúgok a másikkal, de azt is megfogja. Hoppá.
Lehuppanok a földre, majd egy gyors mozdulattal megragadja karom, a hátam mögé szorítja, és a földbe présel. Ez már nagyon idegesítő, de tisztességes küzdelem volt. hogy lehettem ennyire figyelmetlen, hogy ilyen gyorsan leterített a földre? Lehet, hogy mégis elfáradtam, csak nem vettem észre? Párszor már megtörtént velem. Aztán a kórházban ébredtem. Mindegy. Amiért veszettem, egy jó kis büntetést kell kitalálnom.
- Látod? – hallom mély és mindent tudó elégedett hangját, közben elenged. Felpattanok, és rögtön elő is kapom a füzetkémet. Ami elsőre eszembe jut, leírom.
- Mit írsz már megint? – kérdi furcsállón.
- Csak a büntetésem, amiért vesztettem – válaszolok félig füzetkém takarásából.
- Ajh – hallom sóhaját, és fél szemmel látom, ahogy fejét fogva áll.
Becsukom a füzetkém. Majd később megcsinálom a büntetésem.
- Amiért győztél, meghívhatlak reggelizni Neji? – kérdem egyenesen állva, és várom válaszát.
