2008.10.13 10:21

Shikamaru:

A szobámba trappolok, és levetem magam az ágyra. Elfojtok egy kiáltást, pedig nagyon kikívánkozik. Lefürdöm, hideg és jeges vízzel. Többször is. Nem segít. Kiverem magamnak. Így sem jobb, nem tudok elaludni. Nem, amíg ,eg nem szerzem magamnak a kis ártatlant. És amíg meg nem nyugszik háborgó lelkivilágom. Egyébként nem tudom, miért háborog az a lelki világ, ugyanis soha ezelõtt ilyet még nem tett. Biztos azért van, mert olyan régen vágyom már rá.

Végül persze az ablakpárkányon kötök ki, az eget tanulmányozva. Néhányszor felületesen elszundíthatok, mert igen hamar eljön a reggel. És vele Naruto. Dühödt fúria módjára trappol oda hozzám.

 -Miért csináltad? - kérdezi, és hirtelen nem tudom, mire gondol, és ha arra gondol, akkor honnan tudja?

 - Igen, már tudom. Iruka-senseinek mindent elmondtam, és felvilágosított. - Hja, így más. - Kihasználtad a tudatlanságomat Shikamaru. Egy barát nem tesz ilyet.

Megragad, és érzem hatalmas chakráját. Dühös, nem is kicsit. De engem sajnos nem ijeszt meg. Erõs, kitrató és szívós, a chakrája legalább akkora, mint az enyém, plusz a démon nem kis ereje.... De én gyilkolok hatásosabban kettõnk közül.

Hirtelen megijed, és elhátrál... a Kyuubi. Hallottam róla, mi több, tanulmányoztam az aktáit. Ahogy mindenki más, személyes aktáját is. Mint ANBU kapitányi váromyányos, jogom van tudni mindenrõl és mindenkirõl a faluban. Azt, hogy mi az erõsségük, és mi a gyengéjük. Hogy hogyan lehet hatástalanítani õket.

Naruto retteg. Szóval fél a démonrókától. Remegve, sápadtan kapaszkodik egy szerencsétlen székbe, kezei alatt morzsolódik pozdorjává a támla.

Szenved, és szemmel láthatóan nem tudja visszafogni a kikívánkozó démont. Láttam már ilyet, Gaaránál.

Odalépek hozzá, félkezes pecsétet formálok, másik kezemmel a homlokát érintem.

Megnyugszik az érintésemtõl, elernyed végre. Én azonban kíváncsi vagyok. Kis módosítással a pecsétemen, máris a Kyuubi áll velem szemben. Mozdulni sem tud, fogom az árnyékommal, viszont tudatot kapott, beszélhet.

- Mit akarsz? - hörgi.

- Ne kínozd õt! - mondom, és erõm, hatalmam tudatában nézek a KYUUBI szemeibe. Ez itt most nem Naruto. Ez egy veszélyes ellenfél, akit likvidálni kell-ene.

- Mert mit teszel, ha bántom?- kérdezi kéjes hangon a szörnyeteg, és Naruto- ez úttal tényleg õ- felordít fájdalmában. Tudom, hogy öntudatlan, és nem követi az eseményeket, de azért nem esik jól ezt hallani. Megszorongatom a démon nyakát, puszta kézzel. Az árnyékommal elengedem. Tisztában van az erõmmel, nem fog támadni.

- Megöllek. - sziszegem.

Õ felnevet, és hirtelen megcsókol. Naruto teste, Naruto íze...Naruto csókja....de nem esik jól, mert a Kyuubi tudata. Ellököm magamtól.

- Mi az, nem erre vársz? Hisz ez a fiúcska olyan édesen ártatlan...gyere, rontsuk meg ketten! - villognak felém a fenevad szemei, és bevallom, csábító ajánlat. És egyben gusztustalan is. Nem lennék képes Narutóval ilyet tenni.

- Nem.

- Miért? Nem erre vágysz? Nem ezért forgolódsz álmatlanul? 

- Nem. Nem ezért. Nem érted. - mondom. - Most pedig takarodj.

Még egy utolsó, gúnyos mosoly, és Kyuubi eltûnik, ismét csak Naruto van itt. Feloldom a pecsétet, és elkapom az összecsukló fiút.

- Mi...mi történt, Shikamaru? - kérdezi, és átölel. Tényleg nem fog emlékezni semmire, vagy a démon szemétkedése révén mégiscsak? nekem mi lenne a jobb? És neki?

- Semmi. Kicsit elgyengültél. Gyere, feküdj le, pihenj. Késõbb beszélünk, jó?

Bólintás a válasz, nem több. Karjaimba veszem, és elindulok vele a szobájába. Lerakom az ágyra, de õ nem ereszt.

- Maradj...- suttogja, és maga mellé húz. Nem ellenkezem. Hozzám bújik, és összegömbölyödik testmelegemben. Már alszik is. Bezzeg az erekcióm,az éledezik!

2008.10.10 14:03

Naruto:

- Naruto... - mondja, és láthatóan valami miatt nagyon dühös. Meglepetten nézek fel rá. Valami rosszat mondtam?

- Ez már régen nem barátkozás. - morogja, és számra szorítja az övét. Döbbenten nyílnak tágra szemeim, és ahogy finom illata az orromba kúszik, nyelve pedig ajkaim közé, forró zsizsegést érzek. Kellemes... és ismerõs érzés. Arcomon érzem, ahogy elpirulok, és lassan behunyva szemeimet hagyom hogy folytassa. Ez egy csók... egy igazi csók...

Olyan heves és szenvedélyes...

Hirtelen megszakítja, és zihálva néz le rám. Elképedve nézek fel rá.

- Nem barátkozás? - tudatosul bennem amit mond, és kezdem végre megérteni... Behunyt szemekkel vigyorodik el. Most meg miért vigyorog? Feldühödve fordulok el tõle, hogy faképnél hagyjam, de a hátamhoz simul egy forró test, és azonnal elszáll a haragom. Szeretem, ha hozzám ér...

- Nem, ez nem barátkozás. - súgja a nyakamba, és beleremegek ahogy csiklandozza lehelete és ajka a bõrömet. - Teljesen máshogy hívják. És ha majd megérted, szólj nekem is.

Hirtelen elenged és kimegy a konyhából. Magamra hagy kétségeimmel...

Ledermedve állok.

Ez nekem sok. Teljesen össze vagyok zavarodva...

Elõször barátkánt segít nekem, aztán olyan dolgokat mûvel velem, amirõl még csak nem is hallottam soha, és végül... megcsókol.

Csókolózni csak a szerelmesek szoktak... Perverz Remete könyveibe néha beleolvastam, de csak most kezdem felfogni igazán, hogy mirõl is szólnak azok a könyvek. Várjunk csak!

Shikamaru megcsókolt!

Miért csókolt meg?

Megrázom a fejem, és a konyhaablakon kiugorva vágok keresztül a városon. Perverz Remete persze megint sehol... Iruka-sensei! Bekopogva az ajtaján várom, hogy megjelenjen. Meglepetten mosolyogva fogad.

- Szia Naruto. - mosolyog kedvesen. Megnyugodva mosolygok fel rá.

- Sensei... szeretnék kérdezni valamit. - lépek be az ajtón.

*

A reggeli napsugarak lágyan rajzolják körbe Konoha épületetit, és elvakítanak, ahogy a háztetõk felett suhanok. Bemászva a vendégszoba ablakán összepakolom a táskámat, és a bejárati ajtó mellé teszem. Felszaladva a lépcsõn lépek be Shikamaru hálószobájába.

Már felöltözve ül az ablakban, az eget nézi. Lehet hogy le sem vetkõzött? Nem számít.

Dühömet csöppet sem palástolva lépek elé.

- Miért csináltad? - nézek rá, és meglepetten néz a szemembe. - Igen, már tudom. Iruka-senseinek mindent elmondtam, és felvilágosított. Kihasználtad a tudatlanságomat Shikamaru. Egy barát nem tesz ilyet. - morgom.

Megragadom a mellényét, és érzem ahogy a chakrám dühömben kezd elszabadulni. Fellángoló energiámat megérezve kijózanodom hirtelen, és eleresztem. Elhátrálok, és zihálva kapaszkodom meg egy szék háttámlájában. Nem szabad elveszítenem a fejem...

2008.10.10 13:36

Shikamaru

- E...erre is megtanítasz? - kérdezi, és én az álla alá nyúlok. Látni akarom a szemeit, mielõtt válaszolnék. S ahogy sejtettem, némi kétség, bizalmatlanság van még benne.

- Még nem. - súgom. Még nem készültél fel rá. - Gyere, segíts nekem.

Kezét a saját merevedésemre teszem, és szavak nélkül próbálom megértetni vele, amit szeretnék. megérti, mi több, alkalmazza, amiket mutattam neki. Igazán ügyes kis tanítvány. A hajába túrok, a másik kezemmel pedig segítek az õ "dolgos" kezének. Olyan...elképesztõen....jól csinálja...

Hozzá hajolok, fejem a vállán nyugtatom. Sûrûsödnek az izomrángásaim, és tudom, nemsoká követem a mennyek kapujába. Ez úttal még nem együtt érkezünk.

- Erõsebben. - suttogom a nyakának, és élvezem, ahogy megremeg. S nekem is ennyi kellett csupán. A hév még dolgozik bennem, magamhoz ölelem hát. Sajnos, nem maradhatunk így az örökkévalóságig, felállok, és felsegítem õt is. Rendbeszedjük ruházatunkat.

 - Csináljuk máskor is? - kérdezi, és én komolyan kezdek kételkedni abban, hogy ez a tisztaság, ártatlanság nem e IDIÓTASÁG valójában...

- Ööö...persze. - mondom, mire zavarba jön.

- Shikamaru... - mondja mégis.

- Hm?

- Azt is megtanítod majd egyszer? Légyszi...- hatalmas, kistányér méretû szemeinek nem lehet ellenállni. Tarkójára csúsztatom a kezem, és homlokunkat egymáshoz érintem.

- Igen. - Mondom neki, mire olyan választ ad, hogy egy pofon is jobban esne.

- Köszi! Igazi barát vagy...

Fel sem fogom, hogy az arcomat érinti...úgy nézek rá, mint egy hülyére.

- Naruto...- kezdem, és türelmem maradékát összeszedve nem ordítok. - Ez már régen nem barátkozás. - közlöm vele, majd megcsókolom. Meglepõdik, de mivel nem hagyom abba, lassan behunyja a szemeit, és átengedi magát nekem. Nyelvein olyan érzéki táncot járnak, amilyet egy tangózó pár sem tud. Félénken, kíváncsian deríti fel a terepet, míg én vadul és éhesen harapom õt. Levegõ híján abba kell hagynunk. Hatalmas szemeket mereszt rám.

- Nem barátkozás? - behunyom a szemem, és nyugalmat erõltetek magamra. Gyanítom, hogy a következõ kérdésnél már nem állok jót magamért. Ezen aztán kedélyesen el is vigyorodom. Jaj, kicsi szõke himém. Mindig is fel tudtál bosszantani.

Nem érti, miért vigyorgok, vagy azt hiszi, rajta mulatok, mert megsértõdve eliszkolni készül. Megragadom a karját, és visszarántom magamhoz. A hátához simulok, és nem eresztem. Ellazul a szorításomban, szinte alig ellenkezett. Milyen kis édes!

A nyakához hajolok, tudom, hogy érzékeny. Számmal simogatom a bõrét, miközben beszélek.

- Nem, ez nem barátkozás. Teljesen máshogy hívják. És ha majd megérted, szólj nekem is. - mondom halkan. Kicsit dühös vagyok. Vagy inkább csalódott. Nem szeretem a könnyû küzdelmeket, de EZ?! Ennél még Nejit is könnyebb volt meggyõzni arról, hogy buzi.....na mindegy. Elengedem õt, kikerülöm, és otthagyom.

Kíváncsi vagyok, mit tesz most. 

2008.10.09 22:37

Naruto:

- Naruto... - hallom a halk sóhajt, és annyira ismerõs. Ezt már hallottam. Ugyanígy, és talán ugyanattól a személytõl. Valamikor régen...

Rápillantok, és a tekintete... sötét szemei örvényként szippantanak magukba... Kinyújtja felém a kezét, és mire észbe kapok, elõtte állva nézek fel rá. Testének szoros közelsége, pillantása, mosolya... Felforrósodik a testem... nadrágomban már megint... Zavart pislogásomat látva elmosolyodik.

- Megint? - kérdezi tõlem. Félénken biccentek. Nem éreztem ezt még soha... hogy valaki így zavarba hozzon.

- Azt hiszem...én...most...szóval visszavonulok. - motyogom, és a szobám felé indulok, hogy a frissen tanultakat gyakorlatban is alkalmazzam, esetleg továbbfejlesszem, ahogy a jutsuimmal is szoktam, de mély hangja, és a benne rejlõ ígéret megtorpanásra késztet.

- Nem szeretnél inkább egy még jobbat, mint reggel? - mondja.

Még jobbat? Hát van még annál is jobb?

- Mire gondolsz? - kérdezem kíváncsian, de gyanakvóan. Háttal áll nekem, nem látom az arcát sajnos.

- Gyere ide, s megtudod. - válaszolja vállat vonva.

Hû ez nagyon izgalmasan hangzik! Olyan feszült izgalmat érzek, amit az új jutsuk tanuása elõtt szoktam. Legszívesebben belékapaszkodva követelõznék, hogy mutassa már meg, had lássam mi az. Elõtte termek, és kíváncsian csillogó szemekkel nézek fel rá.

- Mit tanítasz nekem Shikamaru? - fogom vissza magam. Annyira izgalmas!

Elégedetten néz le rám, és a nadrágom gombjaival kezd bíbelõdni.

- Ugyanazt csináljuk, mint reggel... - válaszolja kifejezéstelen arccal halkan, de szemei megint olyan furcsán csillognak.

- Csak épp...egy kicsit máshogy... - gombolja ki a sajátját is, és merevedését látva ismét elönti testemet az ismerõs forróság, és ezúttal nem tudom visszafojtani a nyögést, olyan hatással van rám.

Lehúzza a nadrágomat, és a sajátját is. Végigsimítom péniszemet, és behunyt szemekkel élvezem az érzést. Olyan kellemes...

Hirtelen megfogja a csuklómat, és elhúzza a kezemet. Felnézek rá, de csak halványan látom az arcát a ködön keresztül.

- Mi az? Rosszul csinálom? - kérdezem halkan, kiszáradt torokkal.

- Nem, csak rossz helyen. - mondja. Ezt hogy érti? Tenyerembe simul az övé, és meglepetten nyílnak tágra szemeim, pláne amikor megérzem magamon a kezét. Úristen de jól csinálja... jobban mint én magamnak... ahm... mhh... ez...ez tényleg... még jobb... ahh...

Sötét tekintetének csillogásától képtelen vagyok elszakadni... félig lehunyt szemekkel nézem õt. Olyan jó érzés...

Észbe kapva én is elkezdem az övét masszírozni. Milyen kemény és forró... és ha szorosabban fogom, érzem ahogy lüktet... nagyobb mint az enyém.

Behunyt szemekkel hajtom kissé hátra a fejem, és sóhajaim, halk nyögéseim visszaverõdnek a falakról. Olyan izgató még ez is...

Hirtelen megszûnik ez a jó érzés, és csalódottság zsizseg végig a testemen. Felnyögnék, hogy ne hagyd abba, de képtelen vagyok megszólalni... Arcán különös mosollyal térdel le elém. Mire készül?

Ahh jézusom........! Megszédülve markolom meg az asztalt, és egész testemben remegve nézek le rá.

Nyalogatja a... és megfogja...

- Ahh... mmhhh... - nyögöm világgá, milyen csodálatos is ez. Ha nem lenne az asztal, már összeesve feküdnék a földön. Remegek mint a kocsonya... nehm bíhrom... ez...

Teljesen a szájába csusszanok, és halkan felkiáltva hunyom be a szemem. Mint ha meleg olvadt csokoládé folyna végig testemen...édesen mámorító...

- Sh...Shika...hh...mahhru... - nyöszörgöm, és lábamból kiindulva kúszik fel ágyékomba valami bizsergetõ forróság, hogy onnan szétrobbanva borítson be teljesen.

Összerándulva görnyedek meg kissé, és arcomat cirógatják az izzadtságcseppek. Istenem... Ez hihetetlen...

Ez... ez... fantasztikus volt.

Térdre rogyok elõtte, arcunk egy magasságban van, de nem nézek a szemébe. Borzasztóan zavarban vagyok, hogy õ ilyet csinált nekem. Szeretném viszonozni, ugyanakkor az újdonság varázsa is él bennem. Ilyet én is akarok csinálni, tudni. Tudnom kell, hogyan csinálta!

- E...erre is megtanítasz? - kérdezem. Állam alá nyúlva kényszerít rá, hogy a szemébe nézzek.

- Még nem. - súgja. - Gyere, segíts nekem.

Kezemet merevedésére teszi, és mélyen a szemembe néz. Tudom mit szeretne, és megteszem. Hajamba túr egyik kezével, másikkal pedig kezemet irányítja, hogy erõsen szorítsam idõnként, illetve gyorsabban vagy lassabban. Felnyögve temeti arcát a nyakamba.

- Erõsebben... - mondja halkan, és megremegek, ahogy ajkai nyakamhoz érnek. Összerándulva nyög fel, és azonnal megérzem kezemre csordulni forró magját. Magához ölel, és a hajamba zihál. Így térdelünk egymással szemben percekig, végül elenged, és feláll. Remegõ térdekkel követem, az asztalba kapaszkodva.

Megigazítom a nadrágomat, ahogy Õ is. Hát ez tök jó volt.

- Csináljuk máskor is? - kérdezem mosolyogva, és meglepetten néz rám.

- Ööö...persze. - válaszolja. Elégedetten bólintok, és kissé elpirulva kezdem nézegetni a konyhacsempét.

- Shikamaru... - csücsörítek zavartan.

- Hm?

- Azt is megtanítod majd egyszer? - szemébe nézek legszebb boci-szemeimmel, amivel Perverz Remetét is mindig le tudom venni a lábairól. - Légyszi...

Elmosolyodik, és hajamba túrva érinti homlokát az enyémhez, úgy néz a szemembe.

- Igen. - mondja halkan. Felderül az arcom, és elvigyorodom.

- Köszi! Igazi barát vagy... - érintem meg az arcát hálásan.

2008.10.09 20:57

Shikamaru:

Hol a pokolban lehet? Tudom, hogy Hatakéval kellett megküzdenie neki és Sakurának, és persze, hogy nem bántaná õt. Nem is ettõl tartok. Hanem attól, hogy rájön, egykori kis tanítványa ártatlan, mint a ma született bárányra hullott friss hó.

Útra kelek, így lassan éjféltájt, hogy megkeressem. Kényelmesen sétálok, nézelõdök az üres utcákon. Csak a fõtéren van néhány ember, akik késõn jönnek, vagy korán indulnak. Megpillantom szõke üstökét is, naná, hogy az ezüsttel! Kakashi meghitten karolja Naruto vállát, és hirtelen elönt a féltékenység. Meglepõdök: ilyen se volt még. Mi több, Kakashival csak úgy adogattuk egymásnak a szeretõket. Volt, hogy azt se vártuk meg, hogy az egyikünk akár KIszálljon az adott személybõl...No igen. Most mégis égek belülrõl. Naruto...nos, õ Naruto, akirõl évek óta álmodozom. Nem osztozom. Rajta nem. Megfeszülök.

-Hát itt vagy. - Kakashi megdermed, és "ezt nem hiszem el" fejjel néz fel.

- Szia Shikamaru! - vigyorog rám Naruto.

- Már mindenhol kerestelek. Hol voltál ilyen sokáig? - heccelem tovább Kakashit. A kezem ökölbe szorul. Most megkeserülöd, hogy ölelgetted õt!

- Kerestél? Miért?- nem válaszolok, folytatja hát.- Óh, hát elhúzódott a harc. Most végeztünk. Aggódtál értem? Milyen rendes vagy...

- Khm. -szól közbe Kakashi is. - Naruto, ha nem akarsz Shikamaru terhére lenni, az én házamban is megszállhatsz.

Menj a pokolba. Annak is a legmélyebb bugyrába- üzenem neki tekintetemmel.

- Ez igazán kedves tõled sensei. De azt hiszem ma éjjelre már Shikamarunál maradok. Holnap pedig már a saját szállásomban alhatok végre. - Na azért.

- Rendben. Vigyázz magadra. Jó éjt. - mielõtt eltûnik, még egy gyors, gyilkos pillantást vet rám. Amolyan "afõnködvagyok" típusút. Hogy gyûlölöm érte!

Naruto csodálkozik a dühömön, gyorsan rámosolygok hát. Ne aggódj, nem rád vagyok dühös.

- Gyere, menjünk haza.

Végigfecsegi az utat, de még a vacsorát is. Örömmel, kedvtelve nézegetem, és amíg az evéssel, és történetmeséléssel van elfoglalva, elmerülhetek minden csodás részletében. Néha közbeszúrok egy két kérdést,mintha figyelnék, és ez láthatóan boldoggá teszi. Várom, mikor szúrja ki áhitatos tekintetemet. igazából, ennyi idõ alatt, egy ilyen erõs szugerálástól már egy kavics is mély pírban pompázna. Naruto? Naruto épp másfele figyel.

- Mi az? - fordítja el a fejét. Végre elpirult, azaz eszébe ötlöttek a reggel történtek.

- Naruto...suttogom a nevét. a szemembe néz, és még mélyebben elpirul, ahogy vágyban égõ szemeimet meglátja, de kíváncsisága legyõzi. Elmerül a tekintete,ben, és minden bizonnyal olyanokat gondol, hogy étcsokoládé színû, meleg, bizsegetõ, merthogy a egtöbb szeretõm így nyilatkozott. Az övé viszont kékszín, mint a tavaszi ég. Amíg kellemesen megmártózunk egymás szemszínében, addig kinyújtom a kezem. Még tart a varázs, elindul hát. Közel jön egészen. Felállok, és õ várakozóan felnéz rám. Olyan közel állunk, hogy érzem altestének lüktetését.

Elmosolyodom.

- Megint? - kérdezem, és õ pirulva bólint.

- Azt hiszem...én most...szóval visszavonulok.

El is indul. Nana....nem hagylak ám elfutni, én kis ártatlanom. Hallani akarlak kéjtõl nyögdécselni! nem fordulok meg, csak utána szólok.

- Nem szeretnél inkább egy még jobbat, mint reggel?- kérdezem, és jól számítottam. Hallom, amint megtorpan. Szinte azt is hallom, ahogy hezitál.

- Mire gondolsz? - kérdezi némi gyanakvással a hangjában. Vállat vonok.

- Gyere ide, s megtudod.

Nem kéreti magát. Máris elõttem áll, várakozóan néz rám.

- Mit tanítasz nekem, Shikamaru? - kérdezi, és már csak a "sensei" egszólítás kellene ahhoz, hogy egy cuki kisfiúnak lássam, aki tudásra szomjazik. De ha szomjzik is...majd mással oltom el.

- Ugyanazt csináljuk, mint reggel...- mondom, miközben kigombolom a nadrágját. Rejtély, hogy vághatok közömbös arcot, hangot, de gyanítom, szemem elárul. - Csak épp...- kigombolom az enyémet is. Máris nyögdécsel, pedig a bõréhez még csak hozzá sem értem. - ...egy kicsit máshogy...

Letolom a nadrágját, épp csak, hogy hozzáférjek a kedves kis farkához. Pont kézbe való lesz, már látom. Lentebb tolom a saját nadrágomat is. Mire magamhoz nyúlok, õ már maszturbál. Továbbra is szégyenérzet nélkül. Nah jah, aki ártatlan...

Megmosolygom hevességét, és hagyom, hagy élje ki magát, örüljön, hogy tud valamit. Pár percig gyönyörködöm benne. Aztán megfogom a csuklóját.

- Mi az? Rosszul csinálom?- kérdezi értetlenül.

- Nem, csak rossz helyen. - nem érti. Sajnos, kénytelen vagyok tenni valamit. Áthúzom a kezét az én férfiasságomra.

- Itt folytasd. - közlöm vele, és én masszírozni kezdem õt. Kikerekednek a szemei, és összeszorítja a száját. Élvezi. Jobban, mint eddig bármit. Kedvesen tiszta. Élvezetesen ártatlan. Megrontandó. És én fogom bemocskolni, olyannyira, hogy lucskos, izzadt legyen, nyögjön, és ne fogja vissza magát egy cseppet se...hmmm.... mozgatni kezdi a kezét õ is. Igazán jó így...egymásnak verni...de nekem már több kell. Nem akarom elijeszteni, de valami többet kell kapnom belõle...

Gonoszul elmosolyodom. Abbahagyom a kényeztetését, és tükörképemként õ is leáll. Felnéz, szédeleg. Azt se tudja, hol van. Fentebb húzom a nadrágomat, de ágaskodó férfiasságomhoz még hozzáférek. Elétérdelek, és finoman végignyalom a pénisze egész hosszát. Az asztal szélébe markol. Megmarkolom a heréit, csak finoman. Ujjai elfehérednek. Számat végigvezetem egy kék erecske mentén, és rálehelek a makkjára. Kínvonaglik a kezem alatt. Végül megadom neki, amiért a teste könyörög: mélyen magamba fogadom. Keveset kell dolgoznom rajta, pillanatokon belül elélvez, és én érzem az ízét a számban, a torkomban...hm..finom íze van. Túlságosan is. Viszont olyan hamar elment, hogy én még csak magamhoz se nyúltam. Márpedig már fájok. Ekkor Naruto, zihálva még, de elém térdel õ is.

- E...erre is megtanítasz? - kérdezi paprikapiros arccal, és véletlen sem nézne a szemembe.

2008.10.09 14:44

Naruto:

Lassan felülve a megszokott mozdulattal venném le fejemrõl alvósapkámat. Hm. Nincs rajtam. Körülpillantok az idegen szobában, és lassan kezd eszembe jutni, mi minden történt tegnap. Megmozdulnék, hogy felkeljek, de... mi ez? Felemelve a takarót kukkantok be alá. Egy köntös van rajtam, ami az éjszakai forgolódásnak hála már teljesen szétcsúszott.

- Ne már... - nyögök fel bosszúsan. Megint megtörtént. Nem hiszem el... Nekem mennem kell Kakashi-senseijel megküzdeni... nem állíthatok oda így! Sakura megölne.

Felöltözöm gyorsan, és a háztetõkön ugrálva sietek Perverz Remete szállására. Kopogok nála, majd az ablakon bemászva kutatom át a szobát. Még a szekrényben sincs. Ezt nem hiszem el!

Kakashi-senseihez nem mehetek, hiszen ma fogok vele megküzdeni... Akkor kihez fordulhatnék?

Hát persze!

Visszaszáguldok Shikamaru házába, újabb hidegzuhany ami hatástalan, majd a szobájába rontva vetõdöm mellé a hatalmas ágyba. Lerántom fejérõl a takarót.

- Kelj fel, Shikamaru! - hadarom türelmetlenül. - Képzeld, nem találtam Perverz Remetét, és igazából nem tudom kitõl megkérdezni, tehát arra gondoltam, hogy te segíthetnél nekem... - zúdítom rá.

- Naruto... - nyögi behunyt szemekkel.

- Tessék?

- Kérlek, kevesebb hangerõvel, lassabban, és ha lehet, néhány órával késõbb, jó?

Jaj ne már! Néhány órával késõbb már Kakashival csatázom! Nem mehetek így oda!

- Nem érted! - nyafogom. - Nekem muszáj tudnom, hogy mit kell csinálnom, hogy ne...szóval hogy az ott lent... ne... érted.

Végre kinyitja a szemeit, és rám néz.

- Nem, nem értem. Korán van. Ha azt akarod, hogy segítsek, fogalmazz érthetõbben. - mondja halkan.

Nagy levegõt veszek, és hadarni kezdek.

- Szóval tegnap este, meg már elõtte is volt ilyen, hogy az történt a micsodámmal, és a Remete már megmutatta, mit kell ilyenkor csinálni, de én nem akarom, hogy folyton azt kelljen csinálnom, pedig ma reggel is ÚGY ébredtem, szóval mit kell tennem, hogy egyáltalán ne ébredjek egy kõkemény oszloppal a lábaim között? Az olyan kellemetlen! - fejezem be kedvenc szavával.

Értetlenül néz rám, majd végigpillant rajtam. Dudorodó alsómat meglátva kitisztul a tekintete.

- Naruto... Te még szûz vagy, ugye? - kérdezi. Úgy tûnik segíteni fog. Biccentek, és feszülten várom a folytatást.

- Oké. Mit mutatott Jiraijah neked? Mutasd meg. - utasít halkan. Öhm... nem mutatott semmit, csak zavartan elmagyarázta, majd tulipiros fejjel kiabált velem, amikor azt hittem a mutatóujjamról beszél. Nem is értettem mi köze az ujjam simogatásának a micsodámhoz...

De aztán sikerült megértenem.

- Eddig csak kétszer csináltam... - motyogom halkan, és elpirulva de szófogadóan fekszem le mellé. Felkönyökölve figyelni kezdi mit csinálok. Benyúlva nadrágomba simítom végig már fájóan kemény merevedésemet, és halkan felsóhajtva hunyom be a szemem. Óvatosan, lassan simogatom magam...

- Javítsunk a technikádon. - hallom mély hangját, és kábán nézek fel rá. Bólintva várom a folytatást. Levetkõzik, és megszeppenve mérem végig. Hû milyen izmos. Pedig õ a henyélõs Shikamaru... aki ellógta régen az edzéseket... Lejjebb siklik tekintetem, és levegõért kapkodva nézem merevedését. Mekkora...!!! A látványtól elönti testemet a forróság, és megszorítom önkéntelenül is a péniszem. Ajkamba harapva folytok el egy nyögést.

- Csináld amit én. - mondja, és szakszerûnek tûnõ mozdulatokkal kezdi kényeztetni magát. Igyekszem leutánozni, és egyre jobban érzem, hogy ez most más, mint ahogy én szoktam. Sokkal intenzívebb az élmény. Halk nyögéseimet már képtelen vagyok visszafojtani, és ahogy az õ mély hangját meghallom, beleremegek... Zihálva magyarázza hogyan tartsam vissza egy kis ideig, hogy nagyobb legyen az élvezet, és szót fogadva utánzom. A éjsötét szemeibe nézve süppedek el az ágyban... úgy érzem lángol az egész testem...

Mély hangon hangosan felnyög, és megremeg. Hangja és látványa olyan hatással van rám, hogy azonnal végigcikázik rajtam a zsibbadás, és követem õt...

Ahh jesszus... még soha nem volt ilyen jó... ez jobb érzés volt, mint Ichiraku ramenjének felfalása.

- Na, ezt így kell csinálni. - hallom halk sóhaját, és kinyitom szemeimet. Elképesztõ... Csodáló tekintettel nézek fel rá, és kábán elmosolyodom.

- Khöszöh...nöm Shikamaru... - pihegem, és behunyom újra a szemeimet. - Hálás vagyok neked...

Még remegek. Kábán pihegek még egy kis ideig, majd a lepedõbe kapaszkodva ülök fel.

- Hol van az alsóm? - döbbenek meg, majd a földön meg is találom. Nahát, nem is emlékszem mikor vettem le.

Felkapom magamra, és vállam fölött hátrapillantva küldök neki egy édes mosolyt. Engem figyel furcsán csillogó sötét szemeivel.

- Este találkozunk. Szoríts nekem, hogy legyõzzem Kakashi-senseit. Szia! - intek neki vidáman, és a szobámba száguldva kapom magamra ruháimat, majd az ablakon kiugorva sietek a megbeszélt helyre. Remélem késni fog, mert akkor nem tûnik fel senkinek az én késésem.

Kakashi-sensei már két órával a megbeszélt idõpont után sincs sehol. Sakura dühöng, én higgadt vagyok. Jókedvem van, vidám vagyok, és ezt Shikamarunak köszönhetem. A sensei megérkezik, és Sakura már neki is esik, de én csak rámosolygok kedvesen. Drága Kakashi-sensei... mennyire hiányzott!

Hosszú harc veszi kezdetét, és éjfélre sikerül legyõznünk. Boldog elégedettséggel nézek végig rajta, és kezemet nyújtva segítem fel a földrõl.

- Jól vagy Kakas-sensei? - kérdem, a régi becézõ megszólítást használva.

- Csak szerencsétek volt. - mosolyog le rám kedvesen, és vállamra téve kezét néz a szemembe.

Elvigyorodom.

- Az is a ninja képességeinek egy része. - nevetek fel.

- Jaj ne idézd nekem Gai okosságait... - rázza meg ezüst fejét halkan kuncogva. Zavartan vigyorogva vakarom meg a tarkómat.

Tsunade, Shizune, Perverz Remete és Sakura elköszönnek tõlünk, és kettesben maradunk.

- Hazakísérlek. - mondja kedvesen a sensei.

- Jaj de jó! Úgyis beszélgetni akartam már veled. Három év hosszú idõ, és... - zúdítom rá az élményeket, egészen a fõtérig. Folytatnám az utam Shikamaru házához, de õ meglepetten torpan meg, és idáig vállamon nyugvó karja megállásra késztet.

- Nem arra van a szállásod? - mutat a helyes irányba.

- De igen, csak még lakhatatlan. - biccentek. - Holnap reggel fogom kitakarítani. Addig Shikamarunál alszom.

- Hogyan? - néz le rám döbbenten.

- Igen, nagyon rendes tõle nem igaz? A vendégszobát adta nekem. - mosolygok fel rá, de aggodalmasan csillogó szemeit látva lehervad az arcomról. - Mi a baj?

- Naruto... én... - kezdené.

- Hát itt vagy. - vág közbe egy mély hang, és Kakashi hirtelen elengedi a vállamat. Meglepetten fordulunk meg, és Shikamaru áll karba tett kézzel az utca közepén.

- Szia Shikamaru! - üdvözlöm felvidulva, és felé lépnék, de a sensei megint a vállamra teszi kezét, és megakadályozza.

Shikamaru komoran néz a senseire. Mi ez a pillantás? Mintha fenyegetõ lenne...

- Már mindenhol kerestelek. - mondja Shikamaru a szemembe nézve, arca kifejezéstelen, tekintetébõl már semmit sem lehet kiolvasni. - Hol voltál ilyen sokáig?

Meglepetten kerekednek el a szemeim.

- Kerestél? Miért?

Nem válaszol, de már nem néz olyan csúnyán.

- Óh, hát elhúzódott a harc. Most végeztünk. - mosolygok rá végül megkönnyebbülten, hogy minden rendben. - Aggódtál értem? Milyen rendes vagy... - nézek a szemébe ellágyult tekintettel.

- Khm. - köhint Kakashi-sensei. - Naruto, ha nem akarsz Shikamaru terhére lenni, az én házamban is megszállhatsz.

Felmosolygok rá. Mennyire hiányzott Konoha...és az én drága barátaim. Meleg szeretettel nézek fel rá.

- Ez igazán kedves tõled sensei. De azt hiszem ma éjjelre már Shikamarunál maradok. Holnap pedig már a saját szállásomban alhatok végre.

- Rendben. - biccent, és mélyen a szemembe néz. - Vigyázz magadra. Jó éjt.

Köddé válva teleportál el.

Shikamaru mellé lépek, és dühös arckifejezését látva meglepõdöm. Mi ez az egész? Észreveszi, hogy az arcát tanulmányozom csodálkozva, és rendezi vonásait.

- Gyere, menjünk haza. - mondja. Felvidulva biccentek.

*

- ...és aztán szembeálltunk vele, és elkezdtem gyorsan mondani neki, hogy az Icha Icha Paradise utolsó kötetének a vége....

Mesélem vidáman és hosszadalmasan neki az izgalmas csatánkat, és félmosollyal hallgat engem. Közben megérkezünk, és az asztalon gõzölgõ vacsora mellé ülve átmenetileg megszakítom a szóáradatot, amíg megköszönöm az ételt, majd folytatom tovább.

Csöndben figyel, néha közbe kérdez és én vidáman csillogó szemekkel válaszolok neki.

- ...és mától mi vagyunk a Kakashi-csapat! - fejezem be büszke vigyorral. Az asztalra könyökölve figyeli az arcomat, ajkain halvány mosollyal.

Mélyen a szemembe néz, és hirtelen eszembe jutnak a reggel történtek.

- Mi az? - fordítom el zavartan az arcomat, és érzem ahogy elpirulok. Nem értem miért... talán mert már egy órája néz engem így, és csak most tûnt fel.

2008.10.09 11:44

Shikamaru:

Igyekszem lecsillapítani háborgó lelkivilágom, és kiûzni Naruto képét a tudatomból. Visszaülök, és töltök egy italt magamnak- ilyenkor muszáj-, majd kis gondolkozás után Narutónak is, és leteszem az asztalra. Perceken belül kirobban a fürdõbõl, az egyik köpenyem van rajta. Belekortyolok az italomba.

 -Kösz Shikamaru, ez a fürdõ igazán jól esett. -köhögve igyekszem nem visszaköpni az italomat.

- Valami baj van? - kérdezi értetlenül, és én csak a fejemet vagyok képes rázni, majd a kandalló tüzét bámulni. Leül mellém, az italáról tudomást sem vsz.  "Nemnézekrádnemnézekrádnemnézekrád" . Még soha nem voltam ilyen zavarban, ami furcsa, tekintve hogy volt pár TÉNYLEG zavarbaejtõ pillanat az életemben.... Nos, igen.... Kankouro arca, mikor Gaara irodájába lépve meglátta, mit mûvelünk a gámoltalan asztalon....soha a büdös életben többé nem lesz képes asztalra nézni, hogy ne az az eset juson eszébe... elmosolyodom az emlékre.

- Na és mi történt veled az elmúlt három évben? - ránt vissza a való világba kis vendégem hangja, én pedig elõveszem a szokásos, unalmas, betanult szövegemet, ami az érdektelen életemrõl szól.

Mire befejezem a beszámolómat, már alszik. Mellé guggolok, és kisöprök egy tincset az arcából. Milyen bájos így. Felkapom, és õ nyammog valamit, miközben átöleli a nyakamat. A vendégszobába viszem, még be is takargatom. Aztán visszamegyek, és felhajtom az õ ottmaradt italát is, és veszek egy váltózuhanyt: hideget a jegessel váltok. Ez sem segít, javíthatatlanul akkora merevedésem van, mint egy ház. Vigyorogva veszem kézbe férfiasságomat, és rá gondolok, hogy ugyanitt állt, ugyanígy, és ugyanezt tette.... masszírozni kezdem magamat, és pár perc múlva elélvezek. Igazi megkönnyebbülés, bár abszolút nem az igazi. De legalább aludni fogok.

Reggel azt érzem, hogy valami az gyamba csapódik, majd kutakodni kezd a takaró alatt, végül lerántja a fejemrõl. A szemembe toluló fénytõl hirtelen megvakulok.

- Kelj fel, Shikamaru! Képzeld, nem találtam Perverz Remetét, és igazából nem tudom kitõl megkérdezni, tehát arra gondoltam, hogy te segíthetnél nekem..

- Naruto..- nyögöm halkan.

- Tessék? - néz rám. Ez dicséretes: figyel rám.

- Kérlek, kevesebb hangerõvel, lasabban, és ha lehet, néhány órávalkésõbb, jó?

- Nem érted! - nyafogja. - Nekem muszáj tudnom, hogy mit kell csinálnom, hogy ne..szóval hogy az ott lent... ne... érted. - hajlandó vagyokkinyitni a fél szememet. Szavai értelmébõl sokat nem fogok fel, kicsit kómás vagyok még. Hiába az ANBU kiképzés, ez az "ébredjünkfelhirtelen" nem az én világom. Rápillantok az órára. Hajnali hat. Hát hülye ez? Hátamra fordulok, és ránézek.

- Nem, nem értem. Korán van. Ha azt akarod, hogy segítsek, fogalmazz érthetõbben.

- Szóval tegnap este, meg már elõtte is volt ilyen, hogy az történt a micsodámmal- magyarázza belelélésse, és én rosszat sejtek.- és a Remete már megmutatta, mit kell ilyenkor csinálni, de én nem akarom, hogy folyton azt kelljen csinálnom, pedig ma reggel is ÚGY ébredtem, szóval mit kell tennem, hogy egyáltalán ne ébredjek egy kõkemény oszloppal a lábaim között? Az olyan kellemetlen!

Pislogok rá egy ideig. Most komolyan tõlem vár felvilágosítást? Tekintetem az alsójára ( mellesleg mikor vetkõzött ez le?!) siklik: s valóban merevedése van. Kiröppen az álom a szemembõl. Soha jobb ébresztõt.

- Naruto...- kezdem halkan. - Te még szûz vagy, ugye? - kérdezem, és komoly arccal bólint. Figyel rám, kékséges szeme égeti a retinámat.

- Oké. Mit mutatott Jiryah neked? Mutasd meg. - Shikamaru, te idióta. Jaj.

Naruto elgondolkozik egy kicsit, el is pirul, de készségesen mellém fekszik, és megmutatja. Csak úhy iszom a látványát, ahogy benyúl a boxerébe, és kényeztetni kezdi magát. Észre sem veszi, mikor lehúzom róla, pedig a csípõjét is felemelte...végem van.

Nézem a kezét, és eszembe ötlik, hogy õ még ártatlan, és tapasztalatlan. Kis naiv édeske. Megcsóválom a fejemet.

- Javítsunk a technikádon. - javaslom neki, és õ homályos szemekkel bólint. Milyen édesen ártatlan, hiszen az sem zavarja, hogy elõttem, a kérésemre simogassa magát. Megszabadítom mamagat is zavaró ruhadarabjaimtól. Látom elkerekedni a szemeit, de nem szól semmit. Feszülten figyel.

- Csináld, amit én. - mondom neki, és saját magam simogatásába kezdek. Hiába, én profibb vagyok nála. Õ viszont ügyes, és tanulékony, mindenben leutánoz. Hamarosan szinkronnyögünk. Megmutatom neki, hogy kell visszafognia magát a csúcs elõtt, hogy okozhat nagyobb örömet magának.

Rá kell harapnom a nyelvemre, hogy ne mondjam ki a nevét, mikor elélvezek. Õ követ engem, és végig egymás szemébe nézünk. Ez egy élmény volt...

- Na, ezt így kell csinálni.- sóhajtom.

Itt piheg mellettem, teljesen kitárulkozva, és csodálkozó tekintettel mered rám. Kíváncsi vagyok, mit fog tenni.

2008.10.09 11:09

Naruto:

Holnap megküzdünk Kakashi-senseijel. Wáúúú... hogy vártam már ezt a pillanatot! Most bebizonyíthatom, hogy a három évi kemény edzés nem volt hiába. Büszke lesz rám a Perverz Remete...

Vidáman kapkodom a lábaimat, és hirtelen elém lépõ alakba lendületesen rohanok bele. Õ meglepetten néz le rám, és a sötéten örvénylõ szemeket látva lemerevedve hagyom, hogy kiterüljünk a földön.

- Francba... - mondja halkan, és fejét dörzsöli, ahol megütötte. Kuncogva figyelem. Imádom, amikor Shikamaru dühös. Olyan mókás...

- Te könnyen vagy, puhára estél! - morogja, majd elvigyorodik. Felnevetve mászom le róla, és felsegítem. Hû... most tûnik csak fel, milyen magas lett. Régebben is magasabb volt nálam, hiszen idõsebb nálam, de most... pedig én is nõttem, de így csak az álláig érek. Ehh... már megint elõjönnek a komplexusaim. Már látom.

- Merre mész? - kérdezi, és mellém besorolva sétál velem, zsebrevágott kezekkel. Amolyan shikamarusan.

- A szállásomról jövök éppen... - sóhajtom csalódottan. - Tiszta kosz minden, mondjuk nem is csodálom, mert három évig nem volt takarítva. Sajnos nem alhatok ott, mert ilyen körülmények között senki nem lenne képes pihenni. Úgyhogy most megyek Iruka-senseihez, és ha nála nem tudok megszállni, akkor a konohai szállodába megyek, ott biztosan lesz szabad szoba.

- Aludj nálam. Van egy vendégszobám, ha gondolod... Amíg a lakásodat rendbe nem teszed.

Meglepetten nézek rá, és engem figyel sötét szemeivel. Nahát, milyen jó fej!

- Nahát, ez nagyszerû! Köszönöm, Shikamaru! - küldöm felé ezerpengõs mosolyomat.

- Igazán nincs mit. - válaszolja kifejezéstelen arccal.

Majd igyekszem nem zavarni, hiszen tudom mennyire magának való.

- Tyû... milyen szép házad van! - csodálkozom, és megszállom a terepet. Milyen jó ízlése van... mennyi könyv...milyen érdekes ez a váza...nahát mekkora ablak...és kandalló...wáóóó...

Remélem, egyszer majd nekem is lesz ilyen házam. Megbotlom valamiben, talán a szõnyeg rojtjaiban, és halk kiáltással zuhanok megint Shikamarura, aki a lendületemtõl alám esik.

- Ez állandó szokásoddá fog válni? - fintorog rám. Elvigyorodom. Hisz ismersz... - Csak mert akkor felkészülök rá.

- Bocs, Shikamaru. Kicsit ügyetlen voltam. - válaszolom, és másznék le róla, de... a karjai a derekamra fonódva tartanak fogságban.

- Semmi gond. - sóhajtja halkan, és mélyen a szemembe néz. Kesernyés, friss illata betölti a tudatom, és az alattam fekvõ testének melegét, kemény izmait a ruhán keresztül is megérzem. Olyan ismerõs ez az érzés... egy emlék kúszik elõ a semmibõl. Erõs karok ölelése, ugyanez az illat... „Naruto...”

Felállva emel felengem könnyedén, és kifejezéstelenül néz le rám. Ööö...asszem most nagy gáz van... máskor is történt már velem hasonló, amikor Perverz Remetével kukkoltuk a csajokat. Ez most ugyanolyan. Furcsa, mert eddig csak egyszer fordult elõ, és akkor is a nõktõl... Akkor most miért történt meg?

Ajaj... muszáj lesz azt csinálnom, amit Perverz Remete tanított nekem pipacs piros arccal. Csak szóban magyarázta el, és a végén már dühösen kiabált velem, mert képtelen voltam felfogni. De aztán sikerült megértetnie velem...

- ...fürdeni... - fejezem be a mondatot nagyon halkan motyogva, és égõ képpel nézek fel rá.

- Hogy mondod? - hajol le hozzám, és még szorosabban ölel magához. Halkan felnyikkanok, és ha lehet, még pirosabb arccal motyogom.

- A...azt hiszem...eee...elmennék...fürdeni... - makogom. Mosolyogva enged el.

- Arra van a fürdõ. - mutatja, és én kitotyogok. Hihetetlen... pedig csak megölelt. Ezt holnap feltétlenül megkérdezem Perverz Remetétõl... hogy ez hogyan és miként lehetséges.

Ledobom a ruháimat, és ágaskodó férfiasságomat látva ledermedek. Ez tényleg nagyon furcsa...

Beállok a zuhany alá, és a hûs vízcseppek kellemes cirógatásától halkan felsóhajtok. Tényleg muszáj lesz csinálnom... Behunyom a szemem, és lágyan simítom végig merevedésemet. Lassan, kényelmesen... semmi kapkodás. Néhány könnyed simítás is elég, és már meg is rázkódik testem a rátörõ bizsergetõ zsibbadástól.

Huhh...

Múltkor nem volt ennyire erõs érzés.

Megtörülközöm, és egy köntöst kapok magamra. Széles mosollyal libbenek ki a fürdõbõl, és lehuppanok a kanapéra, Shikamaru mellé.

- Kösz Shikamaru, ez a fürdõ igazán jól esett. - mosolygok rá, és arckifejezését látva meglepetten nézek rá.

- Valami baj van? - csücsörítek értetlenül. Megrázza a fejét, és a kandallóban ropogó tüzet bámulja tovább. Megvonom a vállam, és én is a tüzet kezdem nézni.

- Na és mi történt veled az elmúlt három évben? - csevegek fesztelenül, és kényelmesen hátradõlve hallgatom.

Valahogy úgy tûnik, sok mindent elhallgat... és eléggé szûkszavú...

Kellemesen mély hangja teljesen átjárja tudatom... milyen fáradt vagyok...

A kanapé karfájára könyökölve támasztom meg nehéz fejemet...

....

2008.10.09 10:23

Shikamaru:

Nos, ez....igen kellemetlen.

Gyanútlanul kísértem Temarit a Hokage irodájába. Ez a nõszemély egészen tûrhetõ társaság, bár kicsit bajosabb az átlagnál. De legalább erõs. Szóval beléptünk az irodába, és ott volt õ. Elõször azt hittem, káprázik a szemem. De nem. Ez bizony Naruto.

És most itt állok, és még egy nyomorult sziát sem vagyok képes normálisan kinyögni. Nem értem mgamat, hiszen erre vártam mi óta! Most itt van, szinte repül felém, és látom, hogy vissza kell fognia magát, nehogy megöleljen.

- Shikamaru...! - örvendezik a kis szõke.

- N...Naruto?!- nyögdécselem. Nos, nem egészen így képzeltem a viszontlátást. De, sokkomtól függetlenül, agyam dolgozik. Minden információt begyûjt, ami szükséges. Megállapítom, hogy Naruto nagyon sokat változott. Magasabb lett, fizikailag sokkal, de sokkal formásabb..izé...erõsebb. Huh, még ezen a vacak naracs overallon keresztül is látom az izmai villódzását. Vagy ezt már csak képzelem? Shikamaru! Szedd össze magad!- ordítok saját összeroppant lelki világomra. Meg kell hagyni, hirtelen jött ez az egész.

Naruto közben valami küzdelemrõl hadovál, elõbb tõlem, majd Temaritól érdeklõdik. Befut Hatake kapitány is...akarom mondani Kakashi sensei. Összevillan a szemünk, de olyan rövid idõre, hogy az senkinek ne legyen feltûnõ.A kis szõke felfedezi, hogy éhesen bámulom, de nem érti. Kis naiv. Naruto ujjongva közelíti meg Kakashit, és átad neki egy kis könyvet. Mivel a kapitány szeme felcsillan, feltételezem, miféle könyv lehet az már megint. Nem baj, legalább szélesedik a szexuális életünk.

Hosszúnak, és ezzel egyszerre rövidnek is tûnik az idõ, amit egy légtérben töltünk. Végül egy hatalmas narutós vigyorral köszön el.

Én rohannék utána, de kötelességeim vannak. Temarival leadjuk a jelentést, majd hazakísérem õt. Néhány sarokkal a lakása után megállok.

- Tudom, hogy követsz. - szólok halkan. Éreztem, mióta eljöttünk Tsunade irodájából. Jaj, de felháborító, hogy nekem mindenkivel volt afférom- vigyorodok el magamban. És milyen szerencse, hogy ismerem az emléktörlõ Jutsut...

Hirtelen Kakashi terem elõttem, úgy szólván semmibõl. Felnézek rá. Õ feltolja a fejpántját, és a mozdulat folytatásaként lehúzza a maszkját. Teheti, egy sikátorban vagyunk. Erre még a döglött madár se jár, nemhogy ember.

- Nem akarom, hogy bántsd õt. - jelenti ki mély hangján. Mindig megbabonáz az arca, de fõleg a szája. Ezért beszél velem mindig maszk nélkül. Azt hiszem, kicsit szerelmes. De nem számít. Nekem nem. 

- Mi óta lett neked ilyen fontos, kivel hentergek? - vonom fel a szemöldököm egy gúnyos mosoly kíséretében. Õ erre megragad, és a falhoz passzíroz. Erre játszottam. Veszítsd el a fejedet, Kakashi. Tudod, hogy úgy szeretem.

- Amióta láttam, hogyan néztél Narutóra. Kedvelem õt, és nem akarom, hogy baja essék. - Ahh, szóval kedveled õt? Hát innen fúj a szél... rámosolygok, kezem a tarkójára simul.

- Ne aggódj, hime. - õ felnyög a megszólításra. Érzem megkeményedõ férfiasságát a hasfalamnak feszülni. - Csak játszok vele egy kicsit. - kezemet az arcára húzom, hüvelykujjammal a száját simogatom.- Nem lesz baja, ígérem.

Egy másodpercig még megtart, aztán elenged.

- Vigyázz rá. És jobban tennéd, ha nem játszanál vele. Õ nem az a típus. - azzal eltûnik, egyedül hagy a felmerülõ kérdésemmel. Mi az, hogy nem olyan típus? És miért monta ezt nekem? Mindegy.

Kisétálok a sikátorból, és - mit ád a jósors?!- egyenesen Naruto jön belém. Sikeresen borulunk egyet. Nem mintha nem lennénk képesek ezt könnyedén megakadályozni, inkább, mert mindketten a másik szemének bámulásával vagyunk elfoglalva. Milyen csodás szemei vannak....BUMM. Igen, a fejbeverés hatásos figyelemelerelés. Halkan káromkodom egyet, amin a fölöttem térdelõ szöszi jót kuncog.

- Te könnyen vagy, puhára estél! - vigyorgok rá, és jól esik a nevetése.

Feltápászkodunk, és "merre mész" kérdésemre hosszas fejtegetésbe kezd a házáról, ahova bement, ugyan, de azzal alendületel ki is jött, meg koszról, piszokról, pár napos éjszakai szállásról. Meggondolatlanul kiszalad a számon, hogy aludjon nálam, amíg rendbe nem teszi a lakását. Rámemeli azokat a csodás szemeit, és miközben magamat átkozom, levegõvisszatartva várom válaszát.

- Nahát, ez nagyszerû! Köszönöm, Shikamaru!

- Igazán nincs mit. - mondom, miközben tudom, hogy ezzel a tettemmel ébrenlétre, álmalan forgolódásra ítéltem magamat.

Narutónak nagyon tetszik a házam. Fel alá rohangál, mindent megtekint, megtapogat. Komolyan, mint egy neveletlen kölyök. Jót szórakozom rajta. Tetszik ez az ártatlan öröm, tiszta báj, amivel rendelkezik. Szeretném én megrontani. S meg is fogom.

Egy óvatlan pillanatban kinyújtva feledem a lábam, és õ hopp, máris megint rajtam hasal.

- Ez állandó szokásoddá fog válni? - kérdezem, mintha nem épp én gáncsoltam volna ki. Mosolyából ítélve nem vette észre.- Csak mert akkor felkészülök rá. - mondom, és kezeimet észrevétlen a derekára teszem. Egek...de kis édes.

- Bocs, Shikamaru. Kicsit ügyetlen voltam.

- Semmi gond. - lehelem, és gondolatban már az ágyban járunk. Visszatérek a valóságba, felállok, és õt is emelem. Milyen kis könnyû. Meglepõdik, még csak most vette észre, hoy fogom. Nem baj, fogod még jobban is érezni. Nagy szemekkel néz rám, és én hosszú évek gyakorlatának hála, most is közömbösen tudok ránézni. Nyekereg valamit, de nem hallom tisztán.

- Hogy mondod? - hajolok közelebb, miáltal még szorosabban fogom, még közelebb kerül hozzám a teste.

- A...azt hiszem...eee.elmennék...fürdeni. - nyögi ki, és valami fucsát érzek rajta. Csak nem...? Elvigyorodom, és elengedem.

- Arra van a fürdõ. - bökök a hátam mögé, és õ vörös arccal, kicsit görnyedt tartásban elindul. Hát így állunk. Te sem éppen a lányok után futsz. Vagy csak én hozom ki belõled? Mindegy, legalább könnyebb dolgom lesz vele. Imádnivaló a zavart kis arca.

Azt hiszem, rám is rám férne egy fürdõ. Az sem baj, hogy vannak benne....majd csak véletlen nyitok be, csak egy kicsit....el is indulok.

Nos, ez nem volt épp szerencsés. Mármint a véletlen benyitás. Merthogy az után, amit láttam a büdös életbe nem fogok többet aludni, de még csak fürdeni sem leszek képes anélkül, hogy ne az õ maszturbáló alakját lássam a zuhany alatt.

Jaj.

2008.10.08 21:09

Naruto:

Mosolyogva lép beljebb. Õt látva elszáll a tompa szomorúságom, és új reményekkel töltekezem fel. Igen, van még remény! Shikamaru a megmondhatója, hiszen kiváló csapatvezetõnk irányítása alatt végrehajtottuk a lehetetlent is...majdnem.

- Jobban vagy? - kérdezi mély bariton hangján.

- Igen, sokkal! - válaszolom vidáman, és kezdek kimászni az ágyból. - Tsunade öreghölgy azt mondta, még nem mehetek el, de szerintem már tökéletesen jól vagyok, és ki akarok szállni az ágyból, hogy elmehessek Sasuke után, mert Sakurának megígértem, hogy visszahozom. És tudod, az ígértet be kell tartani, mert...

Hirtelen egy nagy erõ megragad, és hanyatt fekve nyekkenek az ágyon.

- Shikamaru...? - motyogom, és az arcomtól alig pár centire lévõt nézem döbbenten. Miért csinálta? És miért néz rám így? Ez... ez olyan... kínos... Pirulva nézek föl rá. Kissé túl közel van az arca az enyémhez... és már egy ideje így vagyunk... Most mi van?

- Izé. - közli velem. - A Hokage asszony azt parancsolta, még maradj ágyban. Biztos jó oka volt erre. Ne erõltesd meg magad.

Ja, már értem... Elvigyorodom, és ekkor lép be Sakura. Kisírt szemeit látva elkomorulok, és egy nehéz beszélgetés veszi kezdetét.

Mondjon akárki amit csak akar, én visszahozom Sasukét! Esküszöm.

*

Kesernyés, finom illat kúszik az orromba. Kábán emelem fel nehéz szemhéjaimat, és az elõttem térdelõ foltra nézek. A zene távoli háttérzaj már csupán.

- Még soha nem ittam alkoholt... - nyöszörgöm.

- Semmi baj, majd jobban leszel a friss levegõn. Gyere... - hallom a távolból, és gyengéd kezek segítenek felállni. Rátámaszkodom a foltra, és hagyom hogy kivigyen... Odakint egy fatörzshöz támaszt, de lábaim nem bírnak el... Lecsusszanok, de elkap, és átölelve megtart.

- Naruto... - sóhajt halkan a folt, és valami meleget és nedveset érzek a számon. Mi az?

Kellemes bizsergés... valami a hajamba túrva simogatja fejbõrömet...

Elhúzódom, és értetlenül nézek fel, próbálok szemeimmel fókuszálni...

- Asszem részeg vaok. - tájékoztatom a foltot, és behunyt szemekkel hajítom el eszméletem.

*

- Naruto! Ne siess annyira. - morog a perverz remete.

- Miért ne sietnék, amikor már három éve nem láttam Konohát! Még Tsunade-öreghölgy is hiányzik... Kakashi-sensei...Sakura... mindenki! - vigyorgok boldogan, és ahogy belépünk a kapun, boldogan szívom mélyen a tüdõmbe Konoha levegõjét. Otthon vagyok.

Elindulunk a Hokage irodája felé, és menet közben Konohamaruékkal és Sakurával is találkozunk. Sakura semmit sem változott... Alig telt el fél perc, és azonnal kiüt. Félelmetes ereje lett... Minden porcikám sajog.

Beérünk végre a Hokage irodájába, és Tsunade-öreghölgy szeretettel néz rám melegbarna szemeivel. Idegesítõ egy nõszemély, de akkor is hiányzott...

Azt mondja, hogy Sakurának és nekem meg kell küzdenünk valakivel. Ekkor nyílik az ajtó...

A belépõket látva felderül az arcom, és felragyog barátságos vigyorom.

- Shikamaru...! - lépek felé boldogan, és legszívesebben megölelném. - Rég találkoztunk...

- Naruto? - dermed le, és végignéz rajtam alaposan. Hát igen, kicsit megváltoztam. Zavart vigyorral vakarom meg a tarkómat, majd elkomolyodom.

- Akkor te leszel az ellenfelünk? Veled kell megküzdenünk? - nyitom tágra kék szemeimet. Ekkora nagyágyú lett?

- Ugyan dehogy! - vág közbe Tsunade. Shikamaru mellett álló szõke lányra pillantok. Egy homokninja. Hû de ismerõs...

- Akkor te leszel az? - lépek elé, és alaposan végigmérem, majd közelebb hajolok. - Hogy is hívnak? - kérdezem zavartan csücsörítve a számmal.

- Nem emlékszel? - fordul el tõlem vérig sértve. Kínosan vigyorogva fûzöm kezeimet a tarkómra, és visszasétálok Sakura mellé.

- Tsunade-öreghölgy... - nézek rá bosszúsan. - ...ki lesz az?

Ekkor megjelenik Kakashi-sensei. Oh, tehát õ az...

Megfordulok, és az engem figyelõ fekete szemeket látva zavarba jövök. Mióta nézhet engem?

Elszakítom róla a tekintetem, és a tetõre kiugorva üdvözlöm imádott tanáromat, és átadom neki az ajándékot, amit csak nagy nehézségek árán tudtam kizsarolni a Perverz remetétõl. De most itt van, és boldogan csillogó félszemét nézve tudom, hogy nagy örömet szereztem neki. Boldogan vigyorogva ugrom vissza a Hokage irodájába, és elégedetten köszönünk el mindenkitõl, majd Sakurával elindulunk. Shikamaru még mindig úgy bámul, mintha két fejem nõtt volna... Tõle is elköszönök egy kedves mosollyal.

Meg akarom hívni Sakurát vacsorázni, de nem fogadja el, helyette pótapám jelenik meg Ichirakunál. Iruka-sensei... Mennyire hiányzott...

Vacsora után kényelmesen, lassú léptekkel haladok szállásom felé. Valószínûleg tiszta kosz minden, hiszen három évig nem takarította senki... lehet hogy más szállást kéne keresnem ma éjjelre...

2008.10.08 15:30

Shikamaru:

Olyan... ahh, kellemetlen ez!

Letörlöm a könnyeimet, és igyekszem megnyugodni, egyenletesen lélegezni. Apám kikészített, és aggódom Chouji miatt. Gyûlölök sírni. De most egyebet itt nem tehetek. Inkább...megnézem Narutót. Igen. Most rá van szükségem. Egy ideje...talán a chounin vizsga óta érzem a közelében a rám telepedõ nyugodtságot. Furcsa, hiszen régebben csak az ég nézegetésével tudtam ezt a kellemes, melengetõ érzést adni magamnak. (Igen, az ég. Nem a felhõk. Csak...nem akartam, hogy hülyének nézzenek, amiért a nagy kékséget bámulom. A felhõk legalább egy fokkal jobbak.) És Naruto szeme olyan, mint az ég. Meg mostanában érzem ezt, ha...szóval ha könnyítek magamon. Ez kicsit pirulásra késztet, hiszen épp most hasonlítottam össze Naruto égszín szemét a maszturbálás utáni gyönyörömmel... Huhh.

Erõt veszek magamon, és benyitok hozzá. Remélem, még alszik. Nem teszi.

- Mi az? Máris ébren vagy? - tudakolom, mire rámvigyorog, és felszikráznak a szemei. Csodás szemei vannak.

- Shikamaru!

- Jobban vagy? - megerõltetõ egyszerre e szeme kékségére, és a szavaimra is koncentrálni.

- Igen, sokkal! Tsunade öreghölgy azt mondta, még nem mehetek el, de szerintem már tökéletesen vagyok, és ki akarok szállni az ágyból, hogy elmehessek Sasuke után, mert Sakurának megígértem, hogy...- szavai lassan már nem jutnak el hozzám. Vajon ez a srác megette a Duracell nyuszit?

Mire idáig jutok, azt látom, hogy mászik kifele az ágyból. Miközben egy egyiptomi múmia megirigyelhetné a rajta lévõ kötések, gézdarabok mennyiségét. Utána nyúlok, megragadom a vállát, és két vállra fektetem. Egy másodperccel tovább maradok fölötte, közel ar arcához. Kicsit elpirul, mire észbekapok, és elhúzódom. Egek, vajon hogy nézhettem szegényre?

Igaz, hogy nem vagyok még egészen felnõtt, de azt már most tudom, hogy a lányok nem érdekelnek. Bajosnak, zajosnak tartom õket, és idegesítenek. A hormonjaim viszont tombolnak, és értelemszerûen nem a lányok irányába hajtanak. Milyen kellemetlen...de ez van. Kénytelen vagyok elfogadni, hogy majd egy számomra érdektelen libát fogok elvenni, és a kedvteléseimmel csak titokban foglalkozhatok. Milyen kár...

De Naruto még mindig piros arccal, furcsán méreget. Válaszra vár.

- Izé. - jegyzem meg éleselméjûen. Nahát, Shikamaru. Gratulálok.- A Hokage asszony azt parancsolta, még maradj ágyban. Biztos jó oka volt erre. Ne erõltesd meg magad. - mielõtt Naruto válaszolhatna, vagy én még jobban leégethetném magam, Sakura jön be a szobába. Kivételesen hálás vagyok a nõszemély megjelenéséért.

Kicsit lemaradok arról, mi történik, ki mit mond, és kinek, mert Naruto szemére, és szájára korlátozódik a látóterem. Mielõtt végleg megfeledkeznék magamról, inkább elköszönök, és kimenekülök onnan.

Elment. Naruto...elment, és még csak elköszönni sem tudtam tõle normálisan. Hiszen...mi is volt az a csók, amit a buli után lopam tõle? Nem is igazán emlékszik rá. Talán az ízek, érzések megmaradtak, de olyan bágyadt és kába volt, hogy minden más kiesett neki, és nekem nem maradt már idõm emlékeztetni õt erre.

Lassan három éve, hogy kilépett az életembõl. Az óta már rég Jounin vagyok, mi több, esélyes az ANBU osztag kapitányi rangjára, Kakashi után. (Állítólag vissza akar vonulni.) Látszólag azonban egy egyszerû ninja vagyok, egyszerû feladatokkal, és kiképzendõ geninekkel. Van már házam, jó állásom. Apámékat is "meggyõztem", hogy nem fogok megnõsülni. Meg is okoltam. Kínos jelenet volt, kis híján kitagadtak. Miután nemzõm elhordott a világ szégyenének, én megragadtam a torkát az árnyékommal. Játszva megölhettem volna, hiszen jóval gyengébb nálam. Azt hiszem, ez akkor tudatosult benne igazán. Ebben az alárendelt helyzetben közöltem vele, hogy ha mindenáron akarja, megnõsülök, de utódról magának kell gondoskodnia. Valamiért letett a Nara klán ilyetén módon való kibõvítésérõl.

Szeretõim is vannak, voltak. Kipróbáltam ám lánnyal is- ha már nem kötelezõ, akkor akár kedve is van hozzá az embrnek. Nem találtam benne semmi olyat, ami maradandó élményt hagyott volna bennem. Ellenben az elsõ férfi- együttlétemmel... Nos, azt tényleg nem fogom elfelejteni. Akkor még én voltam uke-szerepben, elvégre - állítólag- mindenki így kezdi. És Gaara igazán pompás szeretõnek bizonyult. Sok mindent tanultam tõle. Amúgy kevés ágy van Konohában, ahol ne fordultam volna meg. No, ehhez hozzá kell tenni, hogy kevés hely van a világon, ahol ennyi perverz hajlamú ember él. Ha apám tudná, hogy az ivócimborái milyenek valójában...

 Egy jó kis szex sok mindenre jó. Utána lehet a legtöbb információt kiszedni az emberekbõl. Akiket aztán persze ANBU egyenruhában, parancsra likvidálok, mint veszélyes személyt. ( Úgy mondjuk, "sub rosa; persona non grata". Mintha így nem ugyanazt jelentené: öld meg, temesd el.) Nos hát, hullanak utánam a pasik, nõk. Tudom a kötelességemet.   

Az életembõl már csak egy valami hiányzik. Naruto. De tudom, hogy egyszer visszajön. És én megszerzem magamnak.

Mindenél jobban szeretném azokat a szemeket kéjtõl elhomályosulva látni.

2008.10.07 23:53

Naruto:

Távolból hallom Kakashi-sensei hangját, és résnyire nyitom nehéz szemhéjaimat. Fáj minden porcikám. A fák smaragdzöld lombkoronái elmosódnak szemeim elõtt... Érzem sensei kezeit ahogy lábaimat fogja... A hátán cipel, fáról fára ugrálva nagy sebességgel halad.

- Kakashi-sensei... - lehelem. - Hol van Sasuke?

Oldalra fordítja fejét, és rám néz fekete szemével. Nem válaszol...

Mintha Õ is neheztelne rám. Pedig saját bûntudatom is elég ahhoz, hogy mélyen magamba forduljak. Elbuktam... Nem tudtam betartani Sakurának tett ígéretem...

Medi-ninják jelennek meg, és mellettünk haladva kérdezik a senseit, rólam, majd Sasukérõl.

Csak megrázza a fejét komoran, de sokáig nem szólal meg. Végül a többiek felõl érdeklõdik.

Shikamaru és Kiba könnyebben sérültek, Chouji és Neji állapota súlyos...

Olyan, mintha a fejem víz alatt lenne. Tompán koppannak szavaik tudatom mezsgyéjén.

Ez hát az ára Sasuke szabadságának... Talán két társunk meghal...

- Srácok... - sóhajtom, mielõtt elmerülök a jótékony öntudatlanság sötétjében, ahol nincs fájdalom...és nincsenek könnyek sem.

*

Csendben ülök az ágyamban, ölemben szétterítve az egyetlen kézzel fogható emlék, ami megmaradt nekem. A fejpánt fémlapján hidegen villannak meg az ablakon betûzõ napsugarak. Fejemet és a testem nagy részét kötések borítják, de nem érzek fizikai fájdalmat. Nem... Végtelen üresség kong bennem.

Szemeimmel a levegõt bámulom... újra és újra levetítem magamban a kínzó képeket. Sasuke arcát, ahogy eltorzítja az a fekete paca...hidegen csillogó fekete szemeit. „Oda megyek, ahol Orochimaru van.” - mondta. Sakura könnyes szemeit... „Hozd...hozd vissza Sasuke-kunt!” - sírta.

”Biztosan visszahozom Sasuket! Ez egy életre szóló ígéret!” - mondtam jófiú pózban, mindenre elszántan.

Olyan üres vagyok...

Nyílik az ajtó.

- Mi az? Máris ébren vagy? - mondja mély hangon valaki. Meglepetten fordulok a hang irányába, és csodálkozva kerekednek el kék szemeim.

- Shikamaru! - derül fel boldogan az arcom.

2008.10.07 21:19

Shikamaru:

Hiába telt el ennyi idõ, a hazatérés még mindig öröm. Alig várom, hogy ennek az értelmetlen küldetésnek is vége legyen. Otthon vár a családom. Igaz, Gaara és kedves felesége- aki kiérdemelte a megtisztelõ "Epilepszia" nevet, ugyanis egy pillanatra sem képes abbahagyni a gesztikulálás, ha beszél, és mivel folyton beszél, mesél, csacsog, ezért mindig mutogat is. Hiába testvérek, Hanabi nem hasonlít Hinatára...

"Sajnos", az álmom nem teljesült: nem lett átlagos feleségem: egy csodálatos nõt kaptam, aki remekül kiegészít, aki mellett férfi lettem, aki jó, gondos anyja a gyerekeimnek. Nem lett egy fiam és egy lányom: ikerfiaim lettek, és én mérhetelenül büszke vagyok rájuk, hogy használjáka Byakugant, és az árnyékokat is kezik már iányíani, pedig még fiatalok. Lett egy gyöngyszem kislányom, akinek a mosolya a napnál is szebb. Boldog életet akarok neki teremteni, és szeretõ férjet. Csak egyszer menjen férjhez. Majd. Egyszer. Addig is....sok fej fog árnyék által veszni. Az ikrek és én majd gondolskodunk róla. :)

Ráadásul Hinata megint terhes. Újabb csoda, újabb gyönyörûség vármajd rám, és én megszaporázom lépteimet, nehogy véletlen lemaradjak. róla. Igaz, Sakura segít neki ilyenkor, az utolsó hónapokban, de azért...szeretek ott lenni, és az ajtó elõtt idegeskedni, felrobbanni, meghalni, és feltámadni. Meg, a lurkókat is vissza kell fogni. Nem értem, honnan örököltek ennyi energiát: tõlem biztos nem. De nem bánom, ha ott búgócsigáznak. Imádom õket. Mindegykõjüket. HInatát is. A kezdeti hév lecsillapult már, megnyugodtunk mind a ketten. z elsõ baba vízvlasztó egy kapcsolatban. Nos, nekünk kettõ is jött. Nem bántuk, és nem bántuk meg.

Mikor belépek a házunk ajtaján, és kimondom:

- Megjöttem! - kedvesem repül felém.

- Isten hozott! - majd az ikrek is feltûnnek, és Haruko is integet apró kezével.

Hazajöttem. Boldog vagyok.

Vége.

2008.10.07 09:25

Hinata:

Pár év múlva:

Megint egyedül! Hiába történt már meg annyiszor, mégsem tudom megszokni ezt az érzést. A szorongást, várakozást, és az érkezés elõtti kellemes izgalmat. Mostanában mondjuk sok idõm nem jut saját érzéseim boncolgatására, mert az ikrek, meg Haruko nem sok idõt hagy rá! Mialatt Neji feleségére várok gyorsan összepakolom a szétszórt játékokat. Egyre nehezebben teszem meg ezeket az egyszerû dolgokat is. A pocakom már lassan kitakarja a lábaimat, ami nem újdonág, így a harmadik alkalommal, de mégis megszokhatatlan!

- Szia, Hina nem kopogtam, alszanak? - kérdezi Sakura, aki egy félénken mosolygó halvány szemû kisfiút vezet kézen fogva.

Mióta az utolsó három hónapra visszaköltöztünk a Hyuuga rezidenciára, mindennapi vendégek nálunk. Neji kisfia nagyon szeret az ikrekkel játszani, bár a természetük tûz és víz. Az ikrek folymatosan pörögnek, míg Neji fia, Hizashi - édesapja után nevezte el - inkább csak megfigyelõ eleinte, de végül mindig egyformán szutykosan kerülnek elõ hatalmas vigyorral a képükön.

- Hinata néha észreveszem, hogy Hizashi furcsán, olyan intenzíven néz valamit. Nálad is volt ilyen? - kérdezi Sakura. Tudom, hogy aggódik, mint minden elsõgyermekes anya. Sietek megnyugtatni.

- Nem nálam nem, talán 7 évesen történt elõször, hogy messzebb láttam mint rendesen, de õ még kicsi. Ne aggódj! Az ikerek is csinálják! Majd megkérdezzük õket.

Sakura nagyon rendes, õ hívott minket, hogy kicsit könnyítsen a dolgomon. Az ikrek ezt a pillanatot választják, hogy kiszaladjanak a szobájukból. Annyit már sikerült elérni, hogy a kislányt ne ébresszék fel.

- Szia Hizashi!! Gyere játszaniiiii!

- Várjatok egy kicsit, segítsetek megfejteni egy rejtélyt! Sakura-san azon tûnödött, mit lát Hizashi, mikor erõsen néz egy bogarat. - remélem így büszkék lesznek, hogy tudják a választ és nem próbálnak megviccelni!

- Hát természetesen a belsejét! Tudod milyen érdekes egy bogár belülrõl Sakura-san? - de a választ  már nem várják meg, Rohannak a kertbe és magukkal ragadják Hizashit is.

Sakura döbbenten néz, én csak mosolygok.

- Mind a ketten tudtuk, hogy Neji tehetséges, és a te csakra kontrolloddal... Kicsit elõbb kijött a képesség, nem gond. Büszke lehetsz rá! Meséld el Inonak, tuti nyerõ vagy, bár biztos vagyok benne, hogy neki is lesz mit mondani a kis Akimichi utódról.

Beszélgetéssel, játékkal telik a nap de nagyon lassan. Estére megjön Shikamaru és én alig várom.

Akkor majd azt mondja: "Hazajöttem!" és én repülök a karjaiba, " Isten hozott!".

2008.10.06 11:06

Nos, ez furcsa érzés... jólesõ, borzongató, kellemes, hevítõ, hûsítõ... soha nem gondoltam volna, hogy így felkavar egy szimpla csók. Úgy látszik, a testem nem felejt.

Izgalmasnak találnám az amnézia témát, ha nem lennék benne nyakig.

-  Hozok egy teát- mondja Hinata, és kibontakozik ölelésembõl. Nem szalad el, nem fenyít meg... csak ellépdel. Gondolom, ehhez nagy erõ kell... és azt hiszem, ez tetszik benne. Talán ez tetszett benne az elejétõl? Így végiggondolva...egész délután nem szólt hozzám, nem erõsködött, nem mesélt... hagyott lélegezni, gondolkodni. Csendes, kedves teremtés, meg kell hagyni...

Kedvtelve méregetem, mikor visszatér. Egy kimonószerû ruha van rajta, és egyszerû csészékben kapom  teát. Semmi felesleges pompa, cicoma. Ezt szeretem. De ahogy elnéztem, a ház...vagyis a házam...nem is, mert a házunk... ahh, de kellemetlen. Szóval a házunk is épp ilyen rendes, cicomamentes övezet. Már épp mondanék valami dicsérõt, mikor megszólal.

-Szerintem menjünk aludni. Hosszú volt ez a nap. Megágyaztam neked a vendégszobában.- nem vádaskodik, csak tényeket közöl. Komolyan...azt hiszem, már értem, miért estem bele. Elbájolva figyelem ringó csípõjét, ahogy az utat mutatja, majd ahogy eltûnik egy becsukódó ajtó mögött. Tehát AZ a hálószobánk.

Nem és nem bírok elaludni. Annyi furcsa, zavaros kép jelenik meg a fejemben... veszekedés Gaarával....még egy harc képei is bevillannak. Biztos csak fáradt vagyok. Vagy ezek emlékek lennének? Nem tudom, nem értem.... az egyetlen, aki segíthetne, a másik szobában alszik. Közel, mégis fényévekre. Ó, Hinata...mennyire szeretnék emlékezni! Boldognak látni téged! Nem tudom, miért...sosem voltam érzelgõs. De õ....érzem, hogy más. Hogy különleges nekem, és tisztelem. Nem tudom, miért, hogyan...talán akkor sem tudtam, mikor még megvoltak az emlékeim.

Halkan beosonok hozzá, nem akarom felébreszteni. Csak nézem õt, ahogy alszik, csendesen, nyugodtan, összegömbölyödve, kezét a hasán nyugtatva, magát átfogva. Talán...nem is talán, biztos, hogy nekem kellene õt átfognom.

Hirtelen furcsa vágyat érzek, hogy hozzáérjek, újra megcsókoljam, sõt, egészen mást is csókolnék rajta, nem csak a száját! Jajj, de milyen képek ezek?! Jézusom!! Ó Anyám?! Hogy az a...

Kimenekülök a szobából, de nem nyugszom meg. Továbbra is peregnek elõttem a képkockák. Nem egyszerre történtek, több alkalom lehetett, mert más a környezet, más Hinata arckifejezése, a rá vetülõ fény.... de az apró részletek megfigyelésétõl csak még intenzívebb látomásaim vannak.

Kezdem tényleg azt hinni, hogy az emlékeim. Hosszú éjszakám lesz.

Másnap reggel apámékhoz megyünk. Nem szólok senkinek a visszakattant képekrõl, érzésekrõl, emlékekrõl. Nem akarom elhamarkodni a dolgot. Hiszen ez a néhány képkocka...semmi. Szinte semmi. Mégis...egy világnyi érzés.

Ichirakuhoz tartunk, mikor belebotlunk Temariba. Én szó szerint... és botor módon hagyom, hagy flörtöljön. Sõt, még csak hárítani sem hárítok. Jól esik, ráadásul kíváncsi vagyok, mit szól Hinata ehhez az egészhez. A csendes, kedves, elnézõ Hinata... alig sikerül magamba folytanom a nevetõgörcsöt, mikor mézesmázos hangon közli Temarival a "jó hírt". Egy pillanat mûve, és a kacér nõbõl egy ijedt kislány lesz, aki elszalad. Sokat mondóan rápillantok nejemre. Kis harcias. Igazán tetszik...

Valamiért büszke vagyok magamra...és ez az érzés addig tart, amíg Kiba meg nem jelenik, és valami ostoba jelmezbálba el nem hívja Hinatát. Bolhafészek. Kis korcs. Mit képzelsz? Majd felrobbanok, és ezen az sem segít, mikor Hinata elviharzik otthonról. Még csak el sem hívott magával! Szakadj meg, Kiba!- gondolom, és feltúrom a ruhásszekrényt. Szerencsém van, találok pár régi holmit, tökéletes a célra. Felkapkodom magamra a szedett-vetett holmikat, s v'oilá, kalóz. Elstartolok otthonról. Szerencsére emlékszem, hol lakik a kis nyomorult, a kapun is bejutok, gond nélkül. A gond ott kezdõdik, hogy Hinata elképesztõen jól néz ki, bombázó, és Kibával táncol.

A vérnyomásom az egekbe szökik, a chakrámat is nehéz visszafogni... mi ez az érzés? Nem érddekel, mi ez!- ordítok magamra, és hagyom, hogy vörös köd szitáljon a szemem elé. Odasietek az ölelkezõ párhoz, és szétrebbennek.... perfekt. Pff. hangulatomhoz képest finoman vezetem ki a nõt a tömegbõl.

- Mit is mondtatok? Hány hét, kettõ, volt a küldetésem? És mennyi ideje is vagyok házas, egy hónap? És mihelyt leveszem rólad a szemem, máris Kibával tangózol?- egy pillanatig szólni sem tud, dühöm suttogó hangomon még nyomatékosabb. Aztán kinyitja édes kis száját- miket gondolok?!- és szavai hallatán úgy érzem, tõrt döf belém.

-Azt hittem csak az elmúlt egy hónap esett ki. Vagy a jellemed is megváltozott? A régi Shikamaru tudná, hogy Kiba úgyszolván a testvérem, és nem létezik, hogy mást lássak benne. Ezt nem lehet az amnéziára fogni! - elfordul és elindulok a büfépult felé - Mellesleg nem tudom ki húzot nyálcsíkot Ichirakuhoz, Temari mögött haladva. - szól vissza, s ezt akár kacérnak is vehetném, ha épp képes lennék figyelni ilyen apróságokra. De belsõ mozim leköt. Arra sincs idõm, hogy mérlegeljem a sértést, vagy hogy rádöbbenjek: jé, kifakadt, õ is emberbõl van, és érdekli, mi mindent teszek, féltékeny is! Ugyanis újabb képkockák zakatolnak fejemben. Izgalmas arccal bámulhatom a padlót, mert valaki hadonászni kezd az orrom elõtt. Felnézek, és Kiba arcát látom.

- Haver, jól vagy? - vigyorog rám a bolhazs....izé. Õ. Bólintok, és magamra erõltetek egy mosolyt. Õ visszamosolyog, és ebben a pillanatban bekattan az a biztos tudat az elmémbe, hogy Hinata TÉNYLEG nem képes máshogy ránézni, hiszen Gaarára sem volt képes..... te jó ég?! Azt ÉN TETTEM?! ÉN MONDTAM?! Mit mondtam?! A Kazekagénak?!?! Hát normális vagyok én?!- informálom meg saját magamat, tudva tudván, hogy nem, egy cseppet sem vagyok normális, ha a Kazekagának ilyeneket mondtam. S lám, mégis élek.

Kiba még mindig elõttem áll, és magyaráz valamirõl. Bólogatni kezdek, mintha érteném, és az elmúlt percekben nem emlékeim tavában mártóztam volna. Végül a srác az ajtó felé bök.

- Biztos vár rád. - és elköszön, majd eltûnik.

Igaza volt, tényleg vár rám. Ez jó érzéssel tölt el.

- Problémás nõszemély! Ez a minimum

Vidám vagyok, amiért memóriám kezd helyre állni, és nem tudom, meddig bírom magamban tartani még, hogy - habár vannak még szünetek- azért javarészt emlékszem. Hirtelen elszégyellem magam a viselkedésemért a kórházban, és otthon... ezt valahogy jóvá kell tennem.

Álmatlanul forgolódom, mikor meghallok egy dalt. Kétség nem fér hozzá, ez az õ hangja. Azt hiszem, itt az ideje tájékoztatni õt is. Kisétálok, és megállok az ajtóban. Többször nekikezdenék, de nem megy. végül megtalálom a nekem legmegfelelõbb formát, amibõl õ is érteni fog.

-  Hogy nekem mindig egy másik férfi karjaiból kell kicsomagolnom téged?! Most gyorsan énekeld el a kedvencemet, aztán a többit is, és megbocsátok! - hallom, ahogy halkan felzokog.

Hiába, tényleg emberbõl van. érzékeny, törékeny emberbõl, NÕBÕL, akit óvni, és védelmezni kell, de nem csak kötelességbõl, hanem mert nekem az az öröm, ha õ boldog, és sértetlen. Mögé lépdelek, és ez úttal Én fogom át õt, és Én vigasztalom. Apró kis semmiségeket suttogok a fülébe, nyakába, hajába, szájába, s õ mohón issza szavaimat, falja ajkaimat. Sírása lassan csendesedik. Ringatom õt, és gondolkozom, hogy önthetném szavakba, amit érzek.

Hogy szeretem, hogy sajnálom, és hogy ígérem, sokkal jobban fogok vigyázni magamra, és ezáltal rá is, mert nem akarom, hogy szenvedjen miattam. Nem szeretném, hogy baja essen, és ha legközelebb súlyosabb sebet kapok, maradandót, hagyjon el, menjen, és éljen boldogan...de azért mégse hagyjon el teljesen, mert abba belehalnék.... furcsa kettõsség ez, és én nem vagyok elég mûvelt, talán okos sem, hogy kifejezzem. Ordítani szeretnék az örömtõl, hogy végre emlékszem rá, és sírni a fájdalomtól, hogy szavaimmal megbántottam. Elújságolom neki- mert mást képtelen vagyok mondani- hogy vannak még fehér foltok, de már nagyon sok mindenre emlékszem, hogy miatta kaptam vissza az emlékeimet, hogy õ segített nekem.

- köszönöm!- mondom neki végül, és remélem érti, mit akarok.

Õ pedig rámemeli azokat a csodás szemeket, lecsókolok egy utolsó könnycseppet a szempillájáról, és immár mosolyogva, szinte suttogva, félénken közli a lehetõ legcsodálatosabb hírt:

- Terhes vagyok. - leheli halkan. Biztosan leellenõrizte magát is, mikor Temarival gonoszkodott, ez az elsõ gondolatom. Ezután pedig képtelen vagyok ellenállni a rámtörõ örömsokknak. Felkapom, és megpörgetem õt, kisgyermek módjára örvendek a hírnak, többször rákérdezek, hogy tényleg, lehetséges, igaz? Igaz ez a csoda, öröm, boldogság? Hogy fiú, vagy lány? És jól van e õ maga? És miért nem mondta? Ja persze, tudom ám, de... Istenem, milyen boldog vagyok!   

2008.10.05 21:17

Hinata:

Pontosan 13 napja, hogy Shikamaru elment és a rosszérzés nem tágít. Már mindent kitakaritottam kétszer, az összes apróságot beszereztem amitõl még otthonosabb lett a ház, és a kertben egyszál gaz sincs.  Edzek, nap mint nap, Kibával és Shinoval, ha ott tudnak lenni, és egyedül, ha nem. A nap még egészen hamar el is telik, de az éjszakák.... Lefekszem és akármennire kimerítem magam napközben éberen fekszem az ágyban és küzdök a rosszérzéssel. Mintha a sötét és a mozdulatlanság táplálná, ilyenkor megerõsödik és borzalmas dolgokat suttog a fülembe. Kapok egy kis ízelítõt, mit érezhetett Gaara egész életében, és rögtön rájövök, hogy én nem vagyok ilyen erõs. Ha hamarosan nem történik valami, meg fogok bolondulni!

Másnap reggel erõs fejfájásra ébredek. Sóhajtva kortyolom a forró kávémat, mikor dörömbölnek az ajtón. Ino az! Semmi jót nem ígér az arca.

- Megjöttünk. Chouji hozta haza. - mindeközben õrülten kapkodom magamra a ruháimat, de az utolsó mondatra megfagyok. Nem merek Inora nézni!

- Él? - a legfontosabb!

- Igen, csak eszméletlen. - hatalmas sóhaj kiséretében távozik a visszatartott levegõ, és én már rohanok is a kórház felé, miközben Ino tovább meséli a részleteket. A  harcot, hogy hogyan vetette elé magát Shikamaru, megmentve az életét, milyen embertelen hegy volt az ellenfél és mindent ami csak eszébe jut.

- Végig, egész úton csak rád gondolt! - fejezi be, és én hálás vagyok neki, hogy elmondta, hogy személyesen jött, annak ellenére, hogy õ is megsérült.

Odaérünk végre és elsõ dolgom, hogy végignézzem, mindene megvan-e, mennyire sérült. Aktiválom a Byakugant is és megnyugszom, Nincsenek jelentõs sérülései, a csakrája alacsony, és a fejében van egy nagyobb ütésre utaló duzzanat. Mostmár mosolyogni is tudok a lélekszakadva érkezõ Nara szülõkre. Elmondom mit találtam és Összekapaszkodva pityeregjük ki magunkból a feszültséget kedvesem anyjával. Bejön a doktor is,  nagyjából ugyan azt mondja, amit én láttam, de hozzáteszi,  hogy a fejsérülés súlyosságát csak azután tudja megitélni miután szerelmem felébredt. Ott maradunk mellette, felváltva örizzük nyugtalan álmát. Néha kinyitja résnyire a szemét, de nem ébred fel. Homlokára simítom a kezem és láthatóan megnyugszik. Mennyire szeretem!!!

Másfél nap alvás után végre felébred, és rám néznek a csokoládé tavak. De nincs bennük semmi melegség. Biztosan fáradt még....

Felül, feljajdul és a kezeibe temeti az arcát. Óvatosan visszanyomom. Rámnéz ismét.

- Hinata Hyuuga - a hangja kicsit reszelõs még...

- Nem, buta. Hinata Nara vagyok. Nehogy azt mond, hogy ilyen banális módon akarsz megszabadulni tõlem: eljátszod, hogy nem is ismersz! - Felkuncogok, olyan mókás a gondolat ami eszambe jutott!

- Nem értem. Ki vagy te? Hogy a francba vagy te Nara, mikor Hyuuga vagy?- A jókedvemet mintha egy hideg kéz kisöpörte volna belõlem. Mosmár cseppet sem tûnik viccesnek az elõbbi gondolat!

- Ne...e...nem tudod...nem tudod, ki vagyok? - kérdezem és horrorisztikus érzések gyülekeznek a gyomrom felett.

- Nem. - suttogja.

- Nem emlékszel....semmire? - Vajon honnan nem emlékszik? Az esküvõre? Vagy  teljesen elfelejtett?

- Dehogynem! Veled megyek küldetésre! Tsunade legalábbis ezt mondta. De mi történt? Nem emlékszem semmire ezen kívül. - miért? Miért pont az a kicsivel több mint egy hónap kellett hogy kiessen? Életem legszebb egy hónapja?

- Értem. -  Dünnyögöm magam elé és elindulok kifelé, hogy ne elõtte sírjam ki a szememet. Hiszen nem ismer. Neki a régi kis ismeretlen genin Hinata Hyuuga vagyok!

- Hívok egy orvost.

Mire a Nara szülõk elõkerülnek már az összes könnyem elfogyott. Szinte higgadtan lépek velük, és az orvossal a kórterembe. A doki pár kérdéssel gyorsan mehatárolja, meddig is terjed az emlékezetvesztés, és igen, pont engem felejtett el, meg a szerelmünket.

- Remek, egy hónap alatt úgy sem történt olyan sok minden. - Mosolyog teljesen gyanútlanul a dolgok súlyosságára. Persze csak nekem súlyos, õnem emlékszik, lehet hogy nekem ís kéne egy kupánvágás és akkor nem fájna ennyire, hogy nem mosolyog rám, nem lágyul el a szeme mikor rám néz, és nem szeret? A szülei is döbbneten figyelik a reakcióját - Mi történt, elmondjátok? - kérdezi és ismét meghal egy pici darab belõlem.

- Semmi különös. - apósom néha annyira emlékeztet rá.

- Visszatértél a küldetésbõl, és csalafinta tervet eszeltél ki, hogy vehetnéd rá Hizashi Hyuugát, hogy Hinatát hozzád adja. A terv sikerrel járt, ti összeházasodtatok, mézeshetek, miegymás, majd elmentél egy küldetésre Inóval és Choujival, ahol megmentetted az életüket. És most minderre nem emlékszel!

Anyósom messze nem ilyen higgadt, kiabál.

- Jó vicc. És most tényleg? - lehet hogy mégiscsak kinn kellett volna megvárnom ezt a beszélgetést? Tökéletesen értem mirõl beszél, hiszen a kapcsolatunk nem tart évek óta, viszont annál intenzívebb ....volt. És ez a múltidõ darabokra tép belülrõl!

- Hogy én. Megnõsültem. - Nem hiszi el! Ha más mesélné, jót kuncognék a helyzet abszurditásán. - Elvettem a Hyuuga lányt. - Mindannyian komolyan nézünk rá, õ hitetklenkedve visszabámul ránk.

A drámát az orvos érkezése szakítja meg, elbocsátják Shikamarut a kórházból és hazamehet. A küzdõ szellemem visszatér. Most bánom csak igatzán, hogy nem mélyedtem el még a Narák orvosi könyveiben. De bármibe kerül visszaszerzem a boldogságomat. Az nem létezik, hogy azok az emlékek ne térjenek vissza!

Követ az új házunkba, és alaposan körülnéz, ismerkedik. A nappaliba most is árad befelé a napfény, az ablak kreálta ugróiskola, is megvan és vérzik a szivem, mikor arra gondolok, milyen édes volt az a csók, amit ott kaptam! Mióta megjött csak arra várok, hogy a karjaiba zárjon és magcsókoljon végre. De nem lehet, alaposan meg lehet zavarodva.

Teszek-veszek, hagyok neki teret, és a kedvencét készítem most csak ennyit tehetek. Hagyom, hogy kutasson az emlékeink között. Kitettem egy csomó esküvõi képet, olyan jól esett nézegetni õket, mialatt távol volt!

- Ki a fene vagy te?! - hallom, hogy kiabál, és a szívem szakad meg érte. Nem lehet egyszerû neki, feldolgozni ezeket a dolgokat. Látni, hogy boldog volt, és nem emlékezni rá, talán még rosszabb mintha nem is lett volna boldog egyáltalán. Bemegyek és a földön térdel lehajtott fejjel, körülötte a szétszórt képek. Nem tudom megállni, mögétérdelek és finoman átfogom a mellkasát hátulról. Próbálom belesugározni a szerelmem. Elhúzódik és feláll, szemében idegen kifejezés

- Ne... ne nyúlj hozzám... - mondja, és mégsem tudok hártralépni és magára hagyni a fájdalmával! 

- Ne haragudj. - mondom. Hátrál elõlem, de ha magára hagyom csak rosszabb lesz!

- Azt várom, hogy mikor ébredek fel ebbõl a rémálomból. - Minden pillanatban azt várom, hogy pajkosan villan a szeme és azt mondja csak egy vicc volt. De nem sajnos.

- ne haragudj...- csak intek - Nem tehetsz róla. - rámosolygok.

Váratlanul ér, amikor kinyújtja a kezét és rásimítja az arcomra. Ezt jelnek veszem, most megérinthetem én is. Hogy, mennyire vágyom, éhezek az érintésére el sem tudom mondani!

- Nem leszek a terhedre, nem próbállak erõszakkal emlékezésre bírni. De szeretnék gondoskodni rólad. A feleséged vagyok, ha nem is emlékszel rá.  - kezei a tarkómat érintik és közelebb húz. Az összes eddigi elhatározásom, - hogy idõt adok, hogy visszafogom magam, hogy ne ijesszem el - elszáll abban a pillanatban mikor az ajkai a számat érintik. Ezer évnek tûnõ elvonás után végre, VÉGRE újra a drogomhoz jutok, amitõl egésznek, boldognak, kívánatosnak érzem magam. Hozzásímulok, amennyire csak bírok élvezem az illatát, az ajkai tapintását, nyelvemmel feltérképezem a száját, és õ is ezt teszi az enyémmel. A kezdeti eufória után jön a felismerés - ez  nem a férjem csókja. Az íz, az illat, minden ugyan az és mégis...Ez a csók tapogatózó, kíváncsi, nem az a lehengerlõ "pontosan tudom, mi az amit szeretsz" csók, amivel búcsúzott. Nehéz szívvel szakadok el tõle. Mit tegyek most? Reménykedhetek, hogy visszatér az emlékezete, ami a doki szerint kétesélyes, vagy megpróbálhatom elcsábítani újra, ami szintén kétesélyes. MIndkettõt választom!

- Hozok egy teát - kibontakozom a karjából, amiért büszke vagyok magamra, nem akármekkora akaraterõ kellett hozzá!

Fahéjas tea... segít elazulni, nincs is itthon más csakez és gyógyteák. Ez is felidéz néhány emléket, de most nincs idõ nosztalgiázni. Most tennem kell róla, hogy  újabb emlékek képzõdjenek egy hosszú életen át. Tehát átöltözöm, szimpla keresztülvetõs köntösbe, tudom, hogy a kimono fog róla eszébe jutni, mégsem annyira ünnepélyes, nem fogok egybõl leleplezõdni a szándékaimmal... bár az õ agykapacitása mellett, bármi lehetséges:) Számtalanszor elmondta mennyire szereti, mikor kimonot viselek. Kedveli az egyszerû, hagyományos dolgokat, tehát két egyszerû teáscsészét választok.

Mikor bemegyek látom az arcán, hogy jól számítottam, mindennel.  Kedvtelve nézegeti a csészéket és engem. A tea sokat javitott a kedvén enyhén mosolyog. Vagy somolyog?

- Szerintem menjünk aludni. Hosszú volt ez a nap. Megágyaztam neked a vendégszobában. - elvégre neki most vadidegen vagyok. Nem lesz könnyû a szomszédos szobában aludni.

Ennek ellenére tettre készen ébredek, kipihenten. Délelõtt látogatás a Nara házaspárnál, Shikamaru laza edzésbe kezd Shikakuval, addig én a családi könyvtárat bújom. Találok is pár gyógytea receptet, de ezen túl semmit. Nem számít, ez is segít valamit.

Ebédelni Ichirakuhoz megyünk. Az úton összefutunk Temarival, és Shikamaru éhesen bámulja exbarátnõje, - véleményem szerint túlságosan is kirakatba tett - bájait. Elõször csak zavar, majd idegesít, végül feldühít. Ettõl aktíválódik a Byakugan. Nocsak mit látok? Ez érdekes! Mikor Temari harmadszor is csábítóan rámosolyog a férjemre, az ÉN férjemre! Beelegelek.

- Oh Temari-san engedd meg hogy gratuláljak a terhességedhez. Biztosan nagyon boldog vagy most! - ugyan honnan is tudhatna róla. Még csak kb. 7 hetes. Ne kezdj ki egy Hyuugával!

- Micsodaaaa? - ível a magasba  a hangja. Megsüpped a tartása, elenyészik a szexuális kisugárzása és elrohan.

Shikamaru rámnéz és megint somolyog egyet az orra alatt.

Ichirakunál nem sokat beszélünk, sok figyelmet nem szentel nekem, és ettõl egyre jobban kétségeesek. Látszólag teljesen máshol jár az esze, mikor Kiba elhív Chouji örülünk hogy jobban vagy partijára. Ránézek és mikor látom a totál unalmat az arcán, úgy döntök, nem lesz baj, ha társaságban töltöm a estét.

- Rendben, én ott leszek - Kiba meglepõdik. Mintha mondani akarna valamit, de Shikamaru pillantása belefojtja a szót, nem kommentálja a dolgokat.

- Ne feledd, hogy jelmezes álarcosbál lesz. - kacsint, és tovább áll.

Hát a délután programja is megvan - jelmezkészítés! Temarira gondolva bérgyilkosnak öltözök. Testhez símuló jounin egyenruha, Kakashi féle maszkkal. zasckóba teszem a jelmezem, és pát intek Shikamarunak.

 Mire odaérek, már meglehetõsen szomorú és dühös vagyok. Belevetem magam a táncolók forgatagába és elmémet kiürítve hagyom, hogy a zene átmossa a lelkemet. az ütemre mozgok, csavarom a csípõm.

Kiba persze megismer felkér egy tapadós lassú számra. Majd észrevéve a közeledõt távolabb lép. Shikamaru az. Fején kendõ az fogja hátra a haját, õvében Katana, - õ a kalóz. Nem szól, csak a kezemnél fogva kivezet a tömegbõl.

- Mit is mondtatok? Hány hét, kettõ, volt a küldetésem? És mennyi ideje is vagyok házas, egy hónap? És mihelyt leveszem rólad a szemem, máris Kibával tangózol? - megdöbbenve nézek a szemébe, jeges fehér szikrák ugrálnak benne, valóban dühös.

- Azt hittem csak az elmúlt egy hónap esett ki, Vagy a jellemed is megváltozott? A régi Shikamaru tudná, hogy Kiba úgyszolván a testvérem, és nem létezik, hogy mást lássak benne. Ezt nem lehet az amnéziára fogni! - elfordulok és elindulok a  - termetes - büfépult felé - Mellesleg nem tudom ki húzot nyálcsíkot Ichirakuhoz, Temari mögött haladva - szólok vissza a vállam felett.

Nos azt hiszem ennyi elég is a mulatásból, haza indulok. Izgalmas, hogy elsõ veszekedésünk témája a féltékenység. Azért enyhén megnyugtat a tudat, féltékeny.

Kifelé menet látom Shikamaru tágra nylt szemét, ahogy a poros földet bámulja. Remélem nem lesz baja nélkülem, de hát õ a Jounin... Végül úgy döntök mégis megvárom.

- Problémás nõszemély! Ez a minimum! - mondja, de mosolyog a szeme.

Mikor hazaérünk gyors zuhany után irány az ágy, de pár óra forgolódás után a kertben kötök ki. Eléneklem a kedvencemet, de most nem segít a szomorúságomon.

- Hogy nekem mindig egy másik férfi karjaiból kell kicsomagolnom téged?! Most gyorsan énekeld el a kedvencemet, aztán a többit is, és megbocsátok! - hallom a mosolygó hangot magam mögött és nem tehetek róla hangosan felzokogok!

2008.10.01 16:18

Shikamaru:

Tökéletes, tökéletes, tökéletes.... ez zakatol bennem, egész lelkemben, minden porcikámban. Tökéletes volt az esküvõ, a nászéjszaka...Hinata. Õ volt a legtökéletesebb a sok jó közül. Ezernyiképpen elmeséltem neki a két hét pihenõ- nevezzem mézesheteknek?- alatt, mennyire szeretem: elmondtam neki tekintetemmel, érintésemmel, csókommal. Még a csillagnézéssel is. Gyönyörûen énekel, és én már ezt is tudom róla. Igaz, kicsit meglepõdtem, mikor azon a hangszeren játszott, hiszen az a gésák sajátja... de õ az én kicsi életem, és a titka az én titkom is. Boldog vagyok mellette.

Õ süt, fõz, takarít, gondoskodik rólam, és mindezt olyan örömmel, hogy én is kedvet kapok: segítek neki. Soha nem gondoltam volna, hogy magam aprítom a hozzávalókat a ramenbe....

De minden csoda véget ér egyszer. Búcsúzkodni kell, dolgozni kell. Küldetésre megyek Inóval és Choujival. Barátaim elnézik nekem, hogy a szokottnál is morózusabb vagyok, és a maguk módján még fel is vidítanak. Azért nem mondhatnám, hogy villámgyorsan telik el az a két hét.... egek, milyen kellemetlen megint dolgozni! Bezzeg a MÁSIK két hét... a feleségemmel.... ó boldog idõk. De vajon Hinata szemében miért csillogott az a furcsa fény? Olyan... más volt. Aggódott, és féltett, de az a fény... talán a rossz ómenek szoktak így villogni.

Felocsúdok emlékezésembõl, és megrázom a fejem. Figyelj, Shikamaru! A társaid számítanak rád!

És mily szerencse, hogy magamhoz tértem: ránk talál az ellenfél. Ez vicces. Innentõl mindig hazafele úton kapok ninjákat az utamba? Miért akkor jönnek, mikor a boldogság felé haladok? Nincs idõm gondolkozni, kunaik, dobótûk repkednek felénk. Hatásos csapatmunkával legyûrjük az ellent, mire kiderül, hogy ezek szinte senkik se voltak: megjelenik a nagy valaki. Gonosz tekintete van, nyársaló nézése. Kiráz a hideg az aurájától. E a fickó nem emberszeretõ. Ó, mennyivel jobb lenne csillagokat bámulni, Hinatával!

Choujit kütötte. Ez remek. De legalább elkaptam az árnyékommal- és most itt állunk patthelyzetben. Ino, siess már! Végre! A lány uralja a másik testét, én elengedhetem. Jó mert már nagyon fogyóban volt a chakrám. igazán erõs ellenfél. Nem is értem, a lány hogy boldogul. És mintha erre a csekély gondolatra várt volna: Ino sikoltva ült föl saját testében, és kitágult pupillákkal mered Zakoura. Merthogy bemutatkozott a szemét, hogy tudjuk, kinek a nevét kell sikoltanunk halálunkkor. Milyen eredeti. Ino felé veti magát, és nincs idõm még leblokkolni se. Barátosném elé vetem magam, így annak a baromnak a hegyomlásnyi lendülete engem sodor el. Számolni se tudom az ütéseket, amiket gyomorba, fejre kapok. Rongyként hánykolódom. Hinata milyen ijedt lesz, ha majd meglát.... még most is rá gondolok. Meg is van az ára pillanatnyi balgaságomnak: Zakou torkon ragad, és felemel. Ez az a hiba, ami az életébe fog kerülni. Fogy a levegõm, és a chakrám, de még pont elég mindkettõ. Fojtó technika. Ahogy az õ éltetõ oxigénje kiszáll belõle, úgy kapok én egyre inkább olyat.

Leomlik, számításaim szerint holtan. De tévedek: még felrántja a fejét. Állon talál vele. Csillagokat látok, és azt se tudom, hogy vagyok. Kapok egy másik ütést, ez úttal a kunai tompa végével, a halántékomra, majd a térdét fogom fel az orrommal. Immár csak az élésért küzdök.  Összeszedem az összes erõmet, és leblokkolom a hegyomlás- szerû ninját. Aztán egy kóbor kunai akad a kezembe, és már csak az észlelem, hogy sûrû, meleg, édeskés szagú valami csorog a kezemre. A vére. Zakou leomlik, és elterül. Maga alá temet. Távolról hallom, hogy valaki a nevemet ordítja, és érzem, hogy legörgetik rólam a szörnyet, mert kapok levegõt is. Aztán csak a jótékony sötét marad.

Villanásokat érzékelek a világból. orvos hajol fölém, anyám, apám is. Meg egy sötét hajú, szép szemû lány. Ki ez?

Iszonyúan fáj, dübörög a fejem. Mi a fene történt? Kinyitom a szemem. Körbenézek. Kórház. A tetves jó büdös francba! Ez gáz! Felülök, de csak hogy feljajdulhassak. Így még jobban fáj. Puha kéz nehezedik a vállamra, és visszafektet. Hûs érintést érzek. Felnyitom a szemem, és megint az a lány...talán nõ áll mellettem, akinek az arcát láttam. Erõsen koncentrálok- bár ez nehezemre esik- és rájövök, hogy Hinata Hyuuga az.

- Hinata Hyuuga...- lehelem. Rám villan a tekintete, és elmosolyodik.

- Nem, buta. Hinata Nara vagyok. Nehogy azt mond, hogy ilyen banális módon akarsz megszabadulni tõlem: eljátszod, hogy nem is ismersz! - kuncog fel jókedvûen, és szemeiben játékos fények játszanak. Nem értem. Nara? Mi folyik itt? Nem értésemnek hangot is adok.

- Nem értem. Ki vagy te? Hogy a francba vagy te Nara, mikor Hyuuga vagy?- jaj, a fejem.

Elkormul, meglepõdik.

- Ne...e...nem tudod...nem tudod, ki vagyok?

- Nem. - suttogom.

- Nem emlékszel....semmire? - kérdezi, és könnyek gyülekeznek a szemében. Emlék villan.

- Dehogynem! Veled megyek küldetésre! Tsunade legalábbis ezt mondta. De mi történt? Nem emlékszem semmire ezen kívül.

- Értem. -  motyogja, és lehajtja a fejét. Rosszat mondtam?

Feláll, és elindul kifelé.

- Hívok egy orvost.

Apám, anyám, és a Hyuuga lány jelenlétében az orvos tájékoztat arról, hogy amnéziám van. Körül belül egy hónapra visszamenõen.

- Remek, egy hónap alatt úgy sem történt olyan sok minden. - mosolyodok el, és szüleimre nézek, akik döbbenten figyelnek vissza rám. - Mi történt, elmondjátok? - kérdezem õket.

- Semmi különös. - legyint apám. - Visszatértél a küldetésbõl, és csalafinta tervet eszeltél ki, hogy vehetnéd rá Hizashi Hyuugát, hogy Hinatát hozzád adja. A terv sikerrel járt, ti összeházasodtatok, mézeshetek, miegymás, majd elmentél egy küldetésre Inóval és Choujival, ahol megmentetted az életüket. És most minderre nem emlékszel! - az utolsó mondatot anyám már szinte üvölti. De zajos nõszemély. Viszont hazudós is.

- Jó vicc. És most tényleg?

Komolyan néznek rám. Én pedig nem hiszem el.

- Hogy én. Megnõsültem. - ismétlem hitetlenül. - Elvettem a Hyuuga lányt. - semmi tagadó válasz.

Visszafekszem a párnákra. Még hallom, ahogy az orvos azt javasolja, menjek haza, hátha az segít. testileg már jól vagyok.

Egyébként lelkileg is... elvégre csak menõsültem, nem igaz?!

Kissé hisztériás hangulatban követem a lányt, aki elméletileg a feleségem. Egy vadidegen, bár barátságos házba vezet. Fényképek néznek vissza rám. Amiken én vagyok, és boldog vagyok. Nem érem. Nem bírom felfogni. Ha tényleg szerelmes vagyok, vagy voltam... hogy felejthettem el ezt az egészet? Hogyan? Ezen tépelõdök estig. A lány tapintatosan nem jön a közelembe, csak amikor vacsorát ad.

Legalább jól fõz. Megköszönöm neki, majd újra a képeket kezdem bámulni. Õ elmegy aludni. Órákig nézem a képeket, tanulmányozom egytõl egyig minden képkockájukat, de semmire nem emlékszem. Én tettem volna? Én lettem volna? Nem tudom!

Zavart vagyok, feszült és ideges. Semmi nem világos! Gyûlölöm, ha valami nem világos! Robbanni tudnék! Hogy lehet ilyen eseményeket elfelejteni?! NEM LEHETSÉGES! Valaki emlékeket vett el tõlem, és én gyûlölöm érte! Jogom van ezekhez az emlékekhez!

Dühös mozdulattal a földre söpröm a fényképeket.

- Ki a fene vagy te?! - üvöltök a boldog Shikamarura a képeken. Térdre rogyok közöttük.

Egy puha kéz érinti a vállamat. Összerezzenek. Érzem, hogy a valaki lekuporodik mögém, és kezei már a mellkasomat fonják át. Megnyugtató érintés- és ezen ismét feldühödöm. Miért nyugszom meg ennek az idegennek az érintésétõl? Felugrok, és elhátrálok tõle.

- Ne... ne nyúlj hozzám...- motyogom zavartan, és elfordulok, hogy dudorodó ölemet elrejtsem. Úgy látszik, a testem emlékszik.

- Ne haragudj. - mondja halkan a lány. Csodálom, hogy most nem sír. Mégis, szavaival ellentétben közelebb jön. A falig hátrálok. Miért nem akarom, hogy a közelemben legyen? Nem értem. Odaér hozzám, és megáll elõttem. Sokáig nézünk egymás szemébe.

- Azt várom, hogy mikor ébredek fel ebbõl a rémálomból. - mondja, és én hirtelen szégyellem magam.

- ne haragudj...- kezdeném, de leint.

- Nem tehetsz róla. - mondja kedvesen, és a szavaiból érzem, hogy szeret.

Tétován felemelem a kezemet, és megsimogatom az arcát. Õ is ezt teszi az enyémmel.

- Nem leszek a terhedre, nem próbállak erõszakkal emlékezésre bírni. De szeretnék gondoskodni rólad. A feleséged vagyok, ha nem is emlékszel rá. - bólintok.

Vajon hogy csókol? És miért érzek késztetést arra, hogy megtegyem?

Egy csók... nem lehet nagy ügy. Biztos sokszor csókoltam már. Kezemet az arcáról a tarkójára csúsztatom, és leheletfinoman megérintem a száját az enyémmel. Egy érzés cikázik át rajtam, olyanféle, mint egy emlék: hogy a csókja mézédes, gyönyörûséges. Elmélyítem a mostanit, kíváncsi vagyok, igaz e, vagy illúzió.

Azon veszem észre magam, hogy falom az ajkait, és õ is hasonlóan reagál. Ölel, mintha az élete múlna rajta, simul, dörgölõdzik.

Lassan fejezem be a csókot, eltávolodok tõle, de nem eresztem. Ez csodálatos volt. Megrökönyödve nézek a szemeibe. Szólásra nyitja a száját. Vajon mit mond?

2008.09.29 09:59

Hinata:

Életemben nem nevetten, vihogtam, és pirultam ennyit, mint most. Miért nem tÛnt fel eddig, hogy vannak barátnõim? Ino és Sakura egymást túl licitálva és percenként összeveszve vezényelik le ezt a leánybúcsút és én semmire nem mondok nemet, megígértem! Az asztalokon töménytelen édesség, nass után a mondassz, vagy mersz játék következik - amit arra használnak, hogy kikérdezzenek, mégis mit látok Shikamaruban! És amikor elmondom, hogy Shikamaru kedves, törõdõ és kis rábeszélésre azt is, hogy szexi, a többiek csak fejet csóválnak. Meg is indokolják! Nem létezik, hogy Shikamaru akárcsak a kezét felemelje valakiért, kétlik, hogy a "milyen kellemetlen" a kedvesség netovábbja lenne, a harmadik dologra pedig Ino megjegyzi, hogy rengeteg idõt töltött Shikamaruval, de még egy rönk is szexibb nála! A következtetés: holnap mielõtt hozzá megyek csekkeljem le Byakugannal, mert biztosan egy ellenséges falu beszivárgója vette fel az alakját! Persze ezen is jót nevetünk, ami hamar a torkomon akad, mert következik az est fõ attrakciója a férfisztriptíz. Még csak a zene szól, el fogok súlyedni a szégyentõl! Bejönnek a táncosok, és mindnek kidolgozott teste van, de nem az én ízlésem, túl izmosak, olyan csináltak, mûek, de nem rontom el a többiek szórakozását, õk nagyon élvezik! Hanabi sikítozik a leghangosabban! Elkezdenek táncolni és közben én azon gondolkodom, vajon Shikamaru mit csinál most? Felidézem a csókját a nappali közepén, az áradó napfényben és elpirulok. Hanabi azonnal lecsap rá és ismét kifigurázza a zárkózott természetem, de nem bánom, tudom, hogy szeretetbõl teszi. Szerencsére hamar elterelõdik a figyelem rólam, mert a táncosok jóval érdekesebbek. Gondolatban újra átveszem, hogy az esküvõhöz minden el van-e intézve és arra ocsúdok, hogy az egyik táncos körülöttem riszálja magát. Valami biztosan nincs velem rendben, nevetés kaparja a torkomat, semmi szexuális kisugárzást nem érzek! Mikor a szemébe nézek ott is azt látom: mosolyog, és koncentrál, ez csak egy munka. Ezzel eléri, hogy ne bénítsam meg, mikor a vállamhoz ér, csak eltolom a kezét és látom érti mit akarok, többé nem érint meg, inkább a többieket részesíti elõnyben.

Sok sok nevetéssel késõbb véget ér ez az este is, és egyedül maradok a gondolataimmal és a sok pacsmaggal, amit az arcomra kentek, hogy "szép legyek holnap". Elsõ dolgom leöblíteni az arcomat és már érzem is ahogy szegény fulladozó bõröm levegõhöz jut! Bár biztos vagyok benne, hogy nem fogok aludni, mégis elszunyókálok és arra ébredek, hoy Hanabi ezer decibelle ordibál, hogy lekésem az esküvõt. Mielõtt még leállna a szívem az ijedtségtõl egy pillantás az órára, és összehúzott szemöldökkel nézek imádott húgomra.

- Ha szeretnéd, hogy neked adjam Gaara homokját többé nem csinálsz ilyet! - mondom feddõen, még mindig ezres szívveréssel.

- Ugyan, kinek kell? Van saját! - Rámnyújtja a nyelvét és büszkén mutatja a nyakában lógó kis üvegcsét. Mosolyogva vonulok fürdeni. Örülök, hgy egymásra találtak! Mikor készülni kezdek, kiderül, hogy semmi sem sikerül! Egyre idegesebben rángatom a ruhákat, kapkodok a hajkefével, Végül átveszik az irányítást és én gombóccal a gyomromban túröm, hogy öltöztessenek, fésüljenek, kifessenek, mert semmi másra nincs erõm, csak az idegeskedésre. Meggondolta magát, baja esett, valami közbe jött. szerencsére, mielõtt meggyászolhatnám arra eszmélek hogy a kezem a meleg kezébe símul és kiszáll belõlem minden rossz gondolat, elveszek a forró csokoládé tavakban. Fogva tartja a szemem és ódákat mesél az a szempár érzlmeirõl. Próbálom én is az összes szerelmemet belesûríteni a pillantásomba. Gyûrû, csók, ez életem legédesebb csókja, és ahogy - immár mint férj és feleség - végiglépkedünk a kiszórt rózsaszirmokon, látom Neji videózik, villognak a vakuk és mégsen zavar, csak mosolyogni vagyok képes.

A rengeteg gratuláló közül Gaaráé és Nejié emelkedik ki. Gaara még Hanabi kezét is elengedi, nem szól semmit, csak néz és míg évekkel korábban felnõtt férfiak nadrágja nedvesedett meg ugyan ezektõl a szemektõl, most meglepõ gyengédség van bennük. Neji is elénk áll és kedvesen mefgölel.

- Tudod hogy rám bármikor számíthatsz igaz? - kérdezi. - Az egész klán melletted, mellettetek áll! - Nyugodtan tehet ilyen kijelentéseket a Hyuuga klán ifjú vezére!

Az esküvõi vacsora alatt nem vagyok képes türtõztetni magam, amiért meg is kapom apám helytelenítõ pillantásait. Mégis ez az én napom! tehát szabadon nevetek, mókázok a szerelmemmel és a barátainkkal akik elõször meglepõdnek, majd Shikamarut kérdezgetik mivel drogozott be. Végigtáncolom az estét, hagyom, hogy Kiba vadul kipörgesssen, mert közben látom, hogy Shino készen áll, hogy elkapjon. De nem elég gyors, kedvesem karjaiban landolok, és ki sem találok onnan többé az este folyamán. Beérem az arcélének csodálásával, és a beszélgetésének hallgatásával. Így meglepõdök, mikor megszorítja a kezem és a húgom felé int. Még elkapom a pillanatot, mikor Hanabi behunyt szemmel csókolja Gaarát, aki kitágult szemmel csodálkozik közben, és a háttérben apám megnyúlt arcát, szólásra nyitott száját. Alig várom, hogy beszélhessek Hanabival. Tudnom kell, hogy nem csak szórakozik! Az elsõ adandó alkalommal elragadom, és a válaszától megnyugodva telepszem vissza a párom mellé.

- Nem gondolod, hogy mennünk kéne, drága? - kérdezi, és elönt tûz a gondolatra, hogy mi következik most.

Mélyen elpirulva bólintok és ismét tanuja vagyok ahogyan ellágyul, megolvad a csokoládé szempár. Shikamaru kézjeleket formál és hirtelen minden elsötétül, az egész nem tart tovább pár másodpercnél, de a többiek már csak a mögöttünk maradt füstöt szemlélhetik, míg én a frissen berendezett hálószobában találom magam, Shikamaru karjaiban.

Csak nézzük egymást és mintha közös idegrendszeren lennénk, szinte érzem, hogy õ is arrra gondol, hogy végre, és hogy nem is igaz, hogy ez a pillanat eljött!

Aztán elpirulok, mert tekintetem követi az övét a ruhám kivágásába. Gyorsan lekapcsolódok és inkább finoman megcsókolom. Átöleli a derekamat és átveszi az irányítást. Mire magamhoz térek egy alapos, és érzéki csókból már az ágyon fekszem ruha nélkül. Pupillái kitágultak és szinte beissza a látányomat, minden egyes porcikámat végigsímogat a szemével és én sem maradok adós, hiszen erre vártam, hogy végre minden érzékszervemmel eggyé válhassak vele. ujjbegyei lepkeszárnyszerüen érintenek, a dekoltázsom, a nyakam íve és a csípõcsontjaim közötti rész hamarosan izzik és borzong egyszerre. Éhesen kapok az ajkai után, és elsodor az ár, már nem tudom követni ki, mit érint, és csókol, szinte bírkózunk, hogy minél többet, alaposabban érezhessünk a másikból. Ajkai szerelmes szavakat súgnak és csókokkal kábítanak, kezei csodákat mûvelnek és én mohón viszonzom vágyának és szerelmének minden egyes megnyilvánulását. Egyesülésünk felemelõ, és míg a testi érzetek ködöt borítanak az elmémre, addig ami igazán a fellegek közé repít az a bizonyosság: Nem csak én akarom, hogy egész életemben mellette állhassak, õ legalább ennyire akarja. A papír nem számít semmit. Ami számít az, hogy mindenki elõtt, aki fontos nekünk felvállalta a szerelmét, és azt az akaratát, hogy örökké így legyen.

A feszültség egyre jobban koncentrálódik az alhasamnál és kaleidoszkóp szinesen robban a gyönyör a szemeim elõtt! Lebegek, gondolattalanul....

Odafészkelõdök Shikamaru mellé, aki száján elégedett mosollyal fekszik mellettem, behunyt szemmel, alig ébren. Karja még így is szorít, húz magához. Odafúrom az arcomat egészen közel a bõréhez és átlebegek az álmok közé.....

Éjjel van, amikor megébredek, és lassan eszembe jutnak a mai nap eseményei. Már nincs maradásom az ágyban, a boldogság szabály szerûen kihajít belõle! Kimegyek a konyhába és mikor meglátom a sarokba állított shamisent kiülök a kertbe és eléneklem szinte suttogva a kedvencemet. Nem tudom, honnan ismerem a szövegét, vagy a dallamát, csak tudom. Most is mágikus hatással van rám, megnyugtat, anélkül hogy elszomorítana. Talán egy altató dalhoz hasonlít a legjobban. Összerezzenek, mikor karok ölelnek át hátulról, teljesen a saját kis világomban jártam, nem hallottam semmit!

- Csak én vagyok, édes - hallom kedvesem dörmögését. Mellém fekszik a fûre karjait behajtogatja a feje alá, és az eget szemléli.

- Most nem látod a felhõket - jegyzem meg éleselméjûen.

- Nem számít, majd a csillagokat nézem, - jön a mosolygó válasz - Elénekelnéd nekem mégegyszer? Mintha az álmaimból szólna ez a dal... - mondja és szivesen teszek a kedvére. Majdnem hajnalra jár, mire bemegyünk, addigra az egész repertoáromat kimerítem, ami talán öt dalból áll, de Shikamaru nem bánja az ismétléseket, újra és újra kéri a dalokat.

- Menjünk be, hûvös van már, még megfázol, - mondja és hirtelen az öreg Shikamaru jelenik meg elõttem, hajlott háttal, reszketõ kézzel, de ugyan ezzel a kedvességgel a szemében.

Szerencsére még a shinobiknak is jár két hét szünet ha megházasodnak, tehát két hétig csak ritkán mozdulunk ki, leginkább a barátaink hoznak ennivalót, vagy rendelünk. Shikamaru egyik este csomagot kap, és mikor kibontja, kiderül, hogy kották vannak benne. Oromomben a nyakába vetem magam! A második hét végére jelentõsen bõvül a dalok listája. A csillagnézés szokásunkká válik, zenekisérettel. Sajnos minden jó véget ér egyszer, és Shikamarunak mennie kell. Ezúttal Choujival és Inoval.

Hiába ismételgetem magamnak hogy semmi baj nem lehet, hiszen szinte olvasnak egymás gondolataiban, a nyálkás kellemetlen nyomó érzés a gyomromban csak nem akar szünni. Mosolyogva búcsúzom tõle, ezt a képet örizze rõlam... Biztosan csak azért viselem ilyen rosszul, mert az elmúlt két hét életem legcsodásabb két hete volt... Ugye?