|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Saga-chan | 2018. 01. 26. 12:40:35 | #35377 |
Karakter: Erik Kim
Megjegyzés: Camnek
Nagyon szeretem amikor az utolsó pillanatban szolnak, hogy bocsika de Boyd mégsem tud jönni. Mi a franc van azzal az emberrel? Nagyon unom. Azt hittem, hogy ma lesz egy nyugis, munka mentes napom, de mit is hittem. Szóval fogom magam és készülődök az éjszakai műszakra. Remélem egész éjszaka ott leszek, a szomszédomba most a héten vagy mikor költözött be valaki. De már most dübörög az egész ház. Na majd ad nekik a házmester.
Szépen elkészültem, már csak az utolsó simítások és mehetek is. Már majdnem leérek amikor egy tornádó söpör el mellettem, sebtében elmotyog egy bocsit, és már megy is. Nagyszerű, már csak az ilyen suhancok hiányoztak.
Elég gyorsan be érek a meló helyre. Egy hotelből kialakított, bár, éterem és egy jó kis masszázs helyünk is van. Már majdnem olyan mint egy vellnesz szálloda,de mégsem.
- Csak hogy ide értél, azt hittem sosem fogsz. - fújtat rám a kedves főnököm.- Örülj, hogy jöttem, pedig te aztán tudod, hogy ma szabadságom van. Ja és ha holnap valamiért korábban be hívsz, még a végén beszélek a feleségeddel.- vigyorgok rá. Hát igen az emberke csalja az asszonyt. Na nem velem Jess aki alá fekszik. Nekem azért van ízlésem.
Aki nekem kell,az ne sétál csak be az ajtón. Legyen magasabb mint én, és igázzon le. Ne legyen hülye, értse a viccet. De kérdem én ez olyan nagy igény?
Reggel mint egy zombi úgy mászok fel az emeletre, de kit látnak szemeim. Az új lakó aki most zárja be az ajtaját.
- Legközelebb menjetek máshova, ha már úgy vadultok mint az állatok. - állok mellé, és szépen szolok neki, ha már lehet. - Emellett értem, hogy új lakó vagy és „éljen házibuli” de legalább ne lökd fel a másikat a lépcsőfordulóban. - s mint aki jól végezte dolgát magára hagyom. Most csak egy ágyat kérek semmi mást. Bevánszorgok a szobámba, majd elterülök rajta és alszom is.
§§§
Nagyban írom össze a készletet amikor meghallom, hogy valaki leült a pulthoz, direkt nem fordulok meg. Egyik rossz szokásom amit még a fönök is elnéz, hiszem muszáj neki.
- Helló! - köszön rám az illető.
- Jó estét, mit adhatok. - kérdezem egy mű mosollyal, miközben csak megfordulok. De nem szólal meg, helyette végig gusztál, na csak meghallgatták a kérésemet. Mikor megunom, hogy bámul, megkérdezem, hogy mit szeretne. - Hahó, most csak bámulsz vagy kérsz is valamit. - csettintek egyet az arca előtt, amitől végre észhez tér.
- Oh, bocsánat, valami gyümölcsös koktél teljesen megfelel! - mi? Gyümölcsös koktél. Na várjunk csak. Hunyorogva néztem rá, majd megtámaszkodtam a pulton úgy néztem a szemébe. Gyönyörű sötét zöld, teljesen eltud veszni benne az ember. Tetszetős az már biztos. - Illetve a számodat is szívesen elfogadom.
- Ha csajozni szeretnél kiábrándítalak Férfi vagyok. Illetve ha még ez sem zavar, akkor jelzem feléd, nem vágyom taknyosokra! Menj vissza tanulni, ne pedig lopd a napot itt.
- Ez nagyon gonosz volt! - vágja be a durcit, jaj istenkém, most nagyon fog a lelki ismeret furdalni. - Plusz milyen pultos vagy te, hogy még az se érdekel, honnan jövök, vagy valami? Hol vannak ilyenkor a sablonos szerelmes történetek szövegkönyvei? Sőt hol marad a vendég tisztelete? Hisz ki is van téve. A. Vendég. Az. Első. - olyan pultos leszek aki mindjárt megeteti veled azt a táblát. Komolyan megütöm a kis taknyost. Ezért nem szeretem néha ezt a melót.
- Ahogy a vendég kívánja. - motyogom az orrom alatt, majd csak elkészítem az italát. De így is érzem, hogy vizslat. Aj, kell nekem melegnek lenni. Mikor is voltam utoljára pasival, talán egy éve.
- Tessék a rendelésed. -tolom elé, de az ing ujjam felcsúszott, valószínű a tetkómat is meg látta.
- Miért pont ezeket tetováltattad magadra? Már mint nagyon, de nagyon tetszene, de gondolom meg van rájuk az okod és érdekel. - köszi szépen, de ezt most nem fogod megtudni, de hogy is szolt az előbbi ajánlata?
- Szóval, hogy is volt az-az elkérnéd a számom? - vigyorgok rá magabiztosan.
- Neked elgurult a gyógyszered, vagy csak képzelődök mert megmérgeztél? - suttogja. - Mert az elején még azt mondtad, hogy nem akarod. Vagy akkor most mi van?
- Figyelj, kölyök…
- Cam...
- Jó, mindegy.. Figyelj, Cameron, nem vagyok benne az ilyen egy éjszakás cuccokban, viszont túlságosan abszurd, hogy létezz. Ezért biztosra akarok menni. Ennyire egyszerű. - túl sokat csalódtam, csak a szívemet védem, ennyi.
- És ha megadod a számod azzal biztosra mész? Nem dilis dolog ez? Bár nekem mindegy, akkor mit szeretnél, hogy legyen? Te tudod a nevem, én nem a tiédet.
- Erik.
- Akkor Erik, az-az ötletem, hogy mi most számot cserélünk, beszélgetünk és akkor rendesen megoldjuk ezt az egészet, és ha még mindig úgy éreznéd, hogy valami képzeletbeli kis lény vagyok. - amikor felállt, akkor láttam, hogy tényleg magasabb mint én, igaz nem nagyon de magasabb. - Akkor majd nyugodtan elhessegethetsz...
- El is foglak, attól nem kell félned. -mosolyogtam rá ahogy az illő.
- Akkor megadod a számod. - zsebéből ki kapta a telefonját én meg le diktáltam neki, majd megcsörgetett. Mivel ide nem hozhatjuk be a telefonunkat, majd ha lesz időm elmentem a számát.
- És mi szél hozott a városba? Suli vagy meló? - kíváncsiskodom. Nem tettünk túl jó elsőbe nyomást a másikra.
- Csak érdekel, de a kérdésedre válaszoljak, meló hozott ide, de sajna még nem találtam. Itt jelentkeztem, de már be telt a hely. De tényleg miért is érdekel, eddig nem nagyon érdeklődtél.
- Hidd el, meg akartam etetni veled a táblát. - mutatok a hátam mögé. - de mégis csak adok egy esélyt egy kölyöknek. Tudom Cam, nem kell megenni. Hány éves is vagy? Mert nem mutatsz többnek húsznál. - remélem idősebb mint én.
- Mint mondtam most léptem be a húszaséveim elejébe, szóval húsz vagyok, te?
- Huszonnyolc vagyok, akkor jól mondtam, hogy kölyök. - kuncogok. Legszívesebben röhögnék de az vér ciki lenne.
- Pincér, ha kérhetném, ne csak azzal a fiatal emberrel társalogjon, jöjjön ide kérem . -ezt a hangot bárhol felismerem.
- Ne haragudj, mindjárt jövök vissza, csak elzavarom őket. - simítom meg a karját mielőtt elmegyek tőle.
- Jó estét mit adhatok a hölgyeknek? - alig tudom vissza fogni, hogy ne nevesek. Cam árgus szemmel figyel, el is hiszem. Vele bunkóztam, velük miért nem, biztos ez jár a fejébe.
- A szokásosat, meg a kis cuki pofinak akivel az előbb beszélgetett. - Hiraku, ő ez enyém.
- Ne haragudjon, de az italán kívül nem kaphat mást. Sajnálattal kell közölnöm önnel, ő már foglalt. - remélem Cam bele megy a játékba.
- Megkérdezhetem, hogy honnan ilyen jól informált? - hugi!! állj. Villámokat szóró szemekkel nézek az ikrekre.
- Onnan hölgyei, hogy ő a párom, és nem adom át önöknek. - ur isten, majd nem félre nyelte az italát, bocsi tényleg Cam.
- Bizonyítsa, csókolja meg. - Rin, elég. Oda megyek Cameronhoz, felsőénél fogva huzom közel magamhoz. De mielőtt megcsókolnám, bocsánatot kérek.
- Bocsi. - és megcsókolom. Csak egy kis egyszerű puszit akartam adni neki, de a tarkómra fogót és megcsókolt olyan istenesen. Mikor a nyelvét is át dugta, felnyögtem, még szerencse, hogy kapaszkodok belé. Meg a pult is takar, teljesen felizgatott. Mikor szét váltunk, csak a vágyat lehetett kiolvasni a szeméből, de szerintem az enyémből is.
- Na most elégedettek vagytok, ti boszorkák? - a drága jó két madár, meg úgy néz ránk mint aki megnyerték a lottót.
- Camerom bemutatom a két yaoista görcsös húgaimat, Rin, és Hiraku.
- Szervusz Camerom. - mosolyognak rá negédesen a húgaim.
|
| DiamondEye | 2017. 12. 11. 22:17:13 | #35298 |
Karakter: Matthew R. Cameron
Megjegyzés: Eriknek
Sohasem mertem belegondolni milyen is lesz kilépni a nagyvilágba, azzal a tudattal, hogy most talán új lappal indíthatok.
Amint elérkezett a pillanat egy nagyobb sport táskával szálltam le a buszról.
Szememmel végig néztem a kisebb társasházon, s elemeztem a sötétben, ahogy bizonyos ablakokon kiszűrődik a fény. Míg nézelődtem egy ismerős hang csendült fel, s én elmosolyodva néztem haveromra, aki elméletileg új lakásom ablakán hajolt ki.
- MATT! ROHADT JÓ A KÉRÓ! - kiabált, mint valami kisgyerek. - A többiekkel nem dobozoltunk ki! De siess mert el fogsz késni a saját házibulidról! - ahogy kijelentette az ütő is megállt bennem.
- Oké, Andrew, de ne legyetek barmok kérlek! A többi lakó biztos aludni akar!! - kiabáltam vissza, majd előkeresve nadrág zsebemből a kis cetlit iramodtam meg a házba.
Szélsebesen pötyögtem be a kódot, s egy sípszó után nyílt a kapu, én pedig a lépcsőkön kapkodtam a fokokat kettesével, s a kanyarban neki mentem valakinek. Sietősen megjegyeztem egy elnézést, de nem állt szándékomban megállni, csak az illető hosszú haját láttam, szóval utólag úgy véltem az egyik hölgynek a házból mentem neki, de nem igazán érdekelt már mikor bementem az új lakásom ajtaján.
Hajnalig elvoltunk a többiekkel, pontosabban reggel négyig ugyanis a házmester megelégelve a húszévesek hangzavarát vágta ki az ajtómat.
- Új lakó, de már vagy 4 panasz érkezett éjnek évadján, hogy állatkertet engedtem szabadjára! Szóval vagy befejezitek vagy repültök! - majd ahogy jött úgy távozott. Hangosan, morcosan, az ajtót csapkodva.
----
Hat óra körül mindenkit sikerült kipaterolnom a lakásom területéről. Vettem egy remek fürdőt, majd átöltözve távoztam én is a kis helyemről. Fejemre húzva a kapucnit zártam be az ajtót.
- Legközelebb menjetek máshova, ha már úgy vadultok mint az állatok! - hallottam meg egy mélyebb férfi hangot magam mellől. Felkapva fejemet szemeztem az ajtómmal, valami arra késztetett inkább ne akarjam meglesni a veszedelmet. - Emellett értem, hogy új lakó vagy és "éljen házibuli" de legalább ne lökd fel a másikat a lépcsőfordulóban! - majd ajtó nyitás és zárás.
Odatekintve pillantottam az alak hűlt helyére. Gondolom tegnap az ő barátnőjét lökhettem meg sietségemnek, míg az a randijukra sietett, vagy mi.. Nem tudom megérteni a heterók gondjait, hiszen én annak örülnék ha randira hívhatnék egy srácot, pár a magas felhőkarcolókkal, mint én senki sem mutatkozik szívesen. Lányos zavaromba megigazítottam szürke pulóveremet majd lábaimat kapkodva indultam meg, hogy körbenézzek a városban.
Ahogy kiértem telefonomat elővéve hívtam fel szüleimet, hogy beszámoljak nekik az eddigi eseményekről, hiszen azt mondtam nekik még utazásom legelején, hogy azonnal jelentkezem amint fejlemény van. Na persze ez nem történt meg így jobb ha most reggel megy végbe ez-az egész szituáció. Nevelő anyámat ismerve -aki anyám helyett anyám- biztosra veszem, hogy egész éjjel fent volt és a kis régi fehér telefon mellett kuporogva várta a csengést mely megnyugtatja, s zaklatja fel egyszerre mondván, hogy az ő "kicsikéjével" történt valami.
- Oh istenem végre! Úgy aggódtam! Tudod te mennyi idő telt el azóta, hogy azt mondtad hívsz, utoljára mikor tinédzser voltál csináltál ilyet, hogy nem kerestél, nem hívtál két teljes napon át, aztán azt mondtad, hogy mert egy lánnyal voltál akiről azóta se tudok semmit! - mesélte el aggodalmát melyre én még tisztábban emlékszem hisz a szüzességem vesztettem el sráccal, másnap pedig szinte sokkolt a dolog, hogy ezért nem tudok csajozni mert nem is érdekelt, utána jött a fejemben a kérdés, hogy a fenébe mondjam én ezt el nekik.
- Nagyon sajnálom, csak Andrew-ék rendeztek egy kis házavató bulit... - motyogtam halkan, mintha valami illegálisat tettem volna.
- Ugye nem kerültetek bajba? - kezdett aggódni, mire vonallá préselve ajkaimat hallgattam. - Mattie! Csak most költöztél oda, mondván igenis vagy elég érett az egyedül léthez, ha már dolgozol és egyebek! - emlékeztetett érveimre. - Viszont te már most ellent mondasz neki, s az első éjjel bajba kerülsz! S gondolom a ház mester rontott rátok!
- Mi a baj Sally? - hallottam meg a vonal végében Stewart hangját. Ő pedig apám helyett apám volt, szóval nem tudtam olyan drasztikusan érinteni a dolog, bár sohasem éreztette velem, hogy gondja van velem vagy bármi más szimplán ahogy nőttem elfogadtatta magával, ha egyszer útra kelek nem tarthat vissza. Talán ezért szeretem őket ennyire... szüleim helyett is a szüleim, emellett panaszom nem lehet rájuk.
Amíg én levezettem magamban az egész életem rövid összefoglalóját, ők ketten kibeszélték az eddigi eseményeket, ám a hívás ugyan úgy tartott, de a nagy csend jelezte, hogy bizony várnak a válaszomra.
- Én komolyan meg akartam fékezni őket, rendben? De végül annyira elragadott a hév, hogy nem tudtam ellenállni neki, plusz Andy a legjobb haverom, sokat jelentett neki, hogy végre a városba költözöm, többet lógunk! Higgyétek el még így is jobban jártam, minthogy magához költöztetett volna! Akkor szerintem valami komolyabb dolog történt volna! - dobtam össze a legésszerűbb monológomat, bár volt benne némi igazság melyre egy hosszú "hmmm..."-t kaptam válasznak. Szóval nincsen semmi gond.
----
Ahogy végeztem a kis túrámmal, majd otthon pakolgattam egy keveset az éjszaka eljövetelével megindultam új munkahelyemre amely ilyen bár, és étterem volt egyszerre. Hogy ez miért is volt különleges, hát semmi extrából csupán masszőrt kerestek, s úgy gondoltam megpróbálom a jelentkezést. Biztos jól fizet ha egyszer egy népszerű hotelrészhez tartozik.
Nem fűztem nagy reményeket, így mikor közölték, hogy már van valaki nem lepődtem meg. Mindig van egy jobb, aki miatt tudom, hogy keményebben kell küzdenem.
Besétálva a bár részhez helyezkedtem, azért még sem akarok letörten elmenni innen, inkább megkóstolom az egyik italt.
- Hello! - köszöntem bár nem tudom, hogy itt most udvariasnak kell lennem vagy sem.
- Jó estét, mit adhatok? - fordult meg a pultos srác egy amolyan ''vendégtűrő” mosollyal az arcán. Végig mértem, elég magasnak tűnt bár csak lehet így ülőhelyzetből tűnik annak. Hajában elhelyezkedett egy fonott szál mely hátravolt fogva a többivel egy lófarokba, egészen jól állt neki emellett az arcát is szépen kiemelte. Orra picit hegyesnek hatott, de ez olyan ártatlan kis gyerekre emlékeztetett amitől elmosolyodtam. - Hahó, most csak bámulsz, vagy kérsz is valamit? - csettintett arcom előtt, én pedig meghökkenve pislogtam nagyokat.
- Oh, bocsánat, valami gyümölcsös koktél teljesen megfelel! - vágtam rá valamit azonnal. Hunyorogva méregetett, majd kezeivel megtámaszkodva a pulton hajolt lejjebb ezzel megteremtve a szemkontaktust. Ahogy belenéztem abba az izzó szempárba két dolog ugrott bele, hogy arany, és hogy ritkaság. Nem is tudom miért, de valahogy ez jellemzi szerintem ezt a srácot. - Illetve a számodat is szívesen elfogadom! - lettem magabiztosabb, s összefonva kezeimet hajoltam közelebb a pulton.
- Ha csajozni szeretnél kiábrándítalak. Férfi vagyok. - vonta össze szemöldökét. - Illetve ha még ez sem zavarna, akkor jelzem feléd, nem vágyom taknyosokra! Menj vissza tanulni, ne pedig lopd a napot itt!
- Ez nagyon gonosz volt! - vágtam be a durcit, bár hamar nevetni kezdtem. - Nem vagyok taknyos, igaz most lettem nem rég a húszas évek kiskirálya, de naaa... - megtámaszkodva könyökömmel a pulton mosolyogtam rá. - Plusz milyen pultos vagy, te hogy még az se érdekel, honnan jövök vagy valami? Hol vannak ilyenkor a sablonos szerelmes történetek szövegkönyvei? Sőt hol marad a vendég tisztelete? Hiszen ki is van téve. A. Vendég. Az. Első. - tagoltam szépen a szavakat mikor fejemmel a háta mögött lifegő kis táblára biccentettem. Egy gyermekded mosollyal vártam reakcióját.
Figyeltem ahogy mérlegel, valamit elmormolt az orra alatt, s nekiállt készíteni az italomat. Én pedig ezt az alkalmat választottam, hogy teljességgel felmérjem őt. Szép kecses alakja volt, s a hosszú haja mely az arcát remekül kiemelt, az alakjával együtt akár lány is lehetne. A fehér inges pultos egyenruha remekül passzolt, hozzá bár az a szmoking mellény nem igazán illet oda. Ahogy felsőjének ujját szépen felhajtva pihentette könyökénél, meglestem a színes, esetleg nem színes tetoválásait.
- Tessék a rendelésed. - tolta elém a poharat, s remekül leolvastam az idézetet kezéről.
- Miért pont ezeket tetováltatta magadra? - kérdeztem érdeklődve míg belekortyoltam az italba. - Mármint nagyon, de nagyon tetszenek, de gondolom meg van rájuk az okod és érdekel miért! - szemeibe nézve kerestem a választ ugyanis ahogy ajkait vékonnyá préselte úgy éreztem bizonyos pontokat érintettem.
Türelmesen vártam, hogy ebből az egészből még is mi sülhet ki, majd ahogy biztosabban nézett a szemembe elfogott az a furcsa érzés. Hogy hívják? Csontig hatoló bizsergés vagy mi?
- Szóval, hogy is volt az-az elkérnéd a számom? - vigyorgott magabiztosan. Mégis mi lelte, nem úgy volt, hogy Ő nincs benne ezekben?
- Neked elgurult a gyógyszered, vagy csak képzelődök mert megmérgeztél? - suttogtam gyanakodva. - Mert az elején még azt mondtad, hogy nem akarod. Vagy akkor most mi van?
- Figyelj, kölyök...
- Cam... - mondtam második nevem, mert általában idegeneknek ezt adom meg.
- Jó, mindegy.. - forgatta szép szemeit. - Figyelj, Cameron, nem vagyok benne az ilyen egy éjszakás cuccokban, viszont túlságosan abszurd, hogy létezz. Ezért biztosra akarok menni. Ennyire egyszerű.
- És ha megadod a számod azzal biztosra mész? Nem dilis dolog ez? - vigyorogtam. - Bár nekem mindegy, akkor mit szeretnél, hogy legyen? Te tudod a nevem, én nem a tiédet.
- Erik. - felelte nyugodtan.
- Akkor Erik, az-az ötletem, hogy mi most számot cserélünk, beszélgetünk és akkor rendesen megoldjuk ezt az egészet, és ha még mindig úgy éreznéd, hogy valami képzeletbeli kis lény vagyok. - feltámaszkodva álltam fel az asztaltól ezzel megbizonyosodva, hogy csak két centivel vagyok magasabb nála. - Akkor majd nyugodtan elhessegethetsz... - vigyorogtam akár csak a vadalma.
Szerkesztve DiamondEye által @ 2017. 12. 11. 22:22:01
|
| Matrjoska | 2012. 07. 15. 20:56:26 | #22212 |
Karakter: Naoha Takamura
Megjegyzés: frunak
Naoha:
Ha az ember kettős életet él, mindig mardossa valami megmagyarázhatatlan érzés. Tudom, hisz még csak középiskolába járok, de már évek óta két arcot viselek.
A barátaim mind normálisnak tartanak. Kapitány vagyok a suli focicsapatában, emellett a kosárcsapat is nagyban számít rám, amikor csak időm engedi. Ahol lehet, segítek, mégis… távol kell tőlük tartanom az iskolán kívüli életemet.
Az előítéletek és ujjal mutogatások meg lehetetlenítenék az életem, ha kiderülne milyen is vagyok valójában.
Egy különös betegséget állapítottak meg nálam az orvosok, amit nagyon sokáig fel sem ismertem, hiszen azt hittem, hogy ez csak a kamaszkornak tudható be. Tévedtem.
Szatiriázisban szenvedek, ami annyit takar, hogy sokkal inkább igénylem a szexuális életet, mint mások. A napi egy-kettő menet, számomra közel sem elég. Napirend szerint élek, ami persze nem olyan szorosan fog, hogy nem tudjam magam jól érezni, de mégis egy határozott napirend. Ezt akkor hoztam létre, mikor sikerült kiköltöznöm a kollégiumból. Ez hatalmas segítség volt számomra, hiszen a kollégium nem volt koedukált, ezért nem lehetett csak úgy zárva tartani az ajtót, az azonnal gyanússá vált a többiek előtt, majd jöttek is a suttogások az ember háta mögött. Legalábbis jó esetben suttogások. Nem mindenki tolerálja jól a melegeket.
Mára már minden sokkal könnyebb.
Reggel mindig valaki mellett ébredek. Általában ez mindig valaki más, aki ráér a privát noteszemből. Nem válogatok túlzottan. Hol egy női mell duzzad a mellkasomhoz, hol pedig tesztoszteron szagban úszik az egész lakás, ugyanis biszexuális is lennék.
Sajnos azért már a suliban is történtek „balesetek”. Volt, hogy viccesen bezártak valakivel az öltözőbe, vagy a szertárba, ahol nem sikerült leküzdenem a vágyaimat és rámásztam a társaimra. Ezekből szerencsére még nem volt gond, sőt, ha nem velem történt volna, álmomban nem hittem volna, mondjuk Kyosukéról – a karate csapat elnökéről -, hogy nem veti meg a fiúkat sem. Ezt viszont soha nem fogom nagydobra verni. Nem csak az ő, de még a saját érdekemben sem.
Egy nagy kamion áll a bérház előtt. Kíváncsian nézegetem, majd eszembe jut, hogy a szomszéd lakásra sokáig ki volt írva, hogy eladó, kiadó. Ezek szerint végre beköltözik oda is valaki.
Alaposan végigmérem a dobozokat, amiket sorra visznek felfelé, de nem sokat tudok megállapítani belőle, teljesen átlagosak. Talán majd odafent összefutok vele.
Szerencsére nem a liftet használják, hanem a lépcsőt. Nem lett volna mentalitásom feltrappolni a negyedikre, így munka előtt.
Hangosat csenget a fülke, majd a lomha ajtók kinyílnak.
Nagy a tumultus a szűk folyosón. A dobozokat úgy látom csak eddig hordták. Jellegzetes tompa hangokra leszek figyelmes. Biztosan az új szomszéd az, pakol.
- Jó napot! – köszönök be a nyitott ajtóban állva, miközben a kulcscsomómat keresem.
- Jó napot! – hallom meg egy férfi válaszát a látó távolomon kívül. Kellemesen markáns.
Áh, végre megvan a nyavalyás. Felhajtom a megfelelő kulcsot, majd nyitom a zárat. Jobb lesz sietnem, mielőtt elkések.
..oOo..
Fáj, mégis mámorító az érzés. Rám nehézkedik a robosztus termete, mélyen belém mártva merev tagját. Őrjítő ez az érzés.
Görcsösen akaszkodok bele a lepedő kemény anyagába. Ordítanék. Olyan igazit, mélyről. Forró minden körülöttünk, még az izzadt ágy is szinte forr.
A talpamban hasít az érzés, mitől csak tovább vonaglok alatta.
Erősen belém vág, mitől szorosan megfeszülök.
Hördül, mitől libabőrös a karom. Olyan érzéki, egy ilyen hang. Mély és borzongató, szinte már csak ettől is feláll.
Beleragad a hajamba, magához húzva a fejem.
A rohadék! Most még inkább érzem, ahogy bennem jár.
- Jó, kicsi Naoha? – dörmögi a fülembe, majd végig nyalja azt.
- Ihgen… - nyögöm neki, tovább fokozva a tempót, amennyire csak képes vagyok ebben a helyzetben.
Egyre inkább tesz a kedvemre ő is, mitől egyre inkább a közelébe kerülök annak, amiért idáig cipeltem.
Rám parancsol, hogy nyögjek. Hallani akarja, ahogy élvezem őt. Nem kell többször kérnie. Teljesítem olyan hangosan, ahogy egész idáig akartam. Torkom szakadtából adom át magam az érzésnek, leküzdve minden ostoba gátlást, ami eddig feszéjezett. Nem is tart soká, el is ér az orgazmus gyönyöre. Vajon ezt az új szomszéd is hallotta?
|
|
