Csattogás. Reccsenés. Zörrenés. Egy fa ágának lehullása. Madarak csiripelése. Mély lélegzet. Léptek zaja. Néma csend. Majd kezdődik előröl.
Ahogy az ember ezt a rituálét hallja nap, mint nap, valahogy már egészen sikerül is megszoknia. Főleg, ha ő maga a zaj okozója.
Lassú léptekben közelítek egy farönkhöz. Kunait dobok felé. Egy másik céltáblás fába pedig shulikent. A harmadik fába egy chidorit küldök. Kidől. A benne fészkelő madarak méltatlanul kiabálva elszállnak. Fáradtan lihegek. Hátrébb lépek párat, és megismétlem a mutatványt. Ebből áll a mai edzésem. Igazán kimerítő. De ez engem sosem hátráltatott. Amit egyszer eldöntöttem, azt nem vonom többé vissza. Újra és újra gyakorlom a célba dobást, a chidorit, bár egy idő után már kisebb erővel, nehogy a nap végére kiirtsam az egész erdőt. Ichiraku már tegnap is rám ordított, hogy mit képzelek magamról, mért nem a gyakorlótérre megyek? Hát, mert nekem ez a gyakorlóterem. De már látom is magam előtt azt a zsémbes, undorító képét, úgyhogy inkább nem kísértem a sorsom… megyek a gyakorlótérre. A táskámból egy törcsit előhúzva indulok el, aztán a tatyót a hátamra dobom, a törcsit pedig a vállamra. Elég régóta güliztem már itt, talán egy kicsit pihenni kéne, de… majd csak később. Most az edzés az első.
***
A gyakorlótérre érve két srácot pillantok meg, amint valami fa alatt sétálgatnak. Na, remek, ez hiányzott még csak. Utálom, ha tömeg van edzés közbe (még akkor is, ha ez közel sem tömeg). De próbálok nem törődni velük, így a cuccaimat ledobva egy kunait veszek elő. Fél percig sem edzek, de már egy hangos ordításra leszek figyelmes. Tekintetem a srácok felé emelem, mivel onnan jött a hang. Az egyik fekete hajú gyerek épp a másikra mászik, és… te jó ég, segítenem kell! Mire ez a gondolat végigfut az agyamon, már a srác előtt vagyok, és a másiktól ellökve nekirontok. Hát igen, az ösztöneimet valahogy nem tudom legyőzni… már éppen támadnék rá, mikor ő eltűnik alólam, és fél méterrel arrébb tűnik csak fel.
- Mi a..? – morgom megilletődötten, és feltápászkodok a földről. – Menekülünk hapsikám? – kiáltok a fekete felé, aki erre ridegen pillant rám.
- Nincs szükség harcra. Félreérted a helyzetet… - most, hogy így jobban belegondolok, ezt a fazont még nem is láttam. Ami pedig elég érdekes, mivel én szinte mindenkit ismerek a faluból.
- Meséld ezt be másnak! – kiáltok vissza gúnyosan, és ismét nekirontok. De mielőtt még odaérhetnék hozzá, valami nagy feketeség ellep, és magába zár… mi ez? Nem tudom… nem kapok levegőt… fáj… az utolsó emlékem az, hogy valami rohadtul szar ízű lötty szalad a torkomra…
***
Nyöszörögve ébredek, és a homlokomat a kezembe temetve ülök fel. Még mindig érzem a lötty ízét a számban, de már kevésbé kellemetlen.
- Áh, felébredtél – hallok egy ismerős hangot a közelből, mire hirtelen feltűnik mellettem a gyakorlóteres fazon. Ijedten szökkenek arrébb tőle, mikor egy borogatást akar a fejemre nyomni.
- Te meg ki a franc vagy? És hova hoztál? – kiabálom felé indulatosan, ami a jelenlegi állapotomban elég szánalmasan hathat.
- A nevem Sai, és biztonságos helyre – húzódik ismét közel hozzám, hogy a borogatást a fejemre rakja, de én csak ellököm magamtól, és felpattanok ültemből.
- Nem kell nekem a te biztos helyed! – rivallok rá idegesen, aztán a pólómat kezdem keresni, ami jelenleg valamiért nincs rajtam. És azt hiszem sejtem is, miért nincs.
- Megértem. De kérlek, hadd magyarázzam el, amit a gyakorlótéren láttál – hátráltat továbbra is a Sai nevezetű gyerek, mire én szikrázó szemekkel fordulok vissza felé.
- De csak gyorsan. Más dolgom is van ám!
A fekete bólint, aztán elkezdi magyarázni a szitut, ami először elég hihetetlennek tűnik, aztán egyre valószerűbbnek. A lényege pedig az, hogy Sai nem akart rosszat a kölyöknek…
-… valóban? – méregetem bizalmatlanul a feketét, aki csak bólint.
- Igen. Félreértetted…
- Hát persze – sóhajtom fel megadóan. Ugyan nem hiszek neki teljesen, de az időmet sem akarom tovább rá vesztegetni, ráadásul nem is érzem jól magam a közelében… - Hol a ruhám?
- Jó helyen. Még ne akarj sehova se menni. Túl sok festéket nyeltél, ami eléggé legyengített? – festéket?
- Te csak ne okoskodj itt! – rivallok rá ismét, de komoly arcát látva csak megadóan elfordítom a fejem. Végül is… van most egy kis időm. – Hát jó – egyezem bele készségesen. – Köszönöm, hogy így törődsz velem… mit is mondtál, mi a neved? – kérdem enyhe gúnnyal a hangomban, mire a srác elém sétál, és valami fura mosollyal a képén kezet nyújt nekem.
- Sai – mosolyog továbbra is, én meg csak furcsállón pillogva rá, kis habozás után viszonzom a gesztust.
- Uchiha Sasuke! Mostantól Sabaku no Temari ügyel rád, nála fogsz élni, és ha életen akarsz maradni, akkor bebizonyítod, hogy megbízhatunk benned! Addig viszont, ezt a karperecet fogod hordani, ami elszívja a chakrádat. – kattintja a fekete hajú férfi csuklójára kis karperecet Tsunade, majd szigorúan, csípőre tett kezekkel magasodik elé tiszteletparancsolóan. - Üdvözlet ismét Konohában!
Jó meló lesz... csak tudnám, Shikamaru mit fog szólni, és hogy mennyi rament vegyek, mire Naruto látogatni jön....
Felhasználó tiltása Szerkesztés Törlés
2009.04.24 23:13 Idézet Válasz Moderálás
Hiyahiya
Temari:
Már megint kezdi... komolyan mondom, rohadtul elegem van már ebből... egy hete vagyunk házasok, és máris megőrjít! Mi az már, hogy hejj a nője lettem aztán maradjak a konyhában? Ninja vagyok, a rohadt életbe, nem ülhetek a seggemen és olvashatok nyamvadt szerelmes regényeket! Mi ez a soviniszta felfogás? Attól, hogy feleségül mente hozzá, nem dobtam el a fejpántom! Főleg most, hogy Suna és Konoha békét kötöttek! Folyamatosan ügyelnem kell erre az apró, törékeny kis cérnaszálra, nehogy elszakadjon! Nem lazsálhatok, és szülhetek egy focicsapatnyi gyereket! Most nem!
Komolyan mondom nem értem mi van ezekkel a konohai pasikkal! A testvéreim le is tagadnának, ha megtudnák, hogy elpuhulok, amiért férjhez mentem, és rózsaszín habos lett az életem! Nálunk nem szokás egy kunoichinek addig lazsálnia, amíg bírja szuflával, agy amíg teherbe nem esik... kell a halálnak most a terhesség! Fiatal vagyok, férjem van, és boldog vagyok így! Mit kell ezen ennyit lovagolni? Esküszöm Shikamaru minden túlreagál... szarok rá, hogy legszívesebben már nyulak módjára csinálná a kölyköket! Ha nem tudja felfogni azzal a 200-as IQ-val hogy MOST nem kell gyerek, és nem fogok jó asszony módjára otthon punnyadni egy szar szappanopera előtt, akkor kár volt valaha is egyáltalán szóba állnunk...ááááh! Rohadtul elegem van már! Ha tudom, hogy ez lesz, akkor előbb tolom le tövig Gaara torkán az esküvői beszédet...
Szemeimet megforgatva tépem fel az ajtót, s kietlen utcára lépve sétálok el hiper iramban, mögöttem a küszöbön álldogáló, egy száll alsóban szobrozó férjem, aki fekete szemeivel szikrákat szórva ordít utánam, mint valami idióta félállat. Közel is van hozzá mostanában... már csak bunda kéne rá, meg s hosszú szemfogak, és elmehetne fajtiszta tenyész kutyáak az Inuzuka klánhoz...
- Temari! Azonnal állj meg! – kiáltja utána, mély hangja zaklatottan visszhangzik az utca falai között, s én csupán vállam mögött mutatom neki szép, karcsú középsőujjamat ezzel jelezve, kábé mennyire van kedvem bemenni, és tovább hallgatni a dumálását. Nekem aztán ne mondja már meg, mit csináljak! Menjen a sovinizmusával ahhoz, aki foglalkozik hozzá! Mert én rohadtul nem!
- Nagy szart! Inkább állj be a zuhanyba, és eressz magadra hideg vizet! Hátha attól észhez térsz, te barom! – vetem még hátra vállam fölött, majd mielőtt még vicsorogva utánam ronthatna eltűnök szeme előtt, és villámgyorsan húzom el a csíkot a tetőkön. Érdekes, mit ki nem hoz az emberből a házasság! Az előtt is voltak ilyen pillanatai, de a végén ő könyörögött bocsánatért. Én nem könyörgök senkinek. Majd ha akarja beismeri, hogy igazam van, és akkor jön az összeborulós jelent, mert bármennyire tudom néha a pokolra kívánni ezt az idiótát, azért szeretem... most viszont még legszívesebben kiverném a fogait, és kiherélném, szóval a saját az ő és a környezetünk biztonságában nem megyek a közelébe... őt sem és engem sem kell félteni. Lenne itt tarolás, ha egyszer zúznák egy jót...
Miért nem hallgatok, soha Kankuróra? Nem meg mondta az a szoknya-gatya pecér, perverz disznó, hogy meg fogom én még szívni itt Konohában Shikamaruval? Ha nem sietnék ennyire, hogy kitomboljam egy csöppöt magam, tuti a falba verném a fejem.. hogy fog röhögni az az állat ha megtudja, milyet patáliát rendeztem a férjemmel... huhh... de akkor ő is búcsúzik a fogsorától, az száz...
Villámgyorsan érek el gyakorló pályához, s legyezőmre támaszodva fújom ki magam. Mázli, hogy nincs itt senki sem, mert most rohadtul nem lenne kedvem az éhes tekinteteket bezsebelni... máskor még rá is játszok, sőt! Egyenesen élvezem a sok pasit, aki félmeztelenül figyel, de most nincs hangulatom hozzá... tombolni akarok, de nagyon sürgősen...
Dühös tekintettel legyintek legyezőmmel, ami elegáns kis széllel kaszabolja miliszer milis darabokra az egyik bábot, ami egy másodperc alatt esik darabjaira... huh... na így még egy pár tucatot, és akkor heppi leszek és nyugodt...
Minden másról elfeledkezve szaggatom tovább szerencsétlen bábokat, fejüket tépem le szelemmel, vagy épp darabolós gyilkost játszva mutatom be nekik a szalámi effektust, közben pedig dühtől fortyogva emlékszem vissza kis „vitánkra”... ami igazából, nagy jó indulattal sem nevezhető csak „vitának” képzelem holnap Chouji és a szőke nyihogó ribizli Ino mit fog a fejemnek vágni... nem tudok egy olyan férfit lelkileg tönkrevágni mint Shikamaru! Tönkre vágja az magát is! Néha komolyan kiismerhetetlen tud lenni... egyszer érzékeny, máskor meg tépi a ruháimat...
Akaratlanul is imádott férjem uram képét képzelem az egyik bábúhoz, ahogy már egy ideje felgyülemlett feszültségem célpontja ként zúzom szét miatt a az egyik védtelen, tehetetlen bábut, lesodorva fejét... ha most ugyan így levághatnám annak a baromnak a buciját, de boldog lennék most! AAhhjjj.... úgy érzem rövid időn belül meg fogom fojtani... nyugalom Temari! Friss házasok vagytok! Előfordul az ilyesmi! Majd leszokik róla, hogy beleszóljon a döntéseidbe... ha meg nem, akkor majd megismertetem egy-két kemény dologgal a mogyoróit... bár azokra még szükségem lesz, azt hiszem...
Már épp támadnám a többi szerencsétlen széna halmot, mikor is két kéz siklik derekamra, mint két, alattomos kis kígyócska, akik nem hallottak a jó modorról… forró lehelet cirógatja nyakam érzékeny bőrét, olyan, amitől reflexszerűen bizsereg végig gerincem mentén a jóleső melegség, libabőrös leszek tőle, s akaratlanul halk sóhajt engedek útjára… Shikamaru… ez az állat képes utánam jönni, és bocsánatkérésként letámadni? Csak azt ne mondja, hogy a gyakorló pálya közepén akar vígszataló-dugást rendezni!
- Szia édes! – szólal meg egy idegen, kellemes mély hang, melytől megdermedek, mint ha seprűt dugtak volna a fenekembe, levegő vételének kellemes cirógatására, megremegek, s hiába vagyok egy cseppet dühös, zaklatott, és idegileg K.O. ezért az ösztönös vágy felébred bennem, nem is akárhogy… ki a nénikém ez? Nem lehet, igaz, ha nem Shikamaru, akkor a többi barom képes ilyenkor rám jönni! Ha megint Genma az, én olyat verek be neki, hogy nem lesz gondja a szalmaszálrágásra… egy kis nyugalmat sem kaphatok már? Apácának kell ahhoz lennem, hogy legyen egy szabad percem!? Vagy minimum Betti a csúnya lány 2.0-nak…
- Mi a franc? – érdeklődöm, egy cseppet sem bájosan, s fordulati lendületből, akarom képen törölni az ismeretlen illetőt, hátha elveti azon szándékát, miszerint engem a többi buta libához hasonlóan, leszel és kezelget egy kicsit… és persze, ha már itt van akkor a mérgem levezető eszköze is lehet, és egy emberként szenvedhet a férfinem miatt… lerázom magamról az izmos karokat, megpördülök, és hatalmas ütést készülnék bevinni, mikor is sápadt, férfias ujjak fonódnak csuklómra, megakadályozva ezzel azt, hogy bevigyek egy olyan jobbost, amitől nem csak a tengelye, de még a világ körül is megfordulna… - Azonnal engedj el te állat!
És itt jön az, amikor Temari elveszti a türelmét, és olyan sípcsontos bevisz, hogy az illető már csak keresztapa, lehet utána…persze előtte szabaduljunk ki, váljunk harcképessé, és csak utána kasztráljunk…de azt istentelenül erősen…
Ehhez híven próbálkozom azzal, hogy elszakadjak az erős ujjak rabságából, azonban azok olyan erővel tartanak, mint egy humán bilincs, amibe belesajdul csuklóm vékony csontozata… ezekben a pillanatokban, nagyon örülnék neki, ha minimum férfi lennék, vagy lenne egy harmadik kezem, amivel a legyezőmet elérem.. persze az is lehet, ha nem lennénk ilyen pipa, akkor hideg fejjel, szokásos elegáns vagánysággal gyűrném el ezt az irritáló alakot, de most, az agyam előtt táncoló vörös köd nem szándékozik feloszlani egykönnyen…
- Mégis kinek képzeled magad, hogy csak így hozzám mersz érni! – vonom kérdőre, de pofátlan módon még arra sem képes, hogy válaszoljon, így tovább ócsárolom, dühöngök, mert jelenleg eléggé magam fölött vagyok... azaz felment a pumpa, és ez a szemét csak tovább növeli... - Eressz el, vagy különben szólok Gaarának, s nagyon megjárod.
Oh igen... ha már az öcsémmel jövök, akkor tényleg kész lehetek... szart se érdekli, ki a nénikém ez! A lényeg az, hogy vagy én vagy Gaara veri szét a fejét, amiért molesztálgat! Bár Odáig sosem süllyednék, hogy a testvéreimnek nyihogjak, mint a legtöbb eszetlen ribi... sunai nő vagyok! Azokban több a keménység és a büszkeség. Csak úgy kibukott... előfordul, hogy az ember tesz véletlenül dolgokat... Kankurou véletlenül csalja meg a szeretőit, Gara véletlenül öldököl néha, Kakashi-san véletlenül kegyetlenkedik olykor, Shikamari véletlenül csapja ki a hisztit olykor, és én véletlenül fogom eltörni ennek a kedves idegennek az állkapocscsontját, ha nem húzza el a belét, de villámgyorsan!
Azonban bájos látogatom nem igen szándékozik eleget tenni „kérésemnek”, sőt, körülbelül egy taifun sörtésgégével pillant el rám... ismerős a pasi... valahonnan nagyon... bár így sötétben kicsit nehéz kivenni vonásait...
- Na ide figyelj. Elegem van a süketeléseidből. Legbelül tudod, hogy ki vagyok. Nézz mélyen a szemembe. Te is emlékszel még arra napra ugyanitt Konohában, mikor a Chuunin vizsgán a drágalátos Gaara öcséd ellen küzdöttem, s meg is öltem volna, hogy ha nem állítanak le. Kemény küzdelem volt az elismerem, azonban ma már semmi esélye nem lenne. Ellenem. Az utolsó Uchiha ellen. – magyarázza mély hangján, s én elképedve, holt sápadtan, nagyra tágult szemekkel mérem végig jóképű arcát, s szinte egy szempillantás alatt villan be egy fiatal fiú képe, aki miatt Naruto gürcöl, mint az igás ökör... Uchiha Sasuke? Hogy a rossebbe kerül ez ide? Mit keres itt? Ha Naruto megtudja, hogy itt van nagy baj lesz!
És A legfontosabb kérdés... mit akar tőlem? Nem mintha nem találhatnám ki... nem vagyok én erkölcsös szűzkislány, hogy ne tudjam, mit akar egy nőtől egy férfi az éjszaka közepén...
- Sa.. Sasuke Uchiha… - lehelem még mindig halkan a döbbenettől, eredeti hangomhoz képes rigócsiviteléssel makogok, és ha nem lennék olyan állapotban és azzal akivel, akkor egészen biztosan először őt,aztán magamat pofoznám meg.... mi ez a félénk kislányos viselkedés? Seggbe kéne, hogy rúgjam magam!
Megremeg térdem, gyengévé válik, hogy tartson, a belőle áradó erős chakra, és veszély megbénít... férfias, kesernyés illat oromba kúszik, és együttes erővel bombázzák érzékeimet... a francba, hogy nekem mindig ilyen mázlim van! És még meg is tart, magához ölelve... ehh... nagyon kedves... komolyan, mindjárt nőietlen szavakkal fogok neki kedveskedni...
Nem igaz, hogy egy veszélyes missing-nin, oltási helyes pasi így le tud taglózni Temari! Férjed van! Gondolj erre... Rossz ötlet, ha erre gondolok, máris forr bennem a düh, és legszívesebben darált húst csinálnék, ebből barom Uchihából! Persze.. az is igaz, hogy mióta elment erősebb lett... az öcsémmel fel tudta venni a harcot, akkor elbújhatok... attól még az ágyék tájék ugyan olyan gyenge pont... egy láblendítés, és mindjárt nem lesz ilyen átkozottul kanos!
- Úgy bizony.. Sasuke Uchiha. Itachi Uchiha és Orochimaru gyilkosa. A Taka vezetője. Chidori használó. A Mangekyou Sharingan birtokosa. – mutatkozik be, beigazolva eddig is tökéletes sejtésemet, és ahogy veszélyes közelségben megvilágítja pofiját a holdfény, még a levegő is belém reked... ejj de kikupálódtál! Nem semmi... fogadok a csajok omlanak utánad... kár, hogy én az átlagnál azért egy cseppet keményebb dió vagyok,főleg ha nincs olyan hangulatom... úgy hogy sasszézz el, édes, mert kénytelen leszek összeszedni magam, és kitölteni rajtad, a most már tetőfokon lévő ingerenciámat... először Shikamaru, most meg ő? Mi jöhet még?
Egy mozdulattal, játszi könnyedséggel dob vállára, s az egyik bábuhoz cipelve egy szempillantás alatt bűvöl kígyókat, amikkel elegánsan és találékonyan tesz
Felhasználó tiltása Szerkesztés Törlés
2009.04.14 01:20 Idézet Válasz Moderálás
danger
Sasuke 2:
Suttogja elhaló hangon, s közben félénken engem méreget.
Elmosolyodok.
Szóval félsz drágám. Ez remek. Azonban tudom, hogy ott lapul benned a démon, csak elő kell csalogatnom valahogy. S ha sikerül…
Felemelem a kezem, s a karom meghosszabbításaként függő fegyver pontosan Temari homloka közepére mutat. Néhány lépést előre lépek, majd gondos célzás után szemmel szinte követhetetlen mozdulattal beviszek két vágást.
Szinte hallani, ahogy az anyag elszakad, s a következő pillanatban lágyan lehullik, szabadon hagyva áldozatom testét. A katanát a földbe szúrom, s miközben közelebb lépek előkapok egy kunait. Egyik kezemmel gyöngéden végigsimítok az arcán, beletúrok selymes hajába, s egy erőteljes mozdulattal húzom ajkaimhoz. Felsikkantana, azonban egy erőteljes csókkal folytom belé a szót. Megpróbál távol tartani, azonban könyörtelenül, s megállíthatatlanul hatolok be, nyelvem táncot jár a szájában, s ajkait harapdálom, de olyan erővel, hogy kiserken a vére.
Kényszerítem magam, az elszakadásra, miközben ajkairól a vért nyalogatom. Nem akarom csak egyetlen pontra koncentrálni a figyelmem. Ujjammal letörlök néhány könnycseppet, s hagyom, hogy a másik, kunait tartó kezem elkalandozzon a mellei felé. Egy vágás, s melltartó máris a hátánál fityeg ketté vágva. Vadállatként vetem magam melleire, s harapdálom bimbóit, miközben a fegyverrel teljesen átnedvesedett bugyiján keresztül csikóját simogatom. Felsikolt azonban egy vad csókkal ismét beléfolytom a szót.
- Ejnye….. Ugye nem szeretnéd, ha valaki esetleg meghallana minket? Mindenesetre kénytelen leszek betömni a szádat, hogy nyugodt legyek.
Levágott ruháihoz sétálok, s felemelem homokpántját. Szájához teszem, s jó szorosan megkötöm a feje mögött.
- Így ni. Most legalább csendben maradsz egy ideig. Nekem pedig lesz időm befejezni amit elkezdtem.
Vadul vetem magam ismét melleire, miközben a kunaial apró sebeket ejtek testén, s élvezettel nyalogatom le a kiserkenő vért. Minden egyes apró vágásnál felkiált, azonban a hitai-ate tökéletes hangtompítóként működik, semmit sem lehet hallani.
Tökéletes..
Felállok
Mélyen a szemébe nézek, s az ott látottaktól boldogan elmosolyodok. Jó úton haladok a bestia felé.
Megszabadítom a fejpánttól.
- Teee rohadt szemét disznó.
Köpi a szavakat gyűlölettel teli hangon.
Óó hát nem édes?
Ma az én szukám leszel…
Kiabálj csak drágám...
Felhasználó tiltása Szerkesztés Törlés
2009.04.14 01:19 Idézet Válasz Moderálás
danger
Sasuke:
Lassan lépkedek végig Konoha poros utcáin. Annyi év után visszatértem az olya régen elhagyott falumba, hogy felidézzek pár szép, és kevésbé szép emléket. Itachi megölésével végre beteljesítettem fogadalmam, melyet halott családom sírja felett tettem. S most itt vagyok, hogy megöljek még valakit. Akit egyszer a barátomnak neveztem. Uzumaki Narutot…
Eben az időben még elég kevesen lézengenek az utcákon, ráadásul az alakom is megváltozott az elmúlt évek alatt, így nem szükséges Hengével megváltoztatnom a külsőmet. Senki sem ismer fel. Szinte teljesen fegyvertelen vagyok, eltekintve a hátamon tartott katanámtól, s néhány apróbb kunaitól, melyeket a ruhám mélyére rejtettem el. A gyilkolás azonban ráér. Előbb még nosztalgiázok egy picit. Szinte az egész falut bejárom, bár mindvégig a múltban vagyok, s alig figyelek a jelenre.
Az akadémia, ahol Naruto „megcsókolt”
A birtokunk a családom hulláival.
Az erdő, ahol Sakura elájult miután Kakashi behúzott a földbe a fejvadász jutsu segítségével
A Hokage iroda, ahol az első komolyabb küldetésünket kaptuk.
Az Aréna, ahol Gaaraval harcoltam.
A kiképző terep, ahol…
… ahol egy elképesztően csinos szőkeség éppen gyakorol. Közelebb lépek, s végignézem, ahogy legyezőjével lefejezi az egyik bábút.
Sabaku no Temari!
A volt Kazekage lánya, a jelenlegi nővére. A szél harcos. Volt alkalmam találkozni vele a Chuunin vizsgán, s megtapasztalni az erejét. De vajon mit kereshet itt? Tudtommal már régen elérte a Jounin rangot. De akkor meg mi? Halkan felsóhajtok, s próbálom kitalálni, hogy mi az ami Konohába vezérelte Sunagakure harcosát. ..
A név villámcsapásként hasít a fejembe. „Shikamaru Nara,” Hát persze ez lesz a megoldás, hallottam olyan pletykákat, hogy ezek ketten összejöttek, s ezáltal a két falu is erős szövetséget kötött egymással.
Egy fa ágára telepedve figyelem edzését, s közben szemem végigsiklik, formás fenekén, gömbölyded mellein, telt ajkain. Igazi nő lett, mióta utoljára láttam, s a szexuális kisugárázása megbolondít.
Halk sóhajok törnek fel belőlem.
Vágyom rá
Már foglalt.
Hol érdekel az engem?
Akarom
S amit akarok azt meg is szerzem
Szememben fellobog a vad tűz, s egyetlen mozdulattal leugrom az ágról. Járásom halk, s könnyű, azonban ha hangosan odacsapnám a földhöz a lábam, azt sem hallaná meg a gyakorlása által okozott zajban. Csak arra kell ügyelnem, hogy mindig a háta mögött maradjak, különben nem fogom tudni meglepni.
Karjaim dereka köré fonom, míg orrommal a nyakát érintem meg.
- Szia édes!
Suttogom, s élvezettel figyelem édes testét, ahogy leheletem hatására libabőrös lesz.
- Mi a franc? – Kiáltja el magát, miközben kiszabadítja magát ölelésemből, s félig megfordulván egy pofont próbál lekeverni nekem. Azonban egyetlen ujjal sem érhet hozzám. Elkapom mielőtt akár a mozdulat szele meglegyinthetne.
- Azonnal engedj el te állat!
Dühöng, s próbálkozik kiszabadulni, azonban hiába. Olyan erővel szorítom meg csuklóját, hogy fájdalmában elfehéredik.
- Mégis kinek képzeled magad, hogy csak így hozzám mersz érni
Olyan édes, mikor így kikel magából.
- Eressz el, vagy különben szólok Gaarának, s nagyon megjárod.
Arcom elkomorul.
- Na ide figyelj. Elegem van a süketeléseidből. Legbelül tudod, hogy ki vagyok. Nézz mélyen a szemembe. Te is emlékszel még arra napra ugyanitt Konohában, mikor a Chuunin vizsgán a drágalátos Gaara öcséd ellen küzdöttem, s meg is öltem volna, hogy ha nem állítanak le. Kemény küzdelem volt az elismerem, azonban ma már semmi esélye nem lenne. Ellenem. Az utolsó Uchiha ellen.
A felismerés hatására arca elfehéredik, s a szemeiben ülő döbbent csillogás mosolyt varázsol az arcomra.
- Sa.. Sasuke Uchiha… - Suttogja döbbenten, s teste ernyedten dől el. Azonban az utolsó pillanatban megrántom a még mindig szorongatott csuklóját, s visszarántom karjaimba.
- Úgy bizony.. Sasuke Uchiha. Itachi Uchiha és Orochimaru gyilkosa. A Taka vezetője. Chidori használó. A Mangekyou Sharingan birtokosa.
Nem tudom, minek említem meg ezeket az apróságokat neki. Hiszen kit érdekel, hogy én öltem meg Orochimarut? Nem szavakkal tettem, hanem a két kezemmel. Mindesetre legalább annyira megrémítheti áldozatom, hogy félelmében nem kezd el majd kiabálni, sikoltozni. Mert akkor sajnos kénytelen lennék megölni. Azt pedig nagyon nem szeretném. Legalábbis míg nem élvezem ki testének minden egyes porcikáját.
Vállamra kapom, s egy közeli még épségben lévő gyakorló bábuhoz cipelem. Parancsomra négy kígyó jelenik meg, melyek karjaira, s lábaira fonódva szorosan kikötözik, hogy moccanni sem tud.
- És mesélj csak nekem Shikamaru Naráról. Mi történt vele mióta nem láttam.
Hátra nyúlok, s leoldom a katanám a hátamról. Előhúzom a kardot, s a tokot elhajítom, úgysem lesz rá szükségem.
