Elégedetten sóhajtva teszem le az utolsó tekercseket is Tsunade-sama elé.
- Szüksége van még valamire? - kérdezem udvariasan. Amióta asszisztensi munkákat is elvállalok mellette, estére már igencsak elfáradok. Shizune is megérkezik egy újabb adaggal. Egymásra mosolyognak, és csak én tudom mi áll a háttérben.
- Szép munka volt Iruka, elmehetsz. - hallom a Hokage hangját, és elszakítom szemem Shizune piros arcáról. Udvariasan köszönve távozok, orrom alatt kis mosollyal. Jó érzés boldog embereket látni...
Üres és magányos otthonom nyugalma fogad. Egy kellemes zuhany jól fog most esni...
Tiszta ruhát véve vánszorgok a konyhámba, és igyekszem kiverni a fejemből most is azt a felemás szempárt, amire képtelen vagyok nem gondolni. Na tessék, most is rá gondolok...
Miért nem tudok csak egy percre is másra gondolni? Dühösen rágom meg az utolsó falatot is, és a mosogatóba téve tányéromat, kinézek az ablakon. Milyen sötét van már... egy csillag sincs az égen, s a hold is csak homályos fehér folt.
Kopogtatnak.
Ki lehet az ilyenkor? Megtörlöm a kezemet, és a bejárati ajtóhoz sietek. Kinyitom az ajtót, és elakad a lélegzetem. Dobban egy nagyot a szívem és elpirulok. Annyi év után is még mindig ilyen hatással van rám, pedig nem kéne. Felfogom a látványt... Sötét szemében az érzelmeket, teste körül zaklatottan vibráló chakráját, és egészséges életösztönöm felülkerekedik rajtam. Sajnos túlságosan is jól ismerem ezt a tekintetet...
Első rémületemben becsuknám az ajtót, de egyik kezével könnyedén megállítja. Pánik kezd kerülgetni, és lefagyva nézek szemébe, de ezúttal nem ront nekem. Pedig ez a forgatókönyv...
Minél vacakabb állapotban van, annál rosszabb nekem. Vagy az előszoba szőnyegén, vagy csak a falhoz nyomva esik nekem, mikor mihez van kedve. Ha még ennél is rosszabb állapotban van, akkor a hálószobába cipel...
De most nem.
Csak komolyan néz a szemembe.
- Kérlek...! - nyögi végül. A tekintete...
Istenem, hát tudnék neki nemet mondani?
„...meg fogsz ölni.... és én hagyni fogom...”
Biccentek, és beengedem. Nem tehetek mást... mert képtelen lennék elküldeni vagy nemet mondani neki. Ha komolyra válik a helyzet, és veszélybe kerülök, akkor majd elmenekülök. Talán sikerül, talán nem. Csak abban bízhatok, hogy múltkor komolyan gondolta amit mondott, és valóban tiszta lappal akarja újrakezdeni...
Ki tudja...
A nappaliba indul, és csendben követem. Ugrásra készen bújok nagy fotelembe, őt figyelve. Fel s alá járkál az ablakom és a könyvespolcom között. Néha szórakozottan beletúr ezüstszínű hajába, végül lehúzza maszkját és ledobja fejpántját a kanapé melletti asztalkára, amin egy olvasólámpa és az éppen olvasott könyveim vannak.
Folytatja tovább a járkálást.
Kezd lehiggadni, érzem ahogy chakrája visszahúzódik, látom ahogy tartása ellazul, megfeszült, kemény arcvonásai eltűnnek szép arcáról. Felemás szemei néha rám villannak, és olyankor megfeszülök, de nem történik semmi.
Végül leül a kanapémra, és felsóhajt. Belőlem is kienged a görcs, mert már ő is nyugodt. Kérdőn nézem. Hallgatlak.
És beszélni kezd. Elképedve hallgatom... Soha nem beszélt ilyen nyíltan nekem az ANBU munkájáról. És amiket mond... Sasuke... és Naruto...
És Kakashi elmondja mit érzett és gondolt akkor, és most. Elmeséli mennyire rosszul esett neki, hogy az a csapat, amit csak az összetartása miatt vállalt el, szétesett, és dühös saját magára, hogy nem tudta megakadályozni.
Egyik döbbenetből a másikba esek...
Amikor elmeséli, hogy Sakura ölte meg Sasukét, hogy Narutot mentse, felpattanok.
- Naruto...jól van? - kérdezem rémülten.
- Igen, ne aggódj semmi baja. - válaszolja.
- Bocsáss meg, de most... - indulok az ajtó felé, de utánam kiált.
- Ne menj el...
Megtorpanok. Hangjában olyat hallottam, ami ledermesztett.
- Naruto jól van. Shikamaru gondoskodik róla. Különben is már nagyon késő van, biztos alszanak.
Hát jó. Bár nem hiszem, hogy Naruto alszik, de nem számít. Én tudom, hogy kis nevelt fiam nem alszik ha valami bántja... Remélem nincs baja.
Visszaülök a fotelomba, és lehiggadva nézek újra a kanapén terpeszkedő nagy és erős férfira.
- Miért mondtad el ezt nekem? - kérdezem tőle. Ő pedig elfekszik, és fejét lelógatva néz rám, mint egy kisfiú. - Ne bagatellizáld el. - szólok rá, és meglepődöm saját merészségemen. Nocsak. Lám, nem csak ő változik... Már vele is merek normálisan beszélgetni. Régen a kommunikációnk eléggé egyoldalú volt...
Halkan kuncogva ül fel.
- Azért mondtam el, mert szeretném ha tudnád, mit gondolok. És a te véleményedre is kíváncsi vagyok. - válaszolja komolyan a szemembe nézve.
Paff.
Ha most nem ülnék, biztos fenékre esnék...
- Kakashi... ha ez valami vicc... - kezdem tétován.
- Nem az! - szakít félbe hangosan. Hm. Akkor jó. Megnyugszom, és biccentve szegezem tekintetem újra szép arcára.
Idejött, és kiöntötte nekem a lelkét, anélkül hogy bántott volna vagy megsértett volna. Tekintetében minden benne van, ahogy rám néz...
Őszinte öröm és forró szeretet önti el a mellkasomat. Itt van velem, és úgy viselkedik, úgy beszél, ahogy mindig is szerettem volna! Ugye nem álmodom? Ugye nem...?
Mire feleszmélek, már a karjaiban vagyok, és őt ölelem. Jesszus...
Mélyen elpirulva húzódnék el tőle, de erős karja derekamra fonódik.
- Késő... - súgja ajkaimba, és megcsókol. Szívem vadul dübörög, elakad a lélegzetem, bőröm bizseregni kezd. Készségesen viszonzóm csókját... Átadom testem és lelkem ennek az új élménynek, és ennek az új Kakashinak. Remélem nem csak egy álom az egész... Könyörgöm, ne legyen az!
Arcomhoz ér keze, és összerezzenek, de nem húzódom el. Tudom, hogy nem akar bántani... tudom. Nem fog bántani, nem fog bántani, nem fog bántani...
Nagyon gyengéden, lassan dönt le maga mellé, és hozzám simulva csókol tovább, de nem tesz mást. Nem mászik rám, nem tépi le a ruhámat. Csak együtt vagyunk, és ez annyira jól esik...
A karjaiba bújva ölelem át, végül mellkasán pihentetem fejem, és kibomlott hajam tincseivel játszadozó ujjait figyelem.
Halkan beszélgetünk, én is elmondom mi a véleményem, mit gondolok és érzek. Végül szóba kerül Naruto és Shikamaru is. Kérdésére, hogy mi a véleményem, nem válaszolok.
- Szóval ellenzed? - hallom hangját, és felemelve fejemet nézek a szemeibe. Arcomba hullott hajtincseimet félresimítja egy halvány mosollyal. Félénken megpuszilom ajkait, végül felsóhajtok.
- Igen, ellenzem. De igyekszem nem beleavatkozni. - fektetem le újra a fejemet.
- Azért, mert Shikamarura haragszol? Hiszen szeretik egymást...
- Nem. Lehet, hogy Shikamaru valóban szerelmet érez, de Naruto a régi Shikamarut szereti. Ha majd jobban megismeri, csalódni fog.
- Miből gondolod?
Felülök, és komolyan nézek le rá.
- Valóban tudni szeretnéd? - kérdezem halkan. Felül, és arca néhány centire az enyémtől. Komoran viszonozza pillantásom. - Veled mit tett a munkád? Tönkre tett téged... - nézek rá szomorúan. - Rá is ez vár... ennek jelei már most mutatkoznak. Csak remélhetem, hogy Naruto elég erős lesz, hogy meg tudja védeni magát, ha szükség lesz rá.
Magához ölel, és nyakamba temeti az arcát.
- Shikamaru szerelmes. - válaszolja. - Nem bántaná soha...
Keserűen elmosolyodom. Megtehetem, hisz nem látja. Hát persze... mondja ezt az, aki úgy ölt meg engem kis híján, hogy öntudatlanul őrjöngve súgta a fülembe, mennyire halálosan szerelmes belém...
Megremegek, és kiverem fejemből a komor emlékeket. Most itt van, és megváltozott. Szeret engem, és én... igyekszem összeragasztani érzelmeim szilánkjait.
Átkarolom a nyakát, és mosolyogva csókolom meg. Visszadőlünk a kanapéra, és összebújva merülünk álomba.
*
Kopognak.
Felriadok, és ahogy magamhoz térek, tudatosul bennem, hogy a kanapén fekszem, Kakashi karjaiban. Ő már éber, és felülünk. A köntösöm van rám terítve, valószínűleg ő takart be. Megint kopogtatnak, így kisietek az ajtóhoz.
Az ajtóban egy pár könnyes kék szem fogad, szőke kócos bozont, és nagy adag kétségbeesés. Már vártalak.
- Szia Naruto - ölelem magamhoz gyengéden, és a nappaliba húzom magammal. Belőle már buknak is fel a szavak, és amikor elcsukló hangon elkezdené, megnyugtatom, hogy mindenről tudok. Meglepődik, és észre veszi Kakashit. Még jobban meglepődik, és düh villan szemeiben, de nem ront neki. Ez is valami. Már mondana valamit, amikor a jounin mellénk lépve puszilja meg arcomat maszkján keresztül, és elpirulok. Naruto előtt még soha...
- Szia... Mennem kell, hagylak titeket. - cirógatja meg arcomat.
- Este jössz? - kérdezem félénk kis mosollyal. Lemosolyog rám, csak szemén látom, de minden rezdülését ismerem. Bólint és elteleportál.
Visszafordulok a szőkehajú szomorúsághalmazhoz, és gyengéden letörölve könnyeit látok hozzá lelkének pátyolgatásához.
Sokat sír, és amiket elmesél... Kakashi nem mondott el mindent. Borzalom. A legszörnyűbb pedig... Narutonak fogalma sincs róla, hogy mit érzett Sasuke iránt. Remélem soha nem jön rá, hogy nem testvéri szeretet volt az, hanem forró és mély szerelem. Még szörnyebb lenne neki.
Sötét karikás szemei arról árulkodnak, amit sejtettem, ezért lefektetem a hálószobámban, és hagyom aludni. Álomba zuhan azonnal, ahogy feje a kispárnával érintkezik, és én gyengéden cirógatom csillogó, szőke haját. Gyönyörű fiú lett, és lélegzetelállítóan szép férfi lesz belőle.
Magára hagyom, és csak délben ébresztem fel, hogy belédiktáljak egy kis rament, majd visszafektetem. Szerencse, hogy ma szabadnapos vagyok. Ha nem lennék, akkor sem mennék dolgozni, mert Narutot nem hagynám magára ilyen állapotban.
Nem sokkal később újabb kopogás hallatszik a bejárati ajtó felől. Felsóhajtok, és kinyitom az ajtót.
- Már vártalak. - mondom ridegen, és a fekete szempárba mélyesztem halványbarna szemeimet. Kezem a fegyvertartó táskám mellett pihen. Mély ellenszenvem kitörölhetetlen, akármit is tesz ezentúl.
Hűvösen biccentve lép be az ajtón.
- Narutoért jöttem, nem akarlak bántani. - mondja halkan. Egy kis fintorral nézek rá.
- Tudom. A hálószobámban van, ismered a járást. - válaszolom, és hangom hűvös mint a tél. Biccent, és elindul, de megtorpan és a szemembe néz.
- Nézd... nagyon sajnálom ami történt, habár tudom, hogy ez nem tesz jóvá semmit sem... de hidd el... megbántam. - hangja és arckifejezése is őszintének tűnik.
- Nem számít. - lépek közelebb hozzá komoran. - Jól tudom miért tetted, és azt is, hogy már csak idő kérdése, és Naruto is keresztüllát majd rajtad Shikamaru.
Fájdalom villan szemeiben.
Hosszú másodpercekig csak nézzük egymást.
- Tudom, hogy szereted, de vajon mennyire? - súgom. - Mi a fontosabb? Az ANBU vagy Ő? Mert a kettő együtt nem megy... Sőt, talán már most halálra van ítélve ez a kapcsolat.
- Miért? - tör ki belőle.
- Már elmondtam egyszer, Naruto miért szeret téged. Kit szeret valójában. De ő már nem létezik. Igazam van? - mosolygok fel rá fájdalmasan. Én még emlékszem kis tanítványomra, és habár haragszom rá, soha nem fogom elfelejteni, ahogy a többiekkel ült az iskolapadban, rosszalkodott, nevetett és sírt... A régi Shikamaru. Akit elpusztítottak az ANBU képzésen, és az a kevés árnyék ami megmaradt benne, már haldoklik.
Magára hagyom, és a nappalimban leülve hallgatom, ahogy benyit a hálószobám ajtaján.
Elmennek, és Naruto egy kedves öleléssel búcsúzik tőlem. Hűvösen biccentek kedvesének, és hozzálátok a vacsorának.
*
Minden elkészült, és az ismerős kopogást hallva torkomban dobogó szívvel sietek az ajtóhoz. Belép Kakashi, és maszkját lehúzva köszön mosolyogva.
- Szia... - válaszolom, és hagyom hogy átöleljen és megcsókoljon. Beleborzongva remegek meg, és sűrű hajába bújnak ujjaim. Erős vágyam szétömlik rajtam, és felsóhajtok.
Valami puha cirógatja arcomat, Kakashi finom kesernyés illata virágillattal keveredik... Meglepetten szakítom meg a csókot, és a mosolygó jouninra pillantok. Ajkaimat is megcirógatja a vörös rózsával. Mélyen elpirulok... Még soha nem kaptam tőle virágot...
- Köszönöm... - veszem el tőle, majd újabb csókját érezve kábulok el teljesen...
Kezét megfogva húzom be magammal a nagy konyhámba, és a megterített asztalhoz ültetem. A kedvencét főztem...
Nem értem. Ez a törékeny lány... aki annyi éven keresztül dédelgette Sasuke emlékét....és Sasuke... hogy válhatott szörnyeteggé? Vajon Sakura miért Narutót védte? És a legfontosabb.
Az a csapat, amelyiket azért kezdtem edzeni, mert összetartott, és tényleg csapat voltak...hogyan hullhatott atomjaira?
Elsimítok minden ügyet Sunában, és a Hokagével is otthon, aztán belül őrjöngve, tehetetlen dühvel a szívemben keresem fel Irukát.
Nem. Nem akarom bántani. Még csak szeretkezni sem akarok vele. Csak...
Kinbyitja az ajtót, és rémülten csukná is. Mikor ezelőtt ilyen állapotban jöttem hozzá, annak a végeredménye egy meggyötört test lett. Megfogom az ajtót, de nem lököm beljebb. Csak tartom. Mélyen a szemébe nézek.
- Kérlek...! - nyögöm ki végső tehetetlenségemben.
Bólint, és... nem hiszem el... beenged. Óvatosan lépek be, de a tettvágyam mit sem csillapult. Idegesen járkálok fel s alá előtte, míg ő behúzódik a fotelja ölelésébe. Néha néha rápillantok, ő oedig engem néz folyamatosan. Szemmel tart. Nem baj. Itt lehetek, és ez a lényeg. A közelsége lenyugtat. Felold. Még csak hozzá se kellett érnem.
Leroskadok a kanapéjára, és ő kérdőn néz rám. Sóhajtok, legyintenék, majd mégis belekezdek, és elmondom neki mi történt. nem titkolom el a kétségeimet, sőt, az érzéseimet sem. Elnyúlik az arca a hallottak miatt, de döbbenete javarésze nekem szól. Miután megnyugtatom, hogy Narutónak tényleg nem esett baja, és nem, nem szükséges éjnek évadján elrohanni hozzá, lenyugszik ő is, és visszaül.
- Miért mondtad el ezt nekem? - lelógatom a fejemet a kanapéről, és úgy nézek rá, fejjel lefelé. - Ne bagatellizáld el. - mondja szigorú tanárbácsis hangon, mire én felkuncogok. Annyira zabálnivaló! Miért nem vettem észre eddig, hogy lelke is van? És személyisége? Akivel jól érzem magamat?
És mi a büdös kurva életért gondolkodok ilyesmin? Ahelyett, hogy élvezném?
- Azért mondtam el, mert szeretném, ha tudnád, mit gondolok. És a te véleményedre is kíváncsi vagyok. - Elkerekednek a szemei. Megint.
- Kakashi...- nyögi halkan, és a szervezetem reagál...- ha ez valami vicc...
- Nem az! - biztosítom, kicsit hangosabban, mint kellene. Megnyugodva bólint. kis idő múlva arcán őszinte öröm terül el, és a fotelból egyenesen az rám repül. Nálam csak ő lepődött meg jobban ezen a kitörésén, de mikor piros arccal hátrálna, és lemászna rólam, átfogom karcsú derekát.
- Késő...- suttogom a szájába, és ő nem tiltakozik.
Reggel egy kis affért - Narutót- leszámítva minden rendben zajlik. Sőt. Iruka félénken mosolyogva áthív estére. Ez, azt hiszem, jó jel.
És Naruto sem ugrik nekem, bár készül rá, látom a szeméből. De most inkább magukra hagyom a kis ukékat, és férfidolog után nézek. Kezdetnek kiborítom Shikamarut az ágyból, és edzeni hívom. Nagy vonalakban beszámolok neki a dolgaimról. Nem tudom miért. Mostanában egy rakat olyan dolgot teszek, amit nem tudokhova pakolni az eddigi személyiségembe.
hazafelé beugrom Sakurához. Meggyötörten nyit ajtót. Szegény lány. Hagyom, hogy kisírja magát a vállamon, és ő gyönyörű, zöld szemekkel néz rám. Komolyan ellenállhatatlan. Sajnos nem nekem. Visszamosolygok rá, és összekócolom a haját egy fejsimogatással. Hálásan pillant rám, és velem együtt indul el a városba, ahol összefutunk Sai- al. A fiú azonnal átkarolj a alányt, miután elbúcsúztam, és Sakura bújik az ölelésébe, mint macska a meleg kályhalapra. Nocsak... De nincs időm ezzel foglalkozni, engem is vár egy saját bejáratú macska.
2008.11.27 21:32
Naruto:
Ajkai enyémekre simulnak, és a kard hideg pengéje a chakrájával együtt a hátamhoz ér.
Vajon képes leszek elvágni a torkát? Nem. Még akkor sem, ha hátba szúr kardjával...
Ő Sasuke...
Soha nem lennék képes bántani. Hallom a mellettünk zokogó Sakurát, és összeszorul a szívem. Borzalmas érzés lehet neki ezt látni... Imádott szerelmét, ahogy megöli a legjobb barátját...
Fémes koppanást hallok, és felpillantok. Sasuke sötét szemei elhomályosulnak, és lassan összeesik. Még a levegőben kapom el, és azonnal felfogom amit látok. Sakura kezében a véres kunai kést, arcán a színtiszta gyötrelmet és a könnyeket...
Letérdelek, karjaimban haldokló barátommal, és figyelem, ahogy kiszáll tekintetéből az élet. Halvány mosolyt kapok tőle, és magamhoz ölelem.
- Sasuke... - sírok fel, és könnyeim arcára csöpögnek.
- Usurotonkachi... - leheli, és behunyja sötét szemeit. Egy mély sóhajjal száll ki belőle az élet, hiába ölelem kétségbeesetten...
Sakura sikolyát hallom, de nem bírok másra koncentrálni, csak Őrá. Sápadt, porcelánszépségű de élettelen arcára, még mindig ajkai körül játszadozó mosolyára... Selymes hollófekete hajába túrnak ujjaim...
Sasuke meghalt...
Szemeim előtt leperegnek a csodálatos és kevésbé csodálatos emlékek...
„Nem akarom újra látni, hogy valaki, aki fontos számomra, a szemem előtt haljon meg.”
- Sasuke... - zokogom halkan.
Valaki megérinti a vállamat, és ahogy felpillantok a kerámia maszkra, azonnal megérzem ismerős illatát. Erős kezek határozottan de gyengéden fejtik le Sasukéről karjaimat. Átölelem őt.
Shikamaru...
Behunyt szemekkel temetem arcomat mellkasába, és próbálok magamhoz térni, de a fájdalom oly erős... még soha nem éreztem ilyet.
Hagyom, hogy felálljon velem, és magához ölelve vonszoljon el onnan. Sasuketől...
- Annyira sajnálom... - lép elém sírva Sakura, kezeit felém nyújtva könyörögve. Feldühödök. Megrázom a vállait.
- Mit sajnálsz? Megmentettél egy kegyetlen gyilkostól, baka! - kiabálok rá, és magamhoz rántva fojtom bele erős ölelésembe. Ringatom, mint egy síró kisgyermeket...
Értem tette.
Megölte élete szerelmét, hogy megmentsen engem.
Hihetetlenül bátor lány. Én nem hiszem, hogy képes lettem volna rá.
Hallom a távolból Shikamaru mély, simogatóan kellemes hangját, ahogy nyugodtan megosztja velünk tervét. Yamatoék után kell mennünk. Sakura kibontakozik karjaimból.
- ... senki nem fogja tudni, hogy itt voltatok. Senki az ég egy adta világon nem fog erre emlékezni. - fejezi be, és szívem túlcsordul. Hálás vagyok neki, és hálás vagyok Kakashi-senseinek is. A legjobb, ha soha, senki nem tudja meg, hogyan hunyt el Sasuke...
Megölelem Shikamarut, és Sakura kezét megfogva sétálunk vissza társunk holttestéhez.
Utolérjük Yamatot, és szerelmi vitára fogjuk a szökést. Ez megmagyarázza a kisírt szemeket, és a rosszkedvet... Sakura ötlete volt.
*
Ahogy visszaérünk a faluba elköszönök Sakurától, és azonnal Shikamaruhoz sietek.
Chakráját követve lépek a fürdőszobába, és a zuhany alatt álló gyönyörűen, gazdagon izmolt testet látva máris kicsit jobban érzem magam. Nem vagyok még a toppon, de...
Nem is leszek egy darabig a régi azt hiszem.
Közelebb lépek, és figyelem, ahogy kezeivel a csempéhez támaszkodva, mozdulatlanul hagyja, hogy testére zúduljon a víz. Csak vállai rázkódnak meg néha.
Elönt a szomorúság... és a bűntudat. Mit érezhetett vajon, amikor látott engem? Amikor Sasuke a hátamhoz tartotta kardját, és én mosolyogva néztem szembe a biztos halállal?
Én a helyében biztos összeomlottam volna...
Ledobálom ruháimat, és mögé lépve simulok a hátához, átölelem. Ne légy szomorú...
Egy rántást érzek a karomon, és mire felocsúdok, hátam a hideg csempéhez nyomul, és egy dühös Shikamaru sziszeg az arcomba.
- Soha többet ne csinálj ilyet! - mordul rám. Feldühödök.
- Soha többet ne hagyj ki semmiből! - vágok vissza.
- Védeni akartalak!
- Nincs rá szükségem! - ébred fel bennem a dacos énem.
- Tényleg? Szerintem meg kis híján meghaltál! - vágja rá, és nyelvemre harapok. Igaza van a fenébe is... Fájdalmas lehetett neki úgy látni engem...
- Naruto…- suttogja. - Csak nem akarom, hogy bajod essen. Nem élném túl.
Ajka megcirógatja az enyémet.
- Shikamaru... - sóhajtom a csókba, és átölelem. Igazi szerelmes csók ez, és ami utána következik...
Gyengéden és hosszan szeretkezünk...
Jó vele. Boldog vagyok.
*
Hajnali napsugarak törnek be az ablakon, és én óvatosan felkelek az alvó Shikamaru mellől. Egy percet sem tudtam aludni, csak az ő szuszogását hallgattam egész éjjel. A fájó, régi emlékek... mint gyilkos méreg, úgy szivárognak belém...
Hiába mondanám el neki... nem értené meg. Shikamaru nem egy finom lélek... De nem baj, én így szeretem őt.
Viszont most...
Nekem Iruka-senseire van szükségem.
Ki akarom beszélni magamból a fájdalmat, és tudom, hogy benne megbízhatok, tőle megkapom a vigaszt.
Felkapom ruháimat, és szomorkás, lassú tempóban indulok hosszú sétámra. Nem megyek egyenesen oda, hiszen még nagyon korán van... Lábaim önkéntelenül is a harcban elhunytak emlékművéhez vezet, és a neveket böngészem.
Sasuke neve soha nem fog ide felkerülni...
*
Bekopogok az ajtón, és egy álmos, de kedves arc fogad.
- Szia Naruto - üdvözöl gyengéd öleléssel. Felsóhajtok, és ellazulok. Mintha mázsás súly szakadna le a szívemről...
Vállamat átkarolva vezet a nappaliba, és a kanapéra ültetve ölel magához, mint kiskoromban. Fehér, puha köntöse felfogja könnyeimet, puha kezei lágyan simogatják hajamat.
- Sasuke... - sírom halkan, de képtelen vagyok folytatni.
- Tudom. - mondja halkan. - Sírd ki magad, előttem megteheted.
- Honnan...? - nézek fel rá könnyes szemeimmel, és ekkor a szemem sarkából meglátom. Az ajtófélfának támaszkodva, karba tett kezekkel, komoran néz engem a fekete maszk felett sötét szemével. Mindent értek.
De mit keres Ő itt?
Gyorsan letörlöm könnyeimet, és már megszólalnék, de Kakashi-sensei közelebb lép, és maszkján keresztül egy kis puszit ad Iruka-sensei halványan elpiruló arcára.
- Szia... - mondja neki halkan, és gyengéden néz le rá. - Mennem kell, hagylak titeket.
Döbbenten bámulom a fejleményeket...
- Este jössz? - mosolyog fel rá félénken Iruka-sensei. Biccentés a válasz, és egy gyengéd érintés, majd az ezüsthajú jounin egy halk pukkanással eltűnik.
Döbbent arcomat látva pótapám letörli ujjaival könnyeimet, és magához ölel.
- Majd elmesélem... de most te mesélj Naruto. Mondj el mindent.
Akadozva jönnek a szavak... de jönnek, és ahogy feltörnek, megszabadítanak a keserűségtől, a fájdalomtól...
Ha sírok, átölel, ha kérdezek válaszol, és ha beszélek, meghallgat.
Erre van most szükségem...
2008.11.26 21:49
Shikamaru:
Ó, a francba. Ezek a rohadék mutánsok nemhogy sokan vannak, de legalább olyan szívósak, mint három ANBU együttvéve. Az egyszerű katonák úgy hullnak, mint a legyek, és Sasuke bizonyára jót röhög a fapofája alatt, amikor stratégiáról stratégiára bukunk el ellene. Úgy söpri le az ellenállásunkat, majd a védekezésünket is, mint unott játékos a bábukat a GO tábláról.
Egyszerűen… nincs több ötletem. Tanácstalanul rántom meg a vállam, és fáradtnak érzem magam. Kevés ideje megy a harc, de így is legalább húsz tervemet kellett módosítani és újragenerálni, hogy legalább a csapataink negyedét megmentsük. Végül nincs más választásunk, mint feladni az álláspontjainkat, és kivonulni a hadszíntérre. Ez főleg azért vagy így, mert elrobbantották a fejünk fölül a bázisunkat. Belevetjük magunkat a harcba. Automatikusan gyilkolok, és mentem az embereket. Nincs idő hosszasan mérlegelni. Gyors, pontos és halálos ütésekre, szúrásokra van szükségem. És energiatakarékosságra. Bár, így is gyorsan fáradok, de nem annyira, hogy ne tudjak segíteni egy két bajbajutotton. Kakashi is a közelemben tombol, Gaara pedig épp most intézett el egy tucatnyit ezekből a szörnyekből.
Egyszer csak megremeg a föld. Esküszöm, hallom, ahogy kakashi azt leheli maga elé elhalva:
- Ó ne!
Mélyen egyetértek vele, de ekkor vagy ezer Naruto terem a kapukon kívül, és halad befelé. Irtja az ellenséget, nem kis hatékonysággal! Alkalmazza, amiket tőlem tanult, és ez büszkévé tesz! Végtelenül! Igen ám, csakhogy volt csapattársai megjelenése kihozza a disznót az óljából! Miközben harcolok is prímán látom, mi történik. Pláne, mert a szörnyek visszahúzódnak uruk és teremtőjük mögé. Hiszem, hogy ezeket a mocsadék, nyáladzó, agyaras ember-utánzatokat ő hozta létre. De mindez nem számít, mert…
A francba. A párbeszéd idegesítő fordulatot vett. Mire az összes rémlény visszahúzódott Sasuke háta mögé, már lezajlott a párbeszéd utolsó mondata is. A két férfi egymásnak feszül, és a csatatéren végtelen, halotti csönd marad.
- Akkor együtt halunk meg. – mosolyog a kis hülye. Mi a fenét csinál? Színtiszta, vegyi félelem száguldozik az ereimben. „Mit csinálsz, mit csinálsz, mit csinálsz?!” Csak ezt tudom skandálni. Semmi másra nem vagyok képes. Lefagy a levegő. Senki nem mozdul… a helyzet komolysága megkívánja, hogy a haldoklók is tapintattal nyögjenek. Kakashi bátorító szorítását érzem a vállamon. Engem, vagy csak magát nyugtat? Megfeszülök.
És egyszer csak vége van. Halott. A földre hullik, és két volt csapattársa siratja. Hülye volt. Aki hülye, haljon meg, nem igaz? Végtelen görcsöm nem és nem akar oldódni. Nem hiszem el, hogy ez történt. És pont ő ölte meg? Az ölte meg, aki az életét áldozta volna érte?
Naruto felnyög, és a földre hanyatlik. Tartja halott barátját.
Sakura kezéből kiesik a kunai.
Sikoltva borul a talajra, és fájdalmas üvöltése magamhoz térít.
Tétova lépést teszek feléjük, és erre mintha mindenki megélénkülne. A maradék harcosok elfogják, és könyörtelenül kivégzik a legyengült lényeket. Miféle Jutsu tarthatta bennük az erőt?
Kakashi és én a csapathoz sétálunk. Megérintem Naruto vállát, aki rámemeli könnyes szemit. Tudja, hogy én vagyok, a maszk sem tántorítja el ebben. Sakura is sejti, ki veszi ölbe olyan gyengéden. Gyanítom, ha Kakahi nem lenne buzi, már rég feleségül vette volna a kiscsajt.
Hirtelen sokat nőtt a szememben. Mindenen felül védte Narutót. Ezért a tettéért élete végéig megélhetést fogok neki biztosítani. Elérem a Hokagénél, hogy kitüntessék, a legnagyobb bizalom vegye körbe… vagy hogy békén hagyják és senki ne tudjon erről semmit. Ahogy ők akarják.
Messzebb a tömegtől, rohangászó ninjáktól megállunk. Sakura lábra áll, és könnyes szemeket mereszt a szőkére, aki még mindig nem tért magához teljesen.
- Annyira… sajnálom…- mondja a lány, és könyörögve nyújtja a kezeit Naruto felé. Ő pedig megragadja a lány vállát, és megrázza.
- Mit sajnálsz? Megmentettél egy kegyetlen gyilkostól, baka! – kiáltja a lány arcába, majd szorosan magához öleli őt. Sakura megkönnyebbült zokogásba kezd, sokáig ringatják és vigasztalják egymást. Felváltva vigyázunk rájuk. Egyikünk velük van, a másik elintézi a hivatalos ügyeket.
Végül nagy sokára ők is összeszedik magukat.
Kkakashival megbeszéltük, hogy a csapatotok után mentek, és bemesélitek nekik, hogy eltévedtetek. Hivatkozzatok szerelmi légyottra, vagy találjatok ki valamit. Senki nem fogja tudni, hogy itt voltatok. Senki az ég egy adta világon nem fog erre emlékezni. - célzom szavaimat a lánynak, aki megkönnyebbülve bólint. Naruto hálásan emeli rám csodás szemeit, és megölel. Szabályosan, szerelmesen megölel. Gyanítom, ha nem lenne rajtam maszk, meg is csókolna.
Mi is igyekszünk haza. Gyors tempót diktálok. Fárad vagyok, kimerült, és hiányzik a kis ukém. Azt akarom, hogy hozzám bújjon, hogy érezzem, hogy él, lélegzik, mozog. Simogatni akarom, és becézni.
A zuhany alatt omlok össze, távol mindenkitől, mikor egyedül vagyok. Sós könnycseppek csorognak az arcomon, és zilálva veszem a levegőt. A víz végigfolyik rajtam, de nem érdekel. Majdnem meghalt. Naruto majdnem meghalt, és én nem tudtam megmenteni, mert leblokkoltam vészhelyzetben.
Hirtelen egy testet érzek magam mögött. Átölel és hozzám bújik. Magam elé rántom, és dühösen meredek rá.
- Soha többet ne csinálj ilyet! – mérgesen mered vissza.
- Soha többet ne hagyj ki semmiből!
- Védeni akartalak!
- Nincs rá szükségem!
- Tényleg? Szerintem meg kis híján meghaltál! – erre persze nem válaszol. Csak néz nagy és ártatlan szemekkel, és én megenyhülök tőle.
- Naruto…- suttogom neki halkan. – Csak nem akarom, hogy bajod essen. Nem élném túl.
- Shikamaru…- suttogja, immár ő is, a számba.
És én valóra váltom vele mindazt, amit elterveztem, és gátlástalanul élvezem a testét, a gyönyörét.
2008.11.20 23:55
Naruto:
Álmosan nyammogva ülök fel, és nemlétező hörcsögös hálósipkám után nyúlok. Kusza tincseimbe fúródnak ujjaim, és jobb híján beleborzolok. Pillantok jobbra, pillantok balra, és... mi hiányzik?
Ásítok, és meztelenségem végre felkelti figyelmemet. Oh, hát persze!
Hol van Shikamaru?
Összekaparom magam, és egy hideg zuhany után némileg frissebben rángatom magamra ruhámat.
Miután sehol sem találom, és senki sem tud róla semmit, még Chouji sem, így Tsunade-anyó felé vezet utam.
*
- Ő itt az új vezetője a Kakashi-csapatnak, Yamato-kapitány. - mordul agresszív arckifejezéssel a vén anyóka. Meglepetten kerekednek el szemeim, ahogy Sakurának is.
- Hol van Kakashi-sensei? - kérdezem.
- Csend! - néz rám szigorúan az anyó, és nyílik az ajtó. - Ő pedig az új csapattársatok, Sai.
Nyílik az ajtó, és egy sápadt, izmos fiú lép be, sötét ruhában. Arcán semmit sem jelentő, kifejezéstelen mosollyal. Sötét szemei halott hidegen csillognak. Ki a franc ez? Oh már emlékszem!
- Ez a fickó támadt rám a minap, amikor Iruka-senseihez mentem látogatóba! - kiáltom dühösen szikrázó szemekkel, és vetődnék hogy bemossak neki, de az új kapitány elkapja karomat, és visszaránt.
- Sajnálom... - hallok egy simulékony hangot, és új „csapattársam”-ra nézek. Ahhrr... ne vigyorogj, mert letörlöm az arcodról a bőröddel együtt!
- Csak kíváncsi voltam, milyen képességű az új csapattársam... hát szánalmas vagy. - mondja semmitmondón.
- Te szemé....
- Elég! - dörren Tsunade. Sakura felé nyújt egy tekercset, és elbocsát minket egy intéssel.
Magamban duzzogva követem a többieket, és szemeimből gyilkos dobótűk repkednek a sápadtképűre. Szemét.
*
Egyszerű felderítő munka. Gyerekjáték.
- Pszt... Naruto... - hallom Sakura hangját, és mellésorolva nézek rá.
- Nem tudom biztosan, de érzem, hogy köze van Sasukehoz.
- De miért mentek nélkülünk? Nem arról volt szó, hogy együtt megyünk? - nézek rá dühösen. Ő is dühös.
- Nem tudom, de jó lenne utánajárni. Nézd... - vesz elő egy hártyavékony papírt.
- Mi ez? - nézem meg közelebb hajolva. Sakura óvatos pillantást vet a jóval előttünk haladó kapitány és Sai felé.
- Ez rízspapír. Ha papírfelületen írsz, és rányomod a tollat, az alatta lévő papíron megmarad az írás. Csak egy kis grafitceruza és egy rizspapír kell hozzá. Olvasd. - nyújtja át, és gyorsan átfutom.
- Ez egy meghatalmazás, hogy egy ANBU csapat a homokfaluba menjen egy lehetséges támadás kivédésére... - súgja.
- Igen, látom... - motyogom. - De mi köze ennek Sasukéhoz?
- Emlékszel mit mondott Shikamaru-san? Hogy Sasuke meg akarja támadni Konohát. És mi van, ha először a legerősebb szövetséges falut intézi el, hogy Konoha ne tudjon erősítést kérni? Érthető stratégia lenne.
Döbbenten torpanok meg.
- Most mit csináljunk? - kezdek kétségbe esni.
- Induljunk. Tudsz teleportálni? Engem most tanított meg Kakashi-sensei.
Biccentek.
*
Gyorsan haladunk, de így is úgy érzem, pokoli lassan jutunk előre...
A nap már eltűnik a nyugati látóhatáron, mire meglátjuk Sunát körülvevő mesterséges hegy oldalát.
- Már harcolnak! - mondja Sakura, és elkomorulva biccentek. Nem hiszem el!
- Érzed? - kérdezem halkan.
- Igen... ez Sasuke chakrája. - mondja elcsukló hangon.
- Sakura, nincs most erre idő... - fogom meg együtt érzően a kezét. - Harcolni fogunk.
- Naruto... ígérd meg, hogyha megküzdesz vele, nem ölöd meg, és nem teszel benne nagy kárt... - kéri halkan.
- Megígérem. - válaszolom némi habozás után. - Nem tudnám bántani, hisz tudod...
Odaérünk, és a sok harcost látva meglepődünk. Sasuke szép kis sereget szedett össze. Folytatja Orochimaru munkáját, még ha akaratlanul is teszi.
- Mindent bele! - kiáltja Sakura, és támadásba lendül. Kemyén ökölcsapásokkal képez hatalmas földrepedéseket, és a ninják hullanak mint a legyek.
- Kage bunshin no jutsu! - kiáltom, és 900 klónom hirtelen betölti a teret. Előkapjuk kunai késeinket, és hátba támadjuk a sereget. Sikerül alaposan meglepnünk őket, és hatalmas pusztítást végzünk. A külső védelmi állásokat visszafoglaljuk, és néhány homokninját is sikerül megmentenünk, hogy aztán vált vállnak vetve harcoljunk tovább.
- Razengan! - robbanok a ninja tömeg sűrűjébe, hogy halált hozzak mindenkire...
Sakura megragadja a kezemet, és maga után húzva szaladunk be a falu hatalmas kapuján. Odabent is javában dúl a harc. Hogy tudtak ilyen könnyen bejutni? Hiszen biztos vagyok benne, hogy Shikamaru és Kakashi-sensei alaposan kigondolt tervvel fogadták őket...
Nem értem...
- Ott...! - kiáltja Sakura, és már látom is. Egy magas, izmos, sötéthajú férfit, aki nekünk háttal áll.
- Ez a haj... - motyogom.
- Sasuke....kun... - suttogja Sakura megigézve.
Mintha csak meghallotta volna, felénk fordul, és kifejezéstelen, éjfekete szemeivel pillant ránk.
Minden csendbe borul. Mintha megdermedt volna a levegő is...
Felénk lép, és végigmér minket. Porcelánszépségű arca kifejezéstelen, bőszárú fehér nadrágban és nyitott felsőben van, derekán a jól ismert lila kötélöv, amit Orochimaru is viselt.
Izmos és olyan erős chakra sugárzik belőle, amit talán Gaaránál érzékeltem eddig.
Hosszú percekig csak nézzük egymást.
Üres és halott a tekintete...
Mintha nem is Ő lenne az.
- Naruto és Sakura... - mondja elképesztően mély hangján.
Sakura előre lép, és kis öklét szája elé téve néz rá kétségbeesett szerelemmel. Megsajnálom. Istenem, mennyire szenvedhetett az elmúlt években... Csak most érzem igazán.
- Érted jöttünk...Sasuke-kun... - mondja elcsukló hangon. - Vissza viszünk Konohába. Most már minden rendben, hisz Orochimaru és Itachi is meghaltak. Nincs rá okod, hogy távol élj tőlünk... - hadarja.
- ...hn... - morran megvetően.
- Teme... - morgom dühösen. Felém fordulnak a sötét szemek, és végigpillant rajtam.
- Gyenge vagy. - mondja gúnyosan. - Ahelyett, hogy utánam szaladgáltál, miért nem edzettél inkább?
Dühösen szorítom ökölbe kezeimet.
- Mit tudsz te erről? Az értékrendünk teljesen más. - válaszolom komoran a szemeibe nézve.
- Ó igen, a kötelék... - súgja megvetően.
A fájdalmas emlékek végigcsorognak rajtam, és fájdalom nyilall mellkasomba.
- Miért...? - nyögöm. - Miért csinálod ezt? Hiszen bosszút álltál már nem? Most már újra velünk lehetnél...
Hirtelen mellettem terem. Nem teleportáció volt. Ilyen pokolian gyors. Magasabb nálam, így lehajol kissé, hogy a fülembe súghasson.
- Mert megtehetem. Ahogy megszakíthatnám most is a köteléket is. Gyenge vagy. Hogy lesz így belőled Hokage?
- Miféle Hokage lenne az az ember, aki még a barátját sem képes visszaszerezni? - kérdem halkan, szomorúan behunyva szemeimet. Keze vállamra nehezedik, és mire felpillantok, a sötét szemek közvetlen közelről néznek az enyémekbe. Nem félek a sharinganjától, tudom hogy most nem fog megtámadni minket.
- Mi már nem vagyunk barátok Naruto. - válaszolja halkan.
- De igen, azok vagyunk... - válaszolom, és érzem ahogy könnyeim marják szememet.
Kifejezéstelenül figyeli arcomat, és államat megfogva hajol közelebb.
- Nagy teher neked a kötelék, ami köztünk van. - mondja halkan, és közelebb hajol. Ajka alig pár milliméternyire az enyémtől, és hallom ahogy katanája halk, fémes surranással siklik ki hüvelyéből. - Megszabadítalak tőle... - súgja ajkaimba.
Kunai késem ekkor megfeszül torkán, amit idáig oda tartottam, csak nem vette észre. Belevezetem szélchakrámat, és a penge kékesen felizzik.
- Akkor együtt halunk meg. - mosolygok rá gyengéd szeretettel, szívemben forró és fagyos érzelmek örvénylenek. Távolból halljuk, ahogy Sakura sikoltozni kezd. A kard pengéje a hátam közepénél, bőröm felett érzem a beléáramoltatott chakra bizsergését.
Képtelen vagyok összefüggően gondolkodni, egyszerűen csak…érzek! Érzem, hogy hozzámér, csókol, nyalogat…leszaggatja rólam a ruhát. Oké, ez furcsa. Élvezettel figyel, ahogy alatta fekszem.
- Gyönyörű tested van... – suttogja rekedten, de mintha más felhangja is lenne… több, mint furcsa. Hirtelen jövök rá. Főleg a furcsa aura miatt, ami körüllengi a fiút… belebizsergek még én is. Homályos szemekkel nézek rá, és értelmes mondatot fogalmazok…. De add istenem, hogy legalább a nevét tudjam nyögdécselés nélkül elmondani!
- Naruto...? Te vagy az? – éljen! Ez a meve és egy egész mondat volt! Most már hagy essek vissza a bódultságba, az ölelélsébe…
- Ki más? – kérdezi egy hang, ami nem Narutóé. Hanem a Kyuubié. Egy pillanat tört rész, amíg a homloka felé nyúlok, hogy elzárjam a démon chakráját, és ugyanennyi, amíg ráeszmélek: lefogott. Majd megcsókol, forrón, erőszakosan… és én élvezem. Mire kinyitom a szemem már nem Naruto az, aki velem van. Tudom, hogy a Kyuubi elvette tőlem…. De olyan kemény vagyok, hogy ellenkezni sincs erőm, csak egy elkeseredett nyögés hagyja el a számat. A démon felnéz rám, a mellkasom környékéről.
- Ugyan már… csak kicsit kölcsön vettem a testét. Ennyi idő után kijár nekem egy kis szórakozás…- végignyal a hasamon, egészen le, a bokszerem aljáig- Milyen kár- suttogja a kiszabadított férfiasságomnak - hogy ez a kis buzi uke szeret lenni… de hát…- végignyal, a tőtől a makkig, és én beleborzongok. – én kompromisszumképes vagyok. – és teljesen a szájába vesz. Felkiáltok a hirtelen jött gyönyörtől… istenem… ez csodálatos!
Próbálom magam győzködni, hogy ez rossz, és tétova mozdulatokat is teszek a kiszabadulásom érdekében, de a Kyuubi nem enged el, megelőz.
- Nézz rám. – mondja, és engedelmeskedem neki. – Ha behunyom a szemem, olyan, mintha Naruto lennék…- mondja halkan, és bassza meg, igaza van! Hátrabicsaklik a fejem, és gátlástalanul élvezem a kényeztetetést. De egyszer minden jónak vége szakad… maga fölé fordít. Immár olyan helyzetben vagyok, hogy öngyilkosság lenne abbahagyni. Ha megtenném, annyi erővel kasztrálhatnám is magamat!
- Gyerünk, Shikamaru! – csattan egy bántóan más hang, mint amit megszoktam. De amit mond… felhördülök. – Dugj meg úgy, mint álmaidban! Hogy ez a kis nyavalyás lábra se tudjon állni holnap! Tedd meg, most lehet!
És én megteszem. Együtt mozgunk, hörgünk, kéjelgünk…. De nem megy. Szétrobbannék, megfeszülnék és meghalnék egyetlen orgazmusban, de akárhányszor meghallom a démon hangját, megpillantom a vörösséget félig lehunyt szemében… képtelen vagyok rá. Zihálásomtól csoda, hogy hallja, de megpróbálom:
- Add vissza őt nekem! – a Kyuubi rámnéz, és valamit tényleg láthat a szememben, mert csúfondárosan elvigyorodik.
- Lám és lám! Mire visz a szerelem?! – gonoszan és gusztustalanul felröhög, majd érzem, hogy visszahúzódik, és én megkapom Narutót, aki boldogan, mit sem sejtve ölel magához. Én pedig két egész lökés után akkorát élvezek, mint még életemben soha.
Hörögve és légszomjasan fekszem mellé, ő pedig hozzám bújik és elfészkelődik. Mire megszólalnék, már alszik is, és bevallom, én is fáradt vagyok. Édes álom jön.
Egy érintésre ébredek.
- Naruto…- morgom, mert ő szokott kelteni. De… ő még a karjaimban van… érzem…
Felpattanok, és támadóállásba helyezkedem. A sötétségben is látom Kakashit. Megkönnyebbült sóhaj hagyja el a számat. Int, hogy öltözzek fel, és én megteszem, majd Narutóért nyúlnék, hogy őt is felkeltsem. Kakashi lefogja a kezemet, és int, induljunk. Nem értem. Nem ANBU akció, mert azt más jelzi… mi történhetett? Biztonságos távolban Narutótól végre megtudom.
- Sasuke gyakorlatozni vitte a seregét. Lemészárolnak egy viszonylag védett falut.
- Melyiket? – kérdezem, mert az információ felébresztett. Nem kéredezem, honnan tudja, valószínűleg a társaink, vagyis kémeink jelentették ezt neki. Az élet az ANBU nál nélkülem is folyik.
- A homok falut.
- Bassza meg.
- Narutónak és Sakurának nem akartam szólni. Nincsenek felkészülve.
Bólintok, hogy egyetértek.
- Mit tegyünk? – kérdezem, de már kezd kirajzolódni egy terv a koponyámban… egy terv, ami szinte fájón tökéletes…
- Látom ötleted van. – feleli ő, és én előadom neki bimbózó tervemet. Kakashi egyetért. Én hazamegyek felszerelkezni, ő pedig tájékoztatja a Hokagét, és elintézi, hogy Naruto küldetésre menjen.
Remélem, megbocsájtja, hogy nem búcsúztam el tőle, beveszi majd a kamudumát a küldetésemről, elmegy a sajátjára, és nem jön utánam a Homok faluba.
Bármely isten, aki meghallgat, add, hogy ne jöjjön utánam!
Rekordidő alatt érünk Sunába, de hát ez nem csoda. Megfelelő gyakorlattal a teleportáció alig nagyobb chakrát vesz igénybe, mint tíz klón megidézése. Felverjük az ottani ANBu vezért, aki azonnal értesíti Gaarát. Ő megjelenik, és szokásos hűvös tekintetével végigmér minket, majd tévedhetetlenül megállapodik rajtam. Biccent, hogy mondhatom, így előadom neki is, miért jöttünk. Sasuke említése lázba hozza. Parancsokat kezd osztogatni, és mire az a sereg egyáltalán ideér majd, mi már igen felkészülten fogjuk várni őket. Aztán persze Gaara úgy intézi, hogy kettesben maradjon velem, mint a stratégiai főnökkel. Ezt az egyedüllétet abból veszem ézrem, hogy lázas töprengésemből felriaszt egy fenekembe markolás. Közelebb hajol hozzám, és beleszi matol a nyakamba. Gyanítom, nem fog örülni a felfedezésének… de tévedek.
- Naruto az ukéd lett? – kérdezi közömbös hangon. Semmi gyilkolászás, semmi fenyegetés. Bólintok. – Gratulálok. Tiéd a fődíj. De… vigyázz rá.
Mondja ő, aki majdnem megerőszakolta. Ismét bólintok, mire bezsebelhetek egy tőle ritkán látott mosolyt.
- Remélem, nem jön utánam. – sóhajtom bele bánatomat a nagyvilágba, mire ő egy ideig figyel engem, majd kisiet a szobából.
Ne gyere utánam. Kérlek, ne gyere utánam.
2008.11.18 23:26
Naruto:
Bizsereg a vágytól az egész testem. Mi történt? Még soha nem volt ennyire intenzív a vágyam...
Gyengéden simogat és ahogy ágyékát az enyémhez simítja, behunyt szemekkel sóhajtok fel. Ahh... te jó ég...
Eltávolodik tőlem a forró test, és csalódottan felnyögve pillantok fel, mellényébe kapaszkodva. Fölöttem térdelve néz le rám, sötét szemeiben ugyanolyan erős vágy izzik, mint bennem.
Megkapaszkodom benne, egy félkezes pecsét, és a lakásomba teleportálom magunkat. Fizikailag tropa vagyok, de chakrám bazisok van. Tágra nyílnak szemei a csodálkozástól. Elvigyorodom. Na igen, tudok én még meglepetéseket okozni...
- Stresszhelyzetben vagyok a legjobb... - mászom fölé, és vágytól sajgó testemmel simulok hozzá. Mélyen magamba szívom finom illatát, és nyakának finom bőrét végignyalva sóhajtok fel. Őrület... nagyon furcsa, de olyan erős a vágyam, hogy... furcsa és kész. Ráülök a csípőjére, és vadul tépem le róla a ruhákat, miszlikre szaggatva. Amikor már meztelen a felsőteste, élvezettel mérem végig.
- Gyönyörű tested van... - súgom rekedten, de a szavakat nem én mondom. Mintha valaki más beszélne belőlem... és hangom mélyről jövő morgással társul. Erőm körbebizsergeti testem, és felsóhajtok. Végigsimítva mellkasát chakrámtól lúdbőrössé válik a bőre. Ó igen, ez jó...
- Naruto...? - kérdezi, és érdeklődve pillantok rá. - Te vagy az?
Biccentek.
- Ki más? - kérdezi a hang a számból, és lassan végignyalom a hasát, köldökétől a mellbimbójáig. Bizsergeti egész testemet az erőm... Csodálatos érzés.
Homlokom felé nyúl a kezével, de olyan gyors vagyok, hogy a következő pillanatban már kezeit lefogva mosolygok közvetlen közelről az arcába.
Megcsókolom, forrón és követelőzőn.
Minden elsötétül...
Sötétség, és csak néhány képkocka villan be, mint egy filmvetítésen, ahol elszakad a film...
Shikamaru alattam...
...fölöttem...
...én hason fekszem...
...felkiáltok a gyönyörtől, ahogy belém hatol...
...együtt mozgunk...
Hátamra fordítanak, és kitisztul végre a kép. Mintha víz alól bukkannék fel, hirtelen minden a szürreális, vörös színű valótlanból igazivá válik.
Felpillantok a fölöttem ziháló Shikamarura, és kedvesen felmosolyogva rá ölelem át, és újra magamba fogadva nyögök fel. Csókolom ajkait, és élvezettel veszem fel a ritmusát...
Simogatjuk, csókoljuk egymást... tökéletes...
Ajkaiba sóhajtom a nevét, ahogy végighömpölyög testemen az orgazmus, és csodálattal adom át magam a mindent elsöprő, fenomenális érzésnek, érzelmeknek...
Figyelem, ahogy szép arckifejezéssel adja át magát ő is a gyönyörnek, és szemeink elmerülnek egymásban...
Rám rogyva zihál, és mellém gurulva szorít magához. Kényelmesen elfészkelődöm karjaiban, és egy nagy sóhajjal adom át magam a megkönnyebbült, édes álomnak...
2008.11.18 21:17
Shikamaru:
Visszafogott lélegzettel várom, mit mond. Látom a vívódást a szemében.
- Elengedhetsz, nem fogok rád támadni... –mondja, mire eleget teszek kérésének. Elengedem az erejét is. Látom, hogy szívesen megütne, és az a röhej, hogy nem ellenkeznék. Hagynám magamat félholtra verni, holmi idióta lelkiismeret miatt. Ezért utálok érzelmezni. De Narutóval kell. Vele… muszáj, mert ő igényli. Áldozatot kell hoznom érte, és meg kell őt védenem. Ezért fogom folytatni a felkészítését. Ha elég erőse lesz, megvédi majd magát.
- Időre van szükségem Shikamaru. Azt hiszem, az a leghelyesebb, ha most elmész. – zökkent ki gondolatmenetemből.
- Rendben – mondom.
- Viszont holnap reggel el kell kezdenünk az edzést... Mert Sasuket nem hagyom veszni emiatt. – nem néz rám, így nem láthatja elkomorulni a mondata második fele miatt az arcom, ami a mondat első fele miatt felvidult. Sasuke…. Ha egyszer a kezeim közé kerül… megölöm. Őt biztosan nagyon kinyírom.
- Rendben, akkor holnap reggel a gyakorlópályán. – hallom saját hangomat, és távozom. Álmatlan éjszaka vár rám.
*
Várom őt reggel. Igazság szerint nem sokat voltam otthon az éjszaka, inkább gyakoroltam egy keveset. Az ég… ma pont olyan kék, mint a szemei…
Megérkezik végre…és elakad a lélegzetem. Kicsit kócos még, arcán a párna nyoma, de fitt és friss, látszólag. Mozdulataiból azonban kitetszik fáradtsága, elmélyültsége. Nem koncentrál eléggé, ezért beviszek pár ütést, amitől magához tér. Innen már megy minden. Keményen edzünk, és gyanítom, Kakashi is ilyen keményen hajtja Sakurát. De főleg lélekben kellene felkészítenünk őket a találkozásra… nem hiszem, hogy én lennék a megfelelő személy ehhez. Kakashi sem, hiszen naruto még nem igazán bírja elviselni őt. Talán…igen. Iruka majd beszél velük ez ügyben. Rá hallgatni fognak.
Hamarosan befejezzük a gyakorlást, és ő elterül, mint a gyalogbéka. Mellé guggolok. Gyönyörű.
- Még csak nem is lihegsz. - mondja morcosan. Elhúzom a számat. Kis jóindulattal mosoly is lehet ez. - Lee-vel ilyenkor már hason csúszva közlekedünk... Nem semmi kondid van! – mondja elismerően.
- Hason csúszva? – kevés híján elvigyorodom… aztán egészen más hasalási pozíció jut eszembe… rámászok kicsit. Muszáj… éreznem őt. Hirtelen csókolom meg, és nyelvem utat tör a szájába…nem tiltakozik.
- Naruto... – suttogom szájába, és simogatom, ahol érem… annyira hiányzott, hogy nem volt velem… hogy nem érinthettem…
A vágya egyértelmű bizonyítékként dörgölődzik az enyémhez, és tudom, ha nem állunk le, itt teszem magamévá, a gyakorlópálya közepén. Végül erőt veszek magamon, és négykézlábra tornázom magamat. Nem megyek sehová, fölötte maradok… de ez a távolság is csalódott nyögést vált ki belőle.
Feladom.
NEM! – üvöltök magamra józan eszem maradékával. Még nincs kész rá, várnom kell. Esetleg… egy kicsit…
-Szeretnél… ebédelni? Mondjuk…- bátortalanul nézek vágytól csillogó szemébe- nálam…? – nem válaszol, csak megragadja a galléromat, magához ránt…és a következő pillanatban nála vagyunk. Csodálkozni sincs időm, mikor, kitől és hogyan tanulta meg a teleportációs jutsut, mert máris az ágyára lökött. Bamba képemet látva elvigyorodik.
-Stresszhelyzetben vagyok a legjobb. – közli, és nyakam csókolgatásához lát.
2008.11.13 20:38
Naruto:
- Naruto... - szólal meg hosszas csend után. - ...figyelj rám. Nem akarom, hogy meggyűlölj.
- Késő... - vágom rá dühösen. Most meg tudnálak fojtani, ha lenne hozzá erőm... de amíg fogva tartja a chakrámat, mozdulni sem tudok.
Lemosolyog rám, azzal a jól ismert, régi Shikamarus mosollyal... Olcsó trükk, ennek már nem dőlök be!
- Kérlek, ne haragudj. Irukától is bocsánatot kértem már... - mondja halkan, és olyan komoly tekintettel... Fájdalom marja belülről a mellkasomat. Hogy tehette? Hogy volt erre képes? Shikamaru? Aki szeret lustálkodni, nézni a felhőket és fűszálat rágcsálni, barbecuet enni és unott hangon kifejteni olyan dolgokat, amiről talán csak a Hokage tudja, hogy mi is az... aki a legjobb go játékos és csapatvezető... aki olyan gyengéden tud rám nézni és mosolyogni... és szeretkezni velem... hozzám érni, megcsókolni...
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni... elfogadni ezt. Csalódtam benne...
Felsóhajtva folytom magamba a sírást.
- Csak...tudod...akkorát...nagyon...érted? - dadogom, majd kissé összekapva magam fejtem ki. - Akkorát csalódtam benned. Olyan nagyon nem értem, miért... miért kellett ezt tenned? - kérdezem, és könnyeimet már képtelen vagyok visszatartani.
- Miért kellett ezt tenned? Hogy lehettél ilyen? - suttogom.
Szomorúan néz le rám, és nyakamba temeti az arcát. Shikamaru...
- Szívesen kitörölném a memóriádat. - mondja nagyon halkan, és megmerevedek. Mi? Hogy kitörölni? - De mivel tisztellek, nem teszem meg. Csak szeretném...ha szeretnél.
Gyengéden néz újra a szemembe, és egy hajtincsemet félresimít homlokomból.
Halkan megköszönöm neki. Azért még tisztel engem. Valamennyire...
Csak ne jelentene nekem olyan sokat... Bár képes lennék gyűlölni...
- Most...elhagysz? - néz mélyen a szemembe.
Elhagyni? Azt kéne igen... szakítani vele. Betörni az orrát, laposra verni és...és...és...
- Nem tudom - nyögöm végül, és behunyom a szemem. Fogalmam sincs mit tegyek. Ha problémám van, ha szomorú vagy tanácstalan vagyok, mindig Iruka-senseihez fordulok. Most nem tehetem. Ezúttal saját magamban kell tisztáznom mindent.
Elfogadhatatlan amit tett, még ha arra is hivatkozik, hogy milyen sokat jelentek neki.
Viszont eszembe jut valami, amit ero-sennin mesélt.
”- Az ANBU harcosokból kiölnek minden érzést és erkölcsi tartást. Áldozatok csupán, eszközök. Sokan fiatalon meghalnak, az életben maradtak lelke és elméje pedig eltorzul.
- Te is ANBU voltál, vén kecske? Hihi...
- Naruto! - bumm egy koki.
- Au au au au ...
- Én csak rövid ideig csináltam szerencsére... „
- Elengedhetsz, nem fogok rád támadni... - nézek fel rá. Biccent, és egy pecsétet formál, amitől azonnal megszűnik a gyengeségérzetem. Képes vagyok megmozdulni végre. Remek.
Erős a kísértés, hogy bemossak neki egyet, de nem teszem. Valahogy nem tudom gyűlölni, és ha én nem tudok valakit utálni, akkor bántani sem tudom. De haragszom rá.
Felülünk, és komoran nézek rá.
- Időre van szükségem Shikamaru. Azt hiszem, az a leghelyesebb, ha most elmész. - fordítom el tőle az arcomat szomorúan.
- Rendben - hallom mély hangját.
- Viszont holnap reggel el kell kezdenünk az edzést... - teszem hozzá halkan. - Mert Sasuket nem hagyom veszni emiatt.
Nem látom milyen arcot vág, de nem is érdekel. Sasuke életét nem tehetem kockára...
- Rendben, akkor holnap reggel a gyakorlópályán. - válaszolja kifejezéstelen hangon. Biccentek, és hallom ahogy az ablakpárkányomon dobbant lábával.
Elment.
*
Shikamari már ott van, és unottan nézi az eget, ahogy régen. Ha csak meglátom, már torkomban dobog a szívem...
Egy álló napja csak körülötte forognak a gondolataim, és most, hogy Iruka-senseiel is beszéltem, már lecsillapodtam. Nem hoztam szóba a történteket, és nem mondtam el neki, hogy mindent tudok. Elég volt csak látni, és meggyőződni róla, hogy jól van.
Beleborzolt a hajamba, kaptam egy pótapás mosolyt és megszállt szeretetének csillapító nyugalma.
Mert ő ilyen hatással van rám.
Akkor megfogadtam, hogy soha többé nem engedem, hogy bárki bántsa. Vigyázni fogok rá, ahogy csak tudok. Visszafizetni képtelenség azt a sok jót, amit velem tett... megmentett engem a magánytól, a szomorúságtól, és attól, hogy olyanná váljak mint Gaara. Neki köszönhetem azt is, hogy most itt állok. Nélküle már halott lennék...
- Kezdjük - húzom össze szemöldököm elszántan, miután köszönünk egymásnak Shikamaruval. Biccent.
*
Zihálva rogyok a puha fűbe, és verejtékben úszó arcomat letörölve pillantok fel rá. Mellettem guggol, úgy pillant le rám.
- Jól vagy? - kérdezi. Irigyen mérem végig. Mintha skatulyából húzták volna ki. Pedig már három órája keményen edzünk!
- Még csak nem is lihegsz. - mondom morcosan. Fanyar mosolyt kapok válaszul, igazi Shikamarusat. - Lee-vel ilyenkor már hason csúszva közlekedünk... Nem semmi kondid van! - pihegem.
- Hason csúszva? - húzza fel a szemöldökét.
Biccentek, és elvigyorodom.
A következő pillanatban egy test nehezedik rám, és forró ajkak tapadnak a számra, nyelve követelőzően hatol belém, éhes sirályként körözve...
Meglepetten felnyögök, és testemen végigcikázik a perzselő zsibbadás...
- Naruto... - nyögi ajkaimba, és szinte beleprésel a földbe, annyira szorosan simul hozzám. Kezei hajamba túrnak, arcomat simogatják...
Te jó ég... annyira kívánom, hogy már gondolkozni sem bírok...
Merevedése az enyémhez ér, és megremegek...
Nem... ezt nem szabad... én most haragszom rá... nekem most... ahh istenem...
2008.11.13 19:08
Shikamaru:
Ránézek, és minden szörnyűséget kiolvashat a szememből, ugyanis tipikusan narutós vigyorral próbál felvidítani:
- Ugyan... hisz nem lehet olyan nagy szörnyűség... Mondd el bátran, és együtt megoldjuk...- aha, persze.
- Naruto.
- Bízhatsz bennem... – mondja, és nem szól többet. Muszáj megmondanom neki…
- Mennyit tudsz? – kérdezem. Ettől függ minden… ha sokat tud, sokat kell mondanom, ha nem tud sokat, akkor meg részletesen. Nem jó kilátások. Ahogy Kakashival is elbánt volna…rám is haragudni fog. De tudnia kell. Legalábbis belső késztetést érzek, hogy elmondjam, hogy őszinte legyek…nem értem, miért. De egy hatalmas szikla nyomja a mellkasomat, és le akarom onnan lökni.
- Társak vagytok, ő is... az. – mondja, és az ANBU-ra céloz. Bólintok. - Valamivel megbánthattad, mert még soha nem láttam Kakashi-senseit ilyennek. Szóval?- Okos ez a fiú…meglepően okos. Gyorsan kikövetkeztette a dolgokat.
- Naruto... amióta elmentél, nagyon sok változás történt. Mindenki megváltozott, én is. – kezdem nagy sóhajjal. - Sok olyan dolgot tettem, amire nem vagyok büszke. – lehajtom a fejemet, és koncentrációm jeléül összeillesztem az ujjaimat.
- Kakashi... miattam bántotta Irukát. – mondom egy szusszal, és várom a reakcióját.
- Te...tessék...?
- Iruka közénk akart állni, és én megfenyegettem. És... én őt... megerőszakoltam... – mondom, és úgy érzem, legördül a hatalmas kő a szívemről…hogy helyet adjon egy még nagyobbnak. Naruto arckifejezéséből ítélve haragudni fog rám…nem is kicsit. Fenébe. Az őszinteség nem mindig kifizetődő. Pedig reméltem- ...pedig ő Kakashié, aki megszállottan szereti őt. Ezért bánthatta, mert rájött hogy megcsalta... és ezért akart engem is bántani, de végül nem tette.
- Megfenyegetted... Iruka-senseit? És megerőszakoltad? De miért...? –
- Mert te olyan elvakultan hallgattál rá, és nem engedtél közel magadhoz... Nem tűrhettem, hogy közénk álljon!- remek, Shikamaru! Fesd le magadat egy őrült féltékeny szeretőként. Gratulálok. - Fontos vagy nekem Naruto... Nem akarlak elveszíteni! Évekig vártam, hogy visszatérj és megszerezhesselek magamnak.
- Bántottad?. - Bántottad őt? – no igen…ez is egy nézőpont.
- Ez most nem számít...
- Nekem igen. Nekem ő nagyon sokat jelent... és ezt te nagyon jól tudod! Téged legalább ugyanannyira szeretlek, de amit tettél... ez... – szeret? Szeret engem? Az jó…akkor nincs minden veszve…van még esélyem.- Te nem az a Shikamaru vagy, akit én szeretek. Te valaki más vagy... –mondja, és érzem a chakráját elszabadulni, megint. Rávetem magamat, és blokkolom, megint.
Dühösen méreget engem, amit megértek, de nem hagyhatok. Nem akarom ezt tenni, de…
- Naruto… figyelj rám. Nem akarom, hogy gyűlölj.
- Késő…- mondja, de nem győz meg. Rámosolygok, a régi mosolyommal.
- Kérlek, ne haragudj. Irukától is bocsánatot kértem már…- no jó, ez nem igaz. De ezt neki nem kell tudnia.
- Csak.. tudod….akkorát.. nagyon…érted? – nagyot sóhajt, összeszedi a gondolatait. – Akkorát csalódtam benned. – közli szomorúan. – Olyan nagyon nem értem, miért…- lábadnak könnybe a szemei- miért kellett ezt tenned? Hogy lehettél ilyen?
Ha lehetne… annyira szívesen…
- Szívesen kitörölném a memóriádat. – suttogom a nyakának, majd megdermedése után fojtatom. – De mivel tisztellek, nem teszem meg. Csak szeretném… ha szeretnél. – söprök ki egy tincset az arcából.
- Kö… köszönöm. – mondja halkan, de még mindig szipog.
- Most… elhagysz? – kérdezem, és nagyon, nagyon imádkozom, hogy nemet mondjon.
- Nem tudom. – fél siker. De hogyan tovább?
2008.11.12 23:28
Naruto:
Engem szorosan átölelve merül álomba. Hallgatom, ahogy légvételei elmélyülnek, lelassulnak. Sokáig bámulom a plafonon játszadozó halvány fényeket és ábrákat, amelyeket a függönyön keresztül beszűrődő holdsugarak festenek fel túlvilágian. Régebben is gyakran tettem ezt, amikor képtelen voltam elaludni. Főleg akkor, amikor kisgyermekként bántottak engem a falubeliek. Kis vadóc voltam, ami csak nehezítette a dolgomat. Azóta sok barátom lett, és ők a családom...
És már van valaki, akihez tartozhatok.
Leheletfinoman megcirógatom mellkasomon nyugvó arcát, és lepillantok rá. Kissé nyugtalanná tesz, hogy úgy érzem... van valami sötét dolog a háttérben. Mi történhetett Kakashi és közte? Miért jött át hozzám olyan felzaklatott állapotban? Nem látszott rajta, de a tekintete és a megérzéseim nem hazudnak.
Lehetséges, hogy Kakashi-sensei is ANBU? Ők ketten együtt dolgoznak? Hm... lehet. Hiszen Kakashi-sensei nagyon erős ninja. Szerintem Shikamarunál is erősebb. Az a szemét. Ki is használja rendesen... bántotta Iruka-senseit...
Mélyet sóhajtva terelem el borús gondolataimat, és gyengéden magam mellé fektetem Shikamarut. Szorosan átölel álmában, és a nevemet sóhajtja. Elmosolyodva nézem szép arcát, és az álom lassan belopózik szemhéjaim alá...
*
Már megint én ébredek hamarabb, amin már meg sem lepődöm. Shikamarunak nagyon jó alvókája van... - mosolyodom el.
Hm. Hát elég érdekes pózban aludtunk. Gyakorlatilag majdnem rajtam fekszik, annyira ölel magához. Kicsit arrébb csusszanok, és arcát finoman megcirógatom. Ébresztő hétalvó...
Semmi reakció. Izgek-mozgok, fészkelődöm és jól tudom, hogy már ébren van. Végre halandó felnyitni szép sötét szemeit, és éber tekintete meglep. Komolyan nézek rá. Nem úszod meg, és ezt te is tudod.
- Igen? - kérdezi rekedten, beletörődve.
- Mi történt? - térek a lényegre.
- Semmi? - kísérletezik a hárítással, és megsajnálom. Ellágyulva nézem szép arcát...
- Ne tedd ezt velem. - kérem tőle halkan. - Tudom, hogy nem vagyok túl okos, de ha elmagyarázod, biztos megértem... Ne akarj lerázni, csak mert lusta vagy kinyitni a szádat.
Gyengéden elmosolyodik. Szeretem amikor ilyen... De aztán tekintete elsötétedik, és elkomorulva ül fel. Fejét lehajtva hunyja be szemeit. Hagyom gondolkozni, és én is felülök, vele szemben törökülésben elhelyezkedve várom válaszát.
Felnyílnak szemei, és a pillantását látva meglepődöm.
- Ugyan... hisz nem lehet olyan nagy szörnyűség... - mosolygok rá bíztatóan. - Mondd el bátran, és együtt megoldjuk...
- Naruto. - szakít félbe, és elhallgatva, figyelmesen pillantok rá, bíztató mosollyal. Gyerünk, bátran elmondhatsz nekem mindent.
- Bízhatsz bennem... - nézem számomra oly kedves arcát.
Mélyet sóhajt.
- Mennyit tudsz? - kérdezi.
Elgondolkozva nézek magam elé.
- Társak vagytok, ő is... az. - célzok az ANBU-ra, de fennhangon nem mondhatom ki. Biccent, így folytatom. - Valamivel megbánthattad, mert még soha nem láttam Kakashi-senseit ilyennek. Szóval?
- Naruto... amióta elmentél, nagyon sok változás történt. Mindenki megváltozott, én is.
Biccentek. Hát igen, kicsit erőszakosabb lett, és sokkal erősebb. De hát egy erős ANBU-tól ezt várja el az ember.
- Sok olyan dolgot tettem, amire nem vagyok büszke. - hajtja le a fejét, és összeillesztett ujjbegyeit nézi. Hagyom gondolkozni.
Hát biztos így van, hiszen az ANBU-k sok durva dolgot csinálnak. Missing ninjákat üldöznek, meg ilyesmi. Gondolom már embert is ölt... De hát ez a munkájával jár, nekem ez nem probléma...
Megfogom a kezeit, és bíztatóan mosolygok rá. Gyerünk, nem lehet az olyan nagy szörnyűség...
- Kakashi... miattam bántotta Irukát. - mondja ki hirtelen.
- Te...tessék...? - nézek kifejezéstelen arcára, de nem néz rám. Nem értem. Mi köze Shikamarunak...?
- Iruka közénk akart állni, és én megfenyegettem. És... én őt... megerőszakoltam...
Mi? Mi...?
- ...pedig ő Kakashié, aki megszállottan szereti őt. Ezért bánthatta, mert rájött hogy megcsalta... és ezért akart engem is bántani, de végül nem tette.
Elrántom a kezemet, és dermedten nézek rá.
Ez túl sok volt így hirtelen...
- Megfenyegetted... Iruka-senseit? És megerőszakoltad? De miért...? - hebegem, és hajamba túrva próbálom feldolgozni az információkat.
Jézusom. Akkor nem csodálom, hogy olyan volt a sensei. És még ő is bántotta Iruka-senseit. Te jó ég...
Lehajtom a fejem, és behunyom szemeimet. Ezt... soha nem gondoltam volna. Hogy képes erre.
- Mert te olyan elvakultan hallgattál rá, és nem engedtél közel magadhoz... Nem tűrhettem, hogy közénk álljon! - fakad ki hirtelen, és kezei közé fogva arcomat kényszerít, hogy a szemeibe nézzek. - Fontos vagy nekem Naruto... Nem akarlak elveszíteni! Évekig vártam, hogy visszatérj és megszerezhesselek magamnak.
- Bántottad? - nézek keményen a szemeibe, és fogaim között szűröm a szavakat. - Bántottad őt?
- Ez most nem számít... - kezdené, de ellököm a kezeit.
- Nekem igen. Nekem ő nagyon sokat jelent... és ezt te nagyon jól tudod! Téged legalább ugyanannyira szeretlek, de amit tettél... ez... - halkul el a hangom, és érzem meleg könnyeimet az arcomon. Letörlöm, és felnézek rá.
- Te nem az a Shikamaru vagy, akit én szeretek. Te valaki más vagy... - suttogom, és dühöm fellángol. Olyan erővel dübörög bennem, hogy chakrám kirobban testemből, és betölti a szobát. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd így fogok rá nézni...
Hirtelen történik minden... mire feleszmélek, a hátamon fekszem, ő rajtam, keze a homlokomon, és erőm mintha teljesen elszállt volna. Gyenge vagyok...
Szemeiben különös érzelmek örvénylenek. Hosszú másodpercekig hallgatunk...
Lassan, óvatosan érinti meg az arcomat, és ezúttal nem húzódom el az érintésétől. Senki mást nem tűrnék meg... nem érinthet meg.
Csak Ő.
Nem voltam mindig ilyen... ő tette velem. A sok fájdalom amit okozott nekem... ez ölt ki belőlem minden bizalmat.
- Sosem ölnélek meg. - mondja halkan.
Ó igen... persze...
- Valóban? - kérdezem cinikusan. Etess mást. - De ha testileg nem is, lelkileg törnél össze. Nem akarom, hogy bánts továbbra is.
Nyakamra simulnak kezei, lehúz magához és megcsókol... Ajkai lágyan simítanak végig az enyémeken, és finoman harapdálva kér bebocsátást. Hozzá simulva adom át magam a csóknak. Olyan régen éreztem már így Őt... Oly boldog voltam akkor... Nyelveink játéka elbódít. Hagyom, hogy maga mellé fektessen. Megszakítva a csókot teszi vissza fejét a párnára, velem szemben. Úgy nézünk egymás szemébe, ahogy régen...
Tudom, hogy ez csalóka, hiszen Ő már nem az a férfi, de akkor is... elöntenek a szép emlékek.
- Tudni akarod, miért nem engedtelek közelebb magamhoz? - kérdezi komoly arccal.
Van egy sejtésem, de jobb tőle hallani. Biccentek.
- Obito halála után...őutána senki sem kellett. Egészen addig, míg veled nem találkoztam. - mondja halkan. Obito? Azt hiszem hallottam már róla... csapattársak voltak. Tőle kapta a sharingant... Oh... ezek szerint... ők ketten... szerették egymást...?
- Tudod, milyen kegyetlen dolog a halott szerelmed szemével élni az életedet? Úgy, hogy még az a barátod is elhagyott, akire leginkább számítottál?
Halott szerelme szemével? Ez borzalmas...
Milyen kegyetlen az élet... Ad nekünk boldogságot, szerelmet és gyengédséget, hogy megismerjük, majd elveszi tőlünk.
Soha nem gondoltam volna, hogy... Gondolom az életvitele még tovább fertőzte ezeket a lelki sebeket...
- Erre... nem... erről nem tudtam. - válaszolom halkan, és szomorúan hajtom le a fejem. Ha belegondolok, hogy elveszítem Őt... én is kikészülnék. Pokoli érzés még csak rágondolni is, nem hogy átélni.
- Tudom. - hallom mély hangját. - De most már tudsz. És mivel már azt is tudod, hogy ragaszkodom hozzád, mert kellesz nekem, úgy mint a levegő, utánad megyek bárhová. - felkapom a fejem ezekre a szavakra. - Nem bírok nélküled élni. Te sem bírod soká nélkülem, te mondtad. - súgja szomorú mosollyal ajkain.
Összeszorul a szívem. Igaza van... Nem bírom nélküle... ez a néhány hónap... nem volt olyan nap vagy éjszaka, hogy ne gondoltam volna rá. Pedig... annyit szenvedtem...
Pusztító szerelem...
- Ne menj el, kérlek... - mondja halkan.
Behunyom a szemem. Ha elmegyek... ha maradok...
A mérlegelés sosem volt az erősségem, pláne ha erős érzelmekről van szó.
Felkelek mellőle, és hajamba túrva hajtom le a fejem. Nem is tudom, képes lennék-e elhagyni őt... Lehet, hogy meg tudnám tenni, de az új életemben lassan elsorvadnék.
Ha maradok...
Ha maradok...
- Ha maradok... mi változna? Képes lennél...? - csuklik el a hangom.
Megrázom a fejem. Nem, biztos hogy nem. Annyit bántott már...
Meleg test simul a hátamhoz, erős karok ölelnek át gyengéden.
- Érted bármire képes vagyok Iruka... - súgja a fülembe. - Bármire.
Hozzá simulva hajtom fejemet mellkasára, finom kesernyés illatát mélyen magamba szívom...
- Maradok. - válaszolom halkan. - Viszont egy darabig nem szeretném ha a közelembe jönnél. Időre van szükségem... remélem megérted...
Felé fordítja a fejem, forró ajkak tapadnak a számra, belém fojtva a szavakat. Éhes, sóvár csókja teljesen felborít bennem mindent... már gondolkodni is képtelen vagyok...
Megszakítva a csókot mosolyog le rám.
- Rendben. - válaszolja. Nyakamba temetve arcát szuszog érzékeny bőrömbe. Megremegve hunyom be szemeimet és felsóhajtok.
Talán... egyszer majd újrakezdhetjük.
*
- Szia Naruto - mosolygok le a ragyogó kék szemekbe, és a selymes szőke fürtökbe borzolok.
- Hogy vagy Iruka-sensei? - néz rám komolyan.
Már több mint egy hete történt... Hogy szalad az idő.
Azóta már leültünk mi ketten, és elmeséltem neki sok mindent. Intelligens fiú, csak önfejű, ezért megértette, miért kértem rá, hogy ne avatkozzon bele a Kakashival való kapcsolatomba. Már ha lehet ezt annak nevezni.
Kérésemnek eleget téve nem is láttam azóta Őt.
Békésen élem a hétköznapokat, és az egyetlen testi sebem, ami megmaradt... amit nem engedtem begyógyítani neki... már az is eltűnt.
Néha elönt a páni félelem, és olyankor félrevonulok a Hokage szobor tetejére, főleg esténként... Órákon át csak bámulom a város fényeit, és ahogy alábbhagy remegésem, hazamegyek.
De már jobban vagyok. Jobban, mint valaha, mert újra elkezdtem bízni őbenne és magamban is.
- Te hogy vagy? - mosolygok le Narutora, de valaki megszólal mögöttünk.
- Sziasztok! - hallom meg a vidám hangot, és Sakurára ismerve fordulunk meg. Kedvesen mosolyogva integet nekünk, mögötte pedig zsebre vágott kézzel Kakashi áll.
- Sakura-chaaaan! - kiált fel boldogan Naruto, és berángatja Ichirakuhoz a lányt. Tudom miért csinálta, és hálás vagyok neki.
- Szia Iruka - lép közelebb hozzám. Gyengéden mosolyog le rám maszkján keresztül.
- Szia... - viszonzom félénken.
- Meghívhatlak ebédre? - kérdezi kedvesen.
- Köszönöm, elfogadom - biccentek, és bemegyünk a két fiatal után. Ő távolabb vezet engem egy kis asztalhoz a sarokba. Nem bánom... már rég beszéltünk. Int Ichirakunak, és leülünk.
- Hogy vagy? - kérdezi halkan. Elmerülünk egymás tekintetében... istenem, milyen erős hatással van rám...
- Jól... - biccentek halvány pírral az arcomon. - Hallom Sakurát edzed mostanában... - kezdek könnyed csevegésbe. Ő készségesen mesél nekem a fejlődéséről, Sasukéről... Tudja, hogy bennem megbízhat, nem mondom el senkinek.
Kihozzák az ebédünket, és ő lehúzza a maszkját. Megbűvölve figyelem. Számtalanszor láttam már az arcát, mégis mindig nagy hatással van rám...
Mesélek neki a diákjaimról, Konohamaruról, aki dettó olyan mint Naruto, csak nem szőke... Már őt is pótfiammá fogadtam. Kakashi csak mosolyog ezen, hisz ismer engem...
Befejezzük az ebédet, megköszönöm, és épp búcsúznék, de megfogja az asztalon pihenő kezem.
- Várj még... - kéri halkan. Bizsergés cikázik végig karomon érintésétől... Meglepetten csüccsenek vissza. - Holnap... velem ebédelsz?
Hüvelykujjával kis köröket rajzol tenyerembe gyengéden.
Hát ez a pillanat is elérkezett.
- Igen. - biccentek mosolyogva.
2008.11.12 11:55
-Mi történt Iruka és közted? –kérdezem
-Nem lényeges. – mondja, de fejével Naruto irányába int. Figyel ránk, habár nagyon nem úgy tűnik.
– Elmegyek. – mondja, és elköszön a jelenlévőktől. Kikísérem, addig is egyedül marad a két volt csapattárs. Kakashi azonban ráken az ajtóra. Közelsége, suttogása bénító erőként hat rám… a testem reagál, de az eszem hűvös, mint a jég. Már régen nem érdekelsz, Kakashi.
-Ne hagyd, hogy a kis szőke elvegye a eszedet. – mondja ő, miközben hozzám hajol.
-Ne aggódj, abból van bőven.
-És mindre szükséged is lesz, ha egyszer a helyemre akarsz lépni. Ne feledd- végigsimít ágaskodó férfiasságomon- NEKI bármikor találsz szórakozást.
-De neki- elveszem a kezemet érzékeny testtájamról, és egy másik, sokkal érzékenyebb helyre, a szívem fölé teszem- nem. Különben meg- folytatom unottan-jobban tennéd, ha te is inkább a szívedre, mint a farkadra hallgatnál. Kiolvastam Naruto emlékeiből, hogy Irukát ő vitte kórházba. Látta, mit tettél vele, ezért dühös.
Kakashi bólint, és továbbmegy, én pedig lehiggadok. Ideje indulni.
- Már késő van. Most inkább pihenned kéne – mondom neki, mire szórakozottan bólint. Nincs jól, és Sasuke miatt nincs jól. Régi ellenérzéseim lassan féltékenységgé dagadnak, s tudom, hogy onnan már csak egy lépés a gyűlölet. Márpedig azok, akiket gyűlölök, nem hosszú életűek.
Kis szőkém a saját lakása felé indul, majd engedelmesen követ engem hozzám, beletörődve sorsába. Nem szeretem, hogy ilyen. Mikor hazaérünk, a kanapéra ültetem. Nem figyel rám. Felőle hulahula- táncot is járhatnék, gyümölcskalapban. Lassan beszivárog a düh a tudatomba, és elborítja. Nem értem, mi ezen a nagy szám: a volt csapattársa ellenségként jön vissza. No és? Mintha nem én erőszakoltam volna meg Inót, mikor egy felzendülésben részt vett. A kis naiv, nekem újságolta el, mire készülnek, a történtek után meg az én vállamon sírt. Bosszantó volt. És most Naruto… minek foglalkozik azzal az idiótával? Elment, itthagyta, nem foglalkozott vele, nem volt fontos neki. Kész röhej, ő meg szenved. Még uralkodom magamon.
-Naruto. – próbálkozom finoman.
-Tessék...
- Ne gondolj most rá. – mondom neki. Kérlek, gondolj inkább rám. Itt vagyok veled.
Persze, nem érti.
- De hiszen Sasuke... – kezdene bele, de félbeszakítom.
-Most velem vagy. Rám koncentrálj. – mondom, mire álmatag fejjel kinéz az balkaon. A büdös francba, de idegesítő! A kanapéra lököm.
- Shikamaru...? – nem érti, miért vagyok mérges.
- Ne gondolj rá most. Főleg akkor ne, amikor velem vagy... – csókolom meg, viszonylag gyengéden.
-De hát miért? Hiszen Sasuke...
Felmorranok, és a szájára hajolok.
- Hallgass... – mondom, és megcsókolom, mire ő feloldódva ölel át, hozzám simul. Helyes. Kiverem a fffff… fejedből azt a hülyét.
-
BUMM!
-Az él et kurva szép, csak remekül titokolja. Narutóval a nyomomban kirohanok az előtérbe, ahol is az ajtót és tokját az a megrázkódtatás érte, hogy kiszakadt a falból, minekután Kakashi kopogtatott rajta.
- Oh, bocsánat... - mondja kedves hangon. Ilyenkor a legdühösebb, és én azonnal rájövök, mi miatt. Fenébe. Nyugalom…csak nyugalom. A legfontosabb, Naruto biztonsága…. Mielőtt bármit is tehetnék, Kakashi szólal meg, a szőkémnek címezve a szavakat.
- Menj el.
- Menj vissza a lakásodba kérlek. Nem lesz semmi baj. – mosolygok rá én is, tétovázását látva. Miután elment, Kakashi még egy ideig figyel engem.
Éhes cápaként körözünk- egymás körül. A feszültség szinte harapható…
És Kakashi támad. Nem figyeltem eléggé, és a földre szorít… nem hittem, hogy nekem jön. Jutsura, klónokra számítottam, másra taktikáztam…elszúrtam. A picsába.
Blokkolja a chakrámat, így esélyem sincs a fojtogató technikát bevetni… Kellemetlen.
Fölénye tagadhatatlan… nem gondoltam, hogy ilyen erős. Vagy csak a düh teszi?
Nincs időm ezen gondolkodni, megcsókol. Megint. Nem mintha unnám…. csak de. Ez a csók azonban a szokottnál is dominánsabb, világos, hogy alárendelt helyzetben vagyok… ő a főnök. S mint olyan, harap, mar, nyalogat…a fenébe... a jó büdös életbe! Hagyd már abba, te állat!
Végül a szemembe néz, ijesztő az aktivált Sharingannal.
-Ha még egyszer… egyetlen egyszer is Iruka közelébe mész, rá nézel, vagy csupán rá gondolsz…- mondja, és én úgy hiszem, nem ér el vele semmit. Még ebben a helyzetben is mondjárt kiszabadulok, még pár pillanat, és eltüntetem a blokkolását…-ugyanazt teszem Narutóval, amit te tettél az én ukémmel. Amíg te küldetéen vagy, ugyan ki vigyáz rá?- megdöbbenek, jutsumat is abbahagyom. Mi? Miről beszélsz? Komolyan…?
A páni félelem, a tehetetlen düh cikázik át rajtam…és a félelemé. Ő pedig győzedelmesen elvigyorodik.
-Ha Narutót.. – kezdeném, de újra megcsókol, vadabbul, mint az előbb.
-Ugye nem akarod, hogy bántsam őt? – érdeklődik kedvesen, miután levegőhöz hagyott jutni - Hogy őt is megkúrjam? Hm?- szemét, aljas disznó, utolsó pondró, te féreg! - Összevagdossam… biztos nagyon édes, ahogyan elélvez…
-NE! – üvöltöm, mert a képek peregni kezdtek a szemem előtt. Már nem érdekel, hogy tudja, féltem őt. Már csak az érdekel, hogy hagyja békén Narutót. Ne érjen hozzá. – Hagyd abba!
-Biztos jó vele… tudod, mindig kíváncsi voltam, milyen lehet a szeme az orgazmus pillanatában. - Na, nem!abból nem eszel! Előbb öllek meg, te mocskos állat!
Kitörök a blokkolás alól, lelököm magamról, és eltávolodom tőle. A sarokból figyelem, szinte pánikban. Látom a szemén, hogy szívesen megölne. Vagy megkúrna. De békén hagy.
-Ehhez tartsd magad.
Félig idiótán támolygok a zuhany alá, mint akit megaláztak… hát ilyen érzés. Utálom. Épp ezért… soha többé nem eshet meg velem. Ha lezártuk a Sasuke ügyet, megölöm Kakashit. Vagy…talán… elköltözhetnénk Narutóval… bár őt elég nehéz lenne elrángatni a városból, tekintve, hogy Hokage akar lenni. De nem baj. Akkor majd megölöm Kakashit. Az számít, hogy Naruto jól legyen… Elindulok hozzá.
Mikor beugrok az ablakán, a genin- képét nézegeti. Felkapja a fejét, és leteszi a képet. Rám mosolyog. Megnyugszom, hogy rendben van. Nincs baja, nem bántották.
- Shikamaru... - suttogja. - Mi történt?
Nem válaszolok, viszont az ágyra döntöm. Csodálkozva néz.
- Mi a baj?
- Most maradj csendben egy kicsit jó? – kérem csendben, és hozzá bújok. Hallgatom a szívverését… ha a világ összeomlana is a szívverését akarnám hallani, hogy utolsó lélegzetemmel is rá gondoljak… csak rá. Hogy az enyém…. Hogy…. Szeretem. Azt hiszem.
Ő simogatni kezd, és én végre valóban megnyugszom. Illatával az orromban, vele a karjaimban alszom el.
Másnap reggel ismét ő ébreszt, a mocorgásával. Addig ficereg, izeg, mozog, míg el nem éri, hogy kinyissam a szememet. Komolyan néz rám. Sóhajtással veszem tudomásul, hogy a reggeli kielégülés helyett egy komoly beszélgetés vár ránk. Hurrá.
-Igen?- kérdezem elgyötörten.
- Mi történt?
-Semmi? – próbálkozom, mire megenyhül ugyan, de ugyanolyan komoly marad.
-Ne tedd ezt velem. – mondja édes hangon. – Tudom, hogy nem vagyok túl okos, de ha elmagyarázod, biztos megértem! Ne akarj lerázni, csak mert lusta vagy kinyitni a szádat. – közli velem olyan hangon, hogy cseppet sem tudok haragudni rá. Elmosolyodom. Aztán elkormulok. Most hogy mondjam el neki?
2008.11.06 19:55
Naruto:
- Mi történt Iruka és közed? - hallom a halk kérdést. Ha nem lenne a Kyuubi miatt ilyen kifinomult hallásom, nem hallottam volna meg, de most igen. Dühösen markolom meg az ablakpárkányt...
- Nem lényeges. Elmegyek. - válaszol Kakashi. Sakura kijön a fürdőből, és elbúcsúzik a senseitől, megbeszélik a holnapi edzést is... - Szervusz Naruto. - hallom a hangját.
Szemeim előtt Iruka-sensei véres teste jelenik meg, és összeszorítom a fogaimat. Rá sem nézek. Shikamaru nem engedte, hogy nekirontsak, de attól még nem kell szóba állnom vele.
Sasuke... - jut eszembe célom, és összeszorul a szívem. Konoha ellen fordult... de miért? Nincs rá oka, hogy gyűlölje a falut... nincs rá oka...
Na majd én jól fenéken billentem, hogy helyrerázódjon annak a temének az agya... Aztán megölelem, és szeretettel üdvözlöm újra a csapatunkban...
Mosolyogva képzelem el, ahogy a szokásos fintorral, karba tett kezekkel mér végig. „Usurotonkachi.” - szinte hallom mély hangját...
Sasuke...
Miért mentél el? Csak kérned kellett volna, és segítek... mind segítettünk volna neked bosszút állni... Mindenki...
Ajtócsukódást hallok, letörlöm kicsordult könnyeimet gyorsan és megfordulok.
- Gyere menjünk... - mosolyog rám Shikamaru a jól ismert, régi mosolyával. Biccentek, és megölelem Sakurát búcsúzóul.
Komoran sétálok mellette. Most semmi másra nem tudok koncentrálni...
- Azt hiszem elmegyek edzeni... - mondom halkan.
- Már késő van. Most inkább pihenned kéne - válaszolja. Lehet hogy igaza van. Úgysem tudnék koncentrálni... Szórakozottan elindulok a lakásom felé, de valaki megragadja a karomat, és határozottan másik irányba terel. Hm? Kissé magamhoz térek, és felpillantok rá. Oh persze, akkor hozzá megyünk. Felőlem...
Belépünk a házába, és hagyom hogy a kanapéhoz vezetve lenyomjon rá.
Sasuke egyszer azt mondta, hogy...
- Naruto. - hallok egy mély hangot. Meglepetten nézem az előttem guggoló Shikamarut, és ingerülten csillogó szemeit.
- Tessék...
- Ne gondolj most rá.
Miért? Nem értem... Értetlenül nézek rá.
- De hiszen Sasuke... - kezdeném, de felemeli a kezét, hogy félbeszakítson.
- Most velem vagy. Rám koncentrálj. - mondja halkan. Miért tűnik ilyen dühösnek? Sasuke is ilyen ingerlékeny volt mindig... Az ablak felé pillantok, és elmosolyodom, ahogy eszembe jut egy emlék... Amikor Sasuke és én...
Egy erős lökést érzek hirtelen, és hanyatt dönt a kanapén.
- Shikamaru...? - nézek fel rá meglepetten. Dühös. - Mi a baj...?
- Ne gondolj rá most. Főleg akkor ne, amikor velem vagy... - hajol az ajkaimra.
- De hát miért? Hiszen Sasuke...
Felmorran.
- Hallgass... - tapasztja be szájával az ajkaimat, és felsóhajtva ölelem át a nyakát. Már bizsereg is az egész testem... Fölemelkedik, és vágytól izzó sötét szemeit az enyémekbe fúrva veszi le a pólóját. Vágyakozva nézem csodás felsőtestét, és végigsimítom kockás hasfalát ujjaimmal. Arcvonásai ellágyulnak, és újra lehajol hozzám egy csókra...
BUMM!
Éktelen dörrenés. Mi volt ez? Kiszaladunk az előszobába, és meglepetten nézek végig a földön heverő, tokostul beszakadt ajtón, majd Kakashi-senseien. Zsebre vágott kézzel áll, szokásos testtartásával, kissé félrebillentett fejjel. Látszólag olyan mint máskor, de... most valahogy árad belőle valami félelmetes... Még soha nem láttam ilyennek.
- Oh, bocsánat... - mondja kellemes, barátságos hangon.
- Semmi baj - válaszolja Shikamaru.
Mégis mi a fenét képzel? Hogy csak így berúgja az ajtót? Meg amúgy is... van még egy lerendezni való ügyünk nekünk kettőnknek. Nem felejtettem ám el.
- Menj el. - néz a szemembe a sensei. Mi a búbánatos...?
- Menj vissza a lakásodba kérlek. Nem lesz semmi baj. - mosolyog rám megnyugtatóan Shikamaru, mert látja, hogy mindjárt felrobbanok. - Később átmegyek. - teszi hozzá.
Na jó. Ha te kéred, az már más.
Ellépve Kakashi-sensei mellett sétálok ki az utcára, és gondolataimba merülve sétálok haza. Remélem ezek ketten nem rombolják földig a házat. Vajon mi lelte Kakashit?
Pedig másik pótapámként szerettem...
És egészen ma reggelig örültem, hogy nem változott semmi, ugyanaz a kedves és türelmes férfi volt, aki régen... Pedig egy velejéig romlott alak. Bántotta szegény Iruka-senseit... ezért még megölöm egyszer. Ha képes leszek rá...
Kezd sötétedni.
*
A holdfény besüt az ablakon, és figyelem ahogy tompán megvilágítja berendezési tárgyaimat. Felhúzott térdeimet átölelve kuporgok az ágyamon, és az előttem heverő bekeretezett kép felé fordítom újra tekintetem. Sasuke, Sakura, Kakashi-sensei és én... Csak ketten mosolyognak a képen. Sakura és a sensei. Mi pedig még egy kép készítéséenk erejéig sem voltunk képesek normálisan viselkedni... Az a teme... - mosolyodom el.
Valaki beugrik az ablakomon, és meglepetten pillantok fel a sötét alakra.
- Shikamaru... - mondom halkan, és a képet vissza teszem az éjjeliszekrényemre. - Mi történt?
Leül mellém, és egy erőteljes mozdulattal hanyatt dönt. Meglepetten hagyom, és meglátom az arcát. Soha nem láttam még ilyennek... mintha... áh biztosan tévedek.
- Mi a baj? - kérdezem halkan.
- Most maradj csendben egy kicsit jó? - kéri halkan, és mellkasomra fekteti a fejét. Megnyugodva hagyom, hogy hallgassa a szívdobbanásaimat. Puhán cirógatom ujjaimmal a hajtincseit...
Mi történhetett? Talán őt is bántotta Kakashi-sensei? Nem, nem látok rajta sérülést, és vér szagát sem érzem... Furcsa.
Hallgatom lassuló légvételeit, és elmosolyodom. Olyan meghitt ez a pillanat... igazán kellemes.
Megcirógatom az arcát is, és behunyom a szemeimet...
2008.11.06 16:01
Kakashi:
Hirtelen dühödik be, gondolom, arra emlékszik, mikor bántottam. Önkívületi állapotban veszi el az egyik kunaimat, és kezd el vagdosni….de jobbára csak a ruhámat találja el, bennem nem tesz kárt. Ösztöneim megfeszülnek, és egyszer majd nem behúzok neki egyet, de lecsillapítom magam. Hagynom kell őt, hogy tomboljon. Hogy aztán tisztán kezdhessünk mindent elölről.
Kitisztul a tekintete, és én gyönyörködöm benne. Elképesztően helyes, minden helyzetben. Próbál rájönni, mi történt vele. A düh, kedvesem. Ez csupán a düh, amit eddig elfojtottál. Most már tudod, mit éreztem, mikor elraboltak tőlem, milyen nehéz is volt nem megölni azokat a szerencsétleneket…
Sírni kezd… vagy már régebb óta sír? Nem tudom. Fáj így, összetörve látnom. De nem mozdulok. Nem, mert még nem végzett. Látom, hogy még akar valamit, és én türelemmel kivárom.
Honnan ereszkedett rám ez a joviális türelem, megértés? Magam sem tudom. Fogalmam sincs. Egyszerűen….nem értem. De jól esik ezt tennem, hát ezt teszem.
A nyakamnak feszíti a kést. Nem fog bántani, látom a szemén. Lehunyom a szemem, hogy gondolkozni hagyjam őt.
- Valaha szerettelek téged... – suttogja, és én hirtelen nézek rá. Álmodom talán? Nem… álmomban nem múlt időben beszél. Hozzám feszíti a kunait, és a fülemhez hajol.
- Amikor megzsaroltál, és kényszerítettél hogy a szeretőd legyek... nem bántál velem így. Oldottam a magányodat, ahogy te az enyémet.... Aztán meghalt a Hokage-sama, és minden megváltozott. Te egyre többet dolgoztál, és a munkád kiölte azt a keveset belőled, ami még megmaradt. Az emberséget. Azt hiszed nem láttam tisztán?
Behunyom a szemeimet, megint. Ennyire átlátszó lennék? Kétlem. Csak….egyedül vagyok. Én Hatake Kakashi vagyok, egyedül. Nincs szükségem senkire, mert…így döntöttem. És kész.
- Pontosan tudtam, hogy azért lettél velem egyre durvább és kegyetlenebb, mert akkor érezted, hogy élsz. És én annyira ostoba voltam, hogy hagytam magam... mert érted még ezt is elviseltem... mondja, miközben megbűvölten figyeli kiserkenő véremet. A fájdalom elenyésző.
- Módszeresen elpusztítottad az érzéseimet... a lelkemet... hogy olyan üressé tegyél, amilyen te vagy... – sírja, majd elhallgat. Hosszas szünet után folytatja.
- Tudod miért tiltott el tőlem Tsunade-sama?
- Mert megkérted rá. –hidd el, emlékszem. Kemény menet volt.
- Mert akkor éjjel...- szavaiból újra kihallom fájdalomsikolyait. Igen, akkor nagyon, túl kemény voltam vele. Elég ramaty állapotba került az után…. - Majdnem meghaltam.
- Hogyan...? – MICSODA?! Hogy akkor…ott? Miattam? A büdös életbe!
- Az a két hét amikor eltűntem... nem küldetés volt. Kórházban feküdtem... és bejött hozzám a Hokage. Felajánlotta a segítségét... én pedig kénytelen voltam elfogadni.
Csendben nézem őt, és hagyom, hogy érzelmeim felszínre kerüljenek. Nem folytok el most semmit, pedig lenne mit? Gyűlöletet, sajnálatot, hiányt, fájdalmat…szerelmet.
- Gyűlöllek...- mondja olyan elszántsággal, hevességgel, hogy az már csaló- és magamat még jobban gyűlölöm, mert még azok után is vissza akartam menni hozzád...
- Iruka... – mondanám, de nem engedi. Rendben. Te parancsolsz.
- Azt mondtad nincs vége...soha nincs vége. Emlékszel? – kérdezi. Persze, hogy emlékszem. És ez így is van. Soha nem felejtelek el téged, és te sem leszel képes elfeledni engem.
- Igen...
- Igazad volt. Ha itt maradok, akkor így is lesz. Hiába ígéred meg, hogy nem bántasz többé. Tudom, hogy úgy sem bírod ki, mert te is ugyanúgy vonzódsz hozzám, mint én hozzád. - Nocsak…- Pusztító szerelem a miénk Kakashi... Nem tudjuk szeretni egymást, mert utáljuk magunkat. Ha magadat sem szereted, hogy szerethetsz mást? Nem igaz?
A francba. Gyűlölöm, hogy igaza van. Utálom magamat, eléggé összetett okok miatt. De ettől…vígan szerethetem őt, nem igaz? Hiszen…eddig is szerettem…vagy nem? Nem értem, hirtelen mi baja lett…
Önzésem, birtoklási vágyam végighullámzik rajtam. Tudom, mit akar mondani! Nem akarom, hogy elmenjen! Hogy itt hagyjon! Megint egyedül leszek! NEM NEEEEM!
- Éppen ezért... holnap elmegyek. – veszem a kuanimat a földre dobja. - Mert ha itt maradok, meg fogsz ölni.......................és én hagyni fogom.
Nézem őt, és magammal harcolok. Ide más kell, mint amit eddig tettem. Felemelem a kezemet, és óvatosan megérintem.
- Sosem ölnélek meg. – mondom neki őszintén, mire arca furcsa fintorba rándul.
- Valóban? – kérdezi, és még ez a cinikus, sértődött hangnem is jól áll neki. - De, ha testileg nem is, lelkileg törnél össze. Nem akarom, hogy bánts tovább. – mondja elszántan, és olyan szép így… magamhoz húzom hát egy csók erejéig. Nem hogy tiltakozna, de kismacska szelídségével törleszkedik! Az eszemet eldobom!
Nyugalom, Kakashi - hűtöm magamat, hiába. Magam mellé fordítom őt. Így, most egyenlően vagyunk. Hagyok neki menekülési utat, de kezem azért a derekán pihen.
- Tudni akarod, miért nem engedtelek közelebb magamhoz? – tétován bólint.
- Obito halála után…. őutána senki nem kellett. Egészen addig, míg veled nem találkoztam. – mondom, és hihetetlenül könnyen jönnek a szavak. Pedig senkinek, soha nem beszéltem erről még. Elkerekednek a szemei. Úgy látom, erre nem gondoltál. Folytatom a puhítását.
- Tudod, milyen kegyetlen dolog a halott szerelmed szemével élni az életedet? Úgy, hogy még az a barátod is elhagyott, akire leginkább számítottál?
- Erre… nem… erről nem tudtam. – hajtja le a fejét, és arcán sajnálat suhan át. Utálom azt az érzést, főleg másokon látni. Épp ezért nem beszéltem még erről.
- Tudom. De most már tudsz. És mivel már azt is tudod, hogy ragaszkodom hozzád, mert kellesz nekem, úgy, mint a levegő, utánad megyek bárhová. Nem bírok nélküled élni. Te sem bírod soká nélkülem, te mondtad. – susogom neki fájdalmas mosollyal. – Ne menj el, kérlek. – mondom ki a bűvös szót.
Ismerős, kesernyés illat tölti be az orromat, és gyengéd karok melegsége ölel körül. Tudom ki az... hiszen más karjaiban még nem voltam. Kivéve Shikamarut... így most már elmondhatom, hogy van viszonyítási alapom... Hát mit ne mondjak... nem lettem boldogabb.
Ahogy kitisztul tudatom és felpillantok, az ismerős maszkos arc hajol fölém. Elenged és hátrébb csusszan az ágyon. Felülve pillantok éjsötét szemébe.
Miért van még mindig itt? Most, hogy tudja mi az igazság... és én is tudom.
Az a szemét!
Egyformák ezek ketten... Szegény kis Naruto... Ha most nem is, de később ő is úgy jár ahogy én... Ezt nem engedhetem.
- Elintéztem Shikamarut. - mondja hirtelen, és belém reked a levegő. - Többé nem fog bántani.
- Én sem. - teszi hozzá hirtelen. Hogy mi...? Döbbenten kerekednek el a szemeim.
- Ko...komolyan? - dadogom dermedten. Ha ez igaz, akkor...
- Igen. - biccent. Ez is csak valami szadista játék lenne? Nem... akkor nem ilyen a tekintete. Most őszintén néz rám. De vajon miért váltott át hirtelen?
- Nem akarom, hogy gyűlölj. - válaszol kimondatlan kérdésemre. - Épp ezért megfizethetsz nekem. Megteheted, amit én tettem veled, nem fogok tiltakozni.
- Tényleg? - bukik ki belőlem a kérdés. Kicsit hihetetlennek tűnik ez az egész...
- Nem kell most válaszolnod. Az ajánlatom áll, bármikor. - mondja, és felállva az ajtó felé lép.
Gondolataim csak úgy cikáznak a fejemben. A Miért-en már túl vagyok. Gőzöm sincs. Csak az biztos, hogy idejön, megvádol, megbüntet, aztán felajánlja hogy revansot vehetek... Ez annyira szemét dolog tőle! Amikor tudja, hogy soha nem lennék képes bántani sem őt sem mást.... Ezért vagyok még mindig csak chounin, és ezért oktatok kisgyerekeket. Mert egy szemernyi agresszió sincs bennem.
Megérdemelné, ez az aljas szemétláda... megérdemelné...
Annyit szenvedtem miatta... érte... mellette... tőle...
Megragadom a karját, és visszarántom az ágyba. Dühösen térdelek fölé. Arrghh... soha nem hittem volna, hogy valaha képes leszek valakit ennyire utálni...
- Gyűlöllek! - sziszegem az arcába, és letépem fejéről a maszkot és a homlokpántot egy mozdulattal. Durván csókolom meg, és lefogom a kezeit is, ahogy Ő szokta nekem.
Hagyja magát... tényleg hagyja magát...
Agyamat elborítja a vörös köd... szemeim előtt felelevenednek képek. Ahogy mosolyog, ahogy dühös... amikor az én vérem csillog az ajkain... kéjes arckifejezése... miközben engem bántott... A rengeteg fájdalom... a harag...düh...félelem...vágy...vad és mindent elsöprő vágy...
Magamhoz térek, és döbbenten pillantok le rá. Mellkasán cafatokban a ruha, néhol még kissé meg is karcoltam, de még csak nem is vérzik. Kezemben egy kés... zihálva ismételgettem idáig, hogy mennyire utálom és gyűlölöm... és magamat még jobban gyűlölöm... még nála is jobban... Ő pedig csak fekszik alattam csendben és nem mozdul. Csak figyel.
Ez tényleg én volnék?
Kihozta belőlem ezt az állatot... és még mindig nem bántottam. Hiszen én képtelen lennék rá kezet emelni. Hogy miért?
Miért...?
Letörlöm könnyeimet az arcomról, és nyakára teszem a kést. Milyen könnyű lenne... Csak egy mozdulat, és vége mindennek. Vége lenne Kakashinak...
Miért ne tenném meg? Miért ne?
Nem tudom bántani. Az ok pedig egyszerű...
És ahogy rádöbbenek, ledermedek és keserű fájdalom árad szét bennem.
Nézem ahogy lehunyt szemekkel fekszik alattam, és átadja magát teljesen nekem... Ismerős arcvonásait... selymes, dús ezüst haját... izmos testét, aminek minden centiméterét ismerem... Az ágyon pihenő kezeit, hosszú ujjait... amelyekkel annyi fájdalmat és gyönyört okozott már nekem...
- Valaha szerettelek téged... - mondom a leheletnél is halkabban, ahogy tudatosul bennem.
Meglepetten nyílnak ki a szemei.
Jobban a nyakához szorítom a kést, és a füléhez hajolok.
- Amikor megzsaroltál, és kényszerítettél hogy a szeretőd legyek... nem bántál velem így. Oldottam a magányodat, ahogy te az enyémet.... - súgom a fülébe. - Aztán meghalt a Hokage-sama, és minden megváltozott. Te egyre többet dolgoztál, és a munkád kiölte azt a keveset belőled, ami még megmaradt. Az emberséget. Azt hiszed nem láttam tisztán? - szorítom még jobban a kést a nyakához.
Behunyja a szemeit.
- Pontosan tudtam, hogy azért lettél velem egyre durvább és kegyetlenebb, mert akkor érezted, hogy élsz. És én annyira ostoba voltam, hogy hagytam magam... mert érted még ezt is elviseltem... - folytatom halkan, és a kést figyelem, ahogy a bőrét karcolja. Egy csepp vér kiserken, és rubintpiros csíkot rajzol világos bőrére. Megbűvölve nézem...
- Módszeresen elpusztítottad az érzéseimet... a lelkemet... hogy olyan üressé tegyél, amilyen te vagy... - sírom halkan, könnyeim arcának selymes bőrére csöppennek. - Tudod miért tiltott el tőlem Tsunade-sama?
- Mert megkérted rá. - feleli alig hallhatóan.
Igen, ezt kellett volna tennem. De ostoba voltam.
- Mert akkor éjjel... - utalok rá, amikor hónapokkal ezelőtt egy kemény harc után hazajött és ismét levezette rajtam a feszültséget. Az volt az utolsó együtt töltött éjszakánk. - Majdnem meghaltam.
- Hogyan...? - nyitja ki újra a szemeit meglepetten.
- Az a két hét amikor eltűntem... nem küldetés volt. Kórházban feküdtem... és bejött hozzám a Hokage. Felajánlotta a segítségét... én pedig kénytelen voltam elfogadni.
Csendben nézünk egymás szemébe. Érzelmeket látok kavarogni tekintetében. Ritka látvány... mert általában halott hideg jegesség látható csak bennük.
Megtöröm végül a hosszú csendet.
- Gyűlöllek... és magamat még jobban gyűlölöm, mert még azok után is vissza akartam menni hozzád...
- Iruka... - kezdi halkan, de egy mozdulattal elhallgattatom. A kést figyelmeztetően szorítom még jobban a torkához. Nincs jogod beszélni.
Emlékek fojtogatnak...
Azt hittem belepusztulok. Szenvedtem... fájt a lelkem.
De szerencsére összeszedtem magam, hála az új Hokagenek. Egészen tegnapig úgy éreztem, kezdek visszarázódni a régi életembe... és képes leszek elfelejteni Őt. Milyen ostoba voltam...!
- Azt mondtad nincs vége...soha nincs vége. Emlékszel?
- Igen...
- Igazad volt. Ha itt maradok, akkor így is lesz. Hiába ígéred meg, hogy nem bántasz többé. Tudom, hogy úgy sem bírod ki, mert te is ugyanúgy vonzódsz hozzám, mint én hozzád. Pusztító szerelem a miénk Kakashi... Nem tudjuk szeretni egymást, mert utáljuk magunkat. Ha magadat sem szereted, hogy szerethetsz mást? Nem igaz?
Behunyja a szemeit, és arcán fájdalom suhan keresztül. Tudja, hogy igazam van...
- Éppen ezért... holnap elmegyek. - veszem el a kést róla, és ledobom a földre. - Mert ha itt maradok, meg fogsz ölni.......................és én hagyni fogom.
Istenem... hát nem borzalmas...?
2008.11.04 23:59
Kakashi
Első lecke: az enyém vagy. Ismételjük át szépen, jó? – sziszegem, és ő máris szobormerev a félelemtől…
Félelem… egyszerűen nem bírok magammal, ha látom a szemében örvényleni a lélekölő érzést, főleg, ha vággyal keveredik. Márpedig vágyik rám… nem is kicsit. Máris erekciója van, pedig jóformán még csak hozzá sem értem. A késemmel fenyegetem, a kezemmel simogatom, és ő elpirul… Pedig többet láttam már belőle, mint bárki más. Többet, és mégsem bírom megunni. Ez a néhány hónap nélküle maga volt a pokol… hiába menekültem szajhák, alkohol vagy munka menedékébe…csak ő járt a fejemben… az illata, félelmének szaga, bőre bársonya, kéjhörgései és halálsikolyai…könnyei, melyek most is az arcán patakzanak.
Ujjaimat merevségére kulcsolom, és gyengéden masszírozni kezdem őt.
-Hiányoztam? Te is nekem. – suttogom, miközben a fülébe harapok.
-Ki volt az? – firtatom, miközben beleharapok a fülébe… édes kalács, akárhányan is kóstolták már meg… nekem kell.
-Nem tudom, miről beszélsz! – kiáltja sírva, s mégis felnyög, mikor megérintem…
Hát tagadsz, szépségem? No jó…
A kunaival megsimogatom, és gyönyörködöm rettegő arcában. Olyan szép ilyenkor…
A farkamat a bejáratához nyomom, és készen állok a kínok kínját, a gyönyörök gyönyörét okozni neki… hasra rántom őt.
- Kérlek…kérlek ne bánts! – nyögi remegve. A félelemtől, vagy az izgalomtól remeg vajon?
A kunaim végigsiklik a hátán, mélyebben, mint szoktam, és rögtön utána lecsókolom kiserkenő vérét…
A hangja igazi ajzószer…imádom hallani. Igazából nem szívesen okozok neki fájdalmat…általában. De most… büntetést kell kapnia.
- Kié vagy? – érdeklődöm barátságos hangon. Menekülni próbál, de semmi esélye… ellenem nincs. Még egy vágást ejtek hibátlan bőrén…kár érte. De át, a kezéért is kár volt annak idején, mégis a tenyerébe vágtam a kunait, hogy kiszögezzem.
- Mondd... – követelem. Muszáj hallanom a hangját…ahogy megadja magát nekem!
- Kérlek ne.... – zokogja a párnába, és én tovább simogatom, vagdosom, simogatom, vagdosom… az őrületbe kerget, hogy hol sikít, hogy nyög alattam… nem bírok neki ellenállni, és nem bírom abbahagyni sem… pedig már tocsogunk a vérében.
- Mondd... – nem válaszol, és én egyszerre hatolok belé ujjaimmal.
- Mondd ki! – mordulok fel. Kezdem unni őt.
- A...tiéd vagyok...! – ordítja kétségbeesetten, és én azonnal abbahagyom a bántását. Különben is, egészen jól kitágult… azonnal beléhatolok, és állatias hörgéssel kezdek mozogni benne. Ő sírva nyögdécsel alattam. Tudom, hogy élvezi. Mindig élvezi, ha durva vagyok vele. Mert ő egy ilyen kis ribanc. Az én ribancom. Aki másnak is odaadta magát. Szívesen megölném, de akkor nem marad szórakozásom. Különben meg… imádom. Rég ragaszkodtam ennyire bárkihez is… a birtoklási vágyam az eszemet veszi.
- Mondd újra...
- A tiéd vagyok...
És ez után úgy megdugom, mint még soha. Észveszejtő, bámulatos, gyönyörű, felséges, elragadó, ahogy alattam nyög, hörög, feszül, mocorog, élvez, hogy részesülök belőle, hogy kap belőlem…úgy kefélem, olyan áhítattal, és olyan durván, hogy mást sem képes tenni, csak gátlástalanul sikoltozni. Felveszi a ritmusomat, velem együtt mozog, és segít, hogy mélyebben hatoljak édes kis lyukába…
-Iruka... – nyögöm, és talán a hangom, talán más miatt, de elélvez…követem én is, és egymásba kapaszkodva, együtt robbanunk bele az éles, vakító fénybe.
Nem élvezek belé, ez úttal nem. Látni akartam, ahogy a spermám végigfolyik a hátán, és a vérével keveredik… gyönyörű látványt nyújt megalázva.
Ahogy alaposabban megnézem magamnak, eléggé durva voltam vele…még soha nem ejtettem rajta ennyi vágást… furcsa.
És most itt fekszik, összetörten, hozzám bújva. A francba. Valamit elrontottam…
Vajon Shikamaru hogyan édesgette magához Narutót? Hogy nem gyűlöli, hanem kiskutya tekintettel figyeli, lesi minden mozdulatát, és imádja? Iruka miért nem érzi ezt? Valamit…mit kellett volna másképp tennem?
Megcirógatom alvó játékszeremet, mire felébred. Mikor öntudata és fellángol, elhúzódik előlem, és rettegve néz rám. Bűntudat! Most ezt érzem, és nem a szokásos vágyat. Remélem, majd elmúlik ez a kellemetlen érzés…
- Mit akarsz még tőlem? Nem csaltalak meg... nem is tenném, hiszen képtelen vagyok elviselni ha hozzám érnek... – mondja, és én végtelenül sajnálom hirtelen, amit vele tettem. Épp ezért tudnom kell, ki vitte ágyba, és törölte ki az emlékeit. Immár világos, hogy ez történt. És ha megtalálom, aki bántotta, megölöm.
- Iruka...- megérintem az arcát, mire ő elfordul, menekül előlem.
- Menj...menj el kérlek... kéri halkan. Hogy hozzáérek, összerezzen. Aktiválom a Sharingant, és feloldom az emlékeit gátló Jutsut.
Látom az emlékeit. Szívemet jeges marok kezdi szorongatni. Shikamaru…
Iruka ájultan hanyatlik az ágyra. Nem is baj, ha pihen egyet. Én pedig addig meglátogatom azt az istenverte árnyékkirályt.
Út közben dühöm csak gyűlik, erősödik…robbanni tudnék a tehetetlenség érzésétől. Egyszerűen pofátlanság, a határok átlépése volt, amit művelt… viszont remek ötletet adott!
Gonosz mosollyal arcomon kopogtatok be a házának ajtaján. Valószínűleg kicsit hangosabban, erősebben, mint kéne, ugyanis az ajtó keretestől szakad ki a falból. Shikamaru hiányos öltözékben, nyomában Narutóval rohan ki az előszobába.
-Oh, bocsánat…- jegyzem meg az ajtóra bökve. Shikamaru összeszedi maradék méltóságát. Szemében felismerés csillan: egy részről ismeri ezt a hangot, ami hatalmas dühömet hivatott elpalástolni, más részről rájött, miért vagyok dühös. Nem ostoba ember!
-Menj el. – intek neki. Most nem kellesz. Naruto nagy szemket mereszt rám, és szóra nyitja a száját, mikor Shikamaru is int neki.
-Menj vissza a lakásodba, kérlek. Nem lesz semmi baj. – mosolyog rá megnyugtatóan. – Később átmegyek. – teszi hozzá, amikor a kis szőke uke haragosan elviharzani készül. Erre Naruto arca megenyhül, és végre magunkra hagy.
Éhes cápaként körözünk- egymás körül. A feszültség szinte harapható…
Én támadok először. Gyors vagyok, és nem számít rám. Nem hitte, hogy így fogom lerendezni. Mielőtt feleszmélne, blokkolom a chakráját, és a földre szorítom őt, majd rátelepszem. Íme Kakashi Hatake, a Másoló Ninja igazi ereje, kicsi Shikamaru. Nem tudsz te legyőzni, soha nem is tudnál, ugyanis ismerem a harcmodorodat, míg az enyém bármikor változhat! Bárkit, bármikor elő tudok venni az emlékezetemből, és alkalmazni tudom a technikáját! Még a Hyuugákét is.
Megdöbbenve néz a szemembe, mire lerántom a maszkomat, és megcsókolom. Fullasztó, domináns csók. Kiadom a dühöm fölöslegét, főleg harapásokkal, durva nyelvjátékkal. Mikor végzünk, lihegve meredünk egymás szemébe.
-Ha még egyszer… egyetlen egyszer is Iruka közelébe mész, rá nézel, vagy csupán rá gondolsz…- mondom tekintetemet az övébe tapasztva. Látom rajta, hogy hiába fenyegetem meg. Ő itt Shikamaru. Épp ezért a már kigondolt stratégiához folyamodom. -ugyanazt teszem Narutóval, amit te tettél az én ukémmel. Amíg te küldetéen vagy, ugyan ki vigyáz rá?
Szavaim hallatám végigcsorog rajta a tehetetlen düh, harag érzete, és a félelemé… érzem a szagán, hogy félni kezdett.
-Ha Narutót.. - kezdené, de megszakítom egy csókkal. Érzem, ahogy merevedése támad, és ez engem is felizgat… Olyan régen éreztem már Shikamarut… olyan régen „kúrtam meg” őt, ahogy gyakran kérte… olyan régen dugott már meg engem. Kettőnk között ezért nem működött: nem tisztáztuk, ki az uke… de ettől még jólesik, hogy merevségem az övének dörgölődzik. Folytatom megkezdett zsarolásomat.
-Ugye nem akarod, hogy bántsam őt? Hogy őt is megkúrjam? Hm?- mocorogni kezd alattam, a félelme pánikká növekszik…- Összevagdossam… biztos nagyon édes, ahogyan elélvez…
-NE! – üvölti Shikamaru. – Hagyd abba!
-Biztos jó vele… tudod, mindig kíváncsi voltam, milyen lehet a szeme az orgazmus pillanatában .- csevegek vele. Úgy néz ki, ez volt az utolsó csepp a pohárban, az ereje kitör a blokkolás alól. No igen, ez a gyengéje ennek a technikának: ha valaki erős, nem hatásos ellene. Lelök magáról, és zihálva távolodik el. Gyűlölködve néz rám… retteg. Helyes. Felemelkedem, és letekintek rá. Késztetést érzek, hogy megöljem… megalázzam, bántsam őt. De nem tehetem. A rangom kötelez, hogy csessze meg.
-Ehhez tartsd magad.– mondom, majd köddé válok.
Gyengéden veszem karjaimba Irukát, aki kezd magához térni. Mikor rám fókuszál, elengedem, és távolabb húzódom, de nem túl messzire.
-Elintéztem Shikamarut. Többé nem fog bántani. Többé senki nem fog bántani. – kis habozás után hozzáteszem. - Én sem. - szemei hatalmasra kerekednek.
-Ko…komolyan?
-Igen. - bólintok. - Nem akarom, hogy gyűlölj. Épp ezért…- de előtte megfizethetsz nekem. Megteheted, amit én tettem veled, nem fogok tiltakozni. – szemei kíváncsian, félőn csillognak.
-Tényleg?- kérdezi bizonytalanul. Hallom, ahogy érvek és ellenérvek zakatolnak az agyában… szabadulna tőlem, de a bosszú oly csábító…
-Nem kell most válaszolnod. Az ajánlatom áll, bármikor. – indulok el, de az ajtóig sem érek, mikor arra leszek figyelmes, hogy egy kéz ránt vissza az ágyra. Iruka felettem térdel, arca gyönyörűen eltorzult a haragtól.
-Gyűlöllek! – mondja, majd lerántja a maszkom, és megcsókol: ahogy én szoktam őt. Lefogja a kezeimet is, ahogy én az övéit szoktam. Vajon ahhoz is lesz bátorsága, hogy megsebezzen? Nem tudom. De dühét nézve eképzelhető.
2008.11.03 16:34
Iruka:
- Szia Naruto... - mosolygok le rá gyengéden, ahogy beviharzik Ichirakuhoz, és mellém vetődik egy székre. Beleborzolok szőke kis bozontjába, és megnyugszom. Látom, hogy jól van... Shikamaru fenyegetése óta nagyon aggódtam érte. Szerencsére nem bántott engem, megelégedett a szóbeli fenyegetéssel, de már ez is olyan ijesztő volt... Kakashi óta rettegek ettől a férfitípustól.
Felpillantok, és ledermedve áll meg a kezem Naruto fején.
- Szervusz Iruka... - köszön mély hangján. Csak biccentek, és elönt a félelem. Mit akar? Mit keres itt?
Leül mellém, és én összerándulva pattanok fel, mint egy idióta, és átülök Naruto másik oldalára. Nincs az az isten, amiért én hajlandó legyek mellette ülni. Örülök, hogy megszabadultam tőle... már hónapok óta nem zaklat, mert végső kétségbeesésemben a Hokaget kértem meg, hogy tiltsa el tőlem. Talán ezért, talán másért, de leszállt rólam hál’ isten.
- Ne menekülj előlem... - hallom halk morranását, és elönt az ismerős rettegés.
- Azt csinálom amit akarok. Már nem tartozom neked engedelmességgel. Nem tudsz többé megzsarolni... - vetem oda, és éhes pillantásától mélyen elvörösödöm. Fenébe...
Felpattanva menekülök ki az étteremből, kis Narutomat is hátrahagyva. Ez nem tréfa... remélem nem akar semmit, csak ő is arra járt. Igen, biztosan...
Zihálva tépem fel a házam ajtaját, és háromszor fordítom rá a kulcsot, hogy megnyugtassam magam, hisz őt nem lehet egy ajtóval visszatartani. De amennyire én láttam, nem követett.
Leveszem átizzadt homlokpántomat, és letörlöm az arcomat. Ezt megúsztam...
Megfordulok, és lefagyva meredek az előttem álló, mosolygó férfira. Félelemetesen csillognak szemei, és kegyetlen de szép vonásait tisztán látom, mert már maszk sincs rajta.
- Miért menekülsz, kicsi Iruka? - kérdezi halkan.
- Ha...hagyj békén! - dadogom elhalóan. Torkomat fojtogatja a rettegés...
- Már egy csókot sem adsz? - lép közelebb, felelevenítve a régi emlékeket. „A szerető csókkal üdvözli párját!” - mondta egykor, amikor először zsarolt és félemlített meg. De ez már a múlt.
- Nem. - rázom meg a fejem felbátorodva. - Nem tartozunk össze. Semmi jogod olyat kérni!
- Ó dehogyis nincs! - válaszolja kegyetlen mosollyal, és karomat erősen megragadva ránt egyet rajtam. Szétömlik bennem a félelem... nem tudok már gondolkozni sem, annyira félek tőle.
- Nem, nincs! - kiáltom kétségbeesetten. - Annak...annak már vége!
- Nem, nincs vége... sosincs vége... - leheli a nyakamra hajolva, és beleremegek, ahogy a nyakamat csiklandozza. Behunyt szemekkel hagyom. Remélem megúszom néhány kisebb sérüléssel... Lehet hogy tényleg kérvényeznem kéne, hogy hosszabb időre elköltözzek a faluból, ahogy a Hokage is felajánlotta... egy barátságos faluban vendégoktatóként... Milyen ostoba vagyok, hogy nem fogadtam el...
Felemeli a fejét, és fürkészni kezdi az arcomat. Most meg miért néz? Nem bírom elviselni a pillantását sem...
- Kivel keféltél szépségem? - kérdezi vészjóslóan halkan, arcán kedves mosollyal. Ezzel nem ver át. Tudom, hogy ilyenkor a legdühösebb... Jeges félelem folyik végig rajtam. Nem értem... honnan veszi ezt? Hiszen örülök, hogy nyugalmam van, nem hogy még... Dadogva tiltakozom, és képtelen vagyok elhinni... bántani fog... érzem... annyira félek tőle...istenem...
- Iruka, Iruka... - csóválja meg a fejét, és lágy, kedves hangja megtévesztő lenne, de jól ismerem már. - ...hát hülyének, vagy komplett idiótának nézel?
Lassan kezdi elővenni a kunai kését, és elsápadok.
- Én nem... tényleg nem voltam senkivel! Arra emlékeznék, vagy nem? - hebegem, és hátrálni kezdek. Olyan félelmetes... egyszer meg fog ölni... lehet hogy pont ma...
- Aha. Én meg Orochimaruval szoktam kártyázni. - válaszolja lágyan, és karomat megragadva lök be a hálószobámba. Istenem...ne....könyörgöm...
Egész testemben reszketve hátrálok előle, és agyamban lázasan peregnek gondolataim... nem bírom... még egyszer elviselni ezt... tudván, hogy meg is ölhet bármikor... hiszen ez a férfi nem épelméjű... halálosan veszélyes.
- Úgy nézem, fel kell elevenítenem az első leckék anyagát... - mondja halkan, kifejezéstelen hangon, és rettegésem eszemet veszi.
- Ne... - nyöszörgöm, és előttem megtorpan. Kigombolja a sliccét.
Tudom mi következik most. Ez csak elodázása a büntetésnek, mert soha nem kegyelmezett meg, bármit is tettem meg neki. De legalább húzhatom vele egy kicsit az időt. Letérdelek elé, és behunyt szemekkel veszem a számba már teljesen kemény merevedését. Felizgatta a félelmem... istenem mennyire beteg... Könnyeim szabadon folynak végig arcomon, ahogy lehunyom szemeimet. Már érzem is magamon az erős lökést, és erőtlenül hanyatlom az ágyra. Fölöttem térdelve néz le rám, arcán halvány mosollyal vágja le késével rólam a ruháimat. Remegve kapaszkodom az ágyba. Eddig csak találgathattam mi következik, de most már tudom... annyira félek...ezt nem lehet ép ésszel elviselni...
Gyarló testem mégis cserben hagy, ahogy emlékezni kezd a fölöttem térdelő testre. Ágyékom bizseregni kezd...
Kibomlott hajamba markolva rántja fel a fejemet, és arcomba hajolva fúrja eszelősen csillogó tekintetét a szemembe.
- Első lecke: az enyém vagy. Ismételjük át szépen, jó? - sziszegi.
Felzokogva hunyom be szemeimet, és már érzem is forró száját az enyémre tapadni. Nyelve durván, dominánsan hatol a számba. Belesírva a csókba viszonzom neki. Arcomat simogatja a hideg pengével, de még nem bánt. Ó nem, azt majd később teszi. Az arcomat sem vágja meg soha, mert nem tenne kárt benne soha. Pedig ha elcsúfítana, talán még hasznomra is válna, mert talán nem kívánna többé...
Felnyögök, ahogy végigsimogatja a testem...Feltérdelve pillant végig rajtam. Remegve hagyom neki, és rettegésem mellé már szégyenem is elönti tudatomat, amiért vágyamat látja. Ujjai merevedésemre kulcsolódnak, és halkan, érzékien felnevet.
- Hiányoztam...? - búgja. - Te is nekem...
Lágyan, gyengéden masszírozza. Nyöszörögve hunyom be szemeimet... ah istenem... Fölém hajolva nyalja le könnyeimet az arcomról.
- Ki volt az? - hallom halk hangját a fülemnél, és beleharap a fülcimpámba.
- Nem tudom miről beszélsz... - zokogom, és felnyögök, ahogy erősen megszorítja péniszemet.
A hideg penge végigsiklik mellkasomon, megcirógatja mellbimbómat, és rettegve rándulok össze. Felnézek rá... mosolyogva gyönyörködik bennem. Imádja ha félek tőle... ha sírni lát.
Egy durva mozdulattal hasra ránt, és rám nehezedik. Kemény pénisze a fenekemhez feszül.
- Kérlek... - zokogom a lepedőbe kapaszkodva. - Kérlek... nehh... ne bánts...
A hideg pengét és forró ajkait érzem a hátamon. Szája a nyakamra siklik, és felnyüszítek a félelemtől... azonnal megérzem a hátamba nyilalló égető fájdalmat. Belesikoltom a párnámba rettegésem, és remegve kapaszkodom a lepedőbe. Hamarosan vége... mindjárt vége... néhány vágás után már annyira felizgul, hogy megdug és aztán befejezi. Csak néhány vágás... kibírod Iruka... Bírd ki! Istenem...
- Kié vagy? - súgja a fülembe. Elkeseredetten zokogva próbálok menekülni. Én ezt nem bírom... a lelkemet is megtöri.... Halkan kuncogva szorít le könnyedén, ahogy rám nehezedik, és már érzem is a következő vágást, és ahogy meleg vérem végigcsordul hátamon.
- Mondd... - mondja vágytól rekedt mély hangján.
- Kérlek ne.... - sírok fel. Másik kezével gyengéden simogatja vállamat, oldalamat, fenekemet, combomat... ez borzalmas... Hasam alá siklik, és merevedésemre kulcsolódnak ujjai. Kéjes nyögéseim meg-meg szakítják a sírást... az újabb és újabb vágások pedig sikolyaimmal koronázzák meg az egészet. Undorító vagyok... még nála is rosszabb...
Meleg vérem illata betölti az orromat, és ő felnyögve harap a vállamba.
- Mondd...
Ajkamba harapva hunyom be szemeimet, és azonnal felsikoltok, ahogy ujjai durván, egyszerre hatolnak belém. Brutálisan kezd tágítani, minden gyengédség nélkül.
- Mondd ki! - mordul fel.
- A...tiéd vagyok...! - kiáltom kétségbeesetten. Megszűnik a fájdalom, és azonnal megérzem belém sikló péniszét. Vadul hörögve kezd el mozogni bennem, és én zokogva élvezem...
- Mondd újra... - hörgi.
- A tiéd vagyok... - nyöszörgöm kéjesen. Ujjai ismét merevedésemmel játszadoznak, és én hátravetett fejjel nyögdécselve hunyom be szemeimet. Oldalra fordulok, és már érzem is vad és éhes csókját. Vágytól kábán viszonzom, és mély nyögéseit hallgatva nyögök én is...
Egyre vadabb... feltérdelve ránt engem is fel, négykézlábra, és keményen nekem esik. Hörögve, nyögve... és én élvezettel veszem fel a ritmust, és gátlástalanul sikoltozva lendítem a csípőmet, hogy minél mélyebben és mélyebben magamban érezhessem... csillagokat láthassak a gyönyörtől... a kéjtől... ah istenem...
- Iruka... - nyögi, és ez volt az utolsó csepp. A vad vágytól már képtelen vagyok gondolkozni... leszorít az ágyra, ahogy vergődni kezdek, és a vállamba harapva folytatja tovább.
Sikoltva rándulok össze, ahogy testemen végigbizsereg a forró gyönyör...
Kiáltva követ engem, és kirántva belőlem péniszét spricceli meleg spermáját fenekemre és combjaimra...
Zihálva rogy le mellém, és behunyt szemekkel fekszik. Könnyes szemekkel nézem őt. Véres a teste... az én vérem... eddig soha nem ment el ilyen messzire... nem bántott ennyire...
Nyöszörögve támaszkodom kezeimre, és a fájdalom belenyilall a hátamba. Mindenem véres... tocsogok a vérben és a spermában... undorító vagyok. Egy lealjasult undorító... egy...egy... erre nincs is szó, hogy mi is vagyok én...
Ájulás környékez... jobb is...addig sem kell látnom és éreznem...
*
- Iruka-sensei... Iruka-sensei... - hallom a távolból, és felnyílnak szemeim. Megremegek, és felnyögök a hátamba nyilalló fájdalomtól. Valaki fölém hajol, és aggódva csillogó égszínkék szemeket látok.
- Naruto... - nyöszörgöm. Ne...istenem ne... miért van Ő itt? Miért kellett, hogy így lásson engem?
- Ne aggódj... elviszlek a kórházba... - mondja falfehéren, és egy tiszta lepedőt rám terítve nyalábol fel engem. Halkan tiltakoznék, de már ehhez sincs erőm. Összetörtem teljesen...
Kábán érzékelem, ahogy a háztetők felett suhanunk, és érzem a kórház fertőtlenítő szagát... gyengéd kezeket, ahogy letisztítják a testemet és ellátják sebeimet...
- Mi történt magával? Az önt behozó fiú nagyon aggódik. - hajol az arcomba egy középkorú medi-ninja nő. - Megerőszakolták?
- Nem. - válaszolom halkan. - Ne mondjanak neki semmit kérem.
Megértően biccent. Nem először lát így. Szerencsém van, mert hozzá szoktam járni, amikor Kakashi nem gyógyít meg szex után. Sejti mi ez az egész, és mindig diszkréten viselkedett, ahogy most is.
Néhány óra múlva, egy infúziós kezelés és egy nyugtató injekció után saját felelőségemre kiengednek. Hazasietek, és irtózva pillantok körül a házamban. Kába vagyok és szédülök a nyugtatótól, de elkezdem rendbe tenni a lakást. Felmosom a véremet, és hisztériás rohamot kapva borítja el agyamat a vörös sötétség...
Undorító vagyok... szennyes... mocskos...büdös...
Gyűlölöm magam...
Valaki felemel az ágyról, és érzem a hideg fémet magam alatt. Felnyitom kábán a szemeimet, és körülpillantok. A zuhanyzómban vagyok... és Kakashi hajol fölém. Rettegve kezdek hadakozni vele.
- Hagyj békén...hagyj békén....hagyj.... - kapálózom könnyes szemekkel. Itt van... megint bántani fog...
Lefogja a kezeimet, és rám zúdul a langyos víz. Gyengéden mossa le a testemet. Rettegve figyelem minden mozdulatát, de nem bánt. Megadóan hagyom magam... már nem számít semmi. Medi-jutsu hűvös bizsergetését érzem, ahogy begyógyítja a sebeket amiket okozott nekem, és amelyeket én okoztam magamnak. Kedvenc mandula illatú testápolóm illatát érzem, és ő gyengéden keni be vele a testemet. Ahogy a fenekemhez ér, megremegek.
- neh... - nyöszörgöm elhúzódva tőle, és ő békén hagy.
- Öltözz fel - utasít halkan, és magamra hagy a fürdőben. Szédelegve kapok magamra egy pólót és nadrágot, majd a szobámba lépek. Nem ment el... Félénken indulok meg az ágyam elé, és rettegve figyelem őt a szemem sarkából. Mit akar? Mire készül?
Bebújok a paplanom alá, és remegve tekerem szorosan magam köré.
Leguggol az ágyam mellé, és gyengéden simít félre a homlokomból néhány hajtincset. Leveszi a maszkját, és mélyen a szemembe néz.
- Miért csináltad? - kérdezi.
- Te miért csináltad? - kérdezem halkan, és kitör belőlem a felgyülemlett feszültség. Lassan, óvatosan fekszik mellém, és hagyom neki. Bele bújok meleg ölelésébe... őt is és magamat is gyűlölve sírok és sírok... amíg minden el nem sötétedik körülöttem...
Finom, gyengéd cirógatásra ébredek. Összerándulok, ahogy eszembe jut minden, és tudatosul bennem, hogy mellettem fekszik és engem figyel.
Felülve húzódom el tőle, és rettegve nézek rá.
- Mit akarsz még tőlem? - kérdezem halkan. - Nem csaltalak meg... nem is tenném, hiszen képtelen vagyok elviselni ha hozzám érnek...
- Iruka...
Megérinti az arcomat és remegve csusszanok hátrébb tőle, rá sem merek nézni.
- Menj...menj el kérlek... - csordulnak ki könnyeim.
Hirtelen felül, és összerezzenek. Arcomat kezei közé veszi, és mélyen a szemembe néz. Piros szemének fekete pöttyei forogni kezdenek...
Felrémlik előttem volt tanítványom arca, elszántsága… észveszejtő. Kicsit megbillen velem a világ, ha arra gondolok, ellene kell küzdenem majd. Szegény fiú… mivé lett?! Naruto és Sakura is kibukott. A lány sír, hiszen szerelmes volt Sasukéba. Naruto viszont… látom a tekintetét ijesztően kiüresedni… neki még nehezebb. Sasukén, Sakurán és rajtam kívül csak Iruka volt neki… a francba. A szégyen áthullámzik rajtam, de csak egy pillanatig. Helyesen cselekedtem… Majd megbékél a kis fahéj ízű. Ahogy Naruto is megbékél majd, Shikamaru ölelésében… hirtelen egy mély hang térít magamhoz.
-Mi történt Iruka és közted? – hangzik a leheletnél alig hangosabb kérdés, Shikamarutól. Narutóra sandítok, látszólag nem is figyel ránk… de a keze az ablakpárkányt szorítja.
-Nem lényeges. – morranok, és figyelmeztetően az ukéja felé intek a fejemmel. – Elmegyek. – állok fel. Elköszönök Sakurától, és megbeszéljük, hogy holnap mikor kezdünk. Narutótól is próbálok búcsúzni, de levegőnek néz. Sebaj. Shikamaru az ajtóig kísér. Kirántom őt egy gyors mozdulattal, és a háta mögött becsukódó ajtónak kenem. Senki nem jár erre, egész testemmel hozzányomulok. Szinte a szájába suttogok:
-Ne hagyd, hogy a kis szőke elvegye a eszedet.
-Ne aggódj, abból van bőven.
-És mindre szükséged is lesz, ha egyszer a helyemre akarsz lépni. Ne feledd- simítok végig máris ágaskodó péniszén egy erőteljes mozdulattal- NEKI bármikor találsz szórakozást.
-De neki- fogja meg a kezemet, és helyezi a mellkasára, a szívéhez- nem. Különben meg jobban tennéd, ha te is inkább a szívedre, mint a farkadra hallgatnál. Kiolvastam Naruto emlékeiből, hogy Irukát ő vitte kórházba. Látta, mit tettél vele, ezért dühös.
Ja, így már érthető. Bólintok, hogy megértettem, és eltűnök. Első utam a kórházhoz vezet, és aggódva keresem a chakráját. Nem találom. Egy nővértől érdeklődök, és ő csodálkozva, de elmondja, hogy már hazament.
Iruka édesdeden alszik. Az ágyneműjét kicserélte, mi több, ki is takarított. Érzem a tisztítószerek szagát az egész szobában…de legjobban…
Odalépek az ágyhoz, és fellebbentem a takarót. A francba!! Ezt nem hiszem el! Ez a kis hülye saját magát is lefertőtlenítette! Az egész teste vörös a dörzsöléstől, és a vegyszerek szagától bűzlik. Ezt….nem hiszem el. Miattam tette? Talán nem kellett volna annyira durvának lennem vele…
Eddig jutok, mire elönt a düh. Hogy tehetett ilyet magával? Tönkre akar tenni engem? Vagy magának ártana? Ha annyira akarja, hogy fájjon, rajtam ugyan nem múlik!
Felnyalábolom a törékeny testet, és a zuhanytálcára teszem. Ő közben persze felébred rá, és kapálózni kezd, szemében könnyek gyűlnek.
-Hagyj békén! – hajtogatja, és megpróbál minél kisebbre összegömbölyödni. Közben váratlanul ki- ki csápol a kezével, hogy távol tartson. Semmire nem egy vele, ő mégis elkeseredetten küzd. Végül lefogom a kezeit, és megnyitom rá a vizet. Nem bánom, hogy én is vizes leszek. Gyengéden felállítom, és elkezdem lemosni róla a vegyszereket… néhol teljesen, sok rétegben száradt rá… nagyon mérges, elkeseredett és tehetetlen vagyok. Ezeket az érzéseket utálom. Mégsem bántom őt. Mikor ezt felfedezi, megkönnyebbülten sóhajt.
Kiszedem a zuhany alól, és nem törlöm meg. Letargikus közönnyel hagyja, hogy hozzáérjek. Gyógyító chakrát idézek meg, és végigcsiklandozom vele az egész testét. Vörössége, sérülései lassan eltűnnek. Lekapok a polcáról egy testápolót, és azzal is végigkenegetem. Csak akkor rándul össze, mikor ánuszához érek, és nyöszörögve húzódik el. Békén hagyom. Megmondom neki, hogy öltözzön fel, én addig rendbe szedem a hálószobáját. Kinyitom az ablakot, hogy a sűrű, fojtogató szag eltűnjön. Félénken jelenik meg az ajtóban, és óvatosan mozogva bújik ágyba. Nem engedte begyógyíttatni a fenekén, vagyis inkább fenekében lévő sebeket… Bosszantó. Mellé guggolok, kisöpröm a hajat a szeméből, és leveszem a maszkomat.
-Miért csináltad?- kis butám. Az őrületbe kergetsz!
-Te miért csináltad? – kérdezi, és nem bírja tovább, sírva fakad. Ebből arra következtetek, hogy nem a segítségem miatt van kiakadva. Lassan, óvatosan mellé fekszem, és ő nekem sírja el a bánatát…azt is, amit én okoztam. Álomba sírja magát. Miközben engem ölel.
Én pedig elgondolkozom, milyen is volt a mai napom.
Narutóval az edzés vége felé járunk már, mikor meséli, hogy Irukával ebédel… gondolkodás nélkül ajánlom fel, hogy vele tartok, és szerencsére örömmel fogadja. Kis naiv. Iruka annál kevésbé boldog, mikor meglát. Mi az, kicsi ukém? Miért kerülsz? Mellém sem ülsz? No sebaj… kis ráhatás kell csak, néhány pillantás, és a fahéjbőrű édeske pipacspirosan ugrik fel és szalad el… én pedig utána vetem magam. Magunk mögött hagyunk egy értetlen Narutót. Kényelmesen haladok, úgyis utolérem. A lakásán. Gonoszan mosolyodom el, és csak még szélesebb lesz a vigyorom, mikor meglepem őt az előszobájában.
-Miért menekülsz, kicsi Iruka? – kérdezem tőle.
-Ha…hagyj békén! – dadogja, de oly halkan tiltakozik, hogy az szinte már könyörgés. A bőre, a szája azt kiáltozza: érints meg, Kakashi!
-Már egy csókot sem adsz?
-Nem. Nem tartozunk össze. Semmi jogod olyat kérni! – csattan fel, és a dac, ami árad belőle, csak még helyesebbé teszi.
-Ó, dehogyis nincs! – ragadom meg a karját, és rántom közelebb magamhoz. Élvezem, ahogy megjelenik a rettegés a szemeiben. Félj csak… fogsz majd élvezni is.
-Nem, nincs! Annak …annak már vége!
Mint egy gyerek, aki nem érti: aki nagyobb, az bármit megtehet. Lehúzom a maszkomat, fejpántomat, a másik kezemmel tartva őt.
-Nem, nincs vége…sosincs vége…- suttogom a nyakának, és ő megremeg. Orrommal csiklandozom végig érzékeny bőrét, mélyet lélegzem hajából, pórusaiból…illatából… és valamit megérzek. Eltávolodom tőle, és firtatóan nézek le rá. Ugye nem…? Lehajtja a fejét, nem néz rám. Elönt a tajtékos düh. Mással volt, érzem rajta.
-Kivel keféltél, szépségem? – nézek rá kedvesen mosolyogva, és őt elönti a rettegés. Nocsak, ennyire ismersz?
-Én…én nem…én csak… nem…de tényleg…- próbál tiltakozni, és a hisztéria határán áll.
-Iruka, Iruka… hát hülyének, vagy komplett idiótának nézel?- érdeklődöm kedvesen, miközben szép lassan előhúzok egy kunait.
-Én nem…tényleg nem voltam senkivel! Arra emlékeznék, vagy nem? – kérdezi reménykedve. Hiába tagadsz, érzem rajtad. Árad a pórusaidból a szex! Kis ribanc.
-Aha. Én meg Orochimaruval szoktam kártyázni. - közlöm vele, és villámgyors mozdulattal nyúlok érte, és penderítem a hálószobába. Az ágyig hátrál rettegve, és egyszerűen megőrjít, ahogy félve, pánikba néz rám. No meg, dühös is vagyok.
-Úgy nézem, fel kell elevenítenem az első leckék anyagát…
-Ne…- nyögi elhalóan. Milyen édes. Ringyó.
Közeledem felé, megállok előtte, és ő nem
tiltakozik, mikor kigombolom a sliccem. Csupáncsak nézek rá, de ez is kényszerítő hatású, mert szinte azonnal szopni kezd…és milyen jól csinálja… De eszembe villan, hogy másnak is csinálhatta így, ilyen lelkesen…
Hátra lököm, megszabadulok a fölösleges ruháimtól, és fölé térdelek. Elkezdem levágni róla a ruhát, szép lassan. Azt hittem, félelmét már nem lehet fokozni… tévedtem. Rettegéstől bénultan néz fel rám… de szemében ott tombol a visszafojtott vágy. Mondd csak, másra is így vágytál? Megragadom a haját, és az arcába, szájába sziszegek.
- Első lecke: az enyém vagy. Ismételjük át szépen, jó?
2008.11.02 23:07
Naruto:
Bizsergető hűvös áramlatra térek magamhoz. Felpillantok, és Sakura aggódóan csillogó zöld szemeibe pillantok.
- Sa...Sakura-chan...? - nyögöm, de fejembe azonnal pokoli fájdalom nyilall, és feltápászkodom. - Hol vagyok...?
Valaki megfogja az államat, és maga felé fordítja a fejemet. Homályos foltot látok, de ahogy kiélesedik a kép felismerem Shikamarut. Szia... Rámosolygok. Örülök, hogy itt vagy... Visszamosolyog, de csak futólag, majd újra elkomolyodik. Elengedi az állam, és feláll. Mögötte azonnal megpillantom Kakashi-senseit, és agyamat ismét elönti a lila köd. Arghhh te szemét! Felpattanva vetődnék rá, de Shikamaru a földhöz vág úgy, hogy csak úgy nyekkenek.
- Viselkedj. - hangja halk és fenyegető. Sosem láttam még ilyennek. Valahogy más... mintha nem is ő lenne... mintha Shikamaru nem létezne...
Feltápászkodom, és egy fotelba vetődve nézem gyilkos szemekkel Kakashi senseit, aki szintén engem tart szemmel. Szegény Sakura megszeppenve szolgál fel nekünk teát. Mint valami kellemes teadélután a fagyos hómezőn... olyan a hangulat.
- Sasuke visszajön Konohába. - hallom Shikamaru mély baritonját, és azonnal kiesik a fejemből minden gondolat. Felé fordulva nyílnak tágra a szemeim... Ezt el sem hiszem...!
- Megölte Orochimarut, és átvette a helyét. Most Konoha ellen készül vonulni, egy különösen veszélyes csapattal. Azért tudjátok, hogy legyen időtök felkészülni. Sakura. Holnaptól Kakashi-sensei újra edzeni kezd téged. Naruto velem dolgozik majd. Ha elég ügyesek vagyunk, négyen talán elegendőek leszünk megállítani őket, mielőtt elindulnának, anélkül hogy bárkit meg kellene ölnünk.
- Kifogás? - teszi hozzá.
Dermedten ülök. Képtelen vagyok ezt elhinni... Sasuke... az nem lehet. Ez csak valami félreértés lehet... Ő nem lenne képes soha ilyet tenni...
Lehetetlen...
Kábán az ablakhoz botorkálva támaszkodom meg a párkányon. Úgy érzem elfogyott a levegőm... ez... nem lehet igaz...
Puha test simul a hátamhoz, és karok ölelnek át gyengéden. Behunyt szemekkel simítom kezemet a karcsú kis kézre.
- Sakura... - sóhajtom, és érzem ahogy rázkódik a visszafojtott sírástól a teste. Én nem sírok. Olyan hideg és üres bennem minden... mint akkor, amikor elment. Mi hárman mintha testvérek lennénk...
- Ne sírj Sakura-chan... - mondom halkan. - Megtaláljuk és visszahozzuk. Ha újra velünk lesz, akkor minden rendbe jön... majd te és én beszélünk vele...
- Naruto... - zokog, és a fejét rázva néz fel rám. - Ő már nem ugyanaz a fiú aki elment... - kezdi, de félbeszakítom.
- De igen. Belül, mélyen a lelkében ugyanaz a Sasuke, aki volt. Csak egy esélyt kell kapnia... és mi segítünk neki! - jelentem ki határozottan.
- Ne mondd ezt! - kéri halkan, és mellkasomba fúrja az arcát. - Lehet, hogy téged is megölne gondolkozás nélkül... hisz hallottad miket mondott Shikamaru...
Keserűen elmosolyodom.
- Ha így is lesz, akkor majd visszatérek a túlvilágról, és újra elmegyek érte.
- Hülye... - zokog fel Sakura, és könnyes szemekkel mosolyog fel rám. Magamra erőltetek egy hamis rókavigyort, és megvakarva fejemet fojtom el fájdalmamat. Erősnek kell lennem. Sakura miatt, és Sasuke miatt is. Mert Ő hozzánk tartozik.
Szipogva siet ki a fürdőszobába, és hamis mosolyom azonnal leolvad rólam. Shikamarura és Kakashi-senseire pillantok, akik némán a kanapén ülve figyelnek engem. Valószínűleg végignézték az iménti jelenetet. Nem számít. Elfordulok tőlük, és az ablakon kinézve idézem fel legszebb gyermekkori emlékeimet Sasukaval és Sakurával... Az a teme... remélem látom még valaha, és... vissza tudom szerezni. Ez számomra mindennél fontosabb...
- Mi történt Iruka és közted? - hallom a halk kérdést. Ha nem lenne a Kyuubi miatt ilyen kifinomult hallásom, nem hallottam volna meg, de most igen. Dühösen markolom meg az ablakpárkányt...
Shikamaru:
Kedvelem, ahogy mellettem mocorog. Igazából fel sem fogom, de mozdulok, ahogy ő karja, és így nekem is sokkal kényelmesebb.
Reggel alig tudom kirángatni az ágyból. sajnálatos módon különleges ébresztőmódszert kell alkalmaznom...- Naruto... - mondom neki, mire motyogva válaszol.
- Mindjárt... csak még egy picit...
A kezem a hasára siklik, és mivel egyre érzékenyebb területek felé kalandozik, kis ukém egyre inkább éber.
- Ez nem ér... - mondja, mikor teljesen felébred.
- Dehogynem... - suttogom nyaka érzékeny bőrének, és mire teljesen feleszmél, már fölötte térdelek. - Jó reggelt... - csókolom meg.
- Jó reggelt .- mondja, és különös hevességgel csókol vissza. Kénytelen vagyok belenyögni a csókba, olyan jól esik.
- Mennyi az idő....ahh...? - kérdezi ívbe feszült testtel, ahogy kényeztetni kezdem őt. Hát ez meg minek érdekel?
- Nem mindegy? - morgom, és a téma ezzel lezárva. Kéjesen hörög és nyög alattam, és én képtelen avgyok megszokni, megunni, mert minden alkalommal, egyre csak jobb és újabb élményt nyújt. Azt hiszem, életem végéig el tudnám nézni a vágytól sötétlő szemeit... Becézem, ingerlem őt...látom rajta, mennyire tetszik neki a hangom, és ez nekem is örömet okoz.
- Shi...Shikamaru..... - nyögi, épp a csoda pillanatában, és én követem őt... telhetetlen vagyok...de mennünk kell. Majd később. Majd este.
*
- Sub rosa, persona non grata. - dörren a kapitány hangja.
Ó remek. ANBU küldetés. Épp a legjobbkor. Nem baj, elviszem a legjobbakat, sub rosa elintézzük a persona non garatákat, és már száguldhatok is vissza az én édes kis tanítványomhoz. A fákon szélsebesen, követhetetlen sebséggel ugrálva haladunk a kijelölt célunk felé. Hamarosan megleljük, és likvidáljuk a Hang ninjákat. Az a koszlott kígyó nem tud nyugton maradni! Halk zörejt hallok meg, és intek embereimnek. Ketten eltűnnek, és egy percen belül előttem térdel a szökevény. Halványabb, mint a hold, remeg, még maga alá is vizel. Az életéért nem könyörög. Faggatom, milyen szándékkal jöttek. Nem szól. Már épp gyilkolásra emelem a kezem, mikor kiejt egy nevet a száján...gúnyosan, fájdalmasan mosolyogva.
- Uchiha Nagyúr megölne. De előtte letesztelne rajtam pár új Jutsut. Kérlek, inkább te ölj meg. - mondja, és a maszkomba bámul. Égszínkék szemei vannak. talán ezért, talán az információért, leengedem a kezemet. Vagy iszonyú jó taktikus, vagy tényleg retteg...
- Beszélj. Cserébe könnyű halálod lesz.
A szökevény beszámol Orochimaru haláláról, és hogySasuke átvette a helyét... mi több, a családja ellen annyit vétett Konoha ellen vonul majd az új, genetikailag módosított csapatával... Hát ez szinte remek.
Ígéretemet betartom, a fickónak gyors, fájdalommentes halál jut. Észre sem veszi késem villanását, az álmélkodó, félő kifejezés sem ül ki arcára, már halott is. Villámsebesen rohanunk vissza Konoha felé, mihamarabb jelentést kell tennem a kapitánynak, a Hokagének. Mozgósítani kell a többi titkos csoportot, és a szövetségeseket is fel kell készíteni. Rohanunk, és valami furcsa bizsergésfélét érzek…ismerem ezt a chakrát… de ilyen távolságból? Pillanatok alatt cikázik át rajtam a felismerés, ami hatására lehagyom embereimet, és előretörök. Naruto!!
Gyanúm, sajnos, beigazolódik. Naruto harcol, ráadásul Kakashival. Ez egy ilyen ostoba nap. Narutóból előtört a démonchakra. Pillanatok alatt cselekszem, és mire az embereim egyáltalán utolérnek, már leállítom őt egy félkezes jutsuval. Olyan….mintha megismerne. Hátrál egy lépést, és önmaga fogja vissza a démont…ez nagyon ügyes!! Összegörnyedve kapaszkodik belém, és elhalóan, utolsó szavaival nyögi:
-Bántotta Őt ...bántotta Iruka-senseit...
Így már értem. Odaintem az egyik emberemet, az alattam rangban állót. Narutóra intek.
-Vidd őt Sakura Haruno lakására, hogy ellássa. A Hokagének nem kell tudnia róla. Nem sokára viszem Kakashi sensei-t is. – az emberem bólint, és felnyalábolja kis szőkémet, majd eltűnik vele. Nem tudom, hogy fogjuk ezt eltussolni, de egyelőre nagyobb bajunk is van. Kakashi elé lépek.
-Mi történt? – kérdezem. Ő vért köp, majd lábra tornázza magát.
-Semmi közöd hozzá.
-Mindenesetre jobban is figyelhetnél a volt tanítványaidra. – mondom neki szenvtelen hangon. Majd később megverlek, és megfosztalak a címedtől is, amiért bántani akartad őt. Később megöllek. Most fontosabb dolgunk van.
-Miről…?
-Menjünk. Sakura már biztos magához térítette Narutót.
Leveszem az ANBU egyenruhámat, és egy gyors jutsu segítségével ismét csak Shikamaru vagyok. Kakashival berobbanunk a rózsahajú lakására, aki kis híján szívrohamot kap előbb az ijedtségtől, majd Kakashi láttán is. Mielőtt bármit is szólhatnánk, lenyomja a sebesültet egy fotelba, és egy igazi orvos lelkesültségével kezdi gyógyítani. Mire befejezi, Naruto is felül a díványon, és a fejét fogja.
-Hol vagyok…? – kérdezi. Láthatóan kómás még. Mellé térdelek, magamra irányítom a tekintetét, és megvárom, amíg feltisztul. Mikor rámmosolyog, viszonzom, és elengedem őt. Mivel felálltam, immár Kakashit is látja. Rögtön neki is ugrana. Elkapom a csuklóját, és cseppet sem gyengéden vetem át a vállam felett. Nagy robajjal dönti le a kis asztalkát a fal mellett. Hozzásétálok, és haragos szemmel próbálok ránézni. Bizonyosan jogos a felháborodása, és minden tekintetben elvárható, hogy így reagált, hogy megtámadta Kakashit, de a lelkét majd később ápolom. Egyelőre önuralmat kell tanulnia.
-Viselkedj. – mondom neki, vészjóslóan halkan. Közben persze a szívem összeszorul, ahogy az arcára nézek…jaj. Ezért nem volt még nekem senkim. Mert nem tudok gondolkozni. Otthagyom őt, és letelepszem a díványra. Sakura idő közben jó házigazdaként, ámbár roppant tanácstalanul, de kiszolgál minket teával. Intek neki, hogy üljön le ő is. Mikor minden szempár rám szegeződik, halk sóhajjal belekezdek.
-Sasuke visszajön Konohába. – mielőtt kitörne az általános ováció, folytatom. – Megölte Orochimarut, és átvette a helyét. Most Konoha ellen készül vonulni, egy különösen veszélyes csapattal. Azért tudjátok, hogy legyen időtök felkészülni. Sakura.- a szólított rám emeli a szemeit, amikben könnyet látok csillogni. – Holnaptól Kakashi sensei újra edzeni kezd téged. Naruto velem dolgozik majd. Ha elég ügyesek vagyunk, négyen talán elegendőek leszünk megállítani őket, mielőtt egyáltalán elindulnának, anélkül, hogy bárkit meg kellene ölnünk.
Kakashi szóra emelkedne, de rávillantom a szememet.
- Van egy klassz hírem - mosolyog rám kedvesen. Oh miazmiaz?
- Mimimimimi?! Mondd el, ne titkold! Mi az? Mi történt? - kezdem faggatni izgatottan, de félbeszakít.
- Naruto...ha szóhoz hagynál jutni...
Ja tényleg. Bocsánatot kérve meresztem rá kistányérszemeimet, és várom a klassz hírt.
- Mostantól velem fogsz gyakorolni. Biztosan észrevetted már, hogy általában csak az erőm egy rész van kieresztve, a többit palástolom. Ez azért van, mert az átlagosnál sokkal nagyobb a chakrám. - mondja. Igen, éreztem, hogy sokkal erősebb, mint amilyennek mutatja magát. Na és?
- ANBU vagyok - mondja.
Paff.
Szó szerint földet fogok a hírtől, és eltart egy darabig, amíg megemésztem a hallottakat...
Összekanalazom magam, és visszamászom mellé a kanapéra. Alaposan megnézem magamnak. Hát persze... ez megmagyaráz sok mindent...
- Fontos, hogy ezt soha, senkinek, semmilyen körülmények között ne áruld el - folytatja szigorúan nézve rám.
Oda sem figyelve tör ki belőlem a reakció...
- T...tényleg? Mármint...hű. És akkor most kiképzel engem is? ANB...- befogja a szám. Oh, bocsika. - ...izé...olyan erős leszek, mint te? És csinálhatom azt is?
- Igen. Sőt erősebb. És nem, nem csinálhatod. Nézd, kikönyörögtem- erős túlzással- hogy taníthassalak. ne légy telhetetlen.
Rávetem magam, és boldogan kacagva tombolom ki az örömömet. Ő fog tanítani, és még több időt tölthetek vele... és erősebb is leszek... Hát nem csodálatos?
- És tényleg? Ezt el sem hiszem! Jaj, de boldog vagyok! mesélj, kérlek...JAJ! Hiszen nem is mesélhetsz! Nem baj, akkor csak taníts!
Lelkesedésem a tetőfokára hág, és ölébe mászva ölelem át nyakát, és már szövögetem is a terveket. Mikor hogyan és mit, mettől meddig...
És aztán ha már bitang erős leszek, akkor végre...
...haza hozhatom...
...Sasukét...
*
A hajnali napsugarak a szemembe világítanak... ásítva fordulok a mellettem fekvő dudor felé, és kábán simulok a hátához. Karomat átvetem rajta, ficergek egy keveset, majd félálomban lebegek tovább. Szeretem ezeket a reggeleket...
Elzsibbad a karom, és megforulok, ezúttal popsimat simítom a melegséget sugárzó dudorhoz, ami megmozdul, és a hátamhoz simul. Egy erős kar fonódik derekamra, és felsóhajtok.
- Na most jó... - motyogom, és visszaalszom, mit sem törődve a halk kuncogással ami a dudor felől jön.
- Naruto... - hallom sokadszorra. Valaki a fülembe susogva ébresztget.
- Mindjárt... csak még egy picit... - motyogom.
A derekamon nyugvó kéz a hasamra siklik, és lágyan körözve indul lejjebb... Felsóhajtva borzongok meg, és még jobban belebújok karjaiba. Reggeli merevedésemre siklanak a szemtelen ujjak, és halkan felnyögve rándulok össze.
- Ez nem ér... - nyüszögöm, és szemeimből kidörzsölöm az álmot.
- Dehogynem... - súgja, és nyakamba csókolva szorít magához erősebben. Merevedése a fenekemet nyomja, és egy önkéntelen sóhajt vált ki belőlem. Mosolyogva fordulok felé, és ő már fölöttem térdel.
- Jó reggelt... - hajol ajkaimra.
- Jó reggelt - felelem utánuk kapva, és hevesen megcsókolom. Ha már így felhúzott... Megharapdálom, és ő belenyög a csókba. Oh, tehát ez tetszik... megjegyzem. De bármennyire is jól esik, gyanítom elaludtunk... és nekem Tsunade-anyónál van jelenésem ma reggel.
- Mennyi az idő....ahh...? - nyögöm, ahogy belém csusszan egyik ujja.
- Nem mindegy? - morogja a nyakamba. Ah dehogynem...
Kéjesen nyögdécselve fogadom magamba péniszét, és élvezettel simogatom, csókolom egész testét. Csodálatos vele...
Mély hangja, ahogy a nevemet nyögdécseli, és kicsinek szólít... ah ez mindennél csodásabb...
- Shi...Shikamaru..... - sóhajtom ahogy szétömlik testemben a gyönyör... és a nevének ízlelgetése csak fokozza ezt a különleges érzést...
- Naruto...
*
Tsunade-anyó persze semmit sem mond ezúttal sem. Csalódottan sétálok az utcákon. Shikamaru nem ér rá ma velem reggel edzeni, mert ANBU küldetése van. Kár... De azt mondta, ebédre visszaér. Remélem is...
Lábaim Iruka-sensei háza felé visznek önkéntelenül is, és az ajtaján kilépő alakot meglátva elrejtőzöm egy fa mögé. Kakashi-sensei? Oh, hát kibékültek? Elmegy a tanárom, és várok egy keveset, majd bekopogok pótapámhoz. Nem nyit ajtót.
Lehet, hogy nincs itthon? De akkor mit keresett a házában a jounin?
Megkerülöm a házat, és a hátsó ajtón belépve pillantok körül.
- Iruka-sensei... - hívom hangosan, és mikor már sokadik alkalommal mondom, az emeletről hallok valamit. Felsietek, és benyitok egy ajtón...
- Iruka-sensei... - nyögöm, és sápadtan dermedek kővé.
Beljebb lépve mérem végig Őt. Imádott pótapámat... ahogy az ágyon fekszik, mint egy rongybaba... Egy lepedőt terítek rá, óvatosan csavarom rá, és nagyon gyengéden, félve veszem a karjaimba.
- Naruto...
- Ne aggódj... elviszlek a kórházba... - mondom halkan, és könnyeim forrón folynak végig arcomon. Most képtelen vagyok gondolkozni...
A háztetőkön ugrálva, rengeteg chakrámat felhasználva, alig pár másodperc alatt odaérek vele. Óvatos voltam egész úton. Vigyáztam, hogy ne fussak össze senkivel...
Azonnal átveszik tőlem a medi-ninják, és én dermedten állok a folyosón.
Egy óra múlva kijön egy fehér ruhás nő, és megnyugtatóan mosolyog le rám.
- Ne aggódjon, semmi komolyabb. A hátán sok a vágott seb, de egyik sem túl mély...
- Akkor miért van ilyen állapotban? - nézek fel rá. Elkomorul az arca.
- Erről nem beszélhetek. Nyugodjon meg, és menjen haza. Még ma kiengedjük a kórházból...
Biccentek, és elindulok a folyosón...
- Naruto! - jön velem szemben jókedvűen Sakura, majd ledermed ahogy megpillant. - Megsérültél...? - rohan felém, és karjaimat megragadva néz végig rajtam ijedten.
- Ez nem az én vérem...
- Akkor kié? - rázza meg a vállaimat.
Megrázom a fejem. Nem árulom el neki. Faképnél hagyom, és elindulok megkeresni őt.
*
A háztetőkön ugrálva, őrjöngve keresem... ha megtalálom... azt nem éli túl!
*
Fáj az egész testem... lángol a bőröm. A démon chakrája kitör belőlem, és dühödten meredek rá, ahogy velem szemben áll, kezében a chidori szikrázik. Több sebből vérezve pillant rám, még sharinganos szeméről is levette a szemfedőt.
Kirobban testemből hatalmas erőm, és acsarkodva vetődöm rá. Már nem tudok uralkodni magamon...
- Miért...? Miért...? Miért...? - hajtogatom, miközben újra és újra nekirontok. Ő nem tud kárt tenni bennem, és sharingan képességeit sem tudja bevetni. A kyuubi magabiztosan kuncog... és bíztat, hogy tegyem meg. Meg is teszem... ha sikerül elkapnom.
- Nyugodj meg, Naruto... nem akarlak bántani... - próbál csitítani. Még hogy bántani? Feh...
Idegen emberek chakráját érzem közeledni, és felugrom egy sziklára. Három farkammal könnyedén meglegyintve a mellettem lévő tömböt, ami azonnal elolvad, mint fagylalt a tűző napon...
Hirtelen egy ANBU terem előttem a semmiből, hűvös tenyerét a homlokomra simítja.
A hideg, megnyugtató zsibbadás végigsimogatja testem, és lecsillapodom. De ami igazán használ... az ismerős illat.
Elhúzódva görnyedek össze, és saját erőből zárom vissza magamba a kyuubi chakráját.
- Bántotta Őt... - nyöszörgöm, ahogy erőtlenül rogyok a földre. Karjaiba vesz gyengéden, és vérző kezemmel kapaszkodom a köpenyébe.
Belépek az ajtón, amin sajnálatos módon nincs feltüntetve, hogy "Kakahi Hatake kapitány", tekintve hogy az ANBU-k többsége a saját társairól sem tudja, kicsoda.(Engem sem ismernek, így ha majd a főnökük leszek, ugyanúgy el fognak sétálni mellettem az utcán, s bár akkor már én, mint kapitány, tudni fogom, kiket rejt a maszk, tökéletesen ismeretlennek fogom nézni őket. Nem lesz megerőltető.) Egymást álneveken szólítjuk, vagy számokkal látjuk el...különleges helyzetben vagyok, hogy tudom, ki a főnököm. Ez egyben zavaró is, de hát így jártam.
Benyitok, és gondosan becsukom az ajtót, majd az asztalához kísérem, és hellyel kínálom magamat...pontosan az orra előtt, az asztal lapján. Talpam a lábai között helyezkedik el, ingerlő távolságban, és veszélyes közelségben.
- Hát ez azérz mégiscsak...- kezdi felháborodottan, de leintem. Megtehetem, erősebb vagyok. Csak a lustaságom miatt nem hívtam még ki, nem győztem még le és nem vettem még át a helyét, és ezt ő is pontosan tudja.
- Naruto holnaptól a tanítványom lesz. - mondom neki, mire lerántja porcelánmaszkját.
- Nem. - nyögi ijedten, féltőn.
- De.- válaszolok halálos nyugalommal.
- Ezek szerint...
- Igen.
Imádom, hogy félszavakból is értjük egymást. Mély lélegzetet vesz. Dühös, nagyon.
- Shikamaru, - suttogja, vagy inkább tátogja, nehogy valaki meghallja.- ugye tudod, hog ez minden szabályunk ellen vall? Hogy lehetetlent akarsz? Naruto soha nem lehet ANBU, ezt tudjuk. Épp ezért kiképzésen sem vehet részt.
- Ó, honnan tudhatnánk, hogy nem lehet ANBU?
- Felelőtlen, irányíthatatlan, meggondolatlan. Képtelen türtőztetni magát, befolyásolni az erejét. A parancsokat sorban megszegi, önfejű, és megállíthatatlan. - sorolja az érveket.
- Igen. Mi tudjuk ezt, mi, akik ismerjük. De senki más. Nem akarok belőle ANBU-t faragni. - hülye, azt hiszed, veszély közelébe küldeném? Minek nézel te engem?
-De a Kyuubi...
- Csak szeretném kiképezni. Előbb vagy utóbb úgyis túlszárnyal majd minket, mindannyiunkat. Ha másért nem, a démonróka ereje miatt. Inkább felügyelet alatt fejlődjön, mint anélkül. - zárom le a vitát. Elveszem a lábamat, és leszállok az asztalról. Kakashi máris felemelkedik, megragad és a falhoz ken. Hagyom neki.
- Ha csak haja szála is...
- Ne aggódj. - mosolygok rá pofátlanul. - Majd vigyázok rá. Különös bánásmódban részesítem...- perverz örömet okoz, hogy dühíthetem őt. Kiszabadulok a szorításából, és az ajtó felé indulok.
- A helyedben inkább Irukával foglalkoznék. Szegény kicsi ukéd biztos nagyon hiányol...- legalábbis az elejtett megjegyzéseiből erre következtetek, de neked ezt nem kell tudnod...
- Miről...?! - támadna újra, de leintem.
- Naruto már vár téged az edzőpályán.- és eltűnök.
Már csak a Hokagének kell bejelentenem. Persze, neki jóval árnyaltabban fogalmazokok, naruto edzőtársaként festem le magamat, megemlítem, hogy néhanapján néhány napra eltűnhetünk, ne aggódjanak. Borongós képpel ugyan, de megengedi. Hiába, a nőket is az ujjaim köré csavarom. És én még emlékszem, mi történt abban a székben...pillantásomat nem tudja hova tenni, és én rendezem az arcvonásaimat, mielőtt rájönne.
Nincs más dolgom, mint edzeni egy kicsit, és Narutót várni estére.
Mosolyogva nyitok neki ajtót, és máris a száját falom. Szinte elvesztem az aeszemet, mikor vele vagyok...nem bírok uralkodni magamon, olyan jól esik a közelsége...hogy velem van...hogy érezhetem. Úgy érzem, mindig letámadom. Ezen majd változtatok. Majd....Most pedig...
Kábán pihegve, összebújva pihenünk... isteni volt, újra. mintha alkalomról alaklomra jobb lenne. Összeszedjük maradék erőnket, és a vaxsorához látunk.
Szokása szerint csacog, de látom rajta, hoyg valami nem tiszta, nem tetszik neki.
- Történt valami? - kérdezem.
- Iruka-sensei... és Kakashi-sensei...mit tudsz róluk?
- Mi történt?- érdeklődök. Mennyit tudsz, kicsi ártatlanom? A hajába túrok, és ő beszámol nekem a mai napjának zavaró pillanatairól. szegénykém, jól összezavartak, mi?
- ...jól sejtem, hogy ők...? - hagyja nyitva a kérdést.
- Igen, ők egy pár voltak.
- Szóval most nem azok - mondja halkan.
- Pontosan én sem tudom, csak sejtem a dolgokat... amiket nem szeretnék veled megosztani.
- Miért? - a kis édes. Milyen haragos lett hirtelen. magamhoz vonom őt.
- Mert jobb, ha nem tudsz mindenről. Ezzel csak téged védelek, hidd el. Az Ő kapcsolatuk... más mint a miénk.
Ó igen...eléggé... Amennyire én tudom, a múltkor még gyengéd is voltam. na jah..Kakashi az ágyban legalább olyan tapintatos, mint egy náci rohamosztag.
- Miben más? Létezik másfajta kapcsolat is két férfi között?- kicsi naivám...
- Naruto...Hagyjuk ezt a témát. - terelem a dolgot- Maradjunk annyiban, hogy erről nem beszélhetsz senkinek. Ez csak rájuk tartozik.
- Rendben...- egyezik bele.
Úgyis tudom, hogy azon jár a kis buksid, hogy kiderítsd, mi az igazság. Épp ezért kicsit elterelem a figyelmedet róluk.
- Van egy klassz hírem. - mosolygok rá a régi, öreg, ám jól bevált Shikamaru mosolyával. Azonnal felélénkül.
- Mimimimimi?! Mondd el, ne titkold! Mi az? Mi történt?
- Naruto....ha szóhoz hagynál jutni...
- Bocsánat.- hallgat el, és hatalmas szemeket mereszt rám, belemászik a képembe. Megnevettet.
- Mostantól velem fogsz gyakorolni. Biztosan észrevetted már, hogy általában csak az erőm egy rész van kieresztve, a többit palástolom. Ez azért van, mert az átlagosnál sokkal nagyobb a chakrám.
Figyelmesen hallgat, bólint. Hogy írjam neki körül az ANBU-t, úgy, hogy megértse, de ne kiabálja világgá? Figyelembe véve az észjárását, és a logikáját, meg a gyors reagálását...
- ANBU vagyok. - közlöm vele, mire szó szerint leborul a kanapéról, ahová visszatelepedtünk.
- NYEKK. - közli a földről.
- Jól vagy?
- Nyekk. - jön az újabb, meglepett kinyilatkozás. Végül feltápászkodik, visszaül mellém.
- Fontos, hogy ezt soha, senkinek, semmilyen körülmények között ne áruld el. - Mivel az életemet is rád bíznám, ezért ezt is elmondom. Ha eljár a szája...nagy bajban leszek. De bízom benne. Kényszerítem magamat, hogy bízzak benne. Elvégre, mi most egy pár vagyunk.
- T...tényleg? Mármint...hű. És akkor most kiképzel engem is? ANB...- a szájára tapasztom a kezemet, és rosszallóan megcsóválom a fejemet. Ijedten néz rám. Elengedem.- izé...olyan erő leszek, mint te? és csinálhatom azt is?
- Igen. Sőt erősebb. És nem, ne csinálhatod. Nézd, kikönyörögtem- erős túlzással- hogy taníthassalak. ne légy telhetetlen. - mosolygok rá.
A következő pillanatban a földön fekszem, rajtam egy vidáman viháncoló, boldogsától őrült kis szőkével.
- És ténleg? Ezt el sem hiszem! Jaj, de boldog vagyok! mesélj, kérlek...JAJ! Hiszen nem is mesélhetsz! Nem baj, akkor csak taníts!
Be nem áll a szája egész este, és én boldogan hallgatom, mik a tervei a nagy erejével... még azt is meghallgatom, hogy vissza fogja hozni Sasukét..
Hát legyen. Akarja. Én meg majd segítek neki.
2008.10.30 01:52
Naruto:
Korán kelek, ahogy szoktam. Felülök, és szokásos mozdulattal venném le hörcsögös hálósapimat, amit már nem hordok. Ez a berögződés remélem elmúlik majd. Beletúrok kócos szőke fürtjeimbe, és ásítva pillantok körül. Mi ez a dudor mellettem?
Jah persze. Shikamaru. Az én... mim is? Mik is vagyunk mit tulajdonképpen? Hm. Mi egy pár vagyunk. Összetartozunk. Boldog vigyorral arcomon robogok a fürdőszobába. Gyors zuhany, fogaim sikálása a kedvenc gyümölcsizű fogkrémemmel, majd fésülködés. Küldök a tükörnek egy Lee-féle mosolyt, és a tükör is visszacsillantja fehér fogait. Dögööös.
Felkapok egy rövidnadrágot, és a konyhába sietek. Elkészítem a reggelit, majd behuppanok mellé az ágyba.
- Naruto... - mormogja álmosan, és fordul egyet. - Na nem bánom, ha megint azt csináljuk, mint a múltkor, mikor bevetődtél mellém... - motyogja, de hallom a hangján hogy mosolyog.
Kuncogva csomagolom ki fejét a takaró alól.
- Jó reggelt - csókolom meg, és kirángatom az ágyból. - Gyere, csináltam reggelit! Nekem utána el kell mennem edzeni, de ígérem, vacsorára visszajövök. Eszünk rament vacsorára? - csacsogom, miközben a konyhába vonszolom. Álmosan ásítva követ. - Átvigyem hozzád?
- Naruto... - hallom mély hangját. Hm? Felé fordulok, arcán különös kifejezés.
- Mi a baj? - lehet hogy nem szereti a rántottát? Vagy valami rosszat mondtam?
Magához rántva csókol meg hevesen, majd a lábaim alá nyúlva vesz ölbe. Kissé meglep, de nem bánom. Nagyon nem... Hevesen dobogó szívvel várom a folytatást...
Letesz az ágyra, lecibálja rólam a kis nadrágomat, és kéjesen kóstolgatja testemet. Nyöszörögve, remegve élvezem amit velem tesz. Ah te jó ég... már egy pillantással is fel tud izgatni... hát még ezzel...
Én is viszonzom a finom kényeztetést, de újra fölém kerekedve kezdene felkészíteni, ahogy tegnap. Nem... most én jövök, hiszen megígérte. Ahogy fölé kerekedem, csalódottan sóhajtva fordul hasra.
Végigsimítom a testét. Gyönyörű izmos és napbarnított. Elbizonytalanít... nem tudom mi jön most.
- Izé... Mist mit kell csinálnom? - kérdezem tétován.
- Ami jól esik. - válaszolja, és mély hangja azonnal megnyugtat. - Ne félj... ha valamit nem jól csinálsz, majd szólok.
- Éld csak ki magad... - teszi hozzá súgva. Megborzongok és felnyögve simogatom meg izmos combjait. Ez annyira izgató... hogy itt fekszik előttem, és bármit megtehetek vele...
Hm... hol is kezdjem... Felidézem magamban amit velem csinált tegnap, és egy kicsit kiegészítem. Elvégre azt tehetek vele, amit csak akarok nem?
Végigsimogatom csodás testét, és ahogy hozzáérek, bizsereg a tenyerem. Csodálatos... Nyakát harapdálom és csókolgatom, majd egyre lejjebb haladok. Lapockájának bőrét kóstolgatom, és körmeimmel finoman végigkaristolom a hátát. Megborzong alattam és felsóhajt. Ez...ah annyira izgató... Lassan végignyalom a gerince mentén, és egyszerűen nem tudok betelni vele. Gyönyörű, izmos teste van...
Ahogy leérek a kritikus részhez, elbizonytalanodom. Valahogy nem jó ez a fordított dolog... de ha már belekezdtem, végigcsinálom. Teljesen leutánozva előző esti mozdulatait tágítom, végül egy elfojtott nyögéssel hatolok belé. Remegve kapaszkodom a csípőjébe. Ahh...még soha nem éreztem ilyet... Lassan mozogni kezdek, majd egy idő után a hátára fordítom, ahogy tegnap ő tette velem és közben kezemmel férfiasságát masszírozom. Megérzem ujjaimra csordulni magját, és nyögését hallva összerándulok én is.
Zihálva rogyok le mellé, és karjaiba bújok. Szerintem nem csinálom többet. Az sokkal jobb, amikor ő a seme...
Puhán puszilgatjuk egymást, és engedünk magunknak egy kis pihenőt, mielőtt ki-ki a dolgára siet.
Első utam Tsunade-anyóhoz vezet. Amikor meglát, már fel is sóhajt, de türelmesen mosolyog rám. Tudja mit akarok, mondanom sem kell neki.
- Naruto... légy türelemmel. Vannak információink, és elképzelhető, hogy...
- Nem! - morgom. - Nem vagyok türelmes! Sasuke annak az őrültnek a karmaiban van! Vissza kell hoznom...
- Tudom! - dörren, majd ellágyulva néz rám. - Menj edzeni... majd értesítelek, ha többet tudok mondani.
- De...
- Elég!
Na jó, nem feszítem tovább a húrt. Elköszönök, és a gyakorlópályára sietek. Még nincs itt senki, így egyedül kezdem el. Ero-senin már elutazott, így csak Kakashi-sensei foglalkozhat velem, de Ő még nincs itt. Sebaj. Bemelegítek, majd a közelharcot gyakorlom... kunai kések dobálása, shurikenek, aztán egy farönköt támadok le. Kár hogy nincs itt Lee. Vele imádok gyakorolni. A szuszt is kiverjük egymásból...
Megérkezik Kakashi-sensei is. Kissé morcos, és nem sokat beszél. Mi lehet a baja? Próbálom jókedvre deríteni, és végül hajlandó egy kicsit thai-jutsut gyakorolni velem. Boldogan vetődöm felé. Imádok edzeni, mert minden alkalommal fejlődöm. És akkor egyre közelebb és közelebb kerülhetek Sasukehez.
- Sakura? - kérdezem, miközben egy rúgást hárítok.
- Tsunade-samával dolgozik ma a kórházban - válaszolja, és elgáncsolva ken a földre. Egy elegáns ugrással termek talpon és újolt erővel vetem rá magam. Ügyesen félrehajol ütéseim elől, majd felsőmet megragadva dob át a vállán. A földhöz kenődve ugranék fel, de nem engedi el a felsőmet. Pusztán a kezével úgy leszorít a földre, hogy meglepődöm. Mennyire erős... Fekete szemével a félrecsúszott felsőmből kilátszó vállamat nézi.
- Mi a baj? - kérdezem meglepetten felnézve rá. A szemembe nézve enged el, és felállva porolom le magam.
- Jól vagy? - kérdezi halkan.
- Persze! - vigyorodom el. - Egy kis esés meg sem kottyan...
- Nem erre gondoltam. - rázza meg a fejét, és a vállamra mutat. - Lefeküdtél vele, ezért kérdeztem.
Mi van ott? Félrehúzom a ruhát, és oh... ez harapásnyom. Észre sem vettem mikor csinálta.
- Öhm... - pirulok el. - Jól vagyok...
- Nem bántott? Nem okozott fájdalmat? - hajol közelebb, mélyen a szemembe nézve. Na jó...remélem azért azt már nem fogja megkérdezni, hogy hogyan csináltuk meg ilyenek...
Zavartan pirulok el még jobban...
Vállamra teszi egyik kezét.
- Naruto... nézz a szemembe. - megteszem, és megismétli a kérdést.
- Nem... nagyon gyengéd volt... és kedves. - mosolygok rá. - De miért kérdezel ilyeneket, Kakashi-sensei? Zavarba hozol...
Felsóhajtva rázza meg a fejét.
- Mert kedvellek, és nem akarom, hogy bajod essen. - válaszolja felegyenesedve.
- Ugyan mi bajom eshetne? - mosolygok rá, és a késeimet kezdem összeszedni a földről. - Shikamaru sosem bántana senkit sem... csodálatos és kedves ember. Örülök, hogy egymásra találtunk... - lágyul el tekintetem, és álmodozva pillantok a felhős égre, amit úgy szeret nézegetni...
Összeszedem a késeimet és shurikenjeimet, elrakom, majd várakozva fordulok felé. Ő még mindig ugyanott áll, tágra nyílt szemmel néz rám.
- Végeztünk mára? - kérdezem. Biccent.
- Remek! Mennem kell amúgy is, mert ma Iruka-senseijel ebédelek - vigyorgok rá, és búcsút intve indulok el.
- Naruto... várj!
Megtorpanva nézek vissza rá, és zavartan csücsörítek.
- Hm?
- Én is veled tartok - lép mellém.
*
Belépek Ichirakuhoz, és hangosan köszönve vetődöm a mosolygó Iruka-sensei melletti székbe. Beleborzol a hajamba, de keze hirtelen megtorpan és ahogy hátam mögé néz, lefagy arcáról a mosoly. Mi az?
Megfordulok, és csak Kakashi-senseit látom belépni.
- Szervusz Iruka... - köszön neki, de Ő csak dermedten ül tovább. Végül leveszi kezét a fejemről, és hűvösen biccent neki. Mi történt? Amikor elmentem Konohából, nem voltak ilyen rossz viszonyban...
Megvonom a vállam, és elkezdem mesélni pótapámnak a mai edzést, de hirtelen felpattan ahogy Kakashi-sensei leül mellé a másik oldalára, és átül a baloldalamra. Mi az? Milyen kedves! Biztosan azért tette, hogy Kakashi-sensei mellém ülhessen és Ő is hallja amit mondok!
Folytatnám tovább a mesélést, de egy mély hang félbeszakítja mondandómat.
- Ne menekülj előlem... - morogja halkan Kakashi-sensei.
Elhallgatok. Na jó, itt valami nem stimmel.
Iruka-sensei elfordítja arcát.
- Azt csinálom amit akarok. Már nem tartozom neked engedelmességgel. Nem tudsz többé megzsarolni... - válaszolja, és hajamba borzolva köszön el tőlem. Mire pislantok egyet, eltűnik. Az ebédjéhez hozzá sem ért.
Mi folyik itt?
Kakashi-sensei szó nélkül pattan fel, és elviharzik Ő is.
Hajamba túrva nézek tanácstalanul Ichirakura, aki úgy tesz, mintha semmi sem történt volna az előbb.
Furcsa...
*
Megnyomom a csengőt, és szinte azonnal nyílik az ajtó.
- Szia! - mosolygok vidáman a rám mosolygó Shikamarura. - Meghoztam a vacsorát.
- Szia... - enged be, és ahogy becsukódik a bejárati ajtó, egész testével szorít gyengéden hozzá, és éhesen csókolja, falja ajkaimat. Sóhajtva feledkezem bele a csókba, az ételes dobozok halkan koppannak a padlón... Átölelem a nyakát, és lábaimat derekára kulcsolom. Kéjesen dorombolva dörgölőzöm hozzá, és merevedését érezve felforrósodik a bőröm... Fenekembe markolva tart meg, és felvisz a lépcsőn. Huppanunk az ágyban, és zihálva cibáljuk egymásról a ruhákat. Róla nem sok mindent kell...
Felhördül, ahogy a hátára döntve nyalom végig mellkasát és hasát. Hajamba túrva simogatja fejbőrömet, ahogy számba veszem merevedését...
Nem sokáig bírja, maga alá teper, gyengéden végigcsókolja és harapdálja testemet, ő sem hagyja ki a kedvenc részemet...péniszem kényeztetését ajkaival, majd óvatosan tágítva hatol belém.
Nyöszörögve élvezem... annyira jó vele szeretkezni...
Egymás nevét kiáltva, összekapaszkodva jutunk el a fellegekbe. Ah istenem...
Csodálatos...
Kábán pihegve, összebújva pihenünk...
Ahogy megszűnik remegésünk és lehiggadunk, az étkezőben nekiülünk a vacsorának.
Kellemesen beszélgetünk közben. Kérdezem a napjáról, amit szűk két mondattal elmesél. Unalmas lehetett... szegény.
Én is beszámolok a mai napról, majd kissé zavartan torpanok meg az evésben. Azonnal felkapja a fejét, és összes idegszálával figyel.
- Történt valami? - kérdezi komolyan.
- Iruka-sensei... és Kakashi-sensei... - kezdem tétován, és elkomorul a tekintete. - mit tudsz róluk?
- Mi történt?
Hajamba túrva borzolom meg fürtjeimet, majd nagy levegőt véve mindent elmondok neki ami történt. Nem szép dolog kibeszélni a barátokat, de benne megbízom. Senki másnak nem mondanám el.
Megcirógatja az arcomat, és komolyan néz a szemembe.
- ...jól sejtem, hogy ők...? - fejezem be tétován.
- Igen, ők egy pár voltak - biccent.
- Szóval most nem azok - motyogom. Hát nem is úgy festettek...
- Pontosan én sem tudom, csak sejtem a dolgokat... amiket nem szeretnék veled megosztani.
- Miért? - csücsörítek bosszúsan.
Gyengéden mosolyogva húz magához és puhán megpuszilja az orromat.
- Mert jobb, ha nem tudsz mindenről. Ezzel csak téged védelek, hidd el. Az Ő kapcsolatuk... más mint a miénk.
Csodálkozva nézek rá.
- Miben más? Létezik másfajta kapcsolat is két férfi között?
- Naruto... - sóhajtja és az ölébe húzva puszil meg. - Hagyjuk ezt a témát. Maradjunk annyiban, hogy erről nem beszélhetsz senkinek. Ez csak rájuk tartozik.
Biccentve simulok karjaiba, és puszikat hintek a nyakára.
- Igen...- leheli nagyon halkan. Olyan..nem is tudom, milyen. Kedvtelve, gyengéden nézem, puszit is kap. Mikor lettem én ennyire fogékony az ukéim érzelmeire? Azt hiszem, csak ő hozza ezt ki belőlem. Csak...ő.
- Lazítsd el magad.- mondom neki, és ő lehanyatlik a párnára. Óvatosan, lassan hatolok belé...tudom milyen érzés, ezért igyekszem óvni a fájdalomtól. Nyöszörögve lélegzik, de hangja csak tompán jut el hozzám, részint a párna, részint a saját gyönyöröm miatt. De észnél kell lennem. Nagyon! Igyekszem simogatni, becézni, elterelni a figyelmét.
- Semmi baj...semmi baj... próbálj meg ellazulni... - mondom, és kicsit megállok. Szokja csak. Most jön a neheze...ha most rossz élményt kap, soha többé nem fogja engedni... nagyon oda kell figyelnem, koncentrálnom...és nem figyelembe venni azt a kéjesen forró, feszítű érzést, ahogy körülölel...jaj. Várok még pár pillanatig, majd tövig beléhatolok. Felnyögök a gyönyörtől, ő pedig összerezzen alattam.
- Jól van... A nehezén már túl vagyunk... - mondom neki, mire kicsit felenged. Már nem olyan görcsös. Jó....ez jó. Kicsit hagyom, hagy szokja az érzést, majd lassan mozogni kezdek benne, és imádkozok, hogy megtaláljam azt a pontot... talán jobbra...vagy balra... és igen! Kéjesen, meglepetten nyög fel alattam, testén végigcikázik a gyönyör...érzem. Folytatom a mozgást, igyekszem oda célozni a lökéseimet...és már ő is velem mozog. Ez...gyönyörű...fantasztikus...túl jó...
- Shikama...ahh...Shikamaruhhh... Ah...ez...nahhgyon...jóhh... - nyögi, hörgi, sikoltja, és ez az utolsó csepp. Muszáj...megállnom.
- Muszáj... mert mindjárt elmegyek... csak egy pillanat... - Muszáj megállnom. Lihegve, szuszogva borulok a nyakába. Túl szűk nekem. Ráadásul...az én önuralmam sem véges... Ujjai az enyémekre csúsznak. Ez..nagyon jól esik. Még senki nem volt ilyen közvetlen, barátságos velem...mintha az egész nem csak a szexről szólna. Bár...neki nem is csak arról szól...és nekem? A próblémát újra elnapolom, inkább térdelő helyzetbe rántom, és úgy megdugom, mint még soha, senkit. Nem bírok magammal, éreznem kell őt, minden részét, minél mélyebben!
Velem együtt kéjhörög, és ez a legfantasztikusabb, amit valaha hallottam. De látnom kell a szemeit. Látni akarom! A hátára dobom, és máris ismét rámászok. Igeeeeeeen! Gyönyörű a kéjtől eltorzult arca. A vállába harapok...ez meglátszik majd... Megcsókolom. Mintha újra lélegeznék, hosszú fuldoklás után. Kezem a férfiassága után kutat, és meg is találom érzékeny pontját.
- Ahh... Nehh... Shikamaru....- suttogja, és abban a pillanatban elélvez. Imádom a kezemen lefolyó magját, a csókját, a kielégüléstől besötétült szemeit....most pont olyan, mint az éjszakai égbolt...milyen érdekes... imádom az ízét, ahogy szorító kis lyuka körülölel...követem őt a boldogságba, és együtt szárnyalunk a vakító fehérségbe...
Mikor kicsit magamhoz térek, mellé gördülök. Remegünk, mint béka a gyümölcszselében! Istenem ez csodálatos...remek érzés!
Azon kapom magam, hogy a nevét ismételgetem...mindig csak a nevét, mindig ugyanazt, de sosem ugyanúgy! Ízlelgetem, mélyen, magasabban...mindenhogy csodálatos. Simogatom és becézgetem...jól esik ezt tennem.
Elkábultan, álmosan, boldogan pislog rám, puszit ad, és már alszik is. Mondom, olyan, mint egy macska. Imádnivaló, bújós kiscica. Hozzámdörgölődzik, elhelyezkedik, átölel. És én nem avgyok képes sem itthagyni, sem elzavarni.
Soha, senkivel nem aludtam még együtt. Azt hiszem, ez tényleg nem sima szex-kapcsolat lesz...ez ijesztő. De most boldog vagyok, mert megérte várni. Ez az utolsó gondolatom, mielőtt elalszom.
Másnap reggel arra ébredek, hogy egy test csapódik mellém.
- Naruto...- morgom, és hasra fordulok. Vajon ez állandó szokásává fog válni? Hogy reggel így ébreszt? - Na nem bánom, ha megint azt csináljuk, mint a múltkor, mikor bevetődtél mellém...- morgom halkan, de jókedvűen, mire egy kuncogás a válasz.
Leszedi a fejemről a takarót, és megcsókol. Időm sincs felocsúdni, máris kézen fog, és húzni kezd.
- Gyere, csináltam reggelit! Nekem utána el kell mennem edzeni, de ígérem, vacsorára visszajövök. Eszünk rament vacsorára? Átvigyem hozzád? - kérdezi, és egyszerűen nemm tudok betelni édes kisfiúságával. Ugyanakkor ijesztő... még nem volt komoly, lelki kapcsolatom senkivel. Nem akarom bántani....őt nem. Közben elnézem ringó járását, csípőjét...
- Naruto...- nyögöm, mire rám mereszti hatalmas, kékszín szemeit.
- Mi a baj? - kérdezi, és beharapja a szája szélét... a francba. Magamhoz rántom, és reggeli helyett az ajkait kóstolom meg. Nem ellenkezik. És én visszacipelem a szobába, hogy újra a magamévá tegyem őt... végigkóstolom újra és újra, hiszen teljesen megunhatatlan ízei vannak! Hagyom, hogy ő is kényeztessen, majd ismét fölé kerekedek, és bejáratának tágításához fognék, mikor kicsúszik alólam, és finoman hátradönt. Hja persze... most ő jön. Kicsi, csalódott sóhajt hallatok, majd önként hasra fordulok. Mit ne mondjak, az irányító szerepet jobban szeretem. Azt hiszem, ő tipikusan uke. Nem is fogja élvezni annyira, hogy irányítania kell, és én gonosz módon még rá is fogok játszani erre. De hagyom, hogy kipróbálja ezt a szerepet is.
- Izé...- kezdi már...gonosz mosoly terül szét arcomon, de ez rejtve marad előtte. - Most mit kell csinálnom?
- Ami jól esik. Ne félj..- nyugtatom meg. - Ha valamit nem jól csinálsz, majd szólok. Éld csak ki magad...- suttogom neki, mire ő felnyög. Ó igen. A teljes kihasználhatóság nagyon izgató tud lenni...
Bátortalanul kezd neki, viszont elég ügyesen. Fogalmam sincs, abban az eksztázisban hogy tudott még erre is figyelni, de leutánozza, amit én csináltam vele. Oké, Kakashi hazudott, és nem csak neki van Sharinganja az Uchihákon kívül. Ez a fiú nagyon tehetséges! Ha a jutsuk tanulásában is ennyire jó...hm. Azt hiszem, van egy új ANBU tanítványom...
Közben persze a megfelelő részeknél odaadóan nyögdécselek. Hiába na, ez a nagy eszem, ez akkor is jár, amikor épp dugok valakivel... én már megszoktam.
Naruto végig tanácstalanul, feszélyezve érezte magát...nem tudta, mit kell csinálni. Segítettem neki, és hagytam magam. Mikor már bennem volt, bátrabb lett, de ez a szerep nem hozott neki olyan orgazmust, mint a tegnap esti. Bár ismét láthattam elsötétülni a szemit, és ez azért megérte. Mint mondtam, ő kifejezetten uke.
Elbúcsúzunk, és én Kakashihoz igyekszem. Meg kell győznöm őt Naruto alkalmasságáról. Ha ANBU nem is lesz, de kiképzem. Nem hagyhatok veszni egy ilyen tehetséget!
2008.10.29 11:06
Naruto:
Ajkai a nyakamra tapadnak, és finom harapdálását érezve reszketegen sóhajtok fel. Izzik az egész testem... nedves csíkokat rajzol mellkasomra, mellbimbóimra, és finoman végigszánt bőrömön fogaival is. Elbűvölve figyelem, és nyöszörögve kapaszkodom az ágyneműbe... ah istenem ez nagyon jó...mmmhhh...
A hasam érzékeny bőrénél már nem bírom... kezembe nyöszörögve remegek mint a kocsonya... ahhnyirahh ahh jóhhh...
Ujjait az alsónadrágomba akasztva kezdi lassan lehúzni, de én vállát megszorítva hívom fel magamra a figyelmét. Vágytól ködös, örvénylő tekintettel néz fel rám kérdően.
- Azt mondtad, amit te, én is... - motyogom pirulva. Értetlenül pislog rám. Mit nem lehet ezen érteni? Most szeretkezünk... és én viszonozni szeretném neki ezt a csodát, amit velem művel...
Egy gyors mozdulattal hanyatt döntöm, és fülé térdelve nézek le rá.
- Most... én jövök... - susogom kissé bizonytalanul. Jobbat nem tehetek, hát leutánzom amit velem művelt. Finoman megcsókolom, hajából kicsempészem a szalagot, és a párnára omló fürtök közé bújtatom ujjaimat, miközben szájának forróságát térképezem fel. Oh...olyan jó vele csókolózni...
Nyakát végignyalva és harapdálva haladok lejjebb, mellbimbókat is kezelésbe veszem... hasának minden kockáját megkóstolom, mint a csokoládét. Selymes a bőre, izmai pedig kőkeményen feszülnek alatta. Ujjaim végigsiklanak testén, ismerkedem vele. Izmos karok, széles vállak, mellizmok és lapos has, vastag kötegek feszülnek combjain... Hihetetlenül férfias... és izgató. Merevedésére siklanak ujjaim, majd lágyan megnyalom. Hörögve kapaszkodik az ágyneműbe, és arcán csodálatos arckifejezés... Boldogan dobogó szívvel figyelem, és ajkaim kövé véve kezdem kényeztetni. Hangos nyögései, vergődése alattam... nagyon izgató.
Hirtelen maga alá teper, és hasra fordít, forró nyelvét érzem hátamon, ahogy lassan végignyal. Borzongva nyögdécselek, dorombolok... ez nagyon jó... csináld még...
Lassan lehúzza rólam az alsónadrágom, aminek szívből örülök, tekintve hogy már nagyon szűk. Mellkasom alá nyúlva húz fel térdelő helyzetbe, és fenekemen érzem kezeinek gyengéd simogatását, ajkainak forróságát, majd OTT is. Zavartan hunyom be szemeimet, de pokolian élvezem, ahogy finoman kényeztet... ah... nyelvével gyengéden, majd ujjaival... enyhe feszítő érzés... tudom mit csinál, hiszen többek között elmagyarázta ezt is. Felkészít, hogy ne fájjon a behatolás. Nyögdécselve élvezem, mert kellemes amit csinál. Nagyon is...
Egy erőteljes mozdulattal nyom vissza az ágyra, és hátamhoz simul egész teste. Milyen forró... perzsel, szinte éget a bőre...
- Készülj, kicsi. Akarod? - súgja a fülembe nyalva. Beleremegek... - Most szólj, ha még nem...
Vállam fölött hátrapillantva nézek sötét szemeibe.
- Igen... - súgom elpirulva. Arcán érzelmek suhannak keresztül, amelyek elemzésére jelenlegi állapotomban képtelen vagyok, de a lényeget így is látom. Ellágyulva néz engem, és finom puszit ad ajkaimra.
- Lazítsd el magad... - súgja. Biccentve ejtem fejem a párnára, és merevedését érzem a fenekemen. Lassan, óvatosan vezeti belém, arcát nyakamba temetve. Feszítő érzés, és egy bizonyos pontig még csak nem is fájdalmas, de aztán már az. Nyöszörögve fújom ki lassan a levegőt, görcsösen a párnába kapaszkodva. Gyengéden simogat...
- Semmi baj...semmi baj... próbálj meg ellazulni... - susogja türelmesen. Megtorpanva hagy rá időt, és ahogy kezdem megszokni, már enyhül is a fájdalom. Nyakamba szuszogva vár, majd egy hirtelen mozdulattal mélyen belém nyomul.
Felnyögve szorítom össze szemeimet... ez is fájt, de már nem annyira.
- Jól van... - nyögi mély hangján. - A nehezén már túl vagyunk...
Kiengedem görcsösen ökölbe szorított kezeimet, és felsóhajtok. Nem is volt olyan vészes...
Még vár egy kicsit, közben vállamat puszilgatja, testemet simogatja meleg tenyerével.
Lassan megmozdulva húzódik kissé ki belőlem, majd vissza... és ekkor... felnyögve nyílnak tágra szemeim a csodálkozástól. Persze erről is beszélt nekem... hogy ha belül hozzáér a nemtommimhez a péniszével, az jól fog esni, de ez... felülmúlja a várakozásaimat. Minden egyes alkalommal, ahogy újra és újra mélyen elmerül bennem, testemen vad zsibbadás zsizseg végig, és szinte löktet az egész ágyékom, hasam...
Pénisze kitölt és feszít... mégis annyira jó...
Hangos nyögései, hörgése csak fokozza bennem ezt az egészet. Behunyt szemekkel nyögdécselve veszem fel a ritmusát, és dörgölőzöm hozzá, élvezettel dorombolva. Még... még... még...
- Muszáj... mert mindjárt elmegyek... csak egy pillanat... - nyögi a nyakamba, és szuszogva, zihálva vár.
Mellettem támaszkodó kezére simulnak ujjaim, és megnyugtatóan simogatom meg. Pihegve várok, bár legszívesebben nyüszítenék már...
Újra megmozdul, csípőmet megragadva ránt térdelő helyzetbe, és mélyen belém nyomulva kezd el erőteljes lökésekkel magáévá tenni.
Kéjesen nyögdécselve csatlakozom mély morranásaihoz, hörgéseihez...
Csalódottan felnyögve nézek rá, amikor kihúzza magát belőlem, majd meglepetten nyekkenek, ahogy a hátamra fordít és újra belém hatol. Nyögve feszül ívbe a testem... ahh istenem de csodálatos...
Átölelem a nyakát, és vadul esik ajkaimnak, egyik keze péniszemre siklik.
- Ahh... - szakítom félbe a csókot. - Nehh... Shikamaru....- nyögöm abban a pillanatban, amikor szétrobban ágyékomban a soha eddig nem érzett hatalmas gyönyör.... amihez forróság társul...
Kábán kapaszkodom nyakában, ő felhördülve rándul össze... Nedveinktől síkos testünk egyszerre rángatózik, s kéjtől mámorosan nézünk egymás szemébe.
Együtt szállunk...
Rám rogyva présel az ágyba, majd mellém gördülve szorít magához. Remegünk mindketten az átéltektől...
Karjaiba simulva bújok hozzá, és pihegve hallgatom zihálását, és mély hangját, ahogy a nevemet súgja... minden alkalommal másképp, és mégis ugyanúgy. Becézget és simogat...
Kedvesen mosolygok fel rá, és gyengéd tekintete elbűvöl teljesen.
Puhán megpuszilom határozott vonalú, szép száját, és vissza fészkelődöm karjaiba.
Néhány pislogás, és már el is merülök az álom meleg sötétségében.... és Shikamaru karjaiban.
2008.10.27 23:23
Shikamaru
- Re...rendben... – mondja és már rá is vetem magamat a szájára. Mohón csókolom, mindenem őt kívánja. Az agyam utolsó zsigerei is utána vágynak. Hirtelen csak elhúzódik, hatalmas, kék szemeit rám mereszti.
- A...a hálószoba... – mutatja, és éhesen bámulva megyek utána. Türelmetlen, megfogja a kezemet, úgy húz. Mintha bizonytalan lenne, és azért siet…ez általában nem érdekelne…de ő más. Nagyon más. Nem tudom, honnan van ennyi önuralmam. De évekig hanyagoltam ezt a tulajdonságomat, tehát… csak szépen, ahogy a csillag megy az égen. Hogy rohadjon meg az kőkemény… elhatározásom.
Vetkőzni kezd, de még mindig bizonytalan. Látom rajta, hogy élvezi…valahol…mélyen. Hozzám simul, és vetkőztetni kezd. Átölelem a derekamat, magamhoz vonom. Imádom érte. Nohát, milyen összeszedettek a gondolataim…de ha egyszer melegem van…pláne, hogy a számba suttogja: segít. A nyakába hajolok, és a nevét suttogom. Megszabadulok a teljesen felesleges holmijaimtól, pláne az övéitől, és remegve sistereg össze a bőrünk. Lassan haladunk az ágy felé, majd magamról megfeledkezve lököm le rá. Ő hatalmas, ijedt szemekkel figyel, de a vágy nem tűnt el…ó nem. Fölé térdelek, és megsimogatom.
- Semmi baj...- mondom neki, és kezeimet a szám veszi át.
Megharapdálom a nyakát, mellbimbóját, kidolgozott hasfalát… mindenhol más ízű, mindenhol finom. Mint egy különösen ízletes sütemény. Mielőtt lehúzhatnám a boxerét, keze a vállamra feszül. Baj van? – kapom fel a fejem kissé kótyagosan. Megrészegít az illata. Rám mosolyog.
-Azt mondtad, amit te, én is…- mondja, de nagyon értelmes képet vághatok, mert hirtelen maga alá fordít. Ügyes mozdulat…
-Most… - néz bizonytalanul, mégis egyfajta határozottsággal- én jövök.
És én hörögve hagyom magam… isteni kis tanítvány… remek fiú…csodás testtel. Miután kikéjelegtem magam, ismét fordulunk. Finoman hasra nyomom, végigcsókolom a hátát, a gerince mentén. Olyan, mint egy macska: szinte dorombol.
Megszabadítom a fehérneműjétől, és térdre húzom. Finoman szétválasztom a két édes, kemény kis félgömböt, és bejáratát kezdem kényeztetni.
Imádom, ahogy nyög. Komolyzene füleimnek, de lehet pop, vagy rock-and- roll is… Teljesen tök mindegy.
Végül elérkezünk a kritikus ponthoz, ahonnan nincs szépítés. Visszanyomom hasra, a lábait széthúzom. De a füléhez odahajolok még… most még vissza tudom fogni magamat…
-Készülj, kicsi. Akarod? – belenyalok a fülébe, mert nem bírom ki. – Most szólj, ha még nem…
De javaslom, akard…mert nagyon csúnyán nézne ki a nadrágom azzal a lelohaszthatatlan merevedéssel.
2008.10.26 23:19
Naruto:
Lefogja a kezeimet, és már kezdem összeszedni az erőmet, hogy ellenálljak, még ha elolvadok érintéseitől és csókjaitól, akkor is...
- Naruto... - súgja lágyan, és meglepetten pillantok fel rá. Kedvesen mosolyog le rám a régi Shikamaru, és azonnal megnyugszom... Hiszen Ő a barátom... sosem bántana...
- Nem akarlak bántani. Tényleg. - csillapít le mély hangján. - Semmi rosszat, borzasztót, vagy különösen fájdalmasat nem akarok veled tenni. Csak szeretnélek szeretni. Megengeded?
Sze...szeretni...?
- Én lennék...a te...ukéd? - kérdezem halkan.
Elgondolkozik a válaszon, sötét szemei gyengéden csillognak.
- Igen, azt hiszem. - súgja. - Tudod... ha tudnám, hogy hozzám tartozol, sokkal könnyebb lenne lassan haladnom.
Hozzá tartozni?
Vajon tudja miket beszél? Hogy ezek a szavak mennyire fontosak és milyen mély tartalmuk van?
Shikamaru nem ostoba...
És amit kapok tőle... az pont az, amire egész életemben vágytam.
Szeretet.
Valakihez való tartozás.
Ezek a szavak neki ugyanazt jelentik, amit nekem?
Érzelmek nélkül semmit sem ér a szeretkezés, ezt mondta Iruka-sensei. De én érzek... érzem...
Olyan erős vonzalmat, amilyet még soha... jó vele. Kedves, gyengéd és figyelmes. Ő Shikamaru... Aki mindig segített nekem, aki támogatott és nem bántott soha. Aki a küldetésen segített Sasukét visszahozni, és életét áldozta volna a küldetésért. Ő az, aki a kórházban először látogatott meg... Shikamaru...
- Pontosan...akkor mit is kellene csinálnom? - kérdezem félénken. Kedvesen mosolyog le rám.
- Még semmit. Hagyd magad, csak ennyit kérek. De ha akarod, veheted tanulásnak is. Amit én teszek veled, azt te is megteheted velem. Korrekt?
Én is vele. Rendben, ez menni fog. Ha fájdalmat okoz, majd jól kupán vágom. Elmosolyodva biccentek.
- Igen igen! - válaszolom, de megszeppenek, ahogy ajkaimhoz hajol. Közelsége egyszerűen... bódító.
- Akkor... mi lenne, ha az elméletet most gyakorlatba fektetnénk? - mondja halkan, és mély hangjába beleremeg az altestem, és férfiasságom már bizsereg is.
- Re...rendben... - motyogom elpirulva, és már érzem is finom csókját, forró, kutató nyelvét... ujjait hajamban...
Ajkaim sóvárogva bizseregnek. Széles vállaira simítom kezeimet. Oh...finom ez a csók...nagyon...
Átölelem a nyakát, és mélyen magamba szívom finom, kesernyésen friss illatát, és testének forróságát, ami szinte átsüt a ruháin. Levegőért kapkodva szakítom félbe a csókot, és kérdően nézek rá.
- A...a hálószoba... - mutatom az ajtót, és kimászva öléből pillantok le rá. Mélyen a szemembe nézve áll föl, ajkain sejtelmes mosollyal. Megfogom a kezét, és húzom magam után. Meghoztam a döntést. Akkor miért érzek még mindig bizonytalanságot?
Jaj Naruto... szedd már össze magad.
Az ablakon beszűrődő holdfény ezüstös fényében állok meg, és felpillantok rá. Ez most más, amikor először kerültünk intim közelségbe... Mert most tudom mit miért teszünk...
Sötét szemei vágytól örvénylenek, és megborzongok... Annyira felhevíti bőrömet már a pillantása is.
Leveszem a pólómat, rövidnadrágomat. A fehérneműmet már nem tudom, mert hozzám lépve öleli át derekamat, és megcsókol. Ellenkezés nélkül simulok hozzá, és mellényébe kapaszkodom. Hm...
- Segítek... - súgom ajkaiba, és a mellényének cipzárját lehúzom. Morran valamit, és nyakamba csókolva rángatja le magáról türelmetlenül a chounin mellényt. Felsóhajtok, annyira jól esik ahogy nyakamat harapdálja... Ez jó...
Ujjaim fekete ingének gombjait matatják, de ő gyorsabb nálam, így kezeim már az izmos mellkasra simulhatnak.
Egész testében hozzám simulva csókol meg újra, és meglepetten nyögök fel, ahogy meztelen, forró bőrünk összeér. Észre sem vettem, mikor vette le a nadrágot meg úgy egyébként mindent...
Hátamra simul meleg tenyere, és végigbizsergeti az egész gerincemet... ah ez kellemes...
Egy lökést érzek, és az ágyra zuhanok. Meglep ez a vadság, és a már fölöttem térdelő férfira nézek tágra nyílt szemekkel. Megnyugtató mosolyt kapok.
- Semmi baj... - súgja, végigsimítva testemen kezeivel és tekintetével. Behunyt szemekkel nyögök fel halkan, annyira jó...
2008.10.26 21:54
Shikamaru:
Az ölemből kimászik, de nem megy messzire. Imádom a kíváncsiságát. Ez mozgatja előre a kapcsolatunkat!
-Iruka-sensei...csak arról beszélt nekem, hogy ez komoly dolog, és ez érzelmek fontosak. Csak úgy helyes. De nem ezt vettem észre eddig, hogy valóban számítanának... Pedig én is így gondolom.
Idegesen babrálja a haját, ujjait fűzögeti össze meg vissza, meg mindenfelé.
-Hol is kezdjem... Mi az az uke? Mire jó az? Hogyan használják? Hogy néz ki?
Meghökkenek. Hát még ezt sem tudod, édes kics Naruto?
- Naruto...Ez annyira jellemző rád... – mondom, és megsimogatom őt.- Hát ez hosszú lesz... Kezdjük az elején.
Elmagyarázom neki, mi a seme, uke, milyen is egy ilyen testi kapcsolat. Nem hallgatok el előle semmit, a fájdalmat, gyönyört se. Sok mindent nem ért, azt elmagyarázom neki még egyszer.
- Elképesztő... És a többiek? Iruka-sensei nem akart magáról mesélni nekem... gondolom mások is vannak a faluban. Sokan vannak? Kik azok?
Hm… jobb, ha nem tudod. A végén még más kellene….heh. Bár, utánam…és a gyönyörnyújtásom után….De mindegy. Nem kell mindent tudnod.
- De még mindig nem mondtad el mi az az uke... – akadékoskodik. Mosolyogva tájékoztatom, ki is az az uke…édesen elpirul.
- És neked van olyanod? – hát mindjárt rámászok! Megcirógatom, és sejtelmesen mosolyogva nézek rá, majd érdeklődöm, van e még kérdése.
- Nincs. Köszönöm, Shikamaru.
- Szívesen...
Csókolnám, de elhajol. Milyen aranyos…idegesítően aranyos…
- Későre jár... – mondja, és igyekezne kitessékelni. Visszarántom az ölembe.
- ...Engedj...engedj el... Mit akarsz? – motyogja halkan. Olyan halkan, hogy az már nem is ellenkezés, hanem beleegyezés.
- Shikamaru... – nyögi, bár valószínű másnak szánta. Csakhogy lecsaptam a nyakára. Érzem, ahogy beleremeg…De eltol magától. Tényleg kezdem unni…
- Mondtam már neked... én ezt nem... nem teszem meg, csak azzal akit szere... mmfff...
Megcsókolom. Nem érdekel a tiltakozása.
- Engedj el! –suttogja, és elfordítja a fejét. - Azonnal!
Kapálódzni kezd. Lefogom a csuklóját fél kézzel, a másik a csípőjénél pihen.
-Naruto…- suttogom kedvesen, mert eszembe jut, hogy a régi énemet szereti. Lazítok a szorításán, mert rám figyel. Ugyanolyan nyugodt, és magyarázó hangnemben, mint az előbb, beszélni kezdek hozzá. Hiszen ő még össze van zavarova.
-Nem akarlak bántani. Tényleg. Semmi rosszat, borzasztót, vagy különösen fájdalmasat nem akarok veled tenni. Csak szeretnélek szeretni. Megengeded?- nagyot nyel, és félénken megkérdezi:
-Én lennék…a te…ukéd?
Gondolkozom a válaszon. Mondhatnám, hogy nem…De nem hazudhatok!
-Igen, azt hiszem. Tudod…- simítok végig az arcán- ha tudnám, hogy hozzám tartozol, sokkal könnyebb lenne lassan haladnom.
Persze, ha nemet mond, akkor megerőszakolom. De nem esne jól bántanom őt. Még Irukát sem esett jól bántanom, pedig őhozzá aztán semmi érzelem nem fűz… kezdek elpuhulni… pillanat. ÉRZELEM?! Válasza elfeledteti velem az előbbi megrendültségemet.
-Pontosan…akkor mit is kellene csinálnom? – rámosolygok az én kis ukémra. Győzelem.
-Még semmit. Hagyd magad, csak ennyit kérek. De ha akarod, veheted tanulásnak is. Amit én teszek veled, azt te is megteheted velem. Korrekt? – felvidulva bólogat.
-Igen igen!- megsimogatom, és közel hajolok hozzá. Szám csak miliméterekre az övétől, szinte már vibrál a bőre, vonz, kiabál, hogy érintsem meg.
-Akkor….mi lenne, ha az elméletet most gyakorlatba fektetnénk?
2008.10.25 12:07
Naruto:
Otthonos mozdulatokkal kezdi lepakolni az asztalomat, és elképedve figyelem.
- Mit csinálsz? - tudakolom. Mondjuk nem a vendégnek kéne...
- Hát... Ettünk. - vigyorog rám. - Az evőeszközök piszkosak lettek. El kell őket mosogatni...
Gúnyos ugratás ez, de most nincs hozzá hangulatom.
- Kac-kac - morgom elfordulva.
- Naruto, mi a baj? - hallom mély hangját. Rápillantok. Komoly az arca.
Jól van, nem kell ennyire komolyan venni engem... nem sértődtem meg. Ezt megosztom vele is, de megrázza a fejét.
- Nem erről beszélek - nyújtja felém a kezét. - Gyere.
Nem úgy viselkedik velem... de azért bátortalanul követem. A kanapén leülve ölel magához vigasztalóan, és ez most nagyon jól esik. Merjem? Ne merjem? Felpillantok rá, de csak gyengédséget látok sötét szemeiben, így végül felenged merevségem és hozzá bújok. Igen, ez kellett...
- És most meséld el szépen, mi történt - mondja mély hangján. Behunyom a szemem, és elmosolyodom. Olyan most, mint akkor, amikor meglátogatott a kórházban... amikor Sasuke majdnem megölt engem. Fogalma sincs, milyen boldoggá tett akkor. A jeges hideget és a fájdalmat egy pár szóval és egy kis mosollyal söpörte ki belőlem. Egészen a múltkori eseményekig azt gondoltam, Ő az egyik legjobb barátom. De most úgy fest, visszakaptam, és ennek szívből örülök.
Felsóhajtva hajtom le a fejem, és minden kijön belőlem. Mintha kiborulna egy pohár, és a tartalma elárasztana mindent, úgy folynak a szavak. Számomra értelmetlen de zavaró dolgok...pillantások, érintések és megjegyzések... amiket nap mint nap kapok idegen és nem idegen emberektől...
És Gaara...
Akiről azt hittem, hogy lelki társak vagyunk ebben a pokoli helyzetben... Igazi barátok... amit elárult és bemocskolt. Pedig őszinte szeretettel és barátsággal fordultam felé mindig.
És amikor visszaértünk a faluba, akkor is...
Egyszerűen nem értem az embereket... nem értem...nem értem... sem Gaarat, sem senkit...és Shikamarut sem.
Nyakába fúrva arcomat törnek fel könnyeim. Gyászolom a múltat, ami olyan felhőtlenül boldog volt...
Gyengéden az ölébe ültet, és simogatja a hátamat, ujjai hajtincseimmel játszadoznak. Elfogynak a könnyeim, és szipogva csitulok le. Ez jól esett, pedig utálok sírni.
Ujjait állam alá téve emeli fel a fejem, hogy szemembe nézhessen, majd letörli könnyeimet.
- Kérdezz. - mondja halkan, mély baritonján. - Kérdezz bármit, amire kíváncsi vagy. Nem fogok hazudni.
- Ko...komolyan? - lepődöm meg.
- Komolyan. - biccent. - Mit szeretnél tudni?
Elbizonytalanodom. Iruka-sensei nem sokat mesélt erről, csak az értékrendekről meg erkölcsről...
Öhm... az ölében ülök.
Arcomon halvány pírral mászom ki belőle, de nem megyek messzire. Mellé ülve nézek fel rá, és elgondolkodva nézek rá. Komolyan.
- Iruka-sensei... - kezdem elbizonytalanodva. - ...csak arról beszélt nekem, hogy ez komoly dolog, és ez érzelmek fontosak. Csak úgy helyes. De nem ezt vettem észre eddig, hogy valóban számítanának... Pedig én is így gondolom.
Fejpántomat igazgatom zavaromban, majd leveszem, és idegesen a hajamba túrva gondolkozom.
- Hol is kezdjem... - motyogom. Felpillantok a türelmesen engem figyelő barátomra, és eszembe jut egy szó, amit Gaara súgott a fülembe többek között, amikor rám mászott az ágyban.
- Mi az az uke? Mire jó az? Hogyan használják? Hogy néz ki? - csapok a közepébe.
Meghökkenve néz le rám.
- Naruto... - rázza meg a fejét mosolyogva, és hajamat megsimogatva kezd el tincseimmel játszadozni. - Ez annyira jellemző rád... - sóhajtja, de kedvesen mosolyog.
Mély levegőt vesz.
- Hát ez hosszú lesz... - sóhajtja. - Kezdjük az elején.
Biccentek, és figyelmesen hallgatom amit mond. Szókimondó, és ugyan sok mindent nem értek, de rákérdezek, így egyre jobban látom. Megértem végre, amit eddig láttam és nem tudtam hova tenni.
- Elképesztő... - nézek rá végül nagy szemekkel. - És a többiek? Iruka-sensei nem akart magáról mesélni nekem... gondolom mások is vannak a faluban. Sokan vannak? Kik azok?
Kissé szűkszavúan válaszol erre, igazán nem értem miért.
- De még mindig nem mondtad el mi az az uke... - szúrom közbe. Válaszát hallva elpirulok. Óh már értem. Szóval az, csak más szóval. Aha.
- És neked van olyanod? - nézek rá.
Arcomat megcirógatva ujjaival, de nem válaszol, csak közelebb hajolva néz a szemembe.
- Van még kérdésed? - kérdezi furcsa hangnemben. Hm. Szerintem nincs, mert már tudom mi történik két férfi között, és milyen is ez.
- Nincs. - mosolygok fel rá félénken. - Köszönöm, Shikamaru.
- Szívesen... - hajol még közelebb, de hátrahőkölök. Gyanakodva nézek rá, és hátrébb csusszanok.
- Későre jár... - kezdem udvariasan, és felállnék, de csuklómat megfogva ránt vissza magához. Mélyen elpirulva nézek rá. - ...engedj...engedj el... Mit akarsz? - motyogom zavartan.
Végül leesik. Szóval ezért nem válaszolt a kérdésemre, hogy neki van-e ukéja. Mert én leszek az. Legalábbis szeretné.
- Shikamaru... - mondom figyelmeztetően, miközben nyakamat kezdi csókolgatni. Megremegek, annyira jó érzés, de akkor is eltolom magamtól. - Mondtam már neked... én ezt nem... nem teszem meg, csak azzal akit szere... mmfff...
Fojtja belém a szavakat vad és éhes csókja.
- Engedj el! - nyögöm dühösen, ahogy elfordítom a fejem. - Azonnal! - morgom, és kapálózva próbálom lelökni magamról. Olyan erős...
- Én nem hiszem... – kezdene bele az ellenkezésbe, mire besétálok a konyhájába.
- Bocsánatot akarsz kérni? – jön utánam, és megfelelő távolságban megáll tőlem. Igazából azért, kicsi, mert kegyetlenül meg foglak dugni, de ennek most még nincs itt az ideje. Úgyhogy akár ezért is jöhettem.
- Igen. Bocsáss meg Naruto. – lépek oda,és megérintem az arcát. Muszáj hozzá érnem!
- Rendben... akkor vacsizzunk.- mondja, és menekülésféle, gyors mizdulattal megterít. Persze, az asztal két végében. Jól van, nem kell félned. Ha ezt szeretnéd, ez lesz. Én tudok várni. Annál édesebb leszel.
Figyelem, ahogy beszél, amit mond, és „Shikamarus” nyugalommal válaszolgatok. Néha hümmögök is neki. Élvezi a figyelmemet. Élvezem, hogy figyelhetem. De érzem rajta, hogy valamit titkol. No, meg Kakashi beszámolója… Végül elfogy a ramen.
-Köszönöm a vacsorát, igazán finom volt. – mosolyog. Imádom a rókavigyorát. Felállok, és berámolok a mosogatójába, a papírdobozokat a szemetesbe. Nagy szemeket mereszt rám.
-Mit csinálsz? – kérdezi.
-Hát…- kezdek bele vigyorogva. – Ettünk. Az evőeszközök piszkosak lettek. El kell őket mosogatni…- a kissé gúnyos, ám vidám felhangot hallva fintort vág.
-Kackac. - jegyzi meg durcásan,a miért hülyének néztem.
-Naruto, mi a baj? – kérdezem elkomolyodva.
-Na, nehogy azt hidd már, hogy megsértődtem!
-Nem erről beszélek. - intem le, és a kezemet nyújtom neki. – Gyere.
Óvatosan, mint a kíváncsi bárány a farkast, úgy követ. Letelepszünk a kanapéra, és lassan, tartózkodóan magamhoz vonom. Ódzkodik az érintésemtől, majd a karjaimba simul. Imádom ezt az ártatlan kisfiút.
-És most meséld el szépen, mi történt.
Az ölelésem biztonságában Naruto elkezd beszélni. Beszél a furcsa pillantásokról, kétértelmű mozdulatokról, hogy mennyiminden változott. És beszámol Gaaráról, részletesen. Igyekszem nem felkapni a vizet. És emlékezettem magam, hogy én is ilyen vagyok, pont így viselkedem. Igen, másokkal… Ó kuss már!
Kedélyes belső vitámat nem veszi észre, kétségbeesetten mondja tovább. Nem érti, nem sejti, fogalma sincs a világról.
- …és mindennek tetejében még téged sem értelek! – kiabálja erőtlenül az utolsó mondatfoszlányát, majd vetődik egyet, átöleli a nyakamat, és sírni kezd.
Sóhajtva húzom az ölembe, és kezdem simogatni a haját, hátát. Megvárom, amíg lenyugszik, aztán felemelem az állát, hogy a szemembe nézzen. Letörlöma könnycseppeket az arcáról, és a kékszín szemekbe mélyedek.
-Kérdezz. Kérdezz bármit, amire kíváncsi vagy. Nem fogok hazudni.
-Ko…komolyan? – néz rám hatalmas szemekkel. Bólintok.
-Komolyan. Mit szeretnél tudni?
2008.10.23 23:02
Naruto:
Ahogy közeledünk Suna felé, úgy kezd javulni rosszkedvem, és Sakurával a szokásos csipkelődésbe merülünk. Néha Kakashi-senseit is bevonjuk vitáinkba, aki csak unottan legyintve olvassa tovább a könyvét. Szeretem ezeket a perceket, mert olyan, mint régen...
Pláne amikor Sakura kupán vág, és felszántom a mezőt... Kakashi-sensei mély hangján kinevet minket, majd rendre utasítja kis tanítványait. Ezt szeretem a legjobban.
Széles mosollyal, tarkóra tett kézzel vonulok be homok-falu kapuján. Kissé megvisletek vagyunk a hosszú úttól, de büszkék.
- Már alig várom, hogy láthassam Gaarat! - mosolygok Kakashi-senseire. Összecsapja a könyvet, és elteszi. Komoran pillant rám.
- Naruto. - mondja mély hangján.
- Hm?
- Maradj végig mellettem. Ez parancs. - morran.
Kissé meglep amit mond, de... hát jó. Ő a felettesem.
- Rendben. - biccentek.
A sensei bekopog Kazekage ajtaján, de nem várom meg amig egy évezred múlva beengednek, hanem berobbanva az ajtón, széles vigyorral üdvözlöm az íróasztal mögött ülő, döbbenten felpillantó férfit. Lángvörös haja megcsillan az ablakon beszűrődő napsugarakban. Wow. Látom, te is nőttél.
- Szia Gaara! - toppanok elé csípőre tett kezekkel, széles mosollyal. - Gratulálok neked!
Meglepetten áll fel.
- Naruto... - mondja halkan, és tágra nyílt szemekkel néz rám.
- Rég találkoztunk... - mondom ellágyulva, és fejpántomat igazgatva nézek fel rá. A következő pillanatban már karjaiban vagyok, és erős ölelést kapok. Hát igen... mi ketten igazi barátok vagyunk. Csak egy démon érti meg a másikat igaz? Visszaölelem, és kibontakozom karjaiból. Halvány félmosollyal mér végig, szemeiben pedig... áh biztos rosszul látom. Még nem léptem túl Shikamarun.
- Na és milyen érzés Kazekagenek lenni? - kérdezem, és ellépve tőle végigsétálok az irodán. - Hű... micsoda kilátás...
- Üdvözlöm Kazekage-sama. - hallom Kakashi-sensei hangját. Azta micsoda jó rálátás nyílik innen a falura...
- Olyan, amilyennek mindig is képzeltem. - lép mögém Gaara, szorosan a hátam mögé állva. - Majd meglátod, amikor Hokage leszel.
Mély hangja közvetlenül a fülem mellett szól, nagyon halkan. Meglepetten nézek fel rá.
- Naruto - morran Kakashi-sensei, és felé fordulok. - Mennünk kell.
Biccentek.
- Kár, hogy nem maradhatok még egy kicsit beszélgetni veled. - nézek fel rá, és a kedvesen csillogó szemeit látva elmosolyodom.
- Semmi baj, majd később beszélünk. Úgyis maradtok még pár napig. - mondja, és utasításként tűnik. Kakashira pillant, aki elkomorodva hajtja meg a fejét. Hm. Akkor ez parancs volt.
Elbúcsúzunk, és felvidulva lépkedek Sakura mellett a szállásig.
Vacsora után elbúcsúzunk egymástól, és mindenki a saját szobájába siet.
- Jó éjt Sakura-chan, Kakashi-sensei... - intek nekik, és belépve az ajtómon meglepetten nézem a nyitott ablakot. Nem volt nyitva amikor elmentem... Odasétálva becsukom, és erős karok fonódnak derekam köré. Meglepetten pillantok hátra a vállam felett.
- Gaara...? - nyögöm döbbenten. - Mit keresel te itt ilyenkor?
Mosolyogva hajít az ágyra, és nyekkenve érkezem. Ajaj, ez ismerős...
Mélyen elpirulva nézek fel rá.
- Hagyd ezt abba... - nyögöm. Éhesen mér végig, és az ágyhoz lépve kezd vetkőzni. Tágra nyílt szemekkel nézek rá.
- Mit...mit akarsz...? - és leesik végre. Na neem... hogy pont ő? Ezt nem hiszem el. Dühösen szorítom össze a fogaimat. - Na nem...
Felpattanva nézek rá.
- Azt hittem, barátok vagyunk! - szorítom ökölbe kezeimet.
- Azok vagyunk. - válaszolja halkan. - Elmélyítjük kicsit...
Dühösen rázom meg a fejem. Homok tekeredik a lábaimra és csuklóimra, és dühöm fellángol.
Már az ágyon fekszem, ő fölöttem térdel, kezével a hajamba markol, és éhesen csap le ajkaimra szájával. Ezt nem hiszem el! Félelmem végigfolyik rajtam.... Felmorranva veti magát a nyakamra, és rám nehezedik.
- Azonnal engedj... - kezdeném, de kivágódik az ajtóm, és Kakashi-sensei robban be rajta, mindkét szeme szabadon.
- Engedd el Narutot! - mondja fenyegetően csillogó szemekkel.
*
Csöndben ballagok Kakashi-sensei mellett, és szomorúan figyelem Sakurát, ahogy előttünk lépked vidáman, gondtalanul.
Képtelen vagyok ezt feldolgozni... Kakashi-sensei sikeresen kidumált minket Gaaranál, és megfenyegette, hogy Tsunade-baa-chan tudomására hozza a történteket. Így megúsztuk. De soha többé nem jöhetek ide vissza. Nem is akarnék...
Mi történik itt? Először Shikamaru...most meg Gaara...
Egy kéz nehezedik a vállamra, és bíztatóan szorítja meg.
- Naruto... szedd össze magad. - mondja halkan a mély hang. Biccentek, és egy félénk mosollyal pillantok fel a sötét szemébe.
- Sajnálom Kakashi-sensei... - motyogom.
- Nem tehetsz róla - hajol le hozzám barátságosan hunyorítva. - Gaara mindig is ilyen volt, csak te nem akartad ezt látni benne.
Megrázom a fejem.
- Nem, Ő nem ilyen volt... és Shikamaru sem.
- Hogy mondod?
- Semmi... - hajtom le a fejem, és az út hátralévő részében nem is szólalok meg.
*
Lakásom csendes nyugalma áldásos balzsam fájó szívemnek. Minden barátom megváltozott, csak Kakashi-sensei és Sakura a régi. Legalább ők.
Sóhajtva ülök le az ágyamra a forró zuhany után, és kezembe veszem régi csapatképünket.
Sasuke...
Még az ígéretemet sem tartottam be... Holnap beszélek is Tsundae-baachannal.
Magamra kapok egy pólót és rövidnadrágot, majd a konyhába lépve kezdek keresgélni valami ehetőt. Hm. Lehet el kéne mennem Ichirakuhoz...
Kopp-kopp.
Morogva csapom be a hűtőajtót, és a bejárati ajtót kinyitva ledermedek.
- Szia - köszön. Ööö... mi a fenét keres itt?
- Sz...szia, Shikamaru... - makogom, és kistányér szemekkel figyelem, ahogy lazán belép a lakásomba.
- Hoztam kaját... - emeli fel kezeit, és a virág meg a dobozos étel láttán leesik az állam.
Magamhoz térve markolom meg a kilincset.
- Én nem hiszem... - kezdenék mentegetőzni, de ő hátat fordítva nekem, otthonosan a konyhámba lép. Becsukva az ajtót, követem.
- Bocsánatot akarsz kérni? - kérdezem tőle halkan. Bizalmatlanul nézek rá, és ahogy szemeibe pillantok, újra a régi Shikamaru mosolyog rám. A barátom.
- Igen. Bocsáss meg Naruto. - lép elém, megcirógatva arcomat. Behunyt szemekkel élvezem az érintését, és félénken felmosolygok rá. Sötét szemei kedvesen néznek.
- Rendben... akkor vacsizzunk. - lépek el közeléből, mert heves szívdobogásra késztet. Előkapva két tányért és evőeszközt, megterítek magunknak, gondosan az asztal két végében, egymással szemben. Megbocsátottam, de ettől még nem bízom benne.
A kezdeti szótlanságomon hamar felülkerekedik vidám természetem, és végül kedélyesen elbeszélgetünk. Elmesélem neki a küldetést, természetesen Gaarat nem említem.
Shikamaru pedig a régi rezignáltsággal reagálja le Sakurával való versengéseinket, és Kakashi-sensei folyamatos közbelépését vitáinkba.
Elfogy a ramen, és elégedett mosollyal dőlök hátra székemen.
- Köszönöm a vacsorát, igazán finom volt. - mosolygok rá.
2008.10.23 21:52
Shikamaru:
Most igazán meglepődtem. Arcán mili- másodpercenként váltják egymást az érzések: undor- gondolom, nem tőlem- kéj, fájdalom, gyönyör…
Élvezet nézni.
Mellényembe kapaszkodik, de nem hagyom neki, lenyomom az ágyra. Még ezt is élvezi… elképesztő ez az ember…. Ha nem akarnám annyira Narutót, kipróbálnám őt máskor is. De a kis szöszi…ő nem egy éjszakás lesz, úgy érzem. S hogy miért? Egyszerűen azért, mert az ő arcára vagyok képes eljutni az orgazmusig. Mélyen Narutóba élvezek…legalábbis képzeletben. Egyelőre. Most viszont Iruka fekszik alattam, kókadtan az imént átéltektől. Sír, és elfordítja a fejét. Kényszerítem,hogy rám nézzen.
- Megleptél.
Kihúzódom belőle, és használhatatlan alsónadrágjával letisztogatom magam, majd odadobom neki is. Begombolkozom, és legeltetem a szememet még egy kicsit ezen a jeleneten. Kéjesen nyújtózkodik bennem a kegyetlen énem, ő végtelenül jól érezte magát.
- Megtanultad a leckét? – a hajába markolok.
- Igen. – mondja, és felles rám…majd nyomban össze is rándul. Ejnye…ennyire megaláztalak volna? Vagy az élvezet maga volt a büntetés?
- Ne bántsd Narutot......kérlek... Ő még a régi Shikamarut ismeri és szereti. Nem bírná ki, ha...
Nem bírja befejezni, egész testében remeg.
Megszánom őt. Karba kapom, és elviszem a fürdőszobáig, a zuhanytálcába ültetem, meleg vizet engedek rá. Villámgyorsan kiszellőztetem a szobáját, eltüntetem a mocskos ágyneműt, tisztát kap. Közben csodálkozom magamon. Igazán eldönthetném, milyen is akarok lenni….most akkor kegyetlen, vagy, kegyes?
Visszatérek Irukához, megtörlöm, ráadok egy pólót, alsógatyát, és az ágyba fektetem. A takaró melege alatt alábbhagy a remegése, fáradt és kimerült. De még ébren van. Mellé térdelek.
- Ne aggódj. Tudok én nagyon rendes is lenni, ha akarok. Narutót nem fogom bántani.
Megnyugodva alszik el, én pedig végigsimítok a sebhelyén…
- Mit tett veled Kakashi? – a kérdésemre választ nem kaphatok. – Aludj csak. Reggel alig valamire fogsz emlékezni…
Még begyógyítom a sebeit, és az emléktörlő jutsut alkalmazása után elteleportálok haza.
Sürgősen zuhanyoznom kell…. A francba. Ezt már nagyon, nagyon régen éreztem! A kegyetlen, érzéketlen, ostoba tuskót, aki bennem volt, régen ki nem állhattam. Aztán néha szükségem volt rá. Végül elnyomott, vagy én magam váltam olyanná? Nem tudom….De mára egyek vagyunk. Ő és én…remekül kiegészítjük egymást. És nem bánom, hogy néha kéjencebb vagyok a kelleténél, hiszen általában élvezem…de ma…valahogy…más volt. Talán azért, mert Narutót képzeltem oda?
Mindenesetre évekkel ezelőtt volt lelkiismeret furdalásom…és most nem tudok vele mit kezdeni…
Lezuhanyzom, de csak hogy edzeni menjek. Igen, az éjszaka közepén. Amint kiérek az ANBU-k rejtett gyakorlóterére, máris tornázom, mozgok, futok, vetődök…csak hogy minél hamarabb kiverjem magamból ezt a felelőtlen viselkedést. Én egy ANBU vagyok, ráadásul a kapitányi rang várományosa. Nem engedhetem meg magamnak, hogy az érzéseim irányítsanak. Ha kell valami, megszerzem. Ha valamit akarok, birtoklom… mert ha valamit szeretek, akkor végem. Az lesz a gyengepontom, és onnantól sebezhető vagyok. Márpedig, aki sebezhető, az nem ANBU. Ez az első, amit belénk vésnek azon a rohadt kiképzésen… azok a szadista barmok…
Gúnyosan, borzongva emlékszem a kiképzőtiszt szavaira, aki meleg bundakabátban, forró teát szürcsölgetve sétált előttünk, és ismételtette velünk, hogy „Nem fázok, csak érzem a hideget! Nincs fájdalmam, csak érzem, hogy fáj! Nem éhezem, csak érzem, hogy éhes vagyok! Nem szomjazom, csak érzem, hogy szomjas vagyok! Nem élek, csak érzem, hogy lélegzem! ”- mindezt úgy, hogy mi egy szál semmiben álltunk a szakadó hóesésben, és a többi kiképző ütött minket a korbáccsal, valamint nem ettünk és ittunk két napja… gyűlöltük őket.
Hogy gyűlöltem őket…a megalázásaikat… a veréseiket… a terrorukat… de az ellenük érzett gyűlölet kovácsolt minket csapattá- hogy aztán ezt is szétverhessék az által, hogy egymást kellett megölnünk az ő egyik kis játékuk alatt…
Megborzongok az emléktől. És újból felidézem: egy ANBU nem sebezhető. Ez az első törvény. És én ANBU vagyok. Megtanítottak rá, hogy senki és semmi nem számít, csak én magam, és a felettesem parancsa, de még azt is befolyásolhatom aszerint, hogy nekem jó legyen.
Folytatom az edzést, és a saját lelki terrorom végre megszabadít a lelkiismeret furdalástól. Kiálltam a próbát. Engem az érzéseim többé nem akadályoznak. Hirtelen egy másik alak jelenik meg az edzőtéren.
Az edzésemet napokig folytatom, csupán a szükséges étel- ital szüneteket tartom meg, azt is a két épületben. Kedvelem ezt a rejtett komplexumot.
A negyedik. Ötödik nap tájékán egy ezüstös hajkorona jelenik meg a pályán, és beszáll mellém a futásba.
- Hogy ment? – kérdezem Kakashit.
- Jól.
- Nem erre vagyok kíváncsi. – lihegem.
- Gaara szemet vetett rá. – mondja, és kihallom a hangjából, hogy mosolyog. E szerint nem esett baja.
- Ki nem?! – kérdezem csipkelődve, és megállok az ajtó közelében. A kapitány levonja a maszkját. – Jól van?
- Igen. Bár kicsit összezavarodott. Nem érti, milyen perverz is ez a világ… - vigyorog Kakashi. Bólintok. Valamiért Iruka jár a fejemben. Ha ő tanította…neki is kemény kiképzése volt. Piszkálódni van kedvem, amúgy is dolgozik a tesztoszteron.
- Perverzióról jut eszembe… mit csináltál Irukával?
Nem számítok arra, hogy két másodpercen belül a földre leszek kenve, és Kakashi rajtam fog feküdni, teljesen nem erotikus jelleggel.
- Nyekk. – ennyit fűzök a dologhoz.
- Mit csináltál vele?
- Én is ezt kérdezem tőled.
- Ha egy ujjal is hozzáértél…én esküszöm, megöllek. Ő az enyém. És senki másé.
- Jó. Csak úgy érdekelt, mert annyira jól beavatta Narutót…
Mondom, és bölcsen elhallgatom, hogy mi történt. Amiről nem tud, az nem fáj nekem.
Végül elszabadulok, és emberi külsőt varázsolok magamnak egy zuhany kíséretével, majd veszek egy szál virágot, meg rament, és bekopogok Naruto ajtaján. Furcsállva nyit ajtót, de nem alszik. Láttamra, pláne a virágéra, elkerekednek a szemei.
- Szia. – köszönök neki.
- Sz…szia, Shikamaru. – nyögi, és én már be is léptem az otthonába.
- Hoztam kaját…- lengetem meg az adu ászt. Talán így nem hajít ki, mint macskát tevékenységet végezni.
2008.10.23 18:15
Iruka:
A hideg penge végigsiklik a hátamon, és megborzongok. Kakashi is szerette ezt a játékot... Csak reménykedni tudok, hogy Ő nem lesz annyira...
Reccs.
Istenem... levágta rólam az alsómat...
- Lazíts... - mondja élvezettel. Tudom mi következik, és felzokogva kapaszkodom az ágyneműbe...
- Nekem ugyan mindegy... - morogja, és hirtelen pokoli fájdalom nyilall belém. Felordítva rándulok össze. Félek... a rettegés szinte szemet veszi...
Zokogva ejtem fejem vissza a párnákra, arcomon forró könnyeim folynak végig, megállíthatatlanul.
Megszűnik a fájdalom, és hátamat simogatja, cirógatja... majd nyakamat, combjaimat, fenekemet. Pont ugyanazt csinálja velem. Ugyanazt... hát soha nem szabadulhatok meg ettől? Soha?
Ujjai bejáratomhoz siklanak, és gyengéd tágításomba kezdenek. Baromira fáj...
Végre elveszi onnan a kezét, és négykézlábra ránt engem, csuklóimat megragadva feszíti hátra karomat, abban kapaszkodva meg.
Kemény férfiasságával durván, erőszakosan hatol belém, és felkiáltok a fájdalomtól.
- Nem akarom...! Nehm... megint...nem akarom megint... - zokogom elhalón, és nyöszörögve próbálom ellazítani altestem, hogy a pokolian égető kín elcsituljon. Sajnos van benne gyakorlatom.
- Miért muszáj üvöltened? - hallom halk hangját, fenyegető hangszínét. Ajkamba harapva fojtom magamba kínomat, és mélyeket lélegezve lazítom tovább izmaimat. Mély és erős döfései kegyetlenül fájnak, de minden alkalommal a gyönyör csillagaival is megajándékoznak. A gyönyör és a fájdalom... ez a kettő az, amit ha ötvöznek, az igazán különlegessé teszi a szexet. Kakashi tanított meg rá...
Már érzem is, ahogy péniszem keményedni kezd. Ah... jól csinálja...
Elrántom kezeimet, ahogy langyul a szorítás, és zihálva fekszem hanyatt, újra magamba vezetve péniszét. Meglepetten nehezedik rám, sötét szemei összeszűkülnek, és vadul, keményen döngöl bele a matracba.
Behunyt szemekkel, könnyezve élvezem amit velem tesz... szégyenem pokoli.
Mert élvezem.
Mellényébe kapaszkodnak görcsösen kezeim, de megragadva csuklóimat lenyomja az ágyra.
Kéjesen felnyögve feszül ívbe a testem, és elhaló nyögéssel jutok el az orgazmusig...
Csodálatos...
Hogy én mennyire utálom magam...
Halk nyögéssel követ ő is, és érzem belém folyó magját, ahogy végigcsorog a combjaimon...
Tocsogok a spermától és a vértől.
Felzokogva fordítom el arcomat, de államat megragadva fordítja vissza a fejem.
- Megleptél. - vigyorog kéjesen. Haragom fellángol, de nem válaszolok. Kihúzza magát belőlem, és a fájdalomtól megrándul az arcom.
Szakadt alsónadrágomat felveszi a földről, és letörli péniszéről a véremet és testnedveinket, majd begombolja a nadrágját.
Magamra rántom a takarót, minden porcikámban remegek még az átéltektől.
- Megtanultad a leckét? - markol a hajamba, és mélyen a szemembe néz.
- Igen. - biccentek, és könnyeimet már nem rejtem véka alá. Szégyenem, fájdalmam maga a pokol. Felpillantok rá, és elégedett mosolyát látva görcsösen összerándulva hajtom le a fejem.
- Ne bántsd Narutot... - könyörgök neki halkan. - ...kérlek... Ő még a régi Shikamarut ismeri és szereti. Nem bírná ki, ha...
Csuklik el a hangom.
2008.10.23 17:37
Bólintásával egy időben landol a lepedőn. Rámászom, és keményen megmarkolom formás kis fenekét…jaj, milyen kis félénk…pedig úgy tudom, eléggé jártas a dolgokban… és igen! A karjaimba simul. Ügyes fiú…
- Tudod mi a dolgod. - mondom. Ő engedelmesen vetkőztetni kezd. Elütöm a kezeit.
- Nem, csak itt. – mutatok kőkemény ágyékomra. Keményen meg akarom alázni, és ahhoz nem kell szex. A hajába markolva nyomulok mélyebbre. Nem eshet neki jól, de hát minek beszél annyit?!
- Elég. - mondom, és pillanatok alatt már a párnába nyomom a fejét. Kényelmes lassúsággal, hogy ő is jól lássa, előveszem a kunaimat. Simogatni, karcolgatni kezdem vele a hátát. Borzongása teljesen felhevít…
- Ha még egyszer pofázni mersz Narutonak rólam... – sziszegem halkan, és belevágok a bőrébe. Nem nagyon, épp hogy csak érezze…
- Nem fogok... – nyögi azonnal, és a félelem teljesen átjárja. Érzem a jeges félsz, a bódító rettegés, a haláltól való pánik szagát… belőle árad. Fenekét öntudatlanul hátratolta, ahogy a háta megfeszült, boxere kihívóan feszül rajta….
A megalázáshoz nem kell szex. De ha már itt vagyok… Elvigyorodom. Megjegyzem ezt a pillanatot, hogy később kitörölhessem az emlékezetét. Nincs szüksége a kelleténél több emlékre.
A kés élét végighúzom a hátán, és egy gyors mozdulattal felhasítom alsóneműjét a bejáratánál. Rémülten rázkódik össze az anyag erőszakos recsegésétől, a hideg fémtől, és most altesét húzza maga alá, háta emelkedik el.
- Lazíts…- mondom kéjesen, de nem hiszem, hogy ez a hangsúly bárkit is megnyugtatna… szinte felsír Iruka is, habár igyekszik a párnába szorítani a fejét. Görcsösebb, mint az előbb volt.
- Nekem ugyan mindegy…- morgom az orrom alatt. Fordítok egyet a kunain, és markolatát erővel, egy mozdulattal Iruka helyes kis ánuszába nyomom. Felüvölt a fájdalomtól, és ez zene füleimnek…. Arcán könnycseppek záporoznak, és már nem is próbálja elrejteni… Istenem, de gyönyörű…
Kihúzom belőle a kést, és eltüntetem. Nincs szükségem már rá. Megnyugtató mozdulatokat teszek, végigsimítok a hátán, nyakának érzékeny bőrénél elidőzöm. Fenekét, combját simogatom. Elbűvöl a fahéjszínű bőre… Ujjaim aztán megtalálják a markolat által felsebzett testrését… óvatosan siklik be előbb csak egy ujjam, majd a többi is. Iruka nyöszörög alattam. Persze, hogy nem kellemes, hogy a friss sebhelyt ingerlem… de kit érdekel?! Olyan száraz még, mint a Szahara, és én élvezetre pályázom. No, meg egy kis megalázásra… kezdjük is el.
Abbahagyom a kényeztetését, így is sokat kapott. Négykézlábra rántom, de a kezeibe én kapaszkodom bele, elvéve ezzel a támaszkodási lehetőségét. Izomból kell fenntartania magát, és ezzel- mily gyönyör!- megfeszíti azokat az izmait is….. Egy csípőlökéssel hatolok belé, és ő ismét kiabál.
- Nem akarom!- ordítja világgá, és még valami olyasmit is hozzá motyog, hogy „megint nem…”
- Miért muszáj üvöltened? – érdeklődőm vészjóslóan halkan, mire varázsütésre elhallgat. A továbbiakban véresre harapdálja a száját, hogy ne sikoltson. Ó, pedig igencsak megdolgozom a sikolyaiért… és még nem végeztem vele…
Összetörve, megalázva akarom látni, hogy megbánja azt is, hogy kedveli Narutót! Kitörlöm majd ezt az egészet az emlékezetéből, épp ezért most olyan nyomot hagyok rajta, benne, amit soha nem felejt majd el.
Elültetem benne a kételkedés magvát. A bizalmatlanságét.
Imádom a szenvedését. Pláne, hogy annyira nagyon nem is szenved….mintha élvezné a fájdalmat, a kínlódó szenvedélyt…
Hirtelen kiszabadul, elcsúszik előlem, de várakozásaimmal ellentétben nem menekül, hanem a hátára fordul, a lábaival átfonja a csípőmet, a karjaival a nyakamat, és visszaránt magába.
Ásítva csukom be magam mögött az ajtót. A múltkori miatt folyton csak Narutora tudok gondolni. Szegényke... remélem sikerült alaposan felvilágosítanom, hogy még egyszer nehogy abba a hibába essen. És pont Shikamaruval. Jesszus. A rengeteg konohai ninjából pont a legrosszabbat kellett neki kifognia...
Ah jót fog tenni most egy forró zuhany...
Ledobálom a cuccaimat.
- Szia, Iruka. - hallom meg a hátam mögött a mély férfihangot. Felrántom az alsómat, amit már majdnem levettem, és megfordulok. Shikamaru? Mi a francot keres itt?
- Ho...hogy kerülsz ide?
Kedvesen mosolyog, de sötét szemei jegesek mint a gleccser. Egy kunai kés van a kezében? Jézusom... A torkomhoz szegezi, és én önkéntelenül is hátrálni kezdek előle. Megérzem az ágyat a térdhajlatommal, ezért megtorpanok. Szörnyű gyanú ébred bennem. Naruto miatt van itt. A fiú elmondhatta neki, amiket mondtam.
- Félsz, kicsi Iruka? - hajol az arcomba. Hogy merészel így beszélni velem ez a kis taknyos? Dadogva törne ki belőlem a felháborodásom, de félek tőle. Sokat tudok róla, Kakashi mesélt róla. Nála is erősebb harcos, ami nagy szó.
És kegyetlenebb is.
- Szánalmas. - szakít félbe, és eltéve a kést néz tovább kitartóan. - Ha azt hiszed, csak azért, mert a tanárom voltál, megkegyelmezek, tévedsz. A tekintélyed már régen elvesztetted.
Megkegyelmez? Mire készül...?
- De...én...nem csináltam semmit... - dadogom, és a félelem gombócként szorítja össze a torkomat.
Kifejezéstelen arccal hajol közelebb.
- Gyűlölöm, ha beleköpnek a levesembe. - mondja halkan, majd végignéz rajtam és gonosz mosoly kúszik félelmetes arcára.
- Jól tudom... - érinti meg arcomat, és összerezzenve pillantok fel rá. - ...hogy Kakashi himéje voltál?
Élveteg pillantással nyalja meg a száját.
- Remélem jól tudom, különben fájdalmasabb módon kell revansot vennem. - teszi hozzá.
Honnan tudja? Elpirulva biccentek, és a következő pillanatban egy erős taszítást érzek magamon, és huppanok az ágyamon.
Rám fekszik, és a fenekembe markol. Behunyom a szemem, és megadóan simulok hozzá. Szegény kis Naruto... ennek a szörnyetegnek a karmaiba került. Remélem vele nem fog így bánni...
- Tudod mi a dolgod. - mondja halkan. Biccentek, és fölé kerekedve kezdem vetkőztetni. - Nem, csak itt. - mutat ágyékára. Szégyenkezve engedelmeskedem, és kigombolva nadrágját szabadítom fel péniszét. Huhh... nem kicsi. Számba véve kezdem kényeztetni, és hajamba markolva nyomja rá még jobban a fejem. Durván csinálja, kis híján megfulladok, de ez még mindig jobb a kínzásnál. Shikamaru mesterien ért a kínvallatáshoz... Nem szeretném kipróbálni.
- Elég. - utasít, és egy rántással hajít az ágyra. Hasra terülve érkezem. Egy kunai kés villan. Jézusom!
Hideg fém érinti a hátamat, és remegve tűrüm, hogy fölöttem térdelve játszadozzon a pengével.
- Ha mégegyszer pofázni mersz Narutonak rólam... - súgja, és fájdalmasan felszisszenek, ahogy egy kicsit, játékosan megkarcolja a bőrömet.
- Nem fogok... - nyöszörgöm rémülten. Rettegve kapaszkodom az ágyneműbe.
2008.10.19 21:06
Shikamaru:
Rövid ideig gondolkozik,majd cselekvéshez lát... édesen tapasztalatlan. Szemeivel folyton az arcomat lesi, hogy mit szólok az érintéséhez, bár, gyanítom, nem sokat fog föl. Leköti a kényeztetés. Tényleg gyorsan tanul.... én pedig átadom magam az élvezetnek. A kezeit érzem, a száját, a nyelvét...istenien csinálja.
Egyre csak a nevét nyögdécselem, és szinte a végtelenségig kihúzom...tartom magam, amíg csak bírom, ő pedig egyre intenzívebben, egyre erősebben mozgatjafejét, használja a nyelvét....végül jólesően elengedem magam. Megkapó látvány, ahogyan letörli magom maradékát a szája széléről. Az ágyba rántom, és kifulladásig csókolom, becézem, a nevét suttogom, és őt átölelve alszom el. Jól esik a közelsége, és a kényeztetése is. Akkor is, ha kierőszakoltam. Látom rajta, hogy a hatásom alatt van. Nem tudom, miért reagál így a közelségemre, de nagyon élvezem. Tetszik nekem ez a fiú.... és meg fogom kapni. Azt hiszem, nem rövid távra kell.
Érzékelem, hogy elmegy, és hagyom. Most pihennie kell. Gondolkodnia. Ha meg akarom kapni, már pedig meg is fogom, nem csak akarom, akkor hagynom kell.
Nocsak, egy küldetés...? Homokfalu? Összeráncolom a szemöldökömet. Ha Gaara nem változott.... de nem lesz semmi baj. Hatakevele van, vigyáz rá. Én pedig ebben a pillanatban meglátom, amint Iruka elhagyja az Akadémi épületét, és hazasétál. Persze, hiszen szombat van, nincs tanítás. A papírmunkával meg, ahogy őt ismerem, nincs elmaradva, ezért hamar végezhetett. Remek alkalom...
Hazáig kísérem, láthatatlanul.Utána lopódzom a lakásába is. Észre sem veszi. Nem csoda, hogy chounin szinten maradt. Elképesztően gyenge. Már, hozzám képest.
Megvárom, míg vetkőzni kezd, nekem háttal. Az ajtófélfának támaszkodom, előveszek egy kunai kést, és játszadozni kezdek vele. Megvárom, míg elkezdi letolni az alsónadrágját.... ez nem hagyom neki. Hiába, gatya-fetisiszta vagyok. Én szeretem leszedni a kis áldozataimról...
- Szia, Iruka.
Villámgyorsan rántja vissza magára a boxerét- pedig csinos kis feneke van- és pördül meg. Tiszta félelem a szemeiben.
- Ho...hogy kerülsz ide?
Ellököm magam az ajtófélfától, és felé indulok. Bájosan mosolygok, de késemet a torkának szegezve haladok felé. Hátrál, de az ágy van mögötte, így inkább megáll, és bevár. Nocsak.
- Félsz, kicsi Iruka? - kérdezem közel hajolva. Viszolyogva, de zavartan hőköl hátra.
- M..mégis mit képzelsz? I i idősebb va..vagyok nálad, és...
- Szánalmas. - vágok a szavaiba, és elteszem a kunait. Kicsit megkönnyebbül, de nem annyira. Folytatom. - Ha azt hiszed, csak azért, mert a tanárom voltál, megkegyelmezek, tévedsz. A tekintélyed már régen elvesztetted.
- De...én...nem csináltam semmit...
Gyenge próbálkozás.
- Gyűlölöm, ha beleköpnek a levesembe. - tájékoztatom őt, és élvezem a féleleme csillogását a szemében. Mozdulni sem mer, közém és az ágy közé szorult. Az ágyról viszont gonosz dolog jut az eszembe.... Csúnyán elmosolyodom.
- Jól tudom...- érintem meg az arcát. Alig alacsonyabb nálam. -, hogy Kakashi himéje voltál? - nyalom meg az ajkaimat. - Remélem, jól tudom, különben fájdalmasabb módon kell revansot vennem.
Mélyen elpirul, és biccent egy aprót. Remek.
2008.10.19 13:14
Naruto:
- Ugyan, miért tenném? - kérdezi higgadtan, fittyet hányva arra, hogy én mennyire dühös vagyok...! Magához ölel, és karjaim leutánozzák. Úgy ölelkezünk, mintha éppen nem akarnám megfojtani őt egy kanál vízben, hanem... hanem úgy, ahogy a Hokage irodájában szerettem volna...
Ah istenem milyen finom illata van, és a testéből áradó forróság... milyen selymes a bőre...
- Mert...mert... - miért is? - ...mert csak. Megkértelehhhheeekühm... - fullad nyögésbe a mondandóm, mert ajkai a nyakamra tapadnak, testem megremeg és ágyékomba mintha forró vizet öntenének...
- Ühüm... - mondja, és ernyedt testemet az ágyra teszi. Levegőért kapkodva, bizsergő testtel ölelem őt magamhoz. Csókolj meg... ah istenem, ölelj át...
Kezeit már mindenhol magamon érzem... szemei perzselnek, szép arcán halvány mosoly... Beletúrnék a hajába, de össze van fogva. Még soha nem láttam kibontott hajjal... Ujjaim megtalálják a szalagot, és a dús hajtömeg kiszabadulva omlik szét. Gyönyörű...
Csókolgatja a mellkasom, hasam, és kezeinek érintése, hajának cirógatása... már ettől is képes lennék elélvezni...
- ...ahh...mmhhh... - nyögdécselek és sóhajtozom. Százszor izgatottabb vagyok, mint tegnap este... ajkai a fehérneműm vonalán vannak, de nem megy lejjebb, pedig...majd belehalok, hogy folytassa... hogy ugyanazt érezzem, amit tegnap este...
Puha tincseibe bújnak ujjaim, és finoman lejjebb vezetem a fejét... Csak büszkeségem miatt nem könyörgöm neki... pedig szívesen megtenném, annyira lángolok a vágytól. Lehúzza az alsónadrágomat, és ahogy megérzem rajta nyelvének forróságát és a hideg levegőt, ívbe feszült testtel nyögöm, sóhajtom a világnak, mennyire jó is ez... ahh...Shikamaru... Legszívesebben már nyüszítenék...
- Jól van, jól van... De türelmetlen itt valaki... - hallom mély hangját, és görcsösen belékapaszkodó kezeimet leveszi magáról. Új kapaszkodót keresve és találva ragadom meg az ágyneműt...
Ajkai közé csusszanok... felkiáltva fogadom magamba az orgazmus vad hullámait... lángolok és fázom...
Csodálatos...
Csókját érzem ajkaimon, és a saját ízemet... Istenem...megint megtörtént, pedig megfogadtam, hogy soha többé.
Lángoló arccal nézek fel rá. El kell tűnnöm innen. Túl nagy hatással van rám, nem tudom miért. Soha nem éreztem még ilyet, és ez nem új keletű dolog. Régebben is éreztem ezt a közelségében...
Ha itt maradok, minden elvemet sutba vágom a végén... és akkor mi marad nekem? Elvesz tőlem mindent! A szemét! Pedig megmondtam, hogy nem!
Kimászom az ágyból, de halk, fenyegető hangja megtorpanásra késztet.
- Kezdelek unni... - mondja. Unni? Marha jó!
- Elmegyek. - mondom, és a ruháimat kezdem kutatni szemeimmel.
- Azon már túl vagy. - válaszolja Shikamarus nyugalommal. Lángvörössé válva pillantok rá... Derekamat megragadva ránt vissza magához.
- Nagyon unom a szökési mániádat. - súgja a fülembe, és forró leheletének csiklandozása, testének közelsége...beleremegek, annyira jó. De akkor sem maradok. Kapálózni kezdek.
- Ha szép szóval nem megy, majd megy erőszakkal. - hallom, és egy hatalmas erő felemel, majd a földre dob. Mi volt ez? A földhöz vágott? Ilyen ereje van...? Jézusom... erősebb nálam... mit erősebb...sokkal erősebb!
Fölöttem áll, arcán elszántság. Kegyetlen arcvonásai kirajzolódnak... sötét szemei vágytól örvénylenek, haja körülöleli arcát, tökéletes, izmos teste... félelmetes. Félelmetesen szép férfi.
- Mi...mit szeretnél? - kérdezem halkan, mert félek, hogy sikítanék különben. Hajamba markolva ránt fel ágyékához, és lehajolva hozzám, néz mélyen a szemembe. Ennek már fele sem tréfa...
- Igen egyszerű dolgot kérek. Szopj. - súgja.
Ledermedek.
Tegnap este ez volt minden vágyam. Viszonozni akartam neki amit velem tett... de most... És azóta meg is ismétlődött...
Félek tőle, de kívánom is, még mindig. Pedig Iruka-sensei...
Behunyom a szemem, és a démonom kuncogását hallom. Ő élvezi...nagyon is. Már hevíti is bőrömet az energiája.
De...
Józanul belegondolva... ennyivel igazán tartozom neki.
Megteszem, és aztán elmegyek.
Kezeim végigsiklanak izmos combjain, és érintésem alatt érzem ahogy az izmok megremegnek. Bizsergetően jó érzés megérinteni... Csípőjére csusszannak kezeim, és alsónadrágját megfogva húzom le róla. Komolyan nézek föl a sötét szemekbe, majd vissza az értem ágaskodó péniszre. Hogy is csinálta? Elpirulva idézem fel magam előtt, ahogyan nekem csinálta, és megfogom. Nyelvemmel végignyalom, kezemmel cirógatom. Behunyt szemekkel engedem, hogy ajkaim közé csusszanjon...
-Naruto... - hallom mély hangját, és nyögését. Nem nézek fel rá... mély nyögései és sóhajai simogatják füleimet. Már nem markolja a hajam, ujjai gyengéden játszadoznak fürtjeimmel. Remeg az egész teste... A nevemet sóhajtozza, és hirtelen elhúzódik. Értetlenül pillantok fel rá, és látom ahogy az ágyra rogyva zihál, testén verejték csillog, mint apró kristálycseppek...
Elé térdelve nézek fel rá, lábait terpeszbe feszítem kezeimmel és újra a számba veszem.
Hangosan felnyögve kapaszkodik a lepedőbe.
- Naruto... - nyögi, és felkiáltva veti hátra a fejét, haja lágyan hullámozva követi. Arcán tiszta élvezet... gyönyörű.
Elengedem, és letörlöm a számból kicsordult magját.
Megtettem, most örülhetsz.
A démonom hangosan felnevet, és összerándulok. Élvezted mi, te szemét...?!
Shikamaru felránt magához, és az ágyra nyomva simul hozzám. Vadul csókol, és zihálva susogja a nevemet újra és újra. Átölelem, és felsóhajtok, olyan jó érzés... a karjaiban lenni.
Felöltözöm, és a szállásomra megyek. Tiszta kosz minden... francba. Néhány klónommal kitakarítom, és aztán a fürdőszobában töltöm a nap hátralévő részét. Vágytól sóvárgó, gyarló testemet hűtöm, és felejteni próbálok.
Kopogtatnak. Felöltözöm, és az ajtót kinyitva elmosolyodom.
Biccentve kötöm fel homlokomra a fejpántot, és csöndben követem. Kakashi-sensei már ott van. Homokfalu...
Felcsillannak a szemeim. Végre láthatom Gaarat... remélem Ő nem változott annyit...
Kakashi-sensei mellém állva néz le rám, ahogy kilépünk a kapun.
- Minden rendben, Naruto? - kérdezi halkan, és komoly a tekintete. Biccentek, és elfordítom tőle a fejem. Nem kell látnia rajtam semmit. Felugorva egy fa tetejére követem az előttem suhanó Sakurát.
2008.10.18 21:27
Shikamaru:
Hatalmas szemeket mereszt rám.
K...kínt...? Te...te képes lennél...bántani engem...?- nyögi letaglózottan, majd a jól ismert forrófejűsége előretör. Kiszökik alólam, és megáll az ágy mellett. Fogalma sincs, milyen vonzó így, ilyen kisterpeszben, hatalmas erekciójával, amit tudattalanul is előrelök, és dühtől szikrázó szemekkel.... muszáj közelebb mennem...
- Hogy merészelsz...megfenyegetni...? És ilyen hangon beszélni velem... Shikamaru?
Kérdezi, chakrája lángol. A Kyuubi is dühöng...de nem azért, amit én tettem. Azért, amit Naruto tett. A démon is a kielágülést hajszolja, és megfordul a fejemben, hogy kihasználjam. De nem teszem. Nekem Naruto kell, és ha ezért fél Konohát is kell megleckéztetnem- ahogy Irukát, majd, holnap....- akkor is megszerzem.
Feltérdelek az ágyon. Szavai lassan csordogálnak ágy terveket kovácsoló agyamon. Hogyan csábítsalak el? Kéjjel? Kínnal? Erőszakkal....? Mire magamhoz térek, a kis pimasz már az ablaknál áll. Gyorsan elkapom az árnyékommal.
- Nem mész te innen sehova...
Ó, igen.... véged, kicsi.
- Mit művelsz, Shikamaru? - érdeklődik megdöbbenve. Hát tényleg aztz hitte, eleresztem? Milyen kis buta...izgatóan buta...jaj, de szép éjszakám lesz...
Közben lassan vetkőzni kezdek, s persze ő leutánozza mozdulataimat: gyorsan szabadulunk meg a ruháinktól, csak a fehérneműt hagyom magunkon. Ezzel még terveim vannak....
- Azonnal eressz el... - sziszegi, emlékeim szerint sokadszorra, és egyre elkeseredettebben.
- Ugyan, miért tenném? - érdeklődöm, és átölelem őt, magamhoz vonom. még leutánozza ezt a mozdulatomat, majd feloldomaJutsut. észre sem veszi. Talán aközelségem teszi, hogy a szemei máris homályosak, hogy remeg egész testében, hogy csókra nyújtja ajkait? Mindenesetre még válaszolni próbál.
- Ühüm...- válaszolok valahonnan a nyaka magasságából. elalélt a karjaimban, és én nem vagyok rest az ágyhoz cipelni. Fölé mászom, és átölel, csókra húz magához. Jól van. Jó fiú vagy. Megsimogatom az arcát, és tovább haladok a mellkasára, hasára. Kezei észrevétlen oldják ki a szalagot a hajamból, mire az lehullik. Milyen kellemetlen. Úgy néz ki, neki viszont tetszik, hogy számon kívül a hajszálaim is csiklandozzák, kilibabőrösödik ettől.
Változatlanul is a boxere vonalánál maradok. Akkor is könyörögni fogsz...kivárom. Időm, mint a tenger, kicsi.
Végre beletúr a hajamba, és finoman lefelé tereli a fejemet. Kiszabadítom férfiasságát, és teljes hosszában végignyalom, majd ráfújok. eszét veszti a forró és hideg változásától, ezt nyögdécseléseiből tudok. Megpróbálja a fejemet a farkára irányítani, teljesen.
- Jól van, jól van...- morgom mosolyogva. - De türelmetlen itt valaki... - finoman lesöpröm a kezeit magamról, mire belemarkol a lepedőbe. Nem szeretem, ha megmondjáék, mit csináljak. Úgyis jó lesz, ne félj....
Pillanatok kellenek csak, hogy elélvezzen. Kis gyakorlatlan. Ízlelgetem a spermáját, és, bevallom, tetszik az íze. Olyannyira, hogy megtartok egy kicsit a számban, és megcsókolom őt. Mikor végzek, ő ismét hatalmas szemeket mereszt rám, majd elpirul, mélyebben, mint a paradicsom. Tiltakozásba kezdene, de meggondolja magát, és dühösen felugrik. Istenem, ez úgy pattog, mint a nagyanyám macskája, miután benyakalta a kiömlött sört!
- Kezdelek unni....- figyelmeztetem halkan, mire még jobban felháborodik. Nem hallgatsz rám? Ejnye.
- Elmegyek.- jelenti ki határozottan.
- Azon már túl vagy. - mondom faarccal. Hihetetlen: képes még jobban elvörösödni.
Egy sóhajtás kíséretében elkapom a derekát, és visszarántom, mielőtt elindulna.
- Nagyon unom a szökési mániádat.- suttogomafölébe, és érzem, megint megremeg. Istenem, de kéjes kis teste van! Viszont ideje begorombulni.
- Ha szép szóval nem megy, majd megy erőszakkal.
Hirtelen felkapom, és az ágy mellé dobom. Nagyot nyekken a földön, de nem mer szólni. Föléállok, ő pedig lentről néz rám. Azt hiszem, kicsit több chakrámat engedtem el hirtelen haragomban, mint kellett volna. Megijedt, de nem baj. Legalább látja: nincs esélye.
- Mi...mit szeretnél? - kérdezi nagyot nyelve. Megragadom a haját, azt a gyönyörű, csillogó szőke haját, és közel rántom az ágyékomhoz. Kezeivel a csípőmön támaszkodik meg.
- Igen egyszerű dolgot kérek. - suttogom neki. - Szopj.
2008.10.16 23:16
Naruto:
Csodálkozva néz rám, aztán megint olyan furcsán... ahogy tegnap este is... Chouji szokott így nézni a chipsre. Ilyen éhesen...
Arcomat cirógatja meg ujjaival, és karomat megfogva erős kezével magához von. Teljesen a hatása alatt vagyok már... mintha egy genjutsu bénítana le... nem értem... Szívem a torkomban dobog... megint meg fog csókolni... egyre közelebb van az arca hozzám... érzem a leheletét... olyan...olyan... olyan...
Behunyt szemekkel élvezem, ahogy ajkai az enyémekhez érnek. Puha és mégis erőteljes... Egy sóhaj fakad fel belőlem... soha nem éreztem még ilyen kellemes...dolgot... Nyelve a számba siklik, és testemen végigcikázik valami bizsergés... forró és ősi... Ruhájába kapaszkodva húzom magamhoz... nem akarom, hogy véget érjen ez a csók... olyan...csodálatos...érzés...
Megszakítja a csókot, és lenéz rám. Nem... nem fogsz átsiklani a tényen.
- Ko...komolyan mondtam! - mondom a szemébe nézve.
- Jó. - válaszolja kifejezéstelen arccal, halkan. - Akkor nem fekszem le veled. Legalábbis addig nem, amíg nem könyörögsz érte.
Gyengéden félresöpör ujjaival egy tincset a homlokomról, de arcáról még mindig semmit sem lehet leolvasni...
Mégis hogy képzeli? Hogy...
- Mit...? - kezdeném, de hirtelen magához rántva teper le az ágyra, és vadul megcsókol, minden ellenállásomat félresöpörve.
Remegve simulok hozzá... annyira jól esik a csókja...testének forrósága... ezt nem lenne szabad...nem lenne szabad...
Ah a nyakamra siklanak ajkai, és a gerincemen végigsistereg a gyönyör... ez nem helyes...nem helyes... Iruka-sensei...azt mondta legyek vele nagyon óvatos... mégis itt nyögdécselek alatta, és bármit megtehetne velem ebben a pillanatban...
Mindenhol magamon érzem kezeinek bizsergető simogatását... Hasamon is végigsiklanak ujjai, de nadrágomat elérve megtorpan. Felnyögök csalódottságomban, hogy nem érint meg ott... pedig ez nem helyes...nemhelyes...nemhelyes...nem...nem...nem...ah istenem...
- Hiába olyan határozott a fejed, kicsim, a tested pont olyan gyarló, mint az enyém - súgja a fülembe. Lehelete érzékeny bőrömet csiklandozza, perzseli. - És pont úgy fogsz nyögni, hörögni alattam, ahogy én akarom. Megadok neked bármit, ha jó vagy velem. Gyönyört, kéjt. De kínt is kaphatsz...
Összerándulok szavainak súlyától. Mégis hogy képzeli ezt? Hisz az imént magyaráztam el neki... Várjunk csak...
- K...kínt...? - motyogom értetlenül. - Te...te képes lennél...bántani engem...?
Dühöm hirtelen fellángol. Mit képzel? Hogy merészeli? Mi az hogy ahogy Ő akarja úgy fogok hörögni meg nyögni? Meg kéjt és kínt adni? Egyébként is mi a fenéről beszél?
Egy gyors mozdulat, és én már az ágy mellett állok, és zihálva nézek le rá, fogaimat csikorgatom kínomban.
- Hogy merészelsz...megfenyegetni...? És ilyen hangon beszélni velem... Shikamaru? - vonom kérdőre zihálva. A lábam köze már nagyon fáj, és a vágy bennem tombol, de az akaraterőm a régi. Ez hajtott előre, annyi éven át, hogy keményen edzem magam és kibírjam... a kemény hajtást, a szeretethiányt, a magányt, a Kyuubit...mindent.
Feltérdel az ágyon, és sötét szemeit az enyémekbe mélyeszti. Már bizsereg is testemben a démon chakrája. Haragom pusztító ereje...
- Elmegyek. Egy percig sem maradok itt veled tovább. - lépek az ablakhoz. - Amit mondtam, azt komolyan gondoltam.
Hirtelen megdermed a testem, és moccanni sem vagyok képes.
- Nem mész te innen sehova... - hallom halk hangját a hátam mögött. Mi ez? Döbbenten tűröm, hogy testem megforduljon, és ahogy meglátom pecsétet formáló kezeit, azonnal rájövök.
- Mit művelsz, Shikamaru? - nyílnak tágra szemeim. Nem válaszol, csak felkelve az ágyból lassan felém lép. A jutsu miatt utánozva mozdulatait én is ugyanezt teszem. Sötét tekintetével végigpillant rajtam, és lassan vetkőzni kezd. Kezeim remegve utánozzák, és én összeszorított fogakkal, dühösen szikrázó szemekkel nézek rá.
- Azonnal eressz el...
Shikamaru:
Úgy alszik, mint egy macsaka. egy kedves kiscica, bajszokkal. :)
Egy idő után én is elalszom mellette, habár sok dolgom lenne a mai nap folyamán. De nem baj. Halasztok. Majd megcsinálom.
Hamarabb kelek, ami igazán furcsa, tekintve, hogy igen sokáig szoktam aludni. Előfordulhat, hogy a zsibbadás a karomban, az kelett fel. Narutót kezdem figyelni, nem tudok betelni a látványával. Megsimogatom, mire ébredezni kezd.
Rámpillant, szemeiben álmosságot, hálát, látok, de még dühöt is. Felül, és az arcom, a szám tanulmányozásához lát.
- Iruka-sensei mesélt nekem rólad néhány különös dolgot. - mondja halkan. IRUKA?! Ó, a francba...nekem végem. A volt tanárom úgy utál engem, mint gyújtogató a vizes szalmát.
- Először nem akartam elhinni, mert én nem ilyennek ismerlek téged... - néz rrám szomorúan. A szívem szakad meg ettől a pillantástól. - És a többiek... Teljesen letaglózott az egész... Mintha eddig vak lettem volna... Annyira megváltozott körülöttem hirtelen minden...
Felülök, és megérintem. Nem bírok nem hozzá érni. Különben is, olyan kis szomorú lett hirtelen. Szegénykém, biztos össze van zavarodva.
- Naruto... - kezdeném, de félbeszakít.
- Te csókoltál meg engem három éve azon a bulin. Tegnap este azonnal rájöttem. De én nem vagyok olyan... olyan... akikről Iruka-sensei mesélt.
Iruka, te mocsok, mit meséltél neki? Úgy néz ki, meg kelllátogatnom téged... miyen kellemetlen...
- Milyen? - kérdezem. Kíváncsi vagyok, mit mondott neked.
- Akik csak a puszta élvezetet hajszolják. Ez egy komoly dolog... Shikamaru. Hiszen ezt szerelmesek csinálják egymással... és én is csak azzal fogom megtenni, akit szeretek.
Hogy ez milyen édesen naiv! Hát mindjárt beleszeretek! Ez helyből hülyébb, mint más nekifutásból! Különös módon most nem zaklat fel az idiótasága. Szűziességének tudom be. megsimogatom, közelebb húzom magamhoz. Jön, nem ellenkezik. Odahajolok hozzá. Ez sem vált ki ellenállást belőle. Meg is csókolom. Pff....még hogy a szerelmével fogja! Hiszen úgy kapaszkodik belém, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba.
- Jó. - mondom neki halkan. - Akkor nem fekszem le veled. Legalábbis addig nem, amíg nem könyörögsz érte. - sodrok ki egy tincset a homlokából.
Elképesztően közömbös tudok lenni. Néha még magamat is meglepem. Elkerekednek a szemei, és tiltakozásra nyitná a száját. Ugyan már....
Elkapom, és magamhoz rántom, majd az ágyra szorítom. Kifulladásig, és azon túl is csókolom. Érzem, hogy beleremeg. Áttérek a nyakára. Nyögdécselni kezd az érintésem alatt. Kezeim közben felfedezőúton járnak, testének minden négyzetcentiméterét feltérképezem. belenyög a csókba, mikor megállok nadrágja vonalánál. Többet akar. Ó igen.
- Hiába olyan határozott a fejed, kicsim, a tested pont olyan gyarló, mint az enyém. És pont úgy fogsz nyögni, hörögni alattam, ahogy én akarom. Megadok neked bármit, ha jó vagy velem. Gyönyört, és kéjt. De kínt is kaphatsz....- suttogom a fülébe, és ismét beleremeg. Valamiért úgy érzem, nem félelmében, felháborodottságában.
Még alig értem hozzá, de már teljesen elvesztette az önkontrollját, kitárulkozott. Gyönyörű így. És az enyém. Határozottan, csak és kizárólag az enyém...
Mit is tegyek veled, kicsi?
2008.10.13 11:15
Naruto:
A lángvörös démon-chakra körülölel és én rémülten kapaszkodom a székbe. Nincs itt Jiraiya... pedig ilyenkor csak Ő tud segíteni... Mély levegőt véve próbálok befelé koncentrálni, és félek. Annyira félek... Már nem először fordul elő... nem akarom bántani Shikamarut... senkit.
Hűvös érintést érezve a homlokomon elcsendesedik a bennem tomboló erő...
Minden elsötétül...
A démon halk kuncogását hallom, és felnyitom szemeimet. Lábaim képtelenek megtartani. Érzem ahogy összecsúsznék, de Shikamaru elkap. Felnézek rá. Komoly az arca... de él. Nem bántottam...
- Mi...mi történt Shikamaru? - kérdezem, és nyaka köré fonom a karjaimat. Mitől vagyok ilyen gyenge?
- Semmi. Kicsit elgyengültél. Gyere, feküdj le, pihenj. Később beszélünk, jó? - válaszolja mély hangján megnyugtatóan. Biccentek, és hagyom, hogy felvegyen és a vendégszobába sétáljon velem. Lefektet, és elfordulna hogy magamra hagyjon. Kezét megfogva húzom vissza magamhoz. Szükségem van most egy kis törődésre... amiben olyan ritkán van részem...
- Maradj... - súgom, és ellágyult tekintettel hagyja hogy behúzzam magam mellé az ágyba. Lefekszik mellém, én pedig kifliként gömbölyödöm hozzá. Az álom, és Shikamaru bársonyos melege körülölel...
Édes érzésre ébredek. Kinyitom a szemeimet. Shikamaru karjaiban pihenek, arcom a nyakába fúrva... illata az orromban, karjai a derekamon.
Felemelem a fejem, és az éberen csillogó sötét szemekbe nézek. Hálás vagyok, amiért visszafogta a Kyuubit, de haragszom rá még mindig.
Felülve nézek le rá, és ajkaira téved tekintetem. Megcsókolt... Iruka-sensei szerint vonzódik hozzám. Elmagyarázott sok dolgot, amire soha nem gondoltam volna... hogy lehet testi szerelem férfiak között is, nem csak nő és férfi között. És attól, hogy valaki megcsókolja a másikat vagy lefekszik vele, az nem jelenti azt, hogy szerelmes belé. Pedig azt hittem egy kis ideig, hogy Shikamaru... Ezek szerint tévedtem.
- Iruka-sensei mesélt nekem rólad néhány különös dolgot. - szólalok meg végül. - Először nem akartam elhinni, mert én nem ilyennek ismerlek téged... - rázom meg a fejem, és szomorúan nézek rá. - És a többiek... Teljesen letaglózott az egész... Mintha eddig vak lettem volna... Annyira megváltozott körülöttem hirtelen minden...
Felül Ő is, és megérinti az arcomat. Nem húzódom el tőle, mert jól esik az érintése...
- Naruto... - kezd bele mély levegőt véve.
- Te csókoltál meg engem három éve azon a bulin. - szakítom félbe halkan. - Tegnap este azonnal rájöttem. De én nem vagyok olyan... olyan... akikről Iruka-sensei mesélt.
Elsötétül a tekintete, és elfordítom a fejemet.
- Milyen? - kérdezi.
- Akik csak a puszta élvezetet hajszolják. Ez egy komoly dolog... Shikamaru. Hiszen ezt szerelmesek csinálják egymással... és én is csak azzal fogom megtenni, akit szeretek.
