- Köszönöm, majd lehet benézek – mondja a barátja, majd, mielõtt folytathatnánk a csevegést, megjelenik a teljesen felöltözött és menetkész Rex.
- Kész vagyok, mehetünk! – Már úton is vagyunk, szabály szerûen tol kifelé. A barátja is elköszön, jó szórakozást kívánva, majd valami Leonról esik szó.
- Ki az a Leon? – kérdezem már a kocsiban.
- Az öcsém. Kissé hajlamos túlreagálni a dolgokat, és mivel legutóbb nem végzõdött valami jól a kapcsolatom egy nálam idõsebb férfival, most is eléggé kibukott, mikor meghallotta az érdeklõdésemet irántad.
- Oh, értem – mondom komolyan. – Akkor… ezért mondogattad éjjel, hogy legutóbb is fájt, és régen sokat fájt? - Percekig nem szól, elpirulva bámul maga elé. - Masa? – simítok végig az arcán, amikor leparkolunk. – Ne haragudj! Ha olyat kérdeztem, amit nem szeretnél elmondani…
- Nem arról van szó. Az igazság az, hogy részben igen, az elõzõ kapcsolatomra értettem. Másrészrõl a régent azt gyerekkoromra.
Kiköti az övet, háttal fordul nekem és felhúzza a pólót. A háta tele van forradásokkal, fehér hegekkel.
- Mi történt? – Lágyan simítok végig a sebhelyeken, mintha ezzel eltüntethetném õket.
- Hát, nem mindenkinek volt olyan jó apja, mint amilyen te vagy – mondja. Azonnal megértem, hogy mire érti, de mégsem. Nekem meg sem fordul a fejemben, hogy csak egy pofont is lekeverjek, pedig nekem két fiam van és egyedül nevelem õket! - Ez már a múlt! Most inkább élvezzük az ebédet! – vált át lelkesre, így követem az étterembe.
- Király! Már jártál itt?
- Voltuk már itt a fiúkkal, itt kóstolta Alex a rákot elõször, és a tulajt is ismerem – mondom mosolyogva. – Tök jó koktéljaik is vannak. Alkoholmentesek is! – teszem még hozzá, és szélesen elvigyorodom, õ pedig elpirul.

Pillanatokkal késõbb megjelenik a pincérnõ, és mosolyogva üdvözöl minket.
- Mr. Heller, öröm int újra látni - mondja. - Önt is üdvözöljük - mondja hatalmas mosollyal Rex felé pillantva. - Mit hozhatok?
- Két Pussyfoot-ot kérünk - mondom, majd Rexre kacsintok. - A többit késõbb, látom, étlap ismét van az asztalon - jegyzem meg elismerõen. Bólint a nõ, és elsiet.
- Pussyfoot? - kérdezi Rex.
 - Narancslé, ananászlé, grenadine és citromlé - sorom. - Kellemes íze van, én szeretem, biztosan ízleni fog neked is. És mond, mennyire vagy éhes? - kérdezem.
- Eléggé - mosolyog vissza. Ahogy nézem, valami fura késztetést érzek, így az asztalon átnyúlok, kihasználva, hogy kettesben vagyunk a teraszos részen, és összefûzöm az ujjainkat. Egy pillanatra elpirul.
- Régimódi pasas vagyok, szeretek udvarolni a páromnak - mondom mosolyogva.
- Szeretem, ha nem támadnak le azonnal - feleli elpirulva.
- Ennek örülök, de így nem lesz olyan gyors a tempó. Remélem megérted… nekem fontos, hogy biztos legyen a választásomban. - Mélyen a szemébe nézek, de a kétkedésnek, megbánásnak nyoma sincs, csak aranyosan csillogó szemekkel pislog rám.
- Egyébként… te mit rendelsz? - kérdezi.
- Grillezett csirkemellet jázminrizzsel és joghurtos öntettel - mondom. - És te? Kinéztél valamit?
- Nem is tudom…
- Én fizetek, kérhetsz akármit, remélem, tudod - mondom azonnal.
- Akkor… grillezett zöldséget fogok kérni fûszeres panírban sült csirkemellel - jelenti be.
- Desszertnek megfelezünk egy banánhajócskát? Elég nagy… - Bólint, így kikor jön a hölgy a koktéllal, felveszi a rendelést. Az ebédhez két üveg, enyhén szénsavas ásványvizet kérek, így biztosít a pincérnõ, hogy negyed óra és frissen, melegen hoz mindent.
Közben nem nagyon beszélgetünk. Kicsit tiniszerelmes dolog, de csak összefûzzük az ujjainkat és nézünk mosolyogva egymás szemébe. De valahogy még ez is jó vele. tetszik, hogy nem akar azonnal mindent, nem akar lerohanni és nem kell feszítõvassal leszednem magamról. Nekem ez a tempó pont kellemes, pont jó. Még a fiaim is szeretik, hiszen õ az elsõ babysitter, akit nem készítettek ki egy nap alatt.
- Van egy jó hely a kolitól nem messze, legközelebb eljössz velem oda? - kérdezi aztán.
- Étterem?
- Cukrászda. Különleges fagyikelyhet adnak és nem is drága, megmutatnám neked a helyet, aztán ha jó, elvinnénk a fiúkat is - éli bele magát azonnal.
- Tudod mi tetszik nekem benned? - szorítom meg a kezét. - Hogy teljesen természetes módon lettél lassacskán része a családomnak, és ez borzalmasan jó érzés nekem - mosolygok rá.

Nem csoda hát, hogy levakarhatatlan mosollyal állok neki palacsintát sütni, és kakaót gyártani. Hétvége van, ilyenkor belefér egy édességgel induló nap.
Pár perc múlva Joy is megjelenik, és megállva mellettem, figyeli a tevékenységem.

- Ma aktuális az ebéd? – kérdezi, mire kisé elgondolkodok.

- Nem kellene akkor, amikor oviban vannak? - fordulok felé. - Vagy… ma az anyjuknál vannak?

- Az anyjuk öngyilkos lett, mikor a fiúk egy hetesek voltak – feleli, nekem pedig elkerekednek a szemeim. Jézusom, de tapintatlan voltam, iszonyatosan zavarba is jövök. Õ azonban hozzám hajolva, csókot nyom a számra, és rám mosolyog. - Nem kell bocsánatot kérned - kacsint rám. - Hiba volt, egyszer megérted majd.

- O… oké – motyogom, igyekezvén túllépni az infón. 

- Szóval… kettõre viszem a srácokat zeneórára, ott lesznek négyig. Ha negyed háromra érted megyek majd a kolihoz, az jó lenne? Addig át tudsz öltözni és lezuhanyozni, ha még itt is reggelizel – veti fel. Visszatér az izgatottságom, és lelkesen rábólintok.

- És hogy megyünk majd? – kérdezem kíváncsian.

- Meglátod – nevet fel, és a következõ pillanatban a fiúk is megjelennek.

- Rex csinálta a reggelit? – csillannak fel Alex szemei, engem pedig büszkeséggel tölt el a látvány, ahogy jóízûen veti rá magát az elõkészített kakaóra. Nem mintha az túl bonyolult dolog lenne, de én speckón csinálom. Chris még kissé kábáb, amiért testvére osztja is, de mikor nevetve eléjük pakolom a palacsintát, inkább azzal kötik le magukat.

- Ma is zene? - kérdezi Alex.

- Mint általában – feleli az apja, õk pedig értõen rábólintanak.

Nem sokkal késõbb elindulok vissza a koliba, Joy kísér ki a buszmegállóba.

- Akkor negyed három – mosolyog rám. Gyorsan bólintok, majd intve loholok el, hogy ne lássa pírban úszó arcomat. Úgy robogok a kilo felé a buszon, hogy képtelen vagyok kikapcsolni az ébren álmodozásom, így kis híján tovább is megyek.
Végül csak sikerül jó helyen leszállnom, és szinte berobbanok a szobába, a szívbajt hozva félkómásan felkelni próbálkozó barátomra.
- Képzeld! Képzeld, randizni megyek VELE! – vetõdök rá Danre, kisebb nyekkenést váltva ki az ágyból, nagyobbat belõle.
- Ah.. remek! – ásítja kábán, majd pár pillanat múlva kitisztul a tekintete, és elnyílik a szája. – Mi? Várj! Nála voltál éjjel? Azt hittem haza mész! Mi lesz, ha Leon ezt megtudja?! Amúgy hogy-hogy? Történt valami….ömm… lefeküdtetek?
Nagyokat pislogva bámulok le rá, továbbra is rajta trónolva. Próbálom feldolgozni a kérdéseket, hogy sorban választ adhassak rájuk.
- Szóval, randizni fogok Joyjal, igen nála voltam éjjel, nem otthon. Mégis mi lenne, ha megtudná? Nem tartozok neki elszámolással. Úgy, hogy éjjel berúgtam kicsit, és miután a szokásoshoz híven lebuktam az érzéseimet illetõen, elfogadta õket, és nem… nem történt semmi! – vágom rá pírban úszó arccal a végét, és most egy darabig õ hallgat, hogy helyre tegye a dolgokat.
- Wow… Minden esetre, örülök, hogy így fel vagy dobódva, de leszállnál róla? – kezd el mocorogni, és mikor végül lekászálódok, kelletlenül áll neki elvégezni a reggeli teendõit. – Amúgy mikor mentek?
- Ma, negyed háromra jön értem. Megyek is tussolni, meg öltözni! – jelentem ki, és már ott sem vagyok.
Hamarosan el is készülök mindennel, kettõre bõven, így a maradék idõben leülök Dan mellé átnézni pár jegyzetet. A sok papír közt azonban nem igen tudunk normális rendet teremteni, és pakolgatás közben az ölembe önti az eperleves flakon tartalmát.
- Ne már! – nyüsszenek fel. – Most mehetek megint fürödni, ragadok.
- Bocsi – húzza el a száját féloldalas mosollyal. – Szólj a szívszerelmednek, hogy késni fogsz, ne várjon lent.
- Áh, jó ötlet! – kapom elõ a mobilom, és megírom neki az incidenst, és hogy jöjjön fel a szobába, majd elküldöm a szobaszámot is. Aztán felkapom a fürdõs cuccaim, és ismételten elvonulok zuhanyni, meghagyva Dannek, hogy szóljon a portásnak a látogatómról.

Mire végzek a fürdéssel, és visszatérek a szobába nedvesen csillogó hajjal, Joy már ott van. Úgy tûnik már túl vannak a bemutatkozáson, így én se ismétlem meg a dolgot.

- Joy – köszöntöm, és mellé ugorva adok neki egy gyors puszit. - Fél perc és kész vagyok.

- Oké - kacsintok rám, majd visszafordul barátom felé. - Egyébként Dan, szerdán nyit az új szalon, Masának már mondtam, de eljöhetnétek. Szívesen vállallak titeket.

- Köszönöm, majd lehet benézek – feleli barátom, és látom, hogy már nyitná a száját egy sor felesleges kérdésre, így gyorsan magamra kapok egy felsõt, felmarkolom az övtáskám, és melléjük lépek.
- Kész vagyok, mehetünk! – jelentem ki. Dan tekintetében durcás fény csillan, majd vállat vonva nyújt kezet Joynak.
- Akkor jó szórakozást! – köszön el, és mikor Joy viszonozta, kilépünk az ajtón. – Várj, Masa! – kiált utánam, és mivel mások elõtt csak akkor szólítanak barátaim is Masának, ha az illetõrõl tudják, hogy ismeri a másik nevem, valószínûleg Joy említette elõtte. – Leonnak mit mondjak, ha keresne?
- Ömm… az igazat! – fordulok vissza egy pillanatra, széles mosollyal, majd gyorsítok a lépteimen, hogy minél hamarabb kint legyünk a koliból. Még mielõtt belefutunk több kíváncsi személybe.
- Ki az a Leon? – kérdezi Joy, mikor már a kocsijában ülünk.
- Az öcsém – sóhajtok fel mosolyogva. – Kissé hajlamos túlreagálni a dolgokat, és mivel legutóbb nem végzõdött valami jól a kapcsolatom egy nálam idõsebb férfival, most is eléggé kibukott, mikor meghallotta az érdeklõdésemet irántad.
- Oh, értem – biccent, majd elgondolkodva fordul vissza az út figyelésére. – Akkor… ezért mondogattad éjjel, hogy legutóbb is fájt, és régen sokat fájt?
Egy pillanatra elpirulok, mikor rájövök, miket mondogathattam még, majd magam elé fordulva próbálom megfogalmazni magamban a választ. Még akkor is hallgatok, mikor leparkol, így aggódva fordul felém.
- Masa? – simogatja meg az arcom, mire felé fordítom kissé szomorkássá vált tekintetem. – Ne haragudj! Ha olyat kérdeztem, amit nem szeretnél elmondani…
- Nem arról van szó – rázom meg a fejem, halovány mosollyal. – Az igazság az, hogy részben igen, az elõzõ kapcsolatomra értettem. Másrészrõl a régent azt gyerekkoromra.
Kikötöm magam, majd hátat fordítva neki, felhúzom a pólómat. Hallom, ahogy halkan felszisszen a halvány fehér hegeket látva, bár azok már jóval szebbek, mint régebben.
- Mi történt? – kérdezi halkan. Ujjait lágyan simítja a sebek emlékeire, mire elõször összerezzenve merevedek meg, majd végül ellazulva élvezem nyugtató érintését.
- Hát, nem mindenkinek volt olyan jó apja, mint amilyen te vagy – felelem, visszahúzva a felsõmet. Elkerekedett szemeiben ott vannak a tapintatosságból még ki nem mondott kérdések. Nem akarom titkolni elõtte a részleteket, de most nem fogom elrontani az ebéd hangulatát jobban.
- Ez már a múlt! – jelentem ki, szélesítve a mosolyom, majd kipattanok a kocsiból. – Most inkább élvezzük az ebédet! – lelkendezem, mikor õ is kikászálódik, és zárja maga mögött a kocsit.
Csillogó szemekkel gyönyörködök a tengerparti étterem kilátásában, meg is feledkezve a pillanatnyi szomorúságról, ami a kocsiban rám tört.
- Király! – csapom össze a kezem, majd hálásan rámosolygok Joyra, aki viszonozva a gesztust, a teraszon választ egy asztalt, amihez letelepedhetünk. – Már jártál itt?
- Voltuk már itt a fiúkkal, itt kóstolta Alex a rákot elõször, és a tulajt is ismerem – feleli mosolyogva, majd kézbe veszi az italos lapot. – Tök jó koktéljaik is vannak. Alkoholmentesek is! – teszi hozzá nevetve, mikor látja zavart pirulásom. Ettõl persze még inkább elvörösödöm. De akkor is… nagyon boldog vagyok!

- Jó reggelt! – köszönök neki mosolyogva, hiszen láthatóan borzalmasan össze van zavarodva.
- Én… jaj ne, berúgtam, ugye? Jesszum, sajnálom, tényleg. Nem kellett volna, ne haragudj!
- Rex… Masa… nyugi, ne aggódj, nem haragszom – mondom nyugtatóan.
- Uh… csináltam, és mondtam valami furát éjjel, ugye? – kérdezi teljesen zavartan. Szóval…
- Nem emlékszel ugye? Hogy mit mondtál, és tettél?
- Fogok… Mindig emlékszem késõbb, de jaj ne! Már megint elszaladt velem a ló!
- Megint? Szóval ha túl sokat iszol, mindig ilyeneket mondasz, bárkinek? Csak az alkohol miatt mondtad, hogy belém zúgtál? - kérdezek vissza szomorúan. Éreztem…
- Elveszi a gátlásaim… Mármint az alkohol. Elveszi a gátlásaim, és ha részeg vagyok, minden mozdulatom és szavam õszinte, olyan dolgokat ismerek be, amiket még magamnak se tudtam. Minden, amit mondtam… igaz volt.
- Akkor hagy ismételjem meg – mondom, és elkapom az arcát, magam felé fordítva. – Egy kétgyerekes családapa vagyok, már harminc éves. Te pedig alig kezdted meg a húszas éveid, fiatal vagy, és vonzó, nem hiszem, hogy olyan kapcsolatra vágy, mint amilyenre nekem van szükségem.
Látom, hogy megremeg kissé, de nem szól.
- Rex?
- Tehát nem fogadod el az érzéseim? – suttogja szomorúan. – Pedig… pedig én tényleg, õszintén kedvellek… vagy… vagy szeretlek, és nem futó kapcsolatot akarok.
- Rendben – mondom halkan. – ugyan azt mondtad, mint tegnap, kezdjük a dolgot egy ebéddel.
Csillogó szemekkel veti rám magát, és megcsókol, de mielõtt reagálhatnék, már le is ugrik rólam.

- Leszaladok megcsinálni a reggelit - mondja, és mosolyogva kiszalad. Én meg felsóhajtok és hátradõlök az ágyon. Mindenhol az õ illata… én meg lassan biztos vagyok benne, hogy ez a fiatal démon fogja felforgatni az eddig sem túl nyugodt életemet.
Öt perc múlva már én is lent vagyok. Õ a pultnál tesz-vesz, én meg mellé állok.
- Ma aktuális az ebéd? - kérdezem.
- Nem kellene akkor, amikor oviban vannak? - fordul felém. - Vagy… ma az anyjuknál vannak?

_ Az anyjuk öngyilkos lett, mikor a fiúk egy hetesek voltak - mondom ki, mire kikerekednek a szemei. Látom, hogy borzalmasan zavarban van, így hozzá hajolok egy csókot nyomok a szájára, és a szemébe nézek. - Nem kell bocsánatot kérned - kacsintok rá. - Hiba volt, egyszer megérted majd.
- O… oké - motyogja. 
- Szóval… kettõre viszem a srácokat zeneórára, ott lesznek négyig. Ha negyed háromra érted megyek majd a kolihoz, az jó lenne? Addig át tudsz öltözni és lezuhanyozni, ha még itt is reggelizel - mondom, mire bólint.
- És hogy megyünk majd? - kérdezi.
- Meglátod - mondom nevetve, mire megjelennek a kicsik is.
- rex csinálta a reggelit? - csillannak fel Alex szemei, és már veti is rá magát az elõre odakészített kakaóra. Közben Chris is megérkezik, õ még félig alszik, így az ölembe kapom és leteszem a székére, majd elé a kakaóját. Rex mosolyogva nézi a kis jelenetet, Alex meg persze osztja az öccsét - mert Alex egy teljes perccel idõsebb, így õ a nagyobb természetesen -, hogy így nem lehet felkelni, tanuljon meg végre férfi lenni.
Végülis…. majdnem hét évesek. AZ már érett, férfikor.
Nevetve nézzük õket, miközben elkészül a palacsinta, és Rex odapakolja eléjük.
- Ma is zene? - kérdezi Alex.
- Mint általában - mondom. Bólintanak, de nem forszírozzák a dolgot.

Rex busszal megy haza, én kísérem ki egyedül.
- Akkor negyed három - mosolygok rá. Bólint, int majd elillan. Én megint felsóhajtva nézek csinos alakja után, és megint megállapítom, hogy õ lett az én kicsiny életem saját tornádója. Mindent felforgat… de nem bánom, legalábbis most már.

* * *

Kettõkor jön egy sms, miután otthagytam a tanárnõnél a fiúkat, hogy ha odaérek, szaladjak fel, mert neki még le kell zuhanyoznia, ugyanis ráborult egy üveg eperlé. Mosolyogva válaszolok, hogy rendben, elküldi a szobaszámot ás már ott is vagyok.
Leparkolok és elindulok felfelé. A portás felenged, azt mondja, hogy itt úgy mûködik, hogy a diákok szólnak elõre, ha vendég jön, és neki most szóltak, hogy én jövök abba a szobába,  így gond nélkül felenged.
Ahogy felérek, kopogok, de nagyon meglep, hogy nem Rex nyit ajtót, hanem egy másik fiú.
- Dan vagyok - mutatkozik be. - Jöjjön be, Mr. Heller, üljön le, Rex mindjárt jön, csak történt egy kis baleset. - A tekintetébõl sugárzik, hogy ez direkt akció lehetett. Hát… végülis… megértem, hogy Rex barátai tudni akarják, hogy ki van kilátásban. Mi is ilyenek voltunk. Akkor viszont…
- Szólíts csak Joy-nak - mondom, és kezet fogok vele, majd leülök az ágyra.
Fehér, áttetszõ ing van rajtram egy fekete farmerral. A hajammal nem csináltam semmit, a szokásos, kócos stílus tökéletes. A parfümöt viszont nem hagytam ki, és látom, hogy ez Dannek is feltûnik, de nem teszem szóvá.
- Szóval Joy… - kezd bele. - Merre mentek?
- Ebédelni viszem Masát, van egy szép étterem a tengerparton - kacsintok rá. A megszólítás miatt kicsit kikerekednek a szemei, de nincs ideje mondani semmit, mert kilép a fürdõbõl Rex.
- Joy - köszönt, elém libben éls kapok egy gyors puszit. - Fél perc és kész vagyok.
- Oké - kacsintok rá. - Egyébként Dan, szerdán nyit az új szalon, Masának már mondtam, de eljöhetnétek. Szívesen vállallak titeket.

- De ugye nem fogsz bántani? – pillantok rá ködös tekintettel, makacsul megragadva elõzõ gondolatomnál.

- Soha, senkit nem bántottam – mosolyog rám, és már állna is fel, de neeeem. Én nem akarok, nem is fogok, õt se hagyom. - Rex…

- Masa – javítom, és miközben átkarolom a nyakát, kényelmesen elhelyezkedem. Ühm… ez így olyan jó.

- Masam. Vigyelek fel a vendégszobába? – Az már kevésbé jó. A vendég szoba alapból nem szokta tartalmazni a házigazdát, márpedig karnyújtásnyival távolabbra, nem és nem vagyok hajlandó eltávolodni tõle.

- Nem akarok ott aludni – osztom meg vele is tömören eszmefuttatáson, halk motyogással, majd még inkább hozzábújok. - Szeretném, ha tudnám, hogy ott fekszel… mellettem éjszaka.

- Nem lehet semmi, részeg vagy. – Semmi? Nem alszunk? Ehh? Lehet valamit nem csinálni egész éjszaka? Meg úgy amúgy… mert ha semmit nem csinálsz, már akkor is csinálsz valamit… Vagy nem erre gondolt? Áhá!

- Nem is akarok szexelni. Csak hogy ott legyél – kapaszkodok belé ahogy futja.
Felkap az ölébe, mire majdnem sikkantok egyet, de végül csak szorosabban ölelem, ahogy elindulunk felfelé, majd lehunyom a szemem, míg le nem pakol az ágyra. De jó puha!

- Akkor együtt alszunk? – Csakhogy tisztázzuk, a biztonság kedvéért.

- Igen, Masa, együtt fogunk aludni. – Hirtelen hûvösebb szellõ csapja meg felhevült bõröm, mire jólesõen nyújtózok el, majd mikor némi motoszkálás után ledõl mellém, nagy szemekkel bámulok rá.

- Tudod…. tényleg tetszel nekem és elkezdem beléd zúgni – közlöm vele, csuklás nélkül, majd belesimulok a tenyerébe, mikor az arcomra csúsztatja.

- Ha reggel is ezt fogod gondolni, akkor elmegyünk együtt ebédelni, oké? De most aludj, próbáld magad kipihenni, kérlek, mert eléggé részeg vagy.

Ebéd? Részeg? Nos… talán tényleg…
Engedelmesen hunyom le a szemeim, és némi fészkelõdés után, hagyom, hogy végre elnyomjon az álom.

Elég kábán ébredek, szokásomtól eltérõen, ami azt jelenti, hogy berúgtam… Mivel általában kevés piától is kikészülök, legalább másnap nem fáj a fejem, és rosszul se szoktam lenni. A szememet azonban egészen addig nem nyitom ki, míg meglepõen lágy simogatást nem érzek meg az arcomon. Erre már nagyokat pislogva igyekszem fókuszálni, és mikor Joyt pillantom meg, rohamtempóban döbbenek rá, hogy nem a koliban, de még csak nem is otthon vagyok.
Úgy ülök fel, mint akibe rugót szereltek, és tágra nyílt szemekkel pislogok körbe, és meg kell állapítsam, ez nem egy egyszerû vendégszoba.
- Jóreggelt! – mosolyog rám Joy lágyan, majd türelmesen várja, hogy összeszedjem magam.
- Én… jaj ne, berúgtam, ugye? – nyüsszenek, és mikor bólint, köldökig pirulva kezdek neki nagyban gesztikulálva elnézést kérni. – Jesszum, sajnálom, tényleg. Nem kellett volna, ne haragudj!
- Rex… Masa… nyugi, ne aggódj, nem haragszom – csitít szelíd mosollyal, és én le is blokkolok, fõként a másik nevem hallatán. Eltátom a számat egy pillanatra, hisz tudom, mit jelent, ha tudja azt a nevem is.
- Uh… csináltam, és mondtam valami furát éjjel, ugye? – motyogom, vörös arcomat a tenyerembe temetve.
- Nem emlékszel ugye? Hogy mit mondtál, és tettél? – kérdezi, én pedig továbbra is takarva magam, megrázom a fejem.
- Fogok… Mindig emlékszem késõbb, de jaj ne! Már megint elszaladt velem a ló – sóhajtom, nagy nehezen rá pillantva. Nagyon is el tudom képzelni mit mûveltem.
- Megint? – ismétli meg, szomorkássá váló hangon. – Szóval ha túl sokat iszol, mindig ilyeneket mondasz, bárkinek? Csak az alkohol miatt mondtad, hogy belém zúgtál? meg a fejem.
Ha lehetséges, még inkább elpirulok, és pár pillanatig meg se tudok mukkanni, pedig nagyon szeretném megnyugtatni. Ráadásul kezdenek felderengeni a történtek, és el nem tudom képzelni, hogy éghettem be ennyire.
- Elveszi a gátlásaim – bököm ki végül, majd mikor értetlenül néz rám, igyekszem kifejteni. – Mármint az alkohol. Elveszi a gátlásaim, és ha részeg vagyok, minden mozdulatom és szavam õszinte, olyan dolgokat ismerek be, amiket még magamnak se tudtam. Minden amit mondtam… igaz volt.
Elkerekednek a szemei, majd mintha megnyugodna kissé, én azonban továbbra is totál zavarban kapkodom ide-oda a tekintetem.
- Akkor hagy ismételjem meg – hívja fel magára a figyelmet, és fordítja maga felé az arcomat, az államnál fogva. – Egy kétgyerekes családapa vagyok, már harminc éves. Te pedig alig kezdted meg a húszas éveid, fiatal vagy, és vonzó, nem hiszem, hogy olyan kapcsolatra vágy, mint amilyenre nekem van szükségem.
Megremeg az alsóajkam, és a tekintetembe is szomorúság költözik, amitõl egészen megdöbben.
- Rex?
- Tehát nem fogadod el az érzéseim? – suttogom. – Pedig… pedig én tényleg, õszintén kedvellek… vagy… vagy szeretlek, és nem futó kapcsolatot akarok.
Némán fürkészi az arcom pár pillanatig, majd halvány mosollyal simít rá ismét.
- Rendben – mondja halkan. – ugyan azt mondtad, mint tegnap, kezdjük a dolgot egy ebéddel.
Felcsillan a szemem, és azonnal felvidulok, még a nyakába is vetem magam, csókot nyomva a szájára. Majd pirulva húzódok hátrébb, és tápászkodok fel az ágyról, mielõtt az ikrek így találnának ránk. 

- Hát… nincs túl késõ, még a kollégiumba is visszamehetek, utcán kóválygás elõtt pedig nem szívesen iszom – mondja. Ugyan, ugyan…
- Ugyan, nyugodtan maradj, a fiúk is biztos örülnének, és holnap szombat, nem kell órára menned – mondom mosolyogva, majd a bárszekrényhez lépek és elõveszek egy mindkettõnknek kellemes italt - likõr. Nem túl erõs, de eléggé jó íze van, biztosan neki is ízleni fog. – Koccintsunk egyet a megnyitó alkalmából, a partin úgyse ittál velünk.
- Na jó, de csak kicsit…

Arra viszont nem számítok, hogy ennyire nem bírja a piát. Két kis pohár után már kipirult az arca, mosolyog és a plafont kémleli.
- Rex, jól vagy? – mászok közelebb a kanapén. Nem reagál semmit, mintha már aludna, aztán hirtelen, egyáltalán nem számítok rá, de az ölembe veti magát és megcsókol.
A csók… túl jó! Utoljára a fiúk anyjával éreztem ezt az elsöprõ vágyat, de pont ezért nem lehet! Õ sem volt képes hosszú távra tervezni, nem szabad még egyszer közel engednem magamhoz valakit.

Elõször lefagyok, de utána képtelen vagyok nem viszonozni az érintést és kezem a derekára csúszik.
Amikor elválunk, õ mosolyogva, halkan nevetgélve bújik még közelebb.
- Rex… - kezdeném, de beleszól.
- Masa. – Mi?
- Masa? – kérdezek vissza.
- Ahm… Masa... hukk… haru… ez is a nevem… asszem… Masának szólítnak… a barátaim… -
Teljesen részeg.
- Akkor Masa… - Megint megcsókolna, de nem hagyom neki. – Ezt nem kéne… kérlek. Nagyon helyes, és vonzó fiú vagy, de túl fiatal ahhoz, hogy komolyan gondolj egy ilyen kapcsolatot. Csak az alkohol miatt viselkedsz így…
- Hümm? Miért? Józanul is tetszettél… jépp, de most tényleg részeg vagyok… De tod, az mondták… hogy mondták? Jah, beléd estem… és sérülni fogok… Ümm… nem akarok sérülni, az fáj… legutóbb is fájt… régen sokat fájt… De te nem bántasz, ugye?

Beletelik pár percbe, mire felfogom, azért már én is ittam és érzem lassan. De akkor sem értem.
- Masa… - suttogom. - Figyelj, nekem gyerekeim vannak, te meg részeg vagy. Holnap megbeszéljük ezt, rendben? - kérdezem. Bólint.
- De ugye nem fogsz bántani? - kérdezi megint.
- Soha, senkit nem bántottam - mosolygok rá, majd állnék fel, de õ nem akar. - Rex…
- Masa. - Mint egy kisgyerek. Hihetetlenül aranyos. Átkarolja a nyakam, és elhelyezkedik.
- Masam. Vigyelek fel a vendégszobába? - kérdezem.
- Nem akarok ott aludni - motyogja és hozzám bújik. - Szeretném, ha tudnám, hogy ott fekszel… mellettem éjszaka - mondja halkan.
- Nem lehet semmi, részeg vagy - szögezem le azonnal.
- Nem is akarok szexelni. Csak hogy ott legyél - bújik még jobban. Édes…
Felsóhajtok. Oké. Nem lesz könnyû, de rendben.
Felkapom az ölembe, õ automatikusan szorosabban ölel és elindulunk felfelé. Még bepillantok a fiúk szobájába, majd bemegyünk a hálóba.
- Akkor együtt alszunk? - kérdezi.
- Igen, Masa, együtt fogunk aludni. - Kinyitom az ablakot, hogy azért legyen szellõzés, leteszem mellé a kukát, ha ki akarna jönni valami hátha sikerül betalálnia.
- Tudod…. tényleg tetszel nekem és elkezdem beléd zúgni - jelenti be hatalmas szemekkel pislogva rám, mikor lefekszem mellé. Végigsimítok az arcán.
- Ha reggel is ezt fogod gondolni, akkor elmegyünk együtt ebédelni, oké? De most aludj, próbáld magad kipihenni, kérlek, mert eléggé részeg vagy.

* * *

Én nem sokat alszom, õ ellenben nagyon édesen szuszog mellettem. Egy ideig nézem az arcát, de nem tudom eldönteni, hogy mi lesz.
Nem akarok futó kalandot. Komoly kapcsolatot akarok, egy olyan személlyel akarok együtt lenni, akit nem érdekli, hogy mennyi pénz van a bankban, hogy mennyire veszek neki drága ajándékot, de imádja a fiaimat is. Talán túl sokat kérek? Talán õ sem ilyen?
Nem tudom… de azt, ami a fiúk anyjával volt, nem akarok újra. Akkor nagyon fájt, borzalmasan. Nem akarom még egyszer elviselni, hiszen a fiaimnak apára van szükségük, nem hagyhatom magukra õket!

* * *

Reggel én kelek fel hamarabb. A fiúkhoz benézek, felteszek egy kávét, majd visszamegyek a szobába, de õ még mindig szuszog. Valahogy kellemes érzés tölt el, ahogy az ágyamban látom, így leülök mellé, és lágyan végigsimítok az arcán. Amikor kinyitja a szemeit szó nélkül várok. Nem tudom, mennyire emlékszik a tegnapból, de nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni!

Alaposan elpirulok, és még a kezem is megremeg, nem merek hátrafordulva, rá nézni.
- Kész van? – kérdezi egyszerûen.
- I… igen – dadogom, a szívem pedig majd kiugrik a helyérõl. Hogy is mondták a többiek? Elkezdtem belezúgni? Azt hiszem be is fejeztem…
- Akkor felvágod? Addig öntök tejet. – Csak egy bólintásra futja, de sóhajomat és remegésemet nem tudom visszatartani, mikor ellépve mellettem, végigsimít a derekamon. Ha ez nem jelenti azt, hogy bejövök neki, nagyon gázul olvasok a jelekben…
Szerencsére a következõ pillanatban az ikrek berobbannak a konyhába, és követelik a süti adagjuk, így a gondolataim le vannak kötve. Nevetve teszem le eléjük az édességet, megdicsérve az öltözetük, majd a tejet is megkapják. Fél szemmel megnézem Joyt is, aki ugyebár megint fenomenálisan néz ki.
- Kik lesznek ott? - kérdezi Alex.
- Akit ismertek, az Mark, modelleket most nem hívtam.
- Huh, legalább nem lesz ott az a sok fura ember - szusszan felszabadultan Chris.
- Öhm… már akartam kérdezni és talán nem is kellene, de mivel foglalkozol? – érdeklõdök zavartan, mire meglepetten pillant rám.
- Még nem mondtam? – kérdez vissza, majd felnevetve válaszol. - Férfifodrász vagyok.
- Apuci csinálta annak a menõ hõsnek a haját is abban az új akciófilmben! – dicsekszik Chris, és mivel én is láttam azt a filmet, elismerõen pillantok Joyra.
- Ha gondolod, akkor, ha megnyitom a szalon a barátaiddal eljöhettek, bár nõket nem vállalok – kacsint rám. Olvass a jelekben Rex, olvass! Ez elég tiszta célzás volt azt hiszem…

* * *

- Joy, és a család – mosolyog ránk egy idegen férfi, mikor belépünk. Jó, ki nem idegen itt nekem? A család résztõl viszont elbizonytalanodok kissé, mégse vagyok azért a része.
- Mark, a fiúkat ismered – mondja Joy. - Õ pedig itt Rex, a babysitterünk – mutat be engem is, de ahogy kezet fogok Markkal, Alex már el is rángat tõlük.
- Nézd, Rex! Ott a rák, gyere! – húz az egyik asztalhoz, éppen van még idõm egy bocsánatkérõ pillantást vetni Joyékra.

- Meg merem enni! – jelenti ki Alex durcás határozottsággal, farkasszemet nézve a tányérján heverõ fõtt rákkal.
- Rendben, rajta – vonom meg a vállam mosolyogva, vele szemben ülve. Összehúzott szemmel bökdösi meg az ételt, majd oldalra pillant, ahol Chris egyszerû rántott csirkemellen nyammog.
- De nem szeretem a rákot – büki ki némi hezitálás után, mire felnevetve húzom el elõle a tányért, és adom át a már elõre magam elé készített csirkét.
- Ne aggódj, én se. Egyezzünk meg abban, hogy meg mered enni, csak nem akarod. Rendben? – mosolygok rá, mire lelkesen bólint, és nekiesik az elé tolt kajának.
Esznek még egy halom sütit, mert kaptak rá engedélyt az apjuktól, és isznak egy csomó gyümölcslevet, de kilenc körül már majd leragad a szemük, így szólok Joynak, hogy hazaviszem õket, maradok is ha kell, nyugodtan élvezheti még a partit.

Nagyjából tízre már túl is vannak a fürdésen, fogmosáson, és ágyba dugtam õket. Mindenáron meg akarták várni az apjukat, de miközben meséltem nekik, mindketten bealudtak.
Én lemegyek a nappaliba, és elõhalászom a táskámból a következõ vizsga anyagát. Az már valamivel nehezebb lesz, így egyszer minimum át kell olvasnom, ha nem többször.
Hamarosan azonban Joy is megérkezik, egész hamar függesztette fel a bulit, így akár még vissza is tudok menni a koliba. Ám valahogy nincs kedvem az ajtó felé moccanni, mikor lemosolyog rám.
- A mai estére remélem iszol velem ,és most nem utasítod vissza… legalább a kedvemért – néz mélyen a szemembe.

Teljesen elbizonytalanodok, pedig elõször kapásból rá akartam vágni, hogy nem.
- Hát… nincs túl késõ, még a kollégiumba is visszamehetek, utcán kóválygás elõtt pedig nem szívesen iszom – gyártok kifogást, félrerakva a könyvem.
- Ugyan, nyugodtan maradj, a fiúk is biztos örülnének, és holnap szombat, nem kell órára menned – mosolyog rám, és egy italos szekrényhez lép. – Koccintsunk egyet a megnyitó alkalmából, a partin úgyse ittál velünk.
- Na jó, de csak kicsit – sóhajtok végül beleegyezõen, és elfogadom a felém nyújtott poharat. Ennyi csak nem fog megártani még nekem se.

Csakhogy az ennyibõl, hamarosan annyi lesz, azaz nem csak egy pohárka. Nem is több kettõnél, háromnál, de érzem, hogy szokásához híven, már ez is elég ahhoz, hogy a fejembe szálljon. Pihegve dõlök hátra a kanapén, miután letettem a poharat, és a plafont kezdem bámulni.
- Rex, jól vagy? – csúszik hozzám közelebb a kanapén Joy. Rajta még csak meg se látszik az ivás, pedig ivott annyit, mint én… Ehh… béna vagyok.
Oh, õ meg nagyon közel hozzám… Érzem kellemes illatát az orromba kúszni, és ösztönösen fordítom felé a fejem, így találkozik a pillantásunk.  Az enyém eléggé kába, az övé pedig aggódó, ugyanakkor szõõõõrnyen kedves… és vonzó… Nem én tehetek tehát róla, hogy a következõ pillanatban lendületesen az ölébe dobom magam, lábaimmal két oldalán, és kezeimet arcára simítva, megcsókolom.

Hirtelenségem hatására egészen ledermed, de ahogy kitartóan ostromolom, megremegve csókol vissza, kezei a derekamra siklanak. Végül a levegõhiány vet véget az egyre vadabbá váló csóknak, én pedig hozzádörgölõzve, kuncogva temetem az arcom a vállába.
- Rex… - suttogja halkan, igyekezvén eltolni magától kissé.
- Masa – csókolok a nyakába, és meg is nyalintom a megrezzenõ bõrt.
- Masa? – hökken meg, és kérdõn igyekszik elkapni a pillantásom, mikor végre sikerült maga felé fordítania.
- Ahm… Masa..hukk…haru… ez is a nevem… asszem… Masának szólítnak… a barátaim… - lehunyom a szemem egy pillanatra, majd újra hozzásimulok.
- Akkor Masa… - sóhajt fel csendesen, de mikor ismét a szájára tapadnék, ajkaimra illeszti az ujját. – Ezt nem kéne… kérlek. Nagyon helyes, és vonzó fiú vagy, de túl fiatal ahhoz, hogy komolyan gondolj egy ilyen kapcsolatot. Csak az alkohol miatt viselkedsz így…
- Hümm? Miért? – fókuszálok rá értetlenül. – Józanul is tetszettél… jépp, de most tényleg részeg vagyok… De tod, az mondták… hogy mondták? Jah, beléd estem… és sérülni fogok… Ümm… nem akarok sérülni, az fáj… legutóbb is fájt… régen sokat fájt… De te nem bántasz, ugye? – pislogok rá elveszetten, de továbbra is az ölében ücsörögve, egészen hozzásimulva.

Mivel sikerült a vizsgája, sokkal nyugodtabban készülök, de azért a megnyitó napján viszonylag korán igyekszem hazaérni.

- Megjöttem! – szólok be a lakásba, mire két csemetém meg is jelenik azonnal, a napi eseményekkel halmozva el, közben pedig berángatva a konyhába.
- És Rex süt sütit, úgyhogy megesszük a szendvicseket, hogy kaphassunk – teszi hozzá Alex.
- Remélem nem baj.
- Nem dehogy – mosolygok vissza. – Nekem ritkán van idõm ilyesmire, és ha sikerül is valamit alkotnom, az néha elég fura lesz - vallom be. - Mi készül?
- Egyszerû csokis piskóta.
- Már most csodás illata van! Te tényleg nagyon szeretsz a konyhában tevékenykedni, ugye?
- Igen.  Már kiskoromban is ott töltöttem a legtöbb idõt, ha otthon voltam. Biztonságot jelentett.
- Biztonságot? – Nem vagyok biztos benne, hogy ehhez közöm van, de a fiúk szerencsére megmentik a helyzetet és a sütit követelik.
- Még kell neki negyed óra – mondja nevetve.
- Az sok?
- Az pont tizenöt perc. Nem sül gyorsabban, ha nézitek, de na aggódjatok, rögtön szólok ha kész.
- Addig gyertek, válasszunk ruhát estére – kérem õket. – Rex már így is remekül fest, ne maradjunk le mi sem!

* * *

- Apuci, miért nem veszed fel azt a fehér farmert, ami rajtad volt múlt héten? - kérdezi Alex.
- Igen, az olyan jól állt! - néz rám csillogó szemekkel Chris is.
- Hát… jó. De ahhoz nem megy a vörös ingem - mondom.
- Nem, de megy hozzá ez a fekete póló! - A ágyra dob egy fekete pólót, ami ezüstös csillámmintával van díszítve.
Felsóhajtok, és öltözni kezdek. Úgysincs választásom.

Pár perccel késõbb már a fiúk haját lövöm be. Mindkettõjüknek fekete, Alexnek picit hosszabb, Chrisnek tüsi. Alex már eldöntötte, hogy növeszteni szeretné, én meg nem szólok bele, ha neki tetszik…
Amikor elkészülünk, lemegyünk a konyhába, és az illatok alapján már kész a süti.
Valahogy érzek valami furcsa késztetést arra, hogy az épp a pultnál settenkedõ Rex mögé álljak, és a válla felett áthajolva, két oldalán megtámaszkodva lessem meg, hogy mit csinál.
Nem is tartom vissza magam.
Nekem jól esik, és ahogy elpirul a közelségemre és megremeg a keze, azt hiszem, neki is.
- Kész van? - kérdezem.
- I… igen.
- Akkor felvágod? Addig öntök tejet. - A nyakára nézek. Szívem szerint belecsókolnék… de nem fogok. Bár lassan feleslegesen tagadnám, hogy tetszik ez a srác. Bár azt hiszem, õ nem tervezne hosszú távra, de mindegy is.
Miközben ellépek mellette, még lágyan végigsimítom a derekát, mire felsóhajt és megremeg, de nem reagálok, úgy teszek., mintha észre sem venném. Az ikrek ekkor robbannak be a konyhába és azonnal meglepik Rexet, mint valami sáskahad, az egyezség alapján követelve a sütit, azonnal. Nevetve teszi le az asztalra a felszeletelt édességet, én meg a két pohár tejet mellé.
- Kik lesznek ott? - kérdezi Alex.
- Akit ismertek, az Mark, modelleket most nem hívtam.
- Huh, legalább nem lesz ott az a sok fura ember - szusszan felszabadultan Chris.
- Öhm… már akartam kérdezni és talán nem is kellene, de mivel foglalkozol? - kérdezi Rex. Meglepve nézek rá.
- Még nem mondtam? - kérdezem, majd felnevetek. - Férfifodrász vagyok - mosolygok rá.
- Apuci csinálta annak a menõ hõsnek a haját is abban az új akciófilmben! - dicsekszik azonnal Chris, mire Rex elismerõen néz rám.
- Ha gondolod, akkor, ha megnyitom a szalon a barátaiddal eljöhettek, bár nõket nem vállalok - kacsintok rá. Azt hiszem, ezzel akaratlanul is célozgattam neki.

* * *

- Joy, és a család - mosolyog rám Mark, amikor belépünk. Itt van néhány törzsvendég, meg a fodrászaim.
- Mark, a fiúkat ismerem - mondom. - Õ pedig itt Rex, a babysitterünk - mutatom be, de alig fognak kezet, Alex már el is kapja.
- Nézd, Rex! Ott a rák, gyere! - rángatja maga után. Rex egy bocsánatkérõ pillantást küld felénk, mire elnevetem magam.
- Ügyes kölyök, látom, már megkedvelték a srácaid. - Mosolyogva nézünk utánuk, de aztán belevetem magam az üdvözlésbe, fél szememet végig a srácokon és Rexen tartva.

Végig egy dolgon kattog az agyam.
Nekem tetszik ez a fiú. Ha tudnám, hogy komolyabban gondolja… de úgysem. Egy ilyen helyes, fiatal srác, és még az sem biztos, hogy csak a fiúkat szereti, Talán tényleg mindkét csapatban játszik, de akkor is. Mit akarna egy olyan pasitól, mint én?
Semmit. Maximum egy éjszakát.

Kilenc körül odalép mellém Rex, és szól, hogy lassan hazaviszi a fiúkat, és itt is alszik, maradjak nyugodtan, de miután elmennek már nem olyan a buli, így tízkor berekesztem, és hazamegyek én is.
Rex már a nappaliban ül, és valamit olvas. Mosolyogva nézek rá.
- A mai estére remélem iszol velem ,és most nem utasítod vissza… legalább a kedvemért. - Mélyen a szemébe nézek, várva a választ.

- Három féle, fokhagymás, mustáros, és csípõs – sorolom vidáman, de mikor meghalja az utolsó, mintha megszeppenne.
- Csípõs is…? – néz mélyen a szemembe, szinte ár hitetlenkedve. Egészen elveszek a pillantásában, és érzem, ahogy komoly küzdelmembe kerül nem elpirulni. Nem értem, mi történik, de elszabadult egy lepkeraj a gyomromban.
- Köszönöm – suttogja, egy egészen kicsit visszarántva a valóságba. Jézusom, végigfõzök neki egy szakácskönyvet, ha cserébe mindig így néz majd rám.
- Semmiség – felelem végül, összeszedve magam, bár nem egyszerû a dolog, a köztünk szikrázó levegõtõl. Az ikrek nem is igen tudják mire vélni a dolgot, csak a sutyorgásukat hallani.
- Kérdezd meg te.
- De nem merem.
- Akkor kérdezem én.
- Kérdezd.
- Apuci, most bele fogsz nyúlni a nyelveddel Rex szájába?
Hát, az hogy megszeppenek a kérdésre, nem kifejezés. Enyhén szólva sokkos állapotban fordulok feléjük, majd nekiállok összekaparni magam.
- Hülye, mondtam, hogy nem kellene.
- Téged is érdekelt - szuszogja le Chris Alexet.
- Egyrészt honnan tudtok ti ilyeneket? – kérdezi a szintén elég döbbent apjuk rögtön. - És mibõl gondoltátok, hogy…
- A tv-ben láttuk, ahogy egy bácsi beledugta a nyelvét egy néni szájába. És mivel itt Rex lenne a néni, apuci meg a bácsi…. így gondoltuk… - Én… néni? Jó, igaz, de na… A másik meg, hogy mibõl szûrtek le ilyesmit? Nem azt mondom, hogy nem fordult meg a fejemben milyen jó lenne, míg elmerültem a tekintetében, de legjobb tudomásom szerint, az ikrek nem gondolatolvasók.
- Rosszul gondoltátok – morran fel Joy, és egy pillanatra elszomorodom, de aztán magamra pirítok. Mégis mit vártam? Még ha érdekelném se közölné a fiaival. - Inkább sipirc, és hozzátok ki nekem a faszenet a garázsból – mondja nekik, mire a rosszcsontok felnevetnek, de már el is rohannak.
- Bocsánat – szólalok meg kissé zavartan.
- Én kérek elnézést, néha csak kimondják, amit gondolnak.
- Nem gond – mosolyogok rá, visszatalálva önmagamhoz.
- Egyébként, ha gondolod este visszaszaladok veled majd a kolihoz, legalább a srácok is elalszanak hamarabb, ha kiautózzák magukat – kacsint rám, majd felkapja az olajat, távozik. Olvadozva pillantok utána, majd gyorsan összeszedem magam, és befejezem az elõkészületeket.

* * *

- Olyan jó ez az egész délután - szusszan fel Alex.
- Igen, egyet kell értenem - kontrázik rá Chris.
- Oké,oké, de egy kis kólát még jó lenne ha innátok. Legalább a bubi miatt, tele ettétek magatokat nagyon – mondom nekik, eléjük tolva a poharat. Tudom, hogy nem egészséges, de nagy ritkán jót tesz az emésztésnek.
- Apuciiiii, ugye nem is! - néznek az apjukra.
- De – érkezik a határozott felelt, mire sóhajtva fogadják el, és isszák meg az üdítõt.  

Még egy darabig ülünk és beszélgetünk, az ikrek még vicceket is mesélnek. Utána áttérnek egy rajzfilmre, amit én is nem rég láttam a naaagy és érett barátaimmal, így ki tudom velük tárgyalni, Joy pedig elpakolja közben a maradékot. Túl jól érzem így magam, eddig egy munkámnál se volt ez, pedig sokat voltam a családokkal mindenféle programon is.
Végül nyolc körül kocsiba ülünk mind, hogy elvigyenek a kolihoz, de a fiúk már odafele bealszanak.
- Biztos ne menjünk haza, és segítsek õket lefektetni? Hazabuszozok, tényleg – ajánlom õszintén.
 - Komolyan nem kell, megoldom – mosolyog rám féloldalasan. Óje, megint pillangók… - Egyébként köszönöm a mai napot. Kicsit olyan volt, mintha igazi család lettünk volna – teszi hozzá vidáman. Ajaj, nem kéne ennek ilyen jól esnie, plána nem kombinálásra okot adni.
- Örülök, ha segítettem – mosolyodok el én is, terelvén a saját gondolataim.
- Egyébként holnap a vizsga után, ha nem nagy gond, tudsz írni egy sms-t, hogy hogy sikerült? Nem venném a lelkemre, ha miattam nem mennél át, meg a munka miatt – pillant rám, mikor megállunk a koli épülete elõtt.
- Persze, írok, amint kész vagyok – ígérem, majd mielõtt még valami hülyeség is eszembe jutna, akár megjegyzés, akár tett terén, gyorsan kiugrom a kocsiból, és berohanok az épületbe.

~oOo~

- Hogy érted azt, hogy véged? – húzza fel a szemöldökét Dan, félretolva maga elõl a jegyzeteket.
- Úgy, hogy ez a pasi egy isten! – hadonászok az orra elõtt, de erre a mondatomra már Stef is felkapja a fejét, aki eddig az ágyamon olvasott. – Imádja a fiait, azaz szereti a gyerekeket, kedves, figyelmes, és… és még a teste is elképesztõ!
Barátaim mindent tudóan egymásra pillantanak, míg én tovább lelkesedek magamban, majd Dan rám bökve mondja ki azt, ami mindkettõjük fejében megfogalmazódott:
- Elkezdtél belezúgni!
- Mi? Nem! – tátom el a számat. – Ilyen hamar képtelenség!
- Nálad nem – vonja meg a vállát Stef. – Szokásod.
- Nem is! – fújom fel az arcom duzzogva, karba fon kezekkel.
- De igen! – érkezik az ajtóból öcsém komor felelete, mire egy emberként kapjuk felé a pillantásunk. Már megszokhattam volna, hogy a kopogás nála nem dívik…
- Áh, szia Leon – mosolygok rá, mire morgolódva beljebb lép, és zárja maga mögött az ajtót.
- Ezúttal kivel akarod megbántatni magad? – érdeklõdik, levágódva Dan ágyára. Nem olyan veszettül kicsi ez a szoba, de kezd zsúfolt lenni. És pont ezért nem akartam beszélni Joyról az öcsémnek.
- Õ nem olyan! – vágom rá határozottan. – És amúgy is, nincs semmi köztünk, csak…csak.. tetszik – fejezem be motyogva, jóval szolidabban fejezve ki magam, mint barátom tette nem rég.
- Persze… legutóbb is ezt mondtad – húzza el a száját. Kicsit lealázó, hogy az öcsém oktat ki, de valahogy nem olyan a jellemem, hogy tegyek ez ellen. – Amúgy nem a holnapi vizsgádra kéne inkább tanulni ábrándozás helyett?
- Én kész vagyok! – kapom fel a fejem, megtalálva vigyorgós énem. – Éppen kérdezem ki Danéket.
- Éppen? – ismétli meg kétkedve, majd feltápászkodva indul meg az ajtó felé. – Veszem észre. Na mindegy, de jobb ha nem lovallod bele magad egy újabb szerelembe, mert csak sérülni fogsz megint. Keress jobban hozzád való személyt! Ja, és vasárnap családi ebéd, ne késs! – azzal már távozik is, mi meg tátott szájjal bámulunk utána.
- Félelmetesen érett az öcséd gondolkodása – jegyzi meg Stef. – És jók a meglátásai – teszi hozzá, majd visszafordul a könyvhöz.
- Nem fogok sérülni!- fújtatom, majd némi töprengés után, elgondolkodva kérdezem: - Amúgy… honnan tudja, most ki tetszik?
Bûntudatos csend követi a kérdésem, én meg lemondó sóhajjal állok neki, hogy cserébe jól megkínozzam õket a tananyaggal.

~oOo~

- Véééége – nyújtózok nagyot vidáman, a koli felé sétálva. Dan leharcoltan vonszolja magát mellettem, míg Stef a telefonjával babrálva halad mögöttünk.
- Végreeee – sóhajtja barátom, majd fájdalmas fintorral teszi hozzá – Hamarosan jön a következõ…
- Az is menni fog – veregetem meg a vállát, majd elõkapom a mobilom, és ígéretemhez híven, megírom Joynak, hogy jól sikerült. Dan szemöldök ráncolva figyeli az ügyködésem, de inkább nem szól semmit. Egy darabig…
- Nem néz téged is a fiának? – horkan fel, mikor érkezik egy gratuláló sms válaszként.
- Haaaaaa? – hördülök fel barátom viccnek is rossz ötletére. – Nem is olyan sokkal idõsebb, én meg nem vagyok kisfiú! – szállok vitába vele durcásan, mire sokat mondóan felröhög. Inkább el is hallgatok, mielõtt beégetem magam még jobban. Viszont nagyon remélem, hogy Dannak nincs igaza…

~oOo~

Másnap már a megnyitó napja van, ezért délelõtt még megérdeklõdöm Joynál, hogy mennyire kiöltözõs, de azt feleli, hogy semennyire, barát az egész. Megnyugszom, a kényelmesebb ruhák sokkal jobbak, ráadásul én hozom el a fiúkat az oviból, és örülök, hogy nem kell ünneplõben flangálnom a városban.
Így végül egy sötét farmert, fehér, mintás pólót, és egy divatkellékségen kívül semmire se jó, fekete mellényt kapok fel, egy vékony sál a nyakamba, és már rohanok is az ikrekért.
Elõször hazaviszem õket, és míg az apjuk intézi az elõkészületeket a megnyitóra, én nekiállok uzsonnát gyártani nekik.
- Egyezzünk meg, ha megeszitek a szendvicseket, a zöldségekkel együtt, sütök sütit. Hoztam hozzávalókat, és tudok egy gyors receptet – alkudozok velük, mikor sehogy se akaródzik megenniük a normális kaját. Erre az ötletre egymásra néznek, majd nagy komolyan rábólintanak, és enni kezdenek.
Mosolyogva csóválom meg a fejem, majd állok neki összedobni egy gyors csokis piskótát. Nem igazán értem, miért nem boldogultak velük az elõzõ bébiszitterek.
- Megjöttem! – hangzik fel az ajtó felõl, mire a fiúk felkapják a fejüket. Rápillantanak félig megevett szendvicsükre, majd hezitálva rám. Kuncogva intek nekik, hogy ennyi szünet bõven belefér, és már rohannak is az apjukhoz. Már újságolják is, mik történtek ma az oviban, majd két kezét fogva, bevezetik a konyhába.
- És Rex süt sütit, úgyhogy megesszük a szendvicseket, hogy kaphassunk – lelkendezik Alex, majd visszaülnek a helyükre.
- Remélem nem baj – mosolygok fel Joyra, elterítve a tésztát egy tepsiben. Jaj, most is remekül néz ki, de nem és nem kábulok rá! Megtörtént… mindegy, szerencsére csak gondolatban, mert a tepsi sütõbedugása tereli a figyelmem.
- Nem dehogy – feleli mosolyogva, és a pultra támaszkodva figyeli a tevékenységem. – Nekem ritkán van idõm ilyesmire, és ha sikerül is valamit alkotnom, az néha elég fura lesz. Mi készül?
- Egyszerû csokis piskóta – vonom meg a vállam, és nekiállok elmosogatni a pár piszkos edényt.
- Már most csodás illata van – jegyzi meg, a levegõbe szagolva. Halványan elpirulok, mintha legalábbis engem dicsért volna. – Te tényleg nagyon szeretsz a konyhában tevékenykedni, ugye?
- Igen – szélesedik ki a mosolyom. – Már kiskoromban is ott töltöttem a legtöbb idõt, ha otthon voltam. Biztonságot jelentett. – Biztonságot az apám elõl, aki oda ritkán tette be a lábát, túlzottan munkára emlékeztette. Egy pillanatra megint elmerengek a múlton, majd megrázom a fejem, és a félpernyi megtorpanás után, folytatom a mosogatást.
- Biztonságot? – kérdez vissza értetlenül, rádöbbentve, hogy túl sokat mondtam. Nem szeretem traktálni az embereket a kellemetlen múltammal, ami amúgy is, már csak múlt. Már minden rendben.
Szerencsére, még mielõtt részleteznem kéne, a fiúk befejezik az evést, és már mellettem is toporognak a piszkos tányérjaikkal, a süti után érdeklõdve.
- Még kell neki negyed óra – nevetek fel, elvéve a tányérokat.
- Az sok? – töpreng el Chris, Alex pedig az üvegen keresztül kezdi figyelni a sütit.
- Az pont tizenöt perc – felelem, majd kiterelem õket a konyhából. – Nem sül gyorsabban, ha nézitek, de na aggódjatok, rögtön szólok ha kész.
- Addig gyertek, válasszunk ruhát estére – hívja õket Joy, majd rám mosolyog. – Rex már így is remekül fest, ne maradjunk le mi sem – azzal felmennek a lépcsõn, én meg büntetlenül pirulhatok köldökig.

- Nekem nem! Elhoztam ugyan pár anyagot, de nem hiszem, hogy szükségem lesz az átnézésükre. A nagy részét úgyis ismételtem, és fogom éjjel, mikor kikérdezem a barátaim.
- Nem is kérdeztem még. Minek tanulsz?
- Gyerekorvosnak – mondja mosolyogva. Aztán bizonyítja is, hogy milyen remekül ért a gyerekekhez.
- Azt hiszem, neked való munka, fõleg ha a tanulás is jól megy. A gyerekekkel jól kijössz, biztos remek leszel! – mondom õszintén.
- Köszönöm… Igyekszem.
- Nekem viszont még vissza kéne mennem, kicsit elhúzódott, szerettem volna ha négyre már elõ van készítve a hús is a grillhez, de lehet csúszni fogunk – sóhajtok fel. Késõbb fogok végezni, ez már biztos, de igyekszem nagyon.
- Ömm… Én megcsinálhatom, ha gondolod. Elvileg ehetõ a fõztöm – jegyzi meg mosolyogva.
- Hát, ha nem lenne nagy gond neked…  Így nem lenne olyan késõ, mire elkezdjük, és idõben feküdhetnének a fiúk is.
- De mi bírjuk sokáig! – kotyogja közbe kicsi csemetém azonnal.
- Persze… persze, tudom - simítok végig a haján mosolyogva. Sokáig… hogyne. Kilenckor már hiszti van, ha nem lehetnek ágyikóban.
- Szívesen megcsinálom. Szeretek sütni fõzni, de sajnos csak otthon tudom kiélni a mániám, a kollégiumban hanyagolnom kell - panaszkodja édesen.
- Ide bármikor jöhetsz! – nevetek fel hangosan, majd megkérem a fiúkat, hogy h valamit nem találna, segítsenek, én meg átrohanok a szalonba, mert van még munka ezerrel.

* * *

Kész vagyunk a takarítással lassan, és a helyiségeket is sikerült megbeszélni, hogy hogyan is legyenek elrendezve. Marknak még meghagyom, hogy ha közeledik a világvége, akkor szóljon, minden egyéb esetben próbálja megoldani a gondokat, hiszen már csak egy gyors festés, az holnapra megszárad, aztán már csak be kell pakolni, de mivel holnap nincs Rex, így össze kell hangolnom, hogy apa is legyek meg tulaj is. De megoldom, voltak már velem a srácok az elzõ szalonban is.

Négykor végül sikerül elszabadulnom, lés vissza sem nézve megyek hazafelé.

- Ahh, siettem - esek be az ajtón.
- Papa, apuci! Nézd, mennyi mindent csináltunk! - kapja el a két kezem két pici fiam, és a konyhapulthoz ránt. - Rex csinálta a husit, mi meg a többit, mindent! - csicsergi Alex.
- És a krumplit is segítettünk fóliába tekerni! - lelkendezik Chris.
- Fantasztikusak vagytok - mosolygok rájuk. - És milyen pác lesz? - nézek fel Rexre.
- Három féle, fokhagymás, mustáros, és csípõs. - Ahogy kimondja az utolsót is, picit megszeppenek, és csak nézek rá.
- Csípõs is…? - Mélyen a szemébe nézek. Egy pillanatra valahogy eltûnik körülöttünk minden, csak az az édesen csillogó, viharszürke szempár, az a kipirult arc, azok a telt, csókolnivaló ajkak.
- Köszönöm - suttogom. - Semmiség - feleli, de azt hiszem, õ is hasonlóképp érezhet. Szinte szikrázik a levegõ, és a kicsik, bár nem tudják pontosan, hogy mi ez, észreveszik, és már csak ennyit hallani.
- Kérdezd meg te.
- De nem merem.
- Akkor kérdezem én.
- Kérdezd.
- Apuci, most bele fogsz nyúlni a nyelveddel Rex szájába?
Megszeppenek, ahogy Rex is. Egyszerre fordulunk az ikrek felé.
- Hülye, mondtam, hogy nem kellene.
- Téged is érdekelt - szuszogja le Chris Alexet.
- Egyrészt honnan tudtok ti ilyeneket? - kérdezem azonnal. - És mibõl gondoltátok, hogy…
- A tv-ben láttuk, ahogy egy bácsi beledugta a nyelvét egy néni szájába. És mivel itt Rex lenne a néni, apuci meg a bácsi…. így gondoltuk… - Teljesen lefagyok egy röpke pillanatra. Rexre inkább rá sem nézek.
- Rosszul gondoltátok - morranok fel. - Inkább sipirc, és hozzátok ki nekem a faszenet a garázsból - mondom, mire felnevetnek, de már suhannak is.
- Bocsánat - szólal meg Rex.
- Én kérek elnézést, néha csak kimondják, amit gondolnak.
- Nem gond - mosolyog rám.
- Egyébként, ha gondolod este visszaszaladok veled majd a kolihoz, legalább a srácok is elalszanak hamarabb, ha kiautózzák magukat - kacsintok rá, majd felkapom az olajat és már kint is vagyok.

* * *

- Olyan jó ez az egész délután - szusszan fel Alex.
- Igen, egyet kell értenem - kontrázik rá Chris.
- Oké,oké, de egy kis kólát még jó lenne ha innátok. Legalább a bubi miatt, tele ettétek magatokat nagyon - mondja Rex.
- Apuciiiii, ugye nem is! - néznek rám.
- De - felelem, mire felsóhajtanak, és mintha valami hatalmas munka lenne, elveszik a Rextõl kapott, egy-egy kis pohár kólát, hogy könnyebben menjen majd az emésztés.

Ülünk, beszélgetünk, a fiúk vicceket mesélnek, aztán valami filmrõl kezdenek el beszélgetni, amit én nem láttam, de Rex igen, így õ lesz a társuk most, amíg én összeszedem a maradékokat.
A csípõs hús… az valami fergeteges volt. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha lenne egy asszony a háznál, aki rám is gondol, nem csak a fiúkra, és ilyen alkalmakkor direkt van olyan is, amit én szeretek.
Olyan nyolc körül aztán eldöntjük, hogy hazavisszük Rexet. A koli elég messze van ahhoz, hogy a fiúk már odafelé elaludjanak a kocsiban.
- Biztos ne menjünk haza, és segítsek õket lefektetni? Hazabuszozok, tényleg - mondja. - Komolyan nem kell, megoldom - mosolygok rá féloldalasan. - Egyébként köszönöm a mai napot. Kicsit olyan volt, mintha igazi család lettünk volna - gondolkodom el vidáman.
- Örülök, ha segítettem - mosolyodik el õ is.
- Egyébként holnap a vizsga után, ha nem nagy gond, tudsz írni egy sms-t, hogy hogy sikerült? Nem venném a lelkemre, ha miattam nem mennél át, meg a munka miatt - nézek rá, mikor megállunk a koli kapujában.
- Persze, írok, amint kész vagyok - néz rám. Egy pillanatra megint elönt az az érzés, mint az elõbb, de mielõtt akármi is történhetne, kiugrik a kocsiból.

- Mert akkor se úgy épül fel az emberi szervezet, ha végignyafogod miatta az éjszakát – vonom meg a vállam könnyedén, visszadugva az orra elé a kijavított tesztlapot. Stef már vígan húzza a lóbõrt az ágyamon, ami pont egy emelettel van messzebb a sajátjától. Mindjárt egy van, és kezdek én is fáradni, de ezt a témakört csak azért is barátom fejébe tuszkolom még ma… ömm… most éjjel, az pontosabb.
- Hogy a fenébe tudod te ezt ilyen jól, mikor egy szót se tanultál ma? – duzzogja, az asztalára könyökölve.
- Nem aludtam az elõadások alatt, és megragadt – felelem, eldõlve az ágyán. – Figyelj, elmondom még egyszer, ha neked is sikerül a kövi tesztlap, mint Stefnek, ezt a részt megtanultnak veheted.
Beletörõdve bólint, és igyekszik figyelmesen hallgatni a magyarázatom, majd nekiáll a feladatoknak. Álmosan állok neki átnézni, mikor végzett, de elégedett vigyorral nyomom a kezébe a végén.
 - Tökély, tudsz te, ha akarsz!
- Aludni akarok – motyogja, vágyakozó pillantást vetve az ágyára, amint én terpeszkedek.
- Hát, az se rossz cél – pattanok fel, majd Stefet is felébresztem, és miután távozott, eldõlök a helyemen. – Holnap nézd át a maradékot, este megint leellenõrzöm hogy ment.
Érkezik valami artikulálatlan motyorgás válaszként, a következõ pillanatban viszont már csak a horkolását hallani, és a jól megszokott hanga, lassan engem is elnyom az álom.

~oOo~
 
Másnap reggel a telefonom hangos csengése majdnem kiborít az ágyamból, de sikerül viszonylag normális pózban elhalásznom az asztalról. Szerintem azon kevesek közé tartozom, akik képesek álmukból felverve is éberen és üdén fogadni a hívásokat, ráadásul rögtön felvidulok, mikor meglátom ki keres.
- Szia, zavarlak? – kérdezi Joy.
- Szia! Nem, dehogy, mond csak – felelem lelkesen, miközben párnákkal bombázom Dant, ideje neki is kelni.
- A fiúk megszavazták, hogy délután grillezni akarnak. Én olyan négy körül el tudok jönni, ha hoznád a tanulnivalódat is, nem tudnál maradni velünk legalább egy kicsit? – Oké, ez hirtelen ért. Mármint… a grillezés családi program, nem igazán illek bele a képbe, és mégis idiótán boldoggá tesz a meghívás.
- Masaaa, egyszer megbosszulja még a sors a kegyetlen ébresztéseid! – morogja barátom az összes ágynemûm alól, amik idõközben mind rajta landoltak.
- De ha a pároddal akarsz lenni, akkor…  - szólal meg Joy megint. Mi? Van párom?
Dan megint morog valamit, és rögtön leesik mit érthetett Joy félre.
- Nincs párom! – vágom rá gyorsan. - Ez a szobatársam, Dan hangja – magyarázkodok, bár magam se tudom, miért. Na jó, tudom, csak nem kéne belegondolnom.
 - Rendben, akkor egyre menj értük légyszi, a címet átküldöm sms-ben. Aztán amint tudok, hazaugrok majd, és átviszlek titeket megmutatni a szalont – folytatja, és mikor rábólintok szóban is, elköszönünk, és letesszük.
- Ki nem bírta nélküled 11-ig? – bukkan elõ Dan a kupac alól, majd rávéve magát a feltápászkodásra, visszaszolgáltatja a felét. – És még a szingliségedet is tisztáznod kellett.
- Joy volt, az ikrek apja – mosolyodok el, mire égnek emeli a tekintetét.
 - Áh… az a bizonyos Joy!
Elvigyorodva vonom meg a vállam, majd felpattanok, hogy összeszedjem magam, ma van délelõtt egy óra, amire be akarok menni, aztán megyek a srácokért, idõközben az ovi címe is megérkezett sms-ben.
 
* * *

- És grillezünk majd virslit, meg csirke husit, meg kukoricát! Rex, te szereted a kukoricát? – csacsog Alex, mikor testvére éppen szünetet tart, mert a cipõjét igyekszik bekötni.
- Szeretem – mosolygok rá a fiúra, majd segítek Chrisnek, mikor nem sikerül masnit kötnie.
- Ti is grilleztetek, mikor kicsi voltál? – érkezik az újabb kérdés.
Egy pillanatra összerezzenek, belegondolva, hogy mi történt volna, ha forró grillrács kerül apám kezébe. Valószínûleg eléggé maradandó élmény lett volna…
- Már nem voltam olyan kicsi, mikor elkezdtünk néha grillezni – felelem végül, kiverve a fejembõl a vacak emlékeket. – Már 15 voltam, így nevelõapummal együtt intéztem mindent. A húgaim meg mindig rákot akartak enni.
- Rákot? – kérdeznek vissza egyszerre, tágra nyílt szemekkel.
A kezeiket megfogva indulok el kifelé, és nevetve bólintok.
- Azt mondták, az hercegnõs.
- Pfúj, akkor nem is jó – húzza fel az orrát Alex, mire egy pillanatra elengedem a kezét, és szelíden megcsippentem a végét.
- Nem is mernéd megenni, mert még a végén leharapná az orrod – mosolygok rá, mire egy pillanatra véresen komolyan veszi, és tágra nyílt szemekkel mered rám, de mikor Chris felnevet a másik oldalamon, csak durcásan csücsörít.
- Megmerném – morogja az orra alá, de aztán hamar elfelejti a dolgot, mikor a buszra szállva, az ablak melletti ülõhelyért vetélkedhet a testvérével.

- Apuci ma is késõn jön? – kérdezi Chris, mikor már a teraszukon ücsörgünk. Õk müzlit esznek, én pedig a kisebb húgom által kotyvasztott turmixszal küzdök, amit délelõtt dobott be nekem az egyetemre. Nekik már szünet van, és Lisa szeret ilyenkor a gyümölcsökbõl elég extrém löttyöket gyártani. Végül is, nem olyan rossz, csak jobb nem tudni mi van benne…
- Nem hiszem, már itt fog dolgozni a szomszédban – felelem, egy újabb korty után, mire teljesen fellelkesülnek. A következõ pillanatban meg is jelenik az emlegetett.
- Apuciii! – reppennek mindketten a karjaiba, sûrû puszikkal ajándékozva meg.
- Mi a helyzet itthon? – mosolyog rájuk.
- Rex azt mondta, hogy itt fogsz dolgozni a szomszédban, tényleg? - kérdezi Chris, mire Joy felém pillant. Lelõttem a meglepit… Bocsánatkérõen pislogok rá, de csak rám kacsint. Oké… miért is kezdtem el ettõl köldökig pirulni? Állj, állj, állj! Huh, nem vörösödtem köldökig.
- Igen, sikerült, amit terveztünk. Holnap Rex vizsgázik, holnap után meg a nyitóünnepség.
- Rák is lesz? - kérdezi Alex, mire kis híján hangosan felnevetek.
- Nem is szereted a rákot – állapítja meg az apja meglepetten.
- De Rex azt mondta, hogy nem merném megenni, mert félnék, hopgy leharapja az orrom – feleli a kisfiú durcásan, apjából valóban kiváltva a nevetést.
- A kedvetekért beszereztetek egyet, ígérem – simít végig fia haján, majd felém pillant. - Tudsz maradni? Nem lesz gond a tanulással?

- Nekem nem –kuncogok fel jókedvûen. – Elhoztam ugyan pár anyagot, de nem hiszem, hogy szükségem lesz az átnézésükre. A nagy részét úgyis ismételtem, és fogom éjjel, mikor kikérdezem a barátaim.
- Nem is kérdeztem még. Minek tanulsz? – ül le velem szembe, ahogy a fiúk is leülnek folytatni az evést.
- Gyerekorvosnak – mosolyodom el, majd elkapom az ajándékot, amit Chris éppen a müzlis dobozból készül a tányérjába borítani egy újabb adag finomsággal. Felcsillanó szemmel kapja ki a kezembõl, de Alexnek is rögtön feltûnik, és már állnának neki vitázni, mikor közéjük dugok egyet, amit a zsebembõl halásztam elõ.
- A húgom hozta kabalának, de nektek adom, így mindenkinek lesz egy. Rendben?
Megnyugodva bólintanak, én pedig visszafordulok az apjukhoz, aki mosolyogva figyeli a mûsort.
- Azt hiszem, neked való munka, fõleg ha a tanulás is jól megy. A gyerekekkel jól kijössz, biztos remek leszel! – jegyzi meg, egy pillanatra megint pírt varázsolva az arcomra.
- Köszönöm – bököm ki végül, fegyelmezve magam. – Igyekszem.
- Nekem viszont még vissza kéne mennem, kicsit elhúzódott, szerettem volna ha négyre már elõ van készítve a hús is a grillhez, de lehet csúszni fogunk – sóhajt fel, miközben feltápászkodik.
- Ömm… Én megcsinálhatom, ha gondolod. Elvileg ehetõ a fõztöm – szólalok meg, féloldalas mosollyal.
Elgondolkozik kissé, majd zavartan túr a hajába, én pedig inkább úgy teszek, mintha a kifröcsögött tejet törölgetném, így nem állok le bámulni.
- Hát, ha nem lenne nagy gond neked… - feleli végül, így csak kénytelen vagyok felnézni rá. – Így nem lenne olyan késõ, mire elkezdjük, és idõben feküdhetnének a fiúk is.
- De mi bírjuk sokáig! – kapja fel a fejét Alex, amit az apja mosolyogva meg is simogat.
- Persze… persze, tudom.
- Szívesen megcsinálom – vonom meg a vállam. – Szeretek sütni fõzni, de sajnos csak otthon tudom kiélni a mániám, a kollégiumban hanyagolnom kell.
- Ide bármikor jöhetsz! – nevet fel, majd meghagyja a fiúknak, hogy ha keresnék valamit a konyhában, segítsenek megtalálni, és vissza is siet a szalonba.

- Na, milyen pác legyen a husin? – fordulok a konyhaasztalnál ücsörgõ ikrek felé, akik látszólag nagyon komolyan veszik a kuktaszerepet, és éppen a kukoricákról szedik le a csuhét.
- Foghagymás!
- Mustáros!
- Ömm… és ha mos megkérdezném, aputok mit szeret, kapnék egy harmadik választ, ugye? – nevetek fel.
- Õ a csípõset szereti, de sose csinál, mert inkább olyan van, amit mi szeretünk  - jegyzi meg Chris elgondolkodva.
- Akkor legyen mindhárom ezúttal – vonom meg a vállam, és harmadolom a nyers húst, majd külön-külön három féle pácot gyártok, és rakom beléjük a húsokat.
Remélem ízleni fog nekik. Otthon mindig felváltva csináltuk a pácokat tesóimmal, párban anyával, de mindig én intéztem a tüzet nevelõapummal.
Csomagolunk még krumplit alufóliába, amit nagyon élveznek, majd kukoricát is, és csinálok salátát is, így négyre nagyjából végzünk is. Kell még majd egy fél óra, mire a meggyújtott szén felett grillezni lehet, de azt majd Joy intézi, mi a fiúkkal  addig igyekszünk rendet rakni a konyhában, mire megjön. És sikerül is, az ikrek pedig nagy büszkén ecsetelik neki rögtön ahogy belép az ajtón, hogy mennyiféle dolgot csináltunk.