 Karakter: Steve Floydman
Megjegyzés: Vivinek
Körülbelül egy hónapja állomásozok Afganisztánban. Homokbuckák-hegyek-karavánok. Eddig semmi érdekes nem történt. Se robbantás, se tűzharc, se semmi egyéb, ami számomra örömet okozhatna. Legközelebb nem számítok semmire… Akkor nem fogok ekkorát csalódni!
-Floydman!
-Ha? –pillantok fel, majd realizálódik bennem, hogy a nagy Stevens tábornok áll előttem. Nem sok kell, mire haptákba állok. –Igen, Uram?
-Csak azt akartam mondani, hogy a központtól mára kaptunk egy pihenőnapot, szóval nem kell készenlétben lennünk, úgy néz ki, senki nem akar robbantgatni. Engedélyt kaptunk arra, hogy Heratba menjünk kicsit szórakozni. Úgy hallottam, sok ott a jó kurva. Remélem igaz a szóbeszéd, már magamra húznék egy jó kis muffint.
-Igen, Uram! –kiáltom vigyorogva, a tábornok pedig elröhögi magát, majd sarkon fordul, kiindul a sátorból, azonban visszafordul.
-Ja, igen. Nem akarok újoncokat és léhűtőket a városba engedni, hogy szétszedjék azt, meg fesztivált rendezzenek. Nem lenne jó, ha bemocskolnák a NATO katonaságát, ezért ne nagyon híresztelje a ma esti programot. Ha pedig az egyik faszkalap megkérdi, hová megyünk néhányan, hát parancsot kaptunk a terepfelderítésre.
-Értettem, Uram! –mondom a hatalmas feketének, majd újra kis csomagomhoz, ágyamhoz fordulok.
-Akkor most keressük meg a borotvát! –gondolkodom hangosan. Rendbe kell szednem magam, ha a városba megyek, a szakállam megnőtt, úgy nézek ki, mint egy ősember.
-Hé, Pipi! Mit cicomázod itt magad?- Kukkant be a zuhanyzóba Henrik. Német pasas, tipikus skandináv, kocka fejjel, hideg kék szemekkel, szőke hajjal. Roppant beteg humorral. –Nekem jó vagy szőrösen is! Sötétben nem látlak, csak a lyukat érzem! –mondja vigyorogva, közben beljebb csámpázik, én pedig a röhögéstől megvágom az arcom. –Öcsém, de béna vagy! -csodálkozik el, talán még ez is fergeteges humorának része.
-Örülnék, ha befognád a pofád, Hohenberg, és akkor nem vágnám meg a sajátom. –nézek rá, közben felé mutogatok a borotvával.
-Jólvan-na! –röhög, és megereszti a csapot. –ez még mindig kurva hideg - konstatálja, majd alááll, vígan fütyörészni kezd. Én felhúzom alsógatyámat, hátamra csapom a törülközőmet, és kiindulok a fürdőből.
Első megfigyelés: Herat a sok koszfészekhez képest, ahol eddig voltam, gyönyörű. Épületi remekekkel rendelkezik, és az éjszakai élet is aktív egy afgán városhoz képest.
Mivel a muszlimok nem alkoholizálnak, nem állhatunk be istenesen, pedig rám férne. Az pedig, hogy esetleg találok egy hímringyót… Lehetetlen. Míg a többiek kurvázni mennek, addig beülök egy arab teázóba, ahol vízipipázhatok is. A cigimet nem használom el akkor.
Öntöm magamba a teájukat, s néha mélyet szívok a pipából, szótlanul meredek magam elé. Hirtelen borsózik meg a hátam, körül kell, hogy nézzek. Mindenhol tipikus arab arcok… Kivéve egy asztalnál ülő, szintén csöndes fazont. engem figyel. Nem is értem, eddig hogy nem vehettem észre, hiszen a bőre szinte világít, oly fehér, a haja félhosszú, természetes barnás-vöröses… Nem úgy, mint az én répa vörös hajam. Különleges, és igen nagyon kirí a tömegből. Talán azért figyel engem, mert én is..? Most, hogy még egyszer szemügyre veszem, kissé elámulok azon, milyen gyönyörű férfi. Talán a szám is kinyitottam résnyire a csodálkozástól. Most érzem, mennyire hiányzik, hogy testi vágyaimat kielégítsem, szinte már dübörög a szívem… Kellemetlenül érint, hogy ilyen hatással van rám, ezért, miután maradék teámat is felhörpintettem, fizetek, és távozok a vendéglátó ipari egységből. A szörnyű az, hogy érzem tekintetét a hátamon. Bekapok egy rágót.
Hú… De irigy vagyok a többiekre! Ők könnyen elintézik. Eszembe jut, hogy a kulacsom a mellényemben van. Kiveszem, meglötyögtetem. Láss csodát, maradt benne Whiskey! Örömködve szopogatom a maradékot, leülve az egyik sötétebb utcában, mikor egyszercsak egy kellemes férfihangot hallok, ráadásul nem arabul ugatva, hanem angolul.
-Katona? –felpillantok. Hát ő az. Az a férfi, a teázóból.
-Yes, Sir –vágom rá, s csak kézmozdulattal jelzek a fejemnél, hogy most tulajdonképp „haptákba álltam”. Mintha halványan elmosolyodott volna erre, de nem vagyok benne biztos. –Te sem vagy idevalósi… Ugye?
-Üzlet.
-Ó… Értem. gondolkozom el. Nem túl bőbeszédű, ráadásul zavarban vagyok, és roppant kíváncsi lennék, miért szólított meg.
-Mikor mennek vissza a szállásukra? –kérdi.
-Hát… Hajnalban valamikor. –jelentem ki, ezzel semmi titkos vagy terhelő információt nem mondtam el.
-Elég fáradtnak tűnik.
-Szolgálatban voltam eddig! –mosolyodom el, közben vizsgálom arcát. Nem tükröz sok érzelmet, kicsit furcsállom ridegségét, miközben ő jött ide hozzám beszélgetni Vagy… tudom is én.
-Pihenjen meg nálam, a szálláshelyemen, ha gondolja. A társai nem jönnek egyhamar. –ekkor jövök rá, hogy miért szólított meg. Nem tudom leplezni elégedettségemet, elvigyorodom. Feltápászkodom, s a férfi után indulok, aki közben a Hotel, vagy tudom is én mi, felé tart. Mikor megérkezünk a kis épületbe, s felmegyünk a lépcsőn, már azon gondolkozom, mi is legyen az első dolgom. Tán még beszélgessünk, vagy… Térjek azonnal a tárgyra? Áh, ő biztos nem fog… Oké, beszélgessünk. Végre kinyitja az ajtót, belépünk mindketten, ő kulcsra zárja belülről az ajtót.
-És mivel fogl…-kezdeném a rizsát. Hát tévedtem. Magához szorítva csókol meg, majd az ágyra lök.
-Köpd ki a rágódat. –mondja, s egy gyors mozdulattal lerántja pólóját. Egek… Még kapkodom a levegőt, kiveszem a rágót a számból és az ágy melletti kukába dobom. Mellényem cipzárját lehúzom. A belső zsebemben lévő cigis dobozt megpillantva vág egy enyhe fintort.
-Szívtál ma?
-Nem. Estefele szoktam, de ma elmaradt.
-Helyes. –nagy ember annak ellenére, hogy arca milyen finom vonásokkal rendelkezik. Teste kidolgozott, az éjjel fényei gyönyörűen kiemelik kulccsontjának vonalát, izmainak tömegét. Gyorsan felém mászik. Még egy pillanatig egymás szemébe nézünk, majd felhajolok, hogy megcsókolhassam. Szenvedélyesen, birtoklóan csókol vissza. Pont… Pont ez kell most nekem. Hamar kezdek zihálni, de nem tehetek róla, olyan érzékeny vagyok most, hogy minden érintésétől remegek egyet, és erőlködnöm kell, hogy ne röhögjem el magam a szégyentől. Olyan vagyok, mint egy kislány…
Fantasztikus amit csinál… Úgy, hogy még nem is ért a péniszemhez.. Elképesztő.
|
