Ilyen gondolatokkal járkálok fel és alá az épület elõtt, ami kicsit sem lóg ki a többi közül, mintha valami kisebbfajta kis kórházacska lenne, de nekem a hátamon is feláll a szõr. Szóval, próbáljuk csak meg felidézni, hogy hogyan is kerültem ebbe a slamasztikába! Gyorsabban kezdek sétálni, mint valami õrült, aki nem tudja eldönteni, hogy mégis melyik falnak szeretne nekimenni és ráadásul még egyik barna hajtincsem is elkezdem huzigálni. Elõször is elmentem szórakozni. Eddig okés. Utána piáltunk, mert sikerültek az év végi vizsgák, aztán meg még több piát kértünk… ha jól emlékszem a legerõsebbeket… A másik kérdés az, hogy utána, hogy kerültem a pókerasztalhoz. Fogalmam sincs, nem emlékszem, de a kártyák rémlenek… meg az a fura alvilági pasas is… Martyn pár napja azt mondta, hogy elég nagy tétekben játszottunk és, hogy vesztettem. Természetesen nem hittem el, de amikor pár napja beállított az a pár kigyúrt állat az albérletembe, akkor már ez szemernyit sem kételkedtem. Laposra gyepálnak, ha nem fizetek… Édes istenem!
Megállok az ajtó elõtt és mereven nézem a ki-be közlekedõket. Tényleg ez lenne a legegyszerûbb és leggyorsabb pénzkereseti lehetõség? Kell lennie valami másnak! Idegességemben elkezdem rágni az egyik ujjam, miközben más megoldást keresek. A szüleim… a szüleim biztos adnának pénzt. Hulla jó lenne, mondhatom! – dobbantok idegesen és újra kezdem a körözést. – Nem elég, hogy az utóbbi idõben nem állunk fényesen anyagilag, de az egyetem mellett fizessék még pluszba az én hülyeségemet is! Ezt igazán nem kérhetem tõlük, sõt nem is kell megtudniuk, az lenne a legjobb! Vagy akár többet is dolgozhatnék, mellékállás mellé mellékállásokat szerezhetnék. De sajna túl hosszú idõbe telne míg összekaparnám a kellõ összeget. Addigra már a folyó fenekén majszolgatnának a halak. Szóval tényleg ez maradt a végsõ megoldás… gyors, könnyû, nincsenek tûk, szikék, egyszóval fájdalommentes, sõt még élvezetes is… Akkor meg mégis mi a kurva életre várok? Menjek már be azon a nyamvadt ajtón! Nem nagy kunszt, mindenki képes rá…

Veszek egy hatalmas levegõt és kényszerítem magam a kilincs lenyomására. Lábaim mintha ólomból lennének és mintha pluszba még valami mázsás betoncipõt is raktak volna rá, a hõmérséklet hirtelen emelkedni kezd és ûzött vadként pillantok körbe. Csak nyugalom… csak magabiztosan… mintha már csináltál volna ilyet… Próbálom magam csitítani, kezeim zsebre vágom és igyekszem valami lezser, laza, flegma külsõt felvenni becsapva ezzel a környezetem és talán önmagam is és elsétálok a pultig. Ha most itt bármelyik ismerõsöm is meglátna… soha az életben nem tudnám lemosni magamról. De most nem érek rá ilyenekkel foglalkozni! Csak hadd mehessek el innét minél elõbb! Idegesen kezdek dobolni az asztalon és azon gondolkodom, hogy hogyan lehetne normálisan elõadatni azt, hogy miért is jöttem vagy bármilyen normális kommunikációt kezdeményezni.

-Üdvözlöm – hallok egy férfihangot, mire elképedt arcot vágok. Ez most komoly? Itt dolgoznak férfiak? Ráadásul ilyen aranyos, fiatal srácok? – Miben segíthetek? – kérdi tõlem, amire még mindig nem sikerült kitalálnom a normális választ. Mit is kéne erre válaszolni? Jöttem kiverni magamnak vagy mit?

- Jó napot… én, izé… - kezdek bele, miközben idegesen pillantok körbe, nehogy véletlenül bárki is meghallja– Ugye jó helyen vagyok? Ez egy – hajolok közelebb a szemüveges sráchoz - spermabank ugye? – kérdezem suttogva.

- Igen, jó helyen van. – bólint kedvesen. - Volt már esetleg nálunk vagy máshol? Ha igen arról kellenek papírok.

- Nem, nem voltam – válaszolom fejem megrázva, kissé megnyugodva, hogy más vette át a beszélgetés fonalát, de még így sem tudom megállni, hogy ne kezdjek el a tollal játszani. Legalább a kattogtatását sikeresen megállom. 

- Rendben – elfordul és a következõ pillanatban egy papírt rak elém.– Ezt ki kéne tölteni, eddig a vonalig.  – mutat majdnem a lap aljára. – Ha esetleg kérdése van, tegye majd fel nyugodtan.

Biccentek, és leülök pár méterrel arrébb és mivel további utasítást nem kapok neki állok kitölteni. Hihetetlen, hogy még itt is létezik adminisztráció… Ezek aztán nem aprózzák el. Milyen színû a haja, szeme, magasság, testsúly, vércsoport, iskolák, örökölt betegségek, allergiák, eddigi mûtétek, vérmérséklet, jó-rossz tulajdonságok és minden anyám kínja. Mi van ha nem felelek meg? Egyáltalán van valami feltétel, hogy ki adhat spermát és ki nem? Az idegességtõl remeg a kezem, de még így is sikerül olvashatóan írnom, de azt már tényleg nem tudom megakadályozni, hogy izzadt tenyeremtõl a papír ne legyen kissé hullámos. Remélem ez sem nagy baj… Egy örökkévalóságnak tûnõ idõ múlva sikerül kitöltenem és visszalépkedek a pulthoz. A srác nincs ott, ezért várok egy kicsit. Nem is kellett sokat várnom ahhoz, hogy felbukkanjon fekete üstökével a túloldalon.

- Kész? – kérdi kedvesen, mire csak egy ideges bólintást kap. – Rendben – elveszi a papírokat és rutinosan végigfutja a sorokat. – Az elmúlt negyvennyolc órában fogyasztott alkoholt? – kérdezi, rám se nézve. Egy pillanatig gondolkodom, aztán válaszolok.  

- Nem.

- Milyen gyakran dohányzik? – néz fel a szemeimbe. Csak most veszem észre majdnem fekete tekintetét a szemüveg lencséin túl. Valamiért furcsán megnyugtatnak vagy csak az ártatlan arc miatt van?

- Legutoljára, azt hiszem három hónapja gyújtottam rá – merengek el tartva a szemkontaktust. Rég volt, épp itt az ideje egy újabb szálnak, ha másért nem is, hát azért, hogy a nikotinnal lenyugtassam magam a mai nap után.

- Oké – pipál ki valamit és valami gördülõ hangot hallok, majd a következõ pillanatban megpillantok a kezében egy tégelyt, egy cimkére felírja a nevem és elém rakja.– Tessék. A hármas szoba éppen szabad.

Elveszem a pultról és a mutatott irányba megyek. Az egész hely, a folyosó is úgy néz ki, mint valami minikórház, csak itt nem leng körbe mindent az a jellegzetes szag. Össze-vissza kapom a fejem, hogy megtaláljam a megfelelõ ajtót, ami a vártnál sokkal könnyebben megy. Belépek a szobába és elsõ dolgom, hogy bezárjam magam után az ajtót. Ciki lenne, ha valaki épp akkor tévesztené el a házszámot. Miután már „biztonságban” érezhettem magam felderítem a terepet. Ez a hely tényleg egy kórház másolata. Fehér falak, fehér lepedõs kórházi ágy, elhúzott függönyök, kis szekrény, amirõl el sem tudom képzelni, hogy mi célt szolgál és két , egyetlen színes pontja a szobának a két polc, amin különbözõ újságok kínálják magukat. Odasétálok és bizonytalanul szemezek a rám kacéran kacsintgató nõkkel, amíg észre nem veszek pár meztelen férfit az egyik polcon. Kevés meleg pornó van, de legalább van. Leemelek egy szimpatikus újságot és az ágy szélére telepedve lapozgatni kezdem az újságot. Nyálcsorgató egy fiúkák vannak benne, de valamiért a fantáziám leblokkolt. Már szinte kétségbeesve meredek a képekre és lassan elkezdek próbálkozni kevés eredménnyel. Még mindig csak az jár a fejemben, hogy mi az úristent is csinálok egy ilyen helyen. Nem megy, nem megy, nem megy! Lemondóan teszem le magam mellé az újságot és tenyereimbe temetem az arcom. Meg kell próbálnom lenyugodni, meg ellazulni vagy valamit kitalálni, különben így soha nem fog sikerülni, márpedig innen addig el nem mehetek.

Hirtelen kopogást hallok, mire idegesen felkapom a fejem. Ki lehet az? Csak nem idõhöz van kötve az egész?

- Bemehetek? – hallok egy ismerõs hangot. Egy pillanatra elgondolkodom, majd eszembe jut a recepciós vagy ki tudja minek lehet mondani.

- I-igen – válaszolom bizonytalanul, remélhetõleg elég hangosan. Miközben a zár kattan nekem eszembe jut egy égetõen fontos tény, a meleg pornólap mellettem. Mint a villám, olyan gyorsan rejtem el az újságot a hozzám legközelebbesõ tárgy alá, szóval a párna rejtekébe.

- Jól van? – néz rám, mire én még jobban zavarba jövök.

- Kissé… nos… nehezen megy – vallom be akadozva. Ezt a szégyent… remélem õt is köti az orvosi titoktartás… álljunk meg egy pillanatra, õ nem orvos. Basszus…

- Ha nagyon zavarja a környezet, akkor hazaviheti a kis tégelyt, de fél órán belül vissza kell érni vele.

- Oh, hát… sajnos nem a közelben lakok. – horgasztom le csalódottan a fejem. Ezt a szívást… én ezt nem hiszem el. Otthon biztosan menne. Nem hiszem el, hogy az utóbbi pár napban úgy szívok, mint a torkos borz. Fortuna mégis hova tûnt mellõlem?  A következõ pillanatban arra leszek figyelmes, hogy a srác közelebb lép hozzám és kicsit behúzza a függönyt. Automatikusan dõlök hátrébb, megpróbálva fenntartani a kettõnk közti távolságot. Egyre jobban összezavarodok…

- Ha szeretné segíthetek – mosolyodik el, mire a szemeim pingponglabda méretet vesznek fel. Azt hiszem félrehallottam.

- Tessék?

- Ha szeretné szívesen segítek. Nem kell szégyellni, ha nem megy, akkor talán én segíthetek. – magyarázza kedvesen és kivesz a zsebeibõl valami gumikesztyût, majd felhúzza. Nem értek semmit. Mármint igen, csak… nem, ez nem lehet a valóság. Biztosan csak álmodom. – Hátsó prosztata ingerléssel, vagy csak simán a hímvesszõ masszírozással szeretné, hogy csináljam? – kérdi tárgyilagosan, amivel engem meggyõz a segítség elfogadásáról. Ha ilyen tárgyilagosan kezeli a dolgokat, akkor tényleg nem most csinálja elõször, tehát ez tényleg bevett szokás. Azt hiszem… legalábbis így tûnik.

- A hátsót kihagynám – makogom halkan és õ már enyhe mosollyal az arcán letérdel elém.  

- Rendben – támaszkodik a térdeimre, kicsit széthúzza a lábam és kioldja a nadrágom. Lezipzárazza a sliccem és elõveszi a farkam, ami érintésének hatására elkezd éledezni. Igen, most már biztos vagyok benne; ez csak egy álom. Majdhogynem lélegzet visszafojtva várom, hogy mi fog történni, hogy elõugrik-e bárki is egy kandi kamerával meg egy felkiáltással, hogy,,Átvertünk!”. De semmi ilyesmi nem történik. A srác kinyitja a szekrényt és elõvesz valami tubust, aminek tartalmából nyom egy keveset a kesztyûs kezére és gondosan elkeni. Ezután visszafordul felém és rámarkol férfiasságomra. Próbálom visszafogni elégedetlen nyögésem. Azért lehetne kicsit finomabban is…

- Sajnálom, mindjárt jobb lesz – kér elnézést és elkezdi masszírozni a farkam, ami a kényeztetés hatására egyre csak keményebb lesz. A fantáziám kéretlenül is beindul és minden más, mintha megszûnne. Csak lefelé nézek és szinte magam elõtt látom fel-le emelkedõ meztelen felsõtestét és már ott tartok a fantáziálgatásban, hogy felhúzom az ágyra, magam alá gyûröm törékeny testén és…
- Tudja nem ritka dolog, ha valakinek itt nem sikerül önkielégítést csinálni. Ilyenkor van aki hazaviszi és gyorsan behozza, de õk kocsival vannak persze. – pukkantja ki az álombuborékot, de még így is szemem elõtt lebegnek az elõzõ képek. Szinte megerõszakolom magam, hogy ne engedjek a késztetésnek, amely azt súgja, hogy túrjak bele a hajába, fejét húzzam közelebb ágaskodó férfiasságomhoz és vegyem rá, hogy a nyelvével is fedezze fel a területet.  

- Ha nem nagy kérés szólna, mielõtt jön? – kérdi halkan nem nézve többet a szemembe, pedig én úgy szeretném… A kéj egyre magasabbra hág testemben és a lepedõbe markolva próbálom sóhajaim – eredménytelenül – visszafojtani. Igazi arany keze van…

- Mindjárth… - sóhajtom rekedten, mikor érzem, hogy közeleg a beteljesülés és nem is kell rá sokat várnom. Testem megfeszül és spermáim utazása a nevemmel ellátott kis tégelyben ér véget, hogy ki tudja mikor folytatódjon  tovább.

- Oh már jön is – jegyzi meg halkan, mire kapásból válaszolnék is, de még idejében sikeresen visszafogom magam. Mikor vége és lohadni kezdek, elenged, aztán kukába dobja a kesztyût, ráteszi a kupakot a fiolára és elrendezi a ruháit is. – Amint összeszedte magát, még jöjjön a pulthoz kérem – adja meg a következõ lépéseket mosolyogva és kimegy a szobából.

Amint becsukja maga után az ajtót hátradõlök az ágyon és egyik hajtincsemmel játszadozva gondolkodom és kezdek újra pánikba esni. . Még mindig nem tudom felfogni… Most komolyan kiverte nekem az egyik alkalmazott, aki ráadásul férfi és igencsak fiatal is?! Bár ha a másik szemszögbõl nézzük, akkor szerencsém volt, hiszen… be kell vallani… nagyon aranyos és… és… Nem! Ezt most azonnal ki kell vernem a fejembõl! Pattanok fel ülõhelyzetbe és kapkodva kezdem összeszedni magam.

Majdnem nyugodtan kilépek a folyosóra és határozott léptekkel elindulok pult felé. A tervem azonban csak félig tökéletes, mert minden egyes lépéssel az a csipetnyi, összeszedett önbizalmam és a magamra erõltetett hidegvérem is úgy kúszik tova, mint ahogy a hímivarsejtek szoktak a petesejt felé. Hevesen dobogó szívvel, teljes zavarban állok újra a srác elébe, de most vetek egy gyors oldalpillantást a kitûzõjére. Fi³nek hívják, teljesen illik hozzá.

- A vizsgálat szerint megfelelt – tájékoztat kedvesen – pár nap múlva adhat rendes mintát is – tessék?! Majd’ leesik az állam is, de próbálom nem mutatni. Ilyen nincs! Megjártam a poklot, na, nem mintha nem élveztem volna, és most újra vissza kell jönnöm?! Nyelek egy nagyot és fejemben keresgélek valami elvárható reakció után, miközben a zsebemben tördelem az ujjaim.  – Fél éven belül többször is adhat mintát, de ha fél év után is szeretne, akkor újra meg kell vizsgálni – újra adni… örülök, hogy ez az egy sikerült! Biztos csak viccel…– Az adatait szigorúan titkosként tároljuk, legközelebb már csak a nevét kell majd mondani. Van kérdése? – mosolyog rám és elém csúsztat egy papírt.

- Nincs – vágom rá azonnal. Könyörgöm, hadd menjek már! Szükségem van egy szál cigire vagy valami erõs piára vagy akármi másra.  

- Akkor viszont látásra – köszön el, amit csak megszeppenten viszonzok, jól elrejtem zsebemben a papírt és már megyek, ügyelve arra, hogy ne futólépésben távozzak, hanem szépen… lassan…

Az épületbõl kiérve fellélegzem, és kicsit gyorsítok a tempómon. Nem megyek vissza azonnal az albérletembe, hanem még körözök az utcákon. Ahogy veszettül csillapítom hirtelen támadt kilométer hiányom kezdek én is nyugodtabban gondolkodni. Végülis nem bántottak, nem voltak tûk, nem daraboltak fel egy láncfûrésszel meg hasonlók, sõt még élvezetes is volt. Biztos, hogy spermabankba járni a világ egyik legjobb dolga, legalábbis a többi dologgal összehasonlítva. Mikor megpillantok egy tabakost a szemem szinte felcsillan és már a bolt elõtt is termek a pénztárcám után kotorászva. Ám mikor ráteszem a kilincsre kicsit remegõ kezem eszembe jut az a pár kérdés, amit Fi³ tett fel nekem a lap kitöltése során. Alkohol és dohány… ezek szerint tilos lenne? Olyan nagy a kísértés… A kilincset elengedve gyorsan odébbállok, mielõtt még megbánnám, és most már hazafele veszem az irányt.

Az albérletem elõtt állva meglepõdve tapasztalom, hogy az ajtó résnyire nyitva van. Ez furcsa… Tisztán emlékszem, hogy bezártam mielõtt eljöttem. Minden bátorságom összeszedve, felkészítve magam az összes létezõ eshetõségre lépek be hangtalanul az elõszobába. Csendben hallgatózom, de még egy apró neszt sem hallok, csupán izgalomtól hevesen kalapáló szívem. Óvatosan kukkantok be a szobámba és teljesen ledermedek. Az ágyról a matracot ledobták és felhasították, a szekrények ajtói kitépve, tartalmuk szerteszét a földön, könyveim össze-vissza dobálva, sok széttépve, ruháim is a földön hevernek és az üveg dohányzóasztal diribdarabokban, szilánkjai mindenütt kékesen felcsillannak. Döbbenten sétálok körbe magamban leltárt készítve az eltûnt holmikról vagy épen nem maradt tárgyaimról. Az aranyláncaim eltûntek, amiket még ballagásra kaptam, a szintén nem olcsó karórám is, egy kevés pénz, amit a fiókban tartottam, szóval minden kicsit is értésékes holmim elvitték… Gyorsan átvágok a fürdõszobába. Igen, ahogy sejtettem, itt is mindent feldúltak. Lehajolok és a világosbarna, szintén betört üvegû, tükrös szekrény alatt kezdek matatni. Sikeresen megtalálom a mozgócsempét és kiveszem a helyérõl. Benyúlok az alatta levõ apró lyukba és megkönnyebbülten konstatálom, hogy az odarejtett spórolt pénz megvan még. Gondosan visszarakom és visszacsúsztatom a csempét, majd utam a konyha felé veszem. Már meg sem lepõdök, hogy ugyanolyan állapotban van, mint a többi szoba. Lehuppanok a konyhaasztalhoz és akkor szúrja ki a szemem egy cetli a szemem. Szemöldök felhúzva tanulmányozom a ráírt szöveget, de csak azért, hogy egy reszketeg sóhajjal temessem arcom tenyerembe. Egy hetet kaptam a pénzzel, különben kifiléznek és az utóiratban csak remélni tudják, hogy van életbiztosításom… meg megadtak egy telefonszámot is.
Kicsit remegve hívom fel egyik legjobb barátom, hogy hadd aludjak nála éjszaka. Miután elmondtam, hogy mi történt rögtön belement. Gyorsan összeszedtem pár ruhát, meg a szükséges holmikat és már ott sem vagyok. Az ajtót be se zárom, de ha akarnám, akkor sem tudnám, a zár tropára ment.  

Másnap, mikor megszólal az ébresztõ kelletlenül fordulok át a másik oldalamra. A kanapé nem a legkényelmesebb alvóhely. Nem akarok oda visszamennni… de a muszáj nagy úr… Nagyot sóhajtva felkelek, lenyomom a mobilom, hogy ne sipákoljon és már kaparom is össze magam aztán meg indulok. Ma nem leszek olyan szerencsétlen, mint tegnap, ma sikerülni fog, bár Fi³ segítségérõl nem szívesen mondok le.

Ám amikor újra az épület elõtt ácsorgok, ezt már másképp gondolom. Szükségem lesz mindenfél segítségre… Zsebemben pár aprót túráztatok és úgy megyek újra a pulthoz lezser hozzáállást mutatva, legalábbis reményeim szerint.

-Jó napot! £ukasz Rac³aw. - könyökölök a pultra igyekezve charmomat is bedobni, de most legnagyobb sajnálatomra nem az a kis aranyos van, aki tegnap, hanem valami nagydarab nõ, goromba képpel. Minden maradék önbizalmam felszívódott.

-Ötös ajtó. – döngi egy ugyanolyan tégelyt vágva elém, mint amilyet tegnap kaptam. Már majdnem haptákba vágom magam ettõl a matrónától és futólépésben keresem meg az ötös szoba menedékét. Az ötös szoba ugyanolyan, mint tegnap a hármas, semmi különbség sincs, talán csak az a pár méter, ami elválasztja õket egymástól.

Az újságok közül megint kiemelem a meleg pornót és visszamegyek az ágyhoz. Letolom a gatyám és elkezdem lapozgatni az újságot. Ha minden igaz, akkor ma nem számíthatok semmilyen segítségre, de menni fog egyedül is. Lassan elkezdek próbálkozni, húzok párat a farkamon, de mit ne mondjak, nem könnyû úgy kielégíteni magam, hogy pár kigyúrt állat, a feldúlt lakás és a leendõ sírom lebeg a szemem elõtt… hiába nézem az újságot, hiába próbálom felidézni magamban Fi³t, nem megy.

Több, mint tíz perc sikertelen próbálkozás után teljesen magamba roskadok. Az a nõ impotensek fog tartani… de még ez a legkisebb problémám. A szüleimtõl kell majd kölcsönkérnem, de elõtte kin kell fejtenem az okát. Mit is fogok mondani? Szia anya, apa. Eljátszottam a nem létezõ pénzem, szóval ki tudnátok segíteni pár rugóval? Ó, igen. Az albérletembe kellene új zár, meg bútor… Ez szánalmas… soha többé nem nyúlok a pohárhoz.
Visszaveszem a gatyám, kisimítom az ágyat és visszarakom a lapot. Vajon eddig hányan tértek vissza üres tégellyel? Kicsit még elmélázgatok kezemben pörgetve a kis üveget, de egy hirtelen kopogás kiszakít a gondolataimból.

-Tessék? – kiáltok ki. Remélem nem az a katonatiszt szerû nõ…

-Bemehetek? – hallom meg a tegnap kérdést, a tegnapi hanggal.

-Igen. – válaszolom kicsit izgalomtól remegõ hanggal és ahogy tárul az ajtó, mintha szívverésem is felgyorsulna. Lehet még sincs minden veszve? Mikor belép a szobába kicsit meglepõdve néz körül.

-Már menni készült? – teszi fel a magától értetõdõ kérdést és érzem, hogy egy kicsit emelkedik a hõmérséklet.

-Nos… én… hogyis mondjam… - dadogom és elkezdem gyûrögetni a pólóm sarkát. – Egyszerûen… nem megy… szóval… izé… ne-nem láttam értelmét maradni… - bököm ki szemlesütve. Ez szörnyen kínos, hogy még másodszorra sem megy…

-Ne aggódjon, ha szeretné, segítek újból. Másoknál is igen gyakran elõfordul, szóval csak nyugalom. – felemelem a tekintetem és egy kedvesen mosolygó szempárral találom magam szemben, így határozatlanul bólintok. Visszatelepszek az ágyra, kioldom a nadrágom és leülök. Fi³ újra felhúzza a kesztyût, újra elõveszi azt a tubust és mikor rám pillant, zavartan kapom el tekintetem.

-Ne legyen ideges, próbáljon meg ellazulni. – nyugtat még mindig mosolyogva, mire gyorsan bólintok. – Amikor visszatértem a szünetemrõl a kolléganõm szólt, hogy jó lenne, ha benéznék az ötösbe, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar viszontlátom. Legalábbis tegnap nem úgy tûnt, mint aki másnap reggel vissza fog térni. – kezdeményez párbeszédet, biztos azért, hogy ne legyek már ilyen ideges.

-Történt tegnap egy-két dolog. – válaszolom feszülten, mire kicsit furán méreget és nekem is leesik, hogy milyen kétértelmû dolgot is mondtam. – Mármint otthon. – teszem hozzá még gyorsan, bár nem tudom, hogy ezzel sikerült-e meggyõznöm. A végén még valami õrült zaklatónak néz.

-Értem. – újból letérdel elém és rámarkol a hímvesszõmre. Kicsit sem kellemes, de most legalább nem ér váratlanul. Ujjait elkezdi fel-alá jártatni, mire férfiasságomba, mintha csak életet lehelnének, és lassacskán elkezd ágaskodni, keményedni. Istenem, bárcsak a nyelvtechnikáját is kipróbálhatnám! Felnéz a szemeimbe és tekintetében valami csintalan fény csillan. A következõ pillanatban ujjait lecsúsztatja a heréimhez és ott kezd játszadozni. Elfojtottan felnyögök, csípõm ösztönösen szeretne egyet rándulni, de visszafogom magam.  Kicsit gyorsabb tempóban kezdi el járatni kezét rajtam. Lélegzésem egyre szaporább, a farkam már lüktet a kezeiben és a karom kinyújtom, hogy beletúrhassak egészségesen fénylõ fekete hajába, de az utolsó pillanatban visszarántom és inkább a lepedõt kezdem markolászni.

-Min…mindjárt… - nyögöm, mire gyorsan kinyitja a tégelyt, de közben nem hagyja abba ügyködését rajtam. Fejem egy nagyobb nyögéssel hátravetem és már semmi mással nem foglalkozom.

-Készen is vagyunk. – hallom a tárgyilagos hangot, pedig… annyira szeretném, ha még nem lenne vége…  Én is szeretném hallani, ahogy õ nyögdécsel… - Miután összeszedte magát, kérem jöjjön a pulthoz, mint tegnap. – Felnézek, de már csak a csukódó ajtót tudtam elkapni. Rendbe szedem magam és már el is hagyom a terepet.

-Tessék, itt a papír és a pénz is a spermiumokért. – mosolyog rám amikor észrevesz egy borítékot csúsztatva elém.  

-Igazán köszönöm. – motyogom zsebembe csúsztatva a borítékot. – Ha szeretné még mintát adni, akkor bármikor eljöhet. Csak fél évenként kell újravizsgálni az anyagot, de ne felejtse, hogy alkoholfogyasztás után ajánlott negyvennyolc órát várni.

-Rendben, köszönöm. –biccentek. – A viszontlátásra.

-A viszontlátásra. – nyomja meg a viszont szót kicsit jobban, mire még kicsit meglepetten hátrafordulok, majd enyhe mosollyal intek és távozom.

Kint végig Fi³ jár a fejemben. Csak véletlenül jött ki úgy a hangsúly vagy direkt mondta így? Mondjuk nekem nem lenne ellenemre, ha újra találkoznánk. De ezen ráérek kicsit késõbb is agyalni. Kihúzom zsebembõl a borítékot és megszámolom a pénzt. Pont elég… hála az égnek. Gyorsan keresek egy telefonfülkét, mert annyira hülye nem vagyok, hogy a saját számomról hívom õket. Bár ha a lakcímem kiderítették, akkor egy telefon mit sem jelent nekik.

Miután lerendeztem a hívást elmegyek a megbeszélt találkozóhelyre és várok. Nem is kell olyan sokat malmoznom, mire megérkeznek. Legalábbis azt hiszem, hogy õk azok. Nem mindenki járkál hatalmas, fekete furgonokkal… valamiért kezdek félni… Két nagydarab gorilla száll ki elsõnek, aztán egy középkorú fazon szivarral a szájában. Biztos vele játszottam a múltkor…

-Örülök, hogy a tegnapi lakberendezés felgyorsította az ügyeket. Ennek örömére ide is adhatja a lóvét. – pöfékel a képembe és én már ki is húzom a zsebembõl a borítékot. Elveszi és már ujjait nyalva számolgatja. – Nem rossz… sajnálatos módon azonban az értéktárgyait nem vagyok hajlandó visszaszolgáltatni. Számolja fel késedelmi díjnak és legközelebb kétszer is gondolja meg, hogy beszáll-e a pókerasztalhoz. Fiúk, sajnálom, ma nem lesz bokszzsákotok, de van más amivel szórakozhattok. – fordul meg elégedetten és visszasétálnak a kocsihoz.

Nagy sóhajjal fújom ki a levegõt. Édes istenem, hát mégiscsak sikerült megúsznom a dolgokat? Mintha álmodnék. Ennek örömére gyorsan hazamegyek, elõkotrom az eldugott pénzem és pár óra múlva már egy lakatosnál vagyok, utána meg elmegyek bevásárolni az egyik áruházba. Szerencsére csak három nap múlva kell dolgozni mennem. Menjek vissza arra helyre? De miért is tenném? Már nincs szükségem pénzre… mármint úgy nincs, hogy a tepsi épségem függ tõle. Lehet, hogy visszamegyek…
Leemelem az egyik müzlis dobozt, hogy elolvassam, hogy mitõl is fogom feldobni a talpam, ha már egyszer nem vernek össze, de gondolataim valahogy mindig visszatérnek Fi³hez.

-Nahát! Jó napot! Nem gondoltam volna, hogy ma még összefutunk. – hallok egy ismerõs hangot, mire oldalra fordulok. Fi³ áll elõttem. A hirtelen meglepetéstõl megrázkódom és majdnem sikeresen elejtem a gabonapelyhet. – Elnézést, nem akartam megijeszteni. – kuncog édesen.

-Ezt… ezt a … meglepetést… - nyögöm nagy nehezen és kicsit talán túl feltûnõen mérem végig. Így annyival másabb. Ez a sok színes ruha sokkal jobban áll neki, mint amit a munkahelyén visel. Fogalmam sincs, hogy mit kéne neki mondanom… - Izé… szerintem… itt már nyugodtan tegezõdhetünk.

-Rendben. –bólint, láthatólag vidáman, de felhangzik egy idegen dallam, valahonnan a zsebébõl. Gyorsan felveszi a mobilját és próbálok úgy csinálni, mint aki nem figyel oda. Miután lerakja, újból felé fordulok. – Sajnálom, de rohannom kell. Remélem még összefutunk.

-Én is… - csúszik ki a számon, mire elvigyorodik, és már megy is.

Mire hazaérek a lakatos már el is végezte a dolgát és az új kulcsokat is odaadta a szomszédnak, szóval egy problémával kevesebb. A következõ napok munkával és a lakásom helyreállításával teltek, majd mielõtt felocsúdhattam volna, újra ott álltam a spermabank szolid kis épülete elõtt.